Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész) Hatodik szakasz

Ha összevetjük a csalárdságot és alattomosságot az elvetemültség beállítottságával, akkor azt látjuk, hogy az előbbiek viszonylag enyhébb fokú és kevésbé mélyreható problémák. Ha kevésbé mélyrehatóak, akkor miért említem őket itt? Az antikrisztusok csalárdul, megmagyarázhatatlanul és homályosan cselekszenek és beszélnek, amitől mások megérzik, hogy alattomosak és csalárdak, és hétköznapi emberek nem tudják felfogni a teljes igazságot velük kapcsolatban. Csalárd módon cselekszenek és beszélnek, és nem képesek kijönni a jámbor, becsületes és az igazságra törekvő emberekkel. Helyette gyakran játszadoznak az ilyen emberekkel és kihasználják őket. Az antikrisztusok játszadoznak az ilyen emberekkel, becsapják, sőt ki is használják őket, miközben azok egyáltalán nincsenek ennek tudatában. Persze az antikrisztusoknak ez a viselkedése és ezek az általuk alkalmazott módszerek nem annyira károsak az emberekre nézve. Mi az, ami olyan nagy kárt okoz az embereknek? Az antikrisztusok elvetemült beállítottsága, ami pedig még súlyosabb, az az, hogy ezen elvetemült beállítottságból eredően félrevezetik, irányítják és elnyomják az embereket. Az antikrisztusok cselekedetei mögött mindig rejlik egy olyan motiváció és szándék, amelyet nem árulhatnak el másoknak. Ők soha semmit sem fognak ok nélkül odaszánni vagy feláldozni, és ok vagy ellenszolgáltatás nélkül nem tesznek semmit sem emberért, sem Isten házáért. Minden cselekedetük és szavuk hátterében húzódik egy motiváció, egy szándék, és amint lelepleződik a szándékuk és a motivációjuk, vagy meghiúsulnak az ambícióik és a vágyaik, abban a pillanatban keresik a visszavonulás lehetőségét. Ezt gondolják a szívükben: „Annyira nem éri meg ok nélkül odaszánnom vagy feláldoznom magam; nem éri meg nekem a fáradságot. Származnia kell valami haszonnak az istenhitből. Ha valaki anélkül áldozza fel magát istenért, hogy jutalmat kérne cserébe, akkor az egyszerűen buta.” Ilyen a logikájuk: „Nincs olyan, hogy ingyenebéd.” Azt a lelkiismeretet és józan észt, viselkedést és jó cselekedeteket, amilyennel a normális embereknek rendelkezniük kellene, butaként és ostobaként jellemzik. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen.) Ez rendkívül elvetemült dolog. Isten háza például munkarendeket készít és valamelyest gondoskodik azon testvérek életéről, akik a kötelességeiket végzik, de az antikrisztusok belülről akadályozzák őket. Mi egy antikrisztus célja az akadályozásukkal? Ha az antikrisztustól származtak volna a munkarendek, és a testvérek ennek tudatában lekötelezve éreznék magukat az irányában, akkor az antikrisztus átvenné az irányítást. Ha a testvérek nem tudják, hogy ki készítette a munkarendeket, és azt gondolják, hogy Isten háza készítette azokat, és Istennek adnak hálát, azokat vajon végrehajtaná az antikrisztus? Egyáltalán nem. A munkarendek megrekednének az antikrisztusnál, és nem kerülnének végrehajtásra. Hasznos a testvérek számára, hogy Isten háza kiadja ezeket a munkarendeket, és az evangéliumi munka jobban terjed; ez egy nagy dolog Isten munkájával kapcsolatban, akkor hát hogyan kell végrehajtaniuk ezeket a munkarendeket azoknak, akik vezetői szerepet töltenek be? Minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy jól hajtsák végre ezeket és megvalósítsák a munkát. Némely antikrisztusok azonban belülről akadályozzák és két éven át nem hajtják végre a munkát. Mi ennek az oka? Ilyenkor a Sátán okoz akadályoztatásokat és zavarásokat. Némely gyülekezeteket antikrisztusok és gonosz emberek zavarnak meg és irányítanak, a kötelességüket végző testvérek pedig nem részesülnek gondoskodásban. Ez boldoggá teszi az antikrisztusokat, és ezt gondolják a szívükben: „Elég, ha én vagyok a haszonélvezője ennek a csodálatos dolognak és ezeknek a hatalmas előnyöknek. Hogyan lehetne haszonélvező az összes testvér?” Hogyan és milyen módon érintené az antikrisztusokat az, ha a testvérek is haszonélvezők lennének? Egyáltalán nem érintené őket. Nekik is előnyük származna, mindenkinek előnye származna belőle, és ez nagyszerű lenne! Gondolkodj el az egész helyzeten: nem szabadna akadályoznod ezt, visszatartanod sem szabadna, hanem boldogan végre kellene hajtanod. Hát nem ez a normális? (De igen.) Ez az a kötelesség, amelyet egy embernek teljesítenie kellene, és ez a felelősséged. Az egyik aspektus az, hogy ez semmibe sem kerül neked, miközben a másik aspektus ez: nem arra vágyik vajon mindenki, hogy terjedjen az evangéliumi munka? (Mi igen.) Ők vajon féltékenyek lesznek, amikor látják, hogy a testvérek élvezik Isten kegyelmét? Mire féltékenyek? Nem démonok az antikrisztusok? Akkor hát miért nem hajtják végre az antikrisztusok a munkát? Azért nem, mert féltékenyek. Megfontolják azt, hogy a munka végrehajtása hasznára válna az evangéliumi munka terjesztésének? (Nem, nem fontolják meg.) Érinti ez az érdekeiket? Mi köze van ennek hozzájuk? Egyáltalán semmi köze nincs hozzájuk, mégsem hajtják végre, és ez elvetemültség a részükről. Eleven ördögök, és meg kellene átkozni őket! Egy ilyen dologban, amely Isten házának a munkáját érinti, és olyan sok embert is, akik a kötelességüket végzik, egyáltalán nem fontolják meg a következményeket. Ha egy szemernyi jóindulat is szorult volna beléjük, nem lennének képesek ilyesmire vetemedni. Miért cselekszenek így? Ez gazság és elvetemültség. Ti szoktatok ilyen dolgokat tenni? Ha képesek vagytok ilyen dolgok megtételére, akkor semmiben sem különböztök az antikrisztusoktól, és akkor ti is eleven ördögök vagytok. Nem szabad ilyen dolgokat tennetek! Olyan antikrisztusok is vannak, akik látják, hogy gonosz emberek vannak a gyülekezetben, akik gyakran megzavarják a gyülekezet munkáját, és akik ámokfutást rendeznek a gyülekezetben, de nem vesznek tudomást róla. Amikor arra kérik őket, hogy kezeljék az ilyen embereket, tétováznak és halogatják a kezelésüket. Nem veszik fontolóra a testvérek érdekeit; csak arra gondolnak, hogy a saját hírnevük ne sérüljön, és ez minden. Ezt gondolják: „Vezetővé tettek, úgyhogy enyém kell, hogy legyen az utolsó szó. Teljhatalmam és abszolút tekintélyem van. Ha bárkit kizárnék, akit csak mondasz, az azt mutatná, hogy semmi hatalmam nincsen. Biztosítanom kell, hogy a testvérek tudják, hogy én viselek gondot ezekre az emberekre, és hogy ők nekem vannak alárendelve.” Kinek állnak ellen? (Istennek.) Nem elvetemültség Istennek ellenállni? Ez elvetemültség. Tudod, hogy miféle szerzet egy emberi lény? Isten adott neked leheletet, és ha nem tudsz egy ilyen fontos dolgot, az nem tesz vajon butává? Isten bármikor véget vethet az életednek, de te még mindig kétségbeesetten szembehelyezkedsz Istennel – ez elvetemült dolog, te pedig egy eleven ördög vagy! Az egyik aspektus ezért az, hogy az igazságra kell törekednetek és nem szabad egy antikrisztus útját követnetek; ezenkívül tudnotok kell, hogy miként ismerjétek fel az antikrisztusokat. Ha antikrisztussal találkoztok, közelről meg kell figyelnetek őt, és ha azt látjátok, hogy valami rossz dolgot készül tenni, akkor azonnal meg kell állítanotok őt, és a testvérekkel egységben le kell lepleznetek, boncolgatnotok kell, el kell utasítanotok és ki kell zárnotok őt. Nemrégiben hallottam néhány fiatal testvérről egy gyülekezetben, akik összefogtak azért, hogy elűzzenek egy hamis vezetőt. Azt mondom, hogy ezek a fiatalok fejlődést értek el, nem sátáni filozófiák szerint élnek, képesek gyakorolni az igazságot és az alapelvek szerint cselekedni, és sokkal jobbak a legtöbb embernél. Az emberek többségének vannak világi ügyekre vonatkozó filozófiái, nagyon mélyen megmérgezte őket a Sátán, és még nem rázták le magukról a Sátán befolyását. Ha valaki képes eltávolítani egy hamis vezetőt, az azt mutatja, hogy ért némi igazságot és meg tudja védeni Isten házának a munkáját – ez jó dolog. Ez azt mutatja, hogy az illető érettebbé vált az életben és jól tudja végezni a kötelességét.

Azáltal, hogy ma egy antikrisztus elvetemült, alattomos és csalárd lényegének aspektusairól, valamint a különböző megnyilvánulásairól beszélgetünk és leleplezzük ezeket, megláthatjuk, hogy az antikrisztusok természetükből fakadóan ellenkeznek Istennel. Némelyek ezt mondják: „Noha antikrisztusi beállítottságom van, nincs antikrisztusi természetlényegem, és soha nem fogok antikrisztussá válni.” Mit gondolsz erről a hozzáállásról? Habár nincs antikrisztusi lényeged, attól még egy antikrisztus megnyilvánulásai és felfedései figyelhetők meg nálad, azt éled meg, amit egy antikrisztus él meg, és antikrisztusi beállítottságod van, így aztán az a veszély fenyeget, hogy egy antikrisztus útját fogod követni. Státusz, befolyás és tőke birtokában csupán pillanatok kérdése lesz, hogy antikrisztussá válj, és ez tény. Milyen szándékkal mondom ezt? Azért mondom ezt, hogy megkongassam nektek a vészharangot, és hogy közöljek veletek egy tényt: amikor valaki egy antikrisztus útját kezdi követni, két eshetőség van. Az egyik az, hogy időben észreveszed, irányt váltasz, elgondolkodsz magadon, bűnbánatot tartasz és képessé válsz alávetni magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek. Ez a legjobb eshetőség, és ekkor lesz reményed arra, hogy üdvösséget nyerj. Ha azonban nem tudod az igazságra való törekvés útját követni, akkor, ha már sok gonoszságot elkövettél és antikrisztusként jellemeztek, nem is érdemes belegondolni a következményekbe. Érted? (Igen.) Jó, hogy érted. Mit akarok mondani ezzel? Azt, hogy ha antikrisztusi megnyilvánulásaid vannak, akkor még mindig van némi mozgástered és lehetőséged arra, hogy megtérj, de ha egyszer antikrisztussá válsz, akkor veszélyben vagy. Éppen ezért, ha azt veszed észre, hogy antikrisztusi megnyilvánulásaid vannak, válts irányt, keresd az igazságot és oldd meg ezt a problémát; ne kezeld könnyedén a dolgot. Máskülönben, ha hatalomhoz és lehetőségekhez jutsz, meggondolatlanul gonosz cselekedeteket fogsz elkövetni, valamint bomlasztásokat és megzavarásokat fogsz okozni a gyülekezet munkájában. Nem leszel képes viselni a következményeket, és ez nagy valószínűséggel kihat majd a sorsodra és a rendeltetési helyedre.

Ma világosan elmagyaráztuk az antikrisztusok elvetemült beállítottsága és a hétköznapi emberek elvetemült beállítottsága közti alapvető különbséget. Most már értitek? A romlott emberi lények mindegyike romlott beállítottságú, és mindannyiuknál jelentkeznek a romlott beállítottság megnyilatkozásai és manifesztációi. A hétköznapi emberek elvetemült beállítottsága és az antikrisztusok elvetemült beállítottsága azonban különböző. Habár a hétköznapi emberek elvetemült beállítottságúak, a szívükben az igazság után vágyódnak és szeretik az igazságot, és miközben hisznek Istenben és végzik a kötelességeiket, képesek elfogadni az igazságot. Noha korlátozott az az igazság, amelyet a gyakorlatba tudnak ültetni, attól még képesek valamennyit gyakorolni, így fokozatosan megtisztulhatnak és igazán megváltozhatnak a romlott beállítottságaik, míg végül már alapvetően képesek lesznek alávetni magukat Istennek és eljutni az üdvösségre. Az antikrisztusok ezzel szemben egyáltalán nem szeretik az igazságot, sohasem fogadják el az igazságot, és sohasem ültetik azt gyakorlatba. Meg kell próbálnotok aszerint megfigyelni és felismerni az embereket, amit itt mondok; legyen szó gyülekezeti vezetőről vagy dolgozóról, vagy egy hétköznapi testvérről, figyeljétek meg, hogy képesek-e a gyakorlatba ültetni az általuk megértett igazságokat. Tegyük fel például, hogy valaki megért egy igazságalapelvet, de amikor eljön az ideje, hogy gyakorlatba ültesse, egyáltalán nem ülteti gyakorlatba, azt teszi, amit akar, és önkényesen cselekszik – ez elvetemültség, és az ilyen embert nehéz megmenteni. Egyesek nem igazán értik az igazságot, de a szívükben keresni akarják, hogy pontosan mit tegyenek, ami összhangban van Isten szándékaival és egyezik az igazsággal. A szívük mélyén nem szeretnének szembemenni az igazsággal. Csak azért beszélnek és cselekednek az alapelveket megszegve, követnek el hibákat, sőt, tesznek olyan dolgokat is, amelyek bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak, mert nem értik az igazságot – milyen természetű dolog ez? Olyan természetű, aminek nincs köze a gonoszság műveléséhez; az ostobaság és a tudatlanság idézi elő. Az ilyen emberek teljes egészében azért teszik ezeket a dolgokat, mert nem értik az igazságot, mert képtelenek eljutni az igazságalapelvekhez, és mert az elképzeléseik és képzelődéseik alapján azt gondolják, hogy helyes ezeket a dolgokat tenni, ezért aztán így cselekednek, Isten pedig ostobaként, tudatlanként jellemzi őket, akiknek hiányos a képességük; nem arról van szó, hogy értik az igazságot és szándékosan szembemennek vele. Ami azokat a vezetőket és dolgozókat illeti, akik mindig az elképzeléseik és képzelődéseik szerint teszik a dolgokat, és akik gyakran megszakítják Isten házának a munkáját, mivel nem értik az igazságot, gyakorolniuk kell a felügyelet és a korlátozás bevezetését és gyakorolniuk kell, hogy többet kell beszélgetniük az igazságról a problémák megoldása végett. Ha valaki túlságosan hiányos képességű és nem tudja megérteni az igazságalapelveket, akkor ideje hamis vezetőként elbocsátani. Ha érti az igazságot, de szándékosan szembemegy vele, akkor meg kell metszeni az illetőt. Ha mindvégig képtelen marad elfogadni az igazságot, valamint nem mutat bűnbánatot, akkor gonosz emberként kell őt kezelni, és ki kell takarítani. Az antikrisztusok természete azonban sokkal súlyosabb, mint a gonosz embereké vagy a hamis vezetőké, mivel az antikrisztusok szándékosan és céllal zavarják meg a gyülekezet munkáját. Még ha értik is az igazságot, nem gyakorolják, senkire sem hallgatnak, és ha hallgatnak is, nem fogadják el, amit hallanak. Ha a felszínen úgy is tűnik, mintha elfogadnák, a szívük mélyén ellenállnak neki, és amikor cselekvésre kerül sor, még mindig a saját preferenciáik szerint cselekednek, anélkül, hogy bármennyire is figyelembe vennék Isten házának az érdekeit. Amikor emberek között vannak, emberi szavakat szólnak, és van némi emberi hasonlatosságuk, de amikor az emberek háta mögött cselekednek, felszínre jön a démoni természetük – ezek antikrisztusok. Vannak, akik mindenféle gonoszságot elkövetnek és antikrisztusokká válnak, amikor státuszra tesznek szert. Némelyeknek nincs státuszuk, de a természetlényegük ugyanolyan, mint az antikrisztusoké – lehet azt mondani rájuk, hogy jó emberek? Amint státuszhoz jutnak, máris mindenféle gonoszságot elkövetnek – ők antikrisztusok.

Van köztetek bárki is, aki azt vette észre, hogy ő maga egy növekvőben lévő antikrisztus, és úgy érzi, hogy amint státuszra tesz szert, garantáltan száz százalékig antikrisztus lesz belőle? Ha így érzed, akkor amennyiben vezetőnek választanak mások, semmiképpen sem szabad beleegyezned, és ezt kell mondanod: „Tartózkodom ettől. Kérlek, ne engem válasszatok. Ha így tesztek, akkor nekem befellegzett.” Erre mondják, hogy valakinek van önismerete. Ha nincs státuszod, az oltalom a számodra. Hétköznapi követőként talán soha nem volt még esélyed nagy gonoszságot művelni, és a nullával lehet egyenlő annak a valószínűsége, hogy megbüntessenek. Azonban amint státuszt szerzel, száz százalék lesz annak a valószínűsége, hogy gonoszságot kövess el, ahogy annak a valószínűsége is, hogy megbüntessenek, és akkor neked befellegzett, és azzal teljes egészében lenulláztál minden esélyt, amid az üdvösség elérésére lehetett volna. Ha vannak ambícióid és vágyaid, akkor igyekezz és imádkozz Istenhez, keresd az igazságot a probléma megoldása végett, hagyatkozz Istenre, gyakorolj önuralmat, és ne érvényesítsd a státuszodat; ekkor képes leszel normálisan végezni a kötelességedet. Ha mindig a hivatalos címekre összpontosítasz és a státuszodat érvényesíted, a kötelességed végzésére pedig semmi figyelmet nem fordítasz, akkor szélhámos vagy, és ki kell téged iktatni. Amikor elfogadsz egy kötelességet, ne a státuszra összpontosíts; egyszerűen csak végezd jól a kötelességed – a dolgok jó kezelése minden másnál valóságosabb. Ha képes vagy jól végezni a kötelességedet, azzal vajon nem tettél eleget Istennek? Ami benneteket illet, ez a legutolsó mód annak elkerülésére, hogy gonoszságot műveljetek. Jó dolog vagy rossz dolog, ha mindig korlátozzátok magatokat és ha nem engeditek, hogy státuszt nyerjetek? (Jó dolog.) Akkor hát választások idején miért igyekeznek némelyek még mindig olyan keményen versengeni a státuszért? Az ilyen embereknek túl sok ambíciójuk van. Nem normális dolog, ha túl sok ambíciójuk van az embereknek – ha így van, elvetemültek. Sok ifjú nővér van – mind a húszas éveiben jár –, aki hivatalos pozíciót akar, és nagyon szereti a státuszt. Ha nem választják vezetőkké őket, akkor duzzognak és felhagynak az evéssel. Habár egy kissé gyerekesnek tűnnek, az eltökéltségük tekintetében, ahogy idősödnek, kétségbeejtően súlyossá válnak a dolgok, és szakértők lesznek, igaz? Egyes nők meghallják, hogy egyszer régen császárnő lett valakiből, mire hihetetlen irigységet éreznek, és azt kívánják, hogy bárcsak ők lehetnének az a nő. Nem akarnak hétköznapiak lenni, az Istenben való hitükben pedig nem akarnak pusztán hétköznapi követők lenni. Állandóan ég a szívükben a vágy, és amint alkalmuk adódik a magamutogatásra, élnek vele. Nem akarnak illedelmes módon eleget tenni kötelességeiknek, eleget tenni felelősségeiknek, nem akarják beleadni teljes szívüket az igazságra való törekvésbe, vagy alávetni magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek. Nem szeretnek törekedni az igazságra, és nem szeretik így végezni a kötelességeiket, és nem akarnak ilyen egyszerű életet élni – ez problémás a számukra. Vannak köztetek ilyenek? Vegyünk például egy asszonyt, aki szeret kicsapongóan viselkedni; akármilyen jó hozzá a férje, és akármennyi pénze van, sosem tudja megtartani a felesége szívét. Egyes asszonyoknak sok gyerekük van, de attól még vakmerőn próbálkoznak férfiak elcsábításával, és nincs férfi, aki szemmel tudná tartani őket – ez elvetemültség. Honnan ered ez az elvetemült energia? (A természetükből ered.) És miből fakad a természetük? Tisztátalan szellemek élnek bennük, ők pedig tisztátalan szellemek reinkarnációi. Habár a szellemi birodalomban bonyolultak a dolgok, akármennyire bonyolultak is, ha érti valaki az igazságot és képes Isten szavai szerint kezelni ezeket a kérdéseket, akkor lehet tisztánlátása, erre pedig azt mondják, hogy közvetlenül be tud hatolni a szellemi birodalomba. Ha érted az igazságot, akkor élesen és pontosan látod a dolgokat, agilis és világos lesz a gondolkodásod, a szíved pedig felderül. Ha nem érted az igazságot, akkor mindig zavaros lesz a szíved, semmit sem fogsz tudni a szívedben arról, hogy mit is csinálsz, és olyan leszel, mint egy idióta, aki semmilyen irányba nem mer fordulni. Félni fogsz attól, hogy magamutogató leszel, ha többet teszel, és félni fogsz attól is, hogy nem teljesíted a feladataidat, ha nem teszel többet; mindig ilyen állapotban leszel. Azért van így, mert túl kevés megértésed van az igazságról. Mi az első megnyilvánulása annak, akinek túl kevés megértése van az igazságról? Silány és haszontalan életet élnek. Miután játszadoztak velük, valamint bántalmazták és ide-odataszigálták őket az antikrisztusok, azon a napon, amikor felébrednek, rájönnek, hogy korábban antikrisztusokkal jártak-keltek, őket szolgálták és nekik dolgoztak, miközben azt mondták, hogy az antikrisztusok szeretik Istent és hűségesek Hozzá. Most látják csak meg, hogy helytelenül használták mindezeket a szavakat. Hát nem roppant haszontalan ez? (De igen.) Miért haszontalan? Az idézi elő ezt, hogy nem értik az igazságot, és azt kapják, amit érdemelnek! Ha érted az igazságot, akkor lehet tisztánlátásod az antikrisztusokkal kapcsolatban, és át tudsz látni rajtuk, azután pedig le tudod leplezni és el tudod kergetni őket. Akkor vajon továbbra is félrevezetnek majd téged, te pedig követed őket? Biztosan nem. Azonkívül olyan sok prédikációt hallottál, Isten háza annyi éven át öntözött és művelt téged, így, ha semmilyen igazságot nem értesz, ha nem tudsz tisztán látni az antikrisztusokkal kapcsolatban, és még azokat a feladatokat sem teljesíted, amelyeket teljesítened kellene, míg végül antikrisztusokkal jársz-kelsz és a cinkosuk leszel, akkor nem leszel vajon ettől haszontalan? Nem szánalmasak az ilyen emberek? Ha névlegesen Istent követed, de félrevezetnek és bevonnak maguk közé az antikrisztusok, ha több éven át egy antikrisztus útját követed, és vissza akarsz térni, de nincs meg hozzá a bátorságod, hogy szembenézz a testvéreiddel, akkor az vajon nem haszontalan életmód? Bármennyire is felzaklatod magad, semmi haszna. Kinek a hibája az, hogy nem érted az igazságot? Senkit sem hibáztathatsz saját magadon kívül.

Az antikrisztusok összesen hét különböző megnyilvánulásáról beszélgettünk eddig. Ami ezek mindegyikén belül az általunk átbeszélt részletes megnyilvánulásokat, az általunk boncolgatott lényeget, valamint az általunk megbeszélt különféle körülményeket illeti: ezek egyike sem légből kapott, hanem tényeken nyugszik és alapul. Van azonban egy fontos dolog: ha azok után, hogy meghallgattátok ezeket a dolgokat, egyszerűen képtelenek vagytok összepárosítani őket, amikor valóságos dolgokkal találkoztok, az vajon mit mutat? Mindenekelőtt azt mutatja, hogy híján vagytok a lelki megértésnek, és még ha olykor van is némi lelki megértésetek, az csak olyan félig-meddig megértés, nem pedig teljes lelki megértés; másodszor, azt mutatja, hogy nem szeretitek és nem veszitek komolyan az igazságot; harmadszor, azt mutatja, hogy túlságosan hiányosak a képességeitek, és teljességgel híján vagytok a felfogóképességnek. Sok mindent mondtam, ami leleplezi az antikrisztusokat, de te semmit nem értettél meg belőle. Akkor talán azt gondoltad, hogy érted, de később homályossá vált, ez pedig azt mutatja, hogy még mindig nem értetted meg. Miért nem érted? Van ennek bármi köze a felfogáshoz? Amikor eddig a szintig elmagyaráztam a dolgokat, és te még mindig nem értetted meg, az azt jelenti, hogy túlságosan híján vagy a felfogóképességnek, és hogy valójában semmilyen képességed nincs az igazság felfogására. Helytálló, amit mondok? Ez a helyzet. Vannak köztetek bizonyos emberek, akik 10-20 éve hallgatnak már prédikációkat, és még mindig nem értik az igazságot. Mivel magyarázhatjuk ezt? Csak két eshetőség van: az egyik az, hogy nincs lelki megértésed, hiányos a képességed, és nem vagy képes az igazság megértésére; a másik az, hogy van ugyan lelki megértésed, de nem szereted az igazságot, és nem érdekel az igazság. Ha igaz rád e két eshetőség valamelyike, akkor nem vagy képes az igazság megértésére. Ha mindkét eshetőség igaz rád, akkor olyan vagy, mint egy szembetegségben szenvedő vak ember – nincs gyógyír. Közöltem mindezeket a szavakat, és ti mégsem tudjátok megfelelően összevetni magatokat velük, és nem tudjátok, mire gondolok. Ez mit mond el a felfogóképességetekről? Nem túlságosan hiányos vajon? Ha lustábbak lennétek, kényelemre sóvárognátok, nem szeretnétek az igazságot, személyes preferenciáitok lennének, és elvonnák a figyelmeteket a külső dolgok, akkor mind kevesebb és kevesebb hatással lennének rátok e szavak, és nagymértékben csökkenne a hatásuk – ez így működik. Az antikrisztusokat valójában nagyon könnyű felismerni. Az egyik aspektus a különböző dolgok elvégzésénél alkalmazott módszereik tisztázása, a másik pedig annak a meglátása, hogy mi a beállítottságuk, mi az irányultságuk az életben, és melyek a létezésről alkotott nézeteik, hogy miként viszonyulnak a testvérekhez, a kötelességhez, Isten házának az érdekeihez, az igazsághoz és a pozitív dolgokhoz, valamint melyek a cselekvésre vonatkozó alapelveik. Ezen aspektusok segítségével alapvetően képesek lesztek jellemezni őket. Lesz még bármi szükség arra, hogy sokkal tovább megfigyeljétek őket és tanuljatok róluk? Nem lesz. Az antikrisztusok nem csupán kicsapongón viselkednek, és nem csupán elnyomják az embereket. Sátáni természetük van és bármire képesek. Ha e prédikációk meghallgatása után egyszerűen képtelen vagy felismerni egy antikrisztus beállítottságát, és nem tudod megmondani, hogy antikrisztusi beállítottságot fed fel, akkor megértettél bármit is az elhangzottakból? A doktrínára emlékszel ugyan, de semmivel sem tudod összepárosítani, és a tényekkel szembesülve gyenge és hatástalan a doktrínád, ez pedig azt bizonyítja, hogy nem értetted meg. Ha akkor megérted és később imádkozva olvasol, ha gyakran beszélgetsz ezekről a dolgokról a testvérekkel, ha figyelembe veszed ezeket az igazságokat és eltöprengsz rajtuk, valamint gyakran imádkozol Isten előtt, akkor többet fogsz nyerni. Ha azonban kényelemre áhítozol a kötelességedben, ha laza vagy, ha nincs terhed, ha személyes preferenciáid vannak, ha szeszélyes vagy, ha nem igazán szereted az igazságot, ha a világi irányzatokat követed, és ha vonzanak a külső dolgok, akkor képtelen leszel jól végezni a kötelességedet. Végül aztán semmivé lesznek nálad ezek az igazságok, amelyekről beszélgettünk, és nem marad egyéb, csak szavak és doktrínák, ez pedig azt fogja jelenteni, hogy hiábavalóan hallgattad az egészet. Később újra szoktátok hallgatni ezeket a beszélgetéseket? (Igen.) Hányszor tudjátok meghallgatni őket? Különböző hatással vannak rátok minden egyes meghallgatáskor? El szoktatok töprengeni róluk utána? Milyen benyomásaitok támadnak, miután eltöprengtetek róluk? Ami téged illet, képesek ezek a prédikációk gyakorlati alapelvekké és kritériumokká válni a számodra az emberekkel és dolgokkal kapcsolatos tisztánlátáshoz az életedben? (Össze tudom vetni az antikrisztusok bizonyos nyilvánvaló beállítottságait és megnyilvánulásait önmagammal, vagyis azokkal a dolgokkal, amelyeket egyértelműen azzal a szándékkal mondok vagy teszek, hogy tőrbe csaljam mások szívét; elgondolkozom Isten leleplező szavain, és tudom a cselekedeteim természetéről, hogy mások szívét akarom velük tőrbe csalni, és hogy valamilyen célt akarok elérni. Ugyanakkor még mindig vannak hiányosságaim az emberekkel kapcsolatos tisztánlátást illetően, és nem vetem össze Isten szavait céltudatosan a körülöttem lévő emberekkel.) Mondd meg Nekem: tükörbe nézel vagy egy sáros vízzel teli pocsolyába, ha tisztán akarod látni magad? (Tükörbe.) Mi haszna annak, ha tükörbe nézel? Tisztábban láthatod magad. Éppen ezért nagyon korlátozott dolog, ha csak magaddal kapcsolatban tudsz tisztán látni; azt is meg kell tanulnod, hogy másokkal kapcsolatban is tisztán láss. A másokkal kapcsolatos tisztánlátás nem azt jelenti, hogy szándékosan antikrisztusként jellemzed őket, hanem inkább azt, hogy alapelveid vannak a különféle emberek beszédének és cselekedetének a felméréséhez és megkülönböztetéséhez. Ez előnyös az ember számára, és aki így tesz, az arra is képes lesz, hogy helyesen, alapelvek szerint bánjon az emberekkel, ami előnyös a harmonikus együttműködés elérése szempontjából, amikor másokkal együtt végzi valaki a kötelességét. Ha azonban kizárólag önmaga ismeretére hagyatkozik az ember, azzal csak korlátozott eredményeket érhet el. Nem összpontosíthatsz csupán önmagad ismeretére, amikor az igazságra törekszel. Az igazság gyakorlatba ültetésére is muszáj összpontosítanod ahhoz, hogy elérd az Istennek való alávetettség hatását. Ha csak egy aspektusra összpontosítasz, soha nem leszel képes elérni az igazság teljes megértését, vagy bemenni az igazságvalóságba, vagy növekedni az életben. Ez nagyjából ugyanaz, mintha csak szavakat és doktrínákat értenél, és képtelen leszel megismerni Istent. Azok, akik igazán értik az igazságot, mindent át tudnak látni. Nem csupán önmagukat ismerik, hanem másokkal kapcsolatban is képesek tisztán látni, és mindenféle emberen, eseményen és dolgon át tudnak látni. Csakis így tudja valaki az elvárásoknak megfelelően végezni a kötelességét, és csak így tudja őt használni Isten.

Milyen mélyebb és újabb megértésekre tettetek szert az elvetemült beállítottságot illetően azáltal, hogy ma az antikrisztusok elvetemült beállítottságának a megnyilvánulásairól beszélgettünk? Beszéljetek erről! (Isten, a leginkább az kavart fel ma, hogy Isten azt mondja, hogy ha úgy cselekszünk, mint az antikrisztusok, és szándékosan akadályozzuk és megzavarjuk Isten házának a munkáját, akkor eleven ördögök vagyunk. Isten beszélt bizonyos emberekről, akik nem bírják elviselni, ha bárki is jobb náluk, én pedig elgondolkoztam magamon, és rájöttem, hogy különösen erős a versenyszellemem, és amikor azt látom, hogy valakinek, akivel együtt végzem a kötelességemet, nálam több erőssége van, zaklatott leszek, és mindig fölül akarom múlni az illetőt. Érzem, hogy olyan az állapotom, mint azoknak az eleven ördögöknek, akiket Isten leleplezett, és látom, hogy súlyosabb természetű ez a dolog, mint képzeltem, ez pedig megrémiszt. Sosem értettem ezt igazán mélyen, és most, hogy látom, pontosan mennyire súlyos is ez a romlott beállítottságom, nagyon feldúlt vagyok.) Most felismerted ezt. Az emberek romlott beállítottságai nem olyan egyszerűek, mint egy pillanatnyi megnyilvánulás; van egy fő okuk, és vannak olyan hozzájuk kapcsolódó dolgok, amelyek miatt nehéz levetned őket, folyton irányítanak téged, és miattuk van az, hogy olyan sok romlottságot fedsz fel és képtelen vagy uralkodni magadon. Az emberek nem tudják világosan megmagyarázni, hogy miért ilyenek, és nem tudják ezt irányítani – ezek az emberek beállítottságai. Amikor valaki képes világosan megérteni ezt a fajta romlott beállítottságot, az a fejlődés egyik aspektusa. Ami ezt a fajta romlott beállítottságot illeti: ha képes vagy keresni az igazságot és ellátni a lényegéig, ha el tudod fogadni Isten ítéletét, próbatételeit és finomítását, ha mindeközben képes vagy olyan állapotot elérni, amelyben gyakorlod az igazságot és igazán aláveted magad Istennek, akkor megváltozhat ez a romlott beállítottság – ekkor az történik, hogy gyakorolni kezded az igazságot az igazság megértése alapján. A legtöbbetek számára nagyon nehéz most önuralmat gyakorolni, amikor felfeditek a romlott beállítottságaitokat, és ez azt jelenti, hogy még nem kezdtétek el gyakorolni az igazságot; az a kevés, amit a kötelességetek végzése terén tesztek, javarészt személyes érdeken, preferencián, sőt hevességen alapul, ez pedig kevéssé áll kapcsolatban a beállítottság megváltozásával, igaz? (Igaz.) Nagyszerű, most felkavarva érezted magad. Ki más szeretne beszélni? (Miután hallottam ma Istent beszélni, nagyon felkavarva éreztem magam. Korábban azt gondoltam, hogy az elvetemültség azt jelenti, hogy igen csalárdul beszél valaki, hogy nem beszél őszintén, hogy folyton megjátssza magát és becsap másokat. Most azonban, hogy meghallgattam ma Isten arról szóló boncolgatását, hogy mi is az elvetemült beállítottság, már tudom, hogy az elvetemültség az igazságnak és a pozitív dolgoknak való ellenállást és az ezekkel való szembehelyezkedést jelenti, és hogy ha valaki ellenáll az igazságnak és a pozitív dolgoknak, illetve szembehelyezkedik velük, akkor ez az ő elvetemült beállítottsága. Korábban olyan sekélyes megértésem volt az elvetemült beállítottságot illetően, de most, hogy hallottam Isten közlését, új megértésem van. Azonkívül az is nagyon megrázott, amikor azt mondta Isten, hogy a Kanadai Filmgyártó Csoportot „B” csoportba helyezik egy évre. Ezt igazán megrendülve hallottam, és abból, ahogy Isten ezt az ügyet kezeli, látom Isten igazságos természetét. Látom, hogy abból a csoportból egyetlen ember sem gyakorolta az igazságot, és ez óriás mértékben akadályozta Isten házának a munkáját, ami igazán feldühít engem. A mi csoportunkba tartozó emberek nemrégiben hasonló állapotban voltak, vagyis nem viseltek terhet a kötelességünkkel kapcsolatban. Amikor a korábbinál könnyebb lett a munkaterhünk, nem készítettünk világos terveket a kötelességünkre vonatkozóan, ellanyhultunk a kötelességünk végzésében, és csak úgy múlattuk a napokat. Isten mai közlését hallgatva látom azonban, hogy ha valaki nem gyakorolja az igazságot vagy nem törekszik fejlődésre a kötelessége terén, valamint ha valaki nem veszi komolyan az igazságot, akkor Isten megveti ezt a fajta hozzáállást a kötelességvégzéshez. Azt is felismerem, hogy meg kell becsülnünk a kötelességünk végzésére kapott időt és lehetőséget. Ha nem becsüljük a kötelességünket, akkor, miután elpazaroltuk az időt, amely alatt Isten vár ránk, és a lehetőségeket, amelyeket ad nekünk, le fog sújtani Isten haragja az emberekre, és akkor már túl késő lesz a megbánásra.) Úgy látszik, arra van szükségetek, hogy némi nyomás nehezedjen rátok, igaz? (Igen.) Nagyszerű! Ez egy valóságos probléma, és amikor összejöttök, beszélgetnetek kell arról, hogy miként oldjátok meg ezt a problémát. Rendszeres időközönként közösen beszélgetnetek kell róla, majd elő kell állnotok egy összefoglalással, és találnotok kell egy új tervet. Minden egyes embernek van egy küldetése ebben az életben, Engem is beleértve, és ha nem a küldetésének él valaki, akkor nincs értéke annak, hogy ezt az életet éli. Ha nincs értéke annak, hogy éled az életet, akkor értéktelen az életed. Miért mondom azt, hogy értéktelen? Úgy fogod élni az életet, mint egy élő halott; nem fogod megérdemelni azt, hogy élj. Ha nem teszel eleget a felelősségeidnek, és nem viszed véghez a küldetésedet, akkor nem érdemled meg, hogy élvezd mindazt, amit Isten ad neked. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten bármelyik pillanatban elvehet tőled mindent. Isten adhat, és Isten el is vehet – ez így működik. Valójában az itt jelenlévők közül mindenkinek van egy küldetése, mindössze arról van szó, hogy mindannyiótoknak különböző feladatokat kell elvégeznetek. A nem hívőknek is van küldetésük. Az a küldetésük, hogy zavarossá tegyék e világ vizeit, és hogy káoszba taszítsák a társadalmat, hogy azután egyre fájdalmasabban éljenek és katasztrófák közepette haljanak meg az emberek. Nektek az a küldetésetek, hogy együttműködjetek Isten munkájával, terjesszétek Isten evangéliumát és új munkáját, és ezzel egyidejűleg megérthetitek az igazságot és elérhetitek az üdvösséget – ez a legboldogságosabb dolog. Nem volt az emberi történelem során semmi sem, ami ennél boldogságosabb vagy szerencsésebb dolog lett volna. Semmi sem fontosabb ennél; ez a legnagyszerűbb dolog az életben, és ez a legnagyszerűbb dolog az emberi történelemben. Amint elveted a küldetésedet és elfordulsz a kötelességedtől és a felelősségeidtől, érték nélkül való lesz az életed, és semmi értelme nem lesz számodra annak, hogy élsz. Lehet, hogy nem vagy még halott, és megéled az életed hátralévő részét ezen a világon, azonban semmi értelme nem lesz számodra annak, hogy élsz. Mondjuk, hogy van egy ember, aki soha nem hallott még az igazságról vagy Isten útjáról, és van egy másik, aki valaha ismerte Isten irányítási tervét és megértette Isten útját, de a végén nem nyerte el az igazságot és az életet; mondd meg Nekem, miközben mindketten itt élnek a világon, vajon ugyanúgy éreznek-e a szívük mélyén? (Nem.) A nem hívők nem ismerik a küldetésüket; nincs küldetéstudatuk. Te tudod, honnan ered a küldetésed, tudod, hogy Isten a Teremtő, mindenek Legfőbb Ura, tudod, hogy az emberek Istentől származnak és Hozzá kell visszatérniük – mindezek tudatában vajon élhetsz még békességben ezen a világon? Képes vagy-e így is könnyedén átevickélni az életen? Nem, nem vagy rá képes. Mivel Isten ezt a küldetést adta neked, vállalnod kell a felelősséget az evangélium hirdetéséért, bizonyságot kell tenned Isten mellett másoknak, eleget kell tenned mindazoknak a felelősségeknek, amelyeknek az embernek eleget kell tennie, oda kell szánnod az általad megértett igazságot és a tapasztalati tanúságtételedet, hogy mindenkinek a javára válhasson, és akkor elégedett lesz Isten. Valójában mindössze ezekre a dolgokra képesek az emberek. Ha tudsz szenvedni egy kicsit, megfizetni némi árat, és egy kicsit kevésbé adni át magad a kényelemnek, akkor képes leszel elérni ezeket a dolgokat. Ily módon különbözni fog a sorsod a nem hívőkétől, és Isten szemében más súllyal esel latba – ez annyira ritka dolog! Isten megadja neked ezt az áldást, és ha nem tudod megbecsülni, akkor felháborítóan lázadó vagy. Mivel az Istenben való hitnek ezt az útját választottad, ne legyen a szíved megosztott vele kapcsolatban, hanem inkább osztatlan elmével csendesítsd le a szíved és végezd jól a kötelességedet. Semmi miatt ne érezz megbánást. Még ha jelenleg nem is tudod Péter érettségét elérni és nem vitted véghez Jób igazságos tetteit, igyekezz oly módon végezni a kötelességedet, ami megfelelő színvonalú. Mit jelent „oly módon végezni a kötelességedet, ami megfelelő színvonalú”? Azt jelenti, hogy az igazságalapelvekkel és Isten házának munkarendjével összhangban végzed a kötelességedet, anélkül, hogy ravaszkodnál vagy lazsálnál, hogy bármilyen hátsó indítékokat dédelgetnél vagy bármit visszatartanál, hanem inkább minden tőled telhetőt megtéve – ekkor fogod oly módon végezni a kötelességedet, ami megfelelő színvonalú. Isten nem követel sokat az emberektől, igaz? (Igaz.) Könnyű ezt elérni? Ez az emberi mivolt körébe tartozó dolog, és képesnek kell lenned az elérésére. Van még kérdés? Ha nincs, akkor mára itt befejezhetjük ezt a beszélgetést.

2019. július 10.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren