Egy igazi emberi lény azokat a dolgokat szereti és azokra a dolgokra törekszik, amelyek egyeznek az emberi mivolttal, a lelkiismerettel, a normális emberi gondolkodással és a valóságos élettel, amelyek normálisak és praktikusak, amelyekben nincs torzulás vagy furcsaság, amelyek nem elvontak, nem üresek és nem természetfelettiek. Ami ezeket a dolgokat illeti: egy normális embernek képesnek kell lennie arra, hogy szokás szerint megbecsülje, helyesen kezelje és elfogadja ezeket a dolgokat, pozitív dolgoknak tartva azokat. Némelyek ezzel szemben lekicsinylik, figyelmen kívül hagyják és nem veszik tekintetbe ezeket a valóságos élet különböző aspektusaival, így az evéssel, az öltözködéssel, a lakhellyel, a közlekedéssel, a viselkedéssel és a személyes magatartással szorosan összefüggő igazságokat, amikor szembesülnek azokkal. Mivel van itt probléma? A preferenciáikkal és a természetlényegükkel van probléma. Minél pozitívabb valami, minél inkább olyasvalami, amit szeret Isten, amit akar Isten és amit megtesz Isten, és minél inkább megfelel annak, amiről Isten azt reméli az Ő szándékai szerint, hogy elérik és elfogadják majd az emberek, ezek az emberek annál inkább megkérdőjelezik, tanulmányozzák, szembeszegülnek vele és elítélik – hát nem elvetemült dolog ez? Ez rendkívül elvetemült dolog! Az antikrisztusok meglehetősen népszerűek a nem hívők körében. Ha nem hívők között lennék, kit fogadnának el készségesebben az antikrisztusok és a megtestesült Isten közül a nem hívők? (Az antikrisztusokat.) Miért? Az egyenes vagy az elvetemült embereket kedvelik jobban a nem hívők? (Az elvetemült embereket.) Azokat kedvelik jobban, akik hízelegnek és udvarolnak nekik, vagy azokat, akik őszinték? (Azokat, akik hízelegnek és udvarolnak.) Pontosan, az ilyen embereket favorizálják. Ha nem tudod, hogyan vess be taktikákat a különféle személyes kapcsolatok irányítása végett egy csoportban, és nem tudod, hogyan manipuláld vagy irányítsd a különféle embereket stratégiákon keresztül, akkor vajon be tud fogadni téged az a csoport? Ha túlságosan egyenes vagy, mindig az igazat mondod, sok kérdésnek ellátsz a lényegéig, azután pedig kimondod azokat az igazságokat, amelyeket átláttál és megértettél, el tudja azt fogadni bárki is? Nem, senki ezen a világon nem tudja elfogadni. Ezen a világon ne számíts arra, hogy az igazságot szólhatod – ha ezt teszed, az csak bajt hoz és katasztrófához vezet. Ne akarj becsületes ember lenni, mert ennek nincs jövője. Mi a helyzet az antikrisztusokkal? Ők kiválóak a hazudozásban, ügyesen álcázzák és tettetik magukat, nagynak, méltóságteljesnek és erényesnek mutatják magukat, rávéve ezzel az embereket, hogy imádják őket. Kiválóak mindezekben, és élvezni is hasonló dolgokat élveznek: szeretnek üres tudásról és tanultságról beszélni, valamint adottságokat és stratégiákat összehasonlítani. Egy vállalatnál vagy egy embercsoportban például nem az az elsődleges, hogy a legmagasabb szintű tudása és tanultsága legyen az embernek, és nem is ez a fő tényező, amely meghatározza egy adott személy pozícióját a vállalatnál. Mi a fő tényező? (A stratégiák és a talentum.) Pontosan. A stratégiák és a talentum. Ezek nélkül haszontalan, ha széles körű tanultsággal rendelkezik valaki. Tegyük fel például, hogy most tértél vissza a tengerentúlról, és fogalmad sincs róla, hogy otthon, ezen a csoporton belül mik a játékszabályok. Ha a tengerentúli vállalatok magaviseleti szabályait, előírásait és alapelveit alkalmazod, akkor falba fogsz ütközni. Vagy talán nem így van? (De igen.) Így van. Stratégiákkal kell rendelkezned, valamint gonosznak és elvetemültnek kell lenned ahhoz, hogy magas pozícióba emelkedj. Épp úgy van ez, mint bizonyos nők esetében: hiába van férjük, aki gondoskodik róluk, nem elégedettek. Bármilyen eszközhöz hajlandóak folyamodni, amely csak szükséges lehet ahhoz, hogy kitűnjenek és hírnévre, nyereségre és státuszra tegyenek szert. Akár hízelegnek is, és ha szükséges, kísérő szolgáltatásokat nyújtanak, s mindezt anélkül teszik, hogy utána a szégyenkezés bármi jelét mutatnák, vagy bűntudatot vagy lekötelezettséget éreznének a férjeik és a családjaik irányában. Te meg tudnád ezt tenni? Undorítónak hangzik a számodra, és nem tudod megtenni. Akkor hát hogyan emelkedhetsz magas pozícióba közöttük? Sehogyan sem. Mindezt úgy érheti csak el az ember, ha eladja a lelkét és különféle elvetemült módszereket alkalmaz. Tetszik neked ez a fajta eljárás? (Nem.) Most azt mondod, hogy nem tetszik, de ha egy napon feszegetni fogják a határaidat, akkor megtetszik majd. Ha egész álló nap piszkálnak és kínoznak téged az emberek, ha megnehezítik a dolgodat, ha hibát keresnek benned és ha ki akarnak rúgni, akkor talán neked is el kell adnod a testedet azért, hogy megtartsd a munkádat. Akkor meg kell tanulnod az általuk alkalmazott elvetemült trükköket, végül pedig éppen olyanná leszel, mint ők. Most határozottan kijelented: „Nem tetszenek ezek a taktikák. Nem akarok ilyesfajta ember lenni. Nem vagyok ilyen elvetemült. Nem akarom eladni a testemet. Nem szeretem a pénzt; beérem azzal, ha van elég ennivalóm és ruhám.” Miféle ember vagy? Semmi vagy. Az vagy, akivé a Sátán elrontott téged. Azt gondolod, hogy a magad ura lehetsz? Az emberek a környezettel együtt változnak, romlott beállítottságuk van, és egyszerűen nem tudnak fölülkerekedni a hírnéven, a nyereségen, a státuszon, a pénzen és mindenfajta kísértésen. Ha abban a környezetben lennél, te is éppen ennyire nem lennél képes uralkodni magadon. Olyan ez a mostani szakasz a nem hívők számára, akár egy húsdaráló. Aki egyszer be lett darálva, annak nincs esélye a túlélésre. Most, hogy a kötelességedet végzed Isten házában, Isten oltalmával és anélkül, hogy bárki piszkálna, békésen élhetsz Isten jelenlétében. Nagyon áldott vagy, élvezd hát csöndesen! Ha nem végzed megfelelően a kötelességedet és egy kis metszéssel szembesülsz, ne érezd sértve magad. Hát nem tudod, hogy nagy áldásokat kaptál? (De igen.) Mondd meg Nekem, milyen a nem hívőknek a „húsdarálóban” lenni? Jobban járnak, ha meghalnak. Az Isten házában elviselt kevéske szenvedés az, amit el kell viselniük az embereknek; ez egyáltalán nem túl fájdalmas. Az emberek azonban nem elégedettek, és nem hajlandóak bűnbánatot tartani, akárhogy metszik is meg őket. Amikor azonban hazaküldik őket, nem hajlandóak visszatérni a nem hívők közé, mert túlságosan gonosznak és rossznak érzik őket. Az emberek nem akarnak meghalni, amikor ténylegesen szemben találják magukat a halállal; mindenki szereti az életet és azt az alapelvet követi, hogy „a rossz élet jobb, mint a jó halál”. Amint meglátják a sírjukat, könnyekre fakadnak. Az emberek most tudják, hogy nem könnyű életben maradni a nem hívők között. Ha méltósággal akarsz élni és a képességeid alapján akarod megkeresni a kenyered, arra semmi mód nincsen. Nem elég, ha képességeid vannak; a sikerességhez kellőképpen elvetemültnek, gonosznak és rosszindulatúnak is kell lenned. Mi van a birtokodban? Némelyek ezt mondják: „Most van bennem egy kis elvetemültség, de nincs elég gonoszság.” Ez könnyű. Tedd be magad a „húsdarálóba”, és egy hónap sem kell hozzá, hogy gonosszá válj. Ha jó ember vagy, meg akarnak majd ölni; te megkíméled őket, ők viszont nem fognak megkímélni téged, úgyhogy vissza kell vágnod, ha életben akarsz maradni. Ha egyszer gonosszá válsz, nincs többé visszaút, hanem akkor ördöggé is leszel. Így alakul ki az elvetemültség. A nem hívők világa ennyire sötét és elvetemült. Hogyan tudnak megszabadulni az emberek a sötétség és az elvetemültség sátáni befolyása alól? Meg kell érteniük az igazságot, és üdvösségre kell jutniuk. Most, hogy hiszel Istenben, ha meg akarsz menekülni és szabadulni a Sátán befolyásától, az nem lesz egyszerű. Meg kell tanulnod alávetni magad Istennek, istenfélő szíved kell, hogy legyen, át kell látnod sok dolgot, a viselkedési alapelveidnek pedig egyfelől bölcseknek kell lenniük, másfelől pedig nem sérthetik meg Istent. Azonkívül ne törekedj folyton hírnévre és nyereségre, és ne keresd állandóan azt, hogy miként élvezheted a státuszból fakadó előnyöket. Elegendő, ha van elég ennivalód, és nem halsz éhen. Imádkoznod kell Istenhez, kérve, hogy adjon neked ily módon kegyelmet, hogy azután oltalomban legyen részed. Ha mindig extravagáns kívánságokat dédelgetsz, az nem észszerű, és Isten nem fogja meghallgatni az imáidat.

Az antikrisztusok elvetemült természetét illetően ma főként a harmadik megnyilvánulásról beszélgetünk, amely nem más, mint az, hogy mit imádnak az antikrisztusok. Mit imádnak az antikrisztusok? (A tudást és az ismereteket.) A tudást és az ismereteket, valamint még egy dolgot: az adottságokat. Mi tartozik a tudás és az ismeretek körébe? A világban tanulmányozott könyvekben fellelhető dolgok, a tudással összefüggő iparágakkal való foglalkozásból szerzett tapasztalat, valamint a társadalomban az erkölccsel, az emberi mivolttal, a viselkedéssel és egyéb dolgokkal kapcsolatban prédikált különféle korlátozások, szabályok és előírások. Ezeken kívül a tudomány különböző területeiről származó tudás is ide sorolandó. Egyesek például nem hisznek az Isten szavaiban említett reinkarnációban, ám ha egy napon felfedezi a tudományos kutatás, hogy van lelkük az embereknek, mivel a halál után valami elhagyja a testet, és az adott személy testsúlya csökken egy bizonyos mértékkel, ami akár a lélek súlya is lehet, akkor talán el fogják hinni. Akárhogy beszél Isten, nem hisznek, de amint tudósok mérnek meg valamit súly alapján, elhiszik. Csakis a tudományban bíznak. Egyesek csak a nemzetben, a kormányban, valamint a kapcsolódó információk magyarázatában, elméletekben és az ismert személyeknek hisznek. Egyedül ezekben bíznak. Isten szavait, tanítását, útmutatását és kijelentéseit nem veszik komolyan, de amint egy hírességet hallanak beszélni, azonnal elfogadják, sőt, imádják őt, és terjesztik is a szavait. Isten például azt mondta, hogy a mannát, melyet naponta hullatott az embereknek, nem lehet eltárolni és másnap megenni, mert akkor nem lesz friss, de az emberek nem hittek Isten szavainak. Ezt gondolták: „Mi van, ha isten nem küld mannát, és éhen maradunk?” Így hát módot találtak rá, hogy összegyűjtsék és félretegyék. Isten a második napon is küldött mannát, ők pedig folytatták a gyűjtögetést. Isten a harmadik napon is küldött mannát, ők pedig egyre csak gyűjtögettek. Isten ugyanazokat a szavakat ismételte el mindennap, ők pedig következetesen Isten utasításával ellentétesen cselekedtek. Soha nem hittek Isten szavainak, és nem hallgattak rájuk. Egy napon egy tudós kutatást végzett és ezt mondta: „Ha nem eszik meg a mannát az adott napon, hanem meghagyják másnapra, külsőre talán frissnek néz ki, de baktériumokat fog tartalmazni, amelyek gyomorbetegséget okozhatnak annak, aki elfogyasztja.” Attól a naptól fogva felhagytak a gyűjtögetéssel az emberek. Számukra egy tudós egyetlen kijelentésének nagyobb súlya van, mint Isten tíz kijelentésének. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen, az.) Szóban elismerték, hogy Isten szavai az igazság, és elismerték Istent, követték Istent és áldásokat szerettek volna nyerni Istentől. Ugyanakkor, bár az Istentől kapott kegyelmet és áldásokat élvezték, Isten gondviselése és oltalma a kedvükre való volt, ezen kívül egyetlen mondatra sem hallgattak abból, amit Isten mondott, amire utasítást adott, amit megparancsolt vagy amit meghagyott nekik. Ha egy értelmes és tanult, tekintéllyel és pozícióval bíró ember mondott valamit, vagy ha egy téveszme hangzott el a szájából, azt azonnal elfogadták, akár helyes, akár helytelen volt. Mi történik ilyenkor? Ez elvetemült, túlságosan elvetemült! Azt mondtam például néhány embernek, hogy ne egyenek édesburgonyát tojással, mert ételmérgezést okozhat. Min alapul a kijelentésem? Nem csak úgy kitalálok dolgokat; előfordultak esetek, amikor egyesek ételmérgezést kaptak amiatt, hogy egyszerre ettek mindkettőből. Ennek hallatán mi lenne a normális emberek reakciója? Ezt gondolnák: „A jövőben nem fogok tojást enni, amikor édesburgonyát is eszem, legalábbis nem két-három órán belül.” Komolyan vennék a dolgot, és változtatnának az étkezési szokásaikon. Némelyek azonban nem hinnék el. Ezt mondanák: „Ételmérgezést okozna, ha egyszerre eszik az ember tojást és édesburgonyát? Ez lehetetlen. Együtt fogom őket enni, és majd meglátod, hogy kapok-e tőle ételmérgezést vagy nem!” Miféle ember az ilyen? (Elvetemült.) Egy kissé aljasnak találom az ilyen embert! Én ezt az egy dolgot mondom, de ő ragaszkodik hozzá, hogy együtt fogyassza a kettőt; hát nem aljasság ez? Kifejezetten szembeszegül azzal, valamint kétségbe vonja és vitatja azt, ami igaz, helyes és pozitív – ez elvetemült dolog. A romlott emberiség nagyra tartja az elvetemültséget és a hatalmat. Bármilyen téveszmével álljanak is elő az ördögök és a Sátánok, az emberek képesek minden kétség nélkül elfogadni, miközben Isten sok igazságot mond ki, de az emberek nem hajlandóak elfogadni azokat, sőt számos elképzelést is kialakítanak. Íme egy másik példa: Az Egyesült Államokban sok vidéki területen vannak őserdők, ahol gyakran kóborolnak vadállatok. Tanácsos társaságban jönni-menni, éjszaka pedig a legjobb ki sem mozdulni, hacsak nem szükséges. Ha el kell menned valahová, óvintézkedéseket kell tenned, valaki mással együtt kell menned, vagy önvédelmi fegyvereket kell magadnál tartanod – jobb félni, mint megijedni. „Semmi sem fog történni; Isten megóv engem” – mondják némelyek. Nem Isten próbára tétele ez vajon? Igenis meg kell tenniük ezeket az óvintézkedéseket. Van fejed, szíved és lelked – miért ragaszkodsz akkor Isten oltalmához? Ne tedd próbára Istent! Tedd meg, amit neked kell megtenned. Ha véletlenül egy olyan vérengző fenevaddal találkozol, amellyel egy négy-öt fős csoport sem tud elbánni, attól még túlélheted – ez Isten oltalma. Egyesek csakugyan láttak farkasokat, és hallottak farkasüvöltést és medvemorgást, így alátámasztották ezeknek a vadállatoknak a létezését. Akkor hát vajon csak a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, hogy ne menj ki éjszaka, mert könnyen vadállatokba botolhatsz? (Nem.) Nem rémisztgetni próbálom az embereket. Némelyek ezt mondják ennek hallatán: „Óvatosabbnak kell lennem. Ha elmegyek hazulról, keresek majd valakit, aki elkísér, vagy önvédelmi fegyverrel járok arra az esetre, ha vadállatokkal találkoznék.” Némelyek ezt hallva komolyan veszik, elhiszik és elfogadják a dolgot, azután pedig gyakorlatba ültetik, amit mondtam. Ez egyszerű elfogadás; nem is lehetne egyszerűbb. Van azonban egy bizonyos embertípus, amelyik nem hajlandó hallgatni a szóra. Az ilyenek ezt mondják: „Miért nem láttam még soha vadállatot? Hol vannak? Jöjjön csak elő egy! Állok elébe, és majd meglátjuk, ki a belevalóbb! Mi olyan ijesztő a vadállatokban? Ti mind csak pipogyák vagytok és kishitűek. Nézzétek meg az én hitemet; én nem félek a medvéktől!” Szándékosan egyedül mennek el hazulról, céltalanul kóborolnak összevissza. Evés után muszáj tenniük egy sétát a szabadban, és mindenképpen egyedül akarnak menni. Amikor mások azt javasolják nekik, hogy keressenek kísérőt maguk mellé, ezt felelik: „Szó sem lehet róla! Miért lenne szükségem kísérőre? Ha kísérővel mennék, értéktelennek látszanék! Egyedül fogok menni!” Muszáj kipróbálniuk. Miféle emberek az ilyenek? Ne is beszéljünk arról, hogy találkoznak-e vadállatokkal vagy sem; nem problémás vajon a hozzáállásuk az ilyen dolgokhoz? (De igen, az.) Mi a probléma? (Az ilyen emberek elvetemült beállítottságúak.) Megpróbálsz komoly dolgokról beszélni velük, de ők viccként kezelik. Van bármi értelme ilyen emberekkel beszélgetni? Az ilyen emberek rosszabbak a fenevadaknál; szükségtelen vesződni velük.

Az imént beszélgettünk arról a tényről, hogy az antikrisztusok elvetemült beállítottságával rendelkező emberek különösen érzékenyek a tudásra, az ismeretekre, az adottságokra és bizonyos különleges tehetségekre; különösképpen csodálják és nagyra tartják azokat, akiknek különleges tehetségeik vannak; és teljes ámulattal hallgatják azt, amit az ilyen emberek mondanak, és engedelmeskednek annak. Mi a hozzáállásuk ahhoz az általános tudáshoz, azokhoz a rálátásokhoz és valódi ismeretekhez, amelyek javára válnak az embereknek, és amelyeknek a normális emberi mivolttal rendelkező emberek birtokában kell, hogy legyenek, illetőleg azokhoz a gyakorlati és pozitív dolgokhoz, amelyek a normális emberi gondolkodás keretében felfoghatók? Megvetik ezeket, nem fordítanak figyelmet rájuk. Mit csinálnak, valahányszor ezekről a szavakról és igazságokról zajlik beszélgetés az összejöveteleken? Vakarják a fejüket, némelyiküknek félig lehunyva a szeme, fásultnak és nehéz felfogásúnak tűnnek, egyesek pedig látszólag a gondolataikba merülnek. Minél inkább komoly dolgokat vitat meg Isten háza, ők annál érdektelenebbekké válnak. Minél inkább az igazságról beszélget Isten háza, ők annál inkább elszundítanak és elálmosodnak. Nyilvánvaló, hogy ezeket az embereket egyáltalán nem érdekli az igazság. Hát nem menthetetlenek ezek az álhívők? Egyesek, amikor vallásosak voltak, csak azt élvezték, amikor hallgattak másokat nyelveken szólni, vagy amikor furcsa dolgoknak voltak tanúi, és ha hihetetlen dolgokat láttak, az mindjárt feldobta a kedvüket. Némelyek szívesen mondják ezt, amikor meglátnak Engem: „Nekem főiskolai diplomám van, és filozófiára szakosodtam. Te mit tanultál?” Ezt válaszolom: „Semmilyen konkrét tárgyat nem tanultam; mindössze értek néhány írásjelet és könyveket olvasok.” Mire ők: „Nos, akkor te nem érsz fel hozzám.” Így felelek: „Haszontalan ez az összevetés, de beszélgessünk egy kicsit: vannak jelenleg nehézségeid?” Vajon hogyan válaszolnak? „Hogy milyen nehézségeim vannak, ugyan már!? Nekem nincsenek nehézségeim. Nagyon jól végzem a kötelességeimet!” Amikor az igazságról vállalok közösséget velük, elveszítik az érdeklődésüket, ásítoznak és könnyeket ontanak, mintha szellem szállta volna meg őket. Ha azután leleplezem a romlott beállítottságukat, egyszerűen fogják a csészéjüket, és faképnél hagynak, mert nem akarnak többé meghallgatni. Minél inkább próbálok szót érteni és egyenlő félként beszélgetni velük, ők annál inkább lenéznek Engem. Nem arról van itt szó, hogy nem értékelik a jóindulatot? Volt egyszer egy férfi, aki tudott autót vezetni. „Hány éve vezetsz?” – kérdeztem tőle, mire ő: „A főiskolát befejezve két évig dolgoztam, azután vettem autót.” Ezt mondtam: „Akkor már jó néhány éve vezetsz. Én még mindig nem tudok vezetni.” Azzal, hogy ezt mondtam, vajon nem egyenlő félként szóltam hozzá? Nem így társalognak vajon a normális emberi mivolttal rendelkező emberek? (De igen.) Ennek hallatán ezt mondta: „Micsoda? Még mindig nem tudsz vezetni? Akkor mit tudsz csinálni?” Ezt mondtam: „Nem sok mindent. Csak azt tudom, hogy hogyan kell utazni az autóban.” Megkérdeztem: „Milyen kötelességet végzel jelenleg?” Ő ezt mondta: „A pénzügy és könyvelés területén dolgozom. Számokkal van tele a fejem. A főiskolán kiváló voltam matematikából, és a természettudományokból voltam a legerősebb. Megvolt bennem az adottság ahhoz, hogy a Csinghua Egyetemre vagy a Pekingi Egyetemre járjak.” Ezt mondtam: „Én szörnyen rossz vagyok matekból. A számoktól fejfájást kapok. Jobban szeretek szavakat tanulmányozni, szókincset tanulni és hasonló dolgokat.” Ő ezt mondta: „Ilyesmit tanulni haszontalan. A szabad művészeteket tanuló embereknek általában nincs jövőjük.” Nézd meg, mit mondott ez az illető! Rendelkezik bármennyi normális emberi észszerűséggel? (Nem.) Amikor ilyen nyugodt és barátságos hangnemben beszéltem és beszélgettem vele, nem tudta helyesen kezelni a dolgot. Helyette lenézett és lekicsinyelt Engem. Ha egy státusszal vagy tudással bíró személlyel találkozott volna, talán más lett volna. Miután eltöltöttünk együtt némi időt, így kezdett érezni: „Megismerkedtem istennel, elcsevegtem vele, és volt vele dolgom.” Azt gondolta, hogy most már rendelkezik némi tőkével. Következésképpen megváltozott a hangneme. Egyszer megkérdeztem tőle: „Hallottam, hogy valaki nem akarja végezni többé a kötelességeit, és haza szeretne menni. Hazament az illető?” Ő így felelt: „Ja, hogy az az illető? Ő soha nem szándékozott hazamenni!” Miféle hangnem ez? Megváltozott vajon? Amikor először találkoztam ezzel a férfival, úgy érezte, hogy nem tud fogást találni Rajtam: tiszteletteljes volt, tudott viselkedni és visszafogta magát. Most, hogy közelebbi ismeretségbe kerültünk, egyszerre felbátorodott. Miféle hangnem ez? Némi dacosságot, nemtörődömséget, semmibevételt, valamint lekicsinylő és leereszkedő hozzáállást tanúsítva beszél Velem. Miféle beállítottság ez? Elvetemültség. Olyasvalaki ő, akinek normális az emberi mivolta? (Nem, nem olyan.) Egy hétköznapi, normális ember képes normálisan kommunikálni és beszélgetni veled – ez a legnormálisabb dolog. Ha zsarnokoskodik rajtad, elnyom vagy lekicsinyel téged, az milyen érzés? Normális emberi mivoltról tanúskodik, ha így bánik veled valaki? Mondd meg Nekem: ha egy világszerte ismert hírességgel, egy státusszal és hírnévvel bíró emberrel, vagy a főnökével vagy felettesével találkozik az ilyen ember, vajon hozzá is van mersze így közeledni? Nem lenne mersze. Buzgón megalázkodna, és a „beosztott”, „alattvaló”, „szolga”, „alázatos ember”, „közember”, „plebejus” és más hasonló címekkel illetné magát, és így beszélgetne ezekkel az emberekkel. A nem hívők körében a legfelsőbb hivatalnokok eltapossák az alattuk lévőket, és mivel te egy senki vagy, ki beszélgetne veled nyugodt és barátságos hangnemben? Még ha alkalmanként, amikor boldogok, szóba is állnak veled, semmire sem becsülnek téged; úgy kezelnek, mintha nem is lennél ember, és minden ok nélkül beléd rúgnak. Amikor nyugodt és barátságos hangnemben beszélek ezzel az emberrel, nemcsak hogy nem kapok pozitív választ, de még megvetéssel, lekicsinyléssel, gúnnyal és csúfolódással is találkozom. Vajon azért van ez, mert valami baj van azzal, ahogy beszélek vele, vagy az ő beállítottságával van probléma? (Azért van, mert az illetőnek túlságosan arrogáns a beállítottsága.) Így van, Én is így gondolom. Én mindenkivel ugyanúgy bánok, akkor miért reagálnak egyesek helyesen, míg mások nem? Az emberek általánosságban két kategóriába sorolhatók: vannak az emberi mivolttal rendelkezők, akik tudják, miként kell tisztelni másokat, értik a kapcsolatukat Istennel, és tudják magukról, hogy kicsodák, és vannak az elvetemült és arrogáns, önismeretet nélkülöző emberek. Mondd meg Nekem: minek nevezzük azt, ami emberi külsőt visel, de azt sem tudja magáról, hogy kicsoda? Racionalitás nélküli vadállatnak. Máskor ezt kérdeztem ettől a férfitől: „Hogy alakult az a dolog, aminek a kezelésére néhány nappal ezelőtt utasítottalak? Kezelted azokat a dolgokat?” „Miről beszélsz?” – felelte erre, mire ezt mondtam: „Az a néhány dolog; elintézted azokat? Kezelve lettek?” Kétszer emlékeztettem, mire végre eszébe jutott: „Ó, azokról a dolgokról beszélsz? Azok már régen kezelve lettek.” Miféle hangvételt hordoz az első szó, az, hogy „Ó”? Ez már megint megvető hangnem, ismét felszínre tört az ördögi természete. Nem változott meg a természete; ő egyszerűen egy ilyen nyomorult. Ezután megkérdeztem, hogy miként kezelte a dolgot, mire így felelt: „Néhányan megvizsgálták az ügyet, és aztán így kezelték” – de semmilyen további részletet nem árult el. Hiába próbáltam több konkrétumot kihúzni belőle, még noszogatással sem sikerült. Arra utasítottam, hogy kezeljen egy feladatot; nincs talán jogom a tájékoztatáshoz? (De igen.) Mi volt hát a felelőssége? Miután elfogadta Tőlem a feladatot, nem kellett volna jelentenie arról, hogy miként kezelte? (De igen.) Ő viszont nem jelentett róla, Nekem pedig mindvégig nem sikerült semmilyen friss információhoz jutni. Nem tehettem egyebet, mint hogy odaküldtem valakit, hogy érdeklődje meg, miként lett kezelve ez az ügy, de még így sem jött válasz. Ezt gondoltam a szívemben: „Rendben, megjegyezlek magamnak. Nem vagy megbízható. Nem bízhatlak meg semmivel. Túlságosan hiányzik belőled a szavahihetőség!” Miféle ördög ez? Mi az ilyen ember beállítottsága? Elvetemültség. Hogyan fogja fel azt, amikor egyenlőként kezeled, udvariasan beszélsz meg vele dolgokat, és megpróbálsz szívélyes lenni? A kompetencia hiányának és gyengeségnek látja a részedről; baleknak lát miatta. Hát nem elvetemültség ez? (De igen.) Színtiszta elvetemültség. Habár az ilyesfajta elvetemült emberek nincsenek széles körben elterjedve, minden gyülekezetben megtalálhatóak. A szívük megkeményedett, arrogáns, az igazságtól idegenkedő, a beállítottságuk pedig ádáz. Pontosan ezek a beállítottságok és viselkedések támasztják alá azt, hogy az ilyen emberek elvetemültek. Nemcsak hogy nem kedvelik a normális emberi mivolt pozitív aspektusait, így például a kedvességet, a toleranciát, a türelmet és a szeretetet, hanem éppen ellenkezőleg: előítéletet és megvetést táplálnak a szívükben. Mi rejlik az ilyen emberek szíve mélyén? Elvetemültség. Ők rendkívül elvetemültek! Ez az antikrisztusok elvetemültségének egy másik megnyilvánulása.

A mai napon valamelyest különbözik az antikrisztusok elvetemült megnyilvánulásairól szóló beszélgetésünk tartalma az előző két beszélgetéstől, és mindegyik egy-egy aspektusra helyezi a hangsúlyt. Mondd meg Nekem: ha az antikrisztusok a tudást, az ismereteket, az adottságokat és a különleges tehetségeket tartják nagyra a szívük mélyén – mélységes megbecsülést éreznek e dolgok iránt –, akkor vajon van igazi hitük Istenben? (Nem, nincsen.) Némelyek azt mondhatják, hogy idővel talán majd megváltoznak. Meg fognak vajon változni? Nem, nem fognak, nem tudnak. A természetükben van, hogy megvessék Isten alázatosságát és elrejtettségét, az Ő őszinte szeretetét, hűségét, valamint az emberiség iránti irgalmát és törődését. És még mit? Az emberek között élő Isten normális voltát és gyakorlatiasságát is megvetik, és még inkább megvetik mindazokat az igazságokat, amelyeknek nincs közük a tudáshoz, az ismeretekhez, a tudományhoz és az adottságokhoz. Meg lehet menteni az ilyen embereket? (Nem, nem lehet.) Miért nem lehet őket megmenteni? Azért nem, mert nem valamiféle romlott beállítottság pillanatnyi feltárulása ez náluk; ez a természetlényegük feltárulása. Akárhogy adnak is tanácsot nekik mások, illetve akármennyi igazságot közölnek is velük, egyik sem tud változtatni rajtuk. Nem átmeneti hobbiról van itt szó, hanem mélyen gyökerező igény van bennük ezekre a dolgokra. Pontosan azért tudják nagyra becsülni a tudást, az ismereteket, az adottságokat és a különleges tehetségeket, mivel igényük van rájuk. Mit jelent a nagyrabecsülés? Azt jelenti, hogy bármi áron hajlandóak követni és megszerezni ezeket a dolgokat; ezt sugallja a „nagyrabecsülés” szó. E dolgok megszerzése érdekében hajlandóak szenvedést kiállni és bármilyen árat megfizetni, csak hogy megkapják azokat, mivel ezeket a dolgokat becsülik nagyra. Némelyek még ezt is mondják: „Bármit kér is tőlem isten, az rendben van. Eleget tudok tenni istennek, feltéve, hogy nem követeli meg tőlem az igazságra törekvést.” Ebben reménykednek. Ezek az emberek sosem fogják az igazságként elfogadni Isten szavait; még ha nyugodtan ülnek is ott prédikációkat hallgatva és Isten szavait olvasva, nem az igazság az, amit ezekből nyernek. Ez azért van, mert mindig emberi elképzelésekhez és képzelődésekhez mérik Isten szavait, teológiai tudást használva tanulmányozzák Isten szavait, ami lehetetlenné teszi számukra az igazság elnyerését. Azt remélik, hogy tudásra, ismeretre és valamiféle információra vagy misztériumra tehetnek szert Isten szavaiból – valamiféle ismeretre, amely után vágynak, amelyet keresnek, és amelyről nem tudnak a tömegek. Miután megszerezték ezt az ismeretet, amelyről nem tudnak az emberek, mindenütt felvágnak vele, hiábavalóan azt remélve, hogy ezzel az ismerettel és tudással felszerelkezve és felfegyverkezve tiszteletre méltóbb és teljesebb életet élhetnek, nagyobb presztízsük és magasabb státuszuk lehet az emberek körében, valamint elérhetik, hogy jobban higgyenek bennük és jobban imádják őket az emberek. Éppen ezért fáradhatatlanul dicsekszenek bizonyos jelentőségteljes dolgokkal, amelyeket megtettek, olyan dolgokkal, amelyeket dicsőségesnek tartanak, valamint olyanokkal, amelyek szerintük mély benyomást kelthetnek másokban és amelyekkel dicsekedhetnek, illetve fitogtathatják a saját képességüket és egyediségüket. Bárhová mennek is, ugyanazokat az elméleteket prédikálják. Ezek az emberek nem képesek megérteni az igazságot, akárhogy olvassák is Isten szavait vagy járnak el összejövetelekre és hallgatnak prédikációkat. Még ha fel is fognak egy keveset az igazságból, egyáltalán nem gyakorolják azt. Ez az ilyen emberek lényege, és ez olyasvalami, amin senki sem tud változtatni. Azért van így, mert eredendően fel vannak ruházva valamivel, amivel mások nem rendelkeznek, és mert az elvetemült lényegükhöz kapcsolódik, amit szeretnek – ez az ő végzetes hibájuk. Arra vannak rendelve, hogy ne fogadják el az igazságot, hogy Pál útját kövessék, és arra rendeltettek, hogy mindvégig szembeszegüljenek az igazsággal és Istennel. Miért van ez? Azért, mert nem szeretik az igazságot; soha nem fogják elfogadni azt.

Tapasztaltátok valaha az antikrisztusok elvetemültségét? Vannak körülöttetek ilyen emberek? Érintkeztetek már ilyen emberekkel? Miért töltöttünk időt több összejövetelen is e téma megvitatásával? Amikor önmaguk megismeréséről beszélgetnek az emberek, gyakran hallom, hogy az arrogancia, az önelégültség és a csalárdság beállítottságait említik. Azt azonban ritkán hallani, hogy az elvetemültségről beszélnének. Most, ahogy egy elvetemült beállítottságról beszélgetünk, gyakran hallom, amint azt mondják az emberek, hogy valakinek elvetemült a beállítottsága. Úgy látszik, nyertetek némi megértést. A múltban, amikor önmaguk megismeréséről beszéltek az emberek, folyton az arroganciát hozták fel. Ha most megnézitek, melyik beállítottság a súlyosabb: az arrogancia vagy az elvetemültség? (Az elvetemültség.) Így van. Régebben nem ismerték fel az emberek az elvetemültség problémájának a súlyosságát. Az elvetemültség beállítottsága és lényege valójában súlyosabb az arroganciánál. Hadd mondjam el neked, hogy ha rendkívül elvetemült valakinek a beállítottsága és a természetlényege, akkor kerülnöd kell a vele való érintkezést – tartsd magad távol tőle! Az ilyen emberek nem fognak a helyes úton járni. Mi hasznod származhat abból, ha elvetemült emberekkel elegyedsz és tartasz kapcsolatot? Ha nincs haszna, de van benned „ellenanyag”, amely megvéd az elvetemültségükkel szemben, akkor érintkezhetsz velük. Van benned bizonyosság efelől? (Nincs.) Miért kell kerülnöd az interakciót az ilyen emberekkel, ha nincs benned ilyen bizonyosság? Azért, mert az elvetemültség mögött két másik dolog van: az alattomosság és a csalárdság. A legtöbb olyan embert, aki híján van az igazság megértésének, valamint a tapasztalatnak és az éleslátásnak, könnyű félrevezetni. Csak az történhet, hogy legyőznek téged az antikrisztusok, végül pedig a foglyuk leszel. Kétféleképpen válhatsz a foglyukká: vagy nem tudod legyőzni őket, és bár nem érzel meggyőződést a szívedben, szükségből alá kell vetned nekik magad verbálisan, vagy pedig más módon aratnak teljes győzelmet feletted. Azért van ez, mert van az antikrisztusok elvetemült természetében valami, ami ismeretlen az emberek előtt: különféle eszközöket, beszédeket, módszereket, stratégiákat, módokat és téveszméket bevetve vesznek rá téged arra, hogy hallgass rájuk, hitetik el veled magukról, hogy igazuk van, korrektek és pozitívak, és még ha gonoszságot is művelnek, megszegik az igazságalapelveket és romlott beállítottságokat fednek fel, a végén megfordítják a dolgokat, és azt fogják gondolni róluk az emberek, hogy igazuk van. Megvan bennük ez a képesség. Mi ez a képesség? Az, hogy különösképp félrevezetőek legyenek. Ez az ő elvetemültségük, hogy rendkívül félrevezetőek. Bizonyos torz nézőpontok alakítják a szívükben, hogy mit kedvelnek, mit nem kedvelnek, mitől idegenkednek, mit becsülnek nagyra és mit imádnak. Ezek a nézőpontok egy sor elméletet hordoznak magukban, melyek mindegyike hihetőnek tűnő téveszme, amelyet hétköznapi emberek nehezen tudnak megcáfolni, mivel egyáltalán nem fogadják el az igazságot, sőt, szofisztikált érveket képesek felsorakoztatni a saját hibáik mellett. Az igazságvalóság nélkül nem tudod meggyőzni őket, hiába beszélgetsz velük az igazságról. Az lesz a végeredmény, hogy az üres elméleteikkel megcáfolnak téged, te pedig nem jutsz szóhoz, és fokozatosan megadod magad nekik. Az ilyen emberek elvetemültsége abban a tényben rejlik, hogy rendkívül félrevezetőek. Világos, hogy ők semmik, és minden általuk végzett kötelességet elrontanak, de végül mégiscsak félre tudnak vezetni és rá tudnak venni egyeseket, hogy imádják őket és a lábuknál „térdepeljenek”, valamint engedelmeskedjenek nekik. Az ilyen emberek képesek a rosszból jót, a feketéből fehéret csinálni. Meg tudják fordítani az igazságot és a hamisságot; képesek arra, hogy másoknak tulajdonítsák az általuk elkövetett rossz dolgokat, és learassák a babérokat mások jó cselekedeteiért, mintha ők vitték volna véghez azokat. Egy idő után összezavarodsz, és nem tudod, kik is ők valójában. A szavaik, a cselekedeteik és a megjelenésük alapján ítélve ezt gondolhatod: „Ez az ember rendkívüli; mi nem érhetünk fel hozzá!” Nem azt jelenti ez, hogy félre vagy vezetve? Amint félre lettél vezetve, veszélybe sodródtál. Hát nem rettentő elvetemültek az ilyen emberek, akik félrevezetnek másokat? Aki csak hallgat a szavukra, azt könnyen félrevezetik és megzavarják, és az illető jó darabig nehezen fog rendbe jönni. Egyes testvérek képesek felismerni az ilyen embert és látják, hogy félrevezet másokat, le tudják leplezni és el tudják utasítani az illetőt, azok viszont, akik félre lettek vezetve, talán még a védelmére is kelnek, ezt mondván: „Nem! Igazságtalan vele isten háza; ki kell állnom mellette!” Mi itt a probléma? Világos, hogy ezek az emberek félre lettek vezetve, mégis védik és igazolják azt, aki félrevezette őket. Nem olyan emberek ezek, akik hisznek Istenben, de egy emberi lényt követnek? Azt állítják, hogy hisznek Istenben, de akkor miért imádják annyira ezt az illetőt, és miért védik különösképpen? Ha nem tudnak felismerni egy ilyen nyilvánvaló dolgot, akkor nem lettek vajon bizonyos mértékig félrevezetve? Az antikrisztus annyira félrevezette az embereket, hogy többé már nem hasonlítanak emberi lényekre, és nem akarják Istent követni; helyette az antikrisztust imádják és követik. Vajon nem elárulják Istent ezek az emberek? Ha hiszel Istenben, de Ő nem nyert meg téged, hanem az antikrisztus nyerte meg a szívedet, te pedig őt követed teljes szívvel, az azt bizonyítja, hogy az antikrisztus elvett téged Isten házától. Ha egyszer elhagytad Isten gondviselését és oltalmát, valamint Isten házát, akkor tetszése szerint manipulálhat téged és játszadozhat veled az antikrisztus. Amikor aztán befejezte a veled való játszadozást, nem fog akarni téged többé, és továbblép, hogy másokat is félrevezessen. Ha egyre csak hallgatsz a szavaira, és van benned valami érték a számára, amelyet kiaknázhat, akkor talán megengedi, hogy kövesd még egy darabig. Ám ha nem lát benned több kiaknázható értéket, ha többé már nem tisztel téged, akkor el fog vetni. Vajon visszatérhetsz még ekkor az Istenben való hithez? (Nem.) Miért nem tudsz hinni többé? Azért, mert odalett és tovatűnt a kezdeti hited. Így vezetik félre az embereket az antikrisztusok, és így tesznek kárt bennük. Az emberek által imádott tudást és ismeretet, valamint az adottságaikat felhasználva félrevezetik és irányítják az embereket, éppúgy, ahogyan a Sátán is félrevezette Ádámot és Évát. Függetlenül az antikrisztusok természetlényegétől, függetlenül attól, hogy mit szeretnek, mit utálnak és mit becsülnek nagyra a természetlényegükben, egy dolog biztos: az, amit szeretnek, és amit az emberek félrevezetésére használnak, szembemegy az igazsággal, semmi köze az igazsághoz, és ellenséges Istennel szemben – ennyi egészen bizonyos. Jegyezd meg ezt: az antikrisztusok soha nem lehetnek összeegyeztethetőek Istennel.