C. Az emberek evangélium hirdetésére történő kiküldése során követendő alapelvek

Ami a fontos kötelességeket végzők biztonságának a megóvását illeti, van még egy munkaterület, amelyre a vezetőknek és a dolgozóknak oda kell figyelniük, éspedig azok biztonságának a megóvása, akik elmennek valahová a kötelességüket végezni. Milyen alapelveket kell követni, amikor kiküldik az embereket a kötelességüket végezni? Először is, figyelembe kell venni az emberek életkorát és nemét, valamint az életben szerzett ismereteiket és tapasztalatukat is – a vezetők és a dolgozók nem lehetnek zavarosfejűek vagy könnyelműek ebben a tekintetben. Ha például evangéliumi dolgozókat küldesz ki, hogy egy ismeretlen helyen hirdessék az evangéliumot, milyen emberek alkalmasak a kiküldésre? (Az olyan emberek, akiknek van némi ismeretük és bölcsességük.) Ha nincs sok alkalmas ember egy bizonyos gyülekezetben, mivel a legtöbben élettapasztalat és ismeret híján lévő fiatalok, akik nem tudják, hogyan kezeljék a helyzeteket – különösen a kihívást jelentő problémákat –, amikor találkoznak velük, akik elvek nélkül beszélnek, és akiknek bölcsességük sincs, akkor azok nem lennének képesek elvégezni a munkát. Ha ilyen embereket küldenek ki, akkor nem csupán problémákat nem fognak tudni megoldani, hanem valószínűleg a munkára is kihatással lesznek és késleltetni fogják azt. Éppen ezért, amikor kiküldik az embereket a kötelességüket végezni, azokat kell kiválasztani, akik érett emberi mivoltúak és bölcsek – csakis az ilyen emberek alkalmasak. Ha nincs elég alkalmas ember, akkor a fiatalok működjenek együtt az idősebbekkel, hogy így menjenek el a kötelességüket végezni. Tegyük fel például, hogy van egy fiatal, 25-26 év körüli nővér, aki, habár jó ideje hisz már Istenben, van hite és érettsége, és hosszú ideje végzi már a kötelességét, nem tudna gondoskodni a saját biztonságáról, ha ismeretlen helyre küldenék a kötelességét végezni – ilyen esetben találni kellene egy helyi testvért, akinek van tapasztalata a társadalomban, hogy működjön együtt vele a kötelesség elvégzésében. Persze ha a kötelességvégzés helye ismerős terület vagy olyan hely, ahol van már gyülekezet, akkor oda elmehetnek a fiatal testvérek. Ám ha ismeretlen helyre mennek az emberek az evangéliumot hirdetni vagy más munkát végezni, és különösen, ha gyenge ott a közbiztonság, akkor oda kell figyelni a személyes biztonságukra. Bárkit küldjenek is ki munkavégzésre a vezetők és a dolgozók, a biztonság az első dolog, amit figyelembe kell venni. Ha nem világos, hogy milyen emberek az evangélium potenciális befogadói, vagy hogy tehetnek-e nem helyénvaló dolgokat ezek az emberek, akkor elővigyázatosan kell eljárni, amikor embereket küldenek ki az evangéliumot hirdetni. Régebben azt hallottam, hogy némely vezetők és dolgozók gyakran küldenek ki fiatal – 18-19 év körüli vagy a 20-as éveik elején járó – nővéreket ismeretlen helyekre az evangéliumot hirdetni, és állítólag előfordult néhány szerencsétlen incidens. Akármi történt is ténylegesen, végső soron azzal összefüggésben történt, hogy a vezetők és a dolgozók nem gondolták át alaposan a dolgokat, amikor a munkát végezték. A vezetőknek és a dolgozóknak figyelembe kell venniük ezeket a tényezőket a munkájuk során és nem küldhetnek könnyelműen nagyon fiatal testvéreket ismeretlen és veszélyes helyekre, hogy ott végezzék a kötelességüket. Volt egy vezető, aki egyszer úgy szervezte, hogy két fiatal, 18-19 éves nővér menjen el az evangéliumot hirdetni. Amikor azt mondta róluk valaki, hogy túl fiatalok és nem alkalmasak erre, a vezető talált egy 21 éves nővért, hogy ő menjen el helyettük, ezt gondolván: „Azt mondtad, hogy a 19 éves túl fiatal, úgyhogy találtam valakit, aki 21 éves. Ő már idősebb, nem igaz?” Milyen volt ennek a vezetőnek a képessége? Hajlamos volt a torzításokra, nem igaz? (De igen.) Mindössze két évvel volt idősebb az illető 19 évesnél – lehetett már élettapasztalata? Lehetett már tapasztalata a társadalomban? Elképzelhető, hogy elsírta magát, amikor nehézségekkel és veszélyes helyzetekkel szembesült? Noha a korát illetően két évvel idősebb volt, még mindig túl fiatal volt és nem volt képes felvállalni ezt a munkát. Egy legalább a 30-as, 40-es, 50-es vagy 60-as éveiben járó testvért kell találni – ők már idősebbek és van társadalmi tapasztalatuk, amikor pedig különféle helyzetekkel találkoznak, megvan a bölcsességük azok kezeléséhez, és így elejét vehetik a veszélyes helyzetek bekövetkezésének. A fiatalok sok dolgot nem láttak vagy tapasztaltak még, és nem tudják, hogyan kezeljék őket; ha veszéllyel találkoznak, talán észre sem veszik, és emiatt könnyen történhetnek incidensek. Az idősebbek, akik már többet láttak ennek a társadalomnak és ennek az emberiségnek az elvetemültségéből, jellemzően éberebben figyelik az embereket. A társadalomban szerzett tapasztalatuk és a való életből származó ismeretük alapján reálisan meg tudják ítélni, hogy milyen veszélyek merülhetnek fel bizonyos helyzetekben, hogy mennyire magas szintű a kockázat, hogy kik a gonosz emberek, és hogy miféle dolgokat tehetnek bizonyos emberek. Amikor veszélyes helyzetekkel találkoznak, ahhoz is megvan a bölcsességük, hogy elmeneküljenek a veszély elől. A fiataloknak ezzel szemben nincs tapasztalatuk. Amikor különféle helyzetekkel találkoznak, nem képesek felfogni az esetleges veszélyes következményeket. Éppen ezért az idősebbek alaposabban megfontolják a biztonsági kérdéseket, mint a fiatalok. Amikor a vezetők és a dolgozók megszervezik, hogy az emberek menjenek el a kötelességüket végezni, figyelembe kell venniük a helyi viszonyokat és úgy kell szervezniük, hogy viszonylag idősebb, bölcsességgel és tapasztalattal bíró emberek a fiatalokkal együttműködve végezzék a kötelességüket. A vezetőknek és a dolgozóknak alaposan meg kell fontolniuk ezeket a dolgokat.

Nem számít, hogy melyik országban végzik a gyülekezeti munkát, a kötelességeiket végzők biztonságának garantálása olyan eleme a munkának, amelyre a vezetőknek és a dolgozóknak nagy figyelmet kell fordítaniuk. Bárkit küldjenek is ki bármely munka elvégzésére, annak megfelelő képességűnek kell lennie és rendelkeznie kell némi munkaképességgel ahhoz, hogy alkalmas legyen a munkára, és hogy garantálható legyen a biztonsága; még inkább ez a helyzet azokban a térségekben vagy országokban, ahol rossz a közbiztonság. A vezetőknek és a dolgozóknak elsődleges fontosságúnak kell tekinteniük a kötelességüket végzők biztonságát, és nem szabad azt gondatlanul figyelmen kívül hagyniuk. Némelyek ezt mondják: „Minden rendben van. Isten házában végzünk kötelességeket – Isten oltalmát élvezzük, úgyhogy senki sem fog meghalni. Ugyan mi baj történhetne?” Helyes-e, hogy ezt mondják? (Nem az.) Miért nem? (Felelőtlenség így beszélni, és a valóságtól is nagyon elrugaszkodott ez a nézőpont.) Az embereknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy teljesítsék azokat a felelősségeket, amelyeket képesek teljesíteni, valamint hogy figyelemmel legyenek arra, amit képesek fontolóra venni; nem tehetik próbára Istent, és nem hazardírozhatnak a testvérek biztonságával. Isten meg tudja óvni az embereket, de ha te nem veszed fontolóra azokat a problémákat, amelyeket képes vagy fontolóra venni, és ha arra használod a testvérek biztonságát, hogy próbára tedd Istent, akkor Isten fel fog fedni téged – ki tett téged ilyen rendkívül ostobává, hogy ennyire idióta dolgokat művelsz? Éppen ezért a vezetőknek és a dolgozóknak nem szabad ilyesfajta beszéddel kimagyarázniuk, hogy felelőtlen dolgokat tesznek; a kötelességüket végzők biztonságának garantálása a te felelősséged, és eleget kell tenned a saját felelősségednek. Miután te mindenre ügyeltél, amit képes vagy figyelembe venni és megtenni, Istenen múlik, hogy miként cselekedjen mindazzal kapcsolatban, amit nem vettél figyelembe, és annak semmi köze hozzád. Némelyek válogatás nélkül Istenre hárítanak minden felelősséget, ezt mondván: „Isten felelős az emberek biztonságáért, nem kell félnünk; úgy prédikálhatunk, ahogy akarunk. Istennel minden szabad és felszabadult; nem szükséges aggódnunk ezek miatt a dolgok miatt!” Helyes-e az efféle kijelentés? (Nem az.) Az ilyen kijelentés szerint az embereknek nem szükséges az alapelveket keresniük, amikor történik valami; ha így állna a helyzet, mi haszna lenne az Isten által kimondott igazságnak? Haszontalan lenne. Isten az évek során igen sok szót szólt türelmesen és fáradhatatlanul, hogy tanítsa az embereket – azzal a céllal, hogy választott népe képes legyen megtudni, miként kell életben maradniuk, miként kell az igazságra törekedniük és miként kell viselniük magukat ebben a gonosz világban és e gonosz emberiség körében úgy, hogy összhangban legyenek Isten szándékaival. Nem az a dolgod, hogy próbára tedd Istent, és nem is az, hogy úgy cselekedj, ahogy épp kedved tartja, szavak és doktrínák szerint, valamint alapelvek nélkül. Ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók jó munkát végezhessenek az evangélium hirdetésének munkájában, először és mindenekelőtt az emberek biztonságát kell garantálniuk. Ennek érdekében először is meg kell ismerniük és fel kell fogniuk a kötelességüket végzők konkrét körülményeit, megfelelő embereket kell kiküldeniük, valamint azt is meg kell érteniük, hogy mit kell tenni a különféle helyzetekben az emberek biztonságának garantálása érdekében. Ha különösen kaotikus egy hely, ha senkinek nincsenek ott ismerősei, és ha nem garantálható annak a biztonsága, aki elmegy oda az evangéliumot hirdetni, akkor egyelőre ne küldj oda embereket; ne vállald ezt a kockázatot, ne hozz felesleges áldozatokat. Bármely kötelesség végzéséről van is szó, illetve bármi legyen is az elvállalt munka, nem szükséges hozzá, hogy elindulj a nagyvilágba és kockára tedd az életedet, ahogyan az sem, hogy feltedd rá a biztonságodat vagy az életedet. Kínai körülmények között természetesen elkerülhetetlen, hogy az ember kockázatot vállaljon a kötelessége végzéséért. A kormány üldözi azokat, akik hisznek Istenben, és még ha nagyon jól tudod is, hogy veszély áll fenn, akkor is hinned kell Istenben, követned kell Istent és végezned kell a kötelességedet; nem hagyhatod el a kötelességedet, és semmilyen munkát nem lehet leállítani. A tengerentúli országok mindegyikében más a helyzet – némelyikük Kínához hasonló autoriter berendezkedésű ország, míg máshol demokratikus rendszerek vannak. A demokratikus berendezkedésű országokban zökkenőmentesen tud előrehaladni az evangélium hirdetésének munkája, és a különféle munkaelemeket is simábban végre lehet hajtani. Némely autoriter jellemzőkkel bíró országokban azonban barbárabbak és visszamaradottabbak is az emberek, és nem könnyű számukra az igaz út elfogadása. Amikor hirdetik nekik az evangéliumot, nem csak hogy nem kutatják, hanem vakon el is ítélik azt, sőt, talán még jelentik is a helyzetet a rendőrségnek. Ilyen esetekben ne küldj ki embereket, hogy ott hirdessék az evangéliumot; válassz inkább helyette olyan helyeket a munka elvégzésére, ahol garantálható a biztonság. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak alaposan fontolóra kell venniük. Az olyan országokban például, mint Malajzia, Indonézia vagy India, amelyeknek nagyon összetett a vallási hátterük, bizonyos vallási felekezetek nagy befolyással rendelkeznek és ők irányítják az egész társadalmat – olyannyira, hogy még a kormányok is engednek e vallások befolyásának. Az ilyen országokba tehát ne küldj további embereket, hogy ott az evangéliumot hirdessék; elegendő, ha csak a helyi gyülekezetek hirdetik az evangéliumot. Egyes országokban államonként vagy tartományonként változó a helyzet, és a helyi törvények és előírások eltérnek a nemzeti törvényektől és előírásoktól. Bizonyos régióknak például különleges vallási hátterük van, és azokban a régiókban egyesült az egyház és az állam. Bizonyos esetekben a vallási vezetőknek még a helyi kormányhivatalnokoknál is nagyobb a tekintélyük, és nyíltan megszeghetnek bizonyos nemzeti jogszabályokat. Ha ilyen régiókban hirdeted az evangéliumot, az lehetséges biztonsági kockázatokkal járhat. Ezek a lehetséges kockázatok nem korlátozódnak arra, hogy pletykákat találnak ki rólad vagy elűznek téged – le is tartóztathatnak, vád híján is börtönbe zárhatnak, sőt akár kínzásnak is alávethetnek, megnyomoríthatnak vagy megölhetnek, és a kormány nem fog közbeavatkozni. A legtöbb vallási felekezet vezetői valójában gyűlölik a rajtuk kívülálló vallásokat. Mivel túl nagy a befolyásuk és semmiféle törvény nem korlátozza őket, senki sem meri elszámoltatni őket, bármilyen kegyetlenül üldözzék is az evangéliumi munkásokat, és még a helyi kormánytisztviselők sem hajlandóak megsérteni őket. Ha egyszer elkezded hirdetni az evangéliumot a területükön, úgy gyötörhetnek, ahogy csak akarnak. Éppen ezért a vezetőknek és a dolgozóknak különösen elővigyázatosaknak kell lenniük, amikor elküldik valahová az embereket az evangéliumot hirdetni. Először is tájékozódniuk kell és meg kell tudniuk, hogy mi a helyzet azon a helyen – hogy van-e vallásszabadság, hogy mekkora hatalmuk van a vallási erőknek, és hogy milyen következményekkel járhat, ha feljelentik azokat, akik az evangéliumot hirdetik. Világosan kell érteniük ezeket a dolgokat, mielőtt eldöntenék, hogy küldjenek-e oda embereket vagy sem. Ha azután, hogy megtudtak dolgokat valamely helyről, úgy döntenek, hogy az nem alkalmas az evangélium hirdetésére, akkor senkinek sem szabad embereket küldenie oda prédikálni. Ez is része annak a munkának, amelyet el kell végezni az evangéliumi munkások biztonságának garantálása végett. Némely vezetőknek és dolgozóknak eltorzult felfogásuk van, és ezt mondják: „Minden rendben; Isten meg fog óvni bennünket. Minél nehezebb a kihívás, annál inkább vállalnunk kell. Olyan sok ember van, aki hisz az Úrban azon a helyen, akkor hát miért ne mennénk oda az evangéliumot hirdetni?” Valaki ezt mondja nekik: „Ott magánbörtönök vannak. Ha elmegyünk oda az evangéliumot hirdetni, nem csupán őrizetbe vesznek majd minket, de akár meg is halhatunk ott. Nem mehetünk oda!” Az ostoba vezetők így gondolkodnak: „Rengeteg börtöne van a nagy vörös sárkánynak, de mi nem félünk tőle – miért kellene akkor félnünk egy rakás ottani magánbörtöntől? A börtönök fogva tarthatják a testünket, de a szívünket nem! Ne féljetek – menjetek csak!” Azután az emberek egyik hullámát a másik után küldik ki, végül pedig egy sem tér vissza közülük; mindannyiukat őrizetbe veszik. A hamis vezetők megrökönyödnek. Mi itt a probléma? (Az efféle hamis vezetők tökfilkók.) Az efféle hamis vezetők gazemberek; felelőtlenek, mivel beküldik az embereket az oroszlán szájába. Miért nem ők maguk mennek? Ha egyszer nem tartanak veszélytől, akkor nekik kellene elsőként menniük. Ha elmennek, biztonságban visszatérnek, és megnyernek embereket, akkor mások utánuk mehetnek. Bármi történjék is, garantálni kell az emberek biztonságát az evangélium hirdetése közben. Egyáltalán ne vállalj kockázatot olyan területen, amelyik veszélyes és amelyik nem alkalmas az evangélium hirdetésére. Ne feltételezd, hogy a kontinentális Kínán kívül minden hely biztonságos; ez illúzió, eltorzult vélekedés. Csak a tudatlan emberek gondolkodnak így – az ilyen emberek túlságosan keveset értenek ebből a világból! Ne feltételezd, hogy mivel a nyugati országok többségében vallásszabadság van, és viszonylag sok ember hisz az Úrban, nyíltan hirdetheted az evangéliumot és nyíltan kimondhatsz különféle kijelentéseket, amelyekkel leleplezed, hogy milyen sötét és gonosz a vallásos világ; ha ezt teszed, az elképzelhetetlen következményekkel fog járni. Meg kell értened, hogy amikor – akár vallásos embereknek, akár nem hívőknek – az evangéliumot hirdeted, a romlott emberiséggel nézel szembe; azzal az emberiséggel, amely ellenáll Istennek. Ne gondolkodj erről a dologról túlságosan leegyszerűsítve.

Ha a vezetők és a dolgozók garantálni akarják az evangéliumi munkások biztonságát, a kérdés minden aspektusát alaposan fontolóra kell venniük, és amennyiben bármilyen probléma felmerül, azt haladéktalanul kezelni kell, azután pedig összegezni a tapasztalatokat és a tanulságokat a gyakorlás alapelveinek és útjának megtalálása végett, meghatározva, hogy miként kell előrehaladva gyakorolni – ez is fontos eleme az elvégzendő munkának. Vannak bizonyos dolgok, amelyeket a vezetők és a dolgozók korábban még nem vettek fontolóra vagy amelyekkel még nem találkoztak; a problémák felmerülése után így kell összegezniük: „Elmenjünk-e mégis arra a helyre? Helyes-e így kiküldeni az embereket? Ki kellene talán igazítanunk az evangélium hirdetésének vagy bármely más fontos munka végzésének a következő lépéseire vonatkozó terveket, stratégiát vagy irányt?” A folyamatos összegzés során a vezetőknek és a dolgozóknak fokozatosan meg kell határozniuk a munka módszereit és alapelveit, hogy minél többet végzik a munkát, az annál konkrétabb legyen és annál inkább elérje az elvárt színvonalat, miközben kevesebb előre nem látott esemény következik be, vagy egyáltalán semennyi sem, vagy akár nem is kérik semmilyen kockázat vállalására a személyzet fontos tagjait. Ennek az eredménynek az eléréséhez a vezetőknek és a dolgozóknak gyakran kell összegezniük a tapasztalataikat, valamint megértésre kell jutniuk azokat a különféle környezeteket és helyzeteket illetően, amelyekkel az evangélium hirdetése során a különféle régiókban találkoznak. Minél több információhoz jutnak és azok minél pontosabbak, annál pontosabbak lesznek a problémák kezelésére vonatkozó alapelvek és tervek is, végül pedig elérik az emberek biztonsága garantálásának eredményét. Ily módon biztosítható, hogy az evangéliumhirdetés munkája rendben haladjon előre.

III. Miként kell foglalkozni azokkal a vezetőkkel és dolgozókkal, akik nem figyelnek oda a biztonsági munkára

Egyes vezetők és dolgozók szegényes képességűek és híján vannak a felelősségérzetnek; képtelenek valódi munkát végezni, azonkívül lusták is arra, hogy valódi munkát végezzenek. Azokon a területeken, amelyekért felelősek, a fontos kötelességeket végzők gyakran találkoznak biztonsági kockázatokkal, ami miatt kénytelenek elköltözni vagy máshová áttelepülni, és nem tudják nyugalomban végezni a kötelességüket. Még olyan dolgok is gyakran megtörténnek, amelyeknek nem kellene bekövetkezniük. Például egy vezető vagy dolgozó olyan vendéglátó házat talál, amelyik egy alacsonyan fekvő területen helyezkedik el. Amikor heves esőzés és áradás várható, és félő, hogy elönti a házat a víz, az ott lakó testvéreknek el kell előtte költözniük – magukkal viszik a munkaeszközöket, lábasokat, serpenyőket és minden egyebet, és két teljes napon át költözködnek. Ettől mindenki rettentően kimerül, és kétségbeesésükben lehorgasztják a fejüket. Ezt mondják: „Néhány naponta folyton költözködünk, mindig menekülőben vagyunk. Mikor lesz ennek vége? Nem tudunk egy biztonságos és megbízható házat találni, ahol normálisan végezhetjük a kötelességünket?” Az ilyen vezetők és dolgozók még ezt a kevés munkát sem tudják vállalni; az alattuk lévő testvérek nem tudnak jókat enni, sem jól aludni, és megfelelő szállásuk sincsen. Mindig átmenetiek az életkörülményeik, és mindenki fel van rá készülve, hogy bármikor elmeneküljön a csapás elől. Ha egyszer befejezik a hétköznapi tárgyaik használatát, gyorsan elpakolják őket, mivel bármelyik pillanatban felmerülhet az a helyzet, amikor kihirdetik a lakcímbejelentések ellenőrzését. Mindenki tudja, hogy ez valójában az Istenben hívők utáni kutatást jelent, így aztán bármikor készen kell állniuk arra, hogy máshová települjenek át. Következésképpen a kötelességüket végzők állandóan félnek és nincs biztonságérzetük. Nincs ez vajon kihatással a kötelességük eredményeire? Nincs ez kapcsolatban a vezetők és a dolgozók által végzett munkával? (De igen.) Hogy boldogulnak ezzel a munkával? (Szegényesen végzik, nem tesznek eleget a felelősségüknek.) Némely vezetők és dolgozók felelőtlenek, és híján vannak az odaszánásnak. Ők maguk nem támasztanak magas normákat az életkörülményekre vonatkozóan; amíg van egy hely, amely megvédi őket a széltől és az esőtől, addig az elég. Így azért sem tesznek meg minden erőfeszítést, hogy biztonságos és stabil lakhelyet találjanak a testvéreknek. Némely vezetők és dolgozók szegényes képességűek; nem tudják, hogy miféle környezet csendes és alkalmas a lakhatásra, illetve megfelelő a testvéreknek a kötelességük végzéséhez. Kibérelnek egy alacsonyan fekvő házat, amelyet senki más nem akar kibérelni, majd miután beköltöznek a testvérek, néhány napon belül ekcémások lesznek, és viszket az egész testük. Mi történik? Túlságosan nyirkos a ház, a padlóból szivárog felfelé a víz. Lakhat bárki is egy ilyen helyen? Az ilyen vezetők és dolgozók még csak megoldani sem tudják ezt a problémát, nem képesek a kötelességvégzésre alkalmas házat találni – miféle képesség ez? Más vezetők és dolgozók olyan házakat bérelnek ki, amelyekbe folyton beesik az eső, amelyeken átsüvít a huzat, amelyek nem hangszigeteltek, illetve ahol nincs internet, víz vagy áram – hogyan élhet ott bárki is? Figyelmen kívül hagyják a jó házakat és ragaszkodnak ezeknek a hibás házaknak a kibérléséhez – hát nem akadályozza ez a dolgokat? Noha nem a szabad ég alatt sínylődnek a testvérek, számos alapvető dolog hiányzik a ház felszereltségéből; jobban járnának, ha sátorban laknának. A testvérek többnyire hozzá vannak szokva a megpróbáltatásokhoz, úgy érzik, hogy nincs semmi rendkívüli egy ilyen szintű megpróbáltatás elviselésében és képesek azt tolerálni, ám ha néhány naponta állandóan így gyötrődnek, az nem lesz-e kihatással a kötelességük végzésére? Éppen ezért, ha a vezetők és a dolgozók szegényes képességűek és nincs felelősségérzetük, akkor nem képesek vállalni ezt a munkát; haladéktalanul le kell mondaniuk és javasolniuk kell, hogy vegye át tőlük ezt a munkát valaki, aki jól el tudná végezni, hogy ők ne legyenek kihatással a személyzet fontos tagjai többségének az életére és kötelességvégzésére. A fontos kötelességeket végzők elhelyezésének a megszervezéséhez nem kell minden egyes aspektust figyelembe venni, de legalább az alapvető lakókörnyezetet biztosítani kell. Csakis akkor nem lesz befolyásolva a gyülekezet munkája, ha ez biztosítva van. Könnyű vajon elvégezni ezt a munkát? (Igen.) Egyszerű csak úgy mondani, hogy könnyű azt elvégezni, de ha a vezetők és a dolgozók zavaros fejű emberek, akiknek szegényes a képességük és egyáltalán nincs felelősségérzetük, akkor egyszerűen nem tudják elvégezni. Amikor a vezetők és a dolgozók nem tudják elvégezni ezt a munkát vagy nem tudják jól elvégezni, végül sok ember fog szenvedni ennek a következményeitől, és úgy fognak élni mindennap, mintha éhínség elől menekülnének – hogy tudják így a kötelességüket végezni? Némely hamis vezetők nem értik az igazságalapelveket, de mégis szeretnek a rivaldafényben lenni. Nem tudják jól elvégezni a munkát, mégsem hajlandóak visszalépni, hanem ragaszkodnak a pozíciójukhoz és nem távoznak. Hogyan kell kezelni az efféle vezetőket? (El kell bocsátani őket.) Elbocsátani könnyű őket; a probléma abban áll, hogy van-e vajon valaki, aki jobb náluk és átvehetné a munkájukat. Ha nincsen, akkor ti tudjátok-e vállalni ezt a munkát? Tudjátok-e garantálni, hogy a személyzet fontos tagjainak stabil lakókörnyezetük legyen? Ha egy személy nem tudja ezt kezelni, hárman vagy öten együtt tudtok-e vajon működni ennek a munkának a vállalása érdekében? Ha ti sem tudjátok elintézni ezt a munkát – ha még egy ilyen egyszerű feladatot sem tudtok elvégezni, mivel még egy egyszerű lakókörnyezetet sem vagytok képesek biztosítani –, akkor átmenetileg egy kicsit több nehézséget és szenvedést kell elviselnetek. Ha továbbra is kitartóan tudjátok végezni a kötelességeteket, Isten pedig, látva, hogy elég szilárd a nehézség elviselését illető elhatározásotok, küld valakit a munka elvégzésére, aki megbízhatóan kezeli a dolgokat és meg tudja oldani a problémákat, akkor véget érnek majd számotokra a szenvedés napjai, és jó idők váltják fel azokat. Ha senki ilyen nem jön, hogy megoldja ezeket a problémákat, akkor el kell fogadnotok a sorsotokat – arra rendeltettetek, hogy elviseljétek a nehézséget, és el kell viselnetek azt; bele kell nyugodnia a szíveteknek, és el kell viselnetek. Valójában megéri egy kis nehézséget elviselni; sokkal jobb, mint börtönben ülni és gyötrelmeket szenvedni. Így legalább nem vetnek alá benneteket kínzásnak és kihallgatásnak; még mindig olvashatjátok Isten szavait, végezhetitek a kötelességeteket és élhettek gyülekezeti életet a testvérekkel. Adódnak ugyan ijedelmek, akadályok és zökkenők az úton, és gyakran kell áttelepülnötök, ez mégis egy rendkívüli tapasztalat az életetekben, amelyből tanulságokat vonhattok le és nyerhettek valamit. Ez elég jó, nem igaz? (De igen.) Az emberekben ott kell lennie az elhatározásnak a nehézség elviselésére, és hagyniuk kell, hogy Isten vezényeljen, ahogy akar. Ha igazán nem tudjátok elviselni ezt a nehézséget, így imádkozhattok komolyan a szívetekben: „Istenünk, arra kérünk Téged, hogy tekints ránk, szenvedőkre – lásd, milyen szánni valók vagyunk! Panasz és megbánás nélkül követünk Téged! Arra kérünk, hogy az Irántad való megingathatatlan hűségünkre tekintettel vess véget ennek a nehézségekkel teli életnek! Arra kérünk, küldj egy megfelelő vezetőt vagy dolgozót, aki megfelelő helyet talál nekünk! Folyamatosan a szabad ég alatt sínylődünk, nap mint nap egyik helyről a másikra költözünk, és nem tudjuk, meddig fog ez még tartani. Nem akarunk tovább hontalanok lenni – kérjük, találj nekünk egy stabil lakhelyet!” Helyénvaló-e így imádkozni? Szabad így imádkoznotok; ha a környezet megkívánja, így is kell imádkoznotok.

Ha egy másik szemszögből nézzük, a nehézségek elviselése nem olyan rossz dolog; ha némi nehézséget elviseltek, az csiszolhatja az akaratotokat. Mit jelent az akaratotok csiszolása? Azt jelenti, hogy ha állandóan ilyen nehézséget kell elviselnetek, akkor érzéketlenné váltok rá és nem tekintitek többé nehézségnek; nem számít, mennyi nehézséget viseltek el, nem érzitek többé úgy, hogy az fáj. Azonban különféle helyzetekkel találkozva le kell vonnotok néhány tanulságot, nyernetek kell némi belátást, és meg kell tanulnotok, hogy miként lássátok tisztán az embereket. Ha egy vezető vagy dolgozó rendkívül szegényes képességű és még az elhelyezések megszervezésének munkáját sem tudja megfelelően elvégezni, hogyan tudna Isten választott népéről gondoskodni és őket vezetni? Az ilyen emberek nem alkalmasak vezetőknek vagy dolgozóknak. Isten házának van pénze házakat bérelni, és nem hajlandó elnézni, hogy a testvérek állandóan fix lakóhely híján vannak. Isten háza nem pártolja azt, hogy mindig nehézségeket viseljenek el az emberek vagy mindennap nehéz életük legyen, noha természetesen attól sem riad vissza, hogy bármiféle nehézséget viseljenek el az emberek. Ám ha a vezetők és a dolgozók még az elhelyezések megszervezésének munkáját sem tudják kezelni, és igazán küzdelmes számukra bármi rendes dolgot elvégezni, akkor mi marad nekik, amivel dicsekedhetnének? Egytől-egyig jó megjelenésű, diplomás és státusszal bíró emberek, de még ennek a kicsi dolognak a kezelése is ennyire küzdelmes a számukra. Ebben az esetben nincs mit tenni – csak elfogadhatod ezt Istentől. Ez az a nehézség, amelyet el kell viselniük az embereknek; hagynod kell, hadd vezényeljen Isten, ahogy akar. Ez a helyes. Egy napon talán jobb napok követik majd ezt a nehézséget, és nem folytatódik tovább ez a fajta élet. Bármilyen környezetben légy is, meg kell őrizned az alávetett hozzáállásodat és kerülnöd kell a panaszkodást. Ha egy bizonyos vezető vagy dolgozó megbízhatatlan és nem jól végzi a munkát, ne hagyd, hogy ez kihatással legyen az Isten felé tanúsított őszinteségedre és hűségedre, és ne hagyd, hogy kihatással legyen az Istennek való alávetettségedre, valamint az Isten iránti engedelmes hozzáállásodra. Ha így teszel, szilárdan megálltál ebben a dologban. A vezetők és a dolgozók hétköznapi emberek csupán. Ha szegényes képességűek és nem tudják elvégezni a munkát, vagy ha hamis vezetők, akik nem tesznek eleget a felelősségüknek, az az ő személyes problémájuk, és annak semmi köze Isten házához. Nem Isten háza utasította őket arra, hogy így cselekedjenek; arról van csak szó, hogy fel lettek fedve a felelőtlenségük miatt. Nem tudják teljesíteni az Isten háza által rájuk bízott munkát, és így csak elbocsátani és kirekeszteni lehet őket. Ilyen körülmények között, amikor ezt a nehézséget szenvedi el Isten választott népe, el kell azt fogadniuk Istentől és hagyniuk kell, hogy Isten vezényeljen, ahogy akar. Még ha nem is végezték jól a munkát a vezetők és a dolgozók, vagy ha bármilyen problémáik is vannak, az a tény örökre változhatatlan, hogy Isten az igazság, az út és az élet. Annak, hogy követed Istent, hogy aláveted magad Istennek és hogy elfogadod Isten szavait, sohasem szabad megváltoznia. Ezek örökkévaló igazságok. Bármilyen kellemetlen dolgok merüljenek is fel, miközben a kötelességedet végzed, el kell fogadnod azokat Istentől és le kell vonnod belőlük a tanulságokat. Le kell csendesítened magad Isten előtt és imádkoznod kell Hozzá, és nem hagyhatod, hogy hatással legyen rád a külvilág. Meg kell tanulnod alkalmazkodni a különféle környezetekhez és meg kell tanulnod mindenféle környezetben megtapasztalni Isten munkáját. Csakis így érheted el az életbe való belépést. Némelyeknek csekély az érettségük; amikor nehézségek támadnak, panaszkodnak és aggódni kezdenek, levertnek érzik magukat és elveszítik a hitüket Istenben – ez rendkívül nagy ostobaság és tudatlanság! Azokat a vezetőket és dolgozókat, akik nem végeznek valódi munkát, felfedték és kirekesztették, de mi köze ennek hozzád? Te miért válnál negatívvá és távolodnál el Istentől csak azért, mert ők helytelenül rendezték a dolgokat? Hát nem végtelenül lázadó viselkedés ez? (De igen.) Amikor valami rosszat tesznek az emberek, felismerheted és elvetheted őket, Istent azonban ne vesd el, sem pedig az igazságot! Az igazság nem rossz, és Isten sem rossz. Istennek nem az az eredeti szándéka, hogy ilyen nehézségeket viseljenek el az emberek; az viszont valóban szükséges, hogy a romlott emberiség elviseljen némi nehézséget. Egy kis megpróbáltatás elviselése hasznos a számodra; az a haszna, hogy levonsz tanulságokat és megtanulod keresni az igazságot a problémák megoldása végett. Ha képes vagy elviselni különféle nehézségeket, akkor némi állóképességre teszel szert és képessé válsz arra, hogy mindenféle környezetben szilárdan megállj a bizonyságtételedben. Ha képes vagy nehézségeket elviselni, az csiszolni fogja benned az elhatározást arra nézve, hogy alávesd magad Istennek. Ez Isten eredeti szándéka és ez az az eredmény, amelyet látni akar benned Isten. Ha képes vagy megérteni Isten szándékait, valamint Isten szándékai szerint cselekedni és gyakorolni; ha képes vagy tartózkodni attól, hogy elhagyd Istent, bármilyen emberekkel vagy környezetekkel találkozz is; és ha meg tudod tanulni gyakorolni az igazságot, ha van benned Isten iránti alávetettség, ha helyes felfogásod és hozzáállásod van, ha változatlanul hiszel Istenben és tartózkodsz attól, hogy panaszkodj Istenre vagy eltávolodj Tőle a szívedben, akármennyi szenvedést is kell elviselnie a testednek; akkor van érettséged.

A vezetőknek és a dolgozóknak meg kell óvniuk a fontos kötelességeket végzők biztonságát, megvédve őket a külvilág zavaró hatásaitól. Ebbe a munkába sok részlet tartozik. Először is, a vezetőknek és a dolgozóknak érteniük kell, hogy konkrétan miként valósítsák meg ezeket a részletes feladatokat. Azonkívül, amikor bizonyos speciális helyzetekkel találkoznak, pontos ítéleteket kell hozniuk, azután meg kell találniuk a megfelelő alapelveket és konkrét terveket kell kidolgozniuk a helyzetek kezelésére. A végső cél az, hogy garantálják a személyzet mindenféle fontos tagjának biztonságát. Csakis így garantálható, hogy rendben haladjon előre az evangéliumhirdetés munkája. Helyes betartani ezt az alapelvet; ez a vezetők és dolgozók célja és alapelve ennek a munkának a végzése során. Ha a vezetők és a dolgozók pontosan tartják magukat ehhez a célhoz és alapelvhez, akkor alapvetően megfelelő színvonalon végzik ezt a munkát. Milyen egyéb problémákat foglal még magába ez a munka? Némelyek ezt mondják: „Korábban sosem voltam még vezető vagy dolgozó, és ilyen dolgokkal sem találkoztam. Nem tudom, mit kellene tennem e munka során, és nem tudom, hogyan végezzem. Úgyhogy nem kell elvégeznem – kit érdekel, hogy biztonságban vagytok-e vagy sem? Kezeljétek ezt ti magatok!” Elfogadható, hogy egyszerűen mossák a kezeiket ebben az ügyben? (Nem, nem az.) Az efféle vezetőket és dolgozókat el kell távolítani. Ha nem végzel valódi munkát, mi hasznod van? Talán dísznek tartunk, mivel jól nézel ki? Az ilyen vezetőket és dolgozókat el kell bocsátani és ki kell iktatni; nem szabad engedni, hogy anélkül töltsenek be egy pozíciót, hogy bármiféle munkát végeznének. A hamis vezetők nem végeznek valódi munkát – nincs lelkiismeretük és józan eszük, vagy talán igen? Ha igazán lenne lelkiismeretük és józan eszük, miért nem keresik az igazságot a problémák megoldása végett, amikor azok felmerülnek? Senki sem úgy születik, hogy mindent tudna; mindenki menet közben tanul. Ha képes vagy az igazságot keresni, módot fogsz találni arra, hogy jól végezd a munkát. Ha van felelősségérzeted, ki fogod találni a módját, hogy jól végezd a munkát. Valójában nem bonyolult vezetői munkát végezni; amíg valaki képes az igazságot keresni, addig könnyű jól végezni a munkát. Azonkívül a vezetőknek és a dolgozóknak vannak partnereik; amennyiben két vagy három embernek egy a szíve és az értelme, bármilyen munkát könnyű elvégezni. Jelenleg sok vezető és dolgozó vesz részt képzésben; azt tanulják, hogy miként keressék az igazságot minden dologban a problémák megoldása érdekében. Ezen a ponton legalább néhány vezető és dolgozó kompetens a vezetőségi munka terén és képes teljes mértékben arra, hogy jól végezze az evangélium terjesztésének munkáját, igaz? (Igaz.) Nos, ma akkor eddig a pontig jutunk a beszélgetésben. Viszontlátásra!

2024. július 20.