Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Harmadik rész) Nyolcadik szakasz
Mondd meg Nekem, miféle emberek mutatják az antikrisztusok elvetemültségének a jeleit és jegyeit? (Azok, akiknek adottságaik vannak.) És még kik? (Azok, akik szeretnek felvágni.) Azok, akik szeretnek felvágni – ez nem elég elvetemült. Lehet, hogy szeretnek felvágni, de nem vágynak mások irányítására, nem mentek még el ilyen messzire – ez egy romlott beállítottság. Gondold át alaposan: mely emberek mutatnak olyan jeleket és jegyeket, amelyek alapján hamar felismered a bennük lévő különböző viselkedésekből és utalásokból, hogy ez a nyomorult egy antikrisztus? (Az arrogáns emberek, akik szeretik a státuszt.) Az arrogancia és a státusz szeretete valamelyest releváns, de ez nem megy elég messzire. Hadd beszéljek valamiről, ti pedig figyeljetek és nézzétek meg, hogy kulcsfontosságú-e vagy sem ez a pont. Egyesek állandóan olyan nézőpontokat hoznak fel, amelyek különböznek az igazságtól és a pozitív dolgoktól. Kívülről úgy tűnhet, hogy mindig szerepelni akarnak és ki akarnak tűnni a többiek közül, de nem feltétlenül ez a helyzet. Lehetséges, hogy a nézőpontjaik vezetnek ilyen külsődleges viselkedéshez. Ami azt illeti, ha igazán ilyen nézőpontokat vallanak magukénak, abból súlyos probléma lesz. Amikor például mindenki együtt beszélget, ezt mondván: „El kell fogadnunk ezt a dolgot Istentől. Ha nem értjük, először alá kell vetnünk magunkat”, és mindenki egyetért ezzel, akkor helytálló ez a nézőpont? (Igen, az.) Eltér a helyes iránytól a gyakorlásnak ez az alapelve? (Nem, nem tér el.) Akkor miféle szavakat mondanak az emberek, ami azt mutatja, hogy egy antikrisztus elvetemült beállítottságainak a jeleivel és jegyeivel bírnak? „Az alávetettség egy dolog, de attól még meg kell értened, hogy mi történik, nem igaz? Mindent komolyan kell kezelni, ugye? Nem vetheted alá magad zavaros fejűen; isten nem azt kéri tőlünk, hogy nemtörődöm módon vessük alá magunkat.” Nem egyfajta érv ez? (De igen, az.) Egyesek ezt mondják: „Ha van valami, amit nem értünk, türelmesen várhatunk, keresve a közösséget valakivel, aki érti. Most éppen egyikünk sem érti, és senkit sem találunk, aki érti, és akivel beszélgethetnénk. Úgyhogy először vessük alá magunkat.” Mi az antikrisztusok nézőpontja? „Egy rakás nyápic alak vagytok, mindennek alávetitek magatokat, és mindenben istenre hallgattok. Rám hallgassatok! Engem miért nem említett senki? Hadd mutassak neked egy megalapozott véleményt!” Meg akarják osztani a magasztos nézeteiket. Ellenzik, hogy az emberek az igazságot gyakorolják, ellenzik, hogy az igazságalapelvek szerint éljenek. Magas lovon ülni, veszekedni, gonosz trükkökhöz folyamodni, magasztos nézeteket megosztani és elérni, hogy másként nézzenek rájuk az emberek – ez az, amit mindig akarnak. Avagy nem az antikrisztusok elvetemült beállítottságának a jele ez? Nem ez talán az ismertetőjegyük? Miért rossz, ha mindenki aláveti magát? Még ha ostobán vetik is alá magukat – rossz ez vajon? Elítélné ezt Isten? (Nem, nem ítélné el.) Isten nem ítélné el ezt. Milyen jogon akasztják meg és kavarják fel a dolgokat? Amikor azt látják, hogy alávetik magukat Istennek az emberek, akkor haragot éreznek a szívükben? Amikor annak a tanúi, hogy az emberek alávetik magukat Istennek, neheztelést éreznek a szívükben és elégedetlenséget amiatt, hogy nekik semmi előnyük nem származik a dologból, hogy nem nekik engedelmeskednek az emberek, nem rájuk hallgatnak, nem az ő tanácsukat keresik, és boldogtalanná válnak – ellenállnak a szívükben, ezt gondolván: „Kinek veted alá magad? Az igazságnak veted alá magad? Nagyszerű dolog az igazságnak alávetni magad, de tanulmányoznunk kell azt. Mi hát az igazság? A helyes módon veted alá magad? Nem kellene először legalább a dolgok mikéntjét megértened?” Nem ez talán az érvük? Mit próbálnak tenni? Fel próbálják kavarni a dolgokat, félre akarják vezetni az embereket. Némely fásult, tompa észjárású és ostoba ember félre is lesz vezetve ennek hallatán, míg azok, akiknek van ítélőképességük, rájuk cáfolnak, ezt mondván: „Mit csinálsz? Féltékeny vagy és irigy, amiért alávetem magam Istennek? Boldogtalan vagy, amikor alávetem magam Istennek, de annak örülsz, amikor neked engedelmeskedem? Csak úgy jó, ha mindenki neked engedelmeskedik, rád hallgat és megteszi, amit csak mondasz? Amit mondasz, az vajon összhangban van az igazsággal?” Ők pedig ennek láttán így gondolkodnak: „Egyeseknek van ítélőképességük – jobb, ha várok egy kicsit.” Röviden: amikor mindenki az igazságalapelveknek megfelelően gyakorol, alig várják, hogy kiugorhassanak. Minél inkább Istennek engedelmeskedik, aláveti magát Isten háza rendeléseinek, Isten szavainak megfelelően gyakorol, valamint a munkarendek és alapelvek szerint kezeli a dolgokat mindenki, ők annál kényelmetlenebbül, zaklatottabban és kellemetlenebbül érzik magukat. Ez az antikrisztusok elvetemült lényegének az egyik jele. Ha mindenki Isten szavaira hallgat, az igazságot gyakorolja és az alapelvek szerint kezeli a dolgokat, kényelmetlenül és nyugtalannak érzik magukat. Nem probléma ez vajon? (De igen, az.) Ha senki sem olvassa Isten szavait, vagy ha olvassák ugyan, de nem beszélgetnek róluk, ha csak az antikrisztusokra hallgatnak, akkor azok örülnek. Milyen problémát szemléltet ez? Soha nem beszélgetnek Isten szavairól. Amíg mindenki nyugodtan beszélget Isten szavairól, és az antikrisztusok látják, hogy senki sem figyel rájuk, hogy nem hallgatnak rájuk az emberek, hogy nem tudják elnyerni az imádatukat, hogy fenyegetve van a státuszuk, ők pedig veszélyben vannak – ekkor van az, hogy megakasztják és felkavarják a dolgokat, felvetnek egy eretnekséget vagy téveszmét, hogy félrevezessenek és megzavarjanak téged, valamint elbizonytalanítsanak afelől, hogy helyes vagy téves, amit az imént megbeszéltetek. Amikor végre mindenki megértett valamit a beszélgetésen keresztül, az antikrisztusok éppen akkor mondanak néhány ördögi szót, hogy megkavarják a dolgokat. Avagy nem az antikrisztusok elvetemült beállítottsága ez? Melyik megnyilvánulásnak felel meg ez az elvetemült beállítottság? (Az igazsággal szembeni ellenségességnek.) Pontosan. Minél jobban érti mindenki az igazságot, ők annál zaklatottabbnak érzik magukat. Avagy nem az igazsággal szembeni ellenségesség ez? Nem pontosan ennek felel meg? (De igen.) Ti találkoztatok már ilyen emberekkel? Miközben mindenki beszélget valamiről, ők sokáig csendben maradnak. Végül aztán, amikor már valamelyest világos a beszélgetés, előállnak, azután pedig feltesznek egy kihívó kérdést, hogy megnehezítsék ezeknek az embereknek a dolgát. Ezt akarják mondani: „Hadd mutassam meg nektek, majd én megláttatom veletek, hogy mire vagyok képes! Ti az igazságról beszélgettek, nem hallgattok rám, figyelmen kívül hagytok engem, nem törődtök velem és nem figyeltek rám, úgyhogy felteszek nektek egy nehéz kérdést, hogy arról beszélgessetek, és mindannyian jól összezavarodjatok!” Nem egy ördög ez? (De igen, az.) Ez egy ördög, egy valódi antikrisztus.
Némelyek különösen boldognak érzik magukat, amikor azt hallják, hogy valaki negatív vagy gyenge. Ha azt látják, hogy valaki megzavarja a gyülekezeti életet, hogy valaki rossz dolgokat művel, csak hogy káoszba taszítsa a gyülekezet munkáját, vagy annak lesznek tanúi, hogy valaki vakon bajt kever, akkor különösen boldogok, és a legszívesebben tűzijátékoznának és ünnepelnének. Mi a baj az ilyen emberekkel? Miért örülnek ennyire mások szerencsétlenségének? Miért nem tudnak ebben a kritikus pillanatban Isten oldalára állni és megvédeni Isten házának az érdekeit? Hát nem álhívők az ilyen emberek? Nem a Sátán szolgái? Mindannyiótoknak el kellene gondolkodnotok azon, hogy tanúsítotok-e ilyen viselkedéseket, és meg kell vizsgálnotok azt is, hogy vannak-e körülöttetek ilyen emberek, valamint meg kell néznetek, hogy miként ismerhetitek fel az ilyen egyéneket, különösen azt, hogy mi a hozzáállásotok, amikor azt látjátok, hogy gonosz emberek gonoszságokat művelnek. Kívülálló vagy csupán, aki élvezettel nézi a látványosságot, vagy te is képes lennél ezt az utat járni? Ilyen ember vagy? Egyesek nem fognak így elgondolkozni magukon. Nem szeretik meglátni a jót az emberekben; azt szeretik, ha mindenki más rosszabb náluk – ekkor éreznek örömöt. Amikor például azt látják, hogy valakit, aki feláldozza magát Istenért, megmetszenek, vagy hogy valaki, aki őszintén hisz Istenben, vétkezik, titokban örülnek és ezt mondják: „Lám, lám, a te időd is eljött. Feláldoztad magad istenért – hogy válik ez be neked? Ártottak neked, nem igaz? Veszteség ért, ugye? Mi értelme feláldoznod magad? Mindig igazat szólsz, most pedig megmetszenek, ugye? Megérdemled!” Miért ennyire vidámak? Talán nem mások szerencsétlenségében lelik örömüket? Az ilyen embereknek nincs helyén a szívük, vagy talán igen? Boldogok, amikor azt látják, hogy valaki zavarokat okoz Isten háza munkájában. Boldogok, amikor azt látják, hogy veszteség éri Isten háza munkáját. Mi teszi őket boldoggá? Ezt gondolják: „Végre valaki, aki hozzám hasonlóan nem szereti az igazságot, veszteséget okozott isten háza érdekeinek, és nem érez semmiféle önvádat.” Ez az, ami boldoggá teszi őket. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen, az.) Ez rendkívül elvetemült dolog! Vannak köztetek ilyen emberek? Vannak némelyek, akik általában még dúdolni sem szoktak, de amint azt látják, hogy valaki hibát követ el, hirtelen énekelni kezdenek, ringatják a testüket, rendkívül elégedettnek látszanak és ezt gondolják: „Ma végre jó híreim vannak! Olyan boldog vagyok! Eszek még pár tál rizst!” Miféle beállítottság ez? Elvetemültség. Egyetlen könnycseppet sem hullatnak, és egy pillanatig sem szomorkodnak amiatt, hogy Isten háza érdekeit veszteségek érték. Nem éreznek önvádat, sajnálatot vagy fájdalmat. Helyette boldogok és elégedettek, mivel valakinek a hibája veszteségeket okozott Isten háza érdekeinek és szégyent hozott Isten nevére. Hát nem elvetemültség ez? Nem annak a jele, hogy az antikrisztusok elvetemült természetével rendelkezik az illető? Ez is egy jel.
Azt mondják, hogy az evangelizációs csoportok néhány tagja ékesszólóan tud beszélni. Évek óta hallgatnak prédikációkat, és egy sor doktrínát összefoglaltak már; bármerre mennek is, egyre csak mondják és mondják; amikor prédikálnak, soha nem kell keresniük a szavakat, amiből teljes mértékben meglátszanak a saját adottságaik és ékesszólásuk. Egyesek meglehetősen rátermettnek látják az ilyen embereket, és a követésük mellett döntenek. Mit mondanak végül? „Annak az illetőnek a közlését hallgatjuk, így nem kell a fennvaló prédikációit hallgatnunk; isten szavait sem szükséges meghallgatnunk. Annak az embernek a közlése helyettesíti ezeket.” Nincsenek vajon veszélyben ezek az emberek? (De igen.) Ezek az emberek nagy veszélyben vannak. Szeretik az antikrisztusok cselekedeteit és viselkedésformáit, valamint az arcátlanságukat, a barbárságukat és az elvetemültségüket is. Szeretik, amit az antikrisztusok szeretnek, és idegenkednek attól, amitől az antikrisztusok idegenkednek. Szeretik a tudást, az ismereteket, a doktrínákat és a különféle teológiai elméleteket, eretnekségeket és téveszméket, amelyeket az antikrisztusok prédikálnak. Imádják ezeket a dolgokat. Mennyire imádják ezeket? Még éjszaka, álmaikban is ezeket a szavakat mondják. Súlyos dolog ez? Amikor eléri ezt a szintet az imádatuk, vajon még mindig képesek Istent követni ezek az emberek? Némelyek talán ezt mondják: „Ez tévedés. Még mindig a gyülekezetben vannak, még mindig hisznek Istenben.” Nem adódott még alkalmuk. Amint megtalálják azt a személyt vagy tárgyat, akit vagy amelyet imádni akarnak, bármikor képesek elhagyni Istent. Nem annak a jele ez, hogy az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkeznek? (De igen.) Fel tudjátok ismerni az ilyen embereket, amikor látjátok őket? (Igen, fel tudjuk ismerni.) A múltban talán nem tudtátok, hogy milyen súlyos természetűek az efféle dolgok. Ha most ismét találkoznátok ilyen emberekkel, vajon még mindig lennének kérdések a fejetekben velük kapcsolatban? Figyelmen kívül hagynátok őket? (Nem, nem hagynánk őket figyelmen kívül.) Akkor hát eljutottatok valamiféle felismerésre az ilyen embereket illetően? (Igen.) Többek között ilyen jeleket és információkat tárnak fel. Vagyis amint alkalmat találnak vagy státuszt kapnak ezek az emberek, vagy amint félrevezeti őket valaki, bárhol, bármikor képesek elárulni Istent. Megláthatják az emberek a feltárulásaikat és az elvetemült lényegüket? Vannak nyomok, amelyeket megláthatnak az emberek? (Igen, vannak.) Kell, hogy legyenek. Ha nem említettem volna ezeket, talán ezt gondolnátok: „Ki mutatja ezeket a jegyeket? Ki tárja fel ezeket a jeleket? Senki sem, én még senkit sem láttam.” Azon keresztül, ahogy ezekről a jelekről beszéltem, nem jöttetek rá, hogy léteznek ilyen emberek? Némelyikük követő, némelyikük pedig vezető és dolgozó. Ez a harmadik jele annak, amikor az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkezik valaki.
Van az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkező embereknek egy másik megkülönböztető jele is – valami, ami mindannyiukban közös. Ezek az emberek az igazság szeretetének és az igaz út utáni vágyakozásnak álcája alatt eljönnek a prédikációkra, elsajátítanak különféle ismereteket és tartalmakat az igazsággal kapcsolatban, és teológiai elméletekkel és tudással vértezik fel magukat, azután pedig arra használják ezeket az elméleteket és ezt a tudást, hogy szócsatákat vívjanak vezetőkkel és dolgozókkal, hogy elítéljenek bizonyos egyéneket, félrevezessenek és meggyőzzenek másokat, sőt, úgynevezett ellátásban, támogatásban és öntözésben is részesítsenek bizonyos embereket. Az egyik pontból azonban világosan látszik, hogy ők nem igazságszeretők. Mi ez a pont? Az, hogy bármennyire felvértezik magukat és bárhogyan prédikálnak is ezek az emberek, csak beszélnek és mondják a dolgokat, önmagukat fegyverzik fel, de soha nem az igazságalapelvek szerint kezelik a dolgokat. Mit jelent az, hogy „soha”? Azt jelenti, hogy egyetlen igaz szót sem képesek szólni, soha nem voltak becsületesek, és soha nem fizették meg a státuszból fakadó előnyök elengedésének árát. Függetlenül az alkalomtól, amikor beszélnek és cselekszenek, mindig maximális erőfeszítést tesznek a saját hírnevük, nyereségük és státuszuk érdekében. Akármennyire úgy tűnik is kívülről, hogy megfizetik az árat és szeretik az igazságot, változatlan marad az elvetemült lényegük. Mi itt a probléma? Egyfelől az, hogy ezek az emberek soha nem keresik az igazságalapelveket a cselekedeteik során. Másfelől, még ha ismerik is az igazságalapelveket és a gyakorlás útját, nem gyakorolják azokat. Ez annak a jele, hogy az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkeznek. Nem számít, hogy van-e státuszuk vagy nincsen, és hogy az evangélium hirdetésének a kötelességét végzik-e, vagy pedig vezetők és dolgozók, mi a jellemzőjük? Csak a helyes doktrínák megfogalmazására képesek, de soha nem teszik a helyes dolgokat. Ez a jellemzőjük. Mindenki másnál világosabban mondják fel a doktrínákat, de mindenki másnál rosszabbul teszik a dolgokat – hát nem elvetemült ez? Ez a negyedik jele annak, amikor az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkezik valaki. Vizsgáljátok meg ti magatok, és mérjétek fel, hogy sokan vannak-e körülöttetek olyanok, akik az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkeznek. Most, hogy felsoroltam ezeket, kiértékelhetitek, hogy elég sok ilyen ember van-e körülöttetek. Mekkora százalékot tesznek ki? Vezetők inkább vagy pedig átlagos hívők? Némelyikőtök nem azt gondolta korábban, hogy csak a vezetőknek van lehetőségük antikrisztussá válni? (Korábban így volt.) Akkor hát mostanra megváltozott ez a nézőpont? Az antikrisztusok nem azért válnak antikrisztusokká, mert státuszuk van; már akkor is ilyen nyomorultak voltak, amikor még nem volt státuszuk. Egyszerűen csak úgy hozta a szerencséjük, hogy vezető pozícióba kerültek, és hamar lelepleződtek az igazi, antikrisztusi vonásaik, ahogyan egy gomba is gyorsan fejlődik ki a megfelelő hőmérsékleten és talajban, felfedve az igazi arcát. Megfelelő környezet hiányában egy kicsit tovább tarthat, amíg feltárul a természetlényegük, de ez a lassabb feltárulás nem azt jelenti, hogy nincs meg bennük ez a természet. Az ilyen természetű emberek óhatatlanul cselekedni fognak és feltárnak dolgokat, és ezek a feltárt viselkedésformák az antikrisztusok elvetemült lényegének a jelei és jegyei. Ha valaki ilyen jeleknek és jegyeknek van birtokában, az antikrisztusként jellemezhető.
Mondjátok meg Nekem: szükség van-e különféle kifogásokra és magyarázkodásra az igazság gyakorlásához, valamint a dolgok igazságalapelvek szerinti kezeléséhez? (Nem, nincsen.) Ha valaki őszinte szívű, az gyakorlatba tudja ültetni az igazságot. Elő szoktak-e állni különféle kifogásokkal azok, akik nem gyakorolják az igazságot? Például amikor valami rosszat tesznek, szembemennek az alapelvekkel, és valaki kiigazítja őket, képesek hallgatni rá? Nem hallgatnak rá. Annyiról van szó csupán, hogy nem hallgatnak rá? Miben nyilvánul meg az elvetemültségük? (Kifogást keresnek, hogy meggyőzzenek téged és elhitessék veled, hogy nekik van igazuk.) Találni fognak egy magyarázatot, amely összhangban van az elképzeléseiddel és a képzelődéseiddel, azután pedig egy sor lelki elmélettel, amelyeket el tudsz ismerni és fogadni, és amelyek összhangban vannak az igazsággal, megpróbálnak meggyőzni téged, valamint rávenni, hogy állj melléjük, hogy őszintén hidd el, hogy nekik van igazuk – mindezt azért, hogy elérjék azon céljukat, hogy félrevezessék és irányítsák az embereket. Hát nem elvetemültség ez? (De igen.) Ez elvetemültség a javából. Világos, hogy tettek valami rosszat, a cselekedeteikkel szembementek az alapelvekkel és az igazsággal, és nem gyakorolták az igazságot, ugyanakkor előállnak egy sor elméleti magyarázattal. Ez igazán elvetemült dolog. Olyan, mint amikor egy farkas megesz egy bárányt; a farkasnak eredetileg is ott volt a természetében, hogy bárányt egyen, és Isten úgy teremtette ezt az állatfajtát, hogy bárányt egyen – a bárány az eledele. A farkas mégis különféle kifogásokat keres, miután megette a bárányt. Van ezzel kapcsolatban bármilyen gondolatod? Ezt gondolod: „Megetted a bárányomat, most pedig azt akarod, hogy azt gondoljam, hogy meg kellett enned, hogy észszerű és helyénvaló volt a részedről, hogy megetted, és még köszönetet is kellene mondanom érte neked.” Nem érzel haragot? (De igen.) Miközben haragszol, milyen gondolataid vannak? Ezt gondolod: „Ez az alak szörnyen elvetemült! Ha meg akarod enni, rajta, hiszen te egyszerűen ilyen vagy; megenni a bárányomat egy dolog, de ráadásul egy csomó érvvel és kifogással is előállsz, és arra kérsz, hogy cserébe legyek hálás neked. Nem a jó és a rossz összekeverése ez?” Ez elvetemültség. Amikor egy farkas meg akar enni egy bárányt, milyen kifogásokat talál? A farkas ezt mondja: „Kisbárány, ma meg kell, hogy egyelek téged, mert meg kell, hogy büntesselek amiatt, hogy tavaly megsértettél.” A bárány igazságtalanságnak érzi ezt, és így szól: „Tavaly még meg sem születtem!” Amikor a farkas rájön, hogy rosszul mondta és tévesen becsülte meg a bárány életkorát, így szól: „Nos, akkor azt ne vegyük számításba, de akkor is meg kell, hogy egyelek, mivel amikor a legutóbb ebből a folyóból ittam, felkavartad a vizet, úgyhogy meg kell fizetnem neked ezért.” A bárány így felel: „Én a folyó lejjebbi részén vagyok, te pedig feljebb. Hogy tudnám tőlem feljebb felkavarni a vizet? Ha meg akarsz enni, csak rajta, egyél meg! Ne keress különféle kifogásokat.” Ez a farkas természete. Hát nem elvetemültség ez? (De igen, az.) Ugyanolyan a farkas elvetemültsége, mint a nagy vörös sárkányé? (Igen.) Ez a leírás illik legjobban a nagy vörös sárkányra. A nagy vörös sárkány le akarja tartóztatni azokat az embereket, akik hisznek Istenben; bűncselekményekkel akarja megvádolni ezeket az embereket. Így aztán először kitalál valamilyen fedősztorit, kieszel bizonyos pletykákat, aztán szétkürtöli azokat a világba, hogy az egész világ felkeljen és kárhoztasson téged. Sokféle váddal illeti azokat, akik hisznek Istenben, ilyen például „a közrend megzavarása”, „államtitkok kiszivárogtatása” és „az államhatalom megdöntése”. Olyan pletykákat is terjeszt rólad, hogy különféle bűncselekményeket követtél el, majd vádként hozza fel ezeket veled szemben. Rendben van az, ha nem vagy hajlandó beismerni ezeket a vádakat? Az a lényeg, hogy beismered-e őket vagy sem? Nem. Ha elhatározta, hogy letartóztat téged, akkor különféle kifogásokat fog keresni – épp úgy, mint a farkas, aki elhatározta, hogy megeszi a bárányt. A nagy vörös sárkány bizonyos fedősztorikat talál ki, azt állítva, hogy valami rosszat követtünk el, miközben azt valójában mások tették. Másra hárítja a felelősséget, és hamisan megvádolja az egyházat. Tudsz érvelni ellene? (Nem.) Miért nem tudsz érvelni ellene? Érvelhetsz világosan ellene? Azt gondolod, hogy ha érvelsz ellene és elmagyarázod a helyzetet, akkor nem fog letartóztatni téged? Túl jónak tartod őt. Még be sem fejezed a beszéded, a hajadnál fogva megragad, a falnak csapja a fejed, majd megkérdezi: „Tudod te, ki vagyok én? Én egy ördög vagyok!” Ezután súlyos verés következik, valamint napokon és éjszakákon át tartó kihallgatás és kínzás váltakozása, és akkor majd elkezdesz viselkedni. Ezen a ponton rájössz: „Itt nincs helye az érvelésnek; ez egy csapda!” A nagy vörös sárkány nem érvel neked – azt hiszed, hogy nem szándékosan, csak úgy véletlenül találja ki azokat a fedősztorikat? Összeesküvés van a hátterében, és már eltervezte a következő lépést. Ez csak a bevezetés ahhoz, amit tenni készül. Némelyek talán még mindig ezt gondolják: „Ő nem érti az Istenben való hittel kapcsolatos dolgokat; ha elmagyarázom neki, akkor majd minden rendben lesz.” El tudod világosan magyarázni? Ő hamisan megvádolt valamivel, amit nem követtél el – akkor is el tudod világosan magyarázni a dolgokat? Amikor megvádolt téged, nem tudta talán, hogy nem te követted el azt a dolgot? Talán nem tudja, hogy ki tette? Nagyon is jól tudja! Akkor hát miért téged hibáztat? Te vagy az, akit most elkapott. Azt gondolod, hogy amikor téged hibáztat, nem tudja, hogy igazságtalanul bánik veled? Ő igazságtalanul akar bánni veled, valamint le akar tartóztatni és üldözni akar téged. Ez elvetemültség.
Akik az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkeznek, lényegükből adódóan idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. A legkevésbé sem fogadják el az igazságot a szívükben, és egyáltalán nem áll szándékukban gyakorolni azt. Ha azt gondolod, hogy híján vannak az igazság megértésének, és megpróbálsz beszélgetni velük róla, mi fog történni ennek eredményeképpen? Falba fogsz ütközni – rossz embert választottál. Ők nem olyanok, akik elfogadják az igazságot, és nem beszélgetned kell velük; inkább leckéztesd meg őket és légy szigorú velük, ezt mondván: „Mióta is végzed a kötelességedet? Hogy tudtad ilyen jelentéktelen dologként kezelni a kötelességedet? Talán a saját munkád ez? Kivel szemben viselkedsz kihívóan? Nem velem, hanem Istennel és az igazsággal szemben!” Avagy nem szükséges megleckéztetned őket? Van haszna annak, ha az igazságról beszélgetsz velük? Nincs. Miért nincs haszna? Azért nincs, mert ők farkasok, nem pedig eltévedt vagy elkóborolt bárányok. Képes egy farkas az igazság gyakorlására? Nem. Mi a farkas természete? (Az elvetemültség.) Amint meglát egy bárányt, csorogni kezd a nyála, a finom étek képe lebeg a szeme előtt, a bárány pedig bizonyosan a farkas eledeleként végzi. Ez a természete; ez elvetemültség. Ha ezt mondod neki: „A bárányok olyan szánni valók és szelídek; kérlek, ne edd meg őket! Válassz egy másik vadállatot, és edd meg azt, rendben?” Vajon meg tudja ezt érteni? Nem tudja. Ez a természete. Egyesek nem gyakorolják az igazságot, és különféle kifogásokat keresnek – ez a természetük. Mi ez a természet? Elvetemültség. Függetlenül attól, hogy a cselekedeteik mennyire alantasak és lázadóak, vagy mennyire égbekiáltóan az alapelvekbe ütközőek, ők akkor is meg akarják őrizni a jó hírüket; még ha szembe is mennek az igazsággal, nagyszerű és méltóságteljes módon akarják azt tenni. Hát nem elvetemültség ez? Pozitív vagy negatív dolog az igazság megszegése? (Negatív.) Hogyan lehet nagyszerű, méltóságteljes és tiszteletre méltó módon tenni egy negatív dolgot? Hát nem furcsa kissé, amikor valaki megpróbálja összekapcsolni ezt a két aspektust? Ez elvetemültség. Ilyen a viselkedése és a megnyilvánulása azoknak, akik az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkeznek. Ellentmondásosan hangozhat, de ők egyszerűen így működnek, ez az ő beállítottságuk, és ez az, amit feltárnak. Gyűlöletet táplálnak az igazsággal szemben, és sohasem fogadják el azt – ezek antikrisztusok, ez az antikrisztusok elvetemült természetlényege. Hány eleme van az antikrisztusok elvetemült lényegének? (Négy eleme.) Összesen négy van. Vajon nem elegendő ez a négy jel ahhoz, hogy felismerjétek őket? Az elvetemültség természetszerűleg alattomos és csalárd elemeket tartalmaz, és amikor az alattomos és csalárd elemek szélsőséges mértéket öltenek, akkor elvetemült beállítottságként jellemzik őket. Az antikrisztusok ezt a fajta elvetemült beállítottságot testesítik meg.
2019. szeptember 3.