Az antikrisztusok szavai minden esetben különösen kedvesnek, kulturáltnak és választékosnak tűnnek. Nem számít, hogy ki sért alapelvet, vagy hogy ki szakítja és zavarja meg az egyház munkáját, az antikrisztus nem leplezi le és nem kritizálja ezeket az embereket; szemet huny felettük és hagyja, hogy minden dologban nagylelkűnek gondolják őt az emberek. Függetlenül attól, hogy milyen romlottságot fednek fel az emberek, és hogy milyen gonoszságot művelnek, az antikrisztus megértő és toleráns. Nem haragszik meg, nem gurul dühbe, nem lesz ingerült és nem hibáztatja az embereket, amikor azok valami rosszat tesznek és ártanak Isten háza érdekeinek. Akárki is az, aki gonoszságot követ el és megzavarja az egyház munkáját, az antikrisztus ügyet sem vet rá, mintha annak semmi köze sem lenne hozzá, és sosem sérti meg az embereket emiatt. Mi foglalkoztatja leginkább az antikrisztusokat? Az, hogy hányan tartják nagyra őket, és hogy hányan látják szenvedni és dicsérik emiatt őket. Az antikrisztusok azt hiszik, hogy a szenvedés sosem lehet hiábavaló; nem számít, milyen nehézséget viselnek el, milyen árat fizetnek, milyen jótetteket hajtanak végre, és hogy mennyire gondoskodók, figyelmesek és szeretetteljesek mások irányában, ezt mindet mások előtt kell végezniük azért, hogy minél többen láthassák. És mi a céljuk azzal, hogy így cselekszenek? Meg akarják vásárolni mások tetszését, azt akarják, hogy minél többen ismerjék el szívükben a cselekedeteiket, a magatartásukat és a jellemüket, és bólogassanak helyeslőn. Még olyan antikrisztusok is vannak, akik a „jó ember” képét próbálják kialakítani magukról ezzel a külsőleg jónak látszó viselkedéssel, hogy azután többen forduljanak hozzájuk segítségért. Valaki például elgyengül és azt hiszi, hogy a legtöbb emberben nincs szeretet, hogy igen önző és hogy nem szeret segíteni másoknak és nem melegszívű, aztán pedig arra a „jó emberre” gondol, aki valójában egy antikrisztus. Vagy valaki nehézséggel találkozik a munkájában és nem tudja, hogyan oldja meg. Nem jut eszébe senki, aki segíteni tudna, az első ember, akire gondol, az pedig ez a „jó ember”, aki valójában egy antikrisztus. Valaki nem akarja többé végezni a kötelességét, a világot akarja hajszolni, hatalomra és gazdagságra törekszik, és a saját életét éli, és még ha igen negatívvá és gyengévé válik is, akkor sem imádkozik Istenhez, illetve nem beszél senkivel, és ebben a helyzetben arra a „jó emberre” gondol, aki valójában egy antikrisztus. Amint a dolgok így mennek, ezek az emberek nem imádkoznak Istenhez, illetve nem olvassák többé Isten szavait amikor problémákkal találkoznak, hanem helyette erre a „jó emberre” akarnak támaszkodni a segítségben, aki valójában egy antikrisztus. Csak ennek a mások kedvét kereső embernek nyitják meg a szívüket és mondják el, hogy mi van a szívükben, és ezt a mások kedvét kereső embert kérik meg, hogy oldja meg a nehézségeiket; ezt az antikrisztust igenlik és követik. És vajon az antikrisztus nem éri-e el a célját ezzel? Amikor az antikrisztus elérte a célját, vajon nem emelkedik-e magasabbra a státusza a gyülekezetben, mint a hétköznapi embereké? És vajon valóban elégedett, amikor ő lehet az első számú és ő lesz a nagyhal a gyülekezetben? Nem, nem az. Milyen célt akar elérni? Azt akarja elérni, hogy még több ember ismerje el őt, tartsa nagy becsben és imádja őt, hogy helyet foglaljon az emberek szívében, és különösen, hogy elérje, hogy az emberek felnézzenek rá, rábízzák magukat, és őt kövessék, amikor nehézségekkel találkoznak az istenhitükben és nincs hová fordulniuk. Ez sokkal súlyosabb annál, mint amikor az antikrisztus az első számú és a nagyhal akar lenni a gyülekezetben. Mi olyan súlyos ebben? (Istennel verseng azért, hogy helye legyen az emberek szívében. Közvetlenül Isten helyébe akar lépni.) (Az ilyen embereket nehéz felismerni. Felszínes jó viselkedést tanúsítanak, hogy félrevezessenek másokat, ami oda vezet, hogy a többiek nem keresik többé az igazságot Isten szavaiban, illetve nem beszélgetnek az igazságról, amikor problémájuk van, hanem ezektől az antikrisztusoktól függenek és rájuk néznek fel, azt várva, hogy ők oldják meg a problémáikat és az ő szavaikat tekintve az igazságnak, ami azt eredményezi, hogy ezek az emberek egyre távolabb kerülnek Istentől. Ez egy sokkal alattomosabb és rosszindulatúbb módszer.) Így van, mindannyian megértettétek és megemlítettétek azt a lényeges pontot, hogy az antikrisztusok helyet foglalnak és gyökeret eresztenek az emberek szívében, és el akarják venni Isten helyét. Valaki ezt mondja: „Ha Istent keresem, nem találom Őt; nem látom Őt. Ha Isten szavait keresem, a könyv olyan vastag, túl sok szó van benne és nehéz válaszokat találni. Ha azonban odamegyek ehhez az emberhez, azonnal válaszokat kapok; kényelmes és hasznos is.” Látod, a tetteik már nem is csak azt érték el, hogy az emberek imádják őket a szívükben, hanem hogy helyet is hagyjanak nekik ott. Isten helyére pályáznak – ez az antikrisztusok célja azzal, hogy ezeket a dolgokat teszik. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a tettekkel az antikrisztus máris kezdeti sikert ért el; ennek az antikrisztusnak már van is helye ezeknek az ítélőképesség híján lévő embereknek a szívében, és egyesek már imádják is őt és felnéznek rá. Az antikrisztus ezt a célt akarja elérni. Ha valakinek gondja van és Istenhez imádkozik ahelyett, hogy az antikrisztust keresné, az elégedetlen és erre gondol: „Miért mész folyton istenhez? Miért gondolsz folyton istenre? Miért nem rám figyelsz, illetve miért nem rám gondolsz? Olyan alázatos és türelmes vagyok, képes vagyok lemondani dolgokról, oly sokat áldozok magamból és adakozom – nos, miért nem hozzám jössz? Oly sokat segítek neked. Miért nincs benned lelkiismeret?” Szomorú, feldúlt és mérges – mérges az illetőre és Istenre. A végső célja elérése érdekében fenntartja a színlelést, továbbra is adakozik, valamint türelmes és toleráns marad, alázatosnak mutatkozik, jóindulatúan beszél, sosem bánt meg másokat, gyakran nyújt vigaszt, amikor az emberek önmaguk megismerésével próbálkoznak. Valaki ezt mondja: „Lázadó vagyok; ördög vagyok és Sátán.” A válasza ez: „Nem vagy ördög, illetve Sátán. Ez csak egy kis probléma. Ne becsméreld magad ennyire és ne becsüld alá magad. Isten felemelt minket; nem vagyunk hétköznapi emberek, és nem szabad lekicsinyelned magad. Sokkal jobb vagy nálam; én romlottabb vagyok, mint te. Ha te ördög vagy, akkor én egy gonosz ördög vagyok. Ha te egy gonosz ördög vagy, akkor nekem a pokolba kell alászállnom és kárhozatot szenvednem.” Így segíti az embereket. Ha valaki beismeri, hogy veszteséget okozott Isten háza érdekeinek vagy a gyülekezet munkájának, az antikrisztus ezt mondja neki: „Nem nagy ügy, ha veszteséget okozol a gyülekezet munkájának, miközben a kötelességed végzed és egy kicsit eltévelyedsz. Korábban nálad sokkal nagyobb veszteségeket okoztam, és sokkal görbébb utakon jártam. Egyszerűen változtass azon, ahogyan a dolgokat teszed a jövőben, nem probléma. Ha úgy érzed, hogy nem viseli el a lelkiismereted, van némi pénzem, és majd én pótolom neked a veszteséget, úgyhogy ne légy zaklatott. Ha bármilyen problémád adódik a jövőben, csak gyere hozzám, és mindent megteszek majd, hogy segítsek neked, és bármit is tehetek, azonnal megteszem majd.” A „személyes hűség” efféle érzése van benne, de valójában miért is teszi ezt? Valóban segít neked? Árt neked, árokba vezet – a Sátán kísértésébe estél. Vermet ás neked, te pedig azonnal beleugrasz; beleesel a csapdába és mégis azt gondolod, nagyszerű ott, és ez az antikrisztus tönkretesz anélkül, hogy tudnál róla – micsoda ostobaság! Így kezeli, vezeti félre az embereket és árt nekik a Sátán és az antikrisztusok. Az antikrisztus ezt mondja: „Rendben van, ha csak egy kicsit figyelembe veszed isten házának érdekeit és egy kicsit óvatos leszel a jövőben. Ez a dolog helyrehozható, senki sem tenne szándékosan ilyet. Ki lehet tökéletes ember közöttünk? Egyikünk sem tökéletes; mind romlottak vagyunk. Régebben sokkal rosszabb voltam nálad. Buzdítsuk egymást a jövőben. Mellesleg, még ha szenved is némi veszteséget isten háza, isten nem fog emlékezni rá. Isten oly megbocsátó és türelmes az emberrel szemben. Ha mi türelmet tudunk tanúsítani egymás iránt, akkor vajon istennek nem kellene még inkább képesnek lennie a türelemre? Ha isten azt mondja, hogy nem fog emlékezni a vétkeinkre, akkor nekünk már egyáltalán nincsenek is vétkeink.” Bármilyen nagy hibát vét is az ember, az antikrisztus egyszerűen elüti egy viccel és átsiklik rajta, megmutatva, milyen nagy a szíve és mennyire jóindulatú, nagyszerű és toleráns is. Ez viszont azt a tévhitet kelti az emberekben, hogy Isten folyton leleplezi az embert az Ő kijelentéseiben, mindig ügyet csinál az emberek romlott beállítottságaiból és folyton kukacoskodik az emberekkel. Ha egy ember vétett vagy fellázadt, Isten megmetszi, megítéli és megfenyíti őt, és úgy tűnik, mintha tapintatlan lenne az emberekkel. Az antikrisztus azonban minden helyzetben el tudja viselni az embereket és meg tud bocsátani nekik, ő oly nagyszerű és tiszteletben álló. Hát nem így van ez? Vannak egyes antikrisztusok, akik ezt mondják: „Van a nem hívőknek ez a szólása: »A vagyonos, nagy háztartásban semmi egy kis pazarlás.« Isten háza oly nagy, és isten bőséges áldásokat ad. Nem nagy ügy egy kicsit pazarlónak lenni; isten olyan sokat adományoz nekünk. Hát nem sokat pazaroltunk? És mit tett velünk isten? Hát nem elnézte az összeset? Az ember gyenge és romlott, isten pedig rég látta ezt, ha pedig látta, akkor vajon miért nem büntet meg minket? Ez azt bizonyítja, hogy isten türelmes és irgalmas!” Micsoda dolog ilyet mondani? Olyan szavakat használnak, amelyek helyesnek tűnnek és egyeznek az emberek elképzeléseivel, azért, hogy félrevezessék és kísértésbe ejtsék az embereket, hogy megzavarják a látásukat és megvezessék őket, valamint, hogy félreértsék Istent, hogy aztán egy cseppet se vágyjanak vagy kívánják alávetni magukat Neki. Az antikrisztusok által felbujtott, félrevezetett és tévútra vezetett emberek azt a kicsi lelkiismeretüket is elveszítik, amijük van, és mind elkezdenek az antikrisztusoknak engedelmeskedni és nekik alávetni magukat.

Az antikrisztusok különösen ügyesek a színlelésben, amikor mások körében vannak. A farizeusokhoz hasonlóan, kívülről igen toleránsnak tűnnek az emberekkel, valamint türelmesnek, alázatosnak és jó természetűnek látszanak – mindenkivel annyira elnézőnek és toleránsnak. Amikor problémákat kezelnek, mindig megmutatják, milyen hihetetlenül toleránsak az emberekkel az ő státuszuk helyzetéből, és minden szempontból nagylelkűnek és széles látókörűnek tűnnek, nem kukacoskodnak másokkal, és megmutatják az embereknek, hogy milyen nagyszerűek és kedvesek is. Valójában vajon tényleg rendelkeznek az antikrisztusok ezekkel a lényegekkel? Kedvesen bánnak másokkal, toleránsak az emberekkel és minden helyzetben tudnak segíteni az embereknek, de vajon mi a rejtett indítékuk arra, hogy ezeket teszik? Vajon akkor is megtennék ezeket a dolgokat, ha nem próbálnák megnyerni az embereket, illetve nem próbálnák megvásárolni az emberek kegyeit? Valóban ilyenek az antikrisztusok zárt ajtók mögött? Valóban olyanok, amilyennek más emberek körében tűnnek – alázatosak és türelmesek, toleránsak másokkal és szeretettel segítenek másokat? Ilyen lényeggel és ilyen beállítottsággal rendelkeznek vajon? Ilyen a jellemük? Egyáltalán nem. Minden, amit tesznek, színlelés, és azért történik, hogy félrevezesse az embereket és megvásárolja az emberek kegyeit, hogy a szívében még több embernek legyen kedvező benyomása róluk, valamint, hogy az emberek rájuk gondoljanak elsőként és az ő segítségüket kérjék, amikor problémájuk adódik. E cél elérése érdekében az antikrisztusok szándékosan mesterkednek, hogy kérkedjenek mások körében, hogy helyes dolgokat mondjanak és tegyenek. Mielőtt szólnak, ki tudja, hányszor szűrik meg, illetve munkálják ki a szavaikat a fejükben. Szándékosan mesterkedni fognak és törik a fejüket, töprengenek a megfogalmazásukon, a kifejezésükön, a hanglejtésükön, a hangjukon, sőt a tekintetükön, amellyel az embereket illetik, valamint a hangnemen, amellyel beszélnek. Mérlegelni fogják, hogy kivel beszélnek, hogy az illető idős vagy fiatal, hogy az illető státusza a sajátjuknál magasabb vagy alacsonyabb, hogy az illető nagyra becsüli-e őket, hogy az illető magában vajon neheztel-e rájuk, hogy az illető személyisége vajon összeegyeztethető-e az övékkel, az illető milyen kötelességet végez és milyen helyet foglal el a gyülekezetben és a testvéreik szívében. Alaposan megfigyelik ezeket a dolgokat és figyelmesen eltűnődnek rajtuk, és amint mérlegelték ezeket, kitalálják, hogyan bánjanak mindenféle emberrel. Függetlenül annak módjaitól, ahogyan az antikrisztusok a különféle emberekkel bánnak, a céljuk nem más, mint annak elérése, hogy az emberek nagyra becsüljék őket, hogy rávegyék az embereket, hogy többé ne egyenlőként tekintsenek, hanem inkább nézzenek fel rájuk, hogy még több ember legyen, aki csodálja őket és felnéz rájuk, amikor beszélnek, aki helyesli és követi őket, amikor dolgokat tesznek, valamint felmenti és védi őket, amikor hibáznak, és hogy még több ember legyen, aki kiáll mellettük, keservesen panaszkodik a nevükben, valamint állást foglal, hogy vitatkozzon és szembeszálljon Istennel, amikor felfedik és elutasítják őket. Amikor hatalmukat vesztik, képesek oly sok embert maguk mellett tudni, aki segíti őket, kifejezi támogatását és kiáll mellettük, ami azt mutatja, hogy a státusz és a hatalom, amelyet az antikrisztusok szándékosan terveztek ápolni a gyülekezetben, mély gyökeret vert az emberek szívében, valamint, hogy a „fáradságos erőfeszítésük” nem volt hiábavaló.

Az antikrisztusok a tőlük telhető legjobban igyekeznek kezelni és megközelíteni a státuszukat, tekintélyüket, hírnevüket és hatalmukat az emberek között – nem fognak lazítani, nem lesznek lágyszívűek, és még kevésbé lesznek óvatlanok. Mindenki más szemében megfigyelik a kifejezést, a személyiségüket, a napi szokásaikat, a törekvéseiket, a pozitív és a negatív dolgokhoz való hozzáállásukat, sőt, még inkább megfigyelik mindenki más bizodalmát és hűségét az istenhitében, valamint azt, hogy miként viszonyulnak ahhoz, hogy feláldozzák magukat Istenért és végezzék a kötelességüket, és így tovább – igen sok erőfeszítést tesznek ezekbe a dolgokba. Nos, eme hozzáállásuk alapján kerülik azokat és óvakodnak azoktól, akik az igazságra törekednek és akik felismerhetik őket, és óvatosan beszélnek és viselkednek az ilyen emberek körében. Amikor viszonylag gyenge személyiségű, olyan emberek körében vannak, akik gyakran negatívak és nem értik az igazságot, valamint egyes ostoba és az igazságot gyengén felfogó emberek körében gyakorta minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy mutogassák magukat, állandóan színészkedjenek egy cirkuszi mutatványhoz hasonlóan, és minden lehetőséget megragadjanak arra, hogy előadást rendezzenek. Amikor például az összejövetelek alkalmával a legtöbben elismerik őket, kisebbség érez ellenszenvet velük szemben, és még többen nem látják tisztán őket, előadásba kezdenek és keresik a lehetőséget, hogy beszédet tartsanak. Beszélnek a saját tapasztalataikról, a múltbeli „dicső történetükről”, az Isten házában elért érdemükről, sőt még arról is, hogy a Fennvaló miként méltányolta és metszette meg személyesen őket – egyetlen ilyen lehetőséget sem mulaszthatnak el. Nem számít, kivel vannak, illetve mi az alkalom, az antikrisztusok mindig csak egy dolgot tesznek: előadást rendeznek, nevezetesen nagyképűsködnek. Ez az antikrisztusok lényege: idegenkednek az igazságtól, elvetemültek és szégyentelenek. Milyen messzire mennek az előadásaikban? Talán magatok is szemtanúi voltatok néhánynak. Egyesek esetében világosan látható, hogy előadást rendeznek, kérkednek, megnyerik az emberek szívét és megragadják a lehetőségeket arra, hogy másokat arra késztessenek, hogy nagyra tartsák őket. Egyesek megvetik, mások figyelmen kívül hagyják, sőt gúnyolják őket, őket azonban ez nem érdekli. Mi érdekli őket? Ami őket érdekli, az az előadásuk, amely mély benyomást tesz az emberekre, ami eléri az embereknél, hogy meglássák, miként mernek ők dolgokat mondani, hogy van bátorságuk, vezetői stílusuk, vezetői tehetségük, bátorságuk, hogy ne legyen lámpalázuk mindenki előtt, sőt még inkább abbéli képességük, hogy pánikolás nélkül képesek kezelni dolgokat. Akkor elégedettek, amikor elérik az embereknél, hogy megértsék és lássák ezeket a dolgokat, és ezért tesznek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy abban a pillanatban megrendezzék az előadást, amikor lehetőségük nyílik erre, és korlátok, mindenféle aggály és szégyenérzet nélkül szerepelnek. Ezt teszik az antikrisztusok. Ha mindig a fő témáról beszélek az összejöveteleken, egyesek elálmosodnak, miközben beszélni hallanak. Vagy esetleg amikor a fő témáról beszélek, az emberek esze még mindig más dolgokon jár, és nem könnyű odafigyelniük arra, amit mondok. Az ehhez hasonló helyzetekben csevegek egy keveset, elmesélek egy történetet vagy viccet mondok. Ezeknek a dolgoknak és történeteknek általában bizonyos, az emberek által az életükben felfedett romlott beállítottságokhoz és állapotokhoz van köze. Történeteket használok, illetve viccet mondok, hogy egy kicsit felébresszem az embereket, hogy egy kicsit jobban értsenek. Amikor az antikrisztusok ezt látják, erre gondolnak: „Vicceket mesélsz a prédikációidban az összejövetelek alkalmával. Én is tudok, vagyok olyan jó, mint te. Csak úgy lazán elsütök egy béna viccet, és mindenki nevetésben tör majd ki, és mindenki élvezni fogja – milyen nagyszerű! Csak úgy lazán elmondok egy történetet, aztán senki nem akar majd az összejövetelekre járni, csakis az én történeteimet akarják majd hallani.” Versengenek Velem ebben. Van bármi értelme annak, hogy versengenek Velem ebben? Én miért mesélek történeteket? Miért bocsátkozom csevegésbe? Az emberek megérthetnek néhány dolgot a csevegésemből és a történeteimből, ez pedig könnyed módon segít nekik megérteni az igazságot – az Én célom ez. Az antikrisztusok azonban belekapaszkodnak ebbe, és megpróbálják kihasználni, mondván: „Az összejöveteleken – az idő során, amely oly döntő és fontos – te csak nekiállsz csevegni, úgyhogy én is ezt fogom tenni.” Vajon a csevegés mindig ugyanaz? Az antikrisztusok, ezek a szemetek még csak az igazságot sem értik – nos, mi származhat az ő csevegésükből? Mi származhat az ő történeteikből vagy vicceikből? Ezek a lelki megértés nélküli fenevadak túlságosan felszínesen és könnyedén veszik az igazságról való beszélgetés és a történetmesélés komoly dolgait. Miféle emberek tesznek ilyet? Az antikrisztusok, a lelki megértés híján lévő emberek, valamint azok szeretnek ilyesmiket tenni, akik nem törekednek az igazságra.

A testvérek szeme, a legtöbb ember szeme szinte semmi hibát nem tud észrevenni az antikrisztusok színlelő cselekedeteiben. Miért van ez? Azért, mert az antikrisztusok leplezik és rejtegetik a hibáikat és nem engedik, hogy meglásd azokat; rejtve, zárt ajtók mögött tartják az elvetemült oldalukat, a züllött és a rossz oldalukat. Hol van a „zárt ajtók mögött”? Azokon a helyeken, amelyeket nem látsz, nevezetesen az otthonuk, a társadalom, a munkájuk, a rokonaik és a barátaik előtt; ezeket a területeket nem látod, illetve nem kerülsz kapcsolatba velük. Azok a szavaik és viselkedésük, amelyeket látsz és amelyekkel kapcsolatba kerülsz, teljességgel a színlelő oldalukat jelentik, azt az oldalukat, amely megmunkáláson esett át. Az az oldaluk a valódi lényegük, a valódi arcuk, amelyet nem láthatsz. És mi a valódi arcuk? Amikor a nem hívő családjuk körében vannak, mindenféle csúnya szavakat szólnak – panaszokat, neheztelő szavakat és másokkal szemben ellenséges szavakat, a testvéreket megítélő és elítélő szavakat, panaszokat arról, hogy Isten háza igazságtalan – mindezeket mondják, semmit sem hagynak ki, a legkevésbé sem fogják vissza magukat. Amikor a rokonaik és a barátaik körében vannak, megvitatják a szekuláris világot és mások családjáról pletykálkodnak, bekapcsolódnak a nem hívők mindenféle szekuláris tevékenységébe, sőt esküvőkön és temetéseken is aktívan részt vesznek. Nem hívőkkel pletykálkodnak, megítélnek és szidalmaznak másokat, alaptalan szóbeszédeket terjesztenek az emberekről és rágalmazzák őket a hátuk mögött – mindezeket a dolgokat mondják. Amikor a nem hívők körében vannak – miközben másokkal foglalkoznak, becsapnak embereket, klikkeket alkotnak, támadják az embereket, a munkahelyen pedig bemárthatnak másokat, beárulhatnak másokat és tiporhatnak másokat, hogy magasabb pozícióba kerüljenek – ezeket is mind megtehetik. A családjuk vagy a nem hívők körében nem türelmesek, nem toleránsak, illetve nem alázatosak, hanem teljességgel felfedik a valódi arcukat. Isten házában báránybőrbe bújt farkasok, amikor pedig nem hívők, olyan emberek körében vannak, akik nem hisznek Istenben, felfedik a farkas arcukat, hogy mindenki lássa; harcolnak a nem hívőkkel a saját érdekeikért, egy szóért, egy szólásért, és vég nélkül fognak vitatkozni a nem hívőkkel a legkisebb érdekért, amíg el nem vörösödik az arcuk. Ha nem származik hasznuk, illetve megmetszik őket Isten házában, akkor hazamennek és lármát csapnak, bajt csinálnak és úgy viselkednek, hogy a családjuk fél tőlük. A nem hívők között nincs bennük keresztényi illendőség, sem tanúságot nem tesznek úgy, ahogyan a keresztényeknek kellene – ízig-vérig farkasok, még csak nem is emberek. Isten házában és a testvérek előtt ígéreteket tesznek, esküdöznek, kifejezik az elszántságukat, és úgy tűnik, hogy hajlandóak feláldozni magukat Istenért és látszólag van hitük Istenben. Amikor azonban a nem hívők közé érkeznek, a törekvéseik és a hiedelmeik azonosak a nem hívőkével. Egyesek még hírességeket is követnek a nem hívőkhöz hasonlóan, és másolják a hírességek napi viseletét, kiteszik a felsőtestüket, kibontva hordják a hajukat és erős sminket viselnek – sem emberre, sem kísértetre nem emlékeztetnek. Mindennap divatos ruhákat hordanak és lépést tartanak a korral, úgy érzik, hogy az élet olyannyira tele van ízekkel, a szívük legmélyén pedig egyáltalán nem éreznek utálatot az iránt, ahogyan a nem hívők élnek. Az antikrisztusok sok mindent megtesznek és nagy erőfeszítésekbe bocsátkoznak, hogy helyet biztosítsanak maguknak a gyülekezetben, és hogy tekintélyük és státuszuk legyen az emberek szívében. Ezt az erőfeszítést teljességgel azért teszik, hogy elérjék a céljaikat, valamint azt, hogy a többiek nagyra tartsák és imádják őket. Ezek a viselkedések, megközelítések és külső megnyilatkozások nagyon mások, mint ahogyan a zárt ajtók mögött élnek, az emberek háta mögötti tetteik és viselkedésük pedig végképp nem olyasmi, amit egy kereszténynek tennie kellene. Ezzel a világos összehasonlítással eldönthetjük, hogy minden, amit tesznek és felfednek a testvérek körében, csupa színlelés, hogy az nem valós és nem természetes megnyilatkozás. Az antikrisztusok csak azért folyamodnak színleléshez, hogy elérjék a céljaikat, különben soha nem kompromittálnák magukat, hogy ezeket a dolgokat tegyék. A cselekedeteikből, a beállítottságaik zárt ajtók mögötti megnyilatkozásaiból, valamint a saját törekvéseikből ítélve nem szeretik az igazságot, nem szeretik a pozitív dolgokat, nem szeretik az illendőséget és a becsületességet, azt pedig még kevésbé szeretik, hogy szenvedést viseljenek és árat fizessenek, illetve a keresztény utat kövessék. Ezek az általuk tanúsított jó viselkedésformák ezért nem a szívükből erednek, nem önként jönnek, nem hamisítatlanok, hanem inkább a saját kívánságaikkal ellentétesek, azért teszik, hogy mások lássák, valamint, hogy kegyet nyerjenek és lefizessék az emberek szívét. Egyesek ezt kérdezik: „Mi hasznuk származik abból, ha lefizetik az emberek szívét?” Az antikrisztusok ebben különböznek a hétköznapi emberektől; ez a haszon oly fontos számukra. Nos, akkor mi ez a haszon? Az, hogy amikor az emberek körében állnak, nincs senki, aki ne ismerné őket, senki, aki ne helyeselne nekik, senki, aki ne dicsérné őket, senki, aki ne imádná őket. Az emberek az antikrisztust keresik fel, amikor problémájuk adódik, ahelyett, hogy keresnének és Istenhez imádkoznának. És hogyan érzi magát az antikrisztus, amikor mindenki őt imádja és körülötte forog? Úgy érzi, hogy istenhez hasonlatos, illetve rendkívüli személy, és úgy érzi, felhőkön lebeg, a fellegek felett jár, ami különbözik attól, ahogyan egy hétköznapi ember él. Amikor emberek között van, mindenki dicsérettel és csodálattal halmozza el őt és úgy magasztalja, akár a hold körül csoportosuló csillagokat – micsoda nagyszerű érzés ez, és mennyi élvezet, vigasz és boldogság van a szívében! Az antikrisztusok pontosan ezt akarják. Ha azonban az emberek egy csoportjában senki sem figyel az antikrisztusra, ha igen kevés ember ismeri a nevét, ha senki sem ismeri az erősségeit, ha a legtöbb ember fejében hétköznapi embernek tekintik, olyannak, akinek semmiféle különleges jellegzetessége, semmiféle erőssége nincs, nincs benne semmi rendkívüli, semmi olyasmi, amit mások becsülhetnek vagy tisztelhetnek, illetve olyasmi, amiről bárki is csodálattal beszélhet, akkor az antikrisztus ettől kényelmetlenül és rosszul érzi magát a szívében; nem érzi úgy magát, mint egy istenség, vagy mintha a fellegek felett járna. Így élni számára túlságosan unalmas, túl kényelmetlen, túl fojtogató, kevéssé kielégítő és nem érdemes. Azt hiszi, hogy ha egész életében csak egy hétköznapi embernek kell lennie, némi kötelességet végezve és megfelelő színvonalú teremtett lénnyé válva, akkor mi öröm van vajon egy ilyen életben? Hogy lehet ilyen kevés öröm az istenhitben? Számára ez túlságosan alacsony mérce és meg kell emelni. De hogyan kell megemelni? Növelnie kell a népszerűségét, hogy az emberek felnézzenek rá és nagyra becsüljék őt, és akkor ragyogó életet élhet. Ezért van az, hogy amikor imádkozik, nem otthon teszi azt egyedül, hanem el kell mennie a templomba, hogy imádkozzon, olyankor imádkozzon, amikor összejött a testvérekkel, hangosan imádkozzon, nyelvtani szabályok szerint imádkozzon, logikusan, szabályos módon és átgondoltan, úgy imádkozzon, hogy minden jelenlévő hallja, hogy minden jelenlévő hallja az ékesszólását és világos gondolkodását, és tudja, hogy megvan a saját törekvése. Amikor Isten szavait olvassa, azt sem otthon, egyedül teszi. Először otthon felkészül, majd felolvas másoknak, hogy a többi ember lássa, hogy Isten szavai, amelyeket olvas, mind fontosak, mind döntőek. Bármit is tesz, mindig zárt ajtók mögött készíti el a házi feladatát, és csak amikor felkészült, amikor mások tiszteletreméltónak tartják és elismerik, akkor járul a többiek elé. Sőt, olyanok is vannak, akik otthon, a tükör előtt nézik át és készülnek fel, mielőtt mások elé vinnék. Amikor mások elé viszik, az nem a teljesen eredeti állapotában van, hanem számos alkalommal feldolgozáson esett át, az antikrisztus gondolatai, nézetei, romlott beállítottságai, ravasz mesterkedései és alattomos eszközei által kimunkált. Annak érdekében, hogy elérjék abbéli céljukat, hogy státuszuk és népszerűségük legyen a gyülekezetben és az emberek között, az antikrisztusok semmilyen ár megfizetésétől nem riadnak vissza, hogy megtegyék ezeket a dolgokat. Minek nevezzük ezért mindezeket a dolgokat? Valódi megnyilatkozások vajon? Olyan gyakorlatok, amelyekhez egy beállítottságbeli változásra törekvő ember folyamodna? (Nem.) Ezek mind színlelésből erednek; az antikrisztusok oly sok színlelésbe bocsátkoznak, hogy az ember rosszul lesz tőle!

Egyes emberek nem fognak beszélgetni az összejöveteleken, ha előbb nem készítettek piszkozatot. Elsőként zárt ajtók mögött piszkozatot kell készíteniük, többször kiegészíteni, kidolgozni, csiszolni, és csak akkor fognak beszédet tartani a testvérek előtt, ha készen van. Valaki ezt mondja nekik: „Mi mind testvérek vagyunk itt, csak beszélj őszintén és igazul az összejöveteleken. Egyszerűen mondj ki bármit, ami eszedbe jut. Ez a legjobb út.” Ők így válaszolnak: „Nem, nem tehetem. Ha ezt teszem, akkor a testvérek le fognak nézni engem.” Látod, önkéntelenül mondanak valami igazat. Minden tekintetben azért cselekszenek, hogy megőrizzék a hírnevüket és a státuszukat. Egyes emberek, akik a társadalomban kiemelkedő tehetségek, professzorok, egyetemi hallgatók, doktoranduszok, illetve tudományos kutatók, bizonyos színlelő viselkedésmódokat és kimunkált viselkedésmódokat alkalmaznak az emberekkel való interakcióik során azért, hogy bizonyítsanak, valamint őrizzék a státuszukat és a hírnevüket. Vagyis álarcot viselnek az emberekkel való érintkezésük során, az emberek pedig soha nem tudják, mire is törekednek valójában, hogy van-e gyengeségük, hogy pontosan mire készülnek a zárt ajtók mögött, és amikor a magánéletükről és a magatartásuk módjáról van szó, illetve arról, ahogyan a világgal foglalkoznak, mindig ott egy szemernyi kétség, mindig ott egy kérdőjel. Hát nem ilyen mélyreható színlelésbe bocsátkoznak ezek az emberek? Nos, hogyan kellene bánnod ezekkel az emberekkel? Talán úgy, hogy mivel ők hamisak veled, te is hamis vagy velük? Ha például csak udvarias kedvességeket mondanak, amikor találkoznak veled, te is állandóan udvarias vagy velük – elfogadható ez? (Nem.) Nos, akkor mi a velük való kapcsolódás megfelelő módja? (Amikor az ember felfedezi, hogy ezeket a megnyilvánulásokat tanúsítják, először le kellene lepleznie őket, elbeszélgetni velük arról, hogy milyen a természetlényege az efféle beállítottságnak és milyen szándék uralja azt. Ha nem fogadják el azt, amit az ember mond, akkor nem kell újra beszélgetnie velük.) Le kell lepleznetek őket, ha pedig nem fogadják el azt, amit mondotok, akkor kerülnötök kell őket. Vannak közöttetek olyanok, akiket még mindig félre tudnának vezetni, és akik imádják őket? A mostani érettségetek birtokában alapvetően képesek vagytok egy kicsit átlátni ezeken a nyilvánvaló farizeusokon, ha azonban olyasvalakivel találkoztok, aki ügyesebb, aki színleléshez folyamodhat, aki mélyen rejtőzködik, akkor vajon képesek lesztek átlátni rajta? Ha mindig csak a helyes dolgokat mondja és teszi, ha látszólag nincsenek hibái és sosem hibázik, ha időnként negatívvá és gyengévé válsz bizonyos dolgok kapcsán, ő azonban soha, ha pedig mégis, akkor maga meg tudja oldani azt és gyorsan feláll belőle, te azonban nem tudsz, akkor – ha ilyen emberekkel találkozol, el fogod ismerni és imádni fogod őket, valamint tanulni fogsz tőlük és követni fogod őket. Ha nem vagy képes felismerni az ilyen embereket, akkor nehéz megmondani, hogy félre fognak-e vezetni vagy sem.

Hány aspektusról beszélgettünk már a színlelés témakörében? Az egyik aspektus az, hogy a szenvedés viselését színlelésként használják. A szívükben valójában nem akarnak szenvedést elviselni, és nagyon ellenállóak azzal szemben, mégis igen vonakodva elviselik a szenvedést, feladnak dolgokat és árat fizetnek a céljaik elérése érdekében. Miután szenvedtek, még mindig nem nyugszanak bele, és úgy érzik, hogy nem érte meg ez a szenvedés, mivel sok ember nem tud róla. Ezért aztán mindenhol reklámozzák azt, sok embernek elmesélik, aki nem tudott róla. Végül néhányan megtudják, mi történt, és mély benyomást tesznek rájuk, nagyra tartják és imádják őket, ezzel pedig elérik a céljaikat. Olyanok is vannak, akik jó, illedelmes és kötelességtudó emberekként hirdetik magukat, és ennek a képnek, identitásnak és személyiségnek a segítségével akarnak társulni az emberekkel, hogy azok azt higgyék, ők jó emberek és közel kerüljenek hozzájuk. Céljukként kezelik azt, hogy ilyen jó emberek legyenek, annak érdekében, hogy még több ember csodálatában részesüljenek, hogy az emberek nagyra tartsák őket és növelhessék a népszerűségüket. Hát nem így van? (De igen.) Az antikrisztusok által alkalmazott bizonyos megközelítések segítségével az imént lelepleztük és boncolgattuk a színlelő viselkedésük mögötti rejtett célokat és a színlelésük lényegét, azt, hogy mit tesznek és mit mondanak, valamint milyen megnyilvánulásokat tanúsítanak, amelyek bizonyságul szolgálnak a színlelésükre. Itt befejezzük a beszélgetést erről az aspektusról.