Azoknak, akik vezetőkként szolgálnak, legalább egy keveset érteniük kell az igazságból, és kell, hogy legyenek gyakorlati tapasztalataik. Ha egyáltalán nincsenek tapasztalataik, akkor bizonyosan nem értenek semmit az igazságból. Némelyek, akik vezetőkként szolgálnak, jók a szavak és doktrínák prédikálásában, és el tudják nyerni az emberek többségének elismerését és dicséretét. Habár a hamis vezetők látszólag meg tudják válaszolni a kérdéseket, az igazságalapelveket nem képesek közölni. Minden, amit prédikálnak, üres elmélet, és egyáltalán nincs benne semmi gyakorlati. A prédikálásukat hallgatva úgy érzik az emberek, hogy az egyezik a saját ízlésükkel, és akiknek nincs ítélőképességük, igencsak helyeslik. Csakhogy később még mindig nincs gyakorlási útjuk, és nem találják a gyakorlás alapelveit. Lehet ezt akkor úgy tekinteni, hogy megoldottak bármiféle problémát? Hát nem felületes viselkedés ez a részükről? Ha valaki így próbál problémákat megoldani, az vajon valódi munkavégzésnek tekinthető? A hamis vezetők nem végeznek valódi munkát, azt viszont tudják, hogy miként viselkedjenek hivatalnokként. Mi az első dolguk, miután vezetővé lesznek? Az, hogy megvásárolják az emberek kegyét. Ezt a hozzáállást veszik fel: „Az új tisztviselők buzgón imponálnak”: először tesznek pár dolgot, amivel elnyerik az emberek kegyét, és kezelnek néhány olyan dolgot, amely mindenkinek javít a mindennapi jólétén. Először megpróbálnak jó benyomást kelteni az emberekben, megmutatni mindenkinek, hogy összhangban vannak a tömegekkel, hogy azután mindenki dicsérje őket, és ezt mondja: „Ez a vezető úgy viselkedik irányunkban, mint egy szülő!” Azután hivatalosan is átveszik az irányítást. Úgy érzik, hogy népszerűek és támogatást élveznek, a pozíciójuk pedig be van biztosítva; ezután elkezdik élvezni a státuszból fakadó előnyöket, mintha azok jogosan megilletnék őket. Ezek a mottóik: „Az élet arról szól, hogy jókat együnk, és szépen öltözködjünk”, „Rövid az élet, élvezd, amíg tudod”, „Idd meg ma a mai nap borát, és ne aggódj a holnap miatt holnapig.” Minden napot úgy élveznek, ahogy van, szórakoznak, amíg csak tudnak, és nem gondolnak a jövőre, és még kevésbé veszik fontolóra, hogy milyen felelősségeket kell teljesítenie és milyen kötelességeknek kell eleget tennie egy vezetőnek. A látszat kedvéért a megszokott módon prédikálnak néhány szót és doktrínát, és végrehajtanak néhány feladatot, de semmilyen valódi munkát nem végeznek. Nem hozzák felszínre a valódi problémákat a gyülekezetben és nem oldják meg azokat teljesen, akkor hát mi értelme van annak, hogy ilyen felületes feladatokat végeznek? Nem megtévesztő ez? Rá lehet bízni fontos feladatokat egy ilyesfajta hamis vezetőre? Vajon összhangban van Isten házának a vezetők és dolgozók kiválasztására vonatkozó alapelveivel és feltételeivel? (Nem, nincs.) Ezeknek az embereknek nincs semmi lelkiismeretük és józan eszük, híján vannak mindennemű felelősségérzetnek, mégis szeretnének valamilyen hivatalos pozíciót betölteni, vezetők lenni a gyülekezetben – miért ilyen szégyentelenek? Vannak egyesek, akiknek van felelősségérzetük, mégsem lehetnek vezetők, ha szegényes a képességük – a hasznavehetetlen emberekről nem is szólva, akiknek egyáltalán nincs felelősségérzetük; ők még kevésbé alkalmasak arra, hogy vezetők legyenek. Mennyire lusták az ilyen falánk és tétlen hamis vezetők? Még ha fel is fedeznek egy problémát, és tudják, hogy ez egy probléma, akkor sem veszik komolyan, és ügyet sem vetnek rá. Annyira felelőtlenek! Noha jó a beszélőkéjük, és látszólag van némi képességük, nem tudják megoldani a gyülekezeti munkában felmerülő különféle problémákat, minek következtében megreked a munka; egyre jobban felhalmozódnak a problémák, de ezek a vezetők nem foglalkoznak velük, és mindenáron el akarnak végezni néhány felületes feladatot a szokásos módon. És mi a végeredmény? Vajon nem rontják és nem fuserálják el a gyülekezeti munkát? Nem okoznak káoszt és az egység hiányát a gyülekezetben? Ez elkerülhetetlenül ide vezet. Ebben a helyzetben jelentést fognak vajon tenni a hamis vezetők a Fennvalónak? Biztosan nem. Ha a gyülekezetben valaki jelenteni akarja a hamis vezetők problémáit a Fennvalónak, azok vajon bele fognak egyezni ebbe? Egész biztosan elnyomják és akadályozzák majd az illetőt, és senkinek sem fogják megengedni, hogy jelentsen egy problémát a Fennvalónak, és mindenkit korlátoznak, elnyomnak és elszigetelnek, aki ilyet tesz. Mondjátok meg Nekem, hát nem nagyon megvetendők ezek a hamis vezetők? Akármennyit ártottak is a gyülekezet munkájának, nem fogják lehetővé tenni, hogy tudjon róla a Fennvaló, azt pedig még kevésbé, hogy megoldja. Nem törődnek mással, csak a státuszukból fakadó előnyökben való elmerüléssel és a saját hiúságuk és büszkeségük megóvásával – az ilyen emberek teljes mértékben megvetendők és szégyentelenek! Hát nem teljességgel lelkiismeret és emberi mivolt híján valók? Amikor a Fennvaló a munkáról érdeklődik, ők határozottan azt mondják, hogy nincsenek problémák, kitérnek a Fennvaló elől, és lerázzák Őt – ezzel vajon nem megtévesztik a Fennvalót, és nem elrejtik a dolgokat azoktól, akik alattuk vannak? Egyre több probléma gyülemlik fel a gyülekezeti munkával kapcsolatban, és a hamis vezetők nem tudják azokat maguk megoldani, mégsem jelentik ezeket a problémákat a Fennvalónak. Ilyen körülmények között úgy tesznek, mintha nem lenne semmi baj; ugyanúgy elmerülnek a kényelemben, egész nap semmittevőn elüldögélnek és naphosszat tétlenkednek, és közben egyáltalán nem fogja el őket a nyugtalanság. Amikor pedig lelepleződnek a problémák, és a Fennvaló vizsgálódni kezd, még mindig ezt mondják: „Én kirendeltem embereket ennek a munkának az elvégzésére. Én eleget tettem a felelősségeimnek. Ha nincs jól elvégezve a munka, akkor az mások hibája. Mi közöm hozzá?” Ezzel a néhány szóval teljes mértékben lerázzák magukról a felelősséget. Olyan, mintha egyáltalán nem lennének felelősek ezért a dologért. Nemcsak hogy nem gondolkodnak el magukon, hanem még igazolva és megnyugodva is érzik magukat, ezt mondván: „Akárhogy is, én nem tétlenkedtem a kötelességemben; én nem vagyok ingyenélő. Ha a Fennvaló nem bocsát el engem, akkor továbbra is vezetőként fogok szolgálni. Ha benyújtanám a felmondásomat, azzal nem árulnám el Istent? Nem tanúsítanék ezzel hűtlenséget a kötelességem iránt?” Ha megmetszed őket, sok érvvel elő tudnak állni, hogy megcáfoljanak téged. Nem fogják azt mondani, hogy felelősek ezért a dologért, nem fogják megmondani, hogy mik a felelősségeik, és nem fognak elgondolkodni azon, hogy milyen természetű dolog az, hogy nem oldják meg a problémákat, és nem végeznek valódi munkát. Hát nem szörnyen gyűlöletesek az ilyen emberek? Megakasztják a gyülekezet munkáját, és nagyon hosszú időn át ártanak Isten választott népének anélkül, hogy egy szemernyi megbánást is éreznének a szívükben – vajon így is emberek még? Még mindig van egy szemernyi lelkiismeretük vagy józan eszük? Némelyek ezt mondják: „Az efféle embereket nem kellene vezetőkké választani.” Elméletileg így van, de valóban van néhány ilyen ember a megválasztott vezetők és dolgozók között; ez tény. Mindez azért történik, mert Isten választott népe híján van a tisztánlátásnak, és azért is, mert a legtöbben az emberek kedvében akarnak járni, így ebből következően hamis vezetőket és hamis dolgozókat választanak meg. Éppen ezért gyülekezeti választások előtt még többet kell beszélgetni a vezetők és dolgozók megválasztásának alapelveiről, ahogyan a hamis vezetők és hamis dolgozók felismerésének alapelveiről is; ez biztosítani fogja, hogy többen adják le az alapelvekkel összhangban a szavazatukat. Csakis ezáltal származhatnak jó eredmények a gyülekezeti választásokból.

Mondjátok meg Nekem, az efféle megvetendő és szégyentelen semmirekellők képesek jól végezni a gyülekezeti munkát vezetőkként és dolgozókként? Meg tudják-e oldani a gyülekezetben jelen lévő problémákat vagy azokat a nehézségeket, amelyekkel Isten választott népe találkozik? (Nem.) Mit kell tehát tennetek, amikor ilyen hamis vezetőkkel találkoztok? Tegyük fel, hogy ezt mondja valaki: „Szegényes képességűek vagyunk és nincs ítélőképességünk, úgyhogy semmit sem tehetünk, ha hamis vezetővel találkozunk.” Helyes ez az állítás? Bizonyára nem mindenki szegényes képességű és ítélőképesség nélkül való a gyülekezetben, nem igaz? Lennie kell legalább néhány embernek, akik viszonylag értik az igazságot. Ha tehát valaki talál egy hamis vezetőt, aki nem képes valódi munkát végezni, sem problémákat megoldani, akkor beszélgetniük kell azokkal, akik értik az igazságot, és meg kell kérniük őket arra, hogy használják az ítélőképességüket és hozzanak ítéletet. Helyénvaló ez? (Igen, az.) Miért helyénvaló? Milyen következményekkel fog járni, ha egy gyülekezetvezető nem képes valódi munkát végezni? Kik lesznek az áldozatok? Vajon nem Isten választott népe a gyülekezeten belül? Ha egy hamis vezető három vagy öt éven át irányítja a gyülekezetet, akkor az hány ember esetében lesz kihatással az igazság megértésére és a valóságba történő belépésre? Hány ember esetében fogja késleltetni Isten üdvösségének az elnyerését? Gondolni is rossz ezekre a következményekre. Amikor tehát egy hamis vezetőről kiderül, hogy nem végez valódi munkát és képtelen bármilyen problémát megoldani, az Isten választott népének minden egyes tagja számára jelentős dolog, és haladéktalanul le kell leplezniük és jelenteniük kell azt a hamis vezetőt annak elkerülése érdekében, hogy késedelmeket okozhasson a munkában. A gyülekezetvezetők Isten választott népének ártanak azzal, hogy nem végeznek valódi munkát. Ha Isten választott népéből senki sem leplezi le vagy jelenti őket, és mindannyian közönyösen állnak ehhez, akkor nincs remény az adott gyülekezet számára. Tegyük fel, hogy folyton efféle, a felelősségvállalást kerülő gondolatokat tápláltok a szívetekben: „Akárhogy is van, te vagy a vezető. Nem tudsz valódi munkát végezni, de mégsem jelented a problémákat a Fennvalónak – ha ez késlelteti a gyülekezet munkáját, a Fennvaló téged von majd felelősségre. Mi közünk nekünk ehhez? Minek aggódnánk miatta? Nem mi vagyunk ezzel megbízva. Téged terhel ez a felelősség.” Ha folyton ezt az elképzelést tápláljátok a szívetekben, nem fogja ez vajon késleltetni a dolgokat? Nem lesz kihatással az igazságra való törekvésetekre, a valóságba való belépésetekre, és arra, hogy elnyerjétek Isten üdvösségét? Ha a gyülekezetben senki sem vállal felelősséget, akkor nehéz megmondani, hogy vajon ez a gyülekezet képes-e bizonyságot tenni Isten mellett és részesülni Isten áldásaiban, azt pedig még nehezebb megmondani, hogy hány ember fog üdvösséget nyerni ebben a gyülekezetben. Ha ebben a gyülekezetben mindenki így gondolkodik és ezt a nézetet vallja, akkor egyáltalán nincs semmi remény e gyülekezet számára. Nem ez a probléma áll fenn jelenleg a filmgyártó csapatoknál? A vezetőitek némelyike nem kezeli és nem is jelenti a problémákat – ők hamis vezetők. Képesek vagytok ezt meglátni? Ezek a vezetők nem oldanak meg problémákat a számotokra – nem jöttetek még rá, hogy ez probléma? Tényleg örültök ennek? „A vezetőnk nem jelenti ezt a problémát, és ezt a problémát nem lehet megoldani, úgyhogy ez jó alkalom arra, hogy megpihenjünk. Ez nagyszerű! Azonkívül a Fennvaló nem kérdezett rá személyesen erre a dologra mostanában, úgyhogy jelentenünk sem szükséges a problémát. Miért ne próbálnánk meg egy kis szabadidőt biztosítani magunknak? Muszáj ilyen gyorsan felvennünk és időben leforgatnunk a filmet? Nagyszerűen haladunk! Mi van akkor, ha nem vagyunk még készen a forgatással? El leszünk talán ítélve érte?” Ez a hozzáállásotok? Azt gondoljátok, hogy nem olyan szigorú Isten háza munkájának az ütemterve, úgyhogy a végtelenségig elhúzhatjátok, és hogy amíg nem kérdez rá a Fennvaló a dologra vagy nem vizsgálja meg, addig szükségtelen aggódnotok vagy bármiféle nyomást éreznetek, és elég, ha megoldjátok azokat a problémákat, amelyeket meg tudtok oldani, amit pedig nem, azt hagyhatjátok elsikkadni? Ez a nézőpontotok? (Nem.) Miért nem jelentitek hát a problémákat, ha egyszer vannak? Arról lenne szó, hogy ezek a hamis vezetők az irányításuk alatt tartanak benneteket, vagy talán bódító varázsitalt itattak veletek, amitől zavartak és beszédképtelenek lettetek? Mi itt a probléma? Amikor problémák vannak jelen, tudtok róluk? Ha azt mondjátok, hogy nem tudtok róluk, akkor hazudtok; ha tudtok róluk, de nem jelentitek őket, akkor nemtörődömök és súlyosan hanyagok vagytok a felelősségeitekben, és semminemű hűséget nem tanúsítotok a kötelességetek iránt. Még ha a világban dolgozol is, hogy pénzt keress, akkor is méltónak kell lenned a csekélyke béredre. Arról nem is beszélve, hogy Isten házának az eledelét eszed; az üdvösségre törekszel, miközben a kötelességedet teljesíted, és ezáltal a saját rendeltetési helyedhez kövezed ki az utat, és arra készülsz. Nem Isten házáért teszed ezt, és nem is bármely emberért, és még kevésbé Értem – önmagadért teszed. Finoman fogalmazva: azért végzik a kötelességüket az emberek, hogy üdvösséget nyerjenek, ám ha pontosan akarunk fogalmazni, önmagukért teszik, hogy áldásokat nyerjenek, és jó rendeltetési helyük legyen. Világosan meg kell értened ezt a dolgot; ne légy bolond! Nem más emberekért vagy a szüleidért végzed a kötelességedet, és nem is azért, hogy dicsőséget szerezz az őseidnek vagy megbecsülést a családod nevének – önmagadért teszed. Isten teremtett téged, és amióta megteremtette a világot, előre elrendelte, hogy megszüless majd az utolsó napokban. Behozott az Ő házába, megengedte, hogy meghalld a hangját, megengedte, hogy minden nap edd és idd a szavait, és ellátást kapj az életre, valamint esélyt adott neked arra, hogy végezhesd a kötelességedet Isten házában. Teremtett lényként ez a legjobb esélyed, és egyben az egyetlen esélyed az üdvösség elnyerésére. Ha a kötelességed teljesítése közben eljátszod ezt az esélyt, akkor nem számít, hogy büntetésben részesülsz-e vagy hogy sírsz és a fogadat csikorgatod-e, amikor végül utolérnek a csapások – mindez a te műved lesz, és meg fogod érdemelni! Ez a te saját hibád lesz. Nincs rá szükség, hogy mások vállalják magukra a felelősségeidet, és arra sincs szükség, hogy te vállald el mások felelősségeit. Egyedül te vállalhatsz felelősséget az útért, amelyen jársz, és mindenért, amit ma teszel, és csakis te viselheted a végső következményeket. Én annyit tehetek, hogy megértetem veletek azokat a dolgokat, amelyeket el kell beszélnem és mondanom nektek, és hogy kikövezem számotokra az utat, hogy ráléphessetek az üdvösség útjára. Mindent világosan elmagyaráztam, úgyhogy rajtatok áll, hogy konkrétan miként cselekedtek. Én nem foglalkozom a ti dolgotokkal; csak a Rám eső munkát végzem el, és ennél több munkát nem végzek. Nem tény talán, hogy a saját rendeltetési helyetek érdekében végzitek a kötelességeteket? Nem ostobaság, ha ezt mondod: „Olyan sok probléma van, de a vezetőm nem jelenti azokat, úgyhogy én sem fogom jelenteni őket”? Nem számító viselkedés ez? Mi a felelősséged, amikor problémát látsz? Az a felelősséged, hogy mindenkit összehívj, és hogy lecsendesedve keressetek és beszéljetek a problémával kapcsolatban, hogy meglássátok, melyik területen merült fel a probléma, és megtaláljátok annak gyökérokát. Ha némi beszélgetést követően megtaláljátok a gyökérokot, de ti magatok nem vagytok képesek megoldani a problémát, akkor azonnal jelentenetek kell azt a Fennvalónak. Kinek kell jelentenie? Neked kell jelentkezned és ezt mondanod: „Majd én jelentem! Ha ez nem működik, akkor választhatunk néhány képviselőt és jelenthetjük közösen.” Némelyek ezt kérdezik: „Nincs talán vezetőnk?” Mire ezt feleled: „Ő nem vezető! Egyáltalán nem tesz eleget egy emberi lény felelősségeinek. Emberbőrbe bújt fenevad csupán, akit ki kell rúgni és el kell bocsátani! Ő nem jelenti a problémát, úgyhogy nekünk magunknak kell jelentenünk – ez a mi felelősségünk. Csak azután fog emberi lényekként kezelni bennünket Isten, miután eleget tettünk a felelősségeinknek. Ha pontosan tudjuk, hogy mik a felelősségeink, de nem teszünk eleget nekik, akkor nem érdemeljük meg, hogy emberek legyünk, és akkor semmiképpen nem fog akként tekinteni ránk Isten.” Ha Isten nem tekint rád emberként, az vajon mit sugall, minek tekint akkor téged? Azt sugallja, hogy disznónak vagy kutyának tekint. És vajon még akkor is megmentene téged Isten? Ki van zárva. Ha tehát végül nem lesz jó rendeltetési helyed, azt nem te okoztad saját magadnak? És akkor vajon nem a semmiért végezted a kötelességedet? Rajtad múlik, hogy milyen utat választasz, és rajtad múlik az is, hogy jársz-e rajta. Akármilyen utat választasz, és akármelyek is a végső következmények: te viseled a felelősséget; senki sem fog felelősséget vállalni az útért, amelyen jársz, sem az abból eredő következményekért.

Ha vezetőkként és dolgozókként figyelmen kívül hagyjátok a kötelességek végrehajtása során előforduló problémákat, sőt, még különféle ürügyeket és kifogásokat is kerestek, hogy kibújjatok a felelősség alól, és nem oldotok meg bizonyos problémákat, amelyeket képesek lennétek megoldani, valamint nem jelentitek a Fennvalónak azokat a problémákat, amelyeket nem vagytok képesek megoldani, mintha azokhoz semmi közötök nem lenne, az vajon nem a felelősségetek elhanyagolása? Okos dolog vagy ostobaság így kezelni a gyülekezet munkáját? (Ostobaság.) Hát nem minden hájjal megkentek az efféle vezetők és dolgozók? Nincsenek híján mindennemű felelősségérzetnek? Amikor problémákkal találkoznak, figyelmen kívül hagyják azokat – hát nem meggondolatlan emberek? Hát nem ravasz emberek? A ravasz emberek mindenkinél ostobábbak. Becsületes embernek kell lenned, felelősségérzettel kell bírnod, amikor problémákkal szembesülsz, és minden lehetséges módszert meg kell próbálnod, és a megoldásuk érdekében keresned kell az igazságot. Egyáltalán nem lehetsz ravasz ember. Ha csak az foglalkoztat, hogy miként bújj ki a felelősség alól és mosd a kezeidet, amikor problémák merülnek fel, ezért a viselkedésért még a nem hívők körében is el lennél ítélve, nemhogy Isten házában! Isten minden bizonnyal elítéli és elátkozza ezt a viselkedést, Isten választott népe pedig utálja és elutasítja. Isten a becsületes embereket kedveli, a csalárd és minden hájjal megkent embereket pedig utálja. Ha ravasz ember vagy és minden hájjal megkent módon cselekszel, nem fog vajon utálni téged Isten? Hagyja majd vajon Isten háza, hogy csak úgy megúszd? Előbb vagy utóbb számon leszel kérve. Isten a becsületes embereket kedveli, a ravasz embereket pedig nem kedveli. Mindenkinek világosan meg kell ezt értenie, senki sem lehet többé zavaros fejű, és nem tehet ostobaságokat. Az átmeneti tudatlanság megbocsátható, de ha valaki egyáltalán nem fogadja el az igazságot, akkor az illető túlságosan csökönyös. A becsületes emberek képesek felelősséget vállalni. Nem a saját nyereségeiket és veszteségeiket mérlegelik; csak Isten házának a munkáját és érdekeit védik. Kedves és becsületes szívük van, amely olyan, akár egy tiszta vízzel teli tál, amelynek azonnal le lehet látni az aljára. A cselekedeteiket is átláthatóság jellemzi. A csalárd ember mindig minden hájjal megkent módon cselekszik, folyton színlelésre vetemedik, takargatja és rejtegeti a dolgokat, és hihetetlenül pontosan álcázza magát. Senki nem képes átlátni az ilyesfajta emberen. Az emberek nem láthatják át a belső gondolataidat, Isten azonban át tudja vizsgálni a szíved legmélyén rejlő dolgokat. Ha azt látja Isten, hogy nem vagy becsületes, hogy minden hájjal megkent vagy, hogy soha nem fogadod el az igazságot, folyton csalárdságra vetemedsz Ellene, és soha nem adod át Neki a szívedet, akkor Ő nem kedvel téged. Ő utál és elhagy téged. Miféle emberek mindazok, akik jól boldogulnak a nem hívők között, és azok, akik mézesmázosak, és gyors észjárásúak? Világos ez számotokra? Mi a lényegük? Azt lehet mondani, hogy mindannyian rendkívül kifürkészhetetlenek, mindannyian szerfelett csalárdak és ravaszok, igazi ördögök és Sátánok. Meg tudná menteni Isten az ilyen embereket? Isten semmit sem utál jobban, mint az ördögöket – a csalárd és ravasz embereket, és Ő egész biztosan nem fogja megmenteni az ilyen embereket. Semmiképpen sem szabad ilyesfajta embereknek lennetek. Vannak, akik mindig figyelmesek és éberek, amikor beszélnek, akik simulékonyak, dörzsöltek és az alkalomhoz illő szerepet játszanak, miközben különböző ügyekkel foglalkoznak – mondom neked, Isten az ilyen embereket utálja a legjobban, az ilyen emberek menthetetlenek. Mindazokat illetően, akik a csalárd és ravasz emberek kategóriájába tartoznak, akármilyen szépen hangozzanak is a szavaik, azok egytől egyig megtévesztő, ördögi szavak. Minél szebben hangoznak a szavaik, ezek az emberek annál inkább ördögök és Sátánok. Pontosan ezek azok a fajta emberek, akiket a leginkább utál Isten. Ez teljes mértékben így van. Mit mondtok: vajon a csalárd emberek, azok az emberek, akik gyakran hazudnak és mézesmázosak, el tudják nyerni a Szentlélek munkáját? Megnyerhetik a Szentlélek megvilágosodását és megvilágítását? Egyáltalán nem. Hogyan viszonyul Isten a csalárd és ravasz emberekhez? Visszautasítja őket, félreteszi őket, és nem törődik velük, az állatokkal azonos osztályba sorolja őket. Az ilyenek Isten szemében csupán emberi bőrbe bújtak, és a lényegüket tekintve ördögök és Sátánok, két lábon járó hullák, és Isten egyáltalán nem fogja megmenteni őket. Milyen állapotban vannak tehát most ezek az emberek? Sötétség van a szívükben, híján vannak az igaz hitnek, és bármi történik is velük, soha nem lesznek megvilágosítva vagy megvilágítva. Amikor csapásokkal és nyomorúságokkal szembesülnek, Istenhez imádkoznak, de Isten nincs velük, nekik pedig nincs semmijük, amire igazán támaszkodhatnának a szívükben. Megpróbálnak egy jó kis színjátékot bemutatni, hogy áldásokat nyerjenek, de nem tudnak uralkodni magukon, mivel híján vannak a lelkiismeretnek és a józan észnek. Akkor sem tudnának jó emberek lenni, ha akarnának; még ha fel is akarnának hagyni a rossz dolgok művelésével, akkor sem lennének képesek uralkodni magukon; nem működne a dolog. Képesek lesznek vajon megismerni magukat, miután elküldték és kirekesztették őket? Habár tudni fogják, hogy megérdemelték ezt, senkinek sem fogják beismerni, és még ha úgy is tűnik, hogy képesek egy kis kötelességet végezni, akkor is minden hájjal megkent módon fognak cselekedni, és semmilyen világos eredménnyel nem jár majd a munkájuk. Mit mondotok hát, vajon képesek igazán bűnbánatot tartani ezek az emberek? Egyáltalán nem. Azért nem, mert nincs lelkiismeretük és józan eszük, és nem szeretik az igazságot. Isten nem menti meg az efféle ravasz és gonosz embereket. Milyen remény van az efféle emberek számára az Istenben való hitben? A hitük már eleve jelentőségét veszítette, és bizonyos, hogy semmit sem fognak nyerni belőle. Ha az emberek nem törekszenek az igazságra, miközben Istenben hisznek, akkor bármennyi éven át higgyenek is, semmi hatása nem lesz; még ha egészen végig hisznek is, akkor sem fognak nyerni semmit. Az embereknek el kell nyerniük az igazságot ahhoz, hogy Istent elnyerhessék. Csakis akkor fogják elnyerni az igazságot és Isten üdvösségét, ha megértik az igazságot, gyakorolják az igazságot, és belépnek az igazságvalóságba; csakis ekkor nyerhetik el Isten elismerését és áldásait, és egyedül ez jelenti azt, hogy elnyerték Istent. Ha az emberek el akarják nyerni az igazságot, akkor első lépésként meg kell tanulniuk eleget tenni a felelősségeiknek, vagyis jól kell végezniük a kötelességüket – ez a legalapvetőbb dolog. Az embereknek egyáltalán nem szabad hamis vezetőktől tanulniuk, akik csak szavakat és doktrínákat prédikálnak, és nem végeznek valódi munkát, semmilyen cselekedetükért nem vállalnak felelősséget, mindent felszínesen végeznek, végül pedig ki lesznek rekesztve. Az ember kötelességének végzése nem jelentéktelen ügy; az emberek a kötelességük végzése közben lesznek a leginkább felfedve, Isten pedig annak alapján határozza meg az emberek kimenetelét, hogy mennyire következetes a teljesítményük, miközben a kötelességüket végzik. Mit jelez, amikor valaki nem jól végzi a kötelességét? Azt jelzi, hogy nem fogadja el az igazságot, vagy nem tart igazán bűnbánatot, Isten pedig kirekeszti őt. Az mit mutat, amikor elbocsátják a hamis vezetőket és a hamis dolgozókat? Ez Isten házának a hozzáállása az efféle emberekhez, és természetesen Istennek az efféle emberekhez való hozzáállását is mutatja. Mi tehát Isten hozzáállása az efféle hasznavehetetlen emberekhez? Isten visszautasítja, kárhoztatja és kirekeszti őket. Még mindig el akartok hát merülni a státuszból fakadó előnyökben és hamis vezetők akartok lenni?

Mi a legfájdalmasabb és legnyugtalanítóbb dolog, amely azután történhet az emberekkel, hogy hinni kezdenek Istenben? A legnagyobb dolog nem más, mint amikor megtudják, hogy ki lettek takarítva vagy zárva, és hogy Isten felfedte és kirekesztette őket – ez a legfájdalmasabb és legszomorúbb dolog, és senki sem akarja, hogy ez történjen vele, miután hinni kezd Istenben. Akkor hát hogyan kerülhetik el az emberek, hogy ez történjen velük? Az a legkevesebb, hogy a lelkiismeretüknek megfelelően kell cselekedniük, vagyis először is meg kell tanulniuk, hogy miként tehetnek eleget a felelősségeiknek, egyáltalán nem szabad felületesnek lenniük, és nem hátráltathatják azt, amit Isten rájuk bízott. Mivel ember vagy, meg kell fontolnod, hogy mik is egy ember felelősségei. Azok a felelősségek, amelyeket a nem hívők a legtöbbre értékelnek, például, hogy légy hűséges gyermek, gondoskodj a szüleidről, és szerezz nevet a családodnak, említésre sem érdemesek. Ezek mind üres és valódi értelmet nélkülöző dolgok. Mi a legminimálisabb felelősség, amelynek eleget kell tennie egy embernek? A legreálisabb dolog az, hogy most miként végzed jól a kötelességedet. Ha megelégedsz azzal, hogy csak úgy felületesen letudod a munkát, azzal nem teszel eleget a felelősségednek, és ha csak szavakat és doktrínákat mondasz, azzal sem teszel eleget a felelősségednek. Egyedül azzal teszel eleget a felelősségednek, ha az igazságot gyakorlod, és ha alapelv szerint teszed a dolgokat. Csakis akkor lesz elmondható, hogy igazán eleget tettél a felelősségednek, ha hatásosan gyakoroltad az igazságot, és az az emberek javára vált. Bármilyen kötelességet végzel is, akkor fogsz csak igazán eleget tenni a felelősségednek, ha kitartasz amellett, hogy minden dologban az igazságalapelvek szerint cselekszel. Aki az emberi cselekvésmód szerint, felületesen letudja a munkát, az felületes; csak az tekinthető a kötelességed megfelelő végzésének, és annak, hogy eleget teszel a felelősségednek, ha ragaszkodsz az igazságalapelvekhez. És amikor eleget teszel a felelősségednek, az vajon nem a hűség megnyilvánulása? Ez a kötelességed hűséges végzésének a megnyilvánulása. Isten csakis akkor fog jóindulattal tekinteni rád és elismerni téged, ha ezzel a felelősségérzettel, ezzel az elhatározással és vággyal, valamint a hűségnek ezzel a megnyilvánulásával viszonyulsz a kötelességedhez. Ha még csak ez a felelősségérzet sincs meg benned, akkor Isten semmittevőként és tökfilkóként fog bánni veled, és meg fog vetni téged. Emberi szemszögből nézve ez azt jelenti, hogy nem tisztel, nem vesz komolyan, és lenéz téged. Olyan ez, mint amikor egy ideje kapcsolatban vagy már valakivel, és azt látod, hogy hóbortos, nem gyakorlati dolgokról beszél, egyre csak irreális dolgokat mondogat, és észreveszed, hogy szeret hencegni és nagyot mondani, és hogy nem megbízható – tisztelnéd az ilyen embert? Rá mernél bízni bármiféle feladatot? Megeshet, hogy ilyen vagy olyan okból kifolyólag késleltetné a rá bízott feladatot, ezért inkább semmit sem mernél rábízni egy efféle emberre. Szíved mélyéből megvetnéd az illetőt, és bánnád, hogy valaha is kapcsolatban álltál vele. Szerencsésnek éreznéd magad amiatt, hogy semmivel sem bíztad meg, és azt gondolnád, hogy ha így tettél volna, azt életed egész hátralévő részében bántad volna. Mondjuk, hogy érintkezésbe kerülsz valakivel, és ahogy beszélgetsz és kapcsolatban vagy vele, azt látod, hogy nem csupán jó emberi mivolttal rendelkezik, hanem felelősségérzettel is, és amikor feladattal bízod meg, még ha csak futólag mondasz is neki valamit, ő az elméjébe vési, és azon gondolkodik, hogy miként kezelhetné úgy a feladatot, hogy azzal elégedett légy, ha pedig nem kezeli jól a feladatot, amelyet rábíztál, akkor utána szégyenkezni fog, amikor találkozik veled – ilyen egy felelősségérzettel bíró ember. Ha valaki mond nekik vagy rájuk bíz valamit – legyen az egy vezető, egy dolgozó, vagy a Fennvaló –, a felelősségérzettel bíró emberek mindig ezt gondolják: „Nos, mivel ilyen sokra tart engem, muszáj jól kezelnem ezt a dolgot, és nem hagyhatom cserben őt.” Te nem lennél nyugodt, ha ilyen, lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberekre bízhatnál rá egy feladatot? Nyilvánvalóan azokra az emberekre bízhatsz feladatot, akikre jóindulattal és bizalommal tekintesz. Különösen akkor fogod megbízhatónak gondolni őket, ha már több feladatot elintéztek neked, és mindet nagyon lelkiismeretesen végezték el, és maradéktalanul eleget tettek a követelményeidnek. Ekkor igazán becsülni fogod és nagyra tartod majd őket a szívedben. Az emberek készségesen érintkeznek az ilyen típusú emberekkel, Istenről nem is beszélve. Szerintetek Isten hajlandó lenne olyasvalakire bízni a gyülekezeti munkát és azt a kötelességet, amelyet köteles elvégezni az ember, aki nem megbízható? (Nem, nem lenne rá hajlandó.) Amikor Isten megbíz valakit a gyülekezeti munka valamelyik elemével, vajon mi Isten elvárása vele szemben? Először is, Isten azt reméli, hogy szorgalmas és felelősségteljes lesz az illető, hogy nagy dolognak fogja tekinteni az adott munkát, és hogy ennek megfelelően kezeli és jól végzi majd el azt. Másodszor azt reméli Isten, hogy bizalomra méltó ember az illető, hogy bármennyi idő telik is el, és bárhogy változzanak is a körülmények, a felelősségérzete nem inog meg, és az integritása kiállja a próbát. Ha megbízható az illető, Isten nyugodt lesz felőle, és a továbbiakban nem fogja felügyelni vagy nyomon követni az adott dolgot. Azért nem, mert a szívében bízik abban az emberben, az pedig bizonyosan elvégzi a neki adott feladatot anélkül, hogy bármi balul sülne el. Nem ezt reméli vajon Isten, amikor feladatot bíz valakire? (De igen.) Ha pedig egyszer megérted Isten szándékát, akkor tudnod kell a szívedben, hogy miként cselekedj annak érdekében, hogy eleget tégy Isten követelményeinek, jóindulatra találj Isten szemében és kiérdemeld Isten bizalmát. Ha képes vagy világosan látni a saját megnyilvánulásaidat és viselkedésedet, valamint azt a hozzáállást, amellyel a kötelességedet megközelíted, ha van önismereted és tudod, hogy mi vagy, akkor nem észszerűtlen vajon a részedről azt követelni, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád, hogy mutasson kegyelmet irántad vagy hogy különleges bánásmódban részesítsen téged? (De igen.) Még te is nagyon keveset gondolsz magadról, még te is lenézed magad, és mégis azt követeled, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád – ennek semmi értelme. Ezért aztán ha azt akarod, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád, akkor legalább más emberek szemében megbízhatóvá kell válnod. Ha azt akarod, hogy mások megbízzanak benned, jóindulattal tekintsenek rád és nagyra tartsanak téged, akkor az a minimum, hogy légy méltóságteljes, legyen felelősségérzeted, tartsd magad a szavadhoz, és légy megbízható. Ezenkívül szorgalmassá, felelősségteljessé és hűségessé kell válnod Isten előtt – ezzel akkor alapvetően teljesíted majd Isten veled szemben támasztott követelményeit. Akkor lesz arra reményed, hogy elnyerd Isten elismerését, nem igaz? (De igen, lesz.) Nehéz ezt elérni? (Nem.) Még az emberek is megbízható személlyel akarnak érintkezni, és ilyen embert akarnak találni a feladatok kezelésére; akkor túlzás vajon, hogy Isten azt kéri, hogy végezzék jól a kötelességeiket az emberek, és hogy ezt a kis követelményt támasztja velük szemben? (Nem, nem túlzás.) Ez egyáltalán nem túlzás. Ez nem megnehezíteni hivatott az emberek dolgát, hanem nagyon is helyes. Arról van csupán szó, hogy az embereknek nincs ehhez szívük, nem töprengenek el Isten gondolatain, és nem mérik fel Isten szándékait. Nem tudnak mást tenni, mint állandóan követeléseket támasztani Istennel szemben, ezt mondván: „Meg kell áldanod engem! Kegyelmet kell mutatnod irántam! Vezetned kell engem!” És te mit teszel? Képes vagy-e igazán, a lelkiismeretednek és a józan eszednek megfelelően teljesíteni a kötelességedet? Tudsz-e igazán szorgalmas, felelősségteljes és hűséges lenni? Ez az abszolút minimum feltétel, amelynek eleget kell tenned ahhoz, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád. Hát nem ebbe az irányba kellene keményen dolgozva haladniuk az embereknek? Mivel hiszel Istenben, törekedned kell az igazság és Isten követelményei felé – ebbe az irányba kellene keményen dolgozva haladniuk az embereknek. Az embereknek a megfelelő irányba kell haladniuk. Ekkor nem üres módon fogják keresni többé, hogy miként tegyenek eleget Istennek.

A hamis vezetőknek van bármi fogalmuk a szívükben arról, hogy miként tehetnek eleget Istennek, miközben hisznek Benne? Van bármiféle álláspontjuk? Nyilvánvalóan nincs. Csak az a hozzáállásuk, hogy valahogy át akarnak evickélni a világon, és Istent is ugyanígy kezelik – hihetetlenül tiszteletlenül és megvetőn. Ez a fajta hozzáállás súlyos szégyent hoz Istenre és káromolja Őt, Isten pedig gyűlöli ezt. Isten adta nekik az életet és mindent, amijük van, de ők mégis lenézőn és megvetéssel viszonyulnak mindenhez, amit Isten adott nekik, Istennek az életükre vonatkozó minden rendelkezéséhez, Isten megbízatásához és munkájához, valamint a saját kötelességeikhez is. Mit jelent a „megvetés”? Azt jelenti, hogy csak át akarnak evickélni a napokon, és semmit sem vesznek komolyan. Isten végtelenül gyűlöli ezt a hozzáállásukat, és ezért nem fogja egyáltalán megmenteni az ilyen embereket. Mit kell itt megértenetek? Azt, hogy nem szabad ilyen embereknek lennetek. Függetlenül attól, hogy vezető vagy-e, vagy sem, vagy hogy van-e benned ambíció és vágy arra, hogy vezető légy, vagy nincs, először azt kell megtanulnod, hogy miként viseld magad, és egyáltalán nem lehetsz tétlenkedő, semmirekellő vagy hitvány ember. A magaviseletedben egyenes hozzáállást, méltóságteljességet és felelősségérzetet kell tanúsítanod – ez az abszolút minimum. Az emberek csakis ezen az alapon állva felelhetnek meg Isten követelményeinek és teljesíthetik az Ő megbízatását. Ha még ezzel a csekély kis alappal sem rendelkezel, akkor nincs miről beszélni.

2021. április 3.