Hogyan hihet az ember úgy Istenben és követheti úgy Istent, hogy ne függjön a hangulatától, és ne befolyásolja a hangulata vagy a környezete? Pontosan hogyan lehet ezt elérni? Mi a minimális követelmény az Istenben való hithez? Olyan hozzáállás szükséges, amely szereti az igazságot és keresi az igazságot. Egyesek megkérdezik: „Fontos-e az elszántság és a fogadalmak megtétele?” Ezek elengedhetetlenek, azonban a hit fokától függenek. Ha valaki a hit első egy-két évében jár, ezek nélkül a lelkesedése nem tud lángra lobbanni. Lelkesedés nélkül az, aki hinni kezd Istenben, langyos lehet, nem túl buzgó a törekvésében, de nem is visszahúzódó, csak azt teszi, amit kérnek tőle. Az ilyen ember nehezen halad előre, és hiányzik belőle az egyértelmű hozzáállás. Ezért az új hívőknek szükségük van erre a lelkesedésre. Ez a lelkesedés sok pozitív dolgot hozhat az ember számára, lehetővé téve, hogy gyorsan megértse az igazságot, a víziót és Isten munkájának célját, és gyorsan alapot vessen. Emellett, amikor az emberek aktívan és lelkesen hoznak áldozatot és fizetik meg az árat, gyorsabban lépnek be az igazságvalóságba. Kezdetben az embernek szüksége van erre a lelkesedésre, és elszántsággal és célkitűzésekkel kell rendelkeznie. Ha azonban valaki az Istenben való hit több mint három éve után továbbra is a lelkesedés szakaszában marad, akkor veszély fenyegetheti. Hol rejlik ez a veszély? Az emberek mindig a képzelődéseik és elképzeléseik alapján kezelik az Istenbe vetett hitüket és a beállítottságbeli változás kérdéseit. Képzelődéseik és elképzeléseik alapján próbálják megismerni Istent, és próbálnak megértést nyerni az Ő munkájáról, valamint az emberekkel szemben támasztott követelményeiről. Vajon az ilyen emberek be tudnak lépni az igazságvalóságba, illetve meg tudják érteni Isten szándékait? (Nem.) Ha valaki nem képes megérteni az igazságot, akkor problémák adódnak. Van-e bárki is, aki hisz Istenben, és az egész életét dédelgető környezetben, mindig kegyelemben és áldásokban éli le? Nincs; előbb-utóbb mindenkinek szembe kell néznie a valós élettel és azokkal a különféle környezetekkel, amelyeket Isten hozott létre számára. Amikor ezekkel a különböző környezetekkel találkozol, és szembesülsz a valós élet különféle problémáival, milyen szerepet játszhat a lelkesedésed? Csak arra ösztönözhet, hogy megfékezd magad, hogy árat fizess, hogy szenvedj, de nem vezethet el téged az igazság vagy Isten szándékainak megértéséhez. Ha azonban keresed az igazságot és megérted az igazságot, akkor más a helyzet. Miben más? Amikor megérted az igazságot és szembesülsz ezekkel a helyzetekkel, többé már nem a lelkesedésed vagy az elképzeléseid alapján kezeled őket. Bármikor bármivel is találkozol, először Isten elé járulsz, hogy keress és imádkozz, hogy megtaláld az igazságalapelveket. Ekkor tudsz alávetetté válni, és lesz ilyen tudatosságod és hozzáállásod. Ez a hozzáállás és tudatosság létfontosságú. Megtörténhet, hogy egy bizonyos próbatétel során nem nyersz semmit, nem lépsz be túl mélyen az igazságba, és nem érted meg, hogy mi is az igazságvalóság. Azonban e próbatétel során az ilyen alávetett tudatosság és hozzáállás lehetővé teszi számodra, hogy igazán megtapasztald, hogy hogyan kell az embereknek teremtett lényként viselkedniük, és mit kell tenniük annak érdekében, hogy a legnormálisabbak és legmegfelelőbbek legyenek Isten előtt. Lehet, hogy nem érted Isten szándékát, vagy nem tudod pontosan, mit akar Isten, hogy elérj vagy nyerj egy ilyen környezetben, mégis úgy érzed, hogy alá tudod vetni magad Istennek és az ilyen körülményeknek. A szíved mélyéről el tudod fogadni azt a környezetet, amelyet Isten hozott létre számodra. Úgy érzed, hogy teremtett lényként megőrizted a megfelelő helyedet, nem lázadsz Isten ellen, illetve nem szegülsz szembe Vele, a szíved pedig biztonságban érzi magát. Miközben biztonságban érzed magad, a mennyei Istenre való támaszkodásod nem homályos, és nem érzed magad távol a földi Istentől, illetve nem utasítod el Őt. Ehelyett a szíved mélyéről egy kicsivel több félelem és egyben egy kicsivel több közelség is árad. Nézd meg, jelentős-e a különbség aközött, aki keresi az igazságot és képes alávetni magát, és aközött, aki a lelkesedésre támaszkodik és csupán egy kis elszántsága van? A különbség óriási. Amikor az olyan ember, aki a lelkesedésre támaszkodik, és csupán elszántsággal rendelkezik, bizonyos helyzetekkel szembesül, akkor ellen fog állni, vitatkozni, panaszkodni fog, és sértve érzi majd magát. Azt gondolhatja: „Miért bánik így velem Isten? Még fiatal vagyok, miért nem hízeleg nekem Isten? Isten miért nem veszi számításba a múltbeli eredményeimet? Miért büntet ahelyett, hogy jutalmazna? Még olyan fiatal vagyok, mit tudhatok én? Még otthon a szüleim sem bántak így velem soha; drága gyermekükként, kisbabájukként dédelgettek engem. Most, hogy sokat fejlődtem, miután Isten házába jöttem, túlságosan tapintatlannak tűnik, hogy Isten így bánik velem!” Ilyen hibás érveket hoznak fel. Hogyan születnek az ilyen hibás érvek? Ha valaki keresi és megérti az igazságot, lehetnek-e még ilyen hibás érvei? Ha valaki megérti és ismeri ezeket az igazságokat, miközben rendesen teszi a kötelességét, lehetnek-e még ilyen panaszai és lehet-e ilyen lobbanékony, amikor bizonyos helyzetekkel szembesül? (Nem.) Biztosan nem beszélne így. Ehelyett közönséges teremtett lénynek tekintené magát, és életkortól, nemtől, helyzettől és státusztól függetlenül Isten elé járulna, egyszerűen alávetve magát Isten szavainak és hallgatva azokat. Amikor az emberek képesek meghallgatni Isten szavait és az Ő követelményeit, akkor alávetettség van a szívükben. Amikor valaki tudatosan alá tudja vetni magát, amikor alávetett hozzáállása van, akkor valóban a teremtett lény pozíciójában áll, rendelkezik szeretettel, alávetettséggel és istenfélelemmel, és nem a hangulatára vagy az érzelmeire támaszkodik. Ez néhány olyan reakció, amellyel az emberek akkor szembesülnek, amikor megmetszik őket. Melyek a fő reakciók? Rosszul érzik magukat, frusztráltak, úgy érzik, hogy sérelem érte őket és vigasztalásra van szükségük. Ha nem kapnak vigaszt vagy melegséget, a szívükben panaszokat és félreértéseket kezdenek táplálni Istennel kapcsolatban. Többé már nem szeretnének Istenhez imádkozni, mélyen legbelül pedig azt fontolgatják, hogy elhagyják Istent, el akarnak távolodni Tőle – mind a mennyei Istentől, mind a földi Istentől. Egyesek, ha egy kicsit megmetszem őket, elkerülnek Engem; amikor legközelebb találkozunk, nem akarnak Velem érintkezni. Általában, amikor nincsenek megmetszve, mindig körülöttem vannak, teával kínálnak, megkérdezik, szükségem van-e valamire, jó hangulatban vannak, szorgalmasak, beszédesek, és szoros kapcsolatban állnak Istennel. De amint megmetszem őket, többé már nem ez a helyzet – már nem kínálnak teát, nem küldenek üdvözletet, ha pedig felteszek nekik néhány további kérdést, egyszerűen távoznak, és többé látni sem lehet őket.

Annak idején, amikor a kontinentális Kínában voltam, testvérek otthonában laktam. Néhánynak közülük rossz volt az emberi mivolta, néhányan új hívők voltak, néhányan számos elképzelést alakítottak ki az első találkozásunkkor, és nem értették az igazságot, mások pedig egyáltalán nem keresték az igazságot. Amikor láttam, hogy ezek az emberek felfedik romlottságukat, nem tudtam megmetszeni őket; gyengéden és tapintatosan kellett beszélnem. Ha valóban megmetszenéd őket, akkor elképzelések és lázadó mivolt alakulna ki bennük, ezért kedveskedned kellene nekik és tárgyalnod kellene velük, és többet kellene az igazságról beszélned, hogy vezesd őket. Ha nem tárgyalnál vagy nem beszélgetnél, és csak közvetlen követeléseket támasztanál velük szemben, az egyáltalán nem működne. Például mondhatnád, hogy „Ez az étel egy kissé túl sós; legközelebb talán egy kicsit kevésbé sósan készítsd. Nem tesz jót az egészségnek, ha túl sok sót fogyasztasz. Isten hívőjeként a józan eszedet is használnod kell, és nem szabad tudatlannak lenned; el kell fogadnod a pozitív dolgokat. Ha nekem nem hiszel, megkérdezhetsz egy hagyományos kínai orvost a túl sok só vesékre gyakorolt hatásairól.” Ez a megközelítés elfogadható számukra. De ha azt mondod: „Ez az étel nagyon sós, halálra próbálsz sózni valakit? Miért kell mindig ennyire sósra készíteni? Ehetetlenül sós! Hogy lehetsz ennyire tudatlan? Legközelebb ne csináld ilyen sósra!”, akkor ez nem fog működni. Lehet, hogy a következő étkezésnél egyáltalán nem tesz bele sót. Akkor azt mondod: „Miért ilyen ízetlen?” „Ízetlen? Nem azt mondtad, hogy túl sós volt? A túl sok só árt a veséknek, nem jobb akkor, ha egyáltalán nem teszünk bele sót? Akkor nem árt majd a veséknek.” Ha túl nyers vagy, az nem fog működni; tárgyalnod és kedveskedned kell. Sok ember meglehetősen problémás; amikor velük beszélsz, ügyelned kell a beszéded módjára és időzítésére, valamint figyelembe kell venned a hangulatukat is – tárgyalnod kell velük. Időnként, ha véletlenül egy kicsit túl nyersen beszélsz, megbánthatod őket, és belül ellenállhatnak. Lehet, hogy a felszínen nem nagyon látszik, belül azonban más a helyzet. Rendszerint, ha megkéred őket valamire, azonnal megteszik, de ha megbántod az érzéseiket, kevésbé lelkesednek azért, hogy megtegyenek dolgokat, húzzák az időt, és teljesen kelletlenek. Azt mondják: „Hogyan lehetnék kedves hozzád, amikor rossz hangulatban vagyok? Kedvesebb leszek, amikor jó kedvem lesz, de amikor nincs, akkor elég, ha csak boldogulok.” Miféle teremtmény ez? Hát nem nehéz az emberekkel bánni? (De igen.) Az emberek egyszerűen ilyenek, nem hat rájuk az értelem és túllépnek a logikán. Később, amikor elgondolkodnak önmagukon, lehet, hogy lehajtják a fejüket, megvallják bűneiket és keservesen sírnak, de továbbra is ugyanúgy reagálnak, amikor ismét ilyen dolgokkal szembesülnek és megmetszik őket. Olyasvalaki ez az ember, aki az igazságot keresi? (Nem.) Miféle ember ez? Az ilyen ember akaratos és egyáltalán nem fogadja el az igazságot. Ilyen az emberek hozzáállása Istenhez, amikor a megmetszéssel szembesülnek, és amikor megpróbáltatásokkal kerülnek szembe. Röviden, nem alávetettek, nem tudják elfogadni az igazságot, amikor pedig megsértődnek, indulatosságuk szerint bánnak Istennel. Hát nem súlyos probléma ez? Amikor találkozom egyesekkel, még mielőtt megmetszeném őket, pusztán attól, hogy az aktuális ügyről beszélek, csalódottá válnak, mogorván beszélnek, rossz a hozzáállásuk, és még el is hajigálnak dolgokat. Nem beszélhetsz velük őszintén; kerülgetned kell a forró kását és tapintatosnak kell lenned. Én vajon beszélhetek olyan köntörfalazva, ahogy az emberek teszik? Függetlenül attól, hogy el tudod-e fogadni vagy sem, azt kell mondanom, ami igaz – Isten házában az igazságalapelvek szerint kell tenni a dolgokat. Egyesek nem mutatnak semmilyen külső reakciót, amikor megmetszik őket, belül azonban duzzognak. Képes-e az ilyen ember jól végezni a kötelességét? (Nem.) Ha nem tudja megfelelően végezni a kötelességét és folyamatosan hibázik, akkor a gyülekezetnek az alapelvek szerint kell kezelnie őt.

2. Viselkedésük Krisztussal, amikor Őt üldözték, és nem volt hová fejét lehajtania

A szárazföldi Kínában az Istenben való hit és az Ő követése minden nap veszélyt rejt. Rendkívül kíméletlen környezet ez erre, ahol bármikor letartóztathatják az embert. Mindannyian tapasztaltatok már olyan környezetet, ahol üldöznek titeket – Én talán nem? Ugyanabban a környezetben éltetek ti is és Én is, így abban a környezetben nem tudtam elkerülni, hogy gyakran el kelljen rejtőznöm. Volt, amikor egy nap alatt kétszer-háromszor is helyet kellett változtatnom; olyan idők is voltak, amikor olyan helyre kellett mennem, amiről nem is álmodtam volna. A legnehezebb idők azok voltak, amikor nem volt hová mennem – napközben összejövetelt tartottam, éjszaka pedig nem tudtam, hol biztonságos. Néha, miután nagy nehezen találtam egy helyet, másnap el kellett hagynom, mert a nagy vörös sárkány lecsapott rá. Mit gondolnak azok az emberek, akik igazán hisznek Istenben, amikor ilyen jelenetet látnak? „Az, hogy Isten hús-vér testben jött a földre, hogy megmentse az embert, az Általa fizetett ár. Ez egyike azoknak a szenvedéseknek, amelyeket elviselt, ez pedig teljes mértékben beteljesíti az Ő szavait, amelyek így szólnak: »A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania« (Máté 8:20). Valóban így vannak a dolgok – a megtestesült Krisztus pedig személyesen megtapasztal ilyen szenvedést, ugyanúgy, ahogy az ember.” Mindazok, akik igazán hisznek Istenben, láthatják, hogy mennyire fáradságos az ember megmentése érdekében végzett munkája, és ezért szeretni fogják Istent, és meg fogják köszönni Neki az emberiségért fizetett árat. Akik különösen rossz emberi mivolttal bírnak, akik rosszindulatúak, és teljes mértékben elutasítják az igazságot, valamint akik pusztán kíváncsiságból követik Krisztust, vagy azért, mert csodákat akarnak látni, azok nem így gondolkodnak, amikor ilyen jeleneteket látnak. Azt gondolják magukban: „Nincs helyed, ahol megszállhatnál? Isten vagy, aki az emberek megmentésén munkálkodik, de még magadat sem tudod megmenteni, és azt sem tudod, holnap hol fogsz megszállni. Most még menedéket sem találsz sehol – hogyan hihetnék benned, vagy követhetnélek téged?” Minél veszedelmesebbek a körülmények, annál jobban örvendeznek, gondolván: „Szerencsére nem hagytam el mindent teljesen; szerencsére van egy B tervem. Látod? Most már nincs hol laknod! Tudtam, hogy ez lesz belőle – nincs hová lehajtanod a fejed, és még nekem kell segítenem, hogy menedéket találjak neked.” Lelepleződtek, nem igaz? Ha az ilyen emberek szemtanúi lennének annak a jelenetnek, amikor az Úr Jézust keresztre feszítik, hogyan viselkednének? Amikor az Úr Jézus a Golgota felé vitte a keresztet, hol voltak az ilyen emberek? Tudták továbbra is követni Őt? (Nem.) Tagadták Isten identitását, lényegét, sőt még a létezését is. Elmenekültek, elmentek, hogy magukról gondoskodjanak, többé már nem követték Istent. Függetlenül attól, hogy hány prédikációt hallottak korábban, mind elillant a szívükből, nyomtalanul eltűnt. Azt hitték, hogy minden, amit maguk előtt láttak, valóságos és emberi eredetű, Istentől független. Azt gondolták: „Ez az ember csupán ember; hol van benne isten identitása vagy lényege? Ha ő isten lenne, vajon elbújna és rejtőzködne így, hogy a Sátán üldözi és nincs hová lehajtania a fejét, nincs hol menedéket találnia? Ha ő isten lenne, akkor hirtelen át kellene változnia és el kellene tűnnie mindenki szeme láttára, amikor üldözik, úgy, hogy senki ne legyen képes látni őt, és tudná, hogyan tegye magát láthatatlanná – ez isten lenne!” A szárazföldi Kína veszélyes környezetében néhány testvér, látva, hogy elmentem hozzájuk, kockáztatta a biztonságát, hogy vendégül lásson és megóvjon Engem, míg mások elmenekültek, nyomtalanul eltűntek. Egyesek még kívülállóként nézték is, és jól szórakoztak. Kik ezek az emberek? Álhívők, antikrisztusok. Amikor ezek az emberek látták, amint Krisztust ebből a városból a következőbe űzték, hogyan észlelték ezt a helyzetet? Hogyan fogták fel? „Krisztus is veszélyben van. Ha letartóztatják, akkor az egyházi munkának annyi, isten házának munkája pedig le fog állni. Ez azt fogja bizonyítani, hogy hibás az, amiről isten tanúságot tett – hogy az nem istentől, hanem embertől származik. Jobb, ha sietek haza, hogy éljem a saját életemet; megyek, hogy meggazdagodjak!” Ilyen egy antikrisztus viselkedése. Amikor Krisztus üldöztetéssel szembesült, amikor nem volt hova bújnia és nem volt hová lehajtania a fejét, ahelyett, hogy egyesített szívvel együtt szenvedtek volna Istennel, és folytatták volna Vele az egyház munkáját ilyen környezetben, inkább bámészkodókká váltak, akik figyelték és gúnyolták Őt. Még fel is bujtottak másokat, hogy pusztítást, bomlasztást és zavarást okozzanak, sőt, amikor egyesek láttak Engem, hogy nincs hova bújnom és nincs hol letelepednem, kihasználták az alkalmat, hogy megzavarják az egyház munkáját és megkaparintsák Isten házának vagyonát. Ez épp olyan, mint amikor Jézust keresztre feszítették, sok álhívő és antikrisztus azt gondolta: „Az egyháznak vége, isten munkája véget ért, a Sátán teljesen lerombolta. Jobb, ha gyorsan elmenekülünk, és elkezdjük felosztani a javakat!” Függetlenül a körülményektől, amelyekkel szembesülnek, ezek az álhívők és antikrisztusok mindig fel fogják fedni ádáz beállítottságukat, felfedve az álhívők valódi jellegzetességeit. Valahányszor az egyház a baj vagy a kedvezőtlen körülmények legkisebb jelével találkozik, azonnal menekülni akarnak, és alig várják, hogy minden testvér szétszéledjen, visszavonuljon, és többé ne kövesse Krisztust. Komolyan azt kívánják, hogy ez az irányzat rossz legyen, valamint, hogy Isten munkája befejezetlen maradjon. Ezek az antikrisztusok igazi jellemzői. Ez az antikrisztusok hozzáállása Krisztushoz, amikor ilyen körülményekkel szembesülnek.

3. Viselkedésük, amikor elképzeléseket alkotnak Krisztusról

Egy másik pont az antikrisztusok azon megnyilvánulásait érinti, amikor elképzeléseik vannak a megtestesült Isten hús-vér testéről. Amikor például azt látják, hogy a megtestesült Isten olyan dolgokat tesz, vagy olyan szavakat mond, amelyek nagyon is emberiek, és az isteni mivolt legcsekélyebb nyomát sem észlelik, akkor ellenállás alakul ki bennük, a szívük mélyéről pedig elképzeléseket alkotnak és elítélést szülnek, gondolván: „Bárhogy is nézem őt, ez az ember nem tűnik istennek; pont úgy néz ki, mint egy hétköznapi ember. Ha olyan, mint egy ember, akkor is lehet isten? Ha ember, akkor nem lenne hihetetlenül ostoba dolog így követni őt?” Elképzeléseket alkotnak Krisztus beszédéről és cselekedeteiről, Krisztus életmódjáról, öltözködéséről és megjelenéséről, sőt még a beszédmódjáról, a hangneméről, a szóválasztásáról is és így tovább – mindezekről elképzeléseket alkothatnak. Amikor ezek az elképzelések felmerülnek, hogyan kezelik őket? Dédelgetik ezeket a gondolatokat, és nem engedik el őket, mert azt hiszik, hogy ezeknek az elképzeléseknek a megragadása olyan, mintha megragadnák a kulcsot. Úgy gondolják, hogy ez a „kulcs” éppen időben jön, hogy amint megvannak ezek az elképzeléseik, az befolyást ad nekik, ha pedig már van befolyásuk, akkor könnyen kezelhetővé válik a dolog. Így gondolkodnak az antikrisztusok; úgy érzik, hogy az elképzelések birtoklása egyenlő a befolyás birtoklásával, és így bármikor és bárhol megtagadhatják Krisztust, valamint tagadhatják azt a tényt, hogy a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, Isten lényegével rendelkezik. Egyesek megkérdezik: „Miért táplálnak az antikrisztusok ilyen szándékokat?” Mondd meg Nekem, az antikrisztusok, a Sátán seregéből valók, remélik-e Isten munkájának sikeres beteljesedését, vagy sem? (Nem.) Miért nem remélik? Mi árulkodik erről? Az antikrisztusok eredendően idegenkednek az igazságtól, és minden szó, amelyet Isten kimond, az igazság, amit ők a szívük mélyén teljesen visszataszítónak találnak, és nem hajlandók meghallgatni vagy elfogadni. Istennek emberiséghez szóló leleplező és megítélő szavai ezeknek az antikrisztusoknak és gonosz embereknek a kárhoztatása, és számukra ezek a szavak kárhoztatást, ítéletet és átkokat jelentenek, amelyek miatt kényelmetlenül és nyugtalanul érzik magukat, amikor hallják őket. Mit gondolnak a szívükben? „Mindezek a szavak, amelyeket Isten szól, megítélnek és elítélnek engem. Úgy tűnik, hogy a magamfajtát nem lehet megmenteni; én vagyok az a típus, akit kivetnek és elutasítanak. Mivel nincs reményem az üdvözülésre, mi értelme van hinni istenben? De tény, hogy ő még mindig isten, ő az a hús-vér test, amelyben isten megtestesült, aki annyi szót szólt és annyi követője van. Mihez kezdjek ezzel?” Ez a kérdés nyugtalanítja őket; ha valamit nem tudnak megszerezni, azt akarják, hogy másoknak se legyen. Ha mások elnyerhetik, míg ők nem, akkor keservesen gyűlölködővé és boldogtalanná válnak. Abban reménykednek, hogy a megtestesült Isten ne legyen Isten, és hogy az Általa végzett munka hamis legyen, és ne Isten műve legyen. Ha ez lenne a helyzet, akkor belül kiegyensúlyozottnak éreznék magukat, a probléma pedig gyökerestől megoldódna. Azt gondolják magukban: „Ha ez az ember nem a megtestesült Isten lenne, akkor vajon ez nem azt jelentené, hogy az őt követőket becsapták? Ha ez lenne a helyzet, akkor előbb-utóbb ezek az emberek szétszélednének. Ha szétszélednének, és egyikük sem nyerne semmit, akkor nyugodtan pihenhetnék és kiegyensúlyozottnak érezhetném magam, tudván, hogy nem nyertem semmit, igaz?” Ez az ő mentalitásuk; ők nem nyerhetnek semmit, ezért nem akarják, hogy mások bármit is nyerjenek. A legjobb módja annak, hogy megakadályozzanak másokat abban, hogy bármit is nyerjenek, az, hogy tagadják Krisztust, tagadják Krisztus lényegét, tagadják a Krisztus által elvégzett munkát, és tagadnak minden szót, amelyet Krisztus mondott. Ily módon nem lesznek elítélve, és beletörődnek abba, hogy nem nyernek semmit, megbékélnek vele, így többé nem kell aggódniuk e kérdés miatt. Ez az antikrisztusokhoz hasonló emberek természetlényege. Vannak-e tehát elképzeléseik Krisztusról? Amikor pedig vannak elképzeléseik, eloszlatják-e őket? Vajon el tudják engedni őket? Nem tudják. Hogyan alakítják ki az elképzeléseiket? Könnyen alkotnak elképzeléseket: „Amikor beszélsz, átvizsgállak téged, próbálom megérteni a szavaid mögött húzódó indítékot, és azt, hogy honnan származnak. Vajon olyasmik ezek, amiket hallottál vagy tanultál, vagy valaki utasított, hogy ezeket mondd? Valaki jelentést tett vagy panaszt nyújtott be nálad? Kit leplezel le?” Ily módon vizsgálnak át. Megérthetik-e az igazságot? Soha nem érthetik meg az igazságot; a szívükben ellenállnak neki. Idegenkednek az igazságtól, ellenállnak neki és gyűlölik, és ilyen természetlényeggel hallgatnak prédikációkat. Az elméleteken és doktrínákon kívül csak elképzeléseket fognak fel. Miféle elképzeléseket? „Így beszél krisztus, néha még vicceket is mond; ez nem tiszteletteljes! Időnként allegorikus mondásokat használ; ez komolytalan! A beszéde nem ékesszóló; ő nem magasan képzett! Néha meg kell fontolnia és át kell gondolnia, hogyan válogatja meg a szavait; nem járt egyetemre, ugye? Néha a beszéde konkrétan célba vesz valakit – vajon kit? Talán valaki panaszt tett? Ki volt az? Miért kritizál engem mindig krisztus, amikor beszél? Vajon egész nap szemmel tart és megfigyel engem? Az egész napot azzal tölti, hogy emberekről elmélkedik? Mit gondol krisztus a szívében? A megtestesült isten beszéde nem úgy hangzik, mint a mennyei isten megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, mennydörgő hangja – miért tűnik annyira emberinek az, amit megnyilvánít? Ő csupán egy ember, bárhogy is nézem. Vannak-e gyengeségei a megtestesült istennek? Gyűlöli-e az embereket a szívében? Az emberekkel való érintkezésében vannak-e világi ügyekre vonatkozó filozófiák?” Hát nem bőségesek ezek az elképzelések? (De igen.) Az antikrisztusok gondolatai tele vannak olyan dolgokkal, amelyek nem kapcsolódnak az igazsághoz, amelyek mind a Sátán gondolkodásából, logikájából, a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiájából származnak. Mélyen belül tele vannak elvetemültséggel, tele vannak olyan állapottal és beállítottsággal, amely idegenkedik az igazságtól. Nem azért jönnek, hogy keressék vagy megnyerjék az igazságot, hanem azért, hogy átvizsgálják Istent. Az elképzeléseik bármikor, bárhol felmerülhetnek, és elképzeléseket alkotnak, miközben megfigyelnek, átvizsgálnak. Az ítéletük és az elítélésük során formálódnak az elképzeléseik, és a szívükben szorosan ragaszkodnak ezekhez az elképzelésekhez. Amikor megfigyelik a megtestesült Isten emberi oldalát, elképzeléseket alkotnak. Amikor az isteni oldalt látják, kíváncsivá válnak és elképednek, ami szintén ahhoz vezet, hogy elképzeléseket alkotnak. A hozzáállásuk Krisztushoz és ahhoz a testhez, amelyben Isten megtestesült, nem a szívük mélyéről fakadó alávetettségből vagy őszinte elfogadásból származik. Ehelyett szemben állnak Krisztussal, megfigyelik és átvizsgálják az Ő tekintetét, gondolatait és tartását, sőt megfigyelik és átvizsgálják Krisztus minden egyes arckifejezését, figyelnek mindenféle hangnemére, a beszéde hangvételére és a szóválasztásra, arra, amire Krisztus a beszédében utal, és így tovább. Amikor az antikrisztusok ilyen módon figyelik és vizsgálják át Krisztust, akkor a hozzáállásuk nem az igazság keresésének és megértésének szándékából fakad, hogy elfogadhassák Krisztust Istenükként, és elfogadják Krisztust igazságuknak és életüknek. Éppen ellenkezőleg, át akarják vizsgálni ezt az embert, hogy alaposan átvizsgálják és megértsék Őt. Mit próbálnak megérteni? Átvizsgálják, mennyire hasonlít ez az ember Istenre, és ha valóban hasonlít Istenre, akkor elfogadják Őt. Ha függetlenül attól, hogy mennyire vizsgálják át, Ő nem tűnik Istennek, akkor teljesen feladják az elgondolást, és továbbra is a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelésekhez ragaszkodnak, vagy, mivel úgy hiszik, hogy nincs remény az áldások elnyerésére, lehetőséget keresnek arra, hogy gyorsan távozzanak.

Teljesen normális, hogy az antikrisztusok elképzeléseket alkotnak arról a testről, amelyben Isten megtestesült. Az antikrisztusi lényegük miatt, az igazságtól idegenkedő lényegük miatt lehetetlen számukra, hogy elengedjék elképzeléseiket. Amikor semmi sem történik, akkor Isten szavainak könyvéből olvasnak, és ezeket a szavakat Istennek tekintik, amikor azonban kapcsolatba kerülnek a megtestesült Istennel és úgy találják, hogy Ő nem hasonlít Istenre, azonnal elképzeléseket alkotnak, a hozzáállásuk pedig megváltozik. Amikor nincsenek kapcsolatban a megtestesült Istennel, akkor csupán Isten szavainak könyvét tartják a kezükben, és az Ő szavait tekintik Istennek, továbbá még mindig táplálhatnak egy homályos fantáziát és egy szándékot az áldások elnyerésére, hogy vonakodva fáradozzanak egy kicsit, végezzenek valamennyi kötelességet, és szerepet játsszanak Isten házában. De amint kapcsolatba kerülnek azzal a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült, az elméjük elképzelésektől hemzseg. Még ha nem is metszik meg őket, lelkesedésük a kötelességeik végzése iránt jelentősen apadhat. Így bánnak az antikrisztusok Isten szavaival és azzal a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült. Gyakran különválasztják Isten szavait attól a hús-vér testtől, amelyben Isten megtestesült, Isten szavait Istenként kezelik, a hús-vér testet pedig, amelyben Isten megtestesült, emberként. Amikor az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, nem egyezik meg az elképzeléseikkel vagy sérti azokat, gyorsan Isten szavaihoz fordulnak és imádkozva olvassák őket, megpróbálják erőszakkal elfojtani és elzárni az elképzeléseiket. Ezután úgy imádják Isten szavait, mintha Magát Istent imádnák, és úgy tűnik, mintha eloszlottak volna az elképzeléseik. A valóságban azonban belső engedetlenségük, felháborodásuk és Krisztus iránti megvetésük egyáltalán nem oszlott el. A Krisztussal való bánásmódjukban az antikrisztusok folyamatosan elképzeléseket alkotnak és makacsul ragaszkodnak hozzájuk mindhalálig. Amikor nincsenek elképzeléseik, akkor átvizsgálnak és elemeznek; amikor vannak elképzeléseik, akkor nemcsak átvizsgálnak és elemeznek, hanem makacsul ragaszkodnak is azokhoz. Sem az elképzeléseiket nem oszlatják el, sem az igazságot nem keresik; meg vannak győződve arról, hogy igazuk van. Hát nem a Sátántól valók? (De igen.) Ezek az antikrisztusok megnyilvánulásai, amikor elképzeléseik vannak a megtestesült Istenről.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.