4. Viselkedésük, amikor előléptetik vagy elbocsátják őket

Néhány ember az egyházban rendelkezik egy kis képességgel és némi munkaképességgel. Amikor előléptetik őket, lelkesedésük nagy, aktívan végzik a kötelességeiket, felelősséget vállalnak, hajlandóak megfizetni az árat, és egyben hűségesek is. Amikor azonban a munkavégzésre való alkalmatlanságuk miatt elbocsátják őket a pozíciójukból és elveszítik a státuszukat, megváltozik a hozzáállásuk Istenhez. Amikor még volt státuszuk, így szóltak Istenhez: „A testvérek a családunkban ilyenek, a családunk épületét fel kell újítani, a családunk udvarát rendbe kell tenni...” Minden a „családunk” körül forog. Amikor előléptették őket, Isten házának részévé váltak, látszólag egy volt a szívük Istennel, olyanok voltak, mint egy család, képesek voltak Isten szívére való tekintettel és Vele együtt gondoskodni Isten házának munkájáról, valamint egyenrangú félként érintkezni Istennel. Amikor előléptették és fontos pozícióba helyezték őket, megtisztelve érezték magukat, és egyúttal érezték a felelősségüket is. Akár Velem, akár a testvérekkel beszéltek, gyakran mondták, hogy „a családunk”. Ezt hallva azt gondolnád, hogy ez az ember nem rossz, jó a szíve, melegszívű, úgy bánik Isten házával, mint a saját otthonával, annyira törődik mindennel, és olyan nagy felelősséget vállal mindenért, mindent előre kigondol, és olyasvalakinek tűnik, aki az igazságra törekszik, és lelkesen fizeti meg az árat. De vajon azután is így beszél még, hogy elbocsátották? Miután elbocsátották, többé már nem ugyanolyan a hangulata – ez a hozzáállás megszűnt. Már nem mondja, hogy „a családunk”, és amikor arra kérik, hogy tegyen meg valamit, már nem olyan lelkes. Mit gondol? „Korábban, amikor előléptettél, volt státuszom, és teljes szívemmel veled voltam. Most, hogy nincs státuszom, többé már nem vagyunk család, úgyhogy csináld meg magad. Ne tanácskozz velem arról, hogyan csináld, és ne is tudasd velem, semmi közöm hozzá. Csupán üzeneteket fogok átadni neked, és ennyi – bármiből megteszek egy kicsit, amire megkérsz, de többé már nem egy a szívem veled.” Ezután kívülállóként kezel téged. Ha megkéred valamire, úgy dolgozik, mintha csak valaki másnak végezne munkát, felületesen, tessék-lássék módon. Korábban talán öt feladatot is elvégzett, de most már csak egyet vagy kettőt csinál, csak végigmegy a folyamaton, átevickél rajta, elvégez néhány felületes munkát, és ennyi. Miért van ez így? Azt mondja: „Korábban teljes szívemmel veled voltam, segítettem neked ebben is, abban is, a sajátomként kezeltem az ügyeidet, mint közös feladatunkat, a te érdekedben dolgoztam. De aztán egyszerűen csak elbocsátottál engem úgy, hogy egyáltalán nem voltál tekintettel az érzéseimre! Te nem veszed figyelembe az érzéseimet – hogyan dolgozhatnék neked? Ha újra előléptetsz és státuszt adsz nekem, az rendben lesz. Ha viszont nem adsz státuszt, akkor felejtsd is el. Ha újra meg akarsz kérni, hogy tegyek meg dolgokat, az már nem fog olyan jól működni, mint azelőtt. Ha használsz engem, akkor hírnevet és státuszt kell adnod nekem. Ha nincs státusz, és helyette csak parancsot adsz, és elvárod, hogy elvégezzek valamilyen munkát, akkor hol van ebben az elismerés? Kellene valami magyarázat!” Most, amikor beszélsz, már nem hatékony. Amikor arra kéred, hogy tegyen meg valamit, már nem olyan elkötelezett, mint azelőtt, már nem szánja oda teljes szívét és elméjét; a hozzáállása megváltozott. Ha újra megkéred valamire, vagy ha Isten háza kéri, hogy tegyen meg valamit, azt plusz feladatként kezeli, mint egy kívülálló ügyét, mintha azzal, hogy megteszi, már nagy tisztelettel bánna veled. Úgy érzi, hogy ha nem teszi meg, az indokolatlannak tűnik, különösen azért, mert hisz Istenben. De ha meg is teszi, akkor vonakodva és csak tessék-lássék módon teszi. Miért teszi ezt? Azt gondolja: „Korábban 100%-ig megbíztam benned, a sajátomként kezeltem az ügyeidet, de aztán csak úgy félredobtál, ami megsebezte a szívemet és az önbecsülésemet, semmibe vettél engem. Rendben, ha te barátságtalan vagy velem, ne hibáztass, ha szívtelen vagyok. Ha újra használsz, akkor már nem lehetek olyan, mint korábban, mert a kapcsolatunk már megromlott. Nem vagyok olyan könnyen ugráltatható, hogy jöjjek, ha hívsz, és menjek, ha elküldesz. Hát ki vagyok én? Ha nem hinnék istenben, hagynám-e, hogy mások így manipuláljanak?” Amikor az antikrisztusokat elbocsátják és elveszítik a státuszukat, a hozzáállásuk ilyen jelentős változáson mehet keresztül. Amikor volt státuszuk, bár Isten házát „családunknak” nevezték és gyakran beszéltek róla, nem igazán kezelték sajátjukként Isten házának ügyeit. Miután elbocsátották őket és elveszítették státuszukat, ha Isten háza arra kéri őket, hogy tegyék a kötelességüket, alkudozás nélkül nem hajlandóak megtenni, és még akkor is magyarázatot vagy valamilyen elismerést követelnek. Egyesek még azt is mondják: „Múltkor elbocsátottál és csak úgy félredobtál. Ha most azt akarod, hogy tegyek valamit, csak akkor teszem meg, ha a szentlélek által használt ember személyesen szól hozzám, vagy ha maga a megtestesült isten jön el hozzám beszélni, máskülönben felejtsd el!” Milyen elbizakodottak! Mondd meg Nekem, Isten házának kellene használnia az ilyen embereket? (Nem.) Azt hiszik, hogy jelentős személyek, de valójában Isten háza nem értékeli az ilyen embereket. Nem számít, mennyire vagy tehetséges, alkalmas vagy jártas a vezetésben, Isten háza nem fog használni téged. Egyesek megkérdezhetik: „Ez azért van, mert Te nem hajolsz meg a gonosz emberek előtt?” Nem; ez Isten házának adminisztratív rendelete, valamint az emberek használatára vonatkozó alapelve. Ha megengednék, hogy az antikrisztusok hatalmat gyakoroljanak Isten házában, az jó vagy rossz dolog lenne a testvérek, az egyház számára? (Rossz dolog.) Isten háza tehet ilyen rossz dolgot? Egyáltalán nem. Mielőtt feltárult volna, hogy antikrisztusok, Isten háza vonakodva előléptette őket, hogy szolgálatot teljesítsenek. Miután felfedték, hogy antikrisztusok, vajon Isten háza még mindig előléptethetné őket? Ez nem lehetséges. Fantáziálgatnak, és eléggé ábrándozva gondolkodnak. Néhány antikrisztus így gondolkodik: „Hm, isten háza nem működhet nélkülem. Rajtam kívül senki sem tudja vállalni ezt a munkát isten házában. Ki helyettesíthetne engem?” Az antikrisztusok ezt akarják állítani. Mutassuk meg nekik, hogy Isten házában tud-e zökkenőmentesen haladni és be tud-e teljesedni Isten munkája ezek nélkül az antikrisztusok nélkül is.

Van-e bármi köze most Isten házában a különböző munkák zökkenőmentes előrehaladásának és fejlődésének a különféle antikrisztusok és gonosz emberek egyházból való eltakarításához és kizárásához? Rendkívül összefügg vele! Az antikrisztusok ezt nem ismerik fel; nincsenek tudatában annak, hogy éppen az ő kitakarításuk, kiűzésük és korlátozásuk miatt tud zökkenőmentesen haladni Isten házának munkája – sőt, még nagyképűsködnek és panaszkodnak is! Mire panaszkodsz? Azt hiszed, hogy van tehetséged és eszed, képességed és munkaképességed, de mit tudsz tenni Isten házában? Ezek az emberek csupán a Sátán szolgáinak szerepét játsszák, azt a szerepet, hogy Isten munkáját megzavarják és szabotálják. Az ő jelenlétük nélkül Isten választott népének gyülekezeti élete, a kötelességeik végzésének élete, valamint a mindennapi életük mind nyugodtabb, zökkenőmentesebb és békésebb lenne – ez olyasvalami, amit az antikrisztusok nem ismernek fel. Ezek az antikrisztusok túlbecsülik képességeiket és nem ismerik fel, hogy mik is ők valójában. Úgy gondolják, hogy Isten háza nem működhet nélkülük, hogy nélkülük a munkát nem lehet elvégezni, a szakmai munka különböző elemei pedig nem haladhatnak előre. Nem értik meg, hogy Isten házában az igazságosság és az igazság gyakorolja a hatalmat. Miért nem tudják ezt? Miért nem képesek az antikrisztusok megérteni egy ilyen egyszerű dolgot? Ez csak azt mutatja, hogy az antikrisztusoknak olyan lényege van, amely idegenkedik az igazságtól és ellenséges vele szemben. Pontosan azért nem tudják, hogy mi az igazság, azért nem tudják, mik a pozitív dolgok, mert idegenkednek az igazságtól és ellenségesek vele szemben. Ezzel szemben úgy gondolják, hogy az Istennek ellenálló, elvetemült, rosszindulatú viselkedéseik jók és helyesek, hibátlanok. Azt hiszik, hogy csak ők értik az igazságot, csak ők hűségesek Istenhez és csak ők méltóak arra, hogy hatalmat gyakoroljanak Isten házában. Tévednek! Az igazság az, ami hatalmat gyakorol Isten házában. Minden antikrisztust el kell ítélni, el kell utasítani és ki kell vetni; nekik semmiképpen sem lehet helyük Isten házában, és örökre csak elutasítani lehet őket.

Egyes antikrisztusok rendelkeznek bizonyos ajándékokkal, egy kis képességgel és némi tehetséggel, és jártasak a hatalmi játszmákban. Azt gondolják, hogy Isten házában őket kellene előléptetni és fontos pozíciókba helyezni. De ha ma megnézzük, nem ez a helyzet. Ezeket az embereket elítélték, korlátozták és elutasították, sőt, egyeseket még ki is takarítottak vagy ki is zártak a gyülekezetből. Sohasem képzelték volna, hogy az ilyen „nemes”, nagyszerű képességekkel és kiváló adottságokkal rendelkező alakok, mint ők, tényleg elbotlanak Isten házában, és elutasítják őket. Egyszerűen nem képesek megérteni, hogy miért. Szóval, továbbra is munkálkodnunk kellene rajtuk? Nincs rá szükség. Érvelhetsz-e a Sátánokkal? Megpróbálni érvelni a Sátánokkal olyan, mint süketeknek prédikálni; a Sátánokat csak egyféleképpen lehet meghatározni – nem hat rájuk az észszerűség. Ez olyan, mint amikor egyesek azt mondják: „Isten azt kéri az emberektől, hogy legyenek becsületesek, de mi olyan jó a becsületességben? Mi a baj azzal, ha valaki egy kicsit hazudik, ha megtéveszti az embereket? Mi a rossz abban, ha valaki tisztességtelen és csalárd? Mi a baj azzal, ha valaki hűtlen? Mi a baj azzal, ha valaki dörzsölt, felületes? Mi a baj azzal, ha megítéljük istent? Mi a baj azzal, hogy vannak elképzeléseink istenről? Mi a baj azzal, ha lázadunk isten ellen, miféle nagy hiba ez? Ez nem igazán alapelveket érintő kérdés!” Egyesek még azt is megkérdezik: „Hát nem nagyon is normális dolog, hogy ha valaki ügyes, akkor létrehozza a saját független királyságát? Ebben a világban minden arról szól, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, olyan világ, ahol az erősek kizsákmányolják a gyengéket. Ha megvan a képességed, akkor rajta, hozd létre a saját királyságodat, mi baj van ezzel? Mindenkinek annyi hatalma van, amennyit a képessége meghatároz, és annyi embert kellene irányítania, amennyit a hatalma lehetővé tesz!” Mások azt mondják: „Mi a baj azzal, ha valaki paráználkodik? Mi a probléma a paráznasággal? Mi a baj az elvetemült irányzatok követésével?” És így tovább. Mit éreztek, miután hallottátok ezeket a szavakat? (Undort.) Csak undort? E szavakat hallva az ember úgy érzi: „Mindannyian ugyanazt az emberi bőrt viseljük, miért van hát az, hogy egyesek nemhogy nem utálják ezeket a negatív dolgokat, hanem még becsben is tartják őket? És miért utálják egyesek ezeket a dolgokat? Miért van ilyen nagy különbség az emberek között? Hogy lehet, hogy azok, akik idegenkednek az igazságtól és a pozitív dolgoktól, nem szeretik a pozitív dolgokat? Miért tartják olyan nagy becsben a negatív dolgokat, hogy még kincsnek is tekintik őket? Miért nem képesek felismerni ezeknek a negatív dolgoknak az elvetemültségét és utálatosságát?” Ilyen elgondolások támadnak az emberek szívében. Amikor e szavakat hallják az antikrisztusoktól, az emberek egyrészt undorodnak, másrészt pedig nem jutnak szóhoz. Az ilyen emberek természete megváltoztathatatlan; nem tudnak megváltozni, ezért mondja Isten, hogy Ő nem ment meg ördögöket és Sátánokat. Isten üdvössége az emberiség számára van, nem pedig fenevadak vagy démonok számára. Pontosan az ilyen antikrisztusokhoz hasonló emberek azok, akiket Isten ördögöknek és fenevadaknak nevez; nem számíthatók az emberiség közé. Ez világos, nemde?

5. A gyülekezettel szembeni magatartásuk változó körülmények között

A hangulatuktól függ, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Krisztussal – e tétel hány aspektusáról beszéltünk az imént? Egy meghatározott módon bánnak Krisztussal, amikor megmetszéssel szembesülnek, ez az egyik aspektus. Mi van még? (Amikor elképzeléseket alkotnak a megtestesült Istenről, amikor előléptetik vagy elbocsátják őket, és amikor Krisztust üldözték.) Ez összesen négy aspektus. Folytassuk tovább a beszélgetést. Az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, így nem azért hisznek Istenben, hogy elnyerjék az igazságot – azért hisznek Istenben, hogy áldásokban részesüljenek; saját terveik, szándékaik és céljaik vannak. Ráadásul szeretik a hatalmat és a befolyást, ezért „várjuk ki a végét” hozzáállással hisznek Istenben. Hogyan várják ki a végét? Úgy, hogy miközben hisznek, azt is megfigyelik, hogy Isten házában növekszik-e az emberek száma, hogyan terjed az evangelizációs munka, zökkenőmentes-e vagy sem, valamint hogy Isten házának befolyása folyamatosan növekszik-e. Ezenkívül azt is figyelik, hogy növekszik-e a kötelességüket végző emberek száma Isten házában, hogy egyre több olyan ember van-e, aki készségesen végez szolgálatot Istennek, és hogy egyre többen vannak-e, akik hajlandóak megtenni dolgokat Isten házáért. Figyelik azok társadalmi és iskolázottsági hátterét is, akik kötelességeket végeznek Isten házában, hogy milyen valójában az identitásuk és a társadalmi státuszuk. A megfigyelés révén azt látják, hogy egyre több ember hisz Istenben, az emberek száma növekszik Isten házában, és egyre többen hajlandóak lemondani családjukról, munkájukról és kilátásaikról, hogy Isten házában végezzék kötelességeiket. Amikor észreveszik ezeket a dolgokat, úgy érzik, hogy már nem maradhatnak közömbösek, és nekik is oda kell szentelniük magukat Isten házának munkájának, be kell állniuk a kötelességet végzők sorába, taggá kell válniuk, hogy nekik is részük lehessen a jövőbeni áldásokban. Bár végezhetik kötelességeiket Isten házában és játszhatnak ott szerepet, soha nem mondanak le kilátásaikról és sorsukról, a szívükben pedig folyamatosan számítóak maradnak. Mivel ennek a csoportnak, ezeknek az antikrisztusoknak ilyen ambícióik és beállítottságaik vannak, ez meghatározza, hogy hozzáállásuk Krisztushoz és Istenhez változni fog, ahogy Isten házának státusza és hírneve tovább növekszik. Ezért a kötelességeik végzése során egyrészt lendületesen terveznek, kalkulálnak és irányítanak a saját kilátásaik és sorsuk érdekében; másrészt Isten házának fejlődését is figyelik, annak külföldön és belföldön gyakorolt befolyását, azt, hogy fokozatosan növekszik-e a létszám, hogy az egyház mérete folyamatosan bővül-e, hogy az egyház kapcsolatban van-e a társadalom néhány közismert emberével, hogy szerzett-e bizonyos szintű hírnevet nyugaton, és szilárd alapot fektetett-e le. Folyamatosan figyelik ezeket a dolgokat, és érdeklődnek felőlük. Még azok az emberek is, akik nem vesznek részt az egyház munkájában és nem végzik a kötelességeiket, folyamatosan kalkulálnak saját kilátásaik és sorsuk érdekében, nagy kíváncsiságot mutatva az egyház fejlődése iránt. Így mind az egyház honlapján keresik ezeket az információkat, mind pedig az egyházon belül érdeklődnek ezekről a dolgokról. Amikor megtudják, hogy Isten házának munkája a tengerentúlon zökkenőmentesen terjed, és egyre ígéretesebbé válik, hogy a munka nyugaton egyre jobban terjed, a helyzet pedig javul, megnyugvást éreznek a szívükben. Vajon az, hogy megnyugvást éreznek, valódi változást jelez bennük? (Nem.) Noha megnyugvást éreznek, hozzáállásuk a megtestesült Istenhez, Krisztushoz csupán egy kicsit több „tisztelet” és csodálat, igazi alávetettség nélkül.

Amikor Krisztus a kontinentális Kínában munkálkodott, az antikrisztusok gyakran azon tűnődtek: „Vajon le lehet tartóztatni a megtestesült istent? Kerülhet-e a kormányzó hatóságok kezébe?” Amikor így gondolkodtak, kialakult bennük némi megvetés e „jelentéktelen ember” iránt. Amikor meghallották, hogy a megtestesült Istennek gyakran nincs hol laknia, nincs hová fejét lehajtania, és ott bujkál, ahol csak tud, hogy elkerülje az elfogatást, a megtestesült Isten iránti enyhe kíváncsiságuk és igencsak vonakodó „tiszteletük” teljesen darabokra tört. Amikor azonban meghallották, hogy a megtestesült Isten, Krisztus, az Egyesült Államokban van, a szabadság földjén, amely után az emberiség epekedik, irigységet éreztek a megtestesült Isten iránt – nem tiszteletet, hanem irigységet. De amikor azt hallották, hogy a megtestesült Istent nyugaton az emberiség elutasítja, rágalmazza, elítéli és megítéli, az antikrisztusok szíve mélyén a zűrzavar hullámai támadtak: „Te isten vagy, miért nem fogadnak el az emberek? Te isten vagy, miért nem fogad el téged a vallásos világ ahelyett, hogy annyi alaptalan szóbeszédet terjeszt rólad? Miért nem lépsz elő, hogy megvédd magad? Fel kellene fogadnod egy ügyvédi csapatot! Nézd meg azokat a rágalmazó és becsületsértő szavakat az interneten, azokat a vallásos világ által koholt pletykákat, amelyek olyan szörnyűnek tüntetnek fel téged! Szégyelljük, hogy követünk téged, és még említeni is kínos ezeket a dolgokat. Keleten és nyugaton is elítélnek téged, elutasít a vallásos világ, az emberiség és ez a világ. Meggyalázva érezzük magunkat, amiért téged követünk.” Ez az antikrisztusok mentalitása. Miközben a szívükben meggyalázva érezték magukat, megvetés és együttérzés is kialakult bennük – egy nagyon kelletlen együttérzés – e „jelentéktelen ember” iránt, ahogyan Őt a szemükkel és a szívükben látták. Hogyan jött létre ez az együttérzés? Azt gondolták: „Olyan nagyszerű munkát végzel, anélkül, hogy aggódnál a személyes nyereség vagy veszteség miatt, amit önzetlen odaadásnak tekinthetünk. Mi a célod azzal, hogy ilyen nagy szenvedést és megaláztatást viselsz el? Ha a logikára alapozunk, bizonyára jó ember vagy, különben hogyan tudtál volna elviselni ekkora megaláztatást és elszenvedni ennyi fájdalmat? Ez nagyon szomorú és nem könnyű; bizonyára nagyon sértve érzed magad a szívedben.” Így egy kis részvétet éreztek Krisztus iránt. Eltűnődtek: „Ha én lennék, nem tudnék elviselni ilyen nagy szenvedést; megvédeném az igazamat az emberiség előtt. Egyrészt felfogadnék egy ügyvédi csapatot, hogy töröljék azokat a hamis pletykákat az interneten, másrészt pedig csodákat és csodatételeket mutatnék a vallásos világban, hogy lássák, ki az isten – ki igaz és ki hamis –, hogy befogjam azok száját, akik rágalmaznak és elítélnek, hogy megbüntessem és megleckéztessem őket. Vajon mernék ezt tenni még ezután is? Miért nem teszed ezt? Miért nem véded meg magad soha? Azért, mert nincs erőd, bátorságod vagy merészséged? Mi történik valójában? Lehetséges, hogy gyávaságról van szó? Ó, annyi minden van elrejtve a szívedben, elviselsz ilyen nagy igazságtalanságot és hallgatsz, továbbra is terjeszted a munkát, és türelmesen és komolyan beszélsz az emberekkel a gyülekezetben, ellátod őket, mégis mindig elképzeléseik vannak és lázadók. Biztosan szenved a szíved! Látva, hogy mindezt el tudod viselni, valóban nagyon jó ember vagy, aki megérdemli az együttérzést.” Így jött létre az együttérzésük. Ez az antikrisztusok együttérzése. Az antikrisztusok leleplezésének kezdetétől egészen mostanáig ez az egyetlen „jó”, amit tettek. Mennyire jól sikerült ez a „jó”? Vajon őszinte? (Nem.)

Az antikrisztusok követik Krisztust, és sok éven át elfogadták a szavakat, amelyeket Krisztus szólt, mégsem érezték soha megtiszteltetésnek, hogy ebben az életben elfogadhatták Krisztust Szabadítójuknak, és soha nem érezték megtiszteltetésnek, hogy úgy szenvedhetnek, ahogy Krisztus tette, a világ által elítélve és elutasítva, épp úgy, mint Krisztus. Ehelyett Krisztus szenvedéseire eszközként és bizonyítékként tekintenek, hogy megvethessék és megtagadhassák Krisztust. Nincs meg bennük a hajlandóság, illetve a hozzáállás, hogy mindezekben a szenvedésekben osztozzanak Krisztussal. Inkább szemlélődőként állnak, figyelve mindazokat a szenvedéseket, amelyeket Krisztus elvisel, figyelve, hogyan bánik az emberiség Krisztussal, és ezekre a megfigyelésekre alapozzák a Krisztussal való bánásmódjukat. Amikor Isten nevét hirdetik, és az evangelizációs munka fokozatosan terjed az egész emberiség körében, az evangéliumi munka kilátásai pedig ígéretesnek tűnnek, az antikrisztusok fokozatosan közelednek a megtestesült Istenhez, némi tiszteletet és irigységet érezve Iránta. Ugyanakkor nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy közelebb kerüljenek Isten házához, igyekeznek Isten házának tagjává, valamint Isten munkája terjedésének részesévé válni. Csak ennyi? Ilyen egyszerű? Nem; hozzáállásukat Isten házához és Krisztushoz az Isten házában zajló különböző munkaprojektek terjeszkedésének állapota alapján változtatják, és bármikor és bárhol így tesznek. Ha hallják, hogy az emberiség körében, különösen nyugaton, egy bizonyos fajhoz tartozó emberek azt mondják: „Ezek a szavak valóban Isten szavai, valóban hatalommal bírnak! Isten szavaiból látjuk Isten lényegét, biztosak vagyunk benne, hogy ez a hétköznapi ember Isten, és ez az út az igaz út”, az antikrisztusok titokban örvendeznek a szívükben: „Szerencsére nem mentem el, valóban ez az igaz út! Nézzétek, még a nyugatiak is arról beszélnek, hogy hol van a megtestesült isten. Többet kellene hallgatnom a szavait, sietnem kell, hogy hallgassam a prédikációkat!” Ebben a pillanatban az antikrisztusok úgy érzik, hogy Isten hangja olyan gyönyörű, olyan megtisztító a lelkük számára, és úgy érzik, hogy ezt meg kell becsülni. Amikor azonban Isten háza időnként visszaesésekkel szembesül munkájának a tengerentúlon és az emberiség körében történő terjesztése során, vagy amikor külső erők megzavarják, befolyásolják vagy akadályozzák Isten házának munkáját, illetve amikor Isten háza nehézségekkel szembesül, az antikrisztusok ismét elbizonytalanodnak a szívükben: „Hol van a megtestesült isten? Beszél vajon? Hogyan kezeli ezt az ügyet? Rendbe hozza isten a dolgokat? Vajon megijedt isten választott népe? Vannak-e olyanok, akik elhagyták isten házát? Vannak-e ismert vagy magasabb rangú emberek a külvilágból, akik felszólalnak vagy cselekszenek Isten házáért, illetve kiállnak érte? Úgy hallottam, hogy nincsenek ilyenek. Akkor mit kellene tenni? Vége isten egyházának? Ki kellene szállnom, amíg lehet?” Jelentős ez a zűrzavar? Ebben a pillanatban, amikor újra meghallgatják Isten prédikációit, azt gondolják: „Ne beszélj többé ezekről az üres szavakról, és ne beszélj ilyen fennkölten. Most nem hallgatok rád. Isten házát bármelyik pillanatban elnyelheti a világ; mi haszna van ezeknek a szavaknak? Meg tudják menteni az embereket? Isten házának befolyása egy szempillantás alatt eltűnhet; egész népe pedig csak úgy szétszéled majd.” Már nem szeretik hallgatni, amit mondok. Maradt még tisztelet? Valami kis együttérzés? (Semennyi.) Mi marad? Csak a vágy, hogy figyeljenek és gúnyolódjanak. Egyesek a háttérben csúnya dolgokat mondanak, ártalmas szavakat beszélnek, és kárörvendenek Isten házának balszerencséjén: „Szerintem baj van készülőben, nem hiszem, hogy szilárdan meg tudsz állni. Van-e bármi haszna azoknak az igazságoknak? Hatékonyak-e a te szavaid? Most mi a helyzet? Elérkezett a baj, ugye?” Felszínre tör a démoni oldaluk. Hát nem pont ugyanazt teszik az antikrisztusok, amit az ördögök tennének? Még a legalapvetőbb emberi erkölcsök is hiányoznak belőlük; teljesen elvetemültek, és azt a kezet harapják meg, amelyik eteti őket! Isten házából esznek, élvezik Isten szavainak táplálékát, élvezik Isten oltalmát és kegyelmét, azonban a baj első jelére a kívülállók oldalára állnak, elárulják Isten házának érdekeit, és kárörvendenek annak balszerencséjén. Mik ők, ha nem ördögök? Ízig-vérig ördögök! Amikor látják, hogy Isten háza lendületre kap, egyből „térdre rogynak” a megtestesült Isten színe előtt, mintha Isten követői lennének. Amikor viszont azt látják, hogy a Sátán ostromolja és kárhoztatja Isten házát, már nem borulnak le Isten előtt. Ehelyett büszkén és magabiztosan állnak, mivel úgy vélik, túl méltóságteljesek ahhoz, hogy bárki előtt is letérdeljenek, és türelmetlenül várják, hogy gúnyolódhassanak rajtad. A beszédük hangszíne és hangereje is felerősödik, amikor hozzád szólnak, hivatalosan kezdenek beszélni, abnormálisan kezdenek viselkedni, a démoni viselkedésük előjön, és gyorsan változnak. Mondd meg Nekem, mikor fogják ezek az emberek félni Istent? (Soha.) Pontosan így van, ez nagyon igaz állítás. Ezek az emberek a Sátán ivadékai; soha nem fogják félni Istent, mert nem fogadják el az igazságot – ők a Sátántól valók. Ez a Sátántól való antikrisztusok sátáni természetlényege, förtelmes arca. Mindig készen állnak Isten házának kigúnyolására, mindig keresik az alkalmat, hogy nevetségessé tegyék a megtestesült Istent, folyton olyan anyagot készítenek és gyűjtenek, amellyel megtagadják Krisztust és tagadják Isten lényegét, és mindig készek a kívülállók oldalára állni és elárulni Isten házának érdekeit. Minél több baj éri Isten házát, az antikrisztusok annál boldogabbak és örömtelibbek. Amikor a testvérek normálisan tudják végezni a kötelességeiket és Isten házában minden rendben van a munkával kapcsolatban, akkor kényelmetlenül és elégedetlennek érzik magukat, azt kívánva, hogy azonnal baj érje Isten házát, remélve, hogy Isten házának munkája nem halad zökkenőmentesen, hogy visszaesésekkel és akadályokkal találkozik. Röviden, ha Isten házában minden jól megy, a testvérek pedig normálisan tudják végezni a kötelességeiket és az igazságalapelvek szerint tudnak cselekedni, az antikrisztusok nem találnak örömet a szívükben. Amikor a testvérek hallgatnak Isten szavaira, az Ő szavai szerint gyakorolnak, nagyként tisztelik Istent és Krisztust, tudnak tanúságot tenni Krisztusról és tudják magasztalni Őt, akkor az a legelviselhetetlenebb időszak az antikrisztusok számára, az az idő, amikor a leginkább megítélik és gyötrik őket.

Az antikrisztusok érdeklődnek Isten házának különféle hírei iránt. Ha sokáig nem tudják meg, hogyan halad előre Isten háza evangelizációs munkájának terjesztése, hogyan fejlődnek Isten házában a különböző szakmai feladatok, zökkenőmentesen haladnak-e, növekszik-e a létszám a tengerentúlon, bővül-e az egyház mérete, alapítottak-e gyülekezeteket különböző országokban, illetve ha nem hallanak arról, hogy több törtető vagy a társadalomban elismert ember lép be Isten házába, akkor úgy érzik, hogy a megtestesült Istenben hinni unalmas és érdektelen. Nem figyelnek többé a megtestesült Istenre, és még azt is fontolóra veszik, hogy más, élénkebb vagy befolyásosabb felekezetekhez csatlakoznak. Ha azonban időnként jó híreket hallanak Isten házáról, például a testvérek tanúságtételeiről készült videókról, amelyek érdeklődést váltanak ki és jelentős figyelmet keltenek bizonyos emberi jogi szervezetekben, akkor a szívüket boldogság, remény és öröm tölti el. Ha például Isten háza figyelmet vagy tájékoztatást kap egy ismert csoporttól, még örömtelibbek és izgatottabbak lesznek: „Úgy tűnik, ez a hétköznapi ember egyáltalán nem is olyan egyszerű; úgy néz ki, hogy valami nagyszerűt fog véghez vinni!” Ha az egyház nevét szerencsésen megemlíti egy kiemelkedő személyiség vagy akár egy vezető, az antikrisztusok még jobban felpezsdülnek: „Meghoztam a legnagyobb és legpontosabb döntést ebben az életben, mégpedig azt, hogy mindenható istent követem. Mostantól elhatároztam, hogy soha nem hagyom el mindenható istent, istenként kezelem és tisztelem őt a szívemben, mert X. Y. vezető is ezt az istent tiszteli. Ha ő tiszteli, akkor nekem is tisztelnem kell. Ezt az istent vezetők nevezték meg és ismerték el, tehát mit bánhatok, ha hiszek benne és követem őt? Vajon nem kellene még elszántabban követnem őt? Elhatároztam, hogy mostantól soha többé nem játszom el azzal a gondolattal, hogy elhagyjam mindenható isten egyházát. Jól kell teljesítenem, több szenvedést kell elviselnem, nagyobb árat kell fizetnem, többet kell tanácskoznom a testvérekkel, amikor dolgokat teszek, és követnem kell, amit az egyház mond. Lehet, hogy a jövőben, ahogy az egyház bővül, és nagyobb hírnévre tesz szert, magas rangot kaphatok és kitűnhetek!” Ezen gondolkodva örülnek a szívükben: „Olyan jó, olyan pontos döntést hoztam! Milyen okos vagyok! Korábban még arra is gondoltam, hogy elmegyek – milyen ostoba és tudatlan voltam akkoriban! Fiatal és impulzív voltam, hajlamos voltam rossz döntéseket és ítéleteket hozni. Most, hogy már idősebb vagyok, stabilabb lettem és tudom, hogyan rejtőzzek el, és végre látok reményt. Szerencsére nem mentem el, nem hittem el azokat a pletykákat, így azok nem vezettek félre és nem befolyásoltak. Ez elég veszélyes volt! A jövőben óvatosabbnak kell lennem. Úgy tűnik, ez az ember rendkívüli, és jól kell bánnom vele!” Izgatottan és impulzívan vettek néhány egészségügyi terméket és néhány szép dolgot, hogy felajánlják, és ezt írták rájuk: „Az én szeretett Istenemnek szentelve, a következő tételekkel.” Így írták alá az alján: „Külön bemutatva, tisztelettel benyújtva X. Y. által, ekkor és ekkor keltezve”. Ez különleges és értékes ajándék volt, mögötte azonban egy történet, egy hátsó szándék áll. Vajon ezt hallva nem azt mondanátok, hogy: „Szóval így fogod fel az emberek Istennek adott felajánlásait?” Nem arról van szó, hogy így fogom fel, és nem minden ember cselekszik így, és nem is minden felajánlás jön ilyen indítékkal. Azonban tagadhatatlan, hogy egyes emberek adományainak felajánlását csakugyan ilyen szándék és ilyen háttér befolyásolja és vezérli. Objektív szemlélet ez? (Igen.)

Amikor az antikrisztusok mindent kikalkulálnak az elméjükben, elsődleges szempontjuk az önérdek. Önzőek és megvetendőek, mindenben megvannak a saját számításaik. Ami Isten házában a különféle feladatok előrehaladását illeti, a legtöbben azok közül, akik az igazságra törekszenek, valamint a hétköznapi hívők többsége nem kíván tudni vagy érdeklődni az ilyen dolgokról, mivel az ilyen általános ügyeknek az ismerete nem releváns az igazságra való törekvés szempontjából. Semmi haszna annak, ha tudatában vagy ezeknek; nem jelenti azt, hogy rendelkezel élettel vagy az igazsággal, és az ezekről való tudatlanság sem jelenti azt, hogy csekély az érettséged. Ezek az ügyek nem kapcsolódnak az igazsághoz, és semmilyen módon nem segítik az igazság megértését vagy az istenfélelem elérését. Ez egy olyan szint, amelyet a józan ésszel bíró emberek elérhetnek. Az antikrisztusok azonban makacsul ragaszkodnak ezekhez a dolgokhoz, a legfőbb igazságként kezelve őket. Érdeklődnek és információkat gyűjtenek ezekről a dolgokról. Miután információt gyűjtöttek ezekről a dolgokról, nem tartják meg egyszerűen maguknak; mindenfelé terjesztik, úgy vélve, hogy minden testvér kíváncsi ezekre a dolgokra, holott a valóságban sok embert nem érdekelnek. Én Magam ritkán érdeklődöm az ilyen dolgok iránt. Ha történetesen olyasvalakivel találkozom, aki érintett, talán elbeszélgetek róla, de nem keresem fel aktívan az embereket, hogy érdeklődjek. Csupán egyetlen olyan helyzet van, amikor mégis érdeklődöm: azzal kapcsolatban, hogy miként kellene elvégezni bizonyos munkákat, a munkátok előrehaladásáról, illetve arról, hogy vannak-e problémák vagy hibák. Csak ebben az esetben érdeklődöm, de ezt leszámítva, kíváncsiságból vagy aggodalomból egyáltalán nem érdeklődöm. Az érdeklődésem csak a munkára vonatkozik, nem pedig az információ forrására vagy a kíváncsiságra. Az antikrisztusok, akik nem szeretik az igazságot, szívesen mélyednek el ezekben a dolgokban, és konkrét céljuk van azzal, hogy ezt teszik. Külső helyzeteket és környezetet használnak fel, beleértve az egyház körülményeit különböző időszakokban és a különböző felekezetek, fajok és etnikumok körében, hogy megítéljék Isten munkájának helyességét vagy helytelenségét, sőt annak megítélésére, hogy Krisztus Isten-e. Miféle teremtmények ők? Hisznek-e Istenben? Nyilvánvaló, hogy álhívők. Bármennyi igazságról beszélsz is, nem hallják meg, illetve nem értik meg azt. Mindazonáltal nagyon részletesen érdeklődnek az egyház külső értékeléseiről, valamint arról, hogy milyen az egyház helyzete és milyenek a körülményei a különböző országokban, jóformán megkülönböztethetetlenül az álhívőktől. Ezek az álhívők megnyilvánulásai, akiknek titkos terveik vannak. Vannak ilyen emberek körülöttetek? Lehet, hogy nem vettétek észre. Minden alkalommal, amikor összegyűlünk és leleplezzük az antikrisztusok különböző lényegeit, ezeknek az embereknek egy része elítéltetik. Ha egyszer lelepleződtek, a valódi énük visszahúzódik, és nem mernek megmutatkozni. Különösen e közlés után, egyesek már nem mernek majd érdeklődni többé. De bár lehet, hogy közvetlenül már nem mernek kérdezni, a háttérben továbbra is pletykát gyűjtenek. Abbahagyják a kérdezősködést a testvérek között, azonban titokban az interneten érdeklődnek. Emellett mindent megtesznek, hogy kiderítsék, mit gondolnak és mondanak az egyházunkról a nem hívők, a felekezetek és a nyugati országok, szinte úgy, mintha megőrültek volna. Nem tébolyodott dolog ez egy kissé? Megszállottak, nem tudnak mit kezdeni magukkal. Azokkal az emberekkel, akik nem szeretik az igazságot és idegenkednek az igazságtól, nem lehet érvelni.