Kilencedik tétel: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket (Első rész) Negyedik szakasz
Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket
I. Mik Isten érdekei, és mik az emberek érdekei
Ezúttal az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak kilencedik tételéről, vagyis arról fogunk beszélgetni, hogy csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket. A mindennapi életünkben gyakran hangsúlyozzuk Isten és Isten házának érdekeit. Egyes emberek azonban gyakran hajlanak arra, hogy ne vegyék figyelembe Isten házának érdekeit, hanem ahelyett mindenben a saját érdekeiket helyezik előtérbe. Ezek az emberek különösen önzőek. Sőt, az ügyeik intézése során gyakran a saját érdekeiket védelmezik Isten háza érdekeinek kárára, olyannyira, hogy akár burkolt kérésekkel fordulnak Isten házához a saját vágyaik kielégítése érdekében. Mi itt a kulcsszó? Elsősorban miről beszélünk? (Érdekekről.) Mit értünk „érdekek” alatt? Mit foglal magában ez a kifejezés? Mit tartunk az emberek érdekeinek? Mit ölelnek fel az emberek érdekei? Státuszt, hírnevet és anyagi érdekekhez kapcsolódó dolgokat. Amikor például egy ember félrevezet másokat azért, hogy csodálják és imádják őt, a saját lélektani érdekeit hajszolja. Vannak aztán anyagi érdekek, amelyekre az emberek úgy törekednek, hogy kihasználnak másokat, előnyöket szereznek maguknak vagy ellopják Isten házának vagyonát, hogy csak néhány példát említsünk. Az antikrisztusok mindig csak a nyereséget keresik. Akár lélektani, akár anyagi érdekekre törekednek, az antikrisztusok kapzsik és telhetetlenek, és megpróbálják csak maguknak megszerezni ezeket a dolgokat. Az ember érdekeit illető dolgok fedik fel őket a leginkább. Az érdekek szorosan összekapcsolódnak minden ember életével, és mindenben, amivel az ember minden egyes nap kapcsolatba kerül, benne vannak az érdekei. Amikor például mondasz valamit vagy beszélsz egy dologról, abban milyen érdekek vannak? Amikor két ember megvitat valamilyen kérdést, akkor arról van szó, hogy ki beszél világosan és ki nem beszél világosan, kit tartanak nagyra a többiek és kit néznek le a többiek, valamint arról, hogy a különböző beszédmódjuk milyen eltérő következményekkel jár. Vajon nem érdekek kérdése ez? Nos, mit tesznek az emberek, amikor ilyen típusú kérdések érik őket? Az emberek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy hencegjenek, törik a fejüket, hogy úgy rendezzék a szavaikat, hogy világosan elmagyarázzák a dolgot, valamint, hogy elegánsabban fejezzék ki a szavakat, és rokonszenvesebbnek hangozzanak, és egyfajta strukturális érzékkel is rendelkezzenek, és maradandó benyomást tegyenek az emberekre. E megközelítés alkalmazásával, az ékesszólás, az ész és a tudás felhasználásával az emberek kegyeibe férkőzni és mély benyomást tenni rájuk – ez egyfajta érdek. Milyen más szempontokat foglalnak még magukban azok az érdekek, amelyekre az emberek törekednek? Amikor az emberek az ügyeiket intézik, folyamatosan mérlegre teszik a dolgokat, számolgatnak és töprengenek az elméjükben, törik a fejüket, hogy kigondolják, mely tettek állnak az érdekükben, mely tettek nem állnak érdekükben, mely tettek mozdíthatják elő az érdekeiket, mely tettek azok, amelyek legalábbis nem sértik az érdekeiket, és mely tettek hozhatják nekik a legtöbb dicsőséget és a legnagyobb anyagi nyereséget, illetve melyek révén válhatnak a legnagyobb haszonélvezővé. Ez az a két érdek, amelyekért az emberek harcolnak, amikor ügyeik merülnek fel. Az emberek által hajszolt érdekek ezen a két szemponton kívül semmi másra nem összpontosulnak: egyrészről arra, hogy anyagi előnyökhöz jussanak, vagy legalábbis ne érje őket veszteség, valamint kihasználjanak másokat; emellett lélektani szinten pedig arra, hogy az emberek felnézzenek rájuk és csodálják őket, valamint megnyerjék az emberek szívét. A hatalom és a státusz elnyerése érdekében az emberek időnként akár az anyagi érdekekről is képesek lemondani – vagyis vállalnának egy kisebb veszteséget annak érdekében, hogy később nagyobb előnyre tegyenek szert másokkal szemben. Röviden: ezek az emberek hírnevével, státuszával, dicsőségével, valamint az anyagi dolgokkal kapcsolatos dolgok mind az emberek érdekeinek csoportjába tartoznak, és mind olyan érdekek, amelyekre az emberek törekednek.
Mi a természete annak, hogy az emberek ezeket az érdekeket hajszolják? Miért törekednek az emberek ezekre a dolgokra? Jogos vajon ezekre törekedni? Észszerű? Összhangban áll ez Isten emberekkel szemben támasztott követeléseivel? Az a norma ez, amelyet Isten megkövetel a teremtett lényektől? Tesz Isten a szavaiban említést arról, hogy „a saját érdekeitekre kell törekednetek és maximalizálni kell a saját érdekeiteket. Ne áldozzátok fel a saját érdekeiteket csak azért, mert hisztek Istenben és kötelességet végeztek. Becsben kell tartanotok a státuszotokat, a hírneveteket és a hatalmatokat, és minden áron óvnotok kell ezeket a dolgokat. Ha Isten státuszt ad neked, becsüld azt meg, és fordítsd a dicsőségedre, ne pedig a szégyenedre. Ez Isten megbízatása számodra” – mondta ezt valaha Isten? (Nem.) Mivel Isten szavaiban semmi efféle nincs, akkor vajon mit követel meg Isten a szívében a teremtett lényektől? Mit követel meg Isten, az emberek hogyan tekintsenek az érdekekre? Bizonyos értelemben Isten azt akarja, hogy az emberek mondjanak le az érdekeikről – ez az általános megfogalmazás; emellett Isten még több aspektust illetően megfelelő utakat ad az embereknek a gyakorláshoz, és megmondja nekik, hogyan cselekedjenek ahhoz, hogy azt az utat kövessék, amelyen járniuk kell, hogyan gyakoroljanak teremtett lénynek megfelelő módon, hogyan tekintsenek az emberek az anyagi dolgokra, a hírnévre és a nyereségre, és hogyan viszonyuljanak hozzájuk, valamint hogyan válasszanak. Magától értetődik, hogy bár Isten szavai nem mondják meg egyenesen az embereknek, hogyan tekintsenek az érdekekre, a szavai a sorok között azt is pontosan kifejezik, hogy melyek Isten nézetei a romlott emberiség érdekeiről, és nagyon világossá teszik, hogy az embereknek félre kell tenniük a saját nézeteiket, az igazságalapelvekkel összhangban kell tenniük dolgokat, teremtett lényi rangjuknak megfelelően kell cselekedniük és meg kell maradniuk a saját helyükön. Isten a szívében vajon szándékosan fosztja meg az érdekeiktől az embereket azzal, hogy ilyen viselkedést követel meg tőlük? Egyáltalán nem. Egyesek ezt mondják: „A gyülekezetben mindig szó van isten házának és a gyülekezetnek az érdekeiről, de hogy lehet az, hogy a mi érdekeinkről, az emberek érdekeiről senki sem beszél? A mi érdekeinkről ki gondoskodik? Talán nem kellene, hogy nekünk is legyenek emberi jogaink? Nekünk is kell kapnunk pár kis nyereséget. Nekünk miért nem adnak egy kevés valamit? Hogy lehet az, hogy minden érdek istent illeti? Vajon nem önző isten is?” Ilyet mondani a végletekig lázadó és áruló. Nyilvánvalóan helytelen ezt mondani. Egy emberi mivolttal bíró személy biztosan nem mondhatja ezt, csak ördögök mernek mindenféle lázadó dolgot szólni. Mások így szólnak: „Isten mindig azt mondja az embereknek, hogy ne törődjenek a személyes érdekeikkel. Folyton azt mondja, hogy az ember ne mesterkedjen a saját érdekében. Az emberek ki akarnak tűnni azáltal, hogy olyasmit tesznek, vagy elérnek valamit, amiért mindenki imádja őket. Isten azt mondja, ez ambíció. Az emberek a saját érdekeikért akarnak küzdeni, finom ételeket akarnak enni, élvezni akarják az életet, át akarják adni magukat a test kényelmének, és tiszteletnek örvendve akarnak élni az emberiség körében. Isten azt mondja, hogy az emberek így csak a saját érdekeiket táplálják, és félre kell tenniük azokat. Ha mindezeket az érdekeket félretesszük, hogyan élhetnénk jobban?” Ha az emberek nem értik Isten szándékait, mindig ellen fognak állni Isten követelményeinek, és mindig vitában állnak majd Istennel ezekben az ügyekben. Épp olyan ez, mint néhány szülő, akik fél életükben keményen dolgoztak, hogy felneveljék a gyermekeiket, és annyira fáradtak, hogy mindenféle betegségük van. A szülők aggódnak, hogy a testük cserben hagyja őket, és aztán a gyermekeiknek nem lesz támaszuk, úgyhogy egészségügyi termékeket vásárolnak. A gyermekeknek fogalmuk sincs erről, és a termékeket látva így szólnak: „Évek óta egyetlen új ruhát sem vettem, hogyhogy te még mindig egészségügyi termékeket tudsz vásárolni? Félre kellene tenned azt a pénzt nekem, hogy főiskolára menjek.” Vajon rosszul esik a szülőknek ez a megjegyzés? A szülők nem a saját érdekükben teszik mindezt, és nem is azért, mert át akarják adni magukat a test kényelmének, vagy mert kicsit tovább és egy kicsit nagyobb kényelemben akarnak élni, és a gyermekük jószerencséjében akarnak osztozni a jövőben. Nem ezek miatt. Miért csinálják? A gyermekeik kedvéért teszik. A gyermekek nem értik ezt, sőt hibáztatják a szüleiket – hát nem álnok dolog ez? (De igen.) Ha a gyermekek nem értik a szüleik szándékait, összetűzésbe kerülhetnek a szüleikkel, akár olyannyira, hogy vitát szítanak és megbántják a szüleiket. Nos, értitek Isten szívét? Ez az igazság megértésének kérdése. Miért ítéli el vajon Isten az emberek saját érdekeiket és ambícióikat tápláló gyakorlatait? Azért, mert Isten önző? Azért mondja vajon Isten az embereknek, hogy ne személyes érdekekre törekedjenek, hogy szegénnyé és szánalmassá tegye őket? (Nem.) Biztosan nem erről van szó. Isten azt akarja, hogy az emberek jók legyenek, és Isten azért jön, hogy elvégezze az emberek megmentését célzó munkáját, hogy áldásokat osszon az emberiségnek és eljuttassa az embereket egy gyönyörű rendeltetési helyre. Minden, amit Isten tesz, azért van, hogy az emberek elnyerjék az igazságot és életet nyerjenek, hogy alkalmassá váljanak arra, hogy megkapják Isten ígéretét és áldásait. A Sátán azonban mélyen megrontotta az embereket és romlott beállítottságaik vannak, és sokat kell szenvedniük azért, hogy elnyerjék az igazságot és az életet. Ha mindenki személyes érdekekre törekszik és jó életet akar, hogy kielégítse a test szertelen vágyait, az igazságra való törekvésbe azonban nem tesz erőfeszítést, mik lesznek vajon a következmények? Az emberek képtelenek lesznek hozzájutni az igazsághoz, és képtelenek lesznek arra, hogy megtisztuljanak és megmeneküljenek. Mik a következményei annak, ha nem menekülnek meg? Mindannyiuknak meg kell halniuk a katasztrófákban. Vajon annak az ideje van most, hogy testi örömökkel kényeztessék magukat? Nem. Aki nem kapja meg az igazságot, annak meg kell halnia. Isten ezért kívánja meg az emberektől, hogy mondjanak le a testi érdekeikről és törekedjenek az igazságra. Ez az emberekért, az életükért és az üdvösségükért történik. Amint az emberek elnyerik az igazságot és üdvözülnek, Isten ígérete és áldásai bármikor eljönnek. Azok az áldások, amelyeket Isten ajándékoz az embereknek, ki tudja hány százszor vagy ezerszer nagyobbak, mint az emberek által elképzelt testi örömök. Hogy lehet, hogy az emberek nem látják ezeket? Hát az emberek mind vakok ezekre? Akkor miért kívánja Isten állandóan azt az emberektől, hogy tegyék félre a saját érdekeiket, és védjék Isten érdekeit és Isten házának érdekeit? Ki tudja megmagyarázni ezt a dolgot? (Isten azért kívánja meg az emberektől, hogy mondjanak le a személyes érdekekről, mert a Sátán megrontotta az embereket, és az érdekeik nem egyeznek az igazsággal. Azzal, hogy Isten azt követeli az emberektől, hogy védjék meg Isten házának érdekeit, arra tanítja őket, hogy miként viselkedjenek. Azért is van ez, mert minden Isten által végzett munka az emberek megmentését célozza, és ha valaki nem tudja megvédeni Isten házának érdekeit, nem méltó arra, hogy embernek nevezzék.) Van néhány praktikus szempont abban, amit mondasz. (Szeretnék valamit hozzátenni. A hírnév, a nyereség és a státusz megszállottja voltam. Úgy éreztem, hogy van néhány adottságom, és elő kell léptessenek felügyelővé. Ám minden alkalommal, amikor választás volt, elveszítettem, a szívemben pedig Istenre panaszkodtam – vajon miért nem teljesítette Isten ezt az apró kívánságomat? Később, miután megtapasztaltam néhány kudarcot, olvastam Isten szavait és elgondolkodtam magamon, és felismertem, hogy gyakran irigykedem és versengek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésem miatt, és nem működöm harmonikusan együtt a testvéreimmel. Nemcsak a saját életemben nem tettem semmi előrehaladást, hanem némi veszteséget okoztam Isten háza munkájának is. Rájöttem, hogy a hírnév, a nyereség és a személyes érdekek hajszolása nem helyes életszemlélet és nem helyes követendő cél, hanem olyan téves nézet, amelyet a Sátán olt az emberekbe, hogy félrevezesse őket, és az ilyen törekvés nagyon veszélyes. Isten nem azért mondja az embereknek, hogy ne hajszolják a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, mert gondot akar okozni nekik, nem is azért, mert keménykedni akar velük, hanem azért, mert ez egy nagyon veszélyes út, és az ilyen törekvések végül csak oda vezethetnek, hogy az ember keze üresen marad.) Mit gondoltok, milyen veszélyről beszél, amikor azt mondja, hogy „a kéz üresen marad” és „nagyon veszélyes”? Valóban csak arról van szó, hogy az ember keze üresen marad és más semmi? Milyen út ez? (A pusztuláshoz vezető út.) Ez a törekvés az Istennek való ellenállás útja. Ez nem az igazságra való törekvés, hanem státuszra és tekintélyre való törekvés. Az antikrisztusok útjának járása. Bármennyire jogosnak véled is a kívánságaidat és a törekvéseidet, Isten nem ezt akarja, nem ezt a fajta törekvést. Isten nem azt akarja, hogy ilyen irányba törekedj. Ha kitartasz amellett, hogy a saját utadhoz ragaszkodj, akkor a végső kimeneteled nem csupán annyi lesz, hogy a kezed üres marad, hanem az, hogy az Istennek való ellenállás útjára lépsz. Mi a veszély ebben? Ellen fogsz állni Istennek, szidalmazni fogod Istent, ellenkezel és szembeszállsz Vele, a kimenetel pedig pusztulás lesz. Van még valami hozzáfűznivaló? (Istenem, én szeretnék hozzátenni valamit. Isten épp most kérdezte, hogy miért nem akarja Isten, hogy az emberek a saját érdekeiket védjék, hanem inkább Isten házának érdekeit védelmezzék? Én úgy értem, hogy Isten teremtett mindent és minden Istentől származik. Minden egyes dolog, amit Isten teremtett, az embereké. Bármit tesz is Isten – többek között azt, hogy kétszer testté lett, hogy elvégezze mindezt a munkát, és többek között az egyház megalapítását célzó összes mostani munkát – valójában ez mind az emberek megmentéséért történik. Amint az emberek hisznek Istenben, elkezdik élni a gyülekezeti életet és képesek végezni a kötelességüket, van útjuk az üdvösséghez. Ezért ha Isten azt kéri tőlünk, hogy tegyük félre a személyes érdekeinket, az nem megfosztás, mert végső soron mi magunk élvezzük a hasznát annak, hogy megvédjük Isten érdekeit és Isten házának érdekeit.) Nagyon jó. Alapvetően helyes az általános jelentése annak, amit közöltetek. Egyesek a saját személyes tapasztalataikról beszélnek, mások pedig elméleti szempontból beszélnek róla. Az, amit ti értetek, alapvetően arra mutat, hogy Isten érdekei jogosak, az emberek érdekei pedig nem jogosak. Csak Isten érdekei nevezhetők érdekeknek, miközben az emberek érdekeinek nem kellene létezniük. Nevezetesen, az „emberek érdekei” – ez a szókapcsolat, ez a kifejezés, ez a tény – nem olyasmik, amiket az embereknek élvezniük kellene. Isten érdekei minden másnál előbbre valók, és meg kell védeni őket. Alapvetően ezt értitek. Vagyis az embereknek felelősséget kell vállalniuk Isten érdekeinek védelmezéséért, és helyesen kell tekinteniük Isten érdekeire, miközben az emberek érdekeit megvetően kell szemlélni és le kell vetni őket, mivel az emberek érdekei nem oly dicsőségesek. Emberi nézőpontból – mivel az embereknek alapvetően romlott beállítottságaik vannak, és belül romlott beállítottságok szennyezik őket – az emberek összes érdeke – akárhonnan is nézzük őket, és akár érzékelhetőek, akár nem – a jogtalan kategóriába tartozik. Ezért akár félre tudják tenni őket az emberek, akár sem, szubjektíven már felismerték, hogy az emberek érdekeit félre kell tenni, és Isten érdekei azok, amelyekért küzdeni kell és amelyeket meg kell védeni. Ebben a kérdésben egyetértés van. Most, hogy egyetértésre jutottunk, beszéljünk arról, hogy pontosan mik is Isten érdekei.
Pontosan mik Isten érdekei? Egyenlőségjel húzható vajon Isten érdekei, Isten házának érdekei és a gyülekezet érdekei közé? Mondhatjuk, hogy „Isten” egy megnevezés és Isten lényegének szinonimája is. Mi a helyzet „Isten házával” és „a gyülekezettel”? Isten háza inkább széles jelentéssel bír, míg a gyülekezet konkrétabb. Egyenlőségjel húzható vajon Isten érdekei, Isten házának érdekei és a gyülekezet érdekei közé? (Nem.) Egyesek azt mondják, hogy nem, de valójában lehetséges? Isten házának adminisztratív rendeletei, a gyülekezet adminisztratív rendeletei és az Isten által kihirdetett adminisztratív rendeletek vajon ugyanazt a dolgot jelölik? (Igen.) Ugyanazt a dolgot. Ebből a szemszögből szólva mindhárom érdekei közé egyenlőségjel tehető. Isten háza csak Istennel és az Ő választott népével jön létre, a gyülekezet pedig Isten házának ezzel a választott népével jön létre. A gyülekezet Isten házának konkrétabb „alárendelt egysége”. Isten háza egy szélesebb fogalom, míg a gyülekezet konkrétabb. Egyenlőségjel húzható vajon Isten érdekei, Isten házának érdekei és a gyülekezet érdekei közé? Gondoljátok, hogy egyenlőségjelet kellene húzni közéjük? Nem tudjátok? Akkor először próbáljunk meg egyenlőségjelet tenni közéjük, hogy elemezzük őket. Isten dicsősége például Isten érdeke. Rendben lenne, ha azt mondanánk, hogy ez Isten házának dicsősége? (Nem.) Nem lenne rendben. Isten háza egy elnevezés, nem képviseli Isten lényegét. Rendben lenne, ha azt mondanánk, hogy Isten dicsősége a gyülekezet dicsősége? (Nem.) Nyilvánvalóan az sem lenne rendben. A gyülekezet dicsősége minden testvér dicsősége. Ha egyenlővé tennénk Isten dicsőségével, az felháborító lenne. Az emberek nem tudják felvállalni ezt a dicsőséget, és sem Isten háza, sem a gyülekezet nem tudja felvállalni. Ebből a szempontból szólva vajon egyenlőségjel tehető Isten érdekei, Isten házának érdekei és a gyülekezet érdekei közé? (Nem.) Nem. Más szemszögből egyenlőségjel tehető vajon az Isten által végzett munka egy része, Isten háza munkájának egy része és a gyülekezet munkájának egy része közé? Például Isten azt mondja az embereknek, hogy hirdessék az evangéliumot és népszerűsítsék Isten szavait. Ez Isten szándéka, illetve az is, amivel Isten megbízza az embereket. Amikor ezt a megbízatást Isten házának adják ki, vajon egyenlőségjel tehető e munka és az Isten által tervezett munka közé? Amire Isten megbízatást ad, az szintén része az Ő munkájának, és e konkrét rész, valamint az Isten által tervezett munka közé egyenlőségjel tehető. Amikor aztán ezt a megbízatást a gyülekezetnek adják ki, az vajon egyenlőnek tekinthető Isten munkájával? (Igen.) Igen, egyenlőnek tekinthető. A két példa egyike Isten lényegéből foglal magában valamit, és ebben az esetben Isten, Isten háza és a gyülekezet közé nem tehető egyenlőségjel. A másik példában az Isten által végzett munka, Isten megbízatása és konkrétabban Isten mindenkivel szemben támasztott követelményei szerepelnek – ezek közé tehető egyenlőségjel. Amikor olyan dolgokról van szó, amelyek Isten dicsőségét, Isten identitását, Isten lényegét és az Isten melletti tanúságtételt foglalják magukban, egyenlőségjel tehető vajon Isten, Isten háza és a gyülekezet közé? (Nem.) Isten háza és a gyülekezet nem birtokolhatja ezt a tanúságtételt és dicsőséget, és nem tekinthetők egyenlőnek Istennel, amikor azonban egy konkrét feladatról vagy egy bizonyos megbízatásról van szó, egyenlőségjel tehető közéjük. Korábban Isten házának és a gyülekezetnek az érdekeiről beszéltünk, méghozzá elég sokat. Ma annak megbeszélésére összpontosítunk, hogy mik is pontosan Isten érdekei, és pontosan melyek az emberek számára ismeretlen dolgok, amelyekre az emberek soha nem gondoltak, és amelyek szorosan kapcsolódnak Istenhez és Isten érdekeinek számítanak. Legyen az egy főnév, egy szólás, valami, ami együtt jár Isten lényegével és identitásával, mely dolgok Isten érdekei? (Isten dicsősége.) Az a tanúságtétel, amelyet Isten az emberektől kap, egyértelműen Isten dicsősége. Mi más van még? Isten munkája, Isten irányítási terve, Isten neve, az Isten melletti tanúságtétel, Isten identitása és Isten státusza – ezek mind az Ő érdekei. Ami Istent illeti, mi a legbecsesebb dolog, amit meg akar óvni? Isten neve, Isten dicsősége, az Isten melletti tanúságtétel, avagy Isten identitása és státusza? Pontosan mi az? A legbecsesebb dolog, amit Isten meg akar óvni, az Isten irányítási terve, hogy megmentse az emberiséget. Isten hatezer éves irányítási terve mindaz a munka, amelyet Isten ebben a hatezer éves időszakban tervez elvégezni. Isten számára ez a legfontosabb dolog. Mondhatni, hogy ennek kellene Isten azon érdekének lennie, amely a teremtett emberi lények szemében látható. Alapvetően ennyiben megállhat az, amit az emberek többé-kevésbé képesek megérteni, illetve amit meg kell érteniük Isten érdekeit illetően. Most beszéljünk Isten házának érdekeiről. Amikor Isten házának érdekeiről van szó – Isten nevének, Isten dicsőségének és az Isten melletti tanúságtétel védelme mellett mi mást bízott még Isten az emberiségre, amit az embereknek védelmezniük kellene? (Isten irányítási tervét.) Így van, Isten legnagyobb megbízatása az emberiség számára Isten házának a legnagyobb érdeke. Mi tehát ez az érdek? Az, hogy Isten hatezer éves irányítási terve megvalósuljon az emberiség körében, és ez persze mindenféle aspektust magában foglal. Nos, mit foglal magában? Magában foglalja az egyház megalapítását és formálódását, valamint azt, hogy az egyház minden szintjén legyenek vezetők és dolgozók, hogy a gyülekezeti munka különböző elemei és Isten evangéliuma terjesztésének munkája akadálytalanul folyhasson – mindezekben benne vannak a gyülekezet érdekei. Ezek a legfontosabb dolgok Isten érdekeiben, Isten házának és a gyülekezetnek az érdekeiben, amelyekről gyakran beszélünk. Isten egész munkájának céljai és magja az, hogy Isten munkája terjedjen, hogy Isten irányítási terve akadályoztatás nélkül haladjon, hogy Isten szándéka és Isten akarata akadálytalanul megvalósuljon az emberiség körében, valamint, hogy Isten szavai szélesebb körben terjedjenek, szétszóródjanak és népszerűsödjenek az emberek között, hogy több ember járuljon Isten elé. Ily módon bármi, ami magában foglalja Isten házának érdekeit és a gyülekezet érdekeit, minden bizonnyal magában kell foglalja Isten akaratát és Isten irányítási tervét. Konkrétan arról van szó, hogy Isten munkája akadálytalanul tud-e haladni és terjedni minden korban és minden szakaszban, illetve, hogy zökkenőmentesen megvalósul-e és zökkenőmentesen halad-e előre az emberiség körében. Ha mindez normálisan halad előre, akkor Isten házának és a gyülekezetnek az érdekei védve lesznek, és Isten dicsősége és az Isten melletti tanúságtétel védve lesz. Ha Isten házában és a gyülekezetben Isten munkája akadályba ütközik és nem tud akadályoztatás nélkül haladni, valamint gátat vetnek Isten szándékának és az Isten által elvégezni tervezett munkának, akkor Isten házának és a gyülekezetnek az érdekei biztosan nagy kárt szenvednek – ezek a dolgok összefüggenek. Vagyis amikor Isten házának és a gyülekezetnek az érdekei nagymértékben sérülnek vagy akadályoztatva vannak, akkor bizonyos, hogy Isten irányítási terve komolyan meghiúsul és Isten érdekei is nagymértékben sérülnek.
Miután befejeztük az arról szóló beszélgetést, hogy mik Isten érdekei, a továbbiakban beszéljünk arról, hogy mik az emberek érdekei. Az imént beszéltünk egy keveset az emberek érdekeiről, most beszéljünk az emberek érdekeinek természetéről azok definíciója szempontjából, és jellemezzük őket. Miért követeli meg Isten az emberektől, hogy tegyék félre az érdekeiket? Vajon nincs ilyen joguk az embereknek? Isten nem adja meg az embereknek ezt a jogot? Vajon nem érdemelnek az emberek ilyen jogokat? Nem így van? Ha az emberek érdekeinek imént említett többféle szempontjából nézzük, mi az, amiért az emberek érdekekre törekednek? (Önmagukért.) Az „önmagukért” általánosítás. Ki az az önmaguk? (Sátánok.) Ha az emberek értik az igazságot és az igazság szerint tudnak élni, valamint beállítottságbeli változást érnek el és üdvözülnek, és arra törekednek, amire akarnak, vajon nem lesz ez a törekvés összeegyeztethető Istennel? A változás és az üdvözülés előtt azonban az emberek csakis hírnévre és nyereségre, a testhez kapcsolódó rengeteg szempontra törekednek; ezek teljességgel ellenségesek az igazsággal és ellentmondanak az igazságnak, igen megsértik az igazságot, az igazság pontos ellentétei. Ha valaki azt mondja, hogy szereti az igazságot és az igazságra törekszik, de lényegében arra a célra törekszik, hogy kitűnjön, hencegjen és elérje, hogy az emberek nagyra tartsák és hogy a saját érdekeit érvényesítse, továbbá, ha a kötelességének teljesítése nem azt jelenti, hogy aláveti magát és eleget tesz Istennek, hanem azt, hogy hírnévre, nyereségre és státuszra tesz szert, akkor a törekvése nem jogos. Ebben a helyzetben – az egyház munkájának vonatkozásában – vajon az ő cselekedetei akadályt jelentenek vagy segítenek előmozdítani a munkát? Egyértelműen akadályt jelentenek; nem mozdítják elő a munkát. Egyesek lengetik a zászlót, hogy ők az egyház munkáját végzik, mégis a saját személyes hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, a saját vállalkozásukkal foglalkoznak, létrehozzák a saját kis csoportjukat, a saját kis királyságukat – az efféle ember vajon a kötelességét teszi? Minden általuk végzett munka lényegében megszakítja, megzavarja és károsítja az egyház munkáját. Mi a következménye annak, hogy a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekednek? Először is, ez hatást gyakorol arra, hogy Isten választott népe általában hogyan eszi és issza Isten szavát és hogyan érti meg az igazságot, akadályozza az életbe való belépésüket, visszatartja őket attól, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjenek, és a helytelen útra vezeti őket – ez árt a választottaknak és tönkreteszi őket. És végső soron mit okoz az egyház munkájában? Zavart, kárt és bomlást. Ez a következménye annak, ha az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek. Amikor így teszik a kötelességüket, vajon az nem úgy határozható meg, mint az antikrisztus útján járás? Amikor Isten azt kéri, hogy az emberek tegyék félre a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, az nem azt jelenti, hogy megfosztja őket a választás jogától, hanem az az oka, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés közben az emberek félbeszakítják és megzavarják az egyház munkáját és Isten választott népének életbe való belépését, sőt több ember esetében befolyásolhatják Isten szavainak evését és ivását, az igazság megértését és így Isten üdvösségének elnyerését. Ez vitathatatlan tény. Amikor az emberek a saját hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, biztos, hogy nem az igazságra fognak törekedni és nem fogják hűen teljesíteni a kötelességüket. Csakis a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében fognak szólni és cselekedni, és minden általuk végzett munka, a legkisebb kivétel nélkül, ezen dolgok érdekét szolgálja. Az ilyen típusú viselkedés és cselekvés kétséget kizáróan az antikrisztusok útján járás; Isten munkájának a félbeszakítása és zavarása, és azok mindennemű következménye gátolja a királyság evangéliumának terjesztését és Isten akaratának végrehajtását az egyházon belül. Biztosan kijelenthető tehát, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvők által járt út az Istennel szembeni ellenállás útja. Szándékos ellenállás Istennel szemben, tiltakozás Ellene – együttműködés a Sátánnal az Istennel szembeni ellenállásban és a Vele való ellenkezésben. Ez a természete az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésének. A saját érdekeikre törekvő emberekben az a hiba, hogy a célok, amelyekre törekednek, a Sátán céljai, és hogy ezek gonosz és jogtalan célok. Amikor az emberek olyan személyes érdekekre törekednek, mint a hírnév, a nyereség és a státusz, akaratlanul is a Sátán eszközévé, a Sátán kiáramlásává, sőt a Sátán megtestesülésévé válnak. Negatív szerepet játszanak az egyházban; az egyház munkájára, a normális gyülekezeti életre és Isten választott népének normális törekvésére zavaró és károsító hatásuk van; ellenséges és negatív hatást gyakorolnak. Amikor valaki az igazságra törekszik, képes figyelemmel lenni Isten szándékaira és az Ő terhére. Amikor teszi a kötelességét, minden tekintetben támogatja az egyház munkáját. Képes magasztalni Istent és tanúságot tenni Mellette, hasznot hajt a testvérek számára és támogatja, ellátja őket, Isten pedig dicsőséget és tanúságtételt nyer, ami szégyent hoz a Sátánra. Törekvése eredményeként Isten elnyer egy teremtett lényt, aki igazán képes félni Istent és kerülni a rosszat, aki képes imádni Istent. Szintén a törekvése eredményeként Isten akarata megvalósul, Isten munkája pedig előrehaladhat. Isten szemében az ilyen törekvés pozitív és tisztességes. Az ilyen törekvés óriási hasznára van Isten választott népének, és teljes mértékben előnyös az egyház munkája számára is: segít előrevinni a dolgokat, Isten pedig helyesli.