Vannak még kérdéseitek? (Istenem, beszélgetnél velünk egy kicsit többet arról, hogy mit jelent próbára tenni Istent? Milyen módokon nyilvánul meg az embereknél az, hogy próbára teszik Istent?) Isten próbára tevése az, amikor az emberek nem tudják, hogyan cselekszik Isten, nem ismerik Őt, nem értik Őt, és ezért gyakran észszerűtlen követelésekkel állnak elő Vele szemben. Például, amikor valaki beteg, akkor lehet, hogy azért imádkozik, hogy Isten gyógyítsa meg. „Nem fogok kezelést kérni – lássuk, hogy Isten meggyógyít-e vagy sem.” Így aztán, miután jó ideig imádkozott, anélkül, hogy Isten cselekedett volna, azt mondja: „Mivel Isten nem tett semmit, gyógyszert veszek be, és meglátom, hogy Ő megakadályoz-e. Ha a gyógyszer megakad a torkomon, vagy ha kiöntök egy kis vizet, az Isten módszere lehet, hogy meggátoljon és visszatartson attól, hogy bevegyem.” Ilyen egy próba. Vagy például a te dolgod az, hogy az evangéliumot hirdesd. Normális körülmények között mindenki beszélgetés és tanácskozás révén dönti el, hogy mik a kötelességeid és mit kell tenned, aztán pedig cselekszel, amikor eljön az ideje. Ha valami történik, miközben cselekszel, az Isten szuverenitása – ha Isten akadályozni akar téged, akkor azt kezdeményező módon fogja tenni. Tegyük fel azonban, hogy imában ezt mondod: „Ó, Istenem, ma kimegyek, hogy hirdessem az evangéliumot. Vajon összhangban van a Te szándékoddal, hogy kimenjek? Nem tudom, hogy az evangélium mai potenciális befogadója el tudja-e fogadni vagy sem, és azt sem, hogy pontosan hogyan fogsz Te uralkodni ezen. Kérem a Te intézkedéseidet, a Te útmutatásodat, azt, hogy mutasd meg nekem ezeket a dolgokat.” Miután imádkoztál, ott ülsz mozdulatlanul, majd azt mondod: „Istennek miért nincs mit mondania erről? Talán azért, mert nem olvasom eleget az Ő szavait, ezért nem tudja megmutatni nekem ezeket a dolgokat. Ha ez így van, akkor most rögtön kimegyek. Ha odakint hasra esek, akkor lehet, hogy Isten tart vissza attól, hogy menjek, ha pedig minden simán megy, és Isten nem akadályoz, akkor lehet, hogy Isten engedi, hogy menjek.” Ez egy próba. Miért nevezzük ezt próbának? Isten munkája gyakorlatias; rendben van, ha az emberek egyszerűen csak végzik a kötelességeiket, amiket végezniük kell, rendezik a mindennapi életüket és az alapelveknek megfelelően élik a normális emberi életüket. Nincs szükség arra, hogy próbára tegyük, Isten hogyan fog cselekedni, vagy milyen útmutatást fog adni. Csak azzal törődj, hogy azt tedd, amit tenned kell; ne legyenek mindig ehhez hasonló további gondolataid: „Isten megengedi vagy sem, hogy ezt tegyem? Ha ezt teszem, hogyan fog Isten kezelni engem? Helyes-e, hogy ezt így teszem?” Ha valami nyilvánvalóan helyes, akkor csak azzal foglalkozz, hogy azt tedd; ne kezdj el ezen vagy azon gondolkodni. Természetesen imádkozni jó, imádkozni Isten vezetéséért, hogy Ő vezesse az életedet ezen a napon, hogy Ő vezesse a kötelességedet, amelyet ma végrehajtasz. Elég, ha az embernek alávetett szíve és hozzáállása van. Például tudod azt, hogy ha a kezeddel áramhoz érsz, megráz az áram és elveszítheted az életed. Mégis átgondolod a dolgot: „Semmi gond, Isten megóv engem. Csak ki kell próbálnom, hogy lássam, Isten megóv-e engem és hogy tudjam, milyen érzés Isten oltalma.” Majd hozzáérsz a kezeddel, és ennek eredményeképpen megüt az áram – ez egy próba. Bizonyos dolgok nyilvánvalóan helytelenek és nem szabad megtenni őket. Ha mégis megtennéd őket, hogy lásd, mi lesz Isten reakciója, az egy próba. Egyesek azt mondják: „Isten nem szereti, ha az emberek rikítóan kicicomázzák magukat és erős sminket viselnek. Akkor ezt fogom tenni és meglátom, milyen érzés, ha Isten a bensőmben megfedd engem.” Így hát, miután teljesen kisminkelték magukat, belenéznek a tükörbe: „Jóságos ég, úgy nézek ki, mint egy élő kísértet, de csak annyit érzek, hogy ez egy kissé undorító, és nem tudom rávenni magam, hogy belenézzek a tükörbe. Ezen kívül nincs más érzésem – nem érzem Isten utálatát és nem érzem, hogy az Ő szavai azonnal lesújtanának rám és megítélnének.” Miféle viselkedés ez? (Próbára tevés.) Ha időnként felületes vagy a kötelességedben, és egyértelműen tudod, hogy ez így van, akkor elég, ha csak bűnbánatot tartasz és megfordulsz. De folyton így imádkozol: „Ó, Istenem, felületes voltam – kérlek Téged, fegyelmezz meg engem!” Mire való a lelkiismereted? Ha van lelkiismereted, akkor felelősséget kell vállalnod a saját viselkedésedért. Meg kellene fékezned. Ne imádkozzatok Istenhez – az ilyen imából próba lesz. Egy nagyon komoly dologból viccet, próbát csinálni olyasvalami, amit Isten utál. Amikor egy problémával szembesülve az emberek Istenhez imádkoznak és keresik Őt, valamint néhány hozzáállásukban, követelésükben és az Istennel való bánásmódjukban is gyakran felbukkan néhány próba. Leginkább mit tartalmaznak ezek a próbák? Azt, hogy látni szeretnéd, hogyan fog Isten cselekedni, illetve azt, hogy látni szeretnéd, Isten meg tud-e tenni valamit vagy sem. Próbára szeretnéd tenni Istent; arra szeretnéd használni ezt az ügyet, hogy ellenőrizd, milyen Isten, ellenőrizd, hogy Isten kimondott szavai közül melyek helyesek és pontosak, melyek válhatnak valóra, és melyeket képes Ő megvalósítani. Ezek mind próbák. Rendszeresen megjelennek bennetek ezek a cselekvési módok? Tegyük fel, hogy van valami, amiről nem tudod, hogy helyesen tetted-e, illetve hogy összhangban van-e az igazságalapelvekkel. Itt van két módszer, amely megerősítheti, hogy amit ebben az ügyben tettél, az próba vagy pozitív dolog. Az egyik módszer az, hogy alázatos és igazságkereső szívvel azt mondod: „Így kezeltem és láttam ezt a dolgot, ami velem történt, és most így áll, annak eredményeként, ahogy kezeltem. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ezt kellett volna-e tennem.” Mit gondolsz erről a hozzáállásról? Ez az igazságkeresés hozzáállása – nincs benne próba. Tegyük fel, hogy azt mondod: „Beszélgetés után mindenki együtt dönt erről a dologról.” Valaki megkérdezi: „Ki a felelős ezért? Ki a fő döntéshozó?” Te pedig azt mondod: „Mindenki.” Ez a szándékod: „Ha azt mondják, hogy ezt a dolgot az alapelveknek megfelelően kezelték, akkor azt mondom, hogy én csináltam. Ha azt mondják, hogy nem az alapelveknek megfelelően lett kezelve, akkor azzal kezdem, hogy elhallgatom, ki tette és ki hozta meg a döntést. Így, még ha nyomást is gyakorolnak és megpróbálják rám hárítani a felelősséget, nem fogják rám hárítani, és ha valaki megszégyenül, nem csak én leszek az.” Ha ilyen szándékkal beszélsz, az egy próba. Lehet, hogy valaki azt mondja: „Isten utálja, ha az ember világi dolgokat követ. Utálja az olyan dolgokat, mint az emberiség emléknapjai és ünnepei.” Most, hogy ezt tudod, mindent megtehetsz, hogy elkerüld az ilyesmit, amennyire a körülmények lehetővé teszik. Tegyük fel azonban, hogy egy fesztivál alatt szándékosan követsz világi dolgokat, és miközben ezeket teszed, ezt a szándékot dédelgeted: „Csak megnézem, hogy Isten megfegyelmez-e ezért, amit teszek, hogy odafigyel-e rám. Csak megnézem, hogy valójában milyen a hozzáállása irántam, milyen mély az utálata. Azt mondják, hogy Isten utálja ezt, azt mondják, hogy Ő szent és irtózik a gonosztól, ezért megnézem, mennyire irtózik a gonosztól, és hogyan fog fegyelmezni engem. Ha, amikor ezeket a dolgokat teszem, Isten hányást és hasmenést ad nekem, és szédülést okoz nekem, és hogy ne tudjak felkelni az ágyból, akkor úgy tűnik majd, hogy Isten valóban utálja ezeket a dolgokat. Nem csak beszélni fog – a tények fogják igazolni.” Ha mindig azt reméled, hogy ilyen jelenetet látsz, akkor milyen a viselkedésed és milyenek a szándékaid? Próbára tevő. Az embernek soha nem szabad próbára tennie Istent. Amikor próbára teszed Istent, Ő elrejtőzik előled, és eltakarja az arcát előtted, az imáid pedig hasztalanok. Egyesek megkérdezhetik: „Még akkor sem fog működni, ha a szívemben őszinte vagyok?” Igen, még akkor sem, ha őszinte a szíved. Isten nem hagyja, hogy az emberek próbára tegyék Őt; Ő irtózik a gonoszságtól. Amikor ilyen elvetemült eszméket és gondolatokat táplálsz, Isten el fog rejtőzni előled. Nem fog többé megvilágosítani téged, hanem félreállít, és továbbra is ostoba, bomlasztó és megzavaró dolgokat fogsz tenni, amíg fel nem fedetsz. Ez a következménye annak, ha az emberek próbára teszik Istent.

(Istenem, van egy kérdésem. A gyülekezetben én kezelem az eszközöket. A hozzáállásom ehhez a kötelességhez mindig könnyelmű és komolytalan. A testvérek rámutattak a hibáimra és megmetszettek, valamint beszélgettek velem arról a példáról, amelyet Isten egyszer egy emberről mondott, aki titokban megitta a köhögés elleni szirupot: Isten nem fegyelmezte vagy feddte meg őt, hanem kivetette, miután megitta. Isten természete nem tűri az embertől származó sértéseket – ismerem ezeket a szavakat, de az én nézetem szerint Isten irgalmas és szerető, és valószínűleg nem fog velem úgy bánni, mint azzal az emberrel. Így hát nem féltem. Isten mai közlése alapján úgy érzem, kételkedő hozzáállásom van az Ő igazságos természetével szemben és az antikrisztusok viselkedésével rendelkezem: azzal, amely próbára teszi Istent és soha nem féli Őt.) Isten hozzáállása valakivel szemben nem azon alapul, hogy az illető féli-e Őt és nem is azon, hogy milyen lehet az illető ideiglenes hozzáállása az adott dologgal kapcsolatban. Isten nem tekinti súlyos problémának azokat a rossz szokásokat és felelőtlen módszereket, amelyeket egy ember az élet jelentéktelen ügyeiben tanúsíthat és fedhet fel. Elég, ha képes vagy elfoglalni magad az alapvető kötelességeddel, és felelősséget vállalsz érte. Ha úgy érzed, hogy soha nem vagy képes felelősséget vállalni az eszközök kezeléséért és nem tudod minden erődet beleadni, hogy azt jól csináld, akkor mit mutat ez? Részben azt mutatja, hogy nem vagy jó a menedzsmentben; ezen túlmenően azt mutatja, hogy nem vagy megfelelő a munkára. Ha úgy érzed, hogy ha megmaradsz ennél a munkánál, az egy nap katasztrófához vezethet, akkor jobban teszed, ha valaki mást ajánlasz erre a feladatra; hagyd, hogy a gyülekezetből valaki, aki alkalmas a feladatra, a helyedbe lépjen, aztán menj és végezz olyan munkát, amiben jó vagy, ami érdekel, és légy hűséges annak a kötelességnek a végzésében. Továbbá, ha valaki igazán szereti az igazságot és valóban félni akarja Istent és kerülni a rosszat, valamint méltósággal akar élni és nem akarja, hogy mások utálják, hanem azt szeretné, hogy tiszteljék, akkor el kell határoznia, hogy mindent jól csinál. És miközben ezt teszi, kell, hogy meglegyen az elhatározása, hogy Isten előtt kimondja: Istenem, kérlek, fegyelmezz meg, ha rosszul teljesítek – kérlek, végezd a Te munkádat. Az emberek rossz vezetők mások számára; a legjobb esetben is csak egy adott területen taníthatnak meg valakit arra, hogy tehetséggé váljon. Amikor azonban arról van szó, hogy valaki milyen úton jár, az életről alkotott nézeteiről, az életben választott célokról és arról, hogy mit választ, milyen emberré válik, akkor senki sem tud segíteni neki. Csak Isten szavai és egyedül Isten képes megváltoztatni az embereket. Hogyan valósul ez meg? Úgy, hogy az emberek maguk tehetetlenek – hagyniuk kell, hogy Isten intézze a dolgokat. Milyen feltételeknek kell tehát megfelelnie egy embernek ahhoz, hogy hagyja Istent munkálkodni, mielőtt Ő hajlandó lenne munkálkodni? Először is meg kell legyen benne az elhatározás, kell legyen ilyen kívánsága, mondván: „Tudom, hogy soha nem sikerült jól elvégeznem ezt a feladatot. A testvérek nem voltak elégedettek – én magam sem voltam elégedett –, de jól akarom csinálni. Mit tegyek? Isten elé járulok imádságban, és hagyom, hogy Ő munkálkodjon bennem.” Ha azt szeretnéd, hogy Isten munkálkodjon benned, akkor először is képesnek kell lenned szenvedni – el kell tudnod fogadni, amikor Isten fegyelmez, amikor megfedd téged. Annak a kezdete, hogy bármit jól csinálj az, ha szívből engedelmes és elfogadó vagy. Méltán állítható, hogy mindenkinek lesznek kétségei Isten igazságosságával és mindenhatóságával kapcsolatban, mielőtt teljesen üdvözülne. A különbség az, hogy a hétköznapi, romlott emberek a puszta kételyeik ellenére is képesek normálisan végezni a kötelességüket, az igazságra törekedni és fokozatosan megismerni Istent; az ő szubjektív vágyuk aktív és pozitív. Az antikrisztusok ennek éppen az ellenkezői: az ő szubjektív vágyaik nem elfogadóak és engedelmesek, és nem törekszenek a jóváhagyásra; ehelyett ellenállnak. Nem elfogadóak. Akkor mi a jó a hétköznapi, romlott emberekben? A szívük mélyén elfogadják és szeretik a pozitív dolgokat – csak éppen a romlott beállítottságuk miatt vannak olyan esetek, amikor nem tudnak uralkodni magukon, amikor rosszul teljesítenek, és a dolgok meghaladják őket, elérhetetlenek számukra, ezért a szívükben gyakran negatívak és gyengék, úgy érzik, hogy Isten nem akarja őket, hogy utálja őket. Vajon ez jó érzés? Jó, ha ilyen érzésed van – azt jelenti, hogy van esélyed az üdvösségre és annak a jele, hogy megmenthető vagy. Ha még ezt sem érzed, akkor a reményeid az igazság elnyerésére és az üdvözülésre meglehetősen távoliak. Pontosan ennek az érzésnek a megléte mutatja, hogy még mindig van lelkiismereted, méltóságod és tisztességed – hogy még mindig van benned racionalitás. Ha még ezek sincsenek meg benned, akkor tényleg antikrisztus vagy, egy álhívő. Jelenleg csupán az álhívők néhány viselkedésmódjával rendelkezel, egy kicsivel abból, amit felfednek, egy kicsivel a beállítottságukból, mégsem vagy álhívő. Isten úgy tekinti, hogy hiszel Őbenne és az Ő követője vagy, bár sok problémád és hiányosságod van még az Őbenne való hit útján, valamint a törekvéseidben, a nézeteidben és a személyes életed minden aspektusában. Hogyan kell akkor ezeket a problémákat megoldani? Ez egyszerű. Amíg megfelelsz azoknak az alapvető követelményeknek, hogy lelkiismerettel és értelemmel rendelkezel, az igazságra törekszel és szereted a pozitív dolgokat, addig mindezek a problémák megoldhatók – csak idő kérdése. Amíg el tudod fogadni az igazságot, valamint az Istentől jövő fenyítést és fegyelmezést, már túljutottál az első akadályon. A második akadály az, hogy a magad részéről meg kell tanulnod eloszlatni a romlott beállítottságodat, valamint azokat a különböző állapotokat, amelyek olyankor keletkeznek benned, amikor az egyes dolgok megtörténnek veled, és meg kell tanulnod a problémákat Isten szavaival megoldani, miközben Isten szavait olvasod és hallgatod a közlést és a testvérek tapasztalati tanúságtételeit. Arról van szó, hogy képesnek kell lenned gyakran az Ő színe elé járulni, elmondva neki a körülményeidet és az állapotaidat, valamint a problémáidat, amelyekkel szembesülsz, nyíltan elmondva azokat Neki és őszintén elfogadva az Ő metszését, fegyelmezését és fenyítését, sőt, még azt is, hogy felfedjen téged és az Ő hozzáállását veled szemben – a szívednek nyitva kell maradnia Vele szemben, nem pedig zártnak. Amíg a szíved nyitott marad, addig a lelkiismereted és az értelmed hasznos lehet, és az igazság képes lesz beléd hatolni és változást idézni elő benned. Ekkor mindezek a problémák megoldhatók. Nem megoldhatatlanok, egyik sem jelentős probléma. Gyakori dolog, hogy az emberek felületesen teszik a kötelességüket. Ez a leggyakoribb állapot, amelyben az egész romlott emberiség megtalálható. Az egyik állapot az, hogy tele vannak hazugságokkal, a másik az, hogy lazsálnak, mindenben felületesek és felelőtlenek, olyan állapotban vannak, ahol csak lézengenek, olyan helyzetben, ahol csak átvergődnek – ez az egész romlott emberiség normája. Ezek sokkal kevésbé égbekiáltó dolgok, mint az ember Istennel szembeni ellenállása és az igazság elutasítása. Ezek még csak nem is azok a dolgok, amelyeket Isten az emberben néz. Ha Isten grammra mérné az embereket, akkor, ha egy rossz dolgot mondanának, nem akarná őket; ha egyszer elkövettek volna egy apró hibát, akkor nem akarná őket; ha az emberek fiatalkorukban hirtelenkedők lennének és türelmetlenül cselekednének, akkor Isten nem kedvelné őket, és ők lennének azok, akiket elhagyna és kiiktatna. Ha így lennének a dolgok, egyetlen ember sem üdvözülne. Egyesek ezt fogják mondani: „Te nem azt mondtad, hogy Isten a viselkedésük alapján ítéli el az embereket és dönt a sorsukról?” Ez egy másik kérdés. Isten szemében az emberek igazságra való törekvésének útján, hogy elérjék a beállítottságbeli változást és az üdvösséget, az ember ilyen állapotai a leggyakoribb dolgok, olyan hétköznapiak és mindennaposak, amilyenek csak lehetnek. Isten még csak nem is nézi ezeket. Mit néz? Azt nézi, hogy van-e pozitív törekvésed, valamint hogy milyen a hozzáállásod az igazsághoz és a pozitív dolgokhoz és a beállítottságbeli változásra való törekvéshez. Azt nézi, hogy van-e ilyen vágyad, hogy törekszel-e. Ha Isten látja, hogy megvannak benned ezek a dolgok, hogy a lelkiismereted megfedd, amikor rosszat teszel, hogy tudod gyűlölni azt, hogy tudod, hogy Isten elé kell járulnod imádságban, meg kell vallanod neki és meg kell térned, akkor Ő azt mondja, hogy van reményed, hogy nem leszel kiiktatva. Úgy gondolod, hogy Isten igazságos természete, az Ő irgalma és szeretete mind üres frázisok? Pontosan azért, mert ilyen lényege van, Istennek mindenféle emberrel szemben van hozzáállása, ezek a hozzáállások pedig rendkívül gyakorlatiasak – egyáltalán nem üresek.

Ez a beszélgetés az antikrisztusok lényegéről, amelyet már egy ideje folytatunk, mindenkihez szól, részben azért, hogy megértsék és felismerjék az antikrisztusokat és meghatározzák, kik azok, és elutasítsák őket. Másrészt azért, hogy mindenki tudja, hogy mindenkiben van antikrisztusi beállítottság, épp úgy, ahogy az antikrisztusokban is, de csak az igazi antikrisztusokat kell kiiktatni és elhagyni, míg az antikrisztusi beállítottsággal rendelkező hétköznapi emberek azok, akiket Isten meg fog menteni, nem pedig azok, akiket kiiktat majd. Az emberekkel folytatott beszélgetés az antikrisztusok lényegéről és a beállítottságuk minden egyes aspektusáról nem az emberek elítéléséről szól. Az emberek megmentéséről szól, arról, hogy utat adjon nekik, hogy világosan láthassák, milyen romlott beállítottságaik vannak valójában, miről beszél igazából Isten, amikor azt mondja, hogy az emberiség az Ő ellensége, és miért mondja ezt – arról, hogy az emberben lévő romlott beállítottságnak pontosan milyen fajtái és az emberben lévő ellenállás és Isten elleni lázadás milyen feltárulásai okozzák, hogy ezt mondja, hogy ezeket az ítéleteket hozza. Isten pontosan azért beszél és munkálkodik így fáradhatatlanul, mert meg akarja menteni az embert, mivel nem hagyja el az emberiséget, sem a követőit, sem azokat, akiket kiválasztott. Az, hogy Isten így beszél és munkálkodik, nem pusztán arról szól, hogy az emberek megértsék, milyen szeretetreméltó Ő, mennyire megfontolt és türelmes az emberekkel, milyen sok erőfeszítést tesz. Mi haszna van annak, ha megértik ezeket a dolgokat? Amikor az emberek megértik ezeket a dolgokat, egy kis hálánál nincs több bennük Isten iránt – a romlott beállítottságuk azonban egyáltalán nem oldódik fel. Isten azért beszél ilyen megfontolt türelemmel, hogy az emberek lássák, hogy Isten erőfeszítéseket tett az emberek megmentése érdekében és elhatározta, hogy megmenti őket – Ő nem viccel; Isten meg akarja menteni az emberiséget, és eltökélt, hogy ezt meg is teszi. Miből lehet ezt látni? Az igazságnak nincs olyan aspektusa, amelyről Isten csak egy oldalról vagy egy nézőpontból beszélne, és nem is egyetlen módon beszél róla – ehelyett különböző nézőpontokból, különböző stílusokban, különböző nyelveken és különböző mértékben mondja el az embereknek, hogy az emberek megismerjék romlott beállítottságukat és önmagukat, és ebből megértsék, hogy a törekvésüknek milyen irányba kell haladnia és milyen utat kell választaniuk. Ő azért teszi ezt, hogy az emberek elhagyják és megváltoztassák a sátáni, romlott beállítottságukat és elengedjék a világi ügyekre vonatkozó filozófiákat, a túlélési módokat, valamint azokat az életmódokat, amelyekkel a Sátán megrontja az embereket, és ehelyett azok szerint az utak, módok, irányok és célok szerint éljenek, amelyeket Isten megmutatott és elmondott az embereknek. Isten mindezt nem azért teszi, hogy rávegye az embereket, hogy elfogadják, hogy lássák az Ő gondos szándékait, illetve hogy lássák, milyen nehéz megtenni mindazt, amit Ő tesz. Ezt neked nem kell tudnod. Csak arra összpontosíts, hogy megtaláld, amit az Isten által mondott szavakban gyakorolnod kell, és megértsd bennük az igazságot és Isten szándékait; lépj be az igazságvalóságba; élj az igazságalapelvek szerint, viseld magad és cselekedj az igazságalapelvek szerint, és teljesítsd az Isten által neked adott megbízatást úgy, hogy elérd az üdvösséget. Így Isten elégedett lesz, az ember üdvösségének ügye pedig teljes egészében megvalósul, az embernek is jót téve ezzel. Ami pedig azokat az időket illeti, amikor még mindig sok a doktrína abban, amit az emberek mondanak, amikor túl felszínesek a cselekedeteikben, amikor mindig felületesek, amikor aljasságuk elhatalmasodik – különösen a fiataloknál, akik nem hajlamosak a szabályok követésére, akik néha szeretnek sokáig aludni, akiknek vannak olyan szokásaik, amelyek nem igazán észszerűek vagy építő jellegűek mások számára –, ne erőltesd ezeket a dolgokat. Lassan haladj velük. Amíg hajlandó vagy az igazságra törekedni és képes vagy erőfeszítést tenni Isten szavaival és gyakran tudsz Isten elé járulni, megnyitva a szívedet Előtte, addig Ő munkálkodni fog. Senki sem tud megváltoztatni senki mást emberi erővel vagy emberi eszközökkel, beleértve a szüleidet is, akik nem tudnak megváltoztatni téged.

Isten munkája az, hogy ma eljöttél Isten házába, és az is, hogy itt biztonságosan és rendszeresen hallgathatsz prédikációkat, még ebben a korban is, a gonosz irányzatok közepette, és anélkül teheted a kötelességedet, hogy egy fillért is keresnél – ez Isten munkája. Miért teszi ezt Isten? Mit kedvel benned Isten? Azt, hogy van némi igazságérzeted, hogy van lelkiismereted; hogy idegenkedsz a gonosz irányzatoktól és szereted a pozitív dolgokat; hogy várod Isten országának eljövetelét, Krisztus és az igazság uralkodását. Megvannak benned ezek a kívánságok, és Isten kedveli ezeket benned, ezért hozott téged az Ő házába. Úgy gondolod, hogy Isten nem látja a hibáidat és a rossz szokásaidat? Isten észleli a hibáidat – Ő mindet ismeri. Ha Ő ismeri őket, akkor miért nem törődik velük? Sok esetben az ilyen dolgok konfliktust okoznak az emberek szívében. Azt mondják: „Vajon Isten megmentene olyasvalakit, mint én? Elérheti-e az üdvösséget egy olyan ember, mint én? Annyira elvetemült és romlott vagyok, annyira vonakodom alávetni magam a fegyelmezésnek, olyan lázadó vagyok, ellenállok Istennek és kételkedem Benne. Hogyan választhatna mégis engem Isten?” Mi emészt téged? Egyedül Isten menthet meg téged; hinned kell, hogy Ő képes rá. Elég, ha csak arra összpontosítasz, hogy hallgasd Isten szavait, fogadd el és gyakorold őket. Ne ragadj le a többi dologban – ne légy mindig negatív miattuk. Senki sem próbálja a hibáidat felhasználni ellened; senkinek sincs muníciója ellened. Isten nem ezeket a dolgokat nézi. Ha megzavarnak a helyes útra és az igazságra való törekvésedben a rossz szokások, a hibák vagy az aljasság, amelyek a mindennapi élet jelentéktelen semmiségei miatt támadnak, az nem veszteség? Ez nem éri meg, ugye? (Így van.) Jelenleg bizonyára elég sok ember rekedt meg ilyen állapotban. Egyesek azt mondják, hogy a személyiségük miatt túlságosan hirtelenkedők, hogy bármit is csinálnak, olyan durvák, és nem szeretnek tanulni. Azt mondják, hogy rossz szokásaik is vannak: nem szeretnek reggel felkelni vagy este lefeküdni, és szeretnek játszani; szeretnek időnként üres fecsegésbe bocsátkozni, időnként pedig szeretnek vicceket mesélni. Azt kérdezik: vajon Isten megmentene engem? Vajon nem probléma, hogy annyi elképzelésed és képzelődésed van önmagadról? Miért nem keresel egy kicsit? Igazából mi Isten véleménye, és mit mondanak az Ő szavai valójában? Ezek a dolgok problémaként szerepelnek az Ő szavaiban? Egyesek azt mondják, hogy szeretnek kiöltözni, és mindig vissza kell fogniuk magukat. Mások azt mondják, hogy túlzott étvággyal szeretnek húst enni. Ezek apró problémák. Ezek a hibák, ezek a személyiségjegyek vagy ezek az életmódbeli szokások legfeljebb az emberi mivolt hibái; nem számítanak romlott beállítottságnak. Amit az embereknek valóban fel kell oldaniuk, az a romlott beállítottságuk. Ne veszítsd szem elől a nagyobb képet. Amikor megtudod, hogy romlott beállítottságod van, és elkezdesz arra összpontosítani, hogy elgondolkodj rajta és felismerd, valamint erőfeszítést teszel érte és elkezded gyűlölni, akkor ezek a kis hibáid lassan változni fognak – többé nem lesznek problémák. Néhány fiatal szeret szórakozni. Miután ellátták a megfelelő munkájukat, rendben van, ha egy kicsit szórakoznak. Néhány fiatal nő szeret csinos lenni, kiöltözni és sminkelni. Ez szintén rendben van, amíg nem mennek túl messzire és nem viselnek furcsa ruhákat vagy vastag sminket. Ez mind rendben van, senki sem korlátozza őket. Ezek közül egyik sem probléma. Ezek az életmódbeli szokások, az életminőségeddel kapcsolatos igények és a személyiségeddel kapcsolatos apró problémák – ezek egyike sem késztethet téged arra, hogy ellenállj Istennek, és egyik sem késztethet arra, hogy szembeszállj az igazsággal. Ami valóban arra késztet téged, hogy ellenállj Istennek, ami megakadályoz abban, hogy Elé járulj, és ami Ellene való lázadásra késztet téged, az a te romlott beállítottságod. Amikor fel tudod fedezni, meg tudod ismerni és meg tudod gyűlölni a romlott beállítottságodat, és eljutsz arra a szubjektív vágyra, hogy az igazságalapelvek szerint gyakorolj, akkor mindezek a kis hibák megoldódhatnak. Ha pedig a romlott beállítottságod megoldódott – a legnagyobb probléma, az Istennel szembeni ellenállásod megoldódott – akkor vajon ezek a kis hibáid még mindig problémának számítanak majd? Amikor eljön az az idő, az olyan apró dolgok, mint az, hogy hogyan viseled magad és hogyan élsz, mit eszel, mit iszol, hogyan pihensz, hogyan teszed a kötelességedet és hogyan jössz ki másokkal, apránként alapelvszerűvé fognak válni. Addig nem tanulod meg, hogy a romlott beállítottság feloldása volt és lesz is az ember életének nagy kérdése, hogy ha egyszer az ember romlott beállítottsága feloldódik, akkor az összes többi probléma is. Amikor megoldottad az Isten elleni lázadás problémáját, akkor fogsz emberi hasonlatossággal, méltósággal élni. Lehetséges, hogy most vannak olyan kisebb hibák, amelyeket többé már nem mutatsz. Lehet, hogy az emberek dicsérnek téged, mondván, hogy jó fiatal vagy, hogy őszintén hiszel Istenben, hogy úgy nézel ki, mint aki hisz Istenben. De ha Isten azt mondja, hogy lehet, hogy még mindig lázadsz Ellene, akkor a külső jó viselkedéseid haszontalanok, bármilyen nagyszerűek is legyenek. Az alapvető probléma még nem lett megoldva – a romlott beállítottságod még nem oldódott fel, és lehet, hogy még mindig lázadsz Isten ellen. Még mindig nagyon messze vagy az üdvösségtől! Mit használ neked csupán a jó viselkedés? Nem csak magadat csapod be vele?

Melyik probléma megoldása létfontosságú most a számotokra? (A romlott beállítottság problémája.) Egyesek azt mondhatják: „Szeretek színes ruhákat viselni, de Isten háza nem kedveli őket, ezért lázadni fogok az ilyen viselkedés ellen.” Nem szükséges – viseld őket, ha szeretnéd. Néhányan azt mondják: „Szeretek púdert és sminket feltenni, és csinosan kinézni, amikor naponta emberekkel találkozom – ez olyan jó!” Amíg van rá időd, ez rendben van. Egyesek azt mondják: „Szeretek ínyenc ételeket enni – szeretem a fűszeres dolgokat és a savanyú dolgokat is.” Amennyiben van rá módod, lehetőséged és szabadidőd, addig kedvedre eheted az ilyen dolgokat. Még ha ezeket a dolgokat kielégítetlenül is hagynád, ha megfékeznéd őket és lázadnál ellenük, a romlott beállítottságod nem oldódna fel. Mi származhat abból, ha megfékeznéd őket? Nagy mennyiségű testi szenvedést viselnél el, a szívedben azonban igencsak megbántva éreznéd magad – és miféle járulékos negatív következményekkel járna ez számodra? Úgy éreznéd, hogy sokat szenvedtél Istenért, hogy elnyerted az igazságot, holott valójában semmid sem lenne, és semmi sem lennél. Lehet, hogy elegánsan, méltóságteljesen és mértékletesen öltözködsz – lehet, hogy testvérnek tűnsz és rendezett vagy –, de ha még akkor sem találod meg az igazságalapelveket, amikor kötelességvégzésre késztetnek, és ha esetleg tovább folytatod a gyülekezet munkájának bomlasztását és megzavarását, akkor megoldódott-e az alapvető problémád? (Nem.) Ezért akárhogy is nézed, a legalapvetőbb Isten szavainak, az igazságnak a megértése és az igazságvalóságba való belépés, valamint a romlott beállítottságod feloldása. Ne pazarold az erőfeszítéseidet néhány jelentéktelen problémára és külső viselkedésekre, rágódva rajtuk és el nem engedve őket, mindig bűntudatot és lekötelezettséget érezve a szívedben, folyton úgy oldva meg ezeket a dolgokat, mintha nagy ügyek lennének. Ebből az következik, hogy a romlott beállítottságod örökké megoldatlan marad. Ha még azt sem tudod, hogy miféle ember vagy, illetve hogy miféle romlott beállítottságod van – ha a legcsekélyebb megértésed sincs ezekről, az nem fogja összezavarni a dolgokat? Amikor megismered a romlott lényegedet, akkor ezek a te kis problémáid nem lesznek többé problémák. Természetesen amint megérted az igazságot és belépsz az igazságvalóságba, valamint képessé válsz az igazságalapelvek szerint cselekedni, fokozatosan megszabadulsz ezektől a kis problémáktól. Úgy van ez, mint a nyugtalan személyiségekkel vagy a lassú emberekkel vagy azzal, hogy valaki beszédes vagy hallgatag – ezek nem problémák. Ezek a személyiség kérdései. Egyesek beszéde tiszta, míg másoké nem; vannak, akik bátrabbak és mernek sok ember előtt beszélni, míg mások kevésbé bátrak és nem mernek beszélni, ha sok ember van körülöttük; néhány ember extrovertált, míg mások introvertáltak. Ezek egyike sem probléma. Mi számít problémának? Az antikrisztusok Istennek ellenálló beállítottsága – ez probléma. Ez a legnagyobb probléma, minden emberi romlottság forrása. Ha feloldod a romlott beállítottság problémáját, akkor semmilyen más probléma nem lesz többé probléma.

Van még kérdés? (Istenem, van egy kérdésem: az igazságra való törekvésemben normális lelki életem van, az igazságszerető és az igazságra törekvő szívem azonban nem olyan nagyszerű. Amikor úgy érzem, hogy rossz az állapotom, akkor néhány napig szorgalmasan törekszem, de amikor ezek a napok elmúlnak, újra ellankadok. Ez az állapot újra és újra előjön, és tudom, hogy ez egy olyan beállítottság, amely idegenkedik az igazságtól, de mégsem tudom a gyökerénél fogva feloldani.) Ezt nem lehet megkerülni – ilyen az ember életbe való belépése. Ha mindig meg szeretnéd oldani ezt a problémát, hibát követsz el. Példaként: néhány nőnek, amikor férjet próbál találni, az a szempontja, hogy nem nagy ügy, ha a férfi csak átlagos külsejű, azonban romantikusnak kell lennie. Emlékeznie kell arra, hogy mikor és hol találkoztak először, a születésnapjára, az évfordulójukra és így tovább. Minden jeles napra emlékeznie kell, és azt sem szabad elfelejtenie, hogy időről időre azt mondja: „Szeretlek, drágám!”, valamint időről időre ajándékot kell vennie neki. A nő próbára fogja tenni: „Melyik napon volt az első randink? Mikor van Valentin-nap?” Gyakran keresik a romantikát és a hozzá hasonló izgalmakat, ha pedig az életük egy kicsit is unalmasabbá válik, akkor megsértődnek miatta és panaszkodnak a férjüknek: „Nézz magadra, te mamlasz. Semmit sem tudsz a romantikáról. Olyan unalmasak veled a napjaim! Az életem tönkrement a te kezeid között!” Talán nincs sok nő, aki ezt a hibát mutatja? Amikor pedig azt mondod, hogy valaki más férje romantikus, hogy tudja, hogyan kell egy nőt elcsábítani, hogy úgy bánik a feleségével, mint egy hercegnővel, ezek a nők elviselhetetlenül féltékenyek lesznek, és azt kívánják, bárcsak megkaparinthatnák maguknak azt a férjet. Egyszerűen nem hajlandóak szokványos, hétköznapi életet élni. Nálad is előfordult már ez a hiba? (Igen.) Ahogyan Isten munkálkodik és embereket ment meg, abban nincs sok felvillanyozó, izgalmas rész, és Ő nem fog meglepetéseket teremteni neked. Szokványos és hétköznapi – ezt jelenti a gyakorlatiasság. Az igazságra való törekvés nem igényel érzelmeket. Ameddig a törekvés ott van a szívedben, és amíg időnként megvizsgálod, hogy az út, amelyen jársz, eltér-e, és vannak-e emberi hiba által okozott tévedések vagy veszteségek az általad végzett kötelességben, és beszélgetsz arról, hogy ez idő alatt a testvéreknek vannak-e olyan új meglátásaik vagy ismereteik a kötelességvégzésről, aminek híján vagy, arról, hogy voltak-e torzulások abban, ahogy Isten szavait felfogod, amikor olvasod őket, arról, hogy voltak-e bennük olyan dolgok, amelyek túlmutatnak rajtad, vagy amelyeket még nem tapasztaltál meg, vagy figyelmen kívül hagytál, és így tovább – amíg minden ilyen út, cél és irány normális és helyes, addig ez elegendő. Amíg az általános irányod helyes, az elegendő. Ne keress izgalmakat, és ne várj meglepetéseket. Senki sem fog meglepni téged. Istenben hinni és az igazságra törekedni ugyanolyan, mint ahogy a normális emberek élik az életüket. Az idő nagy részében meglehetősen eseménytelen, mert ebben a világban élsz, ahol semmi sem természetfeletti, és semmi sem válik el a valós élettől. Ez ennyire eseménytelen. Különbség van azonban az ilyen eseménytelen élet és azok élete között, akik nem hisznek: miközben hiszel Istenben és teszed a kötelességedet, folyamatosan tanulsz a romlott beállítottságodról, folyamatosan kiigazítod és változtatod az Istennel való kapcsolatodat és folyamatosan tanulsz azokról az igazságokról, amelyeket nem értesz, megismerve és elfogadva azokat az igazságokat, amelyeket nem ismersz, illetve nem értesz. Ez a különbség. Már ez is elég nagy különbség – szóval, mi mást kérhetnétek még? Nem történik elég dolog Isten házában, a gyülekezetben és körülötted? Azok a dolgok, amik Isten munkájának kezdetétől mostanáig történtek, elégségesek ahhoz, hogy az emberek elgondolkodjanak rajtuk. A napok olyan gyorsan telnek: tíz, húsz év egy szempillantás alatt eltelik, aztán egy másik szempillantás alatt harminc, ötven év is eltelt. Ez nagyjából megfelel egy ember életének. Milyen más izgalmat kereshetnél még? Ezek a dolgok elég izgalmasak. A körülötted történő összes dolognak lehetővé kell tennie számodra, hogy egyedi dolgokat vegyél észre, felfedezd az igazságot és meglepődj rajta. Ez nem eseménytelen, ugye? (Nem, nem az.) Az igazságra való törekvés nem az izgalmak kereséséről szól. Így van ez azoknál az embereknél, akik a normális emberi mivoltukban élnek ebben az anyagi világban. Ne keresd az izgalmat – az izgalom és az érzés keresése az, amit a túl sok szabadidővel rendelkező emberek csinálnak. A kötelességeik végzése, valamint az igazságra való törekvés során az embereknek minden nap új leckéket kell megtanulniuk. Egyesek azt fogják mondani: „Akkor én miért nem tanulok?” Nos, lehet, hogy te lassabban haladsz; ha minden hónapban tanulsz valamit, az elég. Amíg haladsz és az igazságra törekszel, addig lesz mit felmutatnod. Megoldotta a problémát ez a beszélgetés? (Megoldotta.) Hogyan? Mely szavak oldották meg? (Abban az értelemben oldódott meg, hogy tudom, hogy az Istenbe vetett hitemben a törekvéseim mögött álló szempontok nem gyakorlatiasak – az enyém nem pragmatikus törekvési mód. Mindig izgalomra törekszem, mindig arra törekszem, hogy érezzek dolgokat, Istent pedig csak elképzelésekkel és képzelődésekkel kezelem, semmi többel, tisztes távolságot tartó kapcsolatot tartok fenn Vele, de figyelmen kívül hagyom, hogy az embereknek lesznek gyengeségeik az életbe való belépésük során, és úgy fognak növekedni, ahogy fognak, és hogy mindenféle körülményekkel fognak szembesülni. Ez normális.) Helyesen értetted meg. Amikor semmilyen körülmény nem áll elő, az embereknek úgy kell tenniük a kötelességeiket, ahogyan kell, és továbbra is úgy kell törekedniük, ahogyan kell. Ne keress izgalmakat vagy azt, hogy dolgokat érezz; ne légy túlérzékeny és ne mond: „Miért vagyok ma rossz hangulatban? Ó, a kapcsolatom Istennel távoli – gyorsan imádkozni fogok!” Nincs szükség ilyen túlérzékenységre. Istent nem érdekli; Ő nem foglalkozik az ilyen jelentéktelen dolgaiddal! Lehet, hogy azt mondod: „Napok óta nem imádkoztam, de amikor cselekszem, gyakran keresem Istent a szívemben és Istent félő szívet tartok fenn.” Ezzel nincs semmi probléma. Egyesek azt fogják mondani: „Ó, annyira lefoglaltak a kötelességeim, hogy már napok óta nem olvastam Isten szavait.” Nem mentél végig ezen a folyamaton – figyelmen kívül hagytad –, a kötelességvégzésed során azonban sok problémát fedeztél fel, feltártál valamit a romlott beállítottságodból és meghallgattad mások közösségvállalását ebben az időszakban, ami nagyon építő volt számodra. Hát nem valódi nyereség ez? Nem azért olvasod Isten szavait, hogy megértsd az igazságot és elnyerd azt? Mi értelme ragaszkodni ahhoz, hogy ezt egy bizonyos úton vagy módon tedd? Rendben van. Itt befejezzük a mai beszélgetést. Viszontlátásra! (Köszönöm, Istenem, és viszontlátásra!)

2020. május 30.