III. Lusta és kényelembe merülő hamis vezetők

Az imént a hamis vezetők két típusáról beszéltünk. Van a hamis vezetőknek egy másik típusa is, amelyikről gyakran beszéltünk, amikor „a vezetők és a dolgozók felelősségének” témájáról beszéltünk. Az ilyen típusú hamis vezetők rendelkeznek némi képességgel, nem nehéz felfogásúak, vannak módjaik, módszereik és terveik a problémák megoldására a munkájuk terén, és amikor valamilyen munkát kapnak, az elvárthoz közeli színvonalon képesek azt megvalósítani. A munka során felmerülő bármilyen problémát fel tudnak fedezni, és némelyiket meg is tudják oldani; amikor hallják a problémákat, amelyeket egyes emberek jelentenek, vagy megfigyelik némelyek viselkedését, megnyilvánulásait, beszédét és cselekedeteit, reagálnak rájuk a szívükben, és megvan a maguk véleménye és hozzáállása. Természetesen ha ezek az emberek törekednek az igazságra és van teherérzetük, akkor ezek a problémák mind megoldhatók. Az olyan típusú emberek felelősségi körébe tartozó munkák során azonban, akikről ma beszélünk, a problémák váratlanul megoldatlanok maradnak. Miért van ez? Azért, mert ezek az emberek nem végeznek valódi munkát. Szeretik a lazaságot és gyűlölik a kemény munkát, csupán felületes erőfeszítéseket tesznek a felszínen, szeretnek tétlenkedni és élvezni a státuszból fakadó előnyöket, szeretnek parancsolgatni az embereknek, és mindössze jártatják egy kicsit a szájukat, és tesznek néhány javaslatot, s ezzel elvégzettnek tekintik a munkájukat. Semmit sem viselnek a szívükön a gyülekezet valódi munkájából, sem az Isten által rájuk bízott kritikus fontosságú munkákból – nincs meg ez a teherérzetük, és még ha újra meg újra hangsúlyozza is ezeket a dolgokat Isten háza, akkor sem viselik azokat a szívükön. Például nem akarnak beavatkozni Isten házának a filmgyártó és szövegalapú munkájába, sem tudakozódni felőlük, és azt sem akarják megvizsgálni, hogy miként haladnak ezek a fajta munkák, és hogy milyen eredményeket érnek el. Mindössze közvetett módon tudakozódnak valamelyest, és ha már tudják, hogy az emberek el vannak foglalva ezzel a munkával és végzik ezt a munkát, nem törődnek vele tovább. Még ha tökéletesen jól tudják is, hogy problémák vannak a munkában, akkor sem akarnak beszélgetni róluk, és megoldani őket, és nem is tudakozódnak afelől, valamint meg sem vizsgálják, hogy miként végzik az emberek a kötelességeiket. Miért nem tudakozódnak, és miért nem vizsgálják meg ezeket a dolgokat? Azt gondolják, hogy ha megvizsgálják őket, akkor sok problémát kell majd megoldaniuk, ez pedig túlságosan aggasztó lesz. Túlságosan kimerítő lesz az élet, ha állandóan problémákat kell megoldaniuk! Ha túlságosan aggódnak, nem fog többé ízleni nekik az étel, és nem tudnak majd jól aludni, testileg fáradtnak fogják érezni magukat, és akkor nyomorúságos lesz az élet. Ezért van az, hogy amikor látnak egy problémát, kikerülik és figyelmen kívül hagyják, ha tehetik. Mi a probléma az ilyen típusú emberekkel? (Túlságosan lusták.) Mondjátok meg Nekem, kiknek van súlyos problémájuk: a lusta embereknek vagy a gyenge képességű embereknek? (A lusta embereknek.) Miért van súlyos problémájuk a lusta embereknek? (A gyenge képességű emberek nem lehetnek vezetők vagy dolgozók, de valamennyire hatékonyak lehetnek, amikor a képességeik körébe eső kötelességet végeznek. A lusták ezzel szemben semmit sem tudnak elvégezni; még ha vannak is képességeik, az mit sem ér.) A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni. Két szóval összefoglalva: hasznavehetetlen emberek; teljességgel haszontalanok. Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna. Túlságosan lusták – tudják, hogy mit kellene tenniük, de nem teszik, és még ha tudják is, hogy probléma valami, nem keresik az igazságot a megoldása végett, és noha tudják, hogy milyen nehézségeket kellene elszenvedniük azért, hogy hatékony legyen a munka, mégsem hajlandóak ilyen érdemleges szenvedést elviselni – így aztán nem nyerhetnek el semmilyen igazságot, és nem végezhetnek valóságos munkát. Nem szeretnék elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket viselniük kellene az embereknek; csak a kényelemben való elmerülést, az örömteli idők és a szabadidő élvezetét, valamint a szabad és nyugodt élet élvezetét ismerik. Hát nem hasznavehetetlenek? Azok az emberek, akik nem tudnak nehézséget elviselni, nem érdemlik meg az életet. Akik folyton csak parazitaként akarnak élni, lelkiismeret és józan ész nélkül valók; vadállatok, és az ilyen emberek még munkavégzésre is alkalmatlanok. Mivel nem tudnak nehézséget elviselni, még ha végeznek is munkát, nem képesek jól végezni azt, és ha el szeretnék nyerni az igazságot, erre még kevesebb remény van. Az, aki nem tud szenvedni és nem szereti az igazságot, hasznavehetetlen ember; még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne. Az ilyen embereket ki kell iktatni; csakis ez felel meg Isten szándékainak.

Némelyek mezőgazdasági munkáért felelnek, és különösen szorgalmasok; van egy terv a fejükben, és tudják, hogy melyik évszakban melyik munkát kell elvégezni. Amikor eljön az ideje a mezők felszántásának, kimennek minden egyes földterületre, és megnézik azt. Összevetik azt, amit az egyes földterületekre ültetni terveztek az adott földterület tényleges állapotával, és megnézik, hogy megfelelő-e a tervük, és összhangban van-e a tényleges helyzettel. Azonkívül azt is megnézik, hogy mennyire nedves vagy száraz a talaj az adott évben, hogy milyen trágyára van szükség, és hogy mit lenne megfelelő ültetni. Miután megnézték ezt és immár van fogalmuk ezekről a dolgokról, azonnal utánakérdeznek, hogy neveltek-e palántákat, és hány palántát neveltek, majd elmennek az üvegházba, hogy ott is szétnézzenek, és lássák, hogy a palántákat nevelő személy megbízható-e, vagy pedig tönkreteszi a palántákat. Ha egy ember nem elég ennek a munkának az elvégzésére, megbíznak egy másikat, hogy működjenek együtt, s ők ketten felügyelik egymást. A lusta emberek vajon megteszik ezt? Nem, nem teszik meg. Ha senki sem felügyeli és noszogatja őket, ők maguk egyáltalán nem fognak kimenni a terepre; ha Isten háza nem kérdezősködik egy munka előrehaladásáról, akkor ők egyáltalán nem kezdeményezik az adott munka valóságos helyzetének a vizsgálatát. A szegényes képességű emberekkel az a helyzet, hogy bármit csinálnak is, azt mindig ők maguk csinálják, de képtelenek megkülönböztetni a sürgős és fontos dolgokat azoktól, amelyek nem azok, és egyszerűen csak vakon cselekszenek. Ezzel szemben ezek a lusta emberek elég okosak, és bármit csináljanak is, csak a szájukat szeretik jártatni és szeretnek másokat a munka elvégzésére utasítgatni; ők maguk soha semmit nem csinálnak, és nem is képesek valódi munkát végezni. Ezt gondolják: „Csak fel kell hívnom valakit, vagy el kell küldenem egy üzenetet és feltennem néhány kérdést, és azzal el is végeztem a munkám, és meg van oldva az ügy. Ezzel rengeteg gondot megspórolok magamnak! Nézd meg, micsoda vezetői képességem van! Mindössze néhány szóval be tudom fejezni a munkát – ezzel a felelősségeimnek is eleget teszek, nem igaz? Nem hanyagolom el a felelősségeimet. Ha megkérdez a Fennvaló ezekről a dolgokról, igen folyékonyan tudok válaszolni és világos magyarázatot tudok adni Neki. Mi értelme kimenni a munkaterületre és szemrevételezni azt? Akkor nehézségeket és szenvedést kellene elviselnem, és lebarnulna a bőröm attól, hogy a napon vagyok. Semmi szükség az efféle formalitások elvégzésére. Ha meg tudok spórolni magamnak némi gondot, akkor ezt fogom tenni. Semmi szükség arra, hogy ennyire megnehezítsem magamnak a dolgokat.” Hát nem igen „okos” az ilyen ember? Amikor az ilyen típusú emberek munkálkodnak, különös rátermettséggel spórolják le a munkát a céljaik elérése végett, illetve találják meg a rövidebb utat, és megvannak a maguk módjai és módszerei. Ők maguk semmit sem csinálnak, és részt sem vesznek semmiben. Mindössze telefonálgatnak, hogy kérdéseket tegyenek fel, felületesen végzik a dolgukat, és amint leteszik a telefont, máris lefekszenek, vagy vesznek egy masszázst, és átadják magukat a testnek. Az ilyesfajta emberek valóban tudják, hogy miként kell „munkát végezni”, valóban tudják, hogy miként találjanak lehetőségeket a tétlenségre, és valóban tudják, hogy miként kell felületesen dolgozni és rászedni az embereket! Mi haszna annak, hogy van az a kevéske képességük? Ugyanolyanok, mint azok a hivatalnokok a Kommunista Párt nemzetében, akik a munkahelyükre beérve csak teázgatnak és újságot olvasnak, és már azelőtt azon kezdenek gondolkodni, hogy mit fognak