Melléklet: Tapao és Hsziaopao története

Mielőtt hivatalosan is elkezdenénk a mai közösségünket, hadd indítsak egy történettel. Mindannyian szerettek történeteket hallgatni? (Igen.) Nos, van-e alapelv a történetek hallgatásában? Képesnek kellene lenned arra, hogy az elmesélt történetekben felfogd az igazság egy aspektusát, megértsd Isten szándékainak egy aspektusát, felismerd az emberi természetlényeg egy aspektusát, és felfedezd a történetben azt az igazságvalóságot, amelyet az embereknek gyakorolniuk kellene, és amelybe be kellene menniük. Ez a történetmesélés értelme; ez nem üres fecsegés, és semmiképpen sem pletyka. Egyesek, amikor történeteket hallgatnak, csak az eseményeket fogják fel – miféle emberek ezek? (Gyenge képességű emberek.) A gyenge képesség azt jelenti, hogy meggondolatlanok; főként pedig nincs lelki megértésük. Függetlenül attól, hogy milyen történetet hallgatnak, csak az eseményekre tudnak emlékezni, vagy csak néhány előírásra tudnak felfigyelni a történetben. Amikor azonban a különböző igazságokról van szó, amelyeket az embereknek meg kellene érteniük a történetből, akkor nem fogják fel és nem értik meg azokat. Vajon nem a legcsekélyebb lelki megértésre utal ez a viselkedés? (De igen.) Van-e köztetek olyasvalaki, aki egy történet meghallgatása után ilyen viselkedést tanúsított? Miután meghallgatta, nem sokat értett belőle, úgy érezte, hogy a történet értelmetlen, és mindegy, hogy elmesélték-e vagy sem. Van-e felfogóképességük az ilyen embereknek? Ha egy történetet hallgattok, képesek vagytok-e-valamilyen hasznot húzni a benne lévő eseményekből? Függetlenül attól, hogy meg tudjátok-e érteni belőle az igazságot, meg kell értenetek a történetek meghallgatásával kapcsolatos alapelvet, amelyet az imént említettem. Nos, kezdjük el a történetet.

Volt egyszer egy Hsziaopao nevű kisfiú. Az utóbbi időben egy bizonyos férfi járogatott a házukhoz, és ez a férfi gyakran ment el Hsziaopao szüleivel, hogy hirdessék az evangéliumot. Egy napon Hsziaopao szülei elmentek elintézni néhány megbízást, csak a férfi és Hsziaopao maradtak otthon. A történetünk itt kezdődik. Mivel Hsziaopao nem nagyon ismerte a férfit, az úgy döntött, hogy odamegy hozzá és barátkozik vele, miközben ő játszik. Azt mondta Hsziaopaónak, hogy ismeri őt, sőt, még a nevét is tudja. Hsziaopao boldognak érezte magát, és úgy gondolta, hogy a férfi nem lehet rossz ember. Aztán a férfi megkérdezte Hsziaopaót: „Hsziaopao, említettek engem valaha a szüleid, miközben beszélgettek?” Hsziaopao egy pillanatig gondolkodott, majd azt mondta: „Nem tudom.” A férfi azt mondta: „Te becsületes gyerek vagy. A jó gyerekek elmondják, amit tudnak.” Újra megkérdezte Hsziaopaót: „Említettek engem valaha a szüleid, vagy nem?” Hsziaopao még mindig azt mondta, hogy nem tudja. A férfi folytatta: „Hsziaopao, légy jó, ha elmondod az igazat, adok neked egy kis cukorkát.” Hsziaopao egy pillanatig gondolkodott, de még mindig azt mondta, hogy nem tudja. A férfi elmélkedett: „Hogyan vehetném rá, hogy elmondja nekem az igazat?” Egy pillanatig gondolkodott, majd így szólt Hsziaopaóhoz: „Hsziaopao, a szüleid hisznek Istenben, és én is hiszek. Én vagyok a szüleid legjobb barátja. Mindhárman hiszünk Istenben, és te is hiszel Istenben. Tudod-e, hogy Isten milyen gyerekeket szeret?” Hsziaopao elgondolkodott ezen, majd azt mondta: „Nem tudom.” A férfi azt mondta: „Isten a becsületes gyerekeket szereti, azokat, akik nem hazudnak. Ha tudnak valamit, azt mondják, hogy tudják, ha pedig nem tudnak valamit, azt mondják, hogy nem tudják. Ilyen a becsületes gyerek, Isten pedig az ilyen gyerekeket szereti.” Hsziaopao elgondolkodott ezen, és azt mondta: „Rendben.” Aztán már nem mondta többé, hogy nem tudja. A férfi így folytatta: „Ha elmondod nekem az igazat, akkor becsületes gyerek leszel, olyan gyerek, akit Isten szeret.” Hsziaopao elgondolkodott ezen, és azt mondta: „Akkor rendben.” A férfi megkérdezte: „Mit jelent az, hogy »akkor rendben«?” Hsziaopao azt mondta: „Azt jelenti, hogy a szüleim már mondtak rólad valamit.” Ezután a férfi tovább kérdezősködött, hogy mit mondtak, és többször is elmondta Hsziaopaónak, hogy legyen becsületes gyerek, és ne hazudjon. Hsziaopao azt mondta: „Anyukám és apukám azt mondta, hogy nem vagy jó ember. Azt mondták, hogy nem vagy túl becsületes, és óvatosnak kell lenniük, amikor veled beszélnek.” A férfi újra megkérdezte: „Mit mondott még anyukád és apukád?” Hsziaopao azt válaszolta: „Nem emlékszem.” „Légy jó fiú!” – mondta a férfi. Hsziaopao ekkor így válaszolt: „Anyukám és apukám azt mondta, hogy nem szabad mindent elmondaniuk neked.” Ezután a férfi tovább faggatta, Hsziaopao pedig sokat mesélt neki. A férfi egyre nyugtalanabbnak érezte magát, és így szólt Hsziaopaóhoz: „Hsziaopao, te olyan jó gyerek vagy, olyan gyerek, akit Isten szeret, mert becsületes ember vagy, és mindent elmondasz nekem, amit tudsz.” Ekkorra Hsziaopao már nem volt olyan elővigyázatos ezzel a férfival, mint kezdetben, és már nem válaszolt minden kérdésére azzal, hogy „nem tudom”. Mindent el akart mondani a férfinak, mindent el akart mondani neki, amit az nem tudott – csak kérdeznie kellett Hsziaopaót. A férfi azt is elárulta Hsziaopaónak: „Az én becenevem Tapao, nos, látod, téged Hsziaopaónak hívnak, engem pedig Tapaónak. Nem kellene a legjobb barátokká válnunk?” Hsziaopao így válaszolt: „De igen.” A párbeszéd előrehaladtával sok mindenről beszélgettek, és minél többet beszélgettek, annál boldogabbnak érezték magukat. Hsziaopao egy kis cukorkát is kapott, és már nem volt elővigyázatos a férfival. Ezután az a következő követelményt támasztotta Hsziaopaóval szemben: „A jövőben, ha anyukád és apukád megint mondana rólam valamit, elmondanád nekem?” Hsziaopao azt mondta: „Persze, hiszen jó barátok vagyunk.” Hsziaopao már nem volt elővigyázatos ezzel a férfival, és az megkapta tőle a kívánt információt. Attól a naptól kezdve nagyon jó barátok lettek. Valahányszor Hsziaopao anyukája és apukája mondott valamit a férfiról, Hsziaopao sietve elmondta neki. A férfi azt is megígérte Hsziaopaónak: „Egyáltalán nem fogom elmondani anyukádnak és apukádnak, hogy mi van köztünk – ez a mi titkunk. Ha a jövőben valaha is megkívánsz valami finomságot vagy játékot, egész biztosan megveszem neked. És ha van valami, amiről nem szeretnéd, hogy anyukád és apukád tudjon, akkor azt titokban tartom.” Így Hsziaopao még nyugodtabb volt, és teljes szívéből megbízott a férfiban. Őszinte kapcsolatban állt vele, és „igazi jó barátok” lettek.

Ennyi az egész történet. Nincs sok szereplője; a főszereplők Tapao és Hsziaopao. A konkrét téma a körül forog, hogy a férfi, Tapao hogyan próbálja félrevezetni, rábeszélni és behúzni a gyereket, Hsziaopaót, hogy rávegye, mondjon el neki bizonyos információkat, amelyeket tudni akar. Ez egy ilyen történet és egy ilyen párbeszéd. Mit láthatunk ebből az egyszerű cselekményből és párbeszédből? Kinek a jellemvonásairól esik szó itt elsősorban? A gyerekéről vagy a felnőttéről? (A felnőttéről.) Tehát, mi van itt szemléltetve? Mi a történet elsődleges témája? Az elsődleges téma az, hogy ez a felnőtt hogyan használ különféle eszközöket a célja elérése érdekében. Megértettétek, hogy milyen eszközöket használt? (Behúzást és félrevezetést.) Ösztönzőket használt, hogy behúzza a gyereket, és megfelelő szavakat, hogy félrevezesse, sőt, még csábította is. Mivel csábította? Jutalmakkal – jutalmakkal csábította a gyereket. Behúzás, csábítás és félrevezetés – ez egyszerre jelent csábítást és félrevezetést, a megfelelő szavakat használva a csábításra, és egy kis fenyegető jellege is van. Lehet, hogy a szavak jól hangzanak, mire használta azonban ezeket a szavakat? (Hogy elérje a saját céljait.) Saját hátsó szándékainak megvalósítására használta azokat. Az általa használt eszközök alapvetően egyértelműek. Ez az a viselkedés, ami a normális emberi mivolthoz tartozik? (Nem.) Akkor a Sátán romlott beállítottságának melyik aspektusához tartozik ez a viselkedés? (Az elvetemültséghez.) Miért mondjuk, hogy az elvetemültséghez, nem pedig a csalárdsághoz? Az elvetemültség mélyebb szintre hatol, mint a csalárdság; alattomosabb, titokzatoskodóbb, félrevezetőbb, nehezebb kifürkészni, az elvetemültség magában hordozza a csábítást, a rábeszélést, a behúzást, a megnyerést, a megvesztegetést és a megkísértést is. Ezek a cselekedetek és viselkedésformák messze túlmutatnak a csalárdságon; kétségkívül elvetemültek. A férfi nem azt mondta: „Ha nem mondod el, megütlek, megrúglak, vagy megöllek!” Nem alkalmazott ilyen módszereket, és látszólag nem tűnt rosszindulatúnak. Ez azonban még a rosszindulatnál is félelmetesebb – ez elvetemültség. Miért mondom, hogy elvetemültség? Az emberek többsége általában felismeri a csalárdságot, az ő módszere azonban sokkal fondorlatosabb. Látszólag az emberi gyengédségnek megfelelően, udvariasan beszél, de valójában, mélyen legbelül, vannak dolgok, amelyek sokkal rejtettebbek. Tettei és módszerei sokkal leplezettebbek, alattomosabbak, mint a csalárdság, amelyet az emberek általában látnak és amellyel szembesülnek. A taktikája sokkal kifinomultabb, kétszínűbb és félrevezetőbb. Ez elvetemültség.

A mindennapi életben meg tudjátok-e különböztetni, és fel tudjátok-e ismerni mások elvetemült beállítottságának és elvetemült viselkedésének feltárulását? Bár a csalárd emberek meglehetősen tapintatosak lehetnek, az emberek többsége mégis átlát rajtuk, miután egy ideig kapcsolatba került velük. Az elvetemült beállítottságúakon azonban nem olyan könnyű átlátni. Ha nem vagy képes meglátni a lényeget és a következményeket, akkor nem áll módodban átlátni rajtuk. Az elvetemült emberek még alattomosabbak, mint a csalárdak. Egy-két mondat alapján nem áll módodban átlátni rajtuk. Egy elvetemült beállítottságú ember esetében lehetséges, hogy bizonyos ideig vagy ideig-óráig nem látod át, illetve nem ismered fel, hogy miért teszi azt a bizonyos dolgot, miért beszél vagy cselekszik így. Egy napon, amikor teljesen feltárul, és egészen lelepleződik, akkor végül mindenki rájön, hogy milyen ember az illető. Ez több mint csalárdság – ez elvetemültség. Ezért az elvetemült beállítottság felismeréséhez időre van szükség, és olykor az embernek először látnia kell a következményeket, mielőtt képes lenne felismerni azt – ez nem olyasmi, amit gyorsan fel lehet ismerni. A nagy vörös sárkány például évtizedeken keresztül vezette félre az embereket, és csak mostanra sikerült néhány embernek valamelyest felismernie. A nagy vörös sárkány gyakran mond olyasmiket, amik a legjobban hangzanak, és a leginkább összhangban vannak az emberi elképzelésekkel, a nép szolgálatának zászlaját lobogtatja, hogy félrevezesse az embereket, és az igazságosság zászlaját, hogy kiűzze a másként gondolkodókat, számtalan jó embernek okozva súlyos károkat. Kevesen tudják azonban ezt felismerni, mert az, amit mond és tesz, az emberek számára helyesnek tűnik. Valamennyien azt gondolják, hogy minden, amit tesz, az igazságos és helyénvaló, jogos és észszerű, valamint összhangban van az emberiességgel. Ennek következtében évtizedeken keresztül félrevezette az embereket. Amikor végül lelepleződik és összeomlik, az emberek meglátják majd, hogy az igazi arca az ördögé, a természetlényege pedig elvetemült. A nagy vörös sárkány oly sok éven át vezette félre az embereket, és a nagy vörös sárkány mérge mindenkiben ott van – az ivadékaivá váltak. Képes-e bármelyikőtök is olyan típusú dolgok megtételére, amilyeneket a nagy vörös sárkány tett? Vannak, akik úgy beszélnek, mint a nagy vörös sárkány, nagyon tetszetős szavakat használnak, valós munkát azonban nem végeznek. Minden szavuk tetszetős, valós munkát azonban nem végeznek. Különösen alattomosak és elvetemültek is. Az ilyen emberek, ha valaki megsérti őket, nem hagyják annyiban. Előbb-utóbb megtalálják a megfelelő alkalmat arra, hogy elérjék céljukat, a bosszúállást, de nem adnak magukon fogást. Még az is előfordulhat, hogy úgy intézik a dolgot, hogy nem lépnek elő, és nem mutatkoznak. Hát nem elvetemültség ez? Az elvetemült emberek olyan alapelvekkel, módszerekkel, szándékokkal, indítékokkal és célokkal működnek, amelyek különösen titokzatoskodók és rejtettek. Az elvetemült emberek cselszövéseket használnak arra, hogy kárt okozzanak másoknak, időnként másokat használnak fel, hogy helyettük öljenek, olykor azzal gyötörnek másokat, hogy bűnök elkövetésére csábítják őket, néha pedig törvényeket alkalmaznak, vagy mindenféle aljas eszközhöz folyamodnak, hogy másokat gyötörjenek. Ezek mind-mind az elvetemültség megnyilvánulásai, és egyik sem igazságos vagy becsületes módszer. Valakinek közületek vannak-e ilyen viselkedésformái vagy megnyilvánulásai? Fel tudjátok-e ismerni azokat? Tudatában vagytok-e annak, hogy ezek elvetemült beállítottságot jelentenek? A csalárdság általában kívülről észrevehető: valaki kerülgeti a forró kását, vagy virágnyelven fogalmaz, és senki sem tudja kiolvasni belőle, hogy mire gondol. Ez csalárdság. Mi az elvetemültség elsődleges jellemzője? Az, hogy a szavai különösen tetszetősen hangzanak, és a felszínen minden rendben lévőnek tűnik. Látszatra nincs semmi probléma, és a dolgok minden szemszögből elég jól néznek ki. Amikor valamit tesz, nem látszik, hogy különösebb eszközöket használna, és látszólag nyoma sincs gyenge pontoknak vagy hibáknak, sőt, eléri a célját. Rendkívül titokzatoskodó módon intézi a dolgokat. Az antikrisztusok így vezetik félre az embereket. Az ilyen embereket és ügyeket a legnehezebb felismerni. Egyesek gyakran mondanak helyes dolgokat, jól hangzó kifogásokat használnak, és bizonyos doktrínákat, mondásokat vagy intézkedéseket alkalmaznak, amelyek megfelelnek az emberi ragaszkodásnak, hogy megtévesszék az embereket. Egyvalamit színlelnek, miközben mást tesznek, hogy megvalósítsák hátsó szándékukat. Ez elvetemültség, az emberek többsége azonban csalárdságnak tartja ezeket a viselkedésformákat. Az embereknek viszonylag korlátozott megértésük van az elvetemültségről, és kevésbé boncolgatják azt. Valójában az elvetemültséget nehezebb felismerni, mint a csalárdságot, mivel sokkal titokzatoskodóbb, a módszerei és gyakorlatai pedig kifinomultabbak. Ha valakiben csalárd beállítottság van, akkor mások, miután kapcsolatba kerültek vele, általában két-három napon belül észreveszik a csalárdságát, illetve a cselekedeteiből és szavaiból érzékelni tudják a csalárd beállítottsága feltárulását. Tegyük fel azonban, hogy ez az ember elvetemült. Ez nem olyasmi, amit néhány nap alatt fel lehet ismerni, mert ha rövid időn belül nem történik semmi jelentős esemény vagy különleges körülmény, akkor nem könnyű bármit is felismerni abból, hogy csak hallgatjuk, amint beszél. Mindig a helyes dolgokat mondja és teszi, egyik helyes doktrínát a másik után mutatja be. Miután néhány napig kapcsolatba kerültél vele, úgy gondolhatod, hogy ez az ember elég jó, képes lemondani dolgokról, illetve feláldozni önmagát, van lelki megértése, Istent szerető szíve van, valamint van lelkiismeret és észszerűség is abban, ahogyan cselekszik. Miután azonban elintéz néhány ügyet, látod, hogy a beszéde és a tettei túl sok mindennel, túl sok ördögi szándékkal keverednek. Ráébredsz, hogy ez az ember nem becsületes, hanem csalárd – egy elvetemült teremtés. Gyakran használja a megfelelő szavakat és megnyerő kifejezéseket, amelyek összhangban vannak az igazsággal, és emberi gyengédséggel rendelkezik, amikor kapcsolatba lép az emberekkel. Egyrészt megalapozza önmagát, másrészt félrevezet másokat, presztízst és státuszt szerezve az emberek között. Az ilyen emberek hihetetlenül félrevezetőek, és amint hatalomra és státuszra tesznek szert, sok embert félrevezethetnek és árthatnak nekik. Az elvetemült beállítottságú emberek rendkívül veszélyesek. Vannak-e ilyen emberek a környezetetekben? Ti magatok is ilyenek vagytok? (Igen.) Akkor mennyire súlyos a helyzet? Bármilyen igazságalapelv nélkül beszélni és cselekedni, teljes mértékben az elvetemült természetetekre hagyatkozva cselekedni, mindig mások félrevezetésére és arra áhítozva, hogy álarc mögött éljetek, hogy mások ne tudjanak átlátni rajtatok, avagy felismerni benneteket, illetve megbecsüléssel és csodálattal tekintsenek az emberi mivoltotokra és a helyzetetekre – ez elvetemültség. Csak alkalmanként mutatjátok ki ezeket az elvetemült viselkedésformákat, vagy legtöbbször ilyenek vagytok? Ti már csak ilyenek vagytok, és kihívást jelent számotokra, hogy kitörjetek? Ha csak időnként alkalmaztok ilyen módszereket, az még megváltoztatható. Ha azonban ti már csak ilyenek vagytok, következetesen tapintatosan és csalárdul cselekedtek, és állandóan cselszövésekre támaszkodtok, akkor ti vagytok a legravaszabbak az ördögök között. Elmondom nektek az igazságot: az ilyen emberek soha nem fognak megváltozni.

A történetben Tapao ezeket a módszereket alkalmazza, hogy félrevezesse Hsziaopaót, és rávegye a kisfiút, hogy mondja el neki az igazságot. Mondjátok csak, ki tanította őt arra, hogy így tegyen? Senki sem tanította. Akkor honnan származtak ezek a trükkök? (A természetéből.) A természetéből, a romlott lényegéből származtak. Ő már csak ilyen ember. Még egy gyereket sem kímél – milyen aljas! Ha tudni akarja az igazságot, közvetlenül megkérdezheti a gyerek szüleit, vagy aktívan megismerheti önmagát, és felfedheti a szívét előttük; talán akkor elmondják neki az igazságot. Nincs szükség ilyen módszerekre, hogy mások háta mögött ilyen szégyenletes és otromba dolgokat műveljen. Ezt teszik az elvetemült beállítottságú emberek. Mondjátok csak, nem undorító ez? (Undorító.) Még egy gyereket sem kímél; úgy látja, hogy a gyereket könnyű megfélemlíteni, átverni és becsapni, ezért cselt sző ellene. Nos, ha meglát egy felnőttet, aki becsületes és kedves, hogyan fog bánni vele? Képes-e békén hagyni őt? Semmiképpen sem. Ha meglát valaki magához hasonlót, aki szeret stratégiákat alkalmazni a szavaiban és a tetteiben, mit fog tenni? (Tudja, hogy az illető ugyanolyan elvetemült, mint ő maga, és lehet, hogy elővigyázatos vele szemben, és nem fed fel egykönnyen semmit.) Az elővigyázatosságon kívül esetleg mi mást tesz meg? (Versengeni fog.) Nyíltan és titokban is versengeni fog – ennyi. Ez az elvetemült beállítottságú emberek viselkedése. Az ilyen emberek szeretnek nyíltan és titokban is versengeni másokkal, és minden lehetőséget megragadnak. Van egy híres mondásuk. Ha ilyen emberekkel találkozol, és hallod, hogy ezt mondják, biztos lehetsz abban, hogy elvetemült beállítottságúak. Mit mondanak? Például, amikor azt javasolod, hogy a kötelességük végzése érdekében működjenek együtt valakivel, azt mondják: „Ó, én nem tudok versengeni vele!” Az első gondolatuk mindig a „versengés”. Az első gondolatuk nem az, hogy hogyan működjenek együtt másokkal, hogy jól elvégezzék a munkát, hanem az, hogy versengjenek velük. Ez a híres mondásuk. Függetlenül attól, hogy milyen társadalmi csoportban vannak, akár nem hívők, akár testvérek, akár családtagok között, mi az egyetlen szabályuk? A versengés, és ha nem tudnak másokat nyílt színen legyőzni, akkor majd titokban teszik azt. Ez a fajta beállítottság elvetemült. Látszólag úgy tűnhet, hogy egyesek lazán csevegnek másokkal, a szívükben azonban titokban versengenek, különböző eszközöket és technikákat alkalmaznak, hogy közvetett módon támadják és lekicsinyeljék a másikat. Azok, akik ezt nem képesek felismerni, nem fogják átlátni a mesterkedésüket, és mire átlátják, a versengésük már eredményre jutott. Ez elvetemültség. Ha az elvetemült emberek kapcsolatba lépnek másokkal, minden arról szól, hogy nyíltan és titokban is versengenek, különböző terveket, cselszövéseket vagy bizonyos módszereket alkalmaznak, hogy másokat legyőzzenek, megadásra késztessék őket, és végül mindenkit rávegyenek arra, hogy behódoljanak nekik. Az emberiség létezése óta egészen napjainkig az emberiség egész történelme tele volt „versengéssel”. Akár nagy léptékben nemzetek között, akár kisebb léptékben családok között, akár egyéni szinten emberek között, nincs olyan csoport, amelyik ne lenne tele konfliktussal; ha nem nyíltan versengenek, akkor titokban, ha nem verbális a konfrontáció, akkor fizikai. A kínai történelemben a különböző etnikai csoportok közötti leggyakoribb háborúk időszaka a Tavasz és ősz korszak és a Hadakozó fejedelemségek kora volt. A katonai stratégiáról szóló híres könyvek többsége ebben a két korszakban íródott, mint például Szun-ce A háború művészete című könyvében szereplő taktikák – ezek mind ebben az időszakban születtek. Van még a Harminchat stratégia című könyv is, amely a hadviselésben alkalmazható különböző taktikákat dokumentálja. E katonai stratégiák és taktikák közül néhányat még napjainkban is használnak. Mondjatok párat ezekből a stratégiákból! (Az „Önkárosító” stratégia.) (Az „Elterelő” stratégia.) (A „Kettős ügynök” stratégia, az „Üres város” stratégia és a „Mézesmadzag” stratégia.) Mindezek a híres stratégiák, akár a „Mézesmadzag”, akár az „Üres város”, akár az „Elterelő” szavakkal kezdődnek, a „stratégia” szóval végződnek. Mit jelent a „stratégia”? („Taktika” vagy „tervezet”.) Bizonyos alattomos, áruló, rejtett vagy titkos taktikákat jelent. Ezeknek a „taktikáknak” semmi közük a tervezéshez – a cselszövésről szólnak. Mit látunk e taktikák mögött? Vajon a tetteik, a viselkedésük, valamint ezek az általuk a hadviselésben alkalmazott taktikák és gyakorlatok összhangban vannak az emberi mivolttal és az igazsággal? (Nincsenek.) Vajon Isten így munkálkodik? (Nem.) Egyáltalán nem. Akkor kit képviselnek ezek a gyakorlatok? Sátánt és ezt az elvetemült emberiséget képviselik. Honnan származnak az elvetemült emberiségnek ezek a stratégiái? (A Sátántól.) A Sátántól kapják azokat. Egyesek talán nehezen értik ezt meg, így azt kellene mondanom, hogy az ördögkirályoktól kapják – akkor az emberek megértik majd. Kik az ördögkirályok? A démonok és a Sátán, akik azért reinkarnálódtak a világba, hogy viszályt szítsanak és pusztítást végezzenek az emberiség körében – ők alakították ki ezeket a stratégiákat. Isten munkájának feljegyzéseiben láttátok-e valaha is, hogy „Üres város” stratégiát vagy „Elterelő” stratégiát használt volna? Isten irányítási terve tartalmazza-e ezeket a stratégiákat? Isten soha nem használt ilyen stratégiákat az Ő munkájának irányítására. Ezeket a stratégiákat az egész elvetemült emberiség használja. Egy nemzetnél vagy dinasztiánál nagyobb léptékben, egy törzsnél vagy egy családnál kisebb léptékben, sőt egészen az egyének közötti kapcsolatok szintjén is, bárhol, ahol romlott emberiségre lelsz, konfliktusra lelsz. Mi miatt harcolnak? Mi miatt versengenek? Mi a céljuk? Mindez a hatalom, a státusz és a haszon érdekében történik – hogy ezeket megszerezzék. Nemzet nemzet ellen harcol, hogy minél több ember fölött gyakorolhassa a hatalmat. Törzsek harcolnak egymás ellen területért, emberekért és szuverenitásért. Az egyének a felsőbbrendűségért és a haszonért harcolnak. Mindenütt, ahol emberek vannak, konfliktus van, mert mindenütt, ahol emberek vannak, ott van a Sátán romlottsága. A Sátán az emberiség egészét megrontotta, ezért a világ tele van konfliktussal és vérontással. A romlott emberiség bármit is tesz, nem tud megszabadulni a Sátán beállítottságának kötelékeiből. Ezért az emberiség egész történelme, akár nyugaton, akár keleten, történelmének minden része az emberiség elvetemült küzdelmének szánalmas beszámolója. Sőt, az emberiség még dicsőségesnek is tekinti ezeket a dolgokat. Vannak, akik még mindig tanulmányozzák Kína Harminchat stratégiáját. Ti tanulmányozzátok-e őket? (Nem.) Ha szándékosan tanulmányozod azokat és a bennük foglalt tapasztalatokat, tanulságokat, eszközöket, módszereket és technikákat, hogy gazdagítsd velük az elmédet és a túlélési készségeid részévé tedd őket, az határozottan rossz. Elkerülhetetlenül közelebb kerülsz a Sátánhoz, egyre elvetemültebbé, egyre gonoszabbá válsz. Ha azonban képes vagy megváltoztatni a nézőpontodat és Isten szavai szerint boncolgatni, megkülönböztetni és leleplezni őket, milyen eredményt fogsz elérni? Még jobban fogod gyűlölni a Sátánt, és még jobban megérted és gyűlölöd önmagad. Mi a még jobb kimenetel? Az, hogy elutasítod a Sátánt, és tántoríthatatlanul követed Istent. A Sátán arra használja ezeket az úgynevezett hagyományos kultúrákat, valamint mindenféle tudást és elméletet, amit az emberiség évezredek alatt felhalmozott, hogy az embereket oktassa és beléjük oltsa azokat, azzal a céllal, hogy mélyebben megrontsa és irányítsa őket. Ha elsajátítod ezeket a dolgokat, és tudod, hogyan használd azokat, akkor élő Sátánná válsz, Isten pedig teljesen kiiktat majd téged.

Amikor az elmúlt összejövetelek során az önmegértésről beszélgettünk, az emberek többsége gyakran felhozta az arrogáns beállítottság kérdését, amely a leggyakoribb és széles körben elterjedt romlott beállítottság. Milyen más, viszonylag gyakori romlott beállítottságok vannak? (Csalárdság és hajthatatlanság.) Csalárdság, hajthatatlanság, az igazságtól való idegenkedés és ádázság – ezekkel gyakran találkoznak az emberek. Az elvetemültséget ritkábban látják, és nem ismerik fel annyira. Azt lehet mondani, hogy az elvetemült beállítottságot a legnehezebb felismerni, ez egy mélyen rejtett és viszonylag titokzatoskodó romlott beállítottság, nem igaz? Tegyük fel például, hogy két ember együtt él, és egyikük sem szereti az igazságot, nem törekszik rá, és nem is hűséges a kötelességei végzésében. Kívülről úgy tűnhet, hogy ők ketten harmóniában élnek együtt, és nincs semmi probléma. Azonban mélyen legbelül egyikük sem törekszik az igazságra, és még mindig léteznek különböző romlott beállítottságok, bár nem láthatod őket. Miért nem láthatod őket? Azért, mert mindketten különösen csalárdak és sunyik a tetteikben. Mivel nem érted meg az igazságot, és hiányzik belőled mindenféle ítélőképesség, nem látod át a problémáik lényegét. Kevés igazságot értesz meg, túlságosan csekély az érettséged, így sok bonyolult kérdés van, amelyet nem áll módodban felfogni, és képtelen vagy segíteni másoknak a problémáik megoldásában. Mit kellene tenned vezetőként, ha ilyen emberekkel találkozol? Vajon készségesen elfogadják, ha leleplezed és megkülönbözteted őket? Nem, nem fogadják el. Akkor hogyan kellene bánnod az ilyen emberekkel? Van-e erre mód? Mi az alapelv az ilyen emberekkel való bánásmódban? Ha rendelkeznek bizonyos technikai vagy szakmai képességekkel, hogy Isten házának érdekében munkát végezzenek, akkor testvérekként kellene bánnod velük, és akként kellene követeléseket támasztanod velük szemben. Mivel azonban az ilyen emberek nem törekednek az igazságra, vajon tudnak hűségesek lenni a kötelességük végzésében? (Nem.) Milyen viselkedés jelzi, hogy hiányzik belőlük a hűség? Az ilyen emberek nem jeleskednek-e abban, hogy csak a látszat kedvéért teszik a dolgokat? Amikor senki sincs a közelükben, akkor játszadoznak, és pocsékolják az idejüket. Amint meglátják, hogy valaki közeledik, felgyorsítják a tempót. Még az is előfordulhat, hogy feltesznek egy csomó kérdést, rákérdeznek, hogy ez vagy az elfogadható-e. Amint az illető elmegy, abbahagyják a munkát, nem csinálnak semmit, egyáltalán nincs kérdésük, sőt, a szívük mélyén azt mondják: „Csak játszadoztam veled; nem vagyok én olyan ostoba!” Az ilyen emberek mindent a látszat kedvéért tesznek; különösen ügyesek a látszat megteremtésében, és kiválóan értenek a színleléshez, hamis benyomást keltve az emberekben. Sokan, akik évek óta kapcsolatban állnak velük, még mindig nem látnak át alattomos és csalárd lényegükön. Amikor mások érdeklődnek felőlük, egyenesen azt mondják: „Ez az ember egész jó, mindenkivel kedvesen bánik, soha nem árt senkinek, csak meg akar felelni az embereknek. Még ha valaki rosszat is tesz, nem metszi meg, hanem folyamatosan buzdít és vigasztal másokat.” Milyen eszközöket és módszereket alkalmaznak ezek az emberek a másokkal való interakcióik során? Az alkalomhoz illő szerepet játszanak, mézes-mázasak és simulékonyak, és a legtöbb ember azt mondja róluk, hogy jó emberek. Vannak ilyen emberek körülöttetek? (Igen.) Mindenki hajlamos felfedni a saját romlott beállítottságát, ezek az emberek azonban szorosan beburkolják magukat, lehetetlenné téve, hogy bárki is felfedezze a gondjaikat. Hát nem probléma ez? A történelem folyamán voltak olyan császárok, akik számos gaztettet követtek el, a későbbi nemzedékek mégis bölcs uralkodóknak nevezik őket. Miért van az embereknek ilyen véleménye róluk? Vajon nem tettek meg némi erőfeszítést és pár dolgot a saját hírnevük megőrzéséért? Egyrészt tettek néhány jó dolgot a saját politikai eredményeik érdekében, másrészt pedig, hogy gaztetteiket elfedjék, elferdítették a történelmet és megölték azokat, akik megírták róluk az igazságot és a tényeket. Azonban bárhogyan is próbálták eltussolni azokat, kétségkívül vannak feljegyzések a tetteikről. Nem tudtak kiiktatni mindenkit, aki ismerte az igazságot. Végül a későbbi generációk apránként feltárták ezeket az ügyeket. Amikor az emberek rájöttek, úgy érezték, hogy becsapták őket. Ezeknek a történelmi tényeknek a feltárásával az embereknek új megértésre kellene jutniuk az egész emberiségre vonatkozó igazságot illetően. Miféle megértésre? Az uralkodóktól kezdve az egyszerű emberekig az egész emberiség az elvetemültek kezében van, a Sátán által megrontva, így egyik ember elvetemültebb, mint a másik. Nincs olyan, aki ne lenne gonosz, nincs olyan, aki ne lenne rossz. Mindannyian sok gaztettet követtek el; mindannyian nagyon elvetemültek, senki sincs közöttük, aki jó lenne. Egyesek azt mondják: „Minden dinasztiában van néhány derék hivatalnok. Elvetemülteknek számítanak-e ezek a derék hivatalnokok?” Ha ezeknek a derék hivatalnokoknak a fennhatósága alatt hiszel Istenben, nézd meg, hogy letartóztatnak-e vagy sem. Ha tanúságot teszel nekik Istenről, figyeld meg a hozzáállásukat. Azonnal tudni fogod, hogy elvetemültek-e vagy sem. Isten megjelenése és munkája, valamint az Őáltala kifejezett igazság mindennél jobban felfedi az embereket, hogy kik is ők valójában. Lehet, hogy egyes uralkodók és hivatalnokok elértek bizonyos politikai eredményeket, és véghezvittek néhány jó cselekedetet, de milyen természetűek ezek a jó cselekedetek? Kinek a javát szolgálják? Ezek az uralkodó osztály által megkövetelt jó cselekedetek. Vajon az általuk véghezvitt jó cselekedetek összhangban vannak azokkal a jótettekkel, amelyeket Isten jóváhagy? Vajon ezek a „politikai eredmények” gyakorolják-e az igazságot, és alávetik-e magukat Istennek? Semmiképpen sem. A politikai sikereiknek és a jó cselekedeteiknek egyáltalán nincs közük az igazsághoz és az Istennek való alávetettséghez. A jó cselekedeteiket és a politikai eredményeiket mind-mind a szándékaik és az indítékaik vezérlik; mindezt azért teszik, hogy halhatatlanná tegyék magukat, és hogy mások dicsérjék őket. Ezért nem számít, hogy mennyi jó cselekedetet hajtanak végre, vagy mennyi politikai eredményt halmoznak fel, ez nem bizonyíthatja, hogy jószívű, jó emberek, azt pedig még annyira sem, hogy soha nem követtek el gonoszságot, vagy hogy nincs elvetemült természetük. Tisztában vagy-e azzal, hogy ezek az emberek milyen emberek Isten szemében? Fel tudod-e használni ezeket a dolgokat arra, hogy megértsd önmagad? Részt veszel-e olyan gyakorlatokban, ahol amint valami jót tettél, azonnal hencegni akarsz, gondoskodva arról, hogy mindenki tudja, majd kifelé azt mondod, hogy az embernek nem kellene dicsekednie, és arrogánsnak lennie, hogy alázatosan kellene viselnie magát? Például egy új gyülekezetbe mész dolgozni, és az emberek nem tudják, hogy vezető pozícióban vagy, ezért mindenáron meg kell próbálnod tudtukra adni, hogy vezető vagy, és egész éjjel töröd a fejed, míg végül előállsz egy jó megoldással. Vajon mi a megoldás? Összehívsz mindenkit egy megbeszélésre, és azt mondod: „A mai összejövetelen beszélgessünk arról, hogy én, mint vezető, megfelelő színvonalú vagyok-e vagy sem. Ha nem vagyok megfelelő színvonalú, akkor leleplezhettek és eltávolíthattok. Ha igen, akkor ebben a szerepben folytatom.” Amint ezt mindenki meghallja, azonnal tudják, hogy vezető vagy. Nem érted-e el ezzel a célodat? Honnan jön ez a cél? Az elvetemült természetedből fakad. Az ambíció általános emberi tulajdonság, de bár mindenkinek vannak ambíciói, némelyek különböző nyelveket, módszereket és stratégiákat használnak különböző időpontokban és különböző helyeken, hogy kívánt céljaikat elérjék. Ez elvetemültség.

Ami az elvetemült természet témáját illeti, továbbra is gyakran fogjuk megvitatni. Így alaposabb megértésre tesztek majd szert az igazságnak és a romlott beállítottságnak ezen aspektusáról. Egyrészt képesek lesztek megérteni önmagatokat, másrészt pedig képesek lesztek megkülönböztetni a különböző típusú embereket. Ugyanakkor mélyebb belépésetek lesz az igazságba. Ha csak egy általános koncepcióról vagy a definíció egyik aspektusáról beszélek, akkor a megértésetek meglehetősen felszínes lesz. Azonban a beszélgetésünk során bizonyos tényeket felhasználva és példákat bemutatva, a megértésetek elmélyülhet. Tegyük fel például, hogy két gyerek beszélget. Egyikük megkérdezi: „Megcsináltad ma a házi feladatodat?” A másik azt válaszolja: „Nem, nem csináltam meg.” Erre az első azt mondja: „Én sem.” Vajon mindketten igazat mondanak? (Igen.) Tévedsz; az egyikük hazudik. Vajon mit gondol a szíve mélyén? „Te bolond, azt hiszed, hogy tényleg nem csináltam meg? Nem vagyok annyira hülye! Ha nem csinálom meg a házi feladatomat, megbüntetnek. Hogyne csináltam volna meg? Szándékosan elhitettem veled, hogy nem csináltam meg, hogy te se csináld meg. Végül téged megbüntetnek, én pedig jót nevethetek.” Vajon rossz ez a gyerek? (Rossz.) Tett már valamelyikőtök ilyesmit? Íme, egy másik példa. Hétfőn az osztályban az egyik diák azt mondja, hogy vasárnap vásárolni volt, míg egy másik azt állítja, hogy meglátogatta a barátait. Valójában mindketten otthon ültek, és tanultak. Különösen egy olyan erős versenykörnyezetben, mint Kína, ezek a dolgok állítólag arra szolgálnak, hogy a versenytársaidat rávedd, hogy engedjenek az éberségükből, hogy te lekörözhesd őket. Ezt hívják stratégiának. Az ilyesmik megszokottak a mindennapi életben. Néha a szülők és a gyerekek is hasonló párbeszédet folytatnak, és hasonló beállítottságokat tárnak fel, amelyeket a barátok egymás között is feltárhatnak. Ennek a beállítottságnak a megnyilvánulásai mindenütt megfigyelhetőek, csupán éberen rajtuk kell tartanod a szemed. Miért tartsd szemmel? Nem azért, hogy anyagot gyűjts, üresen fecsegj, pletykálkodj vagy történeteket alkoss. Hanem inkább azért, hogy fejlődjön az ítélőképességed, lehetővé téve számodra, hogy összehasonlítsd magadat azzal, amit mások tesznek, amit felfednek és kimutatnak, hogy láthasd, te is hasonló viselkedésformákat mutatsz-e. Ha látod, hogy valaki ilyen viselkedést mutat, akkor meg fogod érteni, hogy ilyen beállítottsága van. Amikor azonban te is ilyen viselkedésformákat mutatsz, vajon képes leszel felismerni, hogy neked is ilyen beállítottságod van? Ha nem tudod felismerni, akkor az ő beállítottságáról való megértésed hamis. Nem értetted meg igazán, vagy más szóval, nincs lelki megértésed, és nem értetted meg pontosan. Ezeket a témákat nem lehet néhány nap alatt teljes mértékben átvenni. Ha egy kicsit megbeszéljük, az segíteni fog abban, hogy egy keveset gyarapodjatok, a megértésetek az igazságról pedig némileg elmélyül majd. Ha valóban szereted az igazságot, akkor mélyebb szintű belépésed lesz. A tapasztalatod és belépésed mélysége elválaszthatatlan a megértésedtől. A tapasztalatod és a belépésed mélysége egészen biztosan meg fogja határozni a megértésed mélységét. Hasonlóképpen, a megértésed mélysége is megmutathatja, hogy milyen mélyen tapasztaltál és mentél be. Ez a kettő összefügg egymással. Ez az út vezet az igazságba való belépéshez, és csak az igazságba való belépés által birtokolhatod a valóságot. Itt lezárjuk ezt a témát, és áttérünk a mai közösség fő témájára.