A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.) Első szakasz

Nyolcadik tétel: A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése (Második rész)

A legutóbb a vezetők és dolgozók felelősségeinek nyolcadik tételéről beszéltünk: „A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése.” Habár a nyolcadik tétel mindössze egy sornyi hosszúságú, és alapvetően csak egy dolgot követel meg a vezetőktől és dolgozóktól a felelősségeik tekintetében, amely nagyon egyszerű, egy összejövetelt azzal töltöttünk, hogy erről a témáról beszéltünk. Ennek a témának konkrétan mely aspektusairól beszéltünk a legutóbb? Melyek a vezetők és a dolgozók fő felelősségei, amelyeket ez a tétel érint? (Az, hogy össze kell gyűlniük és beszélgetniük kell, amikor zavarokkal és nehézségekkel találkoznak, valamint haladéktalanul keresniük kell a megoldásuk módját, illetve jelenteniük kell őket a Fennvalónak, ha beszélgetés útján nem tudnak tisztánlátást nyerni velük kapcsolatban.) A vezetők és dolgozók ezen tétel által érintett fő felelősségei: a munkában való részvétel, valamint a valódi munka különböző elemeiben történő elmerülés azért, hogy az illető felfedezhesse és időben megoldhassa azokat a különféle problémákat, amelyekkel a munkában találkozik. Ha különféle módszerek kipróbálása után továbbra sem lehet teljességgel megoldani a problémákat, és azok még mindig fennállnak, és zavarokká és nehézségekké válnak, akkor a vezetőknek és dolgozóknak nem szabad hagyniuk felgyülemleni azokat a zavarokat és nehézségeket, sem félretenniük és figyelmen kívül hagyniuk őket, hanem helyette haladéktalanul ki kell gondolniuk egy módot a megoldásukra. A megoldásuk legjobb módja természetesen a testvérekkel, valamint a különböző szinten lévő vezetőkkel és dolgozókkal annak érdekében folytatott keresés és beszélgetés, hogy eljussanak e problémák megoldására. Ha nem lehet megoldani a problémákat, akkor a vezetőknek és dolgozóknak nem szabad megpróbálniuk kis dolgoknak láttatni a nagy dolgokat, majd úgy feltüntetni azokat a kis dolgokat, mintha nem is lenne velük probléma, sem pedig egyszerűen félretenni és figyelmen kívül hagyni őket, hanem helyette haladéktalanul jelenteniük kell azokat a Fennvalónak, és megoldásokat kell keresniük a Fennvalónál, hogy meg lehessen oldani őket. Ily módon a munka gördülékenyen, nehézségek nélkül és akadálytalanul fog előrehaladni.

A vezetőknek és a dolgozóknak haladéktalanul jelenteniük kell és meg kell oldaniuk a munkában felmerülő nehézségeket

I. A „haladéktalan” jelentése

A vezetők és a dolgozók felelősségeinek nyolcadik tétele a munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentését említi – ez nagyon fontos. Ha ma felfedezésre kerül egy probléma, de nyolc-tíz napig, vagy akár hat hónapig vagy egy évig is késik annak a problémának a megoldása, azt vajon „haladéktalannak” lehet nevezni? (Nem, nem lehet.) Akkor hát mit jelent az, hogy „haladéktalan”? (Azt jelenti, hogy azonnal, rögtön, és abban a pillanatban kezelik a problémát.) Nem szigorú ez kissé? Ha idővel kapcsolatos kifejezéseket használunk az elmagyarázására, a „haladéktalan” jelző a probléma azonnali, rögtön és most mindjárt történő megoldását jelenti, ám ha e szavak szó szerinti jelentését nézzük, nem könnyű ezt elérniük az embereknek, és nem is reális. Hogyan kell tehát definiálnunk a „haladéktalan” szót ahhoz, hogy az precíz legyen? Ha nem nagy a probléma, de attól még akadályt jelent a munka számára, és megoldható néhány órán belül, akkor meg kell oldani néhány órán belül – ezt haladéktalannak lehet tekinteni? (Igen.) Tegyük fel, hogy kissé bonyolult és nehéz a probléma, és két-három napon belül lehet megoldani, ám az emberek erőfeszítéseket tesznek az igazság keresése végett, jobban utánanéznek az információknak, és törekszenek arra, hogy egyetlen nap alatt megoldják a problémát – nem lenne ez előnyösebb a munka szempontjából? Mondjuk, hogy van egy probléma, amelyet nem lehet most mindjárt átlátni, és vizsgálatot, valamint kutatást igényel, ami beletelik némi időbe. Ennek a konkrét problémának a megoldása legfeljebb három napba fog kerülni. Ha tovább tart három napnál, akkor felmerül a gyanú, hogy szándékosan késleltetik a megoldását, és ez időpazarlást jelent. Így hát a problémát három napon belül jelenteni kell, megoldást kell keresni rá, és meg kell oldani. Ezt jelenti a „haladéktalan”. Ha a probléma megoldása szintről szintre történő kommunikációt és vizsgálatot, valamint szintről szintre történő információgyűjtést igényel és így tovább – ha nagyon összetettek a különféle folyamatok –, még akkor sem szabadna egy hónapig elhúzódnia. Mondjuk, hogy egy héten belül megoldható a probléma, amennyiben a vezetők és a dolgozók iparkodnak, gyorsabban dolgoznak, valamint kiválasztanak és használnak néhány megfelelő embert; akkor ebben a helyzetben azt jelenti a „haladéktalan”, hogy egy hétre korlátozzák a probléma megoldását. Egy hétnél több időt tölteni a probléma megoldásával nem helyénvaló – az nem haladéktalan. Ez az időkorlát vonatkozik az ilyen viszonylag összetett problémák kezelésére. Min alapul ez az időkeret? Az adott probléma nagysága és nehézségi szintje alapján kerül meghatározásra. A legtöbb dolog azonban – így például a szakmai készségekkel vagy azzal kapcsolatos problémák, hogy nem világosak az alapelvek az emberek számára – néhány mondattal megoldható; milyen hosszú időre kell korlátozni e problémák megoldását ahhoz, hogy az „haladéktalan”-nak számítson? Ha a probléma nagysága és nehézségi szintje alapján definiáljuk a „haladéktalan” fogalmát, akkor a legtöbb probléma fél napnál kevesebb idő alatt megoldható, kis részüknek legfeljebb egy hetet igényel a megoldása; ha új probléma merül fel, akkor az egy másik ügy. Éppen ezért, ha úgy definiáljuk a „haladéktalan” fogalmát, hogy az azonnal, rögtön, és most mindjárt történik, akkor ez a szavak szó szerinti jelentése alapján szigorú követelménynek tűnik az emberekkel szemben, ám az időkorlátot nézve a problémák többsége legfeljebb fél vagy egy nap alatt megoldható, amennyiben haladéktalanul jelentik őket és keresik a megoldásukat az emberek. Ez vajon nehéznek tekinthető az idő tekintetében? (Nem.) Mivel pedig nem nehéz az idő tekintetében, a vezetők és dolgozók által könnyen teljesíthető követelménynek kell lennie annak, hogy haladéktalanul jelentsék a munkában felmerülő zavarokat és nehézségeket, és keressék a megoldásukat, és ezeknek a zavaroknak és nehézségeknek nem kellene folyamatosan jelen lenniük és megoldatlanul maradniuk, hosszú távon pedig még kevésbé szabad hagyni őket felgyülemleni a munkában. Most már mindannyiótoknak ismernetek kell a „haladéktalan” időbeli fogalmát – arról szól ez a kérdés, hogy a vezetőknek és dolgozóknak miként kell felmérniük az időkereteket azoknak a zavaroknak és nehézségeknek a kezelése során, amelyekkel a munkában találkoznak. Röviden: a „haladéktalan” legpontosabb definíciója a lehető leggyorsabb cselekvés – vagyis, ha fél napon belül megtörténhet egy probléma jelentése, megoldásának keresése és megoldása, akkor így kell lennie, ha pedig egy napon belül oldható meg, akkor így kell lennie –, valamint az arra való törekvés, hogy az ember ne okozzon késedelmeket, és ne engedje, hogy bármi befolyásolja a munkát. Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége. Amikor a munkában problémákkal találkoznak és problémákat ismernek fel, a vezetőknek és dolgozóknak haladéktalanul beszélniük kell róluk és meg kell oldaniuk őket. Ha nem tudják őket megoldani, akkor mielőbb jelenteniük kell őket és keresniük kell a megoldásukat a Fennvalónál ahelyett, hogy félretennék, figyelmen kívül hagynák és ne vennék komolyan őket. Amikor problémák merülnek fel, a vezetőknek és dolgozóknak haladéktalanul meg kell oldaniuk azokat ahelyett, hogy vonakodnának, várakoznának, vagy másokra hagyatkoznának – a vezetőknek és dolgozóknak nem szabad ezeket a megnyilvánulásokat tanúsítaniuk.

II. A nem haladéktalan problémamegoldás következményei

A problémák megoldásának fő alapelve az, hogy haladéktalanul kell megtenni. Miért kell haladéktalanul megtenni? Ha sok probléma merül fel, és azután nem lehet őket haladéktalanul megoldani, akkor egyfelől az emberek megrekednek egy zavart állapotban, és nem tudják, hogyan cselekedjenek, másfelől pedig, ha egy helytelen módszer alapján haladnak folyamatosan előre, később pedig újra el kell végezni és helyre kell hozni az általuk elvégzett munkát, az milyen következményekkel fog járni? Rengeteg munkaerő, pénzügyi erőforrás és anyagi erőforrás lesz elpazarolva és felemésztve – ez veszteség. Ha problémák merülnek fel a munkában, a vezetők és dolgozók pedig vakok és képtelenek haladéktalanul felismerni és megoldani ezeket a problémákat, akkor sok ember fog helytelen módszer alapján tovább dolgozni. Mire aztán az emberek felfedezik ezeket a problémákat, és meg akarják oldani és helyre akarják hozni őket, ezek a problémák addigra már veszteségeket okoznak a gyülekezeti munkának. Akkor hát nem el lett pazarolva mindaz a munkaerő, pénzügyi erőforrás és anyagi erőforrás? Van-e kapcsolat az efféle veszteségek okozása és aközött, hogy a vezetők és dolgozók nem oldják meg haladéktalanul a problémákat? (Igen.) Ha a vezetők és dolgozók képesek a munkát nyomon követni, felügyelni, megvizsgálni és arra vonatkozóan utasításokat adni, akkor teljes mértékben képesek lesznek haladéktalanul felfedezni és megoldani a problémákat. Ha a vezetők és dolgozók felületesek, és nem követik nyomon, felügyelik és vizsgálják meg a munkát, illetve nem adnak arra vonatkozóan utasításokat, ha nagyon passzívak e tekintetben, és megvárják, míg olyan sok probléma nem lesz, hogy teljesen kicsúsznak a kezükből a dolgok, mielőtt még a megoldásukra vagy arra gondolnának, hogy jelentsék őket a Fennvalónak és megoldásokat keressenek a Fennvalónál, akkor az ilyen vezetők és dolgozók eleget tettek vajon a felelősségeiknek? (Nem.) Ez a felelősség súlyos elmulasztása; az ilyen vezetők és dolgozók nem csak hogy nem oldották meg a problémákat, hanem helyette még veszteségeket is okoztak Isten háza munkaerejének és anyagi erőforrásainak, valamint óriási akadályt gördítettek a gyülekezeti munka elé. A vezetők és dolgozók felelősségmulasztása, gondatlansága, érzéketlensége és tompa elméjűsége miatt, és mivel nem képesek haladéktalanul felfedezni és megoldani a munkában felmerülő sok problémát, sőt, arra sem képesek, hogy haladéktalanul jelentsék azokat a Fennvalónak és megoldásokat keressenek a Fennvalónál, sok feladatot ismételten el kell végezni, majd miután ismételten elvégzésre kerültek, még több probléma merül fel az alapelvek megtalálására való képtelenség miatt. Amikor így mennek tovább a dolgok, az nagyban késlelteti a munka befejezésének napját, és egy olyan munkát, amelynek egy hónapig kellett volna tartania, három hónapba kerül elvégezni, egy olyat pedig, amelynek három hónapig kellett volna tartania, nyolc-kilenc hónapba telik befejezni – ez közvetlen kapcsolatban áll azzal, hogy a vezetők és dolgozók nem végeznek valódi munkát. Mivel a vezetők és dolgozók nem vállalnak felelősséget a munkájukért – azaz nem képesek haladéktalanul megtalálni és helyrehozni a problémákat, amikor azok felmerülnek –, folyamatosan lesznek különféle munkaelemek, amelyek nem járnak eredménnyel, és bénult állapotban maradnak. És ki a felelős közvetlenül ezért a problémáért? (A vezetők és a dolgozók.) Éppen ezért nagyon fontos, hogy a vezetők és dolgozók valódi munkát végezzenek, és az is nagyon fontos, hogy felfedezzék a problémákat, miközben valódi munkát végeznek. A vezetők és a dolgozók néha felfedezik a problémákat, de nem tudják, miként oldják meg őket, ugyanakkor képesek haladéktalanul jelenteni azokat a Fennvalónak, és megoldásokat keresni rájuk a Fennvalónál, ami még fontosabb. Sok vezető és dolgozó ezt gondolja: „Mi a magunk módján dolgozunk. A Fennvalónak csak az alapelveket kell elmondania nekünk, a maradék valódi munkát pedig elvégezzük majd mi magunk. Ha bármilyen nehézséggel találkozunk, elég csak itt lent a mi szintünkön beszélgetnünk és közösen imádkoznunk.” Ami a problémamegoldás erősségét vagy azt illeti, hogy alaposak vagy hatékonyak-e a megoldásaik: ők egységesen nem törődnek ezekkel a dolgokkal, és egyáltalán nem is kérdezősködnek felőlük. Ez az a fajta felelőtlen hozzáállás, amelyet munka közben tanúsítanak, ez pedig végső soron azt jelenti, hogy semmilyen munkaelem nem tud gördülékenyen haladni a gyülekezetben, és mind súlyos problémákat tartalmaz, amelyek nem kerülnek megoldásra. Ezzel a következménnyel jár, ha a vezetők és dolgozók szegényes képességűek, vagy pedig ha nem vállalnak felelősséget és nem végeznek valódi munkát.

A hamis vezetők néhány fajtájának boncolgatása a nyolcadik felelősségi kör alapján

I. Álspirituális hamis vezetők

A legutóbb arról beszéltünk, hogy mik a zavarok és a nehézségek, valamint definiáltunk bizonyos problémákat, amelyeket haladéktalanul jelenteni kell, és amelyekre haladéktalanul megoldásokat kell keresni. A problémáknak alapvetően két fő típusuk van. Az egyik típust azok a munkában felmerülő problémák jelentik, amelyek felől bizonytalanok vagy amelyeket nem tudnak átlátni az emberek. Ezen problémák esetében nagyon nehéznek találják az emberek az alapelvek felfogását. Habár doktrinális értelemben talán értik az alapelveket, nem tudják, miként gyakorolják vagy alkalmazzák őket. Ezek a zavarokkal kapcsolatos problémák. A másik típusba azok a valódi nehézségek és problémák tartoznak, amelyeket nem tudnak hogyan megoldani az emberek. Ez a típus valamivel súlyosabb a zavarokhoz képest, és ezek olyan problémák, amelyeket a vezetőknek és dolgozóknak szintén jelenteniük kell, és amelyekre megoldásokat kell keresniük. A legutóbb főként arról beszélgettünk, hogy a vezetők és dolgozók felelőssége jelenteni azokat a problémákat, amelyekkel a munkában találkoznak, valamint keresni a megoldásukat, és pozitív szempontból beszéltünk bizonyos dolgokról, amelyeket a vezetőknek és dolgozóknak meg kell tenniük, és amelyekre oda kell figyelniük. Ma azt fogjuk boncolgatni, hogy milyen megnyilvánulásaik vannak a hamis vezetőknek a nyolcadik tétel tekintetében, és hogy vajon végzik-e a vezetők által végzendő munkát, és eleget tesznek-e azoknak a felelősségeknek, amelyeknek a vezetőknek eleget kell tenniük. Ami azoknak a problémáknak a megoldását illeti, amelyekkel a munka során találkoznak, a hamis vezetők természetesen nem kompetensek e tekintetben; nem végzik a munkának ezt az aspektusát, és nem tesznek eleget ennek a felelősségnek. Van egy típusú hamis vezető, aki egy elképzelést táplál magában, miközben dolgozik, ezt gondolván: „Nem foglalkozom azokkal a formalitásokkal, amikor dolgozom, és nem is figyelek olyan dolgokra, amilyen a tudás, a tanulás, a készségek vagy a dogma. Arra figyelek csupán, hogy világosan közöljem Isten szavainak igazságát az összejöveteleken, és ez elég. Minden héten tartok két összejövetelt kis csoportoknak, minden második héten tartok egy összejövetelt a vezetőknek és dolgozóknak, és minden hónapban tartok egy nagy összejövetelt az összes testvérnek. Elég, ha jól megszervezem mindezeket az összejöveteleket.” Ez a munkavégzésük alapja és módszere. Az ilyen típusú vezetők és dolgozók folyamatosan képzik magukat a prédikálás terén, és sok energiát fektetnek abba, hogy felvértezzék magukat szavakkal és doktrínákkal – vázlatokat, tartalmat, példákat és igazságokat készítenek elő minden egyes összejövetelre, hogy azokról beszéljenek, valamint terveket is készítenek az emberek bizonyos állapotainak és problémáinak a megoldására. Azt gondolják, hogy vezetőként és dolgozóként mindössze jól kell prédikálniuk, és azzal eleget tettek a felelősségeiknek. Azt gondolják, hogy nem kell foglalkozniuk más dolgokkal, például azzal, hogy helyénvalóan van-e hirdetve az evangélium, vagy sem, hogy miként történik a gyülekezeti munkatársak kijelölése, vagy hogy kompetensek és megfelelő színvonalúak-e a különféle szakmai munkát végző munkatársak – azt hiszik, hogy elég, ha egyszerűen csak hagyják, hogy a felügyelők kezeljék ezeket a dolgokat. Éppen ezért nem számít, hogy hová mennek az ilyen típusú emberek, az összejövetelekre és a prédikációk elmondására koncentrálnak, és akármilyen összejövetelt tartsanak is, mindig elmondanak egy prédikációt. Kívülről úgy tűnik, hogy Isten szavainak az olvasásában és a himnuszéneklés tanulásában vezetik az embereket, és alkalmanként beszélnek a munkáról. Az ilyen típusú ember tud azokról a problémákról, amelyekről gyakran zajlik beszélgetés, például, hogy Isten mely szavaival kell összevetni azokat a problémákat, amelyekkel a különféle emberek találkoznak, valamint hogy miért érzik magukat gyengének az emberek, és mely állapotok merültek fel bennük, továbbá, hogy Isten mely szavainak igazságairól kell beszélni ezeknek a dolgoknak a megoldása végett. Összegezve: a prédikációik és közléseik az igazság és a gyakorlás sok aspektusát érintik; némelyek a metszéssel kapcsolatosak, némelyek a megpróbáltatásokkal és a finomítással, némelyek Isten szavainak imádkozva történő olvasásával, némelyek az ítélet és a fenyítés megtapasztalásának mikéntjével, és így tovább – tudnak egy kicsit beszélgetni az igazság különféle aspektusairól. Amikor új hívőkkel találkoznak, új hívőknek szóló prédikációkat mondanak, amikor pedig olyan emberekkel találkoznak, akik sok éve hisznek már Istenben, elmondhatnak néhány prédikációt az életbe való belépésről. Ám amikor valamilyen szakmai készséget magában foglaló munkára kerül sor, soha nem érdeklődnek a munka felől és nem tanulmányoznak azzal kapcsolatos dolgokat, még kevésbé követnek nyomon bármiféle munkaelemet, és nem vesznek részt vagy merülnek el abban a problémák megoldása végett. Az ő meglátásuk szerint a prédikációk elmondásával, Isten szavainak olvasásával és a himnuszok tanulásával munkát végeznek, és ezek a vezetők és dolgozók felelősségei; ezen kívül minden egyéb munka lényegtelen, más emberek dolga, hozzájuk semmi köze, és amíg jól tudnak prédikációkat mondani, addig nyugodtan pihenhetnek. Mit jelent az, hogy „nyugodtan pihenhetnek”? Azt jelenti, hogy az összejövetel befejezése egyenlő a munkájuk befejezésével, és amikor eljön a pihenés ideje, pihennek. Akármilyen problémák merülnek is fel a gyülekezeti munkában, figyelmen kívül hagyják azokat, és amikor keresik őket az emberek egy probléma megoldása végett, nagyon nehéz őket megtalálni. Bármennyire sűrűvé is válik a munka, nem hagyhatják ki a délutáni szundikálást, és elmerülnek a kényelemben, miközben mások képesek szenvedést kiállni és árat fizetni. Ezt gondolják: „Befejeztem a prédikálást, vége az összejövetelnek, és mindent elmondtam, amit el kellett mondanom nektek. Mit akartok még, mit mondjak? Az én munkám el van végezve. A többi a ti dolgotok. Elmondtam nektek Isten szavait, úgyhogy cselekedjetek csak az alapelvek szerint. Ami az esetlegesen felmerülő problémákat illeti: az a ti dolgotok, semmi közöm hozzá. Menjetek Isten elé ti magatok, és imádkozzatok, gyűljetek össze és beszélgessetek a problémák megoldása végett! Ne gyertek, és ne keressetek engem!” Amikor véget ér egy összejövetel, soha nem hallgatnak meg kérdéseket, soha nem akarnak problémákat megoldani, és még kevésbé képesek valaha is felfedezni egy problémát. Az összejövetel után úgy gondolják, hogy végeztek a munkájukkal, és rendszeres időközönként alszanak, esznek és kikapcsolódnak. Hát nem hamis vezetők ők, akik egyáltalán nem végeznek valódi munkát? (De igen.)

Vannak olyan esetek, amikor egy vezető vagy dolgozó fél éve van már a pozíciójában, és a hozzá közel állókat leszámítva, akik rendszeresen látják, a testvérek többsége nem láthatja őt. Gyakran csak online prédikációkat hallanak tőlük, ám amikor van egy probléma, a vezető vagy dolgozó nem oldja meg azt. Néhány testvér olyan nehézséggel találkozik a kötelességében, amit nem tud megoldani, és annyira nyugtalan lesz, hogy nem tud megülni a helyén, amikor pedig keresni kezdi a vezetőjét, sehol sem találja. Végezhet vajon jó munkát az efféle vezető? A testvéreknek fogalmuk sincs arról, hogy mivel foglalja el magát ennyire a vezetőjük mindennap, felhalmozódik egy nagy adag probléma és nehézség, és nem tudják, mikor jön majd a vezetőjük, hogy megoldja őket. Mindenki sóvárogva várja, hogy a vezető jöjjön és segítsen, de akármeddig várnak is, a vezető sosem mutatkozik. Az efféle vezetők és dolgozók igen megfoghatatlanok, és nagyon jól tudnak rejtőzködni! Nagyon jól mondanak prédikációkat, és miután elmondtak egy prédikációt, szépen felöltöznek és nem végeznek munkát, hanem elmennek és elrejtőznek valahol, ahol elmerülhetnek a kényelemben. És mindennek ellenére továbbra is azt gondolják, hogy nagyon jól és megfelelően dolgoznak. Azt gondolják, hogy ők nem lazsálnak, hogy elmondták a prédikációikat, megtartották az összejöveteleiket, elmondtak mindent, amit el kellett mondaniuk, és elmagyaráztak mindent, amit el kellett magyarázniuk. Soha nem akarnak mély kapcsolatba kerülni a testvérekkel azért, hogy nyomon kövessék a munkát és részt vegyenek abban, valamint hogy segítsenek nekik az ellenőrzés elvégzésével, illetve a problémák haladéktalan kezelésében és megoldásában. Ha olyan problémával találkoznak, amelyet nem tudnak megoldani, jelenteni sem tudják azt a Fennvalónak, sem megoldást keresni rá a Fennvalónál. Magukban sem tűnődnek el így: „Vajon be tudják tartani a testvérek az alapelveket, miután a közlésben hallották azokat? És amikor majd ismét nehézségekkel és zavarokkal találkoznak a munkában, képesek lesznek-e ragaszkodni az igazsághoz és az alapelvek szerint kezelni a dolgokat? Továbbá ki játszik pozitív szerepet a munkában? És mely emberek játszanak negatív szerepet? Vannak-e vajon olyanok, akik bomlasztásokat és zavarásokat okoznak, vagy olyanok, akik tönkreteszik a dolgokat, esetleg abszurd emberek, akik folyton rossz ötletekkel állnak elő? Hogyan haladt a munka az utóbbi időben?” Egységesen jellemző rájuk, hogy nem törődnek az efféle kérdésekkel, és nem érdeklődnek felőlük. A felszínen úgy tűnik, mintha munkát végeznének az ilyen emberek – prédikációkat mondanak, összejöveteleket tartanak, prédikációtervezeteket és vázlatokat készítenek, sőt, munkabeszámolókat is írnak. Némely vezetők az élettapasztalataikról is gyakran írnak prédikációkat; három vagy öt napon át végig a szobájukban maradnak és írnak, sőt, arra is szükségük van, hogy valaki külön vizet töltsön és ételt vigyen nekik, és senki más nem láthatja őket. Ha azt mondod, hogy nem végeznek valódi munkát, megsértve érzik magukat: „Hogyhogy nem végzek valódi munkát? Együtt élek a testvérekkel, és folyton összejöveteleket tartok és prédikációkat mondok. Addig prédikálok, amíg csontszáraz nem lesz a szám, azonfelül néha sokáig fenn is maradok.” Kívülről úgy tűnik, mintha igazán elfoglaltak lennének, és nem tétlenkednének – sok prédikációt mondanak el, és rengeteg erőfeszítést tesznek a beszéd és az írás érdekében, rendszeresen közvetítenek üzeneteket és leveleket, valamint a Fennvaló által elvárt alapelveket, azonkívül komolyan és türelmesen beszélgetnek és emelnek ki tartalmakat az összejöveteleken – csakugyan sokat beszélnek, de soha nem vesznek részt konkrét munkában, soha nem követik nyomon a munkát, és soha nem néznek szembe semmilyen problémával a testvérekkel együtt. Ha megkérdezed őket, hogy miként halad ez és ez a munkaelem, vagy hogy milyen eredményei vannak a munkának, nem tudják, és előbb meg kell kérdezniük valakit. Ha megkérdezed tőlük, hogy meg lettek-e oldva a múltkori problémák, azt mondják, hogy tartottak egy összejövetelt, és beszéltek az alapelvekről. Tegyük fel, hogy ezután ezt kérdezed tőlük: „Igazán megértették a testvérek, miután az igazságalapelvekről beszéltél? Még mindig lehetséges, hogy tévútra térjenek? Kinek van közülük viszonylag jobb megértése az alapelvekről, ki profibb a szakmai készségek terén, és ki az, aki jobb képességű és művelésre érdemes?” E kérdések egyikére sem ismerik a választ; egyikről sem tudnak semmit. Valahányszor megkérdezed őket a munka állapotáról, ezt mondják: „Beszéltem az alapelvekről, az imént fejeztem be egy összejövetel tartását, és épp most metszettem meg őket. Kifejezték az elkötelezettségüket, és elszántak arra, hogy jól fogják végezni ezt a munkát.” Ám amikor az kerül szóba, hogy miként halad az ezt követő munka, fogalmuk sincs róla. Vajon megfelelő színvonalú vezetőknek és dolgozóknak lehet tekinteni őket? (Nem.) Az ilyen típusú vezető és dolgozó úgy dolgozik, hogy egyszerűen csak felolvassa Isten szavait és prédikál néhány szót és doktrínát az embereknek, de semmi figyelmet nem fordít a valódi problémák megoldására, és még inkább fél jelenteni azokat a Fennvalónak, valamint megoldásokat keresni a Fennvalónál – nagyon tart attól, hogy a Fennvaló rájön majd, hogy mi is a tényleges helyzete. Mi az efféle cselekedetek természete? Miféle emberek az ilyenek a lényegüket tekintve? Hogy pontosan fogalmazzunk, az efféle emberek szabványos farizeusok. A farizeusok megnyilvánulásai a következők: méltóságteljes külső cselekedeteket végeznek, elegánsan beszélnek és viselkednek, a Bibliára alapozzák minden szavukat és tettüket, amikor pedig emberekkel találkoznak és beszélnek, a Bibliából idéznek szavakat, és a Biblia rengeteg sorát vissza tudják mondani emlékezetből. A hamis vezetők pontosan olyanok, mint a farizeusok – kívülről nem találni hibát bennük, és különösen lelkinek látszanak. A külső beszédükből, cselekedeteikből és viselkedésükből semmilyen problémát nem venni észre bennük, de sokat mégsem képesek megoldani a gyülekezeti munkában fennálló problémákból. Mit jelent tehát ez, hogy „lelki”? Szigorúan véve álspirituálist jelent. Az efféle álspirituális emberek minden nap nagyon elfoglalják magukat, ingáznak a kis és nagy csoportok között, és amerre csak járnak, Isten szavait prédikálják. Kívülről úgy tűnik, mintha mindenki másnál jobban szeretnék Isten szavait, mintha mindenki másnál több erőfeszítést tennének Isten szavaival kapcsolatban, mintha mindenki másnál járatosabbak lennének Isten szavai terén, és Isten szavainak bármely alapvető szakaszáról fejből meg tudják mondani, hogy hányadik oldalon található. Ha problémával találkozik valaki, megadják neki Isten szavai egy odaillő szakaszának az oldalszámát, és azt mondják neki, hogy menjen és olvassa el. Kívülről úgy tűnik, mintha mindenben Isten szavait tekintenék a kritériumuknak, mintha Isten szavai mellett tennének tanúságot, amikor dolgok történnek velük, és látszólag nincs velük semmi probléma. Ám ha közelebbről megnézed az általuk végzett munkát, képesek vajon problémákat felfedezni és megoldani, miközben ezeket a szavakat és doktrínákat prédikálják? Ha az igazságról való beszélgetésen keresztül olyan problémára találnak, amely addig még nem lett felfedezve egy munkaelemen belül, és ha megoldanak problémákat, amelyeket mások nem tudtak, akkor ez azt bizonyítja, hogy értik Isten szavait és világosan beszélnek az igazságról. Az álspirituális emberek a szöges ellentétei ennek. Az emlékezetükbe vésik Isten szavait és mindenütt prédikálják őket, az elméjük és a szívük pedig telve van Isten szavaival. Nem számít azonban, hogy nagy vagy kis probléma merül fel a munkában, nem képesek azt meglátni vagy felfedezni. Attól félnek a legjobban az összejövetelek végén, hogy valaki felvet egy valódi problémát és annak megoldására kéri őket; ezért állnak odébb azonnal, amikor vége az összejöveteleknek, ezt gondolván: „Ha valaki feltesz nekem egy kérdést, én pedig nem tudok rá válaszolni, az rettentő kínos és kényelmetlen lesz!” Ez a valódi érettségük és a tényleges állapotuk.

Gondolkodjatok el azon, hogy a körülöttetek lévő vezetők és dolgozók melyike jó abban, hogy a problémák megoldása végett beszéljen az igazságról, és ki képes közülük érintkezni a testvérekkel és velük együtt elindítani a munkát a kötelességeik végzése során – ezek a vezetők és dolgozók képesek eleget tenni a felelősségeiknek. Gondolkodjatok el azon, hogy a körülöttetek lévő vezetők és dolgozók melyike jó a problémák felismerésében és megoldásában, és összpontosít leginkább a valódi munkavégzésre, és éri el a legtöbb eredményt a munkájában – ezek a vezetők és dolgozók hűséges emberek, akik nagyon felelősségteljesek és megfontoltak. Ezzel szemben ha egy vezető kitűnő a szavak és doktrínák prédikálásában, és logikus és rendszerezett módon prédikál, központi mondanivalóval és tartalommal, valamint strukturált módon, az emberek pedig lelkesednek a prédikációiért, ő mégis folyton kerüli a testvéreket, és mindig attól tart, hogy a testvérek kérdéseket tesznek majd fel, és nem meri a testvérekkel együtt megoldani és kezelni a problémákat, akkor az a vezető álspirituális és hamis vezető. Miféle emberek a körülöttetek lévő vezetők és felügyelők? Amellett, hogy összejövetelekre járnak és prédikációkat tartanak, rendszerint nyomon követik-e a munkát és részt vesznek-e benne, képesek-e gyakran felismerni és megoldani problémákat a munkában, vagy egyszerűen csak eltűnnek, miután megjelentek az összejöveteleken? Az álspirituális hamis vezetők mindig attól félnek, hogy nem lesz mit prédikálniuk, és hogy nem lesz mit mondaniuk, amikor találkoznak a testvérekkel, ezért a szobájukban gyakorolják Isten szavainak a memorizálását és azt, hogy miként prédikáljanak. Úgy hiszik, hogy prédikálni olyasvalami, ami megtanulható és ami memorizálással elérhető, akárcsak a tudás megszerzése vagy az egyetemre járás, és hogy a fáradságot nem ismerő, kíméletlen tanulás szellemiségét kell megtestesíteniük. Hát nem eltorzult az a felfogás, amit e hamis vezetők rejtenek magukban? (De igen.) Az efféle emberek magas lóról prédikálnak doktrínákat, és irreleváns dolgokkal foglalatoskodnak, azután pedig azt gondolják, hogy vezetői munkát végeznek. Soha nem mennek ki a munkaterepre a munkát irányítani vagy problémákat megoldani, hanem helyette gyakran a szobáikban ülnek „elvonulva, hogy az önművelésre koncentráljanak”, Isten szavaival felvértezve magukat – szükséges ez? Milyen körülmények között megengedhető, hogy a vezetők és dolgozók átmenetileg félretegyék a gyülekezeti munkát és a testvéreket, és felvértezzék magukat az igazsággal? Akkor, amikor nincs annyi munka, és amikor minden probléma meg lett oldva, amelyet meg kell oldani, amikor minden figyelmet igénylő dolog és minden alapelv el lett magyarázva, amikor a testvéreknek nincsenek kérdéseik és nehézségeik, és senki sem okoz bomlasztásokat és zavarásokat, a munka pedig gördülékenyen tud haladni, és nincs több akadály: a vezetők és dolgozók ilyenkor olvashatják Isten szavait és felvértezhetik magukat az igazsággal – egyedül ez a valódi munkavégzés. A hamis vezetők nem így dolgoznak; folyton arra összpontosítanak, hogy reflektorfénybe állítsák magukat, és csak azért végeznek némi igen szembetűnő, mások számára látható munkát, hogy felvágjanak. Ha valami új világosságra lelnek, miközben Isten szavait olvassák vagy egy prédikációt hallgatnak, úgy érzik, hogy nyertek valamit, hogy birtokában vannak az igazságvalóságnak, és aztán sietve keresik a lehetőséget, hogy elmondjanak másoknak egy prédikációt. Szisztematikus, logikus és jól rendszerezett módon, központi mondanivalóval és tartalommal, és olyan módon prédikálják a doktrínákat, amely erőteljesebb és mélyebb, mint egy híresség beszéde vagy egy akadémiai előadás, és igen elégedettek ezzel. Mégis így töprengenek magukban: „Mit fogok prédikálni legközelebb, miután befejezem ezt a prédikációt? Nincs semmi másom.” Így aztán elsietnek és megint „elvonulnak, hogy az önművelésre koncentráljanak”, mély doktrínákat keresve. Soha nem látni őket a gyülekezeti munka terepén, és amikor az embereknek nehézségeik vannak és a megoldásukra várnak, ezeket a hamis vezetőket sehol sem találni. A hamis vezetők vajon nem éreznek lelkifurdalást és félelmet? Nem tudnak valóságos problémákat megoldani, de mégis hangzatos prédikációkat akarnak mondani, hogy felvágjanak. Ezek az emberek holtak a szégyenérzet számára.

Minden hamis vezető tud szavakat és doktrínákat prédikálni, mindannyian álspirituális emberek, semmilyen valódi munkát nem tudnak végezni, és bár sok éve hisznek Istenben, nem értik az igazságot – azt lehet mondani, hogy nincs lelki megértésük. Azt gondolják, gyülekezetvezetőnek lenni azt jelenti, hogy mindössze néhány szót és doktrínát kell prédikálniuk, szlogeneket kell hangoztatniuk, és egy kicsit meg kell magyarázniuk Isten szavait, és akkor majd megértik az igazságot az emberek. Nem tudják, mit jelent munkát végezni, nem tudják, hogy pontosan mik a vezetők és dolgozók felelősségei, és nem tudják, hogy pontosan miért választ valakit vezetővé vagy dolgozóvá Isten háza, vagy hogy pontosan milyen problémákat hivatott ez megoldani. Így aztán bárhogy beszél is arról Isten háza, hogy a vezetőknek és dolgozóknak muszáj nyomon követniük, megvizsgálniuk és felügyelniük a munkát, hogy haladéktalanul fel kell fedezniük és meg kell oldaniuk a problémákat a munkában és így tovább, semmit sem fognak fel ebből, és nem értik ezt. Nem képesek elérni és teljesíteni Isten házának a vezetőkre és dolgozókra vonatkozó követelményeit, és nem tudják megérteni a kötelességek végzésében foglalt szakmai készségekkel kapcsolatos problémákat, sem a felügyelők kiválasztására vonatkozó alapelv kérdését és így tovább, és még ha tudnak is ezekről a problémákról, akkor sem képesek kezelni azokat. Éppen ezért az efféle hamis vezetők vezetősége alatt nem lehet megoldani a gyülekezeti munkában felmerülő mindenféle problémákat. Nem csupán azok a szakmai készségekkel kapcsolatos problémák maradnak megoldatlanul huzamos időn keresztül, amelyekkel a kötelességei végzése során találkozik Isten választott népe, hanem olyan nehézségek is, amelyek Isten választott népének az életbe való belépése terén merülnek fel, és amikor némely vezetők és dolgozók vagy a különböző munkaelemek felügyelői nem képesek valódi munkát végezni, nem kerülnek haladéktalanul elbocsátásra, illetve a számukra kijelölt kötelességek nem kerülnek haladéktalanul kiigazításra, és így tovább. E problémák egyike sem lesz haladéktalanul megoldva, és ebből következően folyamatosan csökken a gyülekezetben a különféle munkaelemek hatásfoka, a munka hatékonysága pedig egyre gyengébb lesz. Ami a munkatársakat illeti, azokból, akiknek van valamennyi adottságuk és jók a beszédben, vezetők és dolgozók lesznek, miközben azokat, akik szeretik az igazságot, akik bele tudnak temetkezni a kemény munkába és fáradhatatlanul, panasz nélkül dolgoznak, nem léptetik elő és nem művelik, és munkásokként bánnak velük, a különféle technikai munkatársakat pedig, akiknek vannak bizonyos erősségeik, nem használják észszerűen. Azonkívül némelyek, akik őszintén végzik a kötelességüket, nem kapnak ellátást az élethez, így negativitásba és gyengeségbe süllyednek. Mi több, bármennyi gonoszságot műveljenek is az antikrisztusok és a gonosz emberek, a hamis vezetők mintha nem is látnák ezt. Ha valaki leleplez egy gonosz embert vagy egy antikrisztust, a hamis vezetők még azt is mondják neki, hogy szeretettel kellene bánnia az illetővel és esélyt kellene adnia neki a bűnbánatra. Miközben így tesznek, megengedik, hogy a gonosz emberek és antikrisztusok gonoszságot műveljenek és zavarásokat okozzanak a gyülekezetben, ez pedig hosszú késedelmekhez vezet ezeknek a gonosz embereknek, álhívőknek és antikrisztusoknak a kitakarítása vagy kizárása terén, és azok továbbra is gonoszságokat művelhetnek a gyülekezetben és folytathatják a gyülekezet munkájának megzavarását. A hamis vezetők e problémák egyikét sem képesek kezelni és megoldani; nem képesek igazságosan bánni az emberekkel, sem észszerű módon szervezni a munkát, hanem helyette meggondolatlanul cselekszenek, és csak némi haszontalan munkát végeznek, minek eredményeképpen rendetlenségbe és káoszba taszítják a gyülekezet munkáját. Bárhogyan beszél is az igazságról és bárhogyan hangsúlyozza is Isten háza azokat az alapelveket, amelyeket be kellene tartani, amikor a gyülekezet munkáját végzi valaki – korlátozva azokat, akiket korlátozni kell és kitakarítva azokat, akiket ki kell takarítani a különféle gonosztevők és álhívők közül, valamint előléptetve és művelve a jó képességekkel és felfogóképességgel bíró embereket, valamint azokat az embereket, akik képesek az igazságra törekedni, akiket elő kell léptetni és akiket művelni kell –, noha számtalanszor beszélnek ezekről a dolgokról, a hamis vezetők nem értik és nem fogják fel ezt, és egyre csak az álspirituális nézeteikhez és „szeretetteljes” megközelítéseikhez ragaszkodnak. A hamis vezetők azt hiszik, hogy az ő buzgó és türelmes utasításuk alatt minden embertípus rendezett módon, zűrzavar nélkül látja el a maga szerepét, hogy mindenkinek igen sok hite van, mindenki hajlandó a kötelességeit végezni, és nem fél attól, hogy börtönbe kerül és veszéllyel néz szembe, és hogy minden emberben ott az elhatározás a szenvedés elviselésére, és senki nem hajlandó júdásnak lenni. Azt hiszik, hogy ha jó légkör van a gyülekezeti életben, az azt jelenti, hogy ők jó munkát végeztek. Függetlenül attól, hogy gonosz emberek okoznak-e zavarásokat vagy álhívők terjesztenek-e eretnekségeket és téveszméket a gyülekezetben, nem tartják problémáknak ezeket a dolgokat, és nem érzik szükségét, hogy megoldják őket. Amikor valaki, akire munkát bíztak, meggondolatlanul cselekszik a saját akarata szerint, és megzavarja az evangelizációs munkát, még inkább vakok a hamis vezetők. Ezt mondják: „Elmagyaráztam a munka azon alapelveit, amelyeket el kell magyaráznom, és újra meg újra elmondtam nekik, hogy mit csináljanak. Ha felmerül bármilyen probléma, ahhoz nekem semmi közöm.” Nem tudják azonban, hogy igaz ember-e az illető, nem foglalkoznak ezzel, és nem tudják, hogy elérhet-e pozitív eredményeket, vagy hogy milyen következményekkel jár majd az, amit akkor mondtak, amikor elmagyarázták és megmondták annak az illetőnek, hogy mit tegyen. Amikor összejövetelt tartanak a hamis vezetők, mindig szavak és doktrínák végtelen áradatát szólják, de kiderül, hogy semmilyen problémát nem képesek megoldani. Ennek ellenére még mindig azt hiszik, hogy nagyszerű munkát végeznek, még mindig elégedettek magukkal és csodálatosnak gondolják magukat. Az általuk szólt szavak és doktrínák valójában csak azokat a zavaros, ostoba és buta embereket tudják felületesen kezelni, akik tudatlanok és szegényes képességűek. Ezek az emberek összezavarodnak, miután meghallják ezeket a szavakat, és azt hiszik, hogy amit a hamis vezetők mondtak, az úgy igaz, és semmi sem téves belőle. A hamis vezetők csak ezeknek a zavarodott embereknek tudnak eleget tenni, valódi problémák megoldására pedig alapvetően képtelenek. Természetesen a szakmai készségekkel és tudással kapcsolatos problémákkal még kevésbé képesek foglalkozni a hamis vezetők – teljesen tehetetlenek, amikor ezekről a dolgokról van szó. Vegyük például Isten házának szövegalapú munkáját. Ez az a munka, amely a legtöbb fejfájást okozza a hamis vezetőknek. Nem tudják pontosan beazonosítani, hogy mely emberek rendelkeznek lelki megértéssel, jó képességgel, és alkalmasak arra, hogy szövegalapú munkát végezzenek, és mindenkit jó képességű és lelki megértéssel bíró embernek tekintenek, aki szemüveges és magasan képzett, így aztán rájuk bízzák a munkát, ezt mondva nekik: „Ti mind tehetségesek vagytok a szövegalapú munka végzése terén. Én nem értek ehhez a munkához, úgyhogy a ti vállatokon nyugszik az egész. Isten háza semmi mást nem követel tőletek, csak azt, hogy használjátok az erősségeiteket, semmit ne tartsatok vissza, és járuljatok hozzá a munkához mindennel, amit tanultatok. Tudnotok kell hálásnak lenni és köszönetet mondani Istennek azért, hogy felemelt benneteket.” Miután a hamis vezetők egy csomó hatástalan és felületes szót mondtak, úgy érzik, hogy el lett rendezve a munka, és hogy mindent megtettek, amit meg kell tenniük. Nem tudják, hogy azok az emberek, akiket kirendeltek ennek a munkának az elvégzésére, alkalmasak-e, vagy sem, és azt sem tudják, hogy milyen hiányosságaik vannak ezeknek az embereknek a szakmai tudás tekintetében, vagy hogy miként kellene kipótolniuk azokat. Nem tudják, hogyan szemléljék és ismerjék fel az embereket, nem értik a szakmai problémákat, és az írással kapcsolatos tudást sem értik – teljességgel tudatlanok e dolgok tekintetében. Azt mondják, hogy nem értik és nem fogják fel ezeket a dolgokat, de a szívükben ezt gondolják: „Nem csak egy kicsit vagytok képzettebbek és csak egy kicsit tudtok többet nálam? Noha ebben a munkában nem tudlak irányítani benneteket, spirituálisabb vagyok nálatok, jobban tudok prédikálni, és jobban értem Isten szavait, mint ti. Én vagyok az, aki vezetlek benneteket, én vagyok a felettesetek. Nekem kell felügyelnem titeket, nektek pedig azt kell tennetek, amit én mondok.” A hamis vezetők felsőbbrendűnek tartják magukat, mégsem tudnak semmilyen érdemleges javaslattal előállni semmilyen, a szakmai képességekkel kapcsolatos munkát illetően, és útmutatással sem képesek szolgálni. Legfeljebb a személyzetet tudják jól megszervezni; az azt követő munkából semmit nem tudnak elvégezni. Nem próbálnak szakmai tudásra szert tenni, és nem követik nyomon a munkát. Minden hamis vezető álspirituális; nem tudnak mást tenni, mint néhány szót és doktrínát prédikálni, és akkor azt gondolják, hogy értik az igazságot, és állandóan felvágnak Isten választott népe előtt. Minden összejövetelen több órán át prédikálnak, de kiderül, hogy egyáltalán semmilyen problémát nem tudnak megoldani. Teljességgel tudatlanok, amikor szakmai tudással kapcsolatos problémák merülnek fel az emberek kötelességei terén; nyilvánvalóan laikusok, de spirituális embereknek tettetik magukat, akik a szakemberek munkáját irányítják – hogy végezhetik így jól a munkát? Az, hogy a hamis vezetők nem próbálnak meg szakmai tudást elsajátítani és nem képesek semmilyen valódi munkát végezni, már önmagában is undorral tölti el az embereket, és ennek tetejébe még spirituális embereknek is tettetik magukat és hivalkodnak a spirituális szavaikkal, ami azt mutatja, hogy nagyon híján vannak a józan észnek! Ez nem különbözik a farizeusoktól. A farizeusok akkor voltak a leginkább híján a józan észnek, amikor Isten megvetette őket, de ők egyáltalán nem voltak ennek tudatában, hanem még mindig elég jónak és igen spirituálisnak tartották magukat. A hamis vezetők ennyire híján vannak az öntudatnak; egyértelmű, hogy semmilyen valódi munkát nem tudnak végezni, és mégis spirituális embereknek tettetik magukat, így képmutató farizeusokká válnak. Pontosan ők azok, akiket Isten visszautasít és kirekeszt.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren