Az antikrisztusok önkényesek és zsarnokiak, sosem beszélgetnek másokkal, és minden dologban az övék kell, hogy legyen az utolsó szó – hát nem világosan láthatóak mindezek a problémák? A másokkal való beszélgetés és az alapelvek keresése nem formalitás vagy felszínes folyamat; mi a cél? (Az, hogy az ember alapelvek szerint végezze a kötelességét, és hogy legyen útja, miközben végzi azokat.) Így van; az, hogy legyenek az embernek alapelvei, valamint legyen útja a kötelességei végzése közben. Elsőként azt kell megértened, hogy az ember egyedül az Isten szavaiban rejlő igazságot keresve és az alapelveket megértve végezheti hatékonyan a kötelességét. Ha az igazságról beszélsz a problémák megoldása végett, milyen megközelítést kell alkalmaznod? Mely embereket szükséges bevonni? A megfelelő személyeket kell kiválasztani; főként néhány jó képességű emberrel kell beszélgetned, akik meg tudják érteni az igazságot, mivel ez vezet hatékony eredményekhez. Ez alapvető fontosságú. Ha zavaros fejű, gyenge képességű embereket választasz, akik híján vannak az észszerűségnek, akik esetében nincs az a mennyiségű beszélgetés, aminek köszönhetően megérthetnék vagy elérhetnék az igazságot, akkor az sem fog semmi eredményt hozni, ha tömérdek igazságról beszélsz. Bármilyen problémák merüljenek is fel a gyülekezetben, Isten választott népének joga van a tájékoztatáshoz, és tudnia kell a gyülekezeti munka helyzetéről, valamint a fennálló problémákról. Ha a vezetők és a dolgozók becsapják a felettük lévőket és elrejtik az igazságot az alattuk levők elől, mások összezavarását célzó módszereket alkalmazva, akkor Isten választott népének joga van felfedni és jelenteni őket, vagy pedig a felettesek elé vinni a helyzetet. Ez kötelessége és kötelezettsége is Isten választott népének. Némely hamis vezetők önkényesen és zsarnoki módon viselkednek, irányítva Isten választott népét a gyülekezeten belül. Ez Istennel szembeni ellenállás és szembeszegülés, és ez az antikrisztusok egyik állandó gyakorlata. Ha Isten választott népe nem fedi fel és nem jelenti ezt, és a gyülekezet munkája hátráltatva lesz vagy megakad, azért nem csupán a vezetők és a dolgozók tartoznak felelősséggel, hanem Isten választott népe is, mivel Isten választott népe az, aki szenved, amikor hamis vezetők és antikrisztusok gyakorolják a hatalmat a gyülekezetben, esetlegesen lerombolva az üdvösség elnyerésére való esélyüket. Éppen ezért Isten választott népének joga és felelőssége jelenteni és felfedni a hamis vezetőket és antikrisztusokat, ami előnyös a gyülekezet munkája és Isten választott népének életbe való belépése szempontjából. Némely vezetők és dolgozók ezt mondják: „Ti mind azt mondjátok, hogy önkényes és zsarnoki vagyok, igaz? Ezúttal nem leszek ilyen. Hagyni fogom, hogy mindenki kimondja a véleményét. Egy nap, két nap – addig várok, ameddig szükséges a véleményetek megosztásához.” Néha, amikor bizonyos különleges problémákkal szembesülnek, napokig folynak a viták anélkül, hogy megoldás születne, ők pedig egyre csak várnak. Mielőtt folytatnák a munkát, kivárják, amíg mindenki egyetértésre jut. Mennyi munkát odáznak el emiatt? Ez nagyban késlelteti a dolgokat; egyértelműen a felelőtlenség egyik megnyilvánulása. Hogyan tudja egy vezető vagy dolgozó hatékonyan irányítani a gyülekezet munkáját, ha nem tud döntéseket hozni? A gyülekezeti munka során a vezetőknek és a dolgozóknak hatalmukban áll döntéseket hozni, a testvéreknek pedig eközben joguk van a tájékoztatáshoz. Végső soron azonban a vezetőknek és a dolgozóknak kell meghozniuk a döntéseket. Ha egy vezető vagy dolgozó nem képes döntéseket hozni, akkor túlságosan gyenge képességű és nem alkalmas vezetői szerep betöltésére. Még ha vezető is, nem képes valóságos munkát végezni, illetve megfelelő színvonalon tenni a kötelességeit. Némely vezetők és dolgozók egyetlen kérdésről is hosszasan vitatkoznak, nem képesek döntést hozni, végül pedig egyszerűen annak engednek, akit erélyesebbnek látnak. Elvszerű ez a hozzáállás? (Nem.) Miféle vezető az ilyen? Egyszerűen zavaros fejű ember. Elfogadható vajon, ha ezt mondod: „Az antikrisztusok önkényesek és zsarnokiak, és félek, hogy én is azzá válok; nem szeretnék antikrisztusi úton járni. Meg fogom várni, amíg mindenki kimondja a véleményét, azután pedig következtetek és összefoglalok egy mérsékelt megközelítést a döntés érdekében.” (Nem.) Miért nem? Vajon lehet az eredmény hatékony, ha az nincs összhangban az igazságalapelvekkel, még ha így tovább is lépsz? Eleget fog tenni Istennek? Ha nem hatékony és nem tesz eleget Istennek, akkor súlyos a probléma. Ha nem az igazságalapelvek szerint cselekszel, felelőtlenül végzed a kötelességedet, ha felületes vagy és a Sátán filozófiája szerint teszed a dolgokat, akkor hűtlen vagy Istenhez. Ez Isten becsapása! Hogy ne merüljön fel veled kapcsolatban az a gyanú, hogy antikrisztus vagy, illetve hogy ne légy antikrisztusként megítélve, kibújsz a feladatok alól, amelyeket teljesítened kellene, és a Sátán filozófiája szerinti „kompromisszumos” hozzáállást teszed magadévá. Ennek eredményeképpen ártasz Isten választott népének, és kihatással leszel a gyülekezet munkájára. Hát nem elvtelen dolog ez? Nem önző és megvetendő? Vezetőként vagy dolgozóként elvszerűen kell beszélned és cselekedned, valamint eredményesen és hatékonyan kell teljesítened a kötelességeidet. Úgy kell cselekedned, ahogyan az Isten háza munkájának a javát szolgálja és összhangban van az igazságalapelvekkel. Így például a gyakorlati eredményt észben tartva kell dolgokat vásárolni a gyülekezet részére, és azoknak reális árú és használható dolgoknak kell lenniük. Ha vakmerőn és elvtelenül költöd a pénzt, az veszteséget okozhat Isten háza érdekei és az Istennek szánt felajánlások terén. Hogyan kezelnétek egy ilyen helyzetet? (A Fennvaló útmutatását keresve.) A Fennvaló útmutatásának keresése az egyik mód. Azonkívül, ne legyetek lusták! Kutassatok mélyrehatóan, érdeklődjetek alaposan, kérdezzetek körbe többet, értsétek meg a részleteket, és készüljetek fel megfelelően; akkor talán sikerül viszonylag megfelelő megoldást találni. Minek nevezik azt ha nem végzitek el ezt az alapozó munkát és gondatlanul cselekedtek, anélkül, hogy a részleteket megértenétek, ami pedig sok pénz elpazarlásához vezet? Úgy hívják, hogy felületesség. Némelyek így végzik a kötelességüket, és hiányzik az átláthatóság abból, amit tesznek. Csak a felét jelentik annak, amit kellene, a többit elrejtik, mivel úgy érzik, hogy a teljes átláthatóság bajt hoz rájuk, és akkor elvárják majd tőlük, hogy további kutatásokat és javításokat végezzenek. Így egyszerűen eltitkolják a valóságos helyzetet és a részleteket a többiek elől, gyorsan befejezik a feladatot, majd arra kérik Isten házát, hogy fizessen. A vizsgálatkor azonban kiderül, hogy a feladat nem felel meg a normának, újra el kell végezni, és még több pénz vész kárba. Hát nem Isten házának a megkárosítása ez? Nem Júdás-féle viselkedés? (De igen.) A Júdás-féle viselkedésbe különösen Isten háza érdekeinek az elárulása tartozik bele. Amikor helyzetekkel szembesítik az ilyen embereket, akkor azok a gyülekezeten kívül lévők mellé állnak, és csak a saját testüket veszik figyelembe, Isten házának az érdekeire pedig egyáltalán nem gondolnak. Van bennük bármennyi hűség Isten iránt? (Nincs.) Egy szemernyi hűség sincs bennük. Isten háza érdekeinek elárulásában és a gyülekezet munkájának megkárosításában lelik gyönyörűségüket – ez a Júdás-féle viselkedés. Van egy másik helyzet is: egyes kötelezettségek olyan speciális tudást vagy szakértelmet igényelnek más területeken, amelyek talán mindenki számára ismeretlenek. Ilyen esetekben nem szabad visszarettenned a nehézségtől. Ebben a korban, amikor tömérdek információ áll rendelkezésre, nem lehetsz lusta, hanem tevékenyen keresned kell a releváns adatokat és információkat. A legalapvetőbb ismeretek megszerzésével elkezdve eljutsz az adott szakma vagy terület alapvető megértésére, azután pedig mind több és több aspektusról tanulsz az adott területen belül, legyen bár szó adatokról vagy különböző szakkifejezésekről, így alapvetően megismerkedsz azzal a szakterülettel. Ha elérted ezt a szintet, az vajon nem válik jobban a kötelességeid hűséges és megfelelő színvonalú teljesítésének javára? (De igen.) Mi hát a célja annak, hogy elvégezd mindezt az előkészítő munkát a kötelességed végzésekor? Kutatni, megérteni a részleteket, majd kivitelezhető megoldásokat találni beszélgetésen és kritikai megvitatáson keresztül – ezek mind részei annak, hogy felkészülhess a kötelességed megfelelő színvonalon történő végzésére. Ezeknek az előkészületeknek az elvégzése jól megmutatja, hogy az illető hűségesen végzi a kötelességét, és azokat is felfedi, akik felületesek. Mi a helyzet az álhívők és azok hozzáállásával, akik nem áldozzák fel magukat őszintén Istenért, amikor a kötelességüket végzik? Ők teljes mértékben felületesek; bármit vásárolnak is a gyülekezetnek, vakmerőn, a saját szeszélyeik szerint költik a pénzt, anélkül, hogy útmutatást kérnének a Fennvalótól, azt gondolva, hogy mindent értenek. Ennek eredményeképpen elpazarolják Isten házának a pénzét. Hát nem pazarlók és a katasztrófa előhírnökei ezek? Veszteségeket okoznak az Istennek szánt felajánlások terén, és még csak észre sem veszik, hogy gonoszságot művelnek és ellenállnak Istennek; semmiféle bűntudatot nem éreznek a szívükben. Csak akkor tudatosul bennük valamennyire és kezdik bánni, amit tettek, amikor Isten választott népe leleplezi és felismeri őket, valamint az eltakarításukra és a kizárásukra szavaz. Nem veszik észre, hogy ilyen súlyos következményekkel járnak majd a cselekedeteik – bizony egyetlen könnycseppet sem hullatnak addig, amíg meg nem látják a saját sírjukat! Az ilyen emberek többnyire tökfilkók, akiknek nincs ki mind a négy kerekük, mégis vezetők és dolgozók szeretnének lenni, valamint feladatokat akarnak végezni Isten háza számára. Olyanok, akár a magukat rúzsozó malacok – teljességgel szégyentelenek. Ezek az emberek álhívők; nem számít, hány éve hisznek, semmilyen igazságot nem értenek. Ennek ellenére még mindig vezetők és dolgozók akarnak lenni Isten házában, folyton azt akarják, hogy hatalmat gyakorolhassanak, és az övék lehessen az utolsó szó – hát nem arcátlanul szégyentelenek? Miért számítanak álhívőknek az ilyen emberek? Azért, mert bár sok éve hisznek Istenben és sok prédikációt hallottak már, semmilyen igazságot nem értenek, és egyetlen igazságot sem tudnak gyakorlatba ültetni, ettől pedig álhívők lesznek. Megjelennek ezek a viselkedésformák bárkinél is közületek? Akiknél igen, emeljék fel a kezüket. Mindannyiótoknál? Akkor ti mind álhívők vagytok, és ez súlyos probléma. Ha azok, akik őszintén hisznek Istenben, következetesen hallgatnak prédikációkat, akkor meg fognak érteni néhány igazságot és haladnak előre valamelyest, minek folytán megbízhatóbbá válnak a beszédük és cselekedeteik terén. Ha valaki éveken át anélkül hallgat prédikációkat, hogy bármennyit is haladna előre, az zavaros fejű, vadállat és álhívő. Némelyek, akik úgy három, vagy akár öt éve hisznek Istenben, elég sokat értenek, és képesek az igazságot keresni a beszédükben és a cselekedeteikben. Ha hibát vesznek észre a kötelességük végzésében vagy veszteséget okoznak Isten házának, akkor szorongást és önvádat éreznek, valamint gyűlölik magukat; úgy érzik, hogy a pillanatnyi hibáik, a hűségük hiánya, a lustaságuk vagy a testi kényelemben való elmerülésük vezetett ilyen jelentős hibákhoz vagy okozott ilyen nagy veszteségeket, és gyűlölik magukat emiatt. Az ilyen bűnbánó szívű embereknek van némi emberi mivoltuk, és el tudnak jutni addig a pontig, hogy üdvösséget nyerjenek. Ha valaki azután, hogy sok éve hallgatott már prédikációkat, semmilyen igazságot nem ért meg, egyre csak hibákat követ el a kötelességvégzése során, folyton gondot okoz Isten házának és veszteségeket a gyülekezeti munkának, továbbá nincs bűnbánó szíve, akkor annak emberi mivolta sincsen, és rosszabb a disznóknál és a kutyáknál. Vajon az ilyen emberek képesek továbbra is megfelelően teljesíteni a kötelességüket? Még ha kötelességet végeznek is, az felületes lesz, nekik pedig nem lesz részük Isten elismerésében.

Némelyek folyton a „mi családunk” kifejezéssel utalnak Isten házára, amikor beszélnek, és folyton felemlegetik beszélgetés közben „a mi családunk”-at. Milyen édesdeden mondják! Mi ez „a mi családunk”, amiről beszélnek? Nem létezik más, csak Isten háza, Isten családja, a gyülekezet. Helyénvaló folyton azt mondani, hogy a „mi családunk”? Én nem érzem helyénvalónak. Lehet használni „a mi családunk” kifejezést, de csak akkor helyénvaló, ha az elmondottak megfelelnek a valóságnak. Ha nem olyasvalaki vagy, aki törekszik az igazságra, ha gyakran felületesen végzed a kötelességeidet, azaz nem támogatod a gyülekezet munkáját és egyáltalán nem veszed azt komolyan, de mégis folyton azt mondogatod, hogy a „mi családunk”, akkor az nem helyénvaló. Hamisságot és színlelést sejtet, undort és utálatot kelt; ha azonban olyasvalaki vagy, aki igazán birtokában van az igazságvalóságnak és támogatja a gyülekezet munkáját, akkor elfogadható „a mi családunk” kifejezéssel utalni Isten házára. Őszintének, hamisság nélkül valónak hangzik mások számára, akik így testvérként tekintenek majd rád, s kedvelni és becsülni fognak téged. Ha nem szereted az igazságot a szívedben, ha nem fogadod el az igazságot és felelőtlenül végzed a kötelességeidet, akkor ne utalj „a mi családunk” megnevezéssel Isten házára. Komolyan törekedned kell az igazságra, jól kell végezned a kötelességeidet, és képesnek kell lenned a gyülekezet munkájának a támogatására ahhoz, hogy Isten választott népe úgy érezze, hogy része vagy Isten házának. Ha ekkor mondod, hogy „a mi családunk”, akkor az közelségérzetet fog ébreszteni másokban, és nem kelt visszatetszést, mivel a szívedben igazán a saját otthonodnak tartod Isten házát, és a kötelességeid végzése közben valóban felelősségteljes vagy és támogatod a gyülekezet munkáját. Amikor azt mondod, hogy „a mi családunk”, akkor az teljes mértékben megérdemelten hangzik, a hamisság minden nyoma nélkül. Ha valaki semmilyen felelősséget nem tanúsít a gyülekezet munkája iránt, ha felszínesen végzi a kötelességét, bármi legyen is az, ha még ahhoz sem veszi a fáradságot, hogy felvegyen valamit a földről, hogy kitakarítson egy piszkos szobát, vagy télen elhányja a havat vagy rendbe tegye az udvart, s ezáltal nem is Isten háza tagjának, hanem inkább kívülállónak tűnik, vajon az az ember jogosult arra, hogy „a mi családunk”-nak nevezze Isten házát? Az ilyen emberek mindössze szolgálattevők, ideiglenes dolgozók, élet nélkül való és a Sátántól való emberek, akik egyáltalán nem tartoznak Isten házához. És szégyentelen módon gyakran még mindig „a mi családunk”-ként utalnak Isten házára, valahányszor kinyitják a szájukat, és olyan bensőségesen mondják, igen szívélyesen szólítva meg a testvéreket – ugyanakkor semmilyen tényleges feladatot nem kezelnek. Amikor feladatokat vállalnak, hibákat követnek el, kárt okozva Isten házának. Hát nem csupán képmutatók? Az ilyen emberek teljességgel erkölcstelenek, és nincs semmi lelkiismeretük vagy józan eszük. A lelkiismeret és a józan ész a legalapvetőbb jellemzők, amelyekkel az Istenben hívőknek rendelkezniük kell, azonkívül az igazság elfogadására is képeseknek kell lenniük. Ha még lelkiismeretük és józan eszük sincs, és egyáltalán nem fogadják el az igazságot, attól még megérdemlik-e, hogy „a mi családunk”-nak nevezzék Isten házát? Átmeneti dolgozók, szolgálattevők csupán; a Sátántól valók, és kevés közük van Isten házához. Isten nem ismeri el az ilyen embereket; az Ő szemében ők gonosz emberek. Sok ember hisz Istenben, de egyáltalán nem törekszik az igazságra, és közömbösséget tanúsít Isten házának ügyei iránt. Figyelmen kívül hagyják a problémákat, amelyekkel találkoznak, elhanyagolják a feladataikat, távol maradnak a testvérektől a nehézség idején, és nem tanúsítanak gyűlöletet azok iránt, akik rossz dolgokat tesznek és ártanak Isten háza érdekeinek, vagy rombolják a gyülekezet munkáját. Nincsenek tudatában a nagyon jó és nagyon rossz dolgoknak; bármi történjék is Isten házában, őket nem érdekli. Vajon a saját házukként bánnak Isten házával? Nyilvánvalóan nem. Ezek az emberek nem jogosultak arra, hogy „a mi családunk”-nak nevezzék Isten házát; akik így tesznek, képmutatók csupán. Mely emberek jogosultak azt mondani, hogy „a mi családunk”? Nemrégiben azt vettem észre, hogy egyesek valójában nem rosszak, noha természetesen ők vannak kisebbségben. Egyelőre nem fogunk arról beszélni, hogy mennyi igazságot értenek, illetve hogy mekkora az érettségük vagy a hitük, de ezek az emberek igazán hisznek Istenben, képesek valóságos feladatokat vállalni, és igazán felelősségteljesen végzik a kötelességeiket, bármiről legyen is szó; van bennük valami emberi mivolthoz hasonló. Csakis az ilyen embereket lehet igazán Isten háza részének tekinteni. Amikor azt mondják, hogy „a mi családunk”, az szívélyesnek és igazán szívből jövőnek érződik. A gyülekezetnek szüksége volt például egy asztalra, ami megvásárolva hat- vagy hétszáz dollárba kerülne. Egyes testvérek ezt mondták: „Ez túl drága. Sok pénzt spórolhatunk, ha a fát vesszük meg, az asztalt pedig megcsináljuk magunk. Az is éppolyan jó szolgálatot tenne, semmiben sem különbözne.” Vajon mit éreztem a szívemben ennek hallatán? Megérintett a dolog: „Ezek az emberek nem rosszak; tudják, hogyan spóroljanak Isten házának.” Az ilyen emberek sokkal jobbak azoknál, akik elpazarolják a felajánlásokat; nekik van legalább némi lelkiismeretük és józan eszük, és egy kis emberi érzésük. Egyesek több száz vagy több ezer dolláros veszteséget okoznak Isten házának anélkül, hogy tudatában lennének, sőt, még azt is mondják, hogy ez nem az ő gondjuk, és egyáltalán semmi szégyent nem éreznek a szívükben. Másfelől ott vannak azok, akik ezt mondják: „Még nyolc-tíz dollárt is érdemes megspórolni. Nem szabad feleslegesen költenünk a pénzt olyan dolgokra, amelyeket magunk is meg tudunk oldani. Spórolnunk kell, ahol lehet. Felesleges olyan pénzt elkölteni, amit nem muszáj. Jó, ha elviselünk némi nehézséget és fáradságot.” Csak azoknak az embereknek van lelkiismeretük és józan eszük, akik képesek efféléket mondani; csakis nekik van normális emberi mivoltuk, és ők vannak igazán összhangban Isten házával. Ezek az emberek jogosan nevezhetik „a mi családunk”-nak Isten házát, mivel figyelembe veszik Isten háza érdekeit. Némelyek egyáltalán nem gondolnak Isten háza érdekeire. Talán azért nem, mert nem képesek efféle megfontolásokra? Amikor a saját életükről van szó, rendkívül takarékosak, a fogukhoz verik a garast, mindig a legolcsóbb és legpraktikusabb dolgokat akarják megvenni, ott spórolnak, ahol csak tudnak, még alkudnak is az árból és pontos számításokat végeznek, vagyis nyilvánvalóan ügyesen tudják irányítani az életüket. Amikor azonban Isten házáért kell tenni dolgokat, nem így cselekszenek. Isten házának a pénzét használva tékozlóan költekeznek, úgy költik el, ahogy nekik tetszik, mintha az lenne a pazarlás, ha nem költenék el. Hát nem egy borzasztó jellem jele ez? Az ilyen emberek rendkívül önzők, egyáltalán nem veszik figyelembe Isten házát, és csak magukat igyekeznek megelégíteni. Azt remélik, hogy a lehető legkisebb áron befurakodhatnak a mennyek országába és nagy áldásokat nyerhetnek. Az efféle önző és megvetendő emberek még mindig hatalmas ambíciókat és vágyakat táplálnak magukban; ez a jellemük súlyos hiányosságát mutatja!

A beszélgetésünk során alapvetően teljes mértékben kitárgyaltuk az antikrisztusoknak ezt a megnyilvánulását, vagyis azt, hogy ravasz módokon viselkednek, valamint hogy önkényesek és zsarnokiak, nem igaz? (De igen.) Foglaljuk akkor össze! Az, hogy az antikrisztusok ravaszul tesznek dolgokat, valamint az, hogy önkényesek és zsarnokiak, két különböző, de egyformán jelentős és egyidejű viselkedésforma, amely gyakori közöttük. Ez a megnyilvánulás kettőt fed fel az antikrisztusok elsődleges beállítottságai közül: az elvetemültséget és az ádázságot; ők elvetemültek és ádázak is. Olykor talán nem látni az ádáz oldalukat, az elvetemült oldaluk azonban látható. Lehet, hogy gyengéden cselekszenek, és emiatt nehéz meglátni bármit is a kényszerítő vagy barbár viselkedésükből. Külsőleg nem tűnnek erőszakosnak, és senkit sem kényszerítenek rá semmire, de más elvetemült eszközökön keresztül tőrbe csalnak, az irányításuk alá vonnak és a céljaik szolgálatába állítanak – ily módon pedig kihasználnak téged. Te nem veszed ezt észre, a csapdájukba esel, és önként aláveted magad a manipulációjuknak és a játszadozásuknak. Vajon miért képesek ilyen következményeket előidézni? Az antikrisztusok gyakran helytálló kijelentésekkel és mondásokkal utasítanak és befolyásolnak, bizonyos dolgok megtételére ösztönözve téged és azt éreztetve veled, hogy minden szavuk igaz, hogy végre kell azokat hajtanod és ily módon kell tenned a dolgokat, máskülönben azt fogod érezni, hogy szembemész az igazsággal, és hogy az irántuk való engedetlenség Isten elleni lázadást jelent. Ezáltal készségesen engedelmeskedsz nekik. Mi ennek a végeredménye? Még ha követik is az emberek az antikrisztusok szavait és gyakorolják is, amit mondanak, megértik vajon az igazságot? Egyre közelebbi vagy egyre távolabbi kapcsolatban lesznek Istennel? Amikor különféle helyzetekkel találkoznak, nem csupán nem járulnak Isten elé és nem imádkoznak Hozzá az emberek, hanem azt sem tudják, hogy miként keressék az igazságalapelveket Isten szavaiban, vagy miként fogják fel Isten szándékait és követelményeit. Ehelyett hihetetlen kijelentést tesznek: „Olyan sok éve hiszek már Istenben, és közben főként a vezetők támogatására és megtartó erejére hagyatkoztam. Bármi történjék is, amíg történik közlés a vezetők részéről, addig van út előre. A vezetők nélkül ez egyszerűen nem működik.” Sok éve hisznek Istenben, és mégis ilyen az érettségük, még mindig nem képesek a vezetők nélkül működni. Hát nem szánalmas ez? Milyen rejtett jelentése van ennek? Azt sugallja, hogy nem tudják, hogyan imádkozzanak Istenhez, hogyan hagyatkozzanak Istenre, hogyan nézzenek Istenre, és miként egyék és igyák Isten szavait. A vezetőknek kell megtámogatniuk mindezeket a dolgokat ahhoz, hogy ők megértsék azokat; a vezető a helyébe léphet annak az Istennek, akiben hisznek. Elmondható, hogy az ilyen emberek Istenben való hite valójában a vezetőikbe vetett hit. Mindenre figyelnek, amit a vezetők mondanak, és mindent elhisznek nekik, bármit mondjanak is. Ki az igazából, akiben hisznek, akit követnek és akinek engedelmeskednek: Isten vagy a vezetők? Nem olyanok csupán, mint a vallásos emberek, akik névlegesen az Úrban hisznek, valójában azonban a lelkészeikben hisznek, őket követik és bennük bíznak? Nem azt jelenti ez, hogy emberek irányítják őket? A vezetőket imádod, és minden dologban rájuk hallgatsz. Ez emberekben való hit, emberek követése, és emberek által való korlátozottság és irányítottság. Isten annyira világosan beszélt, és te mégsem vagy képes megérteni a szavait, és azt sem tudod, miként gyakorold azokat, az ördögöket és a Sátánokat ellenben akkor is érted, ha mindössze néhány szót szóltak? Mi az, amit valójában értesz? Néha megértesz egy előírást vagy doktrínát – ez vajon az igazság megértésének számít? (Nem.) Ez nem az igazság megértése; ez félrevezetés. Ez bizony pontosan az.

Az antikrisztusok azon megnyilvánulásán belül, hogy ravaszul viselkednek, valamint önkényesek és zsarnokiak, az elvetemültség és az ádázság beállítottsága az elsődleges. Miben nyilvánul meg az elvetemültségük? A ravasz viselkedésükben nyilvánul meg. És miben nyilvánul meg az ádázságuk? (Abban, hogy önkényesek és zsarnokiak.) Elsősorban abban nyilvánul meg, hogy önkényesek és zsarnokiak, és másokat engedelmességre kényszerítenek; a kényszerítésük ádáz beállítottságot rejt magában. Isten azt követeli az emberektől, hogy Neki vessék alá magukat és az igazságnak. Mi Isten munkamódja? Isten, miután kimondja a szavait, azt mondja az embereknek, hogy az a legfontosabb dolog az Istenben való hitben, hogy vessék alá magukat az igazságnak és Isten szavainak. Te ismered ezt az igazságot, tudod, hogy ez a mondás helytálló, de vajon miként áll hozzá Isten ahhoz, hogy aláveted-e magad, és hogy miként veted alá magad? Szabad akaratod van, jogod van választani. Ha akarod, aláveted magad; ha nem akarod alávetni magad, nem muszáj. Ugyanakkor, ami azt illeti, hogy milyen következményekkel járhat az, ha nem veted alá magad, mit vizsgál át Isten az emberekben és milyen következtetéseket von le velük kapcsolatban, Isten semmi különlegeset nem tesz ezekben a dolgokban. Nem figyelmeztet, nem fenyeget, nem kényszerít, megfizettetve veled az árat, és nem is büntet meg miatta. Isten nem így cselekszik. Az emberek megmentésének időszakában, amikor Isten azért mond ki szavakat, hogy gondoskodjon az emberekről, megengedi az embereknek, hogy hibázzanak, hogy a rossz utat válasszák, hogy fellázadjanak Ellene és ostoba dolgokat tegyenek. Szavain és néhány munkamódszerén keresztül azonban fokozatosan megérteti az emberekkel, hogy melyek az Ő követelményei, hogy mi az igazság, és hogy mi helyes és mi helytelen – például metszéssel, fenyítéssel, fegyelmezéssel, valamint intelmeken keresztül is. Néha valamilyen kegyelmet ad, megindít belülről vagy valamilyen megvilágításban és megvilágosodásban részesít, tudatva veled, hogy mi helyes és mi helytelen, hogy valójában melyek Isten követelményei, hogy milyen pozícióba kell helyezkedniük az embereknek, és hogy mit kell gyakorolniuk. Miközben megértet veled dolgokat, választási lehetőséget is ad neked. Ha ezt mondod: „Lázadó leszek, akaratos leszek, nem akarom azt választani, ami helyes, nem akarok hűséges lenni, hanem egyszerűen így akarok cselekedni!”, akkor végső soron te felelsz a saját rendeltetési helyedért és sorsodért. Felelősséget kell vállalnod a cselekedeteidért, és meg kell fizetned az árat; Isten semmit sem tesz e tekintetben. Isten méltányos és igazságos. Ha a követelményeinek megfelelően cselekszel és olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek, vagy – éppen ellenkezőleg – nem cselekszel Isten követelményei szerint, és nem olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek, akkor mindkét esetben igaz, hogy bármi lesz is a rendeltetési helyed, Isten azt már jóval korábban, előre meghatározta. Istennek semmi többet nem kell tennie. Nem úgy van, hogy ha ma nem a követelményei szerint cselekszel, akkor megfegyelmez, megfenyít vagy megbüntet majd téged, katasztrófát hozva a fejedre – Isten nem így munkálkodik. Isten egyszerűen csak azért követel alávetettséget az emberektől, hogy megértesse velük az alávetettséggel kapcsolatos igazságot; nincs benne semmi kényszerítés. Isten nem kényszeríti rá az embereket, hogy vessék alá magukat, illetve hogy gyakorolják az igazságnak ezt az aspektusát. Istennél éppen ezért úgy van, hogy akár vezényli az embereket, akár uralkodik a sorsuk felett, akár vezeti őket vagy ellátja őket az igazsággal, e cselekedetek nem kényszerítésen alapulnak, és nem is szükségszerűségen. Ha Isten szavai szerint cselekszel, akkor fokozatosan egyre inkább meg fogod érteni az igazságot, és az Isten előtti állapotod mindinkább javulni fog – jó állapotot fogsz fenntartani, Isten pedig a mindennapi élet olyan aspektusait illetően is megvilágosít majd téged, amelyeket nem értesz. Ha azonban nem gyakorlod az igazságot, nem veted alá magad Istennek és nem vagy hajlandó törekedni az igazságra, akkor nagyon korlátozott lesz az, amit elnyersz. Ez a szembetűnő különbség a kettő között. Isten nem mutat részrehajlást; Ő mindenkivel méltányos. Némelyek ezt mondják: „Vajon nem gyakorolnék, ha Isten egyszerűen rákényszerítene?” Isten nem kényszeríti az embereket, ezt a Sátán műveli. Isten nem így munkálkodik. Ha csak akkor tudod alávetni magad Istennek, ha kényszerítenek, mivé leszel? Vajon akkor valóban aláveted magad Istennek? Ez nem az a fajta alávetettség, amelyre Isten vágyik. Isten arról a fajta alávetettségről beszél, amikor valaki az igazság megértése alapján készségesen, a lelkiismerettől és értelemtől vezérelve gyakorolja Isten szavait. Ez a jelentés rejlik az alávetettségben. Nincs benne erőltetés, korlátozás, fenyegetés vagy bármiféle kötelezés vagy irányítás. Éppen ezért, ha különösen megkötözve vagy korlátozva érzed magad ezen a téren, az biztosan nem Isten munkája. Egyfelől eredhet emberi gondolatokból vagy eltorzult megértésből és magadra erőltetett korlátozásokból. Másfelől az is lehet, hogy valaki más próbál korlátozni téged előírásokkal vagy valamiféle helyesnek hangzó érvvel vagy elmélettel, ami oda vezet, hogy torzulások alakulnak ki a gondolkodásodban. Ez azt sugallja, hogy probléma van a megértéseddel. Ha úgy érzed, hogy készségesen és boldogan engedelmeskedsz Istennek, az a Szentlélek munkájából és a valódi emberi mivoltból, a lelkiismeretből és a józan eszedből fakad.

Vannak emberek Isten házában, akik nem vetik alá magukat az igazságnak, nem vetik alá magukat Isten háza munkarendjeinek, és nem vetik alá magukat a gyülekezet rendelkezéseinek. Hogyan kezeli ezt Isten háza? Alkalmaz bármilyen erőltetett megvalósítási módszereket ennek a megoldására? Hogyan kezeli azt Isten háza, ha egy vezető nem végez valódi munkát, nem a munkarendek szerint dolgozik, és nem gyakorolja az igazságot, vagy nem képes valódi munkát végezni? (Isten háza elbocsátja az illetőt.) Közvetlenül elbocsátják, de vajon kiközösítik? (Nem.) Azok, akik nem követtek el gonoszságot, nem lesznek kiközösítve. Ami azonban a hétköznapi testvéreket illeti: az vajon az alávetettség hiányának számít, ha egy bizonyos kötelesség elvégzésére rendelik ki őket, és ők azt megtagadják? Ha ők nem mennek el, lehet találni valaki mást; kényszerítve lenne bárki is egy kötelesség elvégzésére? (Nem.) Nincs semmiféle kényszerítés. Ha az igazságról történő beszélgetésnek köszönhetően hajlandóak elfogadni a kötelességet és alávetni magukat, az nagyszerű. Ez nem számít kényszerítésnek; ilyenkor a személyes beleegyezésük és hajlandóságuk alapján kerülnek kirendelésre ennek a kötelességnek az elvégzésére. Egyesek például szeretnek főzni, de takarításra rendelik ki őket, mire ezt mondják: „Ha takarításra kérnek fel, akkor takarítani fogok. Alávetem magam Isten háza rendeléseinek.” Van itt bármiféle kényszerítés? Rákényszerítenek bármit is valakire az akarata ellenére? (Nem.) Ezt hajlandóságuknak és önmaguk alávetésének megfelelően rendelik el, anélkül, hogy bárki is nehéz helyzetbe lenne hozva, vagy rá lenne kényszerítve valaminek a végrehajtására. Olyan esetek is lehetnek, ahol átmenetileg senkit sem találni egy bizonyos kötelesség elvégzésére, és ideiglenesen téged rendelnek ki a betöltésére; személy szerint talán nem vagy rá hajlandó, de szükséges a munkához; ez egy különleges eset. Isten házának tagja vagy, részesülsz az Isten házától származó eledelben, és ott végzed a kötelességeidet – ha egyszer Istenben hívő és Istent követő emberként tekintesz magadra, nem tudsz egy ilyen kis dologban fellázadni a tested ellen? Ez még csak nem is igazán számít alávetettségnek vagy nehézségnek; ez átmeneti csupán, nem arra kérnek, hogy hosszú távon végezd ezt a kötelességet. Egyesek panaszkodnak, hogy túlságosan piszkos és fárasztó munkára kérik őket, és nem hajlandók azt elvégezni. Ha felhozzák a témát, haladéktalanul máshová kell kirendelni őket. Ám ha csupán szóban fejezik ezt ki, valójában azonban hajlandóak alávetni magukat és hajlandóak szenvedni, akkor folytatniuk kell a kötelességük végzését. Helyénvaló ez a megközelítés? (Igen.) Helytálló ez az alapelv? (Igen.) Isten háza egyáltalán nem kényszeríti semmire az embereket az akaratuk ellenére. Van egy másik helyzet is, amikor egyesek – bármilyen kötelességet végezzenek is – lusták, felelőtlenek, és hiányzik belőlük a hűség. Néha titokban még rossz dolgokat is tesznek. Amikor nem végzik el jól a kötelességüket, akkor kifogásokat keresnek, azt állítva, hogy az adott kötelesség nem megfelelő a számukra, nem az erősségük, vagy nem értenek az érintett területhez. Valójában azonban mindenki világosan látja, hogy nem ezen okok miatt nem tudják jól elvégezni azt. Hogyan kell kezelni az ilyen embereket? Bele kell egyezni, ha azt kérik, hadd végezzenek máshol kötelességet? (Nem.) Akkor hát mit kell tenni? Az ilyen emberek nem alkalmasak kötelességek végzésére; vonakodva és helyes hozzáállás nélkül végzik azokat, így el kell küldeni őket. Van egy másik fajta ember is, aki azonnal nehézkes és ellenálló lesz, amint azt mondják neki, hogy végezzen el egy kötelességet. Semmi hajlandóságot nem mutat, vonakodik, alig tudja elnyomni magában az elégedetlenségét, ezt gondolván: „Egyszerűen meghúzom itt magam és ellébecolok egy ideig; ki tudja, hová kerülök azután!” Az ilyen szándékú embereknek nem kellene engedni, hogy kötelességeket végezzenek, és ha más kötelességeket akarnak végezni, az sem megengedhető. Az ilyen eseteket erélyesen kell kezelni. Miért van ez? Azért, mert átlátni a lényegükön: akik értik őket, azt mondják rájuk, hogy álhívők; a körülöttük lévők is azt mondják, hogy nem alkalmasak kötelességek végzésére. Az ilyen emberek nem hívők, és ki kell takarítani őket. Ha nem így történik, nem tudnak más tenni, mint zavarásokat okozni, gaztetteket elkövetni és ártani Isten választott népének a gyülekezeten belül, ami teljességgel elfogadhatatlan. Az ilyen eseteket a gyülekezetben kötelességeket végzőkkel kapcsolatos bánásmódra vonatkozó alapelvek szerint kell kezelni; a hajlandóságuk hiánya nem vehető számításba. Ez kényszerítés vajon? Ez nem kényszerítés; ez az alapelvek szerint történő cselekvés, Isten háza érdekeinek és munkájának megóvása. Ez az álhívők és mindazok kitakarításáról szól, akik azért vannak csak ott, hogy ingyenélők legyenek Isten házában. Ha ingyenélő akarsz lenni, valahol máshol tedd, ne itt! Isten háza nem nyugdíjasotthon; nem támogatja a léhűtőket. Megértetted?