Egyesek hisznek Istenben, és külsőleg úgy tűnik, hogy követik Őt. Ám a szívük mélyén vajon elgondolkodtak valaha is azon, hogy milyen utat választottak és milyen árat fizettek? Megvizsgálták és igyekeztek vajon meglátni, hogy jól végezték-e az Isten által rájuk bízott kötelességeket? Pontosan milyen hozzáállást tanúsítanak az emberek abban, ahogyan Istennel bánnak? Az emberek által mutatott és felfedett különböző dolgokból, sőt a legbensőbb cselszövésükből ítélve – mindazokról a beállítottságokról nem is beszélve, amelyek feltárulnak azokban a dolgokban, amelyeket Istennel bánva tesznek –, mit tettek az emberek Istenért? Azon kívül, hogy a saját javukat szolgáló dolgokat alaposan megfontolják és árat fizetnek értük, milyen az emberek hozzáállása Istenhez, és mit ajánlanak fel Neki? Semmi egyebet, csupán cselszövést, számítást, óvatosságot és megvető hozzáállást. A megvetés egy hozzáállás, és vajon milyen viselkedés származik ebből a hozzáállásból, igeként kifejezve? „Gúnyt űzni.” Hallottátok valaha ezt a kifejezést? (Igen.) Az, hogy „gúnyt űzni”, kissé hivatalos kifejezés. Mit mondunk helyette a hétköznapi beszédben? Azt, hogy „heccelni valakit”, „tréfát űzni valakiből” vagy „szórakozni valakivel”. Szerénynek, jámbornak tűnsz az illető számára; semmi vagy a szemében, ezért veszi a bátorságot, hogy nyíltan gúnyt űzzön belőled – miféle beállítottság ez? Aki ilyen beállítottságú, annak vajon egy angyal lakozik a szívében vagy egy démon? (Egy démon.) Egy démon. Ha képes így bánni Istennel, akkor micsoda ő valójában? Képes gyakorolni Isten szavait? Alá tudja vetni magát Isten szavainak? Az olyan ember például, mint amilyen az a férfi volt, aki ajándékokat küldött Nekem, nem keresi az igazságot, és nem is érti Isten szándékait. A leghalványabb fogalma sincs arról, hogy mit vár el Isten az embertől, hogy mit akar látni Isten, vagy hogy mit akar nyerni Isten az embertől. Pont olyan, mint valaki, aki a főnökével érintkezve arra koncentrál, hogy miként hízelegjen neki és hogyan csapja be, és úgy bánik vele, ahogyan az a céljai eléréséhez szükséges – miből él valójában az ilyen ember? A talpnyalásból él – a vezetőinek hízelegve kapar össze magának egy megvetendő életet. Miért ajánlott fel Nekem efféle „gondoskodást” és „kedvességet” ez a férfi? Nem tudta megállni, hogy ne tegye, nem igaz? Láthatta volna előre, hogy miként fogok érezni ezzel kapcsolatban? (Nem.) Így van; nem értette. Teljességgel hiányzik belőle a normális emberi értelem. Nem tudta, de nem is érdekelte, hogy miként fogom felfogni, meghatározni vagy értékelni a viselkedését és a beállítottságát. Mi az, ami érdekli? Az érdekli, hogy miként hízelegjen Nekem azért, hogy elérje a céljait, azután pedig jó benyomást keltsen Bennem önmagával kapcsolatban. Ezzel a szándékkal teszi a dolgokat. Miféle emberi mivolt ez? Ezt tenné vajon egy igazi lelkiismerettel és józan ésszel bíró ember? Sok éve élsz már, úgyhogy értened kellene: először is nincs szükségem a hízelgésedre. Másodszor nincs szükségem arra, hogy bármivel is megajándékozz Engem. Harmadszor, ami a legfontosabb, meg kell értened, hogy bármit is teszel, bármilyenek is a szándékaid és a céljaid, és bármilyen természetű dolgokat is teszel, Én meghatározom és levonom a következtetést mindezekkel kapcsolatban. Nem arról van szó, hogy te teszel valamit, és aztán vége; éppen ellenkezőleg: tisztán kell látnom, hogy mik a szándékaid és az indítékaid. Én csak a beállítottságodat nézem. Némelyek valószínűleg ezt fogják mondani: „Olyan kemény vagy az emberekkel!” Az volnék? Én egyáltalán nem így gondolom. Azért próbálják egyesek kihasználni a helyzetet, mert egyáltalán nem vagyok kemény. Vagy talán nem így van? Amint kapcsolatba kerülnek Velem az emberek, mindjárt így töprengenek: „Olyannak látlak, mint egy hétköznapi embert. Nem vagy valami figyelemre méltó. Nagyon hasonló vagy hozzám: te is háromszor étkezel egy nap, és nem látom, hogy lenne bármiféle erőd vagy hatalmad. Akárhogy bánok is veled, nincs semmi mondandód. Mit tehetsz velem?” Miféle gondolkodás ez? Honnan ered? Az illető beállítottságából. Miért van ilyen beállítottságuk az embereknek? Azért, mert démonok lakoznak a szívükben. Mivel démonok lakoznak a szívükben, nem számít, mennyire nagyszerű szerintük Isten, nem számít, mennyire nemes szerintük Isten státusza, nem számít, hogy Isten szerintük hogyan fejezi ki az igazságot azért, hogy megmentse az embereket, nem számít, hogy szóban mennyire fejezik ki a hálájukat, és nem számít az sem, hogy mennyire jelzik a hajlandóságukat arra, hogy szenvedjenek és árat fizessenek: amikor eljön az ideje, hogy végezzék a kötelességüket, a démonoknál lesz az irányítás a szívükben, és a démonok látnak munkához. Szerintetek miféle ember merészeli becsapni Istent, sőt gúnyt is űzni Belőle? (Egy démon.) Ez egy démon; ez egészen bizonyos.

A korábbi beszélgetésünkben melyik volt az a párbeszéd a Sátán és Isten között, amelyikből megláthatjuk a Sátán természetét? Isten ezt kérdezi a Sátántól: „Honnan jössz?” Hogyan felel erre a Sátán? („A földön barangoltam, ott jártam-keltem” (Jób 1:7).) Miféle beszéd ez? (Démoni beszéd.) Ez démoni beszéd! Ha a Sátán Istenként bánna Istennel, ezt mondaná: „Isten megkérdezett, úgyhogy illendően megmondom, hogy honnan jövök.” Nem ilyen az, amikor értelmesen beszél valaki? (De igen.) Ez egy olyan mondat, amely összhangban van a normális emberi gondolkodással: egy teljes, nyelvtanilag helyes és azonnal érthető mondat. Ezt mondta a Sátán? (Nem.) Mit mondott? „A földön barangoltam, ott jártam-keltem.” Értitek ezt a mondatot? (Nem.) Egészen mostanáig nem érti senki, hogy mit jelent. Honnan jött tehát a Sátán? Hol barangolt? Honnan jött és merre tartott? Léteznek végleges válaszok ezekre a kérdésekre? Azok, akik a Bibliát magyarázzák, mind a mai napig nem tudtak rájönni, hogy honnan is jött valójában a Sátán, vagy hogy meddig tartott neki, amíg megérkezett Isten elé és beszélt Hozzá; egy sem ismert ezek közül a dolgok közül. Akkor hogyan tudott ilyen hangnemben és ilyen nyelvezettel válaszolni a Sátán, amikor Isten kikérdezte? Isten komolyan tette fel neki a kérdést? (Igen.) És ő azután hasonló módon válaszolt? (Nem.) Milyen hozzáállást tanúsított, amikor válaszolt Istennek? Gúnyolódó hozzáállást. Éppolyan ez, mint amikor ezt kérdezed valakitől: „Honnan jössz?”, mire ő így felel: „Találd ki!” „Nem tudom kitalálni.” Tudja, hogy nem tudod kitalálni, de akkor is erre biztat. Csak szórakozik veled. Ez az a hozzáállás, amelyre úgy szokás utalni, hogy játszadozás a másik emberrel és gúny űzése a másik emberből. Nem őszinte az illető, és nem akarja, hogy megtudd az igazat; csak tréfát akar űzni belőled és szórakozni akar veled. A Sátán pontosan ugyanilyen természetű. Azt mondtam, hogy egyesek szívében démonok lakoznak; ők vajon nem így bánnak Istennel? A külső viselkedésükből ítélve, amikor sürögnek-forognak, különféle dolgokat tesznek és alkalmanként elviselnek némi nehézséget és fizetnek egy kis árat, nem tűnnének ilyen embernek; úgy tűnik, hogy ott van Isten a szívükben. Abból azonban, amilyen hozzáállást az Istennel és az igazsággal való bánásmódjukban tanúsítanak, megláthatod, hogy egy démon lakozik a szívükben, és ennyi az egész. Még arra sem képesek, hogy közvetlen választ adjanak Isten kérdéseire – olyan emberek, akik körbe-körbe járnak, mint a kígyók, egészen addig, amíg már nem találod a választ, és fogalmad sincs, hol az eleje és hol a vége annak, amit mondanak. Pontosan miféle emberek ezek? Képesek vajon őszintén bánni Istennel? Miközben megvető és lenéző hozzáállással bánnak Istennel, képesek vajon az ilyen emberek igazságként gyakorolni Isten szavait? (Nem.) Miért nem? Azért nem, mert démonok lakoznak a szívükben. Vagy talán nem így van? (De igen, ők egyáltalán nem Istenként bánnak Istennel.) Ez az ilyen emberek elvetemültsége. Abban rejlik az elvetemültségük, hogy azt gondolják: Isten általuk látott integritása, alázatossága, normális volta és gyakorlatiassága nem olyan dolgok, amelyek szeretetre méltóvá teszik Istent – akkor hát mik ezek? Azt gondolják, hogy ezek Isten hiányosságai; hogy ezek olyan területek, amelyek miatt hajlamosak lesznek elképzeléseket kialakítani az emberek; hogy ezek a legnagyobb tökéletlenségei annak az Istennek, akiben hisznek; hogy ezek hiányosságok, problémák és hibák. Hogyan kell tekinteni az ilyen emberekre? Ilyen módon és ilyen hozzáállással bánnak Istennel; ez szégyenletes Istenre nézve, de milyen vajon önmagukra nézve? Származik bármilyen hasznuk belőle? Ez önmagukra nézve is sértés. Miért mondom ezt? Ha valaki véletlenszerűen enni adna neked valamit, te pedig hétköznapi emberként ostobán elfogadnád és megennéd azt, anélkül, hogy törődnél a tényekkel és egyáltalán megkérdeznéd, hogy miről szól az egész, az nem azt sugallaná, hogy hiányzik valami az emberi mivoltodból? Normális ember az, akinek hiányzik valami az emberi mivoltából? Nem. Ha a megtestesült Krisztusnak még ilyesfajta normális emberi mivolta sem lenne, vajon akkor is méltó lenne arra, hogy bárki is higgyen Benne? Nem lenne méltó rá. Mik a jelei a megtestesült Isten emberi mivoltának? Az Ő racionalitása, gondolkodása és lelkiismerete a legnormálisabb. Birtokában van ítélőképességnek? (Igen.) Ha nem lennék a birtokában, ha csupán egy józan ész és éleslátás nélküli, szétszórt alak lennék, aki képtelen gondolkodni, amikor különféle események érik, vajon akkor is normális emberi lénynek lehetne még tekinteni Engem? Ez hibás emberi mivolt lenne, nem pedig normális emberi mivolt. Krisztusnak lehetne nevezni egy ilyen személyt? Amikor Isten testet öltött, vajon választott volna egy ilyen testet? (Nem.) Biztosan nem. Ha meggondolatlanul így tettem volna, akkor vajon érdemes lenne a követésre egy ilyen Isten – az, akit a megtestesült Istenként ismernek? Nem, és akkor ti rossz úton járnátok. Ez az egyik aspektus, az Én szemszögemből nézve. Másfelől, a ti szemszögetekből nézve: ha Istenként tekintesz Rá, a követésed tárgyaként, és követőjeként így bánsz Vele – akkor hová helyezed magad? Nem szégyenletes ez rád nézve? (De igen.) Ha az az Isten, akiben hiszel, ennyire méltatlan a szemedben a tiszteletedre, de mégis hiszel Benne, akkor ez mit jelent rád nézve? Zavaros fejű vagy? Egy zavarodott követő vagy? Nem szégyenítenéd meg ezzel magadat? (De igen.) Ám ha azt gondolod, hogy Ő birtokában van a normális emberi mivolt mindezen aspektusainak, hogy Ő a megtestesült Isten, és ugyanígy megteszed ezt, azzal vajon nem szégyeníted meg Istent? Mindkét nézőpont megalapozott. Akár Isten, akár az ember szemszögéből nézed, láthatod a problémát – és ez itt egy súlyos probléma! Vagy talán nem így van? (De igen.) Emberi szemszögből nézve, ha Istennek tekinted, majd így kezeled Őt, akkor nyíltan megszégyeníted Istent. Ha azt gondolod, hogy Ő nem Isten, hanem emberi lény, de mégis követed Őt, nem lenne az akkor ellentmondásos? Nem szégyenítenéd meg ezzel magadat? Gondolkodj el ezen a két aspektuson; igazam van? Hát nem így van? Miért nem tudnak az emberek elgondolkodni ezeken a dolgokon? Miért cselekszenek így még mindig? Csupán azért, mert nem értik az igazságot? Ne menjünk bele ilyen mélyen; ha csupán a képesség szempontjából nézzük a dolgot: ők esztelen kretének. Miért mondom azt, hogy esztelenek? Miféle észre utalok? Arra, amelyik a gondolkodással kapcsolatos. Gondolkodás nélkül tenni valamit, anélkül, hogy mérlegelni tudnád az előnyeit és a hátrányait, anélkül, hogy át tudnád gondolni a cselekedeted természetét vagy azt, hogy megtegyél-e valamit vagy sem: esztelenség. Milyen dolgoknak nincs eszük? Az állatoknak és a fenevadaknak nincs eszük, az emberek azonban átgondolnák ezeket a dolgokat. A pillanat hevében tehetnek ostobaságokat az emberek, de ha újra meg újra megteszik ugyanazokat az ostobaságokat, akkor esztelenként lehet jellemezni őket. Az esztelen ember olyasvalaki, akinek sérült az értelme, vagy – köznyelven szólva – olyan, akinek nincs ki mind a négy kereke. Az önzésük azonban szembetűnő, és ravasz trükkökből egyáltalán nincs hiány náluk – ezért mondom, hogy démonok lakoznak az emberek szívében.

Mindannyian azt gondoljátok, hogy a bolhából csinálok elefántot azzal, hogy felvetem az ajándékozás problémáját, hogy beszélgessünk róla? Ha nem beszélgettem volna róla, hanem csak úgy futólag megemlítem, akkor vajon ilyen hatással lett volna rátok, miután hallottatok róla? (Nem.) Legfeljebb csak így gondolkodtatok volna, miután hallottatok róla: „Hogy tehetett ilyet ez a férfi? Én nem teszek ilyen dolgokat. Elképesztő, hogy miféle emberek élnek a világon!” Legfeljebb csak ezt gondoltátok volna. Talán beszéltetek volna róla egy kicsit, és ez minden – de vajon megértettétek volna ilyen mélyen? (Nem.) Nem értettétek volna meg ilyen mélyen. Milyen előnyökkel szolgálnak hát számotokra a szavaim? Milyen igazságot nyertetek eddig? Először is, emlékeztetnem kell benneteket valamire: mi a legjobb fajta kapcsolat, amely az ember és Isten között létrejöhet? Amikor Istenhez közeledik valaki, hogyan kell Istenre hangolódnia, amikor közeli kapcsolatba kerül Vele? Nem szükséges vajon, hogy alapelveket keressen ehhez? (De igen.) Azonkívül, miután már oly sok éve hittek Istenben az emberek, milyen incidensek történtek a hétköznapi életükben, amelyek ugyanolyan természetűek, mint amit a történetbeli férfi is tett? Nem érdemes vajon elgondolkodni ezeken a kérdéseken? Levonhat valaki egy tanulságot és mondhatja a következőket? „Isten még a legcsekélyebb hibákat sem tolerálja, úgyhogy ez kétségbeejtően súlyos dolog. Jobb, ha nem is közelítjük meg Őt, ha nem kerülünk közeli kapcsolatba és nem foglalkozunk Vele – Vele nem lehet packázni! Ha elszúrsz valamit, Ő fel fogja fújni az ügyet, te pedig komoly bajban találod magad. Én biztos nem fogok adni Neki semmit!” Elfogadható így gondolkodni? (Nem.) Valójában szükségtelen aggódnotok: nem adódik sok alkalmunk a közeli kapcsolatra, és még kevesebb olyan pillanat adatik meg, amikor érintkezhetnénk egymással, úgyhogy ez nem olyasvalami, ami miatt aggódnotok kellene. Ha egy napon mégis érintkeznék veletek, ne aggódjatok; elmondok neked egy titkot. Akár jól kijössz Velem, akár egyedül imádkozol és keresel, mi az első számú titok? Bármit teszel is, ne akarj versenybe szállni Velem; ha harcias vagy, tartsd távol magad Tőlem. Vannak emberek, akik igen ravaszul beszélnek, akik több tervet is kieszelnek egy szempillantás alatt, és minden általuk kimondott mondat tisztátalansággal van átitatva; ha többet beszélnek, nem tudod, mely szavaik igazak, és melyek hamisak. Az ilyen embereknek sosem szabad közel jönniük Hozzám. Amikor kapcsolatba kerülsz Istennel és érintkezel Vele, mi az első számú kulcsfontosságú dolog, amit meg kell tenned, és melyik az első számú kulcsfontosságú alapelv, amelyet be kell tartanod? Becsületes szívvel bánj Istennel! Azonkívül tanulj tiszteletet! A tisztelet nem udvariasság; nem hízelgés vagy a másik kegyeinek a keresése, és nem is nyájaskodás vagy talpnyalás. Akkor micsoda pontosan? (Istenként bánni Istennel.) Istenként bánni Istennel az egyik fő alapelv. Mi a helyzet a konkrétumokkal? (Megtanulni hallgatni Istenre.) Ez a gyakorlás egyik aspektusa. Egyesek kapcsolatba kerülnek Velem, azután elkezdenek túlbeszélni Engem, úgyhogy hagyom, hogy befejezzék, mielőtt folytatnám. És hogyan bánnak Velem, amikor beszélek? Csukott szemmel hallgatnak. Mit sugall ez? Olyan, mintha ezt mondanák: „Nonszensz, amit mondasz. Mit tudsz te?” Ez a hozzáállásuk. Lehet, hogy nem tudok mindent, de vannak alapelveim, és elmondom neked, amit megtanultam, láttam, és amit értek, valamint az Általam ismert alapelveket is, te pedig igen sokat nyerhetsz ebből. Ám ha folyton futó pillantásokat vetsz Rám, azt gondolva, hogy semmit sem tudok, és nem hallgatsz Rám figyelmesen, akkor semmit sem fogsz nyerni – akkor magadnak kell majd rájönnöd a dolgokra. Talán nem így van? Meg kell tehát tanulnotok hallgatni Isten szavaira. Miközben hallgattok Engem, korlátozlak benneteket abban, hogy kifejezzétek a nézeteiteket? Nem korlátozlak. Amint befejeztem a beszédet, megkérdezem mindannyiótoktól, hogy van-e bármi kérdésetek, és ha valakinek van, akkor azt azonnal megválaszolom, és elmondom nektek az adott kérdésekkel kapcsolatos alapelveket. Olykor nem csupán az alapelveket mondom el nektek, hanem azt is közvetlenül megmondom nektek, hogy mit tegyetek, minden egyes aspektust részletesen kifejtve. Habár vannak olyan területek, amelyeket nem értek, megvannak a saját alapelveim, és megvannak a Magam nézetei és módszerei az ilyen ügyek kezelését illetően, úgyhogy az Általam helyesnek vélt nézetek és alapelvek alapján tanítalak benneteket. Miért vagyok képes tanítani benneteket? Azért, mert ti még ezeket a dolgokat sem értitek. Amint választ adtam ezekre a kérdésekre, újra megkérdezem, hogy van-e még kérdés; ha van, akkor megint csak késedelem nélkül válaszolok rájuk. Nem annyit akarok csupán, hogy hallgass meg Engem; arra is lehetőséget adok, hogy beszélj, de annak, amit mondasz, értelmesnek kell lennie – nem lehet nonszensz dolog, és nem lehet időpocsékolás. Türelmetlenségből néha félbeszakítok egyeseket. Milyen körülmények között? Olyankor, amikor hosszúra nyújtják a mondandójukat, és tíz mondatban mondják el, amit ötben is el lehetne. Valójában azonnal értem, mit akarnak, amint meghallom őket; tudom, mi következik, úgyhogy nem kell többet mondaniuk. Légy tömör és lényegre törő; ne pazarold mások idejét. Ha befejezted a beszédet, választ adok és elmondom neked, hogy mit tégy, és hogy milyen alapelvek szerint tedd meg az adott dolgot. És ezzel pontot is kellene tenni az ügy végére, nem igaz? Egyesek azonban nem képesek ezt felfogni és ezt mondják: „Nem, tisztelned kell engem; kétirányú kell, hogy legyen közöttünk a tisztelet. Te befejezted a beszédet, de én még nem fejeztem be a saját nézőpontom kifejezését. Az én nézőpontom ez – újból elölről kell kezdenem.” Folyton ki akarják fejezni a nézeteiket abban a hitben, hogy nem tudok azokról, holott valójában, amint elkezdenek beszélni, máris tudom, hogy mik a nézeteik – van tehát bármi szükség arra, hogy folytassák? Nincs rá semmi szükség. Némelyeknek olyan alacsony az IQ-juk, hogy tíz mondatukba kerül elmondani valamit, amit kettőben is elég lenne, és ha nem szakítom félbe őket, egyre csak beszélnek. Mindenki más megértette; Én talán még mindig nem érteném? De ők akkor is ki akarják fejezni magukat, úgyhogy nem csupán az IQ-juk alacsony – az értelmük is gyenge! Találkoztatok valaha ilyen emberekkel? (Igen.) Okosnak hiszik magukat, holott gyenge az értelmük és alacsony az IQ-juk. Hát nem émelyítő ez? De igen, ez hányingerkeltő és émelyítő. Amikor kapcsolatba kerülnek Istennel az emberek, az az első dolog, hogy becsületes szívvel bánjanak Vele; a második az, hogy tiszteletet kell tanulniuk az embereknek; a harmadik és legfontosabb dolog pedig az, hogy meg kell tanulniuk keresni az igazságot. Vagy talán nem ez a legfontosabb? (De igen.) Mi értelme van Istenben hinned, ha nem keresed az igazságot? Mi értéke van a Benne való hitnek? Mi az értelme? A legtöbb ember talán nem tud ennek a pontnak eleget tenni, akkor miért hozom fel mégis? Ez a jövőre történő felkészülés; meg kell tanulnotok így gyakorolni, amikor ilyen dolgok történnek majd veletek a jövőben.

A gyülekezetben sokakkal kapcsolatba kerültem, akik közül egyeseket megbíztam néhány dolog elvégzésével. Pár nappal később visszajeleztek Nekem, megmutatták, hogy mindent lejegyeztek, amivel megbíztam őket, mostanra pedig elkezdték megvalósítani mindegyik dolgot. Amikor találkoztak Velem, jelentettek Nekem a megvalósítás előrehaladásáról, arról, hogy mely ügyek esetében van szükség keresésre, hogy melyek várnak még mindig eredményre, és így mindenről naprakész tájékoztatást kaptam tőlük. Nagyon világosan elmagyarázták a részleteket, és noha időnként kissé triviálisak voltak, a hozzáállásuk azt mutatta, hogy komolyan és felelősségteljesen kezelik Isten szavait, és hogy tudják, mik a felelősségeik, kötelességeik és kötelezettségeik. Némelyek azonban mások voltak: két feladattal bíztam meg őket, ők pedig beírták azokat a jegyzetfüzeteikbe, de egy héttel később, amikor még mindig nem valósítottak meg semmit, csak akkor jutott az eszükbe, amikor megkérdeztem róla őket – és akkor ismét beírták az egészet a jegyzetfüzeteikbe. Egy újabb hét elteltével, amikor megkérdeztem tőlük, hogy miért nem lettek még mindig elintézve a dolgok, kifogásokkal álltak elő, ilyen meg olyan nehézségre hivatkoztak, majd ismét szorgalmasan rögzítettek mindent a jegyzetfüzeteikben. Hol rögzítettek mindent? (A jegyzetfüzeteikben.) Az elméjükben viszont nem rögzítettek semmit. Nem arról van itt szó, hogy rossz személyre lett bízva valami? Ezek nem is emberek. Bármit bíztam rájuk, az egyik fülükön bement, a másikon kijött – egyáltalán nem vették komolyan. A gyülekezeti munkával kapcsolatos dolgok mellett a bizonyos szakmákra vagy általános ügyekre vonatkozó feladatok is, amelyet rábízok az emberekre, mind abba a körbe esnek, amit el tudnak érni; egyik sem arra hivatott, hogy megnehezítse számukra a dolgokat. Gyakran előfordult azonban, amikor vezetőkre és dolgozókra bíztam dolgokat, hogy a többségük nem jelentett Nekem a megbízás elvállalása után, és semmit sem hallottam aztán a munka állapotáról. Hogy meg lett-e szervezve, hogy miként lett elvégezve, hogy milyen hibák történtek, hogy mik a jelenlegi eredmények – soha nem jeleztek vissza Nekem ezekről, és nem is kerestek. Egyszerűen csak félretették a megbízatásaikat, Én pedig nem is hallottam az eredményekről. Némelyeknek még súlyosabb problémájuk volt, éspedig az, hogy azon felül, hogy nem valósították meg, amit rájuk bíztam, eljöttek, hogy hízelegjenek Nekem és becsapjanak, amikor elmondták Nekem, hogy hová mentek és mit csináltak tegnap, hogy mit csináltak tegnapelőtt, és hogy mit csinálnak jelenleg. Nézd csak meg, milyen jók voltak a színlelésben és az okoskodásban – semmit sem tettek meg azokból, amiket konkrétan rájuk bíztam, hanem helyette haszontalan feladatokkal foglalták el magukat, miközben a kritikus fontosságú munka terén teljes volt a zűrzavar. Miféle viselkedés volt ez? Ezek az emberek teljesen elhanyagolták a megfelelő feladataikat, és telve voltak hazugsággal és csalással!

Az egyik férfi az ültetéssel volt megbízva. Ezt kérdeztem tőle: „Vannak növények, amelyek jól néznek ki idén. Tettél el a magokból?” „Igen” – felelte. Erre ezt mondtam: „Azt hallottam, hogy nemrég az összes növényt betakarították, és egyáltalán nem tettek el magokat.” Ő ezt mondta: „Még nem fejezték be a betakarítást. Még mindig van belőle!” Ekkor ezt kérdeztem: „Hol van a maradék növény? Hadd nézzem meg!” Mire ő: „Öööö... Nos... hadd menjek és nézzem meg előbb!” Vajon tényleg eltett magokat vagy sem? Nem tett el. Ebből a kevés szóból, amit mondott, vajon hazugság volt az első állítása, amikor azt mondta, hogy „Igen”? (Igen.) És a második kijelentése, amikor ezt mondta: „Még nem fejezték be a betakarítást. Még mindig van belőle!”, vajon nem volt hazugság? Nem tudta, hogy raktak-e félre a magokból, és ezt mondta: „Hadd menjek és nézzem meg előbb.” Vagyis a harmadik kijelentés is egy újabb hazugság volt. Kijelentésről kijelentésre egyre súlyosabbak lettek a hazugságok; egyik hazugsággal tetézte a másikat, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt – hazugságokkal volt tele a szája! Ti, mindannyian, hajlandóak lennétek olyasvalakivel érintkezni, akinek hazugságokkal van tele a szája? (Nem.) Hogyan érzel, amikor olyan emberekkel beszélsz és dolgozol, akik telve vannak hazugságokkal? Dühös leszel? Ennek az embernek bárkit volt képe becsapni; ha azt gondolta, nem tudom, tévedett! Megérte vajon csalárdsághoz folyamodnia? Mit nyerhetett abból, hogy ennyire csalárd? Ha azt látnád, hogy ilyen hozzáállással cselekszik, ha így bánna veled, hogyan éreznél? Ha alapvetően 99%-ban hazugság, amit egy ember mond, akár pletykál, akár munkáról vagy komoly dolgokról beszél, akár az igazságról beszélget, akkor az az ember reménytelen. Bárkit képes becsapni; ennek fényében mi ő? Mióta hisz Istenben? Egyes nem hívők mindig ezt mondják: „amennyire én tudom” vagy „őszintén szólva”, és az ilyen bevezetés után valami igazat mondanak. Ez a férfi olyan sok éven át hitt Istenben és oly sok prédikációt meghallgatott, de mégsem tudott egyetlen igaz szót sem szólni; minden hazugság volt, amit mondott. Miféle teremtmény ő akkor? Hát nem émelyítő és iszonyatos ez az egész? Sok ilyen ember van? Ti ilyenek vagytok? Amikor Velem érintkeztek, milyen körülmények között hazudnátok Nekem? Ha valamilyen katasztrófát okoztatok, és tudjátok, hogy súlyosak a következmények, és hogy talán ki lesztek zárva, akkor amint megemlítik mások, hazudtok, hogy elkendőzzétek. Bárki képes hazudni egy ilyen dologról. És még miről képesek hazudni az emberek? Hazudnak, hogy javítsanak az imázsukon, és hogy mások nagyra tartsák őket. Ott vannak aztán azok is, akik tudják, hogy nem értenek a munkájukhoz, de ezt nem mondják meg nyíltan a Fennvalónak, mert félnek, hogy ha megteszik, el lesznek bocsátva. Amikor jelentenek a munkájukról a Fennvalónak, úgy tesznek, mintha keresnék a probléma megoldásának módját, hamis benyomást keltve másokban. Minden szavuk hazugság, és alapvetően képtelenek arra, hogy munkát végezzenek. Ha nem tesznek fel néhány kérdést, attól félnek, hogy a Fennvaló ki fogja szúrni az eltéréseket és elbocsátja őket, így sietve tettetni kezdik magukat. Ilyen a hamis vezetők és az antikrisztusok mentalitása.

Gondolkodjatok el az Istennel való érintkezés három alapelvéről, amelyekről az imént beszéltem! Melyiket nem tudjátok megtenni, és melyiket könnyű elérnetek? Valójában egyiket sem könnyű igazán megvalósítani közülük, mivel démonok lakoznak az emberek szívében. Addig nem leszel képes elérni őket, amíg ki nem űzted a démont a szívedből. Harcba kell szállnod a szívedben lévő démonnal, és ha minden alkalommal le tudod győzni, akkor elérheted őket. Ha minden alkalommal kudarcot vallsz és foglyul ejt a démon, akkor nem leszel képes megvalósítani őket; akkor egyik alapelvet sem fogod tudni véghez vinni. Ha mindhármat meg tudjátok valósítani, és nemcsak akkor, amikor Velem vagytok kapcsolatban vagy érintkeztek, hanem a testvérekkel folytatott rendszeres interakcióitok során is, akkor nem válik vajon mindenkinek a javára, hogy ezeket az alapelveket követitek? (De igen.) Most, hogy véget ért a történet, térjünk át a fő témára!

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.