Negyedik eset: Felajánlások csalárd módon történő felhasználása adósságok kifizetésére

Korábban, amikor a kontinentális Kínában voltam, keresnünk kellett egy viszonylag biztonságos helyet, ahol a munkatársak találkozhattak, úgyhogy találtunk egy vendéglátó családot. Ez a család hajlandó volt befogadni minket, és segített megóvni a helyet. Miután azonban eltelt valamennyi idő, a család kezdte ezt gondolni: „Úgy tűnik, hosszú távon terveztek itt találkozni. Az én házamon kívül máshol nem tudtok összejönni, úgyhogy meg kellene ragadnom az alkalmat, hogy kihasználjam a helyzetet. Hát nem bolond lennék, ha máshogyan cselekednék?” Egyszer, amikor munkatársi megbeszélésre gyűltünk össze, és még nem érkezett meg minden résztvevő, egy ember érkezett a vendéglátó család házába nyilvánvaló ok nélkül, leült a nappaliban, és nem ment el. A vendéglátó jött, és azt mondta, hogy az illető adósság begyűjtése végett jött, és hogy ők több évvel ezelőtt vették kölcsön ezt a pénzt, és nem fizették vissza. Mit gondoltok, mi történt itt? Az illető jöhetett volna korábban, illetve jöhetett volna később is, de épp úgy esett, hogy pontosan ekkor jött, hogy beszedje az adósságot. Vajon csak véletlen volt, vagy valaki szándékosan így tervezte? Nem lehetett nem gyanakodni. Valami bűzlött. Mi történt itt? Vajon nem arról volt szó, hogy a családnak rossz szándékai voltak, és szándékosan hívta az illetőt, hogy jöjjön át? (De igen.) Azt mondtam: „Azonnal zavarjátok el.” A vendéglátó így szólt: „Nem fog elmenni, amíg ki nem fizetjük.” Én így szóltam: „Miért nem törlesztesz neki?” A család hímezett-hámozott, azt sugallva, hogy akkor sem fizetnének neki, ha meglenne a pénzük rá – ingyen kölcsönt akartak. A pénzbeszedő ott várakozott, és még mindig nem távozott, amire a többi munkatárs is érkezőben volt. Mit tervezett a vendéglátó? Vajon nem egy előre megfontolt csel volt ez? (De igen.) Később mondtam valakinek, hogy adjon pénzt a vendéglátónak, és érje el, hogy azonnal szabaduljon meg a pénzbeszedőtől. Miután a vendéglátó megkapta a pénzt, a pénzbeszedő félórán belül távozott. A józan ész azt diktálja, hogy a pénzbeszedőnek nem kellene visszajönnie, ám ezzel még nem volt vége az ügynek. Egy hónappal később a pénzbeszedő ismét eljött egy munkatársi megbeszélés előtt. A vendéglátó elmondta, hogy legutóbb az adósságnak csak egy részét fizették meg, nem pedig az egészet. Mi volt a célja azzal, hogy ezt mondta? Az, hogy ismét Isten házával fizettesse ki az adósságát. Ugyanaz volt, mint legutóbb: miután odaadtuk a vendéglátónak a pénzt, a pénzbeszedő távozott. Attól kezdve bármikor mentünk oda találkozni, a pénzbeszedő soha többé nem jött, mivel két részletben már kifizettük a vendéglátó adósságát. Ő aggódott, hogy ha előre ilyen sok pénzt kért volna, nem egyeztünk volna bele, hogy kifizetjük, úgyhogy inkább két részletben kérte. Hogyan kellene tekintenünk erre a pénzre? Isten háza adta kölcsön neki, vagy a vendéglátó manipulálta Isten házát, hogy adja neki? (Manipulálta Isten házát.) Valójában fortéllyal rávette Isten házát, hogy adja neki a pénzt. Akkor miért adta neki a pénzt Isten háza? Megtehettük volna, hogy nem adjuk neki a pénzt, nem igaz? Végül is észszerű és jogos, ha nem adjuk neki, ám ez azt jelentené, hogy a munkatársak nem tudnak találkozni. Mivel indokoltuk tehát, hogy odaadjuk neki? Az Én gondolatom akkor az volt, hogy bérleti díjként kezeljük ezt a pénzt. Ha kibéreltünk volna egy szállót vagy egy sportcsarnokot, nem került volna vajon az is pénzünkbe? Ilyen helyeken nem találkozhatunk, és nem is biztonságos. Itt a vendéglátó segít megóvni ezt a helyet és a biztonságunk garantált, észszerű tehát, ha Isten háza elkölt némi pénzt az illető adósságainak kifizetésére? (Igen.) Csupán arról van szó, hogy a pénzt nem tisztességes módon kapták. Egy olyan környezetben azonban, amilyen a nagy vörös sárkány országa, gyakran szükséges efféle dolgot tenni.

Egyeseknek gonosz az emberi mivolta, és nem egészen hajlandóak megtenni a vendéglátás kötelességét. Használnunk kell őket, hogy megóvják a helyet, ahol vagyunk, úgyhogy meg kell engednünk nekik, hogy némi hasznot húzzanak a helyzetből. Miután azonban hasznot húznak, vajon megkaphatják még az üdvösséget? Nem, nem kaphatják meg. Nem arról van szó, hogy Isten ne mentené meg őket, hanem arról, hogy az efféle ember nem tudja elérni az üdvösséget. Bárkit rászed és bárkit kihasznál. Amikor a kötelességét teszi és próbál előkészíteni pár jótettet, mindig ki kell csalnia belőle valami kívánatos dolgot, és bárkivel is érintkezik, azt az alapelvet követi, hogy mindig csak kihasználja a helyzetet és soha ne húzza a rövidebbet. Ezt az alapelvet követi a kötelességvégzést illetően Isten házában. Nos, honnan származnak ezek a „jótettek”? Isten háza megvásárolja és megfizeti őket, ahelyett, hogy ezek az emberek maguk készítenék elő a jótetteket; ők nem készítenek elő jótetteket. Biztosítanak egy helyet, Isten háza pénzt költ, és bérleti díjként kezeli azt. Ennek semmi köze a jótettekhez, és nem is az ő jótettük. Miféle viselkedés az, amikor valaki annak zászlaját lengeti, hogy helyet biztosít a testvéreknek Isten háza nevében azért, hogy csalással pénzt vagy tárgyakat szerezzen Isten házától? Miféle jelleme van az ilyen embernek? Olyan a viselkedése, amely alkalmas arra, hogy Isten emlékezzen rá? Hol foglal helyet a sorban a jelleme az emberek szívében és Isten szívében? A jótettek előkészítése olyasmi, amit elő kell készítened – a rendeltetési helyed kedvéért készítesz elő jótetteket, és minden, amit teszel, magadért van, nem pedig másokért. Azzal, hogy megteszed, amit tenned kell, már jutalmat kaptál, és megszerezted azt a kívánatos dolgot, amit szándékodban állt megkapni – hogyan tekint tehát rád Isten a szívében? Azért teszel jó dolgokat, hogy nyerj valamit az érdekkörödben, nem pedig azért, hogy elnyerd az igazságot, vagy hogy életet nyerj, arról nem is beszélve, hogy eleget tegyél Istennek. Attól még meg tudja menteni Isten az ilyen embereket? Nem, nem tudja. Csak egy apró jótettet készítenek elő, és végeznek egy kis kötelezettséget és kötelességet, mégis tartják a markukat és fizetséget kérnek Isten házától, filléreskednek Isten házával, mindenféle módját kitalálják, hogy rászedjék Isten házát és kívánatos dolgokat nyerjenek, valamint gondoskodjanak róla, hogy soha ne húzzák a rövidebbet – mintha üzletelnének. Ily módon ez a jótett nem jótett – gonosztetté vált, és Isten nemcsak hogy nem fog emlékezni rá, hanem megfosztja ezeket az embereket az üdvösséghez való joguktól, illetve megszünteti azt. Amikor az a vendéglátó rávette Isten házát, hogy kifizesse az adósságát helyette, az a természetét tekintve kissé csalárd volt? Ezt teszik az antikrisztusok. Amikor pénz kell nekik, nem tisztességesen intézik, hanem oly módon, aminek a természete csalárd, megragadva az alkalmat, hogy kikényszerítsenek dolgokat. Megmenti vajon Isten azokat, akik kizsarolják az Istennek szánt felajánlásokat? (Nem, nem menti meg.) Ha ezek az emberek bűnbánatot tartanak és igaz hitük van, vajon meg kellene menteni őket? (Nem.) Miért? (A tény, miszerint ezek az emberek képesek voltak csalárd magatartást tanúsítani Isten házával szemben, azt jelenti, hogy Istennek nincs helye a szívükben – jellegzetes álhívők.) Bűnbánatot fognak vajon tartani az álhívők? Az afféle álhívők, akik antikrisztusok, nem fognak bűnbánatot tartani. Minden általuk tett dolog középpontjában a saját érdekeik állnak, és soha nem fognak bűnbánatot tartani, még ha meghalnak, akkor sem. Nem ismerik be, hogy valami rosszat tettek, és azt sem ismerik be, hogy gonoszságot cselekedtek, mit bánnának hát meg? A bűnbánat azoknak való, akikben van emberi mivolt, akiknek van lelkiismerete és józan esze, és akik világosan tudják látni a romlottságukat és beismerik azt. Amikor az a vendéglátó család tett egy apró kötelességet, ki kellett csalniuk belőle valami kívánatos dolgot, és még egy ilyen lehetőséget sem hagytak ki. Nagy szélhámosok voltak. Ez a negyedik eset.

Ötödik eset: Fizetség követelése az Isten házának végzett munkáért

A kontinentális Kínában vannak olyan munkák, amelyek viszonylag veszélyesek és kockázatosak, és amelyek elvégzéséhez némi ésszel és bizonyos képesítéssel rendelkező emberekre van szükség. Akkoriban volt egy ember, akinek megvoltak ezek a képesítései, így a Fennvaló elrendezte neki némi munka végzését. Mialatt ezt a munkát végezte, egy kéréssel állt elő, mondván, hogy amint hozzákezd ehhez a munkához, többé nem tud mindennap a rendes munkahelyére járni, és a családja egy kicsit nehezen boldogul. Isten háza adott neki valamennyi pénzt a megélhetési költségeire, ő pedig nagyon boldog volt emiatt, és elvállalta a kapott munkát; a munkateljesítménye azonban csak átlagos volt. Egy idő elteltével a családjának nem volt gondja a boldogulással, de aztán adódott valami más, amivel előhozakodott Isten házának, Isten háza pedig adott neki valamennyi pénzt a megélhetési költségekre, biztosítandó, hogy boldogulni tudjon. Vonakodva beleegyezett, hogy folytassa a munkája végzését, de mennyire jól végezte vajon? Egy nagy zűrzavar volt. Ha volt kedve csinálni valamit, akkor tett egy keveset, ha pedig nem volt kedve csinálni valamit, egyáltalán nem csinálta meg. Ez késleltette a munkát, és azt eredményezte, hogy a gyülekezet munkája veszteségeket szenvedett, és másoknak kellett helyrehozniuk a dolgot. Isten háza később felvette vele a kapcsolatot, hogy megmondja neki, tegyen erőfeszítést a munkájába, és hogy Isten háza továbbra is segíteni fog neki minden adódó nehézsége megoldásában. Közvetlenül, szemtől szembe nem mondta ezt Isten házának, hanem egy pár testvérnek mondta el bizalmasan: „Vajon a megélhetési költségeim hiányoznak? Milyen nagy problémát tud megoldani ez a kevés pénz? Azzal, hogy ezt a munkát végzem, olyan óriási problémát oldok meg isten háza számára. Isten házának is nagy problémákat kellene megoldania az én számomra. A fiamnak jelenleg nincs pénze a tandíjra, és ez a probléma nem oldódott meg. Nekem nem ez a kevéske pénz hiányzik.” Valójában ezeket a szavakat gondolta, de nem tudta rávenni magát, hogy szemtől szembe elmondja Isten házának, hanem akkor tárult ez fel, amikor bizalmasan kieresztette a gőzt. Hogyan kellene megoldani ezt a helyzetet? Vajon továbbra is használnia kellene őt Isten házának, vagy keresnie kellene valaki mást? (Keresnie kellene valaki mást.) Miért? A jelleme és a lényege már feltárult. Nemcsak azt akarta Isten házától, hogy támogassa a családja megélhetését, hanem azt is, hogy Isten háza fizesse a fia tandíját, később pedig azt mondta, hogy beteg a felesége, és azt akarta, hogy Isten háza fizesse a kezelését. Vajon nem kért egyre többet és többet? Úgy vélte, hogy azzal, hogy ezt a kis dolgot elvégezte Isten háza számára, nagy hozzájárulást tett, és hogy Isten házának feltétel nélkül biztosítania kell mindent, amire neki szüksége van. Ha egy rendes munkahelyen dolgozna, vajon megengedhetné magának, hogy egyetemre küldje a fiát? Megengedhetné magának, hogy kezeltesse a feleségét? Nem feltétlenül. Nos tehát, amikor ezt a kis munkát végezte Isten házában, vajon miért kért állandóan pénzt Isten házától? Mire gondolt? Hogyan tekintett erre a dologra? Úgy gondolta, hogy nélküle nem lenne senki Isten házában, aki elvégzi a munkát, ezért meg kell ragadnia ezt az alkalmat, hogy indokokat találjon arra, hogy több pénzt kérjen Isten házától, nem szabad lemondania róla a semmiért, és ha kihagyná ezt a lehetőséget, akkor az elúszna. Vajon nem erre gondolt? Úgy vélte, hogy ennek a munkának a végzése olyan, mintha dolgozna és pénzt keresne, úgyhogy meg kell csapolnia Isten házát. Később, amikor rájött, hogy nem tudja megcsapolni Isten házát, nem végezte a munkáját. Olyan ember ez, aki igazán hisz Istenben? (Nem.)

Azok az emberek, akik igazán hisznek Istenben, nem félnek a nehézség viselésétől, miközben a kötelességüket végzik. Egyesek nem tesznek említést a családjuk nehézségeiről a kötelességük végzése alatt. Egyesek szegény területeken vendéglátói kötelességet végeznek, és amikor jönnek a testvérek, és nincs enni való rizs, elmennek pénzt kölcsönkérni, de nem szólnak semmit. Ha szólnának, Isten háza oda tudná adni nekik a pénzt? (Igen.) Isten háza megengedheti magának az ahhoz szükséges dolgokat, hogy testvéreket fogadjanak. Akkor hát miért nem szólnak semmit? Ha felajánlanád nekik, visszautasítanák. Miután elmentek és kölcsönkérték a pénzt, majd fokozatosan visszafizetik maguk. Nem akarnak pénzt Isten házától. Az antikrisztusok ennek épp az ellenkezői. Feltételeket szabnak, tartják a markukat, és követeléseket támasztanak, mielőtt bármi munkát végeztek volna. Hogyhogy olyan könnyen tartják a markukat? Hogyan tudják ilyen „magabiztos” módon tartani a markukat? Az ilyen emberek nem szégyellik magukat, nem igaz? Miután kértek valamennyi pénzt, többet akarnak. Ha nem kapják meg a pénzt, nem végeznek munkát – a biztos siker ígérete nélkül nem lépnek: „Annyi munkát fogok végezni, amennyit kifizetsz nekem. Ha nem fizetsz, akkor felejtsd el, hogy bármi más munkát megcsináltatsz velem. Nekem ez egy feladat, és ha nem származik előnyöm belőle, nem fogom elvégezni. Kockázatnak teszem ki magam, hogy tegyem a kötelességemet, úgyhogy valamit kell kapnom cserébe, annak pedig arányban kell állnia azzal, amit beleteszek. Nem húzhatom a rövidebbet!” Így aztán kérniük kell azokat a dolgokat, amelyeket szerintük megérdemelnek, és kifogásokat kell találniuk arra, hogy kérjék – törniük kell a fejüket, hogy kérjék, és a kérésnek mindenféle módját is ki kell találniuk. Ha megkaphatják, az még jobb, ha pedig nem adják nekik, akkor eldobnak mindent és távoznak, így semmiféle veszteséget nem szenvednek majd. Emellett úgy vélik, hogy minden Isten háza által végzett ilyen munka kockázattal jár, valamint hogy ha Isten háza nem adja meg nekik a kért dolgokat, félő, hogy jelenteni fogják, illetve hogy nincs más alkalmas embere, úgyhogy őket kell használnia, ha pedig őket használja, akkor fizetnie kell nekik. Természetét tekintve nem csalárd ez egy kissé? Nem kizsákmányoló természetű ez egy kicsit? Hívőknek számítanak az ilyen emberek? Ezek álhívők, akik nem részei Isten házának – még csak nem is az egyház barátai. Amikor az egyház barátai azt látják, hogy a hívők nagyszerű emberek, segítenek fedezni őket és segítenek elvégezni néhány dolgot. Az ilyen emberek kaphatnak egy kevés áldást. Ezzel szemben az antikrisztusok pusztán azért hisznek Istenben, hogy kívánatos dolgokat szerezzenek. Ha nem kaphatnak kívánatos dolgokat, akkor semmilyen kötelességet nem végeznek, semmilyen kötelezettséget nem teljesítenek, és egyáltalán nem hoznak áldozatot. Amikor Isten háza elrendezi számukra, hogy végezzenek egy kötelességet, először azt kérdezik, hogy az milyen kívánatos dolgokat kínál, ha pedig nem kínál semmi kívánatosat, akkor nem teszik meg. Mi a különbség közöttük és a nem hívő világ szélhámosai között? Ezek az emberek mégis azt akarják, hogy megmeneküljenek és Isten megáldja őket. Vajon nem lehetetlen dolgokat kérnek? Ha ezeknek az embereknek nem lenne alantas jelleme és nem lennének szégyentelenek, akkor a szívük hogyan lenne képes ilyen elvetemedett cselekvési módokat kitalálni? Hogyan állhatnak így hozzá a kötelességük végzéséhez? Ti képesek vagytok ilyesmiket tenni? (Igen, mi is képesek vagyunk.) Milyen mértékben? Van korlát? Melyik ponton gondolnátok azt, hogy ez nagyon súlyos, és hogy képtelenek vagytok tovább ilyesmiket tenni? (A szívem időnként szemrehányást érez, és lelkiismeret-furdalásom van. Olyan is előfordul, amikor attól tartok, hogy mások leleplezik az általam tett dolgokat, így hát többé nem teszem őket.) Bármit is tesznek az emberek, a jellemük rendkívüli jelentőséggel bír. Az, aki egyáltalán nem szégyelli magát, bármiféle rossz dolgot képes megtenni. Velejéig gonosz ember. Semmi sem szab határt annak, amit tesz, és nem a lelkiismerete szerint cselekszik. Miféle emberek azok, akiknek az emberi mivoltában nincs lelkiismeret? Fenevadak és démonok, Isten pedig nem fogja megmenteni őket. Azok az emberek, akik képesek csalárd módon megszerezni az Istennek szánt felajánlásokat és kizsarolni az Istennek szánt felajánlásokat, mialatt Isten az Ő munkáját végzi, és akik fizetséget kérnek Isten házától, azok nem jó emberek. Úgy vélik, hogy könnyű megtéveszteni Isten házát, és hogy senkinek sem felelőssége, hogy utánanézzen a dolgoknak Isten házában, valamint hogy senki sem tulajdonosa a dolgoknak Isten házában, így hát tetszésük szerint magukévá tehetik és csalárd módon elvehetik ezeket a dolgokat. Úgy gondolják, hogy ezzel előnyt szereztek. Vajon valóban olyan könnyű megszerezni ezt az előnyt? Az előny, amelyet szereztél, nem volt nagy, de vajon mi a következménye annak, hogy megszerezted? Az, hogy elveszíted az életedet.

Ha valakinek valóban van némi emberi mivolta és egy kevés lelkiismerete, vajon képes lesz ezekre a dolgokra? Hiszel Istenben, mégis képes vagy becsapni Őt és kizsarolni a Neki szánt felajánlásokat. Miféle ember vagy te? Ember vagy egyáltalán? Csak démonok tesznek ilyesmit. Fenevadak nem teszik meg ezeket a dolgokat. Nézz csak meg egy kutyát. A kutya gazdája felnevelte őt, az pedig óvja a gazdája házát. Amikor egy rossz ember érkezik, riadót fúj és megtámadja az illetőt. Mindenkit megkerget, aki elveszi a gazdája dolgait. Amikor a gazdája otthonában lévő csirkék, kacsák és libák megszöknek, segít megkeresni őket. Amikor a gazdája otthonában összeverekednek a disznók, megpróbálja szétválasztani őket. A kutya tudja, hogy a gazdája azt akarja, hogy őrizze a disznókat, úgyhogy képes teljesíteni ezt a feladatot. A kutya nem vitatkozik így a gazdájával: „Őriztem a disznókat, akkor hát hogy lehet, hogy nem adsz nekem egy kis csirkét vagy valami ennivalót?” Soha nem mond ilyet. Még egy kutya is képes óvni a gazdája otthonát, és ellentételezés nélkül teljesíteni a kötelezettségeit a gazdája számára, ezek az emberek azonban még az állatokhoz sem érnek fel. Miután teljesítettek egy kis kötelezettséget, úgy vélik, hogy a rövidebbet húzták, és miután teljesítettek pár feladatot és tettek némi erőfeszítést, kényelmetlenül érzik magukat, hogy a megállapodás egyenlőtlen volt, és hogy kihasználták őket, ezért aztán mindenféle módját kitalálják a kiegyenlítésnek. Amikor hiszel Istenben, Isten megóv és vezet téged, és oly sok igazsággal ajándékoz meg. Hogyhogy nem gondolsz arra, hogy viszonozd Neki? Nem gondolsz arra, hogy viszonozd Neki, Isten azonban nem erőlteti a dolgot. Amikor azonban te teljesítesz egy kis kötelezettséget, mész Istenhez, hogy kiegyenlítsétek a dolgot. Amikor te teljesítesz egy kis kötelezettséget, dolgokat akarsz kizsarolni és csalárd módon meg akarsz szerezni valamit – mindenféle módot kitalálsz, hogy kárpótold magad. Hát nem meghalni akarsz? Vajon nem sok az, amit Isten adott neked? Az emberek megnyilvánulásait tekintve mit érdemelnek ők? Az embereknek azért vannak azok a dolgaik, amelyeket élveznek és amelyeket ma birtokolnak, mert megérdemelték őket? Nem. Azok olyasmik, amiket Isten adományozott neked, és olyasmik, amikkel megáldott. Már igen sok mindenben részesültél. Isten neked adományozta az életet, az igazságot és az utat, anélkül, hogy bármit is kért volna cserébe. Hogyan viszonoztad Neki? Amikor teszel egy keveset a kötelezettségeidből és a kötelességeidből, belül úgy érzed, hogy nehezen viseled és hogy veszteséget szenvedtél, és mindenféle módját kitalálod a kiegyenlítésnek. Ha ki akarod egyenlíteni, Isten adhat neked valamit cserébe, de miután megkapod, vajon akkor is megmenekülhetsz még? Eljön majd a nap, amikor ezek az emberek pontosan fogják tudni, mi a legfontosabb és mi a legértékesebb. Azok, akiknek a lényege egy antikrisztusé, soha nem fogják megismerni az igazság értékét. Amikor eljön a nap, mikor a sorsuk feltárul, és amikor minden feltárul és nyilvánosságra kerül, akkor tudni fogják. De vajon addigra nem lesz-e már túl késő? Mindennek a kimenetele közel van, és minden dolog elmúlik. Csak Isten szavai és az Ő igazsága marad fenn az örökkévalóságig. Azok, akik birtokában vannak az igazságnak és gyakorolják Isten szavait, fennmaradnak az Ő szavaival és az Ő igazságával együtt. Ez Isten szavainak az értéke és ereje. Az antikrisztusok azonban soha nem lesznek tisztában ezzel a ténnyel, úgyhogy ők törik a fejüket, mindenféle módot kitalálnak és minden lehetséges eszközt felhasználnak, hogy cselt szőjenek különféle előnyökért az Istenbe vetett hit zászlaját lengetve, valamint az Istennek szánt felajánlások megszerzésének még esetlenebbül csalárd módjait használják, és elsikkasztják és megkaparintják a Neki szánt felajánlásokat. Ezeknek az embereknek minden cselekedete és viselkedése szóról szóra fel van jegyezve Isten jegyzetfüzetében. Amikor eljön a nap, hogy a sorsuk feltáruljon, Isten minden egyes ember sorsát eme feljegyzések alapján határozza majd meg. Mindezek a dolgok igazak. Akár hiszed, akár nem, mindezen dolgok feltárulnak majd. Ez az ötödik eset. Miféle ember ez a férfi? Nemes vagy alantas a jelleme? (Alantas.) Isten szemében nem tiszteletre méltó, hanem alantas. Röviden „aljadékként” emlegetik.