enni és hová mennek majd szórakozni, hogy vége lenne az aznapi munkának – nekik aztán csakugyan jó életük van. Az ilyen típusú hamis vezetők is ezt az alapelvet követik a munkájukban; semmi nehézséget nem szenvednek, semmi kimerültséget nem viselnek el, és mégis úgy cselekszenek mint egy hivatalnok, és élvezik a státuszból fakadó előnyöket, a testvérek többsége pedig nem képes meglátni, hogy ez egy probléma. Így dolgoznak az efféle hamis vezetők, valódi munkát nem végeznek, és nem mennek ki terepre, hogy nyomon kövessék és szemrevételezzék a munkát, akkor vajon fel tudják fedezni a munkával kapcsolatos problémákat? (Nem.) Az álspirituális hamis vezetők és a szegényes képességű hamis vezetők annak ellenére vakok, hogy a szemük tágra van nyitva, és nem képesek meglátni a problémákat; akkor hát mi a helyzet az ilyesfajta haszontalan emberekkel? Ezt mondják: „Nem veszek részt valódi munkában, és nem megyek ki terepre, hogy az ott dolgozó emberek közé elegyedjek, úgyhogy, ha problémák merülnek fel, nem mondhatod, hogy vak vagyok, noha tágra van nyitva a szemem. Nem voltam kint terepen és nem láttam a problémákat, akkor hát mi közöm hozzá, ha problémák merülnek fel? Eredj, és keresd meg azokat, akik érintettek!” Hát nem igen ravaszok ezek a fickók? Azt gondolják, hogy csak annyit kell tenniük, hogy parancsokat osztogatnak, és megfelelően elrendezik az embereket, ennyi az egész, és akkor eleget tettek a felelősségeiknek, ők pedig pimasz módon élvezhetik a szabadidejüket és a szórakozás idejét. Nem számít, milyen problémák vannak odalent, nem tudakozódnak, hanem csak sietve kezelik a problémát, ha valaki jelenti azt a Fennvalónak. Másra sem koncentrálnak egész nap, mint arra, hogy élvezzék a státuszból fakadó előnyöket, lazán sétálgassanak mindenütt fel és alá, és a munka ellenőrzését színleljék, de valójában soha sehová nem mennek el, ahol valóban van probléma, és soha nem ellenőriznek kritikus fontosságú munkát – hát nem épp olyanok, mint amikor a Kommunista Párt hivatalnokai folyton csak felszínes erőfeszítéseket tesznek és csak olyan munkát végeznek el, amitől jó színben tűnnek fel? Hangzatos ígéreteket tesznek a nekik adott munka elvégzésére, de nem követik nyomon és nem felügyelik azt, és még ha ki is mennek terepre, mindössze a formalitásokon haladnak végig. Ők maguk egyáltalán nem végzik el a munkát, és problémákat sem oldanak meg maguk. Ezt gondolják: „Szükségtelen szenvednem és árat fizetnem ezeknek a dolgoknak az elvégzéséért. Elég, ha van ott valaki, aki elvégzi őket. Amúgy sem keresek semmi pénzt, úgyhogy jó az úgy, ha csak eltengődöm valahogy.” Vajon el tudják végezni jól a munkájukat, ha ilyen a gondolkodásmódjuk? Van egy kis terv a fejükben, és ezt gondolják: „Csak annyit fogok dolgozni, amennyi ételt enni kapok, és felületesen fogok végigcsinálni minden napot.” Konkrét munkát azonban sosem végeznek, és soha nem látni őket terepen. Hol vannak hát? Jól elvannak egy szép és biztonságos helyen, ahol jókat ehetnek, ihatnak és alhatnak, úgy élnek, akár egy kiskirály – rendszeresen zuhanyoznak, rendszeresen masszázst vesznek, rendszeresen váltanak ruhát –, és egyáltalán semmi szenvedést nem viselnek. Sosem gondolkodnak el azon, hogy milyen valódi munkát tudnak végezni, hogy milyen valódi problémákat tudnak megoldani, hogy mivel járultak hozzá Isten házának a munkájához, és hogy mitől alkalmasak arra, hogy élvezhessék mindezeket a szép dolgokat – soha semmit nem fontolnak meg ezek közül. Miféle alakok hát ezek az emberek? Ezeknek a nyomorultaknak nincs semmi öntudatuk, szégyentelen alakok, és nem érdemlik meg, hogy gyülekezetvezetők és dolgozók legyenek.

A hamis vezetők egyike sem végez soha valódi munkát. Úgy tesznek, mintha a vezető szerepük valami hivatalos pozíció lenne, élvezik a státusz előnyeit, és az általuk elvégzendő kötelességet, valamint az általuk vezetőként végzendő munkát teherként, nyűgként kezelik. A szívükben csordultig teli vannak ellenállással a gyülekezet munkája iránt: amikor arra kérik őket, hogy felügyeljék a munkát, és derítsék ki, milyen problémák vannak benne, amelyeket nyomon kell követni és meg kell oldani, akkor tele vannak vonakodással. A vezetőknek és a dolgozóknak ezt a munkát kell végezniük, ez a feladatuk. De nem csinálod és nem vagy hajlandó csinálni, akkor mégis miért akarsz még mindig vezető, illetve dolgozó lenni? Azért végzed a kötelességedet, hogy figyelembe vedd Isten szándékait, vagy azért, hogy tisztviselő legyél, és élvezd a státusz előnyeit? Ha csak azért lettél vezető, hogy valamilyen hivatalos pozíciót tudj betölteni, az vajon nem szégyentelen némiképp? Az efféle emberek jelleme a legalantasabb, nincs méltóságuk, és szégyentelenek. Ha testi kényelmet szeretnél élvezni, akkor siess vissza a világba, és versengj, vedd el erővel, valamint ragadd meg, amit csak tudsz, és ebbe senki nem fog beavatkozni. Isten háza Isten választottjainak a helye, hogy végezzék a kötelességeiket és imádják Őt; olyan hely, ahol az emberek az igazságra törekednek, és elnyerik az üdvösséget. Nem olyan hely, ahol bárki átadná magát a testi kényelemnek, még kevésbé olyan hely, ahol az emberek fejedelemként élnének. A hamis vezetők semmi szégyent nem ismernek, holtak a szégyenérzet számára, és nincs józan eszük. Bármilyen konkrét munkát bíznak is rájuk, nem veszik komolyan, és megfeledkeznek róla; habár szóban nagyon jól reagálnak, semmi valódi dolgot nem tesznek. Hát nem erkölcstelen dolog ez? Nemcsak hogy nem végeznek valódi munkát, hanem még egyedüli hatalmat is akarnak – a saját kezükben akarják tartani a hatalmat az anyagiak, a személyzet és minden egyéb dolog felett, és el akarják érni, hogy mindennap jelentsenek nekik az emberek. Valójában nagyon szorgalmasok, amikor ezekről a dolgokról van szó. Amikor elérkezik az ideje, hogy jelentsenek a munkáról a Fennvalónak, maguknak tulajdonítják a testvérek által végzett összes munka eredményeit, így a Fennvaló tévesen azt hiszi, hogy nagyszerű munkát végeztek, amikor valójában mindent mások csináltak. Hány ember lett megnyerve az evangélium prédikálásán keresztül, mely emberek lettek előléptetve és részesülnek művelésben, mely emberek lettek elbocsátva a pozíciójukból, mely emberek lettek kitakarítva és így tovább – e konkrét feladatok egyikét sem ők maguk végezték, de mégis van képük jelenteni ezeket. Hát nem holtak ezek az emberek a szégyenérzet számára? Hát nem becsapás, amit művelnek? Az ilyen emberek annyira csalárdak és agyafúrtak! Okosnak gondolják magukat – holott valójában arról van szó, hogy a saját okos trükkjeik áldozatául esnek, végül pedig saját maguknak köszönhetően felfedetnek és ki lesznek rekesztve. Nem számít, egyesek milyen munkát végeznek, vagy mely kötelességet tesznek, nem kompetensek benne, nem tudják felvállalni a terhet, és képtelenek eleget tenni azoknak a kötelezettségeknek és felelősségeknek, amelyeket egy embernek teljesítenie kellene. Hát nem söpredékek? Vajon még mindig méltók arra, hogy emberinek nevezzék őket? Az együgyűek, mentálisan inkompetensek és a testi fogyatékosságtól szenvedők kivételével van-e olyan élő személy, akinek ne kellene végeznie a kötelességeit, és eleget tennie a felelősségeinek? Az efféle személy azonban mindig simlis, és lazsál, nem akar eleget tenni a felelősségeinek; ez arra mutat, hogy nem akar megfelelő emberi lény lenni. Isten megadta neki a lehetőséget, hogy emberi lény legyen, képességet és tehetséget adott neki, ő azonban nem tudja használni ezeket a kötelessége végzésében. Nem csinál semmit, hanem minden alkalommal élvezkedni akar. Hát alkalmas az ilyen személy arra, hogy emberi lénynek nevezzük? Mindegy, milyen munkát kap – legyen az fontos vagy hétköznapi, bonyolult vagy egyszerű –, mindig felületes, minden hájjal megkent, és lazsál. Amikor problémák merülnek fel, próbálja másokra hárítani a felelősséget; nem vállalva a felelősséget, de mégis folytatni akarja az élősködő életét. Hát nem haszontalan söpredék? A társadalomban kinek nem kell önmagára hagyatkoznia a megélhetésért? Ha az ember felnőtté lesz, gondoskodnia kell magáról. A szülei eleget tettek a felelősségüknek. Még ha támogatni akarnák is a szülei, akkor is nyugtalanítaná. Fel kellene tudnia ismerni, hogy a szülei befejezték a nevelésének a küldetését, és észre kellene vennie, hogy testileg ép felnőttként képesnek kell lennie az önálló életre. Egy felnőttnek nem kellene vajon legalább ennyi józan ésszel bírnia? Ha valakiben valóban van józan ész, semmiképpen nem tudná tovább szipolyozni a szüleit; félne, hogy mások kinevetik, hogy megszégyenül. Van tehát józan ész abban, aki szereti a gondtalanságot és utálja a munkát? (Nincs.) Folyton akar valamit a semmiért; soha nem akar semmilyen felelősségnek eleget tenni, és azt kívánja, hogy a sült galamb a szájába repüljön; mindig napi három teljes étkezést akar, hogy valaki felszolgálja neki, és finom ételeket és italokat fogyaszthasson, anélkül, hogy a legcsekélyebb munkát végezné. Hát nem egy élősködő gondolkodásmódja ez? És vajon van az élősködő embereknek lelkiismerete és józan esze? Van bennük integritás és méltóság? Egyáltalán nincs. Mind potyázó semmirekellők, csupa vadállat, lelkiismeret és józan ész nélkül. Egyik sem alkalmas arra, hogy Isten házában maradjon.

Tegyük fel, hogy a gyülekezet egy feladatot szervez számodra, és te azt mondod: „Akár olyan munka ez, amely lehetővé teszi, hogy figyelmet kapjak, akár nem – mivel nekem adták, jól elvégzem majd, és vállalom ezt a felelősséget. Ha vendéglátásra rendelnek ki, mindent megteszek azért, hogy jól csináljam; jól gondoskodom a testvérekről, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy mindenki biztonságát garantáljam. Ha arra rendelnek ki, hogy prédikáljam az evangéliumot, felszerelkezem az igazsággal, szeretettel prédikálom az evangéliumot, és teljesítem a kötelességemet. Ha idegen nyelv tanulására rendelnek ki, teljes szívvel tanulmányozom azt, és keményen dolgozom rajta, és igyekszem a lehető leggyorsabban jól megtanulni, egy-két év alatt, hogy tanúskodhassak Istenről a külföldieknek. Ha arra kérnek, hogy tanúságtételi cikkeket írjak, lelkiismeretesen képzem magam erre, és az igazságalapelvekkel összhangban szemlélem a dolgokat, valamint tanulok a nyelvről. Habár lehet, hogy nem tudok szép szövegű cikkeket írni, arra legalább képes leszek, hogy világosan közöljem a tapasztalati tanúságtételemet, hogy érthetően beszéljek az igazságról, és igaz tanúságot tegyek Isten mellett úgy, hogy az emberek épüljenek a cikkeim olvasásából, és az a javukra váljon. Bármilyen feladattal is bíz meg a gyülekezet, teljes szívemmel és erőmmel fel fogom vállalni azt. Ha van valami, amit nem értek, vagy probléma merül fel, imádkozom Istenhez, keresem az igazságot, az igazságalapelvekkel összhangban oldom meg a problémákat, és jól végzem a munkát. Bármi is legyen a kötelességem, mindenemet beleadom, hogy jól végezzem, és eleget tegyek Istennek. Bármit is érhetek el, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy magamra vállaljam a felelősséget, amelyet hordoznom kell, és legalábbis nem fogok szembemenni a lelkiismeretemmel és a józan eszemmel, nem leszek felületes, nem leszek minden hájjal megkent, és nem lazsálok, illetve nem mások munkájának a gyümölcsét élvezem. Semmit sem teszek, ami elmarad a lelkiismeret normájától.” Ez a magatartás minimális normája, és az, aki így végzi a kötelességét, lelkiismeretes és értelmes személynek minősülhet. Legalább a lelkiismereted legyen tiszta a kötelességed végzése során, és legalább legyél méltó a napi háromszori étkezésedre, és ne legyél ingyenélő. Erre mondják azt, hogy van felelősségérzeted. Akár jó, akár gyenge a képességed, és akár érted az igazságot, akár nem, mindenképpen ezzel a hozzáállással kell rendelkezned: „Mivel ezt a feladatot rám bízták, komolyan kell vennem; törődnöm kell vele, valamint teljes szívemet és erőmet bele kell adnom, hogy jól végezzem. Ami azt illeti, hogy tökéletesen el tudom-e végezni, nem vállalhatok garanciát, a hozzáállásom azonban az, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól végezzem, és biztosan nem leszek felületes vele kapcsolatban. Ha probléma merül fel a munkában, felelősséget kell vállalnom, és gondoskodnom kell róla, hogy levonjam a tanulságot és jól végezzem a kötelességemet.” Ez a helyes hozzáállás. Nektek ilyen a hozzáállásotok? Egyesek azt mondják: „A rám bízott munkát nem kell feltétlenül jól végeznem. Csupán csak megteszem, amit tudok, és a végeredmény olyan lesz, amilyen lesz. Nem kell annyira kifárasztanom magam, illetve szoronganom, ha valamit rosszul csinálok, és nem kell annyi stresszt vállalnom. Mi értelme annak, hogy úgy kifárasszam magam? Elvégre folyton dolgozom, és nem vagyok ingyenélő.” A kötelességhez való effajta hozzáállás felelőtlen. „Ha van kedvem dolgozni, akkor dolgozom valamit. Egyszerűen megteszem majd, amit tudok, és a végeredmény olyan lesz, amilyen lesz. Nem kell ezt annyira komolyan venni.” Az ilyen emberek nem viszonyulnak felelősségteljesen a kötelességükhöz, és nincs bennük felelősségérzet. Ti miféle emberek vagytok? Ha az első fajta emberek vagytok, akkor van józan eszetek és emberi mivoltotok. Ha a második fajta emberek vagytok, akkor nem különböztök azoktól a hamis vezetőktől, akiket az imént boncolgattam. Csak semmittevéssel töltitek a napjaitokat. „Kerülöm a fáradságot és a nehézségeket, csupán csak jól érzem magam. Még ha egy napon el is bocsátanak, akkor sem veszítek semmit. Legalább néhány napig élveztem a státusz előnyeit, ez nem jelent veszteséget számomra. Ha engem választanak vezetőnek, akkor így fogok viselkedni.” Mi a véleményetek az ilyen ember gondolkodásmódjáról? Az ilyen emberek álhívők, akik a legkevésbé sem törekednek az igazságra. Ha valóban van felelősségérzeted, akkor az azt jelzi, hogy van lelkiismereted és józan eszed. Nem számít, hogy milyen nagy vagy kicsi a feladat, nem számít, hogy ki bízza rád ezt a feladatot, akár Isten háza bízza rád, akár egy gyülekezeti vezető vagy dolgozó, a hozzáállásodnak ilyennek kell lennie: „Ha ezt a kötelességet rám bízták, ez Isten felmagasztalása és kegyelme. Az igazságalapelvek szerint jól kell végeznem. Bár átlagos képességű vagyok, hajlandó vagyok vállalni ezt a felelősséget, és mindent megteszek, hogy jól végezzem. Ha silány munkát végzek, akkor vállalnom kell érte a felelősséget, ha pedig jó munkát végzek, az nem az én érdemem. Ezt kell tennem.” Vajon miért mondom azt, hogy elvi kérdés, hogyan bánik valaki a kötelességével? Ha valóban van felelősségérzeted és felelősségteljes ember vagy, akkor képes leszel a válladra venni a gyülekezeti munkát, és jól végezni a kötelességet, amit végezned kell. Ha nem veszed komolyan a kötelességedet, akkor az Istenbe vetett hitről alkotott nézeted helytelen, valamint problematikus az Istenhez és a kötelességedhez való hozzáállásod. Az a nézeted a kötelességed végzésével kapcsolatban, hogy felületesen végzed, és csak úgy átvészeled valahogy, és akár olyasvalamiről van szó, amit hajlandó vagy megtenni, akár olyasvalamiről, amit nem, illetve akár jó vagy benne, akár nem, mindig ezzel a mindössze átvészelni akaró hozzáállással viszonyulsz hozzá, így hát nem vagy alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó légy, és nem érdemled meg, hogy gyülekezeti munkát végezz. Mi több, nyersen fogalmazva elmondható, hogy a magadfajta emberek semmirekellők, arra vannak rendelve, hogy semmit se érjenek el, és egyszerűen csak hasznavehetetlen emberek. Milyen emberek hasznavehetetlenek? A zavarodott fejű emberek, az olyanok, akik eltékozolják a napjaikat. Az efféle emberek semmiért sem vállalnak felelősséget, amit tesznek, és nem is veszik komolyan azt; mindent összezavarnak. Ügyet sem vetnek a szavaidra, bárhogyan is beszélsz az igazságról. Ezt gondolják: „Ha akarom, így elevickélek. Mondj, amit akarsz! Mindenesetre most teszem a kötelességemet, és van mit ennem, ez elég jó. Legalább nem kell koldusnak lennem. Ha egy napon majd nem lesz mit ennem, akkor elgondolkodom rajta. A Menny mindig hagy kiutat az ember számára. Azt mondod, nincs lelkiismeretem és józan eszem, valamint, hogy zavarodott fejű vagyok – és akkor mi van? Nem szegtem meg a törvényt. Legfeljebb van egy kis jellembeli hiányosságom, de ez számomra nem veszteség. Amíg van mit ennem, addig rendben van.” Mit gondolsz erről a nézőpontról? Azt mondom neked: az ehhez hasonló zavarodott fejű embereknek, akik tétlenül töltik a napjaikat, mind az a sorsuk, hogy kirekesztik őket, és semmiféleképp nem érhetik el az üdvösséget. Akik már több éve hisznek Istenben, de még sosem fogadtak el semmit az igazságból, valamint nincs tapasztalati tanúságtételük, mind ki lesznek rekesztve. Egyikük sem fogja túlélni. A söpredék és semmirekellő emberek mind ingyenélők, és elrendeltetett, hogy ki legyenek rekesztve. Ha némely vezetők és dolgozók csupán ingyenélők, őket annál inkább el kell bocsátani és ki kell rekeszteni. Az efféle zavarosfejű emberek továbbra is vezetők és dolgozók akarnak lenni, de méltatlanok rá! Semmilyen valódi munkát nem végeznek, mégis vezetők akarnak lenni. Nekik aztán igazán nincs szégyenérzetük!

Némely vezetők és dolgozók ezt mondják, miután elbocsátják őket a pozíciójukból: „Nagyszerű, hogy nem vagyok vezető vagy dolgozó. Nem kell annyit aggódnom, sem annyit vesződnöm. Csodálatos dolog hétköznapi testvérnek lenni. Miért vesződnék ezzel? Nem arra van a képességem, hogy csak kimerítsem magam.” Valaki más ezt kérdezi tőlük: „Mit fogsz csinálni most, hogy nem vagy vezető vagy dolgozó?” Mire ők így felelnek: „Bármit szívesen csinálok, amíg az nem túl fárasztó, és nem kerül sok erőfeszítésbe – olyasvalami lenne jó, amihez körbe kell járkálni és nézelődni, vagy ülni kell és beszélni vagy a monitort nézni, és amit nem kell késő estig végezni, valamint testi szenvedéssel sem jár.” Miféle beszéd ez? Ha azt veszed észre, hogy az általad választott vezető vagy dolgozó egy ilyen alak, mit fogsz érezni a szívedben? Nem erős megbánást talán? (De igen.) Lesznek hát bármilyen gondolataid ezzel kapcsolatban? Ezt fogod mondani: „Eredetileg úgy láttam, hogy van egy kis képességed, és elő akartalak léptetni és művelni akartalak, valamint esélyt akartam adni neked, hogy még több igazságot megérthess. Sosem képzeltem volna, hogy a semminél is kevesebb vagy. Már bánom, hogy annak idején emberszámba vettelek. Sosem képzeltem volna, hogy végül is nem vagy az. Még egy disznóval vagy egy kutyával sem érsz fel; söpredék vagy. Nem érdemled meg, hogy ezt az emberi bőrt viseld, és nem érdemled meg, hogy ember légy!” Kellemetlenül hangoznak ezek a szavak? (Nem.) Nektek nem hangoznak kellemetlenül, de az efféle söpredéknek vajon nem hangoznak nagyon is kellemetlenül? (De igen.) Van szíve az efféle söpredéknek? (Nincs.) Akkor meg tudják vajon mondani, hogy jó vagy rossz dolgokat mond róluk valaki? Amikor szív nélkül való emberek találkoznak bármilyen dologgal, nem változtatnak azon a hozzáállásukon, hogy csak úgy tétlenül tengessék a napjaikat. Azt gondolják, hogy ez így nagyszerű mindaddig, amíg nekik hasznuk és előnyük származik belőle, és amíg ők kényelmesen érzik magukat. Úgyhogy nem számít, mit mond bárki más, nem érdekli őket. Ez az ő híres mondásuk: „Nem számít, mit mondasz, nem számít, hogyan látsz vagy értékelsz engem, vagy hogy miként osztályozol vagy kezelsz, nem érdekel!” Hát nem söpredékek csupán ezek az emberek? Bármit mondasz is, nincs bennük semmi érzés, és nem szívlelik meg. Miért nem szívlelik meg? Léhűtők csupán, és nincs szívük. A szív nélküli embereknek nincs méltóságuk és integritásuk, semmivel nem törődnek, amit mondasz, és bármilyen szigorúan beszélsz is hozzájuk, nem fognak szúró érzést érezni a szívük táján. Csak a méltósággal, integritással és józan ésszel bíró emberek fognak fájdalmat érezni és azt, mintha szíven szúrták volna őket, amikor ilyen szavakat hallanak. Ezt fogják mondani: „Alantas módon viselkedtem, lenéznek miatta az emberek, és elveszítettem a méltóságomat, úgyhogy többé nem fogok így cselekedni. Vissza akarom nyerni a méltóságomat, és nem akarom, hogy lenézzenek az emberek. Igyekezni fogok visszaszerezni a becsületemet, és bármibe kerüljön is, mindent megteszek azért, hogy méltósággal éljek és eleget tegyek Istennek.” Lesznek érzéseik az olyan szavak hallatán, amelyek sértik a méltóságukat, és egy fájó pontjukra, gyenge pontjukra tapintanak rá – ezeknek az embereknek van szívük. Amikor azok, akiknek vannak érzéseik, és akiknek van méltóságuk, helytálló kijelentéseket hallanak és pozitív dolgokat látnak, valamint különbséget tesznek a helyes és a helytelen dolgok között, akkor megvan bennük az elhatározás, hogy megváltozzanak, mivel van méltóságuk, és nem akarják, hogy mások lenézzék őket. Azoknak a léhűtőknek és hasznavehetetlen embereknek nincs méltóságuk, így bármit mondasz is nekik, bármennyire helytállóak, pontosak, az igazsággal összhangban lévők, illetve bármennyire pozitív dolgok is a kijelentéseid, nem lesznek hatással ezekre az emberekre, és a legkevésbé sem hatják meg őket. Egy méltóság nélküli emberben egyáltalán semmilyen érzés sincs semmilyen pozitív dologgal, ítélettel vagy leleplezéssel kapcsolatban, és nincs meg a helyes hozzáállása sem ahhoz, hogy miféle életutat válasszon. Ezért van az, hogy bármit mondasz is neki, bárhogy leplezed is le vagy bárhogy jellemzed is őt, egyáltalán nem hajlandó elfogadni, és nem érdekli őt. Használ tehát bármit is, ha az igazságot prédikálod és ha prédikációkat tartasz az ilyen embereknek? Van bármi haszna a megmetszésüknek? Van bármi haszna annak, ha megítéled és megfenyíted őket? Nincs! Az ilyen emberek egyszerűen haszontalanok. Csak úgy tengetik a napjaikat, és a fenevadak kategóriájába tartoznak – egész pontosan fogalmazva: nem emberek. Nem érdemlik meg, hogy hallják Isten szavait. Ha ezek a semmirekellők, ezek a paraziták gyülekezetvezetők lesznek, fel tudják vajon fedezni a gyülekezetben jelenlévő problémákat? Meg tudnak oldani problémákat? Biztosan nem. Ha Isten választott népe felvet egy problémát, meg tudják azt oldani? Biztosan nem tudják megoldani azt sem. Képtelenek bármiféle problémát megoldani, akkor hát hogyan tudnának vezetői munkát végezni? Ez elképzelhetetlen lenne! Vezetőként és dolgozóként legalább arra képesnek kell lenniük az embereknek, hogy megoldják a gyülekezeti munkában jelenlévő problémákat, valamint azokat a problémákat, amelyek Isten választott népének az életbe való belépésével kapcsolatban fennállnak. Ha egy ideig képzésben részesülnek és szereznek némi tapasztalatot, azonkívül tudnak néhány igazságról beszélni és valamilyen tapasztalati tanúságtételről beszélni, akkor fokozatosan kompetenssé válhatnak a vezetői munka terén. Ha egyáltalán nem képesek problémákat felfedezni és megoldani, akkor semmiképpen nem végezhetnek vezetői munkát; akkor hamis vezetők, és el kell bocsátani őket, valamint új vezetőket kell választani.