Az antikrisztusok hozzáállása Isten szavaihoz a tanulmányozás. Sohasem tekintik Isten igéjét Isten igéjének; minek tekintik hát? Misztériumok gyűjteményének? Fantasztikus történetnek? Homályos és érthetetlen szövegeknek? Amikor Isten szavait olvassák, nem keresik az Ő szándékait, és nem is próbálják megérteni a szándékait, sem a beállítottságát. Istent sem akarják megismerni, nemhogy figyelembe venni a szándékait. Amikor Isten szavait olvassák – „jelenleg sürgető vágyam az, hogy olyan embercsoportot találjak, amelynek tagjai képesek teljes mértékben tekintettel lenni a szándékaimra” – meghatódnak vajon? Azt mondják: „Mi ez az egész vacak olyan emberek kereséséről, akik tekintettel vannak isten szándékaira? Mi haszna annak, ha tekintettel vannak a szándékaidra? Ha ezt teszem, az vajon táplálni fog engem, vagy lehetővé teszi, hogy pénzt keressek? Vajon jó rendeltetési helyre vezet az, ha az ember tekintettel van isten szándékaira? Hozhat az nagy áldásokat nekem? Ha nem tudja megtenni ezeket, akkor felejtsük el; nekem nem kell tekintettel lennem rá. Keresem az utat, hogy elkerüljem, hogy levessenek a pokolba, és egy jó rendeltetési helyet biztosítsak. Ha áldásokat hozhat nekem az, hogy tekintettel vagyok a szándékaidra, akkor tekintettel leszek. Csak mondd meg, hogyan.” Gondoljátok, hogy képesek megfelelni az Isten által támasztott követelményeknek? (Nem.) Isten csak egyet javasol: követni Isten akaratát, félni Istent és kerülni a rosszat. Ha ezt teszed, tekintettel vagy a szándékaira és nagy áldásokat kaphatsz. Amikor az antikrisztusok meghallják ezt, erre gondolnak: „Elhamarkodtam, nem kellett volna komolyan venni engem. Nem vagyok képes tekintettel lenni isten szándékaira, felejtsd el. Ez az út nem fog működni; keresek egy másikat.” Aztán Isten szavainak más aspektusaiba fektetnek erőfeszítéseket. Más aspektusok kutatásába és elemzésébe fektetik az erőfeszítéseiket, ám az összes elemzést követően csak pár szóhoz és doktrínához jutnak belőle. Mivel nem szeretik az igazságot, és mivel a törekvésük élethosszig tartó tárgyának a saját érdekeiket, kilátásaikat és sorsukat tekintik, Isten szavai puszta jelmondatokká váltak számukra. Soha semmilyen örömöt nem tapasztaltak Isten munkájából vagy a Szentlélek útmutatásából. Amikor Isten szavait olvassák, nem látnak fényt és nem jutnak megvilágosodáshoz, illetve táplálékhoz. Mindössze pár szót és doktrínát nyernek, valamint néhány közlést és szólást a misztériumokról és a rendeltetési helyekről. Amikor tőkének tekintik ezeket a szólásokat és doktrínákat, úgy tűnik, úgy érzik, hogy átvették az irányítást a saját rendeltetési helyük felett, hogy biztosították a saját rendeltetési helyüket. Isten szavainak folyamatos leleplezése, ítélete és fenyítése, illetve Istennek a különböző szakaszokban az emberrel szemben támasztott követelményei közepette úgy érzik, mintha elveszítették volna a rendeltetési helyüket és nem lehetne megmenteni őket. Ezen időszak alatt belül mindig kényelmetlenül érzik magukat; mélyen belül folyamatosan mentális küzdelmeket folytatnak azért, hogy egy jó rendeltetési helyet biztosítsanak. Isten egyik mondata miatt küzdeni fognak, Isten egy másik mondata miatt negatívvá válnak, egy ugyancsak másik miatt pedig boldognak fogják érezni magukat. Függetlenül azonban attól, hogy boldogok, vagy egy életmentő szalmaszálba kapaszkodnak, az ilyen emberek számára ez csak átmeneti. Végül aztán egyes antikrisztusok úgy érzik, mintha a hozzájuk hasonló embereket nem lehetne megmenteni; Isten szavaiból azt látják, hogy úgy tűnik, nem kedveli a hozzájuk hasonló embereket – kaphatnak vajon áldásokat vagy sem? Pontosan mik a kilátásaik és a sorsuk? Úgy érzik, ezek ismeretlenek, bizonytalanok ezeket illetően. Mit fognak tenni ezen a ponton? Tudnak vajon bűnbánatot tartani? Ninive népéhez hasonlóan el tudják-e vajon hagyni a kezükben lévő gonoszt, vissza tudnak-e fordulni, hogy vallomást tegyenek Istennek és megtérjenek Hozzá, elfogadják Isten szavait az életükként, és elfogadják Isten szavait a létük alapjaként? Nem tudnak. Ezért sok évnyi törekvés, sok évnyi remény és Isten szavainak sok évnyi tanulmányozása után – ha arra a következtetésre jutnak, hogy a hozzájuk hasonlók egyszerűen nem kaphatnak áldásokat, egyáltalán nincs reményük, egyáltalán nem azok, akiket Isten meg fog menteni, és nem kaphatják meg azt, amit akarnak, mit fognak vajon tenni? (Elhagyják Istent.)

Van egy spirituális szólás: „Megújítom az eskümet, hogy szeretem Istent: Neki ajánlom a testemet és a szívemet.” Ez a szólás igen „magasztos”. Amikor először meghallottam ezeket a szavakat, a szívemben mélyen éreztem az emberi nyelv „nagyságát”. Az emberek oly értékesnek, oly tisztának és makulátlannak tekintik az esküiket; oly tisztának és szentnek tekintik a szeretetbeli elkötelezettségüket. Vajon az antikrisztusok képesek megújítani az Isten iránti szeretetük esküit, valamint Neki ajánlani a testüket és szívüket? (Nem képesek.) Miért nem? Egyesek ezt mondják: „Miután oly sokat olvastam Isten szavaiból, amikor azt látom, hogy a gondolkodásmódom nem működik, illetve nem hoz eredményeket, egyszerűen megújítom abbéli eskümet, hogy szeretem Istent, és megismétlem az eredetileg Neki tett eskümet. Hát nem visszafordulás ez? Nem bonyolult.” Az antikrisztusok vajon meg tudnak tenni ilyesmit? (Nem tudnak.) Miért nem tudnak? Vajon nem az ember legbölcsebb nyilatkozata az, hogy „Megújítom az eskümet, hogy szeretem Istent”? Hát nem az ember legnagyobb és legtisztább szeretete? Akkor az antikrisztusok miért nem tudják ezt kezelni? (Az antikrisztusok nem értik Istent, nemhogy az igaz szeretetet. Az ő szeretetük teljességgel hamis és a saját érdekeiken alapszik. Amint nincsenek előnyök, amelyeket nyerhetnek, hátat fordítanak és távoznak.) Amikor az antikrisztusok eljutnak erre a pontra, úgy érzik, hogy valami elromlott, és hogy rossz lóra tettek. A lelkük felemelése érdekében szlogent vagy elméletet kell használniuk, hogy megtámogassák a lelki világukat – miféle szlogent? „Megújítom az eskümet, hogy szeretem Istent: Neki ajánlom a testemet és a szívemet.” Ez azt jelenti, hogy újra fogják kezdeni. Ellenkező esetben nem lesznek képesek tovább élni, az Istenbe vetett hitük pedig véget ér. Isten a munkája során mindennap beszél, és minden alkalommal, amikor szól, a szavai mind az igazságról szólnak – mind olyan szavak, amelyek leleplezik az ember romlott beállítottságait, amelyek megkövetelik, hogy az embereknek miként kell belépniük az igazságvalóságokba és megérteniük az igazságalapelveket – mind ilyen szavak. Az antikrisztusok pedig ezt gondolják: „Miért nem beszél e szavak egyike sem a rendeltetési helyekről, illetve nem említ az áldások elnyerésével kapcsolatos dolgokat? Hát nem azt jelenti ez, hogy a kilátásaink és a sorsunk semmivé váltak isten kezében? Vajon számunkra nincs többé isten ígérete? Ha isten sosem említi ezeket a dolgokat, akkor talán szertefoszlanak a reményeink. Ha szertefoszlanak a reményeink, mit tegyünk? Egyszerű. Ha isten szavai nem mondanak semmit ezekről a dolgokról, akkor használjunk emberi módszert: újítsuk meg az eskünket, hogy szeretjük istent!” Hogy volt az embereknek oly nagy lelkesedésük, oly nagy szeretetük és hitük, amikor először hinni kezdtek Istenben? Amikor ezek a tetőpontjukra hágtak, az emberek fogadalmakat tettek Isten előtt és esküdöztek, mondván: „Nem számít, mikor és hol vagyok ebben az életben, feláldozom magam Istenért és Neki szentelem magam bármiféle panasz vagy sajnálkozás nélkül. Akár esik, akár süt a nap, akár fenn, akár lenn, nem számít, ha beteg vagyok és nem számít a nyomorúság, a végsőkig követni fogom Őt, amíg a tengerek ki nem száradnak és a sziklák el nem porladnak. Ha megszegem ezt az esküt, villám sújt le a mennyből, és nem lesz jó rendeltetési helyem.” Miért vesztek most el az esküik? Úgy érzik, hogy azért, mert túl sok idő telt el, és az elkoptatta a hitüket és a szeretetüket. A szívükben ezt gondolják: „Nem, fel kell emelnem a lelkemet. Olyan frissnek és élénknek kell lennem, és oly sok hitem és lelkesedésem kell legyen, mint egykor. Vissza kell nyernem a célkitűzéseimet, a rendeltetési helyemet és a vágyamat, hogy áldásokat kapjak. Ily módon nem lesz vajon ugyanolyan nagy a hitem istenben és a szeretetem iránta, mint korábban? Vajon nem lesz ugyanolyan az igaz nekiszentelődésem, mint korábban?” De nem számít, hogy a szíve mélyén mennyire küzd, illetve mennyire idézi fel eredeti hitét és lelkesedését Isten iránt egy olyan ember, aki egyáltalán nem törekszik az igazságra – ez nem változtathat a jelenlegi helyzetén. Mi ez a helyzet? Amikor a kilátásai és a sorsa semmivé válik, amikor a kilátásai és a sorsa egyre távolabb sodródik tőle, amikor az áldások fogadására irányuló vágya szinte darabokra törik, és amikor az összes reményteljes gondolata és az összes vágya közül semmi sem valósulhat meg, igen nehézzé válik számára a kitartás – a szíve mélyén igen fájdalmas számára így kitartani. Gyakran tapasztal meg olyan állapotot és hangulatot, amelyben úgy tűnik, hogy többé nem tud kitartani. Gyakran alig várja, hogy mikor készül el Isten munkája, hogy élvezhesse a menny királyságának áldásait. Egyesek még ezt is remélik: „Hadd érjen véget gyorsan isten munkája, hadd szálljanak alá gyorsan a nagy katasztrófák – ha leomlik az ég, mindenki meghal, senki se várjon jó eredményeket. Ha én nem kaphatok áldásokat, akkor senki se kapjon!” A szívük mélyén nem remélik, hogy eljön Isten királysága, nem remélik, hogy Isten nagy vállalkozása elkészül, és nem remélik, hogy Isten hatezer éves irányítási terve végre dicsőséget nyer, illetve azt sem, hogy Isten győzteseket nyer az emberiség köréből és egy gyönyörű rendeltetési helyre vezeti az emberiséget – nem reménykednek ezekben a dolgokban. Ellenkezőleg: amikor minden áldásokra irányuló vágyuk a pusztulás előtt áll, a szívük mélyén elátkozzák Isten munkáját, idegenkednek Isten munkájától, sőt, mi több, idegenkednek az Ő szavaitól.

Ami most egyes embereket illet – miután oly sok éven át hallgattak prédikációkat, minél többet hallgatnak, annál többet értenek, annál tisztábbá válik a szívük, és annál többet akarnak hallani. Ezzel szemben mások minél többet hallgatnak prédikációkat, annál jobban iszonyodnak. Amint meghallják Isten szavait, a démoni oldaluk megmutatkozik. Amint azt hallgatják, hogy Isten az igazságról beszél, és az érinti az ember romlott beállítottságait, felszínre tör a lázadó gondolkodásmódjuk, és teljes egészében előjön az iszonyuk – meddig mennek el ebben? Egyesek átkozódnak a szívükben: elátkozzák Istent, elátkozzák az igazságot, elátkozzák a gyülekezetvezetőket és a dolgozókat, és elátkozzák azokat, akik jobban törekednek az igazságra. Amikor ilyen embereket látnak, ellenszenvesek nekik, és támadni akarják őket. Amikor azt látják, hogy ezek az emberek Isten szavait prédikálják, Isten szavain elmélkednek és Isten szavairól beszélgetnek, addig átkozódnak a szívükben, amíg el nem fáradnak és el nem álmosodnak. Ezért egyesek szeme azonnal felragyog, amint beszélgetést hallanak Isten szavairól, míg mások, amikor Isten szavairól szóló beszélgetést hallanak, vagy azt hallják, hogy valaki arról beszél, hogy Isten szavaiból kapott valamiféle világosságot, összezavarodik az elméjük, a gondolataik homályossá válnak, a lelkük pedig megsüllyed. A szívük annyira fulladozik, hogy nem tudnak lélegezni, és folyton azután sóvárognak, hogy kimehessenek és egy lélegzetvételnyi friss levegőhöz jussanak. Amikor azonban afféle dolgokról beszélsz, mint a kilátások és a sorsok, Isten áldásai, a misztériumok és hogy Isten munkája mikor ér véget, akkor mindegy, milyen kicsi a helyiség vagy milyen rossz a levegő, nem mennek ki levegőzni és nem bóbiskolnak el, a fülüket hegyezik és figyelnek. Nem számít, mennyi ideig beszélsz, még ha alvás és evés nélkül kell is kibírniuk. Amikor egyes új hívők kapcsolatba kerültek Velem, beszélgettem velük az emberek állapotairól és arról, hogy miként kellene az embereknek törekedniük az igazságra, ők azonban nem értették, és megkértek, hogy tudnék-e pár misztériumról beszélni. Így szóltam: „Misztériumokról akartok hallani? Akkor hadd mondjak előbb egy tényt. Azok, akik állandóan misztériumokról kérdezősködnek és folyton arra figyelnek, hogy ezeket a dolgokat kutassák Isten szavaiban, nem jók. Mind álhívők és farizeusok.” Az új hívők megdöbbentek a válaszomon és túlságosan zavarba jöttek, hogy tovább érdeklődjenek, ám találtak rá lehetőséget, hogy később ismét kérdezzenek, én pedig ugyanúgy válaszoltam nekik. Mit gondoltok, hogyan válaszoltam nekik? (Jól. Segített nekik elgondolkodni önmagukon.) Elgondolkodnának? Nem tennék. Akkor hogyan segíthetsz nekik? Egyszerűen mondd azt nekik: „A misztériumok nem élet, illetve nem az igazság. Nem számít, hány misztériumot értesz, az nem fog felérni azzal, hogy az igazságot érted. Még ha minden misztériumot megfejtesz is, az sem fog felérni azzal, hogy képes legyél a mennybe menni, vagy hogy jó rendeltetési helyed legyen.” Mit gondoltok arról, hogy ezekkel a szavakkal segítsük őket? Hát nem tökéletesen megmagyarázza ez a dolgot? Amikor azok az emberek, akiknek van lelki megértésük, szeretik az igazságot és törekednek az igazságra, meghallják ezeket a szavakat, így szólnak: „Azt hittem, a misztériumok az élet, de most, hogy tudom, nem azok, többé nem fogom kutatni őket. Nos, mi az élet?” Ez azt mutatja, hogy megértettek egy keveset. Segítséget kaptak tehát az antikrisztusok, miután hallották ezeket a szavakat? Átalakulnak vajon? Nem képesek átalakulni. Semmiféle előnyre nem lelnek ezekben a szavakban, azt hiszik, hogy ezekben a szavakban nincsenek áldások, hogy nem foglalják magukban a kilátásaikat és a sorsukat, hogy nem állnak összefüggésben és nem kapcsolódnak a kilátásaikhoz és a sorsukhoz, és hogy haszontalanok – ezért nem tudják elfogadni őket. Milyen közlés kapcsolódik tehát a kilátásaikhoz és a sorsukhoz? Azt mondhatod például: „Mostanában sok furcsa jelenség tűnik fel a világon. Egyes helyeken négy hold tűnt fel, és több alkalommal vérholdat figyeltek meg. Furcsa égi jelenségek gyakran feltűnnek. Különféle járványok és katasztrófák is megjelentek az emberi világban, egyes helyeken pedig kannibalizmushoz folyamodtak az emberek. A helyzetet tekintve immár elérkeztünk a Jelenések Könyvében megjövendölt poharak és csapások korába.” Amikor az antikrisztusok ezeket a szavakat hallják, a szemük felragyog és hegyezik a fülüket. Örvendeznek: „Jó, hogy ebben a korban születtem. Nagy áldásokat kaphatok. Igazán okos vagyok! Nem a világi dolgok hajszolását választottam. Feladtam a világi kilátásaimat és a családomat, hogy kövessem isten munkájának e szakaszát – úgy örülök, hogy idáig képes voltam követni. Isten napja közel van. A helyzet alapján úgy tűnik, hogy képes leszek elérni a napot, amikor isten munkája befejeződik, mielőtt meghalok. Azon a napon biztosan egyike leszek azoknak, akiket megment. Milyen csodálatos!” A szívükben titokban örvendeznek, hogy a helyes utat választották, megtalálták a megfelelő ajtót és fizettek valamennyi árat. Annak is örvendeznek, hogy egészen eddig a pontig követtek anélkül, hogy feladták volna, hogy még mindig Isten házában vannak és nem okoztak semmilyen galibát, valamint nem takarították ki, illetve nem zárták ki őket. Nos, ettől kezdve vajon gyakorolni fogják az igazságot, vagy továbbra is ugyanazokba a reményekbe kapaszkodnak majd? A legbensőbb hozzáállásuk nem fog változni. Amikor tehát találnak Isten szavaiból egy olyan részt, amelyről úgy vélik, hogy beteljesedett, úgy érzik, mintha kincset találtak volna. Azonnal úgy érzik, hogy szerencsések, hogy a helyes utat választották, a megfelelő ajtón léptek be és a megfelelő Istent választották, valamint, hogy bölcs emberek és bölcs szüzek. „Szerencsére feladtam akkor a munkámat. A helyes döntést hoztam meg. Hogy lehetek ilyen okos? Ha akkor nem lettem volna oly elővigyázatos, talán most elszalasztottam volna az áldásokat. Továbbra is elővigyázatosnak kell lennem a jövőben, az életemet pedig a kilátásaimért és a sorsomért való küzdelemnek kell szentelnem.” Az antikrisztusok mely lényegét látjátok ebben a dologban? Hát nem opportunisták ezek az emberek? Nincs valódi hitük Istenben, az Ő szavaiban, sem az Ő munkájában. Opportunisták, olyan emberek, akik belopóztak Isten házába. Isten házában ezért ezek az emberek mindig csak helyfoglalók, akik átsodródnak a napjaikon. Az ujjaikon számolják, hogy hány éve követik Istent, az árakat, amelyeket fizettek, a nagy dolgokat, amelyeket tettek, Isten munkáját, amelyet személyesen megtapasztaltak, valamint Isten munkájának azon lépéseit, amelyeket értenek valamelyest. Naphosszat számolgatják ezeket a dolgokat a szívükben, újra meg újra, a legfontosabb dolgokat, vagyis azokat, amelyek az igazsághoz és az élethez tartoznak, hátrahagyva. Csak azért hisznek Istenben, hogy áldásokat kapjanak – ez opportunizmus. Opportunista hozzáállásukon Isten egyetlen szava, sem bárki tapasztalati tudása nem változtathat sohasem. Ilyenek az antikrisztusok. Soha nem fognak engedményeket tenni, amikor a saját érdekeikről van szó; soha nem változtatnak a nézeteiken, nem változtatnak az általuk járt út irányán és céljain, és nem változtatnak a magatartási alapelveiken a kilátásaik és a sorsuk kedvéért. Isten egyetlen szavát sem fogják a gyakorlatba ültetni a kilátásaik és a sorsuk érdekében – egyetlen egyet sem. Egyesek ezt mondják: „Néhány szót igenis a gyakorlatba ültetnek alkalmanként, például lemondanak dolgokról vagy feláldozzák magukat.” Bármit is ültetnek a gyakorlatba, azt abból a feltevésből kiindulva teszik, hogy vannak kilátásaik és sorsuk, és áldásokat kaphatnak. Bármilyen igazságot ültetnek is a gyakorlatba, az meghamisított, valamint szándékkal és céllal teszik azt. Ez teljességgel eltér az Isten által megkövetelt gyakorlattól.

Amikor antikrisztusok olvassák Isten szavait, főként arra használják azokat, hogy a rendeltetési helyüket és misztériumokat keressenek, az ahhoz kapcsolódó tartalom mellett, hogy mikor ér majd véget Isten munkája és irányítási terve, mikor szállnak majd le a katasztrófák és így tovább. Sokat tudnak fáradozni és sok mindent megtesznek a saját rendeltetési helyük kedvéért. Vagyis, hogy amikor Isten munkája véget ér és leszállnak a nagy katasztrófák, vajon az általuk tett dolgok, az általuk megfizetett árak, az általuk feladott dolgok beválthatók-e az általuk vágyott áldásokra, és vajon elkerülhetik-e a katasztrófák okozta szenvedést – ezt akarják tudni és ezzel törődnek. Az egész folyamat során, amíg Isten szavait tanulmányozzák – bárhány éven át tartson is – csak a saját kilátásaikkal és sorsukkal törődnek. Ezért az Isten szavainak olvasása közbeni figyelmük és az Isten szavaiban keresett tartalom mind bír valamennyi különleges jellel és jellemzővel. Az első hat hónapban vagy egy évben az új hívők általában ilyen témákat keresnek Isten szavaiban. Miután azonban eltelt hat hónap vagy egy év, egyesek azt látják, hogy korábban már mind olvasták ezeket a részeket, és arra jutnak, hogy értelmetlen tovább kutatni őket, hogy azok nem tudják lehetővé tenni az embereknek, hogy belépjenek az igazságba, és hogy akár befolyással is lehetnek rájuk vagy meg is zavarhatják őket az igazságba való belépésben, ezért többé nem olvassák ezeket a részeket. Számukra elegendő, ha csak alkalmanként rájuk néznek és értik őket. A fennmaradó időben ezen töprengenek: „Hogyan léphetek be az igazságba? Istennek sok, az emberiséget leleplező szava van. Ezek leleplezik az emberek csalárdságát, lázadó mivoltát és arrogáns beállítottságait; leleplezik az emberek különféle vallásos elképzeléseit és Istenhez való viszonyulásait. Sőt, mi több, leleplezik az emberek abnormális emberi mivoltra utaló különféle megnyilvánulásait. Hogyan találhatom hát meg azt, hogy az embereknek mit kell gyakorolniuk Isten szavaiból?” Azok, akik szeretik az igazságot és törekednek rá, ezeknek a dolgoknak szentelik az erőfeszítéseiket. Gyakran kérdeznek aktuális problémákról, amelyeket meg kell érteniük és amelyekbe be kell lépniük a való életükben, mint például: „Mi legyen a következő lépésünk és hogyan gyakoroljunk? Miután hiszünk Istenben, biztosan különbözünk a nem hívőktől és a vallásos meggyőződéssel rendelkezőktől – milyen minőségi változásoknak kell tehát jelentkezniük az életünkben? A magatartásunkat és a világgal való bánásmódot illetően hogyan kell beszélnünk és cselekednünk, hogyan érintkezzünk másokkal, és hogyan ültessük a gyakorlatba az igazságot?” Ugyanakkor, még ha az antikrisztusok 10, 20 vagy 30 éven át hisznek is, akkor sem teszik fel soha ezeket a kérdéseket. Tanulmányozzák Isten szavait, és keresik Isten szavaiban a rendeltetési helyüket és a reményt, hogy áldásokat kapjanak, és még ha 20-30 éven át keresnek is, akkor sem unják meg, hogy ezt tegyék. Amint a baj legkisebb jele megjelenik, gyorsan kutatnak a rendeltetési helyükkel kapcsolatos tartalom után Isten szavaiban, majd kiértékelik, hogy az aktuális hitük alapján vajon hogyan viszonyulhat hozzájuk Isten. Úgy tűnik, mintha ciklusokban és periódusokban kifejezve ítélnék meg a rendeltetési helyüket. Soha nem változtatnak a gondolataikon és a hozzáállásukon, és nem jutnak el oda, hogy az igazságra törekedjenek az Isten munkamódjában történt változások, valamint az emberiséget illető sürgető szándékának kifejezése okán. Soha nem tesznek ilyesmit. Ezért egyesek, akik 20-30 éven át hittek, még mindig azoknak a misztériumoknak és az Isten által említett azon témáknak szentelik az erőfeszítéseiket, amelyek magukban foglalják az emberiség sorsát és rendeltetési helyét. Milyen mértékben szentelik oda egyes emberek az erőfeszítéseiket? Azt mondják: „Amikor isten szavainak minden egyes részét összevetettem, felfedeztem a legnagyobb misztériumot. Amikor krisztus elhagyja a földet, akkor tavasz lesz.” Mit gondoltok, hogyan érzem magam, miután ezt hallottam? Boldognak vagy szomorúnak? Sem boldognak, sem szomorúnak. Azt gondolom, ez nevetséges. Valóban vannak olyan emberek, akik ennek szentelik az erőfeszítéseiket, egészen addig a pontig, ahol megismerik a konkrét évszakot. Ha tovább tudnak menni, és felfedezik a konkrét időpontot, egészen addig a pontig, ahol percre és másodpercre pontosak, igazán „zsenik” lesznek! Az, hogy ezek a „zsenik” képesek felfedezni valami olyasmit, amit még Én Magam sem tudok igazán, egyaránt nevetséges és bosszantó. Miért nevetséges? Senki sem tudja a pontos idejét annak, amikor Isten testté lett, még a Sátán sem tudja. Vajon engedné-e Isten, hogy bárki olyasmit tudjon, amit még a Sátán sem tud? Persze, hogy nem. Hasonlóképp, hogy mikor jön el az idő, amikor Isten majd elkészül a nagy vállalkozásával, és amikor a teste befejezi a munkát a földön és távozik – olyasmi ez vajon, amit Isten bárkinek elmondana? Van rá ok, hogy mindenki tudjon erről? (Nincs.) Vajon amikor beszél, elszólja-e magát Isten bármiről, amit nem akar, hogy az emberek tudjanak? Biztosan nem. Egyesek mégis azt mondják, hogy Isten szavaiból rájöttek az időpontra, amikor Isten elhagyja a földet. Sőt, azt is mondják, hogy az tavasszal lesz. Hát nem furcsa ez? Nem nevetséges? Isten mely szavaira alapozzák ezek az emberek ezt az állítást? Amikor Isten arról beszélt, hogy valamit csinál tavasszal, lehetséges, hogy valami másra utalt. Erre utalhatott vajon? Hogyan vetíthették azt rá erre? Isten világosan és egyértelműen megmondja az embereknek azt, amiről akarja, hogy tudjanak. Az emberek nem lesznek képesek megérteni azt, amiről Ő nem akarja, hogy tudjanak, bármennyit kutakodnak is; lehetetlen, hogy az emberiség ilyesmikről tudjon. Ezek az emberek azt mondják, ők tudják, és hogy a kutatásaik eredményekkel jártak. Még a konkrét időpontot is megadják. Hát nem képtelenségeket beszélnek? Ez félrevezeti az embereket, megzavarja az elméjüket és összezavarja a látásukat. Ez a Sátántól származik és egyáltalán nem Istentől eredő megvilágosodás. Ő nem világosítaná meg az embereket ezzel kapcsolatban. Hasztalan ezt tudniuk. Isten biztosan soha nem hagyná, hogy véletlenül olyasmi csússzon ki a száján, amit nem akar tudatni az emberekkel. Ezért mondom azt, hogy ez nevetséges. És miért bosszantó? (Isten kifejezi az igazságot, hogy az emberek ezeken a szavakon keresztül változtathassanak a romlott beállítottságaikon, és lehetővé tegye az emberek számára, hogy törekedjenek az igazságra és elnyerjék azt, az antikrisztusok azonban arra használják a szavait, hogy rendeltetési helyeket és misztériumokat kutassanak.) Ez is bosszantó egy kicsit, de vajon mi a valódi oka az Én bosszankodásomnak? Ha például egy gazdag szülő sok pénzt teremt a gyermekei számára, és a gyermekei még fiatalok és a szüleikre kell támaszkodniuk, hogy felneveljék őket, a megélhetésük pedig teljességgel ezektől a szülőktől függ, akkor vajon azt remélik majd ezek a gyermekek, hogy a szüleik korán meghalnak? Keresnek majd vajon egy jövendőmondót, hogy gyorsan számolja ki, mikor halnak meg a szüleik? Cselekszik így bárki? (Nem.) Ha így tenne, az bosszantó lenne vajon? Bosszantó lenne! Az ilyen emberek gyűlöletesek! Most, hogy Isten a földre jött, még ha a teste több mint száz évig élhet és száz éven át munkálkodhat is, az emberek által megérthető igazságok korlátozottak. Gondolkodjatok el rajta: az Úr Jézus megtestesülésétől Isten munkájának jelenlegi szakaszáig hány igazságot nyert el az emberiség ebben a kétezer évben? Az emberiség alapvetően nem érti az igazságot. Ebben a szakaszban Isten harminc éve munkálkodik, és közel harminc éve beszél. Azok, akik a legtöbbet olvasták Isten szavait, harminc éve olvassák azokat. Hány igazságot értettek meg az emberek? A megértésük igen korlátozott. A sebesség, amellyel az emberiség belép az igazságba, lassú. Vagyis beledolgozni az igazságot az emberekbe és az életükké tenni azt, meglehetősen bonyolult és igen lassú. Mégis, azzal együtt, hogy ilyen lassú, egyesek még mindig reménykednek: „Mikor fogja isten elhagyni a földet? Mikor ér véget isten munkája?” Vajon előnyük származna abból, ha Isten elhagyná a földet, a munkája pedig befejeződne? Azon a napon, amikor Isten elhagyja a földet, ők meg fognak halni. Halálra fogják ítélni őket. Minek kellene örülniük? Miféle ember az ilyen? Hát nincsen híján az erkölcsnek? A világi emberek körében hálátlan gyermeknek nevezik. Mi álhívőknek és antikrisztusoknak hívjuk őket, és ők nem jók.

Amikor Az Ige testet ölt tartalma kifejezésre került, sok ember azt hitte, hogy „a megtestesült Isten csak munkát végez. Végzi a munka pár lépését, többféle módon munkálkodik, valamint többféle módon beszél, és ennyi – ezután elkészül a munkája. Miután a munkája elkészül, a testnek nem lesz haszna többé, és nem lesz szükség arra, hogy beszéljen. Nyerünk majd valamit, és csak várakoznunk kell a napra, amelyen isten munkája befejeződik. Ha egyszer beszélhetünk isten e szavairól és hirdethetjük azokat, lesz rendeltetési helyünk és nagy áldásokat kapunk majd.” Egyeseknek ilyen volt a hozzáállása. Aztán még sokkal több szót közöltem, nevezetesen az Isten megismeréséről szóló szavakat, valamint a jelen időszak alatt közölt szavakat. Amikor egyesek látták ezt, erre gondoltak: „Vajon nem foglaltatnak benne isten szavai mind Az Ige testet ölt című műben? Miért fejezte most ki az Isten megismeréséről szóló kötetet? Miért mond ki Isten egyre több szót? Mostantól misztériumokról, egyes égi dolgokról és arról kellene beszélnie, hogy az emberek a jövőben hogyan fognak majd istennel járni a mennyben. Igazán felderít minket, ha ilyesmikről beszélgetünk!” Miféle embereknek voltak ilyen gondolataik? (Az antikrisztusoknak.) Miért alakultak ki bennük ezek a gondolatok? Azért, mert egyáltalán nem érdekli őket az igazság. Ezt gondolták: „Sok éve követjük istent. Tudjuk, hogyan munkálkodott isten kezdetben. Személyesen megtapasztaltuk isten munkájának több lépését. Személyesen megtapasztaltuk Isten beszédmódjait is, és a saját szemünkkel láttuk. Isten tanúi vagyunk, és az a nemzedék, amely a leginkább érdemes arra, hogy áldásokat kapjon.” Nem azért követték Istent, mert az igazságot szólta és kimondta, hanem Isten eleve elrendelése miatt. Isten vezette őket arra, hogy a munka több lépését megtapasztalják, ők pedig passzívan követték Istent. Később, amikor Isten munkája tovább haladt, több embert kiválasztott, akik lépést tudtak tartani munkájának aktuális szakaszával. Isten munkájának kiemelt befogadói folyamatosan bővültek és változtak. Egyeseket, akik kezdetben követték Istent, fokozatosan kiiktattak, mivel nem törekedtek az igazságra, mivel különféle elképzelések és félreértések alakultak ki bennük Istenről, és mivel az engedetlenség és az elégedetlenség különböző formái támadtak bennük Istennel kapcsolatosan. Szubjektív és objektív okai egyaránt voltak ezen emberek kiiktatásának. A szubjektívek azok, hogy nem törekedtek az igazságra, valamint doktrínaként vették Isten szavait, és széltében-hosszában hirdették őket, ahogyan a farizeusok. Egyes emberek egészen mostanáig nem értik, mik az igazságvalóságok – olyanok, mint a holtak. Objektíve a kiiktatott emberek azok voltak, akik személyesen megtapasztalták Isten új munkájának kezdetét, ám a jellemük, a törekvésük és a képességük miatt nem voltak alkalmasak Isten következő, újabb munkájára. Ilyen módon Isten munkájának lépései gyorsan kiiktatták és kiselejtezték ezeket az embereket. Elmondható, hogy az idő alatt, mielőtt az Isten megismeréséről szóló szavak kifejezésre kerültek, sokan titokban örvendeztek a szívük mélyén, mondván: „Az illetőnek, akit elleneztem és elítéltem, végre nincs mit mondania. A munkájának lépései végre befejeződtek. A múltban voltak elképzeléseim vele kapcsolatban. Nem engedelmeskedtem neki és elégedetlen voltam vele, és el is ítéltem és elleneztem is őt. Bizony, igazam volt. Ő nem isten; nem krisztus. Nem számít, hogyan bánok vele, mert nem isten. Ő csak isten csatornája, isten szóvivője.” Sőt, egyesek még ezt is mondták: „Ez a test nem különbözik tőlünk. A benne lévő lélek az, amely beszél és munkát végez; semmi köze ehhez a testhez.” Egyesek titokban ilyen vakmerő módon ítélték el és káromolták Krisztust. Amikor Az Ige testet ölt Isten megismeréséről szóló 2. kötetének igazságai kifejezésre jutottak, ezek az emberek, akik elítélték és káromolták Krisztust, nyugtalanságot éreztek a szívükben. Mi volt ennek a nyugtalanságnak az oka? Egyrészt régóta fennálló elképzelések voltak a szívükben, szembeszálltak azzal, aki kimondta az igazságot. Nem engedelmeskedtek az illetőnek és elégedetlennek érezték magukat vele, sőt elítélték és káromolták Őt. Másrészt az Isten által 2013 után kifejezett szavak sok, az emberiség számára addig ismeretlen misztériumot tártak fel. Ezek a misztériumok bizonyos mértékig megerősítették az új hívők hitét, akik számára még hátra volt a szilárd alapok lefektetése, valamint szempillantás alatt bizonyosságot hoztak a kétkedő szívükbe, míg hidegzuhanyként érték azokat, akik sok éve hittek Istenben, ám korábban ellenezték, elítélték és káromolták Krisztust, és még nyugtalanabbnak érezték magukat miattuk. Ezt gondolták: „Most már teljesen végünk van. Isten kiiktatott minket. Nem akar minket. Isten korábban oly sok szót kimondott, ám mi mindig emberi lényként tekintettünk rá. Azt hittük, hogy miután a munkájának lépései befejeződtek, a többinek semmi köze nem lesz hozzá, hogy ez a személy befejezte a szolgálatát, és attól kezdve a mennybéli istennel fogunk kapcsolatba lépni és a mennybéli istenben fogunk hinni. Elképzeléseket alkottunk a földi istenről. Nem engedelmeskedtünk neki és megvetettük őt.” A 2013-as időszak során kifejezett szavakon keresztül ezeknek az embereknek sok vakmerősége alábbhagyott. Ezelőtt egyes emberekben kétségek alakultak ki Isten munkáját illetően. Ellenálltak Isten megtestesült testének és káromolták azt, egyesek még a hitüket is elhagyták. Miért történt ez? Azért, mert elképzeléseket alakítottak ki. Nemcsak a megtestesült Istent és Isten munkáját tagadták, hanem Isten létét is. Ezeknek az embereknek az Istenhez való hozzáállásuk alapján vajon milyen sorsuk kell legyen? Az Istenhez való hozzáállásuk és a Róla alkotott nézetük alapján vajon mi a lényegük? (Az álhívőké.) Az álhívők első fő jellemzője az opportunizmus. Amint rálelnek a saját érdekeikre Isten igéjében, belekapaszkodnak ezekbe, nem hajlandók elengedni, és megpróbálnak hasznot húzni az Ő szavaiból. A második az, hogy bármikor és bárhol képesek káromolni Istent, valamint bármikor és bárhol képesek elképzeléseket kialakítani Istenről, amikor pedig egyetlen kis dolog nem egyezik az elképzeléseikkel, képesek megítélni, elítélni Istent és szembeszállni Vele. Egyáltalán nem félik Istent. Ezek az emberek mind az antikrisztusok lényegét hordozzák magukban; mind antikrisztusok. Mi a másik jellemzőjük? Ezek az emberek egyáltalán nem szeretik az igazságot. Ők voltak az elsők, akik megkapták Isten szavait, ők voltak az elsők, akik hallották Isten szavait, és azok is ők voltak, akik személyesen megtapasztalták Isten munkájának lépéseit és módszereit. Ezek az emberek immár harminc éve hisznek, a nagy többségük azonban semmilyen kötelességet nem tud végezni Isten házában, és nincsenek tapasztalataik, amelyekről beszélhetnének. Mindenütt, ahová csak mennek, csupán ezekről a halott szavakról és doktrínákról beszélnek. Mi a legnyilvánvalóbb jellemzőjük? Harminc éve hisznek Istenben, a beállítottságuk azonban semmit sem változott, és nem félik és nem értik Istent. Képesek titokban hanyagul megítélni Isten megtestesült testét, sőt, a legcsekélyebb rettegés és félelem nélkül hűhót csapni és elítélni Istent. Nem szeretik az igazságot, idegenkednek az igazságtól és szembehelyezkednek az igazsággal. Amikor a megtestesült Istenről van szó, bármit mernek mondani; mindent ki mernek értékelni és mindent meg mernek ítélni, és amikor csak elképzeléseket alakítanak ki, merik terjeszteni azokat. Hát nem utálatosak ezek az emberek? (De igen, azok.) Ők Isten által kiválasztott emberek vajon? Harminc éve hisznek Istenben, ám nincsenek a birtokukban valóságok, a beállítottságuk pedig egyáltalán nem változott – hát nem halott emberek ezek? Vajon azok, akik valóban törekednek az igazságra és tényleg normális emberi mivolttal rendelkeznek, nem képesek megérteni néhány igazságot és belépni azokba, miután mindössze három évig hittek Istenben? (De igen, képesek.) Vannak azonban olyanok, akik harminc éve hisznek Istenben, anélkül, hogy bármi tapasztalatuk lenne. Ha arra kéred őket, hogy beszéljenek a tapasztalataikról, csak doktrínákról, szlogenekről és kioktató szavakról fognak beszélni. Milyen erőfeszítést fektettek hát Isten szavaiba az elmúlt 30 évben? Mit nyertek? Magától értetődik, hogy nem fogadják el Isten szavait. Elfogadják Isten szavait arról, hogy áldásokat és ígéreteket ad az emberiségnek, a szépen csengő szavait, a vigasztaló és buzdító szavait és a fülnek tetsző szavait, ám az Isten által kifejezett igazságok és az emberiséggel szemben támasztott követelményei egyikét sem fogadják el. Egyetlen egyet sem fogadnak el. Hát nem kellene kiiktatni ezeket az embereket? (De igen.) Vajon igazságtalanság kiiktatni ezeket az embereket? (Nem az.) Ez amiatt van, mert szándékosan vétkeznek annak ellenére, hogy világosan ismerik az igazságot.