Az antikrisztusok nyilvánvalóan odavannak a státuszért, és ezt mindenki tudja. Mennyire szeretik a státuszt? Mik ennek a megnyilvánulásai? Először is minden alkalmat megragadnak, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán: akár behízelgő vagy trükkös módszerek alkalmazásával, akár azzal, hogy jó cselekedetekkel próbálják megnyerni maguknak az emberek szívét. Bárhogy legyen is, valahányszor alkalmuk adódik a feljebb kapaszkodásra, élnek vele. Ha egyszer elérik, hogy státuszuk legyen, még jobban megbecsülik azt, mint előtte. Amikor normális emberek státuszt szereznek, szégyenérzetük van, és egy kicsit megfékezik magukat. Azonkívül Isten házában a vezetői vagy dolgozói pozíció egy kötelesség. Nem státusz vagy hivatalos titulus, hanem kötelesség. Olykor talán felfednek valamit a romlott beállítottságaikból ezek a normális emberek azzal, hogy kérkednek, azt gondolva, hogy immár hivatalos pozícióban vannak. A normális emberek némileg elfogadhatónak találják, hogy alkalmanként így viselkedjenek, de ha rendszeresen teszik, megundorodnak maguktól és attól félnek, hogy a testvéreik is észreveszik. Van méltóságuk és szégyenérzetük, így aztán kissé visszafogják magukat. Miután megértették az igazságot, fokozatosan egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a státusznak. Milyen pozitív hatása lesz ennek, és milyen jó eredményekkel fog járni? Lehetővé fogja tenni a számukra, hogy lelki nyugalommal végezzék a kötelességüket. Függetlenül attól, hogy mi az aktuális szerepük, kötelességnek fogják azt tekinteni. Mivel vezetésre választották ki őket, a vezetés pedig egyszerre teher és kötelesség is az ember számára, azt kell először megérteniük, hogy mi tartozik e kötelesség körébe. Ha nem vagy vezetői szerepben, nem kell foglalkoznod bizonyos kérdésekkel, és nem viselsz igazán terhet. Ám ha vezetői szerepet vállalsz, ki kell találnod, hogy miként végezd jól a feladataidat, és hogyan végezd Isten háza alapelveivel és munkarendjeivel összhangban a kötelességedet. Azok, akik az igazságra törekednek, képesek ily módon pozitív irányban előrehaladni. Mi tehát a különbség az antikrisztusok és az igazságra törekvő emberek között a státuszhoz való hozzáállásuk tekintetében? Az antikrisztusok szenvedélyesen viszonyulnak a státuszukhoz, törekednek rá, nagyra tartják és irányítják. Lépten-nyomon a státuszukról gondolkodnak. A státusz élteti őket. Ha mások nem becsülik őket, vagy ha véletlenül rosszul mondanak valamit, és ezért lenézik őket mások, és elveszítik a helyüket más emberek szívében, állandó aggodalom tölti el őket a státuszuk miatt, és rendkívül óvatosan fognak beszélni és cselekedni. Nem számít, hogyan beszélgetsz az igazságra való törekvésről, ők képtelenek lesznek megérteni. Mi az egyetlen dolog, amit meg tudnak érteni? „Hogyan töltsem be jól ezt a »hivatalt«, és hogyan cselekedjek hivatalnokként?” Ennek bizonyos konkrét megnyilvánulásai vannak. Amikor például egy gyülekezetvezető több mint 20 testvérrel csoportképet készít, hová kellene ülnie valakinek, akinek van méltósága és szégyenérzete? Egy oldalsó sarkot találna magának, és oda ülne. És hová ülnek általában az antikrisztusok? (Középre.) Azért ülnek középre, mert mindenki ezt akarja, vagy ez az ő személyes vágyuk? (Az ő személyes vágyuk.) Néha megeshet, hogy mindenki helyet hagy nekik középen, mintegy központi helyre kényszerítve őket, és a szívükben nagyon elégedettek saját magukkal: „Nézzétek, mennyi támogatást kapok mindenkitől! Ide kell ülnöm. Látom ebből, hogy mindenki szívében van hely a számomra. Nem lennének meg nélkülem!” Igen boldognak és elégedettnek érzik magukat. Ha nem tetszene nekik az az ötlet, hogy mindenki helyet hagy nekik középen, akkor miért mennének és ülnének oda? Nyilvánvaló, hogy maximálisan élvezik a pozíciójukat abban az adott pillanatban és az abból adódó érzést. Igazán szükséges és becses számukra az a pillanatnyi érzés, és ezért nem utasítják vissza a pozíciót. Ez a vezető pontosan középen ül, tucatnyi embertől körülvéve, és még párnát is használ, hogy kitűnjön. Ezt gondolja: „Az nem lesz jó, ha ugyanolyan magas vagyok, mint mindenki más. Hogyan mutatná ez meg azt, hogy vezetőként kitűnök? Feljebb kell egy kicsit emelnem magam, középre kell ülnöm, és akkor feltűnő leszek. Tudni kell az embernek, hogy hová üljön. Amikor az emberek ránéznek a fotóra, engem látnak meg először. Ezt fogják mondani: »Ez a vezetőnk, X. Y.« Milyen dicsőséges! Ez a fénykép sok éven át megmarad majd. Ha nem láthatnak engem az emberek, és lassanként elfeledkeznek rólam, akkor mi értelme van annak, hogy vezető vagyok?” Ilyen nagyra becsülik a státuszukat.

Egyszer kikérdeztem néhány embert egy gyülekezetből, hogy megismerjem az ottani helyzetet. Miután bekapcsolták a videófelvételt, mind leültek a kamera elé, de kihagytak egy helyet középen. Nem értettem, hogy miért, és azt javasoltam, hogy húzódjanak jobban középre, mert nem volt olyan nagy a kamera látószöge, és esetlenül néztek ki úgy, hogy csak a fele arcuk látszódott. Ezután egy kicsit közelebb húzódtak a középvonalhoz, de még mindig üresen hagytak egy helyet középen. „Miért nem ül senki középen? – motyogtam Magamban. – Olyan, mintha valami megszentelt Buddha lenne ott. Miért nem mer senki sem odaülni?” Ezután megjelent egy meglehetősen kövér férfi, és ledobta magát éppen középre – pontosan úgy nézett ki, mint egy megszentelt „Buddha”: gömbölyű volt és kövér. Kiderült, hogy neki tartották fenn a középső helyet. Kitaláljátok, ki volt ez az illető? (A vezető.) Pontosan; ő ült be a kép kellős közepébe. Ez egy státuszszimbólum. Amikor megérkezett ez a Buddha kinézetű ördög és leült oda, meglehetősen természetesen foglalta el azt a helyet, mintha az őt illetné meg jogosan. Mindenki boldogan ült bármelyik oldalon, és különös gyengédséggel néztek rá, mintha nagyon is „értenék” őt. Olyan érzés volt, mintha egy rakás talpnyaló lettek volna, akik ezt mondják: „Ó, végre megérkeztél! Olyan sokáig vártunk rád.” Mialatt beszéltem, senki sem fogadott be semmit belőle; a vezetőre vártak. Először elő kellett jönnie ennek a megszentelt „Buddhának”. Ha ő nem jelenik meg, nem folytathattam a beszédet. Hogy volt képes odaülni, éspedig olyan természetesen? Van ennek bármi köze a szokásos preferenciáihoz, prioritásaihoz és törekvéseihez? (Igen.) Miféle jelenetet prezentálnak általában ezek az emberek? Használjátok a képzeleteteket és gondolkodjatok el rajta. Amikor ez a vezető összejövetelt vezet vagy belép egy szobába, ahol az emberek a kötelességeiket végzik, hogyan kezelik őt? Olyan, mintha egy ősapa vagy egy Buddha lenne: gyorsan hellyel kínálják, és a főhelyet neki kell fenntartani. Rendben lenne, ha nem tartanák fenn neki? Az alapján a jelenség alapján, amelyet abban a pillanatban a kamerafelvételen láttam, valószínűleg nem lenne rendben, ha nem hagynák meg neki a főhelyet – ez szabállyá, íratlan szabállyá vált. Amikor megérkezik a „Buddha”, azonnal neki kell adni a főhelyet. Ha nincs ott a „Buddha”, üresen kell hagyni a főhelyet. Ezt nevezik státusznak. Van-e bárki közöttetek, aki így cselekszik, és aki minden másnál nagyobbra tartja a státuszt? Mit vesztek észre az imént leírt jelenetből? A különböző emberek különbözőképpen kezelik a státuszt. Azok, akik szeretik az igazságot, kötelességnek tekintik a státuszukat, és Isten megbízatását őrzik kincsként a szívükben. Elfogadják a kötelességüket, de nem szereznek érvényt a státuszuknak. Némelyek tehertételként tekintenek a státuszra, és úgy hiszik, hogy az egy további teher, amely nyomást, korlátozásokat, sőt bajt hoz rájuk. Azok ellenben, akik imádják a státuszt, úgy kezelik a státuszt, mintha az hivatalnoki tisztség lenne, és mindig élvezik az előnyeit. Nem tudnak státusz nélkül élni. Ha egyszer elérték, mindent hajlandóak feláldozni érte, az életüket és az önbecsülésüket is beleértve; még a testüket is készek érte eladni. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen.) Ezt elvetemültségnek nevezik. Mi a státusz a szemükben? Egy út és egy eszköz ahhoz, hogy a csúcsra kerüljenek, és egy módszer arra, hogy megváltoztassák az identitásukat, a sorsukat és az emberek között elfoglalt helyüket. Éppen ezért nagyon nagyra becsülik a státuszt. Ha egyszer elérik, az emberek pedig hallgatnak rájuk, engedelmeskednek nekik, kényeztetik őket és mindenben be akarják hízelegni magukat hozzájuk, akkor ahelyett, hogy undort éreznének mindezek miatt, inkább különös gyönyört lelnek benne. Akárcsak az a vezető, aki a középső helyet foglalta el – olyan nyugodt és könnyed volt a testtartása, és olyan óriási gyönyörűséget és élvezetet lelt benne. Hát nem elvetemült dolog ez? Ha valaki különösen élvezi a felsőbbrendűség érzését, valamint mindazokat az előnyöket, amelyek a státuszból származnak, és különösképp törekszik ezekre a dolgokra, különösen nagy becsben tartja és nem akarja elengedni azokat, akkor az az illető rendkívül elvetemült. Miért mondom azt, hogy rendkívül elvetemült? Mit mondanak azok, akik hízelegnek, kellemes szavakat szólnak és bókolnak a státusszal bíró embereknek? Hamis szavakat, szégyentelen szavakat, émelyítő szavakat és csalárd szavakat szólnak, sőt még olyan dolgokat is, amelyek bántják az ember fülét. Mondjuk például, hogy egy státusszal rendelkező embernek van egy fia, aki igazán csúnya, éles vonásokkal és majomszerű orcákkal – vajon azt mondják rá a hízelgők, hogy csúnya? Mit mondanak? (Azt, hogy igazán jóképű.) Beérik annyival, hogy azt mondják rá, hogy „igazán jóképű”? Valami gyomorforgató dolgot kell mondaniuk, például ezt: „Telt homloka és széles, kerek állkapcsa van. Olyan arca van, mint aki igazán tehetős lesz és magas státuszt tölt majd be a jövőben!” Noha világos, hogy nem ez a helyzet, akkor is veszik a bátorságot, hogy nyíltan kimondják ezeket a hazugságokat. Amikor meghallja ezt az a hivatalnok, el van tőle ragadtatva – szeret ilyen dolgokat hallani, és élvezi hallgatni őket. Mennyire szereti hallgatni őket? Ha senki sem mondaná előtte ezeket a képmutató szavakat, hízelgő szavakat és csalárd szavakat, ha senki sem szólna hamis és undorító szavakat azért, hogy boldoggá tegye őt és a kedvében járjon, akkor érdektelennek találná az életet. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen.) Ez rendkívül elvetemült. Amikor ő maga szól hazugságokat, az már igazán émelyítő, de ő azt is élvezi, ha más hazugok keringenek körülötte, akár egy csapat büdös légy, és soha nem unja meg ezt. Mindenkit szeret, aki tud bánni a szavakkal, aki jó a hízelgésben és a behízelgő viselkedésben, és aki körülményesen beszél – szorosan maga mellett tartja ezeket az embereket, és fontos pozíciókba helyezi őket. Nincsenek vajon veszélyben az ilyen vezetők? Miféle munkát tudnak elvégezni? Nem lenne vajon vége a gyülekezetnek, ha az ő irányításuk alá kerülne? Vajon akkor is munkálkodhatna benne a Szentlélek?

Hallottam, hogy egyes vezetők imádnak enni. Amikor olyan testvéreknél laktak, akik nem voltak jók a főzésben és nem készítettek jó ételeket, kerestek egy olyan vendéglátót, aki tudta, hogyan hízelegjen nekik és vegye le őket a lábukról, és aki minden nap különlegesen finom ételeket főzött nekik. A vezetők mindennap kedvükre ettek és ittak, ezt mondván: „Hála istennek, mindennap élvezhetjük isten lakomáját. Ez igazán isten kegyelme!” Az ilyen emberek veszélyben vannak. Még ha egyelőre nem is antikrisztusok, a viselkedésük már leleplezte, hogy antikrisztusi természetlényegük és elvetemült beállítottságuk van, és azt is, hogy jelenleg antikrisztusi úton járnak. Az, hogy antikrisztus válhat-e belőlük, vagy hogy most antikrisztusok-e, attól függ, hogy milyen utat választanak később. Az elég nyilvánvaló, hogy jelenleg antikrisztusi úton járnak, és hogy a beállítottságuk lényege egy antikrisztuséval megegyező, ez pedig azért van, mert imádják a negatív dolgokat, a pozitív dolgokat pedig nem szeretik. Megvetik és a szívükben elítélik és elutasítják a pozitív dolgokat. És mit fogadnak el? A kétszínűséget, a hazugságokat és mindent, ami negatív dolgokkal kapcsolatos. Amikor megérkezem egy bizonyos helyre, némelyek ezt mondják: „Nem festesz jól; pihenj egy kicsit!” Azt majd Én tudom, hogy jól érzem-e Magam vagy sem, és hogy mikor van szükségem pihenésre. Neked nem kell úgy tenned, mintha okos lennél, és nem szükséges felvágnod azzal, hogy milyen okos vagy. Nem fogadom el ezt; utálom. Miféle embereket kedvelek? Azokat, akik képesek azonnal beszélgetni, amikor történik valami, és őszintén elmondják Nekem, hogy mit gondolnak. Azért beszélgetek veled, hogy megoldjam a nehézségeidet, te pedig közelebbi kapcsolatban lehetsz Velem. Ne törődj azzal, hogy behízelegd magad és megpróbálj a kedvemben járni – ez szörnyen undorító! Az ilyen embereknek távol kell maradniuk Tőlem, mivel visszataszítónak találom őket. Idegesítő légyként vagy kártevőként jellemezlek téged. Tartsd magad távol Tőlem! Egyesek ezt mondják: „Nincs szükséged valakire, aki Melletted van, hogy szolgáljon Téged?” A te meglátásod szerint az identitásomnak és a státuszomnak megfelelő bánásmódban és kiszolgálásban kellene részesülnöm, csakhogy Nekem nincs erre szükségem. Nem szabad ezeket a dolgokat tenned, érted? Undort és megvetést érzek e dolgok iránt. Ha őszintén az van a szívedben, hogy tekintettel akarsz lenni Rám és törődni akarsz Velem, annak rengeteg helyénvaló módja akad. Például, ha azt mondom neked, hogy tegyél meg valamit, akkor engedelmesen végigcsinálod, és amikor nehézségekkel találkozol, azonnal megbeszéled azokat Velem. De bármit teszel is, ne utánozd azt, ahogyan a nem hívők a hivatalban lévők kegyeiben igyekeznek járni, szépen hangzó bókok sokaságát mondva nekik; Én nem szeretem hallani ezeket. Nyilvánvaló, hogy nem vagyok magas, de te mégis mindenáron ezt mondod: „Lehet, hogy nem vagy magas, de magasabb vagy mindannyiunknál!” Én nem szeretem ezt hallani, úgyhogy bármit teszel is, ne mondd ezt Nekem; nem a megfelelő személynek mondod. Az antikrisztusok szeretnek efféle szavakat hallani. Ezt kérdezik például az alájuk tartozó testvérektől: „Kövérnek látszom?” Némelyek pedig ezt mondják: „Még ha kövér vagy is, jobban nézel ki nálunk.” „Akkor vékony vagyok?” „Még ha vékony vagy is, fantasztikusan nézel ki. Akárhogy is, olyan vagy, mint egy divatmodell; minden jól mutat rajtad.” Amikor az antikrisztusok ezt hallják, örömöt éreznek, és a bajtársuknak és a szövetségesüknek tartanak téged. Ezek a dolgok, amelyeket imádnak az antikrisztusok, mind visszataszítóak és elvetemültek – máskülönben hogyan lehetne elvetemültnek nevezni őket? Vajon szeretik az antikrisztusok a normális emberi mivolt elemeit, amilyen például a lelkiismeret, a józan ész, a szégyenérzet és a méltóság, valamint a jó és a rossz, a fekete és a fehér, illetve a helyes és a helytelen közti különbségtétel – a normális emberi mivolthoz tartozó egyéb dolgok mellett? Szeretik az antikrisztusok a szégyenérzettel bíró embereket? Szeretik azokat, akiknek van méltóságuk? Azokat szeretik, akik szégyentelenek, akik képesek émelyítő módon beszélni minden tudatosság nélkül és anélkül, hogy zavarba jönnének. Hát nincsenek híján a szégyenérzetnek? Minél émelyítőbbek a szavaid, ők annál boldogabbak lesznek. Ha megnézzük az antikrisztusok preferenciáit és a különböző dolgokhoz való hozzáállásukat, valamint a döntéseiket és az irányultságukat, nyilvánvaló, hogy nem ismer határokat az elvetemültségük. Nem is beszélve azokról, akik értik az igazságot, még azok az emberek sem értékelik ezt a fajta viselkedést a társadalomban, akik mindössze egy csekély igazságérzettel bírnak. Amint látod, hivatalos körökben egyesek kétségbeesetten hízelegnek azoknak, akik hivatalt töltenek be. Mindent megadnak a hivatalban lévőknek, amire csak szükségük van, még a saját feleségüket is feladják – hát nem hiányzik belőlük a méltóság? (De igen.) Azonkívül némely hivatalnokok azonos neműekkel létesítenek szexuális kapcsolatot, egyesek pedig, akik ezekkel a hivatalnokokkal azonos neműek, intim kapcsolatba kerülnek velük, és még akkor is így tesznek, ha személy szerint nem akarnak. Ti képesek lennétek ilyen dolgokra? (Nem, mi nem lennénk képesek.) Ők viszont igen. Nincs erkölcsi normájuk, nincs szégyenérzetük, nincsenek a lelkiismeret tudatában, nincs racionalitásuk – ezért teszik ezeket a dolgokat. Még egy színdarab részeként sem tudnátok kimondani azokat a dolgokat, amelyeket ők kimondanak; ezek az emberek még a színpadi előadóknál is émelyítőbbek. Mit értek színpadi előadók alatt? Azokat, akik nem bánják, és akiknek szemük se rebben, ha valaki olyankor látja vagy látogatja meg őket, amikor anyaszült meztelenek. Az ilyen embereket színpadi előadóknak nevezik. Ezek a hízelgők tehát az undorító és visszataszító szavaikkal és az elvetemült dolgok preferálásával még a színpadi előadóknál is rosszabbak. Utóbbiak mindössze a testüket bocsátják áruba, de ennek az antikrisztusokként ismert, elvetemült bandának a tagjai vajon mit árulnak? A lelküket árulják. Gonosz démonok ők mindannyian, és menthetetlenek. Ezért olyan az igazságot szólni ezeknek az embereknek, mintha gyöngyöket szórnál a disznók elé – lehetetlen számukra, hogy szeressék az igazságot. Így állnak hozzá a státuszhoz, élvezve a felsőbbrendűség különféle érzéseit, valamint az azzal járó egyéb jó érzéseket. Melyek azok a különféle érzések, amelyek ebből az élvezetből fakadnak? Pozitív vagy negatív dolgok? Ezek mind negatív dolgok. Amikor státuszhoz jutnak, arra számítanak, hogy majd élvezhetik, ahogyan hízelegnek nekik, gondoskodnak róluk és kiszolgálják az érdekeiket az emberek. Azonkívül különleges bánásmódot akarnak élvezni – az ételüknek, a szállásuknak és a használati tárgyaiknak is különlegeseknek kell lenniük, nekik pedig mindenben különbözniük kell másoktól. Valóban különbözik a fizikai tested bármiben is másokétól? Az antikrisztusok a státuszuk megszilárdítása után nemesnek és rendkívülinek hiszik magukat, mintha nem lenne többé hely a földön, amely megfelelő lenne a számukra – trón illeti meg őket és az, hogy az emberek felajánlásokat tegyenek nekik. Vagy talán nem ez a helyzet? Mondd meg Nekem, vajon a normális embereket ilyen gondolatok foglalkoztatják általában? Függetlenül attól, hogy van-e státuszuk vagy nincs, a normális embereknek is lehet egy bizonyos vágyuk vagy törekvésük iránta, de mivel rendelkeznek szégyenérzettel, lelkiismerettel és racionalitással amellett, hogy most már az igazságról is van némi megértésük, alábbhagy és elhalványul a státuszhoz való kötődésük. Azonkívül képesek arra, hogy kisebb jelentőséget tulajdonítsanak a státusszal járó előnyöknek, és ha jelentéktelennek látják az abból fakadó hasznokat, akkor arra is képesek, hogy taszítónak találják mások hízelgését, bájcsevegését, talpnyalását és más hasonló viselkedését, valamint hogy eltávolodjanak az ilyen dolgoktól, vagy akár hátat is fordítsanak nekik és el is hagyják azokat. De az antikrisztusok vajon el tudják hagyni és engedni ezeket a dolgokat? Egyáltalán nem. Ha arra kéred őket, hogy engedjék el ezeket a dolgokat, az olyan, mintha az életüket kérnéd tőlük. Máskülönben miért mondanák ezt némelyek, amint elveszítik a státuszukat: „Nem fogok hinni többé, nem fogok tovább élni, nem érdemes élni”? Valami történik ilyenkor, nem igaz? Miért olyan fontos nekik a státusz? Nem képesek eseménytelen és hétköznapi életet élni, muszáj, hogy legyen státuszuk, muszáj a tömegek felett állniuk és sütkérezniük a másoktól kapott tiszteletben, imádatban és felmagasztalásban, valamint az őket kényeztetni, becsapni és nekik hízelegni hivatott hazugságokban. Ezeknek a dolgoknak az élvezetében akarnak elmerülni. Vajon a normális emberi mivolttal rendelkező emberek készségesen merülnek bele efféle dolgokba? Biztosan nem, mert ez nyugtalansággal tölti el őket. Az antikrisztusok vajon miért élvezik ezeket a dolgokat? Azért, mert sátáni beállítottságok vannak bennük. Csak a Sátán fajtájából valók törekszenek ezekre a dolgokra és állnak elő ilyen követelésekkel. A normális emberek élvezhetik ezeket a dolgokat egy darabig, de egy idő után értelmetlennek, sőt idegesítőnek találják azokat, azután pedig távol tartják magukat mindezektől. Egyesek azonban makacsul megtagadják az elengedésüket. Miért van az például, hogy egyes filmsztárok soha nem vonulnak vissza a filmezés világából, annak ellenére, hogy múlnak felettük az évek? Azért, mert e glória nélkül, és ha nem veszik körül őket emberek, unalmasnak találják az életet. Úgy érzik, hogy többé nem olyan kék az ég, hogy irányát veszítette, valamint értelmetlenné és értéktelenné vált az életük. Úgy érzik, sivárrá lesz az egész életük, így vissza kell térniük a filmiparba, hogy ismét átélhessék a sztárság érzését. Az antikrisztusokra ugyanaz jellemző, mint rájuk: nekik is ugyanolyan elvetemült természetük és lényegük van. Amikor az antikrisztusok státuszhoz jutnak, mindenütt dicsekszenek vele, még az otthonukban is hatalmi szerepet vesznek fel, és a családtagjaikat is engedelmességre utasítják. Az antikrisztusok elvetemült beállítottságúak és lényegűek, és különös ragaszkodással kezelik a státuszt, mindent megtéve azért, hogy mutogassák és hencegjenek vele. Mit mutat ez nekünk? Van ezeknek az embereknek szégyenérzetük? Nincsen. Státuszhoz jutnak és azt gondolják, megváltozott az identitásuk, sőt még a szüleikkel való kapcsolatuk is más lett. Hát nincs itt valami probléma? Ez elferdült viselkedés! Az, hogy így állnak a státuszhoz, az egyik fajta bizonyíték, amely leleplezi az elvetemült lényegüket.

Isten a Teremtő, és az Ő identitása és státusza mindenek felett való. Isten hatalommal, bölcsességgel és erővel rendelkezik, és Neki megvan a saját természete, tulajdonai és lénye. Tudja bárki is, hogy hány éve munkálkodik Isten az emberiség körében és az egész teremtett világon? Az, hogy Isten konkrétan hány éve munkálkodik és irányítja az egész emberiséget, nem ismert; senki sem tud pontos számot mondani, és Isten nem számol be ezekről a dolgokról az emberiségnek. Ha azonban a Sátán tenne valami ilyesmit, vajon hírül adná? Egész biztosan. A Sátán fel akar vágni, hogy több embert vezethessen félre és több ember legyen tudatában a hozzájárulásainak. Miért nem számol be Isten ezekről a dolgokról? Isten lényegének van egy alázatos és rejtőzködő aspektusa. Mi az alázatosság és a rejtőzködés ellentéte? Az arrogancia és a magamutogatás. Akármilyen nagyszerű munkát végez is Isten, Ő csak azt mondja el az embereknek, amit azok fel tudnak fogni és meg tudnak érteni, és megelégszik azzal, ha az Általa végzett munkán keresztül képesek az emberek ismeretet szerezni és megismerni az Ő lényegét. Milyen előnyökkel jár ez az emberek számára? Milyen eredményt ér el? Azt, hogy az embereknek tudniuk kell ezeket a dolgokat ahhoz, hogy Istent imádják? Valójában nem ezt. Az, hogy az emberek képesek Isten imádatára, a végső, objektív eredmény, de mi Isten eredeti szándéka azzal, hogy tudatja az emberekkel ezeket a dolgokat? Az, hogy miután már tudják ezeket a dolgokat, miután van megértésük arról, hogy Isten miként irányítja és igazgatja az emberiséget és hogyan gyakorol szuverenitást felette, képesek legyenek alávetni magukat Isten szuverenitásának, ne vegyenek részt többé hiábavaló ellenállásban, és ne térjenek le többé az útról – ily módon sokkal kevesebbet fognak szenvedni az emberek. Ha természetesen élsz és az Istentől kapott utaknak és törvényeknek megfelelően, valamint az Ő követelményei és az Általa megadott alapelvek szerint létezel, nem fogsz többé a Sátán karmai közé esni, és nem fog másodszor is megrontani és eltaposni téged. Helyette örökké az Isten által meghatározott szabályokat betartva, emberi hasonlatossággal és teremtett lényként fogsz élni, és Isten gondviselésében és oltalmában részesülsz. Ez Isten munkájának az eredeti szándéka és célja. Kérkedett hát valaha is Isten azzal a hatalmas munkával, amit elvégzett? Elmondta valaha is az embereknek, hogy mit tett? Nem, sohasem. Sokan nem tudják, hogy mit tett Isten, vagy hogy miféle dolgokat végzett el, és miket nem. Isten valójában rengeteg mindent tett, de sohasem jelentette be ezeket a dolgokat az emberiségnek. Isten nem jelenti be ezeket az emberiségnek; csak annyi a dolgod, hogy tisztán láss azzal kapcsolatban, amit tudnod kell. A jövőben az emberiség képes lesz normálisan létezni a földön és elfogadni Isten vezetését, és amikor Isten megérkezik majd az emberiség közé, az emberek képesek lesznek normális interakciókat folytatni Istennel, elfogadni Őt, imádni Őt, hallgatni a szavaira, és többé nem a Sátánnal járni. Ily módon megjelenik majd Isten királysága a földön, és lesz egy embercsoport a földön, akik képesek lesznek imádni Őt, egy embercsoport, akik tudnak hallgatni az Ő szavaira és gyakorlatba ültetni azokat. Így aztán végbemegy majd Isten munkája; elég ezt az eredményt elérni. Amikor tehát Isten tesz valamit, ha nem érted és nem vagy tudatában, Isten nem fogja elmagyarázni neked. Miért nem magyarázza el? Semmi szükség arra, hogy így tegyen. Sok minden van, amit nem értesz, és Isten nem fog bizonyos titkokat feltárni előtted azért, hogy tudassa veled ezeket a dolgokat, vagy hogy megértsd az Ő identitását és a lényegét, vagy hogy megértsd az Ő hatalmát. Isten nem végez ilyen munkát. Mire összpontosít jelenleg Isten? Arra, hogy megértesse az emberekkel az igazságot. Ha érted az igazságot, meg fogod ismerni Istent, lesz alapja az életednek, a jövőben képes leszel alávetni magad Istennek és Őt imádni, valamint felismerni és elhagyni a Sátánt, aki nem fog többé félrevezetni téged, illetve nem fogsz vele járni – ezzel Isten munkája teljes lesz. Ami azokat a titkokat illeti: a jövőben lesz majd lehetősége az emberiségnek a megértésükre, de Isten cselekedeteinek a titkai rendkívül hatalmasak, és még ha fel is fedi neked azokat Isten, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy megérted őket. Még ha kapcsolatba kerülsz is velük, akkor sem biztos, hogy képes leszel megérteni vagy felfogni őket. Miért van ez? Azért, mert távolság van a teremtett lények és Isten, valamint az emberi gondolatok és Isten elgondolásai között. Lehet, hogy tudod például, hogy a szivárvány az Isten és az emberiség közti szövetség jele, de azt tudod-e vajon, hogy miként alakul ki egy szivárvány? Ha Isten elmagyarázná neked ezt a titkot, akkor vajon megértenéd? Nem értenéd meg, úgyhogy Isten nem mondja el neked. Terhes lenne számodra, ha elmondaná, mivel akkor tanulmányoznod és elemezned kellene, ami gondot okozna neked. Isten éppen ezért nem sokat mond a titkokról. De a Sátántól való ember képes vajon csendben maradni, ha tud valamit ezekről a titkokról? Egyáltalán nem. Ebben tér el a lényegük. Elmagyarázza-e Isten azt a sok dolgot, amelyeket évek óta feltár az emberiség előtt, de amelyeket sosem képesek megérteni az emberek? Tesz Isten természetfeletti dolgokat? Nem, nem tesz. Az emberiséget Isten teremtette, és Isten tudja, hogy mennyit és milyen mértékig képesek megérteni az emberek. Ezek a dolgok oda lettek helyezve az emberek szeme elé, de ha nem szükséges megérteniük azokat, akkor szükségtelen felvilágosítani őket vagy rájuk erőltetni ezeket a dolgokat, hogy azok teherré váljanak a számukra, így aztán nem így munkálkodik Isten. Éppen ezért Isten alapelvek szerint cselekszik. A törődés, az odafigyelés és a szeretet jellemzi az emberiséghez való hozzáállását. Isten a legjobbat akarja az embereknek – Isten minden cselekedetének ez a forrása, és ez az eredeti szándék húzódik mögöttük. A Sátán ugyanakkor folyton felvág, ráerőltet az emberekre dolgokat, imádtatja magát velük, valamint félrevezeti és elkorcsosítja őket, hogy fokozatosan eleven ördögökké váljanak és a pusztulás felé tartsanak. Ha azonban hiszel Istenben, ha érted és elnyered az igazságot, akkor megmenekülhetsz a Sátán befolyásától és elérheted az üdvösséget – így nem fogsz arra a sorsra jutni, hogy megsemmisülj. A Sátán látni se bírja, ha jól megy soruk az embereknek, és nem érdekli, hogy élnek-e vagy halnak; csak önmagával, a saját nyereségével és a saját gyönyörűségével törődik; híján van a szeretetnek, irgalomnak, toleranciának és megbocsátásnak. A Sátán nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal; csakis Isten rendelkezik ezekkel a pozitív dolgokkal. Isten jelentős mennyiségű munkát végzett el az embereken, de beszélt róla valaha is? Elmagyarázta valaha is? Bejelentette valaha is? Nem, soha. Akármennyire félreértik is Istent az emberek, Ő soha nem ad magyarázatot. Isten szemszögéből nézve nem számít, hogy hatvan vagy nyolcvan éves vagy-e, az Istennel kapcsolatos megértésed nagyon korlátozott, és annak alapján, amilyen keveset tudsz, még mindig gyermek vagy. Isten nem hánytorgatja fel neked ezt; még mindig egy éretlen gyermek vagy. Nem számít, hogy egyesek talán már sok évet leéltek, és a testük az öregedés jeleit mutatja; az Istennel kapcsolatos megértésük még mindig nagyon gyerekes és felületes. Isten nem rója ezt fel neked – ha nem érted, akkor nem érted. Ennyi a képességed és a kapacitásod, és ezen nem lehet változtatni. Isten semmit sem fog rád erőltetni. Isten megköveteli, hogy az emberek bizonyságot tegyenek Mellette, de Ő vajon tett bizonyságot Önmaga mellett? (Nem.) A Sátán ezzel szemben fél attól, hogy az emberek nem fognak tudni akár a legapróbb dologról is, amit tesz. Nem mások az antikrisztusok sem: a legkisebb dolgokkal is eldicsekednek, amelyet mindenki szeme láttára tesznek. Amikor hallgatod őket, úgy tűnhet, mintha Isten mellett tennének bizonyságot, ám ha igazán odafigyelsz, észre fogod venni, hogy nem Isten mellett tesznek bizonyságot, hanem hencegnek és magukat reklámozzák. Mondandójuk hátterében az a szándék és lényeg áll, hogy versengjenek Istennel az Ő választott népéért és a státuszért. Isten alázatos és rejtőzködő, a Sátán pedig hivalkodó. Van különbség? Melyek a pozitív dolgok: a magamutogatás vagy pedig az alázatosság és a rejtőzködés? (Az alázatosság és a rejtőzködés.) A Sátánt lehet alázatosként jellemezni? (Nem.) Miért nem? Az elvetemült természetlényegéből ítélve értéktelen söpredék; abnormális lenne, hogy a Sátán ne hivalkodjék. Hogyan lehetne „alázatosnak” nevezni a Sátánt? Az „alázatosság” Istenről mondható el. Isten identitása, lényege és beállítottsága magasztos és tiszteletre méltó, de Ő sosem vág fel. Isten alázatos és rejtőzködő, így az emberek nem látják, hogy mit tett, de ahogy ilyen rejtve munkálkodik, szüntelenül ellátja, táplálja és vezeti az emberiséget – és mindezt Isten rendezi el. Avagy nem rejtőzködés és alázatosság az, hogy Isten soha nem jelenti be és soha nem említi ezeket a dolgokat? Isten pontosan azért alázatos, mert képes arra, hogy megtegye ezeket a dolgokat, de soha nem említi meg és nem jelenti be őket, valamint soha nem vitatkozik róluk az emberekkel. Mi jogod van alázatról beszélni, ha képtelen vagy ezekre a dolgokra? Egyiküket sem tetted meg, mégis mindenáron elismerést akarsz kapni értük – ezt szégyentelenségnek hívják. Isten az emberiséget vezérelve ilyen nagy munkát visz véghez, és az egész világmindenség fölött Ő uralkodik. Óriási a hatalma és az ereje, de mégsem mondta soha ezt: „Rendkívüli hatalmam van.” Rejtőzködve marad mindenek közepette, miközben mindenek felett uralkodik, táplálja és ellátja az emberiséget, és lehetővé teszi az egész emberiségnek, hogy nemzedékről nemzedékre tovább létezzen. Vegyük például a levegőt és a napsütést, vagy az emberek földi létéhez szükséges összes anyagi dolgot – ezek mind szüntelenül áramlanak. Ahhoz, hogy Isten ellátja az emberiséget, nem fér kétség. Ha a Sátán tenne valami jót, vajon hallgatna róla, ő maga pedig ismeretlen hős maradna? Soha. Így vannak a gyülekezetben egyes antikrisztusok is, akik korábban veszélyes munkát vállaltak, akik elhagytak dolgokat és szenvedést álltak ki, vagy akár börtönbe is mentek; olyan antikrisztusok is vannak, akik egykor hozzájárultak Isten háza munkájának egyik aspektusához. Ők soha nem felejtik el ezeket a dolgokat, azt gondolják, hogy életük végéig elismerés illeti őket miattuk, és hogy ezek egész életükre tőkét jelentenek a számukra – amiből látszik, hogy milyen kicsinyesek az emberek! Az emberek valóban kicsinyesek, a Sátán pedig szégyentelen.

Mondd meg Nekem: ha az antikrisztusoknak Istennel egyenlő státuszuk lenne, mit kellene enniük és viselniük? A legjobb ételeket kellene enniük és a legjobb márkákat kellene viselniük, nem igaz? Mondd hát meg Nekem: nincsenek bizonyos kikötéseik az anyagi dolgokkal kapcsolatos követeléseik terén? Amikor elmennek valahová, muszáj repülővel utazniuk. Amikor megérkeznek, vendégül láthatják vajon őket hétköznapi testvérek az otthonaikban? Még ha meg is tehetik, az antikrisztusok nem laknak náluk – elegáns szállodában kell megszállniuk. Hát nem válogatósak az antikrisztusok a kikötéseiket illetően? Ami a státuszból fakadó megbecsülést, élvezetet és hiúságot illeti: fel tudják vajon adni ezeket a dolgokat? Mindaddig, amíg megfelelő feltételek és lehetőségek adódnak a számukra, két marokkal ragadják meg ezeket a dolgokat, és élvezetüket lelik bennük. Mik az alapelveik? Ha van státuszuk, pénzhez juthatnak, és márkás ruhákat és kiegészítőket viselhetnek. Nem akarnak hétköznapi dolgokat viselni; híres márkákat kell hordaniuk. A nyakkendőik, öltönyeik, ingeik, mandzsettagombjaik, arany nyakláncaik és öveik mind-mind márkásak. Ez nem jó jel, és vajon nem szenvednek emiatt a testvérek? Ezek az antikrisztusok arra fordítják a testvérek által felajánlott pénzt, hogy márkás termékeket vásároljanak. Hát nem nagy gonoszságot művelnek ezzel? Vajon nem az elvetemültségük okozza ezt? Ők ilyen dolgokat képesek tenni. Volt valaki, aki akkor, amikor először vállalt vezetői szerepet, szolidan öltözködött, mindössze három-öt rend ruhája volt, és azok sem voltak márkásak vagy felső kategóriásak. A vezetésben töltött néhány év után elbocsátották, mert nem végzett valóságos munkát. Amikor távozott, egy szekrényre való dolgot vitt magával: márkás ruhákat, táskákat, mindenféle szép dolgot. Vezetőként semmi pénzt nem keresett, akkor hát honnan származtak ezek a dolgok? A státuszából származtak. Ha nemet mondott volna arra, hogy ilyen dolgokat vegyenek neki a testvérek, vajon továbbra is ragaszkodtak volna a megvásárlásukhoz? Történt volna akkor ilyen dolog? Ha ő nem akarta volna ezeket a dolgokat, a testvérek nem vették volna meg neki azokat. Mi itt a probléma? Erőszakosan és kapzsin szerezte meg ezeket a javakat. Egyfelől zsarolta a testvéreket, másfelől pedig ő maga vásárolta meg azokat. Azonkívül a testvérekkel vetette meg ezeket a dolgokat a saját részére, és ha valaki megtagadta ezt tőle, akkor gyötörte az illetőt és megnehezítette a dolgát. Ezek az okok mind közrejátszottak. Végül aztán „bőséges aratásban” volt része és meggazdagodott. Irigylitek ezt a fajta vezetőt? Ha lehetőségetek adódna, ti is képesek lennétek ilyen vagyonra szert tenni? Hadd mondjam el neked, hogy nem jó így meggazdagodni – következményei vannak! Egyesek félnek attól, hogy ilyen dolgok fognak történni velük, amikor vezetőkké lesznek. Azt gondolják, hogy túl nagyok lesznek a kísértések, hogy nehéz lesz elkerülniük vagy kezelniük ezeket a kísértéseket, és hogy könnyen engednek majd nekik. Némelyek azonban nem törődnek ezzel, és ezt gondolják: „Ez normális. Ki vállalna hivatalt anélkül, hogy efféle dolgokat élvezne? Minek vállalna egyáltalán hivatalt? Éppen ez a lényeg az egészben!” Miféle hangnem ez? Ez az antikrisztusok hangneme, és ezek az emberek veszélyben vannak.

Én már több mint harminc éve munkálkodom. Kizsaroltam valaha bárkitől is bármit? Ha például láttam, hogy valaki szép ékszert visel, kizsaroltam tőle egy efféle üzenettel: „Add Nekem az ékszered; nem illik hozzád. A státusszal bíró embereknek valók az arany és ezüst ékszerek, akiknek pedig nincs státuszuk, azoknak nem kellene ilyesmit viselniük.” Megtörtént ez valaha is? Nem. Még amikor volt is egy kis pénzük egyes testvéreknek, és vettek Nekem egy bőrdzsekit vagy valamit, azt mindig visszaküldtem. Nem azért, mert nem tetszett, hanem mert nem vettem hasznát az efféle dolgoknak. Később elgondolkodtam rajta: „Hogyan kellene helyénvaló módon kezelnem ezeket a dolgokat? Mit kellene tennem, hogy ne érezzék magukat megbántva azok az emberek, akik megvették azokat?” Elvittem ezeket a dolgokat a gyülekezetbe, hogy a testvérek az alapelvek szerint eloszthassák őket. Ha valaki hajlandó volt megvenni az értékes tárgyakat, a gyülekezet kedvezményes áron eladta neki azokat. Nem a pénzszerzésről szólt az egész, hanem arról, hogy úgy legyenek kezelve a dolgok, amely mindkét félnek megfelelő. Senki sem kaphatja meg ingyen ezeket a dolgokat, mivel eredetileg nem neked szánták. Korlátozott mennyiségben álltak rendelkezésre ezek a tárgyak, ezért nem lehetett egyenlően elosztani őket mindenki között, és nem volt helyénvaló, hogy bárki megkapja őket. Éppen ezért az volt az egyedüli opció, hogy azok, akiknek volt pénzük és hajlandóak voltak megvenni azokat, nyugodtan megvehessék őket. Természetesen olcsóbbak voltak, mint amennyiért a piacon árulták őket, vagyis ez egy szívesség volt Isten háza részéről. Jogom volt így tenni a dolgokat, éspedig azért, mert ha egyszer Nekem adtak valamit, akkor az az Enyém lett, és jogom volt úgy kezelni, ahogy jónak láttam. Többé nem volt az adott dolognak semmi köze ahhoz a személyhez, aki eredetileg megvette. Azzal, hogy így kezeltem a dolgokat, vigyáztam az illető büszkeségérzetére. Semmi ellenvetés nem lehetett, mivel teljességgel helyénvaló volt ez a megközelítés. Sok testvér vásárolt Nekem dolgokat. Nem bíztam meg őket azzal, hogy bármit is vásároljanak Nekem, és még kevésbé követeltem meg ezt tőlük. A szívükből jött, hogy így tegyenek, amit értékeltem, de sok minden volt, amit nem fogadhattam el, mivel nem volt szükségem rá. Ez egy gyakorlati kérdés. Helyénvaló, amit mondtam? (Igen.) Helyénvaló volt az is, ahogyan kezeltem? (Igen.) Volt néhány olyan testvér is, aki tudta, hogy érzékeny vagyok a hidegre és nem eszem hideg ételeket, ezért gyógyszereket vettek Nekem „hideg hasra”. Én azonban nem éreztem magam túl jól, miután bevettem ezeket a gyógyszereket – a testem nem bírja az ilyen kísérleteket, így aztán sok olyan gyógyszer van, amellyel óvatosnak kell lennem. Meg kell ezt értenetek. Egyes testvérek táplálékkiegészítőket is vásároltak Nekem, például hegyi ginzenget, vörös ginzenget és másfajta erősítő szereket. Egyiket sem tudtam bevenni. Hogy miért nem? Azért nem, mert nem voltak Nekem megfelelőek. Nem arról volt szó, hogy lenéztem volna, amit a testvérek vettek Nekem, vagy ahonnan megvásárolták azokat; arról volt szó csupán, hogy nem tudtam, nem voltam képes használni őket. Nem minden jó dolog felel meg mindenkinek. Sok jó dolog van a világon, és ha beveszel valami jót, majd az kedvezőtlen vagy allergiás reakciót vált ki, akkor az a számodra nem jó dolog. Akkor hát hogyan kell ezt kezelni? Az a legjobb, ha hagyjuk, hogy az használja az adott dolgot, aki számára az megfelelő. Éppen ezért hadd mondjak nektek valamit: akárki költ is pénzt arra, hogy dolgokat vásároljon Nekem, jegyezze meg ezeket a szavakat: ne vedd meg! Ha szükségem van valamire, közvetlenül közlöm majd veled, és nem fogok udvariaskodni. Megértetted? Ha viszont idehozzátok Nekem ezeket a dolgokat, Én pedig azt mondom, hogy nincs szükségem rájuk, vagy hogy nem megfelelőek, az sem udvariaskodás a részemről. Ez nem hamis vagy képmutató viselkedés. Minden, amit mondok, valóságos; és teljes mértékben igaz. Kérlek benneteket, hogy ne akarjatok a sorok között olvasni, amikor beszélek. Amikor azt mondom, hogy nincs szükségem valamire, akkor az azt jelenti, hogy nincs szükségem rá. Amikor azt mondom, hogy nem tudok használni valamit, akkor az azt jelenti, hogy nem tudom használni. Bármit tesztek is, ne pazaroljátok az időtöket arra, hogy különféle dolgok vásárlásán gondolkozzatok, és ne költsétek haszontalanul a pénzt. Ne gondold azt, hogy minden jó dolgot Istennek kell adni – tudod egyáltalán, hogy szükségem van-e rá vagy nincs? Ha nincs szükségem rá, akkor vajon nem feleslegesen vásároltad meg? Ha őszintén venni akarsz Nekem valamit, akkor hadd mondjak valamit: ne vegyél Nekem semmit! Ha azt mondod, hogy azért vettél Nekem valamit, hogy mindenkivel megosszam, az nagyszerű, akkor tovább tudom adni. Ami azt illeti, hogy miként kezelem az ilyen dolgokat, és miként kezelem az anyagi javakat, amelyek a státuszból és a pozícióból fakadnak: ez a hozzáállásom. Az antikrisztusok vajon ugyanígy kezelik ezeket a dolgokat? (Nem.) Először is egész biztosan nem utasítanak vissza semmit – minél több, annál jobb. Akárki küld is nekik ajándékokat, és akármik is azok, elfogadják. Másodszor, az antikrisztusok kétségkívül kizsarolnak bizonyos dolgokat az emberekből, végezetül pedig maguknak vesznek el bizonyos dolgokat. Ezt keresik és ezt akarják; ezt hozza nekik a státusz, amelyre törekednek.

Ami az antikrisztusok elvetemült lényegét illeti: a múltkori és a mai beszélgetésünk alapján tudnátok mondani egy egymondatos összefoglalást, amely feltárja ezt az elvetemült lényeget? Az antikrisztusok elvetemültségének ez a legfőbb jellemzője: elítélnek mindent, ami pozitív, ami igazságos és ami összhangban van az igazsággal, és mindazt, ami szépnek számít az emberek körében. Gyűlölik ezeket a dolgokat és idegenkednek tőlük. Ezzel szemben pontosan abban lelik gyönyörűségüket az antikrisztusok, ami csak negatív, és amit csak elítélnek és lenéznek a lelkiismerettel, józan ésszel és igazságérzettel bíró emberek. Ők ezekre a dolgokra törekednek és ezeket tartják nagyra. Van egy másik mondat is, amellyel össze lehet ezt foglalni: az antikrisztusok gyűlölnek minden pozitív dolgot, amely Istentől ered, gyűlölik azt, amit Isten szeret, és helyette pontosan azokat a dolgokat szeretik, amelyeket Isten megvet és elítél. Ez az antikrisztusokban fellelhető elvetemültség. Mi ennek az elvetemültségnek az elsődleges jellemzője? Az, hogy különös előszeretettel gondolnak mindenre, ami rút és negatív, miközben megvetést és ellenséges érzelmeket táplálnak minden iránt, ami szép, ami pozitív, és ami összhangban van az igazsággal. Ez az elvetemültség. Érted, ugye? A mai beszélgetésben arról a témáról volt szó, hogy „mit szeretnek az antikrisztusok”. Néhány példát is hoztunk, melyek közül némelyik tipikusabb volt a többinél, de mindegyikük bizonyítékként használható az antikrisztusok elvetemült természetlényegének a magyarázatához. A következő, amit ezután tennetek kell, az, hogy elgondolkodtok és beszélgettek arról, hogy mely elvetemült vagy pozitív dolgokat látjátok és értitek, hogy milyen negatív dolgokat szeretnek és milyen pozitív dolgokat gyűlölnek az antikrisztusok, valamint hogy mi az, amit képesek vagytok megérteni, illetve mit láttok és tapasztaltok. Az antikrisztusoknak és a hétköznapi romlott embereknek bizonyos közös problémáik vannak a beállítottságukat és a lényegüket illetően, és miközben e közös tulajdonságaik súlyossága eltérhet egymástól, a beállítottságuk lényege megegyezik. Különbözhet az is, hogy mely utakon járnak és milyen célokra törekednek, azonban sok ugyanolyan romlott beállítottság-lényeget fednek fel. Éppen ezért minden romlott személy számára hasznos, ha leleplezzük az antikrisztusok lényegének különböző aspektusait. Ha Isten választott népe képes az antikrisztusok lényegét megkülönböztetni, akkor garantáltan nem fogják félrevezetni őket az antikrisztusok, ők pedig sem imádni, sem követni nem fogják az antikrisztusokat.

2019. augusztus 7.