Ma folytatjuk a beszélgetést az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól szóló tizedik tételről: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit. A legutóbbi alkalommal az igazság megvetésére irányuló konkrét beszélgetést folytattunk, tehát először tekintsük át ezt. Legutóbb milyen magyarázatot adtatok a „megvetésre”? (Úgy magyaráztuk, hogy nem tulajdonítani jelentőséget az igazságnak, lenézni, lekicsinyelni és semmibe venni az igazságot, valamint megvetést tanúsítani az igazság iránt.) Érthetően magyaráztátok el ennek a szónak a lényegét gyakorlati kifejezések segítségével? (A magyarázatunk csak a megvetés szinonimáiból állt; felületes volt és nem tisztázta az igazság megvetésének részleteit, sem a hozzáállásunkat és megnyilvánulásainkat az igazsággal való bánásmódunkban. Nem sikerült elmagyaráznunk a lényegét.) Mi a természete egy ilyen magyarázatnak? Melyik kategóriába esik? (Szavak és doktrínák.) Még valami? Az ismerethez tartozik? (Igen.) Hogyan tettetek szert erre az ismeretre? Iskolákban, tanároktól, valamint szótárakból és könyvekből. Mi tehát a különbség az Én magyarázatom és a tiétek között? (Isten közlése az egyes emberek igazsághoz való hozzáállásáról szól – vagyis arról, hogy az emberek ellenállnak neki, taszítja őket és szívük mélyéből gyűlölik és nem fogadják el, sőt el is ítélik és ellenséges ítélkezésbe és rágalmazásba bocsátkoznak azt illetően. Isten magyarázata az emberek igazsághoz való hozzáállásának lényegéből fakad.) Én a „megvetés” szó lényegét a különböző alapvető viselkedések, gyakorlatok, hozzáállások és nézőpontok szempontjából magyarázom. Valójában melyik magyarázat az igazság? (Isten magyarázata az igazság.) Hol hibázik tehát a ti magyarázatotok? (Nem értjük az igazságot. Csak a dolgok felszínét nézzük és szó szerint értelmezzük őket, az ismeretre és a doktrínákra támaszkodva tekintünk a problémákra.) Ti ezt a szót az általatok felfogott tudás és a szó szerinti jelentés megértése alapján értelmezitek, de egyáltalán nem tudjátok, hogyan kapcsolódik ez a szó az ember természetlényegéhez és romlott beállítottságához. Ez a különbség a tudás és a doktrínák, valamint az igazság között. Általában ti is ezt a módszert és szemléletet használjátok, amikor Isten szavait olvassátok és az igazságról beszélgettek? (Igen.) Nem csoda, hogy a legtöbb ember, akárhogy is olvassa Isten szavait, nem tudja megérteni, valójában mi is bennük az igazság. Így sokan évek óta hisznek Istenben anélkül, hogy megértették volna az igazságvalóságot, vagy bementek volna abba. Ezért mondják mindig: „az emberek nem értik az igazságot, és nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy felfogják azt”.

Folytatjuk a beszélgetést az antikrisztusok megnyilvánulásairól szóló tizedik tételéről: megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit. A legutóbbi összejövetelen az igazság megvetését három pontra osztottuk. Mi volt ez a három? (Az első Isten identitásának és lényegének megvetése; a második a hús-vér test megvetése, amelyben Isten megtestesült; a harmadik Isten szavainak megvetése.) E három pont alapján boncolgassuk azt a témát, hogy „az antikrisztusok megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit”. Legutóbb alapvetően többé-kevésbé lefedtük az első pontot, de nem beszélgettünk túlságosan részletesen Isten lényegének szentségéről és egyedülállóságáról, ami azért volt, hogy egy kis teret hagyjak nektek az elmélkedésre, és hogy Isten igazságosságának és mindenhatóságának Általam közölt aspektusai alapján még konkrétabban beszélgethessetek. Ma a második pontról fogunk beszélgetni, amely azt takarja, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült, hogy boncolgassuk azt a témát, hogy az antikrisztusok hogyan vetik meg az igazságot, veszik szemtelenül semmibe az alapelveket, és hagyják figyelmen kívül Isten házának intézkedéseit.

II. A hús-vér test megvetése, amelyben Isten megtestesült

Az antikrisztusok nézőpontjaiban és szemléleteiben a megtestesült Istenről, valamint a Vele, azaz Krisztussal való kapcsolatukban szintén megtalálhatók bizonyos konkrét megnyilvánulások és lényegi feltárulások. Ha egyszerűen csak síkban felvázolnánk az emberek egyes konkrét megnyilvánulását vagy bizonyos emberek sajátos gyakorlatait, akkor talán kissé homályosnak találnátok a bemutatót. Ehelyett osszuk fel több pontra, hogy ezekből megértsük, pontosan mi az antikrisztusok hozzáállása a hús-vér testhez, amelyben Isten megtestesült, és hogy ellenőrizzük és boncolgassuk, hogyan vetik meg az antikrisztusok az igazságot. Az első pont a törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak; a második a kíváncsisággal kísért átvizsgálás és elemzés; a harmadik az, hogy a hangulatuktól függ, hogy hogyan bánnak Krisztussal; a negyedik pedig az, hogy csupán hallgatják azt, amit Krisztus mond, de se nem engedelmeskednek, se nem vetik alá magukat. E pontok mindegyikének kifejezéséből, valamint azokból a nézetekből és megnyilvánulásokból ítélve, amit a szó szerinti jelentésükből meg tudtok érteni, mindegyik pozitív? Van olyan pont, amelyik eléggé pozitívnak tűnik? Mire utal a „pozitív” kifejezés? A legkevesebb, hogy az emberi mivolttal és józan ésszel való rendelkezésre utal. Ennek nem kell elérnie az alávetettségnek, illetve annak a hozzáállásnak és álláspontnak a szintjét, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell. Ha csak az emberi értelem mértékét használjuk, melyikük felel meg ennek?

Először is nézzük az első pontot: törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak. Ez a három kifejezés az emberi nyelvben dicsérőnek vagy pozitívnak számít? (Nem.) Jellemzően milyen típusú emberek beszédét és viselkedését írják le ezek a szavak? (A csalárd emberekét, árulókét, hitvány emberekét, talpnyalókét.) Árulók, hitvány emberek és hitehagyottak; az az embertípus, amelyet a csalárdsággal, alávalósággal és elvetemültséggel kötnek össze. Mások szemében az ilyen emberek tettei többnyire megvetendőnek és alávalónak, az emberekkel szemben őszintétlennek valamint nem jószívűnek tűnnek. Gyakran törleszkednek, hízelegnek, és mondanak szépen hangzó szavakat, törleszkedve és hízelegve azoknak, akik befolyással bírnak vagy magas státuszúak. Az ilyen típusú embert mások megvetik, és általában negatív alaknak tekintik.

Nézzük a második pontot: kíváncsisággal kísért átvizsgálás és elemzés. Ezek a szavak dicsérőnek vagy becsmérlőnek számítanak? (Becsmérlőnek.) Becsmérlő? Magyarázzátok el Nekem, miért minősítenétek becsmérlőnek őket? Kontextus nélkül ezek a szavak semlegesek, és nem lehet dicsérőnek vagy becsmérlőnek nevezni őket. Például egy tudományos projektnél az átvizsgálás alkalmazása, egy probléma lényegének elemzése, kíváncsiság bizonyos dolgok iránt – ezek a megnyilvánulások alapvetően nem nevezhetők pozitívnak vagy negatívnak, és meglehetősen semlegesek. Itt azonban van egy összefüggés: az emberek átvizsgálásának, elemzésének és kíváncsiságának tárgya nem valamilyen emberi kutatásra alkalmas téma, hanem inkább a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült. Ezzel a hozzáadott kontextussal tehát nyilvánvaló, hogy az ilyen típusú emberek által elkövetett dolgok, valamint a megnyilvánulásaik és viselkedésük alapján ezek a szavak itt becsmérlővé válnak. Általában melyik típusú emberek vizsgálják át és elemzik a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült? Azok, akik az igazságra törekszenek, vagy azok, akik nem? Azok, akik igazán szívből hisznek Krisztusban, vagy azok, akik kétkedve viszonyulnak Krisztushoz? Nyilvánvalóan azok, akik kétkedő hozzáállást tanúsítanak. Nekik nincs őszinte hitük Krisztusban, és amellett, hogy átvizsgálnak és elemeznek, különösen kíváncsiak is. Pontosan mire is kíváncsiak? Hamarosan konkrétan fogunk beszélgetni ezeknek a megnyilvánulásoknak és lényegeknek a részleteiről.

Ezután nézzük meg a harmadik pontot: a hangulatuktól függ, hogy hogyan bánnak Krisztussal. Ebben a pontban nincsenek olyan konkrét szavak, amelyeket a dicsérő vagy a becsmérlő jelentésük szempontjából elemezhetnénk. Milyen tény tárul fel az ilyen emberek efféle megnyilvánulása és konkrét gyakorlata által? Miféle beállítottsága van annak az embernek, aki ilyen dolgokat tesz, és ilyen megnyilvánulásokat mutat? Először is, vajon elfogulatlanul bánnak másokkal? (Nem.) Melyik kifejezésből lehet erre következtetni? („A hangulatuktól függ.”) Ez a kifejezés azt jelenti, hogy az efféle emberek alapelvek, alapvető irányvonal, és főleg lelkiismeret és értelem nélkül cselekszenek és kezelnek más embereket vagy ügyeket – teljes mértékben a hangulatuk vezérli őket. Ha valaki egy hétköznapi embert a hangulata alapján kezel, az talán nem nagy ügy; ezzel nem fogja megszegni az adminisztratív rendeleteket és nem sérti Isten természetét. Ez csupán azt mutatja, hogy az illető akaratos, nem törekszik az igazságra, alapelvek nélkül cselekszik, és a hangulata és a preferenciái alapján azt csinál, amit akar, csak a saját testi vágyait és érzéseit veszi figyelembe, nem pedig mások érzéseit, és nem mutat tiszteletet mások iránt. Ez egy olyan magyarázat, amely a hétköznapi emberrel való bánásmódjukon alapul – de vajon ki itt a hangulaton alapuló bánásmódjuk címzettje? Nem egy hétköznapi ember, hanem a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült – Krisztus. Ha a hangulatod alapján bánsz Krisztussal, az komoly probléma, amelynek mértékét most nem fogjuk megvitatni.

Most nézzük a negyedik pontot: csupán hallgatják azt, amit Krisztus mond, de se nem engedelmeskednek, se nem vetik alá magukat. Itt nincsenek konkrét kifejezések arra, hogy pontosan jellemezzük, mi is ez; ez egyfajta megnyilvánulás, egy megszokott állapot és sajátos hozzáállás abban, ahogyan az emberek a dolgokat kezelik, azonban ez magában foglalja az ember beállítottságát. Mi az ilyen emberek beállítottsága? Hallgatnak, de sem nem engedelmeskednek, sem alá nem vetik magukat. A felszínen továbbra is tudnak hallgatni, de vajon amit kifelé mutatnak, az ugyanaz, mint amit gondolnak vagy a valódi belső hozzáállásuk? (Nem.) Lehet, hogy kívülről jó magaviseletűnek látszanak és úgy tűnik, hogy figyelnek, belülről azonban ez nem így van. Belül a hangulatuk és a hozzáállásuk engedetlen, amit az ellenállás hangulata és hozzáállása kísér. Azt gondolják: „A szívemben nem engedelmeskedem neked; hogyan tudnám nyilvánvalóvá tenni számodra, hogy nem engedelmeskedem? Csupán a fülemmel hallgatom a szavaidat, de egyáltalán nem szívlelem meg és nem hajtom végre őket. Ellened fogok fordulni és szembeszállok veled!” Ezt jelenti, ha valaki sem nem engedelmeskedik, sem alá nem veti magát. Ha az ilyen emberek kapcsolatba kerülnek és interakcióba lépnek hétköznapi emberekkel, és ilyen állapottal, ilyen nézőponttal és hozzáállással kezelik azt, amit a hétköznapi emberek mondanak, függetlenül attól, hogy ez a megnyilvánulás nyilvánvaló vagy észlelhető-e, akkor milyen az ilyen emberek beállítottsága? Vajon úgy tekintenek rájuk, mint akiket mások emberi mivolttal és racionalitással rendelkező jó embereknek neveznek? Pozitív alakok közé sorolják őket? Egyértelműen nem. Csupán abból a kifejezésből ítélve, hogy „pusztán hallgatják, de sem nem engedelmeskednek, sem alá nem vetik magukat”, ezek az emberek arrogánsak. Mennyire arrogánsak? Rendkívüli mértékben, olyannyira, hogy elveszítik a racionalitásukat, teljesen megőrülnek, senkinek sem engedelmeskednek, és senkinek sem adnak időt. A következő a hozzáállásuk, amikor másokkal érintkeznek: „Beszélhetek veled, társulhatok veled, de senkinek a szavai nem juthatnak be a szívembe, és senki szavai nem válhatnak a cselekedeteim alapelveivé és útmutatásává.” Csak a saját gondolataik járnak a fejükben, csak a bennük lévő hangra figyelnek. Sem nem hallgatnak, sem nem fogadnak el semmilyen helyes vagy pozitív kijelentést és alapelvet, ehelyett a szívükben ellenállnak nekik. Vannak ilyen emberek a tömegek között? Egy csoportban az ilyen embereket racionálisnak vagy irracionálisnak tekintik? A pozitív vagy a negatív alakok közé sorolják őket? (A negatív alakok közé.) Akkor hát egy csoporton belül hogyan tekint rájuk és hogyan kezeli őket a legtöbb ember általában? Miféle módszereket alkalmaznak a velük való bánásmódjukban? Hajlandó-e a legtöbb ember kapcsolatba kerülni és interakcióba lépni az ilyen egyénekkel? (Nem.) A gyülekezetben a legtöbb ember nem tud kijönni az ilyen egyénekkel – mi ennek az oka? Miért nem kedveli senki sem az ilyen embereket és miért taszítanak mindenkit? Ezt a kérdést két mondattal meg lehet magyarázni. Először is, ezek az emberek senkivel sem működnek együtt, azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó, és senkire sem hallgatnak; rendkívül nehéz rávenni őket, hogy valaki más szavára figyeljenek, és lehetetlen számukra mások véleményét és ötleteit kikérni, vagy meghallgatni, amit mások mondanak. Másodszor, képtelenek együttműködni bárkivel is. Vajon nem ez a két mondat a legjellemzőbb megnyilvánulása az ilyen típusú embernek? Nem ezek jelentik az ilyen ember lényegét? (De igen.) Először is, a beállítottságukat tekintve senkire sem hallgatnak és senkinek sem vetik alá magukat. Azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó, nem akarnak másokra hallgatni és nem együttműködőek velük. A szívükben nincs hely mások számára, sem az igazságnak, sem az egyház alapelveinek – ilyen az efféle emberek antikrisztusi beállítottsága. Ráadásul képtelenek együttműködni vagy kijönni bárkivel is, és ha bár vonakodva is, de hajlandóságot éreznének a szívükben, akkor sem képesek együttműködni másokkal, amikor eljön az idő. Mi folyik itt? Nem foglal-e magában ez egy bizonyos állapotot? Lenéznek másokat, nem hallgatnak rájuk, és bármennyire is összhangban vannak mások szavai az alapelvekkel, nem fogadják el azokat. Ha másokkal kell együttműködni, azt csak az ő módjukon lehet megtenni. Vajon harmonikus együttműködés ez? Ez nem együttműködés; ez önkényes cselekvés, ahol egy ember hozza meg a döntéseket. Ez az a fajta beállítottság, amellyel az ilyen emberek a másokkal való kapcsolataikban rendelkeznek, és ugyanígy bánnak Krisztussal is. Érdemes ezt boncolgatni? Itt komoly problémáról van szó, és megérdemli a boncolgatást! Ezután beszéljünk az antikrisztusok konkrét megnyilvánulásairól és gyakorlatairól az egyes pontokban, és ezeken a konkrét megnyilvánulásokon és gyakorlatokon keresztül jussunk el az antikrisztusok lényegének megértéséhez – megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit. Kezdjük a boncolgatást az első pontnál.

A. Törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak

Törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak – a felszínen mindenkinek tudnia kellene, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések, és az ezeket megtestesítő személyek mindennaposak. A törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak használata leggyakrabban olyan beszédmódok, amelyeket azért alkalmaznak, hogy másoktól szívességet, dicséretet vagy valamilyen előnyt szerezzenek. Ez a leggyakoribb beszédmód azoknál, akik hízelgést és talpnyalást folytatnak. Elmondható, hogy bizonyos fokig minden romlott ember mutatja ezt a megnyilvánulást, amely a sátáni filozófiához tartozó beszédmód. Tehát az emberek talán azért is mutatják ugyanezeket a megnyilvánulásokat és gyakorlatokat a megtestesült Isten előtt, hogy valamilyen előnyökre tegyenek szert? Természetesen ez nem ilyen egyszerű. Amikor az emberek törleszkedésbe és hízelgésbe bocsátkoznak a hús-vér testtel szemben, amelyben Isten megtestesült, akkor a szívükben milyen Krisztusról alkotott nézet vagy gondolkodásmód okozza ezt a viselkedést? Az ilyen viselkedés általában az, amit az emberek másokkal szemben tanúsítanak. Ha az emberek a megtestesült Istennel szemben is így viselkednek, az értelemszerűen feltár egy problémát: a megtestesült Istent, Krisztust csak egy hétköznapi embernek tekintik a romlott emberiségen belül. Külső nézőpontból nézve Krisztusnak csontjai és húsa van, és emberi külsőt visel. Ez illúziót kelt az emberekben, elhiteti velük, hogy Krisztus csupán ember, lehetővé téve számukra, hogy szemtelenül bánjanak Krisztussal az emberekkel való bánásmód logikája és gondolkodása alapján. Az emberekkel való bánásmód logikája és gondolkodásmódja szerint, többnyire olyankor, amikor egy státusszal és hírnévvel rendelkező személlyel bánnak, a legjobb stratégia a jó benyomás keltésére, annak érdekében, hogy zökkenőmentesen előnyöket vagy jövőbeli előléptetést szerezzenek, az, ha az ember szavai tetszetősen és tapintatosan hangzanak, biztosítva, hogy a hallgató kényelmesen és boldognak érezze magát. Az ember arckifejezésének mindig szelídnek kell lennie és nem szabad erőszakos vagy mogorva arcot vágnia, a beszédében pedig nem lehetnek erős, rosszindulatú vagy durva szavak, vagy olyanok, amelyek megsebezhetik az ember büszkeségét. Csak efféle megnyilvánulásokkal és szavakkal lehet jó benyomást kelteni az ilyen ember jelenlétében, és nem taszítani őt. Úgy tűnik, hogy a mások iránti tisztelet legigazibb formájának azt tartják, ha valaki tetszetősen beszél, ha hízelgéshez és talpnyaláshoz folyamodik. Hasonlóképpen, az emberek úgy vélik, hogy a Krisztus iránti tisztelet kimutatása és a harmónia fenntartása érdekében energiát kell fektetniük abba, hogy ilyen viselkedést tanúsítsanak, biztosítva, hogy a szavaik ne tartalmazzanak bántó nyelvezetet vagy tartalmat, és semmiképpen ne legyen bennük semmi sértő. Az emberek úgy gondolják, hogy ez a legjobb módja a Krisztussal való érintkezésnek és beszélgetésnek. A hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült, teljesen hétköznapi emberként kezelik, akinek normális, romlott beállítottsága van, úgy gondolva, hogy nincs jobb módja annak, hogy másképp viselkedjenek vagy bánjanak Vele. Ezért amikor egy antikrisztus Krisztus elé járul, amit a szívében táplál, az nem félelem, tisztelet vagy valódi őszinteség, hanem inkább az a vágy, hogy tetszetős és tapintatos nyelvezetet használjon, sőt, még illúziókhoz is folyamodik, hogy nyíltan törleszkedjen és hízelegjen a hús-vér testnek, amelyben Isten megtestesült. Azt hiszik, hogy minden ember fogékony erre a megközelítésre, és mivel a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, szintén emberi, Ő is reagálna erre a megközelítésre és támogatná azt. Ezért az antikrisztusok Krisztussal, a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült, való bánásmódjukban, a szívükben nem fogadják el azt a tényt, hogy Krisztus Isten lényegét hordozza. Ehelyett bizonyos emberi taktikát, világi ügyekre vonatkozó emberi filozófiákat és a mások kezelésére és manipulálására használt általános emberi trükköket alkalmaznak, hogy kezeljék a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült. Vajon ezeknek a viselkedéseknek a lényege azt a tényt mutatja, hogy az antikrisztusok megvetik a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült? (Igen.)

Az antikrisztusok ugyanúgy bánnak Krisztussal, mint a romlott emberekkel, ha meglátják Krisztust, csak törleszkedő és hízelgő szavakat mondanak, majd figyelik Krisztus reakcióit, és igyekeznek kiszolgálni az Ő preferenciáit. Egyesek, amikor meglátják Krisztust, azt mondják: „Már messziről észrevettelek téged. Kitűnsz a tömegből. Ellentétben másokkal, akiknek nincs glóriájuk, neked van egy a fejed fölött. Egyből tudtam, hogy te nem vagy hétköznapi ember. Krisztuson kívül ki más lehet isten házában nem hétköznapi? Abban a pillanatban, ahogy megláttalak, meg tudtam mondani, hogy ez félreérthetetlenül igaz. A hús-vér test, amelyben isten megtestesült, valóban különbözik másoktól.” Hát nem égbekiáltó képtelenség ez? A megjelenésem hétköznapi, átlagos. Ha nem teszek vagy nem mondok semmit semmilyen tömegben, akkor eltelik akár csak egy-két év, és lehet, hogy nem lesz senki, aki felismeri, hogy ki vagyok. Bármilyen csoportban csak egy átlagos tag vagyok; senki sem lát Bennem semmi különlegest. Most az egyházban dolgozom, és Isten bizonyságtétele miatt ti figyeltek, amikor köztetek beszélek. De Isten bizonyságtétele nélkül vajon hányan hallgatnának vagy figyelnének Rám? Ez továbbra is kérdés, ismeretlen marad. Egyesek azt mondják: „Számomra ő pont úgy néz ki, mint isten. Mindig is úgy éreztem, hogy ő eltér a megszokottól, más, mint a többiek.” Miben vagyok Én más? Három fejem és hat karom van? Hogyan tudsz megkülönböztetni? Isten egyszer azt mondta: szándékosan nem engedem, hogy az emberek Bennem lévő isteni mivoltnak akár csak egy apró jelét is érzékeljék. Ha Isten nem engedi, hogy az emberek érzékeljék az Ő isteni mivoltát, akkor hogyan láthatod azt? Nem problematikus, amit ezek az emberek mondanak? Ez nyilvánvalóan semmi más, mint a megvetendő talpnyalók értelmetlen beszéde, akiknek szavai minden tartalmat nélkülöznek. A megtestesült Isten külső megjelenése egy hétköznapi emberé. Hogyan ismerhetné fel az emberi szem Krisztus isteni mivoltát? Ha Krisztus nem munkálkodna és nem beszélne, senki sem tudná felismerni Őt, és senki sem ismerhetné meg az Ő identitását és lényegét. Ez tény. Akkor mi van azokkal, akik azt mondják: „Első pillantásra meg tudtam állapítani, hogy te az a hús-vér test vagy, amelyben isten megtestesült, különbözöl másoktól”, illetve: „Amint megláttalak, tudtam, hogy te nagy dolgokra vagy képes”? Mik ezek a kijelentések? Teljes képtelenségek! Amikor Isten nem tett tanúságot Önmagáról, hogyan lehet, hogy nem tudtad felismerni, bármennyiszer is nézted? Isten bizonyságtétele után, amikor elkezdtem a munkámat, hogyan láthattad azt hirtelen, első pillantásra? Ezek nyilvánvalóan megtévesztő szavak, tiszta őrület.

Egyesek, amikor találkoznak vagy kapcsolatba kerülnek Velem, jó színben akarják feltüntetni magukat. Azt gondolják: „Nem sűrűn találkozik az ember a megtestesült istennel; ez olyan lehetőség, amely egyszer adódik az életben. Jól kell teljesítenem, közvetítve az Istenben való hitben eltöltött éveim eredményeit, valamint azokat a jó eredményeket, amelyeket azóta értem el, hogy elfogadtam isten munkájának jelenlegi szakaszát, hogy tudassam istennel.” Mit értenek az alatt, hogy tudassák Velem? Az előléptetés lehetőségében reménykednek. Ha ez a gyülekezetben történne, talán soha életükben nem lenne esélyük arra, hogy kitűnjenek vagy előléptessék őket; senki sem választaná meg őket. Úgy gondolják, hogy most jött el a lehetőség, ezért azon töprengenek, hogyan beszéljenek úgy, hogy ne táruljon fel semmilyen probléma és ne derüljön ki, hogyan próbálják jó színben feltüntetni magukat. Tapintatosabbnak és ügyesebbnek kell lenniük, cselszövést és trükköket kell bevetniük, apró cselekhez folyamodva. Azt mondják: „Istenem, minden bizonnyal sokat nyertünk abból, hogy hittünk benned ezekben az években! Az egész családunk hisz, mindannyian lemondtunk mindenről, hogy istenért áldozzuk magunkat. De nem ez a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy a szavaid olyan nagyszerűek, és te oly sok munkát végeztél. Mindannyian készek vagyunk tenni a kötelességeinket és feláldozni magunkat istenért.” Erre Én azt mondom: „De ennek nem igazán van haszna.” „De van – a kegyelem, amelyet isten adott, bőséges. Isten szavaival rengeteg új fényt, bepillantást és megértést nyertünk. A testvérek mind annyira energikusak, mindannyian készek feláldozni magukat istenért.” „Vannak gyengék és negatívak? Bárki, aki bomlasztásokat és megzavarásokat okoz?” „Nem, a mi gyülekezeti életünk nagyon jó. A testvérek mind arra törekszenek, hogy szeressék istent, mindent feladva, hogy az evangéliumot hirdessék. Minden, amit isten mond, az jó. Mindannyian motiváltak vagyunk, és többé már nem tudunk úgy hinni, mint azelőtt, kegyelmet keresve és arra törekedve, hogy jóllakjunk a kenyerekből. Mindenről le kell mondanunk istenért, fel kell ajánlanunk magunkat istennek és fel kell áldoznunk magunkat istenért.” „Akkor hát az elmúlt néhány év alatt nyertetek némi megértést Isten szavaiból?” „Igen, nyertünk. A te szavaid, istenem, olyan nagyszerűek, minden egyes mondat pontosan a legfontosabb kérdéseinket érinti, leleplezve a természetlényegünket! Nagy világosságot kaptunk önmagunk megértésében, valamint a te szavaidban. Istenem, te vagy az egész családunk és az egész gyülekezet életének megmentője. Nélküled már réges-rég elvesztünk volna, ki tudja hol. Nélküled nem tudnánk, hogyan folytassuk. A gyülekezetünkben mindenki vágyik arra, hogy lásson téged, minden nap azért imádkozik, hogy álmaiban találkozhasson veled, azt remélve, hogy minden nap veled lehet!” Vajon elhangzanak alapvetően szívből jövő vagy őszinte szavak a beszédükben? (Nem.) Akkor milyenek ezek a szavak? Képmutatóak, üresek és haszontalanok. Amikor arra kérem őket, hogy az önismeretről beszéljenek, azt mondják: „Mióta elfogadtam isten munkáját, úgy érzem, hogy ördög és Sátán vagyok, akiből hiányzik az emberi mivolt.” „Hogyan hiányzik belőled az emberi mivolt?” „Alapelvek nélkül cselekszem.” „Mely cselekedeteidből hiányoznak az alapelvek?” „Nem tudok harmonikusan együttműködni másokkal, a másokkal való kommunikációmból hiányoznak az alapelvek, az emberekkel való bánásmódomból hiányoznak az alapelvek. Ördög és Sátán vagyok, a Sátántól származom, mélyen megrontott a Sátán. Minden alkalommal ellenállok istennek, állandóan szembeszegülök és szembeszállok istennel.” A felszínen jól hangzanak ezek a szavak. Amikor megkérdezem tőlük: „Hogy van most X. Y. a gyülekezetetekben?”, azt mondják: „Most jól van. Korábban elbocsátották a gyülekezetvezetésből, de aztán bűnbánatot tartott és a testvérek újra megválasztották.” „Olyasvalaki ez az ember, aki az igazságra törekszik?” „Ha isten azt mondja, hogy ő az igazságra törekszik, akkor igen; ha isten azt mondja, hogy nem, akkor pedig nem.” „Ez az ember lelkesnek tűnik, a képessége azonban meglehetősen szegényes, nem igaz?” „Szegényes? Igen, egy kissé. Máskülönben miért bocsátották volna el a testvérek legutóbb?” „Ha szegényes a képessége, akkor tud-e tényleges munkát végezni? Eleget tud-e tenni a gyülekezetvezetői kötelezettségnek?” A szavaimat hallva úgy értelmezik azokat, mintha azt sugallanám, hogy akinek szegényes a képessége, az nem tud eleget tenni ennek a kötelezettségnek, és ezt mondják: „Akkor ő nem tud eleget tenni neki. A testvérek a legrosszabbak közül őt választották a legjobbnak; nem volt nála jobb, ezért választották őt. A testvérek mind azt mondják, hogy a képessége átlagos, de ettől még vezethet minket. Ha szegényes a képessége, úgy gondolom, legközelebb talán nem őt választják a testvérek. Istenem, dolgoznom kellene azon, hogy befolyásoljam a testvéreket?” „Ez a kérdés a gyülekezeti testvéreid érettségétől függ. Ők olyasvalakit választanak, aki szerintük az alapelvek alapján jónak számít – ez a folyamat helyes, egyesek azonban ostobák és nem képesek átlátni az embereken vagy az ügyeken, és időnként rossz embert választanak.” Mit értettem ezalatt? Egyszerűen csak megállapítottam egy tényt, nem állt szándékomban elbocsátani ezt az embert. De hogyan fogta fel ezt az antikrisztus, miután hallotta? Nem mondta ki hangosan, viszont magában ezt gondolta: „Vajon ez egy célzás istentől, hogy el kell bocsátani ezt az embert? Nos, akkor jobban utána kellene járnom, hogy valójában mire is gondol isten. Ha elbocsátják ezt az embert, ki más vezethetné a gyülekezetet, ki végezhetné ezt a munkát?” Az antikrisztusok vakok Istenre, Neki nincs helye a szívükben. Amikor Krisztussal találkoznak, nem bánnak Vele másképp, mint egy hétköznapi emberrel, folyamatosan az Ő arckifejezéséből és hanglejtéséből következtetnek, úgy változtatják a hangnemet, ahogy a helyzet megkívánja, soha nem mondják el, mi is történik valójában, soha nem mondanak semmi őszinte dolgot, csak üres szavakat és doktrínákat beszélnek, megpróbálják megtéveszteni és becsapni a szemük előtt álló gyakorlati Istent. Egyáltalán nincs istenfélő szívük. Még arra sem képesek, hogy szívből beszéljenek Istenhez, hogy bármi igazat mondjanak. Úgy beszélnek, ahogy a kígyó siklik, szavaik folyása tekervényes és nem egyenes. Olyan a szavaik módja és iránya, mint a dinnye indája, amely egy póznán kapaszkodik felfelé. Ha például azt mondod, hogy valaki jó képességű és előléptethetnék, rögtön arról beszélnek, hogy milyen jó is az illető, mi nyilvánul meg és tárul fel benne; ha pedig azt mondod, hogy valaki rossz, akkor gyorsan arról kezdenek beszélni, hogy az illető milyen rossz és gonosz, hogyan okoz bomlasztásokat és megzavarásokat a gyülekezetben. Amikor bizonyos konkrét helyzetekről érdeklődsz, nincs mit mondaniuk; mellébeszélnek, azt várják, hogy következtetésre juss, figyelve a szavaid jelentésére, hogy a szavaikat a te gondolataidhoz igazíthassák. Minden, amit mondanak: szépen hangzó szavak, hízelgés és szolgalelkűség; egyetlen őszinte szó sem hagyja el a szájukat. Így érintkeznek az emberekkel és így bánnak Istennel – pontosan ennyire csalárdak. Ez a beállítottsága egy antikrisztusnak.

Egyesek úgy kerülnek kapcsolatba Velem, hogy nem tudják, milyen szavakat vagy dolgokat szeretek hallani; annak ellenére, hogy nem tudják, mégis megtalálják a módját. Kiválasztanak bizonyos témákat, hogy megvitassák Velem, azt gondolván: „Lehet, hogy ezek a témák érdekelnek téged, talán ezek azok, amikről tudni vagy hallani szeretnél, de túl udvarias vagy ahhoz, hogy megkérdezd, ezért megragadom az alkalmat, hogy elmondjam neked.” Amikor találkozunk, azt mondják: „Mostanában hatalmas esőzések voltak a környékünkön, amelyek elárasztották az egész várost. A közrend is rosszabbodik; mostanában olyan sok a tolvaj. Ha kimegy az ember, fennáll a veszélye, hogy meglopják vagy kirabolják. Hallottam, hogy bizonyos helyeken sok gyereket elraboltak, az embereken pedig eluralkodott a pánik. A nem hívők azt mondják, hogy a társadalom túlságosan kaotikussá, teljesen abnormálissá vált. A vallásos emberek még mindig a Bibliát szorongatják és hirdetik az evangéliumot, mondván, hogy elérkeztek az utolsó napok, hogy isten alászállni készül, és a nagy katasztrófák várnak ránk.” És olyanok is vannak, akik, amikor Velem találkoznak, rögtön azt mondják: „Pár nappal ezelőtt egy helyen három hold jelent meg az égen és sok ember lefényképezte. Egyes népi jósok azt mondják, hogy nagy látomások fognak megjelenni az égen, hogy megjelent az igazi úr.” Ehhez hasonló dolgokat mondanak – különösen érdekli őket az ilyen társadalmi káosz, a katasztrófák, a különféle szokatlan események és a csillagászati jelenségek előfordulása, és információkat gyűjtenek ezekről. Amikor találkoznak Velem, ezt használják beszédtémaként, hogy szorosabb kapcsolatot építsenek ki Velem. Egyesek úgy hiszik: „A megtestesült isten egy hétköznapi ember. A különbség közte és mások között abban rejlik, hogy ő isten munkáját végzi és istent képviseli. Ennélfogva, míg a legtöbb ember a világbékét reméli, azt, hogy az emberek harmóniában és megelégedettségben éljenek, addig a testet öltött krisztus eltér a normális emberektől. Ő nagy káoszt remél a világban, azt, hogy látomások és a nagy katasztrófák jönnek, hogy isten nagy munkája gyorsan megvalósul és isten irányítási munkája gyorsan befejeződik, hogy beteljesítse az ő kimondott szavait. Ezek azok a témák, amelyekkel törődik, és amelyek érdeklik őt. Ezért amikor találkozom vele, ezekről a dolgokról fogok beszélni, ő pedig különösen elégedett lesz. Ennek örömére talán előléptetnek és talán lesz rá lehetőség, hogy több napot tölthessek mellette.” Vannak ilyen emberek? Találkoztam egyszer egy fiatal lánnyal, akinek édes beszéde volt; ékesszóló, gyors észjárású volt, és pontosan tudta, hogy kinek mit mondjon. Mesterien adta elő magát és minden irányban ragyogott, különösen ügyesen bánt a hatalommal és státusszal rendelkezőkkel. Amikor találkoztunk és kapcsolatba lépett Velem, egyből azt mondta: „Itt és itt burjánzik az alvilág; még a helyi rendőrségnél is vannak bandatagok. Volt egy bandavezér, aki sok rossz dolgot tett helyben. Egy nap az úton találkozott egy magas rangú tisztviselővel, egy fő démonnal. Az autója megelőzte a fő démon autóját, a fő démon pedig azt mondta a testőrének: »Kié ez az autó? Nem akarom újra látni ezt az embert!« Másnap el is távolították.” Vannak ilyen dolgok a társadalomban? (Igen.) Az ilyen dolgok nagyon is léteznek, de vajon hasznos-e ezeket tenni a beszélgetés fő témájává, amikor Velem találkozol? Ezek nem azok a témák, amelyek Engem érdekelnek, vagy amelyeket hallani szeretnék, a nő azonban ezt nem tudta. Azt gondolta, hogy szeretem hallani ezeket az izgalmas történeteket. Mondd meg Nekem, vajon a katasztrófák, a látomások, a természeti és ember okozta szerencsétlenségek azok a témák, amelyek érdekelnek, amelyeket hallani szeretnék? (Nem.) Az rendben van, hogy időtöltés gyanánt meghallgatom ezeket a dolgokat, de ha úgy gondolod, hogy tényleg szeretem ezeket hallgatni, akkor tévedésben vagy. Engem nem érdekelnek ezek a dolgok, nem akarok hallani róluk. Egyesek megkérdezik: „Meghallgatod, amikor az emberek ezekről a dolgokról beszélnek?” Nem ellenzem, hogy meghallgassam, de ez nem jelenti azt, hogy szeretem hallgatni és azt sem, hogy szeretném összegyűjteni ezeket az információkat, ezeket a történeteket. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a szívem mélyén nem vagyok kíváncsi ezekre a dolgokra, semmi érdeklődésem irántuk. Egyesek még azt is gondolják: „A szívedben nem gyűlölöd különösen a nagy vörös sárkányt? Ha gyűlölöd a nagy vörös sárkányt, akkor elmondok neked egy büntetést, amely a nagy vörös sárkányt érte: a nagy vörös sárkányon belül belső viszály tört ki a magas rangú tisztviselők között, több frakció harcolt egymással, majdnem megöltek egy bizonyos fődémont. Ezek a fődémonok több merényletet is túléltek, ami igazán veszélyes! Örülnél, ha ezt hallanád?” Ti örülnétek, ha ilyen dolgokról hallanátok? Ha örülnétek, akkor örüljetek; ha nem szeretitek hallani, akkor ne hallgassátok – ennek semmi köze Hozzám. Röviden, ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, legyen szó akár egy járványról valamelyik országban, arról, hogyan alakult ki a járvány, hány ember halt meg, melyik országot érte súlyos katasztrófa, valamelyik ország kormányának állapotáról, arról, hogy milyen brutálisak a belső harcok egy ország felsőbb köreiben, vagy társadalmi felfordulásokról, lehet, hogy meghallgatom, ha történetesen hallok róluk, de nem fogok erőfeszítéseket tenni, hogy utánanézzek az események konkrét részleteinek, hogy híreket hallgassak, újságokat olvassak vagy az interneten keressem az ezekkel az eseményekkel kapcsolatos tartalmakat, csak azért, mert nem tudok róluk. Egyáltalán nem fogok, és soha nem is teszek ilyesmit. Engem nem érdekelnek ezek az ügyek. Egyesek azt mondják: „Mindez a Te irányításod alatt áll, mindez a Te műved; ezért nem érdekelnek Téged.” Helyes ez az állítás? A doktrína vonatkozásában helyes, de lényegében nem ez a helyzet. Isten szuverenitást gyakorol az emberi sors felett, minden faj, minden embercsoport, minden korszak felett. Teljesen normális, hogy minden korszakban előfordulnak katasztrófák és szokatlan események – mindez Isten kezében van. Korszaktól függetlenül, akár jelentős, akár kisebb események történnek, amikor eljön az idő, hogy egy korszak megváltozzon, még ha egyetlen fűszál vagy fa sem változik meg, annak a korszaknak akkor is el kell múlnia. Ez Isten szuverenitásának a kérdése. Ha egy korszaknak nem kell véget érnie, akkor, még ha az égi jelenségekben vagy minden földi dologban jelentős változások mennek is végbe, akkor sem szabad véget érnie. Mindezek Isten ügyei, túlmutatnak az emberi beavatkozáson vagy segítségen. Amit az embereknek leginkább tenniük kell, az az, hogy ne foglalkozzanak ezekkel a dolgokkal, ne gyűjtsenek bizonyítékokat és információkat ezekről az eseményekről a kíváncsiságuk kielégítésére. Azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket Isten tesz, annyit kell megértened, amennyit csak tudsz, és nem szabad erőltetned a megértést ott, ahol az nem lehetséges. A romlott emberiség között ezek a dolgok túlságosan is normálisak, túlságosan is mindennaposak. Mindezek a dolgok – a korszakok változása, a világrend átalakulása, egy faj sorsa, egy rezsim kormányzása, állapota és így tovább – mind Isten kezében vannak, mind az Ő szuverenitása alatt. Az embereknek csak hinniük, elfogadniuk kell és alá kell vetniük magukat; ez elegendő. Ne dédelgesd azt a gondolatot, hogy több rejtélyt kell megértened, azt gondolva, hogy minél több rejtélyt értesz meg, annál divatosabbnak tűnsz, mintha az által, hogy hiszel Istenben, nagy érettséggel és lelkiséggel rendelkeznél. Az ilyen gondolkodásmód azt jelenti, hogy az Istenben való hitről alkotott nézeted helytelen. Ezek a dolgok nem jelentősek. Az igazán jelentős dolog, amivel az embereknek leginkább foglalkozniuk kell, az Isten irányítási tervének lényege – az emberiség üdvössége –, amely lehetővé teszi az emberiség megmentését Isten irányítási tervének munkáján belül. Ez a legnagyobb és leglényegesebb dolog. Ha megérted azokat az igazságokat és víziókat, amelyek ezzel az üggyel kapcsolatosak, akkor fogadd el, amit Isten tesz benned, valamint az igazságot, amit Ő ad neked, és fogadj el minden alkalmat, amikor megmetszenek, megítélnek és megfenyítenek. Ha mindezt elfogadod, akkor ez értékesebb, mint az égi jelenségek, a misztériumok, a katasztrófák vagy a politika kutatása.