Mi az antikrisztusok elvetemültségének az elsődleges megnyilvánulása? Az, hogy pontosan tudják, mi a helyes, és mi egyezik az igazsággal, de amikor tesznek valamit, mindig csak azt választják, ami megszegi az alapelveket, ami szembemegy az igazsággal, és ami a saját érdekeiket és státuszukat elégíti ki – ez az antikrisztusok elvetemült beállítottságának az elsődleges megnyilvánulása. Nem számít, hány szót és doktrínát értenek, hogy milyen kellemesen csengő szavakat használnak a prédikációkban, vagy hogy mások szerint mennyire bírnak lelki megértéssel, mert bármit is tesznek, csakis egy alapelvet és egy módszert választanak: éspedig azt, hogy szembemenjenek az igazsággal, hogy a saját érdekeiket óvják, és hogy mindvégig száz százalékban ellene álljanak az igazságnak – úgy döntenek, hogy eszerint az alapelv és módszer szerint cselekszenek. Emellett pontosan milyennek képzelik istent és az igazságot a szívükben? Úgy állnak hozzá az igazsághoz, hogy nem akarnak mást, mint azt, hogy tudjanak beszélni és prédikálni róla, és nem akarják a gyakorlatba ültetni. Csak beszélnek róla, azt akarják, hogy nagyra tartsa őket Isten választott népe, amit azután arra akarnak felhasználni, hogy magukhoz ragadják a gyülekezetvezető pozícióját és elérjék a céljukat, azaz uralmat nyerjenek Isten választott népe felett. A céljaik elérésére használják a doktrína prédikálását – hát nem megvetést mutatnak ezzel az igazság iránt, nem játszanak-e az igazsággal, és nem lábbal tiporják azt? Nem sértik meg vajon Isten természetét azáltal, hogy így kezelik az igazságot? Mindössze felhasználják az igazságot. Az igazság egy szlogen a szívükben, néhány magasztos szó, amellyel félrevezethetik és megnyerhetik maguknak az embereket, amely kielégítheti az emberek csodás dolgok iránti szomjúságát. Azt gondolják, senki sincs ezen a világon, aki képes lenne gyakorolni vagy megélni az igazságot, hogy ez egyszerűen nem működik, hogy ez lehetetlen, és hogy csak az az igazság, amit mindenki elismer, és ami működőképes. Beszélnek ugyan az igazságról, de a szívükben nem ismerik el, hogy az az igazság. Hogyan teszteljük ezt a dolgot? (Nem gyakorolják az igazságot.) Soha nem gyakorolják az igazságot; ez az egyik aspektus. És mi fontos aspektus még? Amikor a valós életben találkoznak dolgokkal, az általuk megértett doktrína sohasem működőképes. Úgy tűnnek, mintha valóban lenne lelki megértésük, egyik doktrínát a másik után prédikálják, de amikor problémákkal találkoznak, eltorzultak a módszereik. Habár nem képesek gyakorolni az igazságot, annak, amit tesznek, legalább az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel, valamint az emberi normákkal és ízlésekkel összhangban kell lennie, és legalább másoknak meg kell felelnie. Ily módon stabil marad a pozíciójuk. A valós életben azonban rendkívül eltorzult dolgokat tesznek, és egyetlen pillantás is elég annak megállapításához, hogy nem értik az igazságot. Miért nem értik az igazságot? A szívükben ellenségesek az igazsággal szemben, nem ismerik el az igazságot, élvezik, amikor sátáni filozófiák szerint tesznek dolgokat, folyton emberi módszereket használva akarják kezelni az ügyeket, és ha meg tudnak győzni másokat, és presztízsre tudnak szert tenni azáltal, ahogy ezeket az ügyeket kezelik, akkor ez elég nekik. Ha egy antikrisztus elmegy egy helyre, és ott azt hallja, hogy valaki üres elméletet prédikál, nagyon izgatott lesz, de ha az igazságvalóságot prédikálja ott valaki, és olyan részletekre is kitér, mint az emberek különféle állapotai, akkor mindig azt érzi, hogy a szónok kritizálja és szíven szúrja őt, és így viszolygást érez, és nem akarja hallani. Ha megkérik, hogy beszéljen arról, hogy milyen volt az állapota az utóbbi időben, hogy fejlődött-e valamennyit, és hogy találkozott-e nehézségekkel a kötelessége végzése során, nincs mit mondania. Ha tovább beszélgetsz az igazságnak erről az aspektusáról, ő elalszik; nem élvezi, amikor erről hall. Vannak olyanok is, akik előrehajolnak, amikor cseverészel velük, de abban a pillanatban, amint az igazságról hallanak beszélni valakit, elrejtőznek a sarokban és szundikálnak egyet – egyáltalán semmi szeretet nincs bennük az igazság iránt. Milyen mértékig nincs bennük szeretet az igazság iránt? A dolog enyhébb oldala az, hogy nem érdekli őket az igazság, és elég számukra az, hogy munkások; a súlyosabb oldal az, hogy idegenkednek az igazságtól, különösen viszolyognak az igazságtól, és nem tudják azt elfogadni. Ha vezető az ilyesfajta ember, akkor antikrisztus; ha hétköznapi követő, akkor még mindig az antikrisztusok útján jár és antikrisztusok követője. Kívülről intelligensnek és tehetségesnek, némi jó adottsággal bíró embernek tűnik, de a természetlényege antikrisztusi – ez a helyzet. Min alapulnak ezek az ítéletek? Mind ezeknek az embereknek az igazsághoz és a pozitív dolgokhoz való hozzáállásán alapulnak. Ez az az aspektus, amely azzal kapcsolatos, ahogyan az emberek az igazságot megközelítik. A másik aspektus az, hogy az emberek rengetegszer nem közvetlenül az igazsággal szembesülnek, egyes dolgokban nincs benne az igazság, az emberek nem tudnak elgondolkodni azon, hogy az igazság mely aspektusa van benne az adott dologban, így aztán ki az, akivel az emberek közvetlenül szembesülnek? Isten az, akivel közvetlenül szembesülnek. És hogyan kezelik ezek az emberek Istent? Mely megnyilvánulásokban mutatják meg az elvetemült beállítottságaikat? Részt vesznek igazi imádkozásban és igazi közösségben Istennel? Becsületes hozzáállásuk van? Van igaz hitük? (Nincs.) Igazán Istenre hagyatkoznak, és igazán rábízzák magukat Istenre? Igazán félik Istent? (Nem.) Ezek mind gyakorlati dolgok, és egyáltalán nem üres szólamok és közhelyek. Ha nem fogod fel, hogy ezek a szavak gyakorlatiak, akkor nincs lelki megértésed. Hadd adjak nektek egy példát az efféle emberek megnyilvánulásaira. Egyesek ökölbe szorítják a kezüket és esküdöznek az összejöveteleken, mondván: „Nem fogok megházasodni, amíg csak élek, ott fogom hagyni a munkahelyemet, és mindent fel fogok adni, és Istent fogom követni mindvégig!” Amikor befejezték a kiabálást, és készülnek feláldozni magukat Istenért, így tűnődnek: „Hogyan kaphatok több áldást Istentől? Tennem kell valamit, amit lát Isten.” Hallják azonban, ahogy Isten azt mondja, hogy nem szereti az olyan embereket, mint ők, mire ezt gondolják: „Most mit csináljak? Eltávolodom Istentől, hogy ne láthasson engem.” Miféle állapot az ilyen? (Védekező.) Az ilyen emberek kerülik Istent azért, hogy védekezzenek Ellene. És milyen beállítottság rejlik a védekezésükben? Elvetemültség. Folyton védekeznek Isten ellen, amikor különféle dolgokat tesznek, és félnek attól, hogy Isten átlát majd rajtuk, és nem fogadják el Isten átvizsgálását – Istenbe vetett hit ez vajon? Nem inkább ellenállnak ilyenkor Istennek? Ez egy nagyon negatív állapot, ez nem normális. Habár még mindig részt tudnak venni Isten szavainak az evésében és ivásában, de amint azt hallják, hogy Isten az embereket megítélő és leleplező szavakat szól, máris elmenekülnek, vagy sietve elkezdik megjátszani magukat, és találnak valamiféle kompromisszumot, csak hogy elrejtőzzenek. Nagyon igyekeznek elrejteni magukat, és minden lehetséges dolgot megpróbálnak, hogy kitérőek és óvatosak legyenek, miközben folyamatosan harcolnak Isten ellen a szívükben. Nem keresik Isten szándékait, és nem keresik az igazságot sem azokban a dolgokban, amelyeket tesznek. Helyette még inkább meg akarják mutatni, hogy panasz nélkül el tudják fogadni az igazságot és alá tudják vetni magukat Istennek, színleléssel és hamissággal próbálva elnyerni mindenki elismerését. Azt illetően, hogy mit mond Isten, mit vár el az ilyen emberektől, és hogyan értékeli és definiálja az ilyen embereket: ők nem törődnek efféle dolgokkal, és nem akarják tudni ezeket. Nem látják igazán világosan a szívükben, hogy pontosan kicsoda Isten, hanem mindössze csak képzelődés és ítélet van helyette. Amikor olyasvalamit tesz Isten, ami ellentétben áll az elképzeléseikkel, elítélik azt a szívükben. Noha azt mondják, hogy hisznek Istenben, a szívük telve van kétellyel. Ez az emberek elvetemült beállítottsága.

Egyes antikrisztusok gyakran megpróbálják tesztelni Istent. Tesznek egy lépést előre, megvizsgálják a helyzetet, aztán tesznek még egy lépést; egyszerűen fogalmazva, azt lehet mondani, hogy „várjunk és majd meglátjuk” a hozzáállásuk. Mit jelent az, hogy „várjunk és majd meglátjuk”? Hadd mondjak nektek egy példát. Például valaki kilép a munkahelyéről, azután pedig imádkozni kezd Isten előtt, ezt mondván: „Ó, istenem, nincs többé munkám! Számítok rád, hogy támogass engem a jövőben. A te kezedre bízok mindent. Neked szentelem az életemet.” Miután végzett az imádkozással, várja, hogy Isten vajon megáldja-e valamivel, hogy ad-e neki természetfeletti kinyilatkoztatást vagy nagyobb kegyelmet, hogy legalább többet nyer és nagyobb gyönyörűségben lesz-e része, mint amikor a világi munkahelyén dolgozott. Ezzel pedig teszteli Istent. Mi ez az imádság és ez az elköteleződés? (Ez egy ügylet.) Nincs elvetemült beállítottság ebben az ügyletben? (De igen.) Az ilyen embernek az a hozzáállása, hogy szerény ösztönzést felkínálva hozza mozgásba a dolgokat azért, hogy értékesebb hozzájárulást nyerjen, több kegyelmet és áldást kérve Istentől – ez a célja. Egyesek ezt mondják: „Kínában olyan szörnyű a helyzet. A nagy vörös sárkány letartóztatja az embereket, és ez a helyzet egyre csak romlik. Már két embernek is veszélyes összejönnie, egy négytagú családnak is veszélyes összegyűlnie. Ebben a helyzetben olyan veszélyes istenben hinni Kínában. Ha valami csakugyan balul ütne ki, vajon akkor is meg lennénk mentve? Nem hiábavalóan hinnénk?” Így kezdenek gondolkodni: „Ki kell találnom a módját, hogy miként hagyhatnám el az országot. Régebben, amikor jó volt a helyzet, nyugalomra és kényelemre vágytam, és nem akartam elhagyni Kínát. Olyan jó volt összegyűlni a családommal, és istenben is hihettem, meg áldásokat is nyerhettem; ez egy mindenki számára előnyös helyzet volt. Most rosszul állnak a dolgok, a katasztrófák megérkeztek, nekem pedig igyekeznem kell és el kell hagynom Kínát. Akkor is tehetem a kötelességem, ha elhagytam az országot, és ha teszem a kötelességem, lehetőségem lesz áldásokat nyerni.” Végül aztán elmenekülnek az országból. Mi ez? Ez opportunizmus. Mindenki lehet számító, és mindenkiben van üzletelő mentalitás – hát nem elvetemült dolog ez? Vannak köztetek ilyen emberek? Ezt mondják a szívükben: „Ha megfélemlítenek a világban, a szüleim és a családom meg tudnak óvni. Ha letartóztatnak az istenbe vetett hitemért, vajon isten megőriz majd biztonságban? Úgy látszik, hogy ezt nehéz biztosan tudni. Mit kellene tehát tennem, ha nem tudhatom biztosan? A szüleim biztosan nem lesznek képesek megóvni. Amikor letartóztatnak valakit az istenbe vetett hite miatt, hétköznapi emberek nem tudják megmenteni, és ha nem bírom ki a nagy vörös sárkány kegyetlen kínzásait és gyötréseit, és Júdássá leszek, nem megy vajon tönkre az én kis életem? Jobban teszem, ha elhagyom az országot, és külföldön fogok istenben hinni.” Van bárki is, aki így gondolkodik? Lennie kell, nem igaz? Van hát bárki is, aki ezt mondja: „Rágalmazol bennünket, mi pedig nem így gondolkodtunk”? Egész biztosan nincsenek kisebbségben az ilyen emberek, és idővel majd meglátod és megérted.

Melyek az antikrisztusok elvetemültségének a fő jellemvonásai? Az első az, hogy nem ismerik el a pozitív dolgokat, nem ismerik el, hogy van olyan, hogy igazság, és a maguk eretnek megtévesztéseit és elvetemült, negatív gondolatait gondolják igazságnak – ez az antikrisztusok elvetemültségének az egyik megnyilvánulása. Egyesek ezt mondják: „az ember saját kezében van a boldogsága” és hogy „csak hatalommal kaphat meg az ember mindent” – ez az antikrisztusok logikája. Azt hiszik, hogy a hatalommal együtt járnak majd az olyan emberek, akik bókolnak és hízelegnek nekik, az olyan emberek, akik ajándékokat adnak nekik és behízelgik magukat náluk, valamint a státuszból fakadó mindenféle előnyök és a mindenféle élvezetek is; azt hiszik, nem kell, hogy ezután bárki is ide-oda lökdösse vagy vezesse őket, és hogy ők vezethetnek másokat – ez a legfőbb prioritásuk. Mit gondoltok erről a számító viselkedésről? Hát nem elvetemült? (De igen.) Az antikrisztusok a sátáni logikájukat és eretnek megtévesztéseiket használják az igazság helyett – ez az elvetemültségük egyik aspektusa. Először is, nem ismerik el az igazságot, nem ismerik el, hogy vannak pozitív dolgok, és nem ismerik el a pozitív dolgok helyességét. Azonkívül, noha egyesek elismerik, hogy vannak pozitív dolgok és negatív dolgok ezen a világon, hogyan közelítik meg a pozitív dolgokat és az igazság létezését? Még mindig nem szeretik; az élet, amelyet választanak, és az út, amelyen járnak az Istenben való hitük során, továbbra is negatív és ellentétes az igazsággal. Csakis a saját érdekeiket védik. Akár pozitív, akár negatív dolog, ha meg tudják védeni a saját érdekeiket, akkor rendben van, akkor mindennél fontosabb. Hát nem elvetemült beállítottság ez vajon? Van egy másik aspektus is: az ilyen emberek, akiknek elvetemült a lényegük, természetükből eredően megvetik Isten alázatosságát és elrejtettségét, Isten hűségességét és jóságát; természetükből eredően megvetik ezeket a pozitív dolgokat. Például, nézzetek Rám: Én talán nem vagyok nagyon hétköznapi? Hétköznapi vagyok, miért nem meritek kimondani? Én Magam is elismerem, hogy hétköznapi vagyok. Sosem gondolok Magamra úgy, mintha rendkívüli vagy nagyszerű lennék. Én csak egy hétköznapi ember vagyok; mindig is elismertem ezt a tényt, és szembe merek nézni ezzel a ténnyel. Nem akarok emberfelettinek vagy valamilyen nagyszerű embernek tűnni – hogy az milyen kimerítő volna! Egyesek lenézik ezt a hétköznapi embert, aki vagyok, és folyton elképzeléseket táplálnak Velem kapcsolatban. Amikor azok, akik igazán hisznek Istenben, Elém járulnak, még mindig némi áhítattal jönnek, függetlenül attól, hogy kívülről hogy nézek ki. Vannak azután némelyek, akik annak ellenére megvető hozzáállást táplálnak Irántam a szívükben, hogy nagyon udvariasan beszélnek Velem, és ezt meg tudom mondani a hangvételükből és a testük mozdulataiból. Noha olykor nagyon tisztelettudónak tűnnek, bármit mondok nekik, mindig nemmel felelnek, mindig cáfolják, amit mondok. Azt mondom például, hogy nagyon meleg van ma, mire ők azt, hogy „Nem, nincsen. Tegnap volt igazán meleg.” Cáfolják, amit mondok, igaz? Bármit mondasz is nekik, mindig rácáfolnak. Ugye, hogy vannak errefelé ilyen emberek? (Igen, vannak.) Azt mondom: „Sós a mai étel. Túl sok só van benne, vagy túl sok szójaszósz?” Mire ők ezt mondják: „Egyik sem. Túl sok cukor van benne.” Nem számít, mit mondok, megcáfolják, ezért nem mondok semmi mást, nem értünk egyet, más nyelvet beszélünk. Vannak azután némelyek, akik, amikor hallják, ahogy az Istenben való hitről beszélek, ezt mondják: „Szakértőként beszélsz erről, úgyhogy figyelek.” Ha valami külső dologról beszélek egy kicsit, nem akarnak tovább hallgatni, mintha nem tudnék semmit a külső dolgokról. Rendben van, hogy nem figyelnek Rám, csendben akarok maradni. Nincs rá szükségem, hogy bárki is figyeljen Rám, csak teszem, amit tennem kell. Megvannak a Magam feladatai, és megvan a saját életmódom. Mondd meg Nekem, mit mutatnak az emberek ezen hozzáállásai? Látják, hogy nem nézek ki nagyszerű vagy hozzáértő embernek, és hogy úgy beszélek és cselekszem, mint egy hétköznapi ember, így ezt gondolják: „Hogy lehet az, hogy nem vagy olyan, mint isten? Nézz rám! Ha én lennék isten, nagyon is olyan lennék, mint ő.” Nem arról van szó, hogy olyan vagyok-e, mint Isten, vagy sem. Te vagy az, aki megköveteled, hogy olyan legyek, mint Isten; Én sosem mondtam, hogy olyan vagyok, mint Ő, és soha nem akartam olyan lenni, mint Ő; Én csak teszem, amit tennem kell. Ha elmegyek valahová, és egyesek nem ismernek fel Engem, az nagyszerű, mivel így eggyel kevesebb gondom lesz. Látod, az Úr Jézus régen olyan sokat beszélt és munkálkodott Júdeában, és akármilyen romlott beállítottságaik voltak is az Őt követő tanítványoknak, az emberek Istenhez való hozzáállásával viszonyultak Jézushoz – az ő kapcsolatuk normális kapcsolat volt. Mégis voltak néhányan, akik ezt mondták az Úr Jézusról: „Nem egy ács fia ő?”, és még az Őt már régóta követők között is voltak néhányan, akik folyamatosan ezt a hozzáállást táplálták Iránta. Olyasvalami ez, amivel hétköznapi, normális emberi lénnyé válva gyakran szembesül a megtestesült Isten, és ez megszokott jelenség. Egyesek olyan lelkesek, amikor először találkoznak Velem, és amikor elmegyek, leborulnak és zokognak, de ez valóságos interakció során nem működik, és gyakran el kell viselnem. Miért kell elviselnem? Azért, mert egyesek ostobák, egyeseket nem lehet tanítani, egyesekre szolgálattevőkként van szükség, egyeseknél pedig minden észérv süket fülekre talál. Ezért kell néha elviselnem, és néha vannak bizonyos emberek, akiket nem engedhetek közel Magamhoz; ezek az emberek túlságosan visszataszítóak, és ellenséges beállítottságuk van. Miként ellenségesek? Például látok egy kiskutyát, aki nagyon aranyosan néz ki, és ezt mondom: „Nevezzük Huamaónak!” És milyen a többség hozzáállása ehhez a névhez? Ez csak egy név, és mivel ez jutott először eszembe, így fogjuk hívni a kutyát; ez csupán egy nagyon normális dolog. Bizonyos ellenséges beállítottságú emberek nem hajlandóak ezen a néven szólítani, és ezt mondják: „Micsoda név az, hogy Huamao? Sosem hallottam még, hogy Huamaónak hívtak volna egy kutyát. Ne így hívjuk, adjunk neki angol nevet!” Ezt mondom: „Nem vagyok túl jó abban, hogy angol neveket találjak ki, úgyhogy hívjátok csak, ahogy akarjátok, Én pedig engedek a döntéseteknek.” Miért engedek a döntésüknek? Ez egy jelentéktelen dolog, úgyhogy minek vitatkozni róla? Egyesek nem engednek, és muszáj helyette ilyen dolgokon vitatkozniuk. Az, hogy engedek, még nem azt jelenti, hogy azt hiszem, rosszat tettem; egyszerűen csak e szerint az elv szerint viselkedem és cselekszem. Az, hogy nem vitatkozom veled, nem azt jelenti, hogy félnék tőled. Nem vitatkozom, de a szívemben tudom, hogy te egy álhívő vagy, és inkább egy kutyával lenne dolgom, mint a magadfajtákkal. Attól a néhány embertől eltekintve, akikkel muszáj érintkeznem az életteremben, testvérekkel, az Isten házához tartozókkal szoktam foglalkozni – ez az alapelvem. Egyetlen álhívővel sem érintkezem; nem szükséges ezt tennem. Ha azonban olyan álhívők vannak Isten házában, akik barátságosak Isten házához, akkor az egyház barátaivá válhatnak. Akár segítik a gyülekezetet, akár valamilyen erőfeszítést tesznek vagy kezelnek valamilyen ügyeket a gyülekezet számára, a gyülekezet befogadhatja őket, de Nekem nem lesz dolgom velük úgy, ahogy a testvérekkel; nagyon lefoglal a munkám, és nincs időm ilyen dolgokkal foglalkozni. Némelyeknek, akik már több éve hisznek Istenben, kellene, hogy legyen valami fogalmuk Isten munkájáról, a megtestesült Istenről és arról, hogy Isten megmenti az embereket, még sincs egyáltalán Istent félő szívük. Éppen ugyanolyanok, mint a nem hívők, és egyáltalán nem változtak meg. Mondjátok meg Nekem, mik ezek az emberek? Született ördögök, Isten ellenségei. Amikor valakinek elmélyül a kapcsolata azokkal, akik Sátánok és ördögök, akkor szerencsétlenség és katasztrófa lesz az egészből.

Mindannyian tapasztalhatjátok a mindennapi életetek során, hogy az emberek bármilyen csoportjához csatlakozol is, mindig lesz valaki, aki nem kedvel téged, és rossz dolgokat fog mondani rólad, megítél és rágalmaz téged anélkül, hogy provokálnád vagy bosszantanád az illetőt. Fogalmad sincs, mi történt, mégsem kedvel téged, nem jön ki jól veled, és meg akar félemlíteni téged – mi ilyenkor a helyzet? Fogalmad sincs, mit tettél, amivel megharagítottad, de ő valamely ismeretlen okból bántalmazni fog. Vannak ilyen gonosz emberek? (Igen.) Ők az ellenségeid, és csakis annak lehet tekinteni őket. Még szóba sem álltatok egymással, máris ellenszenvvel viszonyulnak hozzád és azon gondolkodnak, hogy miként árthatnának neked – hát nem a keserű ellenségeid ők? (De igen.) Jól ki tudsz jönni egy keserű ellenséggel? Járhattok ugyanazon az úton? Biztosan nem. Összetűznél és vitatkoznál hát efféle emberekkel? (Nem, nem vitatkoznék velük.) Miért nem? Azért nem, mert minden észérv süket fülekre talál náluk. Egyesek természetüknél fogva idegenkednek és viszolyognak a pozitív dolgoktól, a helyes dolgoktól, az olyan dolgoktól, amelyek viszonylag jók az emberiség körében, vagyis azoktól a pozitív dolgoktól, amelyek után áhítoznak, és amelyeket kedvelnek az emberek; az ilyen emberek egyik nyilvánvaló beállítottsága az elvetemültség – ők elvetemült emberek. Egy férfi például barátnőt keres, és ezt gondolja: „Akár csúnya, akár szép, ha erényes és jó, és el tud boldogulni az életben, akkor az elég. Különösen, ha olyan nőről van szó, akinek van emberi mivolta és hite, akkor legyek bár gazdag vagy szegény, csúnya vagy jóképű, vagy ha meg is betegszem, teljesen elkötelezett lesz abban, hogy velem legyen.” A rendes emberek általában ezt a nézetet vallják. Miféle emberek nem kedvelik vagy nem helyeslik ezt a fajta nézetet? (Az elvetemült emberek.) Mondjátok meg Nekem, milyen nézetet vallanak az elvetemült emberek? Hogyan reagálnak, amikor ezeket a szavakat hallják? Gúnyolódnak rajtad, ezt mondván: „Idióta! Milyen korban élünk? És te ilyesvalakit keresel? Egy gazdag és szép nőt kellene keresned!” A hétköznapi emberek rendes és erényes nőket szoktak feleségül venni, és illő és helyes életet élnek egy egységes és boldog családdal; tisztán viselkednek az életben. Az elvetemült emberek vajon így gondolkodnak? (Nem.) Ezt mondják: „Ebben a mai világban férfinak lehet még nevezni valakit egyáltalán, ha nem volt már legalább tíz barátnője és több felesége? Ha nem volt neki, akkor elpazarolta az életét!” Mindannyian ezt a nézetet vallják. Ezt mondod nekik: „Egy rendes, erényes és jóságos nőt keress, és főleg olyat, akinek van emberi mivolta és hite!”, de vajon elfogadható ez a számukra? (Nem.) Gúnyolódnak rajtad és ezt mondják: „Olyan ostoba vagy! A mai világban senki sem törődik mások dolgával, mindenki felszabadultan és szabadon él. Különösen, amikor elhagyod Kínát és nyugatra mész, ott még szabadabb lehetsz, és senki sem fog a nyakadban lihegni. Miért vagy ilyen szigorú magaddal? Olyan ostoba vagy!” Ezt a nézetet vallják. Hogyan éreznek hát, amikor pozitív dolgokról beszélsz nekik, az ember legcsodálatosabb pozitív dolgairól, amelyek az igazságból és az igazságosságból valók? Viszolyognak, és megátkoznak téged a szívükben. Ha megtudják, hogy ilyen ember vagy, védekezni kezdenek ellened a szívükben, és kerülni fognak téged. A nem egyforma típusú emberek nem ugyanazt az utat követik. Tudják, hogy viszolyogsz a hozzájuk hasonló emberektől, és lenézik a szívükben a magadfajtákat. Nem akarnak arról beszélni veled, hogy mennyire álságosak, és mennyire a bolondját járatják másokkal. Attól félnek, hogy az igazságról fogsz beszélgetni velük, s hogy megpróbálod rávenni őket a helyes út követésére, ettől pedig teljes mértékben viszolyognak; más szóval, a szívük mélyén lenéznek minden pozitív dolgot. Éppen ezért, ha ilyen emberekkel találkozol, amikor az evangéliumot prédikálod, akkor nem tudod prédikálni nekik. Ha prédikálsz is, ők pedig hitre jutnak, akkor is antikrisztusok lesznek, és nem lehet megmenteni őket. Miért tudtok itt ülni és hallgatni a prédikációmat? Nem azért vajon, mert egy kissé igazságszerető szívetek van? Ha munkálkodik rajtatok a Szentlélek, miközben beszélek hozzátok, meghatva és bátorítva érzitek majd magatokat a szívetekben, szeretnétek majd odaszánni magatokat, szenvedni és feláldozni magatokat az igazságosságra, az igazságra és az üdvösségre való törekvés során. Amikor azok az elvetemültek hallanak valakit arról beszélni, hogy feláldozza magát az igazságosságért, az igazságért és Istenért, abban a pillanatban úgy érzik, hogy ezek üres szavak, hogy szlogenek, hogy felfoghatatlanok, és diszkriminálják az ilyen embereket. Éppen ezért, amikor ezekkel az elvetemült emberekkel találkoztok, semmiről ne beszélgessetek velük, nem ugyanolyan fajta emberek vagytok, mint ők, ezért tartsátok meg a távolságot. Amikor Én találkozom ilyen emberekkel, és azt látom, hogy így állnak Hozzám és ebben a hangnemben beszélnek, akkor vajon meg kellene metszenem és ki kellene oktatnom őket? (Nem, ez nem szükséges.) Nem szükséges, nem kell észrevenni őket, nem kell válaszolni nekik. Meg tudod változtatni őket azzal, ha válaszolsz nekik? Nem tudod megváltoztatni őket. Állítsd csak őket félre, és hagyd annyiban a dolgot; az ilyen emberek nem fognak sokáig megmaradni az Istenbe vetett hitükben. Egy: nem szeretik az igazságot; kettő: viszolyognak a pozitív dolgoktól; három: hátrányosan megkülönböztetik Istent, a lehető legkevesebbre becsülik és a leginkább megvetik Isten természetét és mindent, ami Istenben szerethető – ezek a dolgok határozzák meg azt, hogy soha nem fogja megmenteni őket Isten. Mindegy, hol vannak az ilyen emberek, hogy jámborak-e vagy álnokok, az, hogy ilyen megnyilvánulásaik vannak, azt bizonyítja, hogy biztosan van valamennyi elvetemültség a beállítottságaikban.

Ahol egy antikrisztus uralkodik, ott nem lesz jó a gyülekezeti élet, és nem lesznek jók azok a hatások sem, amelyeket Isten választott népe a kötelessége végzésével elér, Isten házának munkája pedig akadályozva lesz, így, ha nem történik meg az antikrisztusok kiszűrése és kizárása, akkor nagy veszteséget fog szenvedni a gyülekezet munkája, és Isten választott népe közül sokakat kár ér! A hamis vezetők elsődlegesen nem tudnak valóságos munkát végezni, és amikor általános ügyeket kezelnek, lassan haladnak előre és nem hatékonyak. Azonkívül nem tudják, hogyan fejlesszék és használják a jó képességű, jó embereket, akik az igazságra törekednek. És mi a helyzet az antikrisztusokkal? Amikor egy antikrisztus uralkodik, csakis a saját hírneve, nyeresége és státusza érdekében tesz dolgokat, egyáltalán nem végez valóságos munkát, és közvetlenül akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját – az antikrisztusok kifejezetten részt vesznek a pusztításban, és egyáltalán semmiben sem különböznek a Sátántól. Ha az antikrisztusok olyan embereket látnak, akik szeretik az igazságot és törekednek az igazságra, kényelmetlenül érzik magukat. Honnan ered ez a kényelmetlenségérzet? Az elvetemült beállítottságukból ered, vagyis van a természetükben egy elvetemült beállítottság, amely gyűlöli az igazságosságot, gyűlöli a pozitív dolgokat, gyűlöli az igazságot, és szembeszegül Istennel. Ezért mondják ezt, amikor azt látják, hogy az igazságra törekszik valaki: „Nem vagy valami képzett, és nem vagy valami szép látvány, de még mindig valóban törekedsz az igazságra.” Milyen hozzáállást mutat ez? Ez megvetés. Egyes testvéreknek például valamilyen tehetségük vagy különleges képességük van, és egy azzal kapcsolatos kötelességet akarnak végezni. Ez valójában helyénvaló a különféle állapotaik tekintetében, de hogyan kezelik az antikrisztusok az ilyen testvéreket? Ezt gondolják a szívükben: „Ha végezni akarod ezt a kötelességet, akkor először is össze kell barátkoznod velem, és a bandámhoz kell tartoznod, és csak azután fogom megengedni, hogy végezd ezt a kötelességet. Máskülönben csak álmodhatsz róla!” Talán nem így viselkednek az antikrisztusok? Miért taszítják ennyire az antikrisztusokat azok, akik őszintén hisznek Istenben, akiknek van némi igazságérzetük és emberi mivoltuk, és akik tesznek némi erőfeszítést az igazságra való törekvés érdekében? Miért állnak mindig ellentétben az ilyen emberekkel? Kényelmetlenül érzik magukat, amikor az igazságra törekvő és jól viselkedő embereket látnak, olyanokat, akik sosem negatívak, és akiknek kedvesek a szándékaik. Amikor olyan embereket látnak az antikrisztusok, akik pártatlanul cselekednek, akik képesek az alapelveknek megfelelően végezni a kötelességüket, és akik a gyakorlatba tudják ültetni az igazságot, miután megértették azt, nagyon mérgesek lesznek, erősen törik a fejüket azon, hogy miként kínozhatnák ezeket az embereket, és megpróbálják megnehezíteni számukra a dolgokat. Ha valaki átlát egy antikrisztuson és ellát annak természetlényegéig, álnokságáig és elvetemültségéig, és szeretné leleplezni és jelenteni az illetőt, akkor mit tesz majd az antikrisztus? Az antikrisztus mindenféle módot számba vesz, amellyel eltávolíthatná ezt a szálkát a szeméből és ezt a tüskét a testéből, és arra fogja uszítani a testvéreket, hogy utasítsák el ezt a személyt. Egy hétköznapi testvérnek se presztízse, se státusza nincs a gyülekezetben; mindössze némi tisztánlátással bír ezzel az antikrisztussal kapcsolatban, és nem jelent fenyegetést rá nézve. Akkor hát miért utálja és miért kezeli úgy az antikrisztus ezt az embert, mintha szálka volna a szemében vagy tüske a testében? Miképpen van ez az illető az antikrisztus útjában? Miért nem képes az antikrisztus befogadni az ilyen embereket? Azért nem, mert az antikrisztusokban elvetemült természet lakozik. Nem tudják elviselni az igazságra törekvő, illetve az igaz utat követő embereket. Mindenkivel szembehelyezkednek, aki csak az igaz utat akarja követni, szándékosan megnehezítik a dolgodat, és azon törik a fejüket, hogy miként szabadulhatnának meg tőled, vagy pedig elnyomnak, hogy negatív és gyenge légy, vagy pedig fogást találnak rajtad és elterjesztik, amit tudnak, hogy mások elutasítsanak téged, s akkor boldogok lesznek. Ha nem hallgatsz rájuk, vagy nem követed, amit mondanak, hanem továbbra is az igazságra törekedsz, a helyes utat követed és jó ember leszel, nyugtalanságot éreznek a szívükben, és zaklatottan és kényelmetlenül érzik magukat annak láttán, hogy a kötelességedet végzed. Miről szól ez? Talán felbosszantottad őket? Nem, nem tettél ilyet. Miért kezelnek így, amikor semmit sem tettél ellenük, és semmilyen módon nem sértetted meg az érdekeiket? Ez csak azt mutatja, hogy az ilyeneknek – az antikrisztusoknak – elvetemült természetük van, és hogy belülről fakadóan ellenkeznek az igazságossággal, a pozitív dolgokkal és az igazsággal. Ha megkérdezed tőlük, hogy pontosan mi történik, még csak nem is tudják; egyszerűen csak szándékosan megnehezítik a dolgodat. Ha azt mondod, hogy te így teszed a dolgokat, nekik muszáj másképpen tenniük; ha azt mondod, hogy ez és ez az illető nem sok mindenre képes, ők azt mondják rá, hogy nagyszerű ember; ha azt mondod, hogy ez remek módja az evangélium hirdetésének, ők rossznak mondják; ha azt mondod, hogy egy nővér, aki még csak egy-két éve hisz Istenben, negatívvá vált, elgyengült, és támogatni kellene, ők ezt mondják: „Semmi szükség rá, ő erősebb, mint te vagy.” Röviden: folyton ellentmondanak neked, és szándékosan veled ellentétesen cselekszenek. Milyen alapelvet követnek, amikor ellentmondanak neked? Azt, hogy amit te helyesnek mondasz, azt ők helytelennek, amit pedig helytelennek mondasz, azt ők helyesnek mondják. Vannak igazságalapelvek a cselekedeteikben? Egyáltalán nincsenek. Nem akarnak mást, mint hogy bolondot csinálj magadból, valamint leleplezni, megtörni és megverni téged, hogy ne járhass emelt fővel, hogy ne törekedj többé az igazságra, hogy elgyengülj és ne higgy többé, és akkor elérték a céljukat, és örömet éreznek a szívükben. Mi történik ilyenkor? Ez az elvetemült lényege az olyasfajta embereknek, akik antikrisztusok. Boldogok vajon, amikor azt látják, hogy Istent dicsérik és Isten mellett tesznek tanúságot a testvérek, rájuk pedig egyáltalán nem figyelnek? Nem, nem azok. Mit éreznek? Féltékenységet éreznek. Amikor az emberek azt hallják, hogy valaki dicsér egy másik embert, általában ez a normális reakciójuk: „Én is elég nagyszerű vagyok; miért nem dicsér engem is?” Van ez a kis elgondolásuk, de amikor azt hallják, hogy Isten mellett tesz tanúságot valaki, ezt gondolják: „Neki annyi tapasztalata van, és olyan csodálatos tanúságot tesz, és mindenki elismeri őt. Neki ilyen megértése van; nekem vajon miért nincs ilyen megértésem?” Irigylik és csodálják ezt az illetőt. Az antikrisztusoknak van egy bizonyos tulajdonságuk. Amikor azt hallják, hogy Isten mellett tesz tanúságot valaki, ezt mondván: „Ez Isten műve, ez Isten fegyelmezése, ezek Isten tettei, Isten intézkedései, és én hajlandó vagyok alávetni magam”, akkor az antikrisztusok boldogtalannak érzik magukat és ezt mondják: „Azt mondod, hogy minden isten műve. Láttad, hogyan uralkodik isten bármi felett is? Érezted, hogyan rendez el isten bármit is? Hogy lehet az, hogy én semmit sem tudok róla?” Az egyik aspektus az, hogy épp olyanok, mint a Sátán volt, amikor Jób Istentől való elismerését kezelte. Az antikrisztusok ugyanazzal a mentalitással rendelkeznek, mint a Sátán akkor, amikor Isten megnyer valakit – a Sátán természete van bennük. Egy másik aspektus az, hogy ha valaki érti az igazságot, és van tisztánlátása az antikrisztusokkal kapcsolatban, valamint nem követi az antikrisztusokat, hanem helyette elutasítja őket, akkor az antikrisztusoknak őrjöngő mentalitásuk lesz és ezt gondolják: „Egyáltalán nem tudom megnyerni ezt az embert, úgyhogy meg fogom semmisíteni!” Ezért amikor Jób próbatételekkel találkozott, Isten ezt mondta a Sátánnak: „A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg!” Ha nem mondta volna ezt Isten, akkor vajon irgalmat mutatott volna a Sátán? (Nem.) Ez egészen biztos; egyáltalán semmi irgalmat nem mutatott volna.

Milyen hozzáállást tanúsítanak az antikrisztusok azokhoz a testvérekhez, akik az igazságra törekednek és szeretik az igazságot, azokhoz az emberekhez, akiknek van valamennyi hitük és akik némi hűséggel végzik a kötelességüket? És milyen hozzáállást tanúsítanak bizonyos emberek iránt, akik élettapasztalatokról beszélve tesznek tanúságot Isten mellett, és akik gyakran beszélgetnek a testvérekkel az igazságról? (Féltékenységet és gyűlöletet éreznek.) Mitől függ a hozzáállásuk? Az elvetemült beállítottságuktól függ. Ezért amikor gyakran azt látod, hogy megmagyarázhatatlan módon elnyomnak valakit, gyűlölnek valakit és szenvedést okoznak bizonyos embereknek, akkor tudod, hogy senki sem változtathatja meg egy antikrisztus elvetemült beállítottságát, és hogy az mélyen gyökerező és veleszületett dolog. Ebből látható, hogy ezek az emberek, akik antikrisztusok, semmiképpen nem nyerhetnek üdvösséget. Nem engedik, hogy a testvérek tanúságot tegyenek Isten mellett, akkor ők maguk vajon tanúságot tudnak tenni Isten mellett? (Nem.) Annyira gyűlölik, amikor mások tanúságot tesznek Isten mellett, hogy a fogukat csikorgatják, úgyhogy mondd meg Nekem: ők képesek vajon tanúságot tenni Isten mellett? Egyáltalán nem képesek tanúságot tenni Isten mellett. Némelyek ezt mondják: „Ez nem igaz, egyes antikrisztusok nagyon jó tanúságot tesznek Isten mellett, és a testvérek sírva hallgatják őket.” Miféle tanúságtétel ez? Meg kell hallgatnotok ezt a fajta „tanúságtételt” ahhoz, hogy eldönthessétek, igazi tanúságtétel-e vagy sem. Mondjuk, hogy van valaki, akinek jó állása és jó családja van, és Isten indíttatására feladja a jó állását és családját, és testestül-lelkestül feláldozza magát Istenért; noha bánatos a szívében, akkor is feladja az egészet. A testvérek ezt mondják neki: „Egy kicsit sem érzed gyengének magad?” Mire ezt feleli: „De, egy kicsit igen, de nem isten műve vajon, hogy képes vagyok feladni a családomat és az állásomat? Két-háromezret kerestem naponta és tízezreket havonta, és sok vagyonom volt. Miután hinni kezdtem istenben, a kötelességem végzése érdekében másvalakinek adtam át a vagyonomat, hogy ő kezelje.” A többiek ezt kérdezik: „Te egyáltalán nem kezelted a vagyonodat azután, hogy valaki másnak átadtad? Most már egy részét sem birtoklod többé? Hogyan engedted el a vagyonodat?” Az illető azt feleli, hogy „isten műve volt”. Nem túlságosan homályos ez a válasz? (De igen.) Ezek csak üres szavak. Azonkívül, nem puszta dicsekvés csupán, amikor elmondja, hogy milyen sokat keresett? Miért mondja ezt? Amellett tesz tanúságot, hogy milyen sokat feladott. Isten mellett tesz vajon tanúságot? A maga kis „dicsőséges” története mellett tesz tanúságot – amellett, hogy mekkora árat fizetett, és milyen sok áldozatot hozott a múltban, hogy mennyire sokat odaszánt, és hogy nincs panasza Istenre. Van ezen belül bármi, ami Isten mellett tesz tanúságot? Azt ugye nem láttátok mindezekben, hogy Isten mit tett? Nem igaz, hogy Isten mellett tesz tanúságot az ilyen ember; nyilvánvalóan saját maga mellett tesz tanúságot, mégis azt mondja, hogy Isten mellett tesz tanúságot! Nem megtévesztő ez vajon? Úgy csinál, mintha Isten mellett tenne tanúságot azért, hogy önmaga mellett tegyen tanúságot – nem képmutatás ez vajon? Akkor hát egyesek miért érzik magukat annyira meghatódva és sírnak folyamatosan, amikor hallják ezt a tanúságtételt? Annyiféle ostoba ember van körös-körül! Amikor valaki megemlíti az Isten melletti tanúságtételt, akkor az antikrisztusoknak beszélniük kell az általuk megtett apró dolgokról, azokról az apróságokról, amiket odaszántak, és arról a kevés időről, amit áldozathozatallal töltöttek; aztán, ahogy telik az idő, az emberek elkezdenek nem figyelni rájuk, így hát új mondanivalóval állnak elő, és ily módon önmaguk mellett tesznek tanúságot. Kényelmetlenül érzik magukat, ha bárki is jobb náluk és jobban tud beszélgetni, mint ők, és előhozza az igazság fényének egy részét. Azért érzik vajon kényelmetlenül magukat, mert alacsonyabbrendűek másokhoz képest az igazsággal kapcsolatos erőfeszítéseik, és mert nagyon szeretnének kitűnni? Nem, nem fogják megengedni, hogy bárki is jobb legyen náluk, nem képesek elviselni, ha mások jobbak náluk, és csak akkor boldogok, ha ők a jobbak másoknál. Hát nem elvetemült dolog ez? Ha valaki más jobb nálad és jobban érti az igazságot, mint te, akkor tanulnod kellene tőle – hát nem jó dolog ez? Olyasvalami ez, aminek mindenkinek örülnie kellene. Ott volt például Jób, egy ember azok közül, akik Istent követték az emberiség történelme során. Egy dicsőséges dolog volt ez Isten hatezer éves irányítási munkája során, vagy pedig szégyenletes dolog? (Ez egy dicsőséges dolog volt.) Dicsőséges dolog volt. Milyen hozzáállást kell magadévá tenned ezt a dolgot illetően? Milyen szemléleted kell, hogy legyen? Örülnöd kell Istennek és ünnepelned Őt, dicsérned kell Isten hatalmát, dicsérned kell Istent azért, hogy dicsőséget nyert – ez egy jó dolog volt. Ez nagyon jó dolog volt, némelyek mégis viszolyognak tőle és megvetik. Nem elvetemültség ez vajon a részükről? Őszintén szólva, ez elvetemültség a részükről, és az elvetemült beállítottságuk idézi ezt elő.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.