Az imént az étel, alvás és szórakozás után sóvárgó emberek különféle típusairól beszéltem. Van egy másik embertípus is: felügyelőválasztáskor ez a fajta ember kezdetben minden szempontból megfelelőnek látszik a szerepre, és a testvérek mind hajlandóak megválasztani őt. Azt gondolják, hogy ez az illető jó emberi mivolttal bír, hogy lelkes, profi a szakmájában, és hogy minden tekintetben ő a legjobb és legerősebb a csapatban, így ő lesz a kézenfekvő választás a felügyelő pozíciójára. Ám valamivel a megválasztását követően ez az illető gyakran kezdi álmosnak érezni magát, még összejövetelek alatt is. Amikor beszélnek hozzá, mindig össze van zavarodva és irreleváns válaszokat ad a kérdésekre. Korábban nem ilyen volt, akkor hát miért tűnik úgy hirtelen, mintha más emberré vált volna? Később valaki véletlenül észreveszi, hogy amikor ez a felügyelő egy bizonyos személlyel beszélget, az úgy hangzik, mintha ők ketten romantikus kapcsolatban állnának, és elindul a találgatás arról, hogy vajon csakugyan van-e köztük valami. Ahogy egyre nyilvánvalóbb lesz a dolog, úgy válik egyre zavarodottabbá ez a felügyelő. Valahányszor kérdéseket tesznek fel vagy valamiről beszélnek neki, nem olyan gyorsak már a válaszai, mint azelőtt, és nem hangzanak olyan világosan és érthetően, mint egykor. Kezd egyre kevesebbet elvégezni abból a munkából, amelyet egy felügyelőnek el kellene végeznie, és mind kevesebb lelkesedést mutat a kötelessége végzése során. Olyan, mintha más emberré vált volna; jobban érdekli a ruházata és a testápolás, mint azelőtt. Van itt egy probléma. Korábban ritkán fürdött azokban az időszakokban, amikor sok volt a munka, most viszont naponta kétszer is arcot mos, minden adandó alkalommal megfésüli a haját és belenéz a tükörbe, és folyton ezt kérdezgeti másoktól: „Szerinted világosabb vagy sötétebb lett a bőröm az utóbbi időben? Miért tűnik úgy, mintha sötétebbé vált volna?” Az emberek így válaszolnak: „Olyan komolytalan, hogy felügyelő létedre ezekről a dolgokról beszélsz – milyen kihatással van az bármire is, hogy világosabb vagy sötétebb lett-e a bőrszíned?” Egyre csak ezekről a triviális témákról beszél, és nincs kedve a munkáját végezni. Valahányszor alkalma adódik, ruhákról, nőkről, férfiakról, szerelemről és arról beszélget, hogy milyen házastársakat választanak az emberek, de arról soha nem beszél, hogy milyen problémák merültek fel a kötelességeinek végzése során, illetve hogyan kellene azokat megoldani. Hát nincs itt valami probléma? Még mindig képesek dolgozni az ilyen emberek? (Nem, nem képesek.) Megváltozott a gondolkodásmódjuk, és többé nem a kötelességvégzés kérdései járnak a fejükben. Helyette olyan gondolatok kötik le az elméjüket egész nap, hogy miként kezdjenek romantikus kapcsolatokba, hogy hogyan öltözködjenek, és hogyan vonzzák magukhoz az ellenkező nemet. A nem hívőknek van egy kifejezésük: „szerelembe esni”. Szerelem ez? Nem, hanem egy mély verem! Ha egyszer belekerülsz, nem tudsz kimászni belőle. Vannak-e ilyen emberek a kötelességeiket végző személyek között? (Igen.) Isten háza nem avatkozik bele, amikor romantikus partnert keresnek az emberek, de ha megzavarják a gyülekezeti életet és ezáltal kihatással vannak a gyülekezet munkájára, akkor ezeket az embereket ki kell takarítani. Ezeknek a pároknak el kell menniük és kettesben kell randevúzniuk, és nem lehetnek hatással másokra. Ha olyasvalaki vagy, aki arra szánta oda magát, hogy az egész életét Istennek áldozva élje le, valamint elhatároztad, hogy nem fogsz romantikus kapcsolatokba bonyolódni, akkor koncentrálj arra, hogy feláldozd magad Istenért. Ha romantikus kapcsolatba kerültél és nincs már kedved a munkádat végezni, akkor nem szabad felügyelői kötelességet végezned, Isten háza pedig valaki mást választ majd erre a pozícióra. Isten házának a munkáját nem késleltetheti és nem befolyásolhatja a te romantikus kapcsolatod. A munkának folytatódnia kell. Hogyan folytatódhat? Egy másik felügyelő megválasztásával, aki nem áll romantikus kapcsolatban, akinek erős szakmai készségei vannak és fel tudja vállalni a munkát, hogy neki adják át a munkádat. Isten háza mindig így működik, és ez az alapelv sosem változik. Némely felügyelők ezt mondják: „Az én romantikus kapcsolatom nincs kihatással a munkámra; hadd legyek én a főnök továbbra is!” Hihetünk ennek a kijelentésnek? (Nem hihetünk.) Miért nem hihetünk? Azért nem, mert a tények mindenki számára láthatóak! Amikor romantikus kapcsolatban áll valaki, akkor csakis a romantikus partnerére gondol, és ezekkel a dolgokkal van elfoglalva a szíve, így gyakran érzi magát álmosnak az összejövetelek alatt, és nem tudja a kötelességeit végezni. Éppen ezért helyénvaló és az alapelvekkel összhangban lévő az, ahogyan Isten háza az ilyen személyekkel foglalkozik. Isten háza nem akadályoz meg a randevúzásban, és a randevúzás szabadságától sem foszt meg téged. Randevúzhatsz valakivel a szíved megelégedésére: ez a saját döntésed, amennyiben nem bánod meg és nem sírsz miatta később. Némely felügyelőket elbocsátottak a romantikus kapcsolatuk miatt. „Hát nem szabad Istenben hinnie az embernek, ha egyszer romantikus kapcsolatban van?” – kérdezik egyesek. Isten háza sosem mondta ezt. Arról van szó, hogy Isten háza elutasítja vagy kizárja mindazokat, akik romantikus kapcsolatban vannak? (Nem.) Ha romantikus kapcsolatban vagy, akkor nem lehetsz felügyelő, vezető vagy dolgozó, és ha nem vagy elkötelezve a kötelességeid végzése iránt, akkor el kell hagynod a teljes munkaidős gyülekezetet. Mondta azt bárki is, hogy nem szabad többé hinned Istenben, vagy hogy ki leszel zárva? Hozott bárki is olyan ítéletet, amely azt mondja, hogy nem lehet téged megmenteni, vagy hogy átkozott leszel? (Nem.) Isten háza soha nem mondott efféle dolgokat. Isten háza egyáltalán nem szól bele a személyes döntéseidbe és szabadságodba; egyáltalán nem foszt meg téged semmilyen szabadságtól – Isten háza szabadságot ad neked. Ami azonban az ilyesfajta felügyelőket illeti, Isten házának az az alapelve a velük való foglalkozásra vonatkozóan, hogy elbocsátja őket és talál egy megfelelő személyt, aki átveheti a helyüket. Ha alkalmasak arra, hogy tovább végezzenek egy kötelességet, akkor megtarthatók. Ha nem, akkor el lesznek küldve. Nem kerül sor semmiféle verésre, verbális bántalmazásra vagy megalázásra. Ez nem egy szégyenletes dolog, hanem nagyon is normális. Akkor hát kínos dolog, amikor egyeseket eltávolítanak a pozíciójukból vagy hétköznapi gyülekezetekbe küldenek a romantikus kapcsolatuk miatt? Ez csupán azt jelezheti, hogy nincs bennük hűség a kötelességeik végzése iránt, hogy nem érdekli őket az igazság, és hogy egyáltalán nem viselnek terhet a saját életbe való belépésükért. Ezek a fajta felügyelők nem törődnek a megfelelő munkájukkal – csak a romantikus kapcsolatokra összpontosítanak, ami hátráltatja a gyülekezet munkáját, és máris kihatással van a gyülekezet munkájának előrehaladására – hát nem súlyos probléma ez? (De igen.) Éppen ezért ezek a fajta felügyelők nem alkalmasak arra, hogy megtartsák őket, és el kell távolítani őket a pozíciójukból. „Nem elhamarkodott egy kissé az eltávolításuk?” Ha mindössze egy-két nap telt el a romantikus kapcsolatuk kezdetétől az eltávolításuk idejéig, azt talán elhamarkodottnak lehet tekinteni. Ám ha három-öt hónap telt el, vajon még azt is elhamarkodottnak lehetne tekinteni? (Nem.) Elég lassan történt az intézkedés, máris nagy késedelmet szenvedett a munka – téged ez hogyhogy nem nyugtalanít? Nem probléma ez vajon? (De igen, az.)

A hamis vezetők soha nem érdeklődnek azokról a felügyelőkről, akik nem végeznek tényleges munkát, illetve akik nem a megfelelő munkájukkal foglalkoznak. Azt gondolják, hogy csak meg kell választaniuk egy felügyelőt, és ezzel készen is vannak, és hogy a felügyelő azután már maga tudja kezelni az összes munkával kapcsolatos dolgot. A hamis vezetők tehát mindössze összejöveteleket tartanak időnként, és nem felügyelik a munkát, nem is kérdeznek rá, hogy az hogy megy, hanem olyan főnökként viselkednek, aki kivonja magát a munkából. Ha valaki jelent egy felügyelővel kapcsolatos problémát, egy hamis vezető azt fogja mondani: „Ez csak egy kisebb probléma, minden rendben van. Ti magatok is el tudjátok intézni. Ne engem kérdezzetek.” Az, aki jelentette a problémát, azt mondja: „Ez a felügyelő egy tunya haspók. Csak az ételre és a szórakozásra összpontosít, és rendkívül lusta. Még csak egy kis nehézséget sem akar elszenvedni a kötelességében, és mindig csalárdul lazsál és kifogásokat talál ki, hogy elkerülje a munkáját és kibújjon a felelősségei alól. Nem alkalmas arra, hogy felügyelő legyen.” A hamis vezető azt fogja válaszolni: „Amikor megválasztották felügyelőnek, akkor ő nagyszerű volt. Nem igaz, amit mondasz, vagy ha igaz is, az csak egy átmeneti megnyilvánulás.” A hamis vezető nem próbál többet megtudni a felügyelő helyzetéről, hanem az illetőről szerzett korábbi benyomásai alapján ítéli meg az ügyet és hoz róla ítéletet. Függetlenül attól, hogy ki jelzi a felügyelővel kapcsolatos problémákat, a hamis vezető figyelmen kívül hagyja azokat. A felügyelő nem végez tényleges munkát, és majdnem holtpontra jut a gyülekezet munkája, a hamis vezető azonban nem törődik ezzel, olyan, mintha nem is lenne köze hozzá. Már az is elég hányingerkeltő, hogy amikor valaki jelenti a felügyelővel kapcsolatos problémákat, akkor ő szemet huny felette. De mi a leginkább megvetendő? Az, hogy amikor valóban súlyos problémákat jelentenek neki az emberek a felügyelővel kapcsolatban, nem próbálja megoldani azokat, sőt, mindenféle kifogásokkal áll elő: „Ismerem ezt a felügyelőt; igazán hisz Istenben, soha nem lenne semmi problémája. Még ha lenne is egy kis problémája, Isten megóvná és megfegyelmezné. Ha bármilyen hibát követ el, az rá és Istenre tartozik – nekünk nem kell foglalkoznunk vele.” Így dolgoznak a hamis vezetők a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint. Úgy tesznek, mintha értenék az igazságot és lenne hitük, de csak elfuserálják a gyülekezeti munkát – akár holtpontra is juthat a munka, és ők még mindig úgy tesznek, mintha nem tudnának róla. Hát nem nagyon is úgy viselkednek a hamis vezetők, mint az aktatologatók? Képtelenek arra, hogy ők maguk valós munkát végezzenek, és a csoportvezetők és felügyelők munkáját illetően sem pedánsak – nem követik nyomon és nem kérdeznek utána. Az emberekről alkotott nézetük mindössze a saját benyomásaikon és képzelődéseiken alapul. Amikor azt látják, hogy valaki már egy ideje jól teljesít, azt gondolják, hogy az illető örökké jó lesz és nem fog megváltozni; senkinek sem hisznek, aki azt mondja, hogy probléma van az adott személlyel, és nem törődnek vele, ha valaki figyelmezteti őket vele kapcsolatban. Szerintetek buták a hamis vezetők? Buták és ostobák. Mi miatt buták? Könnyelműen vetik valakibe a bizalmukat abban a hitben, hogy mivel az illető a megválasztásakor esküt tett és hozott egy elhatározást, és könnytől áztatott arccal imádkozott, az azt jelenti, hogy megbízható is, és hogy soha nem lesz semmi gond azzal, ha ő veszi át a munka irányítását. A hamis vezetők nem értik az emberek természetét; fogalmuk sincs a romlott emberiség igazi helyzetéről. Ezt mondják: „Hogyan változhatna valaki rossz irányba, miután felügyelővé választották? Hogyan bújhatna ki a munkája alól az, aki olyan intenzívnek és megbízhatónak tűnik? Nem fog ilyet tenni, ugye? Ő nagy integritással rendelkezik.” Mivel a hamis vezetők túl sok hitet vetnek a saját képzelődéseikbe és érzéseikbe, ez végül képtelenné teszi őket a gyülekezeti munkában felmerülő számos probléma időben történő megoldására, valamint emiatt nem tudják haladéktalanul elbocsátani az érintett felügyelőt és kiigazítani a számára kijelölt kötelességet. Ők valódi hamis vezetők. És pontosan mi itt a probléma? Van bármi köze a felületességhez annak, ahogyan a hamis vezetők a munkájukhoz állnak? Egyfelől, látják, ahogy a nagy vörös sárkány elvakult módon letartóztatja Isten választott népét, így aztán, hogy ők maguk biztonságban legyenek, találomra bízzák rá valakire a munka irányítását, abban a hitben, hogy ez majd megoldja a problémát, és hogy nem kell több figyelmet fordítaniuk arra. Mit gondolnak a szívükben? „Ez egy ellenséges környezet, jobb, ha elrejtőzöm egy időre.” Ez a testi kényelmek utáni sóvárgás, nem igaz? Másfelől, a hamis vezetőknek van egy végzetes hibájuk: könnyen megbíznak emberekben a saját képzelődéseik alapján. Ez pedig amiatt van, hogy nem értik az igazságot, ugye? Hogyan leplezi le Isten szava a romlott emberiség lényegét? Miért kellene emberekben bízniuk, amikor Isten sem bízik bennük? A hamis vezetők túlságosan arrogánsak és önelégültek, nem igaz? Ezt gondolják: „Biztosan nem ítéltem meg tévesen ezt az illetőt, nem lehet semmi probléma ezzel az emberrel, akit én megfelelőnek ítéltem; egész biztosan nem olyasvalaki, aki elmerül az evésben, ivásban és szórakozásban, vagy aki a kényelmet szereti, a kemény munkát pedig gyűlöli. Teljességgel megbízható, és lehet rá számítani. Nem fog megváltozni; ha megváltozna, az azt jelentené, hogy tévedtem vele kapcsolatban, nem igaz?” Miféle logika ez? Talán valamiféle szakértő vagy? Talán röntgenszemed van? Rendelkezel ezzel a különleges képességgel? Egy vagy két évig együtt élhetsz valakivel, de vajon képes lennél meglátni, hogy ki is ő valójában anélkül, hogy adódna egy megfelelő körülmény, amely teljességgel leleplezi az illető természetlényegét? Ha Isten nem fedné fel, három vagy akár öt éven át is élhetnél mellette, és még mindig nehezen látnád csak meg, hogy pontosan miféle természetlényege is van. És mennyivel inkább igaz ez, ha ritkán látod az illetőt, ha ritkán vagy együtt vele? A hamis vezetők könnyelműen megbíznak egy emberben egy pillanatnyi benyomás alapján vagy azért, mert valaki más pozitívan értékelte őt, és rá merik bízni egy ilyen emberre a gyülekezet munkáját. Vajon nem rendkívül vakok, amikor így tesznek? Nem vakmerően viselkednek ilyenkor? És vajon nem rendkívül felelőtlenek a hamis vezetők, amikor így végzik a munkájukat? A felsővezetők és a dolgozók megkérdezik őket: „Ellenőrizted már annak a felügyelőnek a munkáját? Milyen a jelleme és a képessége? Felelősségteljes a munkájában? Fel tudja vállalni a munkát?” A hamis vezetők így felelnek: „Egészen biztosan! Esküt tett és hozott egy elhatározást, amikor meg lett választva. Még mindig megvan nálam az írásos esküje. Biztosan képes felvállalni a munkát.” Mit gondoltok a hamis vezetők szavairól? Azt hiszik, hogy ha egyszer esküt tett ez az illető, hogy kifejezze az elkötelezettségét, akkor bizonyosan képes is lesz tartani magát hozzá. Megállja a helyét ez a kijelentés? Manapság hány ember tudja ténylegesen tartani magát az esküjéhez? Hány becsületes ember van, aki az elhatározása szerint hajtja végre a dolgokat? Csak mert esküt tesz valaki, az még nem jelenti azt, hogy igazán végig is tudja vinni azt. Tegyük fel, hogy megkérdezed tőle: „Tudod-e garantálni, hogy nem fog megváltozni a felügyelő? Tudod-e garantálni az egész életén át tartó hűségét? Amikor Isten fel akar fedni embereket, különféle körülményeket kell kialakítania, hogy megpróbálja őket. Milyen alapon mondod azt, hogy megbízható az a felügyelő? Megvizsgáltad őt?” A hamis vezetők így válaszolnak: „Nincs rá szükség. A testvérek mind arról számoltak be, hogy megbízható.” Ez a kijelentés is helytelen. Valóban jó valaki csak azért, mert a testvérek ezt mondták róla? Vajon minden testvér birtokában van az igazságnak? Mindannyian át tudják látni a dolgokat? Minden testvér ismeri ezt a személyt? Ez a kijelentés még undorítóbb! Valójában már rég fel lett fedve az az illető. Elveszítette a Szentlélek munkáját, és már le lettek leplezve a hitvány jellemvonásai, miszerint a lazaságot szereti, a kemény munkát pedig gyűlöli, falánk és lusta, valamint nem törődik a megfelelő munkájával. A hamis vezetőkön kívül, akik még mindig nem tudnak semmiről, mindenki más régen átlátott már az illetőn – csakis a hamis vezetők bíznak még mindig ennyire benne. Mi hasznuk ezeknek a hamis vezetőknek? Hát nem semmirekellők? Még néhány olyan eset is van, amikor a Fennvaló úgy értesül bizonyos felügyelők különféle megnyilvánulásairól, hogy kimegy a helyszínre vizsgálatot folytatni és érdeklődni felőlük, de a vezetők még ekkor is teljes sötétségben vannak. Vajon ez nem probléma? Ezek a vezetők jóhiszemű hamis vezetők. Nem végeznek valódi munkát, csak aktatologatók, és mint valamiféle független főnökök, végeznek egy kis munkát, azután pedig abból élnek, és azt gondolják, hogy joguk van jól érezni magukat, és a kisujjukat sem mozdítják, amikor balul sülnek el a dolgok. Miféle jogod van ahhoz, hogy élvezd a státuszból fakadó előnyöket? Ez igazán szégyenletes! Amikor a hamis vezetők dolgoznak, soha nem ellenőriznek semmilyen munkát, nem érdeklődnek a munka előrehaladása felől, és egész biztosan nem vizsgálják meg a különféle csapatfelügyelők körülményeit. Mindössze kiadják a munkát és felügyelőket rendelnek ki, majd azt gondolják, hogy ezzel meg is vannak, és hogy a munkájuk egyszer s mindenkorra befejeződött és el van végezve. Ezt gondolják: „Valaki ügyel erre a munkára, úgyhogy ez nem az én dolgom többé. Én jól érezhetem magam.” Ez munkavégzés vajon? Kétségkívül mindenki hamis vezető, aki így dolgozik – olyan hamis vezető, aki hátráltatja a gyülekezet munkáját és árt Isten választott népének.

A hamis vezetők soha nem kérdeznek rá a különböző csoportfelügyelők munkával kapcsolatos helyzetére, és nem követik azt nyomon. A különböző csoportok felügyelőinek és a különféle fontos munkákért felelős személyeknek az életbe való belépésére sem kérdeznek rá, nem követik nyomon és nem fogják fel azt, ahogyan a gyülekezeti munkához és a kötelességeikhez, az Istenbe vetett hithez, az igazsághoz és Magához Istenhez való hozzáállásukat sem. Nem tudják, hogy keresztülmentek-e bármilyen átalakuláson vagy növekedésen ezek az egyének, ahogyan a munkájuk terén esetlegesen fennálló különféle problémákról sem tudnak; különösen nem tudnak a munka különböző szakaszaiban bekövetkező hibáknak és elhajlásoknak a gyülekezet munkájára és Isten választott népének az életbe való belépésére gyakorolt hatásáról, miként arról sem, hogy kiigazításra kerültek-e valaha is ezek a hibák és elhajlások. Teljességgel tudatlanok mindezeket a dolgokat illetően. Ha semmit sem tudnak ezekről a részletes állapotokról, passzívvá válnak, valahányszor problémák merülnek fel. A hamis vezetők azonban egyáltalán nem vesződnek ezekkel a részletes problémákkal, miközben a munkájukat végzik. Úgy hiszik, hogy a különböző csoportfelügyelők kinevezése és a feladatok kiosztása után az ő munkájuk el van végezve – hogy az jól elvégzett munkának számít, és ha egyéb probléma merül fel, az már nem az ő gondjuk. Mivel a hamis vezetők elmulasztják a különböző csoportfelügyelők felügyeletét, irányítását és nyomon követését, és nem tesznek eleget a felelősségeiknek ezeken a területeken, ennek eredményeképpen felfordulás lesz a gyülekezeti munkából. Ilyen az, amikor a vezetők és a dolgozók elhanyagolják a felelősségeiket. Isten át tudja vizsgálni az emberi szív mélységeit; ez egy olyan képesség, amelynek az emberek híján vannak. Éppen ezért az embereknek szorgalmasabban és figyelmesebben kell dolgozniuk, rendszeresen ki kell menniük a munkaterületre, hogy nyomon kövessék, felügyeljék és irányítsák a munkát annak érdekében, hogy biztosítsák a gyülekezeti munka normális előrehaladását. Világos, hogy a hamis vezetők teljességgel felelőtlenek a munkájukban, és sohasem felügyelik, követik nyomon és irányítják a különböző feladatokat. Ennek eredményeképpen egyes felügyelők nem tudják, hogy miként oldják meg a munkában felmerülő különböző problémákat, és annak ellenére megmaradnak felügyelői szerepükben, hogy közel sem eléggé kompetensek a munka elvégzéséhez. Végül aztán újra meg újra késedelmet szenved a munka, ők pedig teljesen elrontják az egészet. Ez a következménye annak, hogy a hamis vezetők nem kérdeznek rá a felügyelők helyzetére, nem felügyelik és nem követik nyomon azt, és ezt a kimenetelt teljességgel az idézi elő, hogy a hamis vezetők elhanyagolják a felelősségüket. Mivel a hamis vezetők nem vizsgálják meg és nem követik nyomon a munkát, valamint nem is érdeklődnek felőle, és nem tudják azonnal felfogni a helyzetet, tudatlanok maradnak az olyan dolgokat illetően, mint hogy végeznek-e valódi munkát a felügyelők, hogy miként halad a munka, és hogy lettek-e annak valódi eredményei. Amikor megkérdezik tőlük, hogy mivel foglalatoskodnak vagy milyen konkrét feladatokat kezelnek a felügyelők, a hamis vezetők így felelnek: „Nem tudom, de minden összejövetelen ott vannak, és valahányszor a munkáról kommunikálok velük, soha nem említenek semmilyen problémát vagy nehézséget.” A hamis vezetők azt hiszik, hogy amennyiben a felügyelők nem hagynak fel a munkájukkal, és mindig a közelben vannak, amikor keresik őket, akkor semmiféle probléma nincs velük. Így dolgoznak a hamis vezetők. Nem a „hamisság” megnyilvánulása ez vajon? Nem a felelősségeik teljesítésének elmulasztása? Ez a felelősség súlyos elhanyagolása! A hamis vezetők csak arra koncentrálnak a munkájuk során, hogy rutinszerűen elvégezzék a dolgokat, és nem keresik a tényleges eredményeket. A felszínen úgy látszik, hogy gyakran tartanak összejöveteleket, és elfoglaltabbnak tűnnek, mint az átlagember. Az azonban nem derül ki, hogy milyen problémákat oldottak meg valójában, milyen konkrét feladatokat kezeltek megfelelően, és milyen eredményeket értek el. Senki sem tud világos választ adni ezeket a dolgokat illetően – még maguk a hamis vezetők sem. Egy dolog azonban biztos: bármilyen problémáik legyenek is az embereknek a munkaterepen, ezeket a hamis vezetőket sehol sem lehet megtalálni; soha senki nem látta még, hogy megoldották volna az emberek problémáit a munkaterepen. Akkor hát milyen munkát végeznek a hamis vezetők egész nap? Milyen problémákat oldanak meg az összejöveteleik? Senki sem tudja biztosan, és csak akkor derül végül fény egy egész halom felgyülemlett, megoldatlan problémára, amikor megvizsgálják a munkájukat. A hamis vezetők a felszínen valóban igen elfoglaltnak tűnnek – „tömérdek üggyel foglalkoznak”. Amikor azonban megvizsgálja valaki a munkájuk eredményeit, teljes felfordulást talál; káosz az egész, egyáltalán nincs benne semmi értékes, és nyilvánvaló, hogy ezek a hamis vezetők egy szemernyi valódi munkát sem végeztek. Annak ellenére, hogy a hamis vezetők rengeteg valódi problémát megoldatlanul hagytak, úgy tűnik, hogy egyáltalán nincs lelkiismeretfurdalásuk, és semmi önvádat nem éreznek. Azonkívül nagyon önelégültek, és igen jónak gondolják magukat; igazán híján vannak a józan észnek. Az efféle emberek nem érdemlik meg, hogy vezetők vagy dolgozók legyenek a gyülekezetben.