A vezetők és a dolgozók felelőssége (9.) Első szakasz

Két kritérium annak megítélésére, hogy a vezetők és a dolgozók megfelelnek-e a színvonalnak

Mostanra a vezetők és a dolgozók felelősségei közül összesen nyolcról beszéltünk, és e nyolc felelősséggel kapcsolatosan a hamis vezetők különböző megnyilvánulásait boncolgattuk. Miután ilyen módon elemeztük őket, rendelkeztek már némi tisztánlátással a hamis vezetőket illetően? Ha vezető vagy, képes vagy elkerülni azt, hogy részt vegyél a hamis vezetők e gyakorlataiban? Képes vagy lelkiismeretesen munkát végezni és eleget tenni a vezetők és a dolgozók felelősségeinek azon felelősségek alapján, amelyekről beszéltünk? A vezetők és a dolgozók felelősségeiről folytatott beszélgetésünk révén mostanra tudnotok kell a szívetekben, hogyan kellene a vezetőknek és a dolgozóknak végezniük a munkájukat, milyen részleteket érint e munka végzése, hogyan kellene megvalósítaniuk a munkát, és miként kellene gyakorolniuk azt, hogy a színvonalnak megfelelő vezetők és dolgozók legyenek. Ha egy ember képessége megfelelő, ha rendelkezik bizonyos fokú munkaképességgel, és terhet is visel, akkor képesnek kell lennie arra, hogy ne mutassa a hamis vezetők ezen megnyilvánulásait. Ha azonban egy ember rendelkezik képességgel, és bizonyos fokú munkaképességnek is birtokában van, de nem visel terhet, képes-e arra, hogy olyan vezető legyen, aki megfelelő színvonalú, és eleget tesz a vezetők és a dolgozók felelősségeinek? (Nem.) Eléggé nehéz ezt megtennie. Tegyük fel, hogy egy vezető terhet visel és emberi mivolta nem szegényes, csak éppen nem tudja, hogyan végezze a munkáját. Nem számít, hogyan beszélnek vele, még mindig nem tudja, hogyan valósítsa meg a konkrét munkát, és vegyen részt benne, és nem képes megtalálni az alapelveket vagy az irányt. Azt sem tudja, hogyan nyújtson útmutatást konkrét szakmák vagy munka tekintetében. Amikor problémák merülnek fel, nem képes megtalálni azok lényegét, és nem tudja, hogyan oldja meg azokat. Következésképpen mindig igen passzív és lassú, bármilyen munkát végez vagy bármilyen problémát kezel. Eleget tud tenni egy ilyen ember a vezetők és a dolgozók felelősségeinek? (Nem tud.) Milyen jellegű probléma ez? Jóllehet az ilyen ember igen lelkes, terhet visel, és el akarja végezni a munkáját, azonban a képessége túl gyenge, nem rendelkezik munkaképességgel, és nem képes a munkát elvállalni, vagy konkrét munkát végezni, vagy konkrét problémákat megoldani; amikor részt vesz bármilyen munkában, csak felületesen végzi azt, valamint igen lassú az észjárása, eltompult és passzív. Ennek az az eredménye, hogy sok probléma felmerül, de az illető mégsem képes elkezdeni dolgozni rajtuk, nem tudja, miből erednek ezek a problémák, azt pedig még kevésbé tudja, hogyan beszéljen róluk és miként oldja meg őket, és még arra is képtelen, hogy a problémákat a Fennvalónak jelentse, és Hozzá forduljon. Ezért nem képes eleget tenni a vezetők és a dolgozók felelősségeinek, és még ha ki is választják őt, hogy vezető legyen, nem jó vezető – ő egy hamis vezető.

Most, hogy a vezetők és a dolgozók nyolc felelősségéről már beszéltünk, meg tudjátok-e fogalmazni a hamis vezető alapvető definícióját? Hogyan kell megítélni, hogy egy vezető eleget tesz-e a vezetők és a dolgozók felelősségeinek, vagy pedig ő egy hamis vezető? A legalapvetőbb szinten azt kell megvizsgálni, hogy képes-e valódi munkát végezni, és hogy rendelkezik-e ezzel a képességgel, vagy sem. Ezt követően azt kell megnézni, hogy rendelkezik-e a teherrel ahhoz, hogy jól végezze ezt a munkát. Hagyd figyelmen kívül, hogy milyen szépen hangzó dolgokat mond, és hogy látszólag mennyire érti a doktrínákat, és hagyd figyelmen kívül, hogy mennyire tehetséges, és milyen adottságokkal rendelkezik a külső ügyek kezelésekor – ezek a dolgok nem fontosak. A legfontosabb az, hogy képes-e megfelelően végrehajtani a gyülekezet munkájának legalapvetőbb tételeit, képes-e problémákat megoldani az igazság felhasználásával, és hogy be tudja-e vezetni az embereket az igazságvalóságba. Ez a legalapvetőbb és leglényegesebb munka. Ha nem képes arra, hogy a valódi munka ezen tételeit elvégezze, akkor nem számít, milyen jó képességű vagy milyen tehetséges, vagy hogy mennyire tudja elviselni a nehézséget és megfizetni az árat, attól még ő egy hamis vezető. Egyesek azt mondják: „Felejtsd el, hogy most nem végez valódi munkát! Jó képességű és tehetséges ember. Ha képzi magát egy ideig, biztosan képes lesz valódi munkát végezni. Különben sem tett semmi rosszat, nem tett gonoszságot, és akadályozásokat vagy zavarásokat sem okozott – hogyan mondhatod azt róla, hogy hamis vezető?” Miként magyarázhatjuk meg ezt? Nem számít, milyen tehetséges vagy, milyen szintű képességgel és végzettséggel rendelkezel, hány szlogent tudsz kiabálni, vagy hány szót és doktrínát ismersz; függetlenül attól, hogy mennyire elfoglalt, illetve mennyire kimerült vagy egy adott napon, vagy milyen messzire utaztál, hány gyülekezetet látogattál meg, vagy mennyi kockázatot vállalsz, és mennyi szenvedést viselsz el – ezek egyike sem számít. Az számít, hogy a munkarendek alapján végzed-e a munkádat, hogy azokat a munkarendeket pontosan valósítod-e meg; hogy a vezetőséged alatt részt veszel-e minden konkrét munkában, amelyért felelős vagy, és hány valós problémát oldottál meg ténylegesen; hogy hány ember értette meg az igazságalapelveket a vezetésed és útmutatásod révén, és mennyire haladt előre és fejlődött a gyülekezet munkája – az számít, hogy elérted-e ezeket az eredményeket vagy sem. Függetlenül attól, hogy milyen konkrét munkában veszel részt, az számít, hogy következetesen nyomon követed-e és irányítod-e a munkát, ahelyett, hogy nagyzolóan viselkednél és parancsokat osztogatnál. Ezenkívül az is számít, hogy van-e életbe való belépésed a kötelességed végzése közben, hogy képes vagy-e az alapelvek szerint kezelni az ügyeket, hogy rendelkezel-e bizonyságtétellel az igazság gyakorlatba ültetéséről, és hogy képes vagy-e kezelni és megoldani azokat a valós problémákat, amelyekkel Isten választott népe szembesül. Ezek és más hasonló dolgok mind annak megítélésére szolgáló kritériumok, hogy egy vezető vagy dolgozó eleget tett-e a felelősségeinek, vagy sem. Mondanátok-e azt, hogy ezek a kritériumok gyakorlatiasak? És azt, hogy méltányosak az emberekkel szemben? (Igen.) Mindenkivel szemben méltányosak. Nem számít a végzettséged szintje, hogy fiatal vagy idős vagy-e, hogy hány éve hiszel Istenben, nem számít a rangidősséged, vagy hogy Isten szavából mennyit olvastál, ezek egyike sem fontos. Az számít, hogy milyen jól végzed a gyülekezeti munkát, miután vezetőnek választottak, hogy mennyire vagy hatékony és eredményes a munkádban, és hogy a munka minden tétele szervezett és hatékony módon halad-e előre, és nem szenved-e késedelmet. Ezek a fő dolgok, amelyek értékelésre kerülnek annak vizsgálatakor, hogy egy vezető vagy dolgozó eleget tett-e a felelősségeinek, vagy sem.

Az imént folytatott beszélgetésünk révén most már valamennyire világos megértésre és tudásra tettetek szert a vezetők és a dolgozók felelősségeivel kapcsolatosan, és a hamis vezető definíciójával és lényegével kapcsolatosan is pontos állásfoglalással rendelkeztek. Annak megítélésére, hogy valaki hamis vezető-e, a legalapvetőbb kritérium annak vizsgálata, hogy az illető képes-e valódi munka végzésére, majd azt kell megvizsgálni, hogy ténylegesen végez-e valódi munkát. Ez a két fő kritérium: az egyik annak a kérdése, hogy az illető képes-e, a másik pedig annak a kérdése, hogy hajlandó-e. Fel tudjátok idézni ezeket a dolgokat? Egyesek azt mondják: „Nem vagyok vezető, miért kellene hát emlékeznem ezekre a dolgokra?” Helyes ez a megjegyzés? (Nem.) Miért helytelen? Ezen igazságok megértésén keresztül az emberek egyrészt meg tudják ismerni önmagukat, másrészt képesek lesznek tisztán látni másokat – ezek azok az igazságok, amelyeket az embereknek meg kell érteniük, és amelyekkel rendelkezniük kell, ha pedig nem értik meg, az nem lesz elfogadható. Először is fel kell mérned, hogy rendelkezel-e azzal a képességgel és tehetséggel, hogy a vezetők és a dolgozók felelősségei szerint vezető legyél. Ha nem rendelkezel ezekkel a dolgokkal, akkor ne akarj tovább vezető lenni. Ha nem rendelkezel azzal a képességgel, hogy vezető legyél, de mégis az akarsz lenni, akkor azt ambíciónak nevezzük; amint vezetővé válsz, nem leszel képes valódi munkát végezni, és elkerülhetetlenül hamis vezetővé válsz. Egyesek ezt mondják: „Jó képességgel rendelkezem; mindenki közül kiemelkedem. Gyakran támad néhány jó ötletem, és néhány okos és jó javaslatom is van. Mindenhez van érzékem, amit csinálok, és viszonylag széleskörű tudással, éleslátással és tapasztalattal rendelkezem. Nem azt jelenti-e mindez, hogy lehetek vezető?” Azt is fel kell mérned magadban, hogy van-e felelősségérzeted, és viselsz-e terhet. Ha csak véleményeid vannak a dolgokról, és csak vágysz rá, hogy megtegyél dolgokat, valamint mindig magasra törő ambíciókkal rendelkezel, de nem vagy képes véghez vinni azokat, nem tudod, hogyan tegyél erőfeszítést és fizesd meg az árat, és nem vagy hajlandó semmilyen árat fizetni – ha mindig azt akarod, hogy az agyad és a szíved kipihent állapotban legyen, ha szeretsz tétlenkedni és korlátoktól mentes lenni, szereted a kényelmes életet, és nem szeretsz aggódni vagy elfoglalt lenni, és félsz a kimerültségtől meg a nehézségtől – akkor te nem vagy alkalmas arra, hogy vezető legyél, és nem leszel képes vezetői munkát vállalni vagy végezni.

Az imént összefoglaltuk azt a két kritériumot, amelyek alapján megítélhető, hogy egy vezető megfelelő színvonalú-e: képes-e valódi munkát végezni, és végez-e valódi munkát. Ha az emberek e két kritériumot megértik, akkor teljesen világosan látniuk kell, hogy képesek-e vezetőnek lenni, valamint hogy képesek-e a gyülekezeti munkát jól végezni, a felelősségeiknek teljesen eleget tenni, és a vezetővé válásukat követően megfelelő színvonalú vezetőnek lenni. Azokat kérdezem, akik jelenleg vezetőként vagy dolgozóként szolgálnak, rendelkeztek-e most már néhány úttal és néhány alapelvvel arra vonatkozóan, hogy miként mérjétek fel azt, hogy végeztetek-e valamennyi valódi munkát, és eleget tettetek-e a vezetők és a dolgozók felelősségeinek? Azáltal, hogy beszéltünk a vezetők és a dolgozók ezen nyolc felelősségéről, képesnek kell lennetek arra, hogy felmérjétek, milyen megnyilvánulásokat tanúsítanak a hamis vezetők, és összefoglaljátok, pontosan hogyan kell a vezetőknek és a dolgozóknak végezniük a munkájukat, és azt is fel kell tudnotok mérni, hogy a munkátokban milyen hiányosságaitok vannak, miben nem vagytok megfelelőek vagy eléggé konkrétak, és hogy mostantól miként kell végeznetek a munkát – legalább ezekkel a meglátásokkal rendelkeznetek kell. Ha nincsenek következtetéseitek vagy meglátásaitok arra vonatkozóan, hogy miként legyetek vezetők vagy dolgozók, vagy miként tegyetek eleget a vezetők és a dolgozók felelősségeinek, akkor ez azt jelenti, hogy a képességetek nem ér fel a feladathoz. Ezenkívül, ha teljesen össze vagytok zavarodva azzal kapcsolatban, hogy miként ismerjétek fel a hamis vezetőket, akkor ez még inkább azt mutatja, hogy gyenge a képességetek. Van egy különleges körülmény is: Vannak néhányan, akikben ezen közléseknek a meghallgatása ellenére sincs meg az elhatározás, hogy az igazságra törekedjenek, vagy hogy eleget tegyenek a vezetők és a dolgozók felelősségeinek, akik egyszerűen nem veszik a dolgot komolyan, illetve nem szívlelik meg azt. Azt gondolják: „Nem törődöm azzal, hogy ki hamis vezető. Mindenesetre, ha vezetővé válnék, egyszerűen csak megtenném azt, amit a Fennvaló mond, hogy tegyek meg. Nem kellene annyi erőfeszítést tennem, sem annyi gondolatot áldoznom rá.” Amikor prédikációkat hallgatnak, mechanikusan cselekszenek, és elütik az időt, és valamennyire tudják, hogy konkrétan miről szól a prédikáció, de túlzottan lusták ahhoz, hogy összefoglalják az igazságokat és Isten emberre vonatkozó követelményeit, amelyekről éppen beszélnek, és nem hajlandóak megszívlelni ezeket a dolgokat. Azt gondolják: „Túl sok kényelmetlenséggel jár ezeknek a dolgoknak a felismerése. Mindenesetre, én csak egy dolgot követelek meg magamtól, ami pedig az, hogy ne tegyek gonoszságot, ne okozzak akadályozásokat és zavarokat, és ne tűnjek ki a tömegből, és ez elég. Ez annyira egyszerű! Ez nagyszerű módja az életnek; nem támasztok magas követelményeket magammal szemben.” Ez az egyetlen nézőpontjuk, nem számít, hogyan hallgatják a prédikációkat, és senki sem tudja megváltoztatni őket; nem számít, hogyan beszélsz az igazságról, milyen módszert használsz a beszélgetéshez, vagy hogy miről beszélsz, nem tudod megérinteni a szívüket; nem foglalkoznak azzal, hogy odafigyelnek-e ezekre a szavakra, vagy sem, számukra ez nem sokat számít. Az ilyen típusú ember átevickél az életen, és semmit sem vesz komolyan. Nem szólva arról, hogy a vezetők és a dolgozók felelősségei közül nyolcról beszéltünk – még ha mindről is beszélünk, akkor sem fogják megérteni, és nem lesznek képesek összefoglalni semmilyen alapelvet vagy utat. Az ilyen emberek nem szeretik a pozitív dolgokat, azok nem érdeklik őket, és képtelenek bármennyi energiát összeszedni magukban, amikor az igazságról vagy bármilyen pozitív dologról van szó, ehelyett bizonyos érdeklődést mutatnak az evés, az ivás és az élvezetek keresése iránt. Azzal, hogy a vezetők és dolgozók felelősségei közül nyolcról beszéltünk, egyrészt összefoglaltuk a vezetők és a dolgozók bizonyos felelősségeit, valamint azt, hogy vezetőként vagy dolgozóként miként kell munkát végezni és a felelősségeknek eleget tenni; másrészt összefoglaltuk a hamis vezetők által tanúsított bizonyos konkrét megnyilvánulásokat. Az imént két alapvető alapelvet, két kritériumot foglaltunk össze a hamis vezetők felismerésére vonatkozóan: az egyik az, hogy az illető képes-e valódi munka végzésére, a másik pedig az, hogy ténylegesen végez-e valódi munkát, miután megértette az igazságalapelveket. A mai napig e két kritérium használata a legegyszerűbb és legmegfelelőbb módszer annak felmérésére, hogy valaki hamis vezető-e, vagy sem.

Kilencedik tétel: Isten háza különféle munkarendjeinek pontos közlése, kiadása és megvalósítása annak követelményei szerint, útmutatás, felügyelet és ösztönzés nyújtása, valamint a megvalósításuk állapotának ellenőrzése és nyomon követése (Első rész)

A munkarendek meghatározása és konkrét tételei

A mai napon a vezetők és a dolgozók kilencedik felelősségéről fogunk beszélni: „Isten háza különféle munkarendjeinek pontos közlése, kiadása és megvalósítása annak követelményei szerint, útmutatás, felügyelet és ösztönzés nyújtása, valamint a megvalósításuk állapotának ellenőrzése és nyomon követése.” Ha ezt a felelősséget egységében kezeljük, mit kell a vezetőknek és a dolgozóknak megvalósítaniuk? (Isten házának különböző munkarendjeit.) E felelősség középpontjában az áll, hogy miként kell megvalósítani Isten házának különböző munkarendjeit – a vezetők és a dolgozók számára ez a legfontosabb munka. Függetlenül attól, hogy milyen szintű vezető vagy dolgozó valaki, vezetőként vagy dolgozóként mindig találkozni fog a munkarendekkel, ahogy a munkarendek megvalósításának konkrét munkájával is. A különböző munkarendek megvalósítása minden vezető és dolgozó munkájának a szempontjából lényeges, és ez rendkívül fontos, nagyon konkrét és igen alapvető munka. Ezt a pontot tekintve először nem arról kell-e konkrétan beszélni, hogy mik azok a munkarendek? (De igen.) Mik tehát azok a munkarendek? Mi a munkarendek alkalmazási területe és meghatározása? Egyesek ezt mondják: „A munkarendek alkalmazási területe nem csak a gyülekezet munkájával kapcsolatos bizonyos feladatokat és tartalmat fed le? És a munkarendek nem csak e feladatok és tartalom megszervezését és kiadását jelentik?” Mit gondoltok erről a magyarázatról? Nem mind csupán szavak és doktrínák? (De igen, azok.) És mit jelent az, hogy „szavak és doktrínák”? Azt jelenti, hogy noha e magyarázat egyetlen szava sem hangzik tévesnek, mégsem érted meg, miután hallottad; ugyanolyan, mintha egyáltalán nem magyarázták volna el. Először is határozzuk meg a munkarendeket egy írásos leírás formájában annak érdekében, hogy az embereknek alapvető fogalmuk legyen róla, hogy megértsék és tudják, mik is pontosan azok a munkarendek. A munkarendek az Isten háza által a munka egy konkrét tétele vonatkozásában készített konkrét tervek és követelmények; ezeket a vezetőknek és a dolgozóknak közölniük kell és meg kell valósítaniuk, és egyúttal ezek azok a követelmények, feladatok és módszerek is, amelyeket a gyülekezet minden tagja számára kiadnak a munka egy konkrét tételének vonatkozásában – ez a munkarendek definíciója. És milyen tételeket fednek le a munkarendek? Mindenki ismeri a „tételek” főnevet, de nem kellene, hogy legyen valami konkrét tartalom, amelyet e tételek alkalmazási területe lefed? (De igen.) Milyen tartalomról tudtok? (Van az evangelizációs munka, és van a filmgyártó munka.) Ez két tétel. (Vannak még a gyülekezeti élettel és a gyülekezet adminisztratív szervezeteinek a létrehozásával kapcsolatos bizonyos követelmények.) Milyen más munka van még? (Van a gyülekezet tisztogatási, valamint a gyülekezet irányítási rendszereivel kapcsolatos bizonyos munka.) A munkarendek konkrét tartalma a következő: első tétel, a gyülekezet adminisztratív munkája. Ez a munka legnagyobb tétele, és ha az adminisztratív munkát nem jól végzik, akkor egyáltalán nem lesz gyülekezeti munka. Második tétel, a személyzeti munka. Ez a munka egy nagy tétele. Harmadik tétel, az evangelizációs munka. Ez is a munka egy nagy tétele. Negyedik tétel, a különféle szakmunkák. E munka alkalmazási köre kissé nagy, és magában foglalja a filmgyártó, a szövegalapú munkát, a fordítást, a zenét, a videókészítést, a művészetet és így tovább. Ötödik tétel, a gyülekezeti élet. Hatodik tétel, a vagyonkezelés. Hetedik tétel, a tisztító munka. Nyolcadik tétel, a külső ügyek. Kilencedik tétel, a gyülekezet jóléte. Például, hogyan oldja meg a gyülekezet a testvérek otthonában felmerülő nehézségeket, és mit tesz a gyülekezet ezekkel kapcsolatban, továbbá a testvérek meglátogatása a börtönben, és hogy miként gondoskodnak a családjaikról és így tovább – mindez a gyülekezet jóléte alá tartozik. Tizedik tétel, a vészhelyzeti tervek. A gyülekezet olykor bizonyos vészhelyzeti intézkedéseket fog kiadni. Például amikor megjelent a pandémia, a gyülekezet egy megfelelő elkülönítési rendszert alkalmazott. Az ezekhez hasonló tervek mind a vészhelyzeti munka alá tartoznak. A munkarendek alapvetően ezt a tíz tételt foglalják magukban. Bármilyen más kisebb tételt vagy különleges körülményt ez a tíz tétel tartalmaz – a gyülekezeti munka alapvetően ezt a tíz fő tételt foglalja magában. Alapvetően ezek tartoznak az Isten háza által kiadott különböző munkarendek körébe, igaz? (Igen.) Most, hogy ez a tíz tétel megerősítésre került, mindannyiótoknak értenie kell valamennyire Isten házának munkarendjeit, és tudnia kell, hogy ezek a munka legfőbb tételei Isten házában. Ez azon követelmények köre, amelyekkel Isten háza a vezetők és a dolgozók felelősségeivel kapcsolatosan rendelkezik. Ez azt vonja maga után, hogy vezetőként vagy dolgozóként a munkád köre és az általad teljesítendő felelősségek nem választhatók el ezektől a munkarendekben tartalmazott tételektől – mindezek a tételek szükségesek. A munka e tételein kívül, azok közül a dolgok közül, amelyeket hajlandó vagy megtenni, tegyél egy kicsit bármiből, amit jól tudsz végezni, Isten házának pedig nincsenek további követelményei a kötelességed végzésével kapcsolatosan. Ezért, mialatt a munkádat végzed, el kell gondolkodnod arról, hogyan hajtsd végre a munka ezen tételeit, mit követelnek meg Isten házának munkarendjei, milyen konkrét munkát kell végezned, hogyan valósítsd azt meg, hogy a megvalósítás jól történik-e, milyen a jelenlegi előrehaladás, nyomon követted-e a munkát, van-e a munkának olyan tétele, amely nem jól lett elvégezve, vagy amelyben eltérések és hibák vannak, és hogy mindenki, aki a munkának abban a tételében részt vesz, valóban végez-e munkát – ezeken a dolgokon mindig gondolkodnod kell. Most, hogy megértetted a munkarendekben foglalt munka konkrét tételeit, szükség van-e arra, hogy egyszerű magyarázatot adjak minden egyes tételre? Vagy talán azt gondoljátok: „A munka ezen tételeivel oly sok éve kapcsolatban vagyunk, és mindet értjük; nincs szükség arra, hogy ismét elmagyarázzák őket – beszélj inkább valami fontos dologról! Ez a téma nem olyan fontos, nem számít, hogy tudunk-e róla vagy sem, és nem akarunk erről hallani.” Szükséges-e ezt a témát tovább magyarázni? (Igen.) Mivel szükséges, beszéljünk róla egyszerűen. Ki fogok választani néhány tételt, amelyet viszonylag kevésbé ismertek, amelyek nem annyira konkrétak, amelyek egy kissé elvontak, és azokról fogok beszélni.

I. Adminisztratív munka

Kezdjük a beszélgetést az első tétellel, az adminisztratív munkával. Az adminisztratív munka fogalma viszonylag absztrakt és nem kellően konkrét, és sokan nem értik azt. Különösen azok, akik csupán rövid ideje hisznek Istenben, nem igazán tudnak a gyülekezet létrehozásáról és adminisztratív munkájáról, és nem tudják, mi az az adminisztráció. Ez az adminisztráció nem ugyanaz, mint az Isten által kiadott adminisztratív rendeletek. Ez az adminisztratív munka főként Isten házának a gyülekezetek létrehozásával kapcsolatos munkájára vonatkozó speciális előírásokat foglalja magában. És mi ezeknek a speciális előírásoknak a tartalma? Az előírások tartalmazzák a gyülekezetek felosztásának módját, az egyes gyülekezetekhez tartozó emberek számát, a gyülekezetek elnevezésének módját és így tovább. A munkarendek előírják, hogy a gyülekezetek a természetes földrajzi környezetük szerint kerüljenek felosztásra, és hogy az egymáshoz viszonylag közel lakó 30-50 ember minősüljön egy gyülekezetnek. Tegyük fel például, hogy az A terület három vagy négy falut foglal magában; ha ezekben a falvakban 50 hívő van, akkor őket egy gyülekezetnek lehet minősíteni. Saját időpontjaik és helyszíneik lesznek az összejövetelek megtartására, lesznek gyülekezetvezetőik és diakónusaik, valamint konkrét elvégzendő gyülekezeti munka is lesz, és mindezeket ez a gyülekezet fogja együtt irányítani. Ez a gyülekezetek felosztására és a gyülekezeti tagok számára vonatkozó előírás. Ugyanakkor, attól függően, hogy melyik körzetben helyezkedik el, ez a gyülekezet az adott körzet felelőssége alá fog tartozni, és az a körzet lesz felelős az érintett gyülekezetben folyó munka valamennyi különböző részletéért, mint például az ottani gyülekezeti életért, a vezetők és diakónusok megfelelőségéért, az Isten szavait tartalmazó könyvek szétosztásáért, a különböző munkarendek megvalósításáért, a Fennvaló követelményeinek közléséért és így tovább. Isten háza konkrét munkarendekkel rendelkezik az olyan dolgok tekintetében, mint az egy körzetet képező gyülekezetek száma és az egy régiót alkotó körzetek száma, ahogy arra vonatkozóan is, hogy a régiók felelősek a körzetekért és a körzetek felelősek a gyülekezetekért, amelyek adminisztratív egységek. Egyszerűen fogalmazva ezt adminisztratív munkának nevezik, és ez a vezetők és a dolgozók felelősségeinek a körébe tartozik. Melyek tehát a felelősségek, amelyeknek a vezetők és a dolgozók kötelesek eleget tenni? A gyülekezeteket a természetes földrajzi környezet és a helyszín alapján, a munkarendeknek megfelelően kell felosztaniuk. Ha egy gyülekezetben az emberek száma az idő múlásával egyre nő, akkor a gyülekezetet az emberek száma és a földrajzi környezet alapján ismét fel kell osztani. Ha például egy gyülekezet 50-ről 80 főre növekszik, akkor azt két gyülekezetre kell felosztani; ha e két gyülekezet összességében 80-ról 150 főre növekszik, akkor három gyülekezetre kell őket felosztani. Ha egy gyülekezet 70, 80 vagy 100 főre növekszik, és még nem osztották fel két gyülekezetre, ez nem azt mutatja-e, hogy ebben a gyülekezetben a vezetők és a dolgozók nem értik Isten házának adminisztratív munkáját? (De igen.) Ilyenkor a vezetőknek és a dolgozóknak el kell olvasniuk az e tárgyat érintő munkarendeket – a gyülekezetnek a munkarendekre vonatkozó kézikönyve konkrét előírásokat tartalmaz. Ha egy gyülekezetet két új gyülekezetre osztanak, akkor mindegyik gyülekezetnek meg kell választania a szükséges vezetőket és dolgozókat, mint a gyülekezetvezetők, a diakónusok és így tovább. Mit kell hát a vezetőknek és a dolgozóknak tenniük? Tudniuk kell és fel kell fogniuk a gyülekezetben lévő emberek számát, és a gyülekezet létrehozásának az állapotát. Ez a gyülekezet adminisztratív munkája, és ez a munka legnagyobb tétele. Bárhol, ahol Isten választott népe jelen van, ott lennie kell egy gyülekezetnek, és amint létrejön a gyülekezet, a vezetőknek és a dolgozóknak felelősséget kell vállalniuk az adott gyülekezet munkájának minden aspektusáért, mint például az Isten szavait tartalmazó könyvek szétosztása, a gyülekezeti tagok irányítása, a munkarendek megvalósítása annak érdekében, hogy tudják, mi a munkarendek tartalma. Az adminisztratív munka főként a gyülekezetek létrehozását, valamint a gyülekezetek adminisztratív szervezeteinek és személyzetének a létrehozását foglalja magában – ezek mind konkrét feladatok az adminisztratív munkán belül. Általában mely emberek találkoznak többet a munka e tételével? Új hívő gyülekezetek, evangelizációs csapatok, valamint a regionális vezetők, a körzeti vezetők és a gyülekezetvezetők azokon a területeken, ahol az evangélium terjesztése folyik, mindannyian többet találkoznak e munkával. Az adminisztratív munka ezenkívül egy különleges feladatot is tartalmaz, amely a gyülekezetek szétválasztása teljes munkaidős gyülekezetekké, részmunkaidős gyülekezetekké, általános gyülekezetekké és B csoportokká, és ez egy másik feladat, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük. A vezetőknek és a dolgozóknak érteniük kell, hogyan kell a gyülekezeteket szétválasztaniuk, a gyülekezetek szétválasztásának alapelve pedig az emberek különböző gyülekezetekbe történő felosztása az általuk végzett különböző kötelességek alapján, hogy azok az emberek, akik kötelességet végeznek, szétválasztásra kerüljenek azoktól, akik nem végeznek, és akik a kötelességüket teljes munkaidőben végzik, azoktól, akik kötelességüket részmunkaidőben végzik – ez egy másik konkrét és különleges adminisztratív feladat.

II. Személyzeti munka

Második tétel, személyzeti munka. Ez a tétel a vezetők és a dolgozók minden szintjén a megválasztásukról, kinevezésükről és elbocsátásukról szól. A munkarendek konkrét előírásokat biztosítanak a választási rendszerek vonatkozásában, hogy miféle embereket válasszanak meg vezetőknek és dolgozóknak, valamint a választásokkal kapcsolatos módszerek és konkrét követelmények tekintetében. Léteznek még bizonyos különleges körülmények, például, hogy mit kell tenni, ha a testvérek épphogy csak találkoztak egymással és nem ismerik egymást túl jól, és így nem tudnak választás útján megfelelő vezetőket és dolgozókat kiválasztani. Ebben az esetben lehet előléptetni és kijelölni embereket, ellenőrizve, hogy ki alkalmas viszonylag arra, hogy vezető legyen, majd beszélgetés és egyszerű ellenőrzések végrehajtása révén többet megtudni róluk, amelyet követően ki lehet nevezni őket. Továbbá amikor a Fennvaló intézkedik egy nagy projektről, vagy kinevez felügyelőnek több embert, ez egy rendkívüli munkarend. Létezik egy másik különleges körülmény is, ez pedig az, amikor valaki jelentést ír a Fennvalónak, amelyben leírja, hogy ez vagy az a vezető nem végez valódi munkát, és az antikrisztus útján jár, a Fennvaló pedig ennek az ellenőrzését követően munkarendet ad ki a jelentett vezető elbocsátására a pozíciójából. Ez egy másik olyan munkarend, amely a személyzeti munkával kapcsolatos. Röviden, a személyzettel kapcsolatos munka magában foglalja a vezetők és a dolgozók megválasztását, kinevezését és elbocsátását a gyülekezet minden szintjén. A munka e tétele viszonylag egyszerű, és könnyű megérteni.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren