Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Hatodik rész) Harmadik szakasz
3. Isten katasztrófákat jövendölő szavainak firtatása
Az imént két olyan pontról beszélgettünk, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy az antikrisztusok azt firtatják, hogy valóra válnak-e Isten szavai: az egyik pont Isten ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavait érintette, a másik pedig Isten embereket átkozó és büntető szavait. Ezután nézzük meg a harmadik pontot, Isten katasztrófákat jövendölő szavait. Az antikrisztusok hozzáállása az efféle szavakhoz ugyanolyan, mint az előző két pont esetében: kíváncsiak, szeretnék átvizsgálni, meg akarják érteni, és látni akarják azt a napot is, amikor ezek a szavak valóra válnak, hogy tanúi legyenek a tények megjelenésének. Az efféle szavak kezelése során az antikrisztusok a szívük mélyén terveket is szőnek, ellenintézkedéseket fontolgatnak, és különféle kételyeket alakítanak ki magukban. Megfigyelik és tesztelik, hogy valóra válnak-e az ilyen jellegű szavak, hogy megfelelő ellenintézkedéseket dolgozhassanak ki. Amikor az antikrisztusok ezeket a katasztrófákat jövendölő szavakat olvassák, szívük megtelik a katasztrófák beteljesedésének napja iránti várakozással, és tele vannak különféle képzelődésekkel. Remélik, hogy Isten szavai valóra fognak válni, és azt is remélik, hogy a katasztrófák megjelenése kitágítja majd a látókörüket, eleget téve kívánságaiknak és vágyaiknak. Miért van ez így? Azért, mert az Isten által megjövendölt katasztrófák mind kapcsolódnak Isten nagy munkájának befejeződéséhez, Isten megdicsőülésének napjához, a szentek elragadtatásához, az emberiség belépéséhez egy csodálatos rendeltetési helyre és így tovább. Ezért az antikrisztusok még inkább telve vannak várakozással és kíváncsisággal Isten szavainak e katasztrófákat jövendölő része iránt. Az első két ponthoz viszonyítva, az antikrisztusok az efféle szavak iránt még jobban érdeklődnek. Az antikrisztusok szívükben úgy hiszik, hogy ha valaki képes olyan katasztrófát előidézni, mint egy földrengés, járvány, rovarinvázió, árvíz, földcsuszamlás vagy más természeti katasztrófa, akkor az az entitás nagyon erőteljes lény, nagy képességgel bír, és méltó a követésükre, imádatukra és bizalmukra. Ezért az antikrisztusok hasonlóképpen azt is mércének tekintik annak megítélésére, hogy Isten valóban Isten-e, hogy valóra válnak-e az olyan szavak, mint Isten katasztrófákat jövendölő szavai. Szívükben az utolsó betűig ragaszkodnak ehhez a fajta logikai gondolkodáshoz, elgondoláshoz és nézőponthoz, úgy hiszik, hogy ez a nézőpont a helyes, érvényes és bölcs lépés. Így attól a naptól kezdve, hogy követni kezdték Istent, attól a pillanattól kezdve, hogy meglátták Isten katasztrófákat jövendölő szavait, az antikrisztusok szívükben ezzel foglalatoskodnak. Aggasztja őket, hogy mit mondanak Isten szavai: mikor jönnek el az utolsó napok, mikor fejeződik be Isten nagy munkája, hogyan fogja Isten megfenyíteni az emberiséget, milyen katasztrófákat fog Isten előidézni, hogy megbüntesse és elpusztítsa az emberiséget, milyen módszert fog alkalmazni arra, hogy az emberiséget a katasztrófákba taszítsa, és hogyan lehet, hogy csak azok lesznek képesek elkerülni az ilyen katasztrófákat és megmenekülni előlük, akik követik Istent, és akik elnyerik az Ő elismerését, hogy ne kelljen elszenvedniük az ilyen katasztrófák gyötrelmeit. Az antikrisztusok nagyon fontosnak tartják Isten katasztrófákat jövendölő szavait, szívükben elemzik, elméjükben pedig memorizálják és visszamondják őket. Minden szóra emlékeznek, amely a katasztrófákkal kapcsolatos, és azon is tűnődnek, hogy mikor és hogyan fognak valóra válni Isten katasztrófákról szóló jövendölései. Azon tűnődnek, mi fog történni velük, ha ezek a jövendölések tényleg valóra válnak, és mit fognak tenni, ha nem válnak valóra. Mióta ezeket a próféciákat látták, úgy tűnik, az antikrisztusok találtak valamit az Istenbe vetett hitükben, ami felé törekedhetnek, egy irányt és egy célt. Miközben a katasztrófák bekövetkeztét várják, mindenféle módon fel is készítik magukat. Annak érdekében, hogy Isten megóvja őket, amikor a nagy katasztrófák bekövetkeznek, hirdetik az evangéliumot, lemondva állásukról és családjukról. Ugyanakkor, hogy túléljék, amikor a katasztrófák lesújtanak, gyakran imádkoznak alázatosan Istenhez, remélve, hogy Isten szavai hamarosan valóra válnak, hogy mindaz, amit Isten el akar érni, gyorsan megvalósul, hogy Isten hamarosan dicsőséget nyer és megpihen, valamint hogy hamarosan élvezhetik a mennyek országának áldásait. Az antikrisztusok mindezen nézőpontjaiból, a gyakran hangoztatott szavaikból és imáikból úgy tűnik, hogy az antikrisztusok türelmetlenül várják Isten nagy munkájának befejeződését, és Isten korai megpihenését. Azonban anélkül, hogy az emberek tudnának róla, e remények mögött az antikrisztusok baljós szándékai rejlenek. Abban reménykednek, hogy ilyen imákkal és hamis külsőségekkel elkerülhetik a katasztrófákat, és Istent a menedékükké tehetik. Miközben felkészülnek minderre, azt is remélik, hogy a katasztrófák gyorsan bekövetkeznek, Isten katasztrófákat jövendölő szavai pedig hamarosan valóra válnak. A tűrőképességük határain belül továbbra is árat fizetnek, áldozatot hoznak, szenvednek és kitartanak, ahogy azelőtt is, azon törve a fejüket, hogy mindenki számára látható, jó teljesítményt nyújtsanak. Azt akarják, hogy mindenki elismerje, milyen nagy árat fizettek az evangélium hirdetéséért, mennyi megkülönböztetést és üldöztetést viseltek el, és milyen nagy árat fizettek, miközben erre a napra vártak. Abban reménykednek, hogy Isten, látva a szenvedést, amit elviseltek és az általuk fizetett árat, megkíméli majd őket minden katasztrófától, amikor azok lesújtanak. Ugyanakkor, az általuk megfizetett ár miatt remélik, hogy elég szerencsések lesznek ahhoz, hogy azok közé tartozzanak, akiknek a katasztrófák után jó rendeltetési helyük lesz, és akik áldottak lesznek. Az antikrisztusok mélyen legbelül csendben és észrevétlenül mindezt számítgatják. Végül egy napon, egy kisebb incidens miatt az antikrisztusok visszaesést tapasztalnak, és úgy tűnik, elítélik cselekedeteiket és viselkedésüket. Ez annyit tesz, hogy reményeik és fantáziáik hamarosan darabokra törnek, vágyaik beteljesületlenek maradnak. Ebben a pillanatban mi az első gondolat, ami felmerül az antikrisztusok szívének mélyén? „Annyit adtam, annyit szenvedtem, annyi napon át kitartottam, annyi éven át hittem, mégsem láttam egyet sem valóra válni isten katasztrófákat jövendölő szavai közül. Valóban elhozza majd isten a katasztrófákat? Vajon isten beteljesíti-e valaha is azt, amiért imádkoztunk, és amit vártunk? Pontosan hol van isten? Valóban meg fog menteni minket, vagy sem? Léteznek egyáltalán azok a katasztrófák, amelyekről isten beszélt? Ha nem léteznek, akkor mindannyiunknak egyszerűen el kellene tűnnünk innen. Ebben az istenben nem lehet hinni, nincs isten!” Eddig terjed az antikrisztusok határa. Egy kisebb visszaesés, talán valaki más akaratlan elítélő és leleplező szava rátapint az érzékeny pontjukra, és ekkor dührohamot kapnak, képtelenek visszafogni magukat vagy tovább színlelni. Az első dolog, amit tesznek, hogy őrjöngve kikelnek magukból, és Isten szavaira mutogatva ezt mondják: „Ha a te szavaid nem válnak valóra, ha nem következnek be a katasztrófák, amelyekről beszéltél, akkor többé nem fogok hinni benned. Eredetileg csupán e katasztrófákat jövendölő szavak miatt hirdettem az evangéliumot, fizettem az árat, és tettem a kötelességemet. E szavak nélkül egyáltalán nem hinnék benned! E szavak miatt, a fenyegető katasztrófák miatt hittem, hogy te vagy isten. Most azonban, miután ennyit szenvedtem, a katasztrófák, amelyekről beszéltél, nem következtek be. Annyian vannak a nem hívők között, akik gonosz dolgokat művelnek, és mégsem büntették meg egyiküket sem – egyetlen egyet sem ért katasztrófa közülük. Továbbra is bűnben élnek, élvezik az életüket, miközben én oly sok éven át engedményeket tettem, csak várva azt a napot, amikor a katasztrófákat jövendölő szavaid valóra válnak. De te mit tettél, isten? Türelmetlen várakozásunkat figyelmen kívül hagyva soha, semmilyen jelet vagy csodát nem mutattál, soha nem hoztál le katasztrófákat, hogy láthassuk, hogy megerősítsd hitünket, hogy megerősítsd hűségünket. Miért nem teszel ilyesmiket? Hát nem te vagy isten? Olyan nehéz elhozni a katasztrófákat, hogy megbüntesd ezt a gonosz világot, ezt a gonosz emberiséget? Mi csak meg akarjuk szilárdítani a hitünket e dolgok beteljesedése által, te viszont egyszerűen nem cselekszel. Ha nem cselekszel, akkor többé nem tudunk hinni istenben; semmit sem fogunk tudni nyerni, és nincs értelme hinni istenben. Többé már nem szükséges hinni, nem szükséges, hogy tegyük a kötelességeinket, nincs szükség az evangélium hirdetésére.” Ha egy kis visszaeséssel találkoznak, egy kis viszontagsággal vagy elégedetlenséggel szembesülnek az életben, az antikrisztusok valódi arca és legbelsőbb gondolatai bármikor és bárhol feltárulhatnak, ami meglehetősen félelmetes. Hogy mikor fognak lesújtani a katasztrófák, hogy Isten katasztrófákat jövendölő szavai valóra válnak-e, hogyan és mikor válnak valóra, ezeket mind Isten határozza meg. Amikor Isten ezekről a dolgokról beszél az embereknek, az azért van, hogy méltóságot adjon nekik, hogy emberként kezelje őket – nem pedig azért, hogy az emberek ezeket a szavakat eszközként használják arra, hogy Isten fölé kerekedjenek és megítéljék Őt. Az antikrisztusok tévesen azt hiszik, hogy mivel Isten kimondta ezeket a szavakat, lehetővé kell tennie az emberek számára, hogy még az életük során láthassák ezeket valóra válni; ellenkező esetben Isten szavai üresek lennének. Az az isten, akinek a szavai üressé válhatnak, nem tekinthető istennek, nem méltó arra, hogy isten legyen, és nem méltó arra, hogy az ő istenük legyen; ez az antikrisztusok logikája.
Az antikrisztusok az elejétől a végéig csupán ki akarták használni Isten e katasztrófákat jövendölő szavait. Ezek a szavak inspirálták őket, és arra a gondolatra vezették őket, hogy a jó emberi viselkedésformákat, valamint minden áldozatukat és a hús-vér test szenvedéseit a katasztrófák elkerülésének áldására cseréljék. Egyedüli céljuk mindvégig az volt, hogy elkerüljék a katasztrófákat, és áldásokat kapjanak. Soha nem tekintették igazán Istennek Őt, aki kimondta ezeket a szavakat. Az antikrisztusok kezdettől fogva mindig is szemben álltak Istennel, folyamatosan próbára téve és méricskélve Istent, hogy Isten szavait firtathassák. Ha Isten szavai valóra válnak és szélesítik látókörüket, és ízlésüknek, nézőpontjaiknak és szükségleteiknek megfelelően válnak valóra, akkor Istennek tekintik Istent. Ha viszont ez ellentétes kívánságaikkal, nézőpontjaikkal és szükségleteikkel, akkor Ő, aki ezeket a szavakat mondta, számukra nem tekinthető Istennek. Ez az antikrisztusok nézőpontja. Világos, hogy mélyen legbelül soha nem ismerték el, hogy Isten a Teremtő, és Isten minden dolog feletti szuverenitásának tényét sem ismerték fel. Miután küzdelmek sorozatán mentek keresztül, türelmesen kitartva és megvívva a gondolatok harcát, az antikrisztusok levontak egy tanulságot: „Nem szabad könnyelműen korlátozni isten szavait, és nem szabad isten szavainak beteljesedését könnyelműen és felelőtlenül mérceként használni az ő identitásának és lényegének megítélésére. Még nem edződtünk meg eléggé, és továbbra is folytatnunk kell a kitartást, hogy tágítsuk az elménket. Ahogy a mondás tartja: »Egy miniszterelnök szíve elég nagy ahhoz, hogy hajózni lehessen benne«; »Amíg élsz, remélsz«. Mit számít az, ha ezek a szavak nem válnak valóra? Nem nagy ügy. Ennyi éven át kibírtam; talán ha kibírok még néhányat, isten szavai valóra válnak, én pedig nyerek majd valamit. Csak tűrök még egy kicsit, még egyszer kockáztatok. Nem haragudhatok, különben minden eddigi erőfeszítésem kárba veszne, és minden szenvedés, amit elviseltem, hiábavaló lenne. Az olyan nagy veszteség volna! Ha most felfedném a gondolataimat, és felállnék, hogy tagadjam, kérdőre vonjam és vádoljam istent, az nem lenne okos lépés. Továbbra is árat kell fizetnem, el kell viselnem a nehézségeket, és továbbra is ki kell tartanom. Nem szabad elfelejteni a mondást: »Aki mindvégig kitart, az üdvözül.« Ez a mondás mindenkor érvényes, és a legfőbb igazság marad. Ezt a mondást meg kell tartanom, és állandóan a szívembe vésve kell őriznem.” A negativitás és a csend időszaka után az antikrisztusok végül ismét „felálltak”.
Isten házában végzett kötelességeik során az antikrisztusok mindenféle munkát elvállalnak, miközben különböző szerepekben szolgálnak. Úgy tűnik, hogy kívülről nincs változás, de minél tovább hisznek Istenben, és minél tovább követik Őt, az antikrisztusok belülről annál inkább hibát keresnek Isten katasztrófákat jövendölő szavaiban. Miért van ez így? Minél hosszabb ideje hisznek Istenben, az azt jelzi, hogy annál többet áldoztak fel, annál többről mondtak le, és annál kevésbé van visszaútjuk a szekuláris világba. Ezért az antikrisztusok egyre inkább és tudat alatt így gondolkodnak ezekkel a katasztrófákat jövendölő szavakkal kapcsolatban: „Remélem, hogy mindez igaz. Mindez valóra kell, hogy váljon.” Ezt a „kell”-t és ezt a szilárd meggyőződést tartják az Istenbe vetett igaz hitüknek. Ez az úgynevezett igaz hit készteti őket arra, hogy tegyék kötelességeiket, szenvedjenek és árat fizessenek, kitartsanak, majd még egy kicsit kitartsanak, ahogy a nem hívők mondják: „Mindent kockára kell tenni a győzelemért.” Miközben ragaszkodnak az efféle meggyőződéshez, az antikrisztusok firtatják azt a napot, amikor Isten szavai valóra válnak. Végül elérkezik ez a nap – a világ minden szegletében sorra következnek be a csapások és katasztrófák, különböző országokban, különböző etnikumok körében. Ezek a kisebb-nagyobb katasztrófák sok életet követelnek, megváltoztatják sok ember életkörülményeit, módosítják az ökológiai környezetet, átalakítják a társadalom számos különböző struktúráját és életmódját és így tovább. Mindazonáltal, bármi történjék is, az antikrisztusok szemében Isten szavai egy kis mértékben még mindig megvalósulnak, ami a legnagyobb elégedettséget adó dolog a szívük mélyén. Úgy érzik, hogy ennyi év után nem hiába tartottak ki és vártak, és végre tanúi lehettek annak a napnak és időszaknak, amikor Isten szavai valóra válnak. Ennek ellenére úgy érzik, nem szabad elcsüggedniük vagy feladniuk; továbbra is ki kell tartaniuk és várniuk kell. Mi az, ami mélyen legbelül a leginkább aggasztja az antikrisztusokat, függetlenül attól, hogy mennyire tartanak ki vagy mennyit várnak? A következő: „Az éhínségről, járványokról és földrengésekről szóló jövendölések valóra váltak, de mikor fognak valóra válni a nagy katasztrófákról szóló jövendölések?” Az antikrisztusok egyfelől úgy vélik, hogy Isten szavainak egy része lassan és fokozatosan valóra válik, másfelől viszont kételkednek: „Vajon ezek a csapások nem csupán természetiek? A csapások folyamatosak voltak a történelem során. Vajon e csapások bekövetkezése isten szavainak beteljesülése? Ha nem, akkor mik ezek? Nem szabad így gondolkodnom; isten hívőjének hinnie kell isten szavaiban. De vajon ilyen könnyen beteljesülnek isten szavai? Hogyan csinálta isten? Miért nem láttam, hogy megtette? Miért nem tudok róla? Ha ez isten műve, akkor a híveinek látniuk kellene, istennek látomásokat kellene adnia nekik. Mi azonban nem láttuk isten kezét, sem isten hangját nem hallottuk. Akkor lehetnek-e csupán véletlenek ezek az események? Nem szabad így gondolkodnom; az efféle gondolatok elgyengíthetnek. Továbbra is hinnem kell, hogy mindez isten szavainak beteljesülése; egyszerűen isten szuverenitásaként, isten szavainak valóra válásaként fogadom el, nem pedig véletlenekként. Ily módon nyugodtabb a szívem.” Úgy érzik, hogy így gondolkodni nagyon okos dolog, és jól elemezték a helyzetet, képesek nem kételkedni Istenben, miközben megszilárdítják saját hitüket, valamint lecsillapítják a szívükben lévő túláradó nyugtalanságot és vágyakat is. Miközben ideiglenes engedményeket tesznek és kompromisszumokat kötnek, az antikrisztusok a nagy katasztrófák eljövetelét várják. „Mikor jönnek el a nagy katasztrófák? Amikor eljönnek, a szentek elragadtatnak a levegőbe, de pontosan hol fog ez megtörténni? Hogyan jelenik meg? Felszállnak, vagy isten keze emeli majd fel őket? Amikor bekövetkeznek a nagy katasztrófák, vajon az embereknek még mindig meglesz a fizikai testük? Még mindig a mostani ruháikat fogják viselni? Az összes nem hívő meg fog halni? Miféle állapot vagy helyzet lesz ez? Az emberek számára ez elképzelhetetlen. Jobban teszem, ha egyelőre nem is gondolkodom ezen. Egyszerűen csak el fogom hinni, hogy isten szavai biztosan valóra válnak. De vajon tényleg valóra válhatnak? Mikor jön el az a nap?” Folyamatosan ezeket a kérdéseket teszik fel magukban, újra meg újra kétségeket vetve fel. Mivel ezek a katasztrófák szorosan összefüggenek kilátásaikkal és sorsukkal, valamint közvetlenül kapcsolódnak azokhoz, az antikrisztusok úgy vélik: „Állandóan ébernek kell lennem, ami az arról szóló jövendölésnek a beteljesedését illeti, hogy mikor fognak alászállni a nagy katasztrófák, mindenkor észben kell tartanom, hogy ne szalasszam el az esélyemet és nehogy ne jussak áldásokhoz.” Nos, akkor mi az ő szempontjuk? „Széltében-hosszában hirdetnem kell az evangéliumot, szorgalmasan kell tennem a kötelességeimet, kerülnöm kell, hogy zavarokat vagy bomlasztásokat okozzak, illetve hibákat kövessek el, és kerülnöm kell a feltünést, anélkül, hogy fellengzősen viselkednék. Amíg nem követek el hibákat, és amíg nem zárnak ki a gyülekezetből, addig ennek elégnek kell lennie. Biztosan sikerül majd eljutnom a menedékhelyre; ez isten ígérete – ki vehetné ezt el tőlem?” Amikor fokozatosan alászállnak a kisebb csapások, és az egész emberiséget csapások sújtják, az antikrisztusok mélyen belül békére és egy bizonyos fokú nyugalomra lelnek. Ugyanakkor nagyon várják a nagy katasztrófák eljövetelét, valamint a szentek elragadtatásának napját. Mindezek ellenére az antikrisztusok továbbra is firtatják Isten katasztrófákat jövendölő szavait. Isten szemében az ilyen firtatás hasonló a Sátán általi firtatáshoz. Ő ezt kételkedésként, tagadásként, rágalmazásként és Isten helyességének elemzéseként látja. Ez Isten identitásának megkérdőjelezése, és Isten hatalmának, mindenhatóságának, valamint Isten hűségének kétségbe vonása. Isten nem engedi, hogy ilyen dolgok megtörténjenek, azt sem engedi, hogy ilyen emberek létezzenek, és az ilyen embereket biztosan nem fogja megmenteni. Az antikrisztusok úgy vélik, hogy a titokban kieszelt és szívükben kiszámított ellenintézkedéseik a legokosabbak és a legrejtettebbek. Nem is sejtik, hogy Isten látja minden gondolatukat, és elítéli őket. Isten ezt mondja: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:22-23). Isten a szívében csöndesen ezt mondja ezeknek az embereknek: távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Firtatjátok a cselekedeteimet, firtatjátok a szavaimat. Az ilyen emberek soha nem üdvözülhetnek. Az, hogy az antikrisztusok Isten katasztrófákat jövendölő szavainak valóra válását követendő célként és Isten helyességének vizsgálatára szolgáló mérceként kezelik, félelmetes dolog; ezenfelül gonosz cselekedet is.
Arra vonatkozóan, hogy valóra válnak-e Isten szavainak bizonyos aspektusai, hogyan válnak valóra, mikor és hol válnak valóra, Istennek megvannak a Maga útjai. Csakis Isten kegyelme részesíti az embereket abban a nagy szerencsében, hogy hallhatják ezeket a szavakat Istentől. Isten célja e szavak kimondásával nem az, hogy az emberiség Isten megkötözésére, Isten helyességének vizsgálatára, illetve Isten identitásának igazolására használja fel azokat. Isten ezeket a szavakat csak azért mondja, hogy közölje az emberiséggel, hogy Ő ilyen dolgokat fog tenni, azonban Isten soha senkinek nem mondta: „Így fogom tenni, ezekkel az emberekkel, ebben az időben és ilyen módon.” Azokban a dolgokban, amelyeket Isten nem közölt az emberiséggel, egyértelmű jelzés van: az emberiségnek nem kell tudnia, és nem is alkalmas arra, hogy tudja. Ezért, ha az emberek mindig firtatni próbálják ezeket a kérdéseket, mindig mélyre ásnak, mindig arra akarják használni ezeket a dolgokat, hogy Isten fölé kerekedjenek, hogy megítéljék és elítéljék Őt, akkor az emberiség észrevétlenül szemben fog állni Istennel, amikor ezek a jelenségek bekövetkeznek. Amikor szemben állsz Istennel, Isten többé már nem tekint téged emberi lénynek. Akkor mi vagy? Isten szemében Sátán, ellenség, ördög vagy. Ez Isten természetének az a része, amely nem tűri, hogy az ember megsértse. Ha az emberek ezt nem értik meg, és gyakran problémát csinálnak az Isten által megjövendölt szavakból, megpróbálnak Isten fölé kerekedni, akkor hadd mondjam el neked, hogy ez kacérkodás a halállal. Az embereknek mindenkor tudniuk kell, kik ők, és hogy milyen módon, miféle értelemmel és milyen szemszögből kell bánniuk Istennel és mindennel, ami Istennel kapcsolatos. Amint az emberek elveszítik teremtett lényi identitásukat és pozíciójukat, a lényegük megváltozik. Ha állattá válnál, Isten talán figyelmen kívül hagyna téged, mivel jelentéktelen lennél. Ha viszont ördöggé és egy Sátánná válnál, akkor veszélyben lennél. Az ördöggé és Sátánná válás azt jelenti, hogy Isten ellenségévé válsz, és akkor soha nem lesz reményed az üdvösségre. Ezért itt el szeretném mondani mindenkinek: ne firtassátok Isten cselekedeteit, ne firtassátok Isten szavait, ne firtassátok Isten munkáját, és ne firtassatok semmit, ami Istenre vonatkozik. Te ember vagy, teremtett lény, ezért ne elemezd Isten helyességét. Ne tekintsd Istent az elemzésed és átvizsgálásod tárgyának, sem pedig a firtatásod tárgyának. Teremtett lény vagy, ember vagy, így Isten a te Istened. Amit Isten mond, azt kell elfogadnod. Bármit is mond neked Isten, azt el kell fogadnod. Azzal kapcsolatban pedig, amit Isten nem mond el neked – a misztériumokat és próféciákat érintő dolgokat, az Isten identitására vonatkozó dolgokat –, egy dolog biztos: neked nem kell tudnod ezeket. Ezek ismerete nem válik majd az életedbe való belépésed hasznára. Annyit fogadj el, amennyit meg tudsz érteni. Ne hagyd, hogy ezek akadállyá váljanak a beállítottságbeli változásra, valamint az üdvösségre való törekvésedben. Ez a helyes út. Ha valaki szemben áll Istennel, és folyamatosan firtatja az Istennel kapcsolatos dolgokat, és ha kitartóan elutasítja a változást, makacsul tovább folytatja, továbbá ilyen módon és ilyen hozzáállással bánik Istennel, akkor reménye a megmenekülésre nagyon csekély lesz. Az antikrisztusok firtatják Isten katasztrófákat jövendölő szavait – zárjuk le itt a beszélgetésünket erről a pontról. Most pedig térjünk át a következő tételre.
The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.