II. Az antikrisztusok önkényes és zsarnoki viselkedésének és annak boncolgatása, hogyan kényszerítik az embereket a nekik való engedelmességre

Az antikrisztusok önkényes és zsarnoki módon cselekednek, sosem beszélgetnek vagy tanácskoznak másokkal, úgy cselekednek, ahogy kedvük tartja, és kényszerítik az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik. Elmondható, hogy bármit tegyenek is az antikrisztusok, bármit rendezzenek el vagy bármilyen döntést hozzanak is, nem beszélgetnek másokkal, nem jutnak egyetértésre, nem keresik az igazságot a problémák megoldása végett, és nem keresik az alapelveket, amelyeket a kötelességeik végzése során alkalmazniuk kellene. Azonkívül nem engedik, hogy az emberek megértsék, miért teszik a dolgokat egy bizonyos módon, így az emberek össze lesznek zavarodva, és kötelesek lesznek hallgatni rájuk. Ha valaki nem ért valamit és megkérdezi róla az antikrisztust, az nem hajlandó beszélgetni vagy elmagyarázni. Milyen helyzetet akar fenntartani az antikrisztus ily módon? Senkinek nincs megengedve a részletek megismerése; senkinek sincs joga a tájékoztatáshoz. Az antikrisztus azt teszi, amit csak akar, és amit ő helyesnek gondol, azt kell alaposan végrehajtani. Másoknak nincs joguk kérdezni, és még kevésbé jogosultak arra, hogy együttműködjenek vele; csupán az engedelmeskedés és az alávetettség szerepe az övék. Hogyan látja ezt az antikrisztus? „Mivel vezetőnek választottatok meg, az én irányításom alatt álltok, és hallgatnotok kell rám. Ha nem akartok hallgatni rám, akkor nem kellett volna megválasztanotok engem. Ha megválasztotok, hallgatnotok kell rám. Mindenben az enyém az utolsó szó!” Az ő szemében milyen kapcsolat van közte és a testvérek között? Ő az, aki parancsokat ad. A testvérek nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, nem érdeklődhetnek, és nincs megengedve számukra, hogy megvádolják, felismerjék, megkérdőjelezzék vagy kétségbe vonják az antikrisztust; ezek mindegyike tilos. Az antikrisztusnak nem kell mást tennie, mint terveket, kijelentéseket és módszereket előterjeszteni, és mindenkinek meg kell tapsolnia és egyet kell értenie vele anélkül, hogy megkérdőjelezné. Nem kényszerítés ez egy kissé? Miféle taktika ez? Önkényes és zsarnoki. Miféle beállítottság ez? (Ádáz.) A felszínen az „önkényes” arra utal, hogy az antikrisztus egyedül hoz döntéseket, hogy övé az utolsó szó, a „zsarnoki” pedig azt jelenti, hogy miután saját maga ítéletet vagy döntést hozott, mindenki másnak anélkül kell azt végrehajtania, hogy joga lenne eltérő véleményen lenni, eltérő kijelentést tenni, vagy akár csak kérdéseket feltenni. Az önkényesség és a zsarnokiság azt jelenti, hogy amikor egy adott helyzettel néz szembe az antikrisztus, akkor azt saját maga latolgatja és veszi fontolóra, mielőtt döntene arról, hogy mit tegyen. Önállóan, mások közreműködése nélkül hoznak döntéseket a színfalak mögött arról, hogy mit miként kell tenni; még a saját munkatársaik, partnereik és a magasabb szintű vezetőik sem avatkozhatnak közbe – ezt jelenti önkényesnek és zsarnokinak lenni. Bármilyen helyzettel nézzenek is szembe, akik ily módon cselekednek, következetesen úgy járnak el, hogy magukban meghányják-vetik a dolgokat és megfontoltan törik a fejüket, sosem tanácskozva másokkal. Mindenféle dolgok járnak a fejükben, de hogy ténylegesen mit gondolnak, azt senki sem tudja. Miért nem tudja senki? Azért, mert nem mondják meg. Némelyek azt gondolhatják, hogy ez csak azért van, mert nem beszédesek, de valóban ez lenne a helyzet? Ez nem személyiség kérdése; szándékos döntés, hogy sötétségben akarnak tartani másokat. Maguk akarják megtenni a dolgokat, megvannak a maguk számításai. Mit számítgatnak? A saját érdekeik, státuszuk, hírnevük, nyereségük és presztízsük körül forognak a számításaik. Azt latolgatják, hogy miként cselekedjenek a saját javukra, miként védjék meg a státuszukat és hírnevüket attól, hogy kár érje azokat, hogyan cselekedjenek anélkül, hogy hagynák másoknak, hogy átlássanak rajtuk, és – ami kulcsfontosságú – hogyan rejtsék el cselekedeteiket a Fennvaló elől, abban a reményben, hogy végül anélkül részesülnek majd előnyökben, hogy bárki előtt feltárnák bármilyen hibájukat. Ezt gondolják: „Ha egy pillanatra megbotlom és valami rosszat mondok, mindenki át fog látni rajtam. Ha valakinek eljár a szája és jelent engem a fennvalónak, lehet, hogy a fennvaló elbocsát, én pedig elveszítem a státuszomat. Azonkívül, ha folyton másokkal beszélgetek, nem válnak vajon nyilvánvalóvá a korlátozott képességeim mindenki számára? Nem lehet, hogy akkor lenéznek majd a többiek?” Mondjátok meg most Nekem: ha csakugyan átlátnának rajtuk, az jó vagy rossz lenne? Valójában azoknak, akik az igazságra törekednek, vagyis a becsületes embereknek nem sokat számít, ha átlátnak rajtuk, és ha veszítenek valamennyit a presztízsükből vagy a hírnevükből. Nem úgy tűnik, mintha nagyon érdekelnék őket ezek a dolgok; úgy tűnik, kevésbé vannak nyilvánvalóan tudatában ezeknek, és nem tulajdonítanak nekik túl nagy jelentőséget. Az antikrisztusok azonban a szöges ellentéteik; nem törekednek az igazságra, és magánál az életnél is fontosabbnak tartják a státuszukat, valamint azt, hogy mások miként ítélik meg őket és hogyan viszonyulnak hozzájuk. Rendkívül nehéz arra kérni őket, hogy mondják meg a véleményüket vagy az igazságot; még az sem biztos, hogy elegendő, ha sok előnyt ajánlanak fel nekik. Ha arra kérnék őket, hogy tárják fel a titkaikat vagy a magánügyeiket, az még nehezebb lenne – talán az életük árán sem tennék meg ezt. Miféle természet ez? Képes az ilyen ember elfogadni az igazságot? Meg lehet vajon menteni? Egész biztosan nem. Végtére is „a párduc nem rejtheti el foltjait”.

Az antikrisztusok különös fontosságot tulajdonítanak az önértékelésnek, a státusznak, a presztízsnek és mindennek, ami fenntarthatja a hatalmukat. Beszélgetsz velük, ezt mondván: „A gyülekezet munkájának végzése során, legyen bár szó külső ügyekről vagy belső adminisztrációról, személyi változásokról vagy bármi másról, beszélgetned kell a testvérekkel. A beszélgetés megtanulása a másokkal való együttműködés megtanulásának első lépése. A beszélgetés nem hiábavaló beszéd, és nem is pusztán a saját negativitásod vagy Istennel szembeni lázadásod kifejezése. Nem szabad kiadnod magadból a negatív vagy lázadó állapotaidat azért, hogy másokat befolyásolj. A lényeg az, hogy arról beszélgess, hogy miként lehet alapelveket találni Isten szavaiban és megérteni az igazságot.” Mindegy azonban, hogy miként beszélsz az igazságról, az nem tudja meghatni őket vagy elérni náluk, hogy változtassanak az alapelveiken és az irányukon azon a téren, ahogyan tevékenykednek és viselik magukat. Miféle beállítottság ez? Finoman fogalmazva hajthatatlanság; erősen fogalmazva ádázság. Valójában helyénvaló ezt ádáznak nevezni. Képzeld el, hogy egy farkas egy bárányt tart a szájában, és örül a prédájának; ha tárgyalni kezdesz vele, ezt mondván: „Adok neked helyette egy nyulat, csak engedd el a bárányt, rendben?”, nem fog belemenni. Ezt mondod: „Adok neked egy tehenet! Ez hogy hangzik?” Egyáltalán nem fog belemenni. Inkább megeszi először a bárányt, és aztán folytatja a tehénnel. Nem elégszik meg eggyel; mindkettőt akarja. Miféle beállítottság ez? (Telhetetlenül mohó és rendkívül ádáz.) Nagyon is ádáz! Hasonlóképp van az antikrisztusok rendkívül ádáz beállítottságával is: nem fog működni, ha az igazságról beszélnek nekik, ha megmetszik őket vagy tanácsot adnak nekik. Egyik sem tudja megváltoztatni a státusz utáni, mélyen gyökerező törekvésüket, sem a mások irányítására való vágyukat, kivéve, ha magasabb státusszal vagy nagyobb előnyökkel kecsegteted őket. Máskülönben a prédát, amely már a szájukban van, semmiképp sem fogják elereszteni. Mit jelent az elengedésnek ez a teljes megtagadása? Azt jelenti, hogy ha már van egy bizonyos státuszuk, arra fogják használni ezt a lehetőséget, hogy erőteljesen fellépjenek és mutogassák magukat. Mit akarnak mutogatni? A különféle talentumaikat és ajándékaikat, a hátterüket, a képzettségüket, az értékességüket és a társadalmon belüli státuszukat, azzal dicsekedve és hencegve, hogy mennyire ügyesek és képzettek, hogy miként tudnak játszadozni az emberekkel, és hogy miként tudják manipulálni és hajszolni az embereket. Az igazság vagy ítélőképesség híján lévő emberek úgy érzik ennek hallatán, hogy az ilyen antikrisztusok egészen lenyűgözőek, önmagukat kisebbrendűnek érzik, és készségesen alávetik magukat az antikrisztus irányításának.

Egyes antikrisztusok különösen fortélyosak és mélyen elmerülnek a cselszövésben. Egy mindenek felett való sátáni filozófiát követnek, ami nem más, mint hogy bármilyen helyzetben ritkán szólaljanak fel, ne mondják ki készségesen az álláspontjukat semmilyen helyzetben, amellyel szembenéznek, és csak akkor beszéljenek, ha mindenképpen muszáj. Egyszerűen mindenkinek alaposan megfigyelik a cselekedeteit, mintha az lenne a céljuk, hogy mielőtt szólnának vagy cselekednének, alaposan megértsék a körülöttük lévőket és átlássanak rajtuk. Először beazonosítják, hogy ki lehet a prédájuk és válhat a segítőjükké, és kitől kell óvakodniuk, mert az a „politikai ellenségük”. Néha nem beszélnek és nem foglalnak állást, csendben maradnak, de belül latolgatnak és kalkulálnak; ezek az egyének fortélyosak a szívükben és ritkán szólalnak meg. Mondanátok-e azt, hogy meglehetősen baljóslatúak az ilyen emberek? Ha nem gyakran szólalnak meg, hogyan tudod felismerni őket? Könnyű átlátni rajtuk? Nagyon nehéz. Az ilyen emberek szíve teljességgel sátáni filozófiával van telve. Hát nem ravasz dolog ez? Az antikrisztusok úgy hiszik, hogy ha túl sokat beszélnek, folyamatosan kimondva a nézeteiket és beszélgetve másokkal, akkor mindenki át fog látni rajtuk; azt fogják gondolni róluk, hogy felszínesek, hogy csak hétköznapi emberek, és nem fogják tisztelni őket. Mit jelent a tisztelet elvesztése az antikrisztusok számára? A megbecsült státuszuk elvesztését jelenti mások szívében és azt, hogy középszerűnek, tudatlannak és hétköznapinak tűnnek. Ez az, amit el szeretnének kerülni az antikrisztusok. Éppen ezért, amikor azt látják a gyülekezetben, hogy mások folyton megnyílnak és beismerik a negativitásukat, az Isten elleni lázadásukat, az előző nap elkövetett hibákat vagy azt az elviselhetetlen fájdalmat, amelyet amiatt éreznek, hogy az adott napon nem voltak becsületesek, az antikrisztusok ostobának és naivnak tartják ezeket az embereket, mivel ők maguk sosem ismernek be ilyen dolgokat, hanem rejtve tartják a gondolataikat. Egyesek ritkán szólalnak meg, mivel gyenge képességűek vagy egyszerű gondolkodásúak, és nincsenek bonyolult gondolataik, de amikor az antikrisztusok szólalnak meg ritkán, az nem ugyanezen okból történik; az beállítottságbeli probléma. Ritkán beszélnek, amikor másokkal találkoznak, és nem szívesen mondják ki a nézeteiket a dolgokról. Miért nem mondják ki a nézeteiket? Először is, az biztos, hogy híján vannak az igazságnak, és nem képesek átlátni a dolgokat. Ha beszélnek, hibákat véthetnek, és éppen őrajtuk fognak átlátni; félnek attól, hogy lenézik majd őket, ezért csendesnek tettetik magukat és mély gondolkodást színlelnek, amitől aztán mások nehezen tudják felmérni őket, ők pedig bölcsnek és kiválónak tűnnek. E látszat miatt az emberek nem merik alábecsülni az antikrisztusokat, és a látszólag nyugodt és összeszedett külsejük láttán csak még többre fogják tartani és nem merik semmibe venni őket. Ez az antikrisztusok ravasz és elvetemült aspektusa. Azért nem mondják ki készségesen a nézeteiket, mivel nézeteik többsége nincs összhangban az igazsággal, hanem emberi elképzelések és képzelődések csupán, amelyek nem érdemesek arra, hogy előálljanak velük. Így aztán inkább csendben maradnak. Belül azt remélik, hogy nyernek némi világosságot, amelyet megmutathatnak, hogy általa elismerésre tegyenek szert, de mivel nincs világosságuk, inkább csendben és rejtve maradnak az igazságról történő beszélgetés során, az árnyékban ólálkodva, akár egy szellem, amely csak az alkalomra vár. Amikor azt tapasztalják, hogy mások a világosságot szólják, keresik a módját, hogy miként tegyék azt a magukévá, és más módon fejezik ki ugyanazt, hogy felvágjanak. Ennyire fortélyosak az antikrisztusok. Nem számít, mit tesznek, igyekeznek kitűnni és felsőbbrendűnek lenni, mivel csak ekkor éreznek elégedettséget. Ha nem adódik alkalmuk, akkor először meglapulnak, és megtartják maguknak a nézeteiket. Ez az antikrisztusok fortélyossága. Amikor például egy prédikációt ad ki Isten háza, egyesek azt mondják róla, hogy Isten szavainak tűnik, míg mások azt gondolják, hogy inkább a Fennvalótól származó közlésnek. A viszonylag nyíltszívű emberek kimondják, amit gondolnak, de az antikrisztusok, ha van is erről véleményük, titokban tartják. Megfigyelik és készek követni a többség véleményét, de valójában ők maguk nem tudják azt alaposan felfogni. Megérthetik vajon az ilyen dörzsölt és fortélyos emberek az igazságot, vagy lehet igazi tisztánlátásuk? Mit képes átlátni valaki, aki nem érti az igazságot? Semmit sem képes átlátni. Némelyek nem képesek átlátni a dolgokat, mégis úgy tesznek, mintha mély megértéssel rendelkeznének; valójában híján vannak a tisztánlátásnak, és félnek attól, hogy mások átlátnak majd rajtuk. Az ilyen helyzetekben ez a helyes hozzáállás: „Nem tudjuk átlátni ezt a dolgot. Mivel nem tudjuk, nem szabad gondatlanul beszélnünk. Ha helytelenül beszélünk, annak negatív kihatása lehet. Várni fogok, és majd meglátom, mit mond a Fennvaló.” Hát nem ez a becsületes beszéd? Annyira egyszerűen van megfogalmazva, de akkor mégis miért nem ezt mondják az antikrisztusok? Nem akarják, hogy átlássanak rajtuk, mivel ismerik a saját korlátaikat; ugyanakkor egy megvetendő szándék is van e mögött: az, hogy csodálják őket. Vajon nem ez az, ami a legundorítóbb? Miután mindenki beszélt, az antikrisztus látja, hogy a többség azt mondja a prédikációról, hogy Isten szava, néhányan pedig azt mondják, hogy nem az; az antikrisztus is úgy érzi, hogy talán nem Isten szava a prédikáció, de nem mondja ki kereken. Így szól: „Nem hamarkodhatom el az ítéletet ebben a kérdésben; a többséggel tartok.” Nem ismeri be, hogy nincs rálátása, inkább ezt a nyilatkozatot alkalmazza az álcázás és rejtegetés végett, miközben végig azt gondolja magáról, hogy nagyon bölcs, és hogy briliánsak a módszerei. Két nappal később aztán, amikor Isten háza kihirdeti, hogy a prédikáció Isten szava volt, az antikrisztus rögtön ezt mondja: „Látod, mit mondtam neked? Mindvégig tudtam, hogy Isten szava, de aggódtam azoknak a gyengesége miatt, akik nem ismerték fel ezt közületek, úgyhogy nem mondhattam ki. Ha azt mondtam volna róla, hogy Isten szava, azzal vajon nem ítéltelek volna el benneteket? Milyen szomorúak lettetek volna akkor! Vajon nyugodt lehetnék, miközben tudom, hogy ti mennyire gyengék vagytok? Miféle vezető lennék akkor?” Ez ám az álcázás mestere! Szándékok és célok rejlenek minden mögött, amit az antikrisztusok mondanak; valahányszor kinyitják a szájukat, azért teszik, hogy dicsekedjenek magukkal, hogy fitogtassák az eredményeiket, a múltbeli jó cselekedeteiket és a korábbi dicsőségeiket. Valahányszor beszélnek, az ezekről a dolgokról szól. Azok, akik nem képesek átlátni rajtuk, bálványozzák, míg azok, akik képesek átlátni rajtuk, rendkívül alattomosnak és csalárdnak találják őket – az antikrisztus soha nem ismeri el a hiányosságait. Az antikrisztusok titokban tevékenykednek és kétértelműen beszélnek; többségében nonszensz, amit mondanak, semmin sem képesek átlátni, és semmilyen igazságot nem tudnak megérteni. Ami ennél is rosszabb: úgy tesznek, mintha értenék az igazságot, annak ellenére, hogy semmit sem értenek belőle, azt akarják, hogy mindenbe vonják be őket, döntéseket akarnak hozni, és azt akarják, hogy minden dologban az övéké legyen az utolsó szó, miközben az őket körülvevőknek semmilyen jogot nem hagynak arra, hogy bármiről is tudjanak. Milyen helyzethez vezet ez végsősoron? Aki csak együttműködik vagy kötelességet végez velük, úgy érzi, hogy miközben a felszínen úgy tűnik, hogy hűségesek és hajlandóak megfizetni az árat, valójában nem ez a helyzet. Még akik évek óta közel vannak az antikrisztusokhoz, azok sem tudnak átlátni azon, hogy mire gondolnak, illetve nem tudják, mire képesek valójában – a legtöbb ember nem tud átlátni rajtuk. Csupa hamisság és üres szó, kétszínű és csalárd szó, amit mondanak. Azt akarják, hogy mindenbe be legyenek vonva, és ők akarják meghozni az összes döntést, de miután döntöttek, semmilyen felelősséget nem vállalnak a lehetséges utóhatásokért, és érvekkel állnak elő e viselkedés mentegetése végett. A döntést követően másokkal végeztetik el a munkát, miközben ők továbblépnek, hogy más ügyekbe is beavatkozzanak. Azzal nem törődnek, hogy az eredeti ügy nyomon van-e követve, hogy véghez viszik-e azt, hogy mennyire hatékony a végrehajtás, hogy a legtöbbeknek van-e bármilyen véleménye a megközelítésről, hogy az árt-e Isten háza érdekeinek, hogy a testvéreknek van-e felismerésük vele kapcsolatban; úgy tesznek, mintha ez nem az ő gondjuk lenne, mintha semmi köze nem lenne hozzájuk – a legcsekélyebb törődést sem tanúsítják. Mi az egyedüli dolog, amivel törődnek? Csakis azokkal a dolgokkal törődnek, amelyekkel felvághatnak és elnyerhetik mások csodálatát; soha nem szalasztják el az alkalmakat, amikor így tehetnek. A munkájuk során semmi mást nem tesznek, csak parancsolgatnak és előírásokat tartatnak be. Csakis arra képesek, hogy hatalmi játszmákat játszanak és manipulálják az embereket, miközben önelégültek és azt gondolják, hogy kiválóak a munkájukban. Egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy milyen következményekkel jár, ahogyan a munkájukat végzik – ártanak Isten választott népének, bomlasztásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezet munkájában. Akadályozzák Isten akaratának végrehajtását, és saját, független királyságukat próbálják felállítani.

„Önkényesek és zsarnokiak, sosem beszélgetnek másokkal és kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik” – mit jelez elsősorban az antikrisztusok e viselkedésének lényege? Elvetemült és ádáz a beállítottságuk, és kivételesen erős vágy van bennük mások irányítására, ami túlmegy a normális emberi racionalitás határain. Azonkívül mi a megértésük és nézetük az általuk végzett kötelességet illetően, és hogyan állnak hozzá? Miben különbözik ez azoktól, akik őszintén végzik a kötelességüket? Azok, akik őszintén végzik a kötelességüket, alapelveket keresnek ahhoz, amit tesznek, ami egy alapvető követelmény. De hogyan fogják fel az antikrisztusok az általuk végzett kötelességet? Milyen beállítottság és lényeg tárul fel a kötelességvégzésükben? Magas pozícióban vannak, és leereszkedőek az alattuk lévőkkel. Ha vezetésre választják ki őket, státusszal és identitással bíró egyénekként kezdik látni magukat. Nem Istentől fogadják el a kötelességüket. Ha megkapnak egy bizonyos pozíciót, úgy érzik, hogy fontos a státuszuk, nagy a hatalmuk és egyedi az identitásuk, ami lehetővé teszi számukra, hogy a magas pozíciójukból lenézzenek másokat. Ugyanakkor azt is gondolják, hogy parancsokat adhatnak ki és saját gondolataik szerint cselekedhetnek, és hogy nem is szükséges, hogy bármiféle kétségeik legyenek ezzel kapcsolatban. Azt gondolják, hogy a kötelességvégzés lehetőségét arra használhatják, hogy kielégítsék a hatalom utáni sóvárgásukat, valamint azt a vágyukat és ambíciójukat, hogy erővel irányítsanak és vezessenek másokat. Azt lehet mondani, hogy úgy érzik, végre van esélyük arra, hogy senki ne kérdőjelezze meg a hatalmukat. Egyesek ezt mondják: „Az antikrisztusok megnyilvánulásai közé tartozik, hogy önkényesek és zsarnokiak, és hogy sosem beszélgetnek másokkal. Habár a vezetőnk is rendelkezik antikrisztusi beállítottsággal és feltárulásokkal, ő gyakran beszélget velünk!” Vajon ez azt jelenti, hogy ő nem antikrisztus? Az antikrisztusok néha képesek színlelni; miután egy körben mindenkivel beszélgettek és mindenki gondolatait megértették és felfogták – és beazonosították, hogy ki igazodik hozzájuk és ki nem –, kategorizálják az embereket. A jövőbeni dolgokat illetően csak azokkal kommunikálnak, akikkel jó kapcsolatban vannak, és akik összeillenek velük. Azokat, akik nincsenek velük összhangban, gyakran sötétségben tartják a legtöbb dologgal kapcsolatban, és még Isten szavait tartalmazó könyveket is visszatarthatnak tőlük. Cselekedtetek így valaha is, önkényesen és zsarnokian, sosem beszélgetve másokkal? Az önkényesség és a zsarnokiság biztosan előfordul, de az, hogy soha nem beszélgetnétek másokkal, nem feltétlenül áll fenn; alkalmanként talán beszélgettek. Azonban miután beszélgettetek, még mindig úgy mennek tovább a dolgok, ahogy mondtad. Némelyek ezt gondolják: „A beszélgetésünk ellenére valójában már rég létrehoztam egy fix tervet. Csak formalitásból beszélgetek veled, csak azért, hogy tudassam veled, hogy megvannak az alapelveim abban, amit teszek. Azt hiszed, nem tudom, hogy bánhatok el veled? Végül mégiscsak hallgatnod kell majd rám, és az én utamat kell követned.” Valójában már régen döntöttek a szívükben. Így hiszik: „Aranyszájú vagyok, és bármilyen érvelést a magam javára tudok fordítani; senki sem képes túlbeszélni engem, így természetszerűleg én fogom diktálni az irányvonalat”. Jóval előre elvégezték már a számításaikat. Létezik ez a fajta helyzet? Az önkényesség és a zsarnokiság nem olyan viselkedés, amely véletlenszerűen tárul fel alkalmanként, hanem egy bizonyos beállítottság irányítja. Abból, ahogy beszélnek és cselekednek, talán nem tűnnek önkényesnek és zsarnokinak, de a beállítottságukból és a cselekedeteik természetéből látszik, hogy igenis azok. Elvégzik a formalitásokat és „hallgatnak” mások véleményére, hagyják, hogy mások beszéljenek, ismertetik velük egy adott szituáció részleteit, megbeszélik, hogy mit követel meg Isten szava – ám egy bizonyos retorikát vagy megfogalmazást használva arra vezetnek másokat, hogy egyetértésre jussanak velük. És mi a végeredmény? Minden az ő tervük szerint alakul. Ez az ő alattomos aspektusuk; úgy is nevezik ezt, hogy kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik; ez egyfajta „finom” erőszak. Ezt gondolják: „Nem figyelsz, igaz? Nem érted, igaz? Hadd magyarázzam el!” A magyarázat során csűrik-csavarják a szavaikat, amivel a saját logikájukra vezetik rá a többieket. Miután az antikrisztus a maga oldalára állította őket, az emberek meghallgatják, és ezt gondolják: „Helyes, amit mondasz; úgy fogunk gyakorolni, ahogy mondod, nem szükséges többé ilyen buzgónak lenni” – az antikrisztus pedig elégedett. Az emberek többsége nem tudja felismerni a szavait. Nektek van ítélőképességetek? Mit kell tennetek, amikor ilyen helyzetekkel néztek szembe? Amikor például szembesülsz egy dologgal, érzed, hogy probléma van; abban a pillanatban nem tudsz rámutatni a pontos problémára, de érzed, hogy engedelmességre kényszerítenek. Mit kell akkor tenned? Releváns alapelveket kell keresned, útmutatást kell kérned a Fennvalótól, vagy beszélgetned kell a szóban forgó illetővel. Azonkívül, akik értik az igazságot, közösen is értekezhetnek és beszélgethetnek erről a dologról. Olykor a Szentlélek munkája és útmutatása lehetővé teszi számodra, hogy megértsd az antikrisztusok vagy az antikrisztusok útján járók által felvetett javaslatokban vagy elméletekben rejlő problémákat és a hátsó szándékaikat. A közös beszélgetésen keresztül megértésre juthatsz. De talán nem beszélgetsz, hanem így gondolkodsz: „Ez nem nagy ügy, tegyen csak úgy, ahogy kedve tartja. Végtére is, nem én vagyok elsődlegesen felelős, és nem szükséges ezekkel a dolgokkal bajlódnom. Nem leszek elszámoltatható, ha valami rosszul sül el; ő fogja viselni a felelősséget.” Miféle viselkedés ez? Ez a kötelességed iránti hűtlenség. A kötelességed iránti hűtlenség vajon nem Isten háza érdekeinek az elárulása? Olyan ez, mint Júdás! Sokan vannak, akik elnyomó hatalommal szembesülve végül megalkusznak és követni kezdik azokat, akik ezzel a hatalommal vagdalkoznak, ami a kötelességük iránti hűtlenség egyik megnyilvánulása. Akár egy antikrisztussal állsz szemben, akár olyasvalakivel, aki vakmerőn cselekszik és arra kényszerít, hogy engedelmeskedj neki: mely alapelvek támogatása mellett kell döntened? Melyik utat kell követned? Ha úgy érzed, hogy amit teszel, nem ütközik Isten szavaiba és a munkarendelésekbe, illetve nem tér el azoktól, akkor szilárdan meg kell állnod. Az igazsághoz való ragaszkodás helyes és Isten által elismert dolog, de a Sátán, az elvetemült erők és a gonosz emberek előtti meghajlás és megalkuvás Istentől gyűlölt és átkozott, áruló viselkedés és gonosz cselekedet. Amikor az antikrisztusok találkoznak valakivel, aki vitába száll velük, gyakran ezt mondják: „Az enyém az utolsó szó ebben a dologban, és a magam módján kell azt elvégezni. Ha valami rosszul alakul, én viselem a felelősséget!” Milyen beállítottságot képvisel ez a kijelentés? Lehet valakinek, aki ily módon beszél és gyakorol, normális emberi mivolta? Miért kényszerítenek másokat arra, hogy engedelmeskedjenek nekik? Miért nem keresik az igazságot a problémák megoldása végett, amikor azok felmerülnek? Miért nem tudják meghatározni az igazság gyakorlásának alapelveit? Ez azt bizonyítja, hogy híján vannak az igazságnak. Fel tudjátok ismerni, hogy mi a probléma ezzel a kijelentéssel? Ilyen dolgokat mondani elég annak bizonyításához, hogy egy antikrisztus beállítottságával rendelkeznek; ez egy antikrisztus viselkedése. Egy fortélyosabb antikrisztusnak azonban, attól való félelmében, hogy mások felismerik, muszáj néhány olyan dolgot mondania, amelyekkel mindenki egyetért, és amelyek alkalmasnak tűnnek céljuk, az emberek félrevezetésének az elérésére, valamint arra, hogy megvessék a lábukat. Ezek után azt latolgatják, hogy miként irányítsák Isten választott népét.

Az antikrisztusokra jellemző önkényességnek és zsarnokiságnak számtalan megnyilvánulása van, mivel ez a fajta magatartás, beállítottság és tulajdonság minden romlott emberben meglátható, az antikrisztusokról nem is beszélve. Eszetekbe jut néhány olyan példa, amikor önkényesek és zsarnokiak voltatok? Ha például valaki azt mondja, hogy jól nézel ki rövid hajjal, te pedig így felelsz: „Mi olyan jó a rövid hajban? Én a hosszú hajat szeretem jobban, és úgy fogok tenni, ahogy nekem tetszik”, az vajon önkényes és zsarnoki? (Nem.) Ez mindössze személyes preferencia, a normális emberi mivolt része. Egyesek szeretnek szemüveget hordani akkor is, ha nem rövidlátók. Ha némelyek megítélik őket, ezt mondván: „Csak jól próbálsz kinézni, valójában nincs is szükséged szemüvegre!”, azok így felelnek: „No és akkor mi van? Úgyis hordani fogom!” – ez vajon önkényes és zsarnoki? Nem, ez személyes preferencia, legfeljebb akaratosság, és nincs benne semmilyen, a beállítottságukkal kapcsolatos probléma. Lehet, hogy néhány nap múlva felhagynak a szemüvegviseléssel, ha úgy tartja kedvük. Akkor hát főként miben áll az önkényesség és a zsarnokiság? Főként az tartozik bele, hogy melyik utat választja az illető, valamint a beállítottsága és a cselekedetei hátterében meghúzódó alapelvek és indítékok. Egy házasságban például, ahol a férj szereti az autókat, és a családnak mindössze 20000 jüanja van, a férj pedig mindenhonnan kölcsönt vesz fel, ahonnan csak tud, hogy feleslegesen megvegyen egy autót 200000 jüanért, minek következtében a családnak ételre sem jut pénze, és a feleség még csak nem is tud az autóvásárlásról, ott vajon önkényes és zsarnoki ez a férj? Ez bizony önkényes és zsarnoki viselkedés. Önkényesnek és zsarnokinak lenni azt jelenti, hogy az illető nem veszi figyelembe mások érzéseit, gondolatait, véleményeit, hozzáállásait vagy nézőpontjait, hanem csak magára összpontosít. Egyszerűen fogalmazva: a mindennapi életben az ember saját testi gyönyöreinek és vágyainak kielégítését, az ember saját önzőségének kielégítését jelenti, ha pedig kötelességet is érint, akkor a státuszra és hatalomra való törekvés ambíciójának és vágyának kielégítésére utal. Íme, egy példa. A gyülekezetnek volt egy háza, és járdát kellett építeni mellé. A járda megfelelő szélességét – az esztétikára és a funkcionalitásra egyaránt törekedve – a ház és az udvar mérete alapján kellett meghatározni. Tekintettel e ház és udvar nagy alapterületére, a járdának legalább két méter szélesnek kellett lennie. Az illetékes személy ezt mondta: „Döntöttem, egy méter szélesre fogjuk csinálni.” Mások ezt mondták: „Sokan járnak ki-be mindennap, és néha cipelnünk kell dolgokat; az egy méter egyszerűen nem fog működni, túl keskeny.” De az illetékes személy ragaszkodott a saját nézetéhez, és nem volt nyitott a vitára. Miután elkészült a járda, mindenki látta, hogy túlságosan keskeny; nem illett a házhoz és az udvarhoz, és nem volt praktikus – újra kellett csinálni, ami plusz munkát eredményezett. Utána mindenki panaszkodott erre az illetőre. Valójában némelyek már akkor kifogásokkal éltek, mielőtt elkezdődött volna a járdaépítés, de ez a személy nem értett velük egyet és ragaszkodott a saját nézetéhez, arra kényszerítve másokat, hogy az ő kívánságai szerint hajtsák végre a kivitelezést, ami pedig ilyen következményekhez vezetett. Miért nem tudta ez az illető elfogadni mások javaslatait? Amikor eltérő vélemények merültek fel, miért nem tudta átgondolni az összes aspektust és megtalálni a helyes megközelítést? Ha nem lett volna kivel tanácskoznia, rendben lett volna, hogy saját döntéseket hoz, de így, hogy volt kikkel tanácskoznia, sőt jobb javaslatok is rendelkezésre álltak, miért nem tudta elfogadni azokat? Miféle beállítottság ez? Legalább két lehetőség van: az egyik az, hogy az illető meggondolatlan, zavaros fejű egyén; a másik az, hogy túlságosan arrogáns és önelégült a beállítottsága, folyton úgy érzi, hogy neki van igaza, nem képes elfogadni, amit mások mondanak, bármennyire helytálló is az – ez annyira arrogáns, hogy a józan ész elvesztését okozza. Egy ilyen egyszerű dolog felfedte a beállítottságát. A túlzott arrogancia a racionalitás elvesztéséhez vezet. Mit jelent híján lenni a racionalitásnak? Miféle szerzetek vannak híján a racionalitásnak? A vadállatok vannak híján a racionalitásnak. Ha egy ember híján van a racionalitásnak, semmiben sem különbözik egy vadállattól; hiányzik az értelméből az ítélőképesség, és nincs racionalitása. Ha egy ember annyira arrogánssá válik, hogy elveszti a józan eszét, és híján van a racionalitásnak, akkor nem hasonló vajon a vadállatokhoz? (De igen.) Pontosan olyan; ha valaki híján van az emberi racionalitásnak, az azt jelenti, hogy nem ember. Az antikrisztusok birtokában vannak ilyen racionalitásnak? (Nincsenek.) Az antikrisztusokból ez még inkább hiányzik; ők rosszabbak a vadállatoknál, ördögök. Mint amikor Isten megkérdezte a Sátántól, hogy „Honnan jössz?” Valójában nagyon világos volt Isten kérdése; mit üzent ezzel Isten? (Azt kérdezte a Sátántól, hogy honnan jön.) Ez a mondat nyilvánvalóan kérdőjellel végződik; egy kérdés, amely a Sátánnak szól: „Honnan jössz?” A nyelvtan helyes, Isten kérdése pedig könnyen érthető. Hogyan felelt a Sátán? („A földön barangoltam, ott jártam-keltem” (Jób 1:7).) Ez híres idézet a Sátántól. Mutat bármi racionalitást a Sátán válasza? (Nem.) Nincs benne racionalitás. Amikor Isten újra megkérdezte, honnan jön, ő megismételte ugyanazt a választ, mintha nem lett volna képes megérteni Isten szavait. Vajon az emberek képesek megérteni, amit a Sátán mondott? Van-e bármi racionalitás a beszédében? (Nincs.) Híján van a racionalitásnak – akkor az igazságot meg tudja-e érteni? Még Istennek egy ilyen egyszerű kérdésére is így válaszolt; az Isten által kimondott igazságokat még kevésbé képes megérteni. Elmondható, hogy az antikrisztusok is híján vannak a racionalitásnak; azok, akik ravaszul cselekednek, akik nem képesek megérteni Isten szavait, illetve az igazságot, mind irracionálisak. Nem számít, mennyit beszélsz az igazság gyakorlásáról, az alapelvek szerinti cselekvésről, valamint az alapelvek kereséséről és a másokkal való beszélgetésről a kötelességvégzés során – amire azt mondják, hogy értik és tudják –, amikor cselekvésre kerül sor, nem szívlelik meg a szavaidat, és azt tesznek, amit csak akarnak. Ez démoni természet! Akiknek ilyen démoni természetük van, nem értik az igazságot, és híján vannak a racionalitásnak. Mi a legértelmetlenebb és legszégyenletesebb aspektusuk? Az embereket Isten teremtette, és Isten milyen célból választ ki és hoz Maga elé embereket? Azért, hogy az emberek fogadják meg Isten szavait és értsék meg azokat, hogy a helyes úton járjanak az életben, ahogyan Isten vezeti őket, és végül legyenek képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, a pozitív dolgokat a negatívaktól. Ez Isten szándéka; ily módon azok, akik Istent követik, egyre jobbá válnak. Mennyire értelem nélkül valók az antikrisztusok? Ezt gondolják: „Isten, te magad elé hozod az embereket, úgyhogy én is ugyanezt fogom tenni; te képes vagy kiválasztani embereket, valamint vezényelni őket és uralkodni felettük, úgyhogy én is ugyanezt fogom tenni; te rá tudod venni az embereket, hogy vessék alá magukat neked és hallgassanak rád, közvetlen parancsokat adsz nekik és eléred, hogy azt tegyék, amit te mondasz, úgyhogy én is ugyanezt fogom tenni.” Hát nem irracionális ez? (De igen.) Az, hogy irracionálisak, nem azt jelenti vajon, hogy nincs semmi szégyenérzetük? (De igen.) Az emberek a tiéid? Téged kell, hogy kövessenek? Miért kellene rád hallgatniuk? Te egy vagy csupán az apró teremtett lények közül, akkor hogyan pályázhatnál arra, hogy mindenek fölött állj? Hát nem irracionális ez? (De igen.)

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.