B. Isten mindenhatóságának megvetése

Hogyan tekintenek az antikrisztusok Isten mindenhatóságára? Méltán mondhatjuk, hogy egy antikrisztus számára a „mindenhatóság” nagyon érzelmes szó, olyan, amely serkentheti az ambícióit és a vágyait. Ez azért van, mert nagyon szeretne ilyen ember lenni. Mindenható, korlátlan hatalmú és mindenütt jelenlévő, mindenre képes, mindenhez értő, aki képes bármit megtenni – ha valaki elnyerné ezt a képességet, ha rendelkezne ezzel a képességgel, akkor minden gyerekjáték lenne számára. Senkitől sem kellene félnie; övé lenne a legnagyobb hatalom, a legmagasabb státusz, és képes lenne mások felett uralkodni. Korlátlan hatalma lenne, hogy másokat irányítson és manipuláljon. Ez messze meghaladja egy antikrisztus hatókörét és elárulja ambícióit, vágyait és valódi arcát. Ennek része az is, hogy az „Isten mindenhatósága” kifejezés mindenféle képzelődéssel, kíváncsisággal és elképzeléssel tölti el. Egy másik része pedig az, hogy a Benne való hit által betekintést szeretne nyerni Isten mindenhatóságába, hogy tágíthassa saját látókörét, hogy éleslátóbbá váljon és kielégíthesse kíváncsiságát. Egy másik része még az is, hogy arra is törekszik, hogy korlátlan hatalommal bírjon, hogy ezrek imádják, hogy egyre több ember boruljon le előtte és tartson fenn helyet számára a szívében. Van tehát az antikrisztusoknak valódi ismeretük Isten mindenhatóságáról? Van benne valódi hitük? Ismét ugyanaz a helyzet, mint Isten igazságos természetével – az antikrisztusok nem csupán elképzelésekkel, homályos és üres képzelődésekkel vannak tele, amelyek nem egyeznek a tényekkel, hanem mély kétségeket is táplálnak Isten mindenhatóságával kapcsolatban. Kételkednek; nem hisznek benne: „Mindenhatóság? Hol van bárki is ezen a világon, aki mindenható? Hol van valaki, aki mindenütt jelen van és korlátlan hatalommal bír? Nincs ilyen ember! A világon sok nagyszerű és híres ember van, és rengeteg paranormális képességekkel rendelkező ember: például próféták, meg mindenféle asztrológusok és jövendőmondók, és még ők sem bírnak korlátlan hatalommal. »Isten mindenhatósága« mögé még mindig kérdőjelet kell tenni, alaposan kell kutatni.” Egy antikrisztus számára tehát Isten mindenhatóság-lényege nem létezik, mivel, így hiszi: „Nem tudom elképzelni, sem megérteni, hogyan lehet isten mindenható, ezért az ő »mindenhatósága« nem létezik. Nem ismerem el. Valójában mennyire nagyszerűek isten képességei és adottságai? Senki, sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben nem látta, és nem is fogja látni őket.” Az antikrisztusok folyamatosan kételkednek és bizonytalanok a szívükben, ezért minden, ami az egyházban és a testvérekkel történik, a kutatásuk tárgyává válik és hatókörébe kerül. Mit kutatnak? Azt kutatják minden felmerülő dologban, mindenben, ami egy csoporton belül vagy egy emberrel történik, hogy mit tett Isten, hogyan munkálkodott, vannak-e benne jelek és csodák, vannak-e benne friss és egyedi események, amelyek túlmutatnak az emberi képzelet határain, vagy túlmutatnak az emberi képességeken és lehetőségeken. Emellett azt kutatják, hogy valamelyik testvér beszélt-e olyan tapasztalatról, hogy Isten olyan munkát végzett benne, ami meghaladja az ember várakozásait. Egy példa erre az lenne, ha egy lány – mint a népmesében – előjönne egy folyami csiga házából és lakomát rendezne nekik, amikor a legéhesebbek. Egy másik az lenne, ha a semmiből arany jelenne meg a házukban, amikor éppen pénzszűkében vannak, vagy ha az üldözőik hirtelen megvakulnának, nem látnának semmit, amikor üldözik őket, majd leszállna egy angyal és ezt mondaná nekik: „Ne félj, gyermekem, itt vagyok, hogy segítsek neked.” Megint másik példa az lenne, hogy olyankor, amikor a testvérek durva veréseket és kegyetlen kínzásokat szenvedtek, isten nagy fénye leragyogott volna és megvakította volna az elkövetők szemét, akik a földön fetrengve könyörögtek volna kegyelemért, és soha többé nem merték volna megverni a testvéreket, mivel isten bosszút állt volna értük; vagy amikor olvasták Isten szavait, de nem tudták megérteni őket, bármennyire is próbálták, és éppen elaludtak volna, láttak volna egy alakot a homályban, aki azt mondta volna nekik: „Ne aludjatok; ébredjetek – itt van, amit a szavaim jelentenek”; vagy amikor valami történt, és éppen hibázni készültek, egy erőteljes, belső dorgálás és fegyelmezés figyelmeztette volna őket, hogy rossz lenne azt tenni, és ezt lenne helyes tenni. Ha ezek közül bármelyik, amit a hétköznapi emberek nem tapasztalhatnak meg, és amire nem képesek, megtörténne a gyülekezetben, Isten házában, bárkivel, aki Istent követi, az elegendő lenne annak bizonyítására, hogy Isten mindenható. Ha nem történnek ilyen dolgok, vagy ha meglehetősen ritkán történnek, illetve ha történnek is, az akkor is csak szóbeszéd, így pedig a tényszerűségük és hitelességük nagymértékben sérül, akkor vajon Isten mindenhatósága tény, vagy nem az? Rendelkezik-e Isten a mindenhatóság lényegével vagy nem? Egy antikrisztus a szívében kérdőjeleket tesz e gondolatok mögé.

Az antikrisztusok örökké ezeket a jeleket, csodákat és paranormális erőket hajszolják, miközben Isten munkálkodik, beszél és megmenti az embert. Olyan dolgokat hajszolnak, amelyek nem egyeznek a valósággal, illetve a tényekkel. Ezeknek a dolgoknak, amelyeket hajszolnak, egyáltalán semmi közük Isten embert megmentő munkájához, az igazsághoz vagy az ember beállítottságának megváltoztatásához. Ennek ellenére hajlamosak arra, hogy ezeket hajszolják. Tele vannak Isten mindenhatósága iránti kíváncsisággal. Az imáikban gyakran ezt kérik Istentől: „Ó, istenem, felfednéd nekem a te mindenhatóságodat? Ó, istenem, nem vagy mindenható? Ha az vagy, akkor arra kérlek, hogy oldd meg ezt az ügyet a számomra. Istenem, ha te mindenható, korlátlan hatalmú és mindenütt jelenlévő vagy, könyörgöm, segíts rajtam, mert most kihívásokkal nézek szembe. Istenem, ha te mindenható vagy, könyörgöm neked, vedd el a betegségeket a testemből, távolítsd el a körülményeket, amelyekkel szembesülök, és segíts elhárítani a veszélyt. Istenem, ha mindenható vagy, könyörgöm neked, hogy a kötelességem végzése közben egyik napról a másikra tegyél okossá, ügyessé és tehetségessé, hogy tanulás nélkül is elsajátíthassam a szakmai ismereteket, szakértővé váljak és különbözzek másoktól. Ó, istenem, ha te mindenható vagy, kérlek téged, büntesd meg és torold meg azokat, akik becsmérlik és kigúnyolják a beléd vetett hitemet. Vakítsd meg a szemüket és tedd őket süketté, a fejüket sebek borítsák, a talpukból pedig genny szivárogjon. Pusztuljanak el, mint a kutyák. Istenem, ha te mindenható vagy, könyörgöm neked, hadd lássam a te mindenhatóságodat.” Isten annyi szót szólt és annyi munkát végzett, az antikrisztusok mégis szemet hunynak felette és félresöprik; soha nem szívlelik meg Isten szavait, nem szívlelik meg és nem veszik komolyan sem az Ő munkáját, sem az ember megmentésére irányuló fontos munkájának egyetlen lépését sem. Ehelyett hajlamosak arra, hogy jeleket és csodákat kérjenek, azt, hogy Isten csodákat tegyen a munkája közepette, azt kérik, hogy Isten olyan különleges dolgokat tegyen, amelyek felnyitják a szemüket és kielégítik a kíváncsiságukat, hogy bizonyítsa az Ő létezését, hogy bizonyítsa, hogy Ő mindenható. Ami még nevetségesebb, hogy az antikrisztusok még imádságban is így folyamodnak Istenhez: „Ó, istenem, nem láthatlak téged, ezért a hitem kicsi. Kérlek téged, fedd fel előttem a valódi személyedet, még ha csak álmomban is – arra kérlek, fedd fel előttem a mindenhatóságodat, hogy hinni tudjak benned, és biztosan higgyek a létezésedben. Ha nem teszed meg, akkor a beléd vetett hitemben mindig aggályaim lesznek.” Nem képesek látni Isten létezését, illetve felismerni az Ő lényegét és természetét a munkája és szavai közepette, hanem azt akarják, hogy további, az ember számára elképzelhetetlen dolgokat tegyen, hogy megerősítse őket és megalapozza a hitüket. Isten sok szót szólt és sok munkát végzett, de bármennyire is gyakorlatiasak a szavai, bármennyire is építőek az Általa mondott igazságok az emberek számára, bármennyire sürgősen meg kell érteniük azokat, az antikrisztusokat nem érdeklik, és nem veszik a szívükre azokat. Valójában minél többet beszél Isten, minél konkrétabb munkát végez, annál inkább taszítja őket, annál ingerlékenyebbnek és ellenállóbbnak érzik magukat. Sőt, még Isten elítélése és káromlása is felmerül bennük; zúgolódni fognak Ellene: „Vajon a te mindenhatóságod van ezekben a szavakban? Ez minden, amit teszel – szavakat mondasz ki? Ha nem beszélnél, akkor nem lennél mindenható? Ha mindenható vagy, akkor ne beszélj. Ne használd a beszédet vagy az igazságról való közlést és az ember igazsággal való ellátását arra, hogy képessé tegyél minket az élet elnyerésére és a beállítottságbeli változás elérésére. Ha egyik napról a másikra mindannyiunkat angyalokká, a te hírnökeiddé változtatnál – na, az mindenhatóság lenne!” Ahogy Isten kimondja a szavait és végzi a munkáját, az antikrisztusok természete apránként, minden rejtegetés nélkül feltárul és lelepleződik, és az igazságtól idegenkedő és annak ellenálló lényegük szintén teljesen feltárul. Az antikrisztusok beállítottságát, amely megveti Isten identitását és lényegét, apránként, az idő múlásával, valamint azzal a szüntelen, előrehaladó fejlődéssel, amit Isten az Ő munkájában véghez visz, szintén leleplezik és feltárják. Az antikrisztusok homályos dolgokat hajszolnak; a jelek és csodák látványát hajszolják – és ezen ambíció és vágy által vezérelve, amely nem felel meg a valóságnak, napvilágra kerül az igazságtól idegenkedő és azt gyűlölő természetük. Ellenben azok, akik igazán a valóságra és az igazságra törekszenek, akik hisznek a pozitív dolgokban és szeretik azokat, látják Isten mindenhatóságát az Ő munkájának és szavainak folyamatában – és ezek az emberek pontosan azt láthatják, azt nyerhetik el és azt ismerhetik meg, amit az antikrisztusok örökre képtelenek megismerni és képtelenek elnyerni. Az antikrisztusok úgy hiszik, hogy ahhoz, hogy az emberek elnyerjék az életet Istentől, jelekre és csodákra van szükség; úgy hiszik, hogy jelek és csodák nélkül, egyedül Isten szavaiból lehetetlen elnyerni az életet és igazságot, és ezáltal lehetetlenség elérni a beállítottságbeli változást és az üdvösséget. Egy antikrisztus számára ez örökkévaló lehetetlenség – nem állja meg a helyét. Ezért várnak és imádkoznak fáradhatatlanul, abban a reményben, hogy Isten jeleket és csodákat tár majd fel számukra, és csodálatos dolgokat tesz – ha pedig nem teszi, akkor az Ő mindenhatósága nem létezik. E mögött az a burkolt célzás áll, hogy ha Isten mindenhatósága nem létezik, akkor Isten biztosan nem létezik. Ez az antikrisztusok logikája. Elítélik Isten igazságosságát és elítélik az Ő mindenhatóságát.

Mialatt Isten megmenti az embereket, az antikrisztusok teljesen közömbösek az Ő szavai, különböző követelményei, valamint az Ő szándékai iránt. Szívük legmélyéről ellenállnak ezeknek a dolgoknak és idegenkednek tőlük. Ami őket érdekli, az nem az összes pozitív dolog valósága, nem is az üdvösség és a tökéletességre jutás, amit az ember az igazságra törekedés és az Isten vezényléseinek való alávetettség eredményeként érhet el. Akkor hát mi érdekli őket? Az érdekli őket, hogy isten jeleket és csodákat fedjen fel és csodálatos dolgokat tegyen, hogy láthassák, és ezáltal betekintést nyerjenek, és lehetővé tegye számukra, hogy figyelemre méltó emberekké, szuperemberekké, különleges erőkkel rendelkező emberekké, rendkívüli emberekké váljanak. Isten mindenhatósága által meg akarnak szabadulni az olyan megnevezésektől, identitásoktól és státuszoktól, mint a hétköznapi emberek, a közönséges emberek és a romlott emberek. Ezért bármilyen elképzelések vagy problémák adódnak számukra Isten munkájának közepette, nem keresik az igazságot azok megoldására. Nem csupán arra képtelenek, hogy megértsék az igazságot, illetve hogy beállítottságbeli változást érjenek el – nem, még ítéletet is mondanak Isten felett, elítélik Őt és ellenállnak Neki mindazért, amit Ő tesz, és ami nem felel meg az elképzeléseiknek. Az antikrisztusok szemében az Isten által végzett összes gyakorlati munka az, amit nem ismernek el – ez az, amit elítélnek. Végül ezek a nézetek és ezek az Istenről alkotott meghatározások vezetik őket arra, hogy teljes mértékben tagadják Isten lényegének létezését a szívükben, és még inkább elítéljék, bemocskolják és káromolják Isten lényegének létezését. Ez azért van, mert az Istenbe vetett hitük azon az alapon nyugszik, hogy isten mindenható, hogy isten majd orvosolja sérelmeiket, bosszút áll értük, hogy értük legyőzi mindazokat, akiket gyűlölnek és lenéznek – hogy isten majd eleget tesz a vágyaiknak és ambícióiknak. Ez az Istenbe vetett hitük alapja. A jelenbe érve azonban ezek a gonosz emberek most már látják, hogy ilyen isten nem létezik, és hogy nincs lehetőség arra, hogy Isten bármit is megtegyen értük. Az ő szemszögükből számukra ez meglehetősen kedvezőtlen helyzet – ez rettenetes. Így, miután sok mindent megtapasztaltak, az Istennel kapcsolatos aggályaik és kételyeik egyre erősödnek, míg végül elhatározzák, hogy elhagyják Istent és az Ő házát, hogy a világot hajszolják, gonosz irányzatokat kövessenek és a Sátán ölelésébe vessék magukat. Így végződnek a dolgok az ilyen emberek számára. Abból a hozzáállásból ítélve, amelyet az antikrisztusok Isten igazságos természetével és az Ő mindenhatóságával szemben tanúsítanak, az antikrisztusok valójában álhívők. Az Istenbe vetett hit legcsekélyebb mértéke sincs meg bennük, sem az Isten cselekedeteinek való alávetettség vagy elfogadás legcsekélyebb mértéke. Ami a pozitív dolgokat és az igazságot illeti, azok taszítják őket, és ellenállnak azoknak. Ezért, bárhonnan is nézzük, az antikrisztusok álhívő lényege valóban létezik. Ez nem olyasmi, amit mások erőszakolnak rájuk, és nem bolhából csinálnak elefántot – ezt a lényegüket mindazok a nézetek és hozzáállások határozzák meg, amiket olyankor fednek fel, amikor valami történik velük.

Az antikrisztusok évekig hisznek Istenben anélkül, hogy képesek lennének belátni azt a tényt, hogy Isten szuverén az ember sorsa felett. Nem képesek megérteni ezt a tényt. Nem tudnak megérteni egy tényt, habár az a szemük előtt van – nem vakság ez? Isten igazságos természete és az Ő mindenhatósága gyakran feltárul a gyülekezet munkájában, az Ő választott népében és mindenféle dologban, ami történik. Ő hagyja, hogy az emberek mindenütt lássák ezeket a dolgokat – az antikrisztusok azonban, vakok lévén, nem látják őket. Amikor az antikrisztusok sok éven át követték Istent, akkor ezt a közismert mondatot fogják mondani: „Annyi éven át hittem istenben, és mit nyertem?” Úgy tűnik, hogy tényleg nem nyertek semmit. Isten az életét adta az emberért, de az antikrisztusok semmit sem nyertek. Hát nem szánalomra méltó? Valóban az! Az antikrisztusok e mondata olyan jól szemlélteti a problémát. Mindenki, aki hallja Isten szavait és megtapasztalja az Ő munkáját, aki elfogadja életének az Ő szavait, ezt mondaná: „Annyi éven át hittünk Istenben, és annyi mindent nyertünk Tőle. Nem csupán kegyelmet és áldásokat, az Ő oltalmát és az Ő irgalmát – hanem ami ennél is fontosabb, hogy annyi igazságot értettünk meg és nyertünk Istentől. Az emberek hasonlatosságával, méltósággal élünk. Tudjuk, hogyan viselkedjünk. Nagyon sokkal tartozunk Istennek. Ahhoz az árhoz képest, amit Ő fizet, ahhoz képest, amit értünk tesz, a mi kis nehézségeink még csak említésre sem méltók. Az embernek viszonoznia kellene Isten szeretetét.” Az antikrisztusok azonban éppen az ellenkezői ennek. Ezt mondják: „Isten munkálkodott az elmúlt években, hogy lehet tehát, hogy nem nyertem semmit? Mindannyian azt mondjátok, hogy nyertetek ezt-azt, ilyen vagy olyan tapasztalatotok van – de vajon jóllakatnak titeket ezek a tapasztalatok? Mit érnek ezek a tapasztalatok? Ugye az áldásokhoz, a kegyelemhez, a jelek és csodák látásához képest ezek egyáltalán nem érdemesek említésre? Ezért érzem úgy, hogy a sok év alatt, amíg istenben hittem, nem nyertem semmit. A szenvedés mellett, amit elviseltem, amellett, amiről lemondtam és amit feláldoztam istenért, az elnyert dolgok egyáltalán nem érték meg! Mi az igazság, ha nem csupán néhány kijelentés és elmélet? Micsoda, ha nem néhány doktrína? Hallottam ezeket a szavakat, ezeket az igazságokat, és nem érzem úgy, hogy valami monumentális változás ment volna végbe bennem! Először is, az elmém nem olyan fürge, amikor a dolgokon gondolkodom. Ráadásul öregszem, és az egészségem sem lett jobb annál, mint amilyen korábban volt. A hajam ősz, több ránc van az arcomon – még néhány fogam is kihullott, és nem nőttek helyükbe újak. Isten azt mondja, hogy akik üdvözülnek, olyanok, mint a friss, élénk gyermekek, én pedig itt vagyok, egy vén csontkollekció, egy öregember arcával. Nem változtam gyermekké. Isten szavai szerint az ősz hajú idős emberek hollóhajú fiatalokká változhatnak. Hogy lehet, hogy én nem változtam meg? Isten azt mondja, hogy ő teljesen átváltoztatja az embereket, de velem ez nem történt meg; nem váltam új emberré. Még mindig én vagyok, és amikor dolgok történnek velem, még mindig egyedül kell kitalálnom, hogyan kezeljem őket. A testi nehézségeim is egyre szaporodnak – gyakran vagyok gyenge és negatív. Mi több, a memóriám is romlott az elmúlt két évben. Olyan sokat olvasom isten szavait, de nem erősítette meg a memóriámat. Nem adhatna isten az embereknek egy kis különleges képességet, olyat, amely megóvja a testüket az öregedéstől? Úgy érzem, jelenleg a legnagyobb probléma az, hogy az emberek teljesen átalakuljanak; úgy tűnik, hogy az igazság nem képes megoldani ezt a problémát. Ha isten mondana valamit, ami valóban képes lenne valakit új emberré változtatni, egy ragyogó angyal megjelenésével, aki testetlenné tud válni, aki át tud menni szilárd falakon, aki üldöztetés és veszély esetén képes kimondani egy varázsigét és eltűnni és örökre megfoghatatlan maradni – ha isten szavait gyakran olvasva az emberek haja nem őszülne meg, arcuk nem ráncosodna, és új fogak nőnének a kihullottak helyére, az nagyszerű lenne! Ilyen teljesen átalakulni! Ha isten megtenné ezeket a dolgokat, akkor minden fenntartás nélkül elhinném, hogy ő isten. Ha folytatja az igazságról való beszédet és annak hirdetését, akkor a hitem hamarosan megkopik; hamarosan nem leszek képes tovább hinni, és talán nem leszek képes többé a kötelességemet végezni. Nem akarom majd.” Az alatt az idő alatt, amíg egy antikrisztus követi Istent, gyakran felmerül a szívében ez vagy az a követelés Tőle, és gyakran mindenféle kételyek és szigorú követelések merülnek fel az elképzeléseiben, a környezetére és a személyes vágyaira adott válaszul pedig mindenféle furcsa gondolatok jutnak eszébe. Van azonban egy dolog: nem tudják megérteni azokat a szavakat, amelyeket Isten szól, és nem látják azt a tényt, hogy Isten azért munkálkodik, hogy megmentse az embert, azt pedig még kevésbé tudják megérteni, hogy minden, amit Isten tesz, az ember megmentésére irányul, hogy mindez arra szolgál, hogy az ember képes legyen beállítottságbeli változást elérni. Ahogy tehát tovább hisznek, elveszítik a lendületüket; ahogy tovább hisznek, a szívükben feltámad a negativitás és a reményvesztettség érzése, és olyan érzéseik és gondolataik vannak, hogy visszavonulnak, feladják. Ami Isten lényegét illeti, felejtsd el, hogy hinni fognak benne, elismerik, vagy elfogadják – ahogy tovább hisznek, még azzal sem törődnek, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. Ezért van az, hogy amikor beszélgetés közben azt mondod, hogy valami Isten igazsága, mindenhatósága és szuverenitása, hogy az embereknek alá kell vetniük magukat neki és meg kell ismerniük, az antikrisztusok kifelé nem szólnak majd egy szót sem – egyáltalán semmilyen véleményt nem fejeznek majd ki. Belül azonban viszolygás támad majd bennük. Nem akarnak majd hallgatni; nem lesznek hajlandók meghallgatni; néhányan közülük egyszerűen csak felállnak és távoznak majd. Amikor mindenki prédikációkat hallgat, amikor mások Isten szavairól beszélgetnek, amikor a testvérek nagy buzgalommal beszélnek a tapasztalati tanúságtételükről – mit csinálnak az antikrisztusok? Teát isznak, magazinokat olvasnak, a telefonjukkal játszanak, tétlenül pletykálkodnak. És azzal, hogy ezekkel a csendes cselekedetekkel tiltakoznak és ellenállnak, a viselkedésükkel azt igyekeznek megerősíteni, hogy minden, amit Isten tesz, haszontalan: „Ti csak racionalizálni próbáljátok a dolgokat, becsapjátok magatokat – isten és az igazság egyszerűen nem létezik, és egyszerűen lehetetlen, hogy az emberiséget megmentse isten!” Az ő szemükben mindenki, aki hisz az igazságban, aláveti magát Istennek és hisz abban a tényben, hogy Isten meg tudja menteni az emberiséget, bolond – mind agyatlanok, és mindannyiukat átverték. Abban hisznek, hogy az ember sorsa a saját kezében van, hogy nem hagyhatja, hogy mások vezényeljék le neki, hogy az emberek nem bábok, hanem van eszük és képesek önállóan gondolkodni a problémákról – és ha valaki még a saját sorsát sem képes irányítani, akkor az egy selejtes, alsóbbrendű ember. Tehát történjék bármi is, nem hajlandóak átadni a sorsukat Istennek, hogy Ő irányítsa azt. Ez az antikrisztusok hozzáállása mindenhez, amit Isten tesz. Az elejétől a végéig szemlélők és álhívők maradnak, akik a Sátán szolgáinak szerepét játsszák. Ingyenélők és bajkeverők – gonosztevők, akik belopakodtak.