III. Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok hogyan fenyegetik az embereket

Befejeztük az antikrisztusok azon két megnyilvánulásáról szóló beszélgetést, hogy félrevezetik és behúzzák az embereket; most beszéljünk arról, hogyan fenyegetik az embereket. Az antikrisztusok ezen módszereinek mindegyike súlyosabb, mint az előzőek. Vajon a félrevezetéshez és behúzáshoz képest ez a fenyegetési módszer kifinomultabb vagy kevésbé kifinomult? (Kevésbé kifinomult.) Ha a félrevezetés és a behúzás nem működik, akkor fenyegetéshez folyamodnak. Hogyan fenyegeti az antikrisztus az embereket? Miért folyamodik ilyen módszerhez? (Mert a céljai nem teljesültek.) A céljai nem teljesültek. A fenyegetésnek van egy másik jelentése is – milyen szólással lehet ezt kifejezni? (Felfedik az igazi arcukat.) Ez nem egészen pontos; próbálkozzatok egy másik kifejezéssel. (Szégyenükben dühösek lesznek.) Ez már közelebb van. Van ennél találóbb kifejezés? (Elkeseredettek és dühösek.) Pontosan, elkeseredettek és dühösek. Ahogy a helyi mondás tartja: „dühbe gurulni”, a jelentése pedig ez: „Próbálkoztam kedves és kemény szavakkal egyaránt. Többnyire soha nem bántam veletek igazságtalanul. Miért nem hallgattok rám? Mivel nem hallgattok rám, megkapjátok a magatokét. Ezt a taktikát fogom alkalmazni rátok – a fenyegetést!” Taktikát váltanak. A Sátánnak különböző taktikái vannak, ezek mindegyike aljas taktika. A fenyegetés általában csábítással párosul. Ha csak fenyegetést használnak, egyesek nem félnek, és nem hallgatnak rájuk. Ilyenkor nincs más választásuk, és lehet, hogy időnként csábításhoz folyamodnak. Ha ez nem működik, akkor megpróbálkoznak azzal – puha és kemény taktikát egyaránt alkalmaznak. Miért fenyegetik tehát az antikrisztusok az embereket? Milyen körülmények között folyamodnak fenyegetéshez? Ha két ember békésen él egymás mellett, mindkettő a saját útját járja, és nincs közöttük érdekellentét, akkor fognak-e fenyegetéshez folyamodni? (Nem, nem fognak.) Akkor milyen körülmények között kezd majd felmerülni ez a viselkedés és a fenyegetőzés gyakorlata? Természetesen akkor, amikor érintetté válnak az érdekeik és a hírnevük, amikor a céljaik nem teljesülnek. Előrukkolnak a nagyágyúval, azt gondolva: „Szóval nem hallgatsz rám? Akkor megmutatom neked a következményeket!” Melyek ezek a következmények? Bármi, amitől félsz. Fel tudnátok-e idézni bármilyen példát olyan fenyegetésre, amelynek tanúi voltatok? (Egyes antikrisztusok, amikor látják, hogy a testvérek nem vetik alá magukat nekik, elkezdik megítélni és elítélni őket, mondván: „Ha nem vetitek alá magatokat a vezetőknek, az annyi, mintha nem vetnétek alá magatokat istennek”, ezt használják fel arra, hogy fenyegessék az embereket.) (Tudok egy másik példát is: ha valaki nem hallgat a vezetőségre, a vezető felhasználja a hatalmát arra, hogy elbocsássa az illetőt.) Mindentől függetlenül azt akarják, hogy az emberek megértsék, hogy ha nem hallgatnak rájuk, annak következményei lesznek. Mi alapján veszik tehát rá az embereket, hogy hallgassanak rájuk? Gyakran mondogatják: „A vezetőségnek való alávetettség istennek való alávetettség, mert a vezetőséget isten rendelte el. Alá kell vetned magad. Ha nem veted alá magad és nem hallgatsz a vezetőkre, az arrogancia, önelégültség és istennel szembeni ellenállás. Az istennel szembeni ellenállás következménye a kirekesztés. Jobb esetben elszigetelhetnek, hogy önvizsgálatot gyakorolj, súlyos esetben akár ki is zárhatnak a gyülekezetből!” Ezekkel a valószerű megtévesztésekkel kényszerítik az embereket arra, hogy alávessék magukat nekik. Ezen kívül még hogyan fenyegetik az embereket bizonyos más antikrisztusok? Arra buzdítanak másokat, hogy fogjanak össze azok ellen, akik nem vetik alá magukat nekik, és utasítsák el őket. Továbbá elbocsátják azokat, akik nem engedelmeskednek nekik, vagy kiigazítják a számukra kijelölt kötelességet. Egyesek valóban félnek attól, hogy nem lesz elvégzendő kötelességük. Úgy gondolják, hogy ha végzik a kötelességeiket, akkor esélyük lehet az üdvösségre, a kötelesség végzésének az elmulasztása pedig megfoszthatja őket attól. Az antikrisztusok a szívük mélyén azt gondolják: „Ismerem a gyenge pontodat. Ha nem hallgatsz rám, megfosztalak a kötelességed végzésének jogától. Nem hagyom, hogy végezd a kötelességed!” Vajon azért nem hagyják, hogy az emberek végezzék a kötelességüket, mert ezek az emberek nem megfelelő színvonalúak a kötelességükben, vagy azért, mert a kötelességük végzése árt Isten háza érdekeinek? (Egyik sem.) Akkor miért teszik ezt? Azért, hogy kirekesszék a másként gondolkodókat, és ily módon fenyegessék az embereket, illetve rávegyék őket, hogy figyeljenek. Ha fenyegetésről van szó, az antikrisztusok egyáltalán nem követik az igazságalapelveket az emberekkel való bánásmódjukban és abban, ahogyan az ügyeket intézik. Ehelyett megfélemlítést, erőszakot és kényszerítést alkalmaznak, hogy rávegyék az embereket arra, hogy engedelmesen alávessék magukat nekik, rájuk hallgassanak, és ne okozzanak nekik semmi gondot, illetve ne rontsák az üzletüket.

Egy antikrisztus nem csak azért használ fenyegetéseket, mert az emberek nem engedelmeskednek neki, vagy nem veszik őt komolyan és figyelmen kívül hagyják – ez csak az egyik aspektus. Van egy másik ok is, éspedig az, hogy amikor mások észreveszik a problémáit és le akarják leplezni, vagy jelenteni akarják a Fennvalónak, fél attól, hogy a Fennvaló megtudhatja, illetve még több ember tudomást szerezhet róla, ezért mindent megtesz, hogy eltussolja és eltitkolja ezeket a dolgokat, soha nem hagyva, hogy lelepleződjenek. Mi történne, ha még többen megtudnák? Elutasítanák és megátkoznák az antikrisztust, senki sem imádná többé, elveszítené pozícióját és hatalmát. Ezért az antikrisztus arra a célra is felhasználja az emberek fenyegetésének ezt a módszerét, hogy megvédje saját pozícióját és hatalmát. Úgy gondolja, hogy ha ezt nem teszi, akkor a testvérek kezdik majd felismerni őt, és a következő választáskor nem fogják megválasztani, így közönséges hívővé redukálódik. Mit jelent számára közönséges hívőnek lenni? Azt jelenti, hogy nincs hatalma, nincs senki, aki követné őt, vagy a hívévé válna, valamint megfosztották a pozíciójától és a hatalmától, így az ambíciói és a vágyai kielégítetlenek maradnak. Nem akar közönséges hívővé vagy követővé válni, így az emberek fenyegetésének ezt a módszerét alkalmazza, hogy megfélemlítse az embereket és arra kényszerítse őket, hogy rá hallgassanak és engedelmeskedjenek neki, lehetővé téve számára, hogy továbbra is megtartsa a hatalmát és pozícióját, hogy továbbra is irányítsa az embereket és megkapja bizonyos emberek támogatását. Minden, amit az antikrisztus tesz, az a pozíciója körül forog. Amikor bármi is érinti a pozícióját, bizonyos eszközöket vagy módszereket alkalmaz majd, hogy erőteljesen megvédje és megóvja azt; még akkor is képes arcátlanul hazudni, amikor a Fennvaló némelyiküknél bizonyos dolgokról kérdezősködik. Például, ha a Fennvaló megkérdezi, hogy hány embert nyert meg a gyülekezet az evangélium hirdetésével ebben a hónapban, még ha az antikrisztus tudja is, hogy senkit sem nyertek meg, akkor is lehet, hogy hazudik, és azt mondja, hogy öt embert nyertek meg. Amikor azok a testvérek, akik tudják az igazságot, szembeszállnak az antikrisztussal, mondván: „Az az öt ember csak vizsgálódott. Miért mondtad azt, hogy megnyertünk öt embert? Az igazságot kellene mondanod a Fennvalónak” – mit felel az antikrisztus? „Miért ne nyerhettünk volna meg ötöt? Én öt embert mondtam, akkor az öt. A te véleményed nem számít. Ha azt mondjuk, hogy egyetlen embert sem nyertünk meg, hogyan magyaráznám ezt meg a fennvalónak? Ha jelenteni akarod, csak rajta, de ha elmondod az igazságot, lehet, hogy a fennvaló megmetsz téged. Lehet, hogy mindannyiótokat elbocsát, akik részt vesztek az evangélium hirdetésében, vagy akár fel is oszlathatja az evangelizációs csapatot. Akkor nem tudod majd végezni a kötelességedet, és nem én leszek a hibás érte.” Ennek hallatán ez az ember meghökken, és nem meri jelenteni. Hát nem fenyegetés ez? (De igen.) Ez egy nyíltan kimondott otromba fenyegetés. Ennek hallatán egyesek azt gondolják: „Becsületes embernek lenni következményekkel jár. Ha becsületes vagyok, nem fogom tudni végezni a kötelességemet, ezért nem fogom jelenteni. Öt embert kell jelentenünk.” Vannak, akiknek nyugtalanná válik a szívük, és azt mondják: „Ha nem nyertünk meg senkit, akkor ez van. Alá kell vetnünk magunkat a Fennvaló döntésének arról, hogy miként kezel minket.” Mi az antikrisztus álláspontja, amikor ezt hallja? „Alávetettség? Ez a helyzettől függ. Vajon tudja a fennvaló, hogy most milyen nehézségekkel szembesülünk az evangélium hirdetése során? Törődik ezzel?” Amikor a Fennvaló az evangéliumhirdetés helyzetéről érdeklődött, nem volt tisztában az ezzel járó kihívásokkal. Tudta, hogy havonta legalább hány embert lehet megnyerni, és soha nem mondta, hogy ha az evangelizációs csapat egy hónap alatt nem nyer meg senkit, akkor feloszlatja azt. Honnan hozakodott elő tehát az antikrisztus ezzel a kijelentéssel? (Ezt ő találta ki.) Ő maga találta ki, hogy elfedje a hazugságait, hogy irányítsa ezeket az embereket, hogy megakadályozza, hogy a Fennvaló vagy a testvérek átlássanak a hazugságain, és hogy biztosítsa a pozícióját, hogy ne bocsássák el – ezért merészelt ilyen ördögi szavakat kitalálni. Az ítélőképességgel rendelkező emberek képesek leleplezni őt, de azok, akiknek nincs ítélőképességük, félre vannak vezetve, és azt gondolják: „Valóban, ezt a kötelességet nem könnyű megkapni. Nem lehetünk becsületesek a Fennvalóval szemben. Ha azt mondod, hogy öt ember volt, akkor öt volt. Bár ebben a hónapban nem nyertünk meg ötöt, a következő hónapban igyekszünk megnyerni őket. Végül is, ha a jövő hónapban megnyerjük őket, akkor ez nem lesz hazugság.” Az antikrisztus trükközik, és az ítélőképességgel nem rendelkezők vele együtt részt vesznek ebben; egy csapat szélhámos. Mi az antikrisztus célja azzal, hogy fenyegeti az embereket? Az, hogy engedelmeskedjenek neki és rá hallgassanak. Hazudik és gonoszságot követ el, irányítja a gyülekezetet, félrevezeti az embereket, az alapelvek és a munkára vonatkozó rendelkezések betartása nélkül végzi a munkát, és bármennyire is meggondolatlanul viselkedik, nem engedi, hogy a testvérek leleplezzék, vagy jelentsék őt a Fennvalónak. Amint rájön, hogy valaki jelenteni tervezi a Fennvalónak, akkor fenyegetésekhez folyamodik. Hogyan fenyegeti azt az embert? Azt mondja: „Mi idelent dolgozunk, és a munka nehéz. Még azzal a veszéllyel is szembe kell néznünk, hogy a nagy vörös sárkány letartóztat bennünket. A fennvaló mindig megköveteli, hogy a gyakorlásunk tartsa be a munkára vonatkozó rendelkezéseket. Az evangélium hirdetése során annyi szenvedést elviselünk, és annyi kockázatot vállalunk. Ha az eredmények gyengék, mégis jelenteni akarod azokat a fennvalónak, akkor miután megtetted, ő meg fog metszeni téged. Nem attól tartok, hogy engem, mint vezetőt elbocsátanak, miután téged megmetszenek, hanem attól, hogy neked nem lesz többé elvégzendő kötelességed. Ha nincs többé elvégzendő kötelességed, ne engem hibáztass!” Ez annyira észszerűnek hangzik! Még azt is mondja: „Valójában ki akarja ezt jelenteni? Ha jelenteni akarjátok, nem fogom megállítani; amúgy is tud mindenki ezekről a dolgokról. Ha nem jelentitek a fennvalónak, akkor nem fog minket hibáztatni. Ha jelentitek, akkor meg leszünk metszve. Eldönthetitek ti magatok; ha jelenteni akarjátok a fennvalónak, csak rajta. Most pedig, emelje fel a kezét az, aki jelenteni akarja!” Amikor valamennyien hallják ezt a hangnemet, gondolkodni kezdenek: „Ezt tényleg szabad jelentenem, vagy nem?” Miután elgondolkodtak, néhányan felemelik a kezüket. Az antikrisztus látja ezt, és azt gondolja: „Még mindig jelenteni akarod? Keresed magadnak a bajt? Rendben, nem fogok megfeledkezni rólad.” Ezután elkezd gondolkodni azon, hogyan lehetne gyötörni ezt az embert. Talál egy ürügyet, mondván: „Az utóbbi időben teljesen eredménytelenül végezted a kötelességeidet. Aki három hónapig nem mutat fel eredményt a kötelességei végzése során, az meg lesz fosztva a kötelességvégzéshez való jogától. Ha nem javul a teljesítménye, akkor elszigetelik. Ha még mindig nem tart bűnbánatot, akkor kitakarítják vagy kizárják őt!” Vajon az a bolond, az a gyáva még mindig merészeli jelenteni? Ennek hallatán azt gondolja: „A saját érdekemben nem jelentem ezt. Mi értelme annak, hogy jelentsem? Mi van, ha jelentem, aztán a vezető támadást intéz ellenem és megtorolja, a testvéreim pedig elutasítanak? Akkor elszigetelődöm a gyülekezeten belül. Fontosabb számomra, hogy a vezetőre hallgassak; azt sem tudom, hol van isten, érdekelheti-e őt, hogy élek-e vagy halok?” Ezért már nem jelenti. Hát nem megfélemlítette az antikrisztus? (De igen.) Azt hiszi: „Isten ellen vétkezni nem nagy ügy. Isten szerető, irgalmas, elnéző és türelmes; nem könnyen haragvó, nem átkozza és nem bünteti meg könnyen az embereket. De ha megsértem a vezetőt, akkor szenvednem kell. A problémák jelentése egyáltalán nem válna hasznomra; mindenki elutasítana. Nem tehetek ilyen ostobaságot.” Hát nem gerinctelenség ez? (De igen.) Hogyan kellene bánni egy ilyen gerinctelen emberrel? Szánalmat érdemel-e? Az ilyen gerinctelen embert át kellene adni a Sátánnak, az antikrisztusnak, hogy az antikrisztus gyötörje őt – megérdemli. Hiányzik belőle a hit, az elhatározás és az erő, hogy gyakorolja az igazságot és alávesse magát Istennek, amikor azonban az antikrisztusnak való alávetésről van szó, különös erőre kap, hajlandó megtenni bármit, amire kérik, és tele van lelkesedéssel. Ha az antikrisztus fenyegeti és megijeszti, nem mer többé problémákat jelenteni. Hát nem gyáva? Mi a köznyelvi kifejezés erre? Nyámnyila, és beadja a derekát, amikor az antikrisztussal szembesül. Elég sokan vannak a gyülekezetben, akik az antikrisztusok fenyegetései miatt nyámnyilákká váltak! Ezek az emberek nem tudják, hogyan viszonyuljanak ahhoz a mondathoz, hogy „Isten mindenek felett szuverén.” Ha az antikrisztus fenyegeti, elutasítja vagy elkülöníti őket, úgy érzik, hogy nincs támaszuk, nem hisznek Isten mindenek feletti szuverenitásában vagy Isten igazságosságában, és nem hiszik, hogy az emberek élete Isten kezében van. Egy-két megfélemlítő vagy fenyegető szó az antikrisztustól, és máris megijednek, beadják a derekukat, és nem merik többé jelenteni.

Ha egy antikrisztus jelenti a munkáját a Fennvalónak, szemtelenül hazudik és becsapja Őt. Egyesek, akik ismerik az igazságot, ki nem állhatják ezt, és jelenteni akarják a helyzetet a Fennvalónak. Az antikrisztus szigorúan ellenőrzi az embereket, és szorosan szemmel tartja őket. Azonnal ki tud szúrni bárkit, aki hajlamos lehet arra, hogy jelentsen egy problémát a Fennvalónak. Amikor nincs más dolga, arra összpontosít, hogy megfigyelje az embereket, a szavaikat és az arckifejezésüket, keresi azokat, akiknek véleményük van róla, akik nem hűségesek, akik nem engedelmeskednek neki, akik veszélyt jelentenek a pozíciójára, akik közömbösek vele szemben, akik nem veszik komolyan, akik nem adják át neki a tiszteletbeli helyet, és akik nem hagyják, hogy étkezésekkor elsőként egyen. Ez bajt okoz ezeknek az embereknek. Mit tesz az antikrisztus az ilyen emberekkel? Vannak olyan alattomos antikrisztusok, akik nem fedik fel azonnal az igazi arcukat. Várják az alkalmat, hogy elbánjanak veled. Ha ez nem megy, akkor durva fenyegetésekhez folyamodnak, hogy éreztessék, hogy az életed a kezükben van. Hogy hívőként üdvözülhetsz-e, hogy elérheted-e a véget, hogy a gyülekezetben maradhatsz-e – mindez az ő kezükben van, és csak egy szavukba kerül. Az övék az utolsó szó. Ha nem hallgatsz rájuk, nem engedelmeskedsz az irányításuknak, nem veszed őket komolyan, és továbbra is megpróbálod jelenteni a problémáikat, akkor szenvedni fogsz. Elkezdik majd tervezgetni, hogyan gyötörjenek. Hogyan tekint az antikrisztus azoknak a testvéreknek a viselkedésére, akik jelentik a problémáit a Fennvalónak? (Pletykálkodásként.) Pontosan, nem úgy tekint rá, mint egy helyzetjelentésre; úgy tekint rá, mint pletykálkodásra. Mit jelent a pletykálkodás? Azt jelenti, hogy mindenféle igazsággal ellentétes tettét és minden gonosz cselekedetét jelentik a Fennvalónak, illetve beszámolnak a Fennvalónak azokról a dolgairól, amelyek mások számára ismeretlenek. Ezt ő pletykálkodásnak tekinti. Amint felfedezi, hogy valaki pletykálkodik, gyötörnie kell az illetőt. Néhány zavaros fejű és gerinctelen ember megijed az antikrisztus fenyegetéseitől, zsarnoki és aljas módszereitől. Amikor az antikrisztus megkérdezi, hogy ki áll kapcsolatban a Fennvalóval, még mielőtt eljutna hozzájuk, gyorsan egyértelművé teszik: „Nem én vagyok az.” Az antikrisztus megkérdezi: „Akkor honnan tud a fennvaló erről az ügyről?” Elgondolkodnak ezen, majd azt mondják: „Én sem tudom.” Az antikrisztus olyannyira gyötri őket, hogy állandó rettegésben élnek, mindig idegeskedve, attól félve, hogy az antikrisztus esetleg kizárja őket a gyülekezetből. Olyannyira szoronganak és félnek, hogy még a napot is nehezükre esik átvészelni. Vajon akkor is ennyire félnének, ha az antikrisztus nem fenyegette volna így őket? Nem, nem félnének. Továbbá, hisznek-e igazán Istenben? Nem, nem hisznek. Gerinctelenek és zavaros fejűek. Amikor találkoznak az antikrisztussal, meghunyászkodnak. Nem hisznek igazán Istenben, de készségesen engednek az antikrisztusnak, készen arra, hogy teljesítsék a parancsait. Ők természetüknél fogva a Sátán szolgái.

Milyen egyéb praktikákat használnak még az antikrisztusok, hogy fenyegessék az embereket? Egyes antikrisztusok jól értenek bizonyos helyes és vonzó doktrínák kimondásához, hogy megszorítsanak és korlátozzanak téged. Azt mondják: „Nem szereted az igazságot? Ha szereted az igazságot, akkor hallgatnod kell rám, mert én vagyok a vezető. Minden, amit mondok, összhangban van az igazsággal. Engedelmeskedned kell mindannak, amit mondok; ha azt mondom, hogy menj keletre, akkor nem szabad nyugatra menned. Ha mondok valamit, nem szabad jobban meggondolnod; nem szabad semmilyen véleményt alkotnod, vagy vakon beavatkoznod. Amit én mondok, az az igazság.” Ha nem hallgatsz rájuk, lehet, hogy gyűlölni fognak vagy elítélnek. Miféle elítélés ez? Azt mondják majd: „Nem igazán vagy olyasvalaki, aki szereti az igazságot; ha valóban szereted az igazságot, akkor vezetőként az én szavaim helyesek – miért nem hallgatsz rájuk?” Az antikrisztusok arra használják ezeket a látszólag helyes elméleteket és doktrínákat, hogy irányítsanak és korlátozzanak téged. Továbbá, egyes antikrisztusok ráveszik az embereket, hogy gondoskodjanak a személyes ügyeikről, mondván: „Most, hogy vezető vagyok, nincs időm bizonyos személyes ügyekre. Különben is, vezető vagyok, és az én ügyeim isten házának ügyei. Isten házának ügyei egyben az én ügyeim is. Már nem tudjuk azokat olyan világosan megkülönböztetni. Ezért nektek is osztoznotok kell az otthoni ügyeim terheiben, mint például a gyermekekről való gondoskodás, a földművelés, a zöldségárusítás vagy a házépítés, és olyasmikben is, hogy például nincs elég pénz otthon. Ezek korábban az én kötelességeim voltak, de most, hogy vezető lettem, a ti kötelességeitekké váltak – osztoznotok kell a terhen. Különben állandóan az otthoni dolgaim miatt fogok aggódni, elvonják a figyelmemet, akkor vajon lehetek-e még hatékony vezető?” Minél többet mondják, annál szégyentelenebbé válnak. Ennek hallatán egyesek azt gondolják: „Nem tudtuk, hogy törődnünk kell a szíveddel – valóban szívtelenek voltunk! Nem kell mondanod semmit, mostantól kezdve minden házimunkádat mi intézzük.” Milyen kellemesen hangzó nevet adnak ezek az antikrisztusok a saját otthoni teendőiknek és a mindennapi életük dolgainak? „Az emberek kötelességének” nevezik ezeket, vagyis a saját családjukért, a háztartásukban élő fiatalok és idősek szolgálatáért és a magánéletük ügyeinek intézéséért dolgoztatják az embereket, és Isten házának ügyeivé változtatják azokat. Mivel ezek most már Isten házának ügyei, mindenkinek méltányosan hozzá kell járulnia, és ha a vezető azt akarja, hogy megtegyél valamit, akkor az a te kötelességeddé válik. Hát nem hangzik helyesnek ez? Az ítélőképesség nélküli emberek azt gondolhatják, hogy helyes. Úgy vélik, hogy mivel a vezető túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy a saját otthoni ügyeit intézze, ők maguk pedig gyenge képességűek, és nem tudnak semmilyen kötelességet végezni, csak a vezetőnek segíthetnek néhány házimunkát elvállalva. Ezért valahányszor ráérnek, a vezető házában dolgoznak, különböző feladatokban segítve neki. Vajon a kötelességük végzésének tekinthető ez? Csak úgy lehet erre tekinteni, mint az emberek lelkes segítésére. Ha nehézségekkel szembesül azoknak a családja, akik valóban feláldozzák magukat Istenért, akik követik Isten akaratát, akkor a gyülekezet gondoskodik arról, hogy segítse őket, és intézze az otthoni ügyeiket. Ilyen esetekben ez bizonyos mértékig kötelesség-végrehajtásnak tekinthető. Most már érthető? Az antikrisztus, aki azzal van elfoglalva, hogy félrevezesse és irányítsa a gyülekezetbeli embereket, megszervezi a testvérek számára a saját házimunkáját, azt állítva, hogy ez is a kötelességük végzése. Egyes testvérek, mivel nem értik meg az igazságot, félre vannak vezetve, és készségesen vállalják ezeket a feladatokat, boldognak érzik magukat, hogy ezt tehetik. Sőt, végül úgy érzik, hogy tartoznak a vezetőnek, azt gondolva: „A vezető összetörte a szívét, és elkoptatta a száját értünk. Annyira méltatlanok vagyunk. Annyi munkát végeztünk, mégis hogyan lehetséges, hogy még mindig nem értünk meg semmilyen igazságot?” Ha egész nap azzal vagy elfoglalva, hogy a vezetőnek dolgozol, és elhanyagolod az összejöveteleken való részvételt, illetve a prédikációk hallgatását, akkor vajon fel tudod fogni az igazságot? Ez teljességgel lehetetlen. Ez halálig tartó behízelgés! Ez az antikrisztus után való futás, és görbe útra tévedés. Az antikrisztus gyakran használ látszólag helyes kijelentéseket, becsomagolja és helyes beszéddé dolgozza át őket, tévesen elhitetve az emberekkel, hogy ezek a szavak valóban az igazság, olyasmik, amit követniük és gyakorolniuk kellene, és hogy el kellene fogadniuk ezeket a szavakat. Így az embereknek nem kell felismerniük, hogy amit a vezető tesz, az helyes-e vagy helytelen, vagy hogy amit követnek, az helyes-e vagy helytelen. Hát nem ez a helyzet? Ezt hívják félrevezetésnek, és ez egyben az emberek fenyegetése is. Az antikrisztus ezeket a látszólag helyes elméleteket és kijelentéseket arra használja, hogy irányítsa ezeket az embereket. Milyen mértékben irányítja őket? Ezek az emberek készségesen megerőltetik magukat érte, halálra dolgozzák magukat érte, és minden személyes ügyét intézik. Inkább kihagyják az összejöveteleket, elhanyagolják a saját kötelességeiket, hátrahagyják a saját feladataikat, és feláldozzák a lelki csendességre, az összejövetelre, valamint Isten szavainak evésére és ivására szánt idejüket, csupán azért, hogy szolgálatot végezzenek, és teljes időben halálra dolgozzák magukat az antikrisztusért. Miért képesek így halálra dolgozni magukat? Ennek megvan az oka. Mi az oka? Az, hogy az antikrisztus céltudatosan mondja azt nekik: „Ha még ezeket az ügyeket sem tudod megfelelően kezelni, akkor milyen kötelességet tudsz végezni? Ha nem tudod végezni a kötelességedet, akkor vajon még mindig tagja vagy isten házának? Rendben, akkor nem foglak vezetni téged. Ha nem vezetlek, akkor nem leszel isten házának tagja. Mivel engem választottatok vezetőnek, én vagyok ennek a gyülekezetnek a kapuja. Bárki, aki be akar lépni a gyülekezetbe, az én jóváhagyásommal kell, hogy rendelkezzen. Senki sem léphet be a beleegyezésem nélkül. Még ha a gyülekezet takarít is ki valakit, ahhoz is szükség van az én jóváhagyásomra, mielőtt az illető távozhatna. Tehát az általam rátok bízott munkából és a nektek átadott feladatokból áll a ti kötelességetek. Ha nem végzitek el ezt a kötelességet, akkor isten szavaiban meg van írva, hogy aki nem végez kötelességet, annak nem lesz esélye az üdvösségre, és nem számláltatik majd isten házához!” Hát nem fenyegetés ez? (De igen, az.) Milyen módszert használ az emberek fenyegetésére? (Helyes szavakat.) Ez az emberek helyes szavakkal való fenyegetése, olyan szavakkal, amelyek látszólag összhangban vannak az igazsággal – ez az alma és a körte összekeverése. Az antikrisztus a kötelesség végzését ürügyként használja személyes céljai eléréséhez. De vajon tényleg kötelesség végzése az, ha valaki nekik tesz meg dolgokat? Kiforgatják, hogy úgy tűnjön, mintha olyan kötelesség lenne, amelyet az embereknek végezniük kell, majd a kötelesség végzésének az alapelvét és normáit használják fel arra, hogy megköveteljék a testvérektől, hogy halálra dolgozzák magukat értük. Sőt, azzal fenyegetőznek, hogy ha nem dolgozzák magukat halálra értük, akkor nem lesz esélyük az üdvösségre, kitakarítják őket a gyülekezetből, és ki lesznek zárva Isten házából. Amikor ezek az ostoba, ítélőképesség nélküli emberek meghallják, hogy milyen súlyosak a következmények, gyorsan magukra vállalják a vezető háztartásának összes házimunkáját, valamint az ő mindennapi ügyeit, és megkönnyebbülnek, amint végeztek. Önmagukkal elégedetten még azt is gondolják: „Most már megfelelően végeztem a kötelességemet. Egyáltalán nem voltam lusta, és figyelembe vettem a vezető akaratát. Mindent megtettem, amire a vezető utasított, és elintéztem a vezető összes házimunkáját. Ezt jelenti az istenre való odafigyelés! A vezető elégedett, és isten is elégedett. Most már van reményem az üdvösségre!” Vajon ezt reménynek hívják? Hát nem az antikrisztus rabszolgáivá váltak? Nem tévútra vezette őket az antikrisztus? Milyen szerepet játszik itt az antikrisztus? Nem úgy viselkedik-e, mint egy emberrabló? Elvetemült beállítottságú, az elvetemültség pedig természetesen sokkal súlyosabb, mint a csalárdság. Így pontosan tudja, hogy mit mondjon, és milyen elméleteket használjon fel ahhoz, hogy korlátozza az embereket, megvalósítsa rejtett céljait, megnyerje az emberek szívét, valamint irányítsa a viselkedésüket és a gondolataikat. Nagyon is tisztában van mindezzel. Ezért alaposan átgondoltak és hosszasan előre megfontoltak azok a célok, amelyeket az antikrisztus minden szavával és tettével elérni kíván. Semmiképpen sem arról van szó, hogy véletlenül mond vagy tesz valamit, és aztán meglepetésszerű eredményt ér el – ez egyáltalán nem így van. Az antikrisztus tehát amellett, hogy szavaival félrevezeti, bizonyos ékesszólással fenyegeti és kényszeríti is azokat, akik készségesen szolgálatot végeznek és halálra dolgozzák magukat érte. Lehet, hogy készségesen teszik ezeket a dolgokat az antikrisztusért, de vajon nincs valami probléma ezzel a „készségességgel”? Nem kellene idézőjelbe tenni? (De igen.) Ez egyáltalán nem igazi kötelességvégzés, hanem inkább annak a következménye, hogy egy bizonyos elmélet, egy bizonyos helyes és kellemesen hangzó érvelés vagy ékesszólás félrevezeti az embereket. Mivel nyugtalankodnak amiatt, hogy nem lesznek képesek végezni a kötelességüket, hogy ki lesznek zárva, és nem fognak üdvözülni, készségesen elfogadják az antikrisztus által számukra kijelölt feladatokat, sőt, azt hiszik, hogy Istenért végzik a kötelességüket. Milyen zavaros fejűek lettek!

Az antikrisztusok fenyegetései lehetővé teszik az emberek számára, hogy tisztán meglássák azok valódi arcát. Ti bocsátkoztok-e ilyen fenyegetésekbe? Van különbség a fenyegetés és a figyelmeztetés, illetve a tanács között? (Van.) Fel tudjátok-e ismerni ezt, vagy sem? Hol a különbség? Találjátok meg ezt a különbséget, és meg fogjátok érteni, illetve képesek lesztek felismerni. (A szándékok különböznek.) A szándékok és az indítékok minden bizonnyal különböznek. Nos, pontosan hol is van a különbség? Mi a fenyegetés? A fenyegetés olyan szavakat tartalmaz, amelyek jól és helyesen hangzanak, és amelyek hallatán az emberek nem érzik magukat túlságosan zaklatottnak, de amelyeknek célja a személyes haszon. Másrészt mi a célja a tanácsnak és a figyelmeztetésnek? Az, hogy segítsen az embereknek, hogy megelőzze esetükben a hibák elkövetését, az útról való letérést vagy a kerülőútra menetelt, illetve a félrevezetésüket, és hogy segítsen nekik csökkenteni vagy megelőzni a veszteségeket. A cél nem a személyes haszon, hanem pusztán mások segítése. Hát nem ez a különbség? (De igen.) Ilyen szempontból meg kell tanulnotok megkülönböztetni. Csak mert beszéltünk már az antikrisztusok azon megnyilvánulásáról, hogy fenyegetik az embereket, nem jelenti azt, hogy miközben másokkal beszélgettek, nem meritek figyelmeztetni őket, ha szükséges. Ha figyelmeztetésre van szükség, akkor azt ki kell mondani. A figyelmeztetések és a tanácsok nem azonosak a fenyegetésekkel. A figyelmeztetések célja valóban az, hogy segítsék az embereket, hogy megfelelően tudják végezni a kötelességeiket, és biztosítsák, hogy Isten házának munkája ne kerüljön veszélybe. A céljuk jogos. A fenyegetésnek viszont jogtalan és rejtett célja van – személyes ambíciókat és önző vágyakat tartalmaz. Amikor például az antikrisztus rávesz másokat, hogy a saját házimunkáját végezzék, mi az önző vágya? Egyszerűen csak élvezni akarja a státuszból fakadó előnyöket, rávéve másokat a piszkos és fárasztó munka elvégzésére, miközben ő maga semmit sem tesz. Sőt, aztán valakinek napi háromszor kell ételt felszolgálnia neki. Úgy gondolja, hogy most, hogy pozícióval rendelkezik, kezdődhet az élvezet. Azonban indokolatlan egyenesen megmondani az embereknek, hogy neki dolgozzanak, ezért az antikrisztus kitalál egy sor kifogást, mondván: „Most, hogy vezető vagyok, nagyon el vagyok foglalva a kötelességeimmel. Ha van terhetek és emberi mivoltotok, akkor meg kellene tanulnotok együttműködni. Mit tehettek? Csak annyit tehettek, hogy megerőltetitek magatokat, nem igaz? Senki nincs, aki otthon a zöldségeskertemben dolgozzon, és ti sem segítetek! Ha segítetek, az azt bizonyítja, hogy jószívűek vagytok, és valóban a kötelességeteket végzitek azzal, hogy segítetek nekem a munkában. Én vagyok a vezetőtök – az én dolgom nem a ti dolgotok is? A ti dolgotok nem olyasmi-e, amit nektek kellene végeznetek, amit pedig nektek kellene végeznetek, az a ti kötelességetek, nemde?” Amikor ilyen nagy felelősséget raknak a válladra, és elgondolkodsz azon, hogy van értelme annak, amit a vezető mond, akkor mész és elvégzed a munkát helyette. Hát nem bedőltél egy átverésnek? Az antikrisztusnak megvannak a saját céljai, és mielőtt el tudná érni ezeket a célokat, megfelelő kifogásokat és elméleteket kell találnia, hogy megteremtsen egy ürügyet. Majd azok, akik elfogadják ezeket az elméleteket, elmennek hozzá dolgozni, ő eléri a célját, és aztán élvezheti a státuszból származó előnyöket. Nem olyasvalaki ő, aki a gyülekezetből él? (De igen.) Pontosan erről van szó. Lusta és nem hajlandó dolgozni, a testi kényelemre és a státuszból származó előnyökre áhítozik. Játszik a hatalommal, és ha nem talál megfelelő szavakat, akkor Isten szavaiból és az általa megértett doktrínából ragad ki észszerű és könnyebben elfogadható frázisokat. Arra használja ezeket a szavakat, hogy félrevezesse és korlátozza azokat, akik nem fogják fel az igazságot és ostobák. Ezzel megvalósítja rejtett céljait, rávéve az embereket arra, hogy készségesen elfogadják a manipulációját. Egyesek még azt is gondolják, hogy ha nem szívlelik meg a vezető szavait, vagy nem jól hajtják végre a vezetőjük által kijelölt feladatokat, akkor nem végezték megfelelően a kötelességüket. Úgy érzik, hogy tartoznak Istennek, és még könnyeket is hullatnak. Hát nem a zavaros fejűség mélységes szintje ez? Annyira zavaros fejűek, hogy az már felháborító.

Az antikrisztusok gyakran beszélnek fenyegetően, hogy elérjék a céljaikat, néha azonban a fenyegetéseik helyes szavak formájában és szelíden hangzanak, mint egy kígyó, amely lassan tekeredik köréd – amint köréd tekeredett, készen áll arra, hogy az életedet követelje. Máskor a fenyegetéseik nem szelídek, hanem durvák és ádázak, mint amikor a farkas meglát egy bárányt, és felfedi ádáz arcát. A szándékuk az, hogy azt mondják az embereknek: „Ha nem hallgatsz rám, megkapod a magadét, ha pedig következmények merülnek fel, magad viseled majd a felelősséget!” Melyek azok a tipikus ütőkártyák, amelyeket az antikrisztusok a fenyegetéseikben felhasználnak? Az emberek rendeltetési helye, kötelessége, sőt, még a gyülekezetbeli pozíciója és az onnan való távozása vagy ottmaradása is. Az antikrisztusok ezeket a taktikákat, és persze még másokat is alkalmaznak az egyének fenyegetésére. A stratégiáik azonban általában e két kategóriába sorolhatók: van, amikor kellemes szavakkal hízelegnek neked, máskor pedig erőszakosan és rosszindulatúan rád rontanak. Mi a célja az antikrisztusok fenyegetéseinek? Legelsősorban azt akarják, hogy az emberek hallgassanak rájuk. Az a céljuk, hogy másokból hasznot húzzanak, élvezzék a státusz előnyeit, és dúskáljanak az ezzel járó különféle mellékjövedelmekben és élvezetekben. Másodsorban, nem akarják, hogy bárki is felfedje a dolgok valós állapotát, vagy megkérdőjelezze a pozíciójukat. Nem tűrik, hogy az emberek bármi olyat tegyenek, ami veszélyezteti a pozíciójukat. Ha például egyesek jelenteni akarják a helyzetüket a fejeseknek, vagy ha némelyek felismerik őket és szövetkezni akarnak a testvérekkel, hogy elutasítsák és eltávolítsák őket a tisztségükből, akkor az antikrisztusok fenyegető taktikákhoz folyamodnak. A fenyegetőzés célja egyrészt az, hogy élvezzék a pozíciójukkal járó számos előnyt, másrészt pedig az, hogy biztosítsák a pozíciójukat. Az antikrisztusoknak pontosan ez a két céljuk van az emberek fenyegetésével – mindkettő a pozíció körül forog. Honnan származnak ezek a különféle előnyök? Ezek is a pozíciójukból származnak. Egyes antikrisztusok azt mondják: „Ha nem engedelmeskedtek ebben a dologban, viselni fogjátok a következményeket!” Ha valaki felismeri őket és nem hallgat rájuk, vajon gondolkodnak-e azon, hogyan kezeljék a helyzetet? Nem fognak könnyen beletörődni abba, ami következhet. Amíg egy cseppnyi reményük is van arra, hogy megőrizzék a pozíciójukat, addig foggal-körömmel küzdeni fognak érte. A pozíció iránti vágyuk a legtöbb emberén túltesz. Olyan ez, mint amikor a farkas meglát egy bárányt – már azelőtt elkezd csorogni a nyála, hogy enni kezdene. A szemei vadul csillognak, és azt fontolgatja, hogy megeszi; ez az a fajta sóvárgás, ami benne van. Hát nem ez a természete? (De igen.) Az antikrisztusok sóvárgása a pozícióra olyan, mint a farkas sóvárgása a bárányra, a rosszindulatú természetükben rejlő szükséglet. Ezért a mások felé irányuló fenyegetéseik nem mellőzhetők.