II. Az antikrisztusok érdekei

B. A saját hírnevük és státuszuk

Legutóbb az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak kilencedik tételéről beszélgettünk. Tegyünk egy egyszerű visszapillantást. A boncolgatásunk céljából hány alfejezetre osztottuk az antikrisztusok érdekeit? (Három alfejezetre. Az első az antikrisztusok saját biztonsága, a második a saját hírnevük és státuszuk, a harmadik pedig az előnyök voltak.) Az antikrisztusokhoz kapcsolódó érdekek ezt a három alfejezetet foglalják magukban: a saját biztonságuk, a státuszuk és a személyes előnyeik – így van? (Igen.) Az első alfejezetet, a saját biztonságukat viszonylag könnyű megérteni. Azokkal a veszélyes környezetekkel áll összefüggésben, amelyekkel találkoznak, valamint az antikrisztusok közvetlen érdekeit érinti: a személyes biztonságukat. Erről az alfejezetről lényegében befejeztük a beszélgetést. A második alfejezet a saját hírnevük és státuszuk. Legutóbb ennek néhány megnyilvánulásáról beszélgettünk, bár inkább tágabb értelemben. Úgy vélem, hogy mindannyiótoknak csak fogalmi megértése és ismerete van erről az alfejezetről. Ha nem mondok nektek pár példát és nem nyújtok valamennyi részletes, konkrét elemzést, talán csak egy kevés doktrinális és szó szerinti megértésetek lesz az antikrisztusok lényegének és megnyilvánulásainak erről az aspektusáról, és talán nem lesztek képesek felismerni e valóságos, konkrét megnyilatkozások és megnyilvánulások egyikét sem. Amikor ezeknek a témáknak a tárgyalására kerül sor, a ti szempontotokból az minél konkrétabb, annál jobb, így van? (Igen.) Kész dolgokat szerettek hallani; nem szeretitek, ha ki kell találni dolgokat. Miután meghallgatjátok ezeket a prédikációkat, csináltok némi házi feladatot? Ha túl részletesen beszélek, úgy fogjátok érezni, hogy túlságosan tudálékos és bőbeszédű vagyok? Esetleg azt mondjátok: „Igazán alábecsülöd az IQ-nkat; valóban ilyen gyenge képességűek vagyunk? Elegendő, ha csak egy-két példát mondasz. Ami pedig az antikrisztusok lényegének boncolgatását illeti, elég sokat beszélgettünk a státusz és a hatalom iránti szeretetükkel kapcsolatos dolgokról. Miért érinti az antikrisztusok érdekeiről szóló beszélgetésünk ezt a témát is? Nem túlságosan ismételgető és szőrszálhasogató ez? Tényleg szükséges erről beszélgetni?” Nos, egy kis ismétlés nem rossz dolog. Ha minden szemszögből beszélgetünk, alaposabban meg fogjátok érteni az antikrisztusok lényegének ezt az aspektusát. Továbbá, amikor az igazságról beszélgetünk, nem szabad tartózkodnotok az ismétléstől. Vannak olyan igazságok, amelyekről éveken át beszélgettünk, anélkül, hogy az emberek belépést nyertek volna beléjük. Helyes dolog vajon mindig az ismétlés elkerülésén igyekezni, és folyton új stílusokat és kifejezéseket keresni? (Helytelen.) Az igazság maga szorosan kapcsolódik az emberek életéhez. Mindazok a különféle dolgok és romlott beállítottságok, amelyeket az emberek az életükben mutatnak, a megnyilvánulásaik, valamint a mindenféle dolgokat illető nézőpontjaik és hozzáállásaik újra és újra lejátszódnak, minden egyes nap. Az igazságról való beszélgetés, valamint a különböző tartalmak és lényegek különféle szemszögből történő boncolgatása mindenképp előnyére válik az emberek igazságba való belépésének. Legutóbb egyszerű, tág értelemben beszélgettünk az antikrisztusok érdekeinek második alfejezetéről: a saját hírnevükről és státuszukról. Ma mondok pár példát, hogy részletesen beszélgethessünk erről. Természetesen, ha nyertetek némi új megértést, illetve némi kinyilatkoztatáshoz vagy világossághoz jutottatok a közlésem alapján, vagy ha a saját tapasztalatotok vagy életetek folyamán láttatok pár idevágó példát, ti is részt vehettek a beszélgetésben. A következőkben boncolgassuk konkrétan az antikrisztusok érdekeinek nézőpontjából, hogy mi nyilvánul meg az antikrisztusokban, amikor a saját hírnevükről és státuszukról van szó, milyen romlott beállítottságokat mutatnak, és milyen módon fedik fel az antikrisztusok ezeket a természetlényegeket.

Az, ahogyan az antikrisztusok dédelgetik a hírnevüket és a státuszukat, túlmegy a normális emberek hasonló viselkedésén, és valami olyasmi, ami a beállítottságuk lényegében van; nem egy ideiglenes érdeklődés vagy a környezetük átmeneti hatása – az életükben, a zsigereikben lévő valami, így tehát a lényegük. Ez azt jelenti, hogy mindenben, amit az antikrisztusok tesznek, az első megfontolásuk a saját hírnevük és státuszuk, semmi más. Az antikrisztusoknak a hírnév és a státusz az életük és az egész életen át tartó céljuk. Mindenben, amit tesznek, ez az első szempontjuk: „Mi történik majd a státuszommal? És a hírnevemmel? Ha ezt teszem, azzal jó hírnevet szerzek magamnak? Vajon emelni fogja a státuszomat az emberek fejében?” Ez az első dolog, amire gondolnak, ami kellőképp bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottságával és lényegével bírnak; ezért tekintik így a dolgokat. Azt lehet mondani, hogy az antikrisztusok számára nem holmi plusz követelmény a hírnév és a státusz, és még kevésbé olyan dolgok, amelyek külsődlegesek számukra, amelyek nélkül ellennének. Ezek részei az antikrisztusok természetének, a zsigereikben, a vérükben vannak, velük született dolgok. Az antikrisztusok nem közömbösek aziránt, hogy van-e hírnevük és státuszuk; nem ez a hozzáállásuk. Akkor mi a hozzáállásuk? A hírnév és a státusz szorosan kapcsolódik a mindennapi életükhöz, a naponkénti állapotukhoz, ahhoz, hogy mire törekednek napi szinten. Az antikrisztusok számára tehát a státusz és a hírnév az élet. Nem számít, hogyan élnek, nem számít, milyen környezetben élnek, nem számít, milyen munkát végeznek, nem számít, mire törekednek, mik a céljaik, mi az életük iránya, minden a jó hírnév és a magas státusz körül forog. Ez a cél pedig nem változik; soha nem tudják az ilyen dolgokat félretenni. Ez az antikrisztusok valódi arca és lényege. Kitehetnéd őket a hegyek mélyén egy őserdőben, még akkor sem tennék félre a hírnév és a státusz hajszolását. Bármilyen embercsoportba helyezheted őket, még mindig csak a hírnévre és a státuszra tudnak gondolni. Habár az antikrisztusok is hisznek Istenben, egyenértékűnek tekintik a hírnévre és státuszra való törekvést az Istenbe vetett hittel, és egyenrangúként kezelik ezt a két dolgot. Ami annyit tesz, hogy miközben az Istenben való hit útját járják, a saját hírnevüket és státuszukat is hajszolják. Elmondható, hogy az antikrisztusok szívében az igazságra való törekvés az istenhitükben a hírnév és státusz hajszolását jelenti, és hogy a hírnév és státusz hajszolása egyben az igazságra való törekvés; hírnevet és státuszt nyerni annyi, mint elnyerni az igazságot és az életet. Ha úgy érzik, hogy nincs hírnevük, nyereségük vagy státuszuk, hogy senki sem néz fel rájuk, értékeli vagy követi őket, akkor nagyon csalódottak, azt hiszik, nincs értelme hinni Istenben, nincs értéke, és ezt mondják maguknak: „Vajon az ilyen hit istenben kudarc? Nem arról van szó, hogy nincs reményem?” Gyakran számítgatnak ilyen dolgokat a szívükben. Számítgatják, hogyan hasíthatnának ki egy helyet maguknak Isten házában, hogyan lehetne előkelő hírnevük a gyülekezetben, hogyan érhetik el, hogy az emberek figyeljenek rájuk, amikor beszélnek és támogassák őket, amikor cselekszenek, hogyan érhetik el, hogy az emberek kövessék őket, bárhol is vannak; és miként lehet befolyásos hangjuk a gyülekezetben, és hogyan legyen hírnevük, nyereségük és státuszuk – valójában ilyen dolgokra összpontosítanak a szívükben. Ezekre törekednek az ilyen emberek. Miért gondolkodnak mindig ilyen dolgokon? Miután olvasták Isten szavait, miután prédikációkat hallgattak, tényleg nem értik mindezt, tényleg nem képesek tisztán látni mindezt? Isten szavai és az igazság tényleg nem képesek megváltoztatni az elképzeléseiket, az elgondolásaikat és a véleményüket? Egyáltalán nem ez a helyzet. A probléma bennük van, ez teljességgel azért van, mert nem szeretik az igazságot, mert a szívükben idegenkednek az igazságtól, és ennek eredményeképp egyáltalán nem fogékonyak az igazságra – ezt a természetlényegük határozza meg.

Miután az antikrisztusok meghallgatják Isten szavait és az igazságot, úgy tűnik, hogy irányt találnak a szívükben. De mi valójában ez az úgynevezett irány? Az, hogy hozzájutnak egyfajta eszközhöz – vagy mondhatnánk úgy is, hogy egyfajta előnyös fegyverhez –, ami lehetővé teszi számukra, hogy még inkább bizonyosak legyenek a státusz megszerzésében. Így hát arra használják ezt a lehetőséget, hogy többet hallgassanak, többet olvassanak, többet tanuljanak, többet beszélgessenek és többet gyakoroljanak, majd fokozatosan eljussanak addig a pontig, hogy sok szóról és doktrínáról tudjanak beszélni, és egy csomó úgynevezett prédikációt tartsanak, amelyek emlékezetesek és elérik, hogy az emberek megbecsüljék őket. Amint felfogták ezeket a doktrínákat, amelyekről az emberek úgy vélik, hogy szó szerinti jelentésüket tekintve jók, olyan, mintha megragadtak volna egy mentőövet, és irányt találtak volna, valamint derengeni kezdene nekik valami. Az antikrisztusok tehát nem a gyakorlásuk, illetve Isten Szavának követése kedvéért hallgatnak prédikációkat és olvassák Isten szavait, és bizonyosan nem azért teszik ezeket a dolgokat, hogy megértsék az Ő szándékait. Azért teszik ezeket a dolgokat, hogy meg tudják nyerni az embereket, és több embert csábítsanak rá, hogy imádják és kövessék őket Isten szavait felhasználva, avagy ezeket az általuk spirituálisnak vélt elméleteket felhasználva, illetve magasztos prédikációkat tartva. Isten szavai, az igazság és az Ő útja megfoghatatlanul egyfajta csatornává, egyfajta létrává és egyfajta eszközzé válik, amelyet az emberek arra használnak, hogy státuszt és tekintélyt szerezzenek mások körében. Ezért bárhogyan nézzük is, az antikrisztusokban nem tudunk semennyi valódi hitet, illetve valódi alávetettséget találni. Épp ellenkezőleg: függetlenül attól, hogy mennyi erőfeszítést tesznek a prédikációk hallgatásába és Isten szavainak olvasásába, és bármennyire „jámbornak” tűnik is a hitük az Ő szavaiban, van egy dolog, amit nem lehet tagadni, mégpedig, hogy miközben az antikrisztusok ezeket a dolgokat teszik, a szándékuk és a tervük nem az, hogy Isten akaratát kövessék, és bizonyosan nem az, hogy jól végezzék a kötelességüket; sem a legkisebb követők, sem teremtett lények nem kívánnak lenni, akik kötelességtudóan, jólnevelt módon elfogadják Isten megbízatását és az Ő szuverenitását és intézkedéseit. Ehelyett csak a saját egyéni céljaik elérésére akarják használni ezeket a dolgokat, arra, hogy mások szívében helyet, Isten színe előtt pedig pozitív értékelést szerezzenek – csak ennyit akarnak. Bárhogyan is prédikálják tehát az antikrisztusok Isten szavait, és bármennyire helyesek, magasztosak, spirituálisak és az emberek ízléséhez igazodóak az általuk tartott prédikációk, semennyi gyakorlatuk és belépésük nem lesz. A státuszra és a hírnévre irányuló törekvésük ugyanakkor egyre több „gyümölcsöt” hoz majd. Miért mondom ezt? Azért mondom, mert az ilyen emberek bármit is tesznek, az, amit nagy erőfeszítés árán sikerül elérniük, az általuk hajszolt irány és célok, valamint a szívük mélyén dédelgetett indíték és kiindulópont, amikor csak cselekednek, nem választható el a saját érdekeikkel oly szorosan összefonódó státusztól és hírnévtől.

A szólás azt mondja, hogy ki mint vet, úgy arat. Bármilyen jó képességgel és adottságokkal rendelkeznek is az antikrisztusok, és bármennyire jámbor és spirituális megnyilvánulásaik vannak is, mivel azt az ambíciót és vágyat dédelgetik, hogy hatalmat gyakoroljanak és irányítsák Isten választott népét, és mivel nem az igazságra törekednek, hanem csak hírnévre és státuszra törekednek, képesek vajon Isten követelményei szerint gyakorolni? Meg tudnak felelni azoknak a mércéknek, amelyeket Isten megkíván a tetteikben? (Nem.) Akkor valójában milyen következményekre vezetnek a tetteik és a viselkedésük? (Határozottan arra, hogy megalapítsák a saját független királyságukat és mozgassák a szálakat.) Így van. Az antikrisztusok bármit is tesznek, ez a végeredmény. Nos, mi idézi elő ezt a következményt? Elsősorban amiatt van, hogy képtelenek elfogadni az igazságot. Nem számít, hogy megmetszik, megítélik vagy megfenyítik őket, az antikrisztusok a szívükben nem fogják elfogadni azt. Mindegy, hogy mit tesznek, az antikrisztusoknak mindig megvannak a saját céljaik és szándékaik, mindig saját tervük szerint cselekednek, és hozzáállásuk Isten házának intézkedéseihez és munkájához a következő: „Lehet ezer terved, de nekem egy szabályom van”; mindezt az antikrisztusok természete határozza meg. Vajon képesek arra az antikrisztusok, hogy megváltoztassák a gondolkodásmódjukat, és az igazságalapelvek szerint cselekedjenek? Ez teljességgel lehetetlen volna, hacsak a Fennvaló közvetlenül meg nem követeli tőlük, hogy így tegyenek, mely esetben képesek lesznek vonakodva, kényszerűségből tenni egy kicsit. Ha egyáltalán semmit nem tennének, akkor lelepleződnének és elbocsátanák őket. Csakis ilyen körülmények között képesek egy kis valódi munkát elvégezni. Ez az antikrisztusok hozzáállása a kötelességeik végzéséhez; ez a hozzáállásuk az igazság gyakorlásához is: amikor az igazság gyakorlása kedvező számukra, amikor mindenki el fogja ismerni és csodálni fogja őket érte, akkor biztos, hogy engedelmeskednek, és tesznek némi jelképes erőfeszítést, ami épphogy csak elfogadhatónak tűnik mások számára. Ha az igazság gyakorlása semmilyen előnnyel nem jár számukra, ha senki sem látja, és a felső vezetők sem látják, olyankor szóba sem jöhet számukra az igazság gyakorlása. A körülményektől és a helyzettől függ, hogy gyakorolják-e az igazságot, és azt fontolgatják, hogyan tudják úgy megtenni, hogy mások számára is látható legyen, és mekkora előnyökkel jár majd; zseniálisan értenek ezekhez a dolgokhoz, és képesek különböző helyzetekhez alkalmazkodni. Mindenkor saját hírnevüket, nyereségüket és státuszukat veszik tekintetbe, és egyáltalán nincsenek tekintettel Isten szándékaira, ezáltal pedig alulmaradnak az igazság gyakorlásában és az alapelvek fenntartásában. Az antikrisztusok csak saját hírnevükre, nyereségükre, státuszukra és személyes érdekeikre figyelnek, és elfogadhatatlan számukra, hogy semmilyen előnyük ne származzon valamiből, vagy ne hívják fel magukra a figyelmet, az igazság gyakorlása pedig problémás számukra. Ha nem ismerik el az erőfeszítéseiket, és nem látják a munkájukat, még ha mások előtt dolgoznak is, akkor egyáltalán nem fognak semennyi igazságot gyakorolni. Ha a munkát közvetlenül Isten háza szervezte, és nincs más választásuk, mint elvégezni azt, még akkor is azt mérlegelik, hogy vajon hasznos lesz-e az a státuszuk és jó hírnevük számára. Ha a státuszuk szempontjából jó, és javíthatja a jó hírüket, akkor mindenüket beleadják ebbe a munkába és jó munkát végeznek; úgy érzik, két legyet ütnek egy csapásra. Ha hírnevük, nyereségük, státuszuk szempontjából nem jár semmilyen előnnyel, de ha rosszul végeznék el, az lejárathatná őket, akkor kitalálnak egy módot vagy kifogást arra, hogy kibújjanak alóla. Bármilyen kötelességet teljesítenek is az antikrisztusok, mindig ugyanahhoz az elvhez ragaszkodnak: valamennyi nyereségre szert kell tenniük hírnevük, státuszuk vagy érdekeik vonatkozásában, és nem szabad semminemű veszteségnek kitenniük magukat. Az antikrisztusok legjobban az olyan munkát szeretik, amikor nem kell szenvedniük vagy megfizetniük semmilyen árat, és ami előnyös a jó hírük vagy a státuszuk számára. Összegezve, bármit is tesznek, az antikrisztusok először a saját érdekeiket tekintik, és csak akkor cselekednek, amikor az egészet átgondolták; nem vetik magukat alá az igazságnak igazán, őszintén és teljesen, kompromisszum nélkül, hanem szelektíven és feltételekhez kötötten teszik azt. Mi ez a feltétel? Az, hogy a státuszukat és hírnevüket meg kell védeni, és nem szenvedhetnek semmilyen veszteséget. Csak miután ez a feltétel teljesült, akkor fognak dönteni és választani, hogy mit tegyenek. Vagyis az antikrisztusok komolyan mérlegelik, hogyan bánjanak az igazságalapelvekkel, Isten megbízatásaival és Isten házának munkájával, illetve hogyan foglalkozzanak azokkal a dolgokkal, amelyekkel szembesülnek. Nem gondolkoznak azon, hogyan tegyenek eleget Isten szándékainak, hogyan akadályozzák meg, hogy Isten házának érdekei kárt szenvedjenek, hogyan tegyenek eleget Istennek, illetve hogyan váljanak a testvéreik hasznára; nem ezek a dolgok azok, amelyeken gondolkodnak. Min gondolkodnak az antikrisztusok? Azon, hogy kihat-e majd saját státuszukra és jó hírükre a dolog, valamint azon, hogy a tekintélyük csorbul-e. Ha valaminek az igazságalapelvek szerinti elvégzése hasznos a gyülekezet munkája és a testvérek számára, ám saját hírnevük megsínylené, és ezáltal sok ember felismerné valódi érettségüket és megtudná, milyen fajta természetlényeggel rendelkeznek, akkor biztosan nem fognak az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Ha némi valódi munka elvégzése által több ember becsüli őket nagyra, néz fel rájuk és csodálja őket, lehetővé téve számukra, hogy még nagyobb tekintélyre tegyenek szert, vagy azt, hogy szavaik tekintélyt hordozzanak, és az emberek alávessék magukat nekik, akkor úgy döntenek, hogy megteszik; ellenkező esetben azonban soha nem választják azt, hogy figyelmen kívül hagyják saját érdekeiket Isten házának munkájára, illetve a testvérekre való tekintettel. Ez az antikrisztusok természetlényege. Hát nem önző és megvetendő ez? Az antikrisztusok minden helyzetben a státuszukat és a hírnevüket tekintik a legeslegfontosabbnak. Senki sem versenyezhet velük. Az, hogy milyen módszerre van szükség, nem számít: amennyiben megnyerik az embereket, és elérik, hogy mások imádják őket, az antikrisztusok megteszik. Ha Isten választott népe megbecsül és elismer valaki mást az Isten melletti tanúságtételéért, akkor az antikrisztusok is ezt a módszert fogják használni az emberek megnyerésére. Az antikrisztusok azonban nem rendelkeznek az igazsággal, illetve gyakorlati tapasztalattal, úgyhogy egy sor olyan elmélet gyártásán törik a fejüket, amely emberi képzelődések alapján tesz tanúságot Isten mellett; arról beszélnek, hogy milyen nagyszerű is Isten, mennyire szereti Isten az embert, hogyan fizet Isten árat azért, hogy megmentse az embert, és mennyire megalázkodik és rejtőzködik Isten. Miután ily módon tanúskodnak Isten mellett, azt érik el, hogy az emberek még jobban becsülik őket, és még több hely van számukra a szívükben, Istennek pedig nem jut hely. Ha azt látják, hogy az önismeretről szóló beszéddel azt érik el, hogy több ember bízik bennük, néz fel rájuk és becsüli őket, akkor gyakran beszélnek önmaguk megismeréséről és gyakran boncolgatják magukat. Boncolgatni fogják azt a tényt, hogy ők ördögök, nem emberek, hogy nincs bennük józan ész, hogy nem törekednek az igazságra, és hogy nincs birtokukban az igazság. Néhány tetszetős, jelentéktelen témáról fognak beszélni, hogy félrevezessenek másokat, a bizalmukba férkőzzenek, és még több ember dicsérje őket és nézzen fel rájuk. Így viselkednek az antikrisztusok. Ha a tapasztalati tanúságtétel megosztásának egy bizonyos módszere lehetővé teszi számukra, hogy elnyerjék mások jóváhagyását és csodálatát, nem fognak habozni, hogy latba vessék azt. Nagyon is összpontosítani fognak, erőfeszítést tesznek és törni fogják a fejüket ezen a módszeren. Összefoglalva: mindezen cselekedetek közepette semmi más körül nem forog az ilyen emberek célja és motivációja, mint a státusz és a hírnév körül. Legyen bár szó a kifelé mutatott beszédmódjukról, módszereikről, viselkedésükről vagy valamilyen fajta gondolatról, nézetről vagy törekvési módról: ezek a dolgok mind a hírnév és a státusz körül forognak. Így működnek az antikrisztusok.

A hírnevük vagy a státuszuk ellen intézett támadás és annak elvesztése még annál is súlyosabban érinti az antikrisztusokat, mint ha az életüket próbálnák elvenni. Mindegy, hogy hány prédikációt hallgatnak meg, vagy hogy Istennek hány szavát olvassák el: nem fognak szomorúságot vagy megbánást érezni amiatt, hogy sosem gyakorolták az igazságot, és hogy az antikrisztusok útjára tértek, sem amiatt, hogy az antikrisztusok természetlényegével bírnak. Ehelyett folyton azon törik a fejüket, hogy miként tehetnének szert státuszra és növelhetnék a hírnevüket. Azt lehet mondani, hogy az antikrisztusok mindent azért tesznek, hogy felvágjanak mások előtt, nem pedig Isten előtt teszik a dolgokat. Miért mondom ezt? Azért, mert az ilyen emberek annyira szerelmesek a státuszba, hogy az életüknek és az életcéljuknak tekintik azt. Azonkívül, mivel ennyire szeretik a státuszt, soha nem hisznek az igazság létezésében, sőt még az is elmondható róluk, hogy Isten létezésében sincs egyáltalán hitük. Így aztán bármennyire kalkulálnak is a hírnév és a státusz elnyerése érdekében, és bármennyire próbálják is hamis látszatot keltve becsapni az embereket és Istent, a szívük mélyén nincs bennük tudatosság, sem önvád, szorongásról nem is beszélve. Miközben egyre csak a hírnévre és a státuszra törekednek, azt is könnyedén letagadják, amit Isten végzett el. Miért mondom ezt? Az antikrisztusok a szívük mélyén ezt hiszik: „Minden hírnévre és státuszra önerőből lehet szert tenni. Az emberek csak úgy élvezhetik isten áldásait, ha szilárdan megvetik a lábukat az emberek között, és ha hírnevet és státuszt szereznek. Az élet akkor értékes csupán, ha teljes hatalmat és státuszt szereznek az emberek. Csakis ez nevezhető emberi életnek. Ezzel szemben haszontalan lenne úgy élnie az embernek, amiről isten szava beszél – mindenben alávetnie magát isten szuverenitásának és elrendezéseinek, készségesen egy teremtett lény pozíciójába helyezkedni és normális emberként élni –; senki sem nézne fel egy ilyen személyre. Az embernek a saját küzdelmei árán kell státuszra, hírnévre és boldogságra szert tennie; mindenkinek pozitív és proaktív hozzáállással kell kiharcolnia és megragadnia ezeket. Senki más nem fogja megadni neked ezeket – a passzív várakozás csak kudarchoz vezethet.” Így kalkulálnak az antikrisztusok. Ez az antikrisztusok beállítottsága. Ha azt reméled, hogy az antikrisztusok elfogadják az igazságot, beismernek hibákat és valóságos megbánást tanúsítanak, ez lehetetlen – teljességgel képtelenek erre. Az antikrisztusok a Sátán természetlényegével bírnak, és gyűlölik az igazságot, úgyhogy bármerre mennek, még ha a föld széléig elmennek is, sosem fog változni az az ambíciójuk, hogy hírnévre és státuszra törekednek, ahogyan a dolgokkal kapcsolatos nézeteik sem változnak meg, és az sem, hogy melyik úton járnak. Némelyek ezt mondják: „Van néhány antikrisztus, aki meg tudja változtatni az ezzel kapcsolatos nézeteit.” Helyes ez a kijelentés? Ha igazán meg tudnak változni, akkor még mindig antikrisztusok? Akikben antikrisztusi természet van, azok sosem fognak megváltozni. Akik antikrisztusi beállítottsággal bírnak, csak akkor fognak megváltozni, ha törekednek az igazságra. Vannak némelyek, akik antikrisztusi úton járnak, elkövetnek valami gonoszságot, ami megzavarja a gyülekezet munkáját, de noha antikrisztusként jellemzik őket, az elbocsátásukat követően igazi megbánást éreznek, és elhatározzák, hogy tiszta lappal folytatják, majd némi gondolkodás, önismeret és bűnbánat után valóságos változáson mennek keresztül. Ebben az esetben ezeket az embereket nem lehet antikrisztusként jellemezni; mindössze antikrisztusi beállítottsággal rendelkeznek. Ha törekednek az igazságra, meg tudnak változni. Az viszont határozottan kijelenthető, hogy a legtöbben azok közül, akiket antikrisztusként jellemzett, kitakarított vagy kizárt a gyülekezet, nem fognak igazán bűnbánatot tartani vagy megváltozni. Ha így is tesz bármelyikük, az ritkaságszámba megy. Némelyek ezt kérdezik: „Akkor tévesen lettek jellemezve azok a ritka esetek?” Ez lehetetlen. Elkövettek valamilyen gonoszságot, és ezt végtére is nem lehet semmissé tenni. Ha azonban képesek igazán bűnbánatot tartani, ha hajlandóak kötelességet végezni, és ha igazi tanúságtételük van a bűnbánatuk mellett, akkor még mindig be tudja fogadni őket a gyülekezet. Ha ezek az emberek egyáltalán nem hajlandóak beismerni a hibáikat vagy bűnbánatot tartani azután, hogy antikrisztusként jellemezték őket, és továbbra is minden lehetséges eszközzel igazolni próbálják magukat, akkor pontos és teljességgel helyes antikrisztusként jellemezni őket. Ha elismerték volna a hibáikat és igazi megbánást éreztek volna, akkor hogyan tudná antikrisztusként jellemezni őket a gyülekezet? Ez lehetetlen volna. Akárkiről van is szó, akármennyi gonoszságot művelt, és bármilyen súlyosak voltak is a hibái, attól függően állapítják meg valakiről, hogy antikrisztus, vagy hogy antikrisztusi beállítottsággal rendelkezik, hogy képes-e elfogadni az igazságot és a metszést, és hogy van-e benne igazi megbánás. Ha el tudja fogadni az igazságot és a metszést, ha van benne igazi megbánás, és ha kész Istenért munkát végezve élni az egész életét, akkor ez tényleg némi bűnbánatot jelez. Egy ilyen embert nem lehet antikrisztusként jellemezni. Vajon a valódi antikrisztusok igazán el tudják fogadni az igazságot? Egyáltalán nem. Pontosan azért nem lesznek sohasem képesek a hírnév és a státusz elengedésére, amely olyan szorosan összefonódott az egész életükkel, mert nem szeretik az igazságot, és mert idegenkednek az igazságtól. Az antikrisztusok szilárdan hiszik a szívükben, hogy csak hírnév és státusz birtokában lesz méltóságuk és lehetnek igazi teremtett lények, és hogy csak akkor lesznek megjutalmazva és megkoronázva, akkor lesznek méltók Isten elismerésére, akkor nyerhetnek el mindent és lesznek hiteles személyek, ha van státuszuk. Minek látják az antikrisztusok a státuszt? Azt látják az igazságnak; úgy tekintenek rá, mint a legfőbb célra, amelyre az embereknek törekedniük kell. Hát nem probléma ez? Azok, akik képesek ennyire a státusz megszállottjai lenni, igazi antikrisztusok. Ugyanabból a fajtából valók, mint Pál. Úgy hiszik, hogy az igazságra törekvés, az Istennek való alávetettség keresése, valamint a becsületesség keresése mind olyan folyamatok, amelyek a lehető legmagasabb státuszhoz vezetnek; csupán folyamatoknak tartják őket, amelyeket teljes egészében azért tesz az ember, hogy Isten lássa, nem pedig célnak és magatartási normának. Ez az értelmezés esztelen és nevetséges! Csak az igazságot gyűlölő, abszurd emberek tudtak ilyen nevetséges ötlettel előállni.

Amikor az antikrisztusokról van szó, az igazság bármelyik aspektusáról is beszélsz, a felfogást és a megértést illető módszerük eltérő lesz azokétól, akik az igazságra törekednek. Miután hallották az igazságot, azok, akik arra törekednek, így gondolkodnak: „Az igazságnak ez az aspektusa nincs a birtokomban, és ezt az Isten által feltárt állapotot összefüggésbe tudom hozni magammal. Vajon miért érzem, hogy telve vagyok megbánással és Isten adósa vagyok, miután meghallgattam ezt? Még mindig messze elmaradok az igazságra való törekvésben, és a közelében sem járok annak, hogy képes legyek igazán alávetni magam. Nagyon félek: ez ébresztőként szolgált nekem. Azt hittem, hogy egészen jól teljesítettem mostanában, és fogalmam sem volt arról, hogy valójában nem olyan ember vagyok, aki gyakorolja az igazságot, illetve aki Isten kedvére tesz. Mostantól gondosnak és körültekintőnek kell lennem, és arra kell összpontosítanom, hogy imádkozzak Isten színe előtt, valamint útmutatásért és megvilágításért könyörögjek Hozzá. Nem szabad a magam útját járnom. Mélyen be fogok menni az igazság ezen aspektusába, és még mindig van hová fejlődnöm. Remélem, hogy Isten olyan környezetet rendez el, amely lehetővé teszi számomra, hogy jobban teljesítsek, valamint felajánljam az őszinteségemet és a hűségemet.” Így gondolkodnak az igazságra törekvő emberek. Nos, az antikrisztusok pedig hogyan fogják fel a különféle igazságokat? Mire gondolnak, miután hallották Isten szavait, amelyekkel szemrehányást tesz az embereknek? „Nem végeztem túl jó munkát ebben, hagytam, hogy valami elcsússzon a tetteimben, és hibák jelentek meg. Vajon hányan tudnak róla? Isten szavai igen világosan hangzottak – ez vajon azt jelenti, hogy pontosan átlátott rajtam? Nos, ez nem egy remek kimenetel – nem ezt akarom. Ha isten pontosan átlátott rajtam, vajon valaki más is tud róla? Ha valaki rájött, az még rosszabb lenne. Ha csak isten tudja, és senki más nem, akkor rendben. Ha vannak, akik hallják istennek ezeket az embert leleplező szavait, és összekapcsolják velem, valamint rám vonatkoztatják, az rosszat tenne a hírnevemnek. Ki kell találnom a módját, hogyan orvosoljam ezt. Hogyan tudom rendbe hozni?” Az antikrisztusok így töprengenek. Miután például hallotta, amint Isten arról beszél, hogy az embereknek becsületesnek kell lenniük, egy antikrisztus azonnal erre gondol: „Csak a gyengeelméjűek próbálnak becsületes emberek lenni. Hogy lehetne becsületes egy olyan okos ember, mint én? A becsületes emberek bábuk és idióták; ami csak eszükbe jut, kimondják, mindent elmondanak másoknak, és hagyják, hogy mindent megértsenek. Én sosem tennék ilyet! Az, hogy isten azt mondja, legyünk becsületes emberek, relatív, úgyhogy én csak bölcs leszek, és kész. Ami a becsületességet illeti, majd én megválogatom, mikor legyek az. Egyes dolgokról megnyílok, de a szívem mélyén dédelgetett sok titokról és rejtett dologról, olyasmikről nem fogok beszélni, ami miatt az emberek lenézhetnek, ha szólnék róluk. Mi előny származik a becsületességből? Nem hiszem, hogy bármi előnye is lenne. Egyesek folyton boncolgatják magukat, próbálnak becsületesek lenni és őszintén beszélni, napvilágra hozni a romlott beállítottságaikat, de még nem nyerték el isten kegyelmét, amikor pedig meg kell metszeni őket, meg is kapják a metszést; isten semmiféle plusz magasztalásban nem részesíti őket.” Egyfolytában töprengenek: „Más utat kell választanom. Nem ezen az úton kellene járnom, ezt inkább meghagyom másoknak. Hogy élhet így egy olyan okos ember, mint én?” Milyen számításokat végez egy antikrisztus a szívében attól függően, hogy az igazság melyik aspektusát hallja? Képes tisztán felfogni azt az igazságot? Képes az igazságként elfogadni azt a szíve mélyén? Egyáltalán nem. Állandóan számítgat és terveket sző, és folyamatosan megfigyel. Végül aztán hogyan reagál? A helyzet szerint változik, alkalmazkodik a körülményekhez, a másokkal való bánásmódját illetően alamuszi és ravasz, és teljes titokban cselekszik. Bármit is tesz, bármire gondol vagy számít is mélyen legbelül, nem adhatja mások tudtára, sem Isten tudtára; nem fedheti fel ezeket Isten előtt, arról nem is beszélve, hogy világosan beszélne róluk az embereknek – úgy hiszi, hogy ezek a dolgok a saját személyes ügyei. Az antikrisztusok tehát afféle emberek, akik egyáltalán nem képesek gyakorolni az igazságot. Azonkívül, hogy maguk nem gyakorolják az igazságot, azokat az embereket is megvetik, akik gyakorolják azt, sőt, mi több, kigúnyolják azokat, akiket megmetszenek, mivel volt néhány elhajlásuk az igazság gyakorlása közben, vagy mert párszor elvétették az irányt vagy hibákat követtek el, és a partvonalról nevetnek rajtuk. Nem hisznek Isten igazságosságában, arról nem is beszélve, hogy azokban a különféle módokban, ahogyan Ő az embereket kezeli, ott az igazság és az Ő szeretete – az antikrisztusok nem hiszik ezeket a dolgokat. Az ő szempontjukból ők azt hiszik, hogy mindezek a dolgok az emberek megtévesztésére szolgáló hazugságok, úgy vélik, hogy csupán egyfajta ürügyek, szépen hangzó szólások halmaza. És miben lelik gyakran örömüket titokban? „Szerencsére én nem vagyok olyan ostoba, hogy mindent felajánljak, szerencsére nem beszéltem azokról a piszkos, rút dolgokról, amelyeket a szívem mélyén dédelgetek, szerencsére továbbra is ragaszkodom a státuszomhoz és a hírnevemhez, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy törekedjek rájuk, és sürgölődöm értük. Ha a saját érdekemben nem sürgölődnék, akkor vajon ki gondolna egyáltalán rám?” Az antikrisztusok nem csupán csalárdak, hanem elvetemültek is, idegenkednek az igazságtól, és beállítottságuknál fogva ádázak; vagyis a romlott emberekben megnyilvánuló romlott beállítottságok összes aspektusa megerősítést nyert az antikrisztusokban, és még egy szinttel magasabbra is „emelkedett”. Ha meg akarod tekinteni az emberiség romlott beállítottságait, keress egy antikrisztust, hogy boncolgasd és érintkezz vele – ez a legjobb módja a probléma illusztrálásának, valamint a legjobb módja annak, hogy átláss a romlott emberiség romlott lényegén és a Sátán arcán. Ha egy antikrisztust veszel intő példának, és boncolgatod és megismered, képes leszel világosabban megérteni ezeket a dolgokat.

Az antikrisztusok státuszra és hírnévre való törekvése messze túlmegy a hétköznapi emberekén, a státusz és a hírnév utáni vágyukkal együtt. A hétköznapi emberekben nincs olyan óriási vágy a státusz és a hírnév után, miközben az antikrisztusokban rendkívül erős és nyilvánvaló ez a vágy. Miután kapcsolatba kerültél, beszélgettél és időt töltöttél egy antikrisztussal, a szemed előtt lepleződik le a természetlényege, és azonnal át fogsz látni rajta. Ennyire nagy bennük a vágy. Ahogyan mélyül a velük való kapcsolatod, undorodni fogsz tőlük és el fogod utasítani őket. Végül aztán nemcsak elutasítod, hanem el is ítéled és el is átkozod majd őket. Az antikrisztusok nem jó dolgok, Isten ellenségei, és minden olyan ember ellenségei, aki az igazságra törekszik. Az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, és mindenféle rossz dolgot képesek megtenni a státusz és a hírnév érdekében. Amit tesznek, mindenben álcázzák magukat, mímelnek és a helyzet szerint mennek bele a játékba, kompromisszumokat kötve a státusz és a hírnév kedvéért. Az ilyen emberek lelke mélye és lényege szennyes – undorítóak. Egy jottányi szeretet sincs bennük az igazság vagy a pozitív dolgok iránt. Ezzel egyidejűleg pozitív dolgokat, valamint helyes szavak és doktrínák prédikálását használják az emberek félrevezetésére, hogy hírnevet és státuszt tudjanak szerezni, valamint kielégítsék a vágyaikat és az ambícióikat. Ilyen az antikrisztusok viselkedése és lényege. Azt nem látod, hogyan néz ki a Sátán, hogyan viselkedik a Sátán a világban és hogyan bánik az emberekkel, valamint, hogy miféle a Sátán természetlényege – nem tudod, hogy pontosan miféle dolog is a Sátán Isten szemében. Ez nem gond: csupán annyit kell tenned, hogy megfigyelsz és ízekre szedsz egy antikrisztust, és meglátod majd mindezeket a dolgokat – a Sátán természetlényegét, a Sátán rút képét, valamint a Sátán elvetemültségét és ádázságát – mind láthatóvá válik majd számodra. Az antikrisztusok élő Sátánok, élő démonok.