Ezek után beszélgessünk egy valamivel könnyebb témáról! Szerettek történeteket hallgatni? (Igen.) Akkor mesélek nektek egy történetet! Milyen történetet meséljek nektek? Milyen témáról szeretnétek hallani? A történethallgatást kedvelitek jobban, vagy az aktuális ügyek, politikai kérdések megbeszélését, esetleg a történelemről szerettek hallani? Most nem ezekről a dolgokról fogunk beszélgetni, mert értelmetlen beszélgetni róluk. Az Istenben hívő emberek viselkedéséről, az emberek beállítottságairól és azokról a különféle állapotokról fogok mesélni nektek egy történetet, amelyeket a mindennapi életük során megtapasztalnak az emberek.

Melléklet:

Beszélgetés a tőkéről:
„Édes mindegy!”

Öt ember beszélgetett egymással, és az egyikük, egy bizonyos Uni úr, ezt mondta: „Az egyetemen töltött időszakból a kampuszélet hiányzik a legjobban. Tele volt a kampusz mindenféle növénnyel, és tavasszal meg ősszel olyan szép volt a táj, hogy kipihentnek és boldognak éreztem magam tőle. Azonkívül, akkor még fiatal voltam, becsvággyal teli és ártatlan, és nem volt rajtam akkora nyomás. Olyan könnyű volt az élet az egyetemen töltött három évem alatt! Ha visszamehetnék tíz vagy húsz évvel ezelőttre és visszatérhetnék a kampuszra, azt hiszem, az lenne a legcsodálatosabb dolog ebben az életben...” Ez volt az első személy, akit Uni úrnak hívtak. Mit jelent az „Uni”? Egyetemi hallgatóra utal – innen ered az Uni úr elnevezés. De Uni úr fel sem idézhette és ki sem élvezhette egészen csodálatos életét, amikor Mester úr szólalt fel, ezt mondván: „Egyetemi képzésnek lehetett vajon nevezni egy hároméves kurzust? Ez egy felsőfokú szakképzés. Egy egyetemi alapszakos képzés általában négy évig tart; csak ez tekinthető egyetemi képzésnek. Én négy évig jártam egyetemre. Az egyetemen töltött éveim alatt azt tapasztaltam, hogy a munkaerőpiac tele van egyetemi hallgatókkal, és nehéz munkát találni. Így mielőtt végeztem volna, átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, hogy mesterképzést fogok végezni. Nem sok hallgató járt mesterképzésre akkoriban, úgyhogy könnyen lehetett így állást találni. Ahogy arra számítottam is: lediplomáztam a mesterképzésen, nagyszerű munkát találtam jó jövedelemmel, és nagyon jól éltem. Ez volt az eredménye annak, hogy mesterképzésre jártam.” Milyen üzenetet szűrtök le ennek hallatán? Uni úr felsőfokú szakképzést végzett, Mester úr pedig mesterképzést végzett, magas jövedelmet kapott, és státuszra és tiszteletre tett szert a társadalomban. Mester úr boldogan beszélt, majd Menedzser úr ezt mondta: „Még mindig fiatal vagy, kölyök! Nincs semmi tapasztalatod a társadalomban. Nem számít, hogy mesterdiplomáért vagy doktori címért tanulsz, semmi sem versenyezhet azzal, ha jó szakot választasz az egyetemen. Én, mielőtt egyetemre mentem, piackutatást végeztem, és azt láttam, hogy menedzseri készségekkel rendelkező emberekre van szükségük a különféle méretű vállalkozásoknak, úgyhogy amikor egyetemre kerültem, úgy döntöttem, hogy piacmenedzsmentet fogok tanulni, és amikor lediplomázom, én leszek a topmenedzserek egyike, vagyis a vezérigazgató egy vállalatnál. Amikor lediplomáztam, az egy olyan időszak volt, amikor a különféle méretű vállalkozásoknak hozzám hasonló képességű emberekre volt szükségük. Óriási volt a piac, és amikor elkezdtem állásokra pályázni, több vállalat is megpróbált lecsapni rám. Végül én választottam közülük. A legjobb külföldi vállalatot választottam, és azonnal magasan fizetett menedzser lettem. Öt éven belül saját autót vásároltam. Nem semmi, ugye? Jó döntéseket tudok hozni, igaz?” Amíg Menedzser úr beszélt, ellenérzés támadt a két előtte szólóban, de nem mondtak semmit. Ezt gondolták a szívükben: „Ő egy topmenedzser és messzire lát. Sokkal több tőkéje van, mint nekünk. Még ha ellenérzéseink vannak is, semmit sem fogunk mondani. Egyszerűen elismerjük a vereséget.” Amikor Menedzser úr befejezte a beszédet, nagyon meg volt elégedve magával, azt gondolván, hogy ezek a fiatalok nem olyan tapasztaltak, mint ő. De miközben őt ily nagy elégedettség töltötte el, egy Hivatalnok úr nevű illető szólalt meg. Hivatalnok úr nem sokra tartotta, amit a három másik mondott. Lazán fogta kezében a teáscsészét, kortyolt belőle, körbenézett és ezt mondta: „Manapság mindenki egyetemi hallgató. Ki ne tudna bejutni egy egyetemre? Nem elég egyetemre járni, és az üzleti életbe sem elég bekapcsolódni. Még ha topmenedzser is valaki, az nem egy életre szóló állás és nem stabil. Az a lényeg, hogy biztos állást találjon az ember, és akkor egy életre rendben lesz!” A többiek így szóltak ennek hallatán: „Életre szóló állás? Ki beszél ilyesmiről mostanság? Ez már a múlté!” Hivatalnok úr ezt mondta: „Még hogy a múlté? Hah, csak azért mondjátok ezt, mert mindannyian rövidlátóak vagytok és nincs rálátásotok a dolgokra! Amikor egy életre szóló állást kapsz, az, még ha kicsit kevesebb is a jövedelmed, stabil életet biztosít neked, hatalmat ad a kezedbe, és akkor mindenben részt vehetsz! A legtöbben nem értették, amikor köztisztviselői vizsgára jelentkeztem, és megkérdezték, hogy ilyen fiatalon miért akar valaki állami szerveknél dolgozni. Miután letettem a köztisztviselői vizsgát, hozzám fordultak azok a barátok és rokonok, akik állást akartak vagy akik peres ügybe keveredtek. Nos, ez jó nagy hatalom, nem igaz? Habár a jövedelem nem túl magas, kaptam lakást és autót. Jobb juttatásokat élvezek nálatok. Azonkívül, ha elmegyek valahová enni és ha vásárolni megyek, térítik a költségeimet, valamint taxival és repülővel is ingyen utazhatok. A ti állásaitok nem elég jók, mindannyiótoknak bizonytalan a munkahelye. Én annyival jobban csináltam nálatok!” A többiek kényelmetlenül érezték magukat ennek hallatán, és ezt mondták: „Igaz, hogy elég jók a juttatásaid, de rossz a híred. Folyton zsarolsz, zsarnokként viselkedsz mindenütt, és nem szolgálod az embereket. Csak ártasz nekik, és mindenféle rossz dolgokat művelsz.” Hivatalnok úr így felelt: „No és, mi van, ha rossz a hírem? Jól elvagyok belőle!” Mindenki belefeledkezett a dolog megvitatásába, mígnem végül az utolsó személy nem tudta tovább türtőztetni magát, felállt és ezt mondta: „Látjátok, ti egyetemre jártatok, mesterképzést végeztetek, topmenedzser és hivatalnok lett belőletek, én pedig nem szereztem olyan tapasztalatokat, mint ti. Habár csak egy jelentéktelen személy vagyok, meg kell osztanom veletek a tapasztalataimat. Amikor visszatértem a máterbe...” „Mi ez a máter?” – kérdezték a többiek meglepetten. „A köztisztviselői vizsgát letéve köztisztviselő lesz az ember, ha mesterképzést végez, azzal mesterdiplomás, ha pedig egy vállalat topmenedzsere, akkor vezérigazgató, de mit jelent ez a »máter«? El tudod magyarázni?” Az illető így felelt: „Szóval ti járhattok egyetemre, végezhettek mesterképzést, és lehet belőletek topmenedzser és köztisztviselő, de én nem mehetek vissza az alma máterembe, hogy körülnézzek?” Látod? Ez az ember dühös lett. Ez a jelentéktelen személy kevés oktatásban részesült, de mégis hiú volt. A többiek ezt mondták: „Mindannyian tudjuk, mit jelent visszamenni az alma máterbe. Szükségtelen azt mondanod, hogy visszatértél a »máterbe«. Mondd csak azt, hogy visszatértél az alma máteredbe.” A többiek ezután megkérdezték tőle, hogy milyen szintű képzést nyújtott az alma mátere: hogy középiskola volt-e, műszaki főiskola, vagy pedig alapképzést vagy mesterképzést nyújtó egyetem. Ő így felelt: „Sosem jártam egyetemre, sosem végeztem mesterképzést, és sosem tettem köztisztviselői vizsgát. Talán nincs az is rendben, ha csak általános iskolába járt valaki? Édes mindegy!” Zavarban volt; felfedte a hátterét, és nem tudta azt többé takargatni. Korábban egész végig csak megjátszotta magát. Amikor másokkal kapcsolatba került, soha nem fedte fel, hogy milyen szintű végzettsége van. Most, hogy az egész kitudódott, ő pedig elveszítette a presztízsét, mindjárt az ajtókilincs után nyúlt és menekülőre fogta. A többiek nem értették, miért futott el, és mind egyszerre mondták: „Szóval csak az általános iskolát végezted el? Hova futsz? És milyen büszke voltál rá!” Itt befejezem a történetet; ezzel többé-kevésbé mindent elmondtam róla.

Öt ember szerepel ebben a történetben. Milyen témáról beszélgetnek? (A tanulmányi hátterükről.) És mit jelent valójában a tanulmányi háttér az emberek számára? (A társadalmi státuszukat.) Az ember tanulmányi háttere összefügg a társadalmi státuszával – ez objektív tény. De mégis miért akarnak az emberek a társadalmi státuszukról beszélgetni? Miért akarják a társadalmi státuszukat és az identitásukat beszédtémaként a napvilágra hozni? Mit csinálnak ilyenkor? (Felvágnak.) Mi legyen hát ennek a történetnek a címe? (A tanulmányi hátterek összehasonlítása.) Nem lenne túl nyers megfogalmazás, ha az lenne a történet címe, hogy „A tanulmányi hátterek összehasonlítása”? (De igen. Mit szólnál ahhoz, hogy „A státusszal való kérkedés”?) Ez egy kicsit túl konkrét, nem implicit, és nem elég mély tartalmú. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy „Beszélgetés a tőkéről” legyen a főcím, az alcím pedig az, hogy „Édes mindegy!”? Ez egy kissé szatirikus, nem igaz? A „Beszélgetés a tőkéről” azt jelenti, hogy mindenki a saját tőkéjéről beszél, a tanulmányi hátterét és a társadalmi státuszát is beleértve. És mit jelent az, hogy „Édes mindegy!”? (Annak az el nem ismerését, hogy bárki más jobb volna.) Így van, van itt egyfajta beállítottság. „Mi van akkor, ha mesterképzést végeztél? Mi van akkor, ha magasabb végzettséged van, mint nekem?” Senki sem ismeri el, hogy bárki más is jobb volna nála. Ezt jelenti a tőkéről beszélni. Vajon nem gyakran hallani ilyesfajta beszélgetést más emberek körében? Egyesek a családjuk vagyonával kérkednek, mások a családjuk nagy presztízsű hátterével, megint mások azzal a ténnyel, hogy bizonyos császárok és hírességek is az ő vezetéknevüket viselték, némelyek pedig arról szoktak beszélni, hogy melyik egyetemen diplomáztak, hogy milyen dicsőségesek voltak, sőt még egy szépségszalonban dolgozó masszőr is van, aki ezt szokta mondani: „Elismert tanártól tanultam a masszázst, aki szakértő módon korrigált és személyesen ellenőrzött. Végül első osztályú, professzionális masszázsterapeuta lettem, és a 2000-res évek jelentették számomra a legdicsőségesebb időszakot...” A „dicsőséges” jelző használata itt nem helyénvaló. Még a szolgáltatóiparban dolgozó masszőr is a „legdicsőségesebb időszakáról” beszélt – valóban így dicsekedett és hencegett. E téma kapcsán főként bizonyos gyakran hallott beszélgetésekről, gyakran látott viselkedésről és azokról a beállítottságokról beszélünk, amelyek gyakran feltárulnak előttünk a való életben az emberek körében. Miért szoktak az emberek ilyen tőkéről beszélni? Milyen beállítottság vagy motiváció működik itt? Dicsőségesnek tekinthetők ezek a dolgok, amelyekről beszélünk? A dicsőségnek semmi köze hozzá. Akkor hát előnyük származik vajon az embereknek abból, hogy ilyen dolgokról beszélnek? (Nem.) És vajon ti is szoktatok ezekről a dolgokról beszélni? (Igen.) Tudjátok, hogy semmilyen előny nem származik belőle, akkor hát miért beszéltek róluk? Miért élvezik az emberek, ha ilyen dolgokról beszélnek? (Ezek a dolgok jelentik azt a tőkét, amellyel kérkedhetnek az emberek.) Mi a célja ennek a kérkedésnek? (Az, hogy a többiek nagyra tartsák őket.) Azért, mert senki sem akar átlagos, hétköznapi ember lenni. Még aki csak általános iskolát végzett, az is arról beszélt, hogy visszatér a „máterébe” körülnézni, mert ezzel az irodalmi kifejezéssel szerette volna bolonddá tenni és kábítani a többieket, hogy azok nagyra tartsák őt. Mi célból akarják elérni az emberek, hogy mások nagyra tartsák őket? Azért, hogy mások fölébe kerekedhessenek, hogy glória legyen a fejükön, hogy tekintélye legyen annak, amit mondanak, hogy mások támogatását élvezzék, és hogy presztízsük legyen. Mivel kell rendelkezned ahhoz, hogy elvesd ezeket a dolgokat, és átlagos, hétköznapi ember légy? Először is helyes szemléletmóddal kell rendelkezned. Hogyan alakul ki ez a helyes szemléletmód? Azáltal, hogy olvasod Isten szavait és megérted, hogy milyen hozzáállást kell tanúsítanod bizonyos dolgok iránt, amely összhangban van Isten szándékaival, és amellyel a normális emberi mivoltukban rendelkezniük kell az embereknek – ez a helyes szemléletmód. Átlagos, hétköznapi és normális emberként tehát mi a legmegfelelőbb és leghelyesebb szemléletmód mindezeket a dolgokat, vagyis a társadalmi státuszt, a társadalmi tőkét, a családi hátteret stb. illetően? Tudjátok-e? Tegyük fel, hogy van valaki, aki sok éve hisz már Istenben, aki úgy hiszi magáról, hogy sok igazságot megértett, úgy hiszi, hogy Isten útját követi, és hogy hűséges Istenhez és a kötelességéhez, mégis nagyon fontosnak tartja a társadalomban és az emberek között meglévő státuszát, valamint önmaga értékességét, nagyra tartja ezeket a dolgokat, sőt gyakran kérkedik is a tőkéjével, a dicsőséges hátterével és az értékességével – valóban olyan valaki az ilyen ember, aki érti az igazságot? Nyilvánvalóan nem. És aki nem érti az igazságot, az vajon az igazságot szerető ember? (Nem.) Nem. Mi a kapcsolat a tőkéről való beszélgetés és aközött, hogy valaki érti és szereti-e az igazságot? Miért mondom azt, hogy aki nagyra tartja az értékességét és a tőkéjével kérkedik, az nem az igazságot szerető és értő ember? Hogyan kell megközelítenie a társadalmi státusz, valamint a személyes tőke és értékesség kérdését egy olyan embernek, aki igazán szereti és érti az igazságot? Mik tartoznak bele a társadalmi státuszba? A családi háttér, a tanulmányok, a hírnév, a társadalomban elért eredmények, a személyes adottságok és az etnikai hovatartozás. Akkor hát hogyan közelíted meg ezeket a dolgokat, ami azt igazolja, hogy az igazságot értő ember vagy? Ennek könnyen megválaszolható kérdésnek kellene lennie, nem igaz? Sokat kellene értened az elméletnek ebből az aspektusából. Mondjátok, ami csak az eszetekbe jut. Ne gondoljátok ezt: „Ó, még nem gondoltam át a dolgot, úgyhogy nem mondhatok semmit.” Ha nem gondoltad még át, akkor csak mondd, amit most éppen gondolsz. Ha csak azután tudsz beszélni, miután átgondoltál valamit, akkor azt cikkírásnak hívják. Most csupán csevegünk; nem arra kérlek, hogy cikket írj. Beszélj először elméleti perspektívából. (Megértettem Isten szavaiból, hogy Isten nem azt nézi, hogy milyen magasan képzett valaki, vagy hogy milyen a társadalmi státusza, hanem főként azt nézi, hogy törekszik-e az igazságra, hogy képes-e gyakorolni az igazságot, és hogy igazán aláveti-e magát Istennek, valamint az elvárások szerint végzi-e a kötelességét. Ha valakinek magas a társadalmi státusza, és magasan képzett, de nincs lelki megértése, nem az igazságra törekvés útján jár, és nem féli Istent, illetve nem kerüli a rosszat, akkor a végén ki lesz rekesztve és nem lesz képes szilárdan megállni Isten házában. Éppen ezért a tanulmányi háttér és a státusz nem fontos. Az a fontos, hogy törekszik-e az igazságra az illető.) Kiváló, ez egy igen alapvető fogalom. Miért mondom, hogy igen alapvető? Azért, mert ezek a témák és ez a tartalom alapvetően az, amiről rendszerint beszélnek az emberek. Van valakinek más megértése? Valaki tegyen hozzá az elhangzottakhoz! (Ha valaki törekedni tud az igazságra, akkor láthatja, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvés valójában egyfajta kötelék, béklyó rajta, és minél inkább törekszik ezekre a dolgokra, annál üresebbnek fogja érezni magát, és annál inkább megtapasztalja majd, hogy milyen kárt és fájdalmat okoz az embereknek a hírnév, a nyereség és a státusz. Amikor megérti ezt, és lát valakit, aki tőkeként kezeli ezeket a dolgokat, azt fogja gondolni, hogy igazán szánalmas az ilyen ember.) (Az olyan ember, aki igazán szereti és érti az igazságot, Isten szavai alapján fogja mérlegelni a társadalmi státuszt és a hírnevet, megnézi, hogy mit mond és mit követel Isten, hogy Isten szerint mire kell törekedniük az embereknek, hogy mit kapnak végül az emberek, ha ezekre a dolgokra törekszenek, és hogy amit kapnak, az összhangban van-e azokkal az eredményekkel, amelyeket Isten látni remél az embereknél.) Ezzel rátapintottatok a dolgokra, de vajon sok köze van-e az igazsághoz annak, amit mondotok? Képesek vagytok ezt felmérni? Az emberek többségének észlelésen alapuló tudása van, és ha arra kérnélek benneteket, hogy mondjatok egy prédikációt, akkor az buzdító prédikáció lenne. Miért mondom, hogy buzdító prédikáció lenne? A buzdító prédikáció olyan prédikáció, amelyben olyan dolgokat mondotok, amelyek tanáccsal és bátorítással látják el az embereket – valódi problémákat nem tud megoldani. Habár talán minden mondat helyesnek és észszerűnek, az emberi értelemmel és a racionális követelményekkel egyezőnek tűnik, kevés közük van az igazsághoz, hanem mindössze az emberek birtokában lévő kevéske felszínes és észlelésen alapuló tudásból erednek. Ha beszélnetek kellene másokkal ezekről a szavakról, képesek lennétek a gyökerüknél megoldani az emberek problémáit és nehézségeit? Nem, nem lennétek képesek, és ezért mondom, hogy ez egy buzdító prédikáció lenne. Ha nem tudjátok a gyökerüknél megoldani az emberek nehézségeit és problémáit, akkor nem az igazságot használva oldjátok meg az emberek problémáit. Azok, akik nem értik az igazságot, mindig a tudást, a hírnevet és a státuszt fogják támogatni, és képtelenek lesznek kimenekülni e dolgok korlátai és köteléke alól.

Gondoljatok bele: hogyan közelítsétek meg az ember értékét, társadalmi státuszát és családi hátterét? Mi a megfelelő hozzáállás, amelyet tanúsítanotok kell? Először is Isten szavaiból láthatjátok, hogyan közelíti meg Ő ezt a dolgot; csak így értitek majd meg az igazságot, és csak így nem fogtok olyasmit tenni, ami ellentétes az igazsággal. Hogyan tekint tehát Isten valakinek a családi hátterére, társadalmi státuszára, végzettségére és gazdagságára, amellyel a társadalomban rendelkezik? Ha nem Isten szavai alapján látod a dolgokat, és nem tudsz Isten oldalán állni és Istentől elfogadni dolgokat, akkor az, ahogyan a dolgokat látod, biztosan valamelyest távol esik Isten szándékától. Ha nem esik távol, csak egy kis eltérés van, az nem probléma; ha viszont teljesen szembemegy Isten szándékával az, ahogyan a dolgokat látod, akkor ez ellentétben áll az igazsággal. Ami Istent illeti, Ő dönti el, mit és mennyit ad az embereknek, és az emberek társadalmi státuszát is Isten rendeli el, egyáltalán nem egy személy alakítja ki. Ha Isten úgy rendeli, hogy valaki fájdalmat és szegénységet szenvedjen el, az vajon azt jelenti, hogy az illetőnek nincs reménye a megmentésre? Ha alacsony az értéke és a társadalmi státusza, akkor vajon Isten nem menti meg őt? Ha alacsony a társadalmi státusza, akkor vajon Isten szemében is alacsony státuszú? Nem feltétlenül. Mitől függ ez? Attól függ, hogy milyen úton jár ez az ember, a törekvésétől, valamint az igazsághoz és Istenhez való hozzáállásától. Ha valakinek a társadalmi státusza nagyon alacsony, a családja nagyon szegény, és alacsony a végzettsége, mégis gyakorlatias módon hisz Istenben, és szereti az igazságot és a pozitív dolgokat, akkor Isten szemében az ő értéke magas vagy alacsony, nemes vagy alantas? Értékes. Ebből a szemszögből nézve mitől függ, hogy valakinek az értéke magas vagy alacsony, hogy nemes vagy alantas az illető? Attól függ, hogy Isten hogyan lát téged. Ha Isten olyasvalakiként lát, aki az igazságra törekszik, akkor van értéked, értékes vagy – értékes edény vagy. Ha Isten azt látja, hogy nem törekszel az igazságra, és nem áldozod fel Érte magad őszintén, akkor értéktelen vagy, nem pedig értékes – alantas edény vagy. Bármilyen magasan képzett is vagy, bármilyen magas is a társadalmi státuszod, ha nem törekszel az igazságra és nem érted azt, akkor az értéked soha nem lehet magas; még ha sokan támogatnak, magasztalnak és imádnak, akkor is csak egy megvetésre méltó nyomorult vagy. De miért látja így Isten az embereket? Miért van az, hogy egy ilyen „nemes”, ilyen magas társadalmi státuszú személyt, akit oly sok ember magasztal és csodál, és akinek még a presztízse is oly magas, Isten alantasnak lát? Miért van az, hogy Isten teljesen ellentétes módon látja az embereket, mint ahogy az emberek szemlélik a többieket? Isten talán készakarva állítja Magát szembe az emberekkel? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert Isten igazság, Isten igazságosság, míg az ember romlott és nincs benne sem igazság, sem igazságosság, Isten pedig az Ő saját mércéjével méri az embert, és az Ő mércéje az igazság. Egy kicsit elvontan hangozhat ezt mondani, úgyhogy másképp fogalmazva: Isten mércéje az ember Istenhez való hozzáállásán, az igazsághoz való hozzáállásán és a pozitív dolgokhoz való hozzáállásán alapul – ez már nem elvont. Tegyük fel, hogy van valaki, akinek magas a társadalmi státusza, magas a végzettsége, igen képzett és művelt, valamint különösen dicsőséges és ragyogó családtörténete van, de van egy probléma: nem szereti a pozitív dolgokat, a szíve mélyén viszolygást, utálatot és gyűlöletet érez Isten iránt, és ha bármi Istennel, Isten témáival vagy Isten munkájával kapcsolatos dolog merül fel, fogát csikorgatja gyűlöletében, lángol a tekintete, sőt, meg is akar ütni másokat. Amikor Istennel vagy az igazsággal kapcsolatos témát említ valaki, viszolygást és ellenségeskedést érez, és a felszínre tör állatias természete. Értékes vagy értéktelen az ilyen ember? Mennyire értékes Isten szemében a tanulmányi háttere, az úgynevezett társadalmi státusza és társadalmi presztízse? Egyáltalán semennyire. Hogyan látja Isten az ilyen embereket? Hogyan jellemzi Isten az ilyen embereket? Az ilyen emberek ördögök és Sátánok, és a legértéktelenebb, megvetendő nyomorultak. Most megnézve, milyen alapon ítélhető nemesnek vagy alantasnak egy ember értéke? (Az Istenhez, az igazsághoz és a pozitív dolgokhoz való hozzáállása alapján.) Így van. Először is meg kell érteni, hogy mi Isten hozzáállása. Csakis az igazán pontos, helyes és méltányos, ha az ember megérti Isten hozzáállását és megérti azokat az alapelveket és normákat, amelyek alapján Isten ítéletet mond az emberek felett, majd azon alapelvek és normák alapján méri az embereket, amelyek szerint Isten bánik velük. Megvan tehát az alapunk az emberek megméréséhez, de vajon konkrétan hogyan kell ezt a gyakorlatba ültetnünk? Valaki például nagyon magasan képzett, és bármerre megy is, igen népszerű, mindenki nagyra tartja, és láthatólag nagyszerű kilátásai vannak – akkor Isten szemében vajon biztosan nemesnek fog tűnni? (Nem feltétlenül.) Hogyan mérjük meg tehát az ilyen embert? Egy ember nemes vagy alantas volta nem a társadalmi státuszán, nem a tanulmányi hátterén, és még kevésbé az etnikai hovatartozásán alapul, és természetesen nem is a nemzetiségén; akkor hát min kell alapulnia? (Isten szavain, valamint az illetőnek az igazsághoz és Istenhez való hozzáállásán kell alapulnia.) Így igaz. Ti például a kontinentális Kínából érkeztetek az USA-ba, és még ha egy nap amerikai állampolgárok lesztek is, megváltozik vajon az értéketek és a státuszotok? (Nem.) Nem, nem fog megváltozni; te akkor is te leszel. Ha hiszel Istenben, de nem tudod elnyerni az igazságot, akkor még mindig az a fajta ember vagy, aki el fog veszni. Némely felületes emberek nem igazán hisznek Istenben, vagy nem igazán törekednek az igazságra; a szekuláris világot követik, és miután amerikai állampolgárok lettek, ezt mondják: „Ti, kínaiak...” és „Ti, akik a kontinentális Kínából származtok...” Mondjátok meg Nekem, vajon nemesek vagy alantasak az ilyen emberek? (Alantasak.) Annyira alantasak! Úgy tesznek, mintha attól, hogy amerikai állampolgárokká lettek, mindjárt nemesek lennének – hát nem szörnyen felszínesek? Annyira felszínesek! Ha valaki rendes szívvel tudja megközelíteni a hírnevet és a nyereséget, a társadalmi státuszt, a gazdagságot és a tanulmányi eredményeket – ez a rendes szív persze nem azt jelenti, hogy már megtapasztaltad ezeket a dolgokat és érzéketlenné lettél, hanem inkább azt, hogy van egy normád a dolgok megméréséhez, és nem ezeket tartod a legfontosabbnak az életedben, hanem megváltoztak azok a normák és alapelvek, amelyek szerint mérlegeled és látod ezeket a dolgokat, ahogyan az értékeid is, és képes vagy helyesen megközelíteni ezeket a dolgokat, és rendes szívvel látni azokat –, az mit bizonyít? Azt bizonyítja, hogy megszabadultál a külső dolgoktól, amilyen például az úgynevezett társadalmi státusz, az ember értéke, és így tovább. Talán nem vagytok képesek ezt most mindjárt elérni, de amikor majd igazán meg tudjátok érteni az igazságot, akkor képesek lesztek átlátni ezeket a dolgokat. Mondok nektek egy példát. Valaki jómódú testvérekkel találkozik és látja, hogy azok csakis márkás ruhákat viselnek és jól szituáltnak tűnnek, ő pedig nem tudja, hogyan beszéljen vagy érintkezzen velük, így aztán megalázkodik, hízelegni és bókolni kezd a jómódú testvéreknek, és visszataszítóan viselkedik – hát nem lealacsonyítja ezzel magát? Valami uralmat vesz ekkor fölötte. Egyesek „nagy nővér” felkiáltással köszöntenek egy jómódú nőt, és „nagy testvér” felkiáltással egy jómódú férfit. Folyton hízelegni akarnak ezeknek az embereknek és magukat akarják ajánlani. Ha olyannal találkoznak, aki szegény és bizonytalan hátterű, aki vidéki származású és alacsonyan képzett, lenézik az illetőt, egyáltalán nem hajlandóak figyelni rá, és megváltozik a hozzáállásuk. Működnek vajon ezek a bevett gyakorlatok a gyülekezetben? Működnek, nem tagadhatjátok, mivel vannak közöttetek, akik pontosan ilyen magatartást tanúsítottak. Egyesek a „nagy testvér”, mások a „nagy nővér”, megint mások a „nénikém” megszólítást használják – súlyosak ezek a társadalmi gyakorlatok. A viselkedésükből ítélve ezek nem olyan emberek, akik törekednének az igazságra, és egy szemernyi igazságvalóságnak sincsenek birtokában. A legtöbben közületek ilyen emberek, és ha nem változnak meg, végül mindannyian ki lesznek vetve. Habár ezek a téves nézetek nincsenek kihatással arra, hogy az emberek elfogadják-e az igaz utat, az emberek életbe való belépését és a kötelességeik végrehajtását befolyásolhatják; ha nem olyanok, akik elfogadják az igazságot, valószínűleg zavarásokat fognak okozni a gyülekezetben. Ha meg tudod érteni Isten szándékát, akkor fel tudod fogni azokat az alapelveket és normákat, amelyek ezeknek a dolgoknak a mércéi. Van egy másik aspektus, éspedig az, hogy bármilyen társadalmi státusza vagy tanulmányi háttere legyen is valakinek, és bármilyen családi háttérből származzék is, el kell ismerned egy tényt: a tanulmányi eredményeid és a családi háttered nem változtathat a jellemeden, és a beállítottságodat sem befolyásolhatja. Hát nem így van? (De igen.) Miért mondom ezt? Függetlenül attól, hogy milyen családba születik valaki, vagy hogy milyen oktatásban részesül azután, és hogy magasan képzett lesz-e vagy sem, valamint függetlenül attól, hogy milyen társadalmi háttérbe születik valaki, hogy magas vagy alacsony-e a társadalmi státusza, a romlott beállítottságai ugyanolyanok, mint bárki máséi. Mindenki ugyanolyan – ez elkerülhetetlen. A társadalmi státuszod és értékességed nem változtathat azon a tényen, hogy a Sátán által megrontott emberi faj tagja vagy, és azon sem, hogy romlott beállítottságokkal rendelkező, Istennel szembehelyezkedő, romlott emberi lény vagy. Mit értek ez alatt? Azt, hogy bármilyen jómódú is a család, amelybe születtél, valamint bármilyen magas képzettséggel rendelkezel is, attól még neked is romlott beállítottságaid vannak; lehetsz nemes vagy alantas, gazdag vagy szegény, magas vagy alacsony státuszú, akkor is csak egy romlott emberi lény vagy. Ezért, miután elfogadtátok Isten munkáját, mind egyenlőek vagytok, Isten pedig mindenkihez méltányos és igazságos. Vajon nem olyan megértés ez, amellyel rendelkezniük kellene az embereknek? (De igen.) Ki az, akit nem rontott meg a Sátán, és akinek nincsenek romlott beállítottságai, mivel magas státusza van a társadalomban, és az emberiség legnemesebb fajába született? Tartható ez az állítás? Történt ilyen valaha is az emberiség történelme folyamán? (Nem.) Nem, nem történt. Valójában – Jóbot, Ábrahámot, valamint a prófétákat és a régi szenteket, és az izráelitákat is beleértve – egyetlen emberi lény sem kerülhette el az együttélést ezzel a tagadhatatlan ténnyel: a világon élő egész emberiséget megrontotta a Sátán. Amikor a Sátán megrontja az embert, nem érdekli, hogy magasan képzett vagy-e vagy sem, hogy milyen a családod története, hogy mi a vezetékneved, vagy hogy mennyire nagy a családfád; a végeredmény a következő: ha az emberiség körében élsz, akkor téged is megrontott a Sátán. Ezért az értéked és a tanulmányi háttered nem változtathat azon a tényen, hogy romlott sátáni beállítottságaid vannak, és hogy a romlott sátáni beállítottságaiddal élsz. Vajon nem olyan megértés ez, amellyel rendelkezniük kellene az embereknek? (De igen.) Ha megértettétek ezeket a dolgokat, akkor, ha a jövőben valaki az ajándékaival és a tőkéjével henceg, vagy ha ismét „felsőbbrendűnek” találtok valakit közöttetek, miként fogtok bánni az illetővel? (Isten szavainak megfelelően fogok bánni vele.) Helyes. És hogyan fogsz Isten szavainak megfelelően bánni vele? Ha nincs jobb dolgod, ezért lekicsinyled vagy kigúnyolod az ilyen embereket, ezt mondván: „Látod, milyen képzett vagy, miért vágsz fel? Már megint a tőkédről beszélsz, de a kötelességedet képes vagy jól végrehajtani? Akármilyen magasan képzett vagy, attól még téged is megrontott a Sátán, nem igaz?”, azzal vajon jó bánásmódot tanúsítasz irántuk? Ez nincs összhangban az alapelvekkel, és nem olyasvalami, amit egy normális emberi mivolttal rendelkező személynek tennie kell. Akkor hát hogyan kell az alapelvekkel összhangban bánnod velük? Nem kell felnézned rájuk, de lekicsinyelned sem kell őket – nem kompromisszum ez? (De igen.) Helyes dolog kompromisszumot kötni? Nem, nem az. Helyesen kell bánnod velük, és ha tudsz segíteni nekik az általad megértett igazságot használva, akkor segíts nekik. Ha nem tudsz segíteni nekik, akkor, ha vezető vagy és azt látod, hogy megfelelnének egy bizonyos kötelességre, végeztesd velük azt a kötelességet. Ne nézd le őket amiatt, hogy valamilyen magas végzettségük van, ezt gondolván: „Hah, ugyan mi haszna annak, ha magas végzettségű valaki? Érted-e az igazságot? Én nem vagyok magas végzettségű, mégis vezető vagyok. Jó képességű vagyok, jobb vagyok nálad, úgyhogy le foglak kicsinyelni és meg foglak szégyeníteni!” Ez hitványság és emberi mivolt nélkül való dolog. Mit jelent „helyesen bánni velük”? A dolgoknak az igazságalapelveknek megfelelő kezelését jelenti. És mi itt az igazságalapelv? Az, hogy méltányosan kell bánni az emberekkel. Ne tartsd nagyra az embereket és ne nézz fel rájuk, és ne alázd meg magad előttük, alacsonyabb szintűnek érezve magad, és ne is hízelegj nekik, ne tipord el és ne kicsinyeld le őket; talán nem gondolnak túl sokat a maguk értékéről, és talán nem is kérkednek. Helyes dolog, ha mindig attól tartasz, hogy kérkednek, és ezért mindig eltiprod őket? Nem, nem helyes. Ez hitványság és emberi mivolt nélkül való dolog – ha nem az egyik oldalra, akkor a másik oldalra hajolsz el túlságosan. Helyesen bánni az emberekkel, méltányosan bánni az emberekkel – ez az alapelv. Ez az alapelv egyszerűnek hangzik, de nem könnyű gyakorlatba ültetni.

Korábban egy vezető máshová készült költözni. Mondtam neki, hogy magával viheti az adott csoport vezetőit és tagjait, mivel így kényelmesen megbeszélhetik majd a közös munkát. Nem volt nehéz megérteni, amit mondtam – amint hallja az ember, máris érti. Végül olyan munkatársakat vitt magával, akiknek igen jó „ajánlólevelük” volt: egyesek teát hoztak neki, mások megmosták a lábát és megmasszírozták a hátát – egy rakás talpnyaló voltak. Milyen undorító volt ez a vezető! Volt egy fertőző betegségben szenvedő ember, aki minden nap hízelgett és bókolt neki, mindenhová követte és kiszolgálta őt. Ez a vezető még azt is hajlandó volt megkockáztatni, hogy elkaphatja ezt a betegséget, csak hogy élvezhesse, ahogy hízelegnek neki. Végül, mivel ennek a fertőző betegségben szenvedő embernek újra előjött a baja a költözés után, ez a hamis vezető is fel lett fedve. Éppen ezért akár értik az emberek az igazságot, akár nem, semmiképpen sem szabad rossz dolgokat tenniük, sem olyan dolgokat, amelyek az ambícióikon és a vágyaikon alapulnak, és nem lehet szerencsepróbáló mentalitásuk, mivel Isten átvizsgálja az emberek szívét és átvizsgálja az egész földet. Mi tartozik bele az „egész föld”-be? A materiális és az immateriális dolgok egyaránt beletartoznak. Ne próbáld a saját elmédre hagyatkozva megmérni Istent, Isten tekintélyét vagy Isten mindenhatóságát! Az emberek teremtett lények, és olyan jelentéktelen az életük – hogyan mérhetik fel a Teremtő nagyságát? Hogyan mérhetik fel a Teremtő mindenhatóságát és bölcsességét mindenek megalkotásában és mindenek feletti szuverenitásában? Egyáltalán nem szabad tudatlan dolgokat tenned vagy gonoszságot művelned. Ha gonoszságot művelsz, az elkerülhetetlenül megtorlással jár, és amikor Isten egy napon felfed majd téged, többet fogsz kapni, mint amennyit szerettél volna, és azon a napon sírsz és a fogadat csikorgatod majd. Öntudattal kell viselned magad. Jobban járnál, ha még azelőtt, hogy Isten felfedne téged bizonyos dolgokat illetően, összevetnéd magad Isten szavaival, elgondolkoznál magadon, és napvilágra hoznád az eltemetett dolgokat, felismernéd a saját problémáidat, majd keresnéd az igazságot az eloszlatásuk végett – ne várj addig, amíg Isten fed fel téged! Ha Isten felfed, az nem tesz vajon passzívvá a későbbiekben? Addigra már elkövettél egy vétket. Attól kezdve, hogy Isten átvizsgál téged, odáig, amikor felfed, nagy változáson mehet keresztül az értéked és Isten rólad alkotott véleménye. Azért van így, mert miközben Isten átvizsgál téged, lehetőségeket ad neked és reménységgel tekint rád egészen a felfedésed pillanatáig. Milyen Isten hangulata attól kezdve, hogy reménységgel tekint valakire, odáig, amikor végül szertefoszlik a reménysége? Hatalmas mértékben romlik. És mi lesz ennek a következménye rád nézve? A nem annyira súlyos esetekben Isten megvetésének a tárgyává lehetsz, és Ő félre fog tenni téged. Mit jelent „félretéve” lenni? Azt jelenti, hogy vissza leszel fogva és meg leszel figyelve. És mi lesz a következménye súlyosabb esetekben? Isten ezt fogja mondani: „Ez az ember egy csapás, és azt sem érdemli meg, hogy szolgálatot tegyen. Egyáltalán nem fogom megmenteni ezt az embert!” Ha egyszer megfogalmazódik Istenben ez a gondolat, többé egyáltalán semmilyen sorsod nem lesz, és ha ez megtörténik, hajbókolhatsz és vért izzadhatsz, semmi haszna nem lesz, mert addigra Isten már elég esélyt adott neked, de te soha nem tartottál bűnbánatot, és immár túl messze mentél. Éppen ezért nem számít, milyen problémáid vannak, vagy milyen romlottságot mutatsz, mindig el kell gondolkoznod magadon és meg kell ismerned magad Isten szavainak a fényében, vagy meg kell kérned a testvéreket, hogy mutassanak rá neked ezekre a dolgokra. Az a legfontosabb, hogy elfogadd Isten átvizsgálását, Isten elé járulj és kérd, hogy világosítson és világítson meg téged. Bármilyen módszert használsz is, a problémák korai felfedezése, majd eloszlatása az önvizsgálat eredménye, és ez a legjobb dolog, amit tehetsz. Ne csak azután érezz bűntudatot, miután Isten már felfedett és kivetett, mert akkor már túl késő lesz a megbánásra! Amikor Isten felfed valakit, akkor vajon mélységesen haragos vagy rendkívül irgalmas? Nehéz megmondani, nem lehet tudni, és Én nem garantálom ezt neked – rajtad áll, hogy melyik úton jársz. Tudjátok, hogy mi az Én felelősségem? Elmondok nektek mindent, amit el kell mondanom, minden szót, amelyet el kell mondanom, és egyetlen szót sem hagyok ki. Nem számít, milyen módszert használok, legyen az írott szó, történetmesélés vagy kisebb programok megvalósítása, minden esetben azt az igazságot közvetítem, amelyet Isten különböző eszközökön keresztül meg akar értetni veletek, miközben ezzel egyidejűleg az általam látott problémákról is tájékoztatlak benneteket. Intelek, emlékeztetlek és buzdítalak benneteket, valamint némi ellátást, segítséget és támogatást biztosítok a számotokra. Olykor durva dolgokat is mondok. Ez az Én felelősségem, és rajtad áll, hogy miként teszed meg az út fennmaradó részét. Nem szükséges megvizsgálnod a beszédemet és az arckifejezéseimet, és nem kell gondosan megfigyelned, hogy mi a véleményem rólad – nem szükséges ezeket a dolgokat tenned. Annak, hogy mi lesz a sorsod a jövőben, semmi köze Hozzám; csak azzal van kapcsolatban, hogy te magad mire törekszel. Ma kitárom az ablakot és őszintén beszélek; teljesen világosan beszélek. Hallottatok és megértettetek minden szót és minden mondatot, amelyet elmondtam, és mindent, amit el kell mondanom, amit el kellene mondanom, és amit elmondtam a múltban? Abban, amit mondok, nincs semmi elvont, semmi, amit nem értetek; mindannyian megértettétek, és így eleget tettem a felelősségemnek. Ne gondoljátok, hogy azután is rajtatok kell tartanom a szemem, miután befejeztem a beszédet, és hogy mindvégig felelős maradok értetek és kézen fogva vezetlek benneteket. Mindannyian több éve hisztek már Istenben, mindannyian felnőttek, nem pedig kisgyermekek vagytok. Vannak vezetőitek, akik felelnek értetek, amikor különféle dolgokat tesztek, ez nem az Én felelősségem. Nekem megvan a magam munkaköre, a magam felelősségi köre; nem feladatom, és nem is tudok mindannyiótoknak a nyomában járni, továbbra is felügyelni és ösztökélni benneteket – nem vagyok köteles ezt tenni. Ami azt illeti, hogy a magánéletetekben mire törekszetek, mit mondotok és mit tesztek, és hogy melyik utat követitek: e dolgok egyikének sincs semmi köze Hozzám. Miért mondom azt, hogy semmi közük Hozzám? Ha illő és megfelelő módon tudjátok végrehajtani a kötelességeiteket Isten házában, Isten háza mindvégig felelős lesz értetek. Ha hajlandóak vagytok végrehajtani a kötelességeteket, megfizetni az árat, elfogadni az igazságot és az alapelv szerint cselekedni, akkor Isten háza vezetni fog benneteket, gondoskodni fog rólatok, és támogatni fog benneteket; ha nem vagytok hajlandóak végrehajtani a kötelességeteket, és szeretnétek dolgozni menni és pénzt keresni, Isten házának ajtaja tárva-nyitva áll, és szívélyes elbocsátásban lesz részetek. Ha azonban zavarásokat okoztok, gonoszságot műveltek, és gondot okoztok Isten házában, akkor nem számít, hogy ki az, aki gonoszságot művel: Isten házának vannak adminisztratív rendeletei és munkarendjei, és ezen alapelveknek megfelelően fognak majd kezelni benneteket. Értitek? Mindannyian évek óta hisztek Istenben, sokat olvastatok Isten szavaiból, összejöveteleken vettetek részt és prédikációkat hallgattatok mindezen évek alatt, akkor hát miért nem tartottatok bűnbánatot vagy formálódtatok át a legkevésbé sem? Sokan vannak, akik évek óta hallgatnak prédikációkat és megértettek néhány igazságot, de még mindig nem tartottak bűnbánatot, még mindig felületes módon hajtják végre a kötelességeiket, és ezek az emberek veszélyben vannak. Hadd mondjak nektek valami valóságosat: ne várjátok Tőlem, hogy mindig rajtatok tartsam a szemem, vigyázzak rátok és a kezeteket fogva tanítsalak benneteket azért, hogy képesek legyetek valami gyakorlati és hatékony dolgot tenni. Ha nem figyellek, felügyellek és ösztökéllek titeket, ti pedig felületessé váltok, és lelassul a munka haladása, akkor nektek végetek lesz. Ez azt mutatja, hogy mindennemű hűség nélkül hajtjátok végre a kötelességeteket, és mindannyian munkások vagytok. Hadd mondjam el nektek: az Én szolgálatom el lett végezve, és nem vagyok köteles vigyázni rátok. Ez azért van, mert a Szentlélek munkálkodik és átvizsgál benneteket ezekben a dolgokban; amit nekem kell megtennem, az el lett végezve, amit nekem kell elmondanom, az el lett mondva, megtartottam a szolgálatomat, eleget tettem a felelősségemnek, a számotokra pedig az marad hátra, hogy felelősséget vállaljatok a saját cselekedeteitekért és viselkedésetekért. Ha nem fogadjátok el az igazságot, hanem folyamatosan felületesek vagytok és soha nem gondoltok arra, hogy bűnbánatot tartsatok, akkor semmi köze nem lesz Hozzám a büntetéseteknek és a kivetéseteknek.

A történetnek, amelyet az imént meséltem, arról szólt az egyik aspektusa, hogy miként kell kezelni az emberek társadalmi státuszát, értékét, családi hátterét, tanulmányi hátterét, és így tovább, és milyen normák és alapelvek szerint kell tekinteni ezekre a dolgokra; egy másik aspektus az volt, hogy miként kell megközelíteni ezeket a dolgokat, és hogyan kell a lényegükig látni. Ha már ellátsz e dolgok lényegéig, akkor hiába vannak talán még mindig jelen a szívedben, nem fognak korlátozni téged, és nem ezek szerint fogsz élni. Amikor azt látod, hogy egy nem hívő a dicsőséges múltjával kérkedik, miszerint egyetemre járt és mesterdiploma vagy doktori cím megszerzéséért tanult, akkor mi a nézeted és a hozzáállásod? Ha ezt mondod: „Alapképzésre járni az egyetemen semmi. Én évekkel ezelőtt elvégeztem a mesterképzést”, ha ez a mentalitásod, az problémás lesz a számodra, és azt mutatja, hogy nem sokat változtál az Istenben való hitedben. Ha megkérdezik tőled, hogy mi a tanulmányi háttered, és ezt mondod: „Még az általános iskolát sem végeztem el, és még egy esszét sem tudok megírni”, és azt látják, hogy egy senki vagy, és attól kezdve nem vesznek tudomást rólad, az egyszerűen tökéletes, nem igaz? Több időt tudsz szánni Isten szavainak az olvasására és a kötelességed végrehajtására, és ez a helyes dolog, amit tenni kell. Mi értelme van a nem hívőkkel és az álhívőkkel való pletykálkodásnak? Ha azt mondod, hogy alacsonyan képzett vagy, és nincs státuszod a társadalomban, és valaki lekicsinyel téged, mit fogsz tenni? Ne vedd a szívedre és ne érezd korlátozva magad, hanem csak hagyd, hadd beszéljenek, hadd mondják, amit csak akarnak, hiszen az neked semmi. Amíg nem késleltet téged abban, hogy az igazságra törekedj az Istenben való hitedben, addig rendben van. Ez valójában egy mellékes téma, de a hétköznapi életben, az emberek által kimondott dolgokból az látható, hogy az emberek nagy fontosságot tulajdonítanak ezeknek a tőkével kapcsolatos dolgoknak, és állandóan a szívükön viselik azokat. Ez nemcsak az emberek beszédére és viselkedésére lehet hatással, hanem az életbe való belépésükre, valamint arra is, hogy az Istenben való hit helyes útját választják-e. Rendben, nem fogok újra beszélni erről a fajta témáról. Térjünk vissza ahhoz a témához, amelyről a legutóbb beszélgettünk, és folytassuk az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól való beszélgetést, illetve ezek boncolgatását.