Kilencedik tétel: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket (Hatodik rész) Első szakasz
II. Az antikrisztusok érdekei
Legutóbb az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak kilencedik tételéről beszélgettünk: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket. Akkor több elemre bontottuk az antikrisztusok érdekeit. Az első a saját biztonságuk, a második a saját hírnevük és státuszuk, a harmadik pedig az előnyök. Mit foglalnak magukban ezek az előnyök? (Az első Isten háza vagyonának elsikkasztása, a második a testvérek kihasználása, hogy őket szolgálják és nekik végezzenek munkát, a harmadik pedig a pozíciójuk kihasználása, hogy csalással szerezzenek ételt, italt és egyéb kívánatos dolgokat az Istenben való hit álcája alatt.) Ezen „egyéb dolgok” között szerepel a különleges bánásmód, a személyes ügyeik kezelése és így tovább, nem igaz? (Igen.) Összezavar titeket, ha így beszélgetünk, hogy a fő témákat altémákra, az altémákat pedig különféle aspektusokra bontjuk a beszélgetéshez? (Nem.) Valójában minél inkább így folyik a beszélgetés, annál világosabbá kell válniuk a dolgoknak. Beszélgettünk az antikrisztusok érdekeinek három eleméről, de van még egy, amelyik a legfontosabb – az antikrisztusok negyedik érdeke – a kilátásaik és a sorsuk. A kilátások és a sors valószínűleg az a fő cél, amelyet az antikrisztusok az Istenbe vetett hitükben dédelgetnek. Ezek a szívükben hordozott legnagyobb vágyakozások is egyben, és a szívük mélyén hajszolt legmagasabb dolgok. Valószínűleg ismerős számotokra a kilátások és a sors témája. Arra vonatkozik, hogy az emberek hol végzik, hová fognak menni, illetve hová tartanak a jövőben és a következő korban – röviden a jövőbeli rendeltetési helyükre. Vajon nem ez a legnagyobb és a legfontosabb dolog Isten minden egyes hívője szívében? (De igen.) A kilátások és a sors hihetetlenül fontos mindazok számára, akik hisznek Istenben. Így pedig magától értetődik, hogy az antikrisztusok számára az érdekeik leglényegesebb része a kilátásaik és a sorsuk, vagyis a rendeltetési helyük kell legyen.
D. Kilátásaik és sorsuk
Beszélgessünk az antikrisztusok érdekeiben foglalt kilátásokról és sorsról is különböző szemszögekből és szempontokból, hogy a dolgok viszonylag világosak legyenek. Az antikrisztusok különféle érdekei, amelyekről korábban beszélgettünk, anyagi és nem anyagi érdekeket egyaránt magukban foglalnak. Az ember saját biztonsága, hírneve és státusza például mind nem anyagi érdek; ezek csupán megfoghatatlan dolgok a szellemi világukban, miközben az anyagi érdekek vagyont, ételt és italt, valamint különleges bánásmódot, anyagi örömöket és más hasonlókat foglalnak magukban. Mivel járnak tehát együtt a mai beszélgetés tárgyát képező kilátások és sors? Ha emberi elképzelések szemszögéből nézzük őket, megfogható vagy megfoghatatlan dolgok ezek? (Megfoghatatlan dolgok.) Ezért olyasmiknek kell lenniük, amik az emberek szellemi világában, az elképzeléseikben, a képzelődéseikben és az elméjükben léteznek. Az emberek számára ezek a dolgok egyféle reményt és táplálékot jelentenek, és ezek azok, amelyek hajszolásával az emberek az egész életüket töltik. Bár ezek a dolgok láthatatlanok és megfoghatatlanok az emberek számára, domináns helyet foglalnak el szívükben, az emberek egész életét uralják, valamint irányítják a gondolataikat és a tetteiket, a szándékaikat és a törekvésük irányát. A kilátások és a sors tehát hihetetlenül fontosak mindenki számára! Bár a kilátások és a sors fontosak, az antikrisztusok a normális, hétköznapi emberekétől teljesen eltérő módon törekednek rájuk. Pontosan mi a különbség? Mely aspektusok szemléltetik ezt, és teszik lehetővé az emberek számára, hogy világosan lássák és felismerjék, hogy ez a törekvés antikrisztusi módja, illetve egy antikrisztus jellemzője? Vajon nem érdemes megvitatni és megbeszélni ezt? Természetesen sok ember megnyilvánulása sokféleképp hasonlatos az igazi antikrisztusokéhoz és az antikrisztusi lényeggel rendelkezőkéhez. De még ha a megnyilvánulásaik és a beállítottságaik azonosak is, a lényegük különböző. Beszéljünk az antikrisztusok negyedik érdekéről – a kilátásaikról és a sorsukról – különböző vonatkozásokban.
Hogyan boncolgathatjuk a kilátásokat és a sorsot? Miféle módszert és mely példákat használhatjuk fel annak boncolgatására, hogy az antikrisztusok érdekében álló kilátások és sors nincs összhangban az igazsággal, valamint, hogy azok az antikrisztusok lényegének megnyilatkozásai? Milyen szempontokból boncolgathatók? Ez alapos vizsgálatot igényel. Soroljuk ezeket több tág kategóriába, hogy az emberek pontosabban és világosabban megérthessék az antikrisztusok lényegét. Az első az, hogy hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival, a második, hogy hogyan bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel, a harmadik, hogy hogyan kezelik az antikrisztusok azt, ha megmetszik őket, a negyedik, hogy hogyan bánnak az antikrisztusok a „szolgálattevő” címmel, az ötödik pedig, hogy hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a gyülekezetbeli státuszukhoz. Miért ez az öt kategória? Próbáljatok meg rájönni. Egy kicsit meg tudjátok érteni mindegyiket? Találtok néhány, az antikrisztusokhoz tartozó, ezekkel megegyező megnyilvánulást, illetve beállítottságot? Pontosan mit kellene boncolgatni az említett öt kategória alapján? E kategóriákat tekintve melyek az antikrisztusok fő jellemzői, valamint az általuk elsődlegesen tanúsított beállítottságok, és melyek a normális igazságra törekvők és a hétköznapi romlott emberek megnyilvánulásai? Melyek a különbségek az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek között? Miben állnak ezek a különbségek? Mi a különbség az általuk választott utak között? Mi a különbség a megnyilvánulásaik között? Értitek valamennyire ezeket a kategóriákat? (Az antikrisztusok elsősorban ebben az öt kategóriában nem szemlélik a dolgokat az Isten szavaiban foglalt igazság alapján. Mindig bizonyos dolgok felszínes megjelenését vagy a saját helyzetüket használják arra, hogy a saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján találgassák Isten szándékait, hogy lássák, vannak-e kilátásaik és sorsuk. Amikor például a kötelességükről van szó – ha reflektorfénybe tudnak kerülni és ki tudják elégíteni a vágyaikat, a hiúságukat és a büszkeségüket, úgy fogják érezni, hogy hasznos emberek Isten házában, és hogy vannak kilátásaik és sorsuk. Amint megmetszik őket, úgy fogják érezni, hogy nem tetszenek Istennek, hogy Isten elégedetlen velük, és elcsüggednek és csalódnak az Istenbe vetett hitet illetően, valamint negativitás és ellenállás támad bennük.) Ez az összefoglaló vet némi fényt rá és egy kicsit érinti az igazságot ebben a dologban. Az általatok mondottak általános jelentéséből ítélve valószínűleg van egy alapvető megértésetek erről az öt kategóriáról. A továbbiakban egyesével fogunk beszélni róluk.
1. Hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival?
Az első kategória az, hogy hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival. Az antikrisztusok is olyan emberek, akik hisznek Istenben és követik Őt; nekik is a kezükben vannak Isten szavai, hallgatnak prédikációkat, összejövetelekre járnak és normális szellemi életük van. Az antikrisztusoknak is az életük része az, hogy olvassák Isten szavait, és gyakran teszik ezt. Bár mindketten olvassák Isten szavait, az antikrisztusok különböznek az igazságra törekvőktől; teljesen máshogy viszonyulnak Isten szavaihoz. Hogyan bánnak tehát az antikrisztusok Isten szavaival? Először is, kutatják és elemzik Isten szavait, egy furcsa szemszögből és nézőpontból tanulmányozzák őket. Miért nevezem ezt „tanulmányozásnak”? Az objektív helyzet alapján az antikrisztusoknak el kell ismerniük, hogy ezek Isten szavai, és azt is érzik a szívükben, hogy Isten szavai oly magasztosak, hogy hétköznapi emberek nem tudnák kifejezni őket, és hogy ezek a szavak sehol máshol nem találhatók meg. Ezen az alapon nincs más választásuk, mint elismerni, hogy ezek Isten szavai, de vajon az igazságként fogadják el Isten szavait? Nem. Akkor miért olvassák mégis Isten szavait az antikrisztusok? Azért, mert Isten szavaiban vannak olyan dolgok, amelyekre szükségük van, dolgok, amelyeket tudni akarnak, és dolgok, amelyek megtartják őket a szellemi világukban. Melyek ezek a dolgok? Ezek természetesen szoros kapcsolatban állnak az antikrisztusok kilátásaival és sorsával. Amikor az antikrisztusok Isten szavait tanulmányozzák, állandóan a rendeltetési helyekkel, a sorsokkal, valamint azzal kapcsolatos szavakat keresnek, hogy az emberek hol végzik majd a jövőben és így tovább. Ezért azt, amikor az antikrisztusok Isten szavait olvassák, „tanulmányozásnak” nevezzük; kutatják, elemzik Isten szavait és ítéletet alkotnak róluk, miközben olvassák őket. Olvasás közben kutatják a szavait: „Isten hangvételéből úgy tűnik, hogy nem kedveli az efféle embereket. Miért érzem úgy, hogy egy vagyok közülük? Ki kell derítenem, milyen rendeltetési helyet szán isten ezeknek az embereknek.” Amikor látják, amint Isten arról beszél, hogy az ilyen embereket a feneketlen mélységbe lökik, magukban erre gondolnak: „Ez nem jó. Az, ha a feneketlen mélységbe lökik, azt jelenti, hogy az illetőnek annyi, nemde? Az ilyen embereknek nincsenek kilátásaik és nincs jó rendeltetési helyük; mit tegyek hát?” A szívükben tompa fájdalmat, nyugtalanságot és szorongást éreznek. „Valóban így bánik isten az ilyen emberekkel? Nem, nem adhatom fel.” Ezzel tovább kutatják Isten szavait. Amikor azt látják, hogy Isten szavai így szólnak: „Fiaim, ezt és ezt fogom tenni értetek, és ez és ez fog történni veletek” – többé nem érzik rosszul magukat. „Isten szavai felmelegítik a szívemet, csodálatosak. Egyike vagyok azon »fiaknak«, akikről isten beszél.” Aztán meglátják, amint Isten szavaiban említés történik az „elsőszülött fiakról” és arról, hogy „királyként uralkodnak”, és erre gondolnak: „Nagyszerű! Az istenbe vetett hitből előnyök és ígéretes jövő származik. A helyes utat választottam. Jó lóra tettem. Szorgalmasnak kell lennem a hitemben és bele kell kapaszkodnom isten palástjába. Nem szabad feladnom, még az utolsó pillanatban sem!” Amint folytatják az olvasást, látják, ahogyan Isten szavaiban arról esik szó, hogy „aki mindvégig követ, az biztosan üdvözül”. Az antikrisztusok számára az, hogy ezt olvassák, olyan, mintha egy mentőövbe kapaszkodnának. „E szavak szerint fogok gyakorolni. Nem számít, mikor és hol, és nem számít, mi történik, még ha a tengerek kiszáradnak is és a sziklák elporladnak, még ha a kék tengerek zöld mezőkké változnak is, ezek a szavak nem fognak változni. Még ha a menny és a föld elenyészik is, ezek a szavak nem fognak. Amíg tehát ezekhez a szavakhoz tartom magam, nem lesz vajon jó kimenetelem, jó rendeltetési helyem? Nem dőlnek vajon el a kilátásaim és a sorsom? Remek! Biztosan olyan vagyok, aki a végsőkig követ!” Azzal, hogy újra és újra keresnek, így kutatnak és úgy elemeznek, végül mentőövet találnak Isten szavaiban és felfedezik a legnagyobb „titkot”. Öröm tölti el őket: „Végre nem kell azon aggódnom, hogy kiiktatnak, nem kell amiatt aggódnom, hogy a tűz és kénkő tavába megyek, nem kell amiatt aggódnom, hogy pokolra jutok. Végre megtaláltam a rendeltetési helyem és végre találtam utat a mennybe, az emberiség gyönyörű rendeltetési helyére – milyen csodálatos!” Ez azonban nem tart sokáig, és amikor Isten szavainak „A rendeltetési helyről” szóló fejezetét olvassák, erre gondolnak: „Mit mondanak ezek a szavak a rendeltetési helyekről? Nem úgy tűnik, mintha isten nagyon konkrétan beszélne a különböző típusú emberek rendeltetési helyéről. Pontosan mire gondol isten? Mit tegyek? Nem kellene aggódnom, tovább kell olvassak.” Aztán amikor látják, amint Isten azt mondja, hogy „készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez”, gondolkodnak még egy kicsit rajta. „Ha azt akarom, hogy jó rendeltetési helyem legyen, elegendő jócselekedetet kell készítenem. Most, hogy isten megszabta a feltételeket, az megkönnyíti a dolgokat. Nem kell folyton értelmetlen törekvésekbe bocsátkoznom és feleslegesen szorgoskodnom – most már tudom, hol fáradozzak.” A beszélgetésen keresztül az antikrisztusok megtanulják, mik a jócselekedetek, találnak „utat” és van megoldásuk. „Úgy tűnik, ez oly egyszerű. Alamizsnát és adományokat adni jócselekedet. Az evangélium hirdetése és még több ember megnyerése jócselekedet. A testvérek támogatása jócselekedet. Elajándékozni a számomra értékes dolgokat jócselekedet. A rendeltetési helyemért mindent kockára teszek; elajándékozom ezt az összes dolgot!” Aztán erre gondolnak: „Nem. Ha az összes pénzemet és az anyagi javaimat elajándékozom, hogyan fogok élni a jövőben? Olvasnom kell isten szavait, hogy előbb lássam, mikor ér véget a munkája és az embereknek mikor nem lesz többé szükségük ezekre a dolgokra az életükben a földön. Nem szabad kapkodnom. Ha azonban nem ajánlom fel ezeket a dolgokat, akkor hogyan készíthetek jócselekedeteket? Szállást adni néhány testvérnek és hirdetni az evangéliumot az emberek megnyerése érdekében könnyű dolog. Ezeket a dolgokat el tudom érni.” Miközben jócselekedeteket készítenek, a szívükben folyamatosan számolgatják, hány jócselekedetet készítettek, és mennyire valószínű, hogy jó rendeltetési helyük lesz. „Oly sok jócselekedetet készítettem, de miért nem ad nekem isten egy határozatot? Isten munkája még nem ért véget, mit kellene hát tennem? Nem, meg kell néznem, mi mást mondanak isten szavai a kilátásokról és a sorsról, és milyen más konkrét magyarázatok foglaltatnak bennük.” Újra és újra tovább kutatják Isten szavait. Ha találnak valamit, ami a kilátásaik és a sorsuk hasznára válik, boldogok; ha olyasmit találnak, ami ütközik a kilátásaikkal és a sorsukkal, fájdalmat éreznek. Ily módon az évek alatt, amíg Isten szavait olvassák, ismételten negatívnak és gyengének érzik magukat Isten szavai miatt, valamint ismételten pozitívnak, boldognak és elragadtatva érzik magukat az Ő szavai miatt. Ugyanakkor nem számít, milyen állapotokat és érzelmeket tanúsítanak, egyszerűen nem tudnak szabadulni a rendeltetési helyüket, a kilátásaikat és a sorsukat illető megszállottságtól, és tovább kutatják Isten szavait a különféle típusú emberek sorsára vonatkozó meghatározottság és állítások tekintetében. Röviden: minden tőlük telhető erőfeszítést beleadnak Isten szavaiba. Bárhogyan is olvassák Isten szavait, egyszerűen nem tudják, hogy Isten szavaiban ott az igazság, az út és az élet. Csak annyit tudnak, hogy Isten szavaiban megtalálhatják a saját rendeltetési helyüket, az emberiség rendeltetési helyét és annak módját, hogy elkerüljék a pokolra jutást és a rendeltetési helyük elvesztését. Mit nyertek tehát, miután sok éven át így olvasták Isten szavait? Sok helyes doktrínáról és szellemi elméletről tudnak beszélni, de egyáltalán nem tudják a saját, Istennek ellenálló, Isten ellen lázadó, az igazságot nem gyakorló és az igazságot egyáltalán nem szerető lényegükkel összefüggésbe hozni Isten szavait.
Az antikrisztusok gyakran kutatják és keresik Isten szavait a misztériumokkal kapcsolatos közléseiért. Új fogalmakat, új dolgokat és új állításokat is keresnek az Ő szavaiban, sőt, egészen odáig mennek, hogy senki – legyen az szellemi vagy másféle ember – által nem ismert misztériumok után kutatnak, mint például, hogy mi a füge, mi a jelentése a 144000 fiúgyermeknek, és mi a győztes, a Jelenések Könyvének egyes állításai és fogalmai mellett, amelyeket az emberek oly sok éven át kutattak, anélkül, hogy megértették volna őket. Különös szorgalommal dolgoznak ezeken a dolgokon, és állandóan azt keresik és kutatják, hogy van-e bármiféle, az emberek rendeltetési helyére vonatkozó állítás ezekben a szavakban, illetve, hogy vannak-e világos magyarázatok az emberek rendeltetési helyét illetően. Ám nem számít, milyen szorgalmasan nézik, az erőfeszítéseik mindig hiábavalóak. Ezért aztán miközben az antikrisztusok Isten szavait olvassák, Istent követik és sodródnak az árral a gyülekezetben, a szívük mélyén mindig nyugtalanságot éreznek. Gyakran felteszik maguknak a kérdést: „Kaphatok én áldásokat? Pontosan mik a kilátásaim és a sorsom? Lesz hely számomra isten királyságában? Amikor eljön a rendeltetési helyem, vajon a kék eget bámulom, vagy egy oly sötét világban leszek, ahol még a saját kezem sem látom majd? Pontosan mi az én rendeltetési helyem?” Amint a szívükben így kérdőre vonják magukat, a szívük mélyén némán Istent is kérdőre vonják: „Alkalmas vagyok vajon arra, hogy belépjek a menny királyságába? Elkerülhetem, hogy pokolra jussak? Beléphetek a menny királyságába, ha így törekszem? Kaphatok jövőbeli áldásokat? Belépek majd vajon az eljövendő világba? Milyen isten hozzáállása? Miért nem ad nekem isten pontos és konkrét nyilatkozatot ebben a kérdésben, hogy megnyugodhassak? Pontosan mi az én sorsom?” Vajon a szívük mélyén nem ezt gondolják az antikrisztusok, miközben Isten szavait tanulmányozzák, és miközben úsznak az árral, és nincs más választásuk, mint hogy előre lépjenek? A szívük mélyén így viszonyulnak a kilátásaikhoz és a sorsukhoz: az elméjüket folyamatosan ezek a dolgok foglalkoztatják, kétségbeesetten ragaszkodnak hozzájuk, és nem hajlandók elengedni.
Amikor az antikrisztusok Isten igéjét tanulmányozzák, van, ami jobban érdekli őket a saját rendeltetési helyük és a misztériumok kutatásánál; nevezetesen, hogy a megtestesült Isten mikor fogja elhagyni a földet, mikor végez a szolgálatával, mikor készül el a nagy vállalkozása, mikor ér véget a munkája, mikor fognak nagy áldásokat élvezni az Őt követők, és mikor látják meg az Ő valódi személyét. Az is a legnagyobb aggályuk, hogy láthatják-e majd, amint Isten elhagyja a földet. A nap mellett, amelyen Isten irányítási terve majd sikerrel bevégződik, az még inkább foglalkoztatja őket, hogy Krisztus mikor hagyja majd el a földet, milyen lesz az, amikor Krisztus elhagyja a földet, mennyi idősek most, vajon élni fognak-e még, hogy meglássák, amint Krisztus 10-20 év múlva elhagyja a földet, mi fog történni, ha látni fogják, illetve mi történik majd akkor, ha nem – ilyenek a számítások az elméjükben. Egyesek így tűnődnek magukban: „Már 60 éves vagyok. Ha 10 év múlva még mindig élek, láthatnám, amint krisztus elhagyja a földet, de ha már halott leszek, amikor isten munkája 10 év múlva véget ér, mi értelme az istenbe vetett hitemnek? Bár isten úgy rendelte, hogy ebbe a korszakba szülessek, ha én, isten követője elszalasztom az esélyt, hogy szemtanúja legyek egy ilyen nagy eseménynek, akkor engem nem lehet áldott embernek tekinteni, és semmiféle nagy áldást nem kapok majd!” Az efféle gondolatok boldogtalanságot és elégedetlenséget szülnek bennük. Milyen mértékig elégedetlenek? „Olyan öreg vagyok már; miért nem hagyta még el isten a földet? Miért nem ért még véget isten munkája? Mikor fejezzük be az evangélium hirdetését? Isten munkája gyorsan érjen véget, isten gyorsan fejezze be a nagy vállalkozását, gyorsan szálljanak le a katasztrófák, isten siessen, pusztítsa el a Sátánt és büntesse meg a gonosz embereket!” Mit csinálnak? Vajon nem követeléseket támasztanak Istennel szemben a személyes akaratuknak megfelelően, annak elérését remélve, hogy az ő akaratuk szerint cselekedjen? Vajon ebben az akaratukban nincsenek benne a saját személyes érdekeik? A saját érdekeik miatt buzgón remélik, hogy Isten befejezi a nagy vállalkozását, hogy a katasztrófák gyorsan leszállnak, hogy Isten siet és megbünteti a gonoszokat és megjutalmazza a jókat, és hogy Isten megkapja az Ő dicsőségét. Milyen indítékokat dédelgetnek a szívükben? Figyelembe veszik vajon Isten szándékait? (Nem.) Mit tesznek? (Azt remélik, hogy áldásokat kapnak.) Azt akarják, hogy Isten irányítási tervének munkája az ő rendeltetési helyük körül forogjon a saját érdekeik és rendeltetési helyük kedvéért. Hát nem megvetendő és szégyentelen ez? Milyen lényeget mutatnak az antikrisztusok minden dologban? A saját érdekeiket mindenek fölé helyezik, és hagyják, hogy az ő érdekeik uralkodjanak mindenek felett, vagyis nem engedik, hogy bármi is ütközzön az érdekeikkel – még Isten irányítási terve sem. Annak, hogy Isten munkája mikor ér véget, hogy mikor készül el a nagy vállalkozása, hogy mikor kap dicsőséget, valamint, hogy mikor pusztítja majd el az emberi fajt – ennek mind a saját érdekeik és rendeltetési helyük körül kell forognia, mindennek kapcsolódnia kell a rendeltetési helyükhöz. Ellenkező esetben megtagadják Istent, feladják a Belé vetett hitüket, sőt meg is átkozzák Őt.
Az egyik elsődleges megnyilvánulása annak, hogy az antikrisztusok miként bánnak Isten igéjével, a tanulmányozás. Egy igazi álhívő ilyen hozzáállással bánik Isten igéjével. Mit tanulmányoz? Nem az igazságot tanulmányozza, sem azt, hogy mit követel Isten az emberiségtől, és nem is az emberiséget leleplező, illetve az emberiséget megítélő szavait, és biztosan nem tanulmányozza az Ő szándékait; a saját kilátásait és sorsát tanulmányozza. Isten igéjének bármelyik részét is olvassa, ha abban vannak a saját kilátásaival és sorsával kapcsolatos szavak – ami a leginkább foglalkoztatja őt – gondosan fogja tanulmányozni ezeket a részeket, és fontosnak jelöli őket. Amikor például Istennek a hozzá hasonló embereket leleplező és boncolgató szavait, illetve a hozzá hasonló emberekről szóló jellemzéseket és állításokat látja, aprólékosan tanulmányozni fogja az ilyen szavakat, és újra meg újra elolvassa őket. Mit keres? Azt keresi vajon, hogy miként értheti meg Isten szándékait, illetve találhatja meg a gyakorlás alapelveit? Azt keresi vajon, hogy miként értheti meg önmagát Isten igéjén keresztül? Nem. Azon igyekszik, hogy olvasson a sorok között, hogy világosan láthassa, hogyan viszonyul Isten a hozzá hasonló emberekhez e szavak mögött, hogy Isten gyűlöli és megveti-e őket, illetve, hogy megmenti-e majd őket. Isten e szavainak nem csupán a tartalmát vizsgálja át, hanem a szavainak hangvételét és hozzáállását is, a mögöttük rejlő gondolatokkal együtt. Miután Isten igéjének mindazon részeit összegyűjtötte, amelyek a hozzá hasonló emberek rendeltetési helyére vonatkoznak, valamint felfedezte, hogy Isten visszautasítással, nem pedig üdvözítéssel viszonyul hozzájuk, a Belé vetett hithez való hozzáállása azonnal 80-90 százalékkal megcsappan. Azonnal álhit támad a szívében, a hozzáállása 180 fokos fordulaton megy keresztül. Milyen mértékű ez a fordulat? Többé nem kívánja elvégezni a tervezett kötelességeket, illetve lemondani arról, amiről lemondani tervezett. Bár eredetileg hirdetni akarta az evangéliumot a családjának, ezt már nem teszi meg – mivel többé nem hisz, és szó sincs arról, hogy a családjában élő emberek higgyenek. Összegezve, az összes eredeti tervét lerombolja és feladja. Vajon nem egy lényeges hozzáállás ez, amelyet az antikrisztusok Isten igéjével szemben táplálnak? A céljuk Isten igéjének tanulmányozásával nem az, hogy az igazságra törekedjenek és megtalálják az igazság gyakorlatba ültetésének alapelveit, hogy megérthessék az Ő szándékait és hűségesek legyenek Hozzá; a céljuk az, hogy pontos kijelentésre bukkanjanak arra vonatkozóan, hogy Isten miként határozza meg a hozzájuk hasonló emberek sorsát és rendeltetési helyét. Amikor találnak egy reménysugarat, mindenáron ragaszkodnak hozzá; ezért a reménysugárért képesek bármiről lemondani, és a hozzáállásuk drasztikusan megváltozik. Amikor azonban minden azt illető reményük szertefoszlik, hogy áldásokat kapnak, ismét drasztikusan megváltozik a hozzáállásuk, egészen addig, hogy elveszítik a hitüket és áruláshoz folyamodnak, sőt el is átkozzák Istent a szívükben. Ilyenek az antikrisztusok megnyilvánulásai.
Az antikrisztusok természetesen arra is felhasználják Isten szavait, hogy személyes előnyt keressenek, miközben azokat tanulmányozzák. Miféle előnyt? Miközben Isten szavait tanulmányozzák, összegzik, hogy melyek Isten beszédének szabályai, milyen hangnemet üt meg, amikor megmetszi az embereket, hogyan beszél, amikor leleplezi az emberiséget, hogyan vigasztalja és inti az embereket, milyen módszereket alkalmaz, és milyen a bölcsessége. Az antikrisztusok szakosodnak arra, hogy megtanulják és utánozzák Isten beszéd- és munkamódját; valamint az Isten által gyakran szólt szavak segítségével szólnak másokhoz és beszélgetnek velük. Mialatt Isten szavait tanulmányozzák, folyamatosan fel is szerelkeznek a bennük foglalt különféle igazságok szavaival, a saját dolgaikká téve azokat, és arra használva Isten e szavait, hogy munkát végezzenek és tőkét halmozzanak fel. Mire utal ez a tőke? Azt hiszik[a] például, hogy egy összejövetelen az lehet az a fajta ember a gyülekezetben, aki a leginkább képes elnyerni az üdvösséget, aki jobban tudja a helyes szavakat és doktrínákat mondani, aki többet megjegyez Isten szavaiból, többet idéz Isten szavaiból és többet megmagyaráz Isten szavaiból. Bármit is tesznek az antikrisztusok, annak köze van a kilátásaikhoz és a sorsukhoz. Soha nem gyakorolják egyszerűen az igazságként Isten szavait, sem szenvedni, sem árat fizetni nem fognak Isten szavainak gyakorlása kedvéért. Ehelyett arra használják Isten szavait, hogy félrevezessék az embereket, arra használják azokat, hogy a saját hírnevüket emeljék, valamint arra, hogy kellő feltételeket teremtsenek az üdvösségükhöz. Ezért aztán annak a lényege, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Isten igéjével, az, hogy nem számít, mikor, soha nem tekintik Isten igéjét az igazságnak, illetve az emberek által követendő útnak. Bár az antikrisztusok tartják Isten szavait és mindennap olvassák őket, és bár meghallgatják az Ő szavainak olvasatát, egy dolog bizonyos: nem gyakorolják Isten szavait. Amikor eljön az ideje, hogy gyakorolják az Ő szavait, eltűnik az őszinteségük – csak a saját kilátásaik és sorsuk érdekében szövetkeznek. Kívülről azt a látszatot keltik, mintha szeretnék Isten szavait és sóvárognának utánuk. Valójában azonban azzal, hogy mindennap olvassák és gyűjtögetik Isten szavait, az a céljuk, hogy elérjék az üdvösségükhöz szükséges feltételeket; annak reményében teszik ezt, hogy cserébe jó benyomást tesznek Istenre. Nem hiszik, hogy Isten átvizsgálja az emberek szívét – csak annyit tudnak, hogy az emberek csak a külsőségeket nézik, úgyhogy biztosan Isten is csak a külsőségeket nézi, így hát álcázásba és csalásba bonyolódnak ezekben a dolgokban, trükközéshez folyamodva. Erre gondolnak: „Csak külsőleg kell ezt tennem. Az nem számít, hogy a szívemben mit gondolok – az emberek nem látják, és isten sem. Valójában nem számít, hogyan olvasom isten szavait, nem azért teszem, hogy valamiféle igazi teremtett lény legyek. Ha a kilátásaimról és a sorsomról nem lenne szó, nem viselném ezt a nehézséget, sem ezt a sérelmet nem tűrném!” Bármennyire jól hangoznak is Isten szavai, az ő fejükben azok nem megvalósíthatóak, az emberek pedig nem tudják megélni őket. Még ha egy maroknyi ember egy kicsit valóban meg is éli Isten szavait, biztosan ők is a saját céljaik érdekében teszik. Ahogyan a nem hívők mondják: „Ingyen sajt csak az egérfogóban van.” Magukban erre gondolnak: „Olyan nehézségeket viselünk az istenbe vetett hitünkért, mindennap olvassuk és hallgatjuk a szavait, a szavainak megfelelően élünk – mi végre ez az egész? Nemcsak azt az egy célt szolgálja? A szíve mélyén mindenki kellőképpen tisztában van vele, hogy az egész a kilátásai és a sorsa kedvéért történik; különben miért adnánk fel a világ hajszolásának csodálatos időit, csak azért, hogy itt szenvedjünk?” Mely tényt tagadták meg ebben a dologban? Isten szava igazság és az igazság megmentheti az embereket, megváltoztathatja az embereket, valamint segíthet nekik levetni a romlott beállítottságaikat. Hát nem az az eredmény, amelyet Isten igéje előidézhet? (De az.) Az antikrisztusok vajon elismerik ezt a tényt? Tagadják, mondván: „Mindenki azt állítja, hogy isten igéje megmentheti az embereket, de kit mentett már meg? Ki látta megtörténni? Miért nem hiszem el?” Miért mondják azt, hogy Isten igéje megmentheti az embereket, megváltoztathatja az embereket, valamint segíthet az embereknek megszabadulni a Sátán romlott beállítottságától? Azért, mert Isten igéje az igazság, és az az emberek élete lehet. Amikor Isten igéje az emberek élete, meg lehet menteni őket; ők lesznek azok, akiket megmentenek. Az antikrisztusok nem ismerik el ezt a tényt. Ők úgy vélik, hogy az emberek csak azért jutottak oda, ahol most vannak, hogy áldásokat és jó rendeltetési helyet kapjanak, és hogy ez az egyetlen oka annak, amiért az emberek a kötelességüket végzik Isten házában. Tagadják Isten igéjének gyümölcseit, tagadják azokat az eredményeket, amelyeket az igazság elér az emberekben, valamint tagadják azt, hogy az igazság meg tudja hódítani, meg tudja változtatni és meg tudja menteni az embereket. Azt hiszik, az emberek csak a saját kilátásaik és sorsuk miatti aggodalom és törekvés okán követik Istent. Nem hiszik, hogy Isten igéje képes megváltoztatni az embereket, hűségessé tenni őket Istenhez, valamint elérni, hogy feltétel nélkül alávessék magukat Istennek, illetve, hogy teremtett lényként tegyék a kötelességüket Isten házában – ezek egyikét sem hiszik. Ezért az antikrisztusok, akik a saját érdekeiket helyezik előre, maguk nem törekednek az igazságra; miközben Isten szavait egyfajta retorikaként, egyfajta nyilatkozatként kezelik, nem hiszik, hogy Isten e szavai megmenthetik az embereket. Azt hiszik, hogy mindazok, akik őszinték és hűségesek Istenhez, hamisak, és bevonják a saját érdekeiket. Nem számít, mennyit hallanak Isten szavaiból, nem számít, hány prédikációt hallanak Istentől, ami végezetül megmarad a szívükben, csak ez a két szó: kilátások és sors. Vagyis Isten szavai, Isten munkája és Isten irányítási terve jó kilátásokat és sorsot eredményezhetnek az emberek számára, valamint jó rendeltetési helyre juttathatják őket. Az antikrisztusok számára ez a legvalóságosabb, ez a legfelsőbb igazság. Ha nem így lenne, először is, nem hinnének Istenben. Másodszor nem viselnének ilyen sérelmeket, hogy Isten házában maradjanak. Harmadszor, semmilyen kötelességet nem végeznének Isten házában. Negyedszer, semmilyen nehézséget nem viselnének el Isten házában. Ötödször pedig, már rég visszatértek volna a világi élethez, hogy elmerüljenek a gazdagságban és a dicsőségben, hajszolják a világot, hajszolják a hírnevet és a nyereséget, hajszolják a pénzt és az elvetemült irányzatokat. Most csak azért költöznek ideiglenesen Isten házába, mert a kilátásaikról és a sorsukról van szó. Határozottan viszonyulnak a kilátásaik és a sorsuk biztosításához, miközben a vakszerencsére bízzák magukat, azt remélve, hogy amikor Isten munkája véget ér, azok között lesznek majd, akik belépnek a menny királyságába és nagy áldásokat kapnak. Miféle mentalitás ez? Hasznot akarnak húzni Istenből, hogy elérjék a céljaikat, de alávetni nem akarják magukat Neki; sőt, még csak nem is hisznek minden Isten által elmondott szóban, ahogyan abban sem, hogy Isten szuverén minden dolgok felett. Hát nem elvetemült ez egy kicsit? Amikor abbéli hozzáállásukról van szó, hogy miként tanulmányozzák Isten igéjét, álhívők. Az, hogy az antikrisztusok ilyen hozzáállással képesek kutatni, olvasni és kezelni Isten szavait, azt mutatja, hogy klasszikus álhívők, valódi, vérbeli álhívők. Akkor miért tudnak mégis némi felszínes munkát végezni Isten házában, és tovább követni anélkül, hogy visszalépnének? Bárhogyan metszik is meg őket, miért tudnak megmaradni, sőt részt venni a gyülekezeti életben, valamint folytatni Isten szavainak hallgatását és olvasását? Miért van ez? (Áldásokat akarnak kapni.) Azért, mert áldásokat akarnak kapni. Ahogyan a nem hívők mondják: „Akárki is táplál engem, az az anyám, aki pedig pénzt ad, az az apám.” Miféle logika ez? Hát nincs teli ez a logika a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiáival? Ennek a sátáni filozófiának a befolyása alatt hisznek Istenben: „Nem érdekel, milyen rendkívüli munkát végeztél – legyen bármilyen a beállítottságod vagy a lényeged, amíg áldásokat, jó rendeltetési helyet és jó jövőt tudsz biztosítani nekem, és engeded, hogy nagy áldásokban részesüljek, követni foglak és egyelőre istennek foglak tekinteni.” Van itt bármilyen eleme az őszinte hitnek? (Nincs.) Ezért ami azt illeti, hogy miként bánnak Isten szavaival, ha antikrisztusokként és álhívőkként jellemezzük az ilyen embereket, az nagyon is pontos!
Lábjegyzet:
a. Az eredeti szöveg nem tartalmazza a következőket: „azt hiszik”.