Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész) Harmadik szakasz

Annak boncolgatása, hogy milyen értelemben elvetemültek, alattomosak és csalárdak az antikrisztusok

I. Az antikrisztusok pozitív dolgokkal és az igazsággal szembeni ellenségeskedésének és utálatának boncolgatása

Befejeztük az antikrisztusok hatodik megnyilvánulásának a boncolgatását, és most elkezdjük boncolgatni a hetediket: Milyen értelemben elvetemültek, alattomosak és csalárdak az antikrisztusok? Egyesek ezt mondják: „Látva, hogy antikrisztusokat boncolgatunk és leplezünk le, vajon nem túl enyhe dolog azt mondani, hogy elvetemültek, alattomosak és csalárdak? Kinek nincs némi elvetemült vagy csalárd beállítottsága? A közönséges emberek mind rendelkeznek ezekkel a romlott beállítottságokkal, ezért ha antikrisztusokat leplezünk le és boncolgatunk ily módon, az nem azt jelentené, hogy mindenki antikrisztus?” Van köztetek olyan, aki ezt gondolja? Ha bármelyikőtök valóban ezt gondolja, akkor téved. Van-e különbség az antikrisztusok elvetemültsége, alattomossága és csalárdsága, valamint e romlott beállítottságoknak a közönséges emberekben való feltárulásai között? Egész biztosan van különbség, máskülönben nem sorolnánk ezeket a beállítottságokat az antikrisztusok megnyilvánulásai közé. Ma először erről a különbségről fogok elsősorban beszélni, mielőtt aztán továbbmennék, hogy az antikrisztusok elvetemült, alattomos és csalárd beállítottságainak néhány valóságos példájáról és konkrét megnyilvánulásáról beszéljek. Az „elvetemült”, „alattomos” és „csalárd” szavak szó szerinti jelentését könnyű megérteni. A nehézség abban rejlik, hogy tisztán lássuk, mi a lényeges különbség az antikrisztusok és a közönséges emberek ilyesfajta megnyilvánulásai között, hogy miért jellemezzük antikrisztusként azt a fajta embert, amelyik ilyen romlott beállítottsággal és lényeggel rendelkezik, és hogy mi a lényegbeli különbség az antikrisztusok és a közönséges romlott emberiség között. Először is az antikrisztusok nyíltan ellenségesek az igazság és Isten irányában; versengenek Istennel az Ő választott népéért, az Ő pozíciójáért és az emberek szívéért, sőt, különféle dolgokat is tesznek Isten választott népe körül azért, hogy elnyerjék a szívüket, és hogy félrevezessék és megbénítsák őket. Röviden: az antikrisztusok cselekedeteinek és viselkedésének természete – nyíltan vagy titokban – mindig ellenséges Isten irányában. Miért mondom azt, hogy ellenséges Isten irányában? Azért, mert tökéletesen jól tudják, hogy Isten szava az igazság, és hogy Ő Isten, mégis szembeszegülnek Vele, és nem fogadják el az igazságot, bárhogy is kerüljön az közlésre. Némely antikrisztusok például beszerveznek egyeseket, és félrevezetik és irányítják őket. Rábírják ezeket az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik és kövessék őket, azután pedig fondorlatosan mindenféle könyveket és anyagokat szereznek az egyháztól, létrehozzák a saját gyülekezeteiket és megalapítják a maguk királyságait, hogy élvezhessék, ahogy a követőik követik és imádják őket, ezt követően pedig elkezdenek a gyülekezetből élni. Ez a fajta viselkedés nyilvánvalóan versengés Istennel az Ő választott népéért – hát nem az antikrisztusok egyik tulajdonsága ez? Igazságtalan volna antikrisztusként jellemezni ezeket az embereket e nyilvánvaló tulajdonság alapján? Egyáltalán nem igazságtalan – nagyon is pontos ez a jellemzés! Olyan antikrisztusok is vannak, akik klikkeket hoznak létre a gyülekezetben és bomlasztják a gyülekezetet. Állandóan a saját táborukat pártolják a gyülekezeten belül, és kizárják azokat, akik nem értenek egyet velük. Azután maguk mellett tartják azokat, akik hallgatnak rájuk és követik őket, hogy létrehozzák a saját erőiket, és mindenkit rávegyenek arra, hogy azt tegyék, amit ők mondanak. Ezzel vajon nem saját királyságokat hoznak létre? Függetlenül attól, hogy milyen munkarendjei vagy követelményei vannak a Fennvalónak, megtagadják a végrehajtásukat, és helyette inkább a maguk módján cselekednek, arra vezetve követőiket, hogy nyíltan szálljanak szembe a Fennvalóval. Isten háza például megköveteli, hogy azokat a vezetőket és dolgozókat, akik nem képesek valóságos munkát végezni, haladéktalanul el kell bocsátani. Egy antikrisztus azonban ezt fogja gondolni: „Némely vezetők és dolgozók, habár nem képesek valóságos munkát végezni, támogatnak és elismernek engem, én pedig pártolom őket. Kizárt dolog, hogy a fennvaló elbocsássa ezeket az embereket, hacsak nem engem távolít el először.” Mondjátok meg Nekem, nem ennek az antikrisztusnak az irányítása alatt áll ez a gyülekezet? Isten házának a munkarendjei nem jutnak tovább az antikrisztusnál, és nem lehet azokat végrehajtani. Amikor régen ki lettek adva a munkarendek, és minden gyülekezet visszajelzett már azzal kapcsolatban, hogy miként hajtotta végre azokat, például, hogy kinek és milyen körülmények miatt igazították ki a kijelölt kötelességét vagy kit bocsátottak el, az antikrisztus soha nem jelez vissza semmit, és soha senkinek nem igazítja ki a számára kijelölt kötelességet. Egyesek mindig felületesek a kötelességeik terén, ami súlyosan érinti a gyülekezet munkáját, de az antikrisztus soha nem igazítja ki a számukra kijelölt kötelességet. Még ha a Fennvaló közvetlenül meg is mondja az antikrisztusnak, hogy bocsássa el ezeket az embereket, hosszú idő telik el válasz nélkül. Nincs itt valamilyen probléma? Amikor a Fennvaló arra kéri őket, hogy hajtsák végre a munkarendeket, vagy érdeklődni próbál valami felől, az antikrisztussal zsákutcába jutnak. A gyülekezetben lévő testvérek mit sem tudnak róla, nem kapnak üzeneteket, és elveszítik a kapcsolatot a Fennvalóval – a gyülekezet teljességgel annak az egy személynek az irányítása alatt áll. Milyen természetű cselekedet ez az antikrisztus részéről? Az antikrisztus ilyenkor átveszi a gyülekezet feletti irányítást. Az antikrisztusok klikkeket hoznak létre a gyülekezetben, megalapítják a saját királyságaikat, szembeszegülnek Isten házával, és ártanak Isten választott népének. Az emberek elveszítik a Szentlélek munkáját, nem érzik Isten jelenlétét, nincs békességük és örömük, elveszítik az Istenbe vetett hitüket, és többé már nem energikusan végzik a kötelességeiket. Még negatívvá és megfosztottá is válnak, az életük pedig stagnál. Mindez annak az eredménye, hogy az antikrisztusok félrevezetik és irányítják az embereket. Nos, a kontinentális Kína valamennyi lelkészi területén számos hamis vezetőt és antikrisztust lepleztek le és bocsátottak el. Néhány olyan hamis vezető és hamis dolgozó is van köztük, akik nem végeztek valóságos munkát. Mindannyian birtokában voltak az antikrisztusok megnyilvánulásainak, és mindannyian rendelkeztek az antikrisztusok beállítottságaival, mégsem érték el egészen azt a szintet, hogy antikrisztusok legyenek, ezért mindössze elbocsátották őket. Néhányan azonban öntörvényűek voltak, mindenben az övék volt a végső döntés, teljességgel megszegték a munkarendeket és a maguk módján jártak el, ezért aztán antikrisztusként jellemezték őket és ki lettek zárva. Csodálatos így leleplezni és kezelni a hamis vezetőket és az antikrisztusokat! Nagyon boldog vagyok, amikor látom ezeket a bejelentő leveleket, mivel ez azt mutatja, hogy Isten választott népe közül némelyek több évnyi prédikációhallgatás után megértettek egy keveset az igazságból. Miért mondom azt, hogy megértettek egy keveset az igazságból? Azért, mert miután meghallgatták ezeket a prédikációkat, képesek összekapcsolni azokat néhány olyan dologgal, amellyel az életben találkoznak, valamint ezekre a dolgokra alkalmazni a hallottakat. Miután befejezik ezeknek az igazságoknak a hallgatását, abban a pillanatban talán nem értik azokat igazán, később viszont eljutnak az emberekkel és eseményekkel kapcsolatos tisztánlátásra. Magukévá teszik azokat az alapelveket és normákat, amelyek alapján megmérhetik azokat, akik öntörvényűek, akik nem végeznek valódi munkát, akik nem képesek valódi problémákat megoldani, akik felületesek a kötelességeik terén és nem viselnek terhet, és akiknek nincs felelősségérzetük. Hát nem fejlődés ez? Ez fejlődés. Nem lehet azt mondani, hogy érettséggel rendelkeznek, mindössze megértettek egy keveset az igazságból. Isten választott népének van némi tisztánlátása a hamis vezetőket, az antikrisztusokat és azok némelyikét illetően, akik nem végeznek valódi munkát, és akik nem kompetensek a munkájukban – hát nem jó dolog ez? Ez jó dolog; azt mutatja, hogy Isten választott népe megértette az igazságot és van tisztánlátása, és hogy képes Isten oldalára állni és megóvni a gyülekezet munkáját – ez ünneplésre érdemes dolog. Azokat, akik értik az igazságot, nem tudják félrevezetni az antikrisztusok. Azokat talán félre tudják vezetni egy darabig, akik nem értik az igazságot és akiknek nincs tisztánlátásuk, de vajon meddig? Bízom benne, hogy minél többen értik meg az igazságot, és minél több hitük lesz Istenben, annál rövidebb idejükbe telik majd, hogy elutasítsák és levessék az antikrisztusok kötelékeit és korlátozásait. Éppen ezért még mindig szükséges beszélgetnünk az antikrisztusok különféle, részletesen bemutatott megnyilvánulásairól, máskülönben nehezen tudnak majd üdvösséget nyerni az emberek, ha antikrisztusok vezetik félre és irányítják őket.

Az imént egyszerű formában elmagyaráztam az antikrisztusok megnyilvánulásait és azt, hogy mely okokból kell antikrisztusként jellemezni ezeket az embereket. Mi tehát a különbség az antikrisztusok elvetemült, alattomos és csalárd megnyilvánulásai, valamint a közönséges emberek romlott beállítottságai között? Van erről bármilyen megértésetek? Elmesélek nektek egy történetet, és ez a történet egészen biztosan összefügg az elvetemültséggel, alattomossággal és csalárdsággal. A bibliai Jób könyvében fel van jegyezve egy beszélgetés Isten és a Sátán között. Isten ezt kérdezi a Sátántól: „Honnan jössz?” (Jób 1:7). És hogyan felel erre a Sátán? („A földön barangoltam, ott jártam-keltem” (Jób 1:7).) Az emberek még most sem értik, hogy mire célzott ezzel a Sátán – ez a beállítottságát tükrözi. Miért nem értik az emberek, hogy mire célzott a Sátán? Azért nem, mert még mindig nem jöttél rá, hogy pontosan honnan is jön a Sátán. Mi a gond azzal, amit a Sátán mondott? Van itt egyfajta beállítottság, mégpedig egy elvetemült beállítottság. Ne beszéljünk most tovább erről a mondatról, hanem elemezzük, ami utána jön. A Sátán Isten elé járul, és miután felelt Isten kérdésére, ezt mondja neki Isten: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat” (Jób 1:8). Egy normális ember általában hogyan reagálna arra, ha ezt hallaná Istentől? (Látni akarná, hogy miként cselekedett Jób.) Az emberek azonnal ezt gondolnák: „Jób félte Istent, kerülte a rosszat és feddhetetlen ember volt. Igazán nagyra becsülöm őt!” Honnan ered ez a nagyrabecsülés? A pozitív dolgok iránti egyfajta vágyódásból, szeretetből és sóvárgásból ered, a normális emberi mivolt keretein belül. Ha azonban nem szereted az igazságot, mit fogsz kinyilvánítani e szavak hallatán? (Megvetést.) Meg fogod vetni és figyelmen kívül fogod hagyni e szavakat. Némelyek ezt gondolják ekkor: „Félni Istent és kerülni a rosszat? Mi ez a félelem? Mit jelent »kerülni a rosszat«? Hol találni feddhetetlen embert manapság?” Úgy látszik, semmit nem éreznek e szavak hallatán, akkor hát van-e olyan szívük, amely e dolgok után sóvárog és vágyódik? (Nincs.) Vágynak ezekre a dolgokra? (Nem.) Szeretnének arra törekedni, hogy pontosan megértsék, milyen részletek rejlenek ebben? Van ilyen kívánságuk? Nem, nincsen; nem akarják tudni ezt a szívükben. Az emberek egy másik típusa is abnormálisan reagál annak hallatán, hogy Isten azt mondta, hogy Jób féli Őt és kerüli a rosszat, és hogy feddhetetlen ember. Ők ezt mondják: „Na persze! Jób félte Istent, kerülte a rosszat és feddhetetlen ember volt – létezik vajon ilyen ember? Mutasd meg, hogyan volt feddhetetlen – nem hiszem el!” Az ilyen emberek, akiknek efféle elgondolásaik és megnyilvánulásaik vannak, vajon igazán elhiszik és elismerik azokat a szavakat, amelyeket Isten mondott? (Nem.) Nem igazán hiszik és ismerik el őket. Először is van egy biztos pont: nem ismerik el, hogy amit Isten mond, az igaz, megbízható és pontos, és nem tekintik Isten szavait az igazságnak, a Teremtő szavainak és a teljes emberiségnek szóló legfőbb igazságnak. Ha egyszer nem tekintik az igazságnak Isten szavait, hogyan tekintenek vajon Istenre? Ha egyszer tagadják Isten szavait, el tudnák talán ismerni, hogy Isten Isten? Biztosan nem, mivel tagadják Isten szavait, tagadják Isten perspektíváját, és tagadják Isten mondásait, ebből pedig az következik, hogy Isten létét és azt is tagadják, hogy Ő minden pozitív dolog valósága. Ez bizonyos. Van egy másik pont is: mi az ilyen emberek hozzáállása az Isten által kimondott igazságokhoz és a pozitív, valamint a negatív dolgokhoz, és milyen beállítottság rejlik a hozzáállásuk mögött? Miként látják Jóbot? „Ez nem lehetséges! Lehet még bárki ilyen a világon? Ez csak egy történelmi emlék. Ilyen embernek nem lenne szabad élnie ezen a világon. Csakis az áruló, rossz, gonosz és elvetemült embereknek kellene élniük. A Jóbhoz hasonlóknak nem élniük kellene, hanem meghalniuk!” Milyen beállítottság ez? (Elvetemültség.) Ez a Sátán elvetemültsége. Vannak most olyanok az emberek között, akiknek pontosan ugyanolyan elvetemült természetük van, mint a Sátánnak? Miféle emberek azok, akiket nem győz meg, amikor hallják, hogy Isten ezt mondta: „Jób féli Istent, és kerüli a rosszat; ő egy feddhetetlen ember”, nem fogadják el ezt, viszolygást és utálatot éreznek, sőt, még átkok is feltörnek a szívükben? Mondhatjuk azt, hogy azok az emberek, akikben ilyen dolgok törnek fel, hasonszőrűek a Sátánnal? (Igen.) Akkor hát vajon túl messzire megy, aki antikrisztusként jellemzi ezeket az embereket? (Nem.) Amikor Isten világosan és komolyan ezt mondta a Sátánnak: „Jób féli Istent, és kerüli a rosszat; ő egy feddhetetlen ember”, mi volt a Sátán hozzáállása? Kétségbe vonta ezt a tényt. Ennek az az egyik aspektusa, hogy a Sátán kétségbe vonta és nem tartotta lehetségesnek azt, hogy Jób ilyen ember lett volna. Ez azért történt, mert a Sátán elvetemült és azt hiszi, hogy minden dolog elvetemült; nem hitte el, hogy lehet valaki az emberiség körében, aki ennyire csodálatos, akit Isten igazán feddhetetlennek láthat – a Sátán nem hitte el ezt a tényt. Egy másik aspektus az, hogy vajon mit érzett a Sátán a szívében, amikor Isten felfedezett egy ilyen jó embert, mint Jób? Először is, egészen a felszínen, féltékenységet érzett: „Hogy lehet valaki feddhetetlen? Hát nem rontottam meg az egész emberiséget? Az emberek mind ugyanolyanok, mint én, mindannyian elárultak Téged. Hogyan követhetnének Téged?” Emberi nyelvre lefordítva ez volt a mentalitása. A Sátán nem hitte el, hogy ez lehetséges, és két része van annak, hogy nem hitt ennek a lehetőségében. Az első az, hogy a Sátán azt szerette volna, ha Jób nem is létezik, a második pedig a Sátánnak ez a gondolata: „Még ha létezik is, meg fogom semmisíteni.” Hát nem a Sátán elvetemültsége volt ez? (De igen.) Ez a Sátán elvetemültsége volt. Nem akarta, hogy Isten elé járuljon egy igazán jó ember, valaki, aki féli Istent és kerüli a rosszat; nem akarta, hogy éljen a világon egy olyan ember, mint Jób, nem akarta, hogy létezzen egy ilyen ember, és még kevésbé akarta, hogy előálljon egy ilyen ember – ez a Sátán elvetemültsége volt. Mi a Sátán elvetemültségének a forrása? A Sátán természetlényege elvetemült. Azonkívül a Sátán minden pozitív dolog irányában ellenséges. Mi tartozik a „minden pozitív dolog” fogalmába? Azok az emberek tartoznak bele, akik félik Istent, kerülik a rosszat, és feddhetetlenek. Azzal, hogy Jób iránt ellenséges volt a Sátán, nem volt vajon Isten iránt is ellenséges? (De igen.) Valójában így álltak a dolgok. Miközben a Sátán ellenséges volt Jób iránt, Istent is gyűlölte. Nem akarta, hogy bárki is Istent imádja – ez tette volna őt a leginkább boldoggá, és ez volt a leghőbb vágya. Csakhogy kiderült, hogy mindezek a tények szöges ellentétben állnak azzal, amit remélt, amit látni akart, és amire vágyott. Egy ilyen csodálatos dolog történt közvetlenül a szeme előtt, de ő az elvetemültsége, a gonoszsága miatt egy másik beszélgetést folytatott le Isten előtt, amely a következő párbeszéd volt a Sátán és Isten között. Ismeri valaki az eredeti szöveget? („Megvan rá az oka, azért féli az Istent!” (Jób 1:9).) A Sátán nem egyenesen beszélt, hanem csapda rejlett a szavaiban. Azért mondta, hogy „megvan rá az oka, azért féli az Istent”, hogy elgondolkodj ezen. Mondd meg Nekem, tudta vajon Isten, hogy mire céloz ezzel a Sátán? (Igen.) Isten tudta. Isten ízig-vérig ismerte a Sátánt, és teljesen világosan látta a dolgot. Amint a Sátán kimondta, hogy Jóbnak „megvan rá az oka, azért féli az Istent”, Isten máris tudta, hogy mit fog tenni. Amikor Isten látta, hogy a Sátán tenni akar valamit, tudta, hogy adódott egy lehetőség, hogy eljött annak az ideje, hogy a Sátánt felhasználva próbára tegye Jóbot. Melyikük volt tehát bölcs? (Isten.) A Sátán nem tudta ezt, és ezt gondolta: „Hát nem úgy volt, hogy Isten nem engedte meg, hogy hozzáérjek Jóbhoz? Soha nem gondoltam volna, hogy most majd beleegyezik.” Itt abbahagyjuk a történetet. Alapvetően mindenki tudja, hogy mi történt ezután.

Most boncolgassuk a Sátán megnyilvánulásait és természetét az alapján, amit mondott, valamint azt is, hogy pontosan milyen motivációval és milyen szándékoktól vezérelve mondta. Először is a Sátán nem hitt abban, amit Isten mondott, vagyis kétkedőn állt hozzá az Isten által kimondott szavak tartalmához és tényeihez. Azzal egyidejűleg, hogy kétségbe vonta, amit Isten mondott, valamiképpen tagadni akarta, amit Isten mondott, de nem tudta közvetlenül tagadni. Miben állt a Sátán elvetemültsége? Abban, hogy egy még csalárdabb módszert alkalmazott, ezt mondva a szívében: „Nem közvetlenül foglak megtagadni Téged. Ráveszlek, hogy megengedd nekem, hogy bántalmazzam Jóbot, és azután elérem, hogy ő tagadjon meg Téged! Ez lesz a legjobb kimenetel. Hiszen akkor kudarcot fogsz vallani, nem igaz?” Ez volt a Sátán célja. Milyen természetet fedett fel a Sátán az Istennel folytatott párbeszédében és a gondolataiban? Ez a természet nyilvánvalóan elvetemült volt. Mi a különbség a Sátán elvetemültsége és a közönséges romlott emberiség elvetemültsége között? Milyen szerepet játszott itt a Sátán? Nem közvetlenül kereste meg Jóbot, hogy rávegye Isten megtagadására. Ha Jób visszavágott volna, akkor a Sátán megszégyenült volna, ezért nem így cselekedett. Akkor hát mit tett a Sátán? Pontosan milyen indítékból és milyen eszközökkel és taktikákkal tette, amit tett? (Azért, hogy valaki mást felhasználva támadjon.) Nagyon alábecsülöd a Sátánt; emberi lények elképzelni sem tudják az ő elvetemültségét. A világban lévő valamennyi igazságos és csodálatos pozitív dolog nem csodálatos a Sátán szemében – ő mindet elvetemültté és tisztátalanná akarja tenni. Mi a legnagyobb különbség a Sátán és a romlott emberek között? A legnagyobb különbség az, hogy a Sátán tökéletesen jól tudja, hogy Isten az igazság, hogy Isten bölcsességgel és hatalommal bír, és hogy Isten minden pozitív dolog forrása, de mégsem ismeri el ezeket a dolgokat, hanem inkább viszolyog tőlük, utálja, gyűlöli, sőt még meg is átkozza mindezeket a dolgokat. A romlott embereket azonban gyakran félrevezeti a Sátán, és nem tudják, hogy mik a pozitív dolgok, vagy hogy mely dolgok igazságosak, azt pedig még sokkal kevésbé, hogy mi az igazság, vagy hogy mit követel meg Isten. Jóllehet feltárnak néhány romlott beállítottságot, úgy tárják fel ezeket az elvetemült és csalárd romlott beállítottságokat, hogy közben ostobák, tudatlanok, érzéketlenek, vakok és félre vannak vezetve, valamint nem értik az igazságot, miközben a Sátán tudatosan cselekszik rosszat. Miért nevezzük őt Sátánnak? Azért, mert ő mindent lát, amit Isten a szellemi birodalomban és szerte az egész világegyetemben tesz, és miközben tanúja mindennek, mégis tagadja, hogy Isten létezik, hogy Isten az igazság, valamint azt a tényt is, hogy Isten szuverenitással bír az egész emberiség felett. Nem számít, hány ember követi Istent, nem számít, milyen nagyszerű munkát végez Isten, hogy milyen nagy hatalommal bír, vagy hogy mennyire mindenható, a Sátán mégis tagadja mindezt, és szégyen, valamint becsület nélkül bénítja, vakítja és rontja meg az emberiséget, mindenféle módszert bevetve azért, hogy félrevezesse az emberiséget és rávegye arra, hogy őt kövessék. Mit mondtam az imént, melyek az elsődleges megnyilvánulásai a Sátán elvetemültségének? Az a specialitása, hogy szembemegy Istennel, nem ismeri el, amit Isten mond, bármennyire helytállóak is az Ő szavai, nem ismeri el, hogy az Ő szavai pozitív dolgok és az igazság, és a feje tetejére állítja a dolgokat. Isten például lejegyeztette az emberekkel annak történetét, ahogy Ő megteremtette az embert, és az ember Isten általi teremtésének tényeiről szóló feljegyzések mellett bizonyítéknyomokat is lehet találni. És mit tett a Sátán? Kitalálta a „darwinizmust”, és azt mondta, hogy az emberek a majmokból fejlődtek ki, rajzolt egy képet, amely azt ábrázolja, hogy a majmok négylábú lényekből fokozatosan felegyenesedve járó, kétlábú emberekké fejlődtek, szóval kitalálta ezt az eretnekséget és megtévesztést. Ennek eredményeképpen, noha egyes emberek most is tagadják az evolúciót, sokan még mindig nem hiszik el, hogy az ember Istentől származik. Hát nem a Sátán elvetemültsége ez? (De igen.) Ez a Sátán elvetemültsége. Nem számít, hogy Isten milyen nagyszerű munkájának a tanúja a Sátán személyesen, akkor is mindvégig ellenségeskedik és szembehelyezkedik Istennel. Minden napon, amikor Isten nem pusztítja el vagy rendezi le a Sátánt, az folyamatosan szembehelyezkedik Vele. Ebben áll a Sátán elvetemültsége, és ennek az a fő oka, hogy elvetemült a lényege.

A Jób könyvében a Sátán és Isten között lezajlott beszélgetésben van-e bármilyen kapcsolat a Sátán megnyilvánulásai és az antikrisztusok megnyilvánulásai között? (Igen, van.) Miféle kapcsolat van köztük? Miért mondom el ezt a bibliai szakaszt? Az antikrisztusok elvetemültsége, alattomossága és csalárdsága olyan téma, amellyel gyakran találkoztok, és ezek a dolgok egyben olyan tényleges megnyilvánulások, amilyeneket gyakran láttok, akkor hát miért egyenként sorolom fel az antikrisztusok ezen megnyilvánulásait, külön boncolgatás végett? Az imént beszéltünk a Sátán elvetemültségéről és arról, hogy konkrétan hogyan helyezkedik szembe Istennel, de nem ezt teszik vajon az antikrisztusok is? (De igen.) Melyek az antikrisztusok megnyilvánulásai? Az antikrisztusok egy prédikáció meghallgatása után tudják, hogy a prédikáció jó, és képesek megérteni az elhangzottakat. Azonkívül, vannak képességeik, és ha megértették az elhangzottakat, erőfeszítést tesznek azért, hogy megjegyezzék, valamint megpróbálják kívülről megtanulni azokat a dolgokat, amelyek tetszenek nekik, és amelyek egyeznek a saját elképzeléseikkel. Azután ezen az alapon feldolgozzák és megfogalmazzák a saját prédikációjukat, amelyet azután mások meghallgatva nagyon jónak találnak. Nem ez azonban egy antikrisztus elvetemültségének elsődleges megnyilvánulása; akkor mi az elsődleges megnyilvánulása? Az ilyen emberek képesek megérteni az igazságot, úgyhogy mondjátok meg Nekem, hogy a jó és a rossz között vajon képesek-e különbséget tenni. (Igen.) Igen, képesek, nem buták. Például gyakran kerülnek kapcsolatba testvérekkel, és tudják a szívükben, hogy kik törekednek az igazságra, és kik nem. Tudják a szívükben, hogy ki tudja odaszánni magát és feladni dolgokat, ki képes hűségesen végezni a kötelességét, és ki az, aki biztosan képes az igazság gyakorlását és az alapelveknek megfelelő cselekvést választani, amikor hétköznapi dolgokkal találkozik. De vajon képesek igazságosan bánni az ilyen emberekkel? (Nem.) Milyen bánásmódot tanúsítanak az emberek iránt, amely az antikrisztusok megnyilvánulásai közé tartozik? Valaki például nem jelent fenyegetést rájuk nézve, és ők ezt gondolják: „Te az igazságra törekszel, és jobb képességű vagy nálam, de nem foglak előléptetni. Az, hogy nem léptetlek elő, nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagylak. Ha hízelegsz nekem, akkor ott foglak tartani magam mellett. Ha soha nem hízelegsz nekem, és ha mindig ennyire egyenes vagy, ha mindig pártatlanul és az alapelveket betartva teszed a dolgokat, akkor tisztán fogsz látni minden rosszat, amit teszek, át fogsz látni rajtam, és beszélgetni fogsz velem az igazságról azért, hogy bűnbánatra késztess, ez pedig túlságosan meg fog szégyeníteni engem. Ha nem avatkozol bele a dolgaimba, akkor minden rendben. Ha folyton beleavatkozol a dolgaimba, akkor meg fogok szabadulni tőled!” Ilyen tervük van, és így kalkulálnak a szívükben. Milyen beállítottság ez? Két beállítottságuk van: az ádázság és az elvetemültség. Így gondolkodnak, mielőtt elkövetnének egy ilyen cselekedetet és szenvedést okoznának ennek az embernek – ez elvetemültség. Tökéletesen jól tudják, hogy ez az ember az igazságra törekszik, és van igazságérzete, de nem léptetik elő, nem kerülnek közel hozzá, és a szívükben őrizkednek és viszolyognak tőle – milyen beállítottság ez? Ez elvetemültség. Mire utal ez az elvetemültség? Nem arról van szó, hogy az antikrisztusok nem értik, mik a pozitív dolgok, és mik a negatív dolgok; tudják, hogy melyik a helyes út, csak éppen nem azon járnak, nem gyakorolják az igazságot, senkire sem hallgatnak, és az elvetemültség útját választják. Egyes nők például nem hajlandóak jó erkölcsű nők lenni, valamint helyesen és illendően élni, hanem helyette a bordélyházban kötnek ki. Manapság senki sem futtatja vagy kényszeríti őket, akkor miért kötnek ki a bordélyházban? Azért, mert elvetemültek, és arra születtek, hogy ilyenné legyenek. Az antikrisztusok ilyesfajta söpredék emberek, és azért boncolgatjuk és jellemezzük antikrisztusként őket, mert az antikrisztusok elvetemültsége sosem válhat a normális emberek egyenességévé és jóságává – ez a különbség köztük és romlott beállítottságú, normális emberek között. Akár megmetszik őket, akár adminisztratív intézkedésekkel bünteti őket a gyülekezet, akár felkelnek bizonyos testvérek, hogy szembeszegüljenek velük és leleplezzék őket, semmi sem változtathat a cselekedeteiket mozgató eredeti szándékon és alapelveken – ez soha nem történhet meg. Senki sem tudja megváltoztatni őket, senki sem tudja megindítani a szívüket és rávenni őket arra, hogy adják fel a nézeteiket és a magatartásuk elveit; nem tudod megváltoztatni őket – ők antikrisztusok. Azt gondoltad, olyan elvetemültek az antikrisztusok, hogy azt sem tudják, mi a jó, és mi a rossz? Tudják. Amikor egy antikrisztus problémákat jelent be vagy a munkáról jelent a Fennvalónak, kellemes csengésű szavakat használ, és amikor elolvasod ezeket a jelentéseket, azt gondolod, hogy bizonyára nagyon jó képességű emberrel van dolgod. Ám amikor megismered a valóságos helyzetet, rájössz, hogy az illető folyton megszegi a munkájában a munkarendeket, elnyomja az igazságra törekvőket, és megzavarja a gyülekezet munkáját – az ilyen ember antikrisztus. Van olyan antikrisztus, aki kommentelt az egyházunk honlapján, és ha nem ismered a hátterét vagy az eredetét, akkor csak azt látod, hogy igen folyékonyan megfogalmazott, rendkívül világos mondatokat tartalmazó, jó stílusban megírt kommentről van szó, és azt gondolod, hogy jó képességű az illető. Csak később, miután mesélnek neked róla, jössz rá, hogy antikrisztus, hogy sok gonoszságot művelt, és hogy három éve kizárták a gyülekezetből. Azért tett közzé állandóan üzeneteket Isten házának a honlapján, hogy észrevegye őt a Fennvaló, hogy elő legyen léptetve és lehetőséget kapjon a helyreállításra; így van ez. Mondjátok meg Nekem, áldottak akarnak-e lenni az antikrisztusok? (Igen.) Nagyon is; félnek a haláltól, és félnek attól, hogy elvesznek.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren