I. Az antikrisztusok irányítják az emberek szívét

Beszélgessünk ma az antikrisztusok különböző megnyilvánulásainak tizenharmadik tételéről: irányítják a gyülekezet pénzügyeit, és irányítják az emberek szívét is. Az antikrisztusok sokféle megnyilvánulásából jól látható, hogy ezek mindegyike utal beállítottságukra és lényegükre, amely idegenkedik az igazságtól, ádáz és elvetemült. Ez alól a tizenharmadik tétel sem kivétel. „Irányítják a gyülekezet pénzügyeit, és irányítják az emberek szívét is” – e megnyilvánulás alapján láthatjátok, hogy az antikrisztusok nemcsak becsvágyók, hanem kapzsik is; szívükben sok igényt rejtegetnek. Vajon jogosak ezek az igények? (Nem, nem azok.) Az emberek szívének irányítása valami pozitív dolog? Az „irányítás” szóból nyilvánvalóan látható, hogy ez nem pozitív dolog. Milyen szempontból nem pozitív? Miért rossz az irányítás alkalmazása? Ti szeretnétek irányítani az emberek szívét? (Nem.) Még ha nem is szeretnéd, lesznek olyan helyzetek, amikor nem tudsz nem így cselekedni. Ezt hívják „hajlamnak”; ezt hívják „lényegnek”. Az, hogy az antikrisztusok irányítsák az emberek szívét, nem jogos igény, és nem is tisztességes és észszerű; ez negatív dolog. Mit jelent az, hogy „irányítani az emberek szívét”? Az emberek szívének irányítása nem elvont kifejezés, hanem valami egészen konkrét és meghatározott, meghatározott módszerekkel, magatartással és nyelvezettel, valamint meghatározott gondolatokkal, perspektívákkal, szándékokkal és indítékokkal. Ennek ismeretében mik a konkrét megnyilvánulásai annak, amikor az antikrisztusok irányítják az emberek szívét, és hogyan határozható meg konkrétan ez az irányítás? (Külsőségeket alkalmaznak, például látványos szenvedést és az ár külsődleges megfizetését, hogy elnyerjék mások elismerését és megbecsülését, és elérjék céljukat, a megtévesztést.) Az antikrisztusok bizonyos magatartásformákat és megnyilvánulásokat használnak arra, hogy elnyerjék az emberek kegyét, és ezáltal az emberek a szívükbe fogadják és megbecsüljék őket. Amikor az antikrisztusok elnyerik mások megbecsülését, akkor ez az eredmény természeténél fogva az emberek félrevezetése. Ám valójában, szívük mélyén az antikrisztusok célja ezen eszközök alkalmazásával nem a félrevezetés, hanem az, hogy megbecsüljék őket – ez a céljuk. Van még valami más is? (Az antikrisztusok apró szívességek segítségével félrevezetik az embereket és behálózzák őket, valamint fitogtatják saját képességeiket és adottságaikat annak érdekében, hogy mások megbecsüljék és csodálják őket, és engedelmeskedjenek parancsaiknak, ők pedig elérjék céljukat, hogy megnyerjék az embereket és megszerezzék felettük az irányítást.) Ez az egyik vonatkozás. (Az antikrisztusok lelki embereknek tettetik magukat. Megmetszésükkor nem értik meg azt, mégis úgy tesznek, mintha megértették volna, és képesek lennének engedelmeskedni, azért, hogy mások úgy érezzék, hogy ők buzgón törekednek az igazságra, és egészen nagy lelki megértéssel rendelkeznek. Az igazságra törekvő és azt megértő embereknek tettetik magukat annak érdekében, hogy mások megbecsüljék őket és felnézzenek rájuk.) Ez egy másik vonatkozás. Az antikrisztusok mindig arra törekednek, hogy mások lássák, lelkiekben milyen gazdagok ők, és hogy képesek törekedni az igazságra és annak alávetni magukat. Valójában a leghalványabb megértéssel sem rendelkeznek, mégis a lelki ember álcáját öltik magukra, hogy mások megbecsüljék őket és felnézzenek rájuk. Ilyen eszközöket használnak arra, hogy irányítsák az emberek szívét. Van még más is? (Az antikrisztusok azért beszélnek szavakról és doktrínákról, hogy kérkedjenek és megszilárdítsák saját helyzetüket, valamint elhitessék másokkal, hogy ők értik az igazságot és van érettségük, és elérjék, hogy tiszteljék őket, imádják őket, és hallgassanak rájuk. Ezekkel az eszközökkel vonják az embereket irányításuk alá.) Ez egy konkrét megnyilvánulás, de nem teljesen helytálló azt mondani, hogy „szavakról és doktrínákról beszélnek”. Az antikrisztusok nincsenek tudatában annak, hogy szavakról és doktrínákról beszélnek; azt hiszik, hogy amiről beszélnek, az a valóság, hogy ezek magasztos elméletek és prédikációk, és ezeket a dolgokat arra használják, hogy félrevezessék az embereket. Ha az antikrisztusok tudnák, hogy ezek szavak és doktrínák, többé nem beszélnének róluk. Van még valami más is? (Az antikrisztusok arcátlanul szembemennek az alapelvekkel, a rendelkezésükre álló hatalom és hamis lelki elméletek segítségével csalárd módon megszerzik mindenki bizalmát, és ezáltal érik el céljukat, hogy irányíthassák az embereket.) (Az antikrisztusok elvágják Isten választott népének kapcsolatát a Fennvalóval. Nem hajtják végre a munkarendeket, a saját hatáskörükön belül teljhatalommal rendelkeznek, és megpróbálják létrehozni saját királyságukat és irányítani az embereket.) Ez is egy konkrét megnyilvánulás. Találóbban fogalmazva: megtévesztik a Fennvalót, eltitkolnak dolgokat az alattuk állók elől, és megpróbálják megnyerni az emberek kegyét, nem hagyva, hogy meglássák a valódi helyzetet mások, akiknek bizalmát csalárd módon megszerzik, hogy elérjék céljukat, az emberek szívének irányítását. Azzal a céllal tévesztik meg a Fennvalót és rejtegetnek dolgokat az alattuk állók elől, hogy megakadályozzák a Fennvalót és a testvéreket abban, hogy meglássák az igazságot velük kapcsolatban, hogy a Fennvaló és a testvérek bízzanak bennük, végül pedig a testvérek eljussanak oda, hogy egyedül őket imádják – ekkor fogják elérni a céljukat, hogy irányítsák az emberek szívét. Van még más is? (Az antikrisztusok egy csomó, látszólag helyes előírást állítanak fel, amelyeket az embereknek be kell tartaniuk, és ezeket használják fel az igazság helyettesítésére, hogy az emberek azt higgyék, hogy ezeknek az előírásoknak a betartása azonos az igazság gyakorlatba ültetésével. Ezekkel az eszközökkel szerzik meg az antikrisztusok az emberek szíve feletti irányítást, és vezetik maguk előtt az embereket.) Ezt úgy lehetne leírni, hogy az antikrisztusok szabályok és előírások sokaságát alkotják meg, hogy azok átvegyék az igazság alapelveinek helyét, magukat pedig lelki, az igazságot értő embereknek adják ki, hogy az emberek hallgassanak rájuk, és így érik el céljukat, hogy irányítsák az emberek szívét. Ha az általuk felállított szabályok hasznára válnának a gyülekezeti életnek és a kötelességüket végző embereknek, és ha nem mennének szembe az igazság alapelveivel, és nem okoznának kárt Isten házának érdekeiben, akkor semmi baj nem lenne ezzel. A gyülekezetben a különféle emberekkel való bánásmód során az igazságról való beszélgetés mellett szükség van néhány adminisztratív szabály felállítására, hogy az embereket kordában tartsák. Ha ezek az adminisztratív szabályok nem állnak ellentétben az igazság alapelveivel, hanem az emberek javát szolgálják, akkor ezek pozitív dolgok, és ez nem az emberek szívének irányítása. Ha ezeket a szabályokat az igazság alapelveiként tálalják, akkor van probléma. Akkor hát képesek-e az antikrisztusok olyan szabályokat alkotni, amelyek az emberek javát szolgálják, és megfelelnek az igazság alapelveinek? (Nem, nem képesek.) Próbáljátok összefoglalni, hogyan kellene ezt megfogalmazni. (Az antikrisztusok megalkotnak néhány olyan szabályt, amelyek nincsenek összhangban az igazság alapelveivel, miközben lelkiséget színlelnek és az igazság megértését, hogy az emberek engedelmeskedjenek nekik, ők pedig elérjék céljukat, hogy irányítsák az emberek szívét.) Ez viszonylag helytálló. Van még más is? (Az antikrisztusok szeretnek magasröptű gondolatokat hangoztatni, hogy eszüket és lényeglátásukat bizonyítsák, és kivívják az emberek megbecsülését. Például, miután egy kérdést már mindenki megvitatott, és döntöttek is, mit tegyenek az ügyben, az antikrisztusok egy sor elméletet adnak elő, hogy megcáfolják a többiek javaslatait, és mindenkit arra kényszerítenek, hogy meghallgassák őket, holott az ő nézeteik valójában aligha bölcsebbek. Majd, ahogy telik az idő, bármi is legyen az adott kérdés, senki sem mer majd az igazságról beszélgetni, vagy az igazság alapelveit keresni, és úgy fogják érezni, hogy az antikrisztusokra kell hagyniuk a végső döntést, és végül az antikrisztusok el fogják érni céljukat, az emberek irányítását.) Az antikrisztusok lépten-nyomon magasröptű gondolatokat hangoztatnak, megcáfolják mások javaslatait, kérkednek, elhitetik másokkal, hogy nagyon okosak, és ezáltal elérik céljukat, hogy félrevezessenek és irányítsanak másokat. Már sokat beszélgettünk az embereket irányító és félrevezető antikrisztusok megnyilvánulásairól. Amikor így tesznek az antikrisztusok, akkor a legkülönfélébb taktikákat, megnyilvánulásokat és módszereket alkalmazzák. Néha tettekkel, néha beszéddel, máskor pedig egy bizonyos fajta szemléletmóddal vezetik félre az embereket. Összefoglalva, mindezen dolgok mögött, amelyeket az antikrisztusok tesznek, célok húzódnak meg; ezen cselekedetek egyike sem tiszta és nyílt, és egyik sem felel meg az igazságnak. Minden tettük az emberek félrevezetését szolgálja, és azt, hogy az emberek megbecsüljék és imádják őket. Bármit is mondanak és tesznek az antikrisztusok külsőleg, az csak a látszat – ezek mind csak jó viselkedés és olyan dolgok, amelyeket az emberek jónak tartanak –, ám valójában, ha valaki megvizsgálná ezeknek a dolgoknak a lényegét, az antikrisztusok megközelítései mögött álló indítékok és célok kivétel nélkül kimondhatatlanok, ellentétesek az igazsággal, és gyűlöletesek Isten számára.

Az emberek szívének irányítását célzó megközelítésükből megállapítható, hogy az antikrisztusok emberi mivolta aljas és önző, beállítottságuk pedig az igazságtól idegenkedő, ádáz és elvetemült. Az antikrisztusok mindenféle aljas és alattomos trükköt alkalmaznak céljaik elérése érdekében, mindenféle szégyenérzet nélkül – ez elvetemült természetük sajátja. Ráadásul, figyelmen kívül hagyva azt, hogy emberek akarják-e, vagy sem, anélkül, hogy tájékoztatnák őket, vagy beleegyezésüket kérnék, mindig irányítani akarják az embereket, manipulálni és uralni őket. Azt akarják, hogy minden, amire az emberek gondolnak és amit a szívükben kívánnak, az ő manipulációjuknak legyen alávetve, azt akarják, hogy az emberek a szívükbe zárják őket, imádják őket, és mindenben felnézzenek rájuk. Szavaikkal és nézeteikkel korlátozni és befolyásolni akarják az embereket, és saját kívánságaik alapján manipulálni és irányítani akarják őket. Miféle beállítottság ez? Nem ádázság? Olyan ez, mint amikor egy tigris a fogai között tartja a nyakadat – bármennyire is próbálsz levegő után kapkodni és próbálsz megmozdulni, nem teheted azt, amit szeretnél, ehelyett kegyetlen szájának szoros, halálos szorításában vagy. Akárhogy is próbálsz szabadulni, nem tudsz, és bár könyörögsz a tigrisnek, hogy lazítson az állkapcsa szorításán, ez lehetetlen, nincs helye a vitának. Az antikrisztusok beállítottsága ugyanilyen. Tegyük fel, hogy beszélgetésbe elegyedsz velük, mondván: „Nem hagynád abba a próbálkozásodat, hogy megtaláld a módját, hogyan irányíthatod az embereket? Nem tudnál jól viselkedni és követő lenni? Nem tudnál jól viselkedni, jól végezni a kötelességeidet, és megmaradni a pozíciódban?” Vajon bele tudnának egyezni ebbe? Képes lennél jó magaviselettel vagy az általad megértett igazság segítségével lebeszélni őket arról, hogy folytassák, amit megkezdtek? Van-e bárki, aki meg tudná változtatni az álláspontjukat? Az antikrisztusok ádáz beállítottságából ítélve senki nem volna képes megváltoztatni a gondolataikat és a szemléletüket, és senki nem volna képes megváltoztatni azt a vágyukat, hogy irányítsák az emberek szívét. Senki sem tudja őket megváltoztatni, és nem lehet velük egyezkedni – ezt nevezik „ádázságnak”. Az antikrisztusoknak az emberek irányítására való törekvése és vágya a lényegük megnyilvánulása. Ha jó magaviselettel próbálnád megváltoztatni őket, az működne? Ha annak érdekében, hogy segítsd és támogasd őket, felhasználnád a megmetszésed, megítéltetésed és megfenyítésed elfogadása terén megszerzett gyakorlati tapasztalatodat – képesek volnának megváltozni? Felhagynának azzal, amit csinálnak? (Nem, nem hagynának fel.) Találkoztatok már ilyen emberrel? (Igen. Az ilyen emberek esetében, függetlenül attól, hogy hol végzik feladatukat, és bár néhányszor hibázhatnak és elbukhatnak, vagy akár megélhetik a betegség általi fegyelmezést is, a státusz iránti törekvésüket nem lehet megváltoztatni. Bármerre is járnak, státuszt és hatalmat akarnak szerezni.) Ha egy hely-vagy csoportváltás nem képes megváltoztatni őket, mi volna, ha megvárnánk, hogy idősebbek legyenek – vajon akkor megváltoznának egy kicsit? Feladnának-e egy kicsit a hatalom és tekintély hajszolásából, gyengülne-e ez egy kicsit? (Nem. Ennek semmi köze a korhoz; ezen a beállítottságukon nem lehet változtatni.) Az antikrisztusokat egy ádáz beállítottság uralja és irányítja, ezért nem képesek megváltozni. Úgy tűnik, hogy az antikrisztusok ádáz beállítottságát már sokan megtapasztalták és saját szemükkel látták. Az a tény, hogy az antikrisztusok irányítják az emberek szívét, valóság, és ezt tényszerű bizonyítékok támasztják alá – ez elég komoly dolog. Az ilyen emberek képtelenek elfelejteni vagy félretenni az emberek szívének irányításának kérdését. Ez az antikrisztusok természetlényege. Szubjektív szempontból képtelenek letenni róla, objektív szempontból pedig senki sem képes őket megváltoztatni – ők ízig-vérig antikrisztusok. Mondjátok meg, vannak-e olyan antikrisztusok, akik, miután kiközösítették őket, és már nincsenek a testvérek társaságában, elveszítik a vágyat, hogy irányítsák mások szívét? Megváltoznának-e az antikrisztusok a környezetük vagy a földrajzi elhelyezkedésük megváltozásának hatására? (Nem, nem változnának.) Nem változnának meg az idő és a hely megváltozásával – ezt természetlényegük határozza meg. Az emberek szívének irányításával az antikrisztusok valójában hatalmat próbálnak gyakorolni az emberek között: arra való hatalmat, hogy utasítsanak, döntéseket hozzanak, irányítsák az embereket, és manipulálják az emberek szívét – ezt a hatalmat szeretnék megszerezni. Az emberek szívének irányítása érdekében az antikrisztusok mindenféle módszert és eszközt felhasználnak arra, hogy kivívják az emberek megbecsülését, hogy becsapják és félrevezessék az embereket, hogy hamis látszatot keltsenek az emberekben, sőt, bizonyos módszerek és eszközök segítségével elfedik romlott beállítottságaikat és jellemüket, és meggátolják, hogy az emberek felismerjék antikrisztusi, az igazságtól idegenkedő lényegüket, és átlássanak azon. Külsőleg lelki és tökéletes embereknek adják ki magukat, akiknek nincsenek hibáik, és romlott beállítottságnak nyomát sem viselik, és így érik el céljukat, hogy mások megbecsüljék őket, felnézzenek rájuk, csodálják, imádják őket, sőt, támaszkodjanak rájuk. E célok elérése lényegében annak következménye, hogy irányítják az emberek szívét. Az antikrisztusok összes beállítottságáról és megnyilvánulásáról szóló beszélgetésünknek az tette ki a túlnyomó részét, hogy az antikrisztusok irányítják az emberek szívét, és hajszolják a hatalmat és a hasznot. Mivel már rengeteget beszélgettünk erről a témáról, hagyjuk ezt ennyiben mára.

II. Az antikrisztusok irányítják a gyülekezet pénzügyeit

Mai beszélgetésünk fő témája, hogy az emberek szívének irányítására való törekvésük, hatalmi ambíciójuk és hatalomvágyuk mellett az antikrisztusoknak van egy másik halálos megnyilvánulásuk is. Mégpedig az, hogy erős vágyat tanúsítanak a gyülekezet pénzügyei iránt; ezt a vágyat kapzsiságnak is nevezhetjük. A státusz iránti vonzalmuk mellett az antikrisztusok a pénzügyeket is különösen kedvelik. A pénzügyek iránti érdeklődésük és azokban lelt örömük bőséges és mértéktelen; ezt határozzuk meg úgy, hogy az antikrisztusok irányítják a gyülekezet pénzügyeit. Az antikrisztusok igyekezete, hogy irányítsák a gyülekezet pénzügyeit, és az emberek szívének irányítására tett próbálkozásuk ugyanolyan – mindkettő egyformán jogtalan és indokolatlan törekvés. Ez nyilvánvalóan valami becstelen dolog. Az ambíció és a vágy, hogy az emberek szívét irányítsák, már önmagában is elég visszataszító, már önmagában is rettenetesen becstelen, de az antikrisztusok a gyülekezet pénzügyeit is irányítani akarják – ez egy még megvetendőbb dolog, ami velük történik. Nos tehát, amikor az antikrisztusok a gyülekezet pénzügyeit akarják irányítani, mik ennek a konkrét megnyilvánulásai? Vajon ez könnyebben felismerhető, mint amikor az emberek szívét akarják irányítani? Amikor az emberek szívét igyekeznek irányítani az antikrisztusok, néhány általuk alkalmazott megközelítést és beállítottságot felismerhetnek az emberek. Viszont ha nagyon titkolózók és fondorlatosak az antikrisztusok, és kijelentéseket, taktikákat vagy sátáni trükköket rejtegetnek, amelyeket nem tárnak felszínre, hanem csak személyes gondolataikban latolgatnak, akkor ezek a dolgok nem lesznek könnyen felismerhetők. A gyülekezet pénzügyeinek irányítására tett törekvéseknek azonban kell, hogy legyenek konkrét megnyilvánulásaik és megközelítéseik. Könnyen felismerhetőnek találjátok ezeket a megközelítéseket? Ha saját szemetekkel láttátok ezeket a dolgokat, és saját fületekkel hallottatok róluk, fel tudjátok ismerni, hogy ezek az antikrisztusok cselekedetei? (Ha ezek nyilvánvaló viselkedések, akkor igen. Például az antikrisztusok érdeklődni fognak arról, hogy ki a felelős a felajánlások megőrzéséért és hasonlókról.) Ez könnyen felismerhető lenne, mert a pénzügyek bizalmas ügyek, és a legtöbben nem kérdezősködnek utánuk, kivéve, ha olyan sóvárgó emberek, akiknek tervei vannak a pénzügyekkel kapcsolatban, amely esetben érdeklődnének és kérdezősködnének az ilyen jellegű információk után. Beszélgessünk tehát arról, hogy mik a konkrét megnyilvánulásai annak, hogy az antikrisztusok megpróbálják irányítani a gyülekezet pénzügyeit.

Amikor szóba kerül, hogy az antikrisztusok irányítják a gyülekezet pénzügyeit, a legtöbben olyan példákra asszociálnak, amelyeket csalással vagy az egyház vagyonával való visszaéléssel kapcsolatban láttak korábban, ugye? Vagy talán vannak olyanok, akik fiatalok lévén, vagy, mert csak rövid ideje hisznek Istenben, nem foglalkoznak túlságosan ezekkel a dolgokkal, és egyáltalán nem gondolnak rájuk. Ezért beszélgessünk erről részletesen, hogy megérthessetek néhány kérdést, szabályt és tabut a gyülekezet pénzügyeivel kapcsolatban. Egyesek azt mondják: „Soha nem érdekeltek a gyülekezet pénzügyei, és nem is kérdezősködtem ezekről. Nincs bennem ilyesfajta sóvárgás. Semmi közöm hozzá, és ez egy meglehetősen kényes téma a gyülekezetben, úgyhogy nekem mindegy, hogy tudok-e róla, vagy sem.” Helyes ez a hozzáállás? (Nem, nem az.) Hogy miért? Függetlenül attól, hogy mit gondoltok, mai beszélgetésünk az antikrisztusok beállítottságának témáját taglalja, és az antikrisztusok beállítottságának elemzése és boncolgatása szempontjából érdemes mindannyiótoknak megérteni mindezt, méghozzá világosan. Ezt a témakört arra fogjuk használni, hogy elemezzük az antikrisztusok beállítottságát, ezért először is vegyük sorra, hogyan bánnak az antikrisztusok a gyülekezet tulajdonával, elgondolásuk szerint mit jelent pontosan és kit illet meg a gyülekezeti tulajdon, valamint azt, hogy legbensőbb gondolataikban hogyan tekintenek az antikrisztusok erre a tulajdonra, és miképp osztják szét azt. Először is, hogyan határozzák meg az antikrisztusok a gyülekezet testvérei által felajánlott pénzt és különböző javakat? A jellemükből ítélve az antikrisztusok kapzsik, és a kapzsiságuk mérhetetlen, ezért nem lesznek közömbösek e javak iránt. Sőt, nagyon is érdeklődni fognak irántuk, alapos figyelmet fordítva a vizsgálódásra és annak kiderítésére, hogy mennyi a gyülekezet vagyona, ki felel a megőrzéséért, hol tartják, és hányan tudnak róla. Ami a gyülekezet pénzügyeivel kapcsolatos alapvető információkat illeti, az antikrisztusok legelőször ezek iránt mutatják a legnagyobb érdeklődést, különös figyelmet szentelnek ezeknek, érdeklődnek, kérdezősködnek, és legjobb tudásuk szerint próbálnak hozzájutni ezekhez az információkhoz. Ha nem lennének kapzsik, és nem szőnének terveket, vajon érdekelnék-e őket ezek a dolgok? (Minden bizonnyal nem.) Az antikrisztusok abban különböznek a normális emberi mivolttal rendelkező emberektől, hogy törődésük mögött hátsó szándék rejtőzik. Az ő törődésük nem e vagyon megőrzését szolgálja, hanem birtokba akarják venni azt, illetve tetszésük szerint akarják felhasználni. Tehát a gyülekezeti vagyon birtoklásának és használatának priorizálása az első megnyilvánulása annak, hogy a gyülekezet pénzügyeit az antikrisztusok akarják irányítani.

A. A gyülekezeti vagyon birtoklásának és használatának priorizálása

Amint státuszt szereznek az antikrisztusok, bensőjükben egy téves és szégyentelen gondolat ébred fel: vezetővé válásukkal nemcsak a gyülekezet pénzügyeinek megismerésére szereznek jogot, hanem teljhatalmat is ahhoz, hogy irányíthassák azokat. Mi a céljuk a gyülekezet pénzügyeinek irányításával? Az, hogy hatalmuk legyen a gyülekezeti vagyon birtoklásának és használatának priorizálására. Mit jelent a gyülekezeti vagyon birtoklásának és használatának priorizálása? Azt jelenti, hogy mindaddig, amíg ők vezetik a gyülekezetet, a felügyeletük alatt álló testvérek által felajánlott összes pénz és vagyontárgy az ő kezelésükbe, használatukra és tulajdonukba kerül. Helyes ez az elgondolás, vagy helytelen? Nyilvánvalóan helytelen, de az antikrisztusok így gondolkodnak. Vezetővé válásuk utáni első dolguk az, hogy a pénzügyekkel kapcsolatosan erőfeszítéseket tesznek és terveket készítenek. Először is kiderítik, hogy ki kezeli a pénzügyeket, hányan kezelik a pénzügyeket, mennyi pénz szerepel a nyilvántartásban, és hogy azok, akik e pénzügyeket kezelik, az ő rátermett segítőik, illetve bizalmasaik-e. Ha nem, akkor valamilyen ürüggyel sürgősen elbocsátják és saját bizalmasaikkal helyettesítik őket. Vajon beérik-e a pénzügyek kezeléséért felelős személyek lecserélésével? Nem, ez nem ilyen egyszerű. Ambícióik messze túlmutatnak ezen; feltétlenül tisztában kell lenniük a gyülekezeti vagyonnal kapcsolatos számadatokkal. Hogyan kezelik az antikrisztusok ezt a vagyont azon túl, hogy felszólítják az embereket, hogy felajánlásokat tegyenek? Pénzt vesznek el a gyülekezettől, amikor ruhaneműt kell vásárolniuk, és akkor is, amikor orvoshoz mennek, és ha hiányos a ruházatuk, akkor a testvérek által adományozott ruhadarabok legjobbjai közül választanak ki néhányat. És ezzel még mindig nem végeztek a válogatással; minden egyes ruhadarabot fel kell próbálniuk, a legjobbakat megtartják maguknak, és csak a legrosszabbakat, amelyek nem kellenek nekik, azokat hagyják meg a gyülekezetnek. Összefoglalva, a gyülekezet pénzéből fedezik a saját étkezéseiket és kiadásaikat, még a 0,20 jüan utazási költséget is, és néhányan közülük még odáig is elmennek, hogy a gyülekezet pénzéből luxuscikkeket, étrend-kiegészítőket, kozmetikumokat és mindenféle személyes használatra szánt dolgot vásárolnak. Amint vezetői pozícióba kerülnek az antikrisztusok, és még azelőtt, hogy egy fikarcnyit is dolgoznának, igen kezdeményezők, amikor arról van szó, hogy élvezzék a gyülekezet tulajdonát, és ezt prioritásként kezelik. Miután az antikrisztusok élvezni kezdik ezt a tulajdont, az egész lelki szemléletük és életminőségük gyökeresen átalakul, és teljesen más lesz, mint azelőtt. Minden adandó alkalommal fodrászhoz járnak és masszíroztatják, kényeztetik magukat, tesznek az egészségükért és tonizáló hatású levest főznek maguknak – még az általuk használt különböző elektromos készülékeket is újabbra cserélik. Amint vezetővé válnak az antikrisztusok, kinézik maguknak a gyülekezet gazdag tagjait és azokat, akik képesek felajánlásokat tenni. Ezekből a tehetős emberekből azután kifacsarják a pénzüket, és azok, akik gyakran tesznek felajánlásokat, a gyülekezet becses tagjaivá és az antikrisztusok kedvenceivé válnak. Amikor az antikrisztusok belépnek a gyülekezetbe, az olyan, mint amikor egy róka bejut a szőlőbe – a szőlőt katasztrófa fenyegeti. A róka nemcsak a szép fürtöket fogja felfalni, hanem még az egész szőlőskertet is szétdúlja.

Az antikrisztusok gondolkodásában a testvérek által felajánlott pénz és javak, amelyeket együttesen „felajánlásoknak” neveznek, mind a gyülekezet „közvagyona”. Ez nem azt jelenti, hogy ez a közvagyon közösségi használatra szolgál; inkább arra utal, hogy ez egy olyan közösségi felajánlás, amely mindenkitől származik, viszont amelynek használati jogai gyakorlatilag a vezetőket illetik meg. Az antikrisztusok szemszögéből nézve nekik kötelességük a gyülekezeti vagyon birtoklását és használatát priorizálni, mert ők a vezetők, ők állnak az élen, és a gyülekezetben mindennek, különösen a jó dolgoknak, hozzájuk és az ő fennhatóságuk alá kell tartozniuk. Az antikrisztusok így vélekednek: „Az csak egy felszínes kifejezés, hogy istennek adják a testvérek a felajánlott pénzt és tárgyakat. Vajon hány ilyen dolgot tud isten használni? Lejöhet isten a mennyből, hogy megossza ezeket a felajánlásokat az emberekkel? Nem az embereknek kellene hát eldönteniük, hogy ezeket a felajánlásokat hogyan költik el, hogyan osztják és használják fel?” Ilyen szégyentelen felfogást vallanak az antikrisztusok a gyülekezeti vagyonról. Mi az, ami még szégyentelenebb? Azt mondják: „Isten a mennyben nem tudja élvezni az emberek által a földön felajánlott pénzt és tárgyakat. Hogyan kell hát felosztani és felhasználni ezeket a dolgokat? Nem az egyház vezetőinek kellene segíteniük a fogyasztásban, a használatban és az élvezetben? Ez egyenértékű lenne azzal, mintha isten használná azokat a mennyben.” És így az antikrisztusok magától értetődően veszik személyes tulajdonukba a testvérek felajánlásait. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ki, mikor és mit ajánl fel – ezeket a dolgokat jelenteni kell feléjük, nekik tudniuk kell ezekről. Más dolgokkal nem törődnek. Hatalmuk szilárd kézben tartásán kívül egyetlen dolog fontos igazán számukra, és ez a gyülekezet pénzügyeinek irányítása. Ez az, amiért érdemes vezetőnek lenniük. Van-e abban, ahogyan az antikrisztusok a gyülekezeti vagyonra tekintenek, és azt kezelik, akár egyetlen olyan szempont, amely megfelel az igazságnak vagy Isten elvárásainak? (Nem, nincs ilyen.) A kezdetektől napjainkig mondta-e valaha Isten, hogy a testvérek által Neki adott felajánlásokat mely személynek kell birtokolnia vagy használnia? Kijelentette-e valaha Isten, hogy a gyülekezet vezetőinek és dolgozóinak, az apostoloknak és a prófétáknak rendelkezniük kell azzal a hatalommal, hogy priorizálják a gyülekezeti vagyon birtoklását és használatát? Mondta-e Isten, hogy a gyülekezeti vagyon használati és tulajdonjoga arra száll, akiből vezető lesz? (Nem, nem mondta.) Akkor miért van az antikrisztusoknak efféle tévképzete? Tekintve, hogy Isten szavai nem tartalmaznak ilyen értelmű kifejezett kikötést a gyülekezeti vagyonról, vajon miért vallják ezt a nézetet az antikrisztusok? (Hiányzik belőlük az istenfélő szív.) Ennyire egyszerű ez? Ebben az összefüggésben nem mond semmit a kijelentés, hogy hiányzik belőlük az istenfélő szív. Ezek a szavak nem adják át az antikrisztusok beállítottságát. Vajon az antikrisztusok akkor is áhítoznak a gyülekezeti vagyonra, amikor nincsenek vezetői pozícióban? (Igen, áhítoznak.) Mondhatnád tehát, hogy azután veszítik el istenfélő szívüket, hogy vezetőkké válnak? Biztosan nem arról van szó, hogy mielőtt vezetővé válnának, még van istenfélő szívük? Lehetne ezt mondani? (Nem.) Ezért ez a magyarázat nem állja meg a helyét. Az antikrisztusok áhítoznak a gyülekezet vagyonára: miért van ez így? (Elvetemült a beállítottságuk.) (Természetüknél fogva kapzsik.) (Természetüknél fogva a hasznot keresik mindenekelőtt.) Az antikrisztusok beállítottságának az a lényege, hogy a hasznot keresik mindenekelőtt? (Nem.) Ez csupán a jellemük egyik megnyilvánulása. Elemezzük tehát, hogy mi az antikrisztusok belső beállítottsága. (Ádáz és elvetemült.) Mindenekelőtt ádáz, és még elvetemült is. Mit jelent az, hogy ádáz? Azt jelenti, hogy erőszakkal fognak megkaparintani olyan dolgokat, amelyek nem járnak nekik, vagy nem lehetnének az övék, függetlenül attól, hogy mások beleegyeznek-e ebbe, vagy, hogy mit gondolnak: ez egy ádáz beállítottság. Az antikrisztusoknak, ezeknek az ördögöknek és Sátánoknak a veleszületett természetlényege, hogy mindenért versengenek Istennel. A gyülekezeten belül az antikrisztusok amellett, hogy harcolnak Istennel az Ő választott népéért, megpróbálják elragadni azokat a felajánlásokat is, amelyeket az emberek Neki hoztak. A felszínen úgy tűnhet, hogy az antikrisztusok mohók, ám ez valójában azért van, mert ők az antikrisztusok beállítottságával és lényegével rendelkeznek. Az, hogy meg akarják kaparintani és el akarják fogyasztani az emberek által Istennek felajánlott összes pénzt és tárgyat – ez lényegét tekintve ádázság. Ez ugyanaz, mint amikor például veszel egy új bélelt kabátot, ami divatos és jó minőségű, majd valaki meglátja, és azt mondja: „Ez a te bélelt kabátod jobb, mint az enyém. Ez a vacak, amit én viselek, lyukas, és kiment a divatból. Hogyhogy a tiéd ilyen szép?” – majd miután ezt elmondta, erőszakkal lerántja rólad a bélelt kabátodat, és odaadja neked a tönkrement sajátját. Nem utasíthatod vissza, hogy cserélj vele – azt megbosszulná, megverne, még talán meg is ölne. Mernél ellenállni neki? Nem mernél ellenállni neki, és ő akaratod ellenére elvenné a dolgaidat. Szóval ennek a személynek milyen a beállítottsága? Ez egy ádáz beállítottság. Különbözik ez bármiben az antikrisztusok beállítottságától, amely a gyülekezeti vagyon megszerzésére és felhasználására sarkallja őket? (Nem, nem különbözik.) Az antikrisztusok tulajdonlási felfogása szerint a gyülekezet vagyona az övék lesz, amint vezetőkké és „tisztségviselőkké” válnak, és hozzáférnek a gyülekezet vagyonához. Függetlenül attól, hogy ki és mit ajánlott fel, az antikrisztusok magukhoz ragadják azt. Mit jelent az, hogy magukhoz ragadni valamit? Azt jelenti, hogy miután a gyülekezet vagyona – amelyet a gyülekezet előírásainak megfelelően kellene felhasználni és elosztani – az antikrisztusok irányítása alá kerül, egyedül ők rendelkeznek a vagyon felhasználásának kizárólagos jogával. Még amikor a gyülekezet munkájához vagy a gyülekezetben dolgozók számára van szükség erre a vagyonra, akkor sem engedik meg annak felhasználását az antikrisztusok. Egyedül ők használhatják azt. Ami a gyülekezeti vagyon felhasználását és elosztását illeti, az antikrisztusoké a döntés joga; ha megengedik, hogy felhasználd, akkor felhasználhatod, ha pedig nem, akkor nem használhatod fel. Ha a gyülekezeti felajánlások összege nem túl bőséges, és az azt birtokba vevő antikrisztusok személyes kiadásai teljesen felemésztik, akkor nem érdekli őket, hogy nem marad pénz a gyülekezeti munkára. Nem számolnak sem a gyülekezeti munkával, sem a gyülekezet szokásos kiadásaival. Semmi mást nem akarnak, mint fogni ezt a pénzt és magukra költeni, úgy kezelve azt, mintha a saját keresetük lenne. Nem szégyenletes módja ez a dolgok intézésének? (De, az.) Egyes, viszonylag jómódú környéken működő gyülekezetekben így gondolkodnak az antikrisztusok: „Egész jó kis hely ez. Ami a kiadásokat illeti, kedvemre költekezhetek, azt csinálhatok, amit akarok, és nem kell ragaszkodnom a gyülekezeti előírásokhoz és alapelvekhez. Úgy költhetem a pénzt, ahogyan akarom. Amióta vezető lettem, végre anélkül élvezhetem a pénzköltést, hogy számolgatnom kellene. Csupán ki kell jelentenem, hogy valamire pénzt akarok költeni, és nem kell aggódnom emiatt, megbeszélnem pedig főként nem kell senkivel.” Ami a gyülekezet vagyonának költését illeti, az antikrisztusok teljhatalommal bírnak, meggondolatlanul cselekednek, és szórják a pénzt. Amellett, hogy az antikrisztusok semmilyen munkát nem a gyülekezet alapelveinek vagy a munkarendnek megfelelően végeznek, a gyülekezeti tulajdonnal ugyanígy bánnak, minden alapelv nélkül. Lehet, hogy nem értik az alapelveket? Dehogy, nagyon is jól ismerik a gyülekezeti vagyon elosztására és felhasználására vonatkozó alapelveket, csak nem tudják kordában tartani kapzsiságukat és vágyaikat. Amíg hétköznapi, státusz nélküli emberek, addig alázatosak és egyszerű mindennapi életet élnek, de amint vezetőkké válnak, azonnal elbizakodnak, fontosnak gondolván magukat. Válogatósak lesznek az öltözködés és az étkezés terén – már nem esznek közönséges ételeket, és megtanulják, hogyan válasszanak öltözékként jó minőséget és neves márkákat. Mindennek csúcsminőségűnek kell lennie; csak akkor érzik úgy, hogy az összeegyeztethető az identitásukkal és státuszukkal. Amint az antikrisztusok vezetőkké válnak, mintha a testvérek mindannyian tartoznának nekik, és ajándékokat kellene felajánlaniuk nekik. Ha bármi jó történik, akkor övék az elsőbbség, a testvérektől pedig elvárják, hogy a pénzüket rájuk költsék. Az antikrisztusok úgy gondolják, hogy a vezetővé válás azt jelenti, hogy jár nekik a hatalom a gyülekezeti vagyon birtoklásának és használatának priorizálására. Nemcsak így gondolják, hanem így is viselkednek. Ráadásul komoly túlzásokba esnek, ami a többieket taszítja. Ebből a szempontból tekintve milyen az antikrisztusok jelleme? Miután vezetővé válnak, anélkül, hogy egy fikarcnyi munkát végeztek volna, birtokba akarják venni a felajánlásokat, és előnyt akarnak élvezni azok felhasználása terén. Miféle ember képes ilyesmire? Csak egy zsivány, egy zsarnok vagy egy helyi kiskirály tenne ilyet.