Annak boncolgatása, hogy milyen értelemben elvetemültek, alattomosak és csalárdak az antikrisztusok

A legutóbb az antikrisztusok hetedik megnyilvánulásáról beszélgettünk – elvetemültek, alattomosak és csalárdak. Melyik aspektusról beszélgettünk elsősorban? Arról beszélgettünk, hogy miként elvetemültek az antikrisztusok. Miért mondjuk róluk, hogy elvetemültek? A természetlényegükön belüli mely sajátos beállítottságok, megnyilvánulások és jellemzők jellemezhetik őket elvetemültként, alattomosként és csalárdként? Mely nyilvánvaló jegyek bizonyítják az elvetemültségük fennállását és azt, hogy ez megegyezik az igazi körülményeikkel? Melyek a természetlényegük azon fő tulajdonságai, amelyek alapján indokoltan mondhatjuk, hogy az ilyen emberek elvetemültek? Kérlek benneteket, hogy osszátok meg a gondolataitokat. (Sok antikrisztus érti az igazságot, de pimaszul szembemennek vele. Makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy a maguk útját járják, még akkor is, ha pontosan tudják, hogy mi a helyes. Az antikrisztusok elvetemültsége abban is megnyilvánul, hogy alaptalanul ellenségesek az igazságra őszintén törekvő, valamint a pozitív személyekkel szemben.) (Az antikrisztusok nem akarják azt látni, hogy mások jól vannak. Amikor Isten háza úgy intézi, hogy a testvéreknek előnyöket biztosít, az antikrisztusok csak maguk akarják élvezni ezeket az előnyöket – nem akarják, hogy a testvérek is élvezzék azokat, így aztán nem végzik el ezt a munkát.) (Isten, erős benyomást tett rám a korábbi, azzal kapcsolatos közlésed, hogy az antikrisztusok hogyan használják eszközül Istent és az igazságot arra, hogy státuszt nyerjenek; úgy érzem, hogy ez különösen elvetemült dolog.) A legtöbben emlékeztek bizonyos dolgokra, vagyis néhány példára azok közül, amelyeket akkor hoztam fel, amikor az antikrisztusok elvetemült lényegéről beszéltem. Csak a példákra emlékeztek, de az antikrisztusok elvetemült lényegéről szóló közlésem és boncolgatásom tartalmát elfelejtettétek. Akkor hát hányat tudtok megérteni azok közül az igazságok közül, amelyeket az antikrisztusok elvetemült lényegéről szóló közlésem és boncolgatásom során érintettem? Mivel nem emlékeztek ezekre a dolgokra, ez nem azt mutatja vajon, hogy egyiket sem értettétek meg akkor? Ha erős benyomást tett volna rátok a közlésem, nem emlékeznétek vajon rájuk valamennyire? Avagy nem azok a dolgok jutnak-e eszetekbe, amelyeket megértettetek? Azok a dolgok pedig, amelyeket nem tudtok felidézni, nem azok-e vajon, amelyeket nagyon nehéz megértenetek vagy egyszerűen képtelenek vagytok megérteni? Amikor hallottátok azokat az igazságokat, helytállónak gondoltátok és doktrínák formájában megjegyeztétek őket, amihez nagy erőfeszítésre volt szükség a részetekről. De aztán egyet aludtatok rájuk, és el is felejtettétek őket. Egy hónappal később már teljes feledésbe merültek. Talán nem így megy ez? Ahhoz, hogy el tudj látni egy dolog vagy egy személy lényegéig, értened kell az igazságot. Ha még mindig a nem hívők nézőpontjaihoz ragaszkodsz, és a nem hívők kijelentései alapján szemléled és mérlegeled a dolgokat, az azt bizonyítja, hogy nem érted az igazságot. Ha semmit sem nyertél a prédikációk és beszélgetések hallgatásával töltött több évből, és ha nem érted az igazságot, amikor arról beszélgetnek veled az emberek, bárhogy magyarázzák is, az azt mutatja, hogy híján vagy az igazság felfogásához szükséges képességnek, amit gyenge képességnek szokás nevezni. Talán nem ez a helyzet? (De igen.) Ami az antikrisztusok elvetemültségét illeti: egyikőtök sem említette a legfontosabb kijelentést. Miért nem említettétek? Egyfelől azért nem, mert már régen hangzott el, és elfelejtettétek. Másfelől azért nem, mert nem ismertétek fel ennek a kijelentésnek a fontosságát; nem tudtátok, hogy ez a kijelentés kulcsfontosságú, amely feltárja és leleplezi az antikrisztusok elvetemült lényegét. Mi ez a kijelentés? Az, hogy az antikrisztusok elvetemültsége az összes pozitív dolog és az igazsággal kapcsolatos összes dolog iránt tanúsított ellenségességükben és utálatukban nyilvánul meg elsősorban. Miért vannak ellenséges érzéseik az antikrisztusoknak a pozitív dolgok iránt, és miért utálják azokat? Ártottak nekik ezek a pozitív dolgok? Nem. Érintik talán az érdekeiket? Néha talán igen, néha pedig egyáltalán nem. Akkor hát miért vannak alaptalanul ellenséges érzéseik az antikrisztusoknak a pozitív dolgok iránt, és miért utálják azokat? (Ez a természetük.) Ilyen természetük van, ellenségesen éreznek minden pozitív dolog és minden igazság iránt, és utálják azokat. Ez az antikrisztusok elvetemült természetét igazolja. Fontos ez a kijelentés vagy sem? Nem emlékeztek egy ilyen fontos kijelentésre; csak olyan dolgokra emlékeztek, amelyek nem kulcsfontosságúak. Miért tettem fel nektek azokat a kérdéseket? Azért, hogy beszéljetek, és hogy lássam, milyen mértékben fogjátok fel ezeket a dolgokat, mennyire tudtok emlékezni a szívetekben, és mennyit voltatok képesek akkor megérteni. Ahogy az várható volt, csak néhány jelentéktelen dologra emlékeztek. Minden dolgot, amiről beszéltem, esztelen csevegésként kezeltek. Nem azért jöttem ide, hogy csevegjek – azért jöttem ide, hogy elmondjam nektek, hogy miként lássatok tisztán az emberekkel kapcsolatban. Az Általam kimondott kijelentés a legmagasabb rendű igazságalapelv az antikrisztusok elvetemült természetének a felismerésére vonatkozóan. Ha nem tudjátok alkalmazni ezt a kijelentést, akkor nem lesztek képesek megkülönböztetni vagy ismerni az antikrisztusok elvetemült természetét. Amikor például valakit antikrisztusként jellemeznek, némelyek ezt mondhatják: „Ő jó hozzánk, szeretetteljes és segít nekünk. Miért kellene antikrisztusként jellemezni egy ilyen jó embert?” Nem értik, hogy noha a felszínen mások iránt szeretetteljesnek tűnhetnek az antikrisztusok, félbeszakítják és megzavarják Isten munkáját, és kifejezetten szembeszegülnek Istennel. Az emberek többsége nem látja ezt az alattomos és ravasz oldalukat. Egyáltalán nem képesek ezt felismerni, és félreértik Istent, elképzeléseket alakítanak ki Istenről, sőt még vádolják is Istent, és panaszkodnak is Rá emiatt. Az ilyenek egyszerűen gazemberek és nem nyerhetik el Isten üdvösségét. Azért van ez, mert csak a felszínen lévő dolgokat látják, például azt, hogy az antikrisztusok miként csábítják el, csalják tőrbe és udvarolják körül az embereket, de az elvetemült lényegüket nem veszik észre, és azokat a módszereket sem látják, amelyekkel az antikrisztusok ellenállnak Istennek és független királyságokat alapítanak. Miért nem képesek meglátni ezeket a dolgokat? Azért nem, mert nem értik az igazságot és nem tudják tisztán látni az embereket. Folyton félrevezetik őket a külső jelenségek, és nem tudnak ellátni a probléma lényegéig és következményeiig. Mindig az erkölccsel kapcsolatos hagyományos emberi elképzeléseket és világi módszereket használva mérik az embereket és hoznak ítéletet róluk. Ennek eredményeképpen félrevezetik őket az antikrisztusok, az antikrisztusok oldalára állnak, és konfliktusok és összeütközések támadnak köztük és Isten között. Kinek a hibája ez? Hogyan történt ez a hiba? Ez annak a következménye, hogy nem értik az igazságot, nem ismerik Isten munkáját és mindig az elképzeléseik és a képzelődéseik alapján szemlélik az embereket és a dolgokat.

II. Az antikrisztusok negatív dolgok iránti szeretetének boncolgatása

Ma tovább beszélgetünk az antikrisztusok hetedik megnyilvánulásáról: elvetemültek, alattomosak és csalárdak. Ennek a megnyilvánulásnak a középpontjában az elvetemültségük áll, mivel az elvetemültség az alattomosságot és a csalárdságot is magában foglalja. Az elvetemültség az antikrisztusok lényegét képviseli, míg az alattomosság és a csalárdság annak alárendeltek. Legutóbb az antikrisztusok elvetemült lényegéről beszélgettünk és azt lepleztük le. Beszélgettünk néhány tág fogalomról és néhány viszonylag meghatározó tartalomról, és az antikrisztusok lényege ezen aspektusának leleplezéséről is ejtettünk néhány szót. Ma tovább folytatjuk a beszélgetésünket erről a témáról. „Van bármi megbeszélni való ezzel a témával kapcsolatban?” – kérdezhetik némelyek. Igen, van. Vannak részletek, amelyekről még mindig beszélgetnünk kell itt. Ma másképpen és egy másik nézőpontból fogunk erről a témáról beszélgetni. Mi volt az a fő jellemzője és megnyilvánulása az antikrisztusok elvetemült természetének, amelyről legutóbb beszélgettünk? Az olyan emberek, mint az antikrisztusok, ellenségesen éreznek minden pozitív dolog és az igazság iránt, és utálják azokat. Az igazság és a pozitív dolgok iránti ellenséges érzületük és utálatuk nem igényel indokot, nem is valakinek a felbujtására történik, és bizonyosan nem annak az eredménye, hogy egy gonosz szellem szállta volna meg őket, hanem egyszerűen belülről fakadóan nem szeretik ezeket a dolgokat. Ellenségesen éreznek e dolgok iránt és utálják azokat; viszolygást éreznek belül, a csontjaikban, amikor pozitív dolgokkal találkoznak. Ha bizonyságot teszel nekik Isten mellett, vagy az igazságról beszélgetsz velük, gyűlölet alakul ki bennük irántad, és még az is lehet, hogy meg akarnak támadni téged. A legutóbbi beszélgetésünk során már lefedtük ezt az aspektust, hogy az antikrisztusok ellenségesen éreznek a pozitív dolgok iránt és utálják azokat, ezért most nem fogjuk ismét megvitatni. Ebben a beszélgetésben egy másik aspektust fogunk vizsgálni. Mi ez a másik aspektus? Az antikrisztusok ellenségesen éreznek a pozitív dolgok iránt és utálják azokat, de akkor mit szeretnek? Ma erről az oldalról és ebből a szempontból fogjuk elemezni és boncolgatni az antikrisztusok elvetemült természetét. Szükséges ez? (Igen.) Szükséges. Rá tudnátok jönni egyedül? (Nem.) Az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat és az igazságot – ez az ő elvetemült természetük. Ennek alapján gondoljátok át alaposan, hogy mit szeretnek az antikrisztusok, és hogy miféle dolgokat szeretnek csinálni, valamint azt is, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel teszik a dolgokat, és miféle embereket szeretnek – nem jobb vajon ebből a szemszögből és erről az oldalról szemlélni az elvetemült természetüket? Ez konkrétabb és objektívabb képet ad róluk. Először is az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat, amiből arra lehet következtetni, hogy ellenségesek az irányukban, és a negatív dolgokat szeretik. Milyen példákat lehet mondani a negatív dolgokra? Hazugságok és csalás – vajon nem negatív dolgok ezek? De igen, a hazugságok és a csalás negatív dolgok. Akkor hát mi a hazugságok és a csalás pozitív megfelelője? (A becsületesség.) Így van, a becsületesség. A Sátán szereti vajon a becsületességet? (Nem.) A Sátán a csalást szereti. Mi az első dolog, amelyet Isten megkövetel az emberektől? Isten ezt kérdezi: „Ha hinni akarsz Bennem és követni akarsz Engem, akkor elsősorban és mindenekelőtt milyen embernek kell lenned?” (Becsületes embernek.) No és mi az első dolog, amire a Sátán megtanítja az embereket? Az, hogy hazudjanak. Mi az első bizonyítéka az antikrisztusok elvetemült természetének? (A csalás.) Igen, az antikrisztusok szeretik a csalást, szeretik a hazugságokat, a becsületességet pedig megvetik és gyűlölik. Habár a becsületesség pozitív dolog, ők nem szeretik, hanem helyette viszolygást és gyűlöletet éreznek vele szemben. Ezzel ellentétben a csalást és a hazugságokat szeretik. Ha valaki gyakran beszél őszintén az antikrisztusok előtt, valami ilyesmit mondva: „Te szereted státuszt jelentő pozícióból végezni a munkát, és néha lusta vagy”, vajon hogyan éreznek ezzel kapcsolatban az antikrisztusok? (Nem fogadják el.) Az egyik hozzáállásuk az, hogy nem fogadják el, de ez minden? Milyen a hozzáállásuk ehhez az őszintén beszélő személyhez? Viszolyognak tőle, és nem szeretik. Némely antikrisztusok ezt mondják a testvéreknek: „Már egy ideje vezetlek benneteket. Legyetek szívesek, mindannyian mondjátok el nekem, hogy mi a véleményetek rólam.” Mindenki ezt gondolja: „Mivel ennyire komolyan beszélsz, adunk neked visszajelzést.” Egyesek ezt mondják: „Mindent igen komolyan és szorgalmasan teszel, és sok szenvedést elviseltél. Nézni is alig bírjuk, és nyugtalanságot érzünk miattad. Isten háza több hozzád hasonló vezetőnek is hasznát venné! Ha egy hiányosságra kellene rámutatnunk, az az lenne, hogy túlságosan komoly és szorgalmas vagy. Ha agyondolgozod magad és kiégsz, nem leszel képes folytatni a munkát, és akkor nekünk végünk lesz, nem igaz? Ki fog vezetni bennünket?” Amikor az antikrisztusok hallják ezt, elégedettséget éreznek. Tudják, hogy ez hazugság, hogy ezek az emberek hízelegnek nekik, de hajlandóak meghallgatni. Valójában azok, akik ezt mondják, a bolondját járatják ezekkel az antikrisztusokkal, ám ezek az antikrisztusok inkább játsszák a bolondot, semhogy felfedjék e szavak igazi természetét. Az antikrisztusok szeretik azokat az embereket, akik így nyalják a talpukat. Ezek az emberek nem hozzák fel az antikrisztusok hibáit, romlott beállítottságait vagy hiányosságait. Helyette titokban dicsérik és magasztalják őket. Noha világos, hogy hazugság és hízelgés minden szavuk, az antikrisztusok boldogan elfogadják e szavakat, mert megnyugtatónak és tetszetősnek találják azokat. Az antikrisztusok számára jobbak ezek a szavak, mint ha a legfinomabb ínyencségeket ízlelgetnék. Önelégültnek érzik magukat e szavak hallatán. Vajon mit mutat ez? Azt mutatja, hogy van az antikrisztusokban egy bizonyos beállítottság, amelyik szereti a hazugságokat. Tegyük fel, hogy valaki ezt mondja nekik: „Túlságosan arrogáns vagy, és igazságtalanul bánsz az emberekkel. Jó vagy azokhoz, akik támogatnak téged, de ha valaki megtartja tőled a tisztes távolságot, vagy nem hízeleg neked, lekicsinyled és figyelmen kívül hagyod.” Hát nem őszinte szavak ezek? (De igen.) Hogyan éreznek az antikrisztusok, miután hallották ezt? Boldogtalanná válnak. Nem akarják hallani, és nem tudják elfogadni. Megpróbálnak kifogásokat és érveket keresni, hogy kimagyarázzák és elsimítsák a dolgokat. Ami azokat illeti, akik személyesen folyamatosan hízelegnek az antikrisztusoknak, akik mindig szépen hangzó szavakat szólnak, hogy titokban dicsérjék őket, sőt egyértelműen be is csapják őket a szavaikkal: az antikrisztusok soha nem vizsgálják meg ezeket az embereket, hanem helyette fontos emberekként használják őket. Még megrögzött hazudozókat is fontos pozíciókba helyeznek, bizonyos jelentős és megbecsült kötelességek végzésével bízzák meg őket, miközben azokról, akik mindig őszintén beszélnek és gyakran jelentenek problémákat, úgy rendelkeznek, hogy kevésbé feltűnő pozíciókban végezzék a kötelességeiket, nehogy hozzáférésük legyen a felső vezetéshez, vagy ismerje őket a legtöbb ember, illetve közel legyenek a legtöbb emberhez. Nem számít, mennyire tehetségesek ezek az emberek, vagy hogy milyen kötelességeket tudnak végezni Isten házában – az antikrisztusok mindezt figyelmen kívül hagyják. Csak azzal törődnek, aki képes csalásra vetemedni és aki előnyös a számukra; ezeket a személyeket helyezik fontos pozíciókba, miközben egy pillanatra sem veszik fontolóra Isten házának az érdekeit.

Az antikrisztusok szeretik a csalást és a hazugságokat. Tegyük fel például, hogy a felelősségi körükbe tartozó gyülekezetek semmi figyelmet nem fordítanak az evangelizációs munkára, és nem összpontosítanak arra, hogy kiképezzék az embereket az evangélium hirdetésére, melynek eredményeként az evangelizációs munka gyenge eredményekkel jár, és kevés embert nyernek meg. Az antikrisztusok azonban félnek attól, hogy az emberek esetleg jelentik a tényleges helyzetet. Mindenkit gyűlölnek, aki őszintén beszél, és azokat szeretik, akik tudnak hazudni és csalásra vetemedni, és a szőnyeg alá söpörnek minden, őket hátrányosan érintő információt. Akkor hát miféle beszédet szeretnek a leginkább hallani az antikrisztusok? „Mindenki, aki az evangéliumot hirdeti a gyülekezetünkben, képes a bizonyságtételre, és mindegyikük az evangélium hirdetésének szakértője.” Nem becsapni hivatottak vajon ezek a szavak az embereket? Az antikrisztusok azonban élvezik, amikor ilyen dolgokat hallanak. Hogyan reagálnak az antikrisztusok, miután hallották ezt? Ezt mondják: „Nagyszerű, egyre javulnak a gyülekezetünk evangelizációs munkájának eredményei, sokkal jobbak más gyülekezetek eredményeinél. Azok az emberek, akik az evangéliumot hirdetik a gyülekezetünkben, mind mesterei ennek.” Az antikrisztusok és a nekik hízelgők így dicsérik egymást, és az antikrisztusok nem leplezik le a szégyentelen hízelgésüket. Az antikrisztusok így működnek: amikor a beosztottaik becsapják őket, készségesen bedőlnek nekik. Az antikrisztusok csak így bolondoznak. Ha valaki ismeri a valóságos helyzetet, és előáll, hogy ezt mondja: „Ez nem igaz! Abból a 10 főből, akiknek hirdettük az evangéliumot, kettőről megállapítottuk, hogy nem fogadják el az igazságot, és ők már fel is adták a vizsgálódást. A fennmaradó nyolc főből csak hárman hisznek őszintén Istenben. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy azt a hármat behozzuk!” Hogyan reagálnak az antikrisztusok a valós helyzet felfedésekor? Ezt gondolják: „Nem tudtam azokról a dolgokról!” Amikor valaki őszintén beszél olyan dolgok valóságos helyzetéről, amelyeknek nem voltak tudatában az antikrisztusok, vajon egyetértenek az illetővel vagy sem, és vajon boldogok-e vagy boldogtalanok? Boldogtalanok. Miért boldogtalanok? Ők vezetők, és még sincsenek tudatában a gyülekezeti munkát illető részleteknek és tényeknek, és egyáltalán nincsenek képben azokkal kapcsolatban – egyenesen arra van szükségük, hogy valaki, aki érti, mi történik valójában, elmagyarázza nekik az egészet. Amikor valaki, aki érti a helyzetet, és őszintén beszél, tisztázza ezeket a dolgokat, mit éreznek először az antikrisztusok? Úgy érzik, hogy teljesen elvesztették a hitelüket, és hogy zuhanórepülésbe kezd majd a presztízsük. Mit fognak vajon tenni az elvetemült természetükből adódóan? Gyűlölet ébred bennük, és ezt fogják gondolni: „Te pletykafészek! Ha nem szólaltál volna fel, észrevétlen maradt volna és senkinek fel sem tűnt volna ez a dolog. De hála neked, mindenki tud róla, és lehet, hogy téged kezdenek majd el csodálni helyettem. Vajon nem tűnök majd ettől alkalmatlannak, mintha nem is végeznék tényleges munkát? Megjegyezlek magamnak. Te kimondod az igazságot, lépten-nyomon kihívást intézel felém és szembeszegülsz velem. Meglátod, megbánod még ezt!” Gondolj bele, hogyan szemlélik az antikrisztusok azokat, akik lelkiismeretesen dolgoznak, akik őszintén beszélnek, és akik hűségesen végzik a kötelességeiket? Ellenségeknek látják őket. Nem a tények torzítása ez vajon? Nemcsak hogy nem működnek együtt haladéktalanul és nem hozzák helyre a munkával kapcsolatos hibáikat, hanem továbbra is elhanyagolják a kötelességeiket is. Még gyűlöletet is táplálnak magukban azok iránt, akik őszintén beszélnek, és akik gondosak és felelősségteljesek a munkájukban. Még az is lehet, hogy gyötörni próbálják őket. Ez vajon nem antikrisztusi viselkedés? (De igen.) Milyen beállítottság ez? Ez elvetemültség. Az antikrisztusok elvetemültsége lepleződik le ily módon. Valahányszor megjelenik egy becsületes ember, valahányszor becsületes, őszinte szavakat mond valaki, és valahányszor betartja az alapelveket és a dolgok igazi természetét vizsgálja valaki, az antikrisztusok viszolyognak tőle és utálják az illetőt, az elvetemült természetük pedig felszínre tör és felfedi magát. Valahányszor csalás történik, és valahányszor hazugságok hangoznak el, az antikrisztusok örülnek neki, tobzódnak benne, sőt meg is feledkeznek magukról. Olvasta valamelyikőtök „A császár új ruháját”? Az antikrisztusok viselkedése valamelyest hasonló természetű. Abban a történetben a császár mezítelenül parádézott az utcákon, és ezrek kiáltották: „Milyen szép a császár új ruhája! Milyen csodálatosan fest a császár! A császár oly nagyszerű! A császár új ruhája igazán varázslatos!” Mindenki hazudott. Tudta ezt vajon a császár? Anyaszült meztelen volt, hogyan kerülhette el akkor a figyelmét az a tény, hogy nem visel ruhát? Ezt bolondságnak hívják. Hasonlóképpen híján vannak a bölcsességnek ezek az elvetemült antikrisztusok is, annak ellenére, hogy alattomosak és csalárdak. Miért mondom azt, hogy híján vannak a bölcsességnek? Azért, mert olyanok, mint az a mezítelen császár volt. Nem látta tisztán, hogy az emberek csak be akarják csapni őt a szavaikkal. Még arra is képes volt, hogy mezítelenül körbejárjon, felfedve rútságát. Hát nem bolondság ez? No és az antikrisztusok elvetemültsége mit tár fel gyakran? Az ő bolondságukat.

Mivel az antikrisztusok elvetemült természetűek, mivel szeretik a csalást és a hazugságokat, a becsületességet viszont nem szeretik, és mivel megvetik az őszinte beszédet, az antikrisztus uralma alatt lévő gyülekezetekben gyakran kínzásnak vannak kitéve azok, akik becsületesek vagy törekednek a becsületességre, akik az igazságot gyakorolják, és nem akarnak csalni és hazudni. Nem ez a helyzet? Minél többet beszélsz őszintén, annál inkább kínozni fog téged egy antikrisztus, és minél többet beszélsz őszintén, annál inkább nem fog szeretni téged. Ezzel szemben azok, akik hízelegnek neki és becsapják őt, elnyerik a jóindulatát és igen kedveltek lesznek a szemében. Hát nem elvetemültek az antikrisztusok? Vannak körülöttetek ilyen elvetemült antikrisztusok? Találkoztatok velük valaha? Nem engedik, hogy őszintén beszéljenek az emberek; aki őszintén beszél, annak befogják a száját. Ha valaha is sikerül hazudnod és igazodnod ahhoz, amit mondanak, s ezzel a cinkosukká válsz, akkor nem lesznek többé az ellenségeid. Ha egyre csak őszintén beszélsz és az igazságalapelvek szerint kezeled a dolgokat, akkor előbb vagy utóbb kínozni fognak téged. Benneteket kínoztak valaha is? Csak mert lelepleztétek a hamis vezetők és antikrisztusok gonosz tetteit, kínoztak benneteket, és végül egészen addig kínoztak titeket, hogy már semmit sem mertetek mondani, még akkor sem, ha akartatok. Megtörtént ez valaha is? Az őszinte beszéd és a problémák jelentése a kínzásotokhoz vezetett. A különböző gyülekezetekben kínoztak benneteket valaha is amiatt, hogy problémákat jelentettetek? Ha valakit, aki hazugságokat szól és becsapja a gyülekezetet, megmetszenek, azzal vajon kínozzák őt? (Nem.) Ez normális fegyelmezés; ez nem ugyanaz, mint a kínzás. Ez azért történik, mert hanyagolod a felelősséged, megszeged az alapelveket és rossz szándékoktól vezérelve cselekszel, és mert hazudsz és csalsz, ami metszéshez vezet. Isten jelenlétében tehát soha nem fogod semmilyen következményét viselni annak, hogy őszintén beszélsz. A Sátán és az antikrisztusok jelenlétében azonban óvatosabbnak kell lenned. Ez azt a mondást tükrözi, miszerint: „A király közelében lenni éppoly veszélyes, mint tigris mellé feküdni.” Amikor velük beszélsz, mindig figyelembe kell venned a hangulatokat, fel kell mérned, hogy mennyire boldogok, és hogy borús vagy derűs-e az arckifejezésük, és azután kell eldöntened, hogy mit mondj, ami összhangban van a gondolataikkal. Amikor például egy antikrisztus ezt mondja: „Esni fog ma, nem igaz?”, neked ezt kell mondanod: „Az időjárás-előrejelzés szerint ma esni fog.” A valóságban, amikor az antikrisztus azt mondja, hogy lehet, hogy ma esni fog, azt azért teszi, mert nem akar kimenni és a kötelességét végezni. Ha azt mondod: „Az időjárás-előrejelzés szerint ma napos idő lesz”, megharagszik. Ezt kell gyorsan mondanod: „Ó, rosszul mondtam. Esni fog ma.” Az antikrisztus ezt mondja: „Az imént mondtad, hogy nem fog esni. Hogy mondhatod most akkor azt, hogy esni fog?” Amire így kell felelned: „Az, hogy most napos idő van, még nem jelenti azt, hogy így is marad. A régiek ezt mondták: »Váratlan zivatarok támadhatnak a mennyből.« Az időjárás-jelentések nem mindig pontosak, a te ítéleted viszont helyénvaló!” Amikor hallja ezt az antikrisztus, elégedettség tölti el, és megdicsér amiatt, hogy értelmes vagy. Szoktátok valaha is így viselni magatokat? Szoktátok, igaz? Képesek vagytok azt tenni, amit az antikrisztusok gyakran tesznek: nem engedni, hogy őszintén beszéljenek az emberek és kínozni azt, aki így tesz? Mindannyian láttatok már palotadrámákat, igaz? Milyen kapcsolat van a császár és az udvarban szolgáló miniszterei között? Talán nem könnyű egyetlen mondatban kifejezni a kapcsolatukat, de létezik közöttük egy jelenség, éspedig az, hogy a császár senkinek a szavát nem veszi készpénznek. Kielemez és átvizsgál mindent, amit a miniszterei mondanak, és soha nem tekinti azt igazságnak. Ez az alapelve, amikor a miniszterei beszédét hallgatja. Ami a minisztereket illeti: érteniük kell ahhoz, hogy meghallják a ki nem mondott célzásokat. Amikor például ezt mondja a császár: „Vang miniszterelnök említett ma valamit”, és így tovább, és így tovább, mindenki meghallgatja és ezt gondolja: „Úgy látszik, a császár elő akarja léptetni Vang miniszterelnököt, de nagyon fél attól, hogy az emberek pártokat alakítanak, a saját hasznukat keresik és fellázadnak, ezért én nem támogathatom nyíltan Vang miniszterelnököt. Középen kell állnom úgy, hogy szembe sem helyezkedek vele, de nem is támogatom őt, hogy a császár ne láthassa tisztán az igazi szándékaimat – ugyanakkor a császár akaratával sem helyezkedem szembe.” Látod, egyetlen kijelentés kapcsán is annyi gondolat van az elméjükben, a kígyó útjánál is tekervényesebbek. A mondanivalójuk lényege megfoghatatlan és kétértelműségbe burkolt marad. Több év alatt gyűjtött tapasztalatra van szükség annak az elemzéséhez, hogy mely kijelentések igazak és melyek hamisak, és annak alapján kell megfejtened, hogy mit is szándékoznak mondani, ahogyan általában viselkednek és beszélnek. Röviden: egyetlen őszinte kijelentés sincs a beszédükben, és hazugság minden, amit mondanak. Mindenki úgy társalog – legyen bár alacsonyabb vagy magasabb rangú –, hogy abban benne van a maga beszédmódja. Mindenki a saját szemszögéből kiindulva beszél, de amit mond, az sosem a hallottak szó szerinti jelentése – hazugság csupán. Hogyan keletkeznek a hazugságok? Úgy, hogy az emberek bizonyos szándékokat, célokat és motivációkat visznek bele a beszédükbe és a cselekedeteikbe; beszéd közben ügyelnek a szavaikra és arra, hogy azok mit sugallanak, kerülgetik a forró kását, és megvan a saját beszédmódszerük. Ha van módszerük, akkor az vajon még mindig őszinte beszéd? Nem, nem az. Sok jelentésrétege van a szavaiknak, az igazság és a hamisság keveréke – van, ami igaz, van, ami hamis belőle –, és van, aminek a csalás a célja. Mindenesetre nem őszinték. Vegyük Vang miniszterelnök példáját, amit az imént említettem. Valaki a bíróságon nyíltan szembehelyezkedik Vang miniszterelnökkel. Az, hogy igaz vagy hamis a szembehelyezkedése, nem látszik azonnal. Tovább kell vizsgálni. A következő jelenetben egy titkos szalonban iszogat Vang miniszterelnök házában. Kiderül, hogy ők ketten összedolgoznak. Ha csak azt a jelenetet figyeled, ahol ez az ember szembehelyezkedik Vang miniszterelnökkel, honnan láthatod, hogy ők ketten összedolgoznak? Miért helyezkedett szembe vele? Azért, hogy elkerülje a gyanút, és ezzel elérje, hogy a császár kevésbé legyen óvatos, és ne gyanítsa, hogy ők összejátszanak. Nem taktika ez vajon? (De igen, az.) Ezek az emberek abban a körben élnek, ahol egyetlen igaz szót sem mernek mondani. Ha ilyen kimerítő mindennap hazudozni, miért nem mennek el? Még egy elhunyt ellenfél sírját is meglátogatják – mit akarnak ezzel? Egyszerűen szeretnek mások ellen hadakozni; hadakozás nélkül unalmasnak érzik az életet. Ha nincs hadakozás, úgy gondolják, hogy túlságosan eseménytelen ez az élet. Mindenféle tervek és cselszövések járnak a fejükben, de sehol sem tudják hasznosítani azokat – szükségük van egy riválisra, aki ellen küzdhetnek, hogy kiderüljön, ki a felsőbbrendű. Ekkor érzik úgy, hogy értékes az életük. Ha meghal az ellenfelük, úgy érzik, nincs többé értelme az életüknek. Mondjátok meg Nekem, meg lehet javítani az ilyen embereket? (Nem, nem lehet.) Ez a természetük. Az antikrisztusoknak ilyen természetük van: Mindennap küzdenek mások ellen, valamint a vezetőkkel és a dolgozókkal. Még Isten ellen is küzdenek, hazudnak és csalnak mindennap, megszakítva és megzavarva Isten házának a munkáját. Egy pillanatra sem tudnak nyugton maradni. Nem tudják elfogadni az igazságot, akárhogy beszélnek is nekik arról. Akárcsak a nagy vörös sárkány, nem fognak lenyugodni, amíg teljesen el nem pusztítják őket.

Az antikrisztusok nem szeretik azokat, akik őszintén beszélnek, nem szeretik a becsületes embereket. A csalást és a hazugságokat élvezik. Akkor hát milyen a hozzáállásuk Istenhez? Milyen például a hozzáállásuk ahhoz, hogy Isten becsületességet követel az emberektől? Először is megvetéssel tekintenek erre az igazságra. Az, hogy képesek lenézni a pozitív dolgokat, valóban jelzi a problémájukat, és önmagában is bizonyítja, hogy elvetemült a természetük. Ez azonban nem az átfogó vagy a teljes kép. Mélyebbre ásva: hogyan értelmezik az antikrisztusok azt, hogy Isten becsületességet követel az emberektől? Talán ezt mondják: „Ha becsületes ember vagyok, mindenről beszámolok istennek, mindent elmondok neki és mindent nyíltan megosztok a testvérekkel, az nem a méltóságom elvesztését jelenti vajon? Azt jelenti, hogy nincs méltóságom, nincs énem, és egész biztosan nincs magánéletem. Ez szörnyű; miféle igazság ez?” Avagy nem így látják a dolgot? Az antikrisztusok nem csupán megvetik a szívük mélyén Istennek a becsületességgel kapcsolatos szavait és követelményét, hanem akár még el is ítélik. Ha képesek elítélni, akkor lehetnek vajon becsületes emberek? Nem, egyáltalán nem lehetnek becsületesek. Mi az antikrisztusok reakciója, amikor azt látják, hogy egyesek beismerik azt, hogy hazudtak? A szívük mélyéből gúnyolják és csúfolják az ilyen viselkedést. Azt hiszik, hogy a becsületességre igyekvő emberek túlságosan ostobák. Hát nem elvetemültség a részükről, hogy ostobának titulálják a becsületes embereket? (De igen, az.) Ez elvetemültség. Ezt gondolják: „Ki mond igazat a mai társadalomban? Isten azt kéri, hogy légy becsületes, és valóban próbálsz is becsületes lenni, és még az efféle dolgokról is őszintén beszélsz. Te aztán csakugyan elképesztően ostoba vagy!” A megvetés, amelyet a becsületes emberek iránt éreznek a szívük mélyén, azt bizonyítja, hogy elítélik és utálják ezt az igazságot, és hogy nem fogadják el azt, valamint alá sem vetik magukat annak. Ez vajon nem az antikrisztusok elvetemültsége? Ez az igazság egyértelműen pozitív dolog és a normális emberi mivolt megélésének egyik aspektusa, amellyel rendelkezniük kellene az embereknek a magaviseletük terén, az antikrisztusok azonban elítélik. Ez elvetemültség. A gyülekezetben gyakran vannak olyanok, akiket, mivel problémákat jelentenek be vagy leírják a dolgok valódi állapotát a Fennvalónak, végül „megmetszenek” bizonyos vezetők – vagyis gyötrik őket. Olykor, amikor a Fennvaló a gyülekezeten belüli helyzetről érdeklődik, némely vezetők csak a pozitív dolgokat jelentik, a negatív dolgokat pedig kihagyják. Amikor egyesek meghallják, hogy nem tényszerűek ezeknek a vezetőknek a jelentései, és arra kérik a vezetőket, hogy mondják meg az igazat, azok félresöprik őket és megakadályozzák őket abban, hogy elmondják az igazságot. Némelyek nem fogadják el azt, ahogy az antikrisztusok teszik a dolgokat. Ezt gondolják: „Mivel te nem vagy hajlandó őszintén beszélni, én nem fogok vezetőként bánni veled. El fogom mondani az igazat a Fennvalónak. Nem félek attól, hogy megmetszenek engem.” Így aztán hűségesen jelentik a valóságos helyzetet a Fennvalónak. Amikor ezt megteszik, azzal lerántják a leplet a gyülekezetről. Hogyhogy? Mivel ezek az emberek feltárták az azokkal az antikrisztusokkal kapcsolatos tényeket – felfedték a dolgok valódi állását. Egyetértenek ezzel az antikrisztusok? El tudják tűrni? Egyáltalán nem kímélik azokat, akik jelentették a problémát. Mit tesznek az antikrisztusok? Nem sokkal később összehívnak egy megbeszélést az üggyel kapcsolatban, arra kérik az embereket, hogy beszéljék meg, és megfigyelik a reakcióikat. A legtöbben, akik könnyen befolyásolhatók, fontolóra veszik a dolgot és ezt mondják: „Valaki jelentette a tényeket, és most ez a vezető veszélyben van. Mi nem jelentettük, hogy mi történik – ha a Fennvaló úgy dönt, hogy megbünteti ezt a vezetőt, nem leszünk vajon vele együtt mi is érintettek?” Úgyhogy ezek az emberek megtalálják a módját, hogy miként védjék meg a vezetőket, azok pedig, akik jelentették az igazságot, ennek eredményeképpen el lesznek szigetelve. Az antikrisztusok ily módon azt tehetik, amit csak akarnak, mivel bármilyen gonosz dolgokat művelnek is, senki sem meri jelenteni a helyzetet a Fennvalónak, így aztán elérik a céljukat. Egyesek számára ezért tényleges nehézséget jelenthet az, hogy jelentsék a helyzetet a Fennvalónak. Ismerik a tényeket, de az antikrisztusok folyton el akarják hallgattatni őket. Félelemből és bátortalanságból megalkusznak, ezáltal pedig nem esnek vajon áldozatául az antikrisztusok kényszerítésének? Végül, amikor felfedik és elbocsátják ezeket az antikrisztusokat, hogyan éreznek szerintetek azok, akik korábban megalkudtak? Sajnálják vajon? (Igen, sajnálják.) Egyszerre éreznek elégedettséget és megbánást, ezt gondolván: „Ha tudtam volna, hogy így végződnek a dolgok, akkor nem adtam volna fel. Addig kellett volna folytatnom a leleplezésüket és a dolgaik jelentését, amíg el nem bocsátják őket.” Az emberek többsége azonban nem képes erre; túlságosan gyávák.

Az antikrisztusok a csalást és a hazugságokat szeretik, a becsületességet pedig utálják; ez az elvetemült természetük első jól látható megnyilvánulása. Tudod, egyesek mindig úgy beszélnek, hogy az emberek nehezen tudják felfogni. Néha csak elejük van a mondataiknak, de nincs végük, máskor meg van végük, de elejük nincs. Egyáltalán nem lehet tudni, hogy mit akarnak mondani, és semminek nem látod az értelmét abból, amit mondanak, ha pedig megkéred őket, hogy magyarázzák el világosan, nem fogják. Gyakran használnak névmásokat a beszédükben. Például jelentenek valamit és ezt mondják: „Az a srác... ő azt gondolta, és akkor a testvérek nem voltak igazán...” Órákon át képesek folytatni, miközben még mindig nem fejezik ki magukat világosan, hebegnek-habognak, nem fejezik be a mondataikat, csak különálló szavakat mondanak, amelyeknek semmi közük egymáshoz, te pedig semmivel nem leszel okosabb a meghallgatásuk után – inkább csak nyugtalan. Ezek az emberek valójában sokat tanultak és jól képzettek – akkor hát miért nem képesek kerek mondatokban fogalmazni? Ez egy beállítottsággal kapcsolatos probléma. Annyira ravaszkodók, hogy még az is nagy erőfeszítésükbe telik, hogy akár csak egy szemernyi igazságot is szóljanak. Bármit mondanak az antikrisztusok, annak nincs fókusza, mindig van eleje, de nincs befejezése; félmondatokat nyögnek ki, majd a másik felét lenyelik, és állandóan puhatolóznak, mivel nem akarják, hogy megértsd, mire céloznak; azt akarják, hogy találgass. Ha egyenesen megmondják neked, akkor rájössz, hogy mit mondanak, és rögtön átlátsz rajtuk, nem igaz? Ezt ők nem akarják. Mit akarnak? Azt akarják, hogy egyedül találgass, és örömmel meghagynak abban a hitben, hogy igaz a tipped – ebben az esetben nem ők mondták, úgyhogy semmilyen felelősséget nem viselnek. Ezen túlmenően mit nyernek abból, ha elmondod nekik a tippedet azzal kapcsolatban, hogy mi a szavaik értelme? Pontosan azt mondtad, amit megpróbáltak kihúzni belőled, és megtudják belőle az adott témával kapcsolatos elgondolásaidat és nézeteidet. Attól kezdve szelektív módon beszélnek, megválogatva, hogy mit mondjanak és mit ne mondjanak, és azt is, hogy hogyan mondják azt, majd továbblépnek a tervük következő lépésére. Minden mondat egy csapdával végződik, és ha folyton befejezed a mondataikat, ahogy hallgatod őket, akkor teljesen beleestél a csapdába. Fárasztó vajon számukra, hogy mindig így beszéljenek? Elvetemült a beállítottságuk – nem érzik fáradtnak magukat. Ez teljesen természetes a számukra. Miért akarnak ilyen csapdákat állítani neked? Azért, mert nem látják tisztán a nézeteidet, és attól tartanak, hogy átlátsz rajtuk. Miközben próbálják megakadályozni, hogy megértsd őket, ők igyekeznek megérteni téged. Ki akarják húzni belőled a nézeteidet, elgondolásaidat és módszereidet. Ha sikerül nekik, akkor beváltak a csapdáik. Egyesek húzzák az időt azzal, hogy gyakran mondják, hogy „hmmm” és hogy „ööö”, és nem fejeznek ki konkrét álláspontot. Mások azzal húzzák az időt, hogy olyan szavakat szúrnak a beszédükbe, mint a „nos...” és az „izé”, titkolják, hogy mit is gondolnak valójában, és ezeket használják ahelyett, amit igazából mondani akarnak. Minden mondatukban sok haszontalan viszonyszó, határozószó és segédige van. Ha felvennéd és leírnád a szavaikat, azt vennéd észre, hogy semmi sem derül ki belőlük az adott témával kapcsolatos nézeteikről és hozzáállásaikról. Minden szavuk csapdákat, kísértéseket és csábításokat rejt magában. Milyen ez a beállítottság? (Elvetemült.) Nagyon elvetemült! Van benne csalás is? Ezeket az általuk kreált csapdákat, kísértéseket és csábításokat csalásnak nevezzük. Ez az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkező emberek egyik közös jellemzője. Hogyan nyilvánul meg ez a közös jellemző? Csak a jó híreket jelentik, a rosszakat nem, kizárólag tetszetős kifejezéseket használva, meg-megállva beszélnek, elrejtik az igazi mondandójuk egy részét, zavarosan beszélnek, homályosan beszélnek, és kísértést hordoznak a szavaik. Ezek a dolgok mind csapdák, és mindegyikük a csalás eszköze.

Az antikrisztusok többsége ezeket a megnyilvánulásokat mutatja, és többnyire így beszél és cselekszik. Fel tudnád ezt ismerni, ha hosszú időre kapcsolatba kerülnél velük? Át tudnál látni rajtuk? Először is azt kell megállapítanod, hogy becsületes emberek-e. Nem számít, mennyire követelik meg másoktól a becsületességet és az őszinte beszédet, azt kell megnézned, hogy ők maguk vajon becsületes emberek-e, hogy igyekeznek-e becsületesnek lenni, és hogy mi a becsületes emberekkel kapcsolatos nézőpontjuk és hozzáállásuk. Nézd meg, hogy viszolyognak-e a becsületes emberektől a szívük mélyén, hogy utálják-e és hátrányosan megkülönböztetik-e őket, vagy hogy mélyen legbelül ők is becsületes emberek akarnak-e lenni, de nehéznek és nagy kihívásnak találják ezt, így nem sikerül elérniük. Rá kell jönnöd, hogy ezek közül melyik szituáció áll fenn náluk. Fel tudnád ezt ismerni? Rövid idő leforgása alatt nem biztos, hogy képes lennél rá, mert ha agyafúrtak a csaló módszereik, akkor lehet, hogy nem fogsz átlátni rajtuk. Idővel azonban mindenki képes lesz átlátni rajtuk; nem rejthetik el örökké az igazságot magukkal kapcsolatban. Olyan ez, mint ahogy a nagy vörös sárkány gyakran azt mondja, hogy „az embereket szolgálja”, és hogy „az emberek közszolgájaként jár el”. Manapság azonban ki hiszi még el róla, hogy a nép pártja? Ki hiszi el még mindig, hogy a nép nevében hoz döntéseket? Senki sem hiszi ezt el többé, igaz? Kezdetben optimista várakozásaik voltak az embereknek, azt gondolták, hogy a Kommunista Párttal fordíthatnak a sorsukon és urakká lehetnek, hogy az majd a népet fogja szolgálni és az emberek közszolgájaként cselekszik. Manapság azonban ki hiszi még el ördögi szavait? Hogyan értékelik most az emberek? A nép közellenségévé vált. Hogyan jutott el idáig? Hogyan lett közszolgából közellenség? Az emberek a cselekedeteit látva és a cselekedeteit a szavaival összevetve felismerték, hogy csupa csalárd hazugságot, valótlanságot és olyan szavakat mondott, amelyekkel tisztára igyekezett mosni magát. A legkellemesebben csengő szavakat szólta, de a legrosszabb dolgokat tette. Ilyenek az antikrisztusok is. Ezt mondják például a testvéreknek: „Hűségesen kell végeznetek a kötelességeiteket – ne engedjétek, hogy a személyes tisztátalanságaitok beszennyezzék azokat.” De gondolj csak bele: ők maguk vajon így cselekednek? Amikor javasolsz nekik valamit, ha csak egy kicsit is feltársz a véleményedből, mindjárt nem értenek vele egyet, és nem fogadják el. Amikor ütköznek a személyes érdekeik a kötelességeikkel vagy Isten háza érdekeivel, minden morzsányi nyereségért megküzdenek, és egy tapodtat sem engednek. Gondolkodj el a viselkedésükön, és hasonlítsd össze azzal, amit mondanak! Mit veszel észre? Szépen hangzanak a szavaik, de mind valótlanságok, és csak be akarják csapni velük az embereket. Amikor terveket szőnek és az érdekeikért küzdenek, akkor valódi a viselkedésük, ahogy a cselekedeteik szándékai, eszközei és módszerei is mind valódiak, azaz nem hamisak. Ezek alapján nyerhetsz némi tisztánlátást az antikrisztusokat illetően.