Egyesek tanulnak egy kis történelmet, értenek valamennyire a politikához, és egyrészt szeretnek felvágni, másrészt pedig azt gondolják: „A megtestesült isten rendelkezik isten lényegével és igazsággal. Ismeri azt a tényt, hogy isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett, és megérti azokban a részleteket is. Tehát, ha értek a politikához és a történelemhez, akkor ki tudom szolgálni az ő igényeit? Ki tudom elégíteni a kíváncsiságát mindezekkel a dolgokkal kapcsolatban?” Elmondom neked, tévedsz! Ami a legjobban taszít engem, az elsősorban a politika, másodsorban pedig a történelem. Ha a történelemről beszélsz, humoros, történetszerű anekdotákat megosztva, vagy alkalmi csevegést folytatsz, hogy elüsd az időt, az rendben van. Ha azonban úgy kezeled ezeket a szavakat, ezeket az ügyeket, mint valami komoly dolgokat, amiket meg kell vitatni Velem, hogy törleszkedj és kapcsolatot építs Velem, akkor tévedésben vagy; nem vágyom arra, hogy ezeket a dolgokat hallgassam. Egyesek tévesen úgy vélik: „Te azért beszélsz az igazságról és azért tartasz összejöveteleket az embereknek, mert muszáj; mélyen legbelül, amit te a legjobban szeretsz, az a világban lévő nagy káosz. Attól félsz, hogy a világ nem elég kaotikus. Amikor katasztrófa történik, ki tudja, hogy milyen boldog lehetsz a színfalak mögött, talán még tűzijátékot is gyújtasz, hogy megünnepeld!” Elmondom neked, hogy nem ez a helyzet. Még ha a nagy vörös sárkány el is veszik és össze is omlik, Én olyan maradok, amilyen vagyok. Egyesek azt kérdezik: „Nem lennél boldog, ha a nagy vörös sárkány összeomlana? Amikor a nagy vörös sárkány elpusztul és megbűnhődik, nem kellene tűzijátékot gyújtanod? Nem kellene nagy ünnepséget tartanod és ünnepelned Isten választott népével?” Mondd meg Nekem, ez az, amit tennem kellene? Helyes vagy helytelen ezt tenni? Összhangban van ez az igazsággal? Egyesek azt mondják: „A nagy vörös sárkány annyit üldözte Isten választott népét, alaptalan szóbeszédet terjesztett Istenről és rágalmazta az Ő nevét, káromolta és megítélte Istent. Vajon nem kellene egy kicsit ünnepelnünk, amikor megtorlásban részesül?” Ha ünnepeltek, Én megengedem, mert kedvetek van hozzá. Ha mindannyian jókedvűek vagytok, három napon és éjszakán át ébren maradtok, összegyűltök, hogy olvassátok Isten szavait, hogy himnuszokat énekeljetek és táncoljatok, hogy dicsérjétek Isten igazságosságát, örvendezve, hogy Isten végre elpusztította és lábbal tiporta a nagy vörös sárkányt, az ellenséget, és Isten választott népe nem szenved többé az üldözésétől és kínzásától, többé már nem képtelen hazatérni és végre visszatérhet a családjához, akkor érthető mindenki hangulata. Ha így kívántok ünnepelni és kikapcsolódni, beleegyezek. Ami azonban Engem illet, azt fogom tenni, amit tennem kell; nem veszek részt ilyen tevékenységekben. Egyesek azt kérdezik: „Miért ilyen a hozzáállásod? Ez nem rontja el az emberek kedvét? Miért nem mutatsz egy kis szenvedélyt? Ha Te nem vagy jelen a legmeghatározóbb pillanatban, hogyan ünnepelhetnénk?” Az ünneplés nem rossz, van azonban egy dolog, amiről világosan kell beszélnünk: tegyük fel, hogy a nagy vörös sárkány megbűnhődött, Isten kiiktatta; ez az ördögi király, aki egykor Isten választott népének tökéletesítését szolgálta, elpusztult és kiirtották – szóval mi a helyzet Isten választott népének érettségével? Mennyi igazságot értettetek meg? Ha mindannyian megfelelő színvonalon tudjátok végezni a kötelességeiteket, ha mindannyian megfelelő színvonalú teremtett lények vagytok, akik képesek félni Istent és kerülni a rosszat, és mindegyikőtök rendelkezik Jób és Péter érettségével és már mindannyian üdvözültetek, akkor ez valóban egy örömteli pillanat, olyasmi, ami méltó az ünneplésre. Ha azonban egy napon a nagy vörös sárkány elbukik, és az érettségetek nem éri el a kötelességeitek hűséges végzésének szintjét, ha még mindig nincs bennetek félelem Isten iránt és képtelenek vagytok kerülni a rosszat, ha rendkívül messze vagytok Jób és Péter érettségétől, ha képtelenek vagytok igazán alávetni magatokat Isten szuverenitásának, és nem lehet titeket megfelelő színvonalú teremtett lényeknek tekinteni, akkor mi az, aminek örülnötök kellene? Ez nem csupán hiábavaló örömben való mulatozás? Az ilyen ünneplés értelmetlen és értéktelen lenne. Egyesek azt mondják: „A nagy vörös sárkány annyira üldöz minket; biztosan nem baj, ha gyűlöljük? Az, hogy felismerjük a lényegét, rendben van, ugye? Annyira üldözött minket; miért ne lehetnénk boldogok, amikor kiiktatják?” Rendben van, ha örültök, ha kifejezitek az érzelmeiteket. Ha azonban úgy gondolod, hogy a nagy vörös sárkány pusztulása Isten irányítási tervének befejezését jelzi, azt, hogy az emberiség megmenekült, egyenlőségjelet téve a nagy vörös sárkány elpusztítása és Isten irányítási tervének befejezése, valamint a saját üdvösséged és tökéletesítésed közé, akkor vajon nem téves ez a megértés? (De igen.) Akkor mit értetek meg most? Ami Isten ellenségét, a nagy vörös sárkányt illeti, annak sorsa és hogyléte Isten ügye, és ezeknek semmi közük sincs a beállítottság megváltoztatására vagy az üdvösségre való törekvésedhez. A nagy vörös sárkány csak egy ellenpont, egy szolgáló, amely alá van vetve Isten vezényléseinek. Az, hogy mit tesz, és Isten hogyan használja fel szolgálatvégzésre, Isten dolga, nem kapcsolódik az emberekhez. Ezért, ha túlságosan aggódsz a sorsa miatt, ha hagyod, hogy elvonja a szíved figyelmét, akkor baj van, probléma van. Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett, beleértve a nagy vörös sárkányt és az összes ördögöt és Sátánt, így bármit is tesznek az ördögök és Sátánok, bármilyenek is legyenek, az nincs kapcsolatban az életedbe való belépéseddel vagy a beállítottságbeli változásoddal. Mi az, ami téged érint? Fel kell ismerned az Istennel szembeni ellenállásának elvetemült és ádáz lényegét, azt a lényegét, hogy ellenséges Istennel szemben és ellensége Istennek – ez az, amit meg kell értened. Ami a többit illeti, azt, hogy Isten milyen katasztrófákat hoz rá, hogyan vezényli le Isten a sorsát, annak semmi köze hozzád, és semmi haszna annak, ha ezt tudod. Miért nincs haszna? Mert még ha tudod is, akkor sem értheted meg, hogy Isten miért cselekszik így. Még ha látod is, akkor sem fogod tudni, hogy Isten miért dönt úgy, hogy így cselekszik, képtelen vagy teljesen felfogni a mögötte rejlő igazságot. Ezekkel a rövid megjegyzésekkel itt le is zárom ezt a témát.

Az antikrisztusok törleszkedést, hízelgést és szépen hangzó szavakat használó megnyilvánulásai természetesen a hétköznapi romlott emberekben is megtalálhatók, de mi különbözteti meg az antikrisztusokat a hétköznapi romlott emberektől? Törleszkedésükben, hízelgésükben és szépen hangzó szavaikban nincs tisztelet, nincs őszinteség. Ehelyett az a céljuk, hogy játszadozzanak a megtestesült Istennel, hogy próbára tegyék és felhasználják, így jönnek létre ezek a gyakorlatok; saját céljaik vannak. Arra törekednek, hogy törleszkedéssel, hízelgéssel és szépen hangzó szavakkal játszadozzanak az előttük álló hétköznapi emberrel, hogy becsapják Krisztust, hogy Krisztus képtelen legyen átlátni, kik is ők valójában, miféle romlott beállítottságokkal rendelkeznek, milyen integritással, miféle lényeggel rendelkeznek, és az emberek melyik kategóriájába tartoznak. Be akarják csapni és meg akarják téveszteni, igaz? (Igen.) Van egyetlen őszinte szó is a törleszkedésükben, hízelgésükben és szépen hangzó szavaikban? Egy sincs. Az antikrisztusok szándéka és célja az, hogy megtévesszenek, becsapjanak és játszadozzanak. Nem ezek a gyakorlatok az igazságot megvető antikrisztusok lényege? (De igen.) Úgy gondolják, hogy a hétköznapi emberek mind szeretik a kellemes szavakat, élvezik a hízelgést és szeretik, ha mások hason csúsznak előttük, ami fontosságérzetet ad nekik, és amitől a státuszuk az átlagemberekénél tekintélyesebbnek és magasabb rendűnek tűnik. Ezzel szemben, ha valaki túlságosan szolgalelkűen viselkedik Krisztus előtt, tisztesség és méltóság nélkül, köntörfalazva beszél, mindig megpróbál megtéveszteni és mindig próbálja elfedni a tényeket, színleléssel és hamissággal bánik Krisztussal, akkor Krisztus nem csak, hogy nem fogja elhinni mindezt, hanem a szívében bosszankodni is fog rád. Mennyire? Isten azt mondaná, hogy ez az ember undorító, egyetlen igazságot sem mond, csak azon gondolkodik, hogyan nyalja a csizma talpát, nem valami jó, nem pozitív jellem – az ilyen ember megbízhatatlan és nem hiteles. Megbízhatatlan és nem hiteles; ezt a meghatározást adják az ilyen embereknek. A felszínen csak ez a két kifejezés, de valójában az ilyen ember nem szereti az igazságot, nem tudja megszerezni az igazságot és valószínűtlen, hogy üdvözülni fog. Mi jelentősége és értéke van egy ilyen ember hitének Istenben, ha nem tudja elnyerni az igazságot és valószínűtlen, hogy üdvözülni fog? Ha nem okoz bomlasztásokat vagy megzavarásokat, akkor csupán az ellenpont vagy a szolgáló szerepét játszhatja Isten házában, akárcsak a nagy vörös sárkány. Mit jelent valaminek a szerepét játszani? Azt jelenti, hogy ideiglenesen, addig mennek, ameddig csak tudnak, mintha egy szekeret húznának, és addig folytatják, amíg fel nem borítják azt. Miért kell szerepet játszaniuk? Azért, mert az ilyen emberek nem törekszenek az igazságra. A szívükben annyira megvetik és lenézik az igazságot, annyira gúnyolódnak és játszadoznak az igazsággal, hogy a végső sorsuk garantáltan olyan lesz, mint Pálé, képtelenek elérni a célt. Ezért az ilyen típusú ember csak az ideiglenes szolgálattevő szerepét játszhatja Isten házában. Egyrészt lehetővé teszik, hogy azok, akik valóban az igazságra törekszenek, növekedjenek a tisztánlátásban és a megértésben. Másrészt megtesznek mindent, amire csak képesek Isten házában és annyi szolgálatot végeznek, amennyit csak tudnak, mert az ilyen emberek nem tudnak eljutni az út végére.

Egy nap, amikor kimozdultam, összefutottam egy ismerőssel. Mielőtt megszólalhattam volna, ő kérdezett először: „Olyan régen találkoztunk utoljára. Minden nap itt vártalak, annyira hiányzol, hogy nem tudok otthon maradni. Folyamatosan csak téged kereslek az itt járó-kelő tömegben!” Azt gondoltam Magamban, hogy ez az ember talán egy kicsit beteg mentálisan. Találkozót beszéltem meg veled? Miért várakoznál itt Rám minden nap? Mivel összefutottunk, beszéljünk valami lényegesről. Megkérdeztem tőle: „Hogy vagy mostanában?” Azt felelte: „Ó, jobb, ha bele sem kezdek. A legutóbbi találkozásunk óta annyira lefoglalnak a veled kapcsolatos gondolatok, hogy sem enni sem aludni nem tudok. Csak reménykedtem, hogy egy nap majd láthatlak téged.” Azt mondtam: „Beszéljünk valami érdemlegesről. Milyen volt az állapotod ebben az időszakban?” „Elég jó. Rendben volt.” „A gyülekezeted tartott választásokat? Még mindig ugyanaz a vezető?” „Nem, X. Y.-t választották meg.” „Ő milyen?” „Rendben van.” „Akkor az előző gyülekezetvezetőt miért bocsátották el?” „Nem vagyok biztos benne, rendben volt.” „Légy konkrétabb, ne csak azt mondogasd, hogy »rendben van«. Arról van szó, hogy nem tudott tényleges munkát végezni?” „Én úgy gondoltam, hogy rendben van.” „Mi a helyzet az újonnan megválasztott vezető emberi mivoltával? Hogyan fogja fel az igazságot? Képes tényleges munkát végezni?” „Rendben van.” Bármit is kérdeztem tőle, a válasza mindig az volt, hogy „rendben van”, ami lehetetlenné tette, hogy beszélgetést folytassunk. Így hát elmentem. Mit gondoltok erről a történetről? Milyen címet kellene adni ennek a történetnek? („Rendben van.”) Ez a történet a „Rendben van”. A sok emberrel való érintkezésem során kevesen beszélnek az emberi értelem szemszögéből, nemhogy összhangban az igazságalapelvekkel. A legtöbb ember szája tele van hazugságokkal, ostobaságokkal, téveszmékkel és elbizakodott szavakkal; egyetlen igaz állítás sincs közöttük. Még csak meg sem követelem, hogy minden kimondott mondatod megfeleljen az igazságnak, vagy legyen igazságvalósága, de a legkevesebb, hogy képes legyél úgy beszélni, mint egy ember, mutass némi őszinteséget, mutass némi igaz érzést. Ezek nélkül létre jöhet-e párbeszéd? Nem jöhet létre. Amikor helyzetekkel szembesülsz, folyton üres szavakat szólsz és hazugságokat beszélsz; mindenféle ostobaságok, téveszmék, sértő és elbizakodott szavak jönnek elő és megjelennek a mentegetőzés és védekezés szavai, ami lehetetlenné teszi, hogy kijöjjünk egymással vagy kommunikáljunk, igaz? (Igaz.)

Sokan úgy eszik és isszák Isten szavait, hogy azt hiszik, ezek a szavak csak a mennyei Istennel, csak Isten Lelkével, valamint csak azzal az Istennel kapcsolatosak, aki láthatatlan és megfoghatatlan. Mivel ez az Isten annyira távoli, az Ő szavait elég mélynek ítélik ahhoz, hogy az igazságnak nevezzék. Azonban erről az előttük álló hétköznapi emberről, aki látható és hallható, amikor beszél, azt gondolják, hogy kevés kapcsolata van az igazsággal, Istennel vagy Isten lényegével. Ez azért van így, mert Ő látható és nagyon közel van az emberekhez, semmilyen módon nem hat a szívükre vagy a szemükre, és nem ébreszt bennük semmiféle rejtélyes kíváncsiságot. Az emberek úgy érzik, hogy ez a hétköznapi, kézzelfogható és beszélő személy túl könnyen kiismerhető, túlságosan átlátható. Még azt is gondolják, hogy egy pillantással áthatolhatnak és átláthatnak Rajta. Ennek eredményeként az emberek öntudatlanul is ugyanúgy bánnak Krisztussal, mint ahogyan egy emberrel bánnának, ugyanúgy, ahogyan bármelyik státusszal vagy hatalommal rendelkező emberrel bánnának. Vajon ez összhangban van az igazságalapelvekkel? Hogyan lehet egyenlővé tenni Krisztust a státusszal és hatalommal rendelkező romlott emberekkel? Amikor az emberek törleszkednek és hízelegnek a státusszal és hatalommal rendelkező romlott embereknek, akkor előnyökre tesznek szert és elnyerik a nagyrabecsülésüket. A romlottak élvezik ezt; vágynak mások törleszkedésére, hízelgésére és talpnyalására, mivel ez nemesebbnek és felsőbbrendűbbnek tünteti fel őket, tovább hangsúlyozva saját státuszukat és hatalmukat. Azonban Krisztus, aki Isten lényegével rendelkezik, ennek pontosan az ellenkezője. Ha valakinek státusza és hírneve van, az nem azért van, mert nemes lényeggel vagy jellemmel rendelkezik; ezért mindenféle eszközt igénybe kell vennie, hogy rávegyen másokat, hogy bálványozzák és hízelegjenek neki, hogy ezzel mutassa meg hírnevét és státuszát. Ezzel szemben Krisztus, aki Isten lényegével rendelkezik, eredendően birtokolja Isten identitását és státuszát, amelyek magasabbak, mint bármely teremtett lény lényege és státusza. Az Ő identitása és lényege objektíven létezik, nem igényli egyetlen teremtett lény tömjénezését sem az érvényesítéshez; és nincs szüksége egyetlen teremtett lény törleszkedésére vagy hízelgésére sem ahhoz, hogy demonstrálja az Ő identitását, lényegét vagy nemes státuszát. Ez azért van így, mert eredendő tény, hogy Krisztus birtokában van Isten lényegének; ez nem ember által adatott Neki, még kevésbé az emberiség körében szerzett sokéves tapasztalatokkal tett rá szert. Vagyis Isten identitása és lényege teremtett lények nélkül is olyan marad, amilyen; Isten lényege a teremtett lények imádata vagy követése nélkül is változatlan marad – ez olyan tény, amely nem változik. Az antikrisztusok tévesen azt hiszik, hogy bármit is mond vagy tesz Krisztus, az embereknek szépen hangzó szavakat kell használniuk, éljenezniük, követniük és törleszkedniük kell, hogy eleget tegyenek az Ő preferenciáinak és ne ellenkezzenek a szándékaival, azt gondolván, hogy ezzel talán éreztetik Krisztussal az Ő identitásának és státuszának létezését. Ez súlyos hiba! A romlott emberiség hírnévvel, hatalommal és státusszal bíró tagjai közül hogyan szerzi meg bárki is a hírnevét és a hatalmát? (Törleszkedés és talpnyalás által.) Ez az egyik aspektus. Ezen túlmenően elsősorban az emberek közötti küzdelmeik és erőfeszítéseik révén, akár manipulációval, akár úgy, hogy különböző eszközök révén szerzik vagy kaparintják meg. Ez csupán hírnév, magas pozíció vagy rang az emberek között. Ez a nagy hírnév, magas rang és magas státusz kiemeli az embert a tömegből, általuk vezetővé, döntéshozóvá válik, akinek jogában áll döntéseket hozni. De milyen a lényege ennek a státusszal és hírnévvel rendelkező személynek, aki mások fölött áll az emberek között? Van-e bármi különbség közte és mások között? Az ő identitása és lényege pontosan ugyanolyan, mint bármelyik közönséges romlott emberé; közönséges teremtett lény, aki megrontatott a Sátán hatalma alatt, aki képes elárulni az igazságot és a pozitív dolgokat, felcserélni a jót és a rosszat, ellenkezni a tényekkel, gonoszságot elkövetni, ellenállni Istennek, szembeszállni a Mennyel és átkozni azt. A valódi identitása és lényege a Sátán által megrontott emberé, aki képes ellenállni Istennek, ezáltal csupán üres titulusokká teszi hírnevét és státuszát. Azok, akik elég könyörtelenek, brutálisak és rosszindulatúak, akik megölnének vagy bántanának másokat a státusz és a hírnév érdekében, magas pozíciókat szereznek. Azok, akik képesek terveket szőni, akiknek megvannak a módszereik és képesek összeesküvéseket kieszelni, mások fölött álló vezetőkké válnak. Ezek az egyének rosszindulatúbbak, brutálisabbak és elvetemültebbek, mint a hétköznapi romlott emberek. Azt szeretik, ha semmi mással, mint szépen hangzó szavakkal, talpnyalással, törleszkedéssel és hízelgéssel bánnak velük. Ha igazat mondasz nekik, az életedet kockáztatod. Az antikrisztusok behozzák Isten házába ezeket a világi játékszabályokat és világi ügyekre vonatkozó filozófiákat, és ezeket alkalmazzák a Krisztussal való érintkezésükben. Azt feltételezik, hogy ha Krisztus szilárdan meg akarja alapozni Magát, akkor bizonyára Neki is tetszik, ha törleszkednek, hízelegnek Neki, és szépen hangzó szavakkal beszélnek Hozzá. Azzal, hogy ezt teszik, finoman úgy bánnak a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült, mintha az csak a romlott emberiség egy tagja lenne, ami az antikrisztusok megközelítése. Ezért az a beállítottság, amelyet az antikrisztusok a Krisztussal való interakcióikban tanúsítanak, kétségtelenül elvetemült. Elvetemült beállítottságuk van, szeretnek tűnődni és töprengeni az emberek gondolatain, szeretik méricskélni mások szavait és kifejezéseit, a Krisztussal való bánásmódjukban, valamint a Vele való érintkezésükkel kapcsolatos dolgokban pedig szeretik a világi emberek által használt eszközöket, játékszabályokat alkalmazni. Mi a legsúlyosabb hiba, amit elkövetnek? Miért képesek így viselkedni? Hol van ennek a gyökere? Isten azt mondja, hogy a megtestesült Isten egy hétköznapi ember. Az antikrisztusok örvendeznek, amikor ezt meghallják, mondván: „Nos, akkor úgy fogok bánni veled, mint egy hétköznapi emberrel; most már van alapom arra, hogy hogyan bánjak veled.” Amikor Isten azt mondja, hogy az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesül, Isten lényegével rendelkezik, az antikrisztusok ezt felelik: „Isten lényege? Hogy lehet, hogy én nem látom? Hol van? Hogyan nyilvánul meg? Mit tár fel ő, amivel bizonyítja, hogy isten lényegével rendelkezik? Én csak törleszkedni és hízelegni tudok a státusszal rendelkezőknek. Soha nem kerülhetek bajba, ha törleszkedek és hízelgek az embereknek; mindig ez a helyes út. Mindenesetre jobb, mint igazat mondani.” Ez az antikrisztusok elvetemültsége. Ez az, ahogy az antikrisztusok nem hisznek az igazságban és nem fogadják el azt, kizárólag a Sátán filozófiája szerint élnek.

Egyesek azt mondják: „Mindenki szereti azokat, akik tudnak törleszkedni, hízelegni és kellemes szavakat mondani; egyedül Isten nem szereti az ilyen embereket. Akkor valójában milyen embert szeret Isten? Hogyan kellene az embernek Istennel érintkeznie ahhoz, hogy Isten kedvelje őt?” Tudjátok-e? (Isten szereti a becsületes embereket, azokat, akik szívből szólnak Istenhez, azokat, akik megnyitják a szívüket és csalárdság nélkül beszélnek Istennel.) Még valami? (Azokat is, akiknek istenfélő szívük van, akik képesek meghallgatni és elfogadni Isten szavait.) (Akiknek a szíve Isten háza felé fordul, akik egy szívűek Istennel.) Mindannyian említettétek a becsületes ember számos olyan aspektusát, amelyeket gyakorolni kell. Isten követelménye az emberrel szemben, hogy becsületes ember legyen. Ez egy olyan igazság, amelyet az embernek gyakorolnia kell. Akkor melyek azok az alapelvek, amelyeket az embernek be kell tartania az Istennel való bánásmódjában? Légy őszinte: ez a követendő alapelv az Istennel való érintkezés során. Ne vegyél részt a nem hívők törleszkedő vagy hízelgő gyakorlatában; Istennek nincs szüksége az ember törleszkedésére és hízelgésére. Elég, ha valaki őszinte. És mit jelent őszintének lenni? Hogyan kell ezt gyakorlatba ültetni? (Egyszerűen meg kell nyílni Isten előtt, anélkül, hogy színlelnénk vagy bármit is rejtegetnénk vagy titkolnánk, becsületes szívvel kell érintkezni Istennel és egyenesnek kell lenni, mindenféle rossz szándék vagy trükközés nélkül.) Így van. Ahhoz, hogy őszinte legyél, először is félre kell tenned a személyes vágyaidat. Ahelyett, hogy arra összpontosítanál, hogy Isten hogyan bánik veled, fel kell fedned magad Isten előtt és ki kell mondanod, ami csak a szívedben van. Ne töprengj, és ne fontolgasd, hogy milyen következményekkel járnak majd a szavaid; mondd ki, amire gondolsz, tedd félre a motivációidat, és ne mondj dolgokat csupán azért, hogy elérj valamilyen célt. Túl sok személyes szándékod és hamisításod van; mindig előre eltervezed, hogyan beszélsz, és azt fontolgatod: „Erről kellene beszélnem és nem arról, óvatosnak kell lennem, hogy mit mondok. Úgy fogalmazom meg, hogy az nekem kedvezzen, elfedje a hiányosságaimat és jó benyomást keltsen istenben.” Ez nem az indítékok rejtegetése? Mielőtt kinyitnád a szádat, elméd tele van fondorlatos gondolatokkal, többször is átfogalmazod, amit mondani akarsz, így amikor a szavak elhagyják a szádat, már nem olyan tiszták és a legkevésbé sem őszinték, továbbá magukban foglalják a saját indítékaidat és a Sátán cselszövéseit. Az őszinteség nem ilyen; ez azt jelenti, hogy baljós indítékokkal és rossz szándékokkal rendelkezel. Ráadásul, amikor beszélsz, mindig az emberek arckifejezéséből és a tekintetéből következtetsz: ha az arckifejezésük pozitív, akkor tovább beszélsz; ha nem, akkor magadban tartod és nem mondasz semmit; ha rossz szemmel néznek rád és úgy tűnik, mintha nem tetszene nekik, amit hallanak, akkor átgondolod és azt mondod magadban: „Nos, mondok valamit, ami érdekel téged, ami boldoggá tesz, ami tetszeni fog és amitől jóindulattal viseltetsz irántam.” Vajon ezt jelenti őszintének lenni? Ez nem az. Egyesek nem jelentik, ha azt látják, hogy valaki rosszat tesz és zavart okoz a gyülekezetben. Azt gondolják: „Ha én lennék az első, aki ezt jelenti, megbántanám azt az embert, ha pedig történetesen tévednék, meg kellene metszeni engem. Megvárom, amíg mások jelentik és becsatlakozom hozzájuk. Még ha tévedünk is, nem nagy ügy – végtére is nem lehet elítélni egy tömeget. Ahogy a mondás tartja: »Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét.« Nem én leszek az a madár; bolondnak kell lenned, hogy ragaszkodj ahhoz, hogy kidugd a fejed.” Ez őszinteség? Biztosan nem az. Az ilyen ember valójában ravasz; ha gyülekezetvezetővé vagy felügyelővé válna, vajon nem okozna veszteséget a gyülekezet munkájának? Minden bizonnyal okozna. Az ilyen embert semmiképpen sem szabad használni. Fel tudjátok ismerni az ilyen embereket? Tegyük fel például, hogy van egy vezető, aki tett néhány rossz dolgot és megzavarta a gyülekezet munkáját, de nem érti senki, hogy mi is történik valójában ezzel az emberrel, és a Fennvaló sem tudja, hogy milyen – csak te tudod, hogy valójában mi történik vele. Ilyen körülmények között becsületesen közölnéd a problémát a Fennvalóval? Ez a kérdés az, ami leginkább felfedi az embert. Ha eltitkolnád a dolgot, és senkinek sem mondtál semmit, még Istennek sem, várva arra a napra, amikor az a vezető már annyi rosszat tett, hogy tönkretette a gyülekezet munkáját és már mindenki leleplezte és kezelte őt, hogy kiállj és azt mondd: „Mindig is tudtam, hogy nem jó ember. Csak arról van szó, hogy egyesek úgy gondolták, hogy az; ha bármit is mondtam volna, senki sem hitt volna nekem. Ezért nem szóltam. Most, hogy tett néhány rossz dolgot és mindenki meg tudja mondani, hogy ki is ő, már beszélhetek arról, hogy mi is történik vele valójában”, ez őszinteség? (Nem.) Ha minden alkalommal, amikor lelepleződnek valakinek a problémái, vagy jelentenek egy problémát, a tömeget követed és te vagy az utolsó, aki feláll és leleplezi őket, vagy jelenti a problémát, akkor vajon őszinte vagy? Ezek egyike sem őszinteség. Ha nem kedvelsz valakit, vagy ha valaki megbántott, és tudod, hogy nem gonosz ember, de mivel kicsinyes vagy, gyűlölni kezded őt és bosszút akarsz állni rajta, bolondot akarsz csinálni belőle, akkor lehet, hogy azon gondolkodsz, hogyan mondhatnál róla rossz dolgokat a Fennvalónak, és lehet, hogy keresed rá az alkalmat. Lehet, hogy csak tényeket jelentesz ki, nem ítéled el az illetőt, de amikor ezeket a tényeket közlöd, feltárul a szándékod: igénybe szeretnéd venni a Fennvaló kezét, illetve azt akarod, hogy Isten mondjon valamit annak érdekében, hogy kezelje őt. Azzal, hogy jelented a problémákat a Fennvalónak, a célodat próbálod elérni. Ezt nyilvánvalóan meghamisítják a személyes szándékok, és ez biztosan nem őszinteség. Ha egy gonosz emberről van szó, aki megzavarja a gyülekezet munkáját, te pedig jelented azt a Fennvalónak, hogy megvédd ezt a munkát, és ezen túlmenően az általad jelentett problémák teljesen tényszerűek, az különbözik attól, hogy sátáni filozófiák segítségével kezeled a dolgokat. Ez az igazságosság és felelősség érzéséből fakad, és ez a hűséged beteljesülése; így nyilvánul meg az, ha valaki őszinte.

Isten nem kedveli azokat az embereket, akik törleszkednek, hízelegnek, vagy szépen hangzó szavakat mondanak. Milyen embert kedvel hát Isten? Mit szeret Isten, hogyan lépjenek kapcsolatba és beszélgessenek Vele az emberek? Isten a becsületes embereket szereti, azt szereti, ha az emberek őszinték Vele. Nem kell figyelembe venned az Ő hangnemét és arckifejezését, illetve nem kell a kegyeibe férkőznöd; csak őszintének kell lenned, legyen őszinte szíved, olyan szív, amelyben nincs rejtegetés, álcázás vagy leplezés, és hagynod kell, hogy a külső megjelenésed megegyezzen a szíveddel. Vagyis amikor Krisztussal foglalkozol és kapcsolatba lépsz Vele, semmilyen erőfeszítést nem kell tenned, semmilyen „házi feladatot” nem kell elvégezned, illetve semmit sem kell előre elkészítened vagy megtenned; ezek egyike sem szükséges. Isten az őszinteséget szereti: a szívből jövő, normális, természetes beszélgetést és érintkezést. Még ha valami rosszat is mondasz, vagy nem megfelelő szavakat használsz, az sem probléma. Tegyük fel például, hogy elmegyek valahová, és a szakács megkérdezi: „Van valamilyen diétás igénye? Melyek azok az ételek, amelyeket megeszik, és melyek azok, amelyeket nem? Mit készítsek?” Azt mondom: „Ne legyen túl sós, ne legyen pikáns étel, és ne legyen túl olajos, valamint ne legyen sült étel. Főételek közül a rizs vagy a tészta is megfelel.” Ezek mélyreható utasítások? (Nem.) Bárki, aki tud főzni, azonnal megértené, anélkül, hogy spekulálásra, töprengésre vagy konkrét útmutatásra, illetve magyarázatra lenne szüksége. Csak főzz a tapasztalatod szerint, ez egyszerű dolog. De még a legegyszerűbb dolog is elérhetetlen az emberek számára, mert romlott beállítottságokkal rendelkeznek és önzés van bennük. Azt mondom, hogy ne legyen túl olajos, de aztán a főzés során egy nagy kanál olajat használnak egy kis tányér zöldséghez, gyakorlatilag megsütik, ami nagyon zsíros ízt ad neki. Azt mondom, ne legyen túl sós, és csak egy csipetnyi sót tesznek bele, így szinte íztelen. Ennyi olajjal és ilyen ízetlenül lehet-e még étvágygerjesztő? A szakács még ezt az apróságot sem tudja jól megcsinálni, sőt azt mondja: „Isten szándékait nehéz felfogni. Minden szó, amit isten mond, az igazság; nehéz az embereknek gyakorlatba ültetniük!” Mit jelent az, hogy „nehéz gyakorlatba ültetni”? Nem azt, hogy nehéz gyakorolni, hanem azt, hogy nem gyakorlod. Túl nagy az önzésed; mindig megvannak a saját szándékaid és a személyes hamisításaid. Mindig a saját akaratod szerint akarsz cselekedni, mindent a saját ízlésed szerint csinálsz. Azt mondom: „Ne készítsetek pikáns ételeket, amikor főztök. Ha mindannyian a csípős ételeket szeretitek, akkor készítsetek Nekem néhány nem csípős ételt.” De amikor főznek, ragaszkodnak ahhoz, hogy csípősre készítsék; belekóstolnak, és azt gondolják, hogy ez nagyszerű. Azt mondom: „Azt mondtam, hogy ne csináld pikánsra. Miért csináltad?” „Ennek az ételnek pikánsnak kell lennie. Fűszer nélkül nem ízletes, nélküle elveszti az ízét.” Miféle ember az ilyen? Vajon jók a szándékai? Egyesek szeretnek húst enni; Én azt mondom: „Ha szereted a húst, készíts magadnak egy nehéz húsos ételt. Azokba az ételekbe, amelyeket Nekem főzöl, kevesebb húst tegyél, vagy egyszerűen készíts Nekem egy zöldséges ételt.” Készségesen beleegyezik, de főzés közben figyelmen kívül hagyja a kérésemet, nagy húsdarabokat tesz a fazékba, sőt még chilipaprikát is ad hozzá. A hús már eleve zsíros, és ő mégis megsüti, mindent a saját erőteljes ízlése szerint készít. Ha ezt nem engedem meg neki, az számára nem elfogadható, sőt, azt mondja: „Túl nehéz a kedvedben járni. Ez finom! Mindenki más megeszi, te miért nem? Hát nem neked főzöm ezt? Ha többet eszel, az jót tesz az egészségednek, energiát ad. Ha egészséges vagy, vajon nem tudsz többet prédikálni? Tekintettel vagyok rád is és a gyülekezeti testvérekre is.” Hát nem borzasztóan problémás ez az ember? Mindenben erős vágyai vannak, mindenben megvannak a saját véleményei és elképzelései. Arról nem is beszélve, hogy akár rendelkezik némi igazsággal akár nem, még a legalapvetőbb emberi mivolttal sem bír. Vajon ez őszinteség? (Nem.) Eleinte, amikor ez az ember megkérdezett Engem, úgy tűnt, hogy rendes, és képes arra, hogy elég jól főzzön. De amint az ételt felszolgálják, tudom – bár szépen beszél, úgy tűnik, hogy jó Hozzám, de valójában csak egy önző és megvetendő fickó.

Van egy ilyen nő, akit gyakran látok; természeténél fogva számító és gyors észjárású. Amikor Velem van, amint beveszem a gyógyszeremet, már hozza is a vizet; amikor indulni készülök, azonnal felkapja a táskámat, ha pedig látja, hogy kint hideg van, sálat és kesztyűt is hoz. Elgondolkodom: gyors, de miért érzem Magam kényelmetlenül? Akár bejövök, akár kimegyek, akár ruhát, cipőt vagy kalapot veszek fel, mindig van valaki, aki gyorsabb Nálam. Mit gondoltok, mit érzek Én? Örülnöm kellene vagy bosszankodnom? (Bosszankodni.) Felbosszantana titeket az ilyen viselkedés? (Igen.) Ha mindannyian bosszankodnátok, akkor szerintetek Én is bosszús lennék? (Igen.) Egyesek, miután megtették Értem mindezt, meglehetősen elégedettek magukkal és büszkék magukra, mondván: „Amikor dolgoztam, a főnököm kedvelt engem. Bárhová megyek, az emberek kedvelnek, mert gyorsan gondolkodom.” Ebből az következik, hogy tudják, hogyan kell talpat nyalni, törleszkedni és hízelegni; nem unalmasak, lassúak vagy ostobák; gyorsak a cselekvésben és vág az eszük, ezért mindenütt kedvelik őket, ahová csak mennek. Azt mondják, mindenki kedveli őket, arra célozva, hogy Nekem is kedvelnem kellene őket. Vajon kedvelem őket? Engem alaposan felbosszantanak! Kerülöm az ilyen embereket, amikor csak látom őket. Vannak mások, akik látva, ahogy a világban az alvilági főnökök és a fő démonok testőrei és csúszómászó talpnyalói kinyitják az autók ajtaját és védik a főnökeik fejét, Velem is így tesznek. Mielőtt még beszállnék az autóba, már nyúlnak is, hogy kinyissák az ajtót, majd kezükkel védik a fejemet, úgy bánva Velem, mint ahogy a nem hívők bánnak egy vezető káderrel. Undorodom ezektől az emberektől. Ezeknek az embereknek, akik a legkevésbé sem törekszenek az igazságra, önző, megvetendő és hitvány emberi mivoltuk van, és nincs bennük semmi szégyenérzet. Amikor másokkal érintkezel, törleszkedve és hízelegve a státusszal és hírnévvel rendelkezőknek, és szakadatlanul talpat nyalsz, még néhány tisztességes ember is visszataszítónak tartja ezt, és lenézi az ilyen embereket. Ha ezt Velem teszed, azt még visszataszítóbbnak találom. Soha ne viselkedj így Velem; nincs szükségem rá, undorodom tőle. Nekem nem a törleszkedésedre, hízelgésedre vagy talpnyalásodra van szükségem. Arra van szükségem, hogy őszinte legyél Velem, hogy szívből beszéljünk, amikor találkozunk, hogy beszéljünk a megértésedről, a tapasztalataidról és a hiányosságaidról, hogy megvitassuk a romlottságot, amit a kötelességed végzése során felfedsz, valamint azokat a dolgokat, amelyekkel kapcsolatban úgy érzed, hogy alulmaradsz a tapasztalataidban. Folytathatsz keresést és beszélgetést mindezekkel a dolgokkal kapcsolatban, és fel is fedezheted őket. Nem számít, hogy milyen témáról beszélgetünk vagy társalgunk, őszintének kell lenned, valamint ilyen szívvel és hozzáállással kell rendelkezned. Ne gondold, hogy törleszkedéssel, talpnyalással, hízelgéssel vagy azzal, hogy a kegyeimbe próbálsz férkőzni, jó benyomást kelthetsz – ez teljesen haszontalan. Ellenkezőleg, az ilyen viselkedés nemcsak hogy nem hoz semmilyen hasznot, de még nagy szégyenkezést is okozhat neked, és leleplezheti az ostobaságodat.

Miféle emberek azok, akik még Krisztussal sem tudnak őszinték lenni? Ha őszintén bánsz másokkal, attól félsz, hogy megismerhetik a valódi helyzetedet és árthatnak neked, attól félsz, hogy becsaphatnak, kihasználhatnak, kigúnyolhatnak vagy megvethetnek téged. Mitől félsz azonban a Krisztussal való őszinteségben? Ha ezek a kétségek vannak a szívedben, az probléma. Ha nem tudsz őszinte lenni, az szintén a te problémád; ez egy olyan terület, ahol az igazságra és a változásra kell törekedned. Ha igazán elhiszed és elismered, hogy az előtted álló ember az az Isten, akiben hiszel, az az Isten, akit követsz, akkor jobb, ha nem törleszkedéssel, hízelgéssel és szépen hangzó szavakkal érintkezel Vele. Ehelyett légy őszinte, beszélj a szívedből és szólj tényszerű szavakat. Ne mondj olyan dolgokat, amelyek hamis látszatot keltenek, ne szólj hazugságokat vagy titkolózó szavakat, és ne vegyél részt csalásban vagy cselszövésben. Ez a legjobb módja a Krisztussal való érintkezésnek. El tudjátok ezt érni? Melyik a pozitív: az őszinteség vagy a törleszkedés és a hízelgés? (Az őszinteség.) Az őszinteség pozitív, míg a törleszkedés és a hízelgés negatív. Ha az emberek nem tudnak elérni egy olyan pozitív dolgot, mint az őszinteség, akkor az problémát jelez bennük, romlott beállítottságot. Túlzó ez a követelményem? Ha úgy gondoljátok, hogy túlzó, ha úgy gondoljátok, hogy nem érdemlek ilyen bánásmódot, nem érdemlem meg, hogy ilyen őszinte módon és ilyen őszinte hozzáállással érintkezzetek Velem, akkor van-e jobb eljárásotok, jobb módszeretek? (Nincs.) Akkor gyakoroljátok ezt a megközelítést. Fejezzük be az ezzel a tétellel kapcsolatos beszélgetésünket ezen a ponton.