Azokban a gyülekezetekben, ahol antikrisztusok gyakorolnak hatalmat, nem lehet megvalósítani Isten házának a munkarendjeit. Ugyanakkor furcsa jelenség merül fel azokban a gyülekezetekben, ahol csak azt a munkát végzik el, amelyiknek semmi köze Isten házának a munkarendjeihez, vagy ellentétes azokkal, amely különböző vélemények és viták felmerüléséhez vezet a testvérek között, és káoszt idéz elő a gyülekezetben. Hogyan cselekednek a hamis vezetők? Nem Isten házának a munkarendjei szerint dolgoznak; olyan, mintha semmi tennivalójuk nem lenne, és egyáltalán nem reagálnak a munkarendekre. Az ilyen vezetőknek alárendelt emberek tanácstalanok; olyanok, mint egy kupac laza homok: senki sem szervezi egybe őket – mindenki azt csinál, amit akar, és úgy, ahogy akarja. A hamis vezetők semmilyen kijelentést nem tesznek, és nem vállalják ezt a felelősséget. Az antikrisztusok azonban másként cselekednek. Nem csupán elmulasztják megvalósítani a munkarendeket, hanem saját kijelentésekkel és gyakorlatokkal is előállnak. Egyesek veszik a Fennvaló munkarendjeit és megváltoztatják őket, saját kijelentéseikké alakítják azokat, amelyeket azután megvalósítanak, míg mások egyáltalán nem a Fennvaló munkarendjei szerint cselekednek, és csak a maguk dolgát teszik. Visszatartják a Fennvaló munkarendjeit, és nem továbbítják azokat lefelé, sötétségben tartva az alattuk levőket, miközben ők azt teszik, amit csak akarnak – még saját elméleteket és kijelentéseket is kitalálnak, hogy félrevezessék és becsapják az alattuk levőket. Ne azt nézd hát, hogy a felszínen mennyi mindenről tudnak lemondani, vagy mennyi szenvedést tudnak elviselni az antikrisztusok. Tedd félre a felszínes cselekedeteiket és viselkedéseiket, és a lényegét nézd ezeknek a dolgoknak, amelyeket tesznek. Milyen kapcsolatuk van Istennel? Mindennel szembehelyezkednek, amit Isten mondott és tett, mindennel, aminek a megértését megköveteli Isten a testvérektől, és mindennel, aminek a megvalósítását követeli a gyülekezet alsóbb szintjein – ők ezekkel mind szembehelyezkednek. Némelyek ezt kérdezhetik: „Ha valaki nem valósítja meg ezeket a dolgokat, az ugyanaz, mint ha szembehelyezkedne velük?” Miért nem valósítják meg ezeket a dolgokat? Azért nem, mert nem értenek egyet velük. Látva, hogy mennyire nem értenek egyet velük, feljebbvalók vajon Isten házánál? Látva, hogy mennyire nem értenek egyet ezekkel a dolgokkal, vajon jobb tervük van? Nem, nincsen. Akkor hát miért merészelik nem megvalósítani ezeket a dolgokat csak azért, mert nem értenek egyet azokkal? Azért, mert dominálni és irányítani akarják a gyülekezetet. Azt hiszik, hogy ha teljes mértékben a Fennvaló munkarendjeivel és követelményeivel összhangban valósítanák meg a dolgokat, akkor talán senki sem venné észre a hozzájárulásaikat, azok nem tűnnének ki, és senki sem látná őket. Az antikrisztusok számára ez katasztrófa lenne. Ha mindenki tanúságot tenne Isten mellett és rendszeresen beszélgetne az igazságról, ha mindenki képes lenne megérteni az igazságot, az alapelvek szerint kezelni a dolgokat, keresni az igazságot és imádkozni, valamint Istent segítségül hívni, amikor nehézségekkel szembesül, akkor nekik mi lenne a funkciójuk? Az antikrisztusok nem törekednek az igazságra, így nem lenne funkciójuk; puszta dekorációkká válnának. Ha dekorációkká válnának, és senki sem figyelne rájuk többé, vajon elfogadnák ezt? Nem, nem fogadnák el. Azon gondolkodnának, hogy miként menthetnék meg a helyzetet. Az antikrisztusok gonosz beállítottságúak és gonosz lényegűek. Számíthatnak vajon arra, hogy fel lesznek fedve, ha a testvérek mindannyian törekednek az igazságra? Az antikrisztusok nagyon rosszak, és nem törekednek az igazságra; elvetemültek, csalárdak, alattomosak, és nem szeretik a pozitív dolgokat. Ha mindenki értené az igazságot, felismernék az antikrisztusokat. Tudják ezt az antikrisztusok? Igen, tudják. Érzik ezt a lelkükben. Olyan ez, mint amikor elmész valahová, és találkozol egy gonosz szellemmel. Amikor rád néz a gonosz szellem, kellemetlennek talál, te pedig egyetlen pillantás alatt visszataszítónak találod a gonosz szellemet, és nem akarsz beszélni vele. Valójában nem sértett meg téged, és nem tett semmit, amivel ártott volna neked, mégis visszataszító látványnak találod, és ha hallgatod őt, attól még inkább undor fog el. Valójában nem ismer téged, és te sem ismered őt. Mi történik ilyenkor? Érzed a lelkedben, hogy ti ketten nem ugyanabból a fajtából valók vagytok. Az antikrisztusok Isten választott népének az ellenségei. Ha észlelés és tudatosság híján vagy, amikor érintkezel velük, nem vagy meglehetősen érzéketlen? Mondjuk, hogy amikor nem beszél sokat egy antikrisztus, és csak néhány szót mond, miközben kifejez egy érvet, előad egy nézőpontot vagy egy bizonyos hozzáállást táplál a cselekedeteiben, akkor te nem látod világosan ezeket a dolgokat. Ha sokáig érintkezel vele, és még mindig nincs meg ez a tudatosságod, és a Fennvaló egy napon antikrisztusként jellemzi az illetőt, te pedig csak ekkor jutsz el végre erre a felismerésre, és némi félelmet érzel, ezt gondolván: „Hogyhogy nem ismertem fel egy ilyen nyilvánvaló antikrisztust?! Ez meleg helyzet volt!” – mennyire lassú és érzéketlen kell, hogy légy ehhez!

Az antikrisztusok elvetemültségének van egy nyilvánvaló jellemzője, és most megosztom veletek a felismerése titkát: ez az, hogy sem a beszédükben, sem a cselekvésükben nem tudod kifürkészni a mélységeiket és nem tudsz a szívükbe látni. Amikor beszélnek hozzád, folyamatosan forgatják a szemüket, és nem tudod megmondani, milyen tervet szőnek épp. Időnként azt éreztetik veled, hogy hűségesek és egészen őszinték, ám erről szó sincs – sosem tudsz átlátni rajtuk. Egy különös érzés van a szívedben, annak érzete, hogy gondolataikat mélységes szövevényesség, kifürkészhetetlen mélység hatja át, hogy fondorlatosak. Ez az antikrisztusok elvetemültségének az első jellemzője, és azt mutatja, hogy az antikrisztusok az elvetemültség tulajdonságával bírnak. Mi az antikrisztusok elvetemültségének második jellemzője? Az, hogy minden nagyon félrevezető, amit csak mondanak és tesznek. Miben jelenik meg ez? Abban, hogy különösen ügyesen puhatolják ki az emberek pszichológiáját és mondanak olyan dolgokat, amelyek megfelelnek az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, és amelyek könnyen elfogadhatóak. Van azonban egy dolog, amelyet fel kell ismerned: soha nem testesítik meg azokat a kellemes dolgokat, amelyeket mondanak. Például doktrínát prédikálnak másoknak, elmondják nekik, hogy miként legyenek becsületes emberek, és hogy miként imádkozzanak és engedjék, hogy Isten legyen az uruk, amikor éri őket valami, de amikor magukkal az antikrisztusokkal történik valami, akkor nem gyakorolják az igazságot. Nem tesznek mást, mint hogy a saját akaratuk szerint cselekszenek, és milliónyi módját gondolják ki annak, hogy miként kedvezzenek maguknak, miközben elérik, hogy mindenki más őket szolgálja és az ő ügyeiket kezelje. Soha nem imádkoznak Istenhez, és nem engedik, hogy Ő legyen az uruk. Olyan dolgokat mondanak, amelyek kedvesek a fülnek, ám a cselekedeteik nincsenek összhangban azzal, amit mondanak. Amikor cselekszenek, azon jár először az eszük, hogy maguknak kedvezzenek; nem fogadják el Isten vezényléseit és elrendezéseit. Az emberek látják, hogy nem engedelmesek, amikor különféle dolgokat tesznek, hogy folyton annak a módját keresik, hogy miként kedvezzenek maguknak és hogyan jussanak előre. Ez az antikrisztusoknak az a csalárd és elvetemült oldala, amelyet láthatnak az emberek. Amikor dolgoznak az antikrisztusok, néha képesek nehézséget kiállni és árat fizetni, sőt időnként még az alvásról és az ételről is lemondani, de ezt csak azért teszik, hogy státuszt nyerjenek vagy nevet szerezzenek maguknak. Az ambícióik és céljaik érdekében viszontagságokat szenvednek el, de azt a fontos munkát, amelyet Isten háza rendez el nekik, felületesen kezelik és alig végzik el. Alávetik akkor magukat Isten rendezéseinek mindenben, amit tesznek? Végzik a kötelességeiket? Van itt egy probléma. Van egy másik fajta viselkedés is, éspedig az, hogy amikor a testvérek különböző véleményekkel állnak elő, az antikrisztusok kerülőúton vetik el azokat, ugyanazt ismételgetve, amitől azt gondolják az emberek, hogy az antikrisztusok beszélgettek és megvitattak dolgokat velük – de amikor arra kerül a sor, mindenkinek azt kell tenni, amit ők mondanak. Mindig keresik a módját, hogy miként állítsák le mások javaslatait, hogy az ő elgondolásaikat kövessék az emberek, és azt tegyék, amit ők mondanak. Ez az igazságalapelvek keresése? Biztosan nem. Akkor hát mi a munkájuk alapelve? Az, hogy mindenkinek hallgatnia kell rájuk és engedelmeskednie kell nekik, hogy nincs náluk jobb, akire hallgatni lehetne, és hogy az ő elgondolásaik a legjobbak és a legmagasztosabbak. Az antikrisztusok mindenkivel azt éreztetik, hogy az a helyes, amit ők mondanak, és hogy ők maguk az igazság. Hát nem elvetemült dolog ez? Ez az antikrisztusok elvetemültségének a második jellemzője. Az antikrisztusok elvetemültségének a harmadik jellemzője az, hogy amikor maguk mellett tesznek tanúságot, gyakran a hozzájárulásaik, az általuk elszenvedett viszontagságok és azok mellett a jótékony dolgok mellett tanúskodnak, amelyeket mindenkiért tettek, hogy beleégessék azokat az emberek elméjébe, hogy azok az emberek emlékezzenek arra, hogy az antikrisztusok fényében sütkéreznek. Ha valaki megdicsér egy antikrisztust vagy köszönetet mond neki, akkor az antikrisztus akár még egy pár nagyon szellemi szót is mondhat, például azt, hogy „Köszönet istennek! Ez mind isten munkája. Elég nekünk isten kegyelme” – hogy mindenki lássa, mennyire szellemi, és hogy jó szolgája Istennek. Valójában saját magát magasztalja fel és önmaga mellett tanúskodik, és egyáltalán nincs hely a szívében Istennek. Mindenki más úgy gondolja, hogy az antikrisztus státusza már messze meghaladta Istenét. Nem valóságos bizonyítéka ez vajon annak, hogy az antikrisztus önmaga mellett tesz tanúságot? Azokban a gyülekezetekben, ahol egy antikrisztus van hatalmon és nála az irányítás, az emberek szívében neki van a legmagasabb státusza. Isten csak másodikként vagy harmadikként következhet. Ha Isten elmegy egy gyülekezetbe, ahol egy antikrisztus van hatalmon, és mond valamit, vajon eljut az ottani emberekhez az, amit mond? Szívből el fogják azt fogadni? Nehéz megmondani. Ez elég annak bizonyításához, hogy milyen sok erőfeszítést tesznek az antikrisztusok azért, hogy maguk mellett tanúskodjanak. Egyáltalán nem Isten mellett tanúskodnak, hanem amikor csak lehetőségük adódik Isten mellett tanúskodni, azt mindig arra használják, hogy maguk mellett tanúskodjanak helyette. Hát nem alattomos az antikrisztusoknak ez a taktikája? Nem hihetetlenül elvetemült? E három tulajdonság alapján, amelyekről itt beszélgettünk, könnyű felismerni az antikrisztusokat.

Van az antikrisztusoknak még egy tulajdonságuk, és ez az elvetemült beállítottságuk egyik fő megnyilvánulása is egyben. Ez pedig az, hogy bárhogyan beszélgessen is Isten háza az igazságról, bárhogyan beszélgessen is Isten választott népe az önismeretükről, illetve bármennyire elfogadják is az ítéletet, a fenyítést és a metszést, az antikrisztusok nem vesznek tudomást róla. Ők továbbra is hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek, és soha nem engedik el azt a szándékukat és vágyukat, hogy áldásokat nyerjenek. Az antikrisztusok elgondolása szerint, ha valaki teljesíti kötelességét, megfizeti az árat és nehézségeken megy keresztül, akkor Istennek meg kell áldania. Így aztán, miután már egy ideje gyülekezeti munkát végeznek, elkezdik számba venni, milyen munkákat végeztek a gyülekezetért, hogyan járultak hozzá Isten házához, és mi mindent tettek a testvérekért. Mindezt pontosan észben tartják, és várják, hogy milyen kegyelmekben és áldásokban részesülnek emiatt Istentől, hogy mérlegelni tudják, megéri-e, amit tesznek. Miért foglalatoskodnak mindig ilyen dolgokkal? Mi az, amit a szívük mélyén követnek? Mi a célja Istenbe vetett hitüknek? Istenbe vetett hitük kezdettől fogva az áldások megszerzésére irányult. És nem számít, hány évig hallgatnak prédikációkat, hogy Isten hány szavát eszik és isszák, hogy hány doktrínát értenek, soha nem fogják elengedni arra irányuló vágyukat és szándékukat, hogy áldottak legyenek. Ha arra kéred őket, legyenek kötelességtudó teremtett lények, és fogadják el Isten szuverenitását és elrendezéseit, azt fogják mondani: „Ez rám nem vonatkozik. Nekem nem erre kell törekednem. Arra kell törekednem, hogy ha már megvívtam a harcot, ha megtettem a szükséges erőfeszítést és elszenvedtem a szükséges megpróbáltatásokat – ha mindezt megtettem úgy, ahogy isten megköveteli –, akkor isten jutalmazzon meg, és tegye lehetővé, hogy a királyságban maradjak és megkoronázzanak, és hogy magasabb pozíciót kapjak, mint isten népe. Legalább két-három városnak kellene alám tartoznia.” Ez az, ami az antikrisztusokat a legjobban foglalkoztatja. Nem számít, Isten háza mennyire közvetíti az igazságot, a szándékukat és vágyukat arra, hogy áldásokat nyerjenek, nem lehet eloszlatni; ugyanolyan emberek, mint Pál. Ez az átlátszó ügylet nem rejt magában egyfajta elvetemült és rosszindulatú beállítottságot? Egyes vallásos emberek azt mondják: „A mi nemzedékünk a kereszt útján követi istent. Isten kiválasztott minket, így jogosultak vagyunk az áldására. Szenvedtünk és nagy árat fizettünk, és kiittuk a keserűség kelyhét. Néhányunkat még le is tartóztattak és börtönbüntetésre ítéltek. Miután ezt a sok megpróbáltatást elszenvedtük, annyi prédikációt hallgattunk, és annyi mindent tanultunk a Bibliáról, ha nem leszünk egy nap megáldva, akkor a harmadik égbe megyünk, és vitatkozni fogunk istennel.” Hallottatok valaha ilyesmit? Azt mondják, a harmadik égbe mennek majd, hogy Istennel vitatkozzanak – milyen merész dolog ez? Nem félelmetes csak hallani is? Ki merészeli megpróbálni, hogy vitába bocsátkozzon Istennel? Szerencsére az a Jézus, akiben hisznek, régen felment már a mennybe. Ha Jézus még mindig a földön volna, talán nem próbálnák meg újból keresztre feszíteni Őt? Egyesek persze talán erőteljesnek és lenyűgözőnek találják az efféle szavakat, amikor először kezdenek hinni Istenben, azt gondolva, hogy az emberekben ilyen gerincesség és eltökéltség kellene, hogy legyen. Ti azonban, miután mind ez idáig hittetek, miként tekintetek ezekre a szavakra? Hát nem arkangyalok az ilyen emberek? Nem Sátánok vajon? Bárkivel vitatkozhatsz, kivéve Istent. Te ne tégy ilyet, sőt, meg se forduljon a fejedben! Az áldások Istentől származnak: Ő annak adja azokat, akinek szeretné. Még akkor sem szabad Istennel vitatkoznod, ha teljesíted annak a feltételeit, hogy áldásokat kapj, de Ő mégsem adja meg neked azokat! Az egész világmindenség és az egész emberiség Isten uralma alatt áll; Istennél van a döntés. Hogy merészelnél te, egy kicsiny emberi lény, vitatkozni Istennel? Hogy tudod ennyire túlbecsülni a képességeidet? Miért nem nézel tükörbe, hogy meglásd, ki vagy? Nem a halállal cimborálsz, amikor veszed a bátorságot, hogy így ágálj a Teremtő ellen és versengj Vele? Az a mondás, hogy „ha nem leszünk egy nap megáldva, akkor a harmadik égbe megyünk, és vitatkozni fogunk istennel”, nyílt ágálás Isten ellen. Miféle hely a harmadik ég? Az, ahol Isten lakozik. Ha valaki veszi a bátorságot, hogy elmenjen a harmadik égbe és vitatkozzon Istennel, az egyenértékű azzal, mintha „meg akarná buktatni” Istent! Talán nem ez a helyzet? „Mi köze van ennek az antikrisztusokhoz?” – kérdezheti valaki. Sok köze van hozzájuk, mivel akik el akarnak menni a harmadik égbe, hogy vitatkozzanak Istennel, mind antikrisztusok. Csak antikrisztusok képesek ilyen dolgokat mondani. Az efféle szavak alkotják azt a hangot, amelyet az antikrisztusok a szívük mélyén táplálnak. Ez az ő elvetemültségük. Miközben nyíltan talán nem mondják ki ezeket a szavakat, a szívükben igenis ilyen dolgokat táplálnak, csak nem merik felfedni őket, és nem hagyják, hogy bárki is tudjon róluk. A szívük mélyén rejlő vágyak és ambíciók azonban olthatatlan tűzként égnek. Miért van ez? Azért, mert az antikrisztusok nem szeretik az igazságot. Nem szeretik Isten méltányosságát és igazságosságát, Isten ítéletét és fenyítését, és semmiképpen sem szeretik Isten mindenhatóságát, bölcsességét és minden dolog feletti szuverenitását. Egyiket sem szeretik ezek közül a dolgok közül – gyűlölik őket. Akkor hát mit szeretnek? A státuszt szeretik, és a jutalmak érdeklik őket. „Adottságaim, tehetségeim és képességeim vannak – mondják. – Munkát végeztem a gyülekezetért, úgyhogy isten vissza kell, hogy fizesse nekem, és meg kell jutalmaznia!” Nincsenek vajon bajban? Nem a halállal cimborálás ez? Nem nyílt kihívás Istennel szemben? Nem kihívást intéznek ezzel a Teremtő felé? Az, hogy veszik a bátorságot, hogy egyenesen Istennek, a Teremtőnek szegezzék a dárdáikat – olyasvalami ez, mire csak az arkangyal, a Sátán képes. Ha valóban vannak ilyen nézőpontú emberek, akik ilyen cselekedetekre képesek, akkor nincs kétség afelől, hogy antikrisztusok. A földön csak az antikrisztusok merészelnek nyíltan ellenállni Istennek és így ítéletet hozni Felette. „Azok az antikrisztusok, akiket mi láttunk, nem voltak ennyire vakmerők és arcátlanok” – mondhatják némelyek. Ezt annak a kontextusnak és környezetnek megfelelően kell nézni, amelyben az antikrisztusok vannak. Hogy lehetne hozzá bátorságuk, hogy ilyen éles legyen a nyelvük, ha nem szereztek volna teljes mértékben hatalmat és nem vetették volna meg a lábukat? Az antikrisztusok ki tudják várni, míg eljön az ő idejük, megvárják, míg alkalmas pillanat adódik. Amikor már elemükben vannak, az éles vonásaik teljes mértékben lelepleződnek. Noha egyes antikrisztusok mindaddig elég jól elrejtik, hogy milyenek is valójában, amíg nincs státuszuk, és a felszínen nem látszik, hogy probléma lenne velük, de amint státuszt szereznek és megvetik a lábukat, teljes mértékben feltárul az elvetemültségük és a rútságuk. Olyanok, mint bizonyos emberek, akik híján vannak az igazságvalóságnak. Amikor nincs státuszuk, vonakodva tudják csak alávetni magukat a metszésnek, és nem dacosak a szívükben. Ha azonban vezetőkké vagy dolgozókká válnak és némi presztízsre tesznek szert Isten választott népe körében, akkor amikor megmetszik őket, nagy valószínűséggel fel fogják fedni a valódi énjüket, vitatkozni kezdenek Istennel és ágálnak Ellene. Olyan ez, mint ahogyan egyesek jól végzik a kötelességeiket, és normális körülmények között nincs panaszuk, de ha rákkal és a gyorsan közelgő halállal szembesülnek, nagy valószínűséggel felfedik a valódi énjüket. Panaszkodni kezdenek Istenre, valamint vitatkozni kezdenek Vele és ágálni Ellene. Az antikrisztusok csoportjába tartozó emberek idegenkednek az igazságtól és gyűlölik az igazságot, és soha nem gyakorolják az igazságot. Akkor hát miért hajlandóak még azután is munkát végezni a gyülekezetben, sőt, a követők legkisebbikének lenni, miután leleplezték és felfedték őket? Mi történik ilyenkor? Van egy céljuk: soha nem engedték el azt a szándékukat, hogy áldásokat nyerjenek. Ilyen a gondolkodásmódjuk: „Bele fogok kapaszkodni ebbe az utolsó mentőövbe. Ha nem nyerhetek áldásokat, soha nem fogom békén hagyni istent. Ha nem nyerhetek áldásokat, akkor isten nem is isten!” Milyen beállítottság ez? Veszik a bátorságot, hogy pimaszul megtagadják Istent és ágáljanak Ellene – ez elvetemültség. Mindaddig, amíg a legcsekélyebb reményük is van arra, hogy áldásokat nyerjenek, ott fognak maradni Isten házában és várni fognak azokra az áldásokra. Hogyan figyelhető meg ez? Olyanok, mint a farizeusok, folyton jónak tettetik magukat – hát nem nyilvánvaló a hátsó szándékuk és céljuk? Bármennyire jónak látszik is a külső viselkedésük, bármilyen sokat szenvednek is külsőleg, soha nem gyakorolják az igazságot, nem keresik az igazságot, amikor cselekszenek, valamint nem imádkoznak Istenhez és nem keresik az Ő szándékait. Soha nem azokat a dolgokat teszik, amelyek Istennek tetszők. Helyette azt teszik, amit ők maguk hajlandóak megtenni és ami nekik tetszik, és csak a saját, áldásokra irányuló ambíciójukat és vágyukat törekednek kielégíteni. Nem kerülnek vajon bajba emiatt? Nem fedi fel ez vajon az antikrisztusok lényegét? Az, amit az antikrisztusok szeretnek és amire törekednek, csak a sátáni beállítottságukat képviseli. Pozitív és Istennek tetsző dolgokként kezelik mindazt, amit szeretnek és amire törekednek, és megpróbálják elérni, hogy Isten elfogadja és megáldja őket. Vajon összhangban van ez az igazságalapelvekkel? Hát nem ellenkezés és szembehelyezkedés ez Istennel? Az antikrisztusok minduntalan üzletet próbálnak kötni Istennel. A saját szenvedésükre és az általuk fizetett árra hivatkozva jutalmakat és koronákat követelnek Istentől, és jó rendeltetési helyet akarnak cserébe. De nem számították vajon el magukat? Ha így ellenállnak Istennek, hogy történhetne meg, hogy ne Isten büntetésével találkozzanak? Ez az, amit a bűneikért érdemelnek. Ez megtorlás.

Volt egyszer egy antikrisztus, aki tudott egy keveset az éneklés és a tánc mesterségéről, és akkoriban úgy rendezték, hogy az ő vezetésével tanuljanak a mesterségről a kórusban a testvérek. Ezek a testvérek fiatalok voltak, és a legtöbbjük még nem túl régóta hitt Istenben; egyszerűen csak szenvedélyesek voltak és hajlandóak voltak a kötelességeiket végezni, ez volt minden, de az igazságot nem értették, és némelyikük még alapot sem vetett. Mialatt ez az antikrisztus munkálkodott, arra vezette őket, hogy tapasztalják meg a Szentlélek munkájának érzését, és hogy tapasztalják meg a különbséget Isten jelenlétének és az Ő távollétének az érzése között – mindig azt akarta, hogy az érzéseikre hagyatkozzanak. Nem értette az igazságot, és valóságos megtapasztalása sem volt, hanem tévútra vitte és félrevezette a testvéreket a saját elképzelései és képzelődései alapján. A Fennvaló tudta, hogy az antikrisztus híján van az igazságvalóságnak, és csak azt kérte tőle, hogy a mesterséget tanítsa meg és magyarázza el. Ha ezt az aspektusát teljesítette volna a kötelességének, az már megfelelő színvonalúnak és a felelősségei teljesítésének számított volna. Ő azonban akkor is „az igazságról akart beszélgetni”, és azt akarta elérni, hogy az emberek ragadják meg az érzéseiket és hagyatkozzanak azokra. Miközben így cselekedett, vajon nem vihette bele könnyedén az embereket egy gonosz szellem munkájának a természetfeletti érzésébe? Ez túlságosan veszélyes! Ha egy gonosz szellem megragad egy ilyen lehetőséget és megszáll valakit, akkor tönkreteszi az illetőt. A képzés időszaka alatt azt mondta ezeknek az embereknek, hogy imádkozzanak, majd imádkozás után meg kellett figyelniük, hogy miként munkálkodik a Szentlélek, és hogy izzadnak-e, zokognak-e vagy éreznek-e bármi mást a testükben. Ezeket a dolgokat hangsúlyozta, de ezek a dolgok valójában elég világosan el lettek már korábban magyarázva. Olyan sok igazság van, de ő nem azokról beszélgetett, és nem is arra vezette az embereket, hogy egyék és igyák Isten szavait, továbbá nem a megfelelő munkájával foglalkozott. Nem engedte, hogy a testvérek megkoreografálják a táncokat, hanem helyette hagyta, hogy mindenki aszerint táncoljon a színpadon, ami jólesett neki, hogy úgy improvizáljon, ahogy neki tetszik, sőt, még ezt is mondta: „Rendben van így, isten vezet bennünket, úgyhogy nem félünk, és a szentlélek munkálkodik!” Ez az antikrisztus nem értette az igazságot, így aztán folyton ostoba dolgokat művelt. A testvéreknek nem volt tisztánlátásuk, ezért hallgattak rá és így kezdtek imádkozni: „Kérlek, munkálkodj, Istenem... Kérlek, munkálkodj, Istenem...” Minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy „teljes szívükből” imádkozzanak, még sírtak is imádkozás után, majd felmentek a színpadra és improvizálták a táncokat. Akik lentről nézték őket, úgy érezték, hogy nagyszerű a légkör, és hogy a Szentlélek erőteljes munkát végez! Úgy zokogtak, miközben a többiek táncát figyelték, mintha a Szentlélek munkáját érezték volna. Végül ezek az emberek videófelvételt és fényképeket készítettek mindezekről, hogy megmutassák Nekem. A képeken látható emberek közül némelyek csukott szemmel zokogtak, és a tél közepén mindannyiuknak ki volt pirulva az arca a forróságtól. Láttam, hogy baj van készülőben, és hogy ez az antikrisztus tönkre fogja tenni ezeket az embereket. Csak a mesterség megtanítására kapott felkérést, és semmit sem értett az igazságból. Csak a képzelődései alapján, vakon cselekedett, és a Szentlélek munkájának az érzését akarta megtalálni. Vajon érzésekről szól a Szentlélek munkája? Az igazságot kell megértened – ez az, ami valóságos. Az érzések önmagukban véve üresek és haszontalanok. Megértheted az igazságot és Isten szándékait az érzéseid alapján? Egyáltalán nem. Nem érzést kell keresned, hanem csak az alapelveket, valamint Isten szándékait kell kutatnod Isten szavai alapján, majd össze kell vetned azokat azokkal a dolgokkal, amelyek érnek téged – ez nagyon gyakorlati dolog, és lassanként meg fogod érteni az igazságot. Ha Isten szavai szerint gyakorolsz, a Szentlélek természetes módon munkálkodni kezd. Még ha nem is munkálkodik a Szentlélek, mivel Isten szavai szerint gyakoroltál, Isten a követőjeként fog elismerni téged – ez nagyon gyakorlati és a legigazabb dolog. Ez az antikrisztus nem így beszélgetett, hanem folyamatosan arra biztatta ezeket az embereket, hogy érzéseket keressenek, olyan dolgokat, mint a jelek és csodák, valamint az álmok. Ez egy laikus volt, aki híján volt a lelki megértésnek, és nevetséges dolgok megtételére vezetett egy csoportnyi ostoba és tudatlan gyermeket. A képeken látható emberek sírtak és zokogtak. Mit jelent ez? Semmit sem jelent, de van valami, ami megmagyarázza annak a természetét, amit ez az antikrisztus tett. Ez az antikrisztus fényképeket készített mindezekről és úgy címkézte fel azokat, mint „Isten munkájának a részleteit”. Mik voltak ezek a „részletek”? Azok az emberek nem értették az igazságot, a Szentlélek munkájának érzése után kutattak és ok nélkül improvizáltak, és valahányszor táncoltak, az mindig más volt, mivel az érzés is mindig más volt, és Isten „vezetése” is más volt – ezek voltak a „részletek”. Mi más tartozott még azok közé a „részletek” közé? Azt is mondta az antikrisztus, hogy azok a Szentlélek munkájának az eredményei. Amikor ezt mondta, a testvérek izgalomba jöttek, mintha hirtelenjében jelentősen megnőtt volna a hitük és az érettségük. Miért használta a „részletek” szót? Honnan eredt ez a szó? Egyszer említést tettem Isten munkájának a részleteiről. Mire utalnak ezek a részletek? Ezek Isten emberekben végzett munkájának azok az eredményei, amelyek láthatóak és felfoghatóak az emberek számára, és ezek sem nem természetfelettiek, sem nem homályosak. Olyan dolgok, amelyek érezhetőek. Ezek azok a dolgok, amikor Isten sok munkát végzett rajtad, sok szót szólt hozzád, a szíve vérét ontotta, és ezáltal megváltoztatta azt, ahogyan létezel, a dolgokról alkotott nézeteidet, a dolgok végzése során tanúsított hozzáállásodat, az Istenhez való hozzáállásodat és más részeidet is. Vagyis ezek Isten munkájának a nyereségei és gyümölcsei – ezt értjük „részletek” alatt. Ez az antikrisztus is „részleteknek” nevezte az általa tett dolgokat. Ha egyelőre félreteszitek ezeknek a dolgoknak a természetét, mit láttok pusztán ennek a kifejezésnek az elemzéséből? Isten munkálkodik az embereken, és Ő azt mondta, hogy az emberek meg fogják látni a rajtuk végzett munkájának a részleteit, de ez az antikrisztus mindenkit ámokfutásba vezetett és mindent összezavart, mégis „részleteknek” nevezte ezeket – mit próbált csinálni? (Egyenlő akart lenni Istennel.) Így van. Honnan eredt az, hogy a „részletek” kifejezést használta? Az az iránti vágyából, hogy egyenlő legyen Istennel, és hogy Istent utánozza. Erre célzott ennek a kifejezésnek a használatával: „Isten részletesen munkálkodik, és az is részletes, aminek a megtételére az embereknek ezt a csoportját vezetem.” A „részletek” szó előtt álló módosító az, hogy „Isten munkájának a”, de a szívében valójában saját magának tulajdonította a Szentlélek munkája részleteinek az eredményeit – ez pedig az, amit az antikrisztusok tesznek. Ahol csak esély van arra, hogy rivaldafénybe kerüljenek, ahol csak felcsillan a lehetőség sugara, nem engedik el; versengenek Istennel az emberekért. Miféle emberekért versengenek? Némelyek közülük nem értik az igazságot, nem tudják megkülönböztetni az embereket az igazságalapelvek szerint, valamint ostobák és tudatlanok; némelyek közülük nem törekednek az igazságra, szeretik a tömeget követni és külsőleg vakon cselekedni; és olyanok is vannak, akik új hívők és sekély alapjuk van – ők még nem értik, hogy miről szól az Istenben való hit, és félrevezetik őket az antikrisztusok. Ez a viselkedés később le lett állítva, még éppen időben. Az a tény, hogy le lett állítva, nem túlságosan rendkívüli, ugyanakkor azt jelentette, hogy le lettek leplezve az antikrisztus által művelt ostobaságok, mégpedig mind egyszerre. Ahogy mindenki beszélgetett és visszagondolt, ezt mondták: „Mielőtt idejött ez az antikrisztus, igaz, hogy olykor bizonytalanok voltunk az éneklés szakmai és technikai aspektusait illetően, de amikor énekeltünk, úgy éreztük, hogy a szívünkbe tudjuk zárni, amit éneklünk, és hogy minden szót szívből tudunk énekelni. Miután ő megjött és szakmai elméletekről kezdett beszélni, mind úgy éreztük, hogy kiszáradtunk, és nem akartunk többé énekelni, mivel nem tudtuk megízlelni, hogy mit is mond Isten minden szóval – nem éreztük Istent.” Ugye hogy bajban voltak ezek az emberek? Amint cselekvésre nyújtják a kezüket az antikrisztusok, az mindjárt azzal a következménnyel jár, hogy az emberek nem érzik többé, hogy hol van Isten, és nem tudják, hogy miként cselekedjenek helyénvaló módon. Elveszítik a tájékozódási képességüket. Ha nem képesek érezni Istent az emberek, attól vajon még továbbra is végezhetik jól a kötelességeiket? Képesek vajon továbbra is hűségesen tenni a dolgokat azért, hogy Isten mellett tanúskodjanak? Miután a Sátán megrontotta az embereket, kialakult bennük egy bizonyos tulajdonság, éspedig az, hogy előszeretettel követik a tömeget. Olyanok, mint a legyek: nem kell, hogy világos céljuk legyen, amíg van egy vezető, a többiek csatlakoznak hozzá abban, hogy vakon bolondozzanak, mivel ez elevenebb viselkedés, és ha így cselekednek, nem szükséges fékezniük magukat, a cselekedeteiknek nincs vezérelve, és senki sem az alapelvek szerint cselekszik. Nem szükséges imádkozniuk vagy keresniük, nem szükséges jámbornak vagy csendesnek lenniük; amíg a nyakukon van a fejük és lélegeznek, képesek így cselekedni. Többé-kevésbé nem ugyanígy van ez az állatok esetében is? Mivel ez a romlott emberek tulajdonsága, könnyen félrevezethetők, de ha érted az igazságot és képes vagy felismerni ezeket a dolgokat, akkor nem lehet majd téged olyan könnyen félrevezetni. Miután ez az antikrisztus le lett leplezve, mindenki azt boncolgatta, hogy milyen félrevezető dolgokat mondott, valamint a taktikáit, amelyeket bevetett azért, hogy így cselekedjen, összevetve mindezeket Isten szavaival. Felismerték, hogy ez a srác nagyon jó volt az emberek félrevezetésében, hogy felforgatta a dolgokat, és hogy noha olyasvalaminek a megtételére vezette őket, ami meglehetősen lenyűgözőnek látszott, és úgy tűnt, mintha a Szentlélek hatalmas munkáját érezték volna, valójában egyáltalán nem voltak képesek arra, hogy érezzék Istent. A felszínen úgy látszott, mintha nagy buzgalom szállt volna meg mindenkit, és mintha hirtelen megnőtt volna a hitük és az érettségük, de ez valójában illúzió, egy gonosz szellem munkája volt. Megjelentek ezek a természetfeletti körülmények, így a Szentlélek nem munkálkodott. Ezután egy darabig – az igazságról való beszélgetés révén – mindenki képes volt felismerni az antikrisztust, az állapotuk pedig apránként normalizálódott. Ezeket az embereket félrevezette az antikrisztus, és eltávolodtak Tőlem. Amikor beszéltem, úgy néztek Rám ezek az emberek, mintha ismeretlen lennék a számukra; nem akartak válaszolni a kérdéseimre, és azonnal olyanok lettünk, mint az idegenek. Mielőtt bármiben engedelmeskedtek volna, megvárták, hogy az antikrisztus beszéljen; arra hallgattak, amit az antikrisztus mondott, és bármit mondott is, ők azzal azonosultak. Vagyis ezeknek az embereknek semmibe sem volt beleszólásuk, de ezt készséggel vállalták; arra vártak, hogy az antikrisztus beszéljen, és ő irányította őket. Ilyen dolgokat tesznek a gonosz szellemek és az antikrisztusok azért, hogy félrevezessék az embereket.

Egyes elvetemült dolgokat világosan ki lehet fejezni szavakkal és boncolgatni lehet őket, de másokról csak azt lehet elmondani, hogy gonosz szellemek munkálkodnak bennük, és nem lehet őket szavakkal világosan kifejezni, csak az érzéseid vagy az általad megértett igazságok és a tapasztalataid alapján ismerhetők fel. Ezt az antikrisztust gyorsan felismerték és kezelték, a gyülekezeti élet pedig visszatért a normális kerékvágásba. Utána mindenki jó darabig félelmet érzett még, amikor erről az incidensről beszélgettek. Ezt mondták: „Ez igazán veszélyes volt! Ennek az antikrisztusnak az úgynevezett »részletei« olyan sokat ártottak nekünk, hogy majdnem tönkretett bennünket.” Éppen ezért meg kell tanulnotok felismerni az antikrisztusokat. Ha soha nem veszitek komolyan az antikrisztusok felismerését, akkor veszélyben lesztek, és ki tudja, mikor vagy mely alkalommal vezetnek majd félre benneteket? Még az is lehet, hogy zavaros fejű módon fogsz követni egy antikrisztust, anélkül, hogy tudnád, mi is történik. Akkor és ott nem fogod érezni, hogy bármi baj lenne vele, sőt, még helyesnek is fogod érezni, amit az antikrisztus mond – ebben az esetben anélkül lettél félrevezetve, hogy észrevetted volna. Az a tény, hogy félre lettél vezetve, azt mutatja, hogy elárultad Istent, és akkor Istennek nem lesz módja arra, hogy megmentsen téged. Vannak emberek, akik általában jól teljesítenek, de egy ideig rászedik őket az antikrisztusok, végül pedig lebeszéléssel és beszélgetéssel hozza vissza őket a gyülekezet. Vannak azonban olyanok is, akik nem jönnek vissza, akárhogyan beszéljenek is nekik az igazságról, és szilárdan eltökélik magukat amellett, hogy az antikrisztusokkal tartanak – akkor vajon nincsenek egészen tönkretéve? Határozottan nemet mondanak a visszatérésre, Isten pedig nem munkálkodik többé rajtuk. Egyesek híján vannak a tisztánlátásnak, és sajnálatot éreznek az efféle ember iránt, ezt mondván: „Ő egy elég jó ember: sok éven át hitt Istenben, lemondott dolgokról és feláldozta magát; korábban elég hűségesen végezte a kötelességét, nagy hite volt Istenben, és igaz hívő volt – nem kellene vajon még egy esélyt adnunk neki?” Helyes ez a nézőpont? Összhangban van az igazsággal? Az emberek csak a felszínét látják egy másik embernek, a szívét viszont nem; nem képesek tisztán látni, hogy milyen ember valójában az illető, vagy hogy milyen lényege van. Ahhoz, hogy átláthassanak rajtuk az emberek, egy ideig kapcsolatban kell lenniük vele és meg kell figyelniük őt, annak az illetőnek pedig olyan eseményekkel kell találkoznia, amelyek felfedik őt. Azonkívül, ha a jó szívedből adódóan segíteni próbálsz az ilyen embereknek, de azok nem fordulnak vissza, akármennyit beszélgetsz is velük, nem fogod tudni, hogy milyen ok van az egész mögött. Isten valójában már átlátott ezeken az embereken és kivetette őket. Miért vetette ki őket Isten? A legegyszerűbb oka az, hogy egyes antikrisztusok nyilvánvalóan gonosz szellemek, és olyan antikrisztusokként jellemezhetők, akikben gonosz szellemek munkálkodnak. Ha követik őket egy ideig az emberek, elsötétül a szívük, és annyira elgyengülnek, hogy összeesnek, ami azt bizonyítja, hogy Isten régen lemondott már róluk. Istennek igazságos természete van, és gyűlöli a Sátánt. Mivel ezek az emberek a Sátánt és a gonosz szellemeket követik, vajon még mindig elismerheti őket Isten a követőiként? Isten szent, és irtózik a gonosztól. Nem akarja azokat, akik gonosz szellemeket követnek; még ha mások szerint jó emberek is, Ő akkor sem akarja őket. Mit jelent az, hogy Isten irtózik a gonosztól? Mire utal az, hogy „irtózni a gonosztól”? Hallgassátok meg, amit most mondok, és megértitek. Kezdve onnan, amikor Isten kiválaszt valakit, egészen odáig, amikor az az ember elismeri, hogy Isten igazság, igazságosság, bölcsesség és mindenhatóság, hogy Ő az egyedüli és az egyetlen – miután megértette ezeket a dolgokat, és szerzett némi tapasztalatot, lesz egy alapvető megértése a szíve mélyén Isten természetét, lényegét és azt illetően, amit Ő birtokol és ami Ő, és ez az alapvető megértés a hitévé válik. Ez arra is ösztönözni fogja őt, hogy kövesse Istent, áldozza fel magát Istenért, és végezze a kötelességét. Amikor már van tapasztalata, érti az igazságot, és gyökeret vert a szívében az Isten természetével kapcsolatos megértése és az Istenről való ismerete – amikor ilyen érettség birtokában van –, akkor nem fogja megtagadni Istent. Ha azonban nincsenek igazi ismeretei Krisztusról, a gyakorlati Istenről, és ha hajlamos egy antikrisztust imádni és követni, akkor még mindig veszélyben van. Még mindig előfordulhat, hogy hátat fordít a testben megjelent Krisztusnak, és egy elvetemült antikrisztust követ. Ez Krisztus nyílt megtagadása és az Istenhez fűződő kötelékek megszakítása lenne. Ezzel lényegében ezt mondaná: „Nem követem többé Istent – a Sátánt követem. Szeretem a Sátánt, és hajlandó vagyok őt szolgálni; hajlandó vagyok a Sátánt követni. Akárhogy bánik is velem, akármennyire tönkretesz, rám tapos és megront engem, több mint hajlandó vagyok. Nem számít, mennyire igazságos és szent Isten, nem számít, mennyi igazságot mond ki, nem vagyok hajlandó Őt követni. Nem szeretem az igazságot. A hírnevet, a státuszt, a jutalmakat és a koronákat szeretem; még ha nem is kaphatom meg, akkor is szeretem őket.” Így aztán egy olyan személyt követtek, akinek semmi köze hozzájuk, egy antikrisztussal szöktök meg, aki szemben áll Istennel. Vajon még mindig akarna Isten egy ilyen embert? Biztosan nem. Észszerű dolog Isten részéről, hogy nem akarja őt? De még mennyire! Tudod a doktrínából, hogy Isten olyan Isten, aki irtózik a gonosztól, és hogy Ő szent. Érted ezt a doktrínát, de azt vajon tudod, hogy miként bánik Isten az ilyen emberekkel? Ha Isten visszautasít valakit, akkor tétovázás nélkül lemond róla. Avagy nem úgy állnak a dolgok, ahogy mondom? (De igen.) Így állnak a dolgok. Amikor tehát Isten lemond egy ilyen személyről, az azt jelenti vajon, hogy kegyetlen szíve van? (Nem.) Isten elvszerűen cselekszik. Ha tudod, hogy kicsoda Isten, de nem szereted követni Őt – ha tudod, hogy kicsoda a Sátán, és mégis ragaszkodsz a követéséhez –, akkor Isten nem fog kényszeríteni téged. Rajta, kövesd csak örökre a Sátánt! Ne gyere vissza; Isten lemondott rólad. Hogyan lehet megérteni Isten természetét? Isten természete igazságos és szent, és van a természetének egy olyan eleme, amely irtózik a gonosztól. Más szóval: ha teremtett lényként hajlandó vagy arra, hogy lealjasodj, mi mást mondhat még Isten? Isten soha nem kényszeríti az embereket olyan dolgok megtételére, amelyekre nem hajlandóak. Ő soha nem kényszeríti az embereket az igazság elfogadására. Ha arra vágysz, hogy romlott legyél, az a személyes döntésed – végső soron te fogod viselni a következményeket, és csak magadat hibáztathatod. Istennek az emberek kezelésére vonatkozó alapelvei változhatatlanok, így ha elégedett vagy a romlottsággal, akkor a büntetés lesz az elkerülhetetlen véged. Nem számít, hány éven át követted esetleg Istent; ha arra vágysz, hogy romlott legyél, Isten nem fog bűnbánatra kényszeríteni. Te vagy az, aki hajlandó vagy a Sátánt követni és engedni, hogy félrevezessen és tönkretegyen a Sátán, és így aztán végül neked kell viselned a következményeket. Némelyek sajnálatot éreznek az ilyen emberek iránt, és a megsegítésükre pazarolják a kedvességüket, de akárhogy buzdítják is őket, azok nem fordulnak vissza. Mi történik itt? Az az igazság, hogy Isten nem ment meg egy ilyen embert; Ő nem akarja az ilyen embereket. Mit tehet ez ellen az ember? Ez az ok húzódik a háttérben. Ám amikor az emberek nem látnak világosan egy helyzetet, akkor úgy helyes, ha teszik, amit tenniük kell, és teljesítik azokat a kötelezettségeket és feladatokat, amelyeket teljesíteniük kell. Azt illetően, hogy milyen eredmények származnak ezeknek a feladatoknak az elvégzéséből: Isten vezetésére kell figyelniük. Hallva azokat a részleteket, amelyekről az imént beszéltem, nem jutottatok vajon némi megértésre azzal a kifejezéssel kapcsolatban, hogy „Isten olyan Isten, aki irtózik a gonosztól”? Ez az egyik aspektusa, vagyis hogy Isten nem akarja azokat, akiket gonosz szellemek szennyeztek be. Mi az oka annak, hogy nem akarja őket Isten? Ha a Sátánt választottad, hogy akarhatna téged még mindig Isten? Ha te a Sátánt választottad, hogyan lehetne még mindig irgalmas Isten, és hogyan késztethetné arra a szívedet, hogy visszajöjj? Képes Isten ezt megtenni? Nagyon is képes, de úgy dönt, hogy nem végzi el ezt a munkát, mivel igazságos a természete, és mivel Ő olyan Isten, aki irtózik a gonosztól.

A legutóbb az állt a beszélgetésünk középpontjában, hogy minden pozitív dolog és igazság utálata és gyűlölete az antikrisztusok elvetemült lényegének a fő megnyilvánulása. Ma egy másik szemszögből beszélek, amely nem más, mint az, hogy az antikrisztusok minden olyan dolgot szeretnek, amely ellentétes a pozitív dolgokkal. És mik ezek? (Negatív dolgok.) Igen, negatív dolgok, vagyis minden, ami szembemegy és ellenkezik az igazsággal, és nem egyezik azzal. Az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat, ezért lennie kell valaminek, amit szeretnek, igaz? És mi az, amit szeretnek? A csalást és a hazugságokat, valamint a cselszövéseket, az összeesküvéseket és a taktikázást szeretik. Vannak antikrisztusok, akik szabadidejükben A harminchat stratégiát olvassák? El tudom képzelni. Szerinted Én szoktam olvasni A harminchat stratégiát? Nem olvasom. Nem tanulmányozom. Mi haszna lenne olvasni? Csak hányingerem lesz és felfordul a gyomrom az olvasásától. Ti hogy érzitek magatokat A harminchat stratégia olvasása után? Nem undorodtok meg tőle még inkább az elvetemült emberiségtől? Tapasztaltok ilyen érzést? Minél többet olvassátok, annál nagyobb undort éreztek. Úgy érzitek, hogy ez az ember egyszerűen túlságosan rossz! Megéri vajon, ha minden kis dologra stratégiákat kell használnia és ilyen messzire kell elmennie az embernek, ha nem tud aludni éjjelente, sem enni napközben, és azon kell törnie a fejét, hogy kitalálja, miként harcoljon? Lehet, hogy némely antikrisztusok A harminchat stratégiát tanulmányozzák a szabadidejükben, és összemérik a gyors észjárásukat másokéval és Istenével. Élvezik a hazugságokat, a csalást, az összeesküvéseket, a cselszövést, valamint a taktikázást és a stratégiákat – de Isten méltányosságát és igazságosságát szeretik vajon? Mi a méltányosság és igazságosság ellentéte? (Az elvetemültség és a rútság.) Az elvetemültség és a rútság. A rút dolgokat szeretik, mindazt, ami nem jogos és nem igazságos, és mindazt, ami igazságtalan és helytelen. Az például igaz ügy, amikor az igazságra törekednek az emberek – hogyan definiálják ezt az antikrisztusok? Ezt mondják: „Azok, akik az igazságra törekednek, ostobák! Mi értelme élni az életet, ha nem úgy éli az ember, ahogy akarja? Az embereknek önmagukért kell élniük, ami pedig azokat illeti, akik az igazságért és az igazságosságért élnek: azok az emberek mind ostobák!” Ez az álláspontjuk. Akkor tehát képesek igaz dolgokat cselekedni? Nem. Képesek vajon felállni és felszólalni, amikor olyan dolgok merülnek fel a gyülekezetben, amelyek megzavarják és akadályozzák a gyülekezet munkáját? Nemcsak hogy nem állnak fel, hanem titokban még jól is szórakoznak ezen a szerencsétlenségen és örömüket is lelik benne – ők rossz magvak. Sosem nyugtalankodnak az Isten háza munkájával kapcsolatos dolgok miatt, és fel sem állnak soha és nem is tesznek semmit azért, hogy megóvják Isten választott népét. Miféle emberek azok, akik titkon jól szórakoznak és viccet csinálnak Isten házából, amikor azt látják, hogy gonosz emberek gonoszságot művelnek, és hogy rossz emberek zsarnokoskodnak a gyülekezet fölött? Elvetemült emberek. Akkor hát miféle emberek azok a vezetők, akik képesek oltalmazni ezeket a gonosz embereket? Antikrisztusok. Nem engedik, hogy a saját érdekeik sérüljenek, olyankor azonban a szemük se rebben és egyáltalán nem szomorúak, amikor a gyülekezet érdekei sérülnek. A színfalak mögött még örülnek is, hogy ők semmit sem vesztettek. Ez az antikrisztusok elvetemültsége.

Az imént arról beszéltünk, hogy mennyire idegenkednek az antikrisztusok az igazságtól, hogy mennyire szeretik az igazságtalan és elvetemült dolgokat, hogy érdekekre és áldásokra törekednek, hogy soha nem engedik el az áldások elnyerésével kapcsolatos szándékukat és vágyukat, és hogy folyton üzletelni próbálnak Istennel. Miként kell tehát ezt a dolgot felismerni és jellemezni? Ha azt mondanánk rá, hogy ez a nyereség minden más elé való helyezése, az túlságosan enyhe kifejezés lenne. Olyan ez, mint ahogyan Pál elismerte, hogy tövis van a testében, és hogy dolgoznia kellene azért, hogy vezekeljen a bűneiért, de végül mégis az igazságosság koronáját szerette volna elnyerni. Mi ennek a természete? (Ádázság.) Ez egyfajta ádáz beállítottság. De mi ennek a természete? (Üzletelés Istennel.) Ez a természete. Pál mindenben a nyereséget kereste, amit csinált, és mindent ügyletként kezelt. Van egy mondás a nem hívők körében: „Nincs olyan, hogy ingyenebéd.” Az antikrisztusok is ezt a logikát rejtegetik magukban, ezt gondolván: „Ha dolgozom neked, mit adsz cserébe? Milyen előnyökre tehetek szert?” Hogyan kellene összegezni ezt a természetet? Nyereségvezéreltség, a nyereség minden más elé való helyezése, valamint önzés és hitványság. Ez az antikrisztusok természetlényege. Egyedül azért hisznek Istenben, hogy nyereségben és áldásokban részesüljenek. Még ha ki is állnak némi szenvedést és fizetnek is némi árat, azt mind azért teszik, hogy üzletet kössenek Istennel. Óriási bennük a vágy és a szándék, hogy áldásokat és jutalmakat kapjanak, és szorosan ragaszkodnak hozzá. Egyet sem fogadnak el abból a sok igazságból, amelyet Isten kimondott, a szívükben mindig azt gondolják, hogy Istenben hinni csak az áldások elnyeréséről és egy jó rendeltetési hely bebiztosításáról szól, hogy ez a legmagasabb rendű alapelv, és hogy semmi sem múlhatja azt felül. Azt gondolják, hogy nem kellene Istenben hinniük az embereknek, hacsak nem azért teszik, hogy áldásokban részesüljenek, és hogy az áldások nélkül értelmetlen és értéktelen lenne, vagyis elveszítené az értelmét és az értékét az Istenben való hit. Valaki más ültette el vajon az antikrisztusokban ezeket a gondolatokat? Valaki más tanításából vagy befolyásából merítenek vajon? Nem, a velük született antikrisztusi természetlényeg határozza meg őket, amely olyasvalami, amin senki sem változtathat. Annak ellenére, hogy a megtestesült Isten ma olyan sok szót szól, az antikrisztusok egyet sem fogadnak el közülük, hanem helyette ellenállnak nekik és elítélik azokat. A lényük igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő természete soha nem képes megváltozni. Ha nem tudnak megváltozni, az mit mutat? Azt mutatja, hogy elvetemült a természetük. Itt nem az a kérdés, hogy törekednek-e az igazságra vagy sem; ez egy elvetemült beállítottság, ez pimasz ágálás Isten ellen és szembeszegülés Istennel. Ez az antikrisztusok természetlényege; ez az igazi arcuk. Mivel az antikrisztusok képesek szemtelenül ágálni Isten ellen, milyen a beállítottságuk? Elvetemült. Miért mondom azt, hogy elvetemült? Az antikrisztusok veszik maguknak a bátorságot, hogy ellenálljanak Istennek és ágáljanak Ellene azért, hogy áldásokban részesüljenek, valamint a hírnévért, a nyereségért és a státuszért. Miért merészelnek ilyet művelni? Van egy erő a szívük mélyén, egy elvetemült beállítottság, amely irányítja őket, így képesek gátlástalanul cselekedni, vitatkozni Istennel és ágálni Ellene. Mielőtt Isten még azt mondaná, hogy nem ad nekik koronát, mielőtt még elvenné a rendeltetési helyüket, máris kitör a szívükből az elvetemült beállítottságuk, és ezt mondják: „Ha nem adsz nekem koronát és rendeltetési helyet, a harmadik égbe megyek és vitatkozni fogok veled!” Ha nem lenne az elvetemült beállítottságuk, honnan vennének ilyen energiát? Képes az emberek többsége ennyi energiát összeszedni? Miért nem hiszik el az antikrisztusok, hogy Isten szavai az igazság? Miért ragaszkodnak kitartóan az áldások iránti vágyukhoz? Nem megint csak az elvetemültségük miatt? (De igen.) Pontosan azok az áldások váltak az antikrisztusok ambíciójává és vágyává, amelyeket Isten odaígér az embereknek. Elhatározták, hogy megszerzik őket, de nem akarják Isten útját követni, és nem szeretik az igazságot. Helyette áldásokra, jutalmakra és koronákra törekednek. Még mielőtt azt mondaná Isten, hogy nem adja meg nekik ezeket a dolgokat, ők máris versengeni akarnak Istennel. Mi a logikájuk? „Ha nem szerezhetek áldásokat és jutalmakat, vitatkozni fogok veled, szembe fogok helyezkedni veled, és azt fogom mondani, hogy nem vagy isten!” Nem fenyegetik talán Istent, amikor ilyen dolgokat mondanak? Nem megbuktatni próbálják vajon Őt? Még ahhoz is veszik a bátorságot, hogy tagadják Isten mindenek feletti szuverenitását. Ha Isten cselekedetei nincsenek összhangban az akaratukkal, azt is tagadni merik, hogy Isten a Teremtő, az egyetlen igaz Isten. Nem a Sátán természete ez? Nem a Sátán elvetemültsége? Van bármi különbség aközött, ahogyan az antikrisztusok cselekednek, valamint a Sátán Istenhez való hozzáállása között? Ez a két megközelítés teljesen megegyezik egymással. Az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását, és áldásokat, jutalmakat és koronákat akarnak kiragadni Isten kezéből. Milyen beállítottság ez? Milyen alapon szeretnének így cselekedni és így megszerezni dolgokat? Honnan vesznek ennyi energiát? Immár össze tudjuk foglalni az okát: ez az antikrisztusok elvetemültsége. Az antikrisztusok nem szeretik az igazságot, mégis áldásokat és koronákat akarnak kapni, és ki akarják ragadni ezeket a jutalmakat Isten kezéből. Nem a halállal cimborálnak ilyenkor? Tudják vajon, hogy a halállal cimborálnak? (Nem tudják.) Még egy olyan halovány érzésük is lehet, hogy lehetetlen jutalmakat szerezni, így először egy efféle kijelentést tesznek: „Ha nem tudok áldásokat szerezni, a harmadik égbe megyek és vitatkozni fogok istennel!” Előre látják már, hogy lehetetlen lesz számukra áldásokat szerezni. Végtére is a Sátán is sok éven át ágált Isten ellen a középső égben, és mit adott neki Isten? Isten ezt az egyetlen kijelentést intézte hozzá: „Miután befejeződik a munka, le foglak vetni a feneketlen mélységbe. Te a feneketlen mélységbe tartozol!” Ez Isten egyetlen „ígérete” a Sátánnak. Hát nem elferdült dolog, hogy még mindig jutalmak után vágyik? Ez elvetemültség. Az antikrisztusok velük született lényege ellenséges Istennel szemben, és maguk az antikrisztusok még azt sem tudják, hogy miért van így. Egyedül az áldások és a koronák megszerzésére koncentrál a szívük. Ha bármiben is benne van az igazság vagy Isten, ellenállás és harag támad bennük. Ez elvetemültség. A normális emberek valószínűleg nem képesek megérteni az antikrisztusok belső érzéseit; elég nehéz dolguk van az antikrisztusoknak. Olyan hatalmas ambícióik vannak, olyan óriási elvetemült energiát táplálnak magukban, és olyan nagyon vágynak az áldásokra. Úgy lehetne jellemezni őket, hogy égnek a vágytól. Isten háza azonban folyamatosan az igazságról beszél – bizonyára nagyon fájdalmas és nehéz ezt hallgatniuk. Ártanak maguknak, és oly sokat színlelnek azért, hogy elviseljék. Hát nem egyfajta elvetemült energia ez? Ha a hétköznapi emberek nem szeretnék az igazságot, érdektelennek találnák a gyülekezeti életet, sőt még ellenszenvet is éreznének iránta. Inkább éreznék szenvedésnek, mintsem gyönyörűségnek Isten szavainak az olvasását és az igazságról való beszélgetést. Hogyan képesek hát ezt elviselni az antikrisztusok? Azért képesek rá, mert olyan hatalmas bennük az áldások utáni vágy, hogy arra készteti őket, hogy ártsanak maguknak és vonakodva elviseljék. Azonkívül besurrannak Isten házába, hogy a Sátán szolgáiként viselkedjenek, és odaszánják magukat arra, hogy megszakításokat és zavarokat okozzanak a gyülekezet munkájában. Úgy hiszik, hogy ez a küldetésük, és amíg el nem végzik azt a feladatukat, hogy ellenálljanak Istennek, rosszul érzik magukat, és úgy érzik, hogy cserben hagyták a Sátánt. Ezt az antikrisztusok természete határozza meg.