2. Isten embereket átkozó és büntető szavainak firtatása

A második pont az, hogy az antikrisztusok firtatják Isten embereket átkozó és büntető szavait. Az antikrisztusok ugyanazt a nézetet és álláspontot képviselik az Isten szavaiban említett átkokkal és büntetésekkel szemben, mint az első pont esetében. Hogyan firtatják az ilyen szavakat? Amikor látják, hogy Isten szavai mely típusú embereket szándékozzák átkozni és mely típusú embereket szándékozzák büntetni, hogy milyen szavakat mondott Isten az ilyen emberek megátkozására, hogy milyen módon bünteti meg Isten az ilyen embereket, valamint milyen módszereket és szavakat használ Isten az ilyen típusú emberek megátkozására, akkor elkezdik megfigyelni a mindennapi életükben, hogy miként valósulnak meg Istennek ezek a szavai, és hogy megvalósultak-e már. Van például egy gyülekezeti vezető, aki elsikkasztja Isten házának pénzét, önkényesen gyötri és elnyomja a testvéreket, zsarnoki és vakmerő módon viselkedik a gyülekezetben, alapelvek nélkül tevékenykedik, nem keresi Isten szándékait, és nem működik harmonikusan együtt másokkal. Isten szavai azt állítják, az ilyen típusú emberekre átkok és büntetések várnak. Egy antikrisztus észrevételezi: „Isten nem szereti az ilyen embereket, visszautasítja őket. De vajon hogyan utasítja vissza ezt az embert? Az illető minden nap meglehetős kényelemben él, és elnyomja a testvéreit, anélkül, hogy megfeddnék; a testvérek pedig kénytelenek ezt elviselni. Hogyan válnak akkor valóra istennek ezek a szavai? Nem látom, hogyan válhatnának valóra; lehet, hogy az csupán egy mondás, hogy isten megátkozza az ilyen embereket. Isten szavainak tekintéllyel kellene bírniuk, és miután isten szól, az emberek szívének kényelmetlenül és megfeddve kellene éreznie magát. Meg kell figyelnem és látnom kell, hogy kényelmetlenül érzi-e magát a szívében, el kell beszélgetnem vele, és ki kell ezt puhatolnom.” Így az antikrisztus megkérdezi az illetőt: „Hogyan éled meg a dolgokat mostanában?” „Elég jól. Isten vezet minket. A gyülekezeti élet nem rossz, minden testvér a helyes útra lépett, mindannyian szeretik olvasni isten szavait, és az evangéliumi munka is jól halad.” „Amikor a munka nem halad simán, nem érzed magad levertnek? Nem válsz negatívvá? Isten megfegyelmez téged? Érzel szemrehányást magadban?” „Nem, miért kellene szemrehányást éreznem, amikor a munka olyan jól megy? Bármi történik, isten megáld engem.” Az antikrisztus ezt gondolja: „Isten nem átkozta meg az ilyen embert, vagyis nem valósultak meg azok a szavak, amelyeket isten a gonosz emberek megátkozásáról, az istennek ellenálló emberek megátkozásáról mondott! Ez a vezető olyan nyilvánvalóan istennek ellenálló és az egyház munkáját megzavaró tetteket követett el; isten átkainak le kellett volna szállniuk rá. Hogy lehet, hogy ez nem történt meg? Nehéz megállapítani, hogy isten embereket átkozó szavai megvalósulhatnak-e vagy sem, ezért folytatom a megfigyelést.” Van egy mondás Isten szavaiban: „Az ellenállás halálhoz vezet!” Az antikrisztus nézőpontja szerint sok olyan ember van, aki ellenáll Istennek. Például egyesek, amikor először kerültek kapcsolatba Isten munkájának jelenlegi szakaszával, és nem értették az igazságot, szóltak néhány káromló és rágalmazó szót Isten ellen, elutasítva Isten munkájának e szakaszát. Az antikrisztus ezt gondolja magában: „Ezek azok az emberek, akik ellenállnak istennek? Ha igen, isten szavai szerint, az ellenállás halálhoz vezet. Ennyi év után azonban úgy tűnik, hogy senki sem halt meg ezek közül az emberek közül; isten szavai nem váltak valóra! Ha nem is halnak meg, ezeknek az embereknek legalább törött karral vagy hiányzó lábbal kellene rendelkezniük, vagy valamilyen szerencsétlenséget kellene elszenvedniük otthon, mint amilyen egy családtag halála, a házuk összedőlése, vagy egy autóbaleset. Egyik sem történt meg ezek közül a szerencsétlenségek közül, hogyan mondhatják tehát, hogy az ellenállás halálhoz vezet? Talán gyenge a megértési képességünk, és még mindig nem tudjuk, hogyan válnak valóra és valósulnak meg isten szavai. Hogy valóra fognak-e válni isten szavai vagy sem, az emberek nem tudják; ezt nehéz megmondani.” Az antikrisztus ezeken a megfigyelhető tényeken, saját mentális elemzésén, valamint saját „egyedi” perspektíváján keresztül szemléli, hogy Istennek ezek a szavai valóra válnak-e vagy sem, és hogyan válnak valóra. Mindig hatalmas kérdőjelet tesz e kérdés mögé; nem ismeri e kérdés végső kimenetelét, nem tudja, hogyan magyarázza ezeket az eseményeket, illetve hogyan fogja fel ezeket a jelenségeket. Természetesen gyakran imádkozik ezért: „Ó, istenem, kérlek, világosíts meg engem, hadd értsem meg, hogyan átkozod és bünteted meg az embereket, és hogyan válnak valóra a szavaid, hogy olyan szívet tudjak kimunkálni, amely fél téged, hogy rettegjek tőled, és ne tegyek olyan dolgokat, amelyek ellenállnak neked.” Hasznos ez az ima? Vajon Isten meghallgatja? (Nem.) Isten még csak nem is törődik vele; úgy tekint ezekre az imákra, mint a legyek és bogarak értelmetlen zümmögésére. Miért nem hallgatja meg Isten az ilyen imákat? Azért, mert az antikrisztus minden kiejtett mondata tele van próbára tevéssel, provokációval, rágalmazással és istenkáromlással. Mert, noha Isten nem sújtott le rá nyíltan, illetve nem ítélte el, Isten szemében mindaz, amit az ilyen ember tesz, a gondolatai, nézetei és álláspontja elítélendő. Az antikrisztus ezen megnyilvánulásai mind rejtve vannak a szívében; ezeket a dolgokat lopva teszi, és titokban firtatja ezeket a dolgokat. Természetesen a szívében Isten is elítéli és megátkozza őket.

Ami Isten embereket átkozó és büntető szavait illeti, az antikrisztusok nem hisznek bennük és nem értik meg őket; gyakran vizsgálódnak és elemeznek: „Pontosan hogyan válnak valóra ezek a szavak? Tényleg valóra válhatnak? Ki számára válnak valóra? Vajon azok, akiket isten megátkoz és megbüntet, valóban részesülnek átkokban és büntetésben? Látható ez emberi szemmel? Vajon istennek nem kellene mindezt láthatóvá tennie az emberi szem számára?” Szívükben állandóan ezeken a kérdéseken töprengenek, és úgy kezelik őket, mint mindennapi életük jelentős és fontos kérdéseit. Amikor csak idejük vagy lehetőségük van rá, ezeken töprengenek. Amennyiben megfelelő a környezet, és ilyen események történnek, illetve amennyiben ilyen témákról van szó, az álláspontjuk és a nézőpontjuk egyértelműen feltárul. Átvizsgálják és megrágalmazzák Isten e szavait, emberi szemszögből és emberi módon próbálják megérteni e szavakat, miközben azt is próbára teszik, hogy megvalósíthatók-e ezek a szavak, hogy váltak-e már valóra a mindennapi életben, és lettek-e gyakorlati hatásaik. Miért teszik ezt? Miért tudnak a szívükben tépelődni és fáradhatatlanul töprengeni ezeken a dolgokon? Mert bármennyi igazságot is fejezzen ki Isten, az antikrisztusok szívében ezek nem elegendőek ahhoz, hogy bizonyítsák Isten identitását vagy lényegét. Az egyetlen dolog, ami bizonyítani tudja Isten identitását és lényegét, az, hogy valóra válnak-e és megvalósulnak-e Isten szavai. Más szóval, az egyetlen kritériumuk arra, hogy próbára tegyék Isten identitását és lényegét, az, hogy Isten szavai megvalósulnak-e és valóra válnak-e. Hasonlóképpen, az, hogy Isten embereket átkozó és büntető szavai valóra válnak-e, szintén kritériumukká vált Isten identitásának és lényegének próbára tevésében. Ez az antikrisztusok legfontosabb gondolata és nézőpontja Isten mérésére. Az antikrisztusok emberi nézőpontokat és megértési módszereket használva, valamint az emberi értelemre támaszkodva teszik próbára és értékelik Isten embereket átkozó és büntető szavait. Amikor semmiképpen sem látják a tényeket, és nem azt a látványt látják, amit látni szeretnének, a szívükben újra meg újra megtagadják Isten identitását és lényegét. Minél kevesebbet látnak, annál jobban tagadják Istent, és annál jobban kételkednek abban, hogy megérte-e, amit befektettek és feláldoztak. Amikor azonban az antikrisztusok tanúi lesznek annak, hogy Isten házában egyes gonosz emberek, akik rágalmazzák Istent vagy megzavarják Isten házának munkáját, illetve akik káromolják Istent és ellenállnak Neki, különböző mértékű büntetésben vagy átokban részesülnek, és látják, mi lesz ezekkel az emberekkel, akkor félelemmel vegyes tisztelettel tekintenek Istenre, és hirtelen úgy érzik: „Isten valóban félelmetes. Bármit is mond, az megvalósul. Az a nő korábban jól volt, és hirtelen meghalt, mert éppen tegnap szidalmazta istent! Egy másik ember, aki bivalyerős volt, hirtelen megbetegedett, mert jelentős veszteségeket okozott isten háza munkájának, és még csak el sem ismerte, így kiérdemelte isten átkait. Valaki más családját szerencsétlenség érte, mert az illető valamilyen gaztettet követett el, és gonosz cselekedeteket hajtott végre a gyülekezetben, és azóta nincs békesség az otthonában. Egy másik ember, aki mindig is káromlóan beszélt istenről, most megőrült, és azt állítja magáról, hogy ő isten. Ez démonok általi megszállás; isten átadta őt a Sátánnak, és a tisztátalan démonok lakhelyére űzte. Az, hogy a férfi gonosz szellemek megszállásától szenvedjen, nem olyasmi, amit emberek előidézhetnek; csak istennek van hatalma ezt megtenni. Isten szuverén módon uralkodik mindenek felett – ő adta át az illetőt a gonosz szellemeknek, azok pedig megszállták őt, ami miatt elvesztette az eszét és a szégyenérzetét, és meztelenül rohangált az utcákon. Nézd meg, mi lett ezekből az emberekből, milyen büntetéseket és átkokat szenvedtek el; mit tettek mindannyian?” Miután összefoglalták, az antikrisztusok szíve kihagy egy ütemet: „Ezek közé az emberek közé tartoznak azok, akik nyíltan szidalmazzák istent, akik nyíltan káromolták és elítélték istent, valamint azok, akik szándékosan zavart és bomlasztást okoztak isten házában. Úgy tűnik, semmi jó nem származik abból, ha valaki isten ellen fordul! Isten igazán félelmetes! Ha megsértesz másokat, ők nem sokat tehetnek veled, ha viszont istent sérted meg, az súlyos dolog. Felelősséget kell vállalnod a viselkedésedért; túlságosan nagy az ár! A legkevesebb, hogy megőrülhetsz, és isten átad majd a tisztátalan démonoknak, ami minden bizonnyal azt jelenti, hogy a pokolra jutsz; a legrosszabb esetben isten megsemmisíti a hús-vér testi létezésedet ebben az életben, elpusztít téged, az eljövendő világban pedig – ez egyértelmű – nem lesz rendeltetési helyed, nem leszel képes belépni a királyságba, és nem kapsz áldásokat. Abból ítélve, hogy milyen változatos módokon álltak ellen istennek, nekem óvatosabbnak kell lennem, és le kell fektetnem néhány alapelvet magamnak. Először is, nem szabad nyíltan szidalmaznom istent; ha muszáj, akkor csendben, a szívemben kell ezt tennem. Másodszor, még ha van is bennem vágy és törekvés arra, hogy isten legyek, ezt nem fedhetem fel, és nem hagyhatom, hogy mások megtudják. Harmadszor, meg kell fékeznem a viselkedésemet és a mozdulataimat, nem szabad olyasmit tennem, ami bomlasztást okoz. Ha veszteségeket okoznék isten háza munkájában, és feldühíteném istent, az rettenetes lenne! Enyhébb esetben életemet veszthetem, súlyosabb esetben átkozottá válnék, a feneketlen mélységbe esnék, és ezzel végem lenne.” Amikor az antikrisztusok látják ezeket a dolgokat megtörténni, úgy érzik, Isten szavai valóra váltak, és Isten olyan nagy és félelmetes. Isten nagyságát és félelmetes voltát ezeken az eseményeken keresztül értik meg és ismerik el. Vajon mindezek nem az antikrisztusok szívében zajló gondolatmenetek? Azok a cselekvési alapelvek pedig, amelyeket e dolgok láttán összegeztek, nem belső világuk tevékenységei? Mindaz, amit a szívükben Isten irányában tesznek, firtatásként ismeretes.

Az antikrisztusok nem mondják ki nyíltan, hogy „isten nem átkozza meg az embereket, isten szavai nem váltak valóra”, és azt sem mondják nyíltan, hogy „isten megbüntette X. Y.-t, isten megátkozta X. Y.-t. Isten szavai valóra váltak, isten tényleg nagy”. Ehelyett a szívük mélyén ármánykodnak, tervezgetnek és elmélkednek ezekről a dolgokról. Mi a céljuk az elmélkedéssel? Azon gondolkodnak, mit tegyenek, ha Isten szavai valóra válnak, és mit tegyenek, ha Isten szavai nem válnak valóra, illetve nem valósulnak meg. Firtatásuk célja nem az, hogy megértsék Isten cselekedeteit, nem az, hogy megértsék Isten természetét, az pedig még kevésbé, hogy elnyerjék az igazságot és megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek –, inkább az, hogy emberi módszereket és stratégiákat alkalmazva foglalkozzanak mindezekkel a kérdésekkel, és nézzenek szembe Isten átkaival és büntetésével. Ezen mesterkednek szívükben az antikrisztusok. Bizonyíthatja-e ez az Isten szavaira irányuló gondolatmenet, hogy ellenségesek Istennel szemben? Bizonyíthatja-e, hogy folyamatosan rágalmazzák és káromolják Istent? (Igen.) Teljes mértékben! Ezt teszik az antikrisztusok. Ha Isten szavai valóra válnak, készen állnak az ellenintézkedéseikkel; ha az Ő szavai nem válnak valóra, arra is megvannak az ellenintézkedéseik – ellenintézkedéseik annak függvényében változnak, hogy valóra válnak-e Isten szavai vagy sem. Ha valóra válnak Isten szavai, akkor az antikrisztusok megfelelően viselik magukat, körültekintéssel vesznek részt az Isten házán belüli feladatokban, a háttérben maradnak, nem elbizakodottak vagy arcátlanok, és óvatosak maradnak, nehogy valami rosszat tegyenek. Ha Isten szavai nem válnak valóra, akkor látványosan felületesen fognak viselkedni. Bármelyik esetben, akár úgy tűnik szemükben, hogy Isten szavai valóra válnak, akár úgy, hogy nem, a szívük soha nem fogja igazán Istennek tekinteni Istent, soha nem tudják teljesen átadni szívüket Istennek. Kötelezettségeiket és tetteiket nem szívből hajtják végre, hanem cselszövésekkel, trükkökkel, színleléssel, megtévesztéssel, leplezéssel és elhallgatással végzik. Amit a szívük mélyén gondolnak, amin tűnődnek, és amiben kételkednek, azt soha nem osztják meg nyíltan másokkal vagy Istennel. Ehelyett makacsul a saját gondolataikat és elgondolásaikat tartják az igazságnak, a megvalósítandó és gyakorlandó helyes és jó iránynak és célnak. Az antikrisztusok szemében nagyon fontos, hogy valóra válnak-e Isten embereket átkozó és büntető szavai, mivel ez határozza meg, hogyan cselekszenek és viselkednek a mindennapi életben, hogyan kezelik a munkát, és hogyan bánnak a testvérekkel; azt is ez dönti el, hogy milyen viselkedéseket tárnak fel, valamint milyen cselekedeteik és megnyilvánulásaik vannak. Amikor valóra válnak Isten szavai, az antikrisztusok helyesen és jámboran viselik magukat, megfékezve tevékenységeiket, igyekeznek semmi olyat nem tenni, ami zavart vagy bomlasztást okoz, és igyekeznek nem mondani olyan szavakat, amelyek bomlasztanak vagy megzavarnak, amelyek rágalmazzák Isten szavait, vagy amelyek az Ő munkáját rágalmazzák. Ha Isten e szavai nem válnak valóra, akkor bátran, minden aggály nélkül megítélik és elítélik Isten munkáját. Ily módon az antikrisztusok szívük mélyén folyamatosan ellenkeznek Istennel és zúgolódnak Ellene – vajon lehetséges lenne, hogy ne fedjék fel és ne iktassák ki őket? Ez a hozzáállásuk, beállítottságuk és lényegük olyan, mint Isten igazi ellenségéé. Noha az antikrisztusok nem tehetnek meg bármit, amit akarnak, egyáltalán nem titkolják, hogy mit gondolnak, mit terveznek, mit latolgatnak, illetve milyen nézőpontjaik vannak a szívük mélyén, mivel nem félnek Istentől. Mi az oka annak, hogy nem félnek Istentől? Nem hisznek Isten létezésében, és azt sem hiszik, hogy Isten az ember szívének legmélyét figyeli. Ezért az antikrisztusok logikája szerint a túlélés legzseniálisabb stratégiája a következő: „Amit teszek, és amit cselekszem, ami látható mások számára, az mércévé válhat annak megítélésére, hogy milyen ember vagyok. Azt viszont, hogy mit gondolok a szívemben, hogyan tervezem és szándékozom, milyen a belső világom, hogy rágalmazom és káromolom-e istent, elítélem-e istent, vagy hiszek-e istenben és dicsérem-e istent – ha nem mondom ki, egyikőtök sem fogja megtudni. Sok szerencsét az elítélésemhez! Ha nem beszélek, még csak nem is remélheti egyikőtök sem, hogy megtudja, mit gondolok, vagy mit tervezek a szívemben, illetve hogy milyen a hozzáállásom és a nézőpontom istenhez, és senki sem vádolhat engem semmilyen bűnnel.” Ez az antikrisztusok terve. Úgy vélik, ez a viselkedés legmagasabb alapelve az emberek közötti élet és cselekvés során. Amíg nem rossz a viselkedésük, és tetteikben nincsenek hibák, addig senki sem szólhat bele abba, hogy mit gondolnak a szívükben. Hát nem nagyon okosak az antikrisztusok? (Nem.) Miben mutatkozik meg, hogy nem okosak? Annyira jól álcázzák magukat. Amikor imádkoznak, az utcasarkokon teszik, a mások előtt mondott szavaik pedig mind helyesek, lehetetlen bennük hibát találni. Minél tovább hisznek, annál szellemibbé válnak. Amit a szívükben valójában gondolnak, azt csak zárt ajtók mögött, a családjuknak mondják, egyesek pedig még a családjuknak sem mondják el, így senki sem képes átlátni rajtuk. Egy dologról azonban elfeledkeznek: mire jó az, hogy az emberek átlátnak-e rajtuk vagy sem? Nincs jelentősége; egyetlen ember sem dönthet egy másik ember sorsáról. Nem számít, hogy az emberek átlátnak-e rajtuk vagy sem; ez lényegtelen, és nem dönt el semmit. Ami fontos, hogy Isten nemcsak az emberek külső viselkedését nézi, hanem a szívük mélyét is figyeli. Pontosan amiatt, hogy nem hiszik, és nem tudják, hogy Isten megfigyeli az ember szívének legmélyét, az antikrisztusok ostobán és abszurd módon azt gondolják: „Senki sem szólhat bele abba, hogy mit gondolok a szívemben, sem az emberek, sem isten.” Isten képes megfigyelni az ember szívének legmélyét, így a gondolataid kapcsolatban vannak Isten rólad alkotott meghatározásával. Isten nem csupán a külső viselkedésük alapján ítéli el az embereket, hanem ami még fontosabb, a belső gondolataik alapján. Ebben mutatkozik meg az antikrisztusok ostobasága; miközben Isten szavait firtatják, megfeledkeznek egy fontos dologról: Isten titokban a gondolataikat is figyeli. Firtatják, hogy valóra válnak-e Isten szavai, és arra a következtetésre jutnak, hogy meg kellene tagadniuk Isten szavait és az Ő létezését. Isten, ahogy titokban figyeli őket, a szívük mélyén látja hozzáállásukat Istenhez és Isten szavaihoz; minden bizonyítékát látja annak, hogy rágalmazzák és káromolják Istent, tagadják és elítélik Istent, és megfigyeli azt a külső viselkedést is, amelyet mindezen gondolatok és nézőpontok befolyása alatt tanúsítanak. Gondolataik és viselkedésük alapján Isten végső soron miként határozza meg az ilyen embert? Antikrisztusként, Isten ellenségeként, akit soha nem lehet megmenteni. Ez az eredmény. Okosak-e az antikrisztusok? Távol állnak attól, hogy okosak legyenek; romlásba vitték magukat. Úgy hiszik, hogy különösen képesek a gondolkodásra, hogy gondolkodásuk nagyon logikus, és hogy különösen ügyesek a cselszövésben. A cselszövést követően olyan ellenintézkedéseik és módszereik vannak a különböző váratlan eseményekre és mindenféle dologra, amit Isten tesz, amelyek mindig a legjobb eredményekhez és nyereségekhez vezetnek. Gyakran önelégültek és csodálják magukat, nagyra becsülve saját képességeiket és készségeiket. Úgy vélik, hogy ők a legokosabb emberek a világon: képesek megérteni, mi Isten szavainak forrása, kire irányulnak, mi az összefüggés Isten szavai mögött, milyen magatartást kell tanúsítaniuk, miután Isten szavai valóra válnak, és milyen ellenintézkedéseket kell alkalmazniuk, ha Isten szavai nem válnak valóra. Gyakran gratulálnak maguknak, amiért olyan okosak és tökéletesek, amiért intelligensebbek, mint az átlagember. Mi az, amiért gratulálnak maguknak? Úgy érzik, nagyon izgalmas Istent átvizsgálni, elemezni, Vele vitatkozni, és firtatni Isten szavait a szívük mélyén, ez olyasvalami, ami azt érezteti velük, hogy nagyszerűen teljesítettek. Ezért igazán csodálják magukat, és gratulálnak maguknak, amiért ilyen emberek. Hát nem ostobák az antikrisztusok? A másokkal való vitatkozás valóban segíthet neked eldönteni, hogy melyikőtök a felsőbbrendű, sőt még a saját előnyödet és létezésedet is éreztetheti veled. Amikor azonban Istennel vitatkozol, firtatod Isten szavait, Isten cselekedeteit, mindent, amit Isten tesz, azt minek nevezik? És milyen következményekkel jár? Ez kacérkodás a halállal! Firtathatod a filmsztárokat, énekeseket, hírességeket, nagy alakokat – bárkit, de akit semmiképpen sem szabad firtatnod, az Isten. Ha ezt teszed, akkor rossz célpontot választasz a firtatásodhoz. A fejlett információk és az információáramlást elősegítő sokféle eszköz mai világában egy másik ember hollétének, gondolatainak, nézeteinek és mindennapi életének firtatása talán nem tekinthető szégyenletesnek. Azonban egy olyan ember számára, aki hisz Istenben és követi Őt, aki naponta felemeli, eszi és issza Isten szavait, folyamatosan firtatni Isten minden tettét, minden szavát és minden munkáját a szívében, felháborító ellenszegülés! Az embereknek romlott beállítottságaik vannak; amikor Isten előtt felfeded romlottságodat, Isten biztosíthatja számodra az igazságot, hogy megértsd és megismerd, időt adva neked az átalakulás elérésére. Isten megbocsáthatja az emberek romlottságát, vétkeit és bűneit, és nem fog emlékezni rájuk. Az egyetlen dolog, amit Isten nem tud megbocsátani vagy eltűrni, az az, hogy az antikrisztusoknak egyáltalán nincs alávetett szívük, hogy mindig átvizsgálják Istent, valamint azt, hogy állandóan, folyamatosan firtatják Isten munkáját és Isten szavait, minden időben és minden helyen. Mit próbálsz tenni? Isten helyességét akarod próbára tenni? Mit gondolsz, kinek a számára végzel átvilágítást? Annak forrását és indítékát akarod elemezni, hogy miért teszi Isten ezeket a dolgokat? Mit gondolsz, ki vagy te? Mindezek után még mindig nem tartod magad kívülállónak? Lehet-e Isten a firtatásod tárgya? Lehet-e Isten az átvizsgálásod tárgya? Az, hogy elfogadod Isten átvizsgálását, elfogadod Isten vezetését, elfogadod Isten ítéletét és fenyítését, elfogadod, hogy Ő megmetsz, és minden ilyen pozitív gyakorlatot, amely beállítottságbeli változással jár – ezek indokoltak. Még ha néha félreérted is Istent, amikor gyenge és negatív vagy, és panaszkodsz Istenre, Isten akkor sem veti ezt a szemedre, és nem ítél el téged. Van azonban egy dolog: mindig firtatod Istent, mindig megpróbálod tisztán látni Isten szavainak és munkájának helyességét – ez olyasmi, amit Isten egyáltalán nem fog megbocsátani vagy tolerálni; ez Isten természete. Az igazán romlott emberek nem vadállatok; nem szegülnek így szembe Istennel, nem rendelkeznek ilyen nézőpontokkal és hozzáállással sem, és nem bánnak így Istennel. Csupán egy dolog, egy szerep létezik, amely arcátlanul és nyilvánosan szembe tud szállni Istennel, ez pedig a Sátán. Isten nem emlékszik az emberek vétkeire és romlottságára, viszont a Sátán Isten elleni szembeszegülését, szembenállását, káromlását és rágalmazását Isten soha nem fogja megbocsátani. Isten csak a romlott embereket menti meg, a Sátánt nem. Az antikrisztusok, akik természetükben változatlanok, és antikrisztusi lényeget birtokolnak, képviselhetik a Sátánt, szembenállva Istennel a Sátán helyett, firtatva Isten szavait. Milyen Isten hozzáállása velük szemben? Átkozó és elítélő. Az antikrisztusok nem tehetnek mást, mint hogy így cselekszenek, és a halállal kacérkodnak.