Egyesek tesznek bizonyos dolgokat a színfalak mögött, és amikor találkoznak Velem, azt mondják Nekem: „Tizenéves koromban elkövettem a tisztátalanság bűnét.” Azt mondom: „Kérlek, ne beszélj Nekem erről. Imádkozz őszintén egyedül, és igazán bánd meg, akkor a probléma megoldódik, és Isten nem fog emlékezni rá. Nem szükséges szemtől szembe elmondanod Nekem; Én nem mélyedek bele ezekbe a dolgokba.” Amikor nem hagyom, hogy tovább mondják, gondolataik támadnak: „Te tényleg Isten vagy? A szívem olyan őszinte, tűzben ég, Te pedig leöntötted egy vödör hideg vízzel. Csak egy szívből jövő beszélgetést akartam Veled, miért nem vagy hajlandó meghallgatni? Jó lenne, ha meghallgatnál, több részletet is el kell mondanom.” Azt mondom: „A bűneid megvallásának végső célja a bűnbánat, nem pedig a számos részlet felsorolása. Ha a szíved mélyén valóban megbántad, akkor nem számít a forma; fölösleges végigmenni ezen a folyamaton. Az, hogy az összes részletet és körülményt tisztázod Előttem, nem jelenti azt, hogy megbántad. Ha valóban megbántad, még ha semmit sem mondasz, akkor is megbántad. Ha viszont nem bántad meg, hiábavaló lenne, még ha beszélnél is róla.” Egyesek nem értik, és azt hiszik, hogy mindent hallani akarok, például azt, hogy tisztátalanok voltak, loptak, vagy elítéltek és feldobtak másokat, mielőtt hinni kezdtek Istenben. Úgy gondolják, hogy hajlandó vagyok meghallgatni mindezeket a magánéleti dolgokat, hogy tudni és érzékelni akarom mindenkinek a legmélyebb gondolatait és minden tettét, legyen az jó vagy rossz. Ez nem emberi elképzelés? Tévednek. Nekem csak az emberek romlott beállítottságairól, lényegéről és az általuk járt útról kell tudnom; ez elég ahhoz, hogy foglalkozzam az üdvösségük jelentős kérdésével. Nincs szükség arra, hogy tudjak minden egyes ember jelenlegi vagy következő életéről; ilyen részletekre nincs szükség. Az emberek ezt feltételezik: „Te is normális és gyakorlatias vagy. Vannak dolgok, amelyeket nem tudsz, ezért talán meg akarod érteni minden ember családi hátterét, azt a környezetet, amelyben felnőtt, valamint ezeket a különleges tapasztalatokat a növekedése során, hogy alaposan megismerd őket a munka céljából, hogy legyen eszközöd, amellyel megítélheted és leleplezheted őket.” Így van ez? (Nem.) Egyesek, akik ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket hordozzák, mindig meg akarják osztani Velem múltbeli tetteiket, amikor találkozunk, mondván: „Ó, Te nem tudod, az én családom régen ilyen volt...” Én azt mondom: „Ne beszélj a családod dolgairól; oszd meg néhány tapasztalatodat az Istenben való hitről.” Mások azt mondják: „Ó, Te nem is tudod, korábban annyi partnerem volt”, vagy „Te nem is tudod, kit dobtam fel korábban.” Hasznos elmondani ezeket a dolgokat? (Nem.) Úgy gondolják, hogy a megtestesült Isten valóban hajlandó megismerni ezeket a dolgokat, ég a vágytól, hogy megértse az emberek közötti valamennyi gyalázatos viselkedést és az emberek bukott életének különféle részletes aspektusait. Amikor ilyen emberekkel találkozom, azt mondom nekik: „Ha meg akarod vallani és meg akarod bánni a bűneidet, imádkozz magadban Isten előtt, ne Nekem mondd el. Én csak azért vagyok felelős, hogy megtanítsam neked, hogyan végezd jól a kötelességedet és hogyan imádd Istent a való életben, hogy segítsek neked elérni az üdvösséget. Ha találkozunk, beszélhetünk bármiről, ami ezekkel kapcsolatos, de legjobb, ha nem említünk nem kapcsolódó dolgokat.” Ezt hallva egyesek gondolkodni kezdenek: „Istenből tényleg hiányzik a szeretet, Isten nem toleráns.” Az ő szemszögükből nézve, milyen emberben van szeretet? Egy lakóközösség közös képviselőjében, olyasvalakiben, aki kifejezetten mások mindennapi csip-csup ügyeit intézi. Kellene Nekem ilyen dolgokkal foglalkoznom? Engem egyáltalán nem érdekelnek ezek a dolgok! Hogyan éled az életed, mit eszel, mit viselsz, hogyan keresel pénzt, milyen a gazdasági helyzeted, hogyan jössz ki a szomszédaiddal – Én egyikbe sem szólok bele. Ilyen az emberek hozzáállása Krisztushoz, amikor elképzeléseket táplálnak. Különösen, amikor elképzelések alakulnak ki bennük Krisztus szavai iránt, vagy amikor Krisztus szavai teljesen ellentmondanak a saját elképzeléseiknek, az antikrisztusok nem engedik el az elképzeléseiket, nem fogadják el az igazságot, és nem boncolgatják az elképzeléseiket és nem keresik az igazságot sem; ehelyett ragaszkodnak az elképzeléseikhez, és szívükben titokban elítélik azt, amit Krisztus mond.

Ebben az utolsó időszakban Isten az utolsó napok ítélő munkáját valósítja meg. Ahogy Isten királyságának evangéliuma terjed, Isten házában meglehetősen sok, különböző szakmákhoz kapcsolódó munkaelem alakult ki, például zenével kapcsolatos munka, szövegalapú munka, filmgyártó munka és így tovább. E munka folyamán Krisztus is érintetté vált néhány, e szakmákhoz kapcsolódó munkaelemben, természetesen elsősorban útmutatást adva, valamint a különböző munkaelemek irányának meghatározása révén; Ő ennek keretében munkálkodik. Elkerülhetetlen, hogy bizonyos ismeretek vagy általános információk, amelyek ezekkel a területekkel kapcsolatosak, ismeretlenek legyenek Krisztus előtt, és lehetnek olyan dolgok, amelyeket nem ért. Hát nem nagyon is normális ez? A legtöbb ember számára ez teljesen normálisnak tűnik, és nem nagy ügy, mert mindenki a tanulás folyamatában van, és Isten vezetése alatt mindenféle munka csak jobb és jobb lehet, és egyre több késztermék és kiváló minőségű eredmény születik. Az antikrisztusok számára azonban ez nem kis dolog. Azt mondják: „Teljesen járatlan vagy egy bizonyos területen, sőt, még tudatlan is. Mi jogosít fel arra, hogy beleavatkozz, hogy irányíts és vezess minket? Miért kellene, hogy a tiéd legyen az utolsó szó? Miért kellene mindannyiunknak rád hallgatnunk? Feltétlenül helyes, ha rád hallgatunk? Vajon nem fogunk rossz útra térni vagy hibázni a munkánk során, ha hallgatunk rád? Ebben nem vagyok olyan biztos.” Amikor Krisztus útmutatást ad a munkában, egyesek szkeptikus hozzáállással közelítik meg: „Először nézzük meg, van-e értelme annak, amit mond, és a megfelelő szakértelem keretei közé esik-e, valamint kiválóbb-e, mint a saját ötleteink. Ha igen, elfogadjuk és követjük az Ő útmutatását, ha nem, máshogy döntünk, más módot keresünk.” Az antikrisztusok azonban belül a teljes engedetlenség mentalitását hordozzák: „Mi szakemberek vagyunk, évek óta dolgozunk ezen a területen. Ezt a feladatot csukott szemmel is el tudnánk végezni. A te útmutatásod követése csupán formalitás lenne, nem igaz? Miért kellene rád hallgatnunk? A javaslataid nem csupán hivatalos szólamok? Ha rád hallgatnánk, attól nem tűnnénk egyszerűen inkompetensnek? De most mindenki figyel, és nem állhatok fel és nem tiltakozhatok ellened, mert ez ahhoz vezethet, hogy antikrisztusként kezelnének engem. Egy ideig tehát színlelni fogok, megjátszom, hogy figyelek, tettetem a dolgokat, később pedig folytatom a megszokott módon, anélkül, hogy bármit is befolyásolnék.” Mindegy tehát, hogy Krisztus hogyan közli az igazságalapelveket, mindegy, mennyire világosan magyarázza el a dolgokat, az antikrisztusoknak mindig megvannak a saját szilárd nézeteik, és mindig azt hiszik, hogy értik a szakmát, hogy szakértők az adott területen, és így nem értik meg, hogy mik azok az igazságalapelvek, amelyekről Krisztus beszél. Valahányszor Krisztus a szakmájukhoz kapcsolódó munkához ad útmutatást, ez olyan pillanattá válik az antikrisztusok számára, amikor összehasonlíthatják képességeiket és tehetségüket Krisztussal. Ami még rosszabb, időnként, amikor Krisztus a szakmájukhoz kapcsolódó dolgokról beszél, az antikrisztusok ezt Krisztus tudatlanságának tekintik, és titokban kigúnyolják és megvetik Krisztust, önkéntelenül is még ellenállóbbnak és idegenkedőbbnek érzik magukat Krisztus munkájukra vonatkozó útmutatásával szemben. Szívükben teljesen kételkednek, és azt mondják: „Azt mondod nekünk, hogy ezt és ezt tegyük, de mit tudsz te? Érted egyáltalán a különböző lépéseket, amelyek ezekhez a területekhez tartoznak? Ismered-e a működésük konkrét részleteit? Amikor a filmkészítésben irányítasz minket, tudod-e, hogyan kell hitelesen játszani, vagy hogyan kell hangot felvenni?” Valahányszor ezekkel a kérdésekkel szembesülnek, az antikrisztusok szívükben nem figyelnek komolyan az egyes szakmákat érintő igazságalapelvekre. Ehelyett belül titokban versengenek Krisztussal, sőt bámészkodnak, hogy kigúnyolják és kicsúfolják Krisztust, szívük telve engedetlenséggel. Amikor mennek, hogy elvégezzék a munkájukat, felületesen végigmennek a folyamaton, először áttekintik Isten közlésének jegyzeteit, hogy lássák, mit mondott Isten, majd egyszerűen csak dolgozni kezdenek, és ugyanazon a régi módon teszik a dolgokat. Egyesek azt mondhatják: „Isten nem ezt mondta, miért így csinálod?” Erre azt felelik: „Isten nem ezt mondta, de vajon ismeri isten az aktuális helyzetet? Nem mi vagyunk azok, akiknek ténylegesen végre kell hajtaniuk? Mit tud isten? Isten csupán egy alapelvet biztosított, nekünk viszont a tényleges helyzetnek megfelelően kell kezelni azt. Még ha itt is lenne isten, akkor is így kellene kezelnünk. Hallgatunk isten szavaira, amikor azok az igazságról szólnak, amikor azonban szakmai munkáról van szó és nem érinti az igazságot, akkor mi döntünk.” Meghallgatták az Isten által közölt igazságalapelveket, lejegyzetelték őket, és mindenki végigment a folyamaton és átnézte a jegyzeteket, amikor azonban arra kerül sor, hogy hogyan kellene tenni a dolgokat, kié az utolsó szó? Esetükben nem az igazság gyakorolja a hatalmat, még kevésbé van bármi köze ahhoz, hogy Krisztus gyakorolja a hatalmat. Tehát ki gyakorolja a hatalmat? Egy antikrisztus gyakorolja a hatalmat; egy ember az, aki kimondja az utolsó szót. Az ő szemszögükből nézve az igazság olyan, mint a levegő, csupán doktrínák és szlogenek, amelyeket csak úgy mellékesen megemlítenek, aztán letudták – az emberek továbbra is azt teszik, amit szükségesnek tartanak, úgy, ahogyan csak tenni akarják. Abban az időben nagyon szépen egyetértettek, a hozzáállásuk pedig kivételesen őszintének tűnt, de amint a valós életre kerül a sor, minden megváltozik; nem olyan, mint amilyennek látszott.

Az antikrisztusok, mivel folyamatosan elképzeléseket és ellenállást táplálnak a megtestesült Istennel szemben, és belül sincsenek meggyőződve, alapvetően nem ismerik el szívükben a megtestesült Istent; csak a mennyei Istenben hisznek. Épp olyanok, mint Pál: őt nem győzte meg igazán a megtestesült Jézus, hanem elképzelésekkel volt tele. Ezért van az, hogy az összes általa írt levelében soha nem tett bizonyságot Jézus mellett, soha nem tanúsította, hogy Jézus szavai az igazság, és soha nem beszélt arról, hogy szerette-e Jézust. Ezek olyan dolgok, amelyeket az emberek láthatnak; Pál valódi antikrisztus. Most már mindannyian fel tudjátok ismerni, hogy Pál klasszikus példája egy antikrisztusnak. Még ha el is ismerik az antikrisztusok kategóriájába tartozók, hogy az Isten által kifejezett szavak az igazság, el tudják-e fogadni az igazságot? Képesek-e alávetni magukat Krisztusnak? Képesek bizonyságot tenni Krisztus mellett? Ez más kérdés. Képesek alávetni magukat mindannak, amit Krisztus tesz? Ha Krisztus munkát intéz vagy oszt ki, eligazítva az embereket annak elvégzési módját illetően, vajon az antikrisztusok képesek engedelmeskedni? Ez a kérdés fedi fel legvilágosabban az embereket. Az antikrisztusok nem tudnak engedelmeskedni; figyelmen kívül hagyják és elbagatellizálják Krisztus szavait. Ezért függetlenül attól, hogy Krisztus milyen konkrét útmutatást ad, vagy milyen feladatokat oszt ki bármilyen munkához, az antikrisztusok soha nem fogják végrehajtani azokat. Az antikrisztusok egyszerűen nem hajlandók alávetni magukat Krisztusnak. Függetlenül attól, hogy Ő hogyan rendeli el a munkát, nem hajlandók végrehajtani azt, mindig azt hiszik, hogy a saját ötleteik bölcsebbek, és úgy gondolják, legjobb a saját terveiket követni. Ha azt mondod nekik: „Amikor helyzetekkel szembesültök, együtt kell működnötök három-négy másik emberrel, tanácskoznotok kell velük, többet kell beszélgetnetek az igazságalapelvekről, és ezen alapelvek szerint kell cselekednetek, anélkül, hogy megszegnétek őket”, hallgatni fognak rád? Egyáltalán nem hallgatnak; már rég száműzték ezeket a szavakat az elméjük mélyére, és azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó. Azt mondod nekik: „Ha van egy probléma, amit nem lehet megoldani, akkor keresheted a Fennvalót”, amikor azonban valóban probléma van, és mindenki arra gondol, hogy a Fennvalótól kérjen segítséget, az antikrisztusok azt mondják: „Miért kellene egy ilyen lényegtelen dologról kérdezni? Csak zavarni fogja a Fennvalót. Magunk is el tudjuk intézni, nincs szükség arra, hogy megkérdezzük! Enyém az utolsó szó, és én viselem a következményeket, ha bármi balul sül el!” Milyen szépen hangzanak ezek a szavak, de vajon tényleg képesek viselni a következményeket, amikor valami tényleg balul sül el? Ha az egyház munkája veszteséget szenved, vajon képesek viselni a káros következményeket? Ha például azért, mert a vezetők és a dolgozók gondatlanok voltak az összejövetelek megszervezésében, a testvéreket letartóztatták egy összejövetel során, ami miatt egyesek negatívvá és gyengévé váltak és meginogtak, ki képes viselni az ilyen felelősséget? Felelősségteljesek az antikrisztusok a szavaikban? Teljesen felelőtlenek! Ez az antikrisztusok hozzáállása a munkához. Mondjátok meg Nekem, az antikrisztusok valóban el tudják fogadni Krisztus szavait és alá tudják vetni magukat nekik? (Nem.) Szívükben az antikrisztusoknak mi a hozzáállásuk az igazság gyakorlásához és ahhoz, hogy alávessék magukat Krisztusnak? Egy szó: szembeszegülés. Folyamatosan szembeszegülnek. És milyen beállítottság rejlik ebben a szembeszegülésben? Mi idézi elő? Az engedetlenség idézi elő. A beállítottság tekintetében ez idegenkedés az igazságtól, engedetlenség a szívükben, az, hogy nem akarják alávetni magukat. És így vajon mit gondolnak az antikrisztusok a szívükben, amikor Isten háza azt kéri, hogy a vezetők és a dolgozók tanuljanak meg egyetértésben együttműködni, ahelyett, hogy egy ember hozná meg az összes döntést, hogy tanulják meg, hogyan vitassák meg másokkal a dolgokat? „Túl sok gondot okoz mindent megvitatni az emberekkel! Képes vagyok dönteni ezekről a dolgokról. Másokkal dolgozni, átbeszélni velük, alapelvek szerint tenni dolgokat – milyen tehetetlenség, milyen kínos dolog!” Az antikrisztusok úgy gondolják, hogy értik az igazságot, hogy minden világos számukra, hogy megvannak a saját meglátásaik és cselekvési módjaik, és ezért képtelenek együttműködni másokkal, semmit sem vitatnak meg az emberekkel, mindent a maguk módján tesznek, és senki másnak nem engednek! Bár az antikrisztusok szóban kijelentik, hogy hajlandóak alávetni magukat és hajlandóak együttműködni másokkal, bármennyire jónak tűnnek is a válaszaik kívülről, bármilyen jól hangzanak is a szavaik, képtelenek megváltoztatni a lázadó állapotukat, képtelenek megváltoztatni a sátáni beállítottságukat. Belül azonban vadul szembeszegülnek – milyen mértékben? Ha a tudás nyelvén magyaráznánk, ez a jelenség akkor fordul elő, amikor két ellentétes természetű dolgot összerakunk: taszítás, amit „szembeszegülésként” értelmezhetünk. Pontosan ez az antikrisztusok beállítottsága: szembeszegülés a Fennvalóval. Szeretnek szembeszegülni a Fennvalóval, és senkinek sem engedelmeskednek.

Az antikrisztusoknak Krisztus szavaival szembesülve csupán egyetlen hozzáállásuk van: az engedetlenség; az egyetlen megközelítésük pedig az ellenállás. Például azt mondom: „Az udvarunk elég nagy, és nincs árnyék. Télen egyfolytában süt a nap, ami lehetővé teszi, hogy az emberek a napfényben sütkérezzenek, nyáron viszont kissé forróvá válik. Vegyünk néhány fát, olyanokat, amelyek gyorsan nőnek, és a jövőben bőséges árnyékot nyújtanak majd, és amelyek viszonylag tiszták és esztétikusak.” Hány alapelv van itt? (Három.) Az egyik, hogy a fák gyorsan nőjenek, a másik, hogy a fák legyenek tiszták és viszonylag jól nézzenek ki, a harmadik pedig, hogy a jövőben bőséges árnyékot nyújtsanak, vagyis sűrű ágakkal és levelekkel kell rendelkezniük. Az embereknek csak ezt a három alapelvet kell megvalósítaniuk; arról, hogy mennyit vegyenek, hova ültessék őket, és milyen fafajták legyenek, szintén tájékoztattam őket. Könnyen kivitelezhető ez a feladat? (Igen.) Bonyolult feladatnak tekinthető? (Nem.) Nem bonyolult feladat. Miért nem bonyolult? Vannak helyek, ahol fákat árulnak, Isten háza biztosítja a fedezetet, a favásárlás alapvető feltételei pedig mind adottak. Már csak az van hátra, hogy az emberek végrehajtsák; nincs semmi bonyolult ebben a feladatban. Egy antikrisztus számára azonban van egy probléma: „Micsoda? Fákat venni? Pénzt költeni csupán az árnyékolásra és a környezet szebbé tételéért? Vajon ez nem a testi kényelemre való áhítozás? Ez a pénz felajánlás istennek, elkölthető-e ilyen gondatlanul? Mi a baj egy kis hőséggel? A napot isten teremtette; belehalsz, ha a napon sütkérezel? Ezt úgy nevezik, hogy befogadod a napfényt és élvezed az esőt. Ha nem akarsz a napon lenni, maradj bent. Most pedig pénzt akarsz költeni erre a kényelemre – bizonyára álmodozol!” Elgondolkodnak: „Ebben a kérdésben nem egyedül az enyém az utolsó szó; ha nyíltan ellenkeznék, az nem lenne jó. Elítélhetnének, és mások talán nem értenének egyet velem. Ezért jelenteni fogom ezt a döntéshozó csoportnak. Továbbá, a legjobb lenne engedni, hogy a testvérek is kifejezzék a véleményüket. Ha a döntéshozó csoport jóváhagyja, akkor megvesszük a fákat; ha nem, akkor nem vesszük meg, még akkor sem, ha a testvérek egyetértenek.” Összegyűjtenek mindenkit, említést tesznek az ügyről, majd hagyják, hogy megvitassák, és mindenki kifejezze a véleményét. Mindenki azt mondja: „A favásárlás jó dolog; mindenki hasznát látja.” Az antikrisztus ezt hallván azt mondja: „Hogy lenne jó dolog? Rendben lehet-e csak azért, mert mindenkinek a hasznára válik? Kinek a pénzéből húz mindenki hasznot? Ez isten pénzének költése; nem a felajánlások elherdálása ez? Összhangban van ez az alapelvekkel?” Mindenki azon töpreng: „A felajánlások elherdálása mindenki javára, az emberek érdekeiért valóban kissé helytelennek tűnik.” Miután oda-vissza megvitatták, a végső döntés az, hogy nem veszik meg a fákat. A pénzt meg kell spórolni; bárki is parancsolja, nem lehet megtenni. Egy ilyen vita után következtetésre jutnak. Mi a következtetés? „Ami Krisztus mostani parancsát illeti, a végső határozatunk az, hogy ellenezzük; nem költjük el a felajánlásokat, és nem pazarolunk el egy fillért sem isten házának pénzéből. Ez konkrétan azt jelenti, hogy nem vesszük meg a fákat, nem zöldítjük be az udvart.” Ez a döntés született. Pár nap múlva észreveszem, hogy a fákat még nem vették meg, ezért megkérdezem: „Miért nem vettétek meg a fákat?” „Ó, hamarosan meg fogjuk venni.” Amikor elérkezik a szezon, és mások fái már levelet hajtottak, miért nem vettek még mindig egyet sem? Amikor érdeklődöm, megtudom, hogy miután megvitatták a dolgot, nem egyeztek bele a fák megvásárlásába; a szavaim hiábavalók voltak. Tanácskozás, vita és elemzés után közösen úgy döntöttek mindannyian, hogy elutasítják a parancsomat, arra célozva, hogy: „Itt mi döntünk. Te állj félre. Ez a mi házunk, neked semmi közöd hozzá.” Miféle megközelítés ez? Hát nem szembeszegülés? Milyen mértékben szegülnek szembe? Van alapjuk, azt állítva, hogy nem pazarolnak el egy fillért sem Isten házának pénzéből, nem költik el Isten felajánlásait. Mit gondoltok erről az alapról? Helyesek ezek a szavak? (Nem.) Gyakran éppen ezek az antikrisztusok azok, akik elherdálják a felajánlásokat és visszaélnek velük. Azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó, ezért előállnak ezzel az elméletsorral, hogy félrevezessék azokat, akik ostobák, tudatlanok és nem rendelkeznek tisztánlátással. És valóban, egyesek bedőlnek neki, és a szavaik szerint cselekszenek, miközben az antikrisztusok megzavarják és szabotálják Krisztus szavait, késedelmet okozva a megvalósításban. Mi a gyökere ennek a problémának? A kulcs abban rejlik, hogy Isten választott népe nem lát át az antikrisztusok képmutatásán, a dolgok felszínes aspektusa mindig félrevezeti őket, nem érzékelik a dolgok lényegét. Az antikrisztusok zsarnoki módon akadályokat okoznak ezen emberek között, aminek következtében Isten választott népének néhány nem tisztánlátó tagját gyakran félrevezetik és irányítják.

Ami Krisztus minden egyes, az egyházban kiadott konkrét munkautasítását és parancsát illeti, ha nincsenek zavarást okozó antikrisztusok, akkor azokat gyorsan végre lehet hajtani. Amint azonban egy antikrisztus beavatkozik, a feladat késedelmet szenved, és nem hajtható végre. Néha azokat a rendelkezéseket és parancsokat, amelyeket Krisztus az emberekkel szándékozik végrehajtatni, az antikrisztusok valamilyen kifogással egyenesen elutasítják. Közben olyan döntéshozatali formát alkalmaznak, amely mindenkit bevon, mondván: „Ez a testvérek szavazata alapján lett elfogadva; kollektív döntés eredménye, nem csupán az én szavam.” Mi következik ebből? Azt sugallja, hogy a testvérek határozatai összhangban vannak az igazsággal, és hogy amikor felmerül egy probléma, a testvérek közös döntése jelenti azt, hogy az igazság gyakorolja a hatalmat. Amikor azonban egy vezető szerepet betöltő antikrisztus szembeszegül azzal, amit Krisztus mond, akkor az igazság gyakorolja a hatalmat? Nyilvánvaló, hogy valójában az antikrisztus gyakorolja a hatalmat. Vajon nem abszurd és csalárd dolog azt mondani, hogy az igazság gyakorolja a hatalmat, amikor az egész helyzetet egy antikrisztus irányítja? Az antikrisztusok valóban ügyesek az álcázásban! Amikor Krisztus megkéri őket, hogy hajtsanak végre valamit, és mindenki megtudja, hogy ez Isten cselekedete, hogy Ő mindenkire tekintettel van, amikor cselekszik, és mindenki hálás Isten kegyelméért, akkor ez nem tetszik az antikrisztusoknak és kényelmetlen számukra. Ezután azon törik a fejüket, hogyan találjanak módot a zavarásra és a szabotálásra. Ha azonban ők kezdeményeznek, és végül mindenki mélységesen hálás nekik és méltányolja őket, akkor mindenkinél aktívabban hajtják végre, és bármilyen szenvedést hajlandóak elviselni. Hát nem undorítóak az olyan emberek, mint az antikrisztusok? (De igen.) Miféle beállítottság ez? (Elvetemült beállítottság.) Az antikrisztusok képesek álcázni magukat, jó embereknek tettetik magukat, hogy félrevezessenek és bevonjanak másokat, sőt úgy tesznek, mintha az igazságot gyakorolnák. Ez elvetemültség. Milyen igazságot gyakorolsz? Elutasítod a Krisztus által adott szavakat és parancsokat, képtelen vagy alávetni magad és végrehajtani azokat. Hol van az az igazság, amit állításod szerint gyakorolsz? Isten hívője vagy? Istenként kezeled Istent? Az Isten, akiben hiszel, nem a kollégád, nem a munkatársad, nem a barátod; Ő Krisztus, Ő Isten! Hát nem ismered fel ezt? Folyton elemzed és átvizsgálod Krisztus szavait, próbálod felismerni azok helyességét, mérlegelve az érveket és ellenérveket – hát nem rossz pozíciót vettél fel? Az antikrisztusok mesterien vizsgálják át és elemzik az emberek szavait, végül pedig Krisztusra is ezt a szüntelen átvizsgálást alkalmazzák. Ekként vizsgálják át és kezelik Krisztust – Isten követői ők? Nem csupán álhívők? Folyton átvizsgálják Krisztust, de meg tudják-e érteni Krisztus isteni lényegét? Minél jobban vizsgálják Krisztust, annál kételkedőbbé válnak, végül pedig úgy határoznak, hogy Krisztus hétköznapi ember. Maradt-e bennük igazi hit vagy alávetettség? Egyáltalán nem. Egy antikrisztus a szívében Krisztust csupán hétköznapi embernek tekinti. Krisztus emberként való kezelése természetesnek tűnik számukra, ezért úgy érzik, semmibe vehetik Krisztus szavait és parancsait, és nem szívlelik meg azokat, csupán vitára és átvizsgálásra vetik fel őket az összejövetelek során. Végső soron nem Isten az, aki eldönti, hogyan történjenek a dolgok, hanem az antikrisztus. Minek látják Krisztust? Csupán hétköznapi vezetőnek látják, egyáltalán nem kezelik Krisztust Istenként. Vajon ennek nem ugyanaz a természete, mint Pál Istenbe vetett hitének? Pál soha nem kezelte Istenként az Úr Jézust, soha nem ette és itta az Ő szavait, és nem is igyekezett alávetni magát az Úr Jézusnak. Mindig úgy gondolta, hogy számára az élet krisztus, megpróbált az Úr Jézus helyébe lépni, ennek következtében pedig Isten büntetésében részesült. Mivel elfogadtad, hogy Krisztus a megtestesült Isten, alá kell vetned magad Krisztusnak. Függetlenül attól, mit mond Krisztus, el kell fogadnod és alá kell vetned magad, nem szabad átvizsgálnod és vitatkoznod arról, hogy Isten szavai helyesek-e vagy megfelelnek-e az igazságnak. Isten szavai nem arra valók, hogy elemezd és átvizsgáld őket, hanem hogy alávessed magad nekik és végrehajtsd azokat. Az, hogy hogyan fogjatok hozzá elvégezni a dolgokat és miként határozzátok meg a megvalósítás lépéseit – ez a tárgya a közösségeteknek és megbeszéléseteknek. Mivel az antikrisztusok a szívükben mindig kétségbe vonják Krisztus isteni lényegét, és mindig engedetlen beállítottságuk van, amikor Krisztus arra kéri őket, hogy tegyenek meg dolgokat, folyton átvizsgálják és megvitatják azokat, és arra kérik az embereket, döntsék el, ezek helyesek vagy helytelenek. Vajon ez súlyos probléma? (Igen.) Nem az igazságnak való alávetettség szemszögéből közelítik meg ezeket a dolgokat; hanem Istennel szemben állva közelítik meg őket. Ez az antikrisztusok beállítottsága. Amikor Krisztus parancsait és munkarendjét hallják, nem fogadják el és nem vetik alá magukat azoknak, hanem elkezdik megvitatni. És mi az, amit megvitatnak? Vajon azt vitatják meg, hogy miként gyakorolják az alávetettséget? (Nem.) Azt vitatják meg, hogy Krisztus szavai és parancsai helyesek-e vagy helytelenek, és felülvizsgálják, hogy vajon végre kell-e hajtani azokat vagy sem. Vajon az a hozzáállásuk, hogy valóban végre akarják hajtani ezeket a dolgokat? Nem – több embert akarnak arra bátorítani, hogy olyanok legyenek, mint ők, hogy ne tegyék meg ezeket a dolgokat. És ha nem teszik meg ezeket, az vajon az alávetettség igazságának gyakorlása? Nyilvánvalóan nem. Mit tesznek tehát? (Szembeszegülnek.) Nem csupán ők maguk szegülnek szembe Istennel, hanem kollektív szembeszegülést is keresnek. Ez a cselekedeteik természete, nemde? Kollektív szembeszegülés: mindenkit ugyanolyanná tenni, mint ők maguk, rávenni mindenkit, hogy ugyanúgy gondolkodjanak, mint ők, ugyanazt mondják, amit ők és ugyanúgy döntsenek, ahogyan ők, kollektíven szembeszegülve Krisztus döntésével és parancsaival. Ez az antikrisztusok működési módja. Az antikrisztusok meggyőződése az, hogy „ha mindenki csinálja, akkor ez nem bűn”, ezért másokat arra buzdítanak, hogy velük együtt szegüljenek szembe Istennel, azt gondolva, hogy ha ez a helyzet, akkor Isten háza semmit sem tehet ellenük. Hát nem ostobaság ez? Az antikrisztusok saját képessége az Istennel való szembeszegülésre rendkívül korlátozott, teljesen egyedül vannak. Ezért megpróbálnak embereket toborozni, hogy kollektíven szegüljenek szembe Istennel, szívükben azt gondolva, hogy „félrevezetek egy csoportnyi embert, és ráveszem őket, hogy ugyanúgy gondolkodjanak és cselekedjenek, ahogyan én. Együtt el fogjuk utasítani krisztus szavait, gátolni fogjuk isten szavait, és megakadályozzuk, hogy azok valóra váljanak. Ha pedig jön valaki a munkámat ellenőrizni, azt fogom mondani, hogy mindenki úgy döntött, hogy így csináljuk – akkor meglátjuk majd, te hogyan kezeled ezt. Nem fogom megtenni ezt érted, nem fogom végrehajtani ezt – és meglátjuk, te mit teszel velem!” Úgy gondolják, hogy van hatalmuk, hogy Isten háza semmit sem tehet velük, és Krisztus sem. Mit gondoltok, könnyű kezelni egy ilyen embert? Hogyan kell kezelni az ilyen típusú embereket? Az a legegyszerűbb módszer, ha elbocsátjuk és kivizsgáljuk őket. Amint egy ördög felfedi magát, iktasd ki egyetlen rúgással, és ezzel vége. Isten háza lehetővé teszi, hogy vezető legyél, te viszont nem veted alá magad, sőt, Istennel is szembe mersz szegülni; hát nem vagy te ördög? Isten háza vezetéssel bíz meg téged, így tényleges munkát végezhetsz, hogy alávesd magad Isten háza munkautasításainak, valamint hogy jól végezd a kötelességedet. El kell fogadnod Isten szavait és alá kell vetned magad nekik; bármit is mondjon Isten, el kell fogadnod és végre kell hajtanod az Ő szavait, nem szabad szembeszegülnöd Vele. Kötelességednek tekinted a szembeszegülést Istennel – nos, akkor sajnálom, de az elbocsátásod a legegyszerűbb megoldás. Isten házának hatalmában áll használni téged, és az is hatalmában áll, hogy elbocsásson téged. Egyesek azt mondják: „Vezetőként jól megálltam a helyem, miért bocsátottak el? Nem olyan ez, mintha egyszerűen levágnák a szamarat, amint végzett a gabona őrlésével?” Valóban jól megálltad a helyed, amikor elbocsátottak? Egy olyan szamarat, amelyik össze-vissza rúg és harap, és nem koncentrál a megfelelő feladatokra, bárhogy is idomítjuk, valóban le kell vágni, amint „végzett a gabona őrlésével”. Hogy mikor kell levágni, az a teljesítményétől függ. Mondd csak, szívesen megszabadulna bárki is egy jó szamártól? Az őrlés során a szamár a leglényegesebb és legfontosabb segítő. Lenne-e bárki is olyan ostoba, hogy amikor a legnagyobb szükség van rá, leölje a szamarat, leállítsa az őrlést, és inkább lemondjon a gabonáról? Csinál ilyet bárki is? (Nem.) Ez csak egyetlen helyzetben történhet meg: a szamár nem hallgat a kiképzésre, és továbbra is vadul rúg és harap, így lehetetlenné téve, hogy bármit is megőröljenek. Ilyenkor kellene leállítani az őrlést, és levágni a szamarat, igaz? (Igen.) Akik rendelkeznek tisztánlátással ebben a kérdésben, világosan látják ezt. Hogyan kell tehát kezelni azokat az antikrisztusokat, akik engedetlenek, ellenszegülők és semmilyen munkát nem végeznek el? A legegyszerűbb módszer, hogy először is elbocsátjuk őket a pozíciójukból. Egyesek azt kérdezik: „Elbocsátás a vége?” Mi ez a sietség? Figyeld meg a viselkedésüket. Miután elbocsátották őket és elvesztették hatalmukat, ha továbbra is képesek munkát végezni Isten házában, akkor nem lesznek kiűzve. Ha azonban nem végeznek munkát, hanem tovább súlyosbítják a helyzetet azzal, hogy elképzeléseket terjesztenek, gonoszságot tesznek és mindenhol zavart okoznak, akkor az alapelvek szerint ki kell őket űzni. Összességében, vajon nem gyűlöletesek ezek a dolgok, amelyek az antikrisztusokban megnyilvánulnak? (Rendkívül gyűlöletesek.) És mi teszi őket gyűlöletessé? Ezek az antikrisztusok magukhoz akarják ragadni a hatalmat Isten házában; Krisztus szavai nem valósulhatnak meg általuk, nem fogják végrehajtani azokat. Természetesen másféle helyzet is előfordulhat, amikor az emberek képtelenek alávetni magukat Krisztus szavainak: egyesek gyenge képességűek, nem értik Isten szavait, amikor hallják azokat, és nem tudják, hogyan valósítsák meg azokat; még ha tanítod is őket, hogyan tegyék, akkor sem képesek rá. Ez más téma. Jelenleg az antikrisztusok lényegének témájáról beszélgetünk, ami nem függ össze azzal, hogy az emberek képesek-e megtenni dolgokat, illetve hogy milyen a képességük; ez az antikrisztusok beállítottságával és lényegével függ össze. Teljes mértékben szembeszegülnek Krisztussal, Isten házának munkarendjével és az igazságalapelvekkel. Nincs bennük alávetettség, csak szembeszegülés. Ilyen egy antikrisztus.