Némelyek elég szerencsések ahhoz, hogy vezetőkké válasszák őket a gyülekezetben, de az érettségük és a képességeik valójában nem felelnek meg a követelményeknek. Vezetőnek lenni Isten felmagasztalása, ők azonban nem így érzékelik ezt. Helyette így gondolkodnak: „Vezetőként jobb és előkelőbb vagyok másoknál; nem vagyok többé hétköznapi ember. Míg nektek mindannyiótoknak engedelmesen meg kell hajolnotok isten előtt és imádnotok kell őt, nekem nem kell, mivel én különbözöm tőletek; ti teremtett lények vagytok, én viszont nem.” Akkor mi vagy? Talán nem test és vér vagy te is? Miben különbözöl másoktól? A szégyentelenségedben rejlik a különbség; híján vagy a becsület érzésének és a racionalitásnak, még egy kutyához sem vagy fogható. Önkényes és zsarnoki módon cselekszel, figyelmen kívül hagyva minden mások által adott tanácsot – ez a különbség. Nem számít, mennyire gyengék a saját képességeik, vagy milyen alacsony hatékonysággal végzik a dolgokat, akkor is azt gondolják, hogy felette állnak az átlagembernek, abban a hitben, hogy van képességük és talentumuk. Így aztán bármit tesznek is, nem tanácskoznak másokkal azért, hogy megegyezésre jussanak, azt gondolván, hogy tehetségesek, illetve hogy teljes mértékben képesek irányítani mindent. Vajon ez az arrogancia nem a józan ész elvesztéséhez vezet? Nem szégyentelenül arcátlan dolog ez? (De igen.) Mielőtt vezetővé lettek volna, fülüket-farkukat behúzva viselkedtek; hitték, hogy van talentumuk és képességük, és rejlett némi ambíció a cselekedeteikben, csak éppen nem adódott lehetőségük. Amint vezetővé lettek, elkülönültek a testvérektől, és felsőbbrendű pozíciót vettek fel. Felsőbbrendűként kezdtek viselkedni, kimutatták a foguk fehérjét; kezdték azt gondolni, hogy hatalmas dolgokat érhetnek el, és ezt hitték: „Isten háza a megfelelő személyt választotta ki; én csakugyan tehetséges vagyok – az igazi aranynak előbb-utóbb fel kell csillannia. Nézzetek most rám: isten elismert engem, nem igaz?” Hát nem undorító ez? (De igen.) Egy vagy csupán a hétköznapi teremtett lények közül; függetlenül attól, hogy milyen hatalmas ajándékokkal vagy talentummal bírsz, ugyanolyan romlott beállítottságod van, mint mindenki másnak. Ha azt gondolod, hogy egyedülállóan rendkívüli vagy, és felsőbbrendűnek gondolod magad, s ezért mindenki más fölébe akarsz emelkedni és mindennél felsőbbrendűbb akarsz lenni, akkor tévedésben vagy. E tévhit miatt önkényes és zsarnoki módon cselekszel, anélkül, hogy másokkal beszélgetnél vagy tanácskoznál, sőt, mások irántad való engedelmességében és neked való megfelelésében is sütkérezni szeretnél, ami helytelen. Miben rejlik a tévedés? (A rossz pozícióba helyezkedésben.) Miért vannak mindig rossz pozícióban az antikrisztusok? Egy dolog biztos, amelyre talán még nem jöttetek rá: van valami plusz az emberi mivoltukban másokhoz képest, éspedig az, hogy mindig egyfajta tévhitben vannak. Hogyan alakul ki ez a tévhit? Nem Isten adja, hanem a Sátán. Mindaz, amit tesznek, és mindaz, amit felfednek és kifejeznek, nem az emberi mivolt normális határain belüli ösztön, hanem egy külső erő hajtja. Miért mondható, hogy ravaszak a cselekedeteik, és hogy kontrollálhatatlanok az ambícióik és a vágyaik? Az emberek irányítására irányuló vágyuk túlment minden határon. Mit jelent túlmenni minden határon? Bármilyen eszközhöz folyamodást, a racionalitáson és a szégyenérzeten való felülemelkedést jelent; ez elnyomhatatlan, akár egy rugó: ideiglenesen lent maradhat, amikor lenyomod, de amint elengeded, visszaugrik. Vajon ez nem a vágyakozás által felemésztett és megszállottságba hajszolt állapot? Ez egyáltalán nem túlzás.

Ahol az antikrisztusoknál van a hatalom egy gyülekezetben, az a gyülekezet nem nevezhető többé gyülekezetnek. Akik már megtapasztalták, azoknak érzékelniük kell ezt. Ezt a légkört nem a nyugalom, az öröm és a közös felemelkedés jellemzi, hanem inkább a viharos diszharmónia. Mindenki különös nyugtalanságot és aggodalmat érez, képtelen békét érezni a szívében, mintha valami nagy katasztrófa lenne készülőben. Az antikrisztusok szavai és cselekedetei olyan atmoszférát teremtenek, ahol elhomályosul az emberek szíve, és elveszítik azt a képességüket, hogy megkülönböztessék a pozitív dolgokat a negatívaktól. Azonkívül, az emberek szíve eltávolodik Istentől, amikor már hosszú ideje félrevezetik őket az antikrisztusok, ami abnormális kapcsolatot eredményez Istennel, akárcsak a vallásos emberek esetében, akik névlegesen hisznek ugyan Istenben, de nincs hely Számára a szívükben. Van egy valós probléma is, éspedig az, hogy amikor az antikrisztusok hatalommal bírnak, az megosztottságot és káoszt okoz a gyülekezeten belül. Azok, akik szeretik az igazságot, nem éreznek örömöt és felszabadulást az összejöveteleken, és ezért el akarják hagyni a gyülekezetet, hogy otthon higgyenek Istenben. Amikor a Szentlélek munkálkodik a gyülekezetben, függetlenül attól, hogy értik-e az igazságot az emberek vagy sem, mindenki eggyé válik a szívében és erőfeszítéseiben, ami békésebb és stabilabb, az agitálástól mentes légkört teremt. Amikor azonban az antikrisztusok cselekednek, azzal mindig nyugtalan és furcsa légkört idéznek elő. A közbeavatkozásuk klikkek kialakulásához vezet, az emberek pedig védekezővé és ítélkezővé válnak egymás irányában, valamint támadni kezdik egymást és aláássák a másikat a háta mögött. Világos, hogy milyen szerepet játszanak az antikrisztusok? Ők a Sátán szolgái. Az antikrisztusok cselekedeteinek ezek a következményei: először is, a kölcsönös ítélkezés, gyanakvás és óvatoskodás a testvérek között; másodszor, a férfiak és nők közötti határok feloldódása, ami fokozatosan helytelen interakciókhoz vezet; harmadszor pedig az, hogy az emberek bizonytalanná válnak a szívükben a látomásokat illetően, és felhagynak azzal, hogy az igazság gyakorlására összpontosítsanak. Nem tudják többé, miként cselekedjenek az igazságalapelvekkel összhangban. Elveszett a doktrínáknak az a csekély megértése, amellyel egykor rendelkeztek, elhomályosult az elméjük, és vakon követik az antikrisztusokat, csakis arra összpontosítva, hogy felületes feladatok végzésével foglalatoskodjanak. Némelyek úgy érezhetik, hogy az antikrisztusok követése sehová sem vezet; bárcsak összegyűlhetnének és együtt végezhetnék a kötelességeiket azok, akik törekednek az igazságra, micsoda öröm származna abból! Amikor antikrisztusok vannak hatalmon egy gyülekezetben, a Szentlélek megszűnik munkálkodni, és sötétség borul a testvérekre. Megfakul az Istenben való hit és a kötelességek végzése. Ha ez hosszú időn át folytatódik, vajon nem fogja akkor Isten kirekeszteni a testvérek többségét?

Ma egyrészt az antikrisztusok önkényes és zsarnoki viselkedésének a megnyilvánulásait boncolgattuk. Másrészt, ezeknek a megnyilvánulásoknak a boncolgatásán keresztül mindenkiben tudatosult, hogy még ha nem is vagy antikrisztus, az ilyen megnyilvánulások az antikrisztusok jellegéhez kapcsolnak téged. Vajon az önkényes és zsarnoki módon való cselekvés a normális emberi mivolt megnyilvánulása? Egyáltalán nem; világos, hogy ez egy romlott beállítottság megmutatkozása. Nem számít, mennyire magas a státuszod, vagy hány kötelességet tudsz végrehajtani: ha meg tudsz tanulni másokkal beszélgetni, akkor betartod az igazság alapelveit, ami egy minimumkövetelmény. Miért mondjuk, hogy a másokkal való beszélgetés megtanulása egyenlő az alapelvek betartásával? Ha meg tudsz tanulni beszélgetni, az azt bizonyítja, hogy nem kezeled aranytojást tojó tyúkként a státuszodat, és nem is veszed túl komolyan. Bármennyire magas is a státuszod, a kötelességedet hajtod végre. A kötelességed végrehajtása érdekében viszed véghez a cselekedeteidet, nem pedig a státuszért. Ugyanakkor mit bizonyít az, ha meg tudsz tanulni beszélgetni, amikor problémákkal találkozol, és – akár hétköznapi testvérekről, akár azokról van szó, akikkel együttműködsz – képes vagy keresni és beszélgetni velük? Azt mutatja, hogy az igazságot kereső és az igazságnak alávetett hozzáállásod van, ami először is az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásodat tükrözi. Azonkívül a kötelességed végrehajtása a te felelősséged, és az igazság keresése a munkád során az az út, amelyet követned kell. Az, hogy mások miként reagálnak a döntéseidre, hogy képesek-e alávetni, illetve miként vetik alá magukat, az ő dolguk; az viszont, hogy képes vagy-e megfelelően végrehajtani a kötelességedet és megfelelő színvonalúnak lenned, a tiéd. Meg kell értened a kötelességvégzés alapelveit, hogy az nem valamiféle személynek, hanem az igazságalapelveknek való alávetettséget jelent. Ha úgy érzed, hogy érted az igazságalapelveket, és hogy azáltal, hogy mindenkivel beszélgetsz, olyan megegyezésre jutsz, amelynek helyénvalóságával mindenki egyetért, de vannak néhányan, akik ellenszegülnek és bajt akarnak okozni, vajon mit kell tenni egy ilyen helyzetben? Ebben az esetben a kisebbségnek követnie kell a többséget. Mivel a legtöbben megegyezésre jutottak, ők miért állnak elő, hogy gondot okozzanak? Vajon szándékosan próbálnak pusztítást okozni? Kimondhatják a véleményüket, hogy mindenki felismerhesse őket, és ha mindenki azt mondja, hogy a véleményük nem felel meg az alapelveknek és nem állja meg a helyét, akkor nekik fel kell adniuk a nézőpontjukat, és nem ragaszkodhatnak tovább hozzá. Milyen alapelv szerint kezelendő ez a dolog? Az embernek támogatnia kell azt, ami helyes, és nem kényszeríthet másokat arra, hogy olyasvalaminek engedelmeskedjenek, ami helytelen. Megértetted? Valójában mielőtt ilyen önkényes és zsarnoki viselkedést és gyakorlatot tanúsítanának, az antikrisztusoknak már ott vannak a fejükben a maguk tervei. Az önkényesség és a zsarnokiság semmiképpen sem a helyes dolog megtételére, és nem is az igazság gyakorlására utal. Egész bizonyosan arra utal, hogy valaki azt teszi, ami helytelen, és ami sérti az igazságot, hogy a rossz utat követi és rossz döntéseket hoz, miközben még mindig rávesz másokat, hogy hallgassanak rá. Ezt nevezik önkényességnek és zsarnokiságnak. Ha valami helyes és összhangban van az igazsággal, akkor ahhoz tartania kell magát az embernek. Ez nem önkényes vagy zsarnoki viselkedés; ez az alapelvek betartása. Meg kell különböztetni egymástól e kettőt. Elsősorban mit jelent az antikrisztusok önkényessége és zsarnokisága? (Azt, hogy olyan dolgokat tesznek, amelyek sem az alapelvekkel, sem az igazsággal nincsenek összhangban, de mégis rábírnak másokat a követésükre.) Így van. Nem számít, milyen helyzet merül fel, vagy milyen problémát kezelnek éppen, ők nem az igazságalapelveket keresik, hanem a saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján hoznak döntéseket. Tudják a szívükben, hogy ha így cselekednek, az szembemegy az alapelvekkel, de akkor is azt akarják, hogy mások hallgassanak rájuk és vessék alá magukat. Ez az antikrisztusok következetes hozzáállása.

Amikor az evangélium terjesztésének munkája épp csak elkezdődött, az emberek elvitték „Az Ige testet ölt” című írást vallásos körökhöz, hogy hirdessék az evangéliumot. A vallásos emberek elolvasták Isten misztériumokat feltáró, látomásokról beszélő és az életbe való belépést taglaló szavait, majd mind azt mondták rájuk, hogy igen jók. Ugyanakkor bizonyos, az emberekről szóló megítélő és leleplező szavakat túlságosan keménynek találtak a maguk szóhasználata szerint. Úgy érezték, mintha megfeddték volna őket, amit nem tudtak elfogadni, és ezt mondták: „Vajon beszélhet isten feddő módon az emberekkel? Ezek a szavak legfeljebb egy bölcs ember által leírt szavaknak tűnnek.” Az evangélium hirdetéséért felelős személy azt mondta, hogy van egy megoldása, azután pedig minden olyan részt megváltoztatott Isten szavaiban, amelyek nem feleltek meg az emberek elképzeléseinek, képzelődéseinek és ízléseinek, valamint azokat a szavakat is, amelyek esetében attól tartott, hogy az elolvasásukat követően elképzelések alakulnak ki miattuk az emberekben. Az Isten által az emberi természet leleplezésére használt olyan szavak például, mint a „szajha”, a „prostituált” vagy a „gazember”, illetve az olyan kifejezések, mint a „levettetni a pokolba” és „levettetni a tűz és kénkő tavába” mind ki lettek törölve. Röviden: minden olyan szó teljes mértékben el lett távolítva, amely könnyedén vezethetett volna elképzelésekhez vagy félreértésekhez. Mondjátok meg Nekem: miután eltávolították ezeket az ítélő, kárhoztató és átkozó szavakat Isten szavaiból, azok továbbra is Isten eredeti szavai maradnak? (Nem.) Vajon még mindig azok a szavak, amelyeket Isten az Ő ítéletének munkája során kimondott? Ez az „öregúr” senkivel sem tárgyalt, és Isten sok olyan szavát törölte, amelyik különösen keményen szólt a finomításról, illetve leleplezte az emberek romlott beállítottságait, különös tekintettel azokra, amelyek a szolgálattevők próbájának idejére vonatkoztak. Később, amikor a vallásos emberek elolvasták az átdolgozott változatot, ezt mondták: „Nem rossz, tudunk hinni egy ilyen istenben”, és elfogadták azt. Ez az öregúr ezt gondolta magában: „Lám csak, milyen okos vagyok! Nem bölcs dolog, ha túl kemények isten szavai. Ezeknél az embereknél minden a rábeszélésen múlik – hogyan is mondhatnál nekik olyasmit, amit feddésnek vehetnek? Ez nem bölcs! Elvégeztem néhány változtatást, és nézzétek, mi történt: még a vallásos lelkészek is hajlandóak hinni, és egyre több ember fogadja el. Na, ehhez mit szóltok? Hát nem vagyok bölcs? Nem vagyok okos? Hát nem egészen lenyűgöző ez?” Rendkívül büszke lett magára az általa eszközölt változtatások eredményei miatt. Egyes vallásos emberek azonban, akik bejöttek a gyülekezetbe, észrevették, hogy változások történtek Isten általuk korábban olvasott szavaiban, és hogy azok különböznek a gyülekezetben használt eredeti szövegektől, majd felvetették ezt a problémát. Később kiderült, hogy ez az öregúr megváltoztatta Isten szavainak a tartalmát. Mit gondoltok arról, amit ez az öregúr tett? Most ne említsünk semmi mást, és mondjuk csak ezt: azok a szavak nem a tieid, nem volt jogod hozzá, hogy megváltoztasd őket. Még ha egy ember által írt cikkről vagy könyvről lenne is szó, ha változtatásokat akarnál végezni benne, először meg kellene szerezned az eredeti szerző hozzájárulását. Ha ő hozzájárul, akkor elvégezheted a változtatásokat. Ha nem járul hozzá, akkor egyetlenegy szón sem változtathatsz. Ezt a szerző és az olvasók tiszteletben tartásának nevezik. Ha a szerzőnek nincs energiája a módosítások elvégzésére és téged hatalmaz fel rá, azt mondván, hogy bármit megváltoztathatsz mindaddig, amíg az hű marad az eredeti jelentéshez és eléri a kívánt hatást, akkor vajon elvégezheted a változtatásokat? (Igen.) Ha a szerző a hozzájárulását vagy a felhatalmazását adta, akkor elvégezhetők a változtatások. Milyennek nevezzük ezt a fajta viselkedést? Indokolt, jogszerű és helyes viselkedésnek, igaz? De mi van akkor, ha a szerző nem egyezett bele, és te a felhatalmazása nélkül változtatsz rajta? Azt minek nevezzük? (Vakmerőségnek és akaratosságnak.) Ezt vakmerő, akaratos, önkényes és zsarnoki viselkedésnek nevezzük. És mit változtatott meg ez az öregúr? (Isten szavait.) Isten eredeti szavait, amelyek Istennek az emberiség irányában tanúsított hangulatát, természetét és szándékait hordozzák. Isten szavainak úgy van jelentőségük, ahogy elhangzanak. Ismered talán a hangulatot, célt és kívánt hatást, amely minden egyes Isten által kimondott szó mögött rejlik? Ha nem tudod kifürkészni, akkor miért végeznél vakon változtatásokat? Minden egyes Isten által elmondott mondat, a szóválasztás, a hangvétel, a légkör, a hangulat, valamint azok az érzelmek, amelyeket az emberekből kiváltanak, mind gondosan lettek megfogalmazva és átgondolva. Isten megfontolt és bölcs. Mit gondolt ez az öregúr? Esztelennek tekintette azt, ahogy Isten beszél. Így tekintett Isten munkájára. Ezt hitte: „Azoknak a vallásos embereknek, akik csak kenyérrel akarnak jóllakni, rábeszélés kell, valamint szeretettel és irgalommal kell velük bánni. Nem lehetnek ennyire kemények a szavak. Ha túlságosan kemények, hogyan hirdethetjük az evangéliumot? Terjeszthető-e még akkor is az evangélium?” Vajon Isten nem tud erről? (De igen.) Isten nagyon is jól tudja. Akkor miért beszél mégis így? Ez Isten természete. Mi Isten természete? Az, hogy a Maga módján beszéljen, akár hiszel, akár nem. Ha hiszel, egyike vagy Isten juhainak; ha nem hiszel, akkor farkas vagy. Isten szavai egy kicsit lelepleznek és megfeddnek téged, és akkor már nem is vagy hajlandó elismerni, hogy Istenben hívő ember vagy? Mi az, már nem vagy többé Isten teremtett lénye? Isten vajon megszűnt Isten lenni? Ha képes vagy megtagadni Istent emiatt, akkor te egy gonosz ember, egy ördög vagy. Isten nem menti meg az ilyen embereket, így a gyülekezetnek nem kell erővel vagy rábeszéléssel elfogadnia őket. Némelyek ezt mondják: „Még ha meg is fedd engem Isten, azt is boldogan vállalom. Ha Ő Isten, akkor meg tud menteni engem. Ha csapást mér rám, az megérdemelten történik. Ha zavaros fejű embernek nevez, akkor az vagyok, sőt, még annál is zavarosabb fejű; ha szajhának nevez, akkor, még ha látszólag nem is tettem olyasmit, amit egy szajha szokott, elismerem és elfogadom, mivel Isten mondja.” A legegyszerűbb hit, elismerés és elfogadás, valamint a legegyszerűbb istenfélő szív az övék. Isten ilyen embereket akar megnyerni. Némelyek túlságosan keménynek és metszőnek találják Isten szavait, és úgy érzik, hogy nem fognak áldásokban részesülni, ezért nem akarnak hinni többé. Ezt gondolják: „Még ha isten vagy is, nem fogok hinni benned. Ha így beszélsz, nem foglak követni téged.” Akkor tűnj el! Ha még csak el sem ismered Istent, Ő hogyan ismerhetne el téged teremtett lényeként? Ez lehetetlen! Isten szavai vannak itt lefektetve; rajtad áll, hogy elhiszed-e őket. Ha nem hiszel, szedd a sátorfádat! Le fogsz maradni. Ha hiszel, lesz egy szemernyi reményed az üdvösségre. Hát nem így igazságos? (De igen.) De ezt gondolta vajon ez az öregúr is? Képes volt átlátni Isten gondolatait? (Nem.) Hát nem ostoba volt? Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, ilyen ostoba cselekedeteket követnek el. Ez az öregúr roppant jelentéktelennek és egyszerűnek látta Istent, és úgy vélte, hogy Isten gondolatai nem sokkal magasabbak az emberi gondolkodásnál. Gyakran beszélt arról, hogy Isten gondolatai magasabbak az emberénél, és a hétköznapokban ezeket a nagyszabású doktrínákat prédikálta, de amikor valóban szembesült egy helyzettel, az elméje hátsó zugába száműzte ezeket a szavakat, mert úgy érezte, hogy Istennek ezek a szavai nem olyannak tűnnek, mint amit Isten mondana. A szívében nem ismerte el Istennek ezeket a szavait, így egyszerűen nem tudta elfogadni azokat. Az evangélium hirdetése közben megragadta az alkalmat arra, hogy gyorsan változtasson Isten szavain, mi több, „az evangélium hatékony hirdetésének és több ember megnyerésének” a leple alatt tett így. Miként jellemeztem végül a viselkedését? Isten szavai meghamisításának. Mit jelent a meghamisítás? Azt, amikor valaki önkényesen hozzátesz az eredeti jelentéshez, elvesz abból vagy megváltoztatja azt, amikor módosít a szerző által szándékolt jelentésen, nem veszi tekintetbe a szerző közlésének eredeti szándékait és célját, majd tetszőlegesen megváltoztatja azokat. Ezt nevezik meghamisításnak. Vajon istenfélő szíve volt ennek az embernek? (Nem.) Micsoda arcátlanság! Emberi lény képes lenne ilyesmire? (Nem.) Ez egy ördög műve, nem pedig emberé. Még egy hétköznapi személy szavait sem változtathatod meg csak úgy; tiszteletben kell tartanod a szerző véleményét. Ha változtatásokat akarsz eszközölni, előre szólnod kell neki és a beleegyezését kell kérned, és csak azután hajthatsz végre módosításokat – a véleményének figyelembevételével –, hogy megkaptad az engedélyét. Ezt nevezik tiszteletnek. Isten esetében pedig az elvárás sokkal több puszta tiszteletnél! Ha csak egyetlen mondat is helytelenül lesz kinyomtatva Isten szavaiban, ha csak egyetlen névelő is hiányzik belőle, meg kell kérdezned, hogy ez elfogadható-e; ha pedig nem elfogadható, akkor újra kell nyomtatnod az adott oldalt. Ez ilyen komoly és felelősségteljes hozzáállást követel; ezt nevezik úgy, hogy istenfélő szíve van valakinek. Ennek az öregúrnak ilyen szíve volt vajon? (Nem.) Nem volt istenfélő szíve. Magánál alacsonyabb rendűnek tartotta Istent; végtelenül arcátlan volt. Az ilyen embert ki kell közösíteni.

Nemrégiben történt egy hasonló eset. Egyesek már megint az evangélium hirdetésére és az emberek nagy számban történő megnyerésére hivatkoztak kifogásként, hogy megmagyarázzák Isten szavainak vakmerő megváltoztatását. Ezúttal egy kicsit jobb volt a helyzet, mint az előző esetben; az előző eset önkényes és zsarnoki módon történt, anélkül, hogy másokkal beszélgettek volna, véletlenszerűen és figyelmetlenül cselekedve, hogy meghamisítsák Isten szavait. Ezúttal az érintettek először megkérdezték a Fennvalót, ezt mondván: „Egy bizonyos etnikai csoporthoz tartozó emberek nem tudnak elfogadni bizonyos kifejezéseket isten szavaiban. Kitaláltunk egy stratégiát a szóban forgó kifejezések, valamint az isten szavaiban található mondások vagy szakaszok azon részeinek eltávolítására vagy megváltoztatására, amelyeket nem tudnak elfogadni, majd isten szavainak egy speciálisan rájuk szabott verziójából prédikálunk nekik. Így majd hinni fognak, nem igaz?” Most mondd meg! Ezek aztán tényleg arcátlanok! Miféle viselkedés ez? Ha elnézőn bánnánk ezekkel az emberekkel, egyszerűen csak ostobának, tudatlannak és túlságosan fiatalnak lehetne tekinteni őket; egyszerűen csak meg lehetne mondani nekik, hogy ne tegyenek így többé. De ha a természetét jellemezzük annak, amit tettek, akkor elmondhatjuk, hogy lazán megváltoztatták Isten szavait azért, hogy a Sátán kedvében járjanak. Minek nevezzük ezt? Ez Júdás, a hitszegők és az árulók viselkedése, akik áruba bocsátották az Urat a dicsőségért cserébe. Meghamisították Isten szavait, kellemesebbé és elfogadhatóbbá téve azokat az emberek számára, hogy a kedvükben járjanak és rávegyék őket az evangélium elfogadására – minek minősül ez? Ha egyetlenegy személy sem hisz a földön, akkor Isten szavai megszűnnek vajon Isten szavai lenni? Megváltozik Isten szavainak a természete? (Nem.) Vajon Isten szavai csak akkor az igazság, ha elfogadják őket az emberek, ha pedig nem fogadják el őket, akkor az Ő szavai nem az igazság? Megváltozhat emiatt Isten szavainak a természete? Egyáltalán nem. Az igazság az igazság; ha nem fogadod el, elveszel! Némelyek, akik az evangéliumot hirdetik, ezt gondolják: „Milyen sajnálatra méltók ezek az emberek amiatt, hogy nem fogadják el! Milyen nagyszerű és nemes emberek pedig! Isten annyira szereti őket és olyan irgalmas hozzájuk, akkor mi hogyan tehetnénk meg, hogy ne mutassunk némi szeretetet irántuk? Változtassunk hát isten szavain, hogy el tudják fogadni! Milyen csodálatosak ezek az emberek, és milyen jó és irgalmas hozzájuk isten! Tekintettel kell lennünk isten szándékaira!” Hát nem pózolás ez? (De igen.) Egy újabb imposztor; aki nem érti az igazságot, csak ostoba dolgokat képes tenni! Elhangzott már, hogy valaki, aki meghamisította Isten szavait, kezelve lett és ki lett zárva, és most vannak olyanok, akik ismét meg akarják hamisítani azokat. Mit próbálnak elérni? Nem áruba bocsátják éppen az Urat a dicsőségért cserébe? (De igen.) Ez az Úr áruba bocsátása a dicsőségért cserébe, és a Sátán kedvében járás. Hát nem gyakorlatiasak Isten szavai? Nem lehet azokat nyíltan előadni? Nem ismered el igazságként azokat? Ha nem ismered el őket, akkor miért hiszel még mindig? Ha nem tudod elfogadni az igazságot, akkor mi értelme van Istenben hinned? Így lehetetlen üdvösségre jutni. Akárhogyan beszél is Isten, akármilyen szavakat használ is, amelyek nem felelnek meg az elképzeléseidnek, Ő akkor is Isten marad, és az Ő lényege nem változik. Nem számít, mennyire kellemes a beszéded, nem számít, mit teszel, nem számít, szerinted mennyire vagy kedves, jóindulatú vagy szeretetteljes, akkor is csak ember vagy, egy romlott ember. Nem vagy hajlandó igazságként elismerni Isten szavait, és megpróbálsz változtatni Isten szavain azért, hogy a Sátán kedvében járj. Miféle viselkedés ez? Megvetendő! Azt gondoltam, hogy az Isten szavai meghamisításának természetéről szóló korábbi közlések után nem fog újra felmerülni ilyen probléma az evangélium hirdetése során. Hihetetlen módon mégis vannak, akik veszik a bátorságot, hogy meghamisítsanak és ilyen gondolatokat dédelgessenek. Mi az ilyen emberek hozzáállása Isten szavaihoz? (Tiszteletlenség.) Végtelenül vakmerők! Akkora súlya van a szívükben Isten szavainak, akár a tollpihéknek; semmilyen következménnyel nem járnak. Ezt gondolják: „Isten szavait bárhogyan meg lehet fogalmazni; úgy változtatom meg a szavait, ahogy tetszik. Jobb hozzáigazítani őket az emberi elképzelésekhez és ízlésekhez. Ilyennek kell lenniük isten szavainak!” Azokat, akik olyan dolgokat művelnek, mint amilyen Isten szavainak a meghamisítása, antikrisztusokként lehet jellemezni. Vakmerőn és meggondolatlanul cselekednek, tetszőlegesen meghamisítanak; önkényesek és zsarnokiak, és ugyanolyan a beállítottságuk és a jellegük, mint a többi antikrisztusé. És van egy másik pont is: mi az első gondolatuk és cselekedetük, amikor veszéllyel szembesülnek, vagy amikor sérülnek a saját érdekeik? Mit választanak? Isten érdekeinek és Isten háza érdekeinek elárulását választják, hogy magukat megóvják. Azok, akik meghamisítják Isten szavait, vajon csakugyan az evangélium hatékony hirdetése végett tesznek így? Milyen hátsó indíték rejlik az úgynevezett hatékonyságuk mögött? Fel akarnak vágni a talentumaikkal és a képességeikkel, és meg akarják láttatni azokat az emberekkel: „Nézzétek, milyen tehetséges vagyok! Látjátok, milyen hatékony az evangélium hirdetése a változtatásaimat követően? Nektek nincsenek meg ugyanezek a készségeitek, ti még csak nem is merészelnétek így gondolkodni. Figyeljetek ide! Látjátok az eredményeket, amelyeket a gondolataimmal és a cselekedeteimmel elértem?” Ezek az emberek nem veszik tekintetbe Isten szavait, és meghamisítják azokat, hogy kielégítsék a saját, hírnévre és státuszra törekvő ambíciójukat és vágyukat. Hát nem egy antikrisztus jellemével bírnak? Egyáltalán nem igazságtalan antikrisztusokként jellemezni őket.

Mi az antikrisztusok önkényességének és zsarnokiságának egy másik megnyilvánulása? Sohasem beszélnek az igazságról a testvérekkel, és az emberek valós problémáit sem oldják meg. Helyette csupán szavakat és doktrínákat prédikálnak mások okítása végett, sőt, arra kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik. Mi a helyzet a Fennvalóhoz és Istenhez való hozzáállásukkal és viszonyulásukkal? Csalárdság és kétszínűség az egész, semmi más. Függetlenül a gyülekezeten belüli problémáktól, soha nem jelentenek semmit a Fennvalónak. Bármit tesznek is, sosem érdeklődnek a Fennvalónál. Úgy tűnik, mintha semmilyen problémájuk nem lenne, amelyben a Fennvaló közlésére vagy utasítására van szükség – minden, amit tesznek, rejtett, titokzatos és a színfalak mögött zajlik. Ezt alattomos manipulációnak nevezik, amikor arra vágynak, hogy az övék legyen az utolsó szó, és hogy ők legyenek a döntéshozók. Néha azonban álcázzák is magukat és triviális kérdéseket vetnek fel, hogy azokról a Fennvalónál érdeklődjenek; az igazságra törekvő embereknek mutatják magukat, minek következtében a Fennvaló tévesen azt hiszi róluk, hogy mindenben a legnagyobb gondossággal keresik az igazságot. Valójában soha nem keresnek útmutatást semmilyen jelentős dologban, hanem egyoldalú döntéseket hoznak és sötétségben tartják a Fennvalót. Ha bármilyen probléma merül fel, még kisebb valószínűséggel jelentik, attól félve, hogy az kihathat a hatalmukra, státuszukra vagy hírnevükre. Az antikrisztusok önkényes és zsarnoki módon cselekednek; sosem beszélgetnek másokkal, és kényszerítenek másokat, hogy azok engedelmeskedjenek nekik. Nyíltan fogalmazva a következők ennek a magatartásnak az elsődleges megnyilvánulásai: személyes vállalkozásban való részvétel; a befolyásuk, személyes klikkjük és kapcsolataik ápolása; a saját vállalkozásaikra törekvés. Azután pedig azt teszik, amit éppen akarnak, olyan dolgokat, amelyek a saját javukat szolgálják, és átláthatatlanul cselekednek. Az antikrisztusokban különösen erős az a kívánság és vágy, hogy mások alávessék magukat nekik; elvárják, hogy engedelmeskedjenek nekik az emberek, ahogyan egy vadász is engedelmességre készteti a kutyáját; nem hagyják nekik, hogy ők ítéljék meg, mi a jó és a rossz, és ragaszkodnak az abszolút megfeleléshez és alávetettséghez.

A következő élethelyzetben az antikrisztusok önkényességének és zsarnokiságának egy másik megnyilvánulása figyelhető meg. Ha például egy bizonyos gyülekezet vezetője antikrisztus, és ha magasabb szintű vezetőknek és dolgozóknak szándékában áll megismerni annak a gyülekezetnek a munkáját és bele akarnak avatkozni abba, vajon beleegyezne ez az antikrisztus? Egyáltalán nem. Milyen mértékig irányítja a gyülekezetet? Olyan, mint egy áthatolhatatlan erőd, amelybe egy tűt sem lehet beleszúrni, és víz sem szivároghat be, senki másnak nem engedi, hogy bekapcsolódjon vagy érdeklődjön. Amikor megtudja, hogy vezetők és dolgozók jönnek, hogy megismerjék a munkát, ezt mondja a testvéreknek: „Nem tudom, milyen céllal jönnek ezek az emberek. Nem értik a gyülekezetünk tényleges helyzetét. Ha közbeavatkoznak, azzal megzavarhatják a gyülekezetünk munkáját.” Így vezeti félre a testvéreket. Amikor megérkeznek a vezetők és a dolgozók, különféle okokat és kifogásokat talál, hogy megakadályozza a testvérek kapcsolatfelvételét velük, miközben képmutató módon vendégül látja a vezetőket és a dolgozókat, a biztonságuk garantálását színlelve elkülönített helyen tartja őket, valójában azonban azért teszi ezt, hogy ne találkozzanak a testvérekkel, és nehogy megtudjanak tőlük valamit a helyzetről. Amikor a vezetők és dolgozók a munka helyzetéről érdeklődnek, az antikrisztus hamis képet mutatva megtévesztésbe kezd: becsapja a fölötte állókat, és elrejti az igazságot az alatta levők elől; terjengős kijelentéseket tesz, és eltúlozza a munka hatékonyságát, hogy becsapja őket. Amikor a vezetők és a dolgozók felvetik a gyülekezeti testvérekkel való találkozást, ő így felel: „Még nem szerveztem le semmit! Nem értesítettetek az érkezésetek előtt. Ha szóltatok volna, megszerveztem volna, hogy találkozzon veletek néhány testvér. A jelenlegi ellenséges környezetben azonban biztonsági okokból jobb, ha nem találkoztok a testvérekkel.” Noha észszerűen hangoznak a szavai, aki tisztán lát, az észre tudja venni a problémát: „Nem akarja, hogy a vezetők és a dolgozók találkozzanak a testvérekkel, mert attól fél, hogy le lesz leplezve, fél, hogy