Bár egyesek eljönnek a tengerentúlra, és kapcsolatba kerülnek Európa és más ázsiai országok kultúrájával, hagyományaival, szabályaival és olyan anyagi dolgokkal, mint az élet alapvető szükségletei, és megismerkednek más országok törvényeivel és általános ismereteivel, a saját országuk hagyományaitól nehéz megszabadulniuk. Bár elhagytad szülőföldedet, és elfogadtad egy másik országban az ottani élet mindennapjait, sőt annak törvényeit és rendszereit is, mégsem tudod, hogy mire gondolsz nap mint nap, vagy hogyan nézel szembe a problémákkal, ha valami történik veled, vagy mi a nézőpontod és az a szemlélet, amit elfogadsz. Egyesek azt gondolják: „Nyugaton vagyok, tehát nyugati vagyok?” vagy „Japánban vagyok, tehát japán vagyok?” Ez a helyzet? (Nem.) A japánok azt mondják: „A legjobban a szusit és az udon tésztát szeretjük. Hát nem válunk ettől előkelővé?” A dél-koreaiak azt mondják: „Szeretünk rizst és kimcsit enni. Hát nem előkelő a mi nagyszerű dél-koreai nemzetünk? Ti kínaiak azt mondjátok, hogy a ti kultúrátok ősi és több ezer évvel idősebb, mint a miénk, de vajon ti ugyanolyan jól tanúsítotok-e gyermeki kötelességtudatot az idősebbek iránt, mint mi? Vagytok-e annyira hagyománytisztelők, mint mi? Van-e annyi szabályotok, mint nekünk? Manapság nem beszéltek ezekről a dolgokról, lemaradtatok, mi vagyunk az igazán hagyománytisztelő nép, és a mi kultúránk az igazi kultúra!” Úgy gondolják, hogy a hagyományos kultúrájuk magasztos, azután pedig versenyeznek, hogy sok mindent a világörökség részévé nyilváníttassanak. Miért ez az egész versengés? Minden ország, minden rassz, sőt minden kis népcsoport úgy hiszi, hogy a saját őseik által hátrahagyott dolgok, szabályok, hagyományok, szokások és konvenciók jók és pozitívak, és az emberiség által terjeszthetők. Vajon ez az eszméjük és nézetük nem arra utal, hogy ezek igazságok, hogy ezek jó és pozitív dolgok, és hogy ezeket az emberi fajnak tovább kell örökítenie? Tehát ellentétben állnak-e ezek a továbbörökített dolgok a szabadsággal? Az imént említettem egy fiatalember példáját, aki kitört a családja béklyóiból, piercingekkel és gyűrűkkel van tele, tetoválások borítják az egész testét, és még külföldi barátnője is van. Külső megjelenését és testét tekintve látszólag nem tartja be a családi szabályokat, és elvetette a hagyományokat. A formaságokat és a viselkedését, sőt még a szubjektív akaratát tekintve is levetette az olyan dolgokat, mint a család, a hagyomány és a szokások. De egy születésnapi ajándék leleplezi őt, megcáfolja és elítéli azt a meggyőződését, hogy ő „nagyon nem hagyománytisztelő”. Akkor ez a személy valójában hagyományőrző vagy sem? (Hagyományőrző.) Jó vagy rossz az, ha valaki őrzi a hagyományokat? (Rossz.) Ezért van az, hogy függetlenül attól, hogy hagyománytisztelőnek tartod-e magad vagy sem, és függetlenül a rasszodtól – legyen az egy úgynevezett előkelő rassz vagy egy közönséges rassz – a belső gondolataid korlátozottak. Mindegy, mennyire törekszel a szabadságra és mennyire tiszteled azt, mindegy, mennyire nagy az elszántságod, a vágyad és az ambíciód, hogy megszabadulj a hagyományok erőitől és a hagyományos családi konvencióktól, vagy mennyire inspirálóak és erőteljesek a tényleges tetteid, ha nem érted az igazságot, akkor csak forgolódhatsz azon tanítások és téveszmék között, amelyeket a Sátán ültet beléd, és képtelen leszel felemelkedni. Van, akit a hagyományos kultúra befolyásol, van, akit az ideológiai nevelés, másokat a pozíció és a státusz, megint másokat pedig valamilyen ideológiai rendszer. Vegyük például a politikával foglalkozó embereket, például azt a bandát, amelyik a kommunizmust támogatta. Proletárok csoportjaként indultak, elfogadták a kommunista kiáltványt és elméleteket, szakítottak a hagyományokkal, szakítottak a feudális monarchiával, szakítottak néhány régi szokással, majd elfogadták a marxizmus-leninizmust és a kommunizmust. Miután elfogadták ezeket a dolgokat, szabadok voltak, vagy mindvégig korlátozás alatt álltak? (Mindvégig korlátozás alatt álltak.) Azt gondolták, hogy ha egy régi dologról egy új dologra váltanak, akkor szabadságra tesznek szert. Nem téves ez az elgondolás? (De, igen.) Téves. Az emberek elfordulhatnak egy régi dologtól bármilyen új dolog felé, de amíg ez nem az igazság, addig örökre a Sátán hálójában vergődnek majd – ez nem az igazi szabadság. Vannak, akik a kommunizmusnak vagy egy bizonyos ügynek szentelik magukat, mások egy eskünek, megint mások egy elméletnek, aztán vannak, akik olyan mondásokhoz tartják magukat, mint hogy: „Egy barátért bevállalnék egy golyót” vagy „Hűséges alattvaló nem szolgálhat két királyt” vagy „Amikor a nemzet bajban van, mindenkinek felelőssége megtenni a magáét.” Ezek a hagyományos kultúrához tartoznak? (Igen.) A felszínen ezek a dolgok nagyon pozitívnak, nagyon helyesnek és különösen fennköltnek és nemesnek tűnhetnek az emberiség körében, de valójában, más szemszögből és más módon nézve, ezek gúzsba kötik az emberek lelkét, korlátozzák az embereket, és megakadályozzák őket az igazi szabadság elérésében. Mielőtt azonban az emberek megértenék az igazságot, csakis elveszettnek érezhetik magukat, és így elfogadják ezeket a dolgokat, amelyeket az emberiség viszonylag pozitívnak tart létezési módként a maga számára. Ezért ezeket az úgynevezett hagyományos kultúrákat – ezeket a dolgokat, amelyeket az emberek meglehetősen jónak tartanak a világban – az emberek természetesen elfogadják. Miután elfogadták ezeket, az emberek úgy érzik, hogy tőkével, önbizalommal és motivációval rendelkeznek az élethez. Egyesek például elfogadták ennek a társadalomnak és ennek az emberi fajnak az álláspontját a tudás és a bizonyítványok tekintetében. Mi ez az álláspont? (A tudás megváltoztathatja a sorsodat.) (Más törekvések kicsik, a könyvek mindet felülmúlják.) Szívük legmélyén egyetértenek az emberek ezekkel a dolgokkal, és el is fogadják és helyeslik azokat. Az elfogadásukkal és helyeslésükkel egyidejűleg, minél tovább küzdenek megpróbáltatásokkal az emberek ebben a társadalomban, annál jobban megbecsülik ezeket a dolgokat. Miért van ez? Az emberek mindannyian a tudásra támaszkodnak az életben. Tudás és e bizonyítványok nélkül úgy érzed, hogy képtelen vagy megvetni a lábadat a társadalomban. Mások terrorizálnak és diszkriminálnak téged, ezért kétségbeesetten hajszolod ezeket a dolgokat. Minél magasabb rendűek a bizonyítványaid, annál magasabb a társadalmi rangod a társadalomban, a rasszod körében vagy a közösségedben, és az emberek csodálata, a veled való bánásmód és számos más dolog is nagyszerűbb és jobb lesz. Egy személy társadalmi rangját bizonyos értelemben már a bizonyítványai határozzák meg.

Egyszer Pekingbe ment továbbtanulni egy hét vagy nyolc egyetemi professzorból álló csoport. Akkoriban talán még nem állt rendelkezésre transzfer vagy sofőrszolgálat, így Pekingbe érkezésük után buszra kellett szállniuk. Valójában mindenütt lehetett ilyen professzorokat látni Pekingben. Nem tekintették őket semmi különlegesnek, csak hétköznapi embereknek. Ám ők maguk ezt nem tudták, és ebben rejlik a probléma súlyossága – ami történt, az ezen a problémán alapult. Mi történt hát? Ez a professzorokból álló csoport a buszmegállóban várakozott a buszra. Miközben várakoztak, egyre több ember gyűlt össze, és ahogy nőtt a tömeg, mindenki izgatottá vált. Amikor aztán megérkezett a busz, mindannyian felözönlöttek rá anélkül, hogy megvárták volna, hogy a leszállók elhagyják a buszt, lökdösődtek, könyékkel taszigálták egymást, és nagy felbolydulást okoztak. Nagyon kaotikus jelenet volt. Ezek a professzorok elgondolkodtak ezen, és azt mondták: „Nyilvánvalóan nincs könnyű dolguk pekingi polgártársainknak, hiszen minden nap busszal járnak a munkahelyükre és vissza. Egyetemi professzorokként tekintettel kell lennünk az emberek körülményeire. Elit értelmiségiként nem állhatunk le civakodni a hétköznapi emberekkel. Meg kell mutatnunk Lei Feng önzetlen szellemét azzal, hogy hagyjuk őket először felszállni erre a buszra, úgyhogy ne préselődjünk fel rá.” Ebben mindannyian egyetértettek, és úgy döntöttek, hogy megvárják a következő buszt. De mint kiderült, amikor a következő busz megérkezett, megint ugyanannyian voltak, és ismét rendetlen tömegként tódultak fel rá. A professzorok meg voltak döbbenve. Nézték, ahogy a busz megtelik és elhajt, és megint nem sikerült felpréselniük magukat rá. Újra megbeszélték a dolgot, és azt mondták: „Nem sietünk. Elvégre elit értelmiségiek vagyunk, nem viaskodhatunk a hétköznapi emberekkel a buszra való feljutásért. Szánjunk rá időt, lehet, hogy nem várnak olyan sokan majd a következő buszra.” Miközben a harmadik buszra vártak, kezdtek kissé nyugtalankodni ezek a professzorok. Néhányuk ökölbe szorult kézzel kérdezte: „Ha erre a buszra ugyanannyian lesznek, akkor mi is felpréseljük magunkat? Ha nem préseljük fel magunkat, akkor úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy fel tudunk szállni az ötödik, de még a hatodik buszra sem, úgyhogy akár fel is préselhetjük magunkat!” Mások azt mondták: „Elit értelmiségiek felpréselhetik magukat a buszra? Ez ártana az imázsunknak! Milyen szégyenteljes lesz, ha egy nap kiderül, hogy mi, elit értelmiségiek felpréselődtünk a buszra!” Megoszlott a véleményük. Amíg ők tanakodtak, újabb várakozó emberek tömege gyűlt össze. Ekkorra már nagyon idegesek voltak a professzorok, és abbahagyták a tanakodást. Amikor a busz megérkezett, amint kinyíltak az ajtók, sőt mielőtt mindenki leszállt volna, a professzorok már minden erejüket összeszedve benyomultak, az utolsó embertömeget utánozva. Néhányuknak sikerült bepréselniük magukat, míg néhány kifinomult értelmiségi – kifinomult tudós – nem tudta bepréselni magát, mert hiányzott belőlük a tettvágy és a harci szellem. Maradjunk is most ennyiben. Mondjátok meg Nekem, ez nem tény? (De, igen.) Ez a tolongás a buszon túlságosan is mindennapos, és ezek az értelmiségiek túlságosan is ügyesen színleltek! Mondjátok, mi volt itt a probléma? Beszéljünk először ezekről az értelmiségiekről, akik felsőfokú oktatásban részesültek és professzorok lettek, akik tanítják és oktatják az embereket, és akik elit értelmiségiek lettek. Ez azt jelenti, hogy az iskolázottságuk és a birtokukban lévő tudás magasabb volt, mint az átlagos emberek által elért szint, és a tudásuk elegendő volt ahhoz, hogy tanítók és oktatók legyenek, oktassák az embereket, és tudást adjanak át nekik – ezért nevezik őket elit értelmiségieknek. Volt valami probléma ezeknek az elit értelmiségieknek az elgondolásaival és nézeteivel? Határozottan voltak problémák. Miben rejlettek tehát a problémáik? Elemezzük ezt a dolgot. Miután ennyi tudást és ilyen magas szintű oktatást kaptak, vajon merev vagy kötetlen volt a gondolkodásuk? (Merev.) Honnan tudjátok, hogy merev volt? Miben rejlettek a problémáik? Először is, elit értelmiséginek hirdették magukat. Volt valami hiba ebben az állításban? (Igen, volt.) Volt probléma ezzel az állítással. Ezután azt mondták: „Amikor mi, elit értelmiségiek felszállunk a buszra, nem szabadna veszekednünk és lökdösődnünk másokkal, hogy felszálljunk.” Volt valami probléma ezzel a mondattal? (Igen, volt.) Ez volt a második probléma. A harmadik probléma az volt, amikor azt mondták: „Mi, elit értelmiségiek meg tudjuk várni a következő buszt” – volt valami probléma ezzel a kijelentéssel? (Igen, volt.) Mindezekkel a pontokkal volt probléma. Vágjunk bele, és boncolgassuk a dolgot ezen a három ponton keresztül, hogy lássuk, mik voltak a problémák. Ha alaposan megértitek a problémákat, akkor először is nem fogjátok többé bálványozni az elit értelmiségieket, másodszor pedig nem akartok többé elit értelmiségiek lenni.

Mi volt az első pont? Az, hogy elit értelmiséginek hirdették magukat. Volt valami probléma ezzel az állítással? (Igen, volt.) Semmi baj nincs a „hirdeti magáról” kifejezéssel, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy elit értelmiséginek állítja be magát valaki. Tehát, van-e valami probléma az „elit értelmiségiként” kifejezéssel? Tény, hogy az egyetemi professzorok elit értelmiségiek a társadalomban. Mivel ez tény, miért volt probléma ezzel a kifejezéssel? (Úgy gondolták, hogy a tudás megszerzésével magasabb rendűek lettek másoknál.) Magasabb rendűek másoknál – e mögött határozottan volt egy beállítottság. (Azt gondolták, hogy mivel több tudást halmoztak fel, magasabb rendűek másoknál. A valóságban ezek a dolgok nem tudják megváltoztatni az ember beállítottságát.) Ez részben helyes, de nem magyarázza meg világosan. Ki tud bármit hozzáfűzni? (Isten, nem voltak ők önteltek és önelégültek?) Ez így helyes, de a lényeget nem magyaráztad el világosan, magyarázd el egy kicsit részletesebben. (Miután némi tudásra tettek szert, úgy érezték, hogy ők fennköltebbek és nemesebbek másoknál, ezért nem tudták magukat hétköznapi embernek tekinteni. Az ebben a társadalomban élő normális emberek számára a buszra való felpréselődés szükségessége a valós életkörülményeikből fakad, és normális dolog. Miután azonban ezek az értelmiségiek már nagyon fennköltnek és nemesnek tekintették magukat, nem tudtak többé úgy viselkedni, mint a normális emberek, és úgy gondolták, hogy a normális emberek tevékenységei ártanak az identitásuknak, ezért úgy érzem, hogy abnormálisak voltak.) Abnormálisak voltak. Az abba burkolt jelentés volt abnormális, hogy magukat elit értelmiséginek hirdették. Vagyis volt valami torz az emberi mivoltukban. Úgy érezték, hogy ők fennköltebbek és értékesebbek másoknál. Mi volt ennek az alapja? Az, hogy olyan sok oktatásban részesültek, és tele voltak tudással, és bárkivel is találkoztak, soha nem fogytak ki a mondanivalóból, és tanítani tudtak nekik dolgokat. Minek tekintették a tudást? Úgy tekintettek rá, mint a magatartás és a cselekedetek, valamint az erkölcs mércéjére. Úgy vélték, hogy most, a tudás birtokában, az ő integritásuk, jellemük és identitásuk nemes, becses és értékes, amiből az következik, hogy az elit értelmiségiek szentek. Nem ez a helyzet? (De, igen.) Ezt jelentette számukra elitnek lenni, így amikor fel kellett préselődniük egy buszra, nem akarták megtenni. Miért nem akarták bepréselni magukat? Mi irányította őket? Milyen korlátozásoknak és megszorításoknak voltak kitéve? Úgy érezték, hogy a buszra való felpréselődés ártana az identitásuknak és az imázsuknak. Úgy vélték, hogy identitásukat és imázsukat a tudás ruházta rájuk, ezért elit értelmiséginek kiáltották ki magukat. Ennek az elemzésnek az alapján nem visszataszító, amit mondtak? Eléggé visszataszító. Mégis mindenfelé dicsekedtek azt mondogatva, hogy „mi, elit értelmiségiek”. Valójában mások úgy gondolták, hogy ők csak értelmiségiek, szegényes és pedáns modorukkal, amit az emberek még le is néztek, de ők akkor is úgy gondolták magukról, hogy különösen nemesek. Nem volt ez problémás? Úgy gondolták, hogy ők nagyon nemesek és fennkölt identitásúak, olyannyira, hogy szentnek akarták magukat beállítani. Korlátozta őket ez a nézet valamiképpen? Mi volt az álláspontjuk a tudás tekintetében? Az volt, hogy amint tudásra tesznek szert az emberek, becsületesebbek lesznek, előkelővé és nemessé válnak, és tisztelni kell őket. Ennélfogva megvetettek és elítéltek néhány olyan viszonylag normális cselekedetet, amelyet a hétköznapi emberek tesznek. Például amikor az értelmiségiek tüsszentenek, a körülöttük lévő emberekre néznek, és sietve bocsánatot kérnek, amikor viszont a hétköznapi emberek tüsszentenek, nekik fel sem tűnik. Valójában a böfögés és a tüsszentés normális dolgok az életben, de ezeknek az értelmiségieknek a szemében ezek közönséges és faragatlan viselkedésformák, ezért megvetik és lenézik ezeket, mondván: „Nézzétek ezeket a modortalan egyszerű embereket, ahogy tüsszentenek, ülnek és állnak, az olyan illetlen, és amikor jön a busz, felnyomulnak rá, és semmit sem tudnak arról, hogy udvariasan utat kell engedni!” Ha a tudásról van szó, az álláspontjuk a következő: a tudás az identitás szimbóluma, és a tudás megváltoztathatja az emberek sorsát, valamint az identitásukat és az értéküket.

Mi volt a második pont? (Hogy az elit értelmiségiek nem lökdösődhetnek másokkal azért, hogy felszállhassanak a buszra.) Nem lökdösődhetnek másokkal azért, hogy felszállhassanak a buszra. A buszra való felpréselődés csak egy apróság volt, amivel találkoztak az életükben. Mit jelképez ez a dolog? Úgy vélték ugyanis, hogy egy bizonyos tudással rendelkező emberek beszédének és viselkedésének kifinomultnak kell lennie, és meg kell felelnie az identitásuknak. Az ilyen embereknek például halkan kell járniuk, és amikor emberekkel érintkeznek, éreztetniük kell másokkal, hogy ők nyájasak, megközelíthetőek és tiszteletet érdemlőek, a beszédüknek és a viselkedésüknek pedig kifinomultnak kell lennie. Nem lehettek ugyanolyanok, mint az átlagemberek, észre kellett vetetniük az emberekkel a különbséget maguk és az átlagemberek között – csak így tudták fitogtatni, hogy identitásuk előkelő és a többiekétől eltérő. Ezek a professzorok a szívük mélyén úgy gondolták, hogy az olyan dolgokat, mint a buszra való felpréselődés, a társadalom alsóbb rétegeiben élő emberek és azok csinálják, akik nem kaptak magas szintű képzést, és hogy ezek olyan dolgok, amelyeket azok tesznek, akik nem rendelkeznek fejlett tudással vagy olyan identitással, mint egy elit értelmiségi. Akkor hát miket csináltak ezek az elit értelmiségiek? A pulpituson állva doktrínákat prédikálni, ismereteket átadni és az emberek kételyeit eloszlatni – ezek voltak a kötelességeik, ezek fejezték ki az identitásukat, az imázsukat és a hivatásukat. Csak ezeket tudták csinálni. A hétköznapi emberek mindennapi teendőinek és rutinjainak semmi közük nem lehet hozzájuk, ők olyan társadalmi réteget alkottak, amely elszakadt az ilyen „közönséges, alantas ízlésektől”. Miként jellemezték a hétköznapi emberek mindennapi munkáját és rutinjait, sőt még az olyan cselekedeteket is, mint a buszon való tolongás? (Közönségesnek.) Így van, közönségesnek és faragatlannak. Ez volt a szívük mélyéről jövő meghatározásuk a közönséges, hétköznapi emberekre, akik alacsonyabb szinten álltak, mint ők.

Beszéljünk a harmadik pontról – „Mi, elit értelmiségiek meg tudjuk várni a következő buszt.” – miféle szellem ez? Vajon ez nem a hagyományos kultúrában emlegetett Kong Rong szelleme, aki lemondott a nagyobb körtékről? Az értelmiségre különösen nagy hatással van a hagyományos kultúra. Nemcsak a hagyományos kultúrát fogadják el, hanem a hagyományos kultúra számos eszméjét és nézetét is a szívükbe fogadják, és pozitív dologként kezelik, olyannyira, hogy néhány jól ismert mondást mottónak tekintenek, és ezzel az élet rossz útjára lépnek. A hagyományos kultúrát a konfuciánus doktrína képviseli. A konfuciánus doktrína ideológiai elméletek egész sorával rendelkezik, elsősorban a hagyományos erkölcsi kultúrát népszerűsíti, és a történelem során a dinasztiák uralkodó osztályai nagyra tartották, akik Konfuciuszt és Menciuszt szentként tisztelték. A konfuciánus doktrína azt szorgalmazza, hogy az ember tartsa fenn a jóindulat, igazságosság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság értékeit, tanuljon meg először is nyugodtnak, összeszedettnek és béketűrőnek lenni, bármi is történik, maradjon higgadt és beszélje meg a dolgokat, ne veszekedjen vagy tülekedjen dolgokért, és tanuljon meg udvariasan alkalmazkodni, és mindenki tiszteletét kivívni – ez az illemtudó magatartás. Ezek az értelmiségiek önmagukat a nép fölé helyezik, és az ő szemükben minden ember az ő elnéző béketűrésük és toleranciájuk tárgya. A tudás „hatásai” elég jelentősek! Ezek az emberek erősen hasonlítanak a hamis úriemberekre, nem igaz? Azok az emberek, akik túl sok tudást halmoznak fel, hamis úriemberekké válnak. Ha a kifinomult tudósok e csoportját egyetlen kifejezéssel jellemezzük, akkor az a kifinomult tudományos elegancia. Milyen alapelvek alapján működnek együtt ezek a kifinomult tudósok? Mi a hozzáállásuk a világi ügyekhez? Például a hétköznapi emberek a Li családnevű férfiakat „Lao Li” vagy „Hsziao Li”^[a] néven emlegetik. Vajon az értelmiségiek így szólítanák őket? (Nem.) Hogyan szólítanák őket? (Li úr.) Ha meglátnának egy nőt, úgy szólítanák őt, hogy X. Y. asszony, és különösen tisztelettudóan és elegánsan viselkednének, akárcsak az úriemberek. Az úriemberek által tanúsított kifinomult elegancia elsajátítására és utánzására szakosodtak. Milyen hangnemben és módon beszélgetnek és vitatják meg a dolgokat egymással? Az arckifejezésük különösen szelíd, és udvariasan, visszafogottan beszélnek. Csak a saját véleményüket fejezik ki, és még akkor sem mondanak semmit, ha tudják, hogy mások véleménye téves. Senki sem sérti meg a másik érzéseit, és a szavaik rendkívül lágyak, mintha vattába csomagolnák őket, nehogy bántsanak vagy irritáljanak valakit, így aztán már attól is hányinger, idegesség vagy düh kerülgeti az embert, ha csak hallgatja őket. Tény, hogy egyikük nézetei sem egyértelműek, és egyikük sem enged a másiknak. Az ilyen emberek nagyon jól álcázzák magukat. Ha a legjelentéktelenebb dologgal találkoznak is, álcázzák magukat és beburkolóznak, és egyikük sem ad egyértelmű magyarázatot. Milyen pózt akarnak felvenni, és milyen képet akarnak magukról mutatni a hétköznapi emberek előtt? Olyat, hogy a hétköznapi emberek szerény úriembereknek lássák őket. Az úriemberek mások fölé emelkednek, és az emberek hódolatának tárgyai. Az emberek azt hiszik, hogy az átlagos embereknél nagyobb rálátással rendelkeznek, és hogy az átlagos emberekhez képest jobban értik a dolgokat, ezért mindenki hozzájuk fordul, ha valami problémája van. Pontosan ezt a kimenetelt akarják ezek az értelmiségiek, mindannyian azt remélik, hogy szentként tisztelik majd őket.

Ha az imént boncolgatott három pont alapján nézzük, vajon szabadabb vagy korlátozottabb lett a gondolkodásuk ezeknek a professzoroknak, miután megszerezték az „elit értelmiségi” címet? (Korlátozottabb.) Biztosan korlátozott volt. Mi korlátozta? (A tudás.) A tudás olyasvalami, ami a szakmájukban rejlik. Valójában nem a tudás korlátozta őket igazán. Mi korlátozta őket? A tudáshoz való hozzáállásuk, és a tudásnak a gondolkodásukra gyakorolt hatásai, valamint a tudás által beléjük oltott nézetek – ez a probléma. Ezért minél magasabb szintű tudásra tettek szert, annál inkább úgy érezték, hogy az identitásuk és a státuszuk különbözik a többiekétől, és annál inkább érezték magukat nemesnek és nagyszerűnek, és ugyanakkor annál inkább vált korlátozottá a gondolkodásuk. Ebből a nézőpontból szemlélve, vajon akik több tudást szereztek, szabadsághoz jutottak, vagy veszítettek a szabadságukból? (Veszítettek a szabadságukból.) Valójában veszítettek a szabadságukból. A tudás hatással van az emberek gondolkodására és társadalmi státuszára, és az emberekre gyakorolt hatása nem pozitív. Soha nem az a helyzet, hogy minél több tudásra teszel szert, annál jobban megérted azokat az alapelveket, irányokat és célokat, amelyeket a magatartásoddal kapcsolatban követned kell. Éppen ellenkezőleg, minél jobban hajszolod a tudást, és minél alaposabb tudásra teszel szert, annál távolabb kerülsz azoktól a gondolatoktól és nézetektől, amelyekkel a normális emberi mivoltúaknak rendelkezniük kellene. Pontosan úgy, mint az értelmiségiek azon csoportja, akik rengeteg tudásban és oktatásban részesültek, mégsem értettek meg még egy alapvető, józan ésszel felfogható dolgot sem. Mi ez a józan ésszel felfogható dolog? Ha sok az ember, akkor a buszra szálláshoz be kell oda préselődni. Ha nem préselődsz be, soha nem jutsz fel a buszra – még ezt a legegyszerűbb szabályt sem ismerték. Mondjátok meg Nekem, okosak lettek vagy ostobák? (Ostobák lettek.) Valójában egy rakás bolond voltak. A hétköznapi emberek nem részesültek ilyen fejlett tudásban vagy magas szintű oktatásban, és nem rendelkeznek ezzel a státusszal, de megértik ezt a pontot, és azt mondják: „Amikor buszra szállsz, és sok az ember, akkor be kell préselődnöd, és neki kell gyürkőznöd, mert ha a legkisebb mértékben is lazítasz, és az agyad egy lépéssel lassabban reagál, akkor a tömeg végére kerülhetsz, és a következő busszal kell menned.” Ez a józan ésszel felfogható alapvető dolog az életben, amit a hétköznapi emberek ismernek, de amit ezek az értelmiségiek nem értettek, ezért az egyik után a másik buszra vártak. Mi korlátozta őket? Szorosan kötötte őket az az állítás, hogy „mi elit értelmiségiek vagyunk”. Így volt ez. Még azt sem tudták, hogyan nézzenek szembe egy ilyen egyszerű problémával, vagy birkózzanak meg vele a való életben. Egy rakás bolond voltak! Mit adott nekik a tudás? Azt eredményezte, hogy elszakadtak a népesség többi részétől, nem tudták, hogyan éljenek, és nem tudták, hogyan kezeljék a való életben előforduló dolgokat. Valami fennkölt elméletet használtak ahhoz, hogy kezeljék az egyik leggyakoribb problémát, amellyel a hétköznapi emberek a való életben találkoznak, és nem tudták, milyen következményekkel jár, ha így kezelik azt – talán még ma sem értik. Talán csak akkor tudják majd végiggondolni ezt a kérdést, amikor elérik az öregkort. Amikorra már nem lesznek babérjaik, és meglehetősen elegük lesz abból az élvezetből, amit az elit értelmiségiek tiszteletre méltó hírneve kínált számukra egész életük során. Egy nap talán eszükbe jut, milyen szánalmas alakok voltak akkor a buszon, és hirtelen rájönnek, hogy nem is olyan nemesek és nem is olyan emelkedettek ők, és hirtelen rájönnek: „Vajon képes ételt tenni az asztalra az én tudományos kifinomultságom? Nekem talán nincs ugyanúgy szükségem napi háromszori étkezésre, mint a hétköznapi embereknek? Nem különbözöm a többi embertől. Idős koromban nem járok-e én is görnyedten? És nem remegek-e én is a félelemtől, és nem rémülök-e meg, amikor veszélybe kerülök? És amikor egy szeretettem halálával vagy egy örömteli eseménnyel szembesülök, nem vagyok-e én is szomorú vagy boldog, ahogyan az embernek lennie kell? Nem ugyanúgy élek-e, mint a hétköznapi emberek? Nem különbözöm a többiektől!” Addigra ez a tudás már túl későn jön a számukra. Ezek azok a különbözőféle csúfságok, amelyeket azok az emberek mutatnak, akik elfogadnak néhány úgynevezett pozitív mondást és nézetet, amikor nem értik az igazságot. Amikor az emberek nem tudják, hogy ezek a nézetek helyesek-e vagy sem, gyakran tekintik ezeket a nézeteket és mondásokat betartandó és alkalmazandó igazságoknak, és amikor alkalmazzák őket, általában mindenféle következményektől szenvednek, és mindenféle kellemetlenségek lépnek fel. Milyen következményekkel jár ez az emberekre nézve? Miközben az emberek folyamatosan a szabadságra törekednek, folyamatosan egyik örvényből a másikba, és az egyik fajta béklyóból a másik fajta béklyóba tántorognak. Nem ez a helyzet? Ezért, ha nem érted az igazságot – nem számít, hogy amihez ragaszkodsz, az egy nézet, egy hagyományos kultúra, vagy valamilyen szabály, rendszer vagy elmélet, és az sem számít, hogy ezek a dolgok viszonylag elavultak a társadalomban, vagy egészen avantgárdok és divatosak – ezek a dolgok soha nem helyettesíthetik az igazságot, mert ezek nem az igazság. Nem számít, mennyire tartod magad ezekhez, vagy mennyire jól alkalmazod ezeket, végül csak azt eredményezik, hogy eltévelyedsz az igazságtól ahelyett, hogy elnyernéd az igazságot. Minél inkább tartod magad ezekhez a dolgokhoz, annál messzebbre sodródsz az igazságtól, és annál inkább letérsz Isten útjáról és az igazság útjáról. Másrészt viszont, ha képes vagy aktívan kezdeményezni ezeknek az úgynevezett pozitív dolgoknak, elméleteknek és hamis igazságoknak az elengedését, akkor viszonylag gyorsan beléphetsz az igazságba. Így az emberek nem fogják ezeket az úgynevezett hagyományos kultúrákat és ezeket a hamis igazságokat a mindennapi életükben a gyakorlás alapelveiként használni az igazság és Isten szavai helyett, és ez a kellemetlenség fokozatosan enyhülni fog, és fokozatosan megoldódik.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy azáltal jutottak hozzá az igazsághoz, hogy levetették egy család és egy ország hagyományos kultúráját, és elfogadtak egy idegen hagyományos kultúrát külföldről; mások úgy gondolják, hogy azáltal jutottak hozzá az igazsághoz, hogy levetettek egy régi hagyományos kultúrát és a régi eszméket és nézeteket, és egy kicsit fejlettebb és kicsit modernebb eszméket fogadtak el. Ha most tekintünk rá, vajon igazuk van ezeknek az embereknek, vagy tévednek? (Tévednek.) Mindegyikük téved. Az emberek azt hiszik, hogy szabaddá válnak pusztán azáltal, hogy levetik a régi dolgokat. Mit értünk a szabadság elnyerése alatt? Azt jelenti, hogy az ember hozzájutott az igazsághoz és ahhoz az igazi életformához, ahogyan élnie kell. Az emberek azt hiszik, hogy az igaz úthoz így jutnak hozzá. Ez valóban igaz? Így van ez? Nem. Függetlenül attól, hogy az emberiség milyen modern és fejlett kultúrát fogad el, végeredményben az továbbra is hagyományos kultúra, és a lényege nem változik. A hagyományos kultúra mindig is hagyományos kultúra marad. Nem számít, hogy kiállja-e az idő próbáját vagy a tények próbáját, illetve az emberiség nagyra tartja-e, végső soron ugyanúgy hagyományos kultúra. Ezek a hagyományos kultúrák miért nem az igazság? Az egész arra vezethető vissza, hogy ezek olyan eszmék, amelyek azután jöttek létre, hogy az emberiséget megrontotta a Sátán. Nem Istentől erednek. Ezeket meghamisította az emberek néhány képzelődése és elképzelése, és ráadásul ezek olyan következmények, amelyeket az emberiség megrontásával ért el a Sátán. A Sátán kihasználja a romlott emberiség eszméit, nézeteit és mindenféle mondásait és érveléseit, hogy gúzsba kösse az emberek gondolkodását és megrontsa az emberek gondolkodását. Ha a Sátán néhány nyilvánvalóan abszurd, esztelen és helytelen dolgot használna az emberek félrevezetésére, akkor azt felismernék az emberek; képesek lennének különbséget tenni helyes és helytelen között, és ezt a tisztánlátást felhasználva megtagadnák és elítélnék azokat a dolgokat. Így ezek a tanítások nem állnák ki az alapos vizsgálatot. Amikor azonban az emberek kondicionálása és befolyásolása érdekében a Sátán olyan eszméket és elméleteket vés az elméjükbe, amelyek megfelelnek az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, és amelyekről azt gondolja, hogy hangosan kimondva kiállják az alapos vizsgálatot, akkor az emberiség könnyen félrevezethető, és ezeket a mondásokat könnyen elfogadják és terjesztik az emberek, és így ezek a mondások fennmaradnak nemzedékről nemzedékre, egészen napjainkig. Vegyünk például néhány történetet kínai hősökről, például a hazafias történeteket Jüe Fejről, a Jang család tábornokairól és Ven Tienhsziangról. Hogyan lehetséges, hogy ezek az eszmék napjainkig tovább lettek adva? Ha az emberek szemszögéből nézzük, minden korban van olyan fajta személy vagy uralkodó, aki folyamatosan használja ezeket a példákat, és ezeknek a személyiségeknek az eszméit és szellemét használja az emberek tanítására nemzedékről nemzedékre, hogy az emberek engedelmesen és alázatosan elfogadják az uralmát nemzedékről nemzedékre, és így könnyen kormányozhassa az emberek egymást követő nemzedékeit, és stabilabbá tudja tenni az uralmát. Azzal, hogy Jüe Fej és a Jang család tábornokainak szolgai odaadásáról, valamint Ven Tienhsziang és Csü Jüan hazafias szelleméről beszélnek, nevelik az alattvalóikat, és egy szabályt ismertetnek meg velük: hűségesen kell viselkedni – ez az, amivel egy nemes erkölcsű embernek rendelkeznie kell. Milyen mértékű hűséggel? Olyan mértékűvel, hogy „ha a császár halálba küldi a tisztviselőit, azoknak nincs más választásuk, mint meghalni”, és „hűséges alattvaló nem szolgálhat két királyt” – ez egy másik mondás, amelyet nagyra becsülnek. Azokat is nagyra becsülik, akik szeretik a hazájukat. A hazaszeretet vajon minek vagy kinek a szeretetét jelenti? A föld szeretetét? Az országban élő emberek szeretetét? És mi az, hogy ország? (Az uralkodók.) Az uralkodók az ország képviselői. Ha azt mondod: „A hazám iránti szeretetem valójában a szülővárosom és a szüleim iránti szeretet. Nem titeket, az uralkodókat szeretlek!” – akkor dühösek lesznek. Ha azt mondod: „A hazám iránti szeretetem az uralkodók iránti, szívem legmélyéből fakadó szeretet”, akkor ezt el fogják fogadni, és helyeselni fogják az ilyen szeretetet; ha viszont megérteted velük, és világossá teszed, hogy nem őket szereted, azt nem fogják helyeselni. Kit képviselnek az uralkodók, amióta világ a világ? (A Sátánt.) A Sátánt képviselik, a Sátán bandájának tagjai, és ördögök ők. Elképzelhetetlen, hogy arra neveljék az embereket, hogy Istent, a Teremtőt imádják. Lehetetlen ezt tenniük. Ehelyett azt mondják az embereknek, hogy az uralkodó a menny fia. Mit jelent az, hogy „a menny fia”? Azt jelenti, hogy a Menny hatalmat ruház valakire, és ezt a személyt aztán „a menny fiának” nevezik, akinek hatalma van uralkodni az összes emberen a menny alatt. Ezt az eszmét az uralkodók oltották az emberekbe? (Igen.) Amikor valaki a menny fia lesz, azt a Menny határozza meg, és vele van a Menny akarata, ezért az embereknek feltétel nélkül el kell fogadniuk az adott személy uralmát, bármilyen uralom is legyen az. Amit az emberekbe ültetnek, az ez az eszme, amely arra késztet, hogy elfogadd azt a személyt a menny fiaként annak alapján, hogy elismered a Menny létezését. Mi a célja annak, hogy elfogadtatják veled ezt a személyt a menny fiaként? Nem az, hogy elismerd a Menny létezését, vagy azt, hogy van Isten, illetve hogy van Teremtő, hanem az, hogy elfogadtassák veled magát a tényt, hogy ez a személy a menny fia, és hogy mivel ő a menny fia, akit a Menny akaratának létezése hozott létre, az embereknek el kell fogadniuk az uralmát – ezek azok a fajta eszmék, amelyeket beoltanak az emberekbe. Az emberiség kezdetétől napjainkig kialakult mindezen eszmék mögött – akár az utalásokat tartalmazó frázisokat és szófordulatokat, akár az utalásokat teljesen nélkülöző népi közmondásokat és közkeletű mondásokat boncolgatjuk –, az emberiségnek a Sátán általi gúzsba kötése és félrevezetése, valamint maguknak ezeknek az eszméknek a romlott emberiség általi megtévesztő meghatározása áll. Milyen hatással van az emberiségre az utóbbi időkben ez a megtévesztő meghatározás? Jó, pozitív vagy negatív? (Negatív.) Alapvetően negatív. Vegyük például a következő mondásokat: „rőzsén aludni és epét nyalogatni” és „elrejteni fényét és erőt gyűjteni a sötétben” és „megaláztatást elviselni és nehéz terhet hordozni” és „törhetetlen harcolni akarás”, valamint „egyvalamit színlel, miközben mást tesz” – vajon mi a hatásuk ezeknek a mondásoknak az emberiségre az utóbbi időkben? Nevezetesen az, hogy amint elfogadják ezeket a hagyományos kultúrából származó eszméket az emberek, minden egyes következő nemzedékük egyre távolabb kóborol Istentől, és egyre távolabb az emberek Isten általi teremtésétől és megmentésétől, valamint az Ő irányítási tervének munkájától. Amint elfogadják a hagyományos kultúra e téves nézeteit, az emberek egyre inkább úgy érzik, hogy az emberi sorsnak a saját kezükben kell lennie, hogy a boldogságot a saját kezükkel kell megteremteniük, és hogy a lehetőségek azoknak vannak fenntartva, akik felkészültek, ami oda vezet, hogy az emberiség egyre inkább megtagadja Istent, megtagadja Isten szuverenitását, és a Sátán hatalma alatt él. Ha összehasonlítjátok, hogy a modern kor emberei miről szeretnek beszélni, és miről szerettek beszélni az emberek kétezer évvel ezelőtt, akkor az ezen dolgok mögött meghúzódó gondolkodás jelentése valójában azonos. Csak manapság az emberek sokkal konkrétabban és nyíltabban beszélnek ezekről a dolgokról. Nemcsak Isten létezését és szuverenitását tagadják, hanem egyre komolyabb mértékben ellenállnak Istennek és kárhoztatják Őt.

Az ősidőkben azt mondták például, hogy „amikor a nemzet bajban van, mindenkinek felelőssége megtenni a magáét”, ez a mondás pedig mind a mai napig tovább lett adva. Az emberek nagy becsben tartják ezt a mondást, különösen a hazafiak, akik a mottójuknak tekintik. Most, hogy eljöttetek a tengerentúlra, ha valaki azt mondja, hogy Kínában történt valami esemény, akkor annak van bármi köze hozzátok? (Nincs.) Miért mondjátok, hogy semmi közötök hozzá? Vannak, akik azt mondják: „Gyűlölöm azt az országot. Jelenleg a kommunisták vannak hatalmon, az a gonosz politikai párt. A kommunista párt az ördög, a Sátán, egy totalitárius rezsim, és semmi köze hozzám. Üldöz minket, és megakadályozza, hogy higgyünk Istenben. Gyűlölöm.” Tegyük fel, hogy egy nap küszöbön áll annak az országnak a pusztulása – lehet, hogy nem érzel semmit a szívedben, de amikor meghallod, hogy azt a tartományt, ahonnan eredetileg származol, idegen csapatok szállták meg és foglalták el, úgy fogod érezni, mintha menekült lett volna belőled, egy csavargó, akinek nincs hova hazamennie, és feldúlt leszel, és úgy érzed, hogy nem tudsz visszatérni a gyökereidhez, mint a lehulló levelek. Visszatérni a gyökerekhez, mint a lehulló levelek – ez egy másik hagyományos eszme. És tegyük fel, hogy egy nappal később hirtelen azt hallod, hogy idegen csapatok szállták meg és foglalták el a szülővárosodat – a földet, ahol születtél és felnevelkedtél –, idegen csapatok foglalták el az utat, amelyen minden nap iskolába jártál, és idegen csapatok tulajdonították el a házadat és a családod földjét. Ami egykor a tiéd volt, eltűnt – az a kis földterület, amely mélyen bevésődött az elmédbe, az a földterület, amelyhez a legszorosabb kötődésed van, eltűnt, és az összes ott élő rokonod is eltűnt. Akkor majd azt fogod gondolni: „Hogyan lehet nekem otthonom, ha nincs hazám? Most már tényleg menekült lettem, tényleg hajléktalan vagyok, csavargó lettem. Úgy tűnik, hogy helyes a mondás: »Amikor a nemzet bajban van, mindenkinek felelőssége megtenni a magáét«!” Amikor eljön az az idő, meg fogsz változni. Akkor most miért nem gondolod azt, hogy helyes ez a mondás? Ennek van háttere és előzménye, ugyanis az az ország üldöz téged, és túl sok gyötrelmet okoz neked, és nem fogad el téged, és gyűlölöd. A helyzet az, hogy amit igazából gyűlölsz, az nem az a föld. Amit gyűlölsz, az a sátáni rezsim, amely üldöz téged. Nem ismered el országodként, ezért jelenleg, amikor mások azt mondják: „Amikor a nemzet bajban van, mindenkinek felelőssége megtenni a magáét”, te azt mondod: „Ennek semmi köze hozzám.” De amikor egy napon a föld, ahol születtél és felnevelkedtél, már nem hozzád tartozik, és már nem lesz szülővárosod, akkor úgy fogod érezni, hogy csavargó vagy, és nemzetiség nélküli ember, és hogy valóban elvesztetted a hazádat. Akkor majd összefacsarodik a szíved. Mi miatt fog összefacsarodni a szíved? Lehet, hogy most még nem érzed át mélyen, de egy nap mélyen meg fog érinteni. Milyen körülmények között fog mélyen megérinteni? Az nem ijesztő, ha az országod elesik, és te egy legyőzött nemzet tagja leszel. Mi az ijesztő? Amikor egy legyőzött nemzet tagjává válsz, és megfélemlítenek, gyaláznak, diszkriminálnak, eltipornak, és nincs helyed, ahol békében élhetnél, akkor fogod azt gondolni: „Olyan értékes, ha van egy hazád. Haza nélkül nincs igazi otthonuk az embereknek. Az embereknek az alapján van otthonuk, hogy van hazájuk, ezért a mondás jól megfogalmazza: »Amikor a nemzet bajban van, mindenkinek felelőssége megtenni a magáét.«” Mi az, amiért vállalni kell ezt a „felelősséget” ebben a frázisban: „mindenkinek felelőssége megtenni a magáét”? A saját otthonod nyugalmáért, azért, hogy meg tudd védeni a saját otthonodat. Ha belegondolsz abba, hogy amikor idegen csapatok diszkriminálnak, vagy ugyanez történik veled egy idegen országban, amikor szükséged van egy helyre, ahová tartozhatsz, és amikor szükséged van egy országra, amely mögötted áll, és támogatja a méltóságodat, a megbecsültségedet, az identitásodat és a státuszodat, akkor hogyan fogod érezni magad? Azt fogod gondolni: „Ha egy idegen országban élő személy mögött erős támogatás áll, akkor az biztos, hogy egy nagyszerű anyaországé!” Más lesz a lelkiállapotod akkor, mint most? (Igen.) Most éppen fel vagy háborodva, ezért azt mondod, hogy bármi történik az országodban, az nem tartozik rád. Ha akkor még mindig tudsz ilyeneket mondani, amikor eljön az az idő, ahhoz miféle érettséggel kell rendelkezned? Van egy tény ebben a világban, amit talán mindenki ismer, mégpedig az, hogy egy erős anyaország támogatása nélkül mindenképpen diszkrimináció és megfélemlítés fog érni külföldön. Amikor eljön az ideje, hogy ezt ténylegesen megtapasztald, mit fogsz kérni mindenekelőtt? Egyesek azt mondják majd: „Nagyszerű volna, ha zsidó vagy japán lennék. Senki sem merne megfélemlíteni. Bármelyik országban járnék, az emberek nagyra értékelnének. Miért is Kínában születtem? Az ország inkompetens, és a kínaiakat bárhová is mennek, megfélemlítik.” Mire gondoltok majd először, amikor ilyesmi történik? (Hiszünk Istenben, és alávetjük magunkat Isten vezénylésének és elrendezésének.) Így van. De hány igazságot kell megértenie egy embernek, milyen tapasztalatokkal kell rendelkeznie, és mennyi tapasztalati megértéssel kell rendelkeznie ahhoz, hogy képes legyen ilyesmit mondani, és azt a saját érettségére fordítani? Amikor ilyesmi történik, milyen eszmékkel, megértéssel és gyakorlati tapasztalatokkal kell rendelkezned ahhoz, hogy ne legyél gyenge? És annak érdekében, hogy ne háborodj fel akkor sem, ha valaki leköp és egy legyőzött nemzet tagjának nevez téged? Micsoda érettségednek kell lenni ahhoz, hogy ne háborodj fel, és ne szenvedj ezektől a korlátoktól? Jelenleg rendelkeztek ezzel a fajta érettséggel? (Nem.) Most még nem rendelkeztek vele, de lehet, hogy egy nap meglesz? Milyen igazságokkal kell felszerelkezned? Milyen igazságokat kell megértened? Manapság amint meghallják egyesek, hogy családtagjaikat letartóztatták az Istenbe vetett hitük miatt a szárazföldi Kínában, azonnal doktrínává válik számukra az, amit a szívükben értenek – vagyis, hogy minden Isten kezében van –, és korlátozza őket a tény, hogy a családtagjaikat letartóztatták, és nincs kedvük a kötelességeiket teljesíteni. Ha meghallják, hogy egy rokonuk meghalt, előfordulhat, hogy ott helyben elájulnak. Mit éreznétek, ha az a vidék megsemmisülne, és az összes ott élő ember meghalna? Mekkora súlyuk van a hagyományos dolgoknak – amilyen a haza, az otthon, a szülőváros és az anyaföld –, valamint az ezekhez a szavakhoz kapcsolódó bizonyos hagyományos eszméknek és kultúrának a szívetek mélyén? Még mindig ezek uralják az életedben minden cselekedetedet, minden gondolatodat és viselkedésedet? Ha a szívedet még mindig ezek a hagyományos dolgok foglalkoztatják, amelyekhez kötődsz, amilyen az ország, a rassz, a nemzet, a család, a szülőváros, a föld és így tovább – vagyis ezek a dolgok még mindig őrzik a hagyományos kultúra bizonyos felhangját a szívedben –, akkor a prédikációk, amelyeket hallgatsz, és az igazságok, amelyeket megértesz, mind doktrínák számodra. Ha már nagyon sok prédikációt meghallgattál, de még a legalapvetőbb dolgokat sem tudod elengedni, amelyeket az embereknek el kellene engedniük, és amelyektől el kellene különülniük, és nem tudod helyesen kezelni azokat, akkor pontosan milyen problémákat is oldanak meg azok az igazságok, amelyeket megértettél?

Lábjegyzet:

a. A kínai nyelvben a „lao” és a „hsziao” előtagok megszólításként a családnevek elé illesztve bensőségességet vagy kötetlenséget fejeznek ki a beszélő és a hallgató között.