A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.) Negyedik szakasz

Az imént beszélgettünk a különféle alkalmas tehetségek előléptetésének és művelésének a kritériumairól és céljairól, valamint arról, hogy milyen megértéssel és nézettel kell rendelkezni a különféle tehetséges emberek Isten háza általi előléptetését és művelését illetően. Megint másik aspektus az a hozzáállás és megközelítés, amelyet azok iránt a különféle tehetséges emberek iránt kell tanúsítani, akiket előléptetnek és művelnek. Ezekről a kérdésekről a hatodik tételben fogunk majd beszélgetni, úgyhogy a következőkben azt tárjuk fel és boncolgassuk – kifejezetten a hatodik tétel tekintetében –, hogy a hamis vezetők miként végzik a különféle tehetséges emberek előléptetésének és művelésének a munkáját. Ez a fő tartalom, amelyről beszélgetni fogunk.

A hamis vezetők hozzáállásai és megnyilvánulásai a tehetséges emberek minden fajtájának támogatása és művelése tekintetében

A hamis vezetők nem értik az igazságot és nem keresik az igazságot. Éppen ezért amikor a különféle alkalmas tehetségek Isten házán belüli előléptetésének és művelésének a fontos munkájára kerül sor, azt is elrontják, teljesen elszúrják, és egyszerűen nem tesznek eleget Isten háza követelményeinek. Mivel nem értik a különféle alkalmas tehetségek előléptetésére és művelésére vonatkozó kritériumokat – Isten szándékairól nem is beszélve –, és a különféle alkalmas tehetségek előléptetésének és művelésének a jelentőségét sem értik, nagyon nehezen tudják úgy végezni ezt a munkát, hogy az megfelelő színvonalú és elvszerű legyen. Azok a különféle „tehetséges” emberek, akiket a hamis vezetők a munkájuk végzése közben művelnek, határozottan vegyes képet mutatnak. A hamis vezetők ahelyett, hogy alkalmas tehetségeket léptetnének elő és művelnének, olyanokat léptetnek elő, akiket semmiképpen nem szabadna abból a célból előléptetni és művelni, hogy vezetőkként vagy dolgozókként szolgáljanak, sem pedig megengedni ezeknek az embereknek, hogy a gyülekezeten élősködjenek és eltékozolják az Istennek szánt felajánlásokat. A hamis vezetők mind ilyen dolgokat tesznek, minek következtében egyesek, akik törekednek az igazságra, és akiknek van némi igazságérzetük, el lesznek tiporva és nem lesznek előléptetve és használva. Helyette semmirekellők válnak úgynevezett tehetséges emberekké ezeknek a hamis vezetőknek a szemében, őket léptetik elő és művelik. Nos, milyen megnyilvánulásaik vannak a hamis vezetőknek, amikor ezt a munkát végzik? Tegyük fel például, hogy Isten házának – a munkájából adódó szükségletek miatt – találnia kell néhány embert a külső ügyek intézésére. Nos, milyen embereket kellene keresnie? Az imént soroltam fel néhány követelményt, éspedig azt, hogy legyenek munkaképesek, legyenek képesek az Isten háza által elvárt alapelvek szerint végezni a kötelességeket, valamint legyenek képesek megóvni Isten házának az érdekeit. A hamis vezetők ismerik vajon ezeket az alapelveket? Nyilvánvalóan nem, de akkor vajon hogyan találnak embereket a külső ügyek intézésére? Ezt gondolják magukban: „Ki tud külső ügyeket intézni? Van egy nővér, aki éles eszű, gyorsak a reakciói, jól beszél és tud bánni az emberekkel. Beszéd közben körbehordozza a tekintetét, kalkulál, az átlagember pedig nem tud eligazodni rajta. Gyülekezetvezetőnek nem igazán lenne alkalmas, de a külső ügyek intézésében ragyogó lenne, úgyhogy őt fogom kiválasztani. Csak az a gond, hogy mivel egy kissé alacsony szintű a végzettsége, attól tartok, hogy a nem hívők le fogják majd nézni, úgyhogy keresek mellé valakit, aki egyetemet végzett – aki a hallgatói önkormányzat elnöke volt –, hogy együttműködjenek. Ez az illető igen okos, de viszonylag kevés tapasztalata van a társadalomban, és viszonylag keveset látott a világból, úgyhogy tanulhat majd a társától. A két ember közül az egyik alacsony végzettségű, a másik magas végzettségű, az egyiknek van tapasztalata a társadalomban, míg a másiknak semmi nincs – alkalmasak rá, hogy együttműködjenek egymással, nem igaz?” Az egyik ékesszóló és tagoltan beszél, éles eszű és igazi társasági ember; valahányszor nem hívőkkel érintkezik, nem tudják megmondani róla, hogy hívő. A másik magasan képzett és státusza van a társadalomban; nem nézik le őt a nem hívők, amikor csak érintkezik velük. Mit gondoltok erről a két alapelvről, amelyek mentén a hamis vezetők kiválasztják az embereket? A hamis vezetők azt hiszik, hogy ha valakinek jó a beszélőkéje, éles az esze, és gyorsak a reflexei, akkor máris intézni tudja Isten házának az általános ügyeit. Megfelelő módja ez az emberek kiválasztásának? (Nem.) Miért nem megfelelő? (Az ilyen emberek gyakran elég agyafúrtak; habár el tudnak filozofálni, amikor világi dolgokban érintkeznek másokkal, és tudnak bánni az emberekkel, Isten házának az érdekeit nem feltétlenül tudják megóvni.) Így van. A legfontosabb dolog az, hogy bármilyen ügyet intéz is valaki Isten háza számára, az a legkevesebb, hogy legyen egyenes, és legyen képes megóvni Isten házának az érdekeit. Ha valaki aranyszájú és még a halottak is felkelnek a szavára, az vajon azt jelenti, hogy meg tudja óvni Isten házának az érdekeit? Ha valaki gyors észjárású, ékesszóló és tagoltan beszél, az azt jelenti, hogy meg tudja óvni Isten házának az érdekeit? (Nem, nem jelenti azt.) Még ha esküt tesznek is, hasztalan, és éppennyire értelmetlen követeléseket támasztani velük szemben, – minden bizonnyal ilyen a jellemük. A hamis vezetők azonban nem vizsgálják ki ezeket a dolgokat, hanem csak azt nézik meg, hogy kinek van tapasztalata a társadalomban, ki agyafúrt, gyors észjárású, ékesszóló és tagoltan beszélő, ki tudja, miként kell az alkalomnak megfelelően cselekedni, ki olyan, mint egy kaméleon, és ki igazi társasági ember. Azt gondolják, hogy az ilyen emberek el tudják intézni Isten házának az általános ügyeit. Nem tévedés ez? Ez tévedés az emberek kiválasztására vonatkozó alapelveket és normákat illetően. Az az igazság, hogy az ilyesfajta emberek túlságosan is aranyszájúak: bárkivel van is dolguk, akármit is mondjanak, az hazugság, és megesküdhetnek akárhányszor, nem tudnak megváltozni. Cselekedeteik során csakis a saját érdekeiket óvják, amikor pedig veszéllyel találkoznak, akkor különösképpen önmagukat védik elsősorban és mindenekelőtt, és soha még csak fontolóra sem veszik Isten házának az érdekeit. Amíg jó kapcsolatuk van a nem hívőkkel, ez elég is nekik; az cseppet sem érdekli őket, hogy Isten házának az érdekei sérülnek-e vagy sem. A testvérek biztonsága sem olyasvalami, amit fontolóra vennének, amint azzal sem foglalkoznak, hogy nem szenved-e vajon gyalázatot Isten neve; csak a saját bőrüket féltik. A hamis vezetők nem képesek átlátni az ilyesfajta embereken és azt hiszik, hogy ők a legalkalmasabbak Isten háza külső ügyeinek az intézésére. Hát nem ostobaság ez? Áruba bocsátják Isten házának az érdekeit, ám a hamis vezetők még csak nem is tudnak róla, és fontos feladatokat bíznak rájuk, valamint mindenben rájuk hagyatkoznak. Hát nem az ostobaság csúcsa ez? Vajon egyenes szándékúak az ékesszóló, tagoltan beszélő és gyors észjárású emberek? Ha nem volt még dolgod velük és nem figyelted meg őket alaposan, nem tudhatod. Ha van velük dolgod és ügyeket intézel velük, csak figyeld meg, hogy amit mondanak, összhangban van-e azzal, amit tesznek. Ezt egyetlen eseményen keresztül is le lehet tesztelni. Mondjuk például, hogy éppen nagy rakodásban vagy. Amikor meglátja ezt az illető, nem segít. Csak amikor befejezed a munkát, akkor jön át hozzád, ezt mondva: „Hogyan tudsz ilyen fárasztó munkát egyedül elvégezni? Ha megkértél volna rá, segítettem volna neked, akármilyen elfoglalt voltam is. Kimerültnek látszol. Később főzök majd neked, neked ma nem kell.” Majd miután ezt mondta, eltűnik. Teljesen ki vagy merülve, de még főznöd is kell. Aztán amint készen vagy a főzéssel, átjön enni, sőt, még ezt is mondja: „Miért nem hívtál, amikor neki akartál látni a főzésnek? Teljesen ki vagy merülve, és mégis főzöl nekem – hát rendjén van ez így? De ha már egyszer megcsináltad, akkor megeszem. Legközelebb én főzök majd, és ha majd a jövőben bármi elvégzendő munkád akad, csak kiabálj át nekem.” Ez az egyetlen esemény is elég ahhoz, hogy átláss az ilyen embereken. Mézesmázosak, gyors észjárásúak, és tudják, mit mondjanak. Tudják, miként cselekedjenek az alkalomnak megfelelően, és nem tesznek mást, csak szépen hangzó szavakat mondanak anélkül, hogy valaha is bármi valódi munkát végeznének. Megbízhatóak vajon az ilyen emberek? Ha felkéred őket Isten háza általános ügyeinek az intézésére, vajon meg tudják óvni az érdekeit? Meg tudják őrizni a gyülekezet jó hírét, és meg tudják óvni a testvérek biztonságát? (Nem.) Isten házának a tulajdonát és érdekeit tekintik vajon elsődleges prioritásuknak? Távolról sem. A hamis vezetők szeme és elméje még az ilyen könnyen felismerhető problémákat is vak észrevenni – egyszerűen nem látják őket. Helyette mindössze szavakat és doktrínákat tudnak szólni. Kit szeret Isten és kit nem szeret, ki szereti az igazságot és ki nem szereti, milyen embereknek megalapozott az Istenbe vetett hitük, és miféle embereknek nincs alapjuk, miféle emberek végzik hűségesen a kötelességüket, és miféle emberek nem hűségesek a kötelességük végzése terén – észszerűen és logikusan beszélnek ezekről a dolgokról, és úgy tűnik, mintha valóban értenék is azokat, ám üres beszéd és doktrína csupán az egész. Valahányszor emberek felismerésére kérik őket, vak a szemük és az elméjük; egyszerűen nem tudnak olvasni az emberekben. Akármilyen hosszan érintkeznek is az efféle emberekkel, még mindig nem tudnak átlátni rajtuk, sőt, még fontos feladatokat is bíznak rájuk.

Már az is visszataszító dolog, hogy a rossz embereket használják a hamis vezetők, de még ennél is visszataszítóbb cselekedetekkel tetézik ezt a gaztettet. Tegyük fel például, hogy egy hamis tanító a rossz embert használta. Az illető egyáltalán nem alkalmas arra, hogy felügyelő legyen, és nem tesz eleget Isten háza előléptetésre és művelésre vonatkozó kritériumainak. A hamis vezető azonban ennek ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy őt használja, és soha nem ellenőrzi az illető munkáját, mert ezt hiszi: „Ne kételkedj azokban, akiket használsz, és ne ishasználd azokat, akikben kételkedsz. Mivel kiválasztottalak és előléptettelek téged, képes leszel jól elvégezni ezt a munkát, úgyhogy csak folytasd és végezd a munkát úgy, ahogy jónak látod. Bármit teszel is, támogatni fogom, és semmi értelme, hogy bárki is ellenkezzen ezzel!” Rossz embert használt, mégis hagyja, hogy mindvégig fennmaradjon a tévedése – ennyire hisz magában. A hamis vezetők mind vakok. Semmilyen problémát nem látnak meg, nem tudják megmondani, hogy mely emberek gonosz emberek vagy álhívők, és akárki akadályozza vagy zavarja is meg a gyülekezet munkáját, egyáltalán nincsenek ennek tudatában, sőt, még fontos feladatokat is rábíznak zavaros fejű emberekre. A hamis vezetők mindenkinek nagy bizalmat szavaznak, akit csak előléptetnek, és könnyelműen bíznak rájuk fontos munkát. Ennek eredményeképpen azok elfuserálják a gyülekezet munkáját, ami súlyos kihatással van az evangélium terjedésére és árt Isten háza érdekeinek. A hamis vezetők ráadásul úgy tesznek, mintha semmit sem tudnának erről. A Fennvaló megkérdezi tőlük: „Hogyan végzi a munkáját az illető, akit előléptettél? Alkalmas ennek a munkának a végzésére? Megóvja a gyülekezet munkáját és Isten házának az érdekeit? Kritikus pillanatokban önmagát fogja védeni vagy a gyülekezet munkáját fogja megóvni?” Mire a hamis vezetők így felelnek: „Megesküdött, hogy meg fogja óvni a gyülekezet munkáját. Azonkívül 20 éve hisz már Istenben. Hogyan védhetné önmagát és bocsáthatná áruba Isten házának érdekeit? Valószínűleg meg fogja óvni Isten házának érdekeit.” A Fennvaló ezt válaszolja: „Helytálló, amit mondasz? Megvizsgáltad a munkáját?” Ezek a hamis vezetők így válaszolnak: „Nem vizsgáltam meg a munkáját, de megmondtam neki, hogy ne a saját érdekeit óvja, és hogy a gyülekezet munkáját kell megóvnia, ő pedig megígérte, hogy így fog tenni.” Mi haszna volt annak, hogy ígéretet tett neked az illető? Még egy Isten előtt tett esküt sem képes betartani. Azt gondolod, hogy csak mert ígéretet tett neked, meg lehet bízni benne? Bizonyosan képes megtenni, amit ígért? Mivel nem vizsgáltad meg a munkáját, honnan tudod, hogy olyasvalaki-e, aki megóvja Isten házának az érdekeit? Hogy vagy képes ennyire hinni önmagadban? Hát nem gazemberek az ilyen hamis vezetők? Azzal, hogy a rossz embert használják, máris óriási hibát követtek el, azután pedig tovább tetézik a hibájukat azzal, hogy soha nem érdeklődnek az illető munkája felől, nem néznek utána, nem vizsgálják meg, nem felügyelik és nem figyelik meg. Mindössze egyre csak eltűrik, hogy az illető vakmerőn cselekedjen és gaztetteket kövessen el. Így dolgoznak a hamis vezetők. Valahányszor emberhiány van valamelyik munkarésznél, a hamis vezetők könnyelműen kirendelnek rá valakit, és ezzel vége is; sosem vizsgálják meg a munkát, és nem mennek ki ténylegesen a helyszínre, hogy beszéljenek az illetővel, hogy megfigyeljék, és hogy megpróbáljanak többet megtudni róla. Bizonyos helyeken nem alkalmas arra a környezet, hogy találkozz és időt tölts azzal a személlyel, de kérdezősködnöd kell az illető munkájáról, és közvetett módon érdeklődnöd kell afelől, hogy mit csinált eddig és azt hogyan csinálta meg – megkérdezheted a testvéreket vagy valakit, aki közel áll az illetőhöz. Ez vajon nem megvalósítható? A hamis vezetők azonban még arra sem veszik a fáradságot, hogy bármiféle kérdést feltegyenek, mert ennyire magabiztosak. Csupán összejöveteleket tartanak és doktrínákat prédikálnak a munkájuk során, és amikor az összejövetelek véget értek, a munka pedig elrendezésre került, semmi egyebet nem tesznek; a továbbiakban nem követik nyomon és nem ellenőrzik, hogy képes-e valódi munkát végezni az általuk kiválasztott személy. Kezdetben nem értetted az illetőt, de a képessége és a felszínen látható megnyilvánulásai és lelkesedése alapján úgy érezted, hogy alkalmas az adott munka elvégzésére, ezért használtad őt – nincs ezzel semmi gond, mivel senki sem tudja, hogy végül milyennek bizonyulnak az emberek. Ám az illető előléptetését követően nem kellene vajon nyomon követned és megvizsgálnod, hogy végez-e valódi munkát, hogy miként dolgozik, és hogy nem felületes, sikamlós vagy lusta-e? Pontosan ezt a munkát kellene végezned, de semmit sem végzel el belőle, és semmilyen felelősséget nem vállalsz. Hamis vezető vagy, és el kellene bocsátani és ki kellene rekeszteni téged.

A hamis vezetők súlyos hibát követnek el, éspedig azt, hogy miután előléptetnek valakit, elmagyarázzák neki a munkát, azután pedig némi doktrínát szajkóznak, néhány bátorító szóval szolgálnak, majd ezzel be is fejezték a dolgot: a konkrét feladatokat sosem kísérik utána figyelemmel, és nem vesznek részt azokban. Ha azt mondod, hogy gyenge képességű vagy és nem látsz bele az emberekbe, attól még nyomon követhetnéd és kideríthetnéd, hogy a konkrét feladatok miként mennek, és teljes mértékben kézben tarthatnád a helyzetet. A hamis vezetők azonban egyáltalán nem ellenőrzik és nem derítik ki, hogy miként megy a munka. Vegyük például a könyvnyomtatást, amely egy konkrét munka. Egy hamis vezető kijelölt valakit, hogy ő feleljen ezért a munkáért, de aztán fél év alatt egyetlen egyszer sem ellenőrizte. Ennek következtében hat hónap elteltével kiderült, hogy minden nyomtatott könyv hibás – micsoda zűrzavar! Ilyenek a hamis vezetők – egyáltalán semmilyen konkrét munkát nem végeznek. Mit kell tenned, ha egy könyv kinyomtatását intézed épp? Először is ki kell jelölnöd egy megfelelő felügyelőt, azután felügyelned és ellenőrizned kell, hogy mennyire végzi jól a munkát, és hogy nem fuserálja-e el esetleg. Felügyelned kell és nyomon kell követned a munkát, ha pedig problémákat veszel észre, közvetlenül meg kell oldanod azokat – csakis ez biztosíthatja, hogy ne merüljenek fel gondok. A hamis vezetők azonban nem ezt teszik. Azt gondolják, hogy annyi csupán a feladatuk, hogy doktrínákat szajkózzanak az embereknek, hogy doktrínákat értessenek meg velük, és mindaddig, amíg az emberek értik a doktrínákat, akkor megoldhatók a problémák. Éppen ezért arra fordítanak csak figyelmet, hogy doktrínákat szajkózzanak és szlogeneket hangoztassanak, a konkrét feladatokban pedig nem vesznek részt. Ami a hamis vezetőket illeti, azt gondolják, hogy nem az ő dolguk a konkrét feladatokban való részvétel, és hogy ez legyen az alattuk lévő emberek gondja. És akkor ők maguk mit csinálnak? Felülről vezénylik az egész helyzetet, és eredménytelen hivatalnokokká lesznek. Bármilyen munkáról legyen is szó, ők nincsenek jelen és nem vesznek részt benne. Ha azután, hogy elmondták az embereknek az alapelveket, részletes kérdésekről vagy konkrét utakról kérdezik őket, ezt mondják: „A konkrét munka a ti dolgotok, én nem értek ehhez.” Éppen ezért nem tudják, hogy az alattuk levők hogyan végzik a munkát. Ami azt illeti, hogy a felügyelő vajon hozzáértő-e és képes-e elvállalni a munkát, hogy milyen az emberi mivolta, hogy olyan ember-e, aki törekszik az igazságra, hogy felelősségteljesen végzi-e a kötelességét, hogy felületes-e, hogy ámokfutón rossz dolgokat tesz-e, vagy hogy vannak-e késedelmek a munkájában, és így tovább – a hamis vezetők nem tudnak mindezekről, hanem csak járkálnak fel és alá, mint a nem hívő világ aktatologató hivatalnokai, és semmilyen tényleges munkát nem végeznek. A gyülekezetekben, ahol dolgoznak, a hamis vezetők nem tudnak róla, amikor egyes felügyelők miatt megakad a munka, amikor egyes felügyelők saját, független királyságokat alapítanak, vagy amikor egyes felügyelők nem ügyelnek a megfelelő kötelességeikre, hanem inkább evéssel, ivással és szórakozással töltik a napjaikat, sőt, még szemet is hunynak afelett, amikor egyes felügyelők rendkívül gyenge képességűek, eltorzult felfogásúak, és egyáltalán nem tudják elvégezni a munkát. Az ilyen hamis vezetők üres héjak csupán, mindössze névlegesen vezetők, és egyáltalán semmilyen lényegi vezetői munkát nem végeznek. A felszínen elég jó magaviseletűnek tűnnek ezek a hamis vezetők. Minden egyes munkarészre kijelölnek felügyelőket, időnként összehívják ezeket az embereket, az idejük fennmaradó részét pedig egy helyen töltik, ahol lelki áhítatokkal, imádkozással, Isten szavainak az olvasásával, prédikációk hallgatásával, himnuszok tanulásával és a saját prédikációik írásával foglalatoskodnak. Vannak hamis vezetők, akik még a szobájukat sem hagyják el egész héten. Olyan hamis vezetők is vannak, akik semmi mást nem tesznek, csak online összejöveteleket tartanak, és soha nem mennek ki a munkaterepre, hogy megértsék a helyzetet. A testvérek hosszú időn át nem találkoznak velük személyesen, és fogalmuk sincs arról, hogy milyen a hamis vezetők élettapasztalata vagy érettsége. A hamis vezetők az összejöveteleken mindössze néhány általános ügyet kezelnek, de azzal nem törődnek, arról nem kérdezősködnek, sőt, tudni sem akarnak, hogy konkrétan mit csinálnak az egyes felügyelők, hogy az általuk előléptetett és művelt emberek alkalmasak-e vajon az adott munkára, hogy milyen hozzáállással végzik a kötelességüket ezek az emberek, hogy figyelmesek és alaposak-e a munkájukban vagy pedig negatívak és felületesek, hogy a helyes utat követik-e, vagy hogy igaz emberek-e. Hát nem súlyos természetű ez a probléma? (De igen.)

Isten házának szüksége van tehetséges emberekre, akik értenek bizonyos szakterületekhez és vannak bizonyos készségeik, és művelni fogja ezeket az embereket azért, hogy e szakmákat megtanulva el tudjanak végezni egy kötelességet Isten házában. Miféle embereket találnak szerintetek a hamis vezetők? Összegyűjtik az összes fiatalt, aki egyetemre járt és a szüleit követve kezdett hinni Istenben, és megnézik, hogy ki beszél tagoltan, és ki szeret a figyelem középpontjában lenni, majd ezt mondják nekik: „Isten háza művelni akar benneteket; ti vagytok a tartalékos hadsereg és az új haderő.” Azután kötelesség végzését bízzák rá ezekre az emberekre. Ezek az emberek valójában soha nem végeztek még kötelességet, híján vannak a különféle tapasztalatoknak, és egyáltalán nem értik az igazságot sem. A hamis vezetők azonban favorizálják és kedvelik, így elkezdik művelni őket. Annak alapján osztják be ezeket az embereket kötelességek végzésére, aminek a megtanulására a szaktudásuk miatt alkalmasak; némelyeket szövegalapú munkára osztanak be, némelyeket filmgyártásra, másokat videók készítésére, és megint másokat arra, hogy színészek legyenek. A hamis vezetők szerint annyi elég is, ha van ezeknek az embereknek egy kötelességük, amelyet végezhetnek. A hamis vezetők nem vizsgálják, hogy ezek az emberek szeretik-e az igazságot, vagy hogy el tudják-e fogadni az igazságot, és azt sem nézik meg, hogy mire törekednek ezek az emberek, vagy hogy mik a céljaik. Mi történik a végén? Némelyek közülük ki lesznek rekesztve. Azért, mert kicsapongóak és féktelenek, mert világi irányzatokat követnek, mert azzal töltik a napjaikat, hogy kiöltöznek és összejönnek másokkal, és mert egyáltalán semmilyen szabályt nem értenek, és nincs semmi modoruk – nyilvánvalóan álhívők és nem hívők. Nem ügyelnek a megfelelő munkavégzésre, miközben a kötelességeiket végzik, és mindent felületesen végeznek, a hamis vezetők azonban egyáltalán nem látják ezt. Hát nem vak a hamis vezetők szeme? (De igen.) Mi okozza a szemük vakságát? Nem azért van így, mert vak az értelmük? A szem vaksága és az értelem vaksága a hamis vezetők két jellemvonása. Hiába van tágra nyitva a szemük, a hamis vezetők semmit sem képesek megérteni és senkin sem tudnak keresztüllátni – vagyis vak a szemük. Senkivel és semmivel kapcsolatban nincs az értelmükben semmilyen tisztánlátás vagy nézet, és bármit látnak is, képtelenek megkülönböztetni egymástól, mi helyes és mi helytelen, valamint nincs semmilyen hozzáállásuk, nincsenek véleményeik, és nincsenek meghatározásaik – súlyos esete ez annak, amikor valakinek vak az értelme. A hamis vezetők mind olyan emberek, akik sok éve hisznek már Istenben és gyakran hallgatnak prédikációkat, akkor hát miért nem képesek felismerni azokat az álhívőket? Ez további bizonyítéka annak, hogy a hamis vezetők nagyon gyenge képességűek, hogy képtelenek felfogni az igazságot, és hogy akármennyi igazságot hallanak is, hiábavaló, nem értik azokat. Vak a szemük és az értelmük, és teljességgel képtelenek az emberek felismerésére. Hogyan lennének alkalmasak arra, hogy vezetők vagy dolgozók legyenek a gyülekezetben? Azt hiszik, hogy akik jól tudnak beszélni, azok tehetséges emberek, és hogy azok is tehetségesek, akik tudnak énekelni és táncolni; amikor olyanokat látnak, akik szemüveget hordanak, vagy akik egyetemre jártak, tehetséges embereknek hiszik őket, amikor pedig olyan embereket látnak, akiknek van társadalmi státuszuk, akik gazdagok, akik tudják, miként kell üzletelni és csalárd praktikákba bonyolódni, és akik valamiféle fontos munkát végeznek a társadalomban, a hamis vezetők azt gondolják róluk, hogy tehetségesek. Azt hiszik, hogy az ilyesfajta embereket kellene művelnie Isten házának. Nem nézik meg ezeknek az embereknek a jellemét, és azt sem, hogy van-e alapja az Istenbe vetett hitüknek, azt pedig még kevésbé nézik meg, hogy milyen hozzáállással kezelik ezek az emberek Istent és az igazságot. Mindössze az emberek társadalmi státuszát és hátterét nézik. Hát nem abszurd, hogy így tekintenek a hamis vezetők az emberekre és a dolgokra? A hamis vezetők ugyanúgy tekintenek az emberekre és a dolgokra, mint a nem hívők – ugyanolyan nézetük van a dolgokról, mint a nem hívőknek. Ez elegendő annak bizonyításához, hogy a hamis vezetők nem az igazságot szerető és értő emberek, és hogy nincs semmi tisztánlátásuk. Hát nem rendkívül sekélyesek? Igazán vakok – de még mennyire, hogy azok!

Találkoztam korábban egy hamis vezetővel, aki beszélt és nevetgélt, amikor beszélgettem vele, de amint munkáról kérdeztem, kábultan és tompán bámult a levegőbe, és semmire sem reagált, bármit mondtam is neki. Az az ember túlságosan gyenge képességű ahhoz, hogy használni lehessen. Nem csoda, hogy semmit sem értett abból, amit mondtam neki, és nem tudta azt végrehajtani. Bármiről beszéltem is neki, egyre csak ezt hajtogatta: „Néhány nappal ezelőtt tartottam egy összejövetelt és ellenőriztem a munkát.” Mire ezt kérdeztem: „Nincs más feladatod az összejövetelek tartása mellett? Annyi elvégzendő munka van még a gyülekezetben, miért nem találsz valami egyéb tennivalót?” Azt mondta: „Hát nem az összejövetelek tartásáról szól csupán, ha vezető vagy dolgozó valaki? Nincs más tennivaló az összejövetelek tartásán kívül, nem tudom, hogyan kell bármi mást tenni!” Ebből látszik, hogy már akkor is rendeltetésszerű volt, hogy hamis vezető lesz belőle, amikor elvállalta ezt a pozíciót, és hogy semmilyen valódi munkát nem tud végezni, mert rendkívül gyenge képességű. A rendkívül gyenge képesség a szem és az elme vakságához vezet. Mit jelent a szem vaksága? Azt jelenti, hogy bármit lát is valaki, képtelen kiszúrni a konkrét problémákat, és így semmilyen célt nem szolgál a szeme. Mit jelent az elme vaksága? Azt jelenti, amikor valakiben, történjék bármi, nem tudatosul és nem sikerül megértenie a benne rejlő problémát, és nem látja, hogy hol van a probléma lényege – ezt értjük az elme vaksága alatt. Ha valakinek vak az elméje, akkor annak végleg befellegzett. A hamis vezetőknek ilyen módon vak a szemük és az elméjük. Azt mondanátok, hogy a hamis vezetők feldúltak lesznek e szavak hallatán? Ezt gondolják: „Elég nagy szemem van, Ő mégis azt mondja, hogy vak a szemem, és elég jó szándékok vannak az elmémben, Ő mégis azt mondja, hogy vak az elmém – nem valami pontos a meghatározása, nem igaz? Miért nem nevez egyszerűen hamis vezetőnek engem? Miért teszi hozzá még azt is, hogy vak a szemem és az elmém?” Ha nem így fogalmaznék, a hamis vezetők képessége alapján megítélve őket, vajon fel tudnák ismerni, hogy gyenge képességűek? (Nem, nem tudnák.) Amikor azt mondom, hogy ezeknek a hamis vezetőknek vak a szemük és az elméjük, az vajon nem tökéletes magyarázata ennek a dolognak? Tegyük fel például, hogy egy antikrisztus saját, független királyságot alapít a gyülekezetben, de a hamis vezetők ezt mondják: „Az illető nagyon rátermett. Egyetemi tanár volt, és világosan, módszeresen, rendezetten és tagoltan tud beszélni. Mi több, lámpaláza sem szokott lenni, akármilyen nagy is a hallgatóság.” Világos, mint a nap, hogy egy farizeusról beszélnek, aki saját, független királyságot alapít, de a hamis vezetők mégis dicsérik őt. Hát nem a szem vaksága ez? (De igen.) Ha valaki hamisan énekel, ám te nem hallod, az vajon tekinthető a szem vakságának? (Nem.) Ez szakmai kérdés, nem pedig képesség kérdése. A hamis vezetők azonban sok-sok igazság meghallgatása után még az antikrisztusokat sem képesek akként felismerni, amik, és nem tudják megmondani, hogy jó vagy rossz valakinek az emberi mivolta, hogy jelöltnek tekinthető-e valaki az Isten háza általi előléptetésre és művelésre, hogy álhívő-e valaki, vagy hogy őszintén hisz-e Istenben, és nem tudják megmondani, hogy hűségesen végzi-e valaki a kötelességét – akkor hát mit nyertek abból, hogy annyi éven át prédikációkat hallgattak? Semmilyen igazságot nem nyertek el, ami azt jelenti, hogy vakok és ostobák; ennyire vakok a hamis vezetők. Azt hiszik, hogy egy vezetőnek az az elsődleges feladata, hogy prédikációkat hirdessen, és két vagy három órán át prédikáljon, valamint, hogy ha képes szavakat és doktrínákat szólni, szlogeneket hangoztatni és felserkenteni az embereket, akkor megfelelő színvonalú vezető, képes vállalni a munkát, és birtokában van az igazságvalóságnak, Isten pedig elégedett vele. Miféle logika ez? Mivel a hamis vezetők nem értik az igazságot és túlságosan gyenge képességűek, valamint vak a szemük és az értelmük, egyáltalán semmi képességük nincs arra, hogy felismerjék a különféle típusú embereket, és nem tudnak átlátni a különféle típusú embereken. Akkor hát képesek vajon észszerű módon használni a különféle embereket? (Nem.) Egyetlen stratégiájuk van csupán: azokat, akik egykor tanárok voltak, prédikálásra osztják be, azokat, akik külkereskedelemmel foglalkoznak, általános ügyek kezelésére, azokat, akik tudnak angolul, fordítóknak nevezik ki, aki pedig tagoltan tud beszélni és vastag bőr van a képén, az evangélium prédikálására; azokat, akik szégyenlősek, arra osztják be, hogy otthon írjanak tapasztalati bizonyságtételekről szóló cikkeket, azokat, akik bátrak és szeretnek szerepelni, színészekké nevezik ki, míg azokat, akik hivatalnokok akarnak lenni, vezetőkké vagy igazgatókká. Így használják az embereket a hamis vezetők, mindenféle alapelv nélkül.

A hamis vezetők felelőssége alá tartozó munka körében gyakran előfordul, hogy némelyek, akik igazán törekednek az igazságra és eleget tesznek az előléptetés és művelés kritériumainak, vissza vannak fogva. Ezek közül némelyek az evangéliumot hirdetik, némelyeket pedig vendéglátói kötelességek végzésére jelölnek ki. A helyzet az, hogy mindannyiuknak van képességük, és értenek némely igazságokat, valamint méltók arra, hogy vezetőkként és dolgozókként műveljék őket, csak éppen nem szeretik mutogatni magukat, sem a figyelem középpontjában lenni. A hamis vezetők azonban egyáltalán nem vesznek tudomást ezekről az emberekről. Nem érintkeznek velük, nem érdeklődnek felőlük, és sohasem művelnek tehetséges embereket Isten háza számára. Folyton csak arra összpontosítanak, hogy az értük rajongókat behálózzák, és így a saját önző vágyaikat kielégítsék. Ennek eredményeképpen azok, akik igazán törekednek az igazságra, nem lesznek előléptetve és művelve, miközben azok, akik szeretnek a figyelem középpontjában lenni, akik tagoltan beszélnek, akik tudják, hogy miként hízelegjenek az embereknek, és akik odavannak a hírnévért, a nyereségért és a státuszért – ezek mind elő lesznek léptetve, és még azokat is fontos pozíciókba nevezik ki, akik hivatalnokok voltak vagy vállalatok vezérigazgatói, vagy akik vállalatirányítást tanultak odakint a társadalomban. Függetlenül attól, hogy igazi hívők-e ezek az emberek vagy sem, vagy hogy olyan emberek-e, akik törekednek az igazságra vagy sem, ezeket az embereket fogják előléptetni és használni annak a munkának a körében, amelyért a hamis vezetők felelősek. Vajon az alapelvekkel összhangban történő használata ez az embereknek? Amikor csak ilyen embereket léptetnek elő a hamis vezetők, az nem pontosan ugyanolyan, mint a nem hívő társadalom? Az idő alatt, amíg a hamis vezetők munkálkodnak, azokat nem fogják előléptetni és művelni, akik ténylegesen el tudnak végezni dolgokat a kötelességük végzése közben, akiknek van igazságérzetük, és akik szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat, és az ilyen emberek nehezen kapnak lehetőséget a képzésre. Ehelyett azokat jelölik ki a fontos pozíciókra, akik tagoltan beszélnek, akik imádják mutogatni magukat, és akik tudják, miként hízelegjenek az embereknek, valamint azokat, akik odavannak a hírnévért, a nyereségért és a státuszért. Ezek az emberek meglehetősen okosnak tűnnek, ám valójában egyáltalán nincs felfogóképességük, nagyon rossz képességűek, és gyenge az emberi mivoltuk, semmilyen valóságos terhet nem viselnek a kötelességüket illetően, és egyáltalán nem méltók arra, hogy műveljék őket. Mégis ők töltik be a gyülekezetben a vezetői és dolgozói pozíciókat. Ennek eredményeképpen aztán a gyülekezeti munka jelentős része nem tud simán és megfelelő módon elindulni, vagy lassan halad előre, Isten házának munkarendjeit pedig túl sokáig tart megvalósítani. Ilyen kihatással és következményekkel jár a gyülekezet munkájára nézve az, amikor a hamis vezetők helytelenül használják az embereket.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren