Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Harmadik rész) Hatodik szakasz
A Bibliában látottak és Isten jelenlegi kijelentéseinek összessége alapján vajon támogatja Isten az adottságokat, a tanulást és a tudást? (Nem.) Éppen ellenkezőleg, Isten boncolgatja az emberi tudást és tanulást. Miként definiálja Isten az adottságokat? Hogyan definiálja a természetfeletti képességeket és a különleges tehetséget? Meg kell értenetek, hogy az adottságok, a természetfeletti képességek és a különleges tehetség egyáltalán nem az életet képviselik. Mit jelent az, hogy nem az életet képviselik? Azt jelenti, hogy ezek a dolgok nem annak az eredményei, hogy az emberek megszerzik az igazságot. Honnan erednek ténylegesen ezek a dolgok? Istentől erednek? Nem, Isten nem részesíti tudásban vagy ismeretekben az embereket, és bizonyosan nem ad több adottságot az embereknek azért, hogy törekedhessenek az igazságra. Isten nem így cselekszik. Most, hogy így fogalmaztam meg, már értitek, ugye? Miben nyilvánul meg tehát az antikrisztusok elvetemültsége? Hogyan tekintenek az adottságokra, a tanulásra és a tudásra? Nagyra becsülik, követik, sőt kívánják is ezeket a dolgokat, különösen az adottságokat és a természetfeletti képességeket. Ha ezt mondod egy antikrisztusnak: „Ha természetfeletti képességeid vannak, gonosz szellemeket fogsz magadhoz vonzani”, ő ezt feleli: „Nem félek!” Mire ezt mondod: „Akkor nem lesz reményed a jövőben arra, hogy üdvösséget nyerj, le leszel vetve a pokol tizennyolcadik szintjére, a tüzes és kénköves tóba”, ő még akkor is ezt fogja mondani: „Nem félek!” Ha el tudnád intézni, hogy tíz különböző nyelven beszéljenek és felvághassanak mások előtt, hogy azok felnézzenek rájuk, beleegyeznének és hajlandóak lennének rá. Isten annyira hétköznapi módon beszél, és olyan gyakorlatiasan munkálkodik a normális emberi mivolt határain belül, és ők nem fogadják el ennek a munkának a módszerét, formáját és tartalmát, hanem megvetik azt. Hogyan kellene felismerniük az embereknek ezeket a dolgokat? Némelyek például különböző nyelveken tudnak beszélni. El tudod fogadni ezt a tényt? Szerinted normális vagy furcsa ez? (Furcsa.) Éppen ezért a normális emberi mivolt racionális határain belül ez elfogadhatatlan. Valaki, aki mindenre emlékszik, így például a színekre, a formákra, az arcokra és a nevekre, és több száz oldalt fel tud idézni egy könyvből, miután elolvasta, és az elejétől a végéig vissza tudja mondani – azután, hogy érintkeztél egy ilyen emberrel, nem éreznéd úgy, hogy valami rendellenes dologgal találkoztál? (De igen.) Az antikrisztusok azonban szeretik ezeket a dolgokat. Mondd meg Nekem: amikor kapcsolatba kerülsz a vallásos világon belül azokkal az úgynevezett evangélistákkal, prédikátorokkal és lelkészekkel, akiket együttesen farizeusokként ismerünk, úgy érzed, hogy ezek az emberek azok, amire a szívednek szüksége van, vagy úgy, hogy a gyakorlati Istenre van szüksége a szívednek? (Az Istennel való kapcsolatra van szüksége a szívünknek.) A normális és gyakorlati Isten közelebb van a belső szükségeidhez, nem igaz? Beszélj hát arról, hogy miként érzel, amikor farizeusokkal érintkezel; beszélj a pozitívumokról és a negatívumokról, és arról, hogy jár-e ez bármilyen előnnyel. (Ha farizeusokkal érintkezem, az hamisnak és távolinak tűnik. Azok a dolgok, amelyekről beszélnek, túlságosan üresek és hamisak; ha túl sokáig hallgatom, az kezd émelyítővé válni, és nem akarok többé érintkezni velük.) Helyesek vagy abszurdak a farizeusok által kifejezett nézőpontok? (Abszurdak.) Abszurd a nézőpontjaik természete. És többnyire gyakorlati vagy üres dolgokat mondanak? (Üreseket.) Utálja vagy élvezi az emberek többsége, amikor abszurd és üres, valamint képzeletbeli és elképzeléseken alapuló dolgokat hall tőlük? (Az emberek többsége utálja hallgatni ezeket a dolgokat.) A legtöbb ember nem szereti és nem hajlandó meghallgatni ezeket. Te mit érzel a szívedben azután, hogy hallottad a nézőpontjaikat és szavaikat, és megfigyelted a beállítottságukat, valamint a hamis és képmutató viselkedésüket? Hajlandó