III. Isten szavainak megvetése

Ma az antikrisztusok különböző megnyilvánulásainak tizedik tételéről – megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit – folytatjuk a beszélgetést, a harmadik részre összpontosítva, vagyis hogy megvetik Isten szavait. A legutóbbi összejövetelen ennek a résznek két aspektusáról beszélgettünk. Mi volt ez a kettő? (Az első az volt, hogy az antikrisztusok önkényesen meghamisítják és értelmezik Isten szavait. A másik az volt, hogy az antikrisztusok elutasítják Isten szavait, amikor azok nincsenek összhangban az elképzeléseikkel.) Mindkét aspektus arra vonatkozik, hogy az antikrisztusok megvetik Isten szavait. Az, hogy az antikrisztusok megvetik Isten szavait, többféleképpen is megnyilvánul; összefügg a lényegükkel, az Istenhez való hozzáállásukkal, valamint azzal, ahogyan minden Istennel kapcsolatos aspektussal bánnak. Isten szavai széles körű tartalmat ölelnek fel, ezért az antikrisztusok Isten szavai iránti megvetése nem egyszerűen csak egy hozzáállás, amit az Ő szavaival szemben tanúsítanak. Az, hogy miért vetik meg az Ő szavait, sokrétű, nem egyetlen okra vezethető vissza. A legutóbbi összejövetelen annak két konkrét megnyilvánulásáról beszélgettünk, hogy az antikrisztusok miként vetik meg Isten szavait. Ma egy másik megnyilvánulásról fogunk beszélgetni.

C. Az antikrisztusok azt firtatják, hogy valóra válnak-e Isten szavai

Az antikrisztusok megvetik Isten szavait – van-e igazi meggyőződésük abban, amit Isten mond, minden Isten által kimondott tartalomban? (Nincs.) Erre tényleges bizonyíték is van. Nem hisznek igazán, hogyan viszonyulnak tehát ahhoz, hogy Isten minden kimondott szava megfelel-e a valóságnak, hogy valóra válhat-e, illetve hogy tényszerű-e? Vajon igazán hisznek, vagy szívükben kételkednek és tétován figyelnek? Határozottan kételkednek és tétován figyelnek a szívükben. Ma az antikrisztusoknak erről a megnyilvánulásáról fogunk beszélgetni: azt firtatják, hogy valóra válnak-e Isten szavai. Mit jelent az, hogy „firtatják”? Miért a „firtatni” kifejezést használjuk? (Istenem, a firtatás azt jelenti, hogy titokban megfigyelni, leskelődni.) Ez a magyarázat alapvetően helyes. Most már mindenki érti a „firtatni” jelentését; ez azt jelenti, hogy titokban nézni és tétován megfigyelni, lopva nézelődni anélkül, hogy mások észrevennék, az árnyékban tevékenykedni, nem nyíltan vagy mások szeme láttára, nem engedve, hogy mások lássák; ez egy kicsinyes manőver. Nyilvánvaló, hogy az ilyen manővert végrehajtó személy nem nyilvánosan, hanem titokban cselekszik. Tehát e megnyilvánulások és magyarázatok alapján miféle viselkedés az, amikor az antikrisztusok firtatják Isten szavait? (Az igazság megvetése.) Mi teszi nyilvánvalóvá, hogy ez az igazság megvetése? Az antikrisztusok miért nem tudják egyszerűen csak nyíltan, igazolhatóan és nyilvánosan olvasni Isten szavait? Miért firtatják őket? A firtatás valóban egyfajta cselekvés? A magyarázatából egyértelmű, hogy a firtatás nem olyasmi, amit nyíltan tesznek; nem olyasmi, amit a külső megjelenésből, az arckifejezésekből vagy tettekből fel lehet ismerni. Ehelyett mindezek a gondolatok rejtve vannak, őrizve a szívben, mások számára észrevehetetlenül, arckifejezésükből és tetteikből pedig nehéz tisztán látni, hogy mit gondolnak – ezt nevezik firtatásnak. Ez egy olyan hozzáállás Isten szavaihoz, amely nyíltan nem jelenhet meg a nyilvánosság előtt; egyértelműen helytelen. Olyan hozzáállás, amely egy harmadik fél szemszögéből, ellenséges nézőpontból, a tétova megfigyelés, az átvizsgálás, a kétely és az ellenállás szemszögéből bánik Isten szavaival. Elmondható-e ezekből a viselkedésformákból, hogy az, hogy az antikrisztusok azt firtatják, valóra válnak-e Isten szavai, Isten szavai megvetésének olyan megnyilvánulása, amelynek komoly a természete? (Igen.) Az, hogy az antikrisztusok azt firtatják, hogy Isten szavai valóra válnak-e, beállítottságukat és Isten szavaihoz való valódi hozzáállásukat tükrözi, amelyek a szívükben, gondolataikban és titokban tartott véleményeikben tárulnak fel.

Isten szavai közül melyeket firtatják az antikrisztusok? Meglátásuk szerint Isten szavai közül melyek érdemesek az ő titkolózó, mélyreható átvizsgálásukra és elemzésükre? Vagyis, az Isten által kimondott konkrét tartalmak közül melyek érdeklik különösen az antikrisztusokat, miközben gyakran kételkednek is és tétován szemlélik azokat a szívükben? Az antikrisztusok Isten mely szavait hiszik érdemesnek arra, hogy szívükben időt és energiát fordítsanak firtatásukra? (Néhányat Isten próféciái, misztériumai, valamint az emberek kilátásaival, sorsával és rendeltetési helyével kapcsolatos szavai közül.) Próféciák, rendeltetési helyek, misztériumok – ezek azok a dolgok, amelyek a legtöbb embert foglalkoztatják, és még inkább olyanok, amelyeket az antikrisztusok soha nem tudnak elengedni a szívük mélyén. Konkrétan, Isten mely szavai foglalkoztatják viszonylag jobban az antikrisztusokat, és melyeket firtatják gyakran a szívük mélyén? Mivel arról van szó, hogy ezek a szavak valóra válnak-e, megvalósulnak-e, hogy tényleges megvalósulásukat látják-e majd tényként, az antikrisztusok egyértelműen azokkal az ígéretekkel foglalkoznak, amelyeket Isten az emberiségnek tett, igaz? (Igaz.) Továbbá olyan szavakkal is, amelyek arra vonatkoznak, hogy Isten megátkozza és megbünteti az embereket, megbünteti a gonosz embereket, megbünteti mindazokat, akik Isten szavai ellen fordulnak. És akkor ott vannak még a katasztrófákra vonatkozó jövendölések – vajon nem tartoznak ezek is az antikrisztusok érdeklődési körébe? (De igen.) Mi van még? (Az arról szóló szavak, amikor Isten távozik majd a földről.) Hogy mikor távozik Isten a földről, mikor dicsőül meg Isten, mikor fejeződik be Isten nagy munkája, mikor vet véget Isten ennek az emberiségnek, igaz? (Igaz.) Összesen hány pont van? (Négy.) Az első Isten embereknek tett ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavai. A második Isten embereket átkozó és büntető szavai. A harmadik Isten katasztrófákat jövendölő szavai. A negyedik Isten arról szóló szavai, amikor Ő távozik majd a földről, az Ő nagyszerű munkája pedig befejeződik. És van még egy, a legfontosabb pont, Isten szavainak egy olyan kategóriája, amelyet az antikrisztusok különösen szívesen firtatnak, ez pedig Istennek az Ő természetéről, identitásáról és lényegéről szóló szavai. Miért tesszük hozzá ezt az utóbbit? Az antikrisztusok nem hiszik, hogy Isten szavai valóra fognak válni; gyakran firtatják Isten szavait. Mi az tehát, ami leginkább kétségeket ébreszt bennük, ami arra készteti őket, hogy Isten szavait firtassák? Főképp Istenben nem hisznek. Az antikrisztusok alapvetően álhívők, ördögök; kételkednek Isten létezésében, nem hiszik, hogy van Isten ebben a világban, nem hisznek Isten létezésében, sem pedig mindabban, amit Isten tesz. Tehát teljes mértékben kételkednek Isten természetében, identitásában és lényegében. Tekintettel kétkedésükre, vajon mit fognak tenni? Ha képesek kételkedni Isten identitásában és lényegében, vajon amikor Isten természetét, identitását és lényegét érintő szavakkal találkoznak, csak el fogják őket olvasni észrevétel vagy reakció nélkül? Képesek-e szilárdan hinni ezekben a szavakban és elfogadni őket? (Nem.) Ha például valaki folyton arra gyanakszik, hogy örökbe fogadták, akkor el tudja-e hinni, hogy a szülei a biológiai szülei? El tudja-e hinni, hogy a szülei szeretete, oltalma és minden áldozat, amit a kilátásaiért hoztak, őszinte? (Nem.) Amikor kételkedik és nem hisz mindebben, vajon nem tesz-e majd titokban néhány dolgot? Például néha kihallgathatja szülei beszélgetéseit, hogy megtudja, beszélnek-e a származásáról. Emellett általában nagyon odafigyel, és folyamatosan arról faggatja a szüleit, hogy hol született, ki hozta világra, és mennyit nyomott születésekor – mindig ezekről a dolgokról fog kérdezősködni. Ha a szülei megütik vagy megfegyelmezik, a gyanakvása csak tovább mélyül. Mindegy, mit tesznek a szülei, mindig résen lesz és kételkedni fog. Bármilyen jól bánnak is vele a szülei, a szívében lévő óvatosságot nem tudja elengedni. Tehát ez az óvatosság, ezek a belső tevékenységek, gondolatok és hozzáállások mind titokban zajlanak, nem igaz? Amint kétségbe vonja, hogy a szülei a biológiai szülei, biztosan tesz majd néhány dolgot a színfalak mögött. Ezért, mivel az antikrisztusok az álhívők lényegével rendelkeznek, biztosan nem hisz Isten természetében, identitásában és lényegében, nem ismeri el és nem fogadja el azokat. Ezzel a hitetlenkedő, el nem ismerő és el nem fogadó hozzáállással vajon valóban hisz-e és elfogadja-e szívében az Isten természetére, identitására és lényegére vonatkozó szavakat? Biztosan nem. Amennyiben az Isten természetére, identitására és lényegére vonatkozó szavakról van szó, kételyt, szembeszegülést és tétovázó megfigyelést táplál a szívében. Egyelőre ne menjünk bele részletesebben ebbe az aspektusba.

Az antikrisztusok Isten szavaival kapcsolatos firtatásának öt megnyilvánulása, amelyeket épp az imént tárgyaltunk, alapvetően elég átfogó és reprezentatív. Isten azon szavainak, amelyeket az antikrisztusok firtatnak, konkrét tartalma és fókusza van. Ami az életbe való belépéssel kapcsolatos számos szót illeti – az olyan szavakat, amelyekben Isten vigasztalja az embereket, megmagyaráz bizonyos misztériumokat, illetve leleplezi az ember romlott beállítottságát, és hasonlókat –, vajon az antikrisztusok törődnek ezekkel a szavakkal? (Nem.) Számukra jelentéktelenek ezek a szavak. Miért? Azért, mert az antikrisztusok nem szeretik az igazságot, nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, és nem áll szándékukban elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, vagy Isten üdvösségét. Nincsenek efféle terveik, ezért jelentéktelennek tekintik az emberi beállítottság változásával és az életbe való belépéssel kapcsolatos szavakat, olyannak, amiket nem érdemes elolvasni, amiken nem érdemes elgondolkodni, vagy amiket nem érdemes megszívlelni. Ezek a szavak nem érdeklik őket. Azt gondolják: „Mi közük ezeknek a szavaknak a kilátásainkhoz és sorsunkhoz? Mi közük a rendeltetési helyünkhöz? Ezek a szavak jelentéktelen dolgokról szólnak, nem érdemes olvasni vagy hallgatni őket. Ha valaki igazán feldúlt, és nincs más megoldás, akkor csupán átmenetileg olvashatja ezeket a szavakat, hogy betöltse a szívében lévő ürességet, illetve hogy felülkerekedjen néhány különösen nagy kihívást jelentő akadályon, és megoldjon néhány nehezen kezelhető problémát – ennyi az egész. Azt mondani, hogy ezek a szavak megváltoztathatják az ember beállítottságát – hogyan lehetne ez ilyen egyszerű?” Alapvetően nem áll szándékukban megváltoztatni a beállítottságukat, nem tervezik, hogy Isten szavait az életként, az útként vagy az igazságként fogadják el. Amit akarnak, azok a kilátásaik és a rendeltetési helyük, valamint a hatalom. Ezért nem veszik komolyan az ilyen szavakat, és meg sem szívlelik őket. Az antikrisztusok szemszögéből levonható következtetés az, hogy ezek a szavak egyszerűen nem érik meg, hogy átvizsgálják őket, és még kevésbé érdemlik meg az idejüket arra, hogy elemezzék és megvizsgálják, egyenlőek-e ezek az igazsággal, illetve képesek-e megváltoztatni az embereket. Az antikrisztusok számára az összes szó, amely a sorsukkal és a rendeltetési helyükkel, saját identitásukkal, státuszukkal, valamint minden személyes érdekükkel és hasonlókkal kapcsolatos, jelentőségteljes, ezek rendkívüli jelentőséggel bírnak. Egyesek azt mondják: „Mivel az antikrisztusok ennyire fontosnak tartják ezeket a részeket Isten szavaiból, és ilyen figyelmet szentelnek nekik, hogyan lehet azt mondani, hogy firtatják Isten szavait? Vajon nem helytelen kissé ez a vádaskodás? Hát nem túlságosan erőltetett ez egy kissé, és nem igazán találó?” (Nem. Az antikrisztusok nem hiszik, hogy Isten szavai biztosan valóra fognak válni és be fognak teljesedni, nem hiszik, hogy Isten komolyan gondolja, amit mond, és hogy amit mond, az be is fog következni. Nem a meggyőződés és az elismerés gondolkodásmódjával olvassák Isten szavait, hanem azt figyelik, hogy Isten szavai valóban valóra válhatnak-e.) Erről van szó? (Igen.) Az antikrisztusok ezeket a szavakat értékelik, mivel ezek tudnak eleget tenni a vágyaiknak. Sőt, ha beteljesednének ezek a szavak, az eleget tenne az ambícióiknak. Ha felfogják ezeket a szavakat és ragaszkodnak hozzájuk, akkor, ha ezek a szavak valóra válnak, jó lóra tettek, Isten követése pedig helyes lépésnek bizonyul számukra. Azonban az, hogy értékelik ezeket a szavakat, nem jelenti azt, hogy mélyről jövő, Istentől származó igazságként tudják elfogadni őket, és az sem mondható, hogy szívükben Isten szavaiként fogadják el e szavakat. Ellenkezőleg, noha értékelik ezeket a szavakat, szívükben kételyeket táplálnak velük kapcsolatban, csak tétován figyelnek. Azt is mondhatjuk, hogy ezek a szavak bizonyítékká és eszközzé válhatnak számukra, hogy bármelyik pillanatban, bármikor és bárhol megtagadják Istent és megtagadják Isten munkájának ezt a szakaszát. Folyamatosan és feszülten figyelnek, hogy lássák, megvalósulnak-e és beteljesülnek-e Isten munkájának minden egyes lépése során és minden olyan időszakban, amikor Isten e szavakon keresztül vezeti az embereket. Nyilvánvaló, hogy az antikrisztusok örökösen arra összpontosítanak, hogy Isten szavai valóra válnak-e. Ezen időszak alatt soha nem változott az Istennel szemben ellenséges, Istennek ellenálló, valamint Istent átvizsgáló és elemző hozzáállásuk. Ellenségesek Istennel szemben és átvizsgálják Őt, szívükben állandóan firtatják Isten minden tettét és szavát; ugyanakkor megpróbálják elítélni Istent és Isten munkáját is. Vajon ez nem az antikrisztusok Istennel szembeni ellenállásának következetes megnyilvánulása? (De igen.) Az antikrisztusok ezen megnyilvánulásaiból látható-e bármi nyoma annak, hogy elfogadják Isten szavait? Látható az alávetettség bármi nyoma? Egy csipetnyi jele annak, hogy Istenként bánnak Istennel? (Nem látható.) Ezután egyenként fogunk beszélgetni ezekről a pontokról.

1. Isten embereknek tett ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavainak firtatása

Az első pont az, hogy az antikrisztusok firtatják Isten embereknek tett ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavait. Mióta Isten elkezdte munkáját és szólt, sokat beszélt arról az emberiségnek, az Ő választott népének, valamint azoknak, akik hallgatnak a szavaira, hogy milyen áldásokkal és kegyelmekkel fogja felruházni az embereket, milyen áldásokat ígér az embereknek és így tovább. Isten különböző időszakokban, alkalmakkor vagy helyzetekben áldásokról és ígéretekről beszél követőinek, tájékoztatva őket arról, hogy ha elérnek bizonyos dolgokat, Isten meghatározott módon megáldja majd őket, és bizonyos áldásokban és ígéretekben fognak részesülni és így tovább. Függetlenül attól, hogy Isten melyik időszakban mondta ezeket a szavakat, illetve attól, hogy Isten kinek adott ilyen ígéreteket, ezek a szavak bizonyos helyzetekben és egy adott környezetben hangzottak el. Emellett az ígéretek és áldások, amelyekkel Isten felruházza az embereket, összefüggenek azok pozitív megnyilvánulásaival, mint amilyen az igazságra való törekvés, a beállítottságban bekövetkező változások és az Isten iránti valódi alávetettség. Isten embereknek szóló ígéretei és áldásai kimondatlanul is feltételesek. Ezekben a feltételekben nem az embereké az utolsó szó, és nem is az emberi elképzelések és képzelődések határozzák meg őket, inkább Isten normái és követelményei szerint vannak meghatározva, beleértve bizonyos alapelveket és szabályokat is. Ami azt illeti, hogy Isten szavai különböző emberekben hogyan válnak valóra, hogyan valósulnak meg és hogyan teljesednek be, azt Isten egyáltalán nem találomra teszi – inkább megvan rá az alapja. Ugyanaz a cselekedet különböző emberek által végrehajtva különböző bánásmódot eredményezhet Isten részéről. Lehet például két ember, akik mindketten gyülekezetet vezetnek; az egyik gyakran kap megvilágosodást és megvilágosítást, és gyakran visel el fegyelmezést, ami gyors érettségbeli növekedéshez vezet. Ezzel szemben a másik talán viszonylag érzéketlen és lassan reagál, ami lassabb előrehaladáshoz vezet. Emberi szemszögből nézve ennek a két embernek, akik ugyanazt a munkát hajtják végre és hasonló viselkedést tanúsítanak, ugyanabban az áldásban és bánásmódban kellene részesülnie Istentől. Azonban az életbe való belépés terén, amit a kötelességeik végzése során tapasztalnak és szereznek meg, illetve a külső kegyelem tekintetében határozott különbségek lesznek. Ezek a „határozott különbségek” persze nem elkerülhetetlenek. Szóval, hogyan osztogatja Isten ezeket az úgynevezett áldásokat és különböző bánásmódokat, illetve megvilágosodást, megvilágosítást és egyéb előnyöket, amelyeket az emberek Istentől nyernek? Isten más-más módon bánik a különböző emberekkel. Néhány ember lusta, hiú, versengő és irigy, és bár látszólag hajlandóak feláldozni magukat és elszenvedni némi nehézséget, az igazságot egyszerűen képtelenek elfogadni vagy gyakorolni. Másrészt viszont egyesek szorgalmasak; bár ugyanazzal a romlott beállítottsággal rendelkeznek, mégis viszonylag becsületesek és alázatosak. Ők el tudják fogadni az igazságot, és elfogadják a metszést. Komolyan elfogadják és megértik mindazt, amit Isten mond, valamint minden környezetet, amelyet Isten alakít ki számukra, ugyanakkor komolyan is kezelik azokat. Így két ember kívülről nézve talán ugyanazt a munkát végzi, és a munka mennyisége is hasonló lehet, Isten azonban az eltérő beállítottságaik és törekvéseik alapján különböző áldásokat, különböző megvilágosodásokat és megvilágosításokat fog adni. Kívülről nézve az az ember, aki megvilágosodásban és megvilágosításban részesül, talán többet szenved, és gyakran viseli el a fegyelmezést, viszont a nyeresége is nagyobb. Ezzel szemben a fásult és nehéz felfogású ember sokkal kevesebb fegyelmezéssel szembesül, sokkal kevesebbet szenved, így pedig életének növekedése is lassabb, és kevesebbet nyer. Lényegében melyik személy részesül igazán Isten áldásaiban és ígéreteiben? (Az, amelyik többet szenved, és aki gyakran részesül fegyelmezésben.) Úgy tűnhet, hogy az az ember, aki Isten ígéreteiben és áldásaiban részesül, fegyelmezést kap, gyakran szembesül visszaesésekkel, romlottságot tár fel és lelepleződik, viszont gyakran részesül Isten megvilágosodásában és megvilágosításában. Ezzel szemben az az ember, akit nem fegyelmeznek meg, kényelmes, örömteli és szabad életet él. Ha lusta, nem kap fegyelmezést; ha irigy, nem kap fegyelmezést; ha felelőtlen a munkájában, nem kap fegyelmezést – sőt, még a státuszból származó előnyöket is élvezi, és elégedetten él. Kit szeretnek jobban azok az emberek, akiknek van lelki megértésük, akik tisztán fogják fel a dolgokat, és akik szeretik a pozitív dolgokat? Azt az embert szeretik jobban, aki elviseli a fegyelmezést, aki gyakran szembesül visszaesésekkel, és képes megvilágosodásban és megvilágításban részesülni; úgy tartják, hogy az ilyen embert valóban megáldotta Isten. Akik az igazságra törekszenek, azok arra vágynak, hogy ilyen emberek legyenek. Hajlandóak állandóan Isten előtt élni, még ha ez azt jelenti is, hogy gyakran részesülnek Isten fegyelmezésében és fenyítésében. Úgy vélik, ez Isten áldása és tényleg Isten ígérete. Ezeknek a tapasztalatoknak és nyereségeknek a birtoklása megerősíti az Isten által kimondott áldások és ígéretek létezését. De hogyan látják ezt az antikrisztusok? Az antikrisztusok nem az alapján mérik Isten ígéreteit és áldásait, hogy mennyi igazságot ért meg valaki, mennyi igazságot nyert el, illetve mennyi pozitív nyereségre tett szert. Ehelyett azt mérik, hogy mennyit nyertek a testi előnyök és az anyagi érdekek szempontjából. Szerintetek melyik emberre irigykednek az antikrisztusok? (Arra az emberre, aki nem tűri a fegyelmezést.) Az antikrisztusok azt az embert irigylik, aki lusta és hűtlen, aki nem néz szembe semmilyen fegyelmezéssel, és élvezi a státuszból fakadó előnyöket. Az, hogy az antikrisztusok ilyen embereket irigyelnek, azt bizonyítja, hogy probléma van azzal, ahogyan a dolgokat szemlélik; ez természetlényegükből adódik.

Hogyan firtatják az antikrisztusok, hogy valóra válnak-e Isten embereknek tett ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavai? Amikor Isten szavai kijelentik, hogy kit áld meg, ki részesül az ígéreteiben, és ki részesülhet ígéretekben Istentől, vajon hogyan figyelik ezt az antikrisztusok? Azt mondják: „Azok az emberek, akik árat fizetnek istenért, megvilágosodást és megvilágosítást kapnak, részesülnek isten fegyelmezésében és útmutatásában, és ez áldásnak tekinthető? Ha valakit fegyelmeznek, az isten áldása? Csak a bolondok gondolnák így! Ezzel nem éri veszteség az embert? Nem rontja ez az ember hírnevét? És még ezt nevezik isten áldásának? Ez az, ahogyan isten szavai valóra válnak és megvalósulnak? Ha ez a helyzet, akkor én nem akarok ilyen ember lenni, nem akarok szenvedésre törekedni és árat fizetni. Nem fogadom el isten munkálkodásának ezt a módját; miféle igazság ez? Hogyan lehetne ezt az emberek megmentésének tekinteni?” Ellenkezés támad a szívükben; nem fogadják el, hogy Isten így áldja és vezeti az embereket, nem fogadják el, hogy Isten ilyen módon ad életet az embereknek, és nem fogadják el, hogy Isten így munkálja az igazságot az emberekbe. Természetesen lehetnek olyan emberek is az antikrisztusok körül, akik amióta Istenben hisznek, virágzó üzleteket vezetnek, több pénzt keresnek, autókat és házakat vásárolnak, és javult az anyagi helyzetük, gazdagok lettek. Ezt látva az antikrisztusok a következőt gondolják: „Miután elkezdtek hinni istenben, áldásokban részesültek és isten kegyelmét élvezték. Ezekből a tényekből úgy tűnik, hogy isten ígéretei és az embereknek szóló áldásai megvalósulnak az ilyen emberekben; isten szavai valóra válnak. Úgy tűnik, hogy isten szavai tényleg tekintélyt hordoznak; isten munkájának ezt a szakaszát elfogadni helyes, az ember pedig nagy áldásokban részesülhet, minden zökkenőmentesen fog menni, és az ember kegyelmet kaphat istentől.” Miután ilyen tények tanúi lettek, az antikrisztusok szívükben átmenetileg némiképp elismerik és elhiszik Isten ígéreteit és áldásait. Természetesen ezt az elismerést és meggyőződést ki kell egészíteni egy zárójeles megjegyzéssel, miszerint „további ellenőrzés szükséges”. Mindennapi életük során az antikrisztusok folyamatosan megfigyelnek és összegyűjtenek különböző bizonyítékokat annak igazolására, hogy Isten áldásai és ígéretei valóra válnak, és sok emberben megvalósulnak. Megfigyelés közben ezek az antikrisztusok összegyűjtik ezeket a bizonyítékokat, látni szeretnék, mely emberek részesültek Isten áldásaiban és ígéreteiben, mit tettek ezek az emberek, milyen a hozzáállásuk Istenhez, hogyan követik Istent, és milyen nézőpontokat képviselnek. Természetesen a folyamatos megfigyelés és bizonyítékgyűjtés ezen időszaka alatt az antikrisztusok azok viselkedését, cselekedeteit és nézeteit is megpróbálják leutánozni, akik Isten áldásaiban és ígéreteiben részesültek. Ha maguk is részesülnek valamilyen anyagi áldásban, bánásmódban és élvezetben, akkor magukban elismerik: „Isten áldásai és ígéretei nem üres szavak; megvalósulhatnak. Úgy tűnik, ez az isten valóban isten, tényleg van valami képessége. Áldásokkal és ígéretekkel ruházhatja fel az embereket, hozhat bizonyos előnyöket, és eleget tud tenni bizonyos érdekeikből fakadó szükségleteiknek. Úgy látszik, továbbra is hinnem kell és követnem kell őt; nem szabad lemaradnom vagy lankadnom.” Az antikrisztusok az elejétől a végéig tétován figyelnek. De észreveszi-e valaki, amikor ezt teszik? Vajon a nyilvánosság előtt figyelnek tétován, és ezt mondják-e mindenkinek: „Nem hiszek isten ezen áldásaiban és ígéreteiben”? (Nem.) Ez kívülről nem észrevehető. Látod őket a többiek között, lemondva munkájukról, házasságukról, családjukról és hasonlókról, és a kötelességeiket is mindenki mással együtt végzik, korán kelnek és későn fekszenek le, elviselve a nehézségeket és megfizetve az árat. Nem mondanak zavart okozó vagy negatív szavakat, nem fejeznek ki ítélkezést, nem tesznek rossz dolgokat, és nem okoznak zavart. Azonban mégiscsak van egy dolog: nem számít, kívülről milyen rejtetten cselekszenek, viselkedésüket belső nézeteik és gondolataik uralják és befolyásolják. Legbelső, tétova megfigyelésük és Isten szavainak firtatása nem maradhat rejtve Isten elől. Tehát az antikrisztusoknak melyek azok az aspektusai, amelyek rejtve maradhatnak az emberek előtt, Isten előtt azonban nem? Az emberek csak mások viselkedését látják, csak azt látják, amit mások felfednek – Isten viszont nemcsak ezeket nézi, hanem ami a legfontosabb, figyeli az emberek szívét és legbensőbb gondolatait. Az ember viselkedésformái és feltárulásai viszonylag felszínesek, az ember szívének mélysége viszont egy alig észlelhető birodalom, amelyben mélyebb gondolatai és természetének számos eleme rejtőzik. Amikor az antikrisztusok Isten olyan szavait firtatják, mint az Ő ígéretei és áldásai, kívülről talán időt szánnak rá és kézzelfogható árat fizetnek, szívük azonban nem teljesen Istennek szentelt. Milyen konkrét megnyilvánulásai vannak annak, hogy szívüket nem szentelik oda teljesen Istennek? Nem számít, mit tesznek, vagy milyen kötelességet végeznek, nem fektetik bele minden energiájukat, és nem fenntartások nélkül teszik azt, hanem csak arra törekednek, hogy ne legyenek nyilvánvaló hibák, valamint a teljes folyamat alapvető iránya helyes legyen. Miért tudják ezt megtenni? Szívük mélyén, legbensőbb lényükben egy gondolatot rejtegetnek: „Az, hogy isten szavai valóra válnak-e vagy sem, meghatározza, hogy isten meg tud-e menteni engem, és hogy valóban ő-e az én istenem. Ha ez a kérdés nincs megválaszolva, akkor még isten identitásának és lényegének valódiságát is érdemes megkérdőjelezni.” Ha legbelül ilyen gondolataik vannak, akkor lehet-e még igaz szívük Isten iránt? Ezek a szívükben mélyen gyökerező gondolatok gátolják és folyamatosan figyelmeztetik őket: ne add istennek az igaz szívedet, ne adj bele mindent, bármit is teszel, csak essél túl rajta, és ne légy ostoba; valamit tarts vissza istentől, biztosítsd be, hogy maradjon számodra kiút, továbbá ne bízd életedet és legfontosabb dolgaidat erre a még mindig ismeretlen istenre. Így gondolkodnak a szívükben. Észrevettétek ezt? (Nem.) Ezek az antikrisztusok az összejövetelek és a másokkal való interakciók során kifelé kedvesek lehetnek, normális kapcsolataik lehetnek, és akár még beszélhetnek is néhány saját meglátásukról, megértésükről és tapasztalatukról, valamint mutathatják azokat a külső, sekélyes, alapvető viselkedésformákat és megnyilvánulásokat, amelyekkel egy hívőnek rendelkeznie kellene; azonban istenfélelmükben vagy az Iránta való őszinteségükben nincs növekedés vagy javulás. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek hogyan fizetik meg az árat, illetve hány évig teszik kötelességüket Isten házában, egy dolog bizonyos: az életük nem növekszik – nincs bennük élet. Milyen területeken nyilvánul meg ez az élethiány? Amikor helyzetekkel szembesülnek, egyáltalán nem keresnek alapelveket; megelégszenek csupán azzal, ha az aktuális munka folytatódik, az Isten által kimondott alapelveket soha nem veszik a gyakorlásuk mércéjének, csak felszínesen fogadják el mások ellenőrzését, felügyeletét és vezetését, Isten átvizsgálását pedig nem fogadják el. Ez azt jelenti, hogy amíg egyértelműen meg nem erősítik, hogy Isten ígéretei és áldásai kinek válnak igazán valóra, és az emberek mely csoportja számára valósulnak meg, továbbá amíg meg nem erősítik, hogy ők maguk tényleg megkaphatják Istentől azokat az ígéreteket és áldásokat, amelyeket Isten ad az embereknek, addig alapelveik és cselekvési módszereik, valamint az Isten szavaihoz való hozzáállásuk nem fog változni. Bizonyos értelemben állandóan emlékeztetik magukat, miközben Istennel folytatott vitájukat is kitervelik magukban. Mi áll az Istennel folytatott vitájuk középpontjában? Ezt gondolják: „A te ígéreteid és áldásaid nem valósultak meg. Nem láttam őket megvalósulni, és nem láthatom, hogyan munkálkodsz, így nem tudom megerősíteni az identitásodat. Ha nem tudom megerősíteni az identitásodat, akkor hogyan tekinthetném ezeket a szavaidat az igazságnak, isten szavainak?” Vajon belül nem vitatkoznak Istennel erről a kérdésről? Ezt mondják: „Ha azokat az áldásokat, amelyeket az embereknek ígérsz, valamint az embereknek tett ígéreteid sokféle tartalmát nem tudom ellenőrizni, akkor a beléd vetett hitem nem lehet száz százalékos. Mindig lesznek benne hamisítások, és nem tudok teljesen hinni.” Ilyen az antikrisztusok hozzáállása. Ijesztő az ilyen hozzáállás? (Igen.) Ez a fajta hozzáállás bizonyos értelemben hasonló természetű a nem hívők körében elterjedt mondáshoz: „Ne engedd el a sólymot, amíg nem láttad a nyulat.” Azt mondják: „Te isten vagy, rendelkezned kellene azzal a hatalommal, hogy megvalósítsd az ígéreteidet és áldásaidat. Ha nem valósulhat meg, amit mondasz, és a benned hívők nem élvezhetnek nagy áldásokat, nem élvezhetnek dicsőséget, gazdagságot és tiszteletet, nem élvezhetnek kegyelmet, és nem kaphatnak menedéket tőled, akkor az embereknek miért kellene követniük téged?” Az antikrisztusok szemében, valamint a gondolataik és a nézeteik szerint Isten követésében kell lennie bizonyos előnyöknek; előnyök nélkül nem fogják törni magukat. Ha nincs élvezhető hírnév, nyereség vagy státusz, ha az általuk végzett munka, illetve kötelességek egyike sem vívja ki mások csodálatát, akkor semmi értelme hinni Istenben és a kötelességeiket végezni. Az első előnyök, amelyeket el kell nyerniük, az Isten szavaiban említett ígéretek és áldások, emellett pedig hírnevet, nyereséget és státuszt kell élvezniük a gyülekezeten belül. Az antikrisztusok úgy vélik, hogy az Istenben való hit során az embernek felsőbbrendűnek kell lennie másoknál, csodálni kell őt, és különlegesnek kell lennie, legalábbis, az Istenben hívőknek élvezniük kell ezeket a dolgokat. Ha nem teszik, akkor felmerül a kérdés, hogy az Isten, akiben hisznek, vajon az igaz Isten-e. Vajon nem az az antikrisztusok logikája, hogy a következő szavakat – „azoknak, akik hisznek istenben, élvezniük kell isten áldásait és kegyelmét” – az igazságnak tekintik? Próbáld meg elemezni ezeket a szavakat! Vajon ezek az igazság? (Nem.) Most világos, hogy ezek a szavak nem az igazság, hanem megtévesztések, a Sátán logikája, és nincs közük az igazsághoz. Mondta Isten valaha, hogy „ha az emberek hisznek Bennem, biztosan áldottak lesznek, és sosem szenvednek nehézségeket”? Isten szavainak melyik sora beszél erről? Isten soha nem mondott ilyen szavakat, és nem tette ezt. Amikor az áldásokról és a balsorsról van szó, van egy igazság, amelyet keresni kell. Melyik az a bölcs mondás, amelyhez az embereknek tartaniuk kellene magukat? Jób azt mondta: „Fogadjuk el a jót Isten keze által, a bajt pedig ne fogadjuk el?” (Jób 2:10). Ezek a szavak vajon az igazság? Ezek egy ember szavai; nem lehet az igazság magaslataira emelni őket, de egyféleképp meg is felelnek az igazságnak. Milyen módon felelnek meg az igazságnak? Az, hogy az emberek áldottak vagy balsorstól szenvednek-e, mind Isten kezében van: mindez Isten szuverenitása alá tartozik. Ez az igazság. Vajon az antikrisztusok hiszik ezt? Nem, nem hiszik. Nem ismerik el ezt. Miért nem hiszik és ismerik el? (Az ő hitük Istenben azért van, hogy áldottak legyenek – ők csak áldottak akarnak lenni.) (Mivel túl önzőek, és csak a hús-vér test érdekeire törekednek.) Az antikrisztusok a hitükben csak áldottak akarnak lenni, és nem akarnak balsorstól szenvedni. Amikor látnak valakit, aki áldott, aki előnyöket élvez, aki kegyelemben részesült, és aki több anyagi örömöt, nagy előnyöket kapott, úgy hiszik, hogy ezt Isten tette. Ha pedig ők nem kapnak ilyen anyagi áldásokat, akkor az nem Isten műve. A burkolt célzás az, hogy „ha te tényleg isten vagy, akkor csak megáldhatod az embereket; el kell hárítanod az emberek balsorsát, és nem engedheted, hogy szenvedéssel találkozzanak. Csak ekkor van értéke és értelme annak, hogy az emberek higgyenek benned. Ha – miután követtek téged – az embereket továbbra is balsors gyötri, ha még mindig szenvednek, akkor mi értelme hinni benned?” Nem ismerik el, hogy minden dolog és esemény Isten kezében van, hogy Isten mindenek felett szuverenitást gyakorol. És vajon miért nem ismerik ezt el? Mert az antikrisztusok félnek attól, hogy balsorstól szenvedjenek. Ők csak hasznot akarnak, előnyt szerezni, áldásokat élvezni; Isten szuverenitását és vezénylését nem kívánják elfogadni, csak előnyöket akarnak szerezni Istentől. Ez az antikrisztusok önző és megvetendő nézőpontja. Ez az antikrisztusok által tanúsított megnyilvánulások sorozata Isten afféle szavait illetően, mint az Ő ígéretei és az áldásai. Összességében ezek a megnyilvánulások elsősorban az antikrisztusoknak a törekvésük mögötti nézőpontjait érintik, valamint az ilyen típusú, Isten által az emberekért tett dolgokról alkotott nézeteiket, értékeléseiket és megértésüket. Bár lehet, hogy nyíltan nem rágalmazzák vagy ellenzik Isten szavait, azonban mélyen belül hozzáállásuk Isten ilyen típusú szavaihoz, valamint ahhoz a módszerhez, amellyel Isten az ilyen típusú dolgokat teszi, rágalmazó, kételkedő, elítélő és válogatós. Amikor Isten ígéreteinek és áldásainak szavai valóra válnak néhány emberben, akkor dicsérik Isten hatalmát, magasztalják az Ő nevét és szeretetét. Azonban amikor az, amit Isten tesz, nem felel meg az ígéretekről és áldásokról alkotott elképzeléseiknek és képzelődéseiknek, az antikrisztusok szívükben azonnal megtagadják Isten létezését, valamint mindannak a helyességét, amit Isten tesz, és még inkább tagadják Isten szuverenitását, valamint azt a tényt, hogy Ő vezényli és rendezi az emberi sorsot. Az antikrisztusok mindezen megnyilvánulásai kívülről talán nem tárulnak fel, és lehet, hogy nem egyértelmű nyelvezettel terjesztik nézeteiket, de az a nézőpont, amellyel szívükben tétován figyelik és firtatják Isten e szavait, nem változik. Függetlenül attól, hogy mások hogyan beszélgetnek az életbe való belépés kérdéseiről, illetve arról, hogyan lehet az embereket megmenteni, az antikrisztusok mentalitása és hozzáállása, amellyel firtatják, hogy Isten olyan szavai, mint az Ő ígéretei és áldásai, valóra válnak-e, és hogyan valósulnak meg, nem fog megváltozni. Az antikrisztusok talán ujjongva tapsolnak és éljeneznek, dicsérve Isten hatalmát, amikor Isten ígéretei és áldásai megvalósulnak. Amikor azonban Isten ígéretei és áldásai nem az elképzeléseik szerint valósulnak meg vagy válnak valóra, titokban átkozzák és gyalázzák Istent a szívükben, és rágalmazzák az Ő nevét. Ezért a mindennapi életben, még amikor minden békés és problémamentes is, egyesek állapota vadul ingadozik. Amikor boldogok, a hetedik mennyországban érezhetik magukat, amikor viszont le vannak törve, pokoli kétségbeesésbe süllyedhetnek. Hangulataik szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, így mások értetlenül állnak a történtek előtt. Amikor boldogok, azt mondják: „Isten valóban isten. Isten olyan nagyszerű, isten hatalma tényleg létezik, isten annyira szereti az embereket!” Amikor azonban boldogtalanok, rendkívül nehézzé válik számukra még kimondani is azt a szót, hogy „isten”. Az az ember, aki hangosan dicsőíti Isten nevét, ugyanaz, aki a szívében rágalmazza, tagadja, káromolja, gyalázza és átkozza Istent. Korán kel és későn fekszik, hogy kötelességeit végezze, olyan árat fizetve, amire a legtöbben nem képesek, de egyben ő az is, aki a kötelességein keresztül vezeti le frusztrációját, elárulja Isten házának érdekeit, szánt szándékkal megzavarja a munkát, kötelességeit és munkáját pedig szándékos hanyagsággal kezeli. Kívülről ugyanaz az ember, viselkedéséből és beállítottságából ítélve azonban az ilyen ellentétes megnyilvánulások miatt úgy tűnik, mintha két különböző emberről lenne szó. Ez problémát jelent. Ezekből az antikrisztusi megnyilvánulásokból nyilvánvaló, hogy alapvetően nem fogadják el Isten szavait az igazságként, illetve Isten szavaiként. Továbbá, az antikrisztusok lényegéből ítélve, soha nem fogják Isten szavait az igazságnak tekinteni, sem pedig az egész életük során betartandó igazságalapelveknek. Ez az első pontja annak, hogy az antikrisztusok azt firtatják, hogy valóra válnak-e Isten szavai – Isten ígéreteket és áldásokat hordozó szavainak firtatása. Az antikrisztusok számára Isten ígéretei és áldásai elválaszthatatlanul kapcsolódnak az anyagias bánásmódhoz, a lelki bánásmódhoz, az életkörnyezethez és más hasonló dolgokhoz, amelyeket ebben az életben élveznek, ezért különös figyelmet fordítanak erre az aspektusra. Isten ígéretekről és áldásokról szóló szavainak beteljesülését mérceként használják, hogy felmérjék Isten hatalmának mértékét, valamint Isten identitásának hitelességét. Titokban ezen töprengenek és gondolkodnak – ezt értjük firtatás alatt. Az antikrisztusok semmilyen érdeklődést nem mutatnak az életbe való belépésről szóló különféle igazságok iránt, amelyekről Isten beszélt. Azonban amint Isten ígéretekről és áldásokról szóló szavai említésre kerülnek, szemük a sóvárgástól felragyog, vágyaik felütik fejüket. Látszólag azt mondják: „Feltétel nélkül fel kell áldoznunk magunkat istenért, kötelességeinket isten követelményei szerint kell tennünk”, de valójában mire összpontosít a szemük? Isten olyan szavaira szegeződnek, mint az Ő ígéretei és áldásai. Ha egyszer megkaparintják ezeket, nem engedik el őket. Így viselkednek az antikrisztusok Isten ígéreteinek szavaival és az Ő embereknek szóló áldásaival szemben.