A hamis vezetők nem követik nyomon a munkát, illetve nem adnak útmutatást azzal kapcsolatban

Az imént a vezetők és a dolgozók ötödik felelősségének ezt az aspektusát vitattuk meg: „felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását illetően”. Ennek az aspektusnak a megvitatásával a hamis vezetők néhány konkrét megnyilvánulását, valamint az emberi mivoltukat és a jellemüket tártuk fel. Most nézzük meg azt, hogy: „felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az előrehaladását illetően”. Természetesen a munka előrehaladása valamelyest összefügg a munka állásával, viszonylag közeli kapcsolat van köztük. Ha valaki nem képes megértéssel és felfogással rendelkezni egy munkaelem állását illetően, akkor hasonlóképpen a munka előrehaladását sem tudja megérteni és felfogni. Az például, hogy milyen a munka előrehaladása, milyen szintre jutott el, milyen állapotban vannak a benne résztvevő emberek, hogy vannak-e a szakmai aspektusokkal kapcsolatos nehézségek, vannak-e a munkának olyan területei, amelyek nem felelnek meg Isten háza követelményeinek, hogy milyenek az elért eredmények, hogy tanul-e valaki azok közül, akik nem igazán képzettek a munka szakmai aspektusaiban, hogy ki szervezi meg a tanulást, mit tanulnak, hogyan tanulnak, és így tovább – ezek a konkrét kérdések mind összefüggenek az előrehaladással. A himnuszírás munkája például nem eléggé fontos? Milyen konkrét feladatokat szükséges elvállalni egyetlen himnusz megírásának a folyamatában attól kezdve, hogy először kiválasztásra kerülnek Isten szavainak lényeges szakaszai, egészen a dalszerzés befejezéséig? Először is, ki kell választani Isten szavaiból olyan lényeges szakaszokat, amelyek alkalmasak arra, hogy himnuszokat írjanak belőlük, és ezeknek megfelelő hosszúságúaknak is kell lenniük. A második lépés annak a megfontolását foglalja magában, hogy milyen stílusú dallam illik a szöveghez, amitől kellemes és élvezetes lesz énekelni. Azután meg kell találni a megfelelő embereket a himnusz eléneklésére. Hát nem konkrét feladatok ezek? (De igen.) Egy himnusz megírása után a hamis vezető egyáltalán nem érdeklődik afelől, hogy alkalmas-e a szerzemény, vagy megfelelő-e a stílus. A dalszerző, amikor észreveszi a felügyelet hiányát, személy szerint elég jónak érzi és felveszi a szerzeményét. Végül megzenésítik és himnusszá alakítják Isten szavainak azt a szakaszát, amellyel kapcsolatban mindenki várta, hogy himnusz legyen belőle, de éneklés közben a legtöbben úgy érzik, hogy a himnusznak még mindig vannak hibái. Milyen probléma merül fel? A megkomponált himnusz nem színvonalas: annak ellenére vették fel, hogy nincs dallama és nem tetszetős. A hamis vezető, miután hallotta, megkérdezi: „Ki szerezte ezt a himnuszt? Miért lett felvéve?” Mire felteszi ezt a kérdést, már legalább egy hónap eltelt. Vajon a vezetőnek nem kellett volna figyelemmel kísérnie és haladéktalanul felfognia ennek a munkának az előrehaladását ez alatt az egy hónap alatt? Hogy ment például a komponálás? Meg lett határozva a himnusz alaphangneme? Volt dallama? Illett Isten szavaihoz ennek a himnusznak a dallama és stílusa? Szolgáltak útmutatással olyan személyek, akik releváns tapasztalattal bírnak? Lehetne ezt a himnuszt széles körben énekelni a megkomponálása után? Milyen hatása lenne? Jónak találták a hangnemet? A hamis vezető rendre elmulasztotta figyelemmel kísérni az efféle dolgokat, és meg is van rá az indoka, hogy miért nem kísérte figyelemmel: „Nem értek a himnuszíráshoz. Hogyan kísérhetnék figyelemmel valamit, amihez nem értek? Ez lehetetlen.” Jogos indok ez? (Nem.) Ez nem jogos indok; figyelemmel kísérheti tehát valaki a himnuszírást akkor is, ha nem járatos benne? (Igen.) Hogyan kísérje figyelemmel? (Együttműködhet a testvérekkel, és megvizsgálhatja a dallamot az alapelvek alapján, hogy lássa, megfelelő-e; gyakorlati módon kísérheti figyelemmel a munkát ahelyett, hogy mosná a kezeit.) A hamis vezetők munkájának fő jellemzője a doktrínáról való fecsegés és a szlogenek szajkózása. Miután kiadják a parancsaikat, egyszerűen mossák kezeiket az ügyben. Nem kérdeznek a munka későbbi előrehaladásáról; nem kérdezik meg, hogy felmerültek-e problémák, eltérések vagy nehézségek. Amint kiosztják a munkát, késznek tekintik a feladatukat. Ami azt illeti, vezetőként – miután elrendezted a munkát – figyelemmel kell kísérned a munka előrehaladását. Még ha nem is ismerős számodra az adott munkaterület – még ha semmilyen ismereted nincs is róla – meg tudod találni a módját, hogy elvégezd a munkádat. Kereshetsz valakit, aki valóban felfogja, aki érti a szóban forgó szakmát, hogy elvégezze a felülvizsgálatot és javaslatokat tegyen. A javaslataiból meghatározhatod a megfelelő alapelveket, és így figyelemmel tudod majd kísérni a munkát. Akár ismerős számodra a szóban forgó szakma, illetve akár érted azt, akár nem, legalább felügyelned kell a munkát, figyelemmel kell kísérned, és folyamatosan tudakozódnod és kérdezősködnöd kell az előrehaladásáról. Fenn kell tartanod az ilyen ügyek megértését; ez a felelősséged, a munkád része. Ha nem kíséred figyelemmel a munkát, nem teszel semmi többet, miután a munka kiosztásra került, mosod a kezeidet – a hamis vezetők teszik így a dolgokat. Az, hogy valaki nem követi nyomon a munkát, illetve nem nyújt iránymutatást azzal kapcsolatban, nem érdeklődik a felmerülő problémákról, illetve nem oldja meg azokat, valamint nem fogja fel a munka előrehaladását és hatékonyságát – ezek szintén hamis vezetők megnyilvánulásai.

A hamis vezetők nem végeznek valódi munkát, ami késlelteti a munka előrehaladását

Mivel a hamis vezetők nem tájékozódnak a munka előrehaladásáról, és mivel képtelenek azonnal felismerni a felmerülő problémákat, nemhogy megoldani azokat, ez gyakran ismétlődő késedelmekhez vezet. Bizonyos munkáknál, mivel az emberek nem fogják fel az alapelveket, és senki sem alkalmas arra, hogy felelősséget vállaljon érte vagy uralja azt, a munkát végzők gyakran vannak negatív, passzív és várakozó állapotban, ami súlyosan befolyásolja a munka előrehaladását. Ha a vezetők eleget tettek volna a felelősségeiknek – ha uralták volna a munkát, előremozdították volna, felügyelték volna, és találtak volna valakit, aki érti az adott területet, hogy vezesse a munkát, akkor a munka gyorsabban haladt volna, ahelyett, hogy ismétlődő késedelmeket szenvedett volna. A vezetők számára tehát létfontosságú, hogy megértsék és felfogják a munka állapotát. Természetesen az is nagyon szükséges, hogy a vezetők megértsék és felfogják, hogyan halad a munka, mivel az előrehaladás a munka hatékonyságával és az elérendő eredményekkel függ össze. Ha a vezetők és a dolgozók nem fogják fel, hogyan halad a gyülekezet munkája, és nem követik nyomon vagy felügyelik a dolgokat, akkor a gyülekezet munkájának előrehaladása biztosan lassú lesz. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a kötelességeket végző emberek többsége súlyosan hitvány, nincs benne felelősségérzet, és gyakran negatív, passzív és felületes. Ha nincs olyan felelősségérzettel és munkaképességgel rendelkező ember, aki ténylegesen felelősséget vállalna a munkáért, időben tájékozódna a munka előrehaladásáról, valamint irányítaná, felügyelné, fegyelmezné és megmetszené a kötelességeket végző személyzetet, akkor természetesen a munka hatékonysága nagyon alacsony lesz, a munka eredményei pedig nagyon gyengék lesznek. Ha a vezetők és a dolgozók még ezt sem látják tisztán, akkor ostobák és vakok. Így a vezetőknek és a dolgozóknak azonnal meg kell vizsgálniuk, nyomon kell követniük és fel kell fogniuk a munka előrehaladását, meg kell vizsgálniuk, hogy a kötelességeket végző embereknek milyen megoldandó problémáik vannak, valamint meg kell érteniük, mely problémákat kell megoldani a jobb eredmények elérése érdekében. Ezek a dolgok mind rendkívül fontosak, egy vezetőként tevékenykedő embernek tisztában kell lennie ezekkel a dolgokkal. Ahhoz, hogy jól végezd a kötelességedet, nem szabad olyannak lenned, mint egy hamis vezető, aki végez némi felszínes munkát, majd úgy gondolja, hogy jól végezte a kötelességét. A hamis vezetők gondatlanok és nemtörődömök a munkájukban, nincs felelősségérzetük, nem oldják meg a problémákat, amikor azok felmerülnek, és bármilyen munkát végeznek is, csak a felszínét súrolják és felületesen közelítenek hozzá; csupán hangzatos szavakat szólnak, doktrínákat és üres beszédet szajkóznak, és ímmel-ámmal végzik a munkájukat. Általában ilyen az állapota annak, ahogyan a hamis vezetők végeznek munkát. Bár az antikrisztusokkal összevetve a hamis vezetők semmiféle nyílt gonoszságot nem tesznek és nem követnek el szándékosan gonoszságot, amikor a munkájuk hatékonyságát nézed, joggal lehet felületesként jellemezni őket, olyanként, aki nem visel terhet, felelőtlen és nem hű a kötelességéhez.

Az imént arról beszélgettünk, hogy a hamis vezetők nem végeznek valódi munkát, és nem értik, illetve nem fogják fel az egyes munkaelemek előrehaladását. Ami a gyülekezeti munkában felmerülő problémákat és nehézségeket illeti, itt is az a helyzet, hogy a hamis vezetők egyszerűen nem fordítanak rájuk figyelmet, vagy csak némi doktrínát hangoztatnak és néhány szlogent szajkóznak, hogy lerázzák azokat magukról. Bármely munkaelemről legyen is szó, sosem látni, hogy ők maguk eljönnének a munkaterületre, hogy megpróbálják megérteni és figyelemmel kísérni a munkát. Nem látni, hogy az igazságról beszélnének ott a problémák megoldása végett, azt pedig még kevésbé, hogy ott lennének személyesen igazgatni és felügyelni a munkát és megelőzni, hogy hibák és elhajlások történjenek benne. Ez a legszembetűnőbb megnyilvánulása a hamis vezetők felületes munkavégzésének. Noha a hamis vezetőknek – az antikrisztusoktól eltérően – nem az a szándékuk, hogy elkezdjék bomlasztani és megzavarni a gyülekezet munkáját, valamint sokféle gonoszságot sem művelnek, és saját, független királyságokat sem alapítanak, a különféle felületes viselkedéseik hatalmas akadályokat gördítenek a gyülekezet munkája elé, így vég nélkül merülnek fel és maradnak megoldatlanul különféle problémák. Ez súlyosan érinti a gyülekezeti munka minden egyes elemének az előrehaladását, és kihatással van Isten választott népének az életbe való belépésére. Vajon nem kellene kirekeszteni az efféle hamis vezetőket? A hamis vezetők képtelenek valódi munkát végezni – bármit tesznek is, az erős kezdettel indul, de a végére kifullad. A szerepük olyan, mint a ceremóniák megnyitóié: szlogeneket kántálnak és doktrínákat prédikálnak, amikor pedig kiadták a munkát másoknak és rendelkeztek róla, hogy ki legyen a felelős érte, azzal végeztek is. Hasonlóak az üvöltő hangosbemondókhoz, amelyeket Kína vidéki területein találni – ennyi a szerepük. Csupán egy kis előzetes munkát végeznek; a munka hátralévő részében sehol sem látni őket. Ami a konkrét kérdéseket illeti – például, hogy a munka egyes elemei hogy mennek, hogy összhangban vannak-e az alapelvekkel, és hogy hatékonyak-e –, nem tudják rájuk a válaszokat. Soha nem érintkeznek mélyrehatóan az átlagemberekkel, és nem látogatnak el a munkahelyre, hogy megértsék és felfogják minden egyes munkaelem előrehaladását és részleteit. Éppen ezért lehet, hogy a hamis vezetőknek nem az a szándékuk, hogy elkezdjenek bomlasztásokat és zavarásokat okozni vagy különféle gonoszságokat művelni a vezetői megbízatásuk ideje alatt, valójában azonban megbénítják a munkát, késleltetik a gyülekezeti munka minden egyes elemének az előrehaladását, Isten választott népe számára pedig ellehetetlenítik, hogy jól végezze a kötelességeit és belépést nyerjen az életbe. Ha így dolgoznak, ugyan miként vezethetnék el Isten választott népét az Istenben való hit helyes útjára? Ez azt mutatja, hogy a hamis vezetők semmilyen valódi munkát nem végeznek. Nem követik nyomon a munkát, amelyért felelősnek kellene lenniük, és nem szolgálnak iránymutatással és felügyelettel arra vonatkozóan a gyülekezeti munka normális előrehaladásának biztosítása végett; nem végzik el a vezetőknek és dolgozóknak szánt feladatokat, és nem tesznek eleget sem a hűség követelményének, sem a felelősségeiknek. Ez azt igazolja, hogy a hamis vezetők nem végzik hűségesen a kötelességeiket, és hogy felületesek csupán; Isten választott népét és Magát Istent egyaránt becsapják, valamint befolyásolják és akadályozzák az Ő akaratának az elvégzését. Ez a tény mindenki számára látható. Lehetséges, hogy egy hamis vezető igazán nem alkalmas a munkára; az is lehet, hogy kihúzza magát a munkája alól, és szándékosan felületes. Akárhogy is van, tény, hogy elfuserálja a gyülekezet munkáját. Egy szemernyi előrelépés sem történik a gyülekezeti munka egyes elemeiben, és egy halom felgyülemlett probléma marad hosszú időn át megoldatlanul. Ez nem csupán az evangéliumi munka terjedésére van kihatással, hanem Isten választott népének az életbe való belépését is súlyosan gátolja. Ezek a tények elegendőek annak megmutatásához, hogy a hamis vezetők nem csupán képtelenek valódi munkát végezni, hanem az evangélium-terjesztés munkájának akadályozóivá válnak, valamint annak gátjává is, hogy Isten akarata megvalósuljon a gyülekezetben.

A hamis vezetők nem végeznek valódi munkát, és nem képesek valódi problémákat megoldani. Ez nem csak késlelteti a munka előrehaladását és kihatással van annak eredményeire, hanem súlyos veszteségeket is okoz a gyülekezet munkájának, mivel sok emberi erőforrás, anyagi erőforrás és pénzügyi erőforrás elpazarlásával jár. Éppen ezért a hamis vezetőknek meg kell téríteniük a gazdasági károkat. „Ha a vezetőknek és a dolgozóknak meg kellene téríteniük a károkat, amelyeket azzal okoztak, hogy nem jól végezték a munkájukat, akkor senki sem lenne hajlandó vezető vagy dolgozó lenni” – mondják némelyek. Az efféle felelőtlen emberek nem alkalmasak vezetőnek vagy dolgozónak. Akiknek nincs lelkiismeretük és józan eszük, azok gonosz emberek – hát nem problémás, ha gonosz emberek akarnak vezetők és dolgozók lenni? Mivel Isten házának munkájából sok minden gazdasági kiadással jár, nem szükséges vajon elszámolni velük? Olyasvalamik az Istennek adott felajánlások, amiket tetszésük szerint elpazarolhatnak és eltékozolhatnak az emberek? Milyen joguk van a vezetőknek és a dolgozóknak arra, hogy eltékozolják az Istennek adott felajánlásokat? Ha gazdasági kárt okoz valaki, akkor azt meg kell térítenie; ez tökéletesen természetes és indokolt, és senki sem tagadhatja ezt. Például mondjuk, hogy van egy munka, amelyet egy ember egy hónap alatt tudna elvégezni. Amennyiben hat hónapig tart ennek a munkának az elvégzése, akkor a további öt hónap ráfordításai nem jelentenek-e veszteséget? Hadd mondjak egy példát az evangélium prédikálásával kapcsolatban. Mondjuk, hogy egy személy hajlandó az igaz utat kutatni és valószínűleg mindössze egy hónap alatt meg lehetne nyerni őt, azután pedig belépne az egyházba és további öntözésben és ellátásban részesülne, hat hónapon belül pedig alapot vethetne. Ám ha az evangéliumot hirdető személy nemtörődöm és felületes hozzáállást tanúsít ehhez a dologhoz, és a vezetők és dolgozók is figyelmen kívül hagyják a felelősségeiket, végül pedig fél évbe telik megnyerni az illetőt, akkor nem lesz vajon veszteség az életében ez a fél év? Ha találkozik a nagy katasztrófákkal, és nem vetett még alapot az igaz úton, akkor veszélyben lesz; nem lehet akkor azt mondani, hogy cserben hagyták őt azok az emberek? Egy ilyen veszteség nem mérhető pénzben vagy anyagi dolgokban. Ha fél éven át akadályozva van az illető az igazság megértésében, és fél éven át késleltetik, hogy alapot vessen és elkezdje végezni a kötelességét, ki fog ezért felelősséget vállalni? Megengedhetik maguknak a vezetők és a dolgozók, hogy vállalják ezért a felelősséget? Senki sem engedheti meg magának, hogy felelősséget vállaljon egy másik ember életének az akadályozásáért. Mivel senki sem engedheti meg magának, hogy viselje ezt a felelősséget, mit helyénvaló tenniük a vezetőknek és a dolgozóknak? A következőt: Adj bele mindent. Mibe adj bele mindent? A saját kötelezettségeid elvégzésébe, mindannak megcselekvésébe, ami ott van a saját szemed előtt, amit ki tudsz gondolni a saját elmédben, és amit el tudsz érni a saját képességeddel. Ezt jelenti mindent beleadni, ezt jelenti hűségesnek és felelősségteljesnek lenni, és ez az a felelősség, amelynek a vezetőknek és a dolgozóknak eleget kell tenniük. Egyes vezetők és dolgozók nem kezelik komoly dologként az evangélium prédikálását. Ezt gondolják: „Isten juhai hallják Isten szavát. Aki csak kutat és elfogad, az mind áldott lesz; aki nem kutat és nem fogad el, nem lesz áldott, és megérdemli, hogy katasztrófában haljon meg!” A hamis vezetők egyáltalán nincsenek tekintettel Isten szándékaira, és nem viselnek terhet az evangéliumi munkáért; az újonnan érkezettekért sem vállalnak semmilyen felelősséget, akik épp most léptek be az egyházba, valamint nem veszik komolyan Isten választott népének az életbe való belépését – mindig csak a státuszukból fakadó előnyökben való elmerülésre koncentrálnak. Nem számít, hányan kutatják az igaz utat, egyáltalán nem éreznek szorongást, folyton csak elevickélő mentalitást tanúsítanak, úgy cselekszenek, mint egy nyugalmazott császár vagy hivatalnok. Nem számít, mennyire kritikus vagy sürgős a munka, soha nem jelennek meg a helyszínen, és nem érdeklődnek a munka helyzete felől és nem értik azt, és nem kísérik figyelemmel a munkát, illetve nem oldanak meg problémákat. Mindössze megszervezik a feladatokat és azt gondolják, hogy ezzel el van intézve és ki van pipálva a munkájuk, s azt hiszik, hogy ez munkavégzésnek minősül. Vajon nem felületesség ez? Nem a felettük és az alattuk lévők becsapása egyszerre? Alkalmasak vajon az efféle vezetők és dolgozók arra, hogy használja őket Isten? Nem olyanok csupán, mint a nagy vörös sárkány hivatalnokai? Ezt gondolják: „Vezetőnek vagy dolgozónak lenni éppen olyan, mint hivatalt betölteni, és az embernek ki kell élveznie azokat az előnyöket, amelyek ebből a státuszból fakadnak. Ha hivatalt töltök be, az ezt az előjogot biztosítja a számomra, és felment az alól, hogy minden dolognál jelen legyek. Milyen fárasztó lenne és milyen lealacsonyító, ha mindig a helyszínen lennék, figyelemmel kísérném a munkát és értelmezném a helyzetet! Az efféle vesződséget nem tudom elfogadni!” Pontosan így dolgoznak a hamis vezetők és a hamis dolgozók, csakis a kényelem utáni sóvárgással és a státuszból fakadó előnyök élvezetével vannak elfoglalva, anélkül hogy bármilyen valódi munkát végeznének, és teljességgel híján vannak minden lelkiismeretnek és józan észnek. Az efféle parazitákat valóban ki kellene rekeszteni, és még azt is megérdemlik, ha megbüntetik őket! Egyes vezetők és dolgozók, noha sok éve végeznek már gyülekezeti munkát, nem tudják, hogyan prédikálják az evangéliumot, bizonyságot tenni pedig még kevésbé tudnak. Ha megkéred őket, hogy beszéljenek az evangélium lehetséges befogadóinak mindazokról az igazságokról, amelyek Isten munkájának látomásaival kapcsolatosak, képtelenek rá. Amikor ezt kérdezik a hamis vezetőktől: „Tettél valaha is bármi erőfeszítést azért, hogy felvértezd magad a látomások igazságával?”, azok így töprengenek: „Miért tennék ilyen erőfeszítést? A magas státuszomból eredően ez nem az én feladatom; tömérdek másik ember van, aki elvégezheti.” Mondjátok meg Nekem, miféle teremtmények ők? Sok éve végeznek már gyülekezeti munkát, mégsem tudják, hogyan kell az evangéliumot prédikálni. Ami pedig a bizonyságtételt illeti: találniuk kell egy evangéliumhirdetőt, aki megteszi helyettük. Ha vezetőként vagy dolgozóként nem tudod az evangéliumot prédikálni, nem tudsz bizonyságot tenni vagy a látomásokkal kapcsolatos igazságokról beszélgetni az emberekkel, akkor mi az, amit meg tudsz tenni? Mik a felelősségeid? Teljesítetted őket? Annyival próbálsz csak elboldogulni, amid van? Mi az, amid van? Ki hatalmazott fel téged arra, hogy azzal boldogulj, amid már van? Egyes evangelizációs csapatfelügyelők soha még csak nem is figyelték vagy hallgatták meg, amint mások az evangéliumot prédikálják. Nem törődnek azzal, hogy meghallgassanak másokat; nem érdekli őket az egész, problémásnak találják és nincs hozzá türelmük. Hát nem tudod, hogy ők vezetők – nem kevesebbek, mint hivatalnokok –, úgyhogy nem végzik el ezeket a konkrét feladatokat; a testvérekkel végeztetik el azokat. Tegyük fel, hogy néhány evangéliumi dolgozó egy kiváló képességű emberrel találkozik, aki mindent komolysággal közelít meg, és szeretne megérteni néhány konkrét igazságot a látomásokat illetően. Az evangéliumi dolgozók nem tudnak teljesen világosan beszélni, ezért megkérik rá a vezetőiket. A vezetők nem találják a szavakat, sőt, még kifogásokhoz is folyamodnak, ezt mondván: „Én magam még sohasem végeztem ezt a munkát. Rajta, végezzétek el ti! Én majd segítelek benneteket. Ha bármilyen probléma merül fel, én majd segítek nektek helyrehozni; támogatlak titeket. Ne aggódjatok! Mitől kellene félnünk, ha ott van nekünk Isten? Ha valaki az igaz utat keresi, ti bizonyságot tehettek vagy beszélhettek a látomások igazságairól. Én csak azért vagyok felelős, hogy az életbe való belépéssel kapcsolatos igazságokról beszéljek. A bizonyságtétel munkája a ti nehéz terhetek, amelyet hordoznotok kell, ne rám hagyatkozzatok!” Valahányszor az evangélium prédikálása során eljön a bizonyságtétel kulcsfontosságú pillanata, ők elrejtőznek. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy híján vannak az igazságnak, akkor hát miért nem tesznek erőfeszítést azért, hogy felvértezzék magukat vele? Ha nagyon jól tudják, hogy híján vannak az igazságnak, akkor miért törekszenek mindig kétségbeesetten arra, hogy vezetőkké legyenek? Semmiféle tehetséggel nem rendelkeznek, és mégis van képük elvállalni bármilyen hivatalos pozíciót – még a császár szerepét is elvállalnák, ha hagynád nekik – messzemenőkig szégyentelenek! Nem számít, milyen szintű vezetői pozícióban vannak, nem tudnak valódi munkát végezni, mégis mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül élvezni merészelik a státuszból fakadó előnyöket. Hát nem teljesen szégyentelen emberek? Ha arra kértek volna téged, hogy beszélj egy idegen nyelven és nem tudnál, érthető volna, de a látomások igazságairól és Isten szándékairól tudnod kellene beszélni az anyanyelveden, nem igaz? Azoknak, akik mindössze három vagy öt éve hisznek, megbocsátható, ha nem képesek az igazságról beszélni. De némelyek már csaknem húsz éve hisznek Istenben, és valahogy még mindig nem képesek a látomásokkal kapcsolatos igazságokról beszélni – hát nem haszontalan egyének az ilyen emberek? Hát nem semmirekellők? Döbbenettel hallom, hogy valaki sok éve hisz már Istenben, és mégsem tudja, hogyan kell a látomásokról szóló igazságokról beszélni. Ti mit éreztek ennek hallatán? Hát nem felfoghatatlan ez? Hogyan végezték a munkájukat az ilyen emberek ezek alatt az évek alatt? Amikor arra kérik őket, hogy szolgáljanak útmutatással a zeneszerzéssel kapcsolatban, nem tudják, hogyan tegyék, és azt mondják, hogy túl nehéz ez a szakterület, és nem olyasmi, amihez az átlagember érthetne. Amikor arra kérik őket, hogy a műalkotások készítése vagy a filmgyártó munka terén szolgáljanak útmutatással, azt állítják, hogy túl magas szintű technikai készségre van szükség ezeknek a munkáknak a kezeléséhez. Amikor azt kérik tőlük, hogy írjanak tapasztalati tanúságtételről szóló cikkeket, azt mondják, hogy túl alacsony szintű a végzettségük, és nem tudják, hogyan kell ilyeneket írni, valamint hogy sohasem képezték őket ezen a téren. Ha nem tudják elvégezni ezeket a fajta munkákat, az megbocsátható, de az evangéliumi munka a kötelességük szerves része. Ennél ismerősebb nem is lehetne számukra ez a munka – nem kellene hát könnyűnek lennie a számukra? A látomásokkal kapcsolatos igazságokról folytatott beszélgetés legfontosabb aspektusa a munka három szakaszával kapcsolatos igazság világos közlése. Kezdetben az embereknek nincs sok tapasztalatuk ebben, és talán nem beszélnek olyan jól, de ha gyakorolják, idővel annál jobbá válhatnak a közlésben, minél többet csinálják – olyannyira, hogy képesek lesznek rendszerezetten beszélni, pontos és világos nyelvezettel és választékos szófordulatokkal. Nem az egyik konkrét területe ez annak a speciális munkának, amelyet a vezetőknek mesterfokon el kell sajátítaniuk? Ugye ez nem olyan, mint arra kényszeríteni egy halat, hogy a szárazföldön éljen? (Nem, nem olyan.) Csakhogy az ilyen hamis vezetők még ennek a kis munkának az elvégzéséhez sem elég kompetensek. És ennek ellenére még mindig vezetőkként szolgálnak? Mit keresnek még mindig ebben a pozícióban? Némelyek ezt mondják: „Olyasvalaki vagyok, akinek zavaros, homályos és logikátlan a gondolkodása, és nem vagyok valami jó a látomásokkal kapcsolatos igazságokról való beszédben.” Ha ez a helyzet, képes vagy-e az evangéliumi munkában felmerülő különféle hibák és elhajlások azonosítására és megoldására? Ha nem tudod azonosítani, akkor biztosan megoldani sem tudod őket. Amikor hamis vezetők vannak az evangéliumi munkával megbízva, akkor ők semmilyen szerepet nem játszanak az ellenőrzésben és a felügyeletben; egyszerűen csak hagyják, hogy az alattuk lévők úgy tegyenek, ahogy a kedvük tartja, így aztán bárki úgy végezheti a dolgokat, ahogy akarja, és annak prédikálhat, akinek akar – egyáltalán semmilyen alapelvet vagy normát nem alkalmaznak. Egyesek szeszélyből cselekszenek, józan ész és főleg alapelvek híján tesznek dolgokat, valamint meggondolatlanul követnek el gaztetteket. A hamis vezetők egyáltalán nem képesek észrevenni vagy azonosítani ezeket a problémákat.

Azt mondják, hogy Dél-Amerikában és Afrikában szegény emberek kerültek a nyájba az evangéliumi munkán keresztül. Ezeknek az embereknek nincs stabil jövedelmük, és már az is problémákat okoz nekik, hogy elegendő ételhez jussanak és életben maradjanak. Mit kell hát tenni? Voltak vezetők, akik ezt mondták: „Istennek az a szándéka, hogy megmentse az emberiséget, és ahhoz, hogy meg legyen mentve valaki, először is elég étele kell, hogy legyen, nem igaz? Nem kellene akkor Isten házának segítséget nyújtania? Ha hisznek Istenben, kioszthatunk nekik néhány, Isten szavait tartalmazó könyvet. Nincsenek számítógépeik és telefonjaik, akkor hát mit kellene tennünk, ha azt kérik, hogy kötelességeket végezhessenek? Járjatok utána és nézzétek meg, hogy komolyan hajlandóak-e kötelességeket végezni.” Az utánajárás révén kiderült, hogy ezeknek az embereknek jelenleg nincs pénzük, de ha lenne pénzük és jóllakhatnának, akkor hajlandóak lennének elmenni otthonról, az evangéliumot prédikálni és a kötelességüket végezni. Ezeknek a körülményeknek a megértése után a vezetők elkezdtek segélyeket osztogatni nekik, havi rendszerességgel. Isten házának a pénzéből lett kifizetve számukra az élelem és a szállás, sőt még az internetdíj, valamint a telefonok, számítógépek és egyéb eszközök beszerzése is. Nem az evangéliumi munka terjesztése céljából osztottak pénzt ezeknek az embereknek, hanem azért, hogy segélyt juttassanak nekik az életben maradásuk érdekében. Összhangban volt ez az alapelvekkel? (Nem, nem volt.) Van Isten házának olyan szabálya, hogy amikor megélhetés nélküli, szegény embereknek prédikálják az evangéliumot vagy ilyenekkel találkoznak, akkor segélyt kell nyújtani nekik, amennyiben el tudják fogadni a munkának ezt a szakaszát? Van ilyen alapelv? (Nincs.) Akkor ezek a vezetők milyen alapelv szerint osztottak nekik segélyeket? Azért, mert azt gondolták, hogy Isten háza nem tudja mire költeni a pénzét, vagy mert túlságosan szánalmasnak tartották ezeket az embereket, vagy pedig abban a reményben, hogy ezek az emberek segítenek majd terjeszteni az evangéliumot? Pontosan mi volt a szándékuk? Mit próbáltak elérni? Amikor telefonok, számítógépek és a megélhetést fedező összegek kiosztására került sor, nagy élvezettel tették; élvezték, hogy olyan munkában vehetnek részt, ami javakat biztosít másoknak, mivel lehetővé tette számukra, hogy ezeknek az embereknek a kegyeibe férkőzzenek és megnyerjék a szívüket, és különösen nagy hangsúlyt fektettek az efféle feladatokra, egyre messzebb és messzebb mentek, és egy szemernyi szégyenérzetük sem volt. Ez az, amikor valaki arra használja Isten pénzét, hogy az emberek kegyeibe férkőzzön és megvásárolja a szeretetüket. Ezek a szegény emberek valójában nem is hittek igazán Istenben; csak a hasukat próbálták megtölteni és a megélhetésük biztosítására akartak módot találni. Az efféle emberek nem az igazság vagy az üdvösség elnyerésére igyekeztek. Megmentené vajon Isten ezeket az embereket? Egyesek, még ha hajlandóak voltak is kötelességet végezni, nem voltak őszinték, inkább a telefonok és számítógépek, valamint az élet kényelmi dolgai utáni vágy motiválta őket. Ám a hamis vezetők nem törődtek ezzel; amíg valaki hajlandó volt egy kötelességet végezni, ők gondoskodtak róla, és nem csupán a lakhatásra és élelemre biztosítottak pénzt, hanem számítógépet, telefont és különféle eszközöket is vettek neki. Kiderült azonban, hogy ezek az emberek úgy végezték a kötelességeiket, hogy semmiféle eredményt nem értek el. Hát nem csak az ablakon dobálták ki a pénzt a hamis vezetők? Nem arra használták Isten házának a pénzét, hogy megmutassák a nagylelkűségüket? (De igen.) Ez vajon az a munka, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak végezniük kell? (Nem.) Hát nem hamis vezetők voltak ezek? A hamis vezetők imádnak jóságot, jóindulatot és melegszívűséget színlelni. Ha melegszívűséget akarsz mutatni, az nagyszerű, csak használd a saját pénzedet! Ha valakinek nincs ruhája, vedd le a sajátodat és add oda neki; ne az Istennek adott felajánlásokból költs rá! Az Istennek adott felajánlások az evangélium terjesztésének munkájára valók, nem pedig jóléti juttatások osztogatására, és bizonyosan nem a szegények segélyezésére. Isten háza nem jóléti intézmény. A hamis vezetők képtelenek valódi munkát végezni, és még kevésbé képesek az igazsággal vagy élettel ellátni másokat. Csakis arra koncentrálnak, hogy jóléti juttatások osztogatására használják az Istennek adott felajánlásokat, azért, hogy az emberek kegyeibe férkőzzenek és megőrizzék a saját hírnevüket és státuszukat. Szégyentelen tékozlók, nem igaz? Ha felfedezik az efféle hamis vezetőket, képes vajon bárki is időben leleplezni és megállítani őket? Senki sem állt fel, hogy megállítsa őket. Ha a Fennvaló nem jött volna rá és nem parancsolt volna megálljt neki, akkor sosem ért volna véget az a gyakorlat, hogy Isten pénzét felhasználva biztosítottak javakat az embereknek. Azok a szegény emberek egyre nagyobbra nyitják a markukat, és mindig többet akarnak. Telhetetlenek; bármennyit adsz is, sosem elég. Akik őszintén hisznek Istenben, hátra tudják hagyni a családjukat és a karrierjüket, hogy a megmenekülés érdekében a kötelességüket végezzék, és még ha nehézségekkel szembesülnek is az életben, módot találnak rá, hogy maguk oldják meg azokat, anélkül hogy állandóan Isten házától követelnének dolgokat. Önállóan megoldják, amit tudnak, amit pedig nem képesek megoldani, azzal kapcsolatban imádkoznak Istenhez és a hitükre hagyatkozva szereznek tapasztalatot. Akik folyton Istennél könyörögnek dolgokért, azt várva, hogy Isten háza biztosítsa számukra a megélhetési költségeket és eltartsa őket, teljességgel híján vannak a józan észnek! Semmilyen kötelességet nem akarnak végezni, de mégis élvezni szeretnék az életet, és nem tudnak mást tenni, mint kinyújtani a kezüket, hogy Isten házától követeljenek dolgokat – de hiába, sosem elég nekik. Hát nem koldusok ezek? A hamis vezetők pedig – ezek a gyengeelméjűek – egyre csak osztogatták a javakat és nem hagyták abba; folyamatosan az emberek kedvében akartak járni, hogy elnyerjék a hálájukat, sőt, még azt is gondolták, hogy az efféle cselekedetek Istent dicsőítik. Ezek azok a cselekedetek, amelyekben a hamis vezetők a legnagyobb gyönyörűségüket lelik. Van-e hát bárki is, aki képes azonosítani ezeket a problémákat, aki át tudja látni ezeknek a problémáknak a lényegét? A legtöbb vezető szemet huny felettük, ezt gondolván: „Akárhogy is, nem rám lett bízva az evangéliumi munka, akkor hát miért törődnék ezekkel a dolgokkal? Nem az én pénzemet költik. Amíg az én zsebemben lévő pénzhez senki sem nyúl, addig minden rendben. Annak adtok, akinek akartok; mi köze ennek hozzám? Amúgy sem az én tárcámban végezné az a pénz.” Sok ilyen felelőtlen ember van körülöttünk, de hányan tudják vajon fenntartani Isten házának a munkáját?