vagy még többet hallani? Hajlandó vagy közelebb kerülni hozzájuk, mélyreható interakciókat folytatni velük és többet megérteni velük kapcsolatban? (Nem.) Nem vagy hajlandó interakciókat folytatni velük. A legfontosabb dolog az, hogy a szavaik túlságosan üresek, tele vannak elméletekkel és szlogenekkel; időtlen időkig hallgathatod őket, de még mindig úgy fogod érezni, hogy fogalmad sincs, mit mondanak. Azonkívül hamis és mesterkélt beállítottságúak; alázatosnak, türelmesnek és szeretetteljesnek, a tapasztalt és különösen „ájtatos” hívőkre jellemzően viselkedő embernek tettetik magukat. Amikor végül meglátod az igazi arcukat, undor fog el. Nem folytattatok még túl sok mélyreható interakciót Velem; milyennek találjátok az Általam elmondott prédikációkat? Van különbség köztük és aközött, amiről a farizeusok beszélnek? (Igen.) Mi a különbség? (Isten prédikációi gyakorlatiasak.) Ez a lényeg. Azonkívül az, amiről Én beszélek, a gyakorlatotokkal, tapasztalataitokkal és azoknak a dolgoknak a különböző aspektusaival kapcsolatos, amelyekkel a kötelességeitek végzése során és a való életben találkoztok. Én nem olyan dologról beszélek, ami ködös és nem gyakorlatias. Továbbá az Általam tárgyalt egyes igazságok és a különböző dolgokkal kapcsolatban Általam képviselt nézőpontok gyakorlatiasak vajon vagy üresek? (Gyakorlatiasak.) Miért mondod, hogy gyakorlatiasak? Azért, mert egyik sem áll távol a való élettől, egyik sem üres elméletek hangoztatása a való élettel szemben. Mind az emberek való életben való tisztánlátásához, megértéséhez és gyakorlásához, valamint ahhoz kapcsolódik, hogy milyen állapotok merülnek fel bennük, amikor a kötelességeik teljesítése során különböző problémákkal találkoznak. Röviden: olyan témákat foglal magában, amelyek az emberek Istenben való hitének gyakorlásával, az Istenben hívő életükkel és a kötelességeik végzése során felmerülő különböző állapotaikkal kapcsolatosak. Nem vesszük elő a Bibliát, hogy üres fejtegetéseket folytassunk Mózes 1. könyvéről vagy Ézsaiásról, és a Jelenésekről sem beszélünk üresen. Legkevésbé a Jelenések könyvét szeretem olvasni, és nem akarok beszélni róla. Mi haszna beszélni róla? Ha elmondanám neked, hogy melyik csapás következett be, annak mi köze lenne hozzád? Ez Isten munkája. Még ha be is teljesedett Isten munkája, hogyan érintene az téged? Akkor talán már nem önmagad lennél? Ha elmondanám neked, hogy melyik csapás következett be, akkor vajon le tudnád vetni a romlott beállítottságodat? Ennyire csodaszerű volna ez? Nem. Éppen ezért ha mindvégig követnek az emberek, akkor a fajtájuk szerint lesznek osztályozva mindannyian. Azok, akik elfogadják az igazságot, élvezettel olvassák Isten szavait, és képesek gyakorolni az igazságot, szilárdan meg fognak állni. Azok, akik nem hajlandók olvasni Isten szavait vagy prédikációkat hallgatni, akik kitartóan megtagadják az igazság elfogadását és nem hajlandóak a kötelességüket végezni, végül fel lesznek fedve és ki lesznek rekesztve. Noha eljárnak összejövetelekre és hallgatnak prédikációkat, soha nem gyakorolják az igazságot, nem változnak meg, és idegenkednek a prédikációk hallgatásától – nem hajlandóak meghallgatni őket. Így aztán, még ha el is végzik a kötelességeiket, felületesen teszik, soha meg nem változva. Ezek az emberek egyszerűen álhívők. Ha az Istenben őszintén hívő emberek gyakran időt töltenének és együtt élnének álhívőkkel, hogyan éreznék magukat? Nem csupán nem válna előnyükre vagy épülésükre, hanem egyre inkább szívből jövő viszolygást éreznének irántuk. Tegyük fel, hogy kapcsolatba kerülsz farizeusokkal, hallod őket beszélni, és azt tapasztalod, hogy világosan és logikusan beszélnek, hogy érthetően magyarázzák a különféle szabályokat és előírásokat, és hogy látszólag mélyreható elméletek rejlenek a szavaikban, de alapos elemzést követően kiderül, hogy ezek egyike sem az igazságvalóság, és hogy az egész üres elmélet csupán. Beszélnek például a Szentháromság elméletéről, teológiáról, Istenről szóló elméletekről, arról, hogy milyen Isten a mennyben az angyalokkal, és hogy mi a helyzet Isten megtestesülésével és az Úr Jézussal. Hogyan éreznél, miután hallottad mindezeket a beszédeket? Hasonló eredménye lenne, mintha mitológiai történeteket hallgattál volna. Akkor hát az antikrisztusok miért szeretik ezeket a dolgokat hallgatni és megbeszélni, és miért hajlandóak ilyen egyénekkel szóba elegyedni? Talán nem az elvetemültségük miatt? (De igen.) Mit lehet megfigyelni az elvetemültségükből? Mélyen belül van egy bizonyos szükségletük, amelyből adódóan imádják ezt a tudást és tanulást, és imádják ezeket a dolgokat, amelyeknek a farizeusok a birtokában vannak. Mi hát a szükségletük? (Az, hogy mások nagyra tartsák őket.) Nem csupán arra van szükségük, hogy nagyra tartsák őket mások, hanem a szívük mélyén mindig azt akarják, hogy emberfelettiek, felsőbbrendű egyének és nagy tudású hírességek legyenek – egyszerűen nem akarnak hétköznapi emberek lenni. Mit mutat az, hogy emberfelettiségre vágynak? Köznyelven fogalmazva azt jelenti, hogy elvesztették a kapcsolatot a valósággal. A legtöbb ember például legfeljebb ennyire vágyik: „Bárcsak repülhetnék a magasban egy repülőgépen!” Lehet ilyen kívánságuk, nem igaz? De mi az antikrisztusok vágya? „Egy napon szárnyakat akarok növeszteni és el akarok repülni egy távoli helyre!” Nekik ilyen vágyaik vannak – és neked? (Nekem nincsenek ilyen vágyaim.) Miért nincsenek? Azért, mert ez irreális. Még ha kapnál is két nagy szárnyat, tudnál repülni? Nem az a fajta teremtmény vagy, igaz? (Igaz.) Az antikrisztusokhoz hasonló emberek folyton a képzelődéseikre hagyatkoznak, és állandóan a vágyaikra törekednek. Meg lehet őket menteni? (Nem.) Ezek nem azok a fajta emberek, akiket megment Isten. Isten azokat menti meg, akik szeretik az igazságot, a valóságra összpontosítanak, és megalapozottan törekednek az igazságra. Azok, akik folyton arra vágynak, hogy emberfelettiek vagy másoknál felsőbbrendűek legyenek, beteg elméjűek, nem normális emberek, és Isten nem fogja megmenteni őket.
Amikor az antikrisztusok kapcsolatba kerülnek a megtestesült Istennel, hajlamosak furcsa kérdéseket feltenni. Az, hogy képesek ilyen kérdéseket feltenni, megmutatja a mélyen gyökerező szükségleteiket és azt, hogy mit imádnak a szívükben. Kezdetben, a megtestesült Isten melletti bizonyságtételkor, folyton ezt kérdezték némelyek: „Szokta isten olvasni otthon a Bibliát? Nem saját magam miatt kérdezem, én valójában nem vagyok kíváncsi erre, csak a testvérek nevében teszem fel a kérdést. Közülük is sokakban felmerült ez a gondolat. Azt fontolgatják a szívükben, hogy ha isten valóban gyakran olvassa a Bibliát, akkor meglehetősen normális dolog, hogy képes a Bibliáról beszélni és az igazságot kimondani. Ha azonban isten nem szokta olvasni a Bibliát és mégis meg tudja magyarázni, az csoda lenne, akkor ő igazán isten lenne!” Persze nem pontosan így fogalmaztak; egyenesen megkérdezték: „Szokta isten olvasni otthon a Bibliát?” Mit gondoltok? Kellene olvasnom vagy nem? Ti szoktátok olvasni? Ha soha nem hittetek Jézusban, akkor meglehetősen normális dolog lenne, hogy nem olvassátok. Akik hisznek, olvassák? (Igen, olvassák.) Akik hisznek, bizonyosan olvassák. Én a Jézusban való hittel kezdtem, akkor hogy tudnám nem olvasni a Bibliát? És mi lenne, ha nem olvasnám? (Az is normális dolog.) Normális dolog olvasni a Bibliát, és persze nem olvasni is normális. Mit határoz meg az olvasása vagy a nem olvasása? Ha nem lennék ebben a helyzetben, érdekelne bárkit is, hogy olvastam-e a Bibliát vagy sem? (Nem.) Senki sem érdeklődne afelől, hogy mit olvastam eddig. Mivel ebben a sajátos helyzetben vagyok, némelyek tanulmányozzák ezt a kérdést. Folyton kutakodnak utána, és ezt kérdezik: „Vajon olvasta a Bibliát, amikor fiatal volt?” Pontosan mit akarnak tudni? Két lehetséges magyarázat van, attól függően, hogy olvastam-e vagy sem. Ha olvastam a Bibliát, akkor úgy érzik, nem nagy dolog, hogy meg tudom magyarázni. Ha azonban nem olvastam a Bibliát és mégis meg tudom magyarázni, az valamennyire istenszerű dolog. Erre az eredményre vágynak. A végére akarnak ennek járni; ezt gondolják: „Ha nem olvastad a Bibliát, és mégis tudsz róla beszélni ilyen fiatalon, akkor azt érdemes kivizsgálni. Ez isten!” Ez az ő nézőpontjuk, és így tanulmányozzák Istent. Most gondoljatok azokra a farizeusokra, akik jól ismerték a Szentírást. Vajon igazán felfogták a Szentírás szavait? Felfedezték az igazságot a Szentírásból? (Nem.) Vajon elgondolkodott ezen bárki is azok közül, akik azt kérdezték Tőlem, hogy olvastam-e a Bibliát? Ha elgondolkodtak volna rajta, nem vizsgálgatnák folyton ezt a dolgot, nem tennének ekkora ostobaságot. Azok az emberek, akik nem fogják fel az igazságot vagy nincs lelki megértésük, és nem tudják kifürkészni Isten lényegét és identitását, végül ilyen módszerhez folyamodnak a megoldása végett. Meg tudja oldani ez a módszer ezt a kérdést? Nem, nem tudja. Csak egy kis kíváncsiság problémáját képes megoldani. Valójában Én is olvasom a Bibliát. Ki ne olvasná a Bibliát a hívők közül? Alapvető szinten olvasom. Elolvasom legalább az Újszövetségből a négy evangéliumot, átlapozom a Jelenéseket és Mózes 1. könyvét, és belenézek Ézsaiásba. Mit gondoltok, mi a kedvenc olvasmányom belőle? (Jób könyve.) Pontosan. Jób története teljes és konkrét, könnyen érthetőek a szavai, amellett pedig értékes is ez a történet, és hasznos és építő lehet a ma élő emberek számára. A tények megmutatták, hogy Jób története csakugyan óriási hatást gyakorolt a későbbi nemzedékekre. Sok igazságot fogtak fel Jóbon keresztül – az Istenhez való hozzáállásából, valamint abból, ahogyan Isten állt Jóbhoz és ahogyan definiálta őt, felfogták Isten szándékát és azt, hogy milyen úton kell járniuk, miután hinni kezdtek Istenben. Jób könyvét kontextusként használva szoktam annak bizonyos mikéntjeiről beszélgetni, ahogy az emberek félik Istent és kerülik a rosszat, valamint ahogy alávetik magukat Istennek – ez a történet igazán értékes. Olyasvalami, amit el kell olvasnia az embernek a szabadidejében. Egyesek, amikor látják Istent testté lenni és tanúi Isten gyakorlatiasságának és normálisságának, talán nem egészen képesek rájönni, hogy Ő igazán Isten-e, vagy hogy mi fog történni a jövőben. Miután azonban megértettek néhány igazságot, elengedik ezeket a kérdéseket. Felhagynak azzal, hogy ezeket a kérdéseket kutassák, vagy hogy ezekkel foglalkozzanak, és arra koncentrálnak, hogy jól tegyék a kötelességeiket, hogy megfelelően járjanak azon az úton, amelyen járniuk kell, és hogy jól végezzék azt a munkát, amelyet végezniük kell. Némelyek azonban soha nem engedik el ezt; ragaszkodnak a tanulmányozásához. Mit gondoltok, törődnöm kell ezzel a dologgal? Foglalkoznom kell vele bármennyire is? Nem szükséges figyelmet szentelnem neki. Azok, akik elfogadják az igazságot, természetszerűleg felhagynak ennek a kutatásával, míg azok, akik nem fogadják el az igazságot, tovább folytatják. Vajon mit jelez ez a kutatás? A kutatás az ellenállás egyik formája. Isten szavaiban van egy mondás. Mi az ellenállás eredménye? (Halál.) Az ellenállás halálhoz vezet.
Egyes antikrisztusok elfogadták ugyan a munkának ezt a szakaszát, de gyakran foglalkoztatja őket, hogy van-e a megtestesült Isten által kimondott szavakban és az Általa végzett munkában bármilyen természetfeletti elem, hogy vannak-e bennük a normális emberi mivolt körét meghaladó elemek, és hogy vannak-e bennük olyan elemek, amelyeket ki lehet venni, hogy bizonyítani lehessen az Ő isteni identitását. Gyakran kutatják ezeket a dolgokat, fáradhatatlanul tanulmányozzák, hogy miként beszélek, hogy milyen a modorom és a tekintetem, miközben beszélek, valamint a cselekedeteim alapelveit is. Mit használnak ehhez a kutatáshoz? Az általuk felfogott kiváló és nagyszerű embereknek az imázsához és normájához mérik és ezekkel összevetve tanulmányozzák. Némelyek még ezt is megkérdezik: „Mivel te a megtestesült isten vagy, az identitásodnak és a lényegednek bizonyosan különböznie kell a hétköznapi emberekétől. Miben vagy hát jó? Milyen különleges tulajdonságaid vannak, amelyek elegendőek ahhoz, hogy miattuk kövessünk téged és engedelmeskedjünk neked, valamint elfogadjunk téged istenünkként?” Ez a kérdés igazán megdöbbentett Engem. Őszintén szólva semmiben sem vagyok jó. Nincs minden irányba látó szemem, sem minden irányból halló fülem. Amikor szövegeket kell olvasni, nem tudok tíz sort átfutni egy pillantásra, és egy idő elteltével elfelejtem, hogy mit olvastam. Tudok egy keveset a zenéről, de nem tudok kottát olvasni. Ha valaki más elénekel néhányszor egy dalt, vele tudok énekelni, de ez vajon azt jelentené, hogy jó vagyok benne? Vannak-e különleges adottságaim, például hogy folyékonyan tudok angolul, vagy beszélek egy bizonyos nyelvet? Egyiket sem tudom ezek közül. Akkor hát miben vagyok jó? Tudok egy keveset a zenéről, a képzőművészetekről, a táncról, az irodalomról, a filmekről és a dizájnról. Felületesen értem ezeket a területeket. Amikor szakértőkkel beszélek meg elméleteket, az egész szakzsargon a Számomra, de megértem, amikor látom. Az építészeti terveket például nem értem, ha szakmai és műszaki adatok is vannak bennük. Ha viszont színárnyalatokról és a stílusok összhangjáról van szó, arról tudok egy keveset, és van némi rálátásom. De, hogy tanulással el tudnék-e jutni odáig, hogy szakértő vagy tehetség legyek ezen a téren, azt nehéz megmondani, mivel sosem tanultam ezt. Figyelembe véve, hogy mi mindenhez férhetnek hozzá jelenleg az emberek, ideértve a zenét, az irodalmat, a táncot és a filmet, a gyülekezet szakmai munkája körébe tartozó dolgokat, egy kis tanulással alapvető megértésre tehetek szert. Egyesek ezt mondhatják: „Most már ismerem a hátteredet; mindössze alapvető megértéssel bírsz.” Nem beszélek hamisan; valóban alapvető megértéssel bírok csupán. Van azonban egy valami, amit talán nem fogtok fel, és talán ez az Én szakterületem. Mi ez a szakterület? Értem, hogy egy bizonyos területhez melyik szakma kapcsolódik, hogy egy bizonyos művészetet hogyan szokás kifejezni, valamint, hogy mi a hatóköre és mely alapelvek tartoznak bele. Ezek elsajátítása után tudom, hogyan lehet ezeket a hasznos dolgokat a gyülekezet munkájára alkalmazni, az evangéliumi munka szolgálatába állítani és hatékonyságot elérni Isten utolsó napokbeli evangéliumának a népszerűsítése terén. Ez szakértelem? (Igen.) Tekintettel arra, hogy minek van híján manapság a leginkább az emberiség, ha valaki képes a helyes módszereket alkalmazni, majd a releváns igazságot közölni, lehetővé téve az embereknek, hogy lássák és elfogadják azt, az a leghatékonyabb. Ha magadévá teszel egy olyan módszert, amelyet el tudnak fogadni az emberek, és ha képes vagy világosan bemutatni az igazságot és elmagyarázni Isten munkáját, mindezt olyan módon, amelyet a normális emberi gondolkodás el tud fogadni és érni – ez mérhetetlenül hasznos az emberek számára. Ha használjuk a birtokunkban lévő felszínes tudást és alkalmazzuk mindezeket a hasznos dolgokat, az elég ahhoz, hogy birtokában legyünk ennek a fajta szakértelemnek. Egy dologban kiváló vagyok, rájöttetek, mi az? (Isten az igazság közlésében kiváló.) Képességnek számít az igazságról való beszélgetés? Nem szakértelem vajon? Akkor hát miben vagyok jó? Kiválóan fel tudom ismerni mindannyiótokban a romlott lényeget. Ha nem volnék jó ebben, mondjátok meg Nekem, hogyan tudnék dolgozni, valahányszor problémák adódnak veletek, Én pedig nem tudnám, hogy azok milyen romlott beállítottságot vagy természetlényeget fednek fel? Lehetetlen volna. Nyugodtan kijelenthető, hogy a romlott beállítottságotok felfedezésében vagyok a legjobb? (Igen.) Ennek kellene lennie annak, amiben a legjobb vagyok. Az egyének romlott beállítottságának és a természetlényegüknek az azonosításában vagyok a legjobb. Az emberek természetlényege alapján kiválóan fel tudom ismerni, hogy melyik úton járnak, és hogy milyen a hozzáállásuk Istenhez. Ezután a megnyilvánulásaikon, viselkedéseiken és lényegükön keresztül közlöm velük az igazságot, konkrét kérdéseket megcélozva és segítve őket a problémáik megoldásában és az azokból való kilábalásban. Valójában ez nem képesség; ez a szolgálatom, olyan munka, amely a felelősségi körömbe esik. Ti ügyesek vagytok ebben? (Nem, nem vagyunk.) Akkor hát miben vagytok ügyesek? (Abban, hogy romlottságot mutassunk.) Nem pontos úgy fogalmazni, hogy értetek ahhoz, hogy romlottságot mutassatok. Ahhoz értetek, hogy ne indítson meg benneteket az igazság hallása, hogy könnyedén vegyétek az igazságot, és ügyesek vagytok abban, hogy felületesen cselekedjetek, miközben úgy végzitek a kötelességeteket, hogy nem veszitek azt komolyan. Talán nem így van? (De igen.) Nyíltan megmondom nektek ezeket a dolgokat; a farizeusok és az antikrisztusok tudnak így beszélni hozzátok? (Nem, nem tudnak.) Ők egyáltalán nem így beszélnek. Miért nem? Szégyenletesnek, az emberi mivolt hiányosságának, magánügynek és az ember hátterének tartják. Ezt mondják: „Hogyan hozhatnám mások tudomására a hátteremet? Ha ez megtörténne, nem veszíteném el vajon teljesen a tekintélyemet, a méltóságomat és a státuszomat? Hogyan viselkedhetnék azután?” Szerintük ennyi erővel vége is lehetne az életüknek! Miután tehát ilyen nyíltan megosztottam veletek a helyzetemet, érinti ez az Istenben való hiteteket? (Nem, nem érinti.) Még ha vannak is elgondolásaitok ezzel kapcsolatban, nem félek. Miért nem félek? Normális dolog, ha néhány elgondolása van az embernek; ez átmeneti dolog. Vizuális és auditív illúziókat is tapasztalhatnak időnként az emberek. Mindig fennáll az átmeneti, eltorzult megértés vagy a pillanatnyi félreértés lehetősége. Azt jelenti ez, hogy akkor emiatt odébbállnak vagy negatívvá válnak és elgyengülnek az emberek? De ha igazán olyasvalaki vagy, aki törekszik az igazságra, képes vagy megtagadni Istent vagy elhagyni Istent pillanatnyi elképzelések miatt? Nem, nem tudod elhagyni. Azok az emberek, akik őszintén törekednek az igazságra, helyesen tudják megközelíteni és felfogni ezeket a dolgokat, tudtukon kívül is képesek normálisan elfogadni ezeket a tényeket, és fokozatosan Isten igaz ismeretévé, objektív és helytálló tudássá változtatni azokat – ez az igazság valódi megértése. Egy napon ezt mondhatja valaki: „A megtestesült isten olyan szánalmas; semmit sem tud csinálni azon kívül, hogy az igazságot mondja.” Miféle hangnem ez? Ez egy antikrisztus hangneme. Egyetértetek vele? (Én nem értek egyet.) Miért nem értesz egyet? (Nem tényszerű, amit mond.) Tényszerű, amit mond. A megtestesült Isten azon kívül, hogy képes a beszédében az igazságot kifejezni, nem tudja, hogy miként kellene bármi mást csinálni; egyetlen konkrét képessége sincs. Szánalmas ez? Ti így gondoljátok? (Nem.) Akkor mit gondoltok? Egyesek ezt mondják: „Pontosan azért van lehetőségünk nekünk, romlott emberiségnek üdvösségre jutni, mert Isten hétköznapi és normális, és gyakorlati munkát végez. Máskülönben mindannyian a pokolban végeznénk. Nagy előnyhöz jutunk most, úgyhogy élvezzük ki titokban!” Nektek is ez az érzésetek? (Igen.) Egyesek azonban mások. Úgy érzik, hogy „Isten csak szövegel; nincs benne semmi természetfeletti. Mit nyerek? Megvannak a magam elképzelései és elgondolásai istenről, és megítélem istent a háta mögött, isten azonban eddig még nem fegyelmezett meg engem. Nem szenvedtem, és büntetésben sem részesültem.” Egyre arcátlanabbak, és bármit ki merészelnek mondani. Némelyek ezt mondják: „Így kellene ismernetek a megtestesült istent: amikor beszél, dolgozik és kimondja az igazságot, isten lelke munkálkodik benne, a test pedig burok és eszköz csupán. Isten lelke az igazi lényeg; isten lelke az, aki beszél. Ha nem lenne isten lelke, a test képes lenne azokat a szavakat szólni?” Ezek a szavak helyesnek tűnnek, amikor hallod őket, de milyen jelentést hordoznak? (Istenkáromlást.) Így van, istenkáromlóak – micsoda ádáz beállítottság ez! Mit próbálnak mondani? „Olyan jelentéktelen személy vagy. Nincs nemes megjelenésed, nem vagy valami impozáns kinézetű. Nem ékesszóló és elméleti szempontból nem kifinomult a beszéded – mielőtt bármit mondanál, el kell gondolkodnod rajta. Hogyan lehetnél te a megtestesült isten? Miért vagy olyan áldott és szerencsés? Miért nem én vagyok a megtestesült isten?” Végül ezt mondják: „Teljes mértékben Isten lelke az, aki munkálkodik és beszél; a test mindössze a lélek szócsöve, egy eszköz.” Attól, hogy ezt mondják, egyenlőnek érzik magukat. Ez féltékenység, amely gyűlölethez vezet. Így értik valójában: „Hogyhogy te vagy a megtestesült isten? Miért vagy ilyen szerencsés? Hogyan jutottál ehhez az előnyhöz? Miért nem én kaptam? Nem hiszem, hogy bármivel is jobb lennél nálam. Nem vagy elég ékesszóló, nem vagy magasan képzett, nem nézel ki olyan jól, mint én, és olyan magas sem vagy, mint én. Mivel vagy jobb nálam? Hogyhogy te vagy a megtestesült isten? Miért nem én? Ha te vagy a megtestesült isten, akkor sokan mások is azok. Nekem is harcolnom kell ezért. Mindenki azt mondja, hogy te isten vagy; nem tudok ezzel mit kezdeni, de attól még ugyanígy meg foglak ítélni téged. Ha így beszélek, attól enyhül a gyűlöletem!” Hát nem ádáz ez? (De igen.) Bármit ki merészelnek mondani azért, hogy pozícióért versengjenek – nem a halált keresik ezzel? Ha nem akarod elfogadni, hogy Ő Isten, ki kényszerít téged? Én kényszerítettelek? Nem kényszerítettelek, igaz? Először is, nem könyörögtem neked, hogy fogadd el. Másodszor, nem használtam szélsőséges eszközöket azért, hogy az elfogadására kényszerítselek. Harmadszor, Isten Lelke nem avatkozott közbe, és nem mondta azt neked, hogy el kell fogadnod, vagy máskülönben meg leszel büntetve. Tett ilyet Isten? Nem. Jogod van szabadon választani; választhatod azt, hogy nem fogadod el. Ha tehát nem akarod elfogadni, miért fogadod el végül mégis? Nem áldásokat keresel csupán? Ők áldásokra vágynak, de nem tudnak elfogadni vagy engedelmeskedni, vagy még mindig vonakodást éreznek – akkor hát mit tesznek? Ilyen rosszindulatú szavakat mondanak. Hallottatok korábban efféle szavakat? Én nem egyszer vagy kétszer hallottam csupán ezeket egyes emberek körében. Némelyek így gondolkodnak: „Veled együtt kezdtünk hinni istenben. Akkor fiatal voltál, és gyakran leírtad isten szavait. Később elkezdtél prédikálni. Csak egy hétköznapi ember vagy; tudunk a hátteredről.” Miféle hátterem van? Csak egy hétköznapi ember vagyok; ez az igazság Velem kapcsolatban. Nem azért vonakodsz csupán, mert hétköznapi és normális vagyok, és amiért ma ilyen sok követővel rendelkezem? Ha vonakodsz, akkor ne higgy! Ez Isten munkája; Én nem tudok kibújni a felelősségem alól, nincs kifogásom, és nem tettem semmi bántó vagy ártalmas dolgot. Akkor hát miért ezzel a nézőponttal kezelsz Engem? Ha vonakodsz, akkor ne higgy! Higgy annak, akinek csak hinni akarsz; ne kövess Engem! Nem kényszerítettelek rá. Miért követsz Engem? Egyesek még az otthonomba is eljöttek, hogy vizsgálódjanak. Mit vizsgáltak? Ezt kérdezték Tőlem: „Szoktál hazamenni? Milyen most otthon a gazdasági helyzeted? Mivel foglalkoznak a családtagjaid? Hol vannak? Milyen az életük?” Némelyek még egy plusz paplant vagy plédet is megvizsgáltak a házamban. Ezek az emberek egyáltalán nem hajlandóak hinni Istenben! Miért nem hajlandóak? Azért, mert ezt gondolják: „Istennek nem ilyennek kellene lennie. Isten nem kellene, hogy ilyen kicsi, ennyire normális és gyakorlati, ennyire közönséges és hétköznapi legyen. Ő túlságosan közönséges, olyannyira az, hogy nem is tudjuk istenként elismerni őt.” A te lelki megértés nélkül való szemed fel tudja ismerni Istent? Még ha Isten le is szállna a mennyből, hogy elmondja ezt neked, akkor sem tudnád felismerni Őt. Méltó vagy arra, hogy meglásd Isten valóságos személyét? Még ha Isten világosan el is mondaná neked, hogy Ő Isten, nem fogadnád el. Fel tudnád ismerni Őt? Miféle emberek ezek? Mi a természetük? (Elvetemültség.) Ezek az emberek valóban „tágítják a látókörömet”.
Azóta, hogy felvállaltam Isten munkáját, kapcsolatba kerültem bizonyos személyekkel, miközben ezzel az identitással és pozícióval végzem a munkámat. E sokféle „tehetséges emberrel” szembesülve megfigyeltem, hogy két szó elválaszthatatlan az emberek romlott beállítottságától: a „gonosz” és az „elvetemült” – mindkettő magában foglalja azt. Miért tanulmányoznak Engem minden nap? Miért nem hajlandóak elismerni az identitásomat? Nem azért vajon, mert egy igen hétköznapi és normális ember vagyok? Ha szellemi test formájában lennék, vajon meg mernék ezt tenni? Nem mernének így tanulmányozni Engem. Ha lenne egy bizonyos társadalmi státuszom, és az különleges képességekkel, egy nagyszerű ember külsejével és megjelenésével, továbbá egy valamelyest gonosz, domináns és könyörtelen beállítottsággal párosulna, akkor vajon el mernének jönni ezek az emberek az otthonomba, hogy vizsgáljanak és tanulmányozzanak Engem? Egyáltalán nem mernének; kerülnének Engem, elbújnának a közeledtem láttán, és egész biztosan nem mernének tanulmányozni Engem, igaz? Akkor miért képesek így tanulmányozni Engem? Könnyű célpontnak látnak. Mit foglal magában, amikor könnyű célpont valaki? Azt jelenti, hogy túlságosan hétköznapi vagyok. Mit sugall a „hétköznapiság”? „Csak egy ember vagy; hogyan lehetnél isten? Teljességgel híján vagy annak az ismeretnek és tanultságnak, valamint azoknak az adottságoknak, talentumoknak és képességeknek, amelyekkel istennek rendelkeznie kellene. Miként vagy olyan, mint isten? Nem vagy olyan, mint ő! Éppen ezért nehezemre esik elfogadni, hogy isten vagy, követni téged, hallgatni a szavaidra és alávetnem magam neked. Alapos vizsgálatot szükséges folytatnom: figyelnem kell téged, rajtad kell tartanom a szemem, és nem hagyhatom, hogy bármi olyat tégy, ami nem helyénvaló.” Mit próbálnak tenni? Ha lenne társadalmi rangom és egy bizonyos szintű hírnevem, például, ha első osztályú énekes lennék, és egy napon bizonyságot tennék arról, hogy Én vagyok Isten, Krisztus, azzal vajon meggyőznék legalább néhány embert? Viszonylag kevesebb lenne azok száma, akik tanulmányoznak Engem. Pusztán az a tény, hogy hétköznapi, normális, praktikus és túlságosan közönséges vagyok, sokakat felfed. Mit fed fel bennük? Az elvetemültségüket fedi fel. Meddig megy el ez az elvetemültség? Egészen addig, hogy amikor elsétálok mellettük, sokáig tanulmányoznak Engem, keresik a hátamban az Istenhez való hasonlatosságot, ellenőrzik, hogy kísérik-e csodák a beszédemet. Gyakran spekulálnak így a szívükben: „Honnan jönnek ezek a szavak? Tanulta őket? Nem tűnik valószínűnek: nem úgy tűnik, mintha lenne ideje tanulni. Olyan sokat változott az utóbbi években; ez nem valamiféle tanult dolognak tűnik. Akkor hát honnan jönnek ezek a szavak? Nehéz kifürkészni; óvatosnak kell lennem” – és tovább folytatják a tanulmányozást. Azok, akik állandóan tanulmányoznak, nem állnak szóba, érintkeznek vagy beszélgetnek Velem szemtől szemben; mindig a hátam mögött töprengenek, mindig hibát akarnak találni a szavaimban, és valamiféle előnyre akarnak szert tenni. Napokig képesek tanulmányozni egy mondatot, amely nincs összhangban az elképzeléseikkel, és egy kissé szigorú megjegyzés miatt elképzelés alakulhat ki bennük. Honnan erednek ezek a dolgok? Az emberek elméjéből és tudásából. Miféle emberek azok, akik képesek tanulmányozni Istent, akik képesek állandóan az Istenről történő spekulálásra használni a gondolataikat? Jellemezhetők vajon elvetemült beállítottságú emberekként? Teljes mértékig! Látva, hogy van időd és energiád, nagyszerű lenne, ha el tudnál töprengeni az igazságon! Melyik igazság az, amelynek esetében ne kerülne némi idődbe, hogy beszélgess és eltöprengj róla? Olyan sok igazság van, hogy ebben az életben talán nem leszel képes mindegyiken eltöprengeni. Túl sok igazságot kell megérteniük az embereknek. Egyáltalán nem érzik a terhét ennek a dolognak, ugyanakkor azokat a külsődleges és felületes dolgokat sosem felejtik el, és folyton tanulmányozzák őket. Amint beszélni kezdek, pislognak a szemükkel, megbámulják a kinézetem, megvizsgálják a cselekedeteimet és a kifejeződéseimet, és így spekulálnak a szívükben: „Vajon hasonlít istenhez ebben a tekintetben? A beszéde nem hasonlít istenhez, a kinézete sem igazán egyezik vele. Hogy tudom őt megfejteni? Hogyan láthatom meg, hogy miről gondolkodik a szíve mélyén? Mit gondol erről és arról a dologról? Hogyan definiál engem?” Mindig ilyen gondolatokat táplálnak magukban. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen.) Ez menthetetlen dolog – túlságosan elvetemült!