fel lesznek fedve a munkáján belüli hibák és elhajlások.” Az antikrisztus szoros irányítása alatt tartja a gyülekezeti testvéreket. Ha a vezetők és a dolgozók nem felelősségteljesek, könnyen becsaphatja és rászedheti őket az antikrisztus. A gyülekezeti testvérek tényleges helyzetéről, a megoldatlanul maradó nehézségeikről, arról, hogy a Fennvaló közlései és prédikációi, valamint az Isten szavait tartalmazó könyvek időben eljutnak-e a testvérekhez, hogy haladnak-e előre a gyülekezet különféle munkaprojektjei, hogy vannak-e elhajlások vagy problémák – mindezekről a vezetők és a dolgozók nem fognak tudni. A testvérek sem tudnak Isten házának semmilyen új munkarendjéről; így teljes mértékben az antikrisztus irányítja a gyülekezetet, kizárólagosan magához ragadja a hatalmat, és az övé az utolsó szó minden kérdésben. A gyülekezeti testvéreknek nincs lehetőségük kapcsolatba lépni a felső szintű vezetőkkel és dolgozókkal, és mivel nem ismerik a tényszerű igazságot, az antikrisztus félrevezeti és irányítja őket. Ezek a vizsgálattal megbízott vezetők és dolgozók, bárhogy beszéljen is az antikrisztus, híján vannak az ítélőképességnek, még mindig azt gondolják, hogy az antikrisztus jó munkát végez, és teljesen belé vetik a bizalmukat. Ez egyenértékű azzal, mintha az antikrisztus gondjára bíznák Isten választott népét. Ha a vezetők és a dolgozók nem képesek tisztán látni, amikor az antikrisztus félrevezeti az embereket, ha felelőtlenek és nem tudják, miként kezeljék, az vajon nem akadályozza a gyülekezet munkáját, és nem árt Isten választott népének? Az ilyen vezetők és dolgozók nem hamis vezetők és dolgozók vajon? Egy antikrisztus által irányított gyülekezet esetében a vezetőknek és a dolgozóknak be kell avatkozniuk és érdeklődniük kell, valamint haladéktalanul kezelniük kell az antikrisztust és meg kell szabadulniuk tőle – ez nem is lehet kérdés. Ha vannak hamis vezetők, akik nem végeznek valós munkát és figyelmen kívül hagyják, hogy az antikrisztus félrevezeti Isten választott népét, a választott népnek le kell lepleznie ezeket a hamis vezetőket és dolgozókat, jelentenie kell őket, el kell távolítania őket a pozícióikból, és helyükre jó vezetőket kell állítania. Egyedül így lehet alaposan megoldani az embereket félrevezető antikrisztus ügyét. Némelyek talán ezt mondják: „Lehetséges, hogy az ilyen vezetők és dolgozók gyenge képességűek és híján vannak az ítélőképességnek, ezért nem kezelték és oldották meg az antikrisztus ügyét. Nem szándékosan csinálják; nem kellene még egy esélyt adni nekik?” Az ilyen zavaros fejű vezetőknek nem kell több esélyt adni. Ha még egy esélyt kapnak, akkor csak tovább ártanak Isten választott népének. Azért van ez, mivel nem az igazságra törekvő emberek; híján vannak a lelkiismeretnek és a józan észnek, és elvek nélkül cselekszenek – megvetendő emberek, akiket ki kell rekeszteni! Az elmúlt két évben egyes testvérek bizonyos gyülekezetekben összefogtak, hogy eltávolítsák az ilyen hamis vezetőket és antikrisztusokat, akik nem végeznek valós munkát, elbocsátva és kirekesztve őket. Hát nem jó dolog ez? (De igen.) Örülök, amikor ilyen jó híreket hallok; ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy Isten választott népe növekszik az életben és az Istenben való hit helyes útjára lép. Ez azt mutatja, hogy az emberek szert tettek némi tisztánlátásra és érettségre, és hogy többé már nem hamis vezetők, illetve antikrisztusok, gonosz démonok irányítják őket. A közönséges hamis vezetők és antikrisztusok nem tudják már félrevezetni vagy irányítani Isten választott népét, akiket nem korlátoz többé sem státusz, sem hatalom. Megvan bennük a bátorság ahhoz, hogy felismerjék és leleplezzék a hamis vezetőket és antikrisztusokat, és el merészelik űzni és el merik távolítani őket. Függetlenül attól, hogy vezetőkről és dolgozókról vagy az átlagemberekről van-e szó Isten választottai között, mindannyiuknak egyenlő státuszuk van Isten előtt, és csak a kötelezettségeik tekintetében különböznek. Isten házában nincs különbségtétel státusz vonatkozásában, hanem csak a kötelesség és felelősség terén vannak különbségek. Amikor a gyülekezet munkáját megzavaró hamis vezetőkkel és antikrisztusokkal szembesülnek, mind a vezetőknek és dolgozóknak, mind pedig Isten választott népének fel kellene fednie és jelentenie kellene őket, haladéktalanul kezelve és kizárva az antikrisztusokat a gyülekezetből. Ez a felelősség mindenkire egyformán vonatkozik.