A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.) Első szakasz

Ötödik tétel: Naprakész felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását és előrehaladását illetően, és képesnek lenni problémák haladéktalan megoldására, elhajlások helyreigazítására, valamint a munkában lévő hibák orvoslására, hogy az gördülékenyen haladjon előre

A mai közlés a vezetők és a dolgozók ötödik felelősségéről szól: „Naprakész felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását és előrehaladását illetően, és képesnek lenni problémák haladéktalan megoldására, elhajlások helyreigazítására, valamint a munkában lévő hibák orvoslására, hogy az gördülékenyen haladjon előre.” Azért fogunk erre a felelősségre koncentrálni, hogy a hamis vezetők különféle megnyilvánulásait boncolgassuk és lássuk, eleget tesznek-e felelősségeiknek a hamis vezetők ebben a munkában, illetve szilárdan kitartanak-e a kötelességeik mellett és jól hajtják-e végre a munkát.

A hamis vezetők elmerülnek a kényelemben, és nem foglalkoznak mélyrehatóan a munka megértéséhez szükséges alapzattal

A vezetők és a dolgozók ötödik felelőssége ezt említi elsőként: „naprakész felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását és előrehaladását illetően”. Mire utal vajon „a munka minden egyes elemének az állása”? Arra utal, hogy milyen egy bizonyos munkaelem jelenlegi állapota. Mit kell itt megérteniük a vezetőknek és a dolgozóknak? Például: milyen konkrét feladatokat végez a személyzet, milyen tevékenységekkel vannak elfoglalva, szükségesek-e ezek a tevékenységek, kulcsfontosságú és jelentős feladatok-e, mennyire eredményes ez a személyzet, gördülékenyen halad-e a munka, a személyzet létszáma megfelel-e a munkamennyiségnek, mindenki bőségesen kapott-e feladatokat, vannak-e olyan esetek, amikor egy bizonyos feladatra túl sok ember jut – ahol túl sok ember van túl kevés munkára, és a többségük tétlen –, illetve olyan esetek, amikor túl nagy a munkamennyiség, de túl kevés a személyzet, és a felügyelő nem irányít hatékonyan, ami alacsony hatékonyságú munkát és lassú előrehaladást eredményez. Ezek mind olyan helyzetek, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak érteniük kell. Azonkívül azt is érteniük kell a vezetőknek és a dolgozóknak, hogy az egyes munkaelemek végrehajtása közben okoz-e bárki is zavarást vagy szabotázst, hogy hátráltatja vagy aláássa-e bárki is az előrehaladást, és hogy történik-e bármiféle zavaró hatás vagy felületesség. Tehát hogyan nyerhetnek megértést ezeket a dolgokat illetően? Lehet, hogy némely vezetők alkalmanként telefonálnak, hogy megkérdezzék: „Elfoglaltak vagytok-e jelenleg?” Amikor azt hallják a másik féltől, hogy nagyon elfoglaltak, talán így válaszolnak: „Jó, ha elfoglaltak vagytok, akkor megkönnyebbültem.” Mit gondoltok erről a munkamódról? Mit gondoltok erről a kérdésről? Vajon lényeges és szükséges feltenni ezt a kérdést? Ez jellemző a hamis vezetők munkájára – csupán rutinszerűen cselekszenek. Megelégszenek egy kis felületes munka elvégzésével, csak hogy könnyítsenek egy kicsit a lelkiismeretükön, de nem koncentrálnak a valódi munkavégzésre, és még kevésbé mennek el az alapzatig, az egyes csapatokhoz, hogy megértsék a munka aktuális állását. A hamis vezetők nem tudakozódnak például az olyan valós dolgokról, hogy megfelelő-e a személyzet kirendelése, hogy miként folyik a munka, hogy felmerült-e bármilyen probléma; ehelyett találnak egy félreeső helyet, hogy ott egyenek, igyanak és jól érezzék magukat, anélkül hogy el kellene viselniük a szél süvítését vagy a nap hevét. Mindössze leveleket küldenek vagy megkérnek valakit, hogy időnként érdeklődjön a nevükben, azt gondolván, hogy ebből áll a munkájuk elvégzése. Sőt mi több, az is lehet, hogy tíz napig, vagy akár két héten át sem látják őket a testvérek. Amikor ezt kérdezik a testvérektől: „Mivel van elfoglalva a vezetőtök? Végez-e konkrét munkát? Ellát-e benneteket útmutatással és megoldja-e a problémákat?”, azok így felelnek: „Ne is mondd! Már egy hónapja nem láttuk a vezetőnket. Azóta, hogy a legutóbb összejövetelt tartott nekünk, egyszer sem jött el újra, és most sok problémánk van, amelyeket senki sem segít nekünk megoldani. Nincs más út; a csoportunk felügyelője és a testvéreink összejöttek, hogy imádkozzanak és keressék az alapelveket, hogy megbeszélést folytassanak és együttműködjenek a munkát illetően. Itt nem hatékony a vezető; mi most vezető nélkül vagyunk.” Mennyire végzi jól a munkáját ez a vezető? A Fennvaló megkérdezi ezt a vezetőt: „Miután befejezésre került a legutóbbi film, kaptál-e új forgatókönyveket? Most mit forgatsz? Hogy halad a munka?” A vezető így felel: „Nem tudom. A legutóbbi film után volt velük egy összejövetelem, és azt követően mindannyian fel voltak villanyozva, nem voltak negatívak, és nem volt semmilyen nehézségük. Azóta nem találkoztunk. Ha tudni akarod a jelenlegi helyzetüket, telefonálhatok és megkérdezhetem neked.” „Miért nem telefonáltál korábban, hogy megértsd a helyzetet?” „Azért, mert túlságosan elfoglalt voltam, mindenfelé összejövetelekre jártam. Rájuk még nem került sor. Csak akkor tudom majd megérteni a helyzetet, ha legközelebb összejövök velük.” Ez a hozzáállásuk a gyülekezeti munkához. Azután ezt mondja a Fennvaló: „Nem vagy tudatában a jelenlegi helyzetnek, sem a filmgyártó munkában fennálló problémáknak, akkor hát mi van az evangéliumi munka előrehaladásával? Melyik ország evangéliumi munkája terjet a legjobban, a legideálisabban? Melyik országban jó képességűek viszonylag az emberek, és fogják fel gyorsan a dolgokat? Melyik országnak jobb a gyülekezeti élete?” „Ó, én csak az összejövetelekre koncentráltam, ezekről a dolgokról elfelejtettem kérdezősködni.” „No és az evangelizációs csapatban hány ember képes bizonyságot tenni? Hány ember részesül művelésben azért, hogy bizonyságot tegyen? Melyik országban ki a felelős a gyülekezeti munkáért és a gyülekezeti életért, és ki követi nyomon ezeket? Ki öntöz, és ki pásztorol? A különböző országokból való új gyülekezeti tagok elkezdtek-e gyülekezeti életet élni? Teljességgel el lettek-e oszlatva az elképzeléseik és a képzelődéseik? Hányan vannak, akik meggyökereztek az igaz úton, és így nem vezetik többé félre őket a vallásos emberek? Hányan tudják végezni a kötelességeiket, miután egy-két éve hisznek Istenben? Érted és felfogod-e ezeket a dolgokat? Amikor problémák merülnek fel a munkában, ki tudja megoldani azokat? Tudod-e, hogy az evangéliumi csapaton belül melyik csoport vagy mely egyének felelősek a munkájukért és érnek el tényleges eredményeket?” „Nem tudom. Ha tudni akarod, megkérdezhetem neked. Ha nem sietős a dolgod, meg fogom kérdezni, amikor lesz rá időm; most még elfoglalt vagyok!” Végzett-e bármilyen konkrét munkát ez a vezető? (Nem.) Mindenre azt mondja, hogy „Nem tudom”; csak abban a pillanatban érdeklődik a dolgok felől, amikor kérdőre vonják; mivel van hát elfoglalva? Bármelyik csapathoz megy is el összejövetelekre vagy a munkát ellenőrizni, nem azonosítja a munkában felmerülő problémákat, és nem tudja, hogyan oldja meg azokat. Ha nem vagy képes azonnal átlátni a különféle emberek állapotait és jellemét, akkor nem kellene legalább azt nyomon követned, megértened és felfognod, hogy milyen problémák vannak a munkában, hogy melyik munkát végzik éppen, és hogy az milyen szintre jutott el? A hamis vezetők azonban még ennyire sem képesek; hát nem vakok? Még ha el is mennek különféle csapatokhoz a gyülekezeten belül, hogy nyomon kövessék és ellenőrizzék a munkát, egyáltalán nem értik a valódi helyzetet, nem tudják azonosítani a kulcsproblémákat, és még ha észre is vesznek néhány problémát, nem tudják megoldani azokat.

Volt egy filmgyártó csapat, amelyik egy nagy kihívást jelentő, olyan típusú filmet készült forgatni, amilyennel korábban még sohasem próbálkoztak. Hogy alkalmasak voltak-e ennek a filmforgatókönyvnek az elvállalására, vagy hogy a rendezőnek és az egész stábnak megvolt-e a képessége ennek a munkának az elvégzéséhez – a vezetőjük semmit sem tudott ezekről a helyzetekről. Egyszerűen csak ezt mondta: „Elvállaltatok egy új forgatókönyvet. Rajta hát, forgassátok le akkor! Én majd támogatlak és nyomon követlek benneteket. Tegyétek meg, ami tőletek telik, és ha nehézségek merülnek fel, imádkozzatok Istenhez és oldjátok meg azokat Isten szavai szerint.” Azután távozott. Ez a vezető semmit sem volt képes meglátni vagy azonosítani a meglévő nehézségek közül; lehet-e így jól végezni a munkát? Miután a filmgyártó csapat megkapta ezt a forgatókönyvet, a rendező és a csapattagok gyakran elemezték a cselekményt és megvitatták a jelmezeket és a beállítást, de fogalmuk sem volt, miként forgassák le a filmet; nem voltak képesek hivatalosan elkezdeni a gyártást. Nem ez talán a jelenlegi állapot? Nem ezek a meglévő problémák? Nem ezek azok a gondok, amelyeket meg kellene oldania a vezetőnek? A vezető minden napot összejöveteleken töltött, sok napnyi összejövetel után sem lett megoldva semmilyen valódi probléma, és még mindig nem tudott normálisan előrehaladni a forgatás. Elért-e bármilyen hatást a vezető? (Nem.) Csak szlogeneket szajkózott, hogy javítson a morálon: „Nem ülhetünk tétlenül, nem élősködhetünk Isten házán!” Még ki is oktatta az embereket: „Nektek, emberek, nincs lelkiismeretetek, élősködtök Isten házán, anélkül hogy bármit is éreznétek – hát nincs semmi szégyenérzetetek?” Miután ezt mondta, mindenkinek egy kis lelkiismeret-furdalása támadt: „Ó, igen, nagyon lassan halad a munka, mi pedig továbbra is igénybe vesszük a napi háromszori étkezést – hát nem élősködés ez? Nem igazán végeztünk eddig semmilyen munkát. Ki fogja akkor megoldani ezeket a problémákat, amelyek a munkában felmerülnek? Mi nem tudjuk megoldani őket, úgyhogy megkérjük a vezetőt, de a vezető csak annyit mond nekünk, hogy imádkozzunk szorgalmasan, olvassuk Isten szavait és működjünk együtt harmonikusan, anélkül, hogy arról beszélne, hogy miként kellene megoldani ezeket a problémákat.” A vezető mindennap összejöveteleket tartott a helyszínen, de csak nem sikerült megoldani ezeket a problémákat. Idővel némelyeknek kihűlt a hitük, és csüggedt állapotba kerültek, mivel nem láttak előre vivő utat, és nem tudták, miként haladjanak tovább a filmezéssel. A vezetőbe vetették az utolsó reményüket, azt remélve, hogy ő majd meg tud oldani néhány tényleges problémát, de sajnos ez a vezető mintha csak vak lett volna; sem a szakmát nem tanulta meg, sem nem beszélgetett és értekezett azokkal, illetve kért tanácsot azoktól, akik értettek hozzá. Gyakran tartott a kezében Isten szavait tartalmazó könyvet és mondta ezt: „Én most Isten szavait olvasom a lelki csendességemben. Éppen felvértezem magam az igazsággal. Senki se zavarjon, dolgom van!” Végül egyre több probléma gyülemlett fel, minek eredményeképpen félig bénult állapotba jutott a munka, ám a hamis vezető még mindig úgy gondolta magáról, hogy nagyszerű munkát végez. Miért volt ez így? Azt hitte, hogy mivel tartott összejöveteleket, érdeklődött a munka helyzete felől, azonosított problémákat, megosztotta Isten szavait, rámutatott az emberek állapotaira, és mindenki összevetette magát ezekkel az állapotokkal és elhatározta, hogy jól fogja végezni a kötelességét, akkor ő ezzel eleget tett a felelősségének vezetőként, és mindent megtett, amit el lehetett várni tőle – ha a szakmai aspektusokkal kapcsolatos konkrét feladatokat nem sikerült jól menedzselni, az nem a vezető gondja. Miféle vezető ez? Félig bénult állapotba süllyedt a gyülekezeti munka, ám ő ennek ellenére egyáltalán nem volt nyugtalan vagy lehangolt. Ha a Fennvaló nem kérdezősködik nála és nem noszogatja őt, akkor ugyanígy folytatja tovább, soha említést sem téve arról, hogy mi folyik alatta, és nem oldva meg semmilyen problémát. Eleget tett vajon ez a vezető a vezetői felelősségeinek? (Nem.) Miről beszélt hát egész nap az összejöveteleken? Hiábavalóan fecsegett, csak doktrínákat prédikált és szlogeneket hangoztatott. Ez a vezető nem oldott meg valódi problémákat a munkában, nem oszlatta el az emberek felületes és negatív állapotait, és nem tudta, miként oldja meg az emberek munkájában lévő problémákat az igazságalapelvek szerint. Ennek eredményeképpen a teljes projekt leállt, és semmilyen előrehaladás nem volt látható hosszú időn át. A vezető azonban egyáltalán nem volt nyugtalan. Ez vajon nem annak az egyik megnyilvánulása, hogy a hamis vezetők nem végeznek valódi munkát? Mi a hamis vezetők ezen megnyilvánulásának a lényege? Nem a felelősség súlyos elhanyagolása ez? Súlyos hanyagság az ember munkája terén, nem téve eleget a felelősségeinek – pontosan ez az, amit a hamis vezetők tesznek. Csak azért tartózkodsz a helyszínen, hogy rutinszerűen cselekedj, nem oldva meg valódi problémákat. Csak azért tartózkodsz a helyszínen, hogy rászedd az embereket; ha semmilyen valódi munkát nem végzel, akkor, még ha egész idő alatt ott tartózkodnál is, azzal sem érnétek el semmit. Különféle problémák merülnek fel a munkában és a szakmai aspektusok körében, melyek némelyikét meg tudod oldani, de nem oldod meg – ez már a felelősség súlyos elhanyagolása. Ráadásul vak a szemed és az értelmed is: néha, amikor valóban felfedezel problémákat, nem tudsz ellátni a lényegükig. Nem tudod megoldani őket, de úgy teszel, mintha képes lennél a kezelésükre, alig tartod magad, miközben kerek-perec elutasítod, hogy beszélgess vagy konzultálj azokkal, akik valóban értik az igazságot, és a Fennvalónak sem jelented, illetve Nála sem keresel. Miért van ez? Félsz attól, hogy meg fog metszeni? Félsz attól, hogy a Fennvaló megtudja rólad az igazságot és elbocsát? Nem a státuszra koncentrálsz ilyenkor, anélkül hogy a legkevésbé is fenntartanád Isten házának a munkáját? Ezzel a fajta mentalitással hogyan tudnád jól végezni a kötelességedet?

Nem számít, milyen fontos munkát végez egy vezető vagy dolgozó, és milyen természetű ez a munka, az első számú prioritásuk az, hogy megértsék és felfogják, hogyan folyik a munka. Személyesen ott kell lenniük, hogy nyomon kövessék a dolgokat, és kérdéseket tegyenek fel, első kézből szerezve információkat. Nem szabad pusztán a hallottakra hagyatkozniuk, vagy mások beszámolóit meghallgatniuk. Inkább saját szemükkel kell megfigyelniük a személyzet helyzetét és azt, hogy miként halad a munka, és meg kell érteniük, milyen nehézségek vannak, vannak-e olyan területek, amelyek ellentétben állnak a Fennvaló követelményeivel, megszegik-e az alapelveket, vannak-e megzavarások vagy akadályozások, hiányoznak-e a szakmai munkához szükséges eszközök vagy a kapcsolódó oktatóanyagok – mindezeket folyamatosan figyelemmel kell kísérniük. Bármennyi beszámolót is hallgatnak meg, vagy bármennyit is szűrnek le a szóbeszédből, egyik sem ér fel a személyes látogatással; pontosabb és megbízhatóbb, ha a saját szemükkel látják a dolgokat. Ha már ismerik a helyzet minden aspektusát, jó elképzelésük lesz arról, hogy mi történik. Különösen tisztán és pontosan fel kell fogniuk azt, hogy ki jó képességű és művelésre érdemes, mivel csak ez teszi lehetővé számukra, hogy pontosan műveljék és használják az embereket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók jól végezzék a munkájukat. A vezetőknek és a dolgozóknak olyan úttal és alapelvekkel kell rendelkezniük, amelyek által jó képességű embereket művelhetnek és képezhetnek ki. Továbbá fel kell fogniuk és meg kell érteniük a gyülekezeti munka során jelen lévő különféle problémákat és nehézségeket, és tudniuk kell, hogyan oldják meg azokat, valamint saját elgondolásokkal és javaslatokkal is kell rendelkezniük a munka haladásának a módjára, illetve jövőbeli kilátásaira vonatkozóan. Ha képesek behunyt szemmel, kétségek és kételyek nélkül, világosan beszélni ilyen dolgokról, akkor sokkal könnyebb lesz elvégezni a munkát. Azáltal pedig, hogy így dolgozik, a vezető eleget fog tenni a felelősségeinek, nem igaz? Tisztában kell lennie azzal, hogy miként oldja meg munkája során a fent említett problémákat, és gyakran el kell gondolkodnia ezeken a dolgokon. Amikor nehézségekbe ütközik, beszélgetnie kell mindenkivel, és meg kell vitatnia velük ezeket a dolgokat, keresve az igazságot, hogy megoldja a problémákat. Nem lesznek olyan nehézségek, amelyeket valós munka végzésével, két lábbal szilárdan állva a földön ne lehetne megoldani. A hamis vezetők ezt teszik? (Nem.) A hamis vezetők csak színlelni és embereket rászedni tudnak, úgy tesznek, mintha értenének olyan dolgokat, amelyeket nem értenek, semmilyen valódi problémát nem képesek megoldani, és csupán haszontalan dolgokkal foglalatoskodnak. Amikor megkérdezik tőlük, hogy mivel foglalatoskodtak, ezt mondják: „Hiányzott néhány párna a lakhelyünkről, és a filmgyártó csapatnak hiányzott egy anyagdarab a jelmezekhez, úgyhogy elmentem megvenni. Egy másik alkalommal a konyha fogyott ki a hozzávalókból és a szakács nem tudott elmenni, úgyhogy nekem kellett elmennem és vennem ezt-azt, és útközben felmarkoltam néhány zacskó lisztet. Nekem magamnak kellett megcsinálnom mindezeket.” Valóban igencsak elfoglaltak voltak az utóbbi időben. Vajon nem hanyagolják el a megfelelő feladataikat? Egyáltalán nem érdekli őket, és egyáltalán nem viselnek terhet azt a munkát illetően, amely vezetőként a felelősségkörükbe tartozik, hanem csak próbálnak elevickélni. Már az a probléma is elég súlyos, hogy igen szegényes a saját képességük, és hogy vak mindkét szemük és az értelmük is, ám ők mindemellett még terhet sem viselnek, és a kényelemben is elmerülnek, gyakran több napot töltve el valamilyen kényelmes helyen. Amikor valakinek problémája van és keresi őket a megoldás végett, sehol sem találhatók, és senki sem tudja, hogy mire készülnek valójában. Maguknak osztják be az idejüket. Ezen a héten valamelyik reggel az egyik csapatnak tartanak összejövetelt, délután pihennek, este pedig az általános ügyekért felelős embereket hívják össze, hogy megvitassanak dolgokat. A következő héten a külső ügyekért felelős személyeknek tartanak összejövetelt, és csak úgy mellékesen megkérdezik tőlük: „Vannak-e nehézségek? Olvastátok-e Isten szavát ebben az időszakban? Korlátoztak vagy megzavartak-e benneteket a nem hívőkkel való kapcsolataitokban?” Majd, miután feltették ezt a néhány kérdést, befejezik az összejövetelt. Egy szempillantás alatt eltelik egy hónap. Milyen munkát végeztek eddig? Noha felváltva mindegyik csapatnak tartottak összejöveteleket, egyik csapat munkával kapcsolatos helyzetéről sem tudnak semmit, és nem is tudakozódtak vagy érdeklődtek felőle, arra pedig még kevésbé került sor, hogy bekapcsolódtak volna az egyes csapatok munkájába vagy irányították volna azt. Nem vettek részt a munkában, nem követték nyomon a munkát, és útmutatással sem szolgáltak a munkával kapcsolatban, de volt néhány dolog, amelyet pontosan végeztek el: időben ettek, időben mentek aludni és időben tartottak összejöveteleket. Elég rendezett az életük; jó karban tartják magukat, de a munkateljesítményük nem felel meg az elvárásoknak.

Némely vezetők egyáltalán nem tesznek eleget a vezetők és a dolgozók felelősségeinek, nem a gyülekezet lényegi munkáját végzik, hanem kizárólag néhány jelentéktelen általános ügyre koncentrálnak. A konyha irányítására specializálódnak, és folyton ezt kérdezik: „Mit eszünk ma? Van tojásunk? Mennyi hús maradt? Ha kifogytunk belőle, megyek és veszek.” Rendkívül fontosnak tekintik a konyhai munkát, minden ok nélkül betévednek a konyhára, folyton azon gondolkodnak, hogy több halat, több húst egyenek, egyre többet fogyasztanak, és mindennemű lelkiismeret-furdalás nélkül esznek. Miközben az egyes csapatokban szorgalmasan dolgoznak az emberek, és arra koncentrálnak, hogy jól végezzék a kötelességeiket, ezek a vezetők csak arra fókuszálnak, hogy jókat egyenek és elég kényelmes életet éljenek. Azóta, hogy vezetők lettek, nem csupán nem törődnek a gyülekezet munkájával és kerülnek minden kemény erőfeszítést, hanem arra is ügyelnek, hogy jó húsban maradjanak és pirospozsgásak legyenek. Mit tesznek minden nap? Valamilyen általános ügyekkel kapcsolatos munkával, triviális dolgokkal foglalatoskodnak, miközben semmilyen valódi munkát nem végeztek el jól, és semmilyen valódi problémát nem oldottak meg. Mégsem éreznek semmi bűntudatot a szívükben. A hamis vezetők egyike sem végzi a gyülekezet kulcsfontosságú munkáját, és valódi problémákat sem oldanak meg. Miután vezetőkké lesznek, ezt gondolják: „Csak találnom kell néhány embert a konkrét munka elvégzésére, és akkor nem kell azt nekem magamnak elvégeznem.” Azt hiszik, hogy ha minden egyes munkaelemre kirendelnek felügyelőket, nekik maguknak nem marad tennivalójuk. Azt hiszik, hogy ez a vezetői munka elvégzése, és hogy jogosultak a státuszukból fakadó előnyök élvezésére. Semmilyen valódi munkában nem vesznek részt, nem végeznek nyomon követést és nem szolgálnak útmutatással, valamint vizsgálatokat és kutatást sem végeznek a problémák megoldása végett. Eleget tesznek vajon a vezető felelősségeinek? Lehet vajon így végezni a gyülekezeti munkát? Amikor megkérdezi tőlük a Fennvaló, hogy miként halad a munka, ezt mondják: „Teljesen rendben van a gyülekezeti munka. Minden munkaelemnek van felügyelője, aki kezeli azt.” Ha tovább kérdezgeti őket a Fennvaló arról, hogy vannak-e problémák a munkában, így felelnek: „Nem tudom. Valószínűleg nincsenek problémák!” Ez a hamis vezetők hozzáállása a munkájukhoz. Vezetőként teljes felelőtlenséget mutatsz a számodra kijelölt munka iránt; másokra ruházod át az egészet, anélkül, hogy bármiféle nyomon követés, érdeklődés vagy a problémák megoldásában való segítségnyújtás történne a részedről – csak ülsz ott, mint egy munkafelügyelő, aki kívülről szemléli a dolgokat. Hát nem a felelősséged súlyos elhanyagolása ez? Nem úgy viselkedsz, mint egy hivatalnok? Hát nem csupán dísznek vannak az olyan vezetők, akik semmilyen konkrét munkát nem végeznek, nem követik nyomon a munkát és nem oldanak meg valódi problémákat? Hát nem hamis vezetők ezek? Ez a hamis vezetők típuspéldája. A hamis vezetők munkája nem egyéb, mint üres locsogás és parancsosztogatás, anélkül hogy ténylegesen részt vennének a munkában vagy nyomon követnék azt, illetve keresnék és azonosítanák a munkán belüli problémákat. Még ha azonosítva lettek is problémák, akkor sem oldják meg azokat. A dolgokat kívülről szemlélő munkafelügyelőként viselkednek csupán, azt gondolván, hogy ez munkavégzésnek minősül. Mindazonáltal az, hogy így vezetnek, egyáltalán nem zavarja meg a lelki békéjüket; kényelmesen élnek minden nap, és mindenkor vidámak. Hogy lehet az, hogy még mindig képesek mosolyogni? Felfedeztem egy tényt: az ilyen emberek végtelenül szégyentelenek. Semmilyen valódi munkát nem végeznek vezetőként, hanem csak kirendelnek néhány embert feladatok végzésére, és azzal elintézettnek tekintik a dolgot. Sosem látod őket a munkahelyen; fogalmuk sincs a gyülekezet munkájának előrehaladásáról vagy eredményeiről, mégis kompetens és megfelelő színvonalú vezetőnek gondolják magukat. Ez a hamis vezetők típuspéldája: semmiféle valódi munkát nem végeznek. A hamis vezetők nem viselnek terhet a gyülekezet munkájáért, és nem kezdenek aggódni vagy nyugtalankodni, akármennyi probléma merüljön is fel; elégedettek azzal, hogy mindössze néhány általános ügyet intéznek, és azt gondolják, hogy tényleges munkát végeztek. Bárhogy leplezi is le a Fennvaló a hamis vezetőket, nem érzik magukat rosszul belül, és nem is látják magukat leleplezve; nincs bennük semmi önreflexió vagy megbánás. Hát nem lelkiismeret és józan ész nélküliek az ilyen emberek? Kezelheti-e így a gyülekezeti munkát valaki, akinek igazán van lelkiismerete és józan esze? Egész biztosan nem.

Általánosságban elmondható, hogy a hamis vezetők különféle megnyilvánulásainak leleplezését hallva és magukat ezekkel a jellemzésekkel összevetve még a kevés lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberek is képesek kisebb-nagyobb mértékben meglátni, hogy valamelyest illenek rájuk ezek a jellemzések. Elvörösödnek, nyugtalanná válnak, nehéz lesz a szívük, úgy érzik, hogy adósai Istennek, és titokban ilyen elhatározásra jutnak: „Korábban elmerültem a testi kényelmekben, nem végeztem jól a munkámat, nem tettem eleget a felelősségeimnek, nem végeztem valódi munkát, tudatlan voltam, amikor kérdeztek, folyton ki akartam térni, és mindig színleltem, attól tartva, hogy ha mások meglátják, hogy mi van velem valójában, akkor elveszítem a hírnevemet és a státuszomat, és nem tudom tovább megőrizni a vezetői pozíciómat. Most látom csak, hogy ez a viselkedés szégyenletes és nem folytatható. Egy kicsit komolyabban kell vennem a cselekvést, és erőfeszítéseket kell tennem. Ha továbbra sem végezném jól a dolgomat, az megbocsáthatatlan lenne, és vádolna engem a lelkiismeretem!” Az efféle hamis vezetőknek még mindig van némi emberi mivoltuk és lelkiismeretük; legalábbis a lelkiismeretük tudatos. Miután hallották a leleplezésemet, magukra ismernek ezekben a szavakban, és nyugtalannak érzik magukat; elgondolkoznak: „Valóban nem végeztem semmilyen valódi munkát, illetve nem oldottam meg semmilyen valódi problémát. Nem érdemlem meg Isten megbízatását, sem a vezetői címet. Mit kellene hát tennem? Jóvá kell tennem a dolgokat; mostantól fogva neki kell veselkednem és valódi problémákat kell megoldanom, részt kell vennem minden konkrét feladatban, nem térhetek ki, nem színlelhetek, és a képességeim maximális mértéke szerint kell tennem a dolgokat. Isten átvizsgálja az emberek szívét és legbensőbb gondolatait, Isten ismeri mindenkinek az igazi mértékét; függetlenül attól, hogy jól vagy gyengén végzem-e a dolgokat, az a legfontosabb, hogy teljes szívvel végezzem. Ha még ezt sem tudom megtenni, embernek lehet-e egyáltalán nevezni engem?” Ha az ember képes elgondolkozni magán ebben a dologban, arra azt mondják, hogy van lelkiismerete. Akárhogy leplezed is le a lelkiismeret nélküli embereket, ők nem fognak elvörösödni, és heves szívdobogást sem éreznek; egyszerűen továbbra is azt tesznek, amit csak akarnak. Még ha magukra ismernek is abban, amit Isten leleplezett, közönyösen fognak érezni azzal kapcsolatban: „Ez nem olyan, mintha név szerint említettek volna” – gondolják. „Mitől kéne félnem? Jó képességű vagyok, tehetséges vagyok; Isten háza nem boldogul nélkülem! Úgyhogy mi van akkor, ha nem végzek valódi munkát? Én magam nem végzek, de elvégeztetem valakivel, úgyhogy mégiscsak el lesz végezve, nem igaz? Akárhogy is, minden feladatot elvégeztetek neked, amire megkérsz, mindegy, hogy kivel intézem az elvégzését. Jó képességű vagyok, úgyhogy okosan dolgozom. A jövőben is így fogok tovább evickélni, és élvezem az életet, ahogy kedvem tartja.” Akárhogy boncolgatom és leplezem is le a hamis vezetőket amiatt, hogy nem végeznek valódi munkát, ezek az imént említett személyek nem változnak, és semmiről sincs tudomásuk: „Gondoljanak mások, amit akarnak, és hadd lássanak engem, ahogy akarnak – akkor sem fogom én elvégezni!” Van-e lelkiismeretük az ilyen hamis vezetőknek? (Nincs.) Most beszélgettünk negyedszer a hamis vezetők különféle megnyilvánulásainak leleplezéséről, és valahányszor leleplezem az ilyen egyéneket, azok, akiknek csak egy kevés lelkiismeretük is van, úgy érzik, mintha tűkön ülnének, bizonytalanul érzik magukat amiatt, hogy nem jól végzik a munkájukat, és titokban elhatározzák, hogy gyorsan bűnbánatot tartanak és fordulatot vesznek. Mindeközben azok, akiknek nincs lelkiismeretük, módfelett szégyentelenek; egyáltalán semmit sem éreznek. Függetlenül attól, hogy Én miként beszélek, ők csak élik tovább a napjaikat a szokásos módon, és élvezik az életet, ahogy nekik tetszik. Amikor megkérdezed tőlük: „Némelyek az evangélizációs munkáért felelősek, némelyek a fordítási munkáért, mások pedig a filmgyártó munkáért – te milyen konkrét munkáért felelsz?”, akkor ők ezt válaszolják: „Habár én eddig semmilyen konkrét munkát nem végeztem, mindent én felügyelek. Összejöveteleket tartok nekik.” Ha azután ezt kérdezed tőlük: „Hány összejövetelt tartasz egy hónapban?”, így felelnek: „Legalább egy nagy összejövetelt havonta, és egy kicsit kéthetente.” Amikor pedig ezt kérdezed tőlük: „Az összejövetelek tartása mellett milyen konkrét munkát végeztél el?”, ezt válaszolják: „Milyen konkrét munkát végezhetnék, ha egyszer ennyire lefoglalnak az összejövetelek? Azonkívül olyan széles körben irányítom a dolgokat, hogy konkrét munkára semmi időm nem marad.” Ezek a hamis vezetők úgy érzik, hogy teljes mértékben igazuk van – és hogy ők nagyon szilárd és stabil vezetők! Nem számít, hogyan leplezik le és metszik meg őket, a legkevésbé sem izgatja őket. Ha Nekem el kellene végeznem egy konkrét feladatot, például főznöm kellene öt főre, de csak négy embernek elegendő ételt készítettem volna, kényelmetlenül érezném magam amiatt, hogy nem készítettem eleget, és bűntudatom lenne, hogy nem tudok mindenkit jóllakatni. Akkor elgondolkoznék azon, hogy miként tegyem jóvá a dolgot, és biztosítanám, hogy legközelebb helyesen számoljak, hogy mindenki eleget kapjon enni. Ha pedig azt mondaná valaki, hogy túl sós volt az étel, úgy szintén rosszul érezném magam. Megkérdezném, hogy melyik étel volt túl sós, majd másoktól is megkérdezném, hogy megfelelő volt-e a fűszerezés. Habár nehéz mindenkinek a kedvére tenni, akkor is meg kell próbálnom minden Tőlem telhetőt megtenni azért, hogy jól végezzem el a magam részét. Ezt nevezik úgy, hogy valaki eleget tesz a felelősségeinek; ez az a józan ész, amellyel rendelkezniük kellene az embereknek. Mindig eleget kell tenned a felelősségeidnek; bármi legyen is a feladat, neked magadnak részt kell benne venned. Ha bárki eltérő véleményt fogalmaz meg – akárki legyen is az illető –, te pedig rájössz, hogy nincs igazad, és rosszul érzed magad ennek hallatán, akkor helyre kell igazítanod a dolgokat; bele kell tenned a szívedet abba, amit a jövőben csinálsz, és akkor is jól kell végezned, ha az némi megpróbáltatás elviselését jelenti. A hamis vezetőkben nincs meg ez az érzés, ezért ők egyáltalán nem viselnek semmilyen megpróbáltatást. Miután hallották ezeket a tényeket a hamis vezetők leleplezéséről, egyáltalán nem éreznek semmit: továbbra is élvezettel esznek, nyugodtan alszanak, és nap mint nap ugyanabban a vidám hangulatban élik a világukat, anélkül, hogy úgy éreznék, nehéz terhet cipelnek a vállukon, vagy hasogatja a szívüket a bűntudat. Miféle emberek ezek? Az ilyen embereknek baj van a jellemével: nincs lelkiismeretük, híján vannak a józan észnek, és gyenge a jellemük. Annak ellenére, hogy már ilyen régóta leplezem le a hamis vezetők különféle megnyilvánulásait – hol pozitív szempontból, gondoskodással és beszélgetéssel, hol negatív szempontból, leleplezve és boncolgatva őket –, a hamis vezetők egy része még mindig nem tudja felismerni a saját problémáit, és soha nem áll szándékukban önvizsgálatot és bűnbánatot tartani. Ha semmilyen felügyelet és sürgetés nem történne a Fennvaló részéről, akkor ők még mindig úgy evickélnének a munkájukkal, ahogy tudnak, és egyáltalán nem váltanának irányt. Akárhogy leplezem is le őket, továbbra is higgadtan ülnek ott, és teljes tudatlanságban maradnak. Hát nem messzemenőkig szégyentelenek? Az ilyen típusú emberek nem alkalmasak vezetőknek vagy dolgozóknak; annyira gyenge jellemek, hogy még a szégyent sem ismerik! A normális emberek még azt is nehezen viselnék, ha csak azt kellene hallaniuk, hogy valaki megemlíti a hiányosságaikat, a hibáikat vagy bármit, ami nem helyénvaló vagy az alapelvekkel ellentétes abban, amit tettek – hát még, ha konkrétan le is leplezné őket! Feldúlva és megszégyenítve éreznék magukat, és azon gondolkodnának, hogy miként változzanak meg és igazítsák helyre magukat. Mindeközben ezek a hamis vezetők teljes káoszba fullasztják a munkájukat, de még mindig tiszta lelkiismerettel élnek, nem éreznek aggodalmat vagy nyugtalanságot, és teljes tudatlanságban maradnak, bárhogy leplezzék is le őket – ráadásul olyan helyeket találnak, ahol elbújhatnak és a kényelmet kereshetik, és soha sehol nem látni őket. Ezek aztán igazán nem ismerik a szégyent!

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren