A vezetők és a dolgozók felelőssége (6.) Második szakasz

Ami azokat illeti, akiknek nincs igazán elegendő intelligenciájuk: bennük is van hajlandóság arra, hogy jól végezzék a kötelességüket, és meg akarják védeni Isten házának az érdekeit, de híján vannak a bölcsességnek, nem tudják, miként cselekedjenek az alapelvek szerint, valamint semmit sem tudnak átlátni. Egyszer aztán valamikor kísértéssel találkoznak és beleesnek abba, minek eredményeképpen elárulják a gyülekezet érdekeit, elárulják a testvéreket, és kárt okoznak Isten háza munkájának. Hogyan kell foglalkoznunk az efféle fafejű és nem eléggé intelligens emberekkel, és miként kell bánnunk velük? Ami az ilyen fafejeket illeti, akik híján vannak a lelki megértésnek és nem elég intelligensek: az utolsó szálig el kell bocsátani és ki kell igazítani a számukra kijelölt kötelességet, és egyikük sem használható. Ha használják az ilyen embereket, bármikor bajt hozhatnak Isten háza munkájára – annyi ilyen tanulság van. Mostanában sok olyan ember van, akiknek külsőleg van némi emberi hasonlatosságuk, de semmilyen igazságvalóságról nem tudnak beszélgetni. Sok éve hisznek Istenben, és mégis ebben az állapotban maradtak. Világosan kell látni ennek a problémának a gyökerét; ez a probléma a rendkívül gyenge képességgel és a lelki megértés hiányával kapcsolatos. Az ilyen emberek nem változnak meg, bármennyi évig hisznek is Istenben, és semmilyen jelentős előrehaladást nem mutatnak, dacára az összes prédikációnak, amelyet meghallgattak. Nem lehet mást tenni, mint félreállítani őket, hogy azt a csekély mértékű szolgálatot teljesítsék, amelyre képesek. Vajon jó módja ez a velük való foglalkozásnak vagy nem az? (Igen, az.) Egyesek, akiknek nincs elegendő intelligenciájuk és nincs erejük, több évnyi olvasás után sem tudják egyáltalán megérteni Isten szavait, és annak ellenére sem sikerül megérteniük a prédikációkat, hogy több éve hallgatják már azokat. Vajon még mindig van haszna Isten szavait tartalmazó könyveket adni az ilyen embereknek? (Nem, nincsen.) Azoknak az embereknek, akiknek nincs elegendő intelligenciájuk, nem kell Isten szavait tartalmazó könyveket adni, mivel ennek megtétele hiábavaló és a pazarlással egyenlő, és a nekik esetlegesen odaadott könyveket haladéktalanul vissza kell szedni. Nem azért, hogy megfosszuk őket Isten szava olvasásának a jogától, hanem azért, mert elégtelennek bizonyul az intelligenciájuk. Még ha élnek is gyülekezeti életet az efféle emberek, az igazságot nem tudják megérteni, kötelességvégzésről nem is beszélve. Az ilyen emberek söpredékek, nem igaz? Tudnotok kellene, hogy miként kell kezelni a söpredéket. Egyesek kívülről igen jámbornak tűnnek, az intelligenciájuk azonban olyannyira gyenge, hogy még fizikai munkákat sem képesek rendesen elvégezni, és mindent tönkretesznek, amihez hozzányúlnak. Ha megkérik őket egy munka elvégzésére, bizonyosan kárt tesznek valamiben, úgyhogy az ilyen emberek nem használhatók. Ha arra kéred őket, hogy emeljenek fel egy vödör vizet, felborítanak egy üveg olajat. Ha arra kéred őket, hogy mossanak el egy tálat, összetörnek egy tányért. Ha főzésre kéred meg őket, túl sokat vagy túl keveset főznek, illetve túl sós vagy túl ízetlen lesz a főztjük. Beleteszik ugyan a szívüket, de bárhogyan is próbálják, nem tudják jól csinálni, és még egy fizikai munkát sem képesek jól elvégezni. Lehet vajon használni az ilyen embereket? (Nem lehet.) Ha tehát nem használhatók, akkor minek a megtételére kellene felkérni őket? Azt jelenti ez, hogy nincs megengedve nekik, hogy higgyenek Istenben, és hogy nem akarja őket Isten háza? Nem, nem ezt jelenti. Csak ne hagyd őket köteleséget végezni! Ha a normális emberi élet körébe tartozó dolgokat nem végzik el rendesen – a hétköznapi, józan ésszel felfogható dolgokat és a mindennapi élet rutinjellegű dolgait is beleértve –, vagy ha nem képesek ezeknek a dolgoknak az elvégzésére, akkor nem alkalmasak arra, hogy Isten házában kötelességet végezzenek.

Egyesek, noha nincs jó emberi mivoltuk és semmilyen speciális tehetségük, vezetőkké pedig végképp nem művelhetők ki, fizikai munkákat attól még el tudnak végezni. A csirkék és kacsák etetése, a disznók etetése és a bárányok gondozása például olyan munka, amelyet jól el tudnak végezni. Ha egyszerű munkát adsz nekik, azt jól el tudják végezni mindaddig, amíg beleteszik a szívüket, és így az ilyen emberek el tudnak végezni egy kötelességet Isten házában. Noha egyetlen, egyszerű feladatról van szó, képesek beletenni a szívüket és eleget tenni egy felelősségnek, valamint arra is képesek, hogy Isten szavai és az igazságalapelvek szerinti követeléseket támasszanak önmagukkal szemben. Nem számít, hogy nagy-e vagy kicsi a feladat, vagy hogy fontos-e a munka vagy jelentéktelen, mindent egybevetve jól el tudják végezni a rájuk bízott, egyetlen munkát. Nem csupán olyan jól tudják etetni a csirkéket, hogy azok rendesen tojnak, hanem attól is meg tudják óvni a csirkéket, hogy elragadják őket a farkasok. Ha farkasüvöltést hallanak, azonnal szólnak a felügyelőjüknek, igyekezve elkerülni minden malőrt az Isten háza által rájuk bízott munka és feladat végzése közben. Ha így dolgoznak, akkor viszonylag elszántak, ez pedig úgy tekintendő, hogy képesek jól teljesíteni a felelősségüket és jól végezni egy munkát. A fennmaradó területeken – a személyes életükben, a magaviseletükben és abban, ahogyan a dolgokkal foglalkoznak – valamelyest elégtelennek bizonyulnak; nem tudják például, hogy miként érintkezzenek és csevegjenek másokkal, vagy miként beszélgessenek másokkal az állapotukról, és néha ingerlékenyek. Ez vajon problémának tekinthető? Rendben van, ha ezek miatt nem használják őket? (Nem, nincsen.) Egyesek gyengék a személyi higiénia terén; legalább tíz napig nem mosnak hajat, és általában büdösek. Mások hangosan esznek és isznak, miközben a körülöttük lévők épp pihennek, és máskor is hangosak, például amikor járnak, becsuknak egy ajtót és beszélnek – neveletlenek és nem tudják, mi az a jó modor. Hogyan kell bánni az ilyen emberekkel? Mindenkinek megértőnek kell lennie velük, szerető szívvel segítenie és támogatnia kell őket, beszélgetnie kell velük arról, hogy mi a normális emberi mivolt, és lehetővé kell tennie számukra, hogy apránként megváltozzanak. Mivel mindannyian együtt vagytok, meg kell tanulnotok összecsiszolódni. Az ilyen emberek abban az esetben használhatók, ha képesek megfelelően végezni a munkájukat, valamint elvállalni a munkát, és semmit sem tesznek, ami bomlasztást és zavarást okoz. Egyesek okosak, jó képeségűek, és szorgalmasan dolgoznak, valamint képesek teljesíteni a felelősségeiket és jól teljesíteni a rájuk bízott munkakörökben, így művelhetők és használhatók. Mások azonban rendkívül gyenge képességűek, olyannyira, hogy még egyszerű munkákat sem tudnak jól elvégezni; a csirkék etetésével még épp, hogy csak elboldogulnak, de ha kacsákat és libákat is kell etetniük, túlterheltek lesznek és nem tudják, hogyan csinálják. Nem arról van szó, hogy ne akarnák jól csinálni, hanem arról, hogy túlságosan gyenge képességűek. Korlátolt az elméjük, csak egyetlen feladat elvégzésének a mikéntjét ismerik, ám ha még egy feladatot kapnak, azzal már nem tudnak mit kezdeni. Nem tudják, hogyan tervezzenek, így csupán összekuszálják a dolgokat. Az ilyen emberek egyszerre csak egy munka végzésére alkalmasak. Ne adj nekik több munkát, mert nem lesznek képesek felvállalni azokat. Ne gondold, hogy ha egy feladatot jól el tudnak végezni, akkor biztosan el tudnak végezni kettőt vagy hármat is; ez nem feltétlenül van így, és a képességüktől függ. Először próbáljanak meg két dolgot végezni. Ha jó képességűek és tudják vállalni, akkor beoszthatod őket így. Ha nem tudnak egyidejűleg két feladatot jól elvégezni, és elrontják, az azt jelenti, hogy ez meghaladja a képességüket, úgyhogy azonnal el kell venned tőlük a második feladatukat. Azért, mert megfigyelés és próba útján rájöttél, hogy egyszerre csak egy munka végzésére alkalmasak ahelyett, hogy több, összetett munkát végeznének, és hogy nincs meg az ehhez szükséges képességük. Némelyek viszonylag okosak és viszonylag jó képességűek, és ha egyszerre több munkát adsz nekik, jól el tudják végezni azokat. Ha például megkéred őket, hogy főzzenek ételt, etessék meg a csirkéket és gondozzák a zöldségeskertet, képesek mindennap időre elkészíteni az ételeket, miközben a szabad perceikben a zöldségeskertet is gondozzák, haladéktalanul megöntözik és kigyomlálják a kertet, és időben megetetik a csirkéket. Némelyek talán azt mondják: „Ha egyszer ilyen képességűek, hadd vállaljanak gyülekezeti munkát is és hadd legyenek gyülekezetvezetők!” Rendben lenne ez vajon? Noha képesek némi fizikai feladatot és hétköznapi munkát vállalni, a gyülekezetvezetővé válás külön felmérést igényel; az nem olyasvalami, amit az egyszerű, külső munkáik végzése alapján fel lehet mérni. Ez azért van, mert gyülekezetvezetőnek lenni nem fizikai munka, hanem azt a vezetés alapelvei szerint kell felmérni. Ám ha az illetőnek megvan a képessége és a tehetsége ahhoz, hogy gyülekezetvezető legyen, és viszonylag jó az emberi mivolta, akkor nem lenne helyénvaló a részedről, ha külső munkát bíznál rá; ezt az emberek nem megfelelő felhasználásának nevezzük. A gyülekezetvezetők legfeljebb egyetlen másik, a hétköznapi élettel kapcsolatos, részmunkaidős munkát tudnak végezni, és akkor tudnak egy kicsit többet foglalkozni azzal, amikor nem elfoglaltak – ez így nem fárasztja ki őket. A triviális, rutinjellegű dolgokból és ezekből a fizikai feladatokból annyit végezhetnek az emberek, amennyire képesek. Van bárki is, aki mindet el tudja vállalni? Van bárki is, akinek ilyen képessége van? (Nincs.) Lehet, hogy elegendő a képességük és az adottságuk, de van egy dolog, amelyből nem áll rendelkezésükre elegendő, ez pedig az energia. Az emberek halandók, korlátozott az energiájuk, és korlátozott a munkák száma is, amelyet el tudnak vállalni. A magas energiaszintű emberek talán képesek napi tizenkét órát dolgozni, míg az átlagos energiaszintű emberek normálisan nyolc órát tudnak dolgozni, az alacsony energiaszintű emberek pedig mindössze négy-öt órát. Éppen ezért akár fizikai munkára, akár gyülekezetvezetői munkára, akár szakmai készségeket igénylő munkára használsz valakit, át kell gondolnod, hogy mire alkalmas a leginkább, és ha azután, hogy a legmegfelelőbb munkával bíztad meg az illetőt, nem tudja azt elvégezni, bízd meg valami mással. Ha nem aszerint jelölsz ki munkát a számára, hogy minek az elvégzésére alkalmas a leginkább, az hibás módja az emberek felhasználásának. Ha meg is kérik fizikai munkák elvégzésére azokat, akiknek nem lehet elsőbbséget adni az előléptetés, művelés és használat terén, a képességük és az adottságaik alapján kell őket ezekkel a munkákkal megbízni. Ha azzal egyidejűleg, hogy a rájuk bízott egyetlen munkát jól elvégzik, más munkákat is képesek még elvégezni, akkor meg lehet kérni őket, hogy részmunkaidőben néhány fizikai munkát is végezzenek el mindaddig, amíg az nincs kihatással a fő munkájukra. Egyesek erős fizikumúak, és három munkát is el tudnak végezni egymás után; miután befejeztek egy munkát, még mindig van tartalék energiájuk, és az idő nagyrészében ráérnek. A hamis vezetők azonban vakok, és nem tudják, hogyan osszák ki a munkát, és nem jöttek még rá, hogy ez probléma, így csak egyetlen munka elvégzésével bízzák meg ezeket az embereket, ami hiba.

Az imént a nem elegendő intelligenciával rendelkező emberekről beszéltem, akiknek nincsenek speciális készségeik, és csupán fizikai igénybevételre alkalmasak. Vannak olyan emberek is, akiknek valami bajuk van, és még fizikai igénybevételre is alkalmatlanok; megfájdul a fejük, a hasuk vagy a hátuk, valahányszor olyasvalamit csinálnak, ami akár csak egy kicsit is igénybe veszi őket fizikailag. Hogyan kell kötelességeket bízni az ilyen emberekre, ha alkalmasak arra, hogy kötelességet végezzenek? Különböző aspektusokat kell megnézni annak megállapításához, hogy milyen kötelességek végzésére alkalmasak Isten házában, például az egészségi állapotukat, valamint az emberi mivoltukat és a képességüket. Ha olyan rossz az egészségük, hogy semmilyen munkát nem tudnak elvégezni, és szünetet kell tartaniuk, miután egy ideig dolgoztak, továbbá arra is szükségük van, hogy valaki ügyeljen rájuk, ha egyedül nem tudnak megfelelően elvégezni egy kötelességet és ki kell jelölni valakit, aki figyel rájuk, akkor az egyáltalán nem éri meg. Az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy kötelességet végezzenek, úgyhogy engedd, hogy hazamenjenek és meggyógyuljanak. Bármit teszel is, senkit ne használj, akinek annyira komoly betegsége van, hogy egy szellő is ledöntené a lábáról. Ha nem túl rossz az egészségük, és arról van szó csupán, hogy hasfájást kapnak, ha rossz dolgot esznek, vagy fejfájást kapnak, ha túl sokat használják az agyukat, így aztán három-négy órával rövidebb ideig képesek dolgozni, mint egy normális ember, vagy a felét tudják csak elvégezni egy normális ember munkájának, az ilyen emberek attól még használhatók, amennyiben a többi kritériumnak eleget tesznek. Hacsak ők maguk nem hozzák fel a dolgot és nem mondják ezt: „Túl rossz az egészségem ahhoz, hogy elviseljem ezt a nehézséget. Haza akarok menni meggyógyulni. Amikor meggyógyultam, visszajövök majd és elvégzem a kötelességemet”, akkor haladéktalanul egyezz bele, és ne próbálj tanáccsal szolgálni nekik a gondolkodásmódjukat illetően; hiába teszel így, nem lesz semmi hatása. Van egy mondás, amely így hangzik: „Amit kelletlenül tesz meg az ember, annak nem lesz kielégítő az eredménye”; mindenkinek másmilyen a hite, az elhatározása és a törekvései. Némelyek esetleg azt kérdezik: „Nem arról van szó csupán, hogy néha nincsenek valami jó formában és kevés az energiájuk? Akkor is előfordulhat, hogy az emberek nem érzik magukat jó formában, ha rossz dolgokat ettek, de néhány nap elteltével rendbejönnek; szükséges vajon, hogy hazamenjenek és meggyógyuljanak? Nem múlik el vajon a fejfájásuk és a szédülésük egy átaludt éjszaka után is? Nem tudnak vajon azután már normálisan dolgozni? Hát ilyen nagy ügy ez?” Lehet, hogy a számodra nem nagy ügy, de egyesek különböznek másoktól abban a tekintetben, hogy mennyire tartják becsben a testüket, és némelyeknek csakugyan vannak egészségügyi problémáik. Ilyen esetben, ha engedélyt kérnek, hogy hazamenjenek pihenni és meggyógyulni, akkor a gyülekezetnek gyorsan bele kell ebbe egyeznie, nem szabad követeléseket támasztania velük szemben, nem szabad megnehezítenie a dolgukat, és különösen nem szabad megpróbálnia tanáccsal szolgálni számukra a gondolkodásmódjukat illetően. Egyes hamis vezetők egyfolytában hatni próbálnak az ilyen emberekre, ezt mondván: „Nézd, hová jutott mostanra Isten munkája! Egyre nagyobbak a katasztrófák, megjelent a négy vérszínű hold, és olyan széleskörben elterjedt a járvány, hogy a nem hívők sehogy sem tudják túlélni! Isten házában vagy, végzed a kötelességeidet és élvezed Isten kegyelmét – nem leszel kitéve veszélynek, és igazságot és életet is nyerhetsz – micsoda nagy áldás ez! A te apró gondod semmiség. Fölébe kell kerekedned és imádkoznod kell Istenhez. Isten egész biztosan meg fog gyógyítani téged. Csak olvasd Isten szavait, tanulj meg még néhány himnuszt, és természetszerűleg javulni fog a bajod, ha nem azon jár az eszed. Hát nem ezt mondják Isten szavai: »Betegségben élni annyit jelent, mint betegnek lenni«? Most éppen betegségben élsz. Ha egyfolytában azon gondolkodsz, hogy beteg vagy, akkor súlyossá fog válni a betegség. Ha nem gondolkodsz rajta, akkor el fog tűnni a bajod, nem igaz? Így növekedni fogsz a hitben, és nem akarsz majd hazamenni pihenni. Azt, hogy haza akarsz menni pihenni, a testi kényelem utáni sóvárgásnak nevezik.” Ne próbálj tanáccsal szolgálni számukra a gondolkodásmódjukat illetően, mert ostobaság ezt tenni. Még egy kicsiny, átmeneti kényelmetlenségben sem tudnak kitartani és csak haza akarnak menni pihenni, és még egy apró nehézségen sem tudnak felülkerekedni, ami azt bizonyítja, hogy nem végzik komolyan a kötelességüket. Az a valós helyzet, hogy az ilyen embereknek egyáltalán nem áll szándékukban hosszú távon végezni a kötelességüket, a legkevésbé sem végzik azt komolyan, nem hajlandók árat fizetni, és most végre lehetőséget és kifogást találtak arra, hogy teljes mértékben szabadságolják magukat. Örvendeznek a szívükben, hogy ilyen okosak, és hogy pont jókor jött ez a betegség. Úgyhogy bármit teszel is, ne ösztönözd őket maradásra. Mindenkit gyűlölni fognak, aki maradásra próbálja ösztönözni őket, és mindenkit meg fognak átkozni, aki tanáccsal próbál szolgálni számukra a gondolkodásmódjukat illetően. Érted ezt, ugye? Persze vannak egyesek, akik tényleg betegek, hosszú ideje azok, és félnek, hogy ha még tovább így maradnak, veszélyben lesz az életük. Nem akarnak semmilyen gondot okozni Isten házának, sem mások kötelességvégzésére hatással lenni. Úgy érzik, hogy ha egyszer cserbenhagyja őket az egészségük, akkor a testvérek gondviselésére kell majd hagyatkozniuk, és rosszul érzik magukat amiatt, hogy Isten házának kelljen gondoskodnia róluk, így bölcsen magukhoz ragadják a kezdeményezést és elbocsátást kérnek. Hogyan kell kezelni ezt a helyzetet? Ezt is csak úgy, hogy minden további nélkül hagyod őket hazamenni és pihenni. Isten háza nem fél a gondoktól, csak egyszerűen nem akar az akaratuk ellenére ráerőltetni dolgokat az emberekre. Azonkívül minden embernek vannak személyes és valódi nehézségei. A hústestben élő emberek mind megbetegszenek, és a test betegségei valóságosan létező problémát jelentenek – a tényeket tiszteletben tartjuk. Egyesek valóban képtelenek elvégezni a kötelességeiket, mivel komoly betegségük van, és ha szükségük van arra, hogy Isten háza gondoskodjon a kényelmükről, vagy hogy a testvérek gyógymódokat biztosítsanak számukra, vagy a kezeléssel kapcsolatos javaslatokkal szolgáljanak nekik, akkor Isten háza boldogan fogja biztosítani ezeket a dolgokat. Ha nem akarnak kényelmetlenséget okozni Isten házának és rendelkeznek az ahhoz szükséges pénzzel, eszközökkel és anyagiakkal, hogy elmenjenek és kezeltessék a betegségüket, az is rendben van. Összefoglalva: ha az egészségük nem teszi lehetővé, hogy tovább végezzék a kötelességeiket Isten házában, vagy hogy tovább művelje őket Isten háza, akkor jogosan nyújthatnak be kérvényt, Isten háza pedig azonnal jóvá fogja hagyni. Senkinek sem szabad tanácsokkal szolgálnia a számukra a gondolkodásmódjukat illetően, mivel ez nem lenne helyénvaló és híján lenne az észszerűségnek. Ezek az ilyen emberek vonatkozásában hozott intézkedések.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren