A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.) Második szakasz

Nyolcadik tétel: A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése (Első rész)

A vezetőknek és a dolgozóknak haladéktalanul azonosítaniuk kell és meg kell oldaniuk a nehézségeket

Ma a vezetők és dolgozók nyolcadik felelősségéről fogunk beszélgetni: „A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése.” Fel fogjuk tárni a hamis vezetők különféle megnyilvánulásait e felelősség vonatkozásában. A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése – ez vajon nem része a vezetők és dolgozók munkájának és kötelességeinek? (De igen.) A vezetők és dolgozók óhatatlanul szembesülni fognak néhány bonyolult problémával a munkájuk során, vagy találkozni fognak a gyülekezeti munka körét meghaladó nehézségekkel, esetleg különleges esetekkel, amelyek nem foglalják magukban az igazságalapelveket, és nem fogják tudni, hogy miként kezeljék ezeket a helyzeteket. Vagy pedig, mivel szegényes képességűek, és ezért nem képesek pontosan felfogni az alapelveket, óhatatlanul találkozni fognak néhány nehezen megoldható zavarral és nehézséggel. Ezek a zavarok és nehézségek a személyi állomány felhasználásának kérdéseivel, munkával kapcsolatos kérdésekkel, a külső környezetből eredő problémákkal, az emberek életbe való belépését érintő kérdésekkel, gonosz emberek által okozott bomlasztásokkal és zavarásokkal, valamint az emberek kitakarításának vagy kirekesztésének a kérdéseivel, stb. kapcsolatosak lehetnek. Isten házának konkrét követelményei és előírásai vannak, vagy pedig szóbeli utasítások léteznek mindezekre a problémákra vonatkozóan. Ezen konkrét előírásokon túlmenően óhatatlanul adódnak olyan különleges esetek is, amelyekről még nem történt említés. Ami ezeket a különleges eseteket illeti, egyes vezetők képesek azokat az Isten háza által előírt alapelvek betartásával kezelni, amilyen például Isten háza érdekeinek a védelme, a testvérek biztonságának garantálása, és a gyülekezeti munka zökkenőmentes működésének a fenntartása – és ráadásul nagyon jól csinálják –, míg más vezetőknek ez nem sikerül. Mit kell tenni az olyan problémák esetében, amelyeket nem lehet kezelni? Némely vezetők és dolgozók zavaros módon dolgoznak, nem képesek azonosítani a problémákat, de még ha erre képesek is, megoldani nem tudják azokat. Csak elevickélnek valahogy anélkül, hogy megoldásokért folyamodnának a Fennvalóhoz, és egyszerűen csak ezt mondják a testvéreknek: „Oldjátok meg ti magatok, hagyatkozzatok Istenre és keressetek Nála megoldásokat”, és azzal elintézettnek tekintik az egészet. Bármennyi probléma tornyosul is fel, ők maguk nem tudják azokat megoldani, mégsem jelentik felfelé, és nem keresik a megoldás módját, talán mert attól tartanak, hogy a Fennvaló át fog látni rajtuk, ők pedig elveszítik a tekintélyüket. Olyan vezetők és dolgozók is vannak, akik soha nem jelentik a problémákat a Fennvalónak, és nem tudom, hogy miért nem. A felfelé történő jelentés nem feltétlenül azt jelenti, hogy közvetlenül a Fennvalónak jelent valaki; először természetesen lehet a kerület vagy régió vezetőinek is jelenteni. Ha pedig ők nem tudják megoldani az ügyet, akkor megkérheted a vezetőket és dolgozókat, hogy tegyenek jelentést közvetlenül a Fennvalónak. Ha megkérsz egy vezetőt vagy dolgozót, hogy jelentsen egy ügyet a Fennvalónak és tisztázza a helyzetet, vajon megteheti az illető, hogy egyszerűen eltussolja és figyelmen kívül hagyja a dolgot? Ritka az ilyen ember. Még ha csakugyan vannak is ilyen vezetők, akkor is tisztázhatod a dolgot a többi vezetővel és dolgozóval, hogy leleplezd azt, aki eltussolja és nem jelenti az ügyet. Ha a többi vezető és dolgozó sem jelenti az ügyet, akkor van még egy utolsó lehetőség: írhatsz közvetlenül Isten házának honlapjára, hogy továbbítsák az üzenetedet a Fennvalónak, így biztosítva, hogy az ügy jelentve legyen a Fennvalónak. Azért van így, mert a Fennvaló korábban többször is foglalkozott már efféle levelekkel, majd azt követően közvetlenül bízott meg vezetőket és dolgozókat, hogy kezeljék az ügyet. Valójában több jelentési útvonal is rendelkezésre áll egy ügy felfelé történő jelentéséhez; könnyen gyakorolható, csak attól függ, hogy az illető igazán meg akarja-e oldani a problémát. Még ha nem is bízol meg egy bizonyos vezetőben vagy dolgozóban, abban akkor is hinned kell, hogy Isten igazságos, és hogy a Fennvaló az igazságalapelvek szerint munkálkodik. Ha nincs valóságos hited Istenben, és nem hiszed el, hogy Isten házában az igazság uralkodik, akkor semmit sem tudsz megvalósítani. Sok ember nem érti az igazságot; nem hiszik el, hogy az igazság uralkodik Isten házában, és nincs istenfélő szívük. Folyton azt gondolják, hogy a világi tisztviselők mind fedezik egymást, és hogy Isten háza is biztos ugyanolyan. Nem hiszik el, hogy Isten az igazság és az igazságosság. Éppen ezért egy ilyen embert álhívőnek lehet nevezni. Az emberek kisebbsége azonban képes a tényleges problémák jelentésére. Az efféle embereket olyan embereknek lehet nevezni, akik megvédik Isten házának érdekeit; ők felelősségteljes emberek. Némely vezetők és dolgozók nem csak, hogy nem oldják meg az általuk felismert súlyos problémákat, hanem felfelé sem jelentik azokat. Akkor kezdik csak érzékelni az ügy súlyosságát, amikor a Fennvaló kivizsgálja azt. Ez késlelteti a dolgokat. Éppen ezért akár hétköznapi testvér, akár vezető vagy dolgozó vagy, ha bármikor is olyan problémával találkozol, amelyet nem tudsz megoldani, és amely a munka nagyobb alapelveire vonatkozik, időben jelentened kell felfelé és megoldást kell keresned. Ha zavarokkal vagy nehézségekkel találkozol, de nem oldod meg azokat, valamely munka nem tud majd előrehaladni, hanem félre kell majd tenni és le kell állítani. Ez kihatással lesz a gyülekezeti munka előrehaladására. Éppen ezért, amikor ilyen problémák merülnek fel, amelyek közvetlen hatással lehetnek a munka előrehaladására, akkor időben fel kell tárni és meg kell oldani őket. Ha egy problémát nem könnyű megoldani, találnod kell az igazságot értő embereket, valamint az adott területen szakértelemmel bírókat, majd le kell ülnöd velük és közösen kell kivizsgálnotok és megoldanotok a problémát. Az efféle problémákkal nem lehet késlekedni! Minden egyes nap, ameddig késlekedsz a megoldásukkal, egy napnyi késedelmet jelent a munka előrehaladása terén. Ez nem csupán egyetlen személy ügyeit hátráltatja; a gyülekezet munkájára, valamint arra is kihatással van, hogy Isten választottai miként végzik a kötelességeiket. Éppen ezért, amikor efféle zavarral vagy nehézséggel találkozol, azt haladéktalanul meg kell oldani, nem lehet késleltetni. Ha valóban nem tudod megoldani, akkor gyorsan jelentsd a Fennvalónak. Ő majd jön és közvetlenül megoldja, vagy útbaigazít téged. Ha egy vezető vagy dolgozó nem képes efféle problémákat kezelni, és rátelepszik a problémára ahelyett, hogy jelentené azt a Fennvalónak és megoldást keresne nála, akkor azok a vezetők vakok, agyhalottak és hasznavehetetlenek. El kell bocsátani és távolítani őket a pozíciójukból. Ha nem távolítják el őket a pozíciójukból, a gyülekezet munkája nem fog tudni előrehaladni; tönkremegy a kezükben. Éppen ezért ezzel azonnal foglalkozni kell.

A filmgyártó munka is fontos eleme Isten háza munkájának. A filmgyártó csapatok gyakran találkoznak olyan problémával, amikor mindenki vitatkozik a forgatókönyvön. Például a rendező úgy gondolja, hogy a forgatókönyv különbözik vagy eltér a való élettől, és valószerűtlennek hatna, ha filmre vinnék, ezért változtatni akar rajta. A forgatókönyvíró ugyanakkor határozottan más véleményen van, és úgy gondolja, hogy a forgatókönyv életszerűen lett megírva, és követeli a rendezőtől, hogy annak megfelelően forgasson. A színészeknek is megvannak a maguk ellenvetései, és sem a forgatókönyvíróval, sem a rendezővel nem értenek egyet. Az egyik színész ezt mondja: „Ha a rendező ragaszkodik hozzá, hogy így legyen leforgatva, akkor én nem fogok szerepelni benne!” A forgatókönyvíró ezt mondja: „Ha a rendező változtat a forgatókönyvön, akkor ti mindannyian felelősök lesztek azért, ha bármiféle probléma felmerül!” A rendező ezt mondja: „Ha úgy kell leforgatnom a filmet, ahogy azt a forgatókönyv diktálja, és hibák történnek, Isten háza engem fog felelősségre vonni. Ha azt akarod, hogy én forgassak, akkor annak a saját gondolataim alapján kell történnie; ha nem, akkor nem csinálom!” No már most, mindhárom fél patthelyzetben van, nem igaz? Nyilvánvalóan nem tud előrehaladni a munka. Hát nem zavar támadt ezzel? Akkor hát kinek van valójában igaza? Mindannyiuknak megvannak a saját elméletei, a saját érvei, és senki sem hajlandó kompromisszumot kötni. Amikor a három fél ilyen patthelyzetbe kerül, mi az, ami kárt szenved? (Isten házának a munkája.) Isten házának a munkája akadályoztatva van és kárt szenved. Éreztetek már nyugtalanságot és aggodalmat, amikor ilyen helyzettel néztetek szembe? Ha nem, az azt bizonyítja, hogy nem igazán tettétek bele a szíveteket. Amikor ilyen zavarok és zsákutcák merülnek fel, egyesek annyira nyugtalanok lesznek, hogy enni és aludni sem tudnak, és ezt gondolják: „Mit kellene tenni? Az ilyesfajta vitatkozás és hajthatatlanság sehová sem vezet. Hát nincs ez kihatással a forgatás előrehaladására? Máris több napnyi késedelmet okozott és nem lehet tovább halasztani. Hogyan tudjuk megoldani ezt a problémát annak biztosítása végett, hogy gördülékenyen menjen a forgatás, és ne szenvedjen késedelmet a munka? Kihez kellene fordulnunk, hogy megoldjuk ezt a problémát?” Ha van szíved, akkor a vezetőknél kell megoldásokat keresned, és ha a vezetők sem tudják megoldani, akkor gyorsan jelentened kell a Fennvalónak. Ha igazán tekintettel vagy Isten szándékaira, akkor minden tőled telhetőt meg kell tenned a probléma minél gyorsabb megoldása érdekében; ez a legfontosabb dolog. És ha nem aggódsz? Talán így morfondírozol magadban: „Ők tévednek. Én ragaszkodni fogok a nézőpontomhoz – kétlem, hogy bármit is tudnának csinálni velem. Eszem, aztán szunyókálok egy kicsit, amúgy sincs délután semmi tennivaló.” Elnehezülnek a lábaid, kóvályog a fejed, erőtlenné lesz a szíved, te pedig ellankadsz. Van egy halom nehézség, de te figyelmetlen és lomha vagy, úgyhogy nincs mód a probléma megoldására. Miért nincs? Azért nincs, mert hiányzik belőled a megoldásához szükséges lendület és vágy, így aztán semmilyen megoldás nem jut az eszedbe. Ezt gondolod magadban: „Nem gyakori dolog, hogy nehézségek merülnek fel és leáll a munka. Kihasználom ezt a lehetőséget, hogy pihenjek néhány napot és egy kicsit lazítsak. Miért legyek állandóan olyan fáradt? Ha most szünetet tartok, senkinek sem lehet egy szava sem miatta. Végtére is, nem lazsálok és nem vagyok felelőtlen a munkámat illetően. Felelősségteljes akarok lenni, de itt van az útban ez a nehézség – ki fogja megoldani? Hogy tudunk forgatni anélkül, hogy ezt megoldanánk? Ha olyan nehézségek vannak, amelyek miatt nem tudunk forgatni, nem kellene egyszerűen szünetet tartanunk?” Amikor ilyen jelentős probléma van előtted, milyen következményekkel fog járni, ha nem lesz időben megoldva? Ha egymás után merülnek fel a problémák, és egyiket sem lehet megoldani, vajon folytatódni tud a munka? Ez mérhetetlen késedelmeket fog okozni. Csak előre haladhat a munka, hátrafelé nem, úgyhogy tudván, hogy ez a probléma nehézségeket támaszt, nem szabad tovább halogatnod; gyorsan meg kell oldanod. Ha ez a probléma már meg van oldva, sietve oldd meg a következőt is, amint felmerül, igyekezz nem vesztegetni az időt, hogy a munka gördülékenyen haladhasson és a tervezett időben befejeződhessen. Ez hogy hangzik? (Jól.) Azok, akiknek van szívük, ilyen hozzáállással néznek szembe a zavarokkal és nehézségekkel. Nem pazarolják az idejüket, nem keresnek kifogásokat maguknak, és nem sóvárognak testi kényelemre. Azok ugyanakkor, akiknek nincs szívük, ki fogják használni a kibúvókat; kifogásokkal állnak elő és alkalmat keresnek arra, hogy szünetet tartsanak, mindent kényelmes tempóban, sürgősségérzet és nyugtalanság nélkül végeznek, s közben hiányzik belőlük mindennemű elhatározás arra vonatkozóan, hogy szenvedést viseljenek el vagy árat fizessenek. És akkor mi történik végül? Mindenki sok napon át tartó patthelyzetben találja magát, amikor zavarral vagy nehézséggel szembesül. Sem a rendezők, sem a színészek, sem a forgatókönyvírók nem jelentik az ügyet. A vezetők eközben vakok és képtelenek elismerni, hogy problémáról van szó; még ha fel is ismerik, hogy probléma áll fenn, de nem tudják maguk megoldani, nem jelentik felfelé. Mire szintről-szintre jelentve lesz a Fennvalónak, tíz nap vagy akár egy fél hónap is eltelik. Mi történt ez alatt a tíz nap vagy fél hónap alatt? Végezte bárki is a kötelességeit? Nem, csak evéssel, ivással és szórakozással múlatták az idejüket! Hát nem csak potyáznak ilyenkor? Mindazon felügyelők, akik nem tudnak haladéktalanul megoldást keresni a zavarokra és nehézségekre, amelyekkel a munkában találkoznak, pusztán csak potyáznak, céltalanul tengetve a napjaikat. Az ilyen emberek röviden „semmittevőkként” ismeretesek. Hogy miért „semmittevők”? Azért, mert ezek az emberek nem komoly, felelősségteljes, szigorú és pozitív hozzáállással közelítik meg a kötelességeiket, hanem inkább felületesek, negatívak és lazsálnak, és csak abban reménykednek, hogy hátha felmerül valamilyen nehézség vagy patthelyzet, nekik pedig így lesz kifogásuk arra, hogy lehúzzák a rolót és abbahagyják a munkát.

A vezetőknek és dolgozóknak nem csupán haladéktalanul meg kell oldaniuk azokat a zavarokat és nehézségeket, amelyekkel a munkában találkoznak, hanem haladéktalanul meg is kell keresniük és azonosítaniuk is kell ezeket a problémákat. Miért kell ezt megtenni? Csupán egyetlen célból: Isten munkájának és Isten háza munkájának a megóvása céljából, ezzel biztosítva, hogy minden munkaelem gördülékenyen haladjon és sikeresen befejezésre kerüljön a munka normális ütemtervén belül. Milyen problémákat kell megoldani annak biztosítása végett, hogy gördülékenyen haladjon előre a munka? Először is lényeges, hogy alaposan el legyen távolítva minden buktató és akadály, amely megzavarja a gyülekezet munkáját, így megakadályozva, hogy az álhívők és gonosz emberek gondot okozzanak. Azonkívül útmutatással is kell szolgálni az egyes munkaelemek felügyelői és a testvérek számára, hogy megértsék az igazságot és gyakorlási utat találjanak, hogy megtanuljanak harmonikusan együttműködni és egymást felügyelni. Csakis így garantálható a munka elvégzése. Függetlenül attól, hogy milyen nehézségekkel és zavarokkal szembesülnek a vezetők és a felügyelők, ha nem tudják azokat megoldani, akkor gyorsan jelenteniük kell a problémákat a Fennvalónak és megoldásokat kell keresniük. Bármilyen munkát végezzenek is a vezetők és felügyelők, előtérbe kell helyezniük a problémák megoldását, és egyaránt foglalkozniuk kell a technikai problémákkal, a munkával kapcsolatos elvi problémákkal, valamint azokkal a különféle nehézségekkel is, amelyekkel az életbe való belépésüket illetően találkoznak az emberek. Ha nem tudsz zavarokat és nehézségeket megoldani, nem leszel képes jól végezni a munkádat. Éppen ezért, amikor szokatlan nehézségekkel vagy zavarokkal találkozol, amelyeket nem tudsz megoldani, haladéktalanul jelentened kell őket a Fennvalónak. Ne pazarold az időt, mivel három-öt nap késedelem veszteségeket okozhat a munkában, ha pedig fél-egy hónapig késik a munka, akkor túlságosan nagyok lesznek a veszteségek. Azonkívül, bármilyen problémáról van is szó, az igazságalapelvek alapján kell foglalkozni vele. Bármi történjék is, soha ne használj világi ügyletekre vonatkozó emberi filozófiákat a problémák megoldására. Ne csinálj a súlyos problémákból kicsiket, majd a kicsikből semmiségeket, és ne is annyit tegyél csupán, hogy megszidod az ügyekben érintett mindkét felet, majd megnyugtatod őket valami kedvességgel, mindig a velük való egyezkedéshez és a nekik való hízelgéshez folyamodva, mivel félsz eszkalálni a problémákat. Ez oda vezet, hogy nem lesznek alapszinten megoldva a problémák, ami elhúzódó gondokat eredményez. Ez vajon nem a dolgok puszta elsimítására való igyekvés egy módja? Ha úgy érzed, hogy minden emberi megoldást kimerítettél egy probléma esetében, és azt valóban nem lehet megoldani, te pedig egyáltalán nem találod meg a technikai kérdésekre vonatkozó alapelveket a munkában, akkor gyorsan jelentened kell ezeket a problémákat a Fennvalónak, és várakozás vagy halogatás nélkül keresned kell a megoldásokat. Minden olyan problémát, amelyet nem lehet megoldani, haladéktalanul jelenteni kell a Fennvalónak megoldás keresése végett. Hogy hangzik szerinted ez az alapelv? (Jól.)

Vajon gyakran kerülnek patthelyzetbe a filmgyártó és forgatókönyvíró csapatok a forgatással kapcsolatos problémák miatt? Mindegyiknek megvan a maga érvelése, és nem képesek egyetértésre jutni, folyton szócsatákba bonyolódnak egymással. Meg tudják-e oldani a vezetők ezeket a problémákat, amikor azok felmerülnek? (Néha meg tudják.) Ti találkoztatok már valaha olyan helyzettel, ahol egy vezető beszélgetés útján megoldott néhány problémát, és a megoldás tökéletesen észszerűnek és elméletileg helytállónak hangzott, ti azonban még mindig nem voltatok biztosak afelől, hogy igazodik-e Isten házának követelményeihez vagy az igazságalapelvekhez? (Igen.) Hogyan kezeltétek az ilyen helyzeteket? (Néha a Fennvalónál kerestük a megoldást.) Ez a helyes megközelítés. Voltatok már valaha olyan helyzetben, amikor úgy döntöttetek, hogy nem érdeklődtök a Fennvaló testvérnél egy problémával kapcsolatban, mert láttátok, hogy elég elfoglalt, ti pedig azt gondoltátok, hogy amíg elméletileg helyes a dolog, addig rendben van, majd úgy döntöttetek, hogy elkezditek a forgatást, függetlenül attól, hogy megfelel-e az igazságnak? (Súlyos problémáink voltak ezzel a múltban. Oda vezetett, hogy újból meg kellett csinálnunk dolgokat, valamint bomlasztásokat és zavarásokat okozott a munkában.) Ez súlyos helyzet! Sok olyan probléma, amelyekkel a filmgyártó csapatok találkoznak, végsősoron valójában a forgatókönyvíró csapat felelőssége. Ha például két és fél órányi zagyva elbeszélés lesz egy filmből, azért elsősorban a forgatókönyvírók a felelősek. De mi a helyzet a rendezők felelősségével? Ha zagyva a forgatókönyv, azt vajon észre kellene tudniuk venni a rendezőknek? Elméletileg igen. A rendezők azonban ettől még képesek hónapokat eltölteni és jelentős munkaerőt, anyagi forrást és pénzt felhasználni azért, hogy ilyen körülmények között is elvégezzék a forgatást. Miféle probléma ez? Rendezőként mi a felelősségetek? Amikor kézhez kaptok egy forgatókönyvet, ezt kellene gondolnotok: „Ez a forgatókönyv túl hosszú és tartalomban igen gazdag, de nincs veleje, nincs témája; lélektelen az egész felépítése. Ezt a forgatókönyvet nem lehet filmre vinni; vissza kell küldeni a forgatókönyvíróknak, hogy módosítsák.” Képesek vagytok ezt megtenni? Küldtetek már vissza valaha is forgatókönyvet? (Nem.) Azért nem, mert nem látjátok a problémákat, vagy mert nem meritek visszaküldeni? Esetleg attól tartotok, hogy valaki megítél majd benneteket, mondván: „Odaadták neked ezt a befejezett forgatókönyvet, te pedig egyetlen szóval elvetetted és visszaküldted – rettentően arrogáns vagy, nem gondolod?” Pontosan mitől féltek hát? Látjátok a problémát, akkor miért nem külditek vissza a forgatókönyvet az íróknak? (Nem kezeljük felelősségteljesen a filmgyártó munkánkat.) A filmgyártó csapatok esetében a gyülekezetvezetők mellett a rendezőknek is felügyelőkként kell eljárniuk, vagyis ők azok, akik döntéseket hoznak, és akiké az utolsó szó. Mivel te vagy a rendező, teljes felelősséget kellene vállalnod ezért a dologért, és attól a pillanattól fogva megfelelően át kellene nézned a forgatókönyvet, hogy kézhez kaptad azt. Mondjuk, hogy kézhez kapsz egy forgatókönyvet, és ahogy elejétől a végéig átnézed, elég jónak találod a tartalmát. Van veleje és témája, a cselekmény egy fő történetszál körül forog, és úgy tűnik, hogy semmilyen komoly baj nincs a forgatókönyv egészével – jónak és leforgatásra érdemesnek látszik, így hát el lehet fogadni. Ha azonban terjengős a forgatókönyv, ha bármiféle fókusz vagy kiemelt téma nélkül beszéli el egy ember történetét az elejétől a végéig, és nem világos, hogy mit is akar kifejezni, hogy mit akar elérni a nézőknél, vagy hogy mi a központi gondolata és lelki értelme – ha alapvetően egy zagyva elbeszélés és zavaros forgatókönyv csupán –, akkor vajon elfogadható ez a forgatókönyv? Mit kell tenniük a rendezőknek ilyen helyzetben? Vissza kell küldeniük a forgatókönyvet és javaslatokat kell tenniük arra, hogy miként módosítsák a forgatókönyvírók. A forgatókönyvíró csapat tagjai ellenkezhetnek, mondván: „Ez nem igazságos! Kik ők, hogy felülbírálják az általunk írt forgatókönyvet? Miért ők dönthetnek? Isten házának igazságosan és észszerűen kellene bánnia az emberekkel!” Mit kell tenni ekkor? Ha a rendezők problémákat ismernek fel a forgatókönyvben, nem szabad elsietniük a döntést, hanem először meg kell beszélniük a dolgot a gyülekezetvezetőkkel és a filmgyártó csapat tagjaival. Ha a korábbi években szerzett filmgyártó tapasztalata és a forgatókönyvekhez való hozzáértése alapján mindenki egyhangúlag úgy ítéli meg, hogy az adott forgatókönyv nem megfelelő színvonalú, és úgy gondolja, hogy ha filmre vinnék, az nem csupán késleltetné a filmgyártó munkát, hanem a felhasznált emberi, anyagi és pénzügyi erőforrások teljes elpazarlása is lenne, és senki sem tud ilyen felelősséget vállalni, akkor azt a forgatókönyvet vissza kell küldeni. Zagyva forgatókönyvet egyáltalán nem szabad filmre vinni; ez egy alapelv. Ha mindenki ugyanúgy érez a forgatókönyvvel kapcsolatban, a forgatókönyvíróknak feltétel nélkül el kell azt fogadniuk, és módosítaniuk kell a forgatókönyvet a filmgyártó csapat javaslatainak megfelelően. Ha még mindig vannak véleménykülönbségek, a két oldal tagjai és vezetői megvitathatják azokat, hogy lássák, kinek az érvei felelnek meg az igazságalapelveknek. Ha továbbra is patthelyzet áll fenn, és nem sikerül konklúzióra jutni, akkor kell a végső megoldáshoz folyamodni, amely a vezetők és dolgozók ma tárgyalt nyolcadik felelőssége: „A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése.” A holtpontra jutott és megoldhatatlan ügyeket nevezzük zavaroknak és nehézségeknek. Mindegyik oldal helytállónak gondolja a maga érvelését, és senki sem képes döntést hozni. Az ilyen oda-vissza érveléstől egyre zavarosabb lesz a probléma, mindenkinek a megértését elhomályosítva a probléma részleteit, valamint azt illetően, hogy melyik irányba kellene elindulni. A vezetőknek és dolgozóknak ezen a ponton fel kell vállalniuk a munka során felmerülő problémák és zavarok haladéktalan jelentésével és a megoldások keresésével kapcsolatos felelősségüket, azok haladéktalan megoldására törekedve, hogy ne gátolhassák meg a munka előrehaladását, és még inkább azért, hogy ne tudjanak még tovább gyülemleni. Nem munkavégzés vajon ezeknek a problémáknak a haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése? Vajon nem komoly és felelősségteljes hozzáállást tanúsít ezzel az ember a munkához? Nem beleteszi ezzel a szívét a kötelessége végzésébe? Vajon nem hűségesen jár el ilyenkor? (De igen.) Ilyen az, ha valaki hű a kötelességéhez.

A munkáért felelős vezetőknek és dolgozóknak a munkában felmerülő bármely problémát haladéktalanul kell észlelniük és megoldaniuk, mivel csakis így biztosítható a munka zavartalan előrehaladása. Azok a vezetők és dolgozók, akik nem képesek megoldani a problémákat, mind híján vannak az igazságvalóságnak, és hamis vezetők és dolgozók. Bárki, aki felismer problémákat, de nem oldja meg, hanem inkább kikerüli vagy elkendőzi azokat, az egy értéktelen semmirekellő, aki csak szabotálja a munkát. A vitás kérdéseket beszélgetés és megvitatás útján kell megoldani. Ha ezek nem hozzák meg a megfelelő eredményeket, hanem csak még zavarosabbá válik tőlük minden, akkor az első számú vezetőnek személyesen kell kézbe vennie az ügy kezelését: haladéktalanul javasolnia kell megoldásokat és módszereket, miközben azt is haladéktalanul megfigyeli, megérti és megítéli, hogy miként alakul a helyzet kimenetele. Amikor elhúzódnak a viták valamilyen probléma kapcsán, és nem sikerül döntésre jutni, akkor gyorsan jelenteni kell az ügyet a Fennvalónak a megoldás keresése végett, nem pedig csupán megpróbálni elsimítani a dolgokat, várni vagy halogatni, és még kevésbé figyelmen kívül hagyni a problémát. A jelenlegi vezetőitek és dolgozóitok így végzik a munkát? Haladéktalanul kellene ellenőrizniük és előmozdítaniuk a munka előrehaladását, ugyanakkor pedig azonosítaniuk kellene a különböző konfliktusokat, amelyek a munkában felmerülnek, miközben a különféle kisebb problémákat sem hagyják figyelmen kívül. Amikor jelentős problémák kerülnek azonosításra, a legfőbb vezetőknek és dolgozóknak jelen kell lenniük, hogy részt vehessenek a megoldásukban, és pontosan megérthessék a részleteket, a probléma felmerülésének okát, valamint az érintettek nézőpontjait, s így pontosan felfoghassák, hogy mi is történik valójában. Ezzel egyidejűleg részt kell venniük e problémák megbeszélésében, megtárgyalásában, sőt megvitatásában is. Ez szükséges; a részvétel létfontosságú, mivel segít a munkában felmerülő problémákkal kapcsolatos ítélethozatalban, valamint a megoldásukban. Ha csak részvétel nélkül hallgatod meg a dolgokat, ha mindig a partvonalon állsz összekulcsolt karral, és úgy teszel, mint aki csak beült egy tanórára, azt gondolva, hogy bármilyen probléma merüljön is fel a munkában, az nem a te bajod, és ha nincs konkrét nézeted vagy hozzáállásod az adott dolgot illetően, akkor te nyilvánvalóan hamis vezető vagy. Amikor bekapcsolódsz, részletesen tudni fogod, hogy pontosan mely problémák merültek fel a munkában, mi okozta őket, ki a felelős, hol van a kulcsprobléma, és hogy az vajon az emberek elképzelései és képzelődései vagy pedig technikai és szakmai hiányosság miatt állt elő – ezt mindet tisztázni kell ahhoz, hogy pártatlanul lehessen kezelni és megoldani a problémákat. Amikor részt veszel ebben a munkában, és rájössz, hogy nem ember alkotta problémákról van szó, és nem is szándékosan okozta őket valaki, mégis nehéznek találod, hogy rámutass a probléma lényegére, és nem tudod, miként oldd meg, miközben régóta vitatkozik már róla a két fél, vagy amikor mindenki odaszentelte a szívét és az erőfeszítéseit egy problémának, de mégsem tudják megoldani, és nem képesek megtalálni az alapelveket vagy az irányt, emiatt pedig leáll a munka, és attól is tartanak, hogy a folytatás további hibákat, bomlasztásokat és negatív következményeket okozna, akkor mit kell tenned? A vezetőknek és dolgozóknak elsősorban nem az a dolguk, hogy mindenkivel megbeszéljék az ellenintézkedéseket vagy megoldásokat, hanem hogy mielőbb jelentsék a problémát a Fennvalónak. A vezetőknek és dolgozóknak összegezniük és rögzíteniük kell a munkában felmerülő problémákat, valamint haladéktalanul jelenteniük kell azokat a Fennvalónak, anélkül, hogy halogatnának, várnának vagy a szerencsére hagyatkozó gondolkodásmódot tanúsítanának, azt gondolván, hogy ha alszanak egyet a dologra, akkor majd inspirációt vagy hirtelen tisztánlátást nyernek – ami ritka esemény, és valószínűleg nem fog megtörténni. A legjobb megoldás tehát az, ha minél gyorsabban jelented a problémát a Fennvalónak és megoldást keresel, biztosítva, hogy a probléma haladéktalanul és minél gyorsabban meg legyen oldva; ez igazi munkavégzés.

Olyan zavarok és nehézségek, amelyekkel a vezetők és a dolgozók gyakran találkoznak a munkájukban

I. Zavarok

Foglaljuk most össze az imént megbeszélt tartalom alapján, hogy pontosan mit kell érteni „zavarok” és „nehézségek” alatt. Nem ugyanaz a kettő. Először a „zavar” fogalmát fogom elmagyarázni. Zavar az, amikor nem látsz át valamilyen dolgot; nem tudod, hogyan ítélj meg vagy láss tisztán valamit úgy, hogy az az alapelveknek megfelelő vagy pontos legyen. Még ha valamennyire át is tudod látni, bizonytalan vagy afelől, hogy vajon helytálló-e a nézeted, nem tudod, hogy miként kezeld vagy oldd meg a dolgot, és nehezen jutsz konklúzióra vele kapcsolatban. Röviden: nem vagy biztos felőle, és nem vagy képes döntést hozni. Ha még csak egy kevéske igazságot sem értesz, és senki más nem oldja meg a problémát, akkor az megoldhatatlanná válik. Hát nem nehéz kihívással szembesül ilyenkor az ember? Amikor ilyen problémákkal állnak szemben vezetők és dolgozók, jelenteniük kell azokat a Fennvalónak, és a Fennvalóhoz kell fordulniuk a problémák minél gyorsabb megoldása végett. Gyakran szoktatok zavarokkal szembesülni? (Igen.) Ha rendszeresen szembesültök zavarokkal, az már önmagában véve is probléma. Mondjuk, hogy szembesülsz egy problémával, és nem tudod, hogyan kell helyénvaló módon kezelni azt. Valaki javasol egy megoldást, amelyet észszerűnek találsz, miközben egy másik személy egy másik megoldást javasol, amely szintén észszerűnek tűnik a számodra, és ha nem látod tisztán, hogy melyik megoldás a helyénvalóbb, ha mindenki más véleményen van, és senki sem fogja fel a probléma fő okát vagy lényegét, akkor egész biztosan hibák fognak csúszni a probléma megoldásába. A probléma megoldásához tehát elengedhetetlen és fontos a fő okának és lényegének a meghatározása. Ha a vezetők és dolgozók nem látnak tisztán, ha nem fogják fel a probléma lényegét, és nem tudnak eljutni a helyes konklúzióra, akkor haladéktalanul jelenteniük kell a problémát a Fennvalónak és nála kell keresniük a megoldást; ez szükségszerű, nem pedig a dolgok túlreagálása. A megoldatlan problémák súlyos következményekhez vezethetnek és kihatással lehetnek a gyülekezet munkájára – ezt alaposan meg kell érteni. Ha telve vagy aggodalommal, ha mindig attól tartasz, hogy a Fennvaló esetleg átlátja az igazi helyzetedet, vagy kiigazíthatja a számodra kijelölt kötelességet vagy elbocsáthat téged, ha átlátja, hogy nem vagy képes valódi munkát végezni, ezért aztán nem mered jelenteni a problémát, az könnyen késleltetheti a dolgokat. Ha olyan zavarokkal találkozol, amelyeket nem tudsz egyedül megoldani, de mégsem jelented azokat a Fennvalónak, amikor ez súlyos következményekhez vezet, a Fennvaló pedig számonkéri rajtad, akkor nagy bajban leszel. Avagy nem csupán magadat hibáztathatod ilyenkor? Amikor ilyen zavarokkal szembesülnek a vezetők és dolgozók, ha nem felelősségteljesek, és mindössze néhány doktrínát mondanak el és néhány előírást alkalmaznak a probléma felületes elintézése végett, akkor megoldatlan marad a probléma és sehová sem mozdulnak a dolgok, a munka pedig nem tud előrehaladni. Pontosan ez történik akkor, amikor megoldatlanul maradnak a zavarok; ez meglehetősen könnyen okoz késedelmeket.

Amikor zavarok merülnek fel, némely vezetők és dolgozók képesek érzékelni, hogy probléma történt, míg más vezetők és dolgozók képtelenek észlelni a problémát – az utóbbi csoportba tartozók rendkívül szegényes képességűek, tompák és nehéz felfogásúak; nincs bennük érzékenység semmilyen probléma iránt. Akármilyen nagy is az előálló zavar, ők tompaságot és nehéz felfogást tanúsítanak; figyelmen kívül hagyják és megpróbálják kikerülni a problémát – ilyen az, amikor a hamis vezetők nem végeznek valódi munkát. Azok a vezetők és dolgozók, akik birtokában vannak bizonyos mértékű képességnek és munkaképességnek, fel tudják ismerni, amikor ilyen helyzetek merülnek fel: „Ez egy probléma. Feljegyzéseket kell készítenem róla. A Fennvaló soha nem említett korábban ilyesfajta problémát, és most találkozunk vele először, akkor hát melyek pontosan az ilyen típusú helyzetek kezelésére vonatkozó alapelvek? Hogyan kellene megoldani ezt a konkrét problémát? Úgy tűnik, mintha lenne néhány intuitív gondolatom, de homályosak, és van valamiféle álláspontom az efféle dolgokat illetően, de az nem elegendő, ha mindössze hozzáállása van az embernek; létfontosságú keresni az igazságot a probléma megoldása végett. Elő kell hoznunk ezt az ügyet, hogy együtt megbeszélhesse és megvitathassa mindenki.” Ha még azután sem tudják, hogy miként folytassák, miután lement a megbeszélés és megvitatás egy köre, és nincs konkrét gyakorlási tervük a probléma megoldására, a zavar pedig továbbra is fennáll, akkor a Fennvalóhoz kell folyamodniuk megoldásért. Ezen a ponton a vezetők és dolgozók felelőssége lejegyezni, hogy mely pontokon merül fel zavar a problémával kapcsolatban, hogy amikor eljön az ideje, világosan el tudják magyarázni, hogy pontosan milyen probléma áll a zavar hátterében, és hogy pontosan milyen megoldást keresnek. Ezt kell tenniük a vezetőknek és a dolgozóknak.

II. Nehézségek

A. Mik a nehézségek

Ezek után nézzük meg a „nehézségek” kifejezést. Ami a szavak szó szerinti jelentését illeti, a nehézségek súlyosabbak, mint a zavarok. Mire utalnak hát pontosan a nehézségek? Magyarázza meg valaki! (Isten, nekünk az a megértésünk, hogy a nehézségek azok a tényleges problémák, amelyekkel találkozik az ember, amelyeket már próbált megoldani, de még mindig nem tudja megoldani; ezek számítanak nehézségeknek.) (Hogy még valamit hozzátegyek: néha nagyon bonyolult problémákkal is lehet találkozni, amelyekkel azelőtt még soha nem találkozott az ember, és amelyeket illetően mindenki híján van a tapasztalatnak, mindenki teljesen tanácstalan, és senkinek nincs semmi véleménye vagy elgondolása – ezek az igen nagy kihívást jelentő problémák egyik típusát képezik.) A nagy kihívást jelentő problémákat nevezzük nehézségeknek, igaz? A nehézségek legegyszerűbb, legközvetlenebb magyarázata az, hogy olyan problémák, amelyek ténylegesen léteznek. Például egy illető képességét, szakmai készségeit, testi betegségeit, valamint a környezettel és idővel kapcsolatos problémákat, és így tovább – ezeket a ténylegesen létező problémákat nevezzük nehézségeknek. A vezetők és dolgozók nyolcadik felelőssége azonban, amelyről most beszélgetünk, az, hogy haladéktalanul jelentsék a munkában felmerülő zavarokat és nehézségeket, valamint keressék azok megoldását. Az itt említett nehézségek nem azok a tág értelemben vett, ténylegesen létező problémák, hanem azok a különösen bonyolult problémák, amelyekkel a munkában találkozik az ember, és amelyeket nem lehet kezelni. Miféle problémák ezek? Külső ügyek, amelyek nincsenek különösebb kapcsolatban az igazságalapelvekkel. Habár ezek a problémák nem foglalják magukban az igazságalapelveket, bonyolultabbak az általános problémáknál. Milyen értelemben bonyolultabbak? Például jogszabályi és kormányzati előírásokkal függenek össze, vagy némelyek biztonságát érintik a gyülekezeten belül, és így tovább. Ezek mind olyan nehézségek, amelyekkel a vezetők és a dolgozók a munkájukban találkoznak. Akkor például, amikor a tengeren túl hisz valaki Istenben, bármely országban lakjon is, minden gyülekezeti munkának és a testvérek lakókörnyezetének is meg kell felelnie a helyi kormányzati előírásoknak, ehhez pedig érteni kell a helyi törvényeket és szabályzatokat. Ezekkel a dolgokkal együttjár a külvilággal való érintkezés és a külső ügyekkel való foglalkozás; ezek viszonylag összetettebbek a gyülekezeti személyi állományt érintő belső ügyekhez képest. Miben rejlik az összetettség? Ez nem olyan egyszerű, mint pusztán megmondani az embereknek a gyülekezetben, hogy vessék alá magukat Istennek, legyenek engedelmesek, gyakorolják az igazságot, végezzék hűségesen a kötelességüket, valamint értsék meg az igazságot és az alapelvek szerint kezeljék a dolgokat – ha ezeket elmondja valaki, az önmagában nem fogja megoldani a problémákat. Ehelyett – egyebek mellett – az ország törvényei, szabályzatai és előírásai, valamint a helyi szokások és gyakorlatok valamennyi aspektusának a megértését követeli. Sok tényező tartozik bele ezekbe a külső ügyekbe, és gyakran merülnek fel váratlan problémák vagy olyanok, amelyeket a gyülekezet alapelveivel nehéz kezelni, ezeknek a problémáknak a felmerülése pedig nehézségeket jelent. Ha például némelyek felületesen végzik a kötelességeiket a gyülekezeten belül, ezeket a problémákat meg lehet oldani az igazságközlésével, metszéssel, vagy segítségnyújtással és támogatással. A gyülekezeten kívül azonban használhatod-e vajon ezeket az alapelveket és módszereket a dolgok kezelésére? Megoldhatók-e az efféle problémák ilyen megközelítéssel? (Nem.) Akkor hát mit kell tenni? Bölcs módszereket kell alkalmazni az efféle problémák kezelésére és lereagálására. Isten háza az ilyen külső ügyekkel való foglalkozás során is lefektetett bizonyos alapelveket, de bárhogy vannak is ezek megmagyarázva, attól még gyakran felmerülnek mindenféle nehézségek. Mivel ez a világ, ez a társadalom és ez az emberiség túlságosan sötét és túlságosan bonyolult, valamint a nagy vörös sárkány gonosz erői által okozott zavarás miatt adódni fognak váratlan és további nehézségek, amikor ezekkel a külső ügyekkel foglalkozik valaki. Amikor felmerülnek ezek a nehézségek, megoldhatja vajon a problémát, ha mindössze egyetlen egyszerű alapelvet kaptok, amely így hangzik: „Csak vessétek alá magatokat Isten elrendeléseinek; mindent Isten vezényel, úgyhogy ne is vegyetek tudomást a problémáról!”? (Nem.) Ha nem oldható meg a probléma, akkor zavarást, zaklatást és kárt szenved az a környezet, amelyben a kötelességeiket végzik a testvérek, és amelyikben élnek. Nem vezet ez vajon nehézségek felmerüléséhez? Akkor hát mit kell tenni? Kezelhető ez hevességgel? Nyilvánvalóan nem. Némelyek ezt mondják: „Meg tudjuk akkor vajon oldani jogi eszközökkel?” Sok dolgot nem lehet a törvény segítségével megoldani. Azokon a helyeken például megoldhatja vajon a törvény a problémákat, ahol a nagy vörös sárkány okvetetlenkedik és beavatkozik a dolgokba? Ott semmi hatása a törvénynek. Az emberi hatalom sok helyen felülmúlja a törvényt, úgyhogy ne számítsatok arra, hogy a törvényre hagyatkozva megoldhatjátok a problémákat. Az emberi módszerek alkalmazása és a hevesség sem megfelelő a megoldásukra. Mit kell tenniük a vezetőknek és a dolgozóknak ilyen helyzetekben? Azok vajon meg tudják oldani ezeket a problémákat, amikor felmerülnek, akik csak szavakat és doktrínákat tudnak hangoztatni? Hát nem rendkívül bonyolult problémák ezek? Szerinted az működne és megoldást jelentene, ha megbíznának egy ügyvédet és bíróságra vinnék az ügyet? Értik az ilyen emberek az igazságot? Ezen a világon nincs helye az érvelésnek; még egy jogkövető országban sem mindig a törvény szerint járnak el a bírák, hanem inkább annak alapján alakítják az ítéletüket, hogy ki az érintett, és nem méltányosak. Ezen a világon, bárhol is legyenek, mindenütt az erőre és a hatalomra hagyatkozva támogatják meg a beszédüket az emberek. No és nekünk, akik hiszünk Istenben, mire kell hagyatkoznunk? Nekünk Isten szavainak, az igazságnak megfelelően kell bánnunk az emberekkel és kezelnünk a dolgokat. De lehetséges vajon, hogy minden simán menjen számunkra a világon, ha Isten szavaira és az igazságra hagyatkozunk? Nem lehetséges; ehhez bölcsességre van szükség. Éppen ezért, amikor ilyen problémákkal szembesülnek a vezetők és dolgozók, és ha különösen jelentősnek érzik az ügyet, és attól tartanak, hogy talán nem fogják azt helyénvaló módon kezelni, ezzel pedig bajt hoznak Isten házára, és nem kívánatos hatásokat és következményeket idéznek elő, akkor számukra nehézségeket jelentenek az ilyen problémák. Amikor olyan problémákkal állnak szemben, amelyeket nem tudnak megoldani, haladéktalanul jelenteniük kell azokat a Fennvalónak, és megfelelő módszereket kell keresniük a problémák megoldására; ezt kell tenniük a vezetőknek és a dolgozóknak.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren