B. A saját hírnevük és státuszuk

Folytassuk a beszélgetés második alfejezetével, az antikrisztusok saját hírnevével és státuszával. Ebbe az antikrisztusok érdekei is beletartoznak. Nos, ez a három alfejezet, amelyeket megvitatunk – az antikrisztusok saját biztonsága, a saját hírnevük és státuszuk, valamint a saját előnyeik – ezek mindegyike az antikrisztusok saját érdekeihez kapcsolódik. Van ezeknek bármi köze Isten házának munkájához? (Igen, van.) Mi a kapcsolat? (Saját maguk megőrzése, valamint a hírnevük és a státuszuk védelme érdekében az antikrisztusok megzavarhatják és alááshatják a gyülekezet munkáját.) Az antikrisztusok kárt okoznak Isten háza érdekeinek és a gyülekezet munkájának a saját érdekeik megőrzése érdekében. Hogy megnézzük az antikrisztusok önző és megvetendő természetét, mit tart becsben az efféle ember azon túl, hogy különös módon óvja a saját biztonságát? (Nagyon szereti a hírnevet és a státuszt.) Így van. Az antikrisztusok nagyon szeretik a hírnevet és a státuszt. A hírnév és a státusz az éltető elemük; hírnév és státusz nélkül úgy érzik, hogy az élet értelmetlen, és hírnév és státusz nélkül nincs energiájuk, hogy bármit is tegyenek. Az antikrisztusok számára a hírnév és a státusz egyaránt szorosan kötődik a személyes érdekeikhez; ezek az Achilles-sarkaik. Ezért van az, hogy minden, amit az antikrisztusok tesznek, a státusz és a hírnév körül forog. Ha nem lennének ezek a dolgok, az is lehet, hogy egyáltalán nem végeznének semmi munkát. Akár van státuszuk az antikrisztusoknak, akár nincs, a cél, amiért küzdenek, az irány, amerre törekednek, e két dolog – a hírnév és a státusz – felé tart. Amikor egy autokrata környezetben hisznek Istenben, amilyen például a kontinentális Kína, az antikrisztusok nem törődnek Isten házának érdekeivel abbéli érdekükben, hogy a saját biztonságukról gondoskodjanak. Részben minden erejükkel a státuszt hajszolják, szilárdan ragaszkodva a hatalomhoz és irányítva a gyülekezetet. A másik részt az teszi ki, hogy állandóan beszélnek, dolgoznak, sürgölődnek, és a saját hírnevük és státuszuk kedvéért fáradoznak. Ez a középpont, e körül forog minden, amit az antikrisztusok mondanak és tesznek. Az antikrisztusok soha nem végeznek semmilyen tényleges munkát Isten választott népének életbe való belépéséért, és soha nem végeznek semmilyen tényleges munkát a királyság evangéliumának terjesztéséért. Amikor árat fizetnek, nézzétek meg, miért fizetnek árat. Amikor hevesen vitatnak egy ügyet, nézzétek meg, miért vitatják. Amikor megbeszélnek vagy elítélnek valakit, nézzétek meg, mi a szándékuk és a céljuk. Amikor valami miatt feldúltak vagy dühösek, nézzétek meg, milyen beállítottságot tárnak fel. Emberek nem láthatnak az emberek szívébe, Isten azonban igen. Amikor Isten az emberek szívébe tekint, minek a segítségével méri fel az emberek által mondott és tett dolgok lényegét? Az igazságot használja ennek felmérésére. Az ember szemében a hírnév és a státusz védelmezése helyénvaló. Isten szemében akkor miért jellemezhető ez az antikrisztusok feltárulásaként és kifejeződéseként, valamint az antikrisztusok lényegeként? Ez mindannak az ösztönzőjén és motivációján alapszik, amit az antikrisztusok tesznek. Isten átvizsgálja a tetteik ösztönzőjét és motivációját, és végül meghatározza, hogy minden, amit tesznek, a saját hírnevükért és státuszukért történik, nem pedig a kötelességük végzése, és még kevésbé az igazság gyakorlása és az Istennek való alávetés érdekében.

Az antikrisztusok a hírnevet és a státuszt hajszolják, ezért minden bizonnyal azért is beszélnek és dolgoznak, hogy a hírnevüket és a státuszukat fenntartsák. A hírnevüket és a státuszukat mindennél nagyobbra értékelik. Ha körülöttük valaki jó képességű és törekszik az igazságra, és ez az illető szert tesz némi tekintélyre a testvérek körében és csapatvezetőnek választják, a testvérek pedig valóban csodálják és elismerik ezt az embert, hogyan reagálnak majd az antikrisztusok? Biztosan nem teszi boldoggá őket, és feltámad bennük a féltékenység. Ha az antikrisztusok féltékenységet dédelgetnek, mondjátok meg Nekem, tudnak vajon viselkedni? Nem kell valamit kezdeniük ezzel? (De igen.) Mit fognak tenni, ha igazán irigylik ezt az embert? A fejükben biztosan így számítgatnak majd: „Ez az illető elég jó képességű, valamennyire ért ehhez a szakmához és erősebb nálam. Ez hasznos isten házának munkája számára, számomra azonban nem! Vajon átveszi majd a helyemet? Hát nem lesz az bajos, ha egy napon tényleg a helyemre lép? Megelőzőleg kell cselekednem. Ha egy napon meg tud állni a saját lábán, akkor nem tudom majd oly könnyedén lerendezni őt. Jobb, ha én ütök elsőnek. Ha késlekedem és hagyom, hogy leleplezzenek, ki tudja, milyen következményei lesznek. Nos, hogyan csaphatok le? Kell találnom egy ürügyet, egy alkalmat.” Mondjátok meg Nekem, ha az emberek gyötörni akarnak valakit, vajon nem könnyen találnak ürügyet és alkalmat ennek megtételére? Mi az ördög egyik taktikája? („Aki ártani akar, megtalálja a módját.”) Pontosan, „aki ártani akar, megtalálja a módját”. A Sátán világában ez a fajta logika létezik és ez a fajta dolog történik. Isten számára mindez egyáltalán nem létezik. Az antikrisztusok a Sátántól valók, és igen ügyesek ezekben a dolgokban. Ezen fognak töprengeni: „Aki ártani akar, megtalálja a módját. Majd én megvádollak, találok rá alkalmat, hogy gyötörjelek, elnyomjam az arroganciádat és az önhittségedet, és megakadályozzam a testvéreket abban, hogy becsüljenek és a következő alkalommal csapatvezetőnek válasszanak. Azután többé nem jelentesz majd fenyegetést rám, nem igaz? Hát nem megkönnyebbülök majd attól, ha kiiktatom ezt a lehetséges problémát és eltávolítom ezt a vetélytársat?” Ha az elméjük efféle örömtáncot jár, külsőleg vajon vissza tudják-e tartani magukat a cselekvéstől? Az antikrisztusok természetét figyelembe véve, vajon képesek-e arra, hogy eltemessék magukban ezt az elgondolást és ne tegyenek semmit? Egyáltalán nem. Biztosan meg fogják találni a módját, hogy cselekedjenek. Ilyen az antikrisztusok ádázsága. Nem csupán így gondolkodnak, hanem el is akarják érni ezt a célt. Így hát veszettül töprengeni fognak ezen a dolgon, és törik a fejüket. Isten házának érdekeit nem veszik figyelembe, sem a gyülekezet munkájára nincsenek tekintettel, azzal pedig még kevésbé törődnek, hogy a tetteik összhangban állnak-e Isten szándékával. Csakis arra gondolnak, hogy miként tartsák fenn a hírnevüket és a státuszukat, hogyan védelmezzék a hatalmukat. Úgy vélik, hogy a vetélytársuk máris fenyegetést jelent a státuszukra, ezért megpróbálnak alkalmat találni arra, hogy megbuktassák. Amikor – anélkül, hogy beszéltek volna vele – megtudják, hogy a vetélytársuk olyasvalakit bocsátott el, aki következetesen felületesen végezte a kötelességét, tökéletes lehetőségnek tekintik ezt arra, hogy a vetélytársuk nyakába varrjanak valamit. A testvérek előtt így szólnak: „Mivel ma mindenki itt van, vegyük elő ezt az ügyet boncolgatásra. Nem diktatórikus cselekedet-e az, ha valakit engedély nélkül, a munkatársaiddal és a társaiddal való megbeszélés nélkül elbocsátasz? Miért követne el valaki ilyen hibát? Hát nincs gond a beállítottságával? Nem kellene megmetszeni őt? Nem kellene a testvéreknek elhagyniuk őt?” Belekapaszkodnak ebbe az ügybe és aránytalanul felfújják, hogy befeketítsék a vetélytársukat, önmagukat pedig felemeljék. A valóságban nem ilyen súlyos a helyzet. Teljesen elfogadható az, ha azt követően készül beszámoló, hogy egy csapattag el lett bocsátva vagy a számára kijelölt kötelesség ki lett igazítva, amennyiben az az elbocsátás vagy kiigazítás követi az alapelveket. Az antikrisztusok azonban aránytalanul felfújják ezt az ügyet. Készakarva támadják a vetélytársukat és magasztalják magukat. Hát nem mások gyötrésének megnyilvánulása ez? Ádázul metszik a vetélytársukat, és túlzó vádakat fogalmaznak meg vele szemben. Miután hallanak erről, a testvérek erre gondolnak: „Mi folyik itt? Úgy tűnik, valami nincs rendben. Az, amit mondanak, nem egyezik a valósággal! Az illető, akinek a kijelölt kötelessége ki lett igazítva, nem végezte a kötelességét felelősségteljesen – ez elismert tény. Azért bocsátották el, hogy fenntartsák a gyülekezet munkáját. Az, hogy valaki így végzi a kötelességét, komoly és felelősségteljes hozzáállás és a hűség megnyilvánulása. Miért kellene hát diktatórikus tettnek bélyegezni ezt? Ez egyértelműen annak az esete, hogy »aki ártani akar, megtalálja a módját«.” Bárki, aki valamelyest érti az igazságot és van benne egy kis tisztánlátás, első pillantásra felismeri, hogy ezek az antikrisztusok csak a saját erejüket fitogtatják és a saját frusztrációjukat vezetik le a vetélytársukon. Hogyan jelent ez felelősségvállalást a munkáért? Hogyan jelenti ez az illető megmetszését? Ezek az antikrisztusok elefántot csinálnak a bolhából: ez csak puszta megtorlás és személyes bosszúállás. Az emberi akaratból és a Sátántól ered, nem Istentől származik. Bizonyosan nem abból a hozzáállásból ered, hogy az illető felelősséget vállal a munkáért és a kötelességeiért – neki nem ez a szándéka. Az antikrisztusok túlságosan világosan leleplezik a szándékaikat, és egyesek látják ezt. Az antikrisztusok vajon érzékelik ezt? (Igen.) Ez az antikrisztusok fortélya. Ők a legügyesebbek a státuszuk védelmezésében, az álokoskodásban, az emberek megnyerésében, és különösen abban, hogy „belelássanak” az emberek szívébe. Magukban erre gondolnak: „Minden gondolatotokon átlátok, amely a szívetekben van. Lehet, hogy értitek az igazságot, rajtam azonban nem láttok át. Én átlátok rajtatok. Meg tudom mondani, kit nem győznek meg az általam mondott dolgok.” De vajon kimondanak bármit is ebből? Nem, nem teszik. Mondanak néhány megnyerő szót és kifejezést, hogy mindenkit meggyőzzenek, hogy elérjék, hogy mások úgy gondolják, észszerűen jártak el azzal, hogy megmetszették az illetőt. Milyen szavakat használnak? Ezt mondják: „Nem önző, személyes indíttatásból metszettelek meg. Valójában nincs személyes ellenszenv közöttünk. Csupán arról van szó, hogy amikor önhatalmúlag eltávolítottad az illetőt a kötelességéből, az sértette isten házának érdekeit. Szemet hunyhatok vajon felette? Ha megengedném, hogy megtedd, felelőtlenség lenne a részemről. Nem azért teszem ezt, hogy téged vagy bárkit konkrétan célba vegyek. Ha tévedek, a testvérek bírálhatnak vagy megdorgálhatnak. A következő választáson nem indulok majd.” Amikor egyesek ezt hallják, teljesen összezavarodnak. Erre gondolnak: „Úgy tűnik, félreértettem őt. Még arra is hajlandó, hogy ne induljon a választásokon. Nem azért metszette meg az illetőt, hogy státuszért versengjen; a tettének alapja a gyülekezet munkája iránti felelősségvállalás hozzáállása volt. Ebben nincs helytelenség.” Ezeknek az antikrisztusoknak ismét sikerül félrevezetniük néhány embert. Hát nem ravaszok az antikrisztusok? (De azok.) Rendkívül ravaszok! Mondhatjuk, hogy az antikrisztusok törik a fejüket, az elméjük mélyére ásnak és bármilyen szükséges eszközt bevetnek a hírnevük és a státuszuk érdekében. Van egy szólás, miszerint „csapd arcul, aztán kínáld meg édes datolyával”. Az antikrisztusok vajon nem ezzel a taktikával élnek? Miután lecsapnak rád, talán mondanak néhány kedves szót, hogy hízelegjenek neked, megvigasztaljanak, és azt éreztessék veled, hogy ők hihetetlenül elnézőek, türelmesek és szeretetteljesek. Végül el kell ismerned őket, és ezt mondanod: „Nézd, az illetőnek annyira világos céljai vannak a munkájában és olyan profi benne – micsoda remek készség! Nyilvánvalóan megvannak benne egy vezető tulajdonságai, és hozzá képest mi mindannyian alkalmatlannak érezzük magunkat!” Nos, vajon nem érték el a céljukat ezek az antikrisztusok? Ezek az antikrisztusok trükkjei.

Az antikrisztusok különösképp alattomosok és ravaszok. Mindent, amit mondanak, alaposan átgondolnak; senki sem ért jobban a színleléshez. Amint azonban egyszer kibújik a szög a zsákból, amint az emberek meglátták, hogy milyenek valójában, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy érveljenek önmaguk mellett, és azon gondolkodnak, hogyan orvosolják a helyzetet, és össze-vissza beszélnek azért, hogy mentsék az imázsukat és a hírnevüket. Az antikrisztusok minden egyes nap csak a hírnévért és a státuszért élnek, csak azért élnek, hogy elmerüljenek a státusz előnyeiben – csakis erre gondolnak. Még ha alkalmasint szenvednek is némi apró nehézséget vagy fizetnek valamilyen jelentéktelen árat, az a státusz és a hírnév megszerzése érdekében történik. A státuszra való törekvés, a hatalom birtoklása és a könnyű élet azok a fő dolgok, amelyekért az antikrisztusok folyton mesterkednek miután hisznek Istenben, és addig nem adják fel, amíg el nem érik a céljaikat. Ha lelepleződnek a gonosz tetteik, pánikolnak, mintha rájuk készülne omlani az ég. Nem tudnak enni és aludni, olyan, mintha transzban lennének, mintha depresszió kínozná őket. Amikor az emberek megkérdezik őket, hogy mi a baj, hazugságokat találnak ki, és ezt mondják: „Tegnap annyira sok dolgom volt, hogy egész éjjel nem aludtam, úgyhogy nagyon fáradt vagyok.” Valójában azonban ebből semmi sem igaz, az egész megtévesztés. Azért érzik így magukat, mert állandóan ezen töprengenek: „Leleplezték a rossz dolgokat, amelyeket tettem, hogyan állíthatom hát helyre a hírnevemet és a státuszomat? Milyen eszközök segítségével válthatom meg magam? Milyen hangvételt üssek meg mindenkivel, hogy megmagyarázzam ezt? Mit mondhatok, hogy az emberek ne lássanak át rajtam?” Hosszú időn át nem tudják kitalálni, mit tegyenek, ezért hát lehangoltak. A szemük időnként kifejezéstelenül egyetlen pontra mered, és senki sem tudja, mit néznek épp. Az ügy arra készteti őket, hogy törjék a fejüket, minden gondolatmenetet végigvegyenek, és ne akarjanak enni és inni. Ennek ellenére mégis úgy tesznek, mintha törődnének a gyülekezeti munkával, és ilyesmiket kérdeznek az emberektől: „Hogy megy az evangéliumi munka? Mennyire eredményesen hirdetik az evangéliumot? Nyertek a testvérek mostanában belépést az életbe? Okoz valaki bármilyen bomlasztást vagy zavarokat?” Ezek a kérdezősködéseik a gyülekezet munkájáról a látszatot szolgálják a többiek számára. Ha problémák jutnának a tudomásukra, nem lenne módjuk a megoldásukra, a kérdéseik tehát puszta formaságok, amelyeket csak azért tesznek fel, hogy úgy tűnjön, mintha törődnének a gyülekezeti munkával. Ha valaki esetleg beszámolna nekik a gyülekezet problémáiról, hogy oldják meg azokat, csak a fejüket ráznák. Semmilyen terv nem segítene nekik, és bár szeretnék álcázni magukat, nem tudnák, és azt kockáztatnák, hogy leleplezik és felfedik őket. Ez a legnagyobb probléma, amellyel az antikrisztusok egész életükben szembekerülnek. Az antikrisztusok ebben a pillanatban olyanok, mint hangya a forró tányéron, időnként megrázzák a fejüket, mintha ezt mondanák: „Ez nem mehet tovább.” Aztán a fejükhöz kapnak, mintha erre gondolnának: „Hogy lehetek ilyen ostoba? Hogy bukhattam el ezen a dolgon?” Az antikrisztusok nem tudják elfogadni ezt a tényt, és csak sóhajtani képesek. Csak a saját hírnevükért és státuszukért végeznek munkát, szenvednek és fizetik meg az árat, mindenféle gaztettbe süllyedve, hogy kielégítsék az ambícióikat és a vágyaikat. Elkerülhetetlen kimenetel az, hogy Isten választott népe leleplezi őket. Az emberek előbb-utóbb mindenképp elbuknak, ha nem törekednek az igazságra. Ez a mondás tökéletesen teljesül az antikrisztusokon. Bár ügyesek az álcázásban és képesek meggyőzően beszélni és félrevezetni másokat, ha Isten választott népe érti az igazságot és képes felismerni egy ember lényegét, akkor nem számít, mennyire mélyen rejtőzködnek az antikrisztusok vagy mennyi gonoszságot tesznek, teljesen tisztán tudják látni őket. Van pár szólás: „a gonoszban való kitartás önpusztításhoz vezet”, és „aki a tűzzel játszik, megégeti magát”. Ezek a dolgok alakulását irányító objektív törvények, amelyeket Isten fektetett le minden dolog és minden esemény alakulására vonatkozóan. Senki sem menekülhet előlük. Bár a gyülekezet munkája folytatódik az antikrisztusok uralma alatt, a hatékonysága nagyot csökkent. Egyes fontos munkákat továbbra is gonosz egyének irányítanak, Isten házának munkarendjét pedig nem hajtották végre. Bár Isten választott népének minden tagja végzi a kötelességét, nincs valódi eredmény, és különféle feladatok már régóta a bénultság állapotába süllyedtek. Mi ezeknek a problémáknak a gyökere? Az, hogy az antikrisztusok átvették a gyülekezet irányítását. Bárhol, ahol az antikrisztusok hatalmat gyakorolnak – bármekkora is a befolyásuk köre, még ha csak egy csapatról van is szó –, hatással lesznek Isten házának munkájára és Isten választott népe egy részének az életbe való belépésére. Ha hatalmat gyakorolnak egy gyülekezetben, ott a gyülekezeti munka és Isten akarata akadályoztatva van. Bizonyos gyülekezetekben miért nem lehet végrehajtani Isten házának munkarendjét? Azért, mert ezekben a gyülekezetekben az antikrisztusok gyakorolják a hatalmat. Bárki, aki antikrisztus, nem fogja őszintén feláldozni magát Istenért, a kötelességvégzése pusztán formaság kérdése és ímmel-ámmal tett dolog lesz. Akkor sem fog valódi munkát végezni, ha vezető vagy dolgozó, és csak a hírnév, a nyereség és a státusz kedvéért fog beszélni és cselekedni, a gyülekezet munkáját egyáltalán nem oltalmazva. Mit csinálnak hát az antikrisztusok egész nap? Azzal foglalatoskodnak, hogy színjátékot rendeznek és kérkednek. Csak olyan dolgokat tesznek, amelyeknek része a saját hírnevük, nyereségük és státuszuk. Azzal vannak elfoglalva, hogy félrevezessenek másokat, csőbe húzzák az embereket, amikor pedig összeszedték az erejüket, továbblépnek, hogy még több gyülekezetet irányítsanak. Csakis királyként akarnak uralkodni, a gyülekezetet pedig saját önálló királyságukká akarják alakítani. Csak arra vágynak, hogy ők legyenek a nagy vezetők, hogy teljes körű, egyoldalú hatalmuk legyen, hogy több gyülekezetet irányítsanak. A legkevésbé sem érdekli őket semmi más. Nem foglalkoznak a gyülekezet munkájával, sem Isten választott népének életbe való belépésével, az pedig még kevésbé érdekli őket, hogy Isten akarata megvalósul-e. Őket csak az érdekli, hogy mikor gyakorolhatnak önálló hatalmat, irányíthatják Isten választott népét, és lehetnek egyenrangúak Istennel. Az antikrisztusok vágyai és ambíciói tényleg óriásiak! Bármennyire szorgalmasan dolgozónak tűnnek is az antikrisztusok, csakis a saját törekvéseikkel vannak elfoglalva, azzal foglalkoznak, amit szeretnek csinálni, a saját hírnevükkel, nyereségükkel és státuszukkal kapcsolatos dolgok mellett. A feladataikra, illetve az általuk végzendő kötelességre nem is gondolnak, és egyáltalán semmi helyénvalót nem tesznek. Efféle lények az antikrisztusok – ördögök és Sátánok, akik akadályozzák és megzavarják Isten munkáját.

A múltban volt egy vezető, akire öt feladatot bíztam rá a hivatali időszaka alatt. Két hónap elteltével azonban a dolgok egyike sem valósult meg. A felszínen úgy tűnt, hogy a vezető nem csupán tétlenkedett, hanem meglehetősen elfoglalt és kimerült volt, és igen ritkán lehetett látni. Nos, mivel foglalatoskodott, és miért nem tudta teljesíteni a feladatokat, amelyeket rábíztam? Volt itt egy gond. A vezető azért nem végezte a feladatok némelyikét, mert nem szerette csinálni, és úgy vélte, hogy azok kívül esnek a kötelességein. Ez volt az egyik gond. Ráadásul bizonyos feladatokról eltérő volt a véleménye, és szándékosan félretette őket. Olyan feladatok is voltak, amelyek némi kihívást jelentettek, mások segítségét igényelték és valamelyest problémásak voltak, amelyeket a vezető nem kezelt. Ilyen helyzetek merültek fel. Eltelt tehát két hónap és egyetlen feladat sem teljesült. Egyesek ezt mondták: „Vajon el lehet végezni ezt az összes feladatot két hónapon belül?” El lehet, ezt az összes feladatot el lehet végezni két hónap alatt, a feladatok többségét pedig egy-két napon belül el lehetne végezni, a vezetőnek azonban nem sikerült megvalósítania őket. Amikor másvalaki átvette és elvégezte ezeket a feladatokat, mind az öt készen lett egy héten belül. Szerintetek el kellene bocsátani egy ilyen vezetőt? (Igen.) Ha ilyen emberrel találkoztok, aki a Fennvalótól kapott feladatok egyikét sem végzi el, a felszínen azonban igen elfoglaltnak tűnik, akkor az hamis vezető. Az ilyen egyéneket haladéktalanul el kell bocsátani, illetve ki kell iktatni. Mit gondoltok erről az alapelvről? (Azt, hogy jó.) Ne a külsőséges lelkesedését, illetve azt a tényt nézzétek, hogy egész nap igen elfoglaltnak tűnik. A valóságban semmilyen tényleges munkát nem végez; jelentéktelen dolgokkal foglalja el magát. Mit csinál? A tettei pár különböző kategóriába sorolhatók. Először is, olyan feladatokat vállal, amelyekről úgy hiszi, hogy tudja kezelni őket, olyanokat, amelyek biztonságosak és nem járnak sok kockázattal. Hogy értem azt, hogy „nem járnak sok kockázattal”? Úgy értem, hogy ezeknek a feladatoknak a végzése során könnyű elkerülni a hibázást, az illetőnek nem kell kapcsolatba lépnie a Fennvalóval, és el tudja kerülni, hogy elrontsa a dolgokat és megmetsszék őt. Ezenfelül olyan feladatokkal foglalkozik, amelyekben jártas, ahol kisebb valószínűséggel követ el hibákat. Ily módon elkerülheti a felelősségvállalást, és nagy mértékben megóvja magát a metszéstől, a kitakarítástól vagy a kiközösítéstől. Ezek a feladatok kockázatmentesek és nem járnak felelősséggel, tehát meg tud felelni nekik és tudja kezelni őket. A valóságban van ebben egy rejtett elem. Elvégezné ezeket a feladatokat, ha anélkül végezhetné, hogy bárki is látná őt? Elvégezné, ha nem származik belőle személyes előnye? Biztosan nem. Milyen feladatokat részesít előnyben? A viszonylag könnyű, egyszerű, és az olyan feladatokat részesíti előnyben, amelyek túl sok szenvedés nélkül végrehajthatóak. Emellett több olyan prédikációt akar hallgatni és megjegyezni, amelyek érdeklik őt és amelyek igazodnak az elképzeléseihez. Amint megérti ezeket, megvitathatja ezeket a prédikációkat másokkal, azért, hogy villoghasson és begyűjtse mások csodálatát. Sőt, ha ezeknek a feladatoknak a végzése lehetővé teszi számára, hogy több emberrel kapcsolatba kerüljön, és mások tudomására hozza, hogy ő el van foglalva a munkával, hogy vezetői pozícióban van, és ez a státusza és az identitása, akkor tenni fogja őket. Ilyen jellegű feladatokat válogat. Ha azonban a munka, amelyet végeznie kell, összetett és túlmutat a képességein, és ha valaki más ügyesebb nála, és megvan a veszélye, hogy bukás esetén szégyenben marad, mások lenézik őt, akkor nem hajlandó elvégezni ezeket a feladatokat. Tart a nehéz munkától, a fáradságtól és a szégyentől, hogy nem teljesít jól. Ezenfelül különösen lusta és hajlamos kerülni a megerőltető és fáradságos feladatokat, messzire elrejtőzik előlük. Inkább olyan feladatok végzését részesíti előnyben, amelyek javítják a róla alkotott képet, könnyedek, ahol ímmel-ámmal cselekedhet és megnyerheti az emberek szívét, anélkül, hogy a Fennvaló átlátna rajta. Ezek mind az antikrisztusok veleszületett jellemzői. Amikor a kötelességük végzéséről van szó, válogatnak. Személyes választásaik, terveik, sőt cselszövéseik vannak. Egyáltalán nem egyszerűen engedelmeskednek Isten háza intézkedéseinek; inkább saját döntéseket hoznak. Bizonyos, a Fennvalótól származó intézkedések tekintetében – ha nem értenek egyet velük, akkor egyáltalán nem fogják végrehajtani azokat. Teljességgel feltartóztatják ezeket a dolgokat, a testvérek a gyülekezetben pedig nem tudnak róluk. Ha a Fennvalótól származó említett intézkedések megvalósítása ütközne bizonyos egyénekkel vagy sértené az embereket, vajon végrehajtanák azokat? Nem. A szívükben erre gondolnak: „Ha a fennvaló meg akarja csináltatni ezt, én nem fogom megtenni. Még ha meg is teszem, a fennvaló nevében kell tennem, állítva, hogy ő rendelte így. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megsértsem azokat az embereket.” Az antikrisztusok ravasz fajta, nem igaz? Bármit is tesznek, nyolc-tíz, vagy akár még több alkalommal is latolgatják és számítgatják. A fejük tele van afféle gondolatokkal, hogy miként teremtsenek stabil pozíciót maguknak a tömegben, hogyan legyen jó hírnevük és nagy tekintélyük, hogyan hízelegjék be magukat a Fennvaló kegyeibe, hogyan érjék el, hogy a testvérek támogassák, szeressék és tiszteljék őket, és bármit megtesznek, hogy elérjék ezeket az eredményeket. Milyen úton járnak? Isten házának érdekei, a gyülekezet érdekei és Isten házának munkája számukra nem a fő szempontot jelentik, és még kevésbé olyan dolgok, amelyek miatt aggódnak. Mit gondolnak? „Semmi közöm ezekhez a dolgokhoz. Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög; az embereknek önmagukért, valamint a saját hírnevükért és státuszukért kell élniük. Ez a legmagasabb létező cél. Ha valaki nem tudja, hogy önmagáért kell élnie és óvnia kell magát, akkor idióta. Ha arra kérnének, hogy gyakoroljak az igazságalapelvek szerint, valamint vessem alá magam istennek és az ő háza intézkedéseinek, akkor az attól függene, hogy származna-e abból bármi hasznom vagy sem, és hogy lenne-e bármi előnye annak, ha így tennék. Amennyiben megvan az esélye, hogy esetleg kitakarítanak, illetve, hogy elveszítem a lehetőségét, hogy áldást nyerjek, ha nem vetem alá magam isten háza intézkedéseinek, akkor alávetem magam.” Így hát – a saját hírnevük és státuszuk megóvása érdekében az antikrisztusok gyakran azt választják, hogy némi kompromisszumot kötnek. Mondhatni, hogy a státusz kedvéért az antikrisztusok képesek bármiféle szenvedést elviselni, a jó hírnév kedvéért pedig bármilyen árat képesek megfizetni. A szólás, miszerint „egy nagy ember tudja, mikor engedjen és mikor ne”, igaznak hangzik az esetükben. Ez a Sátán logikája, nem igaz? Ez a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiája, és a Sátán túlélési alapelve is. Végképp visszataszító!

Az antikrisztusok saját státuszukat és hírnevüket minden másnál fontosabbnak tartják. Ezek az emberek nem csak csalárdak, alattomosak és elvetemültek, hanem rendkívül ádázak is. Mit tesznek, amikor felfedezik, hogy státuszuk veszélyben van, vagy amikor elveszítik helyüket az emberek szívében, amikor elveszítik ezeknek az embereknek a támogatását és ragaszkodását, amikor az emberek többé már nem hódolnak nekik és nem néznek fel rájuk, és amikor gyalázatba süllyednek? Hirtelen ellenségessé válnak. Amint elvesztik státuszukat, nem lesznek hajlandóak semmilyen kötelességük végrehajtására, minden, amit tesznek, felületes, és nem áll érdekükben bármit is tenni. De nem ez a legrosszabb megnyilvánulás. Mi a legrosszabb megnyilvánulás? Amint ezek az emberek elvesztik státuszukat, és már senki nem néz fel rájuk, és senkit sem tudnak tovább félrevezetni, előjön a gyűlölet, a féltékenység és a bosszú. Nemcsak hogy nincs Istent félő szívük, de az alávetettség legkisebb morzsája is hiányzik belőlük. Továbbá a szívükben hajlamosak gyűlölni Isten házát, a gyülekezetet, a vezetőket és a dolgozókat; arra vágynak, hogy a gyülekezet munkája problémákba ütközzön, vagy leálljon, nevetni akarnak a gyülekezeten és a testvéreken. Gyűlölnek is mindenkit, aki törekszik az igazságra és féli Istent. Támadnak és gúnyolnak bárkit, aki hűséges a kötelességében és hajlandó megfizetni az árat. Ez az antikrisztusok beállítottsága – és vajon ez nem ádázság? Egyértelműen gonosz emberek ők; az antikrisztusok lényegüknél fogva gonosz emberek. Még amikor online tartják is az összejöveteleket, ha azt látják, hogy jó a jel, csendesen szitkozódnak, és ezt mondják magukban: „Remélem, hogy elmegy a jel! Remélem, hogy elmegy a jel! Jobb, ha senki sem hallja a prédikációkat!” Mik ezek az emberek? (Ördögök.) Ördögök! Határozottan nem Isten házának emberei. Az efféle ördögök és gonosz emberek így keverik a bajt, bármelyik gyülekezetben is vannak. Még ha a tisztán látó emberek leleplezik és megszorítják is őket, akkor sem fognak elgondolkodni magukon vagy beismerni a hibáikat. Arra gondolnak, hogy csak egy pillanatnyi botlás volt a részükről, és hogy tanulniuk kell belőle. Egy ilyen ember, aki teljességgel elutasítja a megbánást, nem fogja alávetni magát, bárki is ismeri fel és leplezi le őt. Bosszút fog forralni az illető ellen. Amikor ő kényelmetlenül érzi magát, azt akarja, hogy a testvéreknek se legyen könnyű dolguk. Sőt, a szívében titokban átkozza a testvéreket, azt kívánja, hogy rossz dolgok történjenek velük, és átkozza Isten házának munkáját, azt kívánva, hogy baj érje. Amikor valami rosszul sül el Isten házában, titokban örvendezik és ünnepel, erre gondolva: „Hmm! Végre valami balul ütött ki. Mindez azért történik, mert elbocsátottál engem. Jó, hogy minden befuccsol!” Boldogok és örömüket lelik abban, ha azt látják, hogy mások gyengülnek és negatívvá válnak, gúnyos és csúfolódó szavakat szólnak, hogy becsméreljék az embereket, sőt a negativitás és a halál szavait terjesztik, mondván: „Mi, hívők, feladjuk a családunkat és a pályafutásunkat, hogy a kötelességünket végezzük és szenvedést viseljünk. Azt hiszed, hogy isten háza valóban felelősséget tud vállalni a jövőnkért? Gondoltál valaha erre? Vajon megéri az árat, amit fizetünk? Az egészségem jelenleg nem túl jó, és ha kifárasztom magam, ki fog gondoskodni rólam idős koromban?” Efféle dolgokat mondanak, hogy mindenkit negatív érzések töltsenek el – csak ekkor lesznek boldogok. Hát nem rosszban sántikálnak, nem vészjóslók és rosszindulatúak? Nem járna megtorlás az ilyen embereknek? (De igen.) Úgy vélitek, hogy az ilyen embereknek valóban ott van Isten a szívében? Nem úgy tűnnek, mint akik őszinte hívei Istennek, alapvetően nem hisznek abban, hogy Isten átvizsgálja az emberek szíve mélyét. Nem álhívők vajon? Ha igazán hinnének Istenben, hogyan mondhatnának efféle dolgokat? Egyesek talán azt mondják, hogy azért, mert hiányzik belőlük az Istent félő szív – helytálló ez? (Nem, nem helytálló.) Miért nem helytálló? (Isten egyszerűen hiányzik a szívükből; szemben állnak Istennel.) Valójában azért mernek efféle dolgokat mondani, mert nem hisznek Isten létezésében. Azt még kevésbé hiszik, hogy Isten mindenkit átvizsgál, és nem hiszik, hogy Isten minden szavukat és tettüket, minden gondolatukat és elgondolásukat figyeli. Nem hiszik ezeket a dolgokat, ezért nem félnek, és szabadon és gátlástalanul szólnak efféle ördögi szavakat. Még a nem hívők is gyakran mondják, hogy „a mennynek szeme van”, és hogy „amikor az ember cselekszik, a Menny figyel”. Bárki, akinek csak egy kevés őszinte hite is van, nem ejtené ki könnyelműen az álhívők ezen ördögi szavait. Vajon nem érik súlyos következmények azokat a hívőket, akik így gondolkodnak és így beszélnek? Hát nem súlyos természetű dolog ez? Nagyon súlyos! Az, hogy ily módon képesek tagadni Istent, azt jelenti, hogy valódi ördögök és gonosz lények, akik beszivárogtak Isten házába. Csak az ördögök és az antikrisztusok merészelnek nyíltan zúgolódni Isten ellen. Isten házának érdekei Isten érdekeit képviselik, és minden, amit Isten háza tesz, Isten vezetősége alatt zajlik, az Ő engedélyével és az Ő útmutatásával – szorosan összefügg Isten irányítási munkájával és nem választható el attól. Azok az emberek, akik ily módon nyíltan átkozzák Isten házának munkáját, akik a szívükben rágalmazzák azt, és ki akarják nevetni Isten házát, akik azt kívánják, hogy Isten választott népét mind letartóztassák, hogy a gyülekezet munkája teljességgel megbénuljon és a hívők elforduljanak a hitüktől, akik akkor lesznek boldogok, ha ez megtörténik – miféle emberek ezek? (Ördögök.) Ördögök és gonosz démoni reinkarnációk! A hétköznapi emberek beállítottsága romlott, alkalmanként lázadók, és foglalkoztatja őket pár kis elgondolás, amikor negatívnak és gyengének érzik magukat – ez minden, de nem lennének ilyen rosszak, illetve nem engednének teret efféle elvetemült és rosszindulatú gondolatoknak. Az efféle lényeg csak az antikrisztusokban és az ördögökben van meg. Amikor az antikrisztusoknak ilyen elgondolásaik vannak, vajon gyanítják, hogy esetleg tévednek? (Nem.) Miért nem? (Azért, mert azt tartják az igazságnak, amit ők gondolnak és mondanak. Nem hisznek Istenben, hiányzik belőlük az Istent félő szív, és az a természetük, hogy ellenálljanak Istennek.) Pontosan, ez a természetük. Mikor kezelte a Sátán valaha is Istenként Istent? Mikor hitte, hogy Isten az igazság? Soha nem tette, és nem is fogja. Az antikrisztusok, ezek az ördögök ugyanilyenek; nem kezelik Istenként Istent, és nem hiszik, hogy Ő az igazság. Nem hiszik, hogy Isten az, aki minden dolgot teremtett és szuverenitást gyakorol mindenek felett. Ezért gondolják, hogy bármit mondanak is, az igaz. Gátlástalanul így gondolkodnak és cselekednek; ilyen a természetük. Amikor a romlott emberek ugyanezt teszik, belső konfliktust élnek meg. Van lelkiismeretük és emberi tudatosságuk. A lelkiismeretük, a tudatosságuk és az általuk megértett igazságok belsőleg hatást gyakorolnak rájuk, ez pedig konfliktust szül. Amikor ez a konfliktus előáll, harc zajlik a helyes és a helytelen, a jó és a rossz, valamint az igazság és az elvetemültség között, és elér egy eredményt: azok, akik az igazságra törekednek, Isten oldalán állnak, míg azok, akik nem törekednek az igazságra, a Sátán elvetemült erőinek oldalán állnak. Minden, amit az antikrisztusok tesznek, a Sátánnal való együttműködést szolgálja. Negativitást árasztanak, alaptalan szóbeszédet terjesztenek, és kinevetik Isten házát. Átkozzák és rágalmazzák Isten házának munkáját, és szidalmazzák a testvéreket. Mindezek megtétele közben még fesztelenül is érzik magukat, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, a legcsekélyebb bűntudat nélkül, és úgy hiszik, hogy a tetteik teljességgel helyénvalóak. Ez egészen felfedi az antikrisztusok sátáni természetét, és felfedi az Istennek ellenálló rút arcukat. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy az antikrisztusok igazi ördögök és Sátánok. Az antikrisztusok született ördögök, és egyáltalán nem befogadói Isten üdvösségének. Egyáltalán nem a hétköznapi romlott emberiség részei. Az antikrisztusok reinkarnálódott ördögök, született gonosz démonok. Így állnak a dolgok.

Az antikrisztusok elsődlegesen a hírnévre és a státuszra helyezik a hangsúlyt. Amikor hírnévről és státuszról van szó, milyen tettekhez folyamodnak az antikrisztusok? Gátlástalanul cselekednek, törik a fejüket, az összes gondolatot végigveszik, és költséget nem kímélve egyengetik a saját hírnevüket és státuszukat. Ez a két dolog az éltető elemük, a mindenük. Úgy hiszik, hogy ha ezt a két dolgot megszerzik, az azt jelenti, hogy mindent megszereztek. Az ő világukban nem létezik más, csak a státusz, a hírnév és a saját érdekeik; nekik semmi más nem számít. Ezért aztán célravezető-e az igazságról, emberségről, igazságosságról és pozitív dolgokról beszélgetni az antikrisztusokhoz hasonló emberekkel? (Nem célravezető.) Így van, nem célravezető. Olyan, mintha arról próbálnál beszélni egy prostituáltnak, hogyan legyen nő egy erényes házban, vagy meg akarnád tanítani arra, hogy erényes feleség és anya legyen; nem akarja meghallgatni, nem tetszik neki és visszataszítónak találja. Mennyire találja visszataszítónak? A szívében szidalmaz téged és megragadja az alkalmat, hogy gúnyoljon, kinevessen, támadjon és kizárjon. Nincsenek vajon mostanában a gyülekezetben olyanok, akik – amint meghallják, hogy valaki az igazságról, vagy olyan igazságokról beszél, mint az Isten vezénylésének és intézkedéseinek való alávetés, illetve engedelmeskedés Isten háza intézkedéseinek – különösen lázadó hozzáállást tanúsítanak? (De vannak.) Kell, hogy legyenek. Figyelj, és ismerd fel azokat, akik ilyen viselkedést tanúsítanak. Amikor annak szükségességéről beszélsz, hogy az ember alávesse magát Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, erős ellenszenvvel reagálnak, ezt gondolván: „Egész nap csak az isten intézkedéseinek való alávetésről beszélnek, mintha mindent isten rendezne el, és az embereknek egyáltalán nem lenne választásuk!” Amint az igazságról, vagy arról beszélsz, hogy harmonikusan együtt kell működni, keresni kell Isten szándékait és az igazságalapelvek szerint kell cselekedni a kötelességeikben, ez rendkívüli ellenszenvet vált ki bennük, és nem hajlandók odafigyelni. Még ha vonakodva meg is hallgatnak, nem tudnak nyugton ülni, és még ha valahogy sikerül is nyugton ülniük, majdnem biztos, hogy elaludtak. Amikor az igazságról és arról beszélsz, hogy elveket kell követni a dolgok kezelése során, elálmosodnak és elbóbiskolnak. Miután eltelik egy idő anélkül, hogy az igazságról esne szó, illetve nem történik metszés, teli lesznek energiával. Önkényesen és meggondolatlanul cselekednek, egyoldalú döntéseket hoznak, és egyik kezükkel a hírnevet markolják, miközben a másikkal a státuszt ragadják meg. Mindenki másnál magasabbra ugranak, és mindenféle bajkeverésbe bocsátkoznak. Ezek az emberek mind antikrisztusok; mind ellenállnak Istennek, és bármelyik pillanatban nagy galibát okozhatnak.

Bárkit, aki az antikrisztusok természetével bír, antikrisztusként kell jellemezni. Amikor egyoldalúan akar cselekedni, meg kell fékezni és le kell állítani; ez kétségen felül áll. Egyesek talán azt mondják: „Mi van, ha nem tudjuk leállítani? Mit tegyünk?” Mondok nektek egy biztos módszert arra, hogy egyetlen mondattal leállítsátok. Amikor ilyen helyzettel találkozol, egyszerűen mondd ezt: „Ha abbahagyod a meggondolatlan cselekvést, az egyoldalú döntéshozatalt és lemondasz arról, hogy a tiéd legyen az utolsó szó, vajon bele fogsz halni?” Hogy hangzik? (Jól.) Azt hiszitek, egy antikrisztus tényleg meghalhat, ha megakadályozzák, hogy egyoldalúan cselekedjen? (Igen.) Hogyan jutottatok el erre az „igenre”? (Az antikrisztusok lényegüktől fogva ilyenek; ha nem cselekedhetnek egyoldalúan, nyomorultul érzik magukat és képtelenek tovább élni.) Pontosan, épp ez a lényegük, és ha nem cselekedhetnek így, nyomorultul érzik magukat. Nos, normálisak ezek az emberek? (Nem.) Nem normálisak. Egy normális ember hogyan gondolkodna? „Ha nem cselekedhetek egyoldalúan, akkor csak feladom; mi ebben olyan nehéz? Még könnyebbé is teszi az életemet!” Így gondolkodna egy normális ember. Egy antikrisztus azonban nyomorultul érzi magát, ha nem engeded, hogy így cselekedjen. Hát nem egy ördög lakozik benne? (De igen.) Ha tehát nem engedik neki, hogy egyoldalúan cselekedjen, az olyan érzést kelthet benne, mintha haldokolna. Mit jelent ez a „haldoklás”? Azt jelenti, hogy az ördög kínozza és zavarja őt a szívében, ami miatt úgy érzi, képtelen elviselni ezt vagy tovább élni, mintha a halál küszöbén állna; ezt jelenti. Ami az antikrisztusokat, a gonosz embereket és azokat az ördögöket illeti, akik azon igyekeznek, hogy megzavarják Isten házának munkáját – ha az ember ezt az egy mondatot mondja nekik, az többet ér, mintha bármely igazságot vitatna meg velük. Ez az egyetlen kijelentés célravezető olyan emberekkel szemben, mint az antikrisztusok, a gonosz emberek és az ördögök, akik megzavarják Isten házának munkáját. Célravezető ezeknek az embereknek az igazságot mondani? (Nem, nem az.) „Harmonikusan együtt kell működnöd, és az igazságalapelvek szerint kell végezned a kötelességed és kezelned a dolgokat” – ezek a szavak sok éven át elhangzottak; van bárki, aki nem érti őket vagy nem emlékszik rájuk? Nem kellene lennie. Akkor egyes emberek miért cselekednek még mindig egyoldalúan? Ez csak egyetlen dolgot jelenthet: nem urai önmaguknak; nem normális emberek. Az elméjük és a szívük nem tudja irányítani őket; valami más irányítja őket belülről, ami erőszakosan és kényszerítve afelé vezeti őket, hogy így cselekedjenek, vagyis pontosan afelé, hogy akadályozzák és megzavarják Isten házának munkáját, kárt okozzanak Isten háza munkájának, és elérjék, hogy Isten házának érdekei veszteséget szenvedjenek. Ki tudna ilyesmit tenni? Csak a Sátánok és az ördögök. Azokat, akik Istent követik, a normális embereket, az igazi teremtett lényeket semmi sem ösztönözné arra, hogy ilyesmit tegyenek; csak a Sátánoknak és az ördögöknek van indítékuk, és csak ők teszik szándékosan ezeket a dolgokat. Megjegyeztétek ezt az állítást? (Igen.) Akkor mára itt befejezzük a beszélgetésünket. Viszlát!

2020. február 29.