Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Harmadik rész) Ötödik szakasz

Folytassuk egy Pálról szóló eszmecserével! Milyen családba született Pál? Értelmiségi, tanult családba született. Ilyen családba született, és jónak számított a születése háttere. Pál magasan képzett volt. A korabeli normák szerint az a fajta lehetett, aki teológiát tanul vagy egyetemre megy. Akkor hát magasabb szintű tudással és tanultsággal rendelkezett az emberek többségénél? (Igen.) Pál tudásából és tanultságából ítélve vajon könnyen el tudta volna ismerni, hogy az Úr Jézus Krisztus volt? (Igen.) Nagyon könnyen. De akkor miért nem ismerte el Krisztusként az Úr Jézust? (A tudást imádta, és úgy érezte, hogy az Úr Jézusnak nincs annyi tudása, mint neki, így hát nem ismerte el Őt.) Túlságosan egyszerű ez a megfogalmazás. Ha az Úr Jézusnak nincs annyi tudása, mint neki, akkor nem képes elismerni Őt, míg ha az Úr Jézus igazán rendelkezik tudással, akkor Pál talán el tudja ismerni Őt. Ez olyan félig-meddig következtetés. Tehát azt mondjuk csupán, hogy az antikrisztusok a tudást imádják; vagyis amikor embereket hallgatnak és emberekkel meg dolgokkal foglalkoznak, olyan nézőpontjuk van, amelyből mások meglátják, hogy ők a tudást és a tanultságot imádják. Ha például nagyon logikusak, magas szintűek, okosak, kifürkészhetetlenek és elvontak a szavaid, nekik pontosan ez tetszik. Elvontak és összhangban vannak a logikával, a filozófiával és még egy bizonyos tanultsággal is – ők pontosan ezt akarják. Az Úr Jézus Isten megtestesülése, és amiket Ő mond, azok mind Isten szavai és igazságok. Amikor tehát a tudással bíró és tanult emberek ránéznek ezekre a szavakra és igazságokra, hogyan értékelik azokat? „Annyira vulgárisak és felületesek a szavaid. Az istenben való hittel kapcsolatos triviális dolgok mind. Nem mélyrehatóak, és nem is kifürkészhetetlenek. Nincs bennük semmi misztérium. Mégis azt mondod, hogy azok az igazság. Mi olyan magasröptű az igazsággal kapcsolatban? Ezeket a dolgokat én is el tudom mondani!” Avagy nem ezt hiszik az antikrisztusok? (De igen.) Így mérlegelnek és ezt gondolják: „Hadd lássam, hogy azok a dolgok, amelyekről beszélsz, végső soron magasabb vagy alacsonyabb szintűek-e az én ismereteimnél.” Amint meghallják, vitatni kezdik őket, ezt mondván: „Úgy beszélsz, mint egy általános iskolás diák. Én főiskolai hallgató vagyok, úgyhogy nem vagy annyira jó, mint én!” Ezután találnak valami hibát Isten szavaiban, ezt mondván: „Úgy tűnik, nem érted a nyelvtant, és néha helytelen szavakat használsz beszéd közben. Nem tűnsz istennek.” Megnézik a megjelenését, hogy lássák, vajon Isten-e vagy sem; nem a szavai tartalmára figyelnek, nem arra figyelnek, hogy amit kifejez, az vajon az igazság-e, vagy hogy Istentől erednek-e a szavak. Nem a lelki megértés hiánya ez vajon? (De igen.) Tehát az antikrisztusoknak van egy másik tulajdonságuk is: híján vannak a lelki megértésnek. Mivel az ismereteket és a tanultságot értékelik, nem értik az igazságot. Soha nem lesznek képesek megérteni az igazságot. Ezek az emberek arra vannak rendelve, hogy olyanok legyenek, akiknek nincs lelki megértésük. Arra használják a tudásukat, hogy minden mondatot megmérjenek, amelyet Isten kimond. Megérthetik az igazságot? Tudhatják, hogy ez az igazság? Képesek végül eljutni egy következtetésre és azt mondani, hogy mindezek az Isten által kimondott szavak az igazság? Fel tudják ezt ismerni? Nem tudják ezt felismerni. Hogyan tekintenek hát a megtestesült Istenre? Ezt gondolják: „Akárhogy nézem is, ő egy emberi lény. Akárhogy nézem is, nem látom az isteni minőséget. Akárhogy figyelek is, nem tudom megmondani, hogy mely szavai vannak összhangban az igazsággal, és hogy melyek közülük az igazság.” Éppen ezért ezt gondolják a szívük mélyén: „Ha van valamid, ami új és friss, és ha szert tehetek tőled valamilyen elméletre és némi tőkére, akkor egyelőre követni foglak, és majd meglátom, mi lesz az eredménye.” De vajon el tudják fogadni az Úr Jézust a szívük mélyéből? (Nem, nem tudják.) Egyáltalán nem fogják elfogadni Őt. Miért nem fogadják el Őt? Mi ennek az oka? Az, hogy túlságosan szeretik a tudást. A tudáshoz való vonzódásuk és az az ismeret, amellyel fel vannak szerelve és amelyet elsajátítottak, elvakította a szemüket és az értelmüket, megakadályozva őket abban, hogy lássák mindazt, amit Isten tett. Még ha nyilvánvalóan az is az igazság, amit Isten mond, és még ha az Isten által elvégzett munka világosan ki is fejezi Isten identitását és lényegét, ők nem képesek meglátni. Miért nem képesek meglátni? Azért nem, mert a tudásuk és a tanultságuk miatt telve vannak elképzelésekkel, képzelődésekkel és ítéletekkel Istennel kapcsolatban. Végül bármennyire hallgatnak is prédikációkat, és bármennyire kapcsolatba kerülnek is Istennel, nem képesek megérteni, amit Isten mond, annak az elfogadásáról nem is beszélve, hogy amit ez a személy mondott, az meg tudja változtatni az embereket, vagy hogy az az igazság, az út és az élet. Ez olyasvalami, amit sosem tudnak elfogadni. Soha nem tudják elfogadni, ami arra rendeli őket, hogy – Pálhoz hasonlóan – ne legyenek megmentve. Pál megvallotta vajon, hogy az Úr Jézus a Krisztus? Még a legvégén sem látta be ezt. Némelyek ezt mondják: „De hát nem az Úrhoz kiáltott, amikor a földre esett a damaszkuszi úton? Akkor biztosan megvallást tett. Hogy lehetne azt mondani, hogy nem tett megvallást?” Egy tény bizonyítja, hogy Pál soha nem ismerte el Megváltójának az Úr Jézus Krisztust, mégpedig az, hogy még azután is ő próbált Krisztus lenni, miután a földre zuhant. Krisztus olyasvalaki, akivé csak úgy véletlenszerűen válhatnak emberek? Krisztus emberként megtestesült Isten. Ő Isten, és senki sem válhat Krisztussá csak azért, mert így akarja. Ki ne akarna Krisztus lenni, de olyasvalami ez vajon, amit megtehetnek az emberek? Ez nem annak a kérdése, hogy mit akarnak az emberek. Pál mégis Krisztus akart lenni. Pál törekvéséből ítélve fel tudta vajon ismerni, hogy az Úr Jézus Krisztus és az Úr? (Nem, nem tudta.) Akkor hogyan pozicionálta az Úr Jézus identitását és státuszát? Isten Fiaként. Micsoda Isten Fia? A következő: „Te nem isten vagy, te isten fia vagy, te kisebb vagy istennél, te ugyanolyan vagy, mint mi; mi isten fiai vagyunk, és te is isten egyik fia vagy, de neked másféle megbízást adott isten, és másféle munkát végeztél. Ha nekem adná isten ezt a munkát, én is el tudnám végezni és meg tudnék birkózni vele.” Nem azt jelenti ez, hogy Pál nem ismerte el azt a tényt, hogy az Úr Jézus Krisztus valójában Isten? (De igen.) Úgy hitte, hogy az ő hite szerinti isten a mennyben van, hogy ez a Krisztus nem isten, és hogy isten identitásának és státuszának semmi köze ehhez a Krisztushoz. Hogyan alakult ki az Úr Jézussal kapcsolatos felfogása és hozzáállása? Az ismereteiből és a képzelődéseiből következtette ki őket. Hogyan következtette ki őket? Melyik mondatban látta őket? Az Úr Jézus ezt mondta: „Az Én Atyám ilyen és ilyen”, és hogy „az Én mennyei Atyám által teszem ezt és ezt”, ő pedig ezt gondolta ennek hallatán: „Te is istenként utalsz istenre? Te is atyaként utalsz a mennyben lévő istenre? Ebben az esetben isten egyik fia vagy?” Nem az emberi elme képzelődése ez vajon? A tudással bíró emberek ilyen következtetést vonnak le: „Ha atyának nevezed a mennyben lévő istent, és mi is atyának nevezzük őt, akkor testvérek vagyunk. Te vagy a legidősebb fiú, mi a másodszülött fiak vagyunk, a mennyben lévő isten pedig a mi közös istenünk. Te tehát nem vagy isten, és mindannyian egyenrangúak vagyunk. Így aztán nem az úr Jézus krisztus dönti majd el végső soron, hogy ki kapjon jutalmat, ki részesüljön büntetésben, és hogy kinek mi a sorsa – hanem a mennyben lévő isten.” Pál azáltal jutott el ezekre a következtetésekre és abszurd nézőpontokra, hogy a teológia és az ismeretek tanulmányozása után az értelmére hagyatkozva ítélt és elemzett. Ez volt az eredménye.

Pál életmentő szalmaszálként, tőkéjeként és még inkább a törekvése céljaként tekintett a tudásra. Ha Pál nem imádta volna a tudást, hanem képes lett volna elengedni mindazt a tudást, amelyet korábban megszerzett, az Úrként tekinteni az Úr Jézusra, mint arra, Akit követni lehet, Aki ki tudja mondani az igazságot, valamint igazságként kezelni az Úr Jézus szavait, amelynek engedelmeskedni és amelyet gyakorolni kell, akkor egészen más lett volna az eredmény. Az, hogy Péter háromszor is meg tudta tagadni az Urat, egyfelől azért volt, mert félt, másfelől pedig azért, mert látta, hogy az Úr Jézus hétköznapi ember, akit letartóztattak, és aki szenvedett. Volt gyengeség a szívében – de ez nem volt halálos hiba. Az sem volt végzetes hiba, hogy egy pillanatra meg tudta tagadni Őt. Ez nem az a bizonyíték, amely véglegesen meghatározhatja egy ember sorsát. Mi az, ami véglegesen meghatározza valakinek a sorsát? Az, hogy az illető Isten szavaiként kezeli-e Isten szavait, és hogy képes-e az igazságként elfogadni Isten szavait, engedelmeskedni azoknak és gyakorolni azokat. Pál és Péter két merőben különböző példa. Péter valaha gyenge volt, valaha megtagadta az Urat, és valaha kételkedett az Úrban, de a végeredmény az volt, hogy Péter tökéletesítve lett. Pál sok éven át munkálkodott az Úrért és szenvedett. Ebből logikusan következne, hogy képesnek kellett volna lennie arra, hogy koronát kapjon, de akkor végül miért büntetésben részesült Istentől? Miért volt más az ő sorsa és Péteré? Ez az ember természetlényegétől és attól függ, hogy milyen útra törekszik. Mi volt Pál természetlényege? Az a legkevesebb, ami elmondható, hogy volt benne némi elvetemültség. Megszállottan törekedett a tudásra és a státuszra, jutalmakra és koronára törekedett, és úgy sürgött-forgott, munkálkodott és fizette meg az árat azért a koronáért, hogy egyáltalán nem törekedett az igazságra. Azonkívül a munkája folyamán soha nem tett tanúságot az Úr Jézus szavai mellett, és arról sem tanúskodott, hogy az Úr Jézus a Krisztus, Isten, vagy hogy Ő a megtestesült Isten, hogy az Úr Jézus Istent képviseli, és hogy az Általa mondott szavak mind Isten által mondott szavak. Pál nem volt képes felfogni ezeket a dolgokat. Akkor hát milyen utat választott Pál? Makacsul törekedett a tudásra és a teológiára, ellenállt az igazságnak, nem volt hajlandó elfogadni az igazságot, és arra használta az ajándékait és a tudását, hogy olyan munkát végezzen, amellyel irányíthatja, fenntarthatja és megszilárdíthatja a státuszát. Mi volt az ő végső sorsa? Kívülről talán nem látod, hogy milyen büntetésben részesült a halála előtt, vagy hogy volt-e abnormális megnyilvánulása, de az ő végső sorsa különbözött Péterétől. Mitől függött ez a „különbség”? Az egyik dolog az ember természetlényege, a másik pedig az út, amelyet választ. Ami Pálnak az Úr Jézussal kapcsolatos hozzáállását és nézőpontját illeti: miben különbözött az ellenállása a normális emberekétől? Azonkívül mi a különbség aközött, ahogy Pál megtagadta és elutasította az Urat, és ahogyan Péter gyengeségből és félelemből háromszor megtagadta Isten nevét és nem ismerte el az Urat? Pál a tudást, a tanulást és az ajándékait használta fel a munkája elvégzéséhez. Egyáltalán nem gyakorolta az igazságot, és Isten útját sem követte. Éppen ezért megláttad a gyengeségét abban az időszakban, amelyet buzgón tevékenykedve és munkálkodva töltött, vagy éppen a leveleiben? Nem láttad, igaz? Újra meg újra tanította az embereket, hogy mit tegyenek, és biztatta őket, hogy törekedjenek a jutalmak, koronák és egy jó rendeltetési hely elnyerésére. Nem volt tapasztalati tudása, sem tapasztalata az igazság gyakorlásában. Péter ezzel szemben nagyon visszafogottan cselekedett. Neki nem voltak olyan mélyenszántó elméletei és olyan híres levelei sem, rendelkezett azonban az igazság némi valóságos felfogásával és gyakorlásával. Noha megtapasztalt gyengeséget és romlottságot az életében, sok megpróbáltatás után ember és Isten közti kapcsolattá lett az Istennel kialakított kapcsolata, amely teljességgel különbözött Páltól. Habár Pál munkálkodott, semmi olyat sem tett, aminek bármi köze lett volna Istenhez. Nem tett bizonyságot Isten szavairól, az Ő munkájáról, az Ő szeretetéről, az emberiség Isten általi megmentéséről, és még kevésbé Istennek az emberek felé irányuló szándékairól vagy az Ő követeléseiről. Még azt is gyakran mondta az embereknek, hogy az Úr Jézus Isten Fia, ami végül oda vezetett, hogy Szentháromságként tekintettek Istenre az emberek. A „Szentháromság” kifejezés Páltól eredt. Ha nincs olyan, hogy „Atya és Fiú”, akkor létezhet „Szentháromság”? Nem létezhet. Az emberi képzelődések tárháza túlságosan „gazdag”. Ha nem tudod megérteni Isten megtestesülését, akkor ne ítélj vakon és ne hozz vak ítéleteket. Csak hallgass az Úr Jézus szavaira és bánj Vele Istenként – mégpedig testben megjelenő és emberi lénnyé váló Istenként. Objektívebb így kezelni ezt.

Amikor Isten munkájának ebben a szakaszában először tettek bizonyságot amellett, hogy Isten nőként testesült meg, sokan nem tudták ezt elfogadni és megrekedtek. Így éreztek: „A most kimondott szavak mindegyike igazság, a most folyó munka a szavak általi ítélet munkája – ezek a dolgok Isten munkájának tűnnek, és be tudom látni, hogy ez a személy a megtestesült Isten. Arról van csak szó, hogy ezt a nemet nem könnyű elfogadni.” De mivel e szavak mindegyike igazság, vonakodva mégiscsak elfogadják Őt, és ezt gondolják a szívükben: „Előbb követni fogom Őt, és majd meglátom, hogy valóban Isten-e” – sokan így követtek. Isten két nemben, a férfi és női nemben teremtette meg az emberiséget, és ezalól Isten megtestesülése sem kivétel: vagy férfi, vagy nő. Egy napon valaki egyszer csak ezt kérdezte Tőlem: „Hogyan lehet azt érteni, hogy ezúttal nő a megtestesülés?” Így feleltem: „Nos, te hogyan látod ezt? Isten nem az emberek elképzeléseivel összhangban cselekszik: ha biztos vagy benne, hogy ezt Isten tette, akkor ne kutasd, amit Isten tesz, és ha nem érted, akkor várj. Ha keresed, de mégsem jutsz eredményre, akkor csak figyeld meg, hogy alá tudod-e vetni magad. Ha igen, akkor észszerű vagy, de ha megrekedsz emiatt és mindent megtagadsz, amit Isten tett, akkor nem vagy észszerű, akkor nem vagy igaz hívője Istennek. Isten tíz dolgot tesz, amit helyesnek és az elképzeléseiddel összhangban levőnek tartasz, de ha egy dolog nincs összhangban az elképzeléseiddel, akkor mind a tíz dolgot sutba dobod – miféle nyomorult az ilyen? Nem ördög vajon?” Amikor így beszéltem, ők ezt mondták: „Igen, akkor most el kell ezt fogadnom.” Miután befejeztem a közlésemet, ők azonnal felfogták és megértették – ugye, hogy elég jó képességűek? Mondjuk, hogy azok. Azután ezt mondták: „Isten férfit és nőt teremtett, és amikor először lett testté isten, akkor férfi volt, isten fia. Ezúttal nőként öltött testet – akkor vajon nem isten lánya? Mondd meg nekem, hogy helyesen értem-e! Amikor gyerekeik születnek az embereknek, arra vágynak, hogy fiuk és lányuk is legyen – talán isten is azt akarja, hogy legyen neki mindkettő?” Hogyan kellett volna válaszolnom nekik és elmagyarázni ezt a dolgot? Nem kell vajon komolyan venni ezt a kérdést? Nem szükséges vajon rendbe tenni? Van valami probléma azzal, amit mondtak? Van vele probléma. Ezt mondták: „Istennek van egy fia, az úr Jézus, ez alkalommal pedig nő a megtestesülés, úgyhogy akkor ő isten lánya. Istennek tehát van egy fia és egy lánya, mindkettő van neki, úgyhogy nincs szükség a szentlélekre. Ott van a szent atya, a szent fiú és a szent lány – a Szentháromság; mennyire megfelelő és méltóságteljes ez így! Egy lány nélkül nem lenne teljes.” Hogyan érzel ennek hallatán? Nem tudod, hogy sírj vagy nevess. Mondd meg Nekem, hát nem vicc ez? (De igen, az.) Van bármi különbség aközött, ahogyan ők értik a megtestesülést, és ahogyan Pál értette? (Nincs.) Nincs különbség. Ha az emberek mindig a maguk okosságára, képzelődéseire és elképzeléseire hagyatkozva vonnak le megállapításokat és következtetéseket az Isten megértésével kapcsolatos dolgokat illetően, különös tekintettel az Isten identitásával és lényegével kapcsolatos dolgok megközelítésére, majd bizonyos nézőpontokkal alkalmazzák azokat, az problémás lesz, ők pedig hibákat fognak elkövetni és problémákkal fognak találkozni. Mi tehát a leghelyénvalóbb módja e kérdés kezelésének? Egyes kérdések mélyrehatóbbak és elvontabbak, nem könnyű az embereknek megérteniük őket, és nem könnyű ellátniuk e probléma lényegéig és fő okáig; ha ezekben a dolgokban nincs ott az igazság, vagy ha nem érintik az igazságra való törekvésedet, akkor mit kell tenned? Először is, engedd el őket. Mi haszna van kutatni őket? Nem a te dolgod, hogy kutasd őket. Nem kell mást tenned, mint az életbe való belépésre koncentrálni és képesnek lenni arra, hogy jól végezd a kötelességedet. Egy napon természetszerűleg megérted majd ezeket a dolgokat. Némelyek azt mondják, hogy nem tudják elengedni ezeket, és kutatni akarják őket, ami problémás. Nem szabad kutatnod őket. Az embereknek nem szabad kutató hozzáállással megközelíteniük az Isten identitásával, Isten lényegével és Isten státuszával kapcsolatos kérdéseket. Ha továbbra is kutatsz, az súlyos következményekhez fog vezetni. Súlyos esetekben káromolni fogod Istent. Hogyan kellene foglalkozniuk az embereknek az Isten identitásával és lényegével kapcsolatos dolgokkal? Légy egyszerű, és még ha nem is látsz elég világosan ebben a kérdésben, egy dolog biztos: Ő képviselni tudja Istent, Ő Isten megjelenése, amit Ő kifejez, az az igazság, az embereknek az igazságot kell elfogadniuk, és ez elegendő ahhoz, hogy szert tegyenek az igazságra.

Ha az antikrisztusok természetlényegét nézzük, ők mit imádnak a leginkább? A magasröptű, üres és elvont úgynevezett teológiai elméleteket. Számukra rendkívül értékesek ezek az elméletek. Oly nagyra értékelik és annyira szeretik ezeket a dolgokat, és mindenféle módokat eszelnek ki e dolgok megszerzésére azért, hogy kitűnjenek a tömegből. Megjegyzik ezeket a dolgokat a szívükben és tőkeként tekintenek rájuk, ugródeszkának látják őket, amelyek révén megvalósíthatják a saját életcéljaikat, nem tudva, hogy ezek a dolgok alapvetően nem az igazság. Ők azonban szeretik felvértezni magukat ezekkel a teológiai elméletekkel, amelyek előre kialakított elgondolásaikká válnak, és ezeket tekintik az igazságnak. Ezt a teológiai ismeretet felhasználva tanulmányozzák Isten szavait és az Isten által kimondott igazságokat. Amikor azt látják, hogy Isten szavai és az Isten által kimondott igazságok nincsenek összhangban az általuk hangoztatott teológiai elméletekkel, nem tudják megállni, hogy megítéljék és elítéljék Isten szavait. Semmi félelmet nem éreznek a szívükben, abban a hitben, hogy bibliai alapjuk van így tenni. Egyesek még Isten szavait is elítélik, ezt mondván: „Isten szavai túlságosan unalmasak. Némelyikük nem logikus, némelyikük nyelvtanilag helytelen, és még a szóhasználatában is van olyan, ami nem igazán működik.” Egyszerűen a fejükön és a gondolataikon belül élnek, és Isten szavainak az elemzésére és tanulmányozására használják a birtokukban lévő tudást és tudományt. Sokuk a képzelődéseit és az ítéletét felhasználva azt is meg akarja találni Isten szavaiban, hogy miként definiál Isten bizonyos embereket, vagy hogy milyen rendeltetési helyeket határoz meg a számukra, azután pedig aszerint elemzi és ítéli el ezeket a dolgokat, hogy mit mond a Biblia, és így tagadni kezdi Isten szavait. Valami borzasztó történik, miközben elemzik és elítélik Isten szavait. Tudjátok, hogy mi az? Amikor az emberek elemzik és tanulmányozzák Istent, és amikor kárhoztató gondolkodásmód alakul ki az emberekben, a Szentlélek visszautasítja ezeket az embereket, és nem munkálkodik bennük. Hát nem borzasztó dolog ez? Azt pedig tudjátok, hogy mit jelez előre, amikor nem munkálkodik a Szentlélek. Amikor nem munkálkodik a Szentlélek, akkor elkerüli ezeket az embereket, ami egyenlő azzal, hogy ők el lesznek hagyva. Más szóval: Isten nem fogja megmenteni őket. Elemezhetjük ennek az okát. Honnan erednek ezek a teológiai elméletek, amelyekkel a fél életükre körbebástyázták magukat? Kit képviselnek? Ők nem látnak tisztán a szívükben ezzel kapcsolatban. Ezek a dolgok valójában egyáltalán nem Istentől valók, és tisztán emberi megértésnek sem nevezhetők. Az emberek megtévesztő értelmezései ezek, ekként pedig azt lehet mondani, hogy a Sátántól erednek, és teljességgel a Sátánt képviselik. Mi tartozik még bele ebbe a teológiai tudásba? A megtévesztő bibliaértelmezések mellett beletartozik még az emberek logikája és érvelése, továbbá az emberek elképzelései és képzelődései, valamint az emberek tapasztalatai, etikái, erkölcsei és filozófiai eszméi is. Amikor arra használják ezeket a dolgokat, hogy felmérjék, amit Isten mond, és felmérjék az Ő munkáját, akkor nyilvánvalóan a Sátán oldalán állva bánnak Istennel. Éppen ezért Isten elrejti előlük az arcát, a Szentlélek pedig elhagyja őket. Megtapasztaltátok ezt valaha is? Régebben egyesek megbeszélték az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat, és ezt mondták: „Amikor először kezdtem el hinni Istenben, nagyon szerettem volna tanulmányozni Istent; tanulmányoztam, hogy mit mond, hogy milyen a szóhasználata, hogy hogyan bánik az emberekkel, hogy kikhez jó, és hogy miféle embereket kedvel vagy éppen gyűlöl. E tanulmányozás eredményeképpen elsötétült a szívem, nem éreztem Istent az imáimban, odalett a szívemből a szabadság és a felszabadultság állapota, és többé már nem éreztem békességet vagy örömöt. Olyan volt, mintha egy nagy kő nehezedne a szívemre.” Volt valaha ilyen tapasztalatotok? (Igen.) Azok, akik állandóan tanulmányozzák Istent, nem nyernek megvilágosodást vagy megvilágítást a Szentlélektől. Még Isten szavainak az olvasása sem hoz semmiféle világosságot. Az antikrisztusok gyakorlottak Isten tanulmányozásában, de az igazságot egyáltalán nem fogadják el. A gyülekezetben nincsenek normális emberi kapcsolataik, mivel folyton mások fölé helyezik magukat, hogy kioktathassák őket. Gyakran dicsekednek a tudásukkal, és lenézik a hétköznapi testvéreket. Ha egy antikrisztus érintkezik veled és rájön, hogy nem vagy jól képzett, nem fog veled foglalkozni. Még ha meg is felelsz a feltételeknek ahhoz, hogy gyülekezetvezető vagy csoportvezető légy, nem fog használni téged. Miféle embereket használnak az antikrisztusok? Társadalmi státusszal, hatalommal, tudással és adottságokkal bíró embereket keresnek, akik ékesen tudnak szólni – az ilyen emberekre szegezik a tekintetüket, és őket kezdik használni. Ha rajtuk múlik az emberek kiválasztása és használata, csakis olyan egyéneket választanak, akik világos beszédűek, magasan képzettek, tájékozottak, és akiknek státuszuk van a társadalomban. Még ha nem is törekednek az igazságra vagy nem is tudnak semmilyen munkát végezni az ilyen emberek, ők akkor is kedvelik őket. Vajon ez mit jelez? Ugyanabba a kategóriába tartoznak. Végtére is megtalálja a zsák a foltját. Egyes antikrisztusok értenek bizonyos szavakat és doktrínákat, és azután minden lehetséges módot kitalálnak a prédikálás gyakorlására. Meddig gyakorolnak? Addig, amíg képesek világosan és hosszasan beszélni, jegyzetek nélkül színpadra állni és órákon át beszélni egyhuzamban. Azt gondolják, hogy ez munkavégzés, hogy ez a legdicsőségesebb pillanatuk, amikor a leginkább reflektorfénybe tudják állítani magukat. Megragadják az ilyen alkalmakat és soha nem engedik el. Ami azonban azokat a témákat illeti, amelyekről gyakran beszél Isten, amelyek a normális emberi mivolttal, az emberek lelkiismeretével és józan eszével, valamint azokkal a dolgokkal kapcsolatosak, amelyek a legszorosabban függenek össze az emberi mivolttal a normális emberek valóságos életében – noha ezek apróságoknak és jelentéktelen részleteknek tűnhetnek az emberek számára, a valóságban közeli kapcsolatban állnak az igazságvalóságba való belépéssel. Hogyan tekintenek az antikrisztusok ezekre a dolgokra? Szívből megvetik őket, nem veszik komolyan ezeket a szavakat, és elítélik a szívükben ezeket a dolgokat, mivel értelmetlennek érzik őket. Akárhogy beszélgetsz is az igazságvalóságról, például a becsületes, hűséges, vagy két lábbal a földön járó és kötelességtudó emberi létről, tehát akárhogy beszélgetsz is ezekről, változatlan marad a nézőpontjuk. Az antikrisztus olyasvalaki akar lenni, aki ékesszólón tud beszélni, aki látszólag csordultig van tehetséggel és különleges képességekkel rendelkezik, vagy akár természetfeletti képességekkel bír, például nyelveken szól, rendkívül gyorsan tud olvasni, fotografikus memóriája van, és így tovább. Ha ő is birtokában lenne ezeknek a képességeknek, öröm töltené el a szívét. A szíve mélyén ezekre a dolgokra törekszik és ezeket tartja nagyra. Tegyük fel például, hogy beszélek valamiről, és miután befejeztem, egy pillanat alatt elfelejtem. Amikor megkérdezem a többieket, közülük sem emlékszik rá senki. Látod, elég hasonló a memóriánk, ugye? (Igen.) De az antikrisztusok ezt mondják ennek láttán: „A te memóriád sem jó! Nézd meg ezt és ezt a lelki embert; ő tud gyorsolvasni, és fotografikus memóriája van. Te krisztus vagy – hány sort tudsz elolvasni egy pillantásra?” Mire ezt mondom: „Nincs ilyen természetfeletti képességem. Néha egyetlen mondatra sem emlékszem, miután elolvastam, és újra el kell olvasnom.” Az antikrisztusok ezt mondják: „Nem kellene mindenhatónak lennie istennek?” Így kezdenek elképzeléseket kialakítani. Hogyan tekintenek a megtestesült Istenre a szívük mélyén? „A megtestesült isten csak egy ízig-vérig hétköznapi és teljesen normális személy. Nem jó a memóriája, nem valami nagyszerű az alkata; semmilyen tekintetben nem néz ki istennek.” Éppen ezért, amikor arról hallanak prédikálni valakit, hogy szeressék Istent, ezt gondolják: „Ha az az ilyen és ilyen nevű lelki ember vagy az az ilyen és ilyen nevű híres ember lenne isten, képes lennék elfogadni és szeretni őt. De ha ez a mostani krisztus isten, őt nem tudom szeretni, mivel egyáltalán nem látszik istennek.” Az van a szívükben, hogy ahhoz, hogy isten legyen valaki, istennek is kell látszania; istenként kell beszélnie, cselekednie és kinéznie, hogy amikor látják őt az emberek, egyáltalán ne legyenek elképzeléseik – ők ezt gondolják. Miért? Ezt gondolják: „Először is, neked nincsenek természetfeletti képességeid. Másodszor, különleges tehetségeid sincsenek. Harmadszor, nincsenek olyan adottságaid, mint azoknak az embereknek, akik nagy dolgokat érnek el a világban. Semmilyen módon nem vagy kivételes, akkor hát miért kellene hallgatnom arra, amit mondasz? Miért kellene tisztelnem téged? Miért kellene alávetnem magam neked? Nem tudom alávetni magam.” Milyen probléma ez? Miféle beállítottság ez? Még ha nem is értik az igazságot, akkor is rendelkezniük kellene egy normális ember lelkiismeretével és észszerűségével. Az embereknek vannak elképzeléseik, és Isten nem kárhoztatja ezért őket, de amikor az emberek elképzeléseket táplálnak és azután szándékosan ellenállnak Istennek és elítélik Őt, az könnyen megsérti Isten természetét. Azt, hogy az antikrisztusok szabadon elítélik Istent és ellenállnak Neki, az elvetemült természetük okozza. Miután tudásra tesznek szert, gazdagabb, szélesebb körű és átfogóbb képzelődéseik lesznek Istenről és az Ő magasztosságáról, lényegéről, hatalmáról és mindenhatóságáról. Azután megpróbálják összepárosítani ezeket a képzelődéseket azzal az Istennel, akit látnak és akivel érintkeznek. Vajon össze tudják párosítani őket? Soha nem tudják. Minél többet tanulmányozzák Istent, annál inkább tagadják Istent a szívükben, és annál inkább képesek elítélni Őt és ellenállni Neki; ez elkerülhetetlen.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren