Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész) Harmadik szakasz

B. Kíváncsisággal kísért átvizsgálás és elemzés

Ezután a második ponthoz érkezünk – a kíváncsisággal kísért átvizsgáláshoz és elemzéshez. Könnyű megérteni ezt a pontot? Ami a megtestesült Isten cselekedeteit, szavait, valamint a minden szavában és tettében feltáruló személyiségét, természetét, vagy akár a preferenciáit illeti, a normális embereknek helyesen kell ezekkel bánniuk. Azok, akik igazán követik Istent és az igazságra törekszenek, úgy tekintenek Krisztus e külső feltárulásaira, mint az Ő hús-vér testének normális oldalára. Ami a Krisztus által szólt szavakat illeti, képesek azokat olyan hozzáállással hallgatni és felfogni, hogy az igazságként kezelik őket, megértve ezekből a szavakból Isten szándékait, megértve a gyakorlás alapelveit, valamint megtalálva a gyakorlás útját, hogy belépjenek az igazságvalóságba. Az antikrisztusok azonban másképp viselkednek. Amikor beszéd és cselekvés közben megfigyelik Krisztust, akkor, ami a szívükben rejlik, az nem elfogadás vagy alávetettség, hanem átvizsgálás: „Honnan származnak ezek a szavak? Hogyan hangzanak el? Egyik mondat a másik után – vajon előre kitalálta vagy a szentlélek ihlette őket? Vajon ezek a szavak megtanultak vagy előre elkészítettek? Miért nem tudom? E szavak némelyike egészen hétköznapinak hangzik, csupán egyszerű beszédnek. Nem úgy tűnik, mintha isten lenne; isten tényleg ilyen normálisan, ilyen szokványosan beszél? Átvizsgálással nem tudom kitalálni, ezért megfigyelem, hogy mit tesz a háttérben. Vajon olvas újságot? Olvasott-e híres könyveket? Tanulmányozza a nyelvtant? Általában milyen emberekkel szokott érintkezni?” Nem az alávetettség vagy az igazság elfogadásának hozzáállását tanúsítják, hanem inkább olyan hozzáállással vizsgálják át Krisztust, ahogy egy tudós tudományos kutatást végez, vagy tudományos témákat tanulmányoz. Minden egyes alkalommal, amikor Krisztus beszél, átvizsgálják szavainak tartalmát, beszédmódját, a hallgatókat, akiket Krisztus megszólít, valamint Krisztus hozzáállását és célját. Valahányszor Krisztus beszél vagy cselekszik, minden, ami a fülükbe jut, minden, amit látnak és minden, amiről hallanak, az átvizsgálásuk tárgyává válik. Átvizsgálják Krisztus minden kimondott szavát és mondatát, minden cselekedetét, minden egyes embert, akivel foglalkozik, az emberekkel való bánásmódját, a beszédét és modorát, tekintetét és arckifejezéseit, sőt még az életmódját és a szokásait is, valamint azt, ahogyan másokkal érintkezik, és ahogyan hozzájuk áll – mindezeket átvizsgálják. Ezen az átvizsgáláson keresztül az antikrisztusok erre a következtetésre jutnak: bárhogy is nézem krisztust, úgy tűnik, hogy normális emberi mivolttal rendelkezik; egészen hétköznapi, semmi kiváltképp különleges nincs benne, kivéve az igazság kifejezésének képességét. Lehetséges, hogy ez valóban a megtestesült isten? Nem számít, mennyire vizsgálják át, nem tudnak határozott következtetésre jutni; bármennyire vizsgálják is át, nem tudnak megbizonyosodni arról, hogy Krisztus az az isten-e, akit a szívükben elismernek. Ők azok, akik átvizsgálják Krisztust, nem pedig azok, akik megtapasztalják Isten munkáját – hogyan juthatnak el Isten ismeretére?

Az antikrisztusok, miközben átvizsgálják Krisztust, képtelenek meglátni Isten nagyságát, képtelenek meglátni Isten igazságosságát, mindenhatóságát és tekintélyét. Bármennyire is vizsgálódnak, nem képesek eljutni arra a következtetésre, hogy Krisztus rendelkezik Isten lényegével; képtelenek ezt átlátni és megérteni. Egyesek azt mondják: „Ahol nem látsz át, illetve nem értesz valamit, ott olyan igazság van, amit meg kell keresni.” Erre egy antikrisztus így válaszolna: „Én semmiféle keresendő igazságot nem látok itt; csak gyanús részletek vannak, amelyeket érdemes mélyen átvizsgálni.” Az átvizsgálásuk és elemzésük után erre a következtetésre jutnak: ez a Krisztus csak néhány szót tud mondani, ezen felül pedig semmiben sem különbözik a hétköznapi emberektől. Nincsenek különleges ajándékai, nincsenek egyedi képességei, és még csak természetfeletti erővel sem rendelkezik ahhoz, hogy jeleket és csodákat tegyen, ahogyan Jézus tette. Minden, amit mond, csupán egy halandó szavai. Tehát tényleg Krisztus Ő? Ez az eredmény további elemzésre és átvizsgálásra vár. Bárhogyan is nézik, nem látják Krisztusban Isten lényegét; bárhogyan is vizsgálják át, nem tudnak arra a következtetésre jutni, hogy Krisztus rendelkezik Isten identitásával. Egy antikrisztus szemében annak a hús-vér testnek, amelyben Isten megtestesült, rendkívüli erőkkel, különleges ajándékokkal, csodatevő képességgel, valamint olyan lényeggel és adottsággal kell rendelkeznie, hogy kinyilvánítsa és gyakorolja isten hatalmát. Ez az előttük álló hétköznapi ember azonban híján van mindezeknek a tulajdonságoknak, és a beszéde sem különösebben ékesszóló; még sok dolog leírásakor is olyan köznyelvet használ, amely nem illik az emberi elképzelésekhez és még egy egyetemi tanár szintjét sem éri el. Bárhogy is vizsgálják át az antikrisztusok Krisztus beszédét, bárhogy is vizsgálják át Krisztus cselekedeteit, hozzáállását és a cselekvési módját, nem látják, hogy Krisztus – ez a hétköznapi ember – Isten lényegét birtokolja. Ezért az antikrisztusok szívében ezt a hétköznapi embert az a sok dolog, szó és jelenség teszi leginkább követésre méltóvá, amit nem látnak át – ez az, amit érdemes átvizsgálniuk és elemezniük, ez a legnagyobb motivációjuk arra, hogy kövessék ezt az embert. Milyen tartalmak és témák érdemesek az átvizsgálásukra és elemzésükre? Ezek Krisztus életbe való belépésről szóló szavai; a hétköznapi emberek valóban nem tudnak ilyen dolgokat mondani, valóban nem rendelkeznek velük, és ilyen szavak valóban nem találhatók meg az emberiségből egy másik emberben – nem tudni, honnan származnak. Az antikrisztusok újra és újra átvizsgálják, de ezzel kapcsolatban soha nem tudnak következtetésre jutni. Amikor például arról beszélek, hogy valaki milyen, milyen a lényege és a beállítottsága, a hétköznapi emberek alaposan összevetik ezeket a részleteket a tényleges személlyel, és ellenőrzik a dolgot. Amikor az antikrisztusok hallják ezeket a szavakat, nem vesznek fel elfogadó hozzáállást, hogy összevessék és megértsék a dolgot, hanem elemzik azt. Mit elemeznek? „Honnan tudsz ennek az embernek a helyzetéről? Honnan tudod, hogy ilyen beállítottsága van? Milyen alapon jellemzed ezt? Nem sok kapcsolatod volt vele, akkor hogyan érted meg őt? Mi már olyan régóta kapcsolatban vagyunk vele, mi miért nem látjuk át vagy értjük meg őt? Meg kell figyelnem, és nem csupán a te szavadra kell hagyatkoznom. Amit mondasz, talán nem pontos vagy helyes.” Egyes emberek Velem való interakciója során előfordulhat, hogy egy bizonyos munkában vagy szakmában irányítom őket. Ha ennek az irányításnak a módja és módszere összhangban van a technikai tudássukkal és kielégíti őket, akkor vonakodva végre fogják hajtani. Ha viszont nem elégíti ki őket, akkor ellenállnak a szívükben és azon töprengenek: „Miért csinálod így? Vajon ez nem ellentétes ezzel a területtel? Miért kellene hallgatnom rád? Ha rossz, amit mondasz, akkor nem hallgathatok rád; a saját utamat kell követnem. Ha igazad van, akkor meg kell értenem, hogyan lehet igazad, hogyan jutottál erre a tudásra. Tanulmányoztad ezt? Ha nem tanulmányoztad, honnan tudhatnád? Ha nem tanulmányoztad, akkor nem is értheted; ha mégis érted, az abnormális. Hogyan érted meg? Ki mondta el neked, vagy magadtól, titokban tanultad meg?” Belülről elemeznek és átvizsgálnak. Minden mondatomnak, minden ügynek, amivel foglalkozom, át kell mennie az antikrisztusok szűrőjén, át kell esnie az ellenőrzésükön. Csak akkor fogadják el, ha átmegy az ellenőrzésükön; ha nem, akkor kritizálni fognak, ítéletet alkotnak, és ellenállást szítanak.

Az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, a legnagyobb misztérium minden ember számára. Senki sem képes felfogni, hogy valójában mi is történik ebben a tekintetben, és senki sem érti, hogyan valósul meg Isten lényege ebben a hús-vér testben – hogyan vált Isten emberré, hogyan képes ez az ember Isten szájából kimondani a szavakat és végrehajtani Isten munkáját, és pontosan hogyan vezeti és irányítja Isten Lelke ezt az embert. Mindebben a munkában az emberek sem nagyszerű látomásokat nem láttak, sem pedig semmilyen jelentős mozgást nem figyeltek meg ebből a hús-vér testből – nem úgy tűnik, mintha bármi különleges történne; minden normálisnak tűnik. Isten észrevétlenül elhozta keletre azt a dicsőséget, amely Izráelben volt. Ennek az embernek a beszéde és munkája által tehát egy új korszak kezdődött, a régi pedig véget ért, anélkül, hogy bárki is felfogná, hogyan is történt. Azonban akik igazán hisznek Istenben, akik egyszerűek és nyíltszívűek, akik rendelkeznek emberi mivolttal és értelemmel, azok nem vizsgálják át ezeket a dolgokat. Ha nem vizsgálják át, akkor mit tesznek? Pusztán passzívan várnak? Nem – ők látják, hogy ezek a szavak az igazság, hiszik, hogy mindezen szavak forrása Isten, és ily módon elismerik azt a tényt, hogy ez a hétköznapi ember Krisztus, elfogadják Őt Uruknak és Istenüknek, anélkül, hogy bármi mást fontolóra vennének. Az antikrisztusok viszont nem látják, hogy mindezek a szavak és mindez a munka Istentől származnak, hogy mindezeknek a beszédeknek és munkáknak a forrása Isten, és ezért nem fogadják el ezt a hétköznapi embert Uruknak és Istenüknek. Ehelyett fokozzák az átvizsgálásukat és ellenállnak a szívükben. Minek állnak ellen? „Nem számít, hogy mennyit beszélsz, nem számít, milyen nagyszerű munkát végzel, nem számít, hogy ki a forrásod, mindaddig, amíg hétköznapi ember vagy, amíg a beszédmódod nem egyezik az elképzeléseimmel, amíg a megjelenésed nem elég nagyszerű ahhoz, hogy megragadja a tekintetemet vagy kivívja a tiszteletemet, addig át foglak vizsgálni és elemezni foglak. Te az átvizsgálásom tárgya vagy; nem tudlak elfogadni uramnak, istenemnek.” Az átvizsgálásuk és elemzésük során az antikrisztusoknak nem csupán az elképzeléseiket, a lázadó mivoltukat, valamint a romlott beállítottságaikat nem sikerül feloldaniuk, hanem az elképzeléseik napról napra nőnek és egyre súlyosabbá válnak. Amikor például egy gyülekezeti vezetőt antikrisztusként felfednek, megzavarásokat és pusztítást okozva az adott gyülekezetben, az antikrisztusok első reakciója egy ilyen esemény bekövetkezésekor az, hogy megkérdezik: „Krisztus tud erről? Ki nevezte ki ezt a gyülekezeti vezetőt? Mi erre krisztus reakciója? Ő hogyan kezeli ezt? Ismeri krisztus ezt az embert? Mondta-e krisztus korábban, hogy ez az ember antikrisztus, vagy megprófétálta-e ezt az eseményt? Most, hogy egy ilyen jelentős probléma merült fel ebben a gyülekezetben, vajon krisztus volt az első, aki megtudta?” Azt mondom, nem tudtam, Én is csak most értesültem róla. „Ez nem helyes – te isten vagy, krisztus vagy; miért nem tudsz róla? Tudnod kellene.” Pontosan azért nem kell tudnom, mert én Krisztus vagyok, egy hétköznapi ember. Az egyháznak megvannak a maga adminisztratív rendeletei és alapelvei az emberek kezelésére. Amikor antikrisztusok jelennek meg, az egyház alapelvei szerint ki lehet őket takarítani és űzni. Ez azt tükrözi, hogy Isten kezében van a hatalom, azt tükrözi, hogy az igazságnál van a hatalom. Nem szükséges mindent tudnom. Ha az egyház az ügyeket nem az adminisztratív rendeleteinek és az emberek kezelésére vonatkozó alapelveinek megfelelően kezeli, akkor közbe fogok lépni. Ha viszont a testvérek megértik Isten házának az emberek kitakarítására és kizárására vonatkozó alapelveit, akkor nem szükséges beavatkoznom. Ahol az igazságnak hatalma van, ott nem kell közbelépnem. Hát nem nagyon is normális ez? (De igen.) Az antikrisztusok azonban képesek problémákat kreálni és elképzeléseket kialakítani ebben a dologban, sőt ezeket az elképzeléseket arra is felhasználják, hogy megtagadják Krisztust és elítéljék azt a tényt, hogy Krisztus Isten lényegével rendelkezik. Éppen ez az, amit az antikrisztusok tesznek. Azért, mert valami nem felel meg az elképzeléseiknek, képzelődéseiknek vagy elvárásaiknak, képesek megtagadni Krisztus lényegét. Azzal, hogy Krisztus minden egyes aspektusát átvizsgálják, erre a következtetésre jutnak: nem látják Krisztusban Isten lényegét; így nem határozhatják meg ezt a személyt úgy, mint aki rendelkezik Isten lényegével és identitásával. Ez egy olyan helyzethez vezet, hogy amikor semmi sem történik, akkor minden rendben van, de amint bekövetkezik valami, az antikrisztusok ugranak elő elsőként, tagadják Krisztus identitását és elítélik Krisztust. Mi tehát az antikrisztusok átvizsgálásának a célja? Az átvizsgálásuk és elemzésük nem azért van, hogy jobban értsék az igazságot, hanem azért, hogy bizonyítékot találjanak és magukhoz ragadják a hatalmat, hogy tagadják azt a tényt, hogy Isten hús-vér testben öltött testet, hogy az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, Krisztus, Isten. Ez az indíték és cél húzódik amögött, hogy az antikrisztusok átvizsgálják és elemzik Krisztust.

Az antikrisztusok, miközben Krisztust követik és követőknek tettetik magukat, átvizsgáló és elemző hozzáállást tanúsítanak, végül pedig nem értik meg az igazságot és nem győződnek meg arról a tényről, hogy Krisztus az Úr, az Isten. De miért követik továbbra is olyan vonakodva, olyan kelletlenül, és miért tartózkodnak Isten házában? Egyik pont, amit már korábban megtárgyaltunk, az, hogy az áldások elnyerésének szándékát dédelgetik magukban; becsvágyóak. Egy másik pont pedig az, hogy az antikrisztusokban olyan kíváncsiság van, amely a hétköznapi emberekben nem található meg. Miféle kíváncsiság? Az elragadtatásuk a furcsa és szokatlan események iránt. Az antikrisztusok különösen kíváncsiak a világban lévő minden furcsa és szokatlan jelenségre, minden olyan eseményre, amely meghaladja a természet törvényeit. Vágynak arra, hogy sok mindenbe beleássák magukat, és mindennek a mélyére hatoljanak. Mi a lényege ennek a kutatásnak? Merő arrogancia, az, hogy mindent meg akarnak érteni, tudni akarják az igazságot minden mögött, nehogy hozzá nem értőnek tűnjenek. Függetlenül attól, hogy miről van szó, ők elsőként akarnak tudni róla, a legjobban tájékozottak és a leginkább hozzáértők akarnak lenni az adott ügy minden csínját-bínját illetően – minden tekintetben ők akarnak lenni a legjobbak. Így hát Isten hús-vér testben való megtestesülésének kérdése fölött sem siklanak át, illetve nem hagyják ki azt. Azt mondják: „Isten megtestesülése az emberi világ legnagyobb misztériuma. Pontosan mi is a helyzet ezzel a legnagyobb misztériummal, ezzel a legcsodálatosabb dologgal? Mivel meghaladja a hétköznapi elvárásokat, és ez a hús-vér test különbözik a hétköznapi emberektől, miben rejlik a különbség? Saját magamnak kell látnom és megértenem.” Mit értenek az alatt, amikor azt mondják, hogy „saját maguknak kell látniuk és megérteniük”? Ezt értik: „Bejártam a világ különböző országait, meglátogattam híres hegyeket és történelmi helyszíneket, és interjúkat készítettem híres és bölcs emberekkel; csupán hétköznapi emberek mindannyian. Az egyetlen, akivel még nem találkoztam és akitől még nem tanultam, az ez a krisztus. Pontosan mi ennek a krisztusnak a lényege? Ezt a saját szememmel kell látnom és magamtól kell megértenem.” Pontosan mit is akarnak látni és megérteni? „Úgy hallottam, hogy isten képes jeleket és csodákat tenni. Azt mondják, hogy Jézus az úr, ő krisztus; vajon milyen jeleket és csodákat tett az emberek kíváncsiságának kielégítésére? Emlékszem egy esetre, amikor kiszáradt egy fügefa, miután az úr Jézus megátkozta. Vajon ez a krisztus most meg tudja tenni ugyanezt? Látnom és értenem kell, ha pedig lesz rá lehetőségem, próbára kell tennem, hogy lássam, képes-e ilyen tetteket végrehajtani. Azt mondják, hogy a megtestesült isten rendelkezik isten hatalmával, lehetővé téve, hogy a béna járjon, a vak lásson, a süket halljon, a beteg pedig meggyógyuljon. Ezek csodás és újszerű esetek; az emberi világban olyan kiemelkedő képességeknek számítanak, amelyekkel a hétköznapi emberek nem rendelkeznek. Ez olyasvalami, amit a saját szememmel kell látnom.” Ezenkívül van egy másik, igen jelentős dolog, ami leköti az elméjüket. Azt kérdik: „Pontosan mi is a helyzet a múltbeli és jelenlegi életekkel, valamint a reinkarnáció körforgásával ebben az emberi világban? A hétköznapi emberek nem tudják ezt világosan elmagyarázni. Mivel isten testté lett és isten irányít mindent, vajon krisztus tud erről? Amikor lehetőség adódik, meg kell kérdeznem tőle, és érdeklődnöm kell erről az ügyről; meg fogom vizsgáltatni vele a megjelenésemet és megnézem, hogy jó-e a sorsom, mi voltam az előző életemben, vajon állat voltam vagy ember. Ha tudja ezeket a dolgokat, akkor le leszek nyűgözve; ez rendkívülivé tenné őt, túl a hétköznapi embereken, és talán még krisztussá is. Azt is mondják, hogy isten trónja és lakhelye a mennyben van, tehát ez a megtestesült isten tudja-e, hogy hol van isten lakhelye és a mennyek királysága? Úgy tartják, hogy a mennyek királyságának utcái arannyal vannak kikövezve, csillogó és ragyogó; ha ez a megtestesült isten elvihetne minket egy útra, akkor vajon nem érné meg az egész életünk, nem lenne a hitünk nem hiábavaló? Ráadásul nem is kellene gazdálkodnunk; ha éhesek lennénk, krisztus egy mondattal egyszerűen étellé változtathatná a köveket. Öt kenyérrel és két hallal ötezer embert táplált; vajon ez nem lenne nagy előny számunkra? És mi a helyzet akkor, amikor krisztus beszél? Azt mondják, hogy élő vizet ad, de hol van ez az élő víz? Mi táplálja, hogyan folyik? Ezek mind felderítésre érdemes kérdések, mindegyik meglehetősen újszerű. Ha ezek közül csak egynek is a szemtanúja lehetnék, akkor ebben az életben széles körű tudással és tapasztalattal rendelkező emberré válnék, nem csupán egy hétköznapi emberré.” Hát nem ez a kíváncsiság lesz úrrá rajtuk? (De igen.)

Egyesek nem azért kezdenek hinni Istenben, fogadják el és követik Krisztust, hogy megszerezzék az igazságot, hanem más elképzelések járnak a fejükben. Egyesek, amint találkoznak Velem, megkérdezik: „Mit jelent a Jelenések könyvében a hét csapás és a hét pohár? Mit jelképez a fehér ló? Elérkezett már a három és fél éves katasztrófa?” Ezt felelem: „Miről kérdezel? Mi az a Jelenések könyve?” Erre így vágnak vissza: „Te nem is tudsz a Jelenések könyvéről? Azt mondják, hogy te isten vagy, de én nem vagyok ebben olyan biztos!” Mások azt kérdezik: „Az evangélium hirdetése során találkozunk olyan emberekkel, akik misztikus dolgokról kérdezősködnek. Mit kellene tennünk?” Meg sem várom, hogy befejezzék, és azt mondom: „Aki folyton misztériumokról kérdezősködik, ahelyett, hogy az igazságot keresné, az nem olyasvalaki, aki elfogadja az igazságot; azt nem lehet megmenteni a jövőben. Akik folyton a misztériumokat keresik, azok nem jók; az ilyen embereknek ne hirdessétek az evangéliumot.” Miért mondom ezt? Végül is ki teszi fel ezeket a kérdéseket? Nem valaki más; hanem ők maguk. Ők akarják feltenni ezeket a kérdéseket, tudni akarják rájuk a válaszokat, és azt hiszik, nem tudom, ki kérdez, mintha nem látnék át rajtuk! Miután ezt mondom, meghallják, és azt gondolják: „Isten azt mondta, hogy nem vagyok jó, ezért nem kérdezek többet.” Mi a helyzet az Én megközelítésemmel? Vajon nem hallgattatta el őket hatékonyan? Ha válaszoltam volna nekik, azzal nem sétáltam volna bele a csapdájukba? Akkor, ha a kisujjamat nyújtottam volna, az egész karomat akarták volna, vég nélkül kérdezősködve. Köteles vagyok elmagyarázni nekik ezeket a dolgokat? Mit tudnál egyáltalán kezdeni ezzel az ismerettel? Még ha tudom is, akkor sem fogom elmondani neked. Miért kellene elmondanom? Talán szentírás-értelmező vagyok? Azért jöttél ide, hogy teológiai tanulmányokat folytass? Azért jöttél, hogy átvizsgálj Engem, Nekem pedig csak úgy ki kellene tárnom a szívemet az átvizsgálásod előtt? Vajon ez helyénvaló? Azért jöttél, hogy próbára tegyél Engem, Nekem pedig hagynom kellene, hogy próbára tegyél? Helyénvaló ez? Nem azért vagy itt, hogy elfogadd az igazságot; ellenséges, kétkedő és kérdezősködő hozzáállással jössz kérdéseket feltenni. Kizárt, hogy válaszokat adjak neked. Egyesek azt kérdik: „Nem szükséges minden kérdésre válaszolni?” Ez a témától függ. Ha az igazságról és az egyházi munkáról van szó, akkor még mérlegelnem kell a helyzetet. Ha már korábban elmondtam neked, te pedig még mindig úgy teszel, mintha nem tudnád, alázatosan érdeklődést színlelve, akkor nem fogok válaszolni neked. Meg foglak metszeni, és utána érteni fogod. Abból a szempontból, hogy az antikrisztusok hogyan vizsgálják át és elemzik Krisztust, valamint a Krisztus és Isten lényegére vonatkozó kíváncsiságuk szemszögéből nézve, pontosan mit vizsgálnak át az antikrisztusok? Az igazságot vizsgálják át. Mindent, amit Isten tesz, átvizsgálásuk és elemzésük tárgyaként kezelnek, időtöltésként használva ezt. Úgy követik Istent, mintha tudósok lennének, akik egy bizonyos területet vagy egy bizonyos tudásanyagot tanulmányoznak, akárcsak az álhívők, akik teológiai iskolába járnak. Vajon az ilyen emberek részesülhetnek Isten megvilágosításában? Kaphatnak-e világosságot? Megérthetik-e az igazságot? (Nem.)

Az egyházban van néhány olyan feladat, amellyel még soha nem találkoztunk, és vannak olyanok, amelyek szakmai munkát igényelnek. Amikor ilyen munkákat irányítok, egyesek komolyan és alázatosan hallgatnak, felfogva azokat az alapelveket, amelyeket e kötelességek végzése során be kell tartani, valamint az igazságvalóságot, amelyet gyakorolni kell, és amelybe be kell lépni. Egyesek azonban törik a fejüket, szívükben átvizsgálást folytatva; ezt gondolják: „Te nem tanultad ezeket a területeket. Mellesleg, tényleg el tudsz sajátítani ennyi területet? Ki az, aki képes mindent megérteni és tudni? Milyen alapon irányítasz minket? Miért kellene rád hallgatnunk? Bár időnként tényleg van értelme annak, amit mondasz, miközben irányítasz minket, de honnan tudod ezt? Ha nem tanulmányozok valamit, akkor nem fogok tudni róla. El kell gondolkodnom, törekednem kell arra, hogy többet tanuljak, többet lássak, többet halljak, és meg kell próbálnom eljutni arra a pontra, amikor már nincs szükségem a te útmutatásodra, és magam is meg tudom csinálni. Úgy tűnik, hogy te is menet közben tanulsz, apránként sajátítod el.” Csak a külső megjelenést nézik, nem látják, hogy egy szempontból, függetlenül attól, hogy mit mond vagy tesz ez az ember, vannak alapelvek – függetlenül attól, hogy melyik munka irányításáról van szó, az alapelvek szerint történik, ez az alapelv pedig az emberek tényleges szükségleteivel, valamint az aktuális munka kívánt eredményeivel kapcsolatos. Másrészt, ami a legfontosabb, ez a személy nem tanult semmit; tudása, műveltsége, rálátása és tapasztalata nem figyelemre méltó. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteniük az embereknek: függetlenül attól, hogy az Ő rálátása, tudása, tapasztalata és szakértelme gazdag, illetve figyelemre méltó-e vagy sem, a jelenlegi munka elvégzéséért felelős forrás nem ez a külső hús-vér test, hanem ennek a hús-vér testnek a lényege – Isten Maga. Ezért, ha ennek a hús-vér testnek a megjelenése alapján ítélsz – a magassága, a kinézete, a hangszíne, a hanglejtése és a beszédmódja alapján –, akkor nem leszel képes megmagyarázni vagy megfejteni, hogy miért tudja magára vállalni ezeket a feladatokat, illetve hogyan lehet kompetens bennük, nem leszel képes átlátni ezt. Az, hogy nem vagy képes átlátni, azt jelenti, hogy ez egy megoldhatatlan dolog? Nem, ez megoldható. Nem szükséges átlátnod rajta; csak egy dolgot kell tudnod, észben tartanod és elismerned: Krisztus az a hús-vér test, amelyben Isten testet öltött. Az embereknek Krisztussal szemben nem olyan alapelvekkel, állásponttal és hozzáállással kell rendelkezniük, hogy átvizsgálják, elemezzék Őt, illetve a kíváncsiságukat elégítsék ki, hanem olyannal, amely elismeri, elfogadja, meghallgatja és aláveti magát Neki. Ha átvizsgálod és elemzed, vajon az végül lehetővé teszi számodra, hogy meglásd Isten lényegét? Nem. Isten senkinek nem engedi meg, hogy elemezze vagy átvizsgálja Őt; minél inkább átvizsgálod és elemzed, Isten annál inkább elrejtőzik előled. Mit éreznek az emberek, amikor Isten elrejtőzik? Azt, hogy Isten fogalma a szívükben homályossá, az igazságról alkotott elképzelésük zavarossá válik, és azzal az úttal kapcsolatban, amelyet követniük kellene, minden elmosódik. Olyan, mintha egy fal akadályozná a kilátást; nem látod az előtted lévő irányt, minden ködös. Hol van Isten? Kicsoda Isten? Tényleg létezik Isten? Olyanok ezek a kérdések, mint egy előtted álló fekete fal, azaz Isten elrejti az arcát előled, hogy ne láthasd Őt. Mindezek a látomások homályossá válnak számodra, elvesznek, és sötétség tölti el a szívedet. Amikor a szíved elsötétedik, van-e még előtted út? Még mindig tudod-e, hogy mit kell tenned? Nem tudod. Nem számít, hogy az eredeti irányod és céljaid mennyire voltak világosak, amikor átvizsgálod és elemzed Istent, akkor bizonytalanná és sötétté válnak. Ha az emberek ilyen helyzetbe, ilyen állapotba kerülnek, akkor veszélyben vannak; ez történik azokkal, akik Isten átvizsgálására összpontosítanak. Az antikrisztusok mindig ilyen helyzetben vannak, koromsötétség van előttük, képtelenek felismerni, hogy mik a pozitív dolgok, mi az igazság. Mindegy, mit tesz Isten, képtelenek megerősíteni, hogy az valóban Isten, hogy az Isten Maga; bárhogyan is nézik, a megtestesülést csupán egy embernek látják, mert folyton átvizsgálnak és elemeznek, így Isten továbbra is elvakítja őket. Látod, hogy szemeik tágra nyíltak, fényesek és nagyok, de ettől még vakok. Amikor Isten elrejti arcát az emberek elől, az olyan, mintha a szívük kérges lenne, elmerülve a teljes sötétségben. Csak a felszínes jelenségeket látják, képtelenek érzékelni a bennük rejlő utat, nem értik meg a mögöttes igazságot – sőt, nem látják Isten lényegét, illetve természetét.

Ha Isten megjelenését és munkáját elemzésnek és átvizsgálásnak veted alá, az nem hoz eredményt. Életbevágó, hogy ne ess az elemzés és az átvizsgálás állapotába; ez a negativitás útja. Mi tehát a pozitív út? Az, hogy ha egyszer szilárdan hiszed, hogy ez Isten munkája, hogy ez a hétköznapi ember az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült és Ő Isten lényegével rendelkezik, akkor feltétel nélkül el kell fogadnod és alá kell vetned magad. Az emberek úgy érzik, hogy ennek a hús-vér testnek sok olyan aspektusa van, ami ellenszenves, sok olyan aspektusa, amely ellentétes az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel; ez az emberek problémája. Isten ily módon működik, aminek pedig változnia kell, azok az emberek elképzelései, romlott beállítottságai, valamint az Istenhez való hozzáállása, nem pedig az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült. Az embereknek itt az igazságot kell keresniük, Isten szándékait kell keresniük, és megfelelő perspektívát és pozíciót kell felvenniük, ahelyett, hogy elismerik Őt Istennek, és mégis át akarják vizsgálni Őt, illetve elemezni akarják és megvitatni, amit tesz és mond. Ez komoly probléma lenne. Ha rossz az álláspontod és az igazság elfogadásának nézőpontja, akkor megváltozik annak az eredménye, ahogyan mindent szemlélsz, befolyásolva a törekvésed útját és irányát. Bármit is tesz vagy mond Isten, hogy az összeillik-e az emberi elképzelésekkel vagy sem, csak átmeneti kérdés. A hozzájárulása és értéke mindannak, amit Isten az emberiségért tesz, az érték, amit az emberi élethez ad, örök. Ezeket nem változtathatja meg semmilyen ember, semmilyen tudományág, semmilyen érv, elmélet vagy irányzat sem. Ez az igazság értéke. Meglehet, hogy jelenleg ennek a hétköznapi embernek a szavai és tettei nem tudják kielégíteni a kíváncsiságodat vagy a hiúságodat, illetve nem tudnak teljesen meggyőzni vagy megnyerni téged sem szívben, sem beszédben; azonban minden ma kimondott szavának, valamint minden ebben a korban és ebben az időszakban végzett munkájának az egész emberiséghez, az egész korszakhoz és Isten átfogó irányítási tervéhez való hozzájárulása örökre megváltoztathatatlan – ez tény. Ezért egy napon rádöbbensz majd: „Húsz vagy harminc évvel ezelőtt átvizsgáltam, félreértelmeztem, ellenálltam, sőt megítéltem és elítéltem ennek a hétköznapi embernek egy bizonyos kijelentését. Húsz vagy harminc évvel később, amikor újragondolom ezt a kijelentést, a szívem tele van lekötelezettséggel és önváddal.” A romlott emberek alantasak és jelentéktelenek Isten előtt, örökké csecsemők, említésre sem méltók. Bármennyi munkát végez is egy ember, összehasonlítva Isten bármely időszakban és bármilyen összefüggésben elmondott szavainak az egész emberiség számára nyújtott hozzájárulásával, az olyan, mint az ég és a föld közötti különbség! Meg kell értened tehát, hogy Isten nem egy tárgy, amelyet az emberek átvizsgálhatnak, elemezhetnek és kétségbe vonhatnak. Isten munkája és az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, nem azért van itt, hogy kielégítse az emberek kíváncsiságát. Ő nem azért végzi mindezt a munkát, hogy elüsse az időt, vagy hogy elteljenek a napok – az Ő szándéka az, hogy megmentse egy korszak népét, hogy megmentse az egész emberiséget, és hogy az Általa megvalósítani szándékozott munka eredményei örökké tartsanak. Az antikrisztusok Krisztust hétköznapi emberként kezelik, hogy megvizsgálják és elemezzék, hogy kielégítsék kíváncsiságukat. Mi ennek a természete? Meg lehet-e érteni vagy meg lehet-e bocsátani? Ők örökké bűnösök maradnak, átkozottak és örökre megbocsáthatatlanok! Ha valaki rendelkezik emberi mivolttal, megérti az igazságot és birtokolja az igazságvalóságot, akkor még az ilyen ember átvizsgálása is meglehetősen visszataszító. Krisztust hétköznapi emberként kezelni és belülről átvizsgálni Őt, ellenségesen és rágalmazással kezelni mindent, amit tesz, és csak a kimondott szavai iránti kíváncsiság kielégítésére törekedni – egyesek még azt is mondják, amikor meglátnak Engem: „Beszélj még többet az igazságról, beszélj még többet a harmadik ég nyelvéről, mondj még több olyan dolgot, amit nem tudunk” – hát minek nézik ezt az embert? Olyasvalakinek, aki elűzi az unalmukat? Isten hogyan jellemzi ezt a dolgot? Vajon nem káromlás ez Isten ellen? Ha az emberek ellen irányul, akkor gúnyolódásnak és csúfolódásnak nevezik; ha Isten ellen irányul, akkor istenkáromlás.

E megnyilvánulás tartalmán belül – átvizsgálás, elemzés és kíváncsiság – az antikrisztusok természetlényege elvetemültségként, az igazságtól való idegenkedésként tárul fel. Minden pozitív dolgot semmibe vesznek; megvetik és elutasító hozzáállással kezelik őket, nem kímélve még azt a hús-vér testet sem, amelyben Isten megtestesült. Minden kérdésben ki kell elégíteniük a kíváncsiságukat, mindent alávetve az átvizsgálásuknak, következtetéseket akarnak levonni és mindennek a mélyére akarnak hatolni, ki akarják találni, hogy mi történik, hogy tájékozottnak és intelligensnek tűnjenek. Ilyen az emberek romlott beállítottsága. Miután megszokták, hogy mindent átvizsgálnak, most Istenre irányítják átvizsgálásukat. És mit hoz ez számukra? Tökéletességet és üdvösséget? Nem, csak kárhozatot és pusztulást hoz nekik! Így jellemezhetők az antikrisztusok. Átkozottak és elítélendők. Amikor ahhoz a hús-vér testhez közelednek, amelyben Isten testet öltött, soha nem veszik fel a követők vagy a teremtett lények pozícióját, hogy onnan fogadják el és szemléljék Őt; ehelyett tudós, mindentudó, kíváncsiságtól duzzadó, valamint az igazság felfogására képtelen, a pozitív dolgokat megvető, arrogáns egyén szemszögéből és álláspontjából érzékelik és közelítik meg Őt. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyen embereket nem lehet megmenteni.

2020. június 6.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren