Mielőtt elkezdjük a mai összejövetelünket, meghallgatunk egy párbeszédet. Két ember társalog. Az első azt mondja: „Ha engem megmetszenének, a testvérek nem akarnák végezni többé a kötelességeiket.” A második azt mondja: „Nem akarnák a kötelességeiket végezni? Nagy ügy. Ha engem elbocsátanának, a testvérek negatívvá és gyengévé válnának.” Látva, hogy túltettek rajta, az első ezt mondja: „Ha felhagynék a hittel, a testvérek, ahol vagyok, mind követnének engem.” Ezt hallva a második így szól: „Nos, akkor te erősebb jelenléttel bírsz, mint én. Ennek ellenére, ha engem eltakarítanának, a gyülekezetünkben sokan felhagynának a hittel. Mit gondolsz erről? Az én jelenlétem erősebb, mint a tiéd, nem igaz?” Érted, hogy mit mondanak ebben a beszélgetésben? Min versengenek ők ketten? (Azon versengenek, hogy ki tud jobban embereket megnyerni, ki képes jobban arra, hogy önálló királyságot alapítson; azt nézik, hogy melyikük rafináltabb egy kicsit a másiknál.) Azon versengenek, hogy ki a rafináltabb, ki a rátermettebb, kinek jobb a képessége, és melyikük nyert meg több embert. Vajon azon versengenek, hogy melyikük rendelkezik több igazságvalósággal? Hogy melyikük bír több emberi mivolttal? Azon, hogy melyikük érti jobban az igazságot? (Nem. Azon versengenek, hogy melyikük védelmére sietnének többen, ha elbocsátanák őket, vagy ha eltakarítanák őket.) Miféle képesség az, amiért versengenek? Azért versenyeznek, hogy kinek van nagyobb képessége az emberek irányítására, tőrbe csalására és félrevezetésére. Tippelj, miféle emberek ezek ketten? (Mindketten antikrisztusok.) Mik ők? Vajon ők ketten nem gonosz emberek, nem egy zsarnoki páros? (De igen.) Világosan látszik, hogy gonosz emberek párosáról van szó – szemtelenül versengenek azon, hogy melyiküknek van nagyobb képessége a gonoszság elkövetésére, hogy ki tudja jobban félrevezetni és irányítani az embereket, ki képes jobban megnyerni az embereket, ki tud jobban versenyezni Istennel az Ő választott népéért. Amelyikük több embert tud irányítani, annak nagyobb a képessége. Ez az, amiért versengenek. Mondd meg Nekem, vannak-e olyan antikrisztusok, akik így versengenek egymással? (Vannak.) Nyilvánosan teszik ezt, vagy titokban versengenek egymással? (Titokban.) Tehát, létezik-e a történetben szereplő két ember közötti beszélgetés tartalma? Valóságos? (Igen, létezik és valós is.) Tekintettel arra, hogy titokban versengenek egymással, vajon nyíltan kimondanák ezeket a dolgokat? Az antikrisztusok túlnyomó többsége ravasz és elvetemült; nem mondanák ki ezt nyilvánosan vagy közvetlenül, hogy ne adjanak muníciót az embereknek maguk ellen. Ám titokban így gondolkodnak, és valójában ez az, amit tesznek. Bárhogyan is próbálnak elfedni, elrejteni a dolgokat és bárhogyan is próbálják álcázni önmagukat, az antikrisztusi és rosszindulatú természetüket nem lehet elfedni. Minden bizonnyal fel lesz fedve. Lehet, hogy nem mondanak ki semmit hangosan, és nincs semmi nyilvánvaló, amit mások hallhatnának, de a legcsekélyebb rejtegetés, kétértelműség, rejtőzködés vagy titkolózás nélkül cselekszenek. Nem cselekszenek az emberek háta mögött sem, még kevésbé tesznek engedményeket. Semmiféle kétértelműség vagy hanyagság nincs az arra irányuló viselkedésükben és tetteikben, hogy az embereket tőrbe csalják, félrevezessék, irányítsák, és létrehozzanak egy önálló királyságot. Nyíltan szegülnek szembe Istennel, és nyíltan ejtik csapdába és vezetik félre az embereket. Abban reménykednek, hogy ha megmetszenék őket, akkor sok testvér kelne a védelmükre, szembeszegülnének Istennel és az Ő házával, negatívvá válnának és lazsálnának, és nem végeznék a kötelességeiket. Ez örömet szerezne nekik és teljesítené a kívánságukat. Ha elbocsátják őket, akkor kétségbeesetten remélik, hogy sokan negatívvá válnak, hogy kiállnak mellettük, a védelmükre kelnek, a háttérben pedig magyarázatokat és érveket hoznak fel az érdekükben. Kétségbeesetten várják, hogy az emberek számot adjanak az érdemeikről, hogy megvédjék az igazukat – sőt, hogy még Isten házának intézkedései felett is ítélkezzenek és elítéljék azokat, hogy titokban, a szívük mélyén Isten ellen forduljanak, megtagadva az Ő igazságosságát, és tagadva, hogy mindaz, amit Ő mond és tesz, az igazság, hogy ezek mind pozitív dolgok. Ha pedig már nem hisznek, akkor kétségbeesetten akarják, hogy mindenki kövesse őket a hitetlenségben, hogy velük együtt távozzon, hogy a követőikké váljon; kétségbeesetten akarják, hogy mindenki tagadja, hogy Isten az igazság, és azt higgye, hogy náluk van az igazság, hogy minden, amit tesznek, helyes, és hogy ők meg tudják változtatni az embereket és meg tudják menteni őket. Ha a gyülekezet eltakarítja vagy kiiktatja őket, mert gonosz dolgokat tesznek, akkor kétségbeesetten várják, hogy sokan megtagadják Isten létezését és visszatérjenek a világba, ahol olyan emberekké válnak, akik nem hisznek. Ez örömmel töltené el őket. Helyreállítaná a szívükben az egyensúlyt, és felszabadulás lenne számukra. Kiket képviselnek a sátáni beállítottság e feltárulásai, ezek a viselkedések, ezek a lényegek, sőt ezek a bonyolult, részletes eszmék és gondolatok? Vajon igazi testvérek ezek az emberek? Van igaz hitük Istenben? Igazán alávetik magukat Istennek? Van bennük akár csak egy kis istenfélelem is? (Nincs.) Ebből látható, hogy az antikrisztusok lényegüknél fogva ellenségesek Istennel szemben, és Isten ellenségei. Pontos ez az állítás? Ez az igazság? (Pontos, és ez az igazság.) Száz százalékban így állnak a dolgok. Ez az állítás az igazság, egy kicsit sem kevesebb annál, mivel tény, örökké változatlan tény. Így gondolkodnak az antikrisztusok, és ez az, amit tesznek. Minden tettüket és cselekedetüket a személyes ambícióik és vágyaik vezérlik, és az antikrisztusok természete vezérli és ösztönzi őket. Akkor hát meg lehet-e menteni az olyan embereket, mint az antikrisztusok? (Nem lehet.) Minden lépésnél ellenségesek Istennel szemben, minden lépésnél ellenségesek az igazsággal szemben. Fellázadnak bárki ellen, aki meglátásuk szerint árt az érdekeiknek, bárki ellen, aki csorbítja a hírnevüket, megfosztva őket vágyaiktól és ambícióiktól, az áldásra való reményüktől, és az ellenségeik lesznek – függetlenül attól, hogy amit tettek, helyes volt-e vagy helytelen. Ez az antikrisztusok természete. Ezért van az, hogy függetlenül attól, hogy az ilyen emberek antikrisztusként milyen rossz és gonosz dolgokat tettek, vagy milyen dolgokat tettek, amik ellentétesek Isten házának alapelveivel és munkarendjével, nem fogják megengedni másoknak, hogy megmetsszék őket, illetve hogy leleplezzék és kezeljék őket. Amint ezek a dolgok rájuk nehezednek, nem csupán nem vetik majd alá magukat nekik és nem fogadják el őket, illetve nem ismerik el, hogy amit tettek, az gonosz tett volt – nem, koholt ellenvádakat fognak kitalálni, és bármilyen szükséges eszközzel megpróbálják helyreállítani a jó hírnevüket. Minden rendelkezésükre álló eszközzel megpróbálják majd a bűneiket, a hibáikat valaki más nyakába varrni, és semmi felelősséget nem vállalnak magukra. Ezen túlmenően pedig a legnagyobb kívánságuk az, hogy becsapják és félrevezessék az embereket, hogy mentségeket keressenek a gonosz tetteikre és érveljenek a védelmükben, és hogy minél többen álljanak ki és szólaljanak fel az érdekükben. Legjobban ezt szeretnék látni.

Itt befejezzük a történetünket. Jól tippeltetek: azok ketten valóban antikrisztusok. Csak az antikrisztusok képesek ilyen beszélgetést folytatni, ilyen dolgoknak hangot adni, és ilyen dolgokat kívánni. A normális, romlott embereknek lehet, hogy időről időre támad néhány ilyen gondolatuk, de amikor valóban történik velük valami, akkor visszatérnek Isten színe elé keresni és imádkozni. Lassanként eljutnak oda, hogy alávessék magukat. Mindazok, akik igaz hívők, mindazok, akiknek van lelkiismeretük és értelmük, valamennyire Istent félő szívvel fognak rendelkezni, amikor megmetszik vagy elbocsátják őket. Lesz bennük egyfajta alávetett hozzáállás, hajlandóság az alávetettségre. Nem akarnak Istennel szemben állni, ellenségesen viszonyulni Hozzá. Így kellene viselkednie egy hétköznapi, romlott beállítottságú embernek. Egy antikrisztus azonban ezek közül semmivel nem rendelkezik. Bármennyi prédikációt is hall, nem fogja elengedni a vágyait, és nem fogja elengedni az olyan ambícióit, mint az emberek irányítása, megnyerése és félrevezetése. Mi több, ezek a dolgok egyáltalán nem fogyatkoznak majd; ahogy telik az idő és változnak a körülmények, az ambíciói és vágyai még rosszabbá, még inkább felfuvalkodottá válnak. Ez a radikális különbség az antikrisztusok és a hétköznapi, romlott emberek természetlényege között.

Az imént befejeztük az antikrisztusok különféle megnyilvánulásairól szóló kilencedik tétellel kapcsolatos beszélgetésünket. Ezúttal a tízes tételről fogunk beszélgetni: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit. Megvetni az igazságot, szemtelenül semmibe venni az alapelveket, és figyelmen kívül hagyni Isten házának intézkedéseit – ezek közül bármelyik önmagában is elég súlyos lenne, és egyik sem egy hétköznapi, romlott beállítottság feltárulása. Bármelyikből látható, hogy az antikrisztusok lényege, amelyet felölelnek, ádázságot és elvetemültséget hordoz magában. Ez a két nyilvánvaló és komoly tényező. Ebben az esetben leírható-e az antikrisztusok lényege az arrogancia, a hajthatatlanság és a csalárdság segítségével? (Nem írható le.) Ezekkel a leírásokkal elég nehéz lenne eljutni egy antikrisztus lényegének e jellemzőihez. Csak az ádázság és az elvetemültség két beállítottsága használható fel az antikrisztusok lényegének összefoglalására.

Egyesével végigmegyünk ezeken. Megvetik az igazságot – mit jelent az, hogy „megvetni”? (Lenézni valamit.) (Lekicsinyelni, lenézni és közhelyszerűvé tenni valamit.) (Azt gondolni, hogy valami megvetendő.) Az általatok használt szavak nagyjából mind ugyanazt jelentik. Valamit „megvetni” azt jelenti, hogy semmibe venni, lenézni, közhelyszerűvé tenni, lekicsinyelni és leértékelni. Általánosságban azt jelenti, hogy ellenállni valaminek, undorodni tőle és a szívünk mélyéről gyűlölni, nem elfogadni, sőt elítélni, ellenséges ítélkezéssel és rágalmazással együtt. Milyen mértékben hasonlít ez ahhoz, amit ti mondtatok? (Ez részletesebb és konkrétabb.) Ez konkrétabb és gyakorlatiasabb, mint amit ti mondtatok. Az általatok nyújtott meghatározások többsége a „megvetni” szinonimája volt. Amit én mondtam, az a „megvető” cselekvés és viselkedés lényegének további finomítása; az igazságot megvető viselkedés és lényeg konkrét, részletes leírása. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki megveti az igazságot, akkor az emberek láthatják abból, amit tesz, abból, ahogyan az igazsággal bánik a mindennapi életében, valamint abból a hozzáállásból, amit a szívében az igazságot és a pozitív dolgokat érintő ügyek iránt tanúsít, hogy az igazsághoz való hozzáállása a következő: el nem fogadás, ellenállás és idegenkedés tőle – sőt, annak megítélése, elítélése és becsmérlése. Mindezek azok a konkrét módok, amelyeken az „igazság megvetése” megnyilvánul és feltárul – olyannyira konkrétak, hogy magukban foglalják az ilyen személy igazsághoz való hozzáállásának és megközelítéseinek minden egyes aspektusát: undorodik az igazságtól, Isten szavaitól és a pozitív dolgoktól. A szíve mélyéből ellenáll nekik, és nem fogadja el őket. Amikor elmondod neki valamiről, hogy az Isten szava, hogy az az igazság, milyen lesz a hozzáállása? „Isten szavai, az igazság – kit érdekel! Isten szavait és az igazságot használod minden helyett. Isten szavain kívül nincs más is abban az életben, amit mi emberek élünk? Olyan sok könyvet olvastunk, annyi műveltséget szereztünk – mindez a semmiért volt? Az embereknek van agyuk és elméjük; képesek önállóan gondolkodni a problémákon. Mindent isten szavaira és igazságára alapozni – nem túl dogmatikus dolog ez egy kissé?” Mi lesz a hozzáállása, amikor valami történik vele, és azt mondod neki, hogy imádkoznia kell Istenhez, keresnie kell Őt, és olvasnia kell az Ő szavait? „Isten szavait olvasni? Ha valami történik velünk, az a mi problémánk. Mi köze az ember problémáinak istenhez? Mi közük van az igazsághoz? Tényleg úgy gondolod, hogy minden ott van isten szavaiban, hogy az egy enciklopédia? Isten szavai nem feltétlenül említenek mindent. Az emberek problémáit az embereknek kell kezelniük, és az egyedi problémák egyedi megoldásokat igényelnek. És ha nem tudsz kezelni valamit, nézz utána az interneten, vagy kérdezz meg egy szakértőt róla. Itt a gyülekezetünkben még főiskolai tanárok is vannak, és a testvérek közül sokan főiskolai hallgatók. Vajon nem lehetünk mindannyian együtt méltó ellenfelei az igazságnak?” Amint megemlíted Isten keresését és az igazság keresését, amint azt mondod, hogy olvasnia kell Isten szavait, a fejébe veszi, hogy lenéz téged. Nem hajlandó így gyakorolni; túlságosan is lealacsonyítónak és megalázónak tartaná, és úgy gondolja, ettől hozzá nem értőnek tűnne. Nem ez a megvetés egyik formája? Ez az igazság megvetésének tényleges megnyilvánulása, tényleges viselkedésmódja. Nem az ilyen emberek vannak kisebbségben. Lehet, hogy gyakran hallgatnak prédikációkat, és kezükben Isten szavainak köteteit tartják, és kötelességeket tesznek Isten házában, amikor azonban valami történik velük, és azt mondják nekik, hogy keressék az igazságot és olvassák Isten szavait, nevetségesnek találják ezt és idegenkednek tőle. Nem tudják elfogadni, sőt, még taszítja is őket. Ezért van az, hogy amikor valami történik velük, emberi módszereket használnak annak megoldására, ezt állítva: „Az egyedi ügyek egyedi megoldásokat igényelnek, és az emberek ügyeit az embereknek kell megoldaniuk. Nem szükséges istent keresni. Istennek nem kell mindenről gondoskodnia. Emellett vannak olyan dolgok is, amelyekről isten nem tud gondoskodni. Ezek a mi magánügyeink, amelyeknek semmi közük istenhez és semmi közük az igazsághoz. Istennek nem kellene beleavatkoznia a személyes szabadságunkba és nem kellene beleavatkoznia a magánügyeinkbe. Jogunkban áll döntéseket hozni – és jogunk van megválasztani, hogyan élünk, hogyan viseljük magunkat, és hogyan beszélünk. Az igazság és isten szavai a legnagyobb szükség idejére valók, a kritikus időszakokra, a legnagyobb szükség idejére, amikor olyasvalami történik valakivel, amit nem tud megoldani, amire nincs megoldása – olyankor kell elővennie isten szavait és olvasnia őket egy kicsit, hogy megkönnyebbülést találjon, hogy egy kis lelki vigaszt nyújtsanak neki. Ez több, mint elegendő.” Ebből látható, hogy antikrisztusként az ilyen emberek egyértelműen úgy viszonyulnak az igazsághoz, hogy nem ismerik el, hogy az igazság az ember élete lehet, illetve azt, hogy Isten szavai kapcsolatban vannak mindazzal, ami az emberekkel a valós életükben történik. Azt a tényt pedig még kevésbé hiszik el, hogy Isten a kezében tart mindent, ami az emberé.

Az antikrisztusok megvetik az igazságot; ez sok területet lefed. Mit jelent az, hogy az antikrisztusok megvetik az igazságot? Mire terjed ki? Három tételre fogjuk osztani a boncolgatáshoz. Így világosabb lesz számotokra. Először is, megvetik Isten identitását és lényegét. Vajon Isten identitása és lényege nem az igazságot jelenti? (De igen.) A következő, hogy megvetik azt a hús-vér testet, amelyben Isten testet öltött. Vajon az a hús-vér test, amelyben Isten testté lett és az Általa végzett munka nem az igazság? (De igen.) Ebből következik, hogy megvetik Isten szavait. Az első, hogy megvetik Isten identitását és lényegét; a másodikat röviden úgy mondhatjuk, hogy megvetik Krisztust; a harmadik pedig, hogy megvetik Isten szavait. A továbbiakban mindegyiket külön-külön fogjuk boncolgatni.

I. Isten identitásának és lényegének megvetése

Először arról a fajta hozzáállásról fogunk beszélgetni, amellyel az antikrisztusok Isten identitásához és lényegéhez viszonyulnak, ami szemléltetni fogja, hogy ebben a tekintetben megvetik az igazságot. Milyen egy antikrisztus hozzáállása Isten identitásához és az Ő lényegéhez? Mit gondol ezekről a dolgokról? Hogyan határozza meg ezeket? Hogyan tekint rájuk? Mi jár együtt Isten lényegével? Isten igazságos természete, mindenhatósága, szentsége és egyedisége. Vajon az antikrisztusok elismerik azt a tényt, hogy az Ő identitása az, hogy Ő a Teremtő, hogy Ő szuverén az egész emberiség sorsa felett? (Nem ismerik el.) Konkrétan hogyan nyilvánul meg az, hogy nem ismerik el? (Az antikrisztusok nem fogadják el azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek naponta jönnek szembe velük Istentől; ehelyett csak túlelemzik ezeket az ügyeket, és emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel állnak majd hozzájuk.) Emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel foglalkoznak majd velük? Az első fele igaz volt annak, amit mondtál: amikor valami történik egy antikrisztussal, akkor csupán túlelemzi a kérdést. A második fele viszont, ahol azt mondtad, hogy emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel állnak majd a dolgokhoz – ezek olyan viselkedések, amelyet a hétköznapi, romlott emberek tanúsítanak. Itt most arról beszélgetünk, és azt leplezzük le, hogy az antikrisztusok megvetik az igazságot és azt a tényt, hogy Isten szuverenitással bír az emberiség sorsa felett. Ahhoz, hogy bizonyítékot találj erre, meg kell keresned az antikrisztusok idevonatkozó módszereit és viselkedéseit. Tulajdonképpen az antikrisztusok a szavaikkal valóban elismerik, hogy „az embert isten alkotta, az ember sorsa isten kezében van, és az embereknek alá kell vetniük magukat isten uralmának” – de vajon így is fogadják, amikor velük történnek a dolgok? Ezek a szavak, amelyeket mondanak, igen szépek és helyesek, de nem így gyakorolnak, amikor valami történik velük. A megközelítésük és a dolgokhoz való hozzáállásuk, amikor történik velük valami, az, ami felfedi, hogy az általuk mondott szavak csak frázisok, nem valódi tudás. Amikor dolgok történnek velük, miféle nézeteik, gondolataik, állításaik és hozzáállásaik vannak, amik azt bizonyítják, hogy az antikrisztus lényegével rendelkeznek? Ha valami történik egy antikrisztussal, az első reakciója az, hogy el tudja fogadni ezt a tényt? Lecsendesedik, aláveti magát Isten előtt, és elfogadja az Isten által kialakított környezetet, legyen az jó vagy rossz, és akár javára válik, akár nem – ilyenfajta hozzáállása van? Nyilvánvalóan nem ilyen a hozzáállása. Amikor történik vele valami, az első gondolata az, hogy az miként befolyásolja az érdekeit és a pozícióját; majd terveket szövöget, hogy kiszabaduljon belőle, hogy kiutat találjon, hogy elkerülje azt. Mivel nem akar felelősséget vállalni azért a dologért, burkoltan érveket és kifogásokat keres; emberi módszerekkel oldja meg az ügyet, és az elméjét használja annak elemzésére és kezelésére. Még a felelősséget is másokra hárítja majd, panaszkodva, hogy ez az illető téved, az pedig nem úgy csinálja, ahogy mondták neki, miközben sajnálkozik, hogy eleve hanyag és nemtörődöm volt, hogy eleve így és úgy cselekedett. A hozzáállása nyilvánvalóan ellenálló, kitérő, elutasító és nem elfogadó az útjába kerülő körülményekkel szemben, azokkal a körülményekkel szemben, amelyeket Isten vezényel le. Az első reakciója ezekre a körülményekre az, hogy küzd a megérkezésük ellen; a második az, hogy emberi módszereket használ azok elsimítására, hogy emberi eszközökkel vészelje át a vihart, sőt emberi eszközökkel fedje el a tényeket, valamint hogy elfedje azokat a veszteségeket, amelyeket az egyház munkája és a testvérek életbe való belépése számára okozott. Minden mentális energiáját arra fordítja, hogy emberi eszközökkel eltakarja és elrejtse a gonosztetteit. Nem ismeri el az általa elkövetett rossz dolgok természetét, illetve azt, hogy melyik igazságalapelveket szegte meg, sőt, még utasítja is a körülötte lévőket: „Ne hagyjátok, hogy kitudódjon ez a dolog. Egyikünk se mondjon semmit; senki más nem tudhatja meg.” Nem csupán nem vetik alá magukat és nem hajlandóak elfogadni ezeket a körülményeket – hanem koholt ellenvádakat is kitalálnak, trükköznek és elhallgatják, próbálva elfedni, hogy mik is a tények valójában, annak reményében, hogy a hegyből ismét vakondtúrást csinálnak, elbagatellizálják, hogy a felettes vezetőik vagy Isten ne tudjanak róla. Így kezelik az antikrisztusok az őket érő dolgokat. Vajon megegyezik az, ahogy a dolgokat kezelik, az általuk kiabált frázisokkal? Melyik a természetlényegük feltárulása: az általuk kiabált frázisok, vagy a hozzáállásuk, amikor dolgok történnek velük? (A hozzáállásuk, amikor a dolgok érik őket.) Mi tehát pontosan ez a hozzáállás? Alávetett hozzáállásuk van? Olyan hozzáállásuk van, amely alázatosan elfogadná, hogy Isten fegyelmezze és megmetssze őket? Van bennük hajlandóság arra, hogy alávessék magukat Isten szuverenitásának? Abból az igaz hitből származik a hozzáállásuk és a valódi viselkedésük, hogy történjék bármi is velük, Isten az Egyetlen, aki szuverenitást gyakorol minden felett, ami az emberé? (Nem.) A legkevésbé sem. Akkor hát mi a hozzáállásuk? Elég nyilvánvaló: el akarnak utasítani dolgokat, el akarnak fedni dolgokat, és meg akarnak téveszteni; a végsőkig szembe akarnak szegülni, és nem akarják hagyni, hogy Isten cselekedjen vagy szuverén legyen. Úgy gondolják, megvan bennük az adottság és a képesség ahhoz, hogy mindent helyrehozzanak. A felségterületükön senki sem avatkozhat a munkájukba vagy irányíthatja őket – nekik kell a legnagyobbnak lenniük. Abban a pillanatban létezik-e még az az isten, akiben hisznek? Többé már nem – már csak egy üres burok. Akkor tehát milyen az ő hitük abban a pillanatban? Homályos és üres, és csalárdságot hordoz magában. Nincs valódi hitük.

Amikor még semmi nem történt egy antikrisztussal, akkor úgy tesz, mintha prédikációkat hallgatna, olvasná Isten szavait és himnuszokat tanulna. Részt fog venni a gyülekezeti életben, és kezdeményező módon részt vesz a gyülekezet minden munkaprojektjében, gyakran mondva: „Hiszünk istenben, ezért hinnünk kell a szuverenitásában, és alá kell vetnünk magunkat a szuverenitásának. Minden isten kezében van, és minden, amit ő tesz, az jó.” Ráadásul gyakran utasítanak is másokat: „Az embereknek nem szabad ragaszkodniuk ahhoz, hogy a maguk módján cselekedjenek. Ha valami történik, imádkozniuk kell istenhez, mert minden az ő kezében van.” Meglehetősen gőgösen kiabálják ezeket a frázisokat, a hozzáállásuk pedig meglehetősen eltökéltnek és végérvényesnek tűnik – de nem felelnek meg az elvárásoknak abban az értelemben, hogy amikor valami éri őket, a tények igazsága és az, amit valóban feltárnak, egészen és teljesen leleplezi az igazi érettségüket és lényegüket. Lelepleződik, hogy nem hisznek a Teremtő identitásának és lényegének a tényében, sem abban a tényben, hogy Ő mindenek felett szuverén. Nem hajlandóak elfogadni ezeket a tényeket, még kevésbé elismerni őket. Ami még szörnyűbb, nem csupán nem ismerik el, illetve nem fogadják el őket, hanem a végsőkig makacsul szembeszegülők maradnak. Ha valami történik velük, panaszkodnak, ha nem az egyik, akkor a másik dolog miatt. Nem illedelmes és alávetett módon járulnak Isten színe elé, hogy az Ő vágyait és szándékait keressék; nem alávetve járulnak Isten színe elé, nem vetik alá magukat az Ő szuverenitásának és rendelkezéseinek, nem fogadják el az Ő vezénylését és szuverenitását; és nem fogadják el alávetetten az Ő fegyelmezését sem. Ehelyett emberi technikákkal és cselszövésekkel, emberi eszközökkel akarják elsimítani a dolgot – hogy elfojtsák a dolgot, hogy félrevezessenek másokat és Istent. Úgy hiszik, hogy ha elsimítják az ügyet, akkor ténylegesen lezárják azt. Azt hiszik, hogy ha elsimítják, és leplezik a hibáikat és a romlott beállítottságukat, és senki sem tud ezekről a dolgokról, és senki nem képes semmi rosszat észrevenni velük kapcsolatban vagy tovább forszírozni az ügyet, valami hatalmas dolgot fognak véghezvinni. Akkor megnyugvást éreznek. Egy antikrisztus szavaiból, viselkedéséből, tetteiből és cselekedeteiből, valamint a viselkedése és teljesítménye lényegéből ítélve, amikor valami történik vele, makacsul ellenáll Isten szuverenitásának. Csökönyösen harcol ellene a végsőkig. Bármit is csinált rosszul, nem hagyja, hogy Isten megmetssze őt, illetve hogy olyan környezeteket alakítson ki, amelyek által megfegyelmezi őt, még kevésbé hagyja Neki, hogy felfedje és leleplezze őt. Amint leleplezik, amint kibújt a szög a zsákból, pánikba esik, idegessé és ingerültté válik; még vissza is vág, és megelőzésképp vádakkal dobálózik, mondván, hogy Isten nem óvta meg, nem áldotta meg őt, hogy Ő igazságtalan – különben mi másért nem fedte fel Isten azt a másik embert, csak őt, amikor ugyanazok a dolgok történtek mindkettőjükkel? Mi másért ne fegyelmezné meg Isten a másik embert, csak őt, amikor ugyanazok a dolgok történtek? Még azt is mondja: „Mivel isten nem igazságos, emberi módszerekkel, a saját módszereimmel kell megóvnom magam.” Azt hiszi, hogy isten nem fegyelmezheti meg és leplezheti le őt, amikor valami rosszat tett, hanem fedeznie kell őt, minden lépésnél szabad utat adva neki, a könnyű kiutat, engedve minden rossz cselekedetének. Úgy hiszi, hogy ezt tenné isten. Ha Isten felfedi őt, és nem bánik különleges jóindulattal vele, amikor dolgok történnek vele, és nem ad neki különleges látomást vagy vezetést, akkor úgy érzi, hogy az ilyen Isten nem szeretetre méltó, nem alkalmas arra, hogy szuverenitást gyakoroljon a sorsa felett. Amikor tehát valami történik vele, nem akarja alávetni magát Istennek és teremtett lényként elfogadni mindazt, ami Tőle származik; ehelyett azt akarja, hogy Isten szolgálja őt, hogy minden dologban támogatást nyújtson neki, sőt meg se dorgálja vagy fegyelmezze őt semmilyen elkövetett vétkéért, vagy semmilyen romlottságért, lázadó mivoltért vagy ellenállásért, amelyet felfed. Egy antikrisztus minden viselkedéséből és megnyilvánulásából látható, hogy nincs igazi hite Istenben. Ez az úgynevezett igazi hite csupán egy kísérlet arra, hogy hasznot húzzon és előnyöket szerezzen. Nem veti alá magát Isten vezénylésének, hanem ő vezényelné Istent, ki akarja használni Őt, hogy mindent megtegyen érte és ajtókat nyisson meg előtte. Nem fogadja el romlott teremtett lényként Isten szuverenitását és rendelkezéseit, vagy az Ő üdvösségét. Ehelyett úgy érzi, hogy Istennek rendkívüli szívességet tesz azzal, hogy hisz Benne, és Istennek emlékeznie kellene erre, meg kellene óvnia és feltétel nélkül meg kellene áldania őt, meg kellene bocsátania neki, bármilyen rossz dolgot tett is, különleges kegyelmet adva neki. Azok a fajta emberek, akik antikrisztusok, valóban gonoszak. Egyáltalán nincs bennük szégyenérzet. Még azt sem tudják, hogy mifélék ők vagy kik ők. Így amikor valami történik velük, szégyentelenül mentségeket és kifogásokat hoznak fel, védik és erőltetik az ügyüket, hárítják a felelősséget, és elrejtik a tényeket – a végsőkig ellenkeznek Istennel. Attól félnek, ha felfedik őket és az emberek átlátnak rajtuk, akkor többé nem lesz státuszuk vagy tekintélyük. Az Istenbe vetett hitük a szájuknál véget ér; semmit nem áldoznak fel, és nem vetik alá magukat őszintén, az elfogadás közelébe pedig még kevésbé kerülnek. Ezért ami Isten identitásának tényét illeti, egy antikrisztus lényegéből látható, hogy a szíve legmélyén ellenáll – nem hajlandó megengedni Istennek, hogy szuverenitást gyakoroljon a sorsa felett és azt, hogy vezényelje mindazt, ami az övé. Nem akarja hagyni Istennek, hogy szuverén legyen – kit szeretne szuverénnek? Ő maga szeretné kimondani az utolsó szót, ami hallgatólagosan azt jelenti, hogy hagyja, hogy a Sátán manipulálja a dolgokat, és hagyja, hogy egy romlott beállítottság és a Sátán romlott lényege legyen az élete, és uralkodjon királyként a szívében. Így megy ez. Ami pedig Isten lényegét illeti – hogyan bánik vele egy antikrisztus? Egy antikrisztus kétségeket táplál azokkal a tényezőkkel kapcsolatban, amiket Isten lényege magában foglal. Nem hisz; kételkedik; sőt, még elképzelései is vannak ezekről a tényezőkről, valamint elítéli őket. Időnként még a képzelődéseit, tudását és elméjét is használja, hogy elemezze és értelmezze ezeket a tényezőket. Néhány ostoba ember még azt is elhiszi, hogy az értelmezései egész jók, szellemiek, jogosak és gyakorlatiasak. Ez még visszataszítóbb.