Egyesek folyamatosan az Istenbe vetett hitüket hirdetik, amikor azonban események érik őket, kikérik minden testvér véleményét, miközben Krisztus véleményét soha nem kérik ki. Nem tudakozódnak afelől, hogy mit mond Krisztus, mi az Ő következtetése, miért akarja megtenni ezt a dolgot, illetve hogyan kellene az embereknek alávetniük magukat. Minden testvér véleményét kikérték, és képesek azok valamennyi véleményét és gondolatát tiszteletben tartani, de Krisztus egyetlen elhangzott mondatát sem fogadják el, nem tanúsítanak szándékot az alávetettségre. Mi ennek a természete? Hát nem antikrisztusok? (De igen.) Mi történik ebben a helyzetben? Miért nem hajtják végre ezt a dolgot? Miért olyan nehéz végrehajtaniuk? Ennek megvan az oka. Úgy gondolják: „Krisztus rendelkezik az igazsággal és isten lényegével, de ez mind csak hivatalos duma, csupán doktrínák és szlogenek. Amikor valós dolgokra kerül sor, egyáltalán nem látsz át senkin. A szavaid csupán azért hangzanak el, hogy halljuk őket, hogy könyveket nyomtassanak belőlük, és egyáltalán semmi közük a tényleges képességeidhez. Ha tehát valakit gonosz emberként vagy antikrisztusként jellemzel, az talán nem pontos. Én miért nem vettem észre, hogy ő gonosz vagy antikrisztus? Miért nem értem ezt az ügyet?” Hát nem így gondolkodnak? Úgy hiszik: „Csupán kétszer találkoztál ezzel az emberrel, láttad, hogy mond néhány szót és tesz valamit, te pedig azt mondod, gonosz. A testvérek nem gondolják, hogy az; te hogy gondolhatod így? Miért kellene, hogy a te szavaidnak ekkora súlya legyen? Semmilyen gonosz cselekedetet nem láttam ettől az embertől, és azt sem tudom, milyen rossz dolgokat tett, ezért nem mondhatok »áment« arra, amit mondasz. Elképzeléseim és fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, amit teszel. De az elképzeléseim ellenére nem fejezhetem ki őket nyíltan, ezért közvetett módszerekhez kell folyamodnom: hagyom, hogy a testvérek szavazással döntsék el ezt a kérdést. Ha a testvérek nem értenek egyet, akkor nincs mit tenni – tényleg mindannyiukat is megmetszheted? Különben is, csak párszor találkoztál ezzel az emberrel, és máris gonoszként jellemzed. Miért nem adsz neki egy kis esélyt? Nézd meg, milyen türelmesek és szeretetteljesek a testvérek. Nem lehetek én a rosszfiú; nekem is szeretetteljesnek kell lennem és esélyt kell adnom az embereknek – ellentétben veled, aki olyan gyorsan mondasz ítéletet az emberekről. Nem egyszerű valakit eltakarítani – mi van, ha az illető azután elgyengül? Amikor problémákkal szembesülnek, Krisztusnak meg kell óvnia a testvéreket. El kellene néznie a testvérek minden ostobaságát, lázadását, illetve tudatlanságát, és nem szabadna ilyen ellentmondást nem tűrőnek és szeretet nélkülinek lennie. Istennek vajon nem bőséges irgalommal kellene rendelkeznie? Hová lett ez az irgalom? Az, hogy bárkit, akit nem kedvelsz, gonoszként jellemezz, és el akarj küldeni, egyáltalán nem felel meg a szabályoknak!” Ezek elképzelések, ugye? (Igen.) Amikor Krisztus tesz valamit vagy döntést hoz, ha nem értenek vele egyet, akkor annak végrehajtása nehéz lesz. Húzzák az időt, különféle kifogásokat és módszereket használnak az ellenkezésre; egyszerűen nem hajlandók végrehajtani vagy engedelmeskedni. Szándékuk a következő: „Ha ezt nem hajtom végre, akkor a feladatod nem lesz kész!” Elmondom neked, ha te nem hajtod végre, akkor találok valakit, aki vezető lehet, te pedig visszamehetsz oda, ahonnan jöttél! Hát nem így kellene ezt az ügyet kezelni? (De igen.) Egyszerűen elküldtem őt, egyenesen és hatékonyan – nem volt szükség arra, hogy bárkivel is egyeztessek.

Egyesek soha nem értik az igazságot, és mindig kétségeik vannak Isten szavait illetően. Azt kérdik: „Vajon ugyanazt jelenti, hogy az igazságé a hatalom, mint az, hogy Krisztusé a hatalom? Krisztus szavai nem feltétlenül igazak mindig, mivel emberi aspektusa is van.” Nem tudják elfogadni, hogy Krisztusé a hatalom. Ha Isten Lelkéé lenne a hatalom, akkor nem lennének elképzeléseik. Mi itt a probléma? Az ilyen embereknek a legcsekélyebb kétségük sincs a mennyei Istennel kapcsolatban, a megtestesült Istennel kapcsolatban azonban mindig kételkednek. Krisztus annyi igazságot mondott ki, mégsem ismerik el Őt a megtestesült Istennek. El tudják-e ismerni tehát, hogy Krisztus az igazság, az út és az élet? Ezt nehéz megmondani. Még ha követik is Krisztust az ilyen emberek, tudnak-e tanúskodni Mellette? Összeegyeztethetők-e Krisztussal? Ezekre a kérdésekre nincs végérvényes válasz. Az is bizonytalan, hogy az ilyen emberek el tudnak-e jutni az út végéig. Egyesek teljes mértékben elismerik a szívükben, hogy Isten házában az igazságé a hatalom. De vajon hogyan értelmezik azt, hogy az igazságé a hatalom? Úgy gondolják, hogy bármilyen munkát végeznek is, amennyiben az Isten házával kapcsolatos, valamennyiüknek közösen kell megvitatniuk és dönteniük. Amint megegyezésre jutnak, azt az eredménytől függetlenül végre kell hajtani. Szerintük ez jelenti azt, hogy az igazságé a hatalom. Helyes ez a nézet? Ez súlyos tévhit; ez a legabszurdabb és leglehetetlenebb állítás. Honnan származik az igazság? Krisztus fejezi ki. Egyedül Krisztus az igazság, míg a romlott emberiség egyáltalán nem rendelkezik igazsággal, hogyan hozhatnák hát létre az emberek az igazságot tanácskozás révén? Ha az emberek létrehozhatnák az igazságot tanácskozás révén, az azt jelentené, hogy a romlott emberiség rendelkezik az igazsággal. Hát nem ez a legabszurdabb dolog? Ezért az, hogy az igazságé a hatalom azt jelenti, hogy Krisztusé a hatalom, azt jelenti, hogy Isten szavainak van hatalma, nem pedig azt, hogy mindenkinek van hatalma vagy beleszólása. Helyes összegyűlni, hogy az igazságról és Isten szavairól közösséget vállaljunk; ez a gyülekezeti élet. De mi a hatása annak, ha így gyakorlunk? Az, hogy mindenki megérthesse az igazságot és megismerhesse Isten szavait, hogy mindenki képes legyen alávetni magát Isten szavainak és azok szerint cselekedni. Az emberek pontosan azért gyűlnek össze közösséget vállalni az igazságról, mert nem értik azt. Ha megértenék az igazságot, akkor közvetlenül alá tudnák vetni magukat Krisztusnak és Isten szavainak; ez lenne az igazi alávetettség. Ha egy nap Isten választott népéből mindenki megérti az igazságot, mindenki közvetlenül alá tudja vetni magát Krisztusnak, fel tudja magasztalni Őt és bizonyságot tud tenni Mellette, az azt fogja jelezni, hogy Isten választott népe teljessé tétetett. Még inkább arról fog tanúskodni, hogy Isten házát az igazság uralja, Krisztus uralja. Csak az ilyen tények és bizonyságtételek bizonyítanák, hogy Isten uralkodik királyként a földön, és Krisztus királysága megjelent. De hogyan értik egyes antikrisztusok és hamis vezetők azt, hogy az igazságé a hatalom? Számukra az, hogy az igazságé a hatalom, a megvalósítás szempontjából azt jelenti, hogy a testvéreké a hatalom. Bármilyen munkát is végeznek, ha teljesen fel tudják fogni, akkor a saját akaratuk szerint végzik azt; ha nem tudják, akkor közösséget vállalnak néhány emberrel, és hagyják, hogy a csoport döntsön. Bizonyíthatja ez azt, hogy az igazságot gyakorolják? Vajon a csoport döntése feltétlenül összhangban van Isten szándékaival? Az ilyen gyakorlás előidézheti-e azt, hogy az igazságé legyen a hatalom? Tanúskodhat-e arról, hogy Krisztusé a hatalom Isten házában? Az igazság hatalomgyakorlásának tekintik, ha megengedik a testvéreknek, hogy véleményt nyilvánítsanak, megvitassák nézeteiket, végül pedig megegyezésre jussanak és döntéseket hozzanak. Ezzel azt sugallják, hogy a testvérek az igazság szószólói, és egyenlők magával az igazsággal. Helyes-e ezt így értelmezni? Nyilvánvalóan nem az, néhány antikrisztus és hamis vezető azonban tényleg így cselekszik, és így is valósítja meg. Úgy gondolják, hogy ezáltal demokráciát gyakorolnak, hogy demokratikus döntést hoznak, és ezt így kell tenni, függetlenül attól, hogy ez összhangban van-e az igazsággal vagy sem. Mi a lényege az ilyen cselekvésnek? A demokratikusan meghozott döntések vajon automatikusan összhangban vannak az igazsággal? Automatikusan Istent képviselik? Ha a demokrácia lenne az igazság, akkor nem lenne szükség arra, hogy Isten kifejezze az igazságot. Nem lenne elég egyszerűen csak hagyni, hogy a demokrácia uralkodjon? Mindegy, hogyan gyakorolja a demokráciát a romlott emberiség, a demokrácia gyakorlásával nem tudja létrehozni az igazságot. Az igazság Istentől, Krisztus kifejezéseiből származik. Bármennyire összhangban lehet is egy emberi módszer az emberi elképzelésekkel vagy ízléssel, az nem képviselheti az igazságot. Ez tény. A hamis vezetők és az antikrisztusok megközelítéseinek lényege az, hogy az igazság hatalmának leple alatt teljesen félreállítsák Krisztust, hogy a demokráciával helyettesítsék Krisztust, valamint hogy Krisztus uralmát a közösségi beszélgetés és a demokratikus uralom módszerével helyettesítsék. Könnyen fel lehet ismerni ennek természetét és következményeit? Az éleslátó embereknek képesnek kellene lenniük meglátni őket. A hamis vezetők és az antikrisztusok nem azok, akik alávetik magukat Krisztusnak, hanem azok, akik megtagadják és szembeszállnak Vele. Nem számít, miről beszél Krisztus a gyülekezetben, még ha hallgatják és meg is értik, az emberek úgy kezelik, hogy egyik fülükön be, a másikon ki, és nem hajlandók megvalósítani. Ehelyett arra figyelnek, amit a hamis vezetők és az antikrisztusok mondanak; végül az ő szavaik számítanak. Az, hogy az emberek gyakorolhatnak-e Krisztus szavai szerint, ezeknek a hamis vezetőknek és antikrisztusoknak a döntéseitől függ, és a legtöbb ember hajlamos követni őket. Az antikrisztusok szigorúan felügyelik az egyházi munkát, csak maguknak engedik meg a döntéshozatalt, és nem hagyják, hogy Isten beleszóljon, vagy hatalmat gyakoroljon. Úgy gondolják: „Krisztus csak azért van itt, hogy felügyelje a munkát. Mondhatod a magadét és szervezheted a munkát, de rajtunk múlik, hogyan lesz végrehajtva. Ne avatkozz bele a munkánkba.” Nem ezt teszik az antikrisztusok? Az antikrisztusok folyton azt mondják, hogy „minden testvér közösséget vállalt” vagy „valamennyi testvér megegyezésre jutott” – vajon azok, akik ilyeneket mondanak, valóban értik az igazságot? Kik is a testvérek? Nem csupán egy csoportnyi Sátán által mélyen megrontott ember? Mennyi igazságot értenek, mennyivel rendelkeznek az igazságvalóságból? Képviselhetik ők Krisztust? Ők az igazság megtestesítői? Lehetnek az igazság szószólói? Van bármilyen kapcsolatuk az igazsággal? (Nem, nincs.) Mivel nincs kapcsolatuk, miért tartják mindig a testvéreket a legfelsőbbnek azok, akik ilyeneket mondanak? Miért nem Istent magasztalják, és miért nem tanúskodnak Mellette? Miért nem beszélnek és cselekszenek az igazságnak megfelelően? Hát nem abszurd emberek azok, akik így beszélnek? Miután annyi éven át olvasták Isten szavait és hallgattak prédikációkat, nem értenek egyetlen igazságot sem, és nem látják, milyenek az igaz testvérek. Hát nem vakok? Most mindegyiküket a maga fajtája szerint sorolták be; sokan felfedték valódi jellemüket, mindannyian a Sátán fajtájából valók – tisztán vadállatok. Hát nem látjátok ezt világosan? Egyáltalán nem rendelkeztek semmilyen igazsággal! Egyesek nem hajlandók hallgatni Engem, ahogyan az antikrisztusokat boncolgatom. Azt mondják: „Ó, ne beszélj már mindig olyan jelentéktelen dolgokról, mint az antikrisztusok; ez kínos. Miért boncolgatod folyton az antikrisztusokat?” Vajon rendben lenne, ha nem boncolgatnám őket? Azért kell ilyen módon boncolgatni, hogy megtanítsuk az embereket felismerni őket. Máskülönben, amint az antikrisztusok megjelennek, sok eretnekséget és téveszmét fognak szabadjára engedni, félrevezetnek sok embert, sőt, még az egyházat is irányítják, és megalapítják saját független királyságukat. Világosan látjátok, mennyire súlyosak a következményei ennek a dolognak? Épp az imént beszélgettünk arról, hogy mit jelent az, hogy az igazságé a hatalom. A közlés révén az emberek látták az antikrisztusok abszurd módszereit és lehetetlen nézeteit. Az antikrisztusok mindig maguknak akarják a hatalmat, és nem akarják, hogy Krisztusé legyen a hatalom, ezért az igazság uralmát demokratikus formává alakítják, azt hirdetve, hogy akkor gyakorol az igazság hatalmat, ha valamennyien együtt tárgyalják meg az ügyeket. Vajon nincs ott ebben a Sátán fortélya? Vajon az igazság olyasvalami, amire mindenki eljuthat tanácskozás révén? Az igazságot Isten fejezi ki és Istentől ered. Miért nem tudjátok közvetlenül gyakorolni Isten szavait, közvetlenül alávetni magatokat Istennek, és közvetlenül alávetni magatokat Isten intézkedéseinek? Miért kell Krisztus parancsait közös tanácskozás révén meghatározni? Hát nem a Sátán ármánykodása ez? Az antikrisztusok gyakran egy sor elméletet engednek szabadjára az emberek félrevezetésére, és mindegy, hogy milyen munkafeladatot hajtanak végre, övék az utolsó szó, teljességgel megszegve az igazságalapelveket. Ha az antikrisztusok megnyilvánulásaiból szemléljük ezt, pontosan mi is az ő beállítottságuk? Olyan emberek ők, akik szeretik a pozitív dolgokat és szeretik az igazságot? Van bennük valódi alávetettség Isten iránt? (Nem, nincs.) Az igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő lényegük van. Ráadásul annyira arrogánsak, hogy elvesztik minden racionalitásukat, még az alapvető lelkiismeretnek és józan észnek is híján vannak, amivel az embereknek rendelkezniük kellene. Az ilyen emberek nem méltók arra, hogy embereknek nevezzék őket. Csak azt lehet rájuk mondani, hogy a Sátán fajtájából valók; ők ördögök. Aki egy cseppet sem fogadja el az igazságot, az ördög – ehhez nem fér kétség.

Olyan emberek is vannak, akik Krisztus szavai iránt sem alázatos, sem pedig arrogáns hozzáállást nem tanúsítanak. Sem teljes elfogadást, sem ellenkezést nem fejeznek ki. Amikor Krisztus beszél, közli az igazságot, tisztán lát egy embert, vagy kioszt egy munkafeladatot, a felszínen úgy tűnik, hogy figyelnek és jegyzetelnek, komolyságot és együttműködést tanúsítva. Aprólékos jegyzeteket készítenek mindenről, különféle jeleket vetnek papírra, látszólag nagyon érdekli őket az igazság, és nagyra értékelik, amit Krisztus mond, mintha különösen szeretnék az igazságot, és rendíthetetlenül hűségesek lennének Krisztushoz. De vajon látható-e az ilyen emberek igazsághoz való hozzáállása, beállítottsága és lényege az ilyen felszínes jelenségekből? Nem látható. Kívülről úgy tűnik, hogy az ilyen emberek jegyzetelnek és figyelnek, de valójában mire gondolnak a szívükben? Amikor megnézik, amit lejegyeztek, azt gondolják: „Mi ez az egész? Egyetlen hasznos sor sincs benne, semmi, ami magasztosnak vagy az igazsággal összhangban lévőnek tűnne, és semmi nincs, ami számomra logikusnak tűnne. Akár össze is téphetném!” Ez nem valamiféle hozzáállás? Sok embert láttam már, akik a prédikációk hallgatása közben bólogatnak és különböző arckifejezéseket vágnak, egyidejűleg jegyzetelnek is, utána azonban egyáltalán nem veszik komolyan. Nem emlékeznek, hogy mit kellene megvalósítaniuk, a szívükben sem őrzik meg, és nem is cselekszenek aszerint. Ami pedig azt illeti, hogy gyakorolják, amit gyakorolniuk kellene, annak még kisebb a valószínűsége, hogy megtörténik. Amit végre kellene hajtaniuk, az Isten házának munkájához és a kötelességükhöz kapcsolódik, amibe pedig be kellene lépniük, az a személyes belépésükre vonatkozik. Nem hajtják végre azt, amit kellene, és még kevésbé veszik komolyan a személyes belépésüket. Ezt mondják: „Azt beszélik, hogy minden mondat, amit krisztus kimond és kifejez, az igazság, az, amibe az embereknek be kellene lépniük, hogy mindez az igazság, az út és az élet – én viszont semmi igazságot vagy utat nem látok abban, amit minden alkalommal lejegyeztek, és azt sem érzem, hogy élet lenne. Akkor hogyan teljesülhetne az a kijelentés, hogy krisztus isten lényegével bír? Hogyan valósulhatna meg? Hogyan egyezhetne azzal, amit látok? Nem egykönnyen egyezik meg.” Egyesek azt kérdik: „Ha ez a hozzáállásuk, miután meghallgatták, akkor miért jegyzeteltek egyáltalán? Úgy tűnt, hogy megfelelő, komoly és felelősségteljes hozzáállásuk van; mi folyik itt?” Ennek csupán egy oka van. Ha olyasvalaki, aki nem szereti az igazságot és rendkívül idegenkedik tőle, különösen komolynak és figyelmesnek tud tűnni, amikor Krisztus beszél, akkor kizárólagos szándéka nem más, mint csupán félszívvel túlesni rajta, nem pedig az őszinte elfogadás. Valahányszor Isten szavait olvassák, vagy kapcsolatba kerülnek Krisztussal és beszélgetnek Vele, amit érzékelnek, az nem Isten úgynevezett magasztossága, kifürkészhetetlensége vagy csodája, hanem az Ő gyakorlatiassága, normális volta és jelentéktelensége. Ezért saját nézőpontjukból és álláspontjukból lehetetlen e hétköznapi ember szavait az igazsággal, az úttal vagy az élettel társítaniuk. Bárhogyan is nézik ezt az embert, csupán egy embert látnak; nem tudják Istennek vagy Krisztusnak tekinteni Őt. Ezért sehogy sem tudják ezeket a rendkívül hétköznapi szavakat megfigyelni és gyakorolni való igazságnak tekinteni, valamint az élet útmutatójaként, a létezés céljaként használni, és így tovább – ezt lehangolónak találják. Azt kérdik: „Hogy lehetséges, hogy semmiféle igazságot nem látok ezekben a hétköznapi szavakban? Hogyan láthatjátok ti mindannyian? Nem csupán hétköznapi szavak ezek? Emberi nyelv, emberi szöveg, emberi nyelvtan – még néhány emberi kifejezést és szókincset is használ, és boncolgat néhány emberi közmondást és kulturális aspektust. Hogyan tartalmazhatják e szavak az igazságot? Miért nem látom ezt? Mivel mindannyian azt mondjátok, hogy ez az igazság, így hát egyszerűen követni és utánozni fogom a többieket; jegyzetelni fogok, mert ezt csinálja mindenki, amíg azonban ti mindannyian az igazságként tekintetek rá, én biztosan nem. Az »igazság« annyira szent szó, valami rendkívül magasztos dolognak kell lennie! Amikor az igazságról van szó, akkor az istennel kapcsolatos, ha pedig istennel kapcsolatos, nem lehet ennyire hétköznapi, ennyire jelentéktelen, ennyire átlagos. Tehát bármennyire is átvizsgálom és elemzem, istennek nyomát sem lelem benne. Ha istennek nyoma sincs meg benne, hogyan menthetne meg minket? Lehetetlen. Ha szavai nem tudnak megmenteni minket vagy javunkra válni, miért kellene követnünk őt? Miért kellene végrehajtanunk a szavait? Miért kellene az ő szavai szerint élnünk?” Most megmutatták igazi arcukat antikrisztusként, nem igaz? Hozzáállásuk a hús-vér testhez, amelyben Isten megtestesült, elejétől a végéig az átvizsgálás. Sem elfogadás, sem alávetettség nincs abban, ahogyan Isten szavaival bánnak, még kevésbé gyakorolják vagy tapasztalják meg azokat. Ehelyett Isten szavait ellenálló, szembeszegülő és elutasító hozzáállással kezelik. Kelletlenül készítenek néhány jegyzetet, amikor Krisztus az emberekkel beszélget, mélyen legbelül azonban semmit nem fogadnak el ebből. Miután kapcsolatba kerültek Krisztussal, egyesek azt mondják: „Istennel szemtől szemben beszélgetni és Vele közösségben lenni igazán élvezetes.” Az antikrisztus ezt mondja: „Én is kipróbálom. Szemtől szembe fogok beszélni krisztussal, és megnézem, milyen is valójában krisztus arckifejezése, milyenek a cselekedetei és milyen a beszéde, amikor emberekkel beszél. Meglátom, mit lehet ebből nyerni vagy felfedezni, előnyös-e az embereknek, ha alapot vetnek és megerősítik a hitüket benne, mint az igaz istenben.” Ha ilyen a hozzáállásuk Krisztushoz és az Ő szavaihoz, lehet-e valódi gyakorlásuk vagy megvalósításuk? Nem, nem lehet. Nem többek nézőknél, akik azért jöttek, hogy izgalmat lássanak, egyáltalán nem azért vannak itt, hogy az igazságot keressék. Szerintetek nem olyan egy kicsit az a hozzáállás, amellyel ezek az emberek Krisztust kezelik és Vele beszélgetnek, mint amikor egy csoport szomszédasszony a verandán fecseg, ahol a beszélgetés senkivel sem igényel komolyságot, és mindenki csak mondja, amit akar? Ezek az emberek ugyanígy bánnak Krisztussal: „Te kifejezed a nézeteidet, én pedig tartom magam az enyéimhez. Egyezzünk meg abban, hogy nem értünk egyet; ne várd, hogy meggyőzöl engem, én pedig biztosan nem fogadom el, amit mondasz.” Ez nem az a fajta hozzáállás? Milyen hozzáállás ez? (Lenéző és tiszteletlen.) Ezek az emberek furcsák. Ha egyszer nem ismered el Krisztust, mint a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült, akkor miért hiszel Benne és miért követed Őt? Ha nem hiszel, akkor miért nem mész el egyszerűen és fejezed be az egészet? Ki kényszerít arra, hogy higgy? Senki sem kényszerít arra, hogy higgy Istenben; ez a te saját választásod.

Egyesek, amikor az Én közlésemet hallgatják egy témáról, gyorsan különféle véleményeket alakítanak ki: „Te így gondolod, én viszont így gondolom. Neked megvannak a nézeteid minden egyes kérdésben, nekem pedig az enyéim; mindenkinek megvannak a saját nézetei.” Miféle teremtmény mondana ilyet? Amikor Isten ellátja az embereket az igazsággal, az egyfajta érvelés? Isten szava tudományos elmélet? (Nem.) Akkor mi Isten szava? (Az igazság.) Legyél konkrétabb. (Az emberi viselkedés alapelve és irányvonala, az emberek életszükséglete.) Miért mondjuk, hogy Isten az igazsággal látja el az embereket? Mondták-e valaha, hogy Ő tudással lát el? (Nem.) Miért mondjuk, hogy Isten szavai azért vannak, hogy az emberek egyék és igyák őket? Isten szavai olyanok, mint az emberek eledele; képesek fenntartani a fizikai testedet, és lehetővé teszik, hogy élj, sőt, hogy jól élj, lehetővé teszik, hogy emberi hasonlatossággal élj. Életet jelentenek az ember számára! Isten szava nem egyfajta tudás, érv vagy mondás. A tudás, az érvek és a hagyományos emberi kultúra csak megrontják az embereket. Élhetnek az emberek velük vagy nélkülük, de ha valaki élni akar és teremtett lénnyé szeretne válni – aki megfelel a mércének és megfelelő színvonalú, az igazság nélkül nem teheti meg. Tehát mi is pontosan az igazság? (Az ember magaviseletének, cselekvésének, valamint Isten iránti imádatának kritériuma.) Így van, ez már konkrétabb. Vajon az antikrisztusok így látják ezt? Nem fogadják el ezt a tényt. Tiltakoznak, ellenállnak és elítélik ezt a tényt, ezért nem nyerhetik el az igazságot. Gondolataikban és nézeteikben úgy vélik: „Te csak egy hétköznapi ember vagy. Mondasz valamit, mások pedig a szavaid szerint gyakorolnak, akkor miért ne mondhatnék valami helyeset én is, hogy az emberek az én szavaim szerint gyakoroljanak? Miért van az, hogy amit te mondasz, az mindig helyes, amit pedig én mondok, az mindig helytelen? Miért tekintik a te szavaidat igazságnak, míg az enyémeket tudásnak és doktrínáknak?” Ez nem alapszik semmin – ez tény, és a lényeg határozza meg. Krisztus a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, és az Ő lényege Isten. Ezt senki sem tagadhatja; még ha az antikrisztusok nem is hajlandók ezt elismerni vagy elfogadni, akkor sem tagadhatják. A pillanat, amikor az ember elfordul Krisztustól és elutasítja Őt, az ember pusztulásának pillanata. Krisztus és az Ő szavai nélkül senkit sem lehet megmenteni. Ez nem tény? (De igen.) Miféle épülést hozhatnak az antikrisztusok szavai és elméletei az embereknek? Ha az emberek nem fogadják el őket, szenvednek-e bármiféle veszteséget? Nem, semmiféle veszteség nem lesz. Az antikrisztusok szavainak semmiféle pozitív hatása nincs senkire, hanem inkább sok a negatív hatásuk. Ha Krisztus egyetlen mondatot sem mondana, és csak azért jönne, hogy távozása előtt normális életet éljen bármennyi évig is, vajon mit nyerne az emberiség? A kereszt hordozásán kívül mi mást nyerhetne az emberiség? Még mindig bűnben élnének, meggyónva és megbánva azokat, a bűn hálójába gabalyodva, egyre züllöttebbé válva, végül pedig, amikor Isten munkája véget ér, mindannyian el lennének pusztítva. Ez várna az emberiségre. Krisztus azonban eljött, kimondta mindazokat a szavakat, amelyeket Isten az emberekhez szólni szándékozott, biztosította mindazt az igazságot, amire az embereknek szükségük van, továbbá felfedte az embereknek, amit Isten birtokol és ami Isten. Nem hozott ez fordulatot az ember számára? Más szavakkal, vajon nem Krisztus szavai hoztak fordulópontot az ember számára? (De igen.) Mi ez a fordulópont? Ez elsősorban az a változás, hogy a kárhozattal és a pusztulással szembesülő embereknek lehetősége és reménye nyílt a megmenekülésre. Hát nem fordulópont ez? Az emberek reménysége megérkezett; látják a hajnalt, és van reményük a megmenekülésre és a túlélésre. Amikor Isten elpusztítja és megbünteti az emberiséget, ők elkerülhetik a pusztulást és a büntetést. Egy olyan emberiség számára tehát, amely túlélhet, Krisztus és az Ő szavai jó vagy rossz dolgot jelentenek? (Jó dolgot.) Ezek jó dolgok. Azt, hogy az antikrisztusok ennyire ellenségesek egy ilyen Krisztussal, egy ilyen hétköznapi emberrel szemben és ennyire gyűlölik Őt, a lényegük határozza meg.

Van egy másik megnyilvánulás is az antikrisztusoknak a megtestesült Istennel való bánásmódjában. Azt mondják: „Amint láttam, hogy krisztus hétköznapi ember, elképzelések alakultak ki az elmémben. »Az Ige testet ölt« című könyv isten kifejeződése; ez az igazság, és én ezt elismerem. Van egy példányom »Az Ige testet ölt«-ből, és ez elég. Nincs szükségem arra, hogy kapcsolatban legyek krisztussal. Ha vannak elképzeléseim, negatívitásom vagy gyengeségem, el tudom oszlatni őket egyszerűen isten szavának olvasása által. Könnyű elképzeléseket kialakítani, ha kapcsolatba kerülök a megtestesült istennel, ez pedig azt mutatja majd, hogy túlságosan mélyen romlott vagyok. Ha isten történetesen elítél, nem lesz reményem az üdvösségre. Ezért jobb, ha csak egyedül olvasom isten szavát. A mennyei isten az, aki meg tudja menteni az embereket.” Az antikrisztusok szívét legjobban Isten jelenlegi szavai és közlése, különösen az antikrisztusok beállítottságát és lényegét leleplező szavai szúrják, és azok a legfájdalmasabbak számukra. Ezek azok a szavak, amelyeket az antikrisztusok a legkevésbé szívesen olvasnak. Ezért az antikrisztusok szívükben azt kívánják, hogy Isten mielőbb hagyja el a földet, hogy saját erejüknél fogva uralkodhassanak a földön. Úgy hiszik, a test, amelyben Isten megtestesült, ez a hétköznapi ember, fölösleges számukra. Mindig azon tűnődnek: „Krisztus prédikációinak hallgatása előtt úgy éreztem, mindent értek, és minden tekintetben rendben voltam, Krisztus prédikációinak meghallgatása után azonban ez megváltozott. Most úgy érzem, mintha semmim sem lenne, annyira jelentéktelennek és szánalmasnak érzem magam.” Ezért eldöntik, hogy Krisztus szavai nem őket leplezik le, hanem másokat, és úgy vélik, nem szükséges hallgatniuk Krisztus prédikációit, elég, ha olvassák „Az Ige testet ölt” című könyvet. Az antikrisztusok szívében a legfőbb szándék az, hogy tagadják Isten testet öltésének tényét, hogy tagadják a tényt, miszerint Krisztus az igazságot mondja ki, és azt gondolják, így van remény arra, hogy Istenbe vetett hitük révén megmenekülhessenek és királyként uralkodhassanak az egyházban, ezzel eleget téve Istenbe vetett hitük eredeti szándékának. Az antikrisztusok veleszületett természete az Istennel szembeni ellenállás; annyira összeférhetetlenek a megtestesült Istennel, mint a tűz a vízzel, örök ellentétben állnak egymással. Úgy gondolják, hogy Krisztus létezésének minden egyes napja olyan nap, amikor nehéz lesz ragyogniuk, és fennáll annak a veszélye, hogy elítélik, kiiktatják, elpusztítják és megbüntetik őket. Mindaddig, amíg Krisztus nem beszél, nem munkálkodik, és amíg Isten választott népe nem néz fel Krisztusra, addig van lehetőség az antikrisztusok előtt. Van esélyük megmutatni képességeiket. Egyetlen legyintéssel emberek tömegei fognak átállni az ő oldalukra, és az antikrisztusok királyként uralkodhatnak. Az antikrisztusok természetlényege az, hogy idegenkedjenek az igazságtól és gyűlölködjenek Krisztussal. Azon versengenek Krisztussal, hogy ki a tehetségesebb, illetve ki a rátermettebb; azon versengenek Krisztussal, hogy kinek a szavai bírnak nagyobb hatalommal, és kinek a képességei nagyobbak. Miközben ugyanazt teszik, mint Krisztus, meg akarják mutatni másoknak, hogy noha ők is és Krisztus is ugyanúgy emberek, Krisztus képessége és tudása semmivel sem jobb bármely hétköznapi emberénél. Az antikrisztusok minden módon versengenek Krisztussal, vetekednek, hogy ki a jobb, és minden oldalról igyekeznek tagadni azt a tényt, hogy Krisztus Isten, hogy Ő Isten Lelkének a megtestesülése, valamint hogy Ő az igazság megtestesítője. Különféle módszereken és eszközökön is gondolkodnak minden területen, hogy megakadályozzák, hogy Krisztus hatalmat gyakoroljon Isten választott népe között, hogy megakadályozzák Krisztus szavainak népszerűsítését és megvalósulását Isten választott népe között, sőt megakadályozzák Krisztus tetteinek, emberekkel szembeni követelményeinek, valamint irántuk táplált reményeinek megvalósulását Isten választottai között. Olyan ez, mintha Krisztus jelenlétekor mellőzve lennének, az egyház pedig elítélné és elutasítaná őket – mint egy csoportnyi ember, akiket sötét sarokba állítottak. Az antikrisztusok különféle megnyilvánulásaiban láthatjuk, hogy lényegüknél és beállítottságuknál fogva kibékíthetetlenek Krisztussal – nem férhetnek meg Vele egy ég alatt! Az antikrisztusok születésüktől fogva ellenségesek Istennel; kifejezetten ellen akarnak állni Krisztusnak, meg akarják dönteni és le akarják győzni Krisztust. Azt akarják, hogy a Krisztus által végzett valamennyi munka hiábavaló és eredménytelen legyen, hogy végül Krisztus ne nyerjen meg sok embert, és hogy bárhol is munkálkodik, ne érjen el eredményeket. Az antikrisztusok csak ekkor lesznek boldogok. Ha Krisztus igazságokat fejez ki, és az emberek szomjaznak rájuk, keresik és örömmel elfogadják őket, hajlandóak Krisztusért áldozni magukat, mindenről lemondani és népszerűsíteni Krisztus evangéliumát, akkor az antikrisztusok elcsüggednek, és úgy érzik, hogy nincs remény a holnapra, hogy soha nem lesz esélyük ragyogni – mintha a pokolba vetették volna őket. Az antikrisztusok e megnyilvánulásait tekintve, vajon ezt az Istennel harcoló és Vele szemben ellenséges lényegüket valaki más nevelte beléjük? Egyáltalán nem; ők ezzel születnek. Ezért az antikrisztusok olyan típusú emberek, akik születésüktől fogva az ördög reinkarnációi, földre szállt ördögök. Soha nem képesek elfogadni az igazságot, és soha nem fogják elfogadni Krisztust, nem fogják magasztalni Krisztust, illetve nem fognak Krisztus mellett tanúságot tenni. Bár a látszat alapján nem fogjátok látni, hogy nyilvánosan megítélnék vagy elítélnék Krisztust, és noha képesek szolgálatkészen némi erőfeszítést tenni és árat fizetni, amint lehetőségük adódik, a megfelelő pillanatban az antikrisztusok kibékíthetetlensége Istennel megmutatkozik. A tény, miszerint az antikrisztusok harcolnak Istennel és független királyságot hoznak létre, nyilvánosságra fog kerülni. Mindezek a dolgok már korábban is megtörténtek olyan helyeken, ahol antikrisztusok vannak, és különösen gyakoriak voltak ezekben az években, amikor Isten az utolsó napok ítélő munkáját végzi; sok ember tapasztalta és figyelte meg ezeket.

2020. június